Leírás
„A víz tükrén a lefelé ereszkedő telihold ezüstje csillogott. Mielőtt a fényes korong eltűnt volna, a túloldalon előbújt a nap, és arany köntösbe öltöztette a tavat. E pillanatban született meg Sugárka. Egy tavirózsa kelyhe volt a bölcsője, melyet a tó hullámai ringattak. Itt nevelkedett fényszoknyában, molnárkák, szitakötők, békák, aranyhalak és egy fehér hattyú társaságában. Iskolája a világmindenség volt, tanítói a fények, hangok, ízek és illatok. Távoli csillagok egyengették útját, és ő meghitt ismerősként nevükön szólította valamennyit.”
”A királylánynak elakadt a szava. Senki sem szólt még hozzá ilyen meleg hangon. A szíve nagyot dobbant, és ezzel mintha minden a helyére zökkent volna. Hívták, ahogy hívták, volt, amilyen volt, új nevével megújult maga is. A kertészlegény ekkor egy rózsatövet nyújtott át neki. Nem kellett mondani, se mutatni, mit kezdjen vele, tudta magától – mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, nekiállt ültetni. Amikor az utolsó rózsatő is helyére került a kert közepén, a lugas megtelt a virágzás ígéretével.”
„Volt egyszer egy birodalom, amit úgy hívtak, hogy Dallamvilág. Sajnos, már csak nevében volt „dallam”, mert egyik napról a másikra megszűnt itt a dúdolás, kiveszett a muzsika. Voltak ugyan hangszerek, de csak nyekeregni-nyikorogni tudtak, vagy meg se szólaltak. Ha dalolni támadt kedve valakinek, csuklani kezdett, vagy némán tátogott. Dallamvilág élete nem bénult meg teljesen, de elveszett a lényege, eltűnt az emberek boldogsága. Az ég derűs kékje is odalett; vigasztalan szürkeség borult a tájra. Senki sem tudta, mi történt, hogyan történt és főleg, hogy miért történt…”
Idézetek a könyvből
