A szeretet
Az ember számára az élet azt jelenti, hogy gondolkozik, érez, vágyakozik vagy akar valamit, reménykedik annak elérésében, örül, szenved miatta és fájdalmat tapasztal.
Az élet mindenekelőtt azonban azt jelenti, hogy az ember kutat a szeretet után, rátalál és átéli azt.
A szeretet az az erő, amely kapcsolatot hoz létre két ember között, mint például a férfi és a nő közötti viszonyt, de a szeretet még ennél is jóval több: egy egyetemes energia. A szeretet kapcsolatot hoz létre két egymással ellentétes pólus között, egyesíti és továbbvezeti őket.
A szeretet a középpontban lévő erő, amely közvetlenül és igen egyedi módon kapcsolódik minden egyes emberhez, megérint, és egész életünkben vezet minket. Sőt, a szeretet még a testi életen túl is vezet minket. Ő az a vezető, amely helyreállítja a kapcsolatot egy magasabb életállapottal. Kezdete ott található minden ember testében, a lelken keresztül elvezet a szellemhez, majd ezen túl, tovább az Istennel való egységhez.


