..Amikor egy beavatott az Én inkarnációkon átvezető fejlődéséről beszél,
akkor az Isten-Ember Énjéről van szó, amit Nagymestereink Szellemszikrának neveznek.
Tegyük fel újra a kérdést: „ki vagyok én”?!
Honnan jön a válasz?
Mi a forrása?
Mi ez a lényiség?
A legnagyobb kincs, amit az embernek az Énje adhat, azok a tapasztalatok,
amelyek e kérdés kimondásából fakadnak.
Ez a kérdés a legmagasabb szellemi hierarchiák szférájából ered, és kereső lelkünket az idők végezetéhez, az élet és halál misztériumába vezeti be.
Szó szerint az idők végezetéről van szó, mert az inkarnációk sora az idő világán belül és a kozmikus korszakokon belül is egy bizonyos időpontban kezdődött, és lesz egy időbeli vége is.
Az emberiség akkor jut el inkarnációs csillagútjának végéhez, amikor az isteni Én minden lényben felébred.
Az a belső út, amit Szellemi Iskolánkban bejárunk, a jelenben valósítja meg azt, ahová az emberiség szellemi fejlődése vezet, ugyanakkor ezzel a csoportunk hozzá is járul az emberiségnek ehhez a fejlődéséhez.
Mint a kovász az Úrvacsora kenyeréhez.
Ez azonban, mint mondtuk, semmiképpen sem automatikus fejlődés, hanem az ember szellemi-lelki törekvésén múlik.
E törekvés onnan fakad, ahonnan az ember legősibb kérdése is:
„Ki vagyok Én?”
Az isteni Én ebből a kérdésből nyeri az önállóságát, és fejleszti tovább dicsőségről dicsőségre.
Az Énlény ebből a kérdésből meríti minden bölcsességét és erejét, amivel eljuthat a másokért való önfeláldozásig, és ezen keresztül az Isten-Ember-Én megszületéséig és kibontakozásáig.
Az Isten-Ember-Én e kérdéssel köti össze magát minden más Énnel,
és veszi fel magára, emeli fel és alakítja át azt, ami jelen állapotában nem isteni.
Remélhetőleg sokan átélik itt a templom erőterében, milyen mélyről hatol fel ez a kérdés a tudatküszöbünkig
a gondolkodásunkba, érzésünkbe és akarásunkba.
Adjunk teret nap mint nap annak a bensőséges kutatásnak és elmélyülésnek, ami ezzel foglalkozik.
Keressük, vizsgáljuk és ápoljuk magunkban azt, ami örök!
A szív térsége egy erőteljes, dinamikus térség.
Mikrokozmoszunk e központi elvével együttműködhetünk, ráhangolódhatunk, ha készek vagyunk egyúttal feláldozni magunkat, az áldozat eredeti, isteni értelme szerint.
Ebben az áldozatban a tapasztaló egybeolvad a valósággal, megszentelődik.
Ez az elmúlás, ez a halálközeli élmény szellemi aktus.
Hogyan adhatunk teret az Új Léleknek?
Testvérek, e kérdést az Új Lélek maga kérdezi:
Ember, nélkülem akarsz élni, elválasztottságban, vagy velem, a halálodon át, örök egyesülésben?
Én vagyok, aki benned keres.
Én vagyok, aki benned időtlen idők óta rád vár.
Én vagyok, aki eltávolítja magáról illúzióid árnyait.
Szabad vagy választani!
Szabad vagy magadat másoktól megkülönböztetni, szabad vagy másokban önmagadra találni.
Minden emberben megtalálsz.
Légy bátor!
Kérdésed tüze az én szeretetem ereje: vedd használatba!
Lépj át a halál kapuján most és minden pillanatban!
Tested az én szeretetem teste.
Elválasztottságod, önálló lényed lehetőség egyesülni másokkal.
Szabadságod a szeretetem kibontakozása minden egyesülésben.
Te az Én szeretetem vagy, amint eggyé válsz testvéreiddel.
Élj önmagadat másokban felfedezve, a közös sors szellemi lehetőségeiben felébredve,
az élet ősforrásában újjászületve.
Szabad vagy!
Élj a szabadságoddal!
Élj velem!”
/2022.01.23. Templomszolgálat részlete/
