Először is szeretnénk elmondani, mennyire örülünk, hogy lehetőségünk van jobban belemélyedni azokba a tanításokba, amelyekkel az Arany Rózsakereszt iskolájában és az általa javasolt ösvényen foglalkozunk.
Azt mondhatjuk, hogy az Arany Rózsakereszt az élet minden területéről és hátteréből származó személyek közössége, akik arra törekednek, hogy felfedezzék az élet valódi célját, és képesek arra, hogy feltárják saját lényük, valamint a körülöttük lévő világ alapvető ismeretének belső forrását. Az Arany Rózsakereszt bemutatja hogyan lehet ezt a belső tudást a gyakorlatba átültetni. Ez az, amit „az út követése” alatt értünk. Ez az út olyan átalakuláshoz vezet a keresőben, ami által az eredeti Ember újra életre kelthető és képessé tehető arra, hogy visszatérjen az isteni Teremtésbe. Ez az út egyidős magával az idővel és az emberiséggel.
A lényeges alapja annak, hogy ezt az utat megtaláljuk és kövessük, lényünk középpontjában, az ember szívében található. Ez a kulcs ahhoz, hogy megértsük a keresés iránti belső késztetésünk eredetét és célját. Amikor ez az emberi lét értelmével kapcsolatos megértés elkezd növekedni bennünk, látni fogjuk, hogy még most is, a modern élet közepette is, valóban létezik egy út, ami a megszabaduláshoz vezet.
Ahhoz, hogy megtaláljuk az Igazságot, fontos, hogy képesek legyünk „elhagyni” beidegződéseinket és előítéleteinket. Ebben segíthet az, ha folyamatosan készek vagyunk felülvizsgálni vagy elengedni azokat a fogalmakat és viselkedési formákat, melyek feltehetően, sőt valószínűleg mélyen beleivódtak a lelkünkbe, életmódunkba.
Ha ily módon megpróbáljuk folyamatosan megtisztítani az objektivitásunkat, akkor lényünket megnyitjuk az Igazság előtt, és akkor megtapasztaljuk, hogy az élő Igazság nem szavakból, vagy kapott információkból áll, hanem egy erő, olyan erő, ami segít nekünk továbbhaladni az úton és ténylegesen megváltoztatja az egész lényünket. Ezt az erőt nem lehet megtanulni vagy tanulmányozni, csak megtapasztalni. Akkor az igazság bennünk fog lakozni. Minél jobban átadjuk magunkat ennek a tapasztalatnak, annál inkább magává az Igazsággá válunk. Tehát ha valóban arra törekszünk, hogy őszintén és teljesen megnyissuk magunkat ennek az erőnek, akkor sohasem kell attól tartanunk, hogy áldozattá válunk vagy kihasználnak minket, vagy hogy fel kell adnunk, illetve el kell engednünk valami olyasmit, ami valójában örök értékkel rendelkezik. Az Igazsághoz vezető út csak akkor követhető, ha annak felismerése és követése iránti vágy belülről fakad.
Külső tekintélyek által adott információk intellektuális feldolgozása, akár személyektől akár irodalom formájában jutunk hozzá, sohasem fog elvezetni minket az Igazsághoz. Ezért olyan fontos az önismeret, és ezért szeretnénk ezt a belső utazást azzal kezdeni, hogy feltesszük a kérdést: “Mik vagyunk mi, mint emberi lények? Mi az, ami motivál, ami cselekvésre késztet minket?
Minden ember törekszik valamire. Mindig van valami, amit így vagy úgy el szeretnénk érni. Tehát egy dolog minden emberben közös: a vágy. De a vágyakozás és annak beteljesedése két különböző dolog, és milyen gyakran történik meg az, még akkor is, ha megkapjuk azt, amiről úgy gondoltuk hogy vágyunk rá, hogy sohasem jutunk tartós elégedettséghez.
Olyan, mintha hiányozna valamink, mintha lenne valami alapvető dolog, aminek híjával vagyunk. Minden ember, a legegyszerűbbtől a legkifinomultabbig, minden szinten arra törekszik, hogy betöltse ezt az űrt. Alacsonyabb szinten az ilyen erőfeszítések anyagi javak megszerzésében, valamilyen szenvedély kielégítésében, vagy személyes biztonságra és anyagi jólétre való törekvésben nyilvánulnak meg. Kifinomultabb értelemben olyan magas eszményekre való törekvés formáját ölti, mint a szabadság és a tökéletesség, vagy a veszélytől és konfliktustól mentes élet, vagy az igazságosság és a harmónia, legyen szó művészetről, kultúráról, vallásról vagy tudományról.
Mindezek mögött valami olyasmi húzódik meg, amit “nagy honvágynak”, egy rég elveszett létállapot utáni tudattalan, ősi vágynak nevezhetnénk. A rózsakeresztesek ezt “ősemlékezetnek” nevezik. Ez nem tudatos emlékezet, hanem mélyen gyökerező tudata annak, hogy léteznie kellett egyszer egy tökéletes életnek, és hogy egy ilyen szabadsággal, egyenlőséggel, igazságossággal és harmóniával rendelkező élet valójában még ma is létezhet.
Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy az emberek folyamatosan ezt az ősi, beteljesülésre és tökéletességre irányuló vágyat próbálják mindenféle módon kielégíteni, de ez soha sem sikerül nekik. Nem lehetséges, hogy a siker azért marad el, mert a világról alkotott képükből hiányzik valami alapvető információ? A probléma gyökere valamiféle félreértés lehet, mégpedig az, hogy romlandó világunkban meg lehet találni a tökéletességet.
Azért nevezzük ezt félreértésnek, mert azon a létezési szinten, ahol mi élünk, sohasem létezhet tökéletes élet. Az anyag látható és láthatatlan világában minden a születés és halál törvényének van alávetve – minden teremtett dolog, beleértve az emberi lényt is, akinek a tudata földhözragadt, a lelke pedig a véréhez van kötve. A Rózsakereszt a születés, növekedés és elmúlás, avagy a „keletkezés, virulás és hanyatlás” törvényéről beszél. A dolgok keletkeznek, elérnek egy bizonyos érettségi fokot, azután megváltoznak és szétesnek. Ez ennek a természetnek a törvénye, ami mind az életnek ezen a térfelén, mind a túlvilágon érvényes.
A másik oka annak, amiért félreértésről beszélünk, az az, hogy amikor egy személy a tökéletes életet keresi, azt hiszi, hogy a tökéletes életet neki szánták, az ő földi személyiségének, az énközpontú, önző földi embernek. Azt hiszi magáról, hogy ő a „teremtés koronája”. Szellemi lénynek tartja magát, még ha tökéletlen is, de mindazonáltal képes a tökéletességre, az isteniségre és az örök életre, ha nem itt, akkor a túlvilágon. Úgy véli, mindössze az a dolga, hogy fejlessze és kibontakoztassa önmagát, amíg végül tökéletes lesz.
Ez a nézőpont áll minden emberi törekvés középpontjában. Ezt szívjuk magunkba az anyatejjel. Az egész oktatási rendszerünk erre épül. Ez fejeződik ki a szakmai életben, a társadalmi struktúrákban és a politikában. Minden politikai pártnak ez az elképzelés a kiindulópontja. A vallás, a tudomány és a művészet, egyöntetűen azon munkálkodik, hogy ezt az elképzelést ne csak életben tartsa, de erre is törekedjen.
A történelem során elképzelhetetlen mennyiségű energiát és erőfeszítést fordítottak ennek az elképzelésnek az elérésére, és arra, hogy másokat is arra biztassanak, hogy ezt tűzzék ki életük céljául. De ha az eredményeket nézzük, ha azt nézzük, hogy valójában mit is értek el mindezzel a törekvéssel – az eredmény gyakran éppen az ellenkezője annak, mint amire vágytak – látni fogjuk, miért beszélünk alapvető félreértésről, téveszméről, ami olyan széles körben elterjedt, hogy szinte már univerzálisnak tekinthető.
Ennek a szervezett téveszmének az a hatása, hogy nagyon megnehezíti az emberek számára, hogy megvalósítsák valódi céljukat az életben. “Honvágyukat”, azt a hatalmas vágyat, amit az emberek egy másik élet iránt éreznek, távol tartja valódi céljától, ehelyett inkább arra ösztönzi őket, hogy megpróbáljanak akár ebben az életben, akár a túlvilágon elégedettséget találni.
Akkor tehát mi az ember életének célja? Mi a valódi célja annak az ősi vágynak? Miféle élet az, ami teljesen „más” és hol található?
A Rózsakereszt iskolája szerint az ember egyetlen feladata az, hogy együttműködjön abban a folyamatban, ami lehetővé teszi az eredeti ember, az isteni Ember újjászületését. A szívben lévő ősatom ennek az Emberi Lénynek az elpusztíthatatlan magja, amiből az újjászületés folyamatának el kell kezdődnie. A szívben lévő ősatom az, ami az ősemlékezetet felébreszti és ami nyugtalanságot kelt az énközpontú emberben, aki az eredeti, isteni emberhez képest nem több, mint egy karikatúra. Mégis az én-ember elhivatása az, hogy lehetővé tegye az eredeti Ember újjászületését. Intelligenciánk, akaratunk, sőt az egész biológiai rendszerünk szerkezete ezekről a rejtett lehetőségekről tanúskodik, amivel ez a feladat teljesíthető. Ezeknek a rejtett lehetőségeknek a kulcsa annak a felismerése, hogy az örökkévalóság nem miránk vár, hanem a bennünk lévő Másikra, aki „az ajtónál áll és kopogtat”, arra a pillanatra várva, hogy végül meghalljuk a Hangját. Nekünk csak azt kell megértenünk, hogy a tökéletes életet nem nekünk szánták; hogy mi, énközpontú lények, nem vagyunk képesek az abszolút szabadságra, harmóniára és jóságra. Ezekre csak a bennünk lévő Másik képes, és ez az Eredeti Ember, aki arra vágyik, hogy visszatérjen az eredeti életterületre, ő az, aki az abszolút értékek keresésére ösztönöz minket.
Reméljük, most már látják az alapvető félreértés messzemenő hatásait. Látják-e végre, hogy tudatunkat és akaratunkat állandóan olyan életszemléletek és benyomások felé terelik, melyek hanyatt homlok ellenkeznek az általunk érzett honvágyérzés valódi céljával? Látják-e, hogy az éntudat természete és az emberi társadalom egész felépítése hogyan igyekszik fenntartani az emberi vágyakozás valódi természetéről szóló ismeretek alapvető hiányát?
A tudásnak ezzel az alapvető hiányával tesszük az önmagunk által épített börtönünk falait egyre áthatolhatatlanabbakká. Ötleteket gyártunk, vég nélkül kísérletezünk és életterületünket olyan eredményekkel töltjük meg, melyek csak újabb ötletekhez vezetnek, ami az Eredeti Embert még jobban a múlandósághoz köti. A tudatlanságnak és a téveszmének ez a kultúrája a világban való létezésünk kőkemény valósága.
De mi van akkor, ha meg akarunk szabadulni ettől a tudatlanságtól és téveszmétől? Hogyan fogjunk hozzá? Egy alapvető megfordulás elkezdésével, egész lényünk alapvető megváltoztatásával. Akkor többé nem az énünk és az egónk további fejlődésében látjuk az emberi élet célját. Ehelyett minden figyelmünket a bennünk lévő eredeti, isteni forrásra, ősi vágyakozásunk forrására fogjuk összpontosítani. Ennek a forrásnak a segítségével egy háromszoros folyamat fog kibontakozni, melynek tetőpontja az eredeti, isteni Ember újjászületése lesz. Ezt a folyamatot semmivel sem lehet ebből a földi természetből megmagyarázni. A bennünk lévő isteni forrás teszi lehetővé azt, hogy ez a folyamat kibontakozzon, de csak akkor, ha készen állunk arra, hogy ezt a forrást és az általa lehetővé tett újjászületési folyamatot életünk legfontosabb dolgának tekintsük.
Azok, akik ehhez hozzálátnak, egy olyan utazásra indulnak, ami elvezeti őket az egyetlen, eredeti, megszabadító Igazsághoz, és ezáltal lépésről lépésre fel fogják fedezni a saját valódi lényüket.
A következő kutatásainkban tovább vizsgáljuk ezt a megújulási folyamatot. Most pedig egy Jan van Rijckenborgh egyik könyvéből, A modern rózsakereszt elemi filozófiájából (Rozekruis Pers Haarlem, Hollandia, 3. átdolgozott kiadás, 1984, 13. o.) vett idézettel szeretnénk zárni:
„A Szellemi Iskola szerint az alapvető megfordulás három új képesség felébresztésének az alapja: először egy Istenben fellobbant új akaraté, másodszor egy újfajta tudásé, ami megvilágítja Isten tervét, harmadszor pedig egy újfajta tevékenységé, ami hozzájárul Isten tervének a megvalósításához.
Ez a három folyamat, amit a Szellemi Iskola a kezdetektől fogva a tanulókkal együtt fejleszt, képezi az új ember feltámadásának, az újjászületési folyamatnak a kulcsát, s ez a modern Rózsakereszt filozófiájának az egyedüli célja.”
