Ebben a világban végtelenül sok a szenvedés, a természet szerint szükséges szenvedés. És nagy megkönnyebbülést jelent, amikor az ember megérti ezt a szenvedést; kutatni kezdi a szenvedés okait és erővonalait, hogy a szenvedésben és ezen keresztül belső békére leljen, tehát, hogy a szenvedés által áthatolhasson a fényhez. Miért vagyok rózsakeresztes? Ez a kérdés bánatból és mély kétségbeesésből született. Ez a kérdés nem valami vértelen, csupán ésszerűségből választott téma, hanem a lelkem legmélyéből száll fel. Ez a kérdés vérből és könnyekből támadt. Ez a kérdés a hosszú évek küzdelmeit követő józan megfontolásból keletkezett. Az okok elmondhatatlanul mélyen rejlenek. A kérdés szenvedélyes erővel tört fel bennem, mihelyt a következő tények világossá váltak előttem: a realitások és erők, melyek a legmagasabb belső boldogságot, szellemi örömöt, és egyúttal a legmélyebb megindulást okozzák, mások számára semmit sem jelentenek és szemétként, értéktelen ócskaságként kezelik őket. Rádöbbentem, hogy mindaz, ami előtt én a hálától dadogva állok, a többiekből dühöt, agressziót és sértő cselekedeteket vált ki.

/ Jan van Rijckenborgh /

Három éves korom óta az igazság utáni vágy hajt, ami független emberektől, ideáktól, élethelyzetektől, elme-lelki és testi állapotoktól. Mindig, minden körülmények között állandó. Gyermekként úgy éreztem, hogy ez nem más, mint az igaz szeretet, az isteni szeretet. De bármerre is sodort az élet, mindig csak újraértelmezett részigazságokkal és csorbult szeretettel találkoztam. Kamaszkoromra hatalmas hiányérzet lett úrrá rajtam. Ha nem találom meg az igazságot, akkor egész létezésem létjogosultsága kérdéses. Tizenhat évesen találtam meg a szellemi iskolát és 26 éve tanuló vagyok. Mikor azt kérdezik, hogy miért, csak azt tudom, hogy a tan, az egyetemes tan mindig, minden körülmények között igaz és az isteni szeretet ereje kiárad ránk ezen a szellemi úton. Ebben a kegyelemben részesülhetek. Ez az eleven jelen az életem emóciómentes motivációja.

/ Timus /

Egy ilyen direkt kérdésre direkt választ nem igazán tudok adni. A kérdésre felvillanó képeket és érzeteket tudom csak spontán összeírni, túlzott szerkesztés, rendszerezés nélkül. Mindenekelőtt az van bennem erről: az a dolog, aminek értelme van. Az a dolog, amivel, amiben elnyerhető a végleges, valódi megnyugvás, megértés, boldoggá válás. Ahol megszűnik ez a nagy, értelmetlen, motorikus létezés, hogy csak úgy vagyunk. Aztán itt felemel, itt agyontapos minket valami az életutunkon, folyamatosan, aztán maghalunk, eltűnünk, és az egésznek semmi jelentősége nem volt, csak mi hittük el egy pillanatra, hogy léteztünk. Az embereket nem érdekli általában az, hogy mi az életük célja, értelme. A világ szeretete, spiritualitása nagyon hazug, fájdalmasan hazug, az igazi szeretet nélküli. Minden jóság, együttérzés, vagy karitatív áldozat mögött mindannyian csak saját magunkat szeretjük, és képviseljük. A földi jóság lényege, hogy nem teszünk olyan dolgot, amit mi sem szeretnénk, hogy megtegyenek velünk. Nagyon fullasztó, hogy a világban mennyire nincsenek jelen az igazi szeretet érzései. Ha nem találom meg az Iskolát, tisztán tudom, hogy már fiatalon elégtem volna, megsemmisültem volna, rég meghaltam volna valódi szeretet nélkül. A Rózsakereszt erőterében, templomaiban és rendezvényein tudok kapcsolatba kerülni azzal, ahol van igazi szeretet, értelem és erő. Különben életemben, ugyanúgy ahogy a legtöbb ember életében, az értelmetlenség és a valódi szeretettelenség káosza sodor engem is, de így, hogy időnként lehetnek tiszta pillanataim, nem őrülök és halok bele a halálba születettségembe. A rózsakereszt realizálása ijesztően emberfeletti. Sokszor érzi azt az ember, hogy számára megoldhatatlan feladattal szembesül ebben a térben. Aztán valahogy mégis történik vele ez az elképzelhetetlen alakulás folyamatosan. Így van erőm bízni abban is, hogy a lehetetlen mégis meg fog tudni történni velem is, és az összes olyan tanulótársammal, és ismeretlennel, aki a sors kusza labirintusában ennek a sodrásnak a kegyelmébe belekerült.

/ Zsiga /

Visszaemlékezve gyerekkoromra, állandó harcban álltam az igazságtalanságok ellen, kortól, nemtől, helyzettől függetlenül. Az igazság iránti vágyam újabb és újabb harcra hívott, de az igazságtalanság nem szűnt meg, hanem más és más formában ütötte fel a fejét. Ez nagy szenvedést okozott és megkérdőjeleztem az élet értelmét ebben a formában. Meg nem értés, mindennel és mindenkivel való szemben állás miatt tanáraim deviánsnak nyilvánítottak. Egy befelé forduló, kifelé tüskés életvitel jellemezte a fiatal felnőtt éveimet. Idegennek éreztem magam a megszokott környezetemben. Nem találtam igazi célt és értelmet életemnek egy olyan világban, ahol nincs jelen az igazság. 1998-ban kerültem kapcsolatba az iskolával. Az igazság iránti vágyam egy pillanatra rányitotta szemem az igazira, a mindig létezőre, és ez a pillanat kitörölhetetlenül belém vésődött. Ennek a pillanatnak a hatására, emlékképek jöttek elő egy elfeledett hazáról, ahol csak igazság létezik ellenpólus nélkül. Most már tudtam, hogy létezik az igazság csak eddig rossz helyen kerestem. Az iskolában egy olyan megváltó tannal kerültem kapcsolatba, mely világosságerőként hordoz és minden pillanatban a visszaútra ösztönöz. Most már tudom, hogy nem volt más választásom, ez az egy út maradt számomra. Értelmet nyert az életem. Elkísérem egy darabig a szívemben lévő Isteni lényt a hazafelé tartó úton, miközben Ő egyre dicsőségesebb lesz, míg én feloldódok benne. Életcélom törekvővé tesz egy tiszta, képzelgés mentes, hiteles életvitelre.

/ Erika /

Már egész korán rájöttem, hogy más vagyok, mint a többiek. Nem tudtam mit kezdeni vele, idomultam a környezetemhez, de nem esett jól. Kerestem ennek a másságnak az okát. Miért látom másképpen a világot, mint a többiek, akik akkor éppen körülvettek mint barátok, kollégák, ismerősök. Volt valami nyugtalanító abban, hogy nem tudom az általános normákat elfogadni, és ez keresésre ösztönzött. Sok mindent kipróbáltam már, de a kezdeti eufóriát mindig az üresség és a dolgok értelmetlensége váltotta fel. Ami régebben teljesnek tűnt, az mind kiüresedett. Amikor rátaláltam az iskolára és elkezdtem benne járni az utamat, úgy éreztem, hogy értelme van az életemnek. Nem csak megszülettem, élem a megszokott életet és eltűnök a jó büdös francba. Jó volna eljutni a Jó végig.

/ János /

Már fiatalkoromtól kerestem valamit, amiben hinni tudok. jóga életvitelben ezt meg is találtam, de a sors elválasztott tőle. Ezután csak elkeseredettség és nagy üresség volt az életemben 3 éven át. Ez a levert állapot vezetett el a Rózsakereszt szellemi iskolájába. A Rózsakereszt tanításában tudtam elmélyedni, egy másfajta erő, hit, kitartás, egy más minőségű érzelemtartomány tudott felszínre kerülni bennem. Ebben a rezgéstérben tud a lelkem élni és lélegezni, összekapcsolódni a lelkek közösségében, még ha egy pillanatra is. Miért vagyok Rózsakeresztes? Mert már nem tudok más lenni.

/ Marika /

Azóta jutottam igazi önismerethez és belátáshoz a világ működésével kapcsolatban, amióta tanuló vagyok. Megszabadulásra vágyom, és hosszú aggódások, kesergések, töprengések és elmélkedések után vagy árán, arra a következtetésre jutottam, hogy a legjobb vagy talán az egyetlen módja a transzfiguráció. Felismertem, hogy látható személyiségem mindenképpen mulandó és ha az énem áldozata által megszabadulhat egy minden képzeletemet felülmúló lény, akkor hát miért ne járulnék hozzá azon lény megszabadulásához? Azért mert fiatal korom óta foglalkoztatott a forradalmiság eszménye, és én itt találtam rá az igazi forradalmárságra, vagyis a teljes és tökéletes önforradalom megvalósításának lehetőségére. Azért, mert ennek az iskolának a tanulói Szent Papkirályságra hivatottak. Végül, de nem utolsó sorban azért, mert szeretném magamat legyőzni és itt talán még az is sikerülhet.

/ István /

„Mert ezért születtem” – lenne a rövid és tömör válasz. Mégsem ilyen egyszerű. Egy réges-régi
családi sorsfonadék (karma) kiegyenlítése után, 49 évesen kezdtem keresni az életem értelmét, mert
éreztem, hogy a sors tartogat még valamit számomra.
Már pici gyermekként foglalkoztatott az élet és halál rejtélye, meg ami közben van. Úgy éreztem – sőt
tudtam – hogy ahonnan a lelkem (mikrokozmoszom) az anyagba zuhant, nem ez a világ. A legutóbbi
születésemet halálként „éltem meg”. Onnan nézve valóban az is! Tele voltam miértekkel, s ezekre
sem a felnőttektől, sem az olvasmányaimból nem kaptam választ. Állandóan a csillagos eget
fürkésztem, hátha üzennek valamit a csillagok. Néha belülről a szíve szent zugából érkezett a szelíd
hang: „Még várnod kell, nem jött el az időd…”. Tizennyolcadik születésnapomon pedig így suttogott:
„Most már a világ útvesztőjében kell helytállnod. Soha ne csüggedj, légy az emberekhez továbbra is
kedves és segítőkész!”. Ez az útravaló ma is fontos számomra.
Sok-sok töprengésem a méltánytalanul kiszolgáltatott emberek megsegítésére ösztönzött. Bántott a
velük szembeni igazságtalanság. De hát hol van itt az igazság? Ami az egyik embernek az, a másiknak
szemen szedett hazugság. S végre egy ilyen testet-lelket megrázó katarzis után (21 éve) megtaláltam
a Rózsakereszt Iskoláját. Itt jöttem rá az élet értelmére, arra, hogy ez a földi világ sok-sok tapasztalati
kinccsel ajándékoz meg, mígnem elegendő tapasztalat után a tékozló fiú hazatérhet atyjához. A
mikrokozmoszomban valaha lakó elődeim is rám hagyományozták ezeket a kincseket. Igen
„kincsekről” beszélek, de korábban ez még nehéz batyu, karmateher volt. Most apró csillagként
ragyognak a mikrosz égboltján, s ha szükséges az ösvény járásához segítenek, ott vannak a tudat
alattiban, s fel lehet pattintani ezeket a chipeket, hogy aztán a tudat alatti-alatti is feltáruljon. Hiszen
nem kint kell keresni. Isten birodalma bennünk van, abban az egyetlen atomban, amit a szívünk
mélyén hordozunk. Ha Őt megtaláljuk és az iskola segítőkész sugárterében felszabadítjuk, akkor
egyesül teremtőjével, a diszharmónia megszűnik, s az új lény örökre szabad.

/ Rózsa /

Nehéz élethelyzetben voltam éppen. Egy meg nem nevezhető, kíváncsiságnak sem tekinthető érzés vitt el az iskola rendezvényére.
A közösséget akartam megismerni, akikkel az egyik családtagom már kapcsolatban állt. Általa tapasztaltam meg, hogy minden okkal történik, és ezeknek az okoknak a megértése lehetséges az iskolában.
Nem mondom, hogy készen álltam, mert úgy éreztem, hogy csak gyámoltalan reakciókra vagyok képes. Ráadásul gyerekkoromtól kísért a megfelelési kényszer. Most már másképp gondolom: teljesen mindegy, hogy milyen körülmények hoztak az iskolába. A ,,Most” számít.
Ez a Szellemi iskola megmutatta nekem az utat. Arra tanít, hogy miként járjam nehézségeivel együtt, lépésről-lépésre, erős hittel leküzdve az ellenállásokat. Ne ragadjak le a régi sebeknél, ne visszanézzek, hanem az utat nézzem magam előtt.

/ Erzsike/

Éppen az élet értelmén és az igazságon gondolkodtam, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett bennem – egy felemelő érzés – és találkoztam Mag-ammal. Egy pillanat alatt megkaptam a választ minden nagy kérdésre, és azóta Egy-szerűen, másként látom a világot és magamat. A megtapasztalt erő a Szellemi Iskolába vezetett, ahol idővel ésszel is felfogtam, hogy mi történt velem: Egy olyan Utat választottam, ami maga az Igazság és az Élet.

/Kriszti/