A SZÍV EMLÉKEZIK

A felismeréstől a megvalósulás felé a Rózsakereszt útján

Ha régóta keresel valamit, amit nehéz megfogalmazni, ez a nap közelebb vihet hozzá.

Mi az életünk valódi célja? Mi az, ami a változó körülmények között is maradandó? És hogyan válhat egy felismerésből valódi, megélt szellemi út?

A rózsakeresztes út hosszú története során sokáig rejtve maradt a külvilág előtt: a klasszikus Rózsakeresztes Szerzet kiáltványa szerint a testvériségnek száz évig titokban kellett maradnia, hogy a szellemi tudást megőrizzék, és csak azokhoz jusson el, akik valóban készen álltak a befogadására.

Ma azonban a Szellemi Iskola kapui nyitva állnak a keresők előtt.

Ezen a nyílt napon te is lehetőséget kapsz arra, hogy személyesen közelebb kerülj ehhez az szellemi térhez, és megtapasztald, mit jelenthet számodra mindaz, amit az Arany Rózsakereszt képvisel.

IDŐPONT

2026. Szeptember 27. • 08:30 – 17:00

Jelentkezési határidő: szeptember 20. vasárnap.

A férőhelyek száma korlátozott!

HELYSZÍN

Arany Rózsakereszt Pelikán Konferenciaközpont • 2528 Úny-Újtelep

RÉSZVÉTEL

Egy nap, amikor közelebb kerülhetsz ahhoz, amit valójában keresel

A nyílt nap lehetőséget ad arra, hogy egy időre kilépj a hétköznapok megszokott ritmusából, és közelebb kerülj ahhoz a tiszta forráshoz, amelyből a szellemi megújulás ereje fakad.

Megismerheted, hogyan gondolkodik az Arany Rózsakereszt az emberről, az eredetéről és arról az útról, amelyen ez a felismerés fokozatosan életünk részévé válhat.

A bölcsességnek a szívben, a szív rózsájából kell megszületnie.

—Jan van Rijckenborgh

Beszélgessünk!

A megfelelő kérdésekre rátalálni az igazi kincs! Ha megvan a kérdés, meglesznek a válaszok is!

A rendezvényt előtt és után szeretnénk közös zoom beszélgetésekkel készülni a személyes találkozásra és utána megosztani egymással a közös élményeinket, belátásainkat, középre tenni a minket foglalkoztató kérdéseket.

Iratkozz fel és hamarosan küldjük a részleteket. A beszélgetések visszanézhetőek lesznek, így nem maradsz le akkor sem, ha épp nem jó számodra az időpont.

    TALÁLKOZÁS A SZELLEMI ISKOLÁVAL

    Közelebbről is megismerheted, hogyan látja az Arany Rózsakereszt az embert, a szellemi megújulás lehetőségét és az ehhez vezető utat.

    TEMPLOMI SZOLGÁLATOK

    A nap során a Tűztemplomban templomszolgálatokon is részt vehetsz. Itt személyesen is megtapasztalhatod azt a környezetet, amelyben a Szellemi Iskola közös munkája zajlik.

    A PELIKÁN KONFERENCIAKÖZPONT

    Megismerheted azt a helyet, amelyet teljes egészében a szellemi munka szolgálatába állítottak, és ahol a hétköznapokból kiszakadva könnyebben figyelmet kaphat az, ami bennünk valóban lényeges.

    A Pelikán - az önátadás és az Élő Test jelképe

    A pelikán ősi rózsakeresztes szimbólum. A régi ábrázolásokon kitárt szárnyai alatt óvja fiókáit, és saját szívének vérével táplálja őket.

    A Rózsakereszt számára ez a kép az önátadó szeretet mellett a Szellemi Iskola Élő Testét is jelképezi: azt a beborító erőteret, amelyből mindazok részesülhetnek, akik kapcsolatba kerülnek vele.

    Ezért is különleges, hogy a nyílt napnak a Pelikán konferenciaközpont ad otthont. A nap során nemcsak gondolatokkal találkozhatsz, hanem azzal a térrel és közösségi szellemi munkával is, amelyhez ezek a gondolatok kapcsolódnak.

    Az ősforrásról való fecsegésnek semmi értelme sincsen. Magához a forráshoz kell közeledni, ehhez a kúthoz járulni.

    —Jan van Rijckenborgh

    ÉRKEZÉS

    Kérjük, érkezz 30 perccel a program kezdete előtt, hogy kényelmesen legyen idő a fogadásra és az eligazodásra.

    ÉTKEZÉS

    Kizárólag vegetáriánus ételeket szolgálunk fel.

    ÖLTÖZET

    Kérünk, hogy hozz magaddal váltócipőt a templom térhez.

    SZÁLLÁS

    Ha szállást szeretnél, jelezd a jelentkezési határidőn belül a pelikan@lectorium.hu címen.

    EGYÉB

    A konferenciaközpont területén nem dohányzunk, és nem fogyasztunk szeszesitalt és egyéb tudatmódosító szereket.

    EGYÉB PROGRAMJAINK

    Máni, a Fény küldötte
    Ki volt Máni, és miért él tovább a hatása évszázadok múltán is? Szeptember 25-26-án előadásokkal, beszélgetésekkel és különleges programokkal járjuk körül életét és örökségét.

    Szeptember 25-26., Úny
    Részletek és jelentkezés

    Így alakul a nap

    A pontos időpontok és programpontok a végleges program alapján tölthetők ki.

    Megérkezés a Pelikán konferenciaközpontba, rövid eligazítás és programismertetés. Lesz idő kényelmesen megérkezni, körülnézni és ráhangolódni a napra.

    Rövid köszöntővel és program ismertetéssel kezdjük a napot. Ez az első közös pillanat arra, hogy megérkezzünk egymáshoz és ahhoz a szellemi térhez, amelyben a nap további része kibontakozik.

    A nyílt nap első templom szolgálata. Ekkor találkozol először a Tűztemplom terével, és megtapasztalhatod azt a különleges közeget, amely a Szellemi Iskola munkájának egyik fontos gyújtópontja.

    Lehetőség arra, hogy kérdezz, megoszd a tapasztalataidat, és mások gondolataihoz is kapcsolódj. Ezek a beszélgetések segíthetnek közelebb kerülni ahhoz, ami a délelőtt során megszólított.

    Együtt átvonulunk az étkezőbe, ahol közösen ebédelünk. Ez kötetlenebb alkalom lesz a beszélgetésre, ismerkedésre és arra, hogy egy kicsit megpihenjünk a délutáni programok előtt.

    Egy rövid pihenő, amikor lehetőség lesz felfrissülni, beszélgetni és kicsit rendezni a délelőtt élményeit.

    A délutáni beszélgetőkörökben továbbvihetjük a nap során felmerült kérdéseket és felismeréseket. Lesz lehetőség arra, hogy megosszuk a tapasztalatokat egymással, és közelebbről ránézzünk arra, ami téged leginkább foglalkoztat.

    A nap második templomszolgálata lehetőséget ad arra, hogy mindazzal, amit a nap során megtapasztaltunk és átgondoltunk, újra belépjünk a Tűztemplom terébe.

    A nap végén még egyszer összegyűlünk, hogy közösen lezárjuk a nyílt napot, és elbúcsúzzunk egymástól, valamint megbeszéljük a további lehetőségeket.

    Az ösvényre rátaláló ember is ismer egy másik fényboltozatot…

    —Catharose de Petri

    Ha keresel, itt van helyed

    A nyílt nap neked szól, ha már találkoztál az Arany Rózsakereszt nevével, olvastál tőlünk, jártál valamelyik programunkon, vagy most szeretnél először személyesen is megismerkedni a Szellemi Iskolával.

    Nincs szükség előzetes ismeretre. Ez a nap arra ad lehetőséget, hogy saját tapasztalatot szerezz, kérdezz, figyelj, és közelebb kerülj ahhoz, ami a keresésedben megszólított.

    Szeretettel várunk a Pelikán konferenciaközpontban

    A jelentkezés után e-mailben elküldjük a legfontosabb tudnivalókat.

    HELYSZÍN

    Arany Rózsakereszt Pelikán konferenciaközpont

    2528 Úny – Újtelep

    AUTÓVAL

    Budapest felől a 10-es úton Piliscsabáig, majd Tinnye irányába érdemes haladni. Tinnyéről Úny felé fordulva, Únyra beérkezve a T-elágazásnál jobbra kell fordulni; a Pelikán konferenciaközpont az utca végén található.

    PARKOLÁS

    A kapun behajtva a bal oldali nagy területen lehet parkolni. Kérjük, az utak mentén ne álljatok meg, mert ezek tűzoltási felvonulási utak.

    TÖMEGKÖZLEKEDÉS

    A legegyszerűbb útvonal: 

    Piliscsaba vasútállomásig vonattal/busszal, majd onnan 07:43 -kor 847 -es busz – Esztergom, Bánomi lakótelep felé – Úny, újtelepnél kell leszállni

    A szív emlékezik

    A Szellemi Iskola kapui nyitva állnak a keresők előtt. Ha szeretnéd közelebbről megismerni az Arany Rózsakereszt útját, ez a nap lehetőséget ad arra, hogy személyesen is találkozz vele.

    Szeretettel várunk a Pelikánban.

    Arany Rózsakereszt – Lectorium Rosicrucianum