Sokan, nagyon sokan szeretnénk mindennapjainkban is igazi egyetértésben, harmóniában élni környezetünkkel. Szeretnénk, ha egész életterünket a „szent demokrácia” szelleme hatná át.
Ám folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy mindez megvalósíthatatlannak tűnő ábránd. Miért van ez? Mi akadályoz bennünket? A válaszok megfogalmazásához segítségül hívjuk nagymesterünk A Világ Világossága című művének V. fejezetét, mely a Hegyi beszédet idézi válaszként:
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.” Szellemi Iskolánk is arra int, szívleljük meg nagyon a Hegyi beszéd üzenetét!
Felmerülhet azonban a tanulóban is sok, tisztázást igénylő kérdés. Pl. Vannak kimondottan rossz dolgok. Nem illethetem ezeket sem kritikával? „Szépnek kell tartanom, ami csúnyaként tolakodik hozzám? Nem vonulhatok-e vissza olyan környezettől, amelyben nem érzem jól magamat? Röviden: természetellenessé kell-e válnom?”
Nagymesterünk így válaszol: „Valóság, hogy a dialektikus világban nem lehet meglenni megítélés és kritika nélkül. Ezek az önvédelem fegyverei, amelyek azonban mindig súlyosan megsebeznek. (…) A dialektikus életben az embernek az ítélet és kritika fegyverével kell felszerelkeznie. Megkérdezzük azonban: Soha sem érzett-e még bánatot és maró lelki fájdalmat, amikor ezt a módszert alkalmazta, vagy amikor Ön lett valami úgynevezett igazságos ítélet vagy kritika áldozata? (…)
Ha az ember ebből a világból való, akkor szüksége van az ítélet és a kritika fegyvereire. (…) Alkalmazása azonban kész nyomor, és sok viszályt és betegséget okoz. Az ítélet és a kritika joga e világ embere számára mintegy paradicsomi átok.” De nem kell azzá lennie egy gnosztikus szellemi iskola tanulója számára, aki betekintést kapott a gnosztikus tudományba.
Tudja, hogy „az anyagtestet egy aurikus szféra veszi körül. (…) Az aurikus szféra fajtája, állapota és rezgése nagyon egyéni. Mindenkinél más és más. Aurikus szféránkon keresztül nézünk, rajta át figyeljük meg környezetünket. (…) Az elsüllyedt emberiség a bukott természetrendhez tartozik. Súlyosan sérült állapotában az eredeti emberiség karikatúrájává lett, úgy, hogy dialektikus testiségével senki sem érzékelhet már tisztán és tárgyilagosan. Az aurikus szféra, mint egy bepárásodott tükör, megsérült, és képtelen a helyes ítéletre.
Helyénvaló a kérdés, hogyan kell viselkednie a tanulónak a dialektikus kritikaképességtől való elbúcsúzás és a személyiségcsere következtében megjelenő Újnak a teljes kibontakozása között. Mert ebben az átmeneti időben is cselekedni és dönteni kell valami mellett vagy valami ellen. Fel kell ismerni a barátot és az ellenséget.
Ebben az időszakban azon normák szerint kell élnie, amelyek Önnek a legszentebbek, amelyeknek legmélyebb alapjai az Ön élő szívében vannak, s az Ön tudatában sziporkázva élnek, (…) mialatt arra törekszik, hogy a minőséget napról napra javítsa és nemesítse.
A kritika és ítélet vihara fog Önre törni – általában így reagál a világ. De Ön nem ítél. Ön csak ad, legmélyebb lényéből, legszentebb meggyőződése szerint, s állandóan megkísérli megfigyelni, hogy mi ösztönzi a másikat, mi a szándéka, mit akar.
Ha az Ön útja, felfogása, törekvése, kívánsága ellenállásba ütközik valakinél a környezetében, például barátjánál, kollégájánál vagy otthon, akkor azonnal figyelembe kell vennie saját szervi hiányosságát, szerkezeti tökéletlenségét, és kérve, önmagát vizsgálva el kell gondolkoznia. Egészen bizonyos, hogy így tisztázódik a helyzet, anélkül, hogy szent életnormáin erőszakot kellene tennie.
Akkor valami csodásat tapasztal, mely mégis oly egyszerű és magától értetődő. A következő találkozásnál megmutatkozik, hogy a nehézségek eltűntek. Mert barátja, lakótársa is megvizsgálta magát, s szellemi módszerrel elgondolkozott. Ennek következtében a kezdetben ellenfelek ugyanarra a következtetésre jutottak. Az én állapotán és az én világának állapotán áttörtek. Aki pedig ezen az úton fáradozik, azt tapasztalja, hogy így az érzés, ítélés és cselekvés közössége született, mégpedig egymástól függetlenül, vak engedelmesség nélkül: a szent demokrácia.”
