Leírás
Az eonok során minden képességgel ellátták az embert, hogy – ha tudata megérett rá – visszavezesse mikrokozmoszát az eredeti isteni életállapotba. Ezt a visszatérést az anyagtestében már meglévő szervekkel kell véghezvinnie, mégpedig a szívéből kiindulva. “Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.” Ez azt jelenti, hogy ők a gnosztikus mágia alkalmazásával képesek a kezdet emberét, “a Másikat, akinek növekednie kell”, a saját mikrokozmoszukban a feltámadáshoz vezetni. Ezt az új életvitel által – a Rózsakereszt Szerzetének szeretetteljes segítségével – véghez vitt tudatos önmegvalósítást nevezik “a megszabadító ösvénynek”.