Jan van Rijckenborg

Tiánai Apollós Nuktemeronja

Előszó

 

Talán hallottak már Tiánai Apollósról, erről a titokzatos személyről, aki időszámításunk kezdetén élt. Tiánai Apollóst az újpüthagoreus iskola filozófusának mondják, akit a hivatalos kereszténység elutasítói nemcsak Jézushoz hasonlítottak, hanem még többre is tartottak nála. Jézushoz hasonlóan az ő születését is a Szent Szellem adta hírül.

A régi világtenger körül lévő országok majdnem mindegyikében járt és tanított. A nép mindenhonnan összesereglett, hogy hallgathassa, és az akkori fogalmak szerint számtalan követője volt. Sok csodát tett, betegeket gyógyított, és olyan hatalmas befolyása volt, hogy ahol megjelent, a harcoló népek elásták a csatabárdot. Érthető, hogy a korabeli szellemi hatalmasságok üldözték, többször fogságba vetették és meg is kínozták. Amikor végül vad kutyákkal akarták széttépetni, rejtélyes módon nyoma veszett.

Miután a világ színpadáról eltűnt, sorsát és egész élettörténetét könyvben jegyezték le, melyből egy nyolcrészes, terjedelmes evangélium keletkezett. Ennek tartalma olyan nagyszerűen sugárzó, és mélységesen átható volt, hogy az ifjú keresztény egyház, alapítóival együtt megrettent tőle. Egy ilyen vetélytárshoz nem voltak felnőve, ezért az oly jellemző klasszikus egyházi eszközökhöz nyúltak: gyilkossághoz, üldözéshez és megsemmisítéshez.

Mivel akkoriban még nem volt könyvnyomtatás, és Tiánai Apollós könyveiből magától értetődően csak kevés kézirat volt, nagyon egyszerűen ellophatták, elkobozhatták és megsemmisíthették őket. A népet pedig olyan szörnyű módon utasították rendre, hogy a félelemkeltés bevált módszereivel Tiánai Apollósnak még az emlékét is kioltották. Az ehhez alkalmazott rendkívül ravasz és teljesen klasszikus módszer pedig a hamisítás volt, amely mind a mai napig kedvelt. Időről időre megjelentek olyan iratok Tiánai Apollóstól vagy róla, melyekről csak a beavatottak tudták megállapítani, hogy hamisítványok.

Ezek után már senki sem volt képes az ő valódi lényét megismerni. Tiánai Apollós az idők folyamán legendává vált, és egyáltalán nem csoda, hogy sokan még a létezésében is kételkedni kezdtek. Tehát elérték a célt: Tiánai Apollóst néhány évszázadnyi kitartó, energikus és intelligens tevékenység után a legendák világába száműzték, tanait meghamisították, rejtelmesnek és valótlannak nyilvánították. Eredetét, származását, sőt történelmi létezését is megkérdőjelezték.

Amikor ezt elérték, az összeesküvők tovább dolgozhattak. Néhány nyilvános könyvtárban ők és sokan mások elhelyezték a meghamisított iratokat ajándékként, vagy egy másik, régi módszer szerint: „Valahol találtuk és előszedtük a feledés homályából!” Az intellektuális világ pedig rájuk vetette magát. A kéziratokat az ebben gyakorlott emberek megfejtették és kiértékelték. Vaskos könyvek jelentek meg, melyekkel olykor még doktori címet is szerezhettek. Így terjedt el a hamisítás és az elferdítés vetése. Azok pedig, akik tudásukra büszkén azt gondolták, hogy Tiánai Apollós bölcsessége alaposan kielemezve már a zsebükben van, és eddig tudatlanul is együttműködtek ezen, egy rögeszme áldozataivá váltak, mint oly sokan ma is, akik szintén így esnek áldozatul, hiszen a különféle régi iratok megtalálása manapság is napirenden van.

Mi azonban, akik készek vagyunk a kereszt és a rózsa ösvényén járni, tudjuk és látjuk, hogy az igazságot nagyon hosszú ideig megbéklyózhatják ugyan, és szolgálóit üldözhetik és támadhatják, de az igazság egyszer megszabadul. Minél tovább tart a korlátozás és megbéklyózás, annál jobban fokozódik a feszültség, és annál ellenállhatatlanabbul fog egyszer az igazság tüze – robbanáshoz hasonlóan – a felszínre törni!

Tiánai Apollós egyike volt a szellem nagyjainak. Időszámításunk kezdetén az egyetemes Gnózis számos munkása jelent meg a kor nagy műveltséget és kultúrát hordozó területein, a régi világtenger körül fekvő országokban. Jézus, az Úr is egyike volt ezeknek. Az Atya hét fiának beavatott csoportját alkották, vagy más néven ők voltak az „özvegy fiai”, a lélekemberiség küldöttei. Így világos számunkra, hogy Tiánai Apollós, mint testvérei is egy keresztutat járt be, a szenvedés és az áldozat útját, melyet saját szívének vére jelölt ki. Gnosztikus gyermekei szerették őt, a dialektikus természetrend szolgálói pedig üldözték. A dolgoknak ez a fele olyannyira ismert, hogy ebbe nem is szeretnénk jobban belemerülni.

Szeretnénk, ha nagy alakja megjelenhetne szellemi szemeink előtt, és megszabadíthatnánk őt az évszázadok során rárakódott portól, káprázattól és árulástól. Szeretnénk az Atyának ezt a fiát, ezt az isteni küldöttet úgy megmutatni Önnek, amilyen a valóságban volt. Mert Isten fiainak nagy, egyetemes köre az utóbbi időben újra nagy munkába kezdett. Ezért kell Tiánai Apollóst is újra az igazság fényébe állítani. Mivel mindig a hajnalhasadást megelőző óra a legsötétebb, várható, hogy az ifjú Gnózis kezdeményezését, mellyel Tiánai Apollóst újra az igazság világosságába állítja, most is a dialektikus hierarchia eltérítő törekvése fogja kísérni.

Kommentárunk, művei korábbi kiadásának* néhány részletén alapul, melyekből felismerhetik, hogy miért törölték el tanításait és történelmi alakját a tömegek tudatából.

A Tiánai Apollós által alapított gnosztikus iskola a lélek életének közvetlen megvalósítását tűzte ki célul. Kerülőutak nélkül, egyenesen a célhoz akart elérni. Ezért fordult azokhoz, akiknél nyitottságot és megértést feltételezett. Tanai dialektikus használatra teljesen alkalmatlanok, e világ szolgái számára használhatatlanok voltak. Később Tiánai Apollósnak felrótták, hogy nem elegyedett szóba bárkivel, hogy válogatta, mintegy „szűrte” a hallgatóságát. Így meg fogjuk érteni, amikor a Rózsakereszt is hasonló intézkedéseket hoz.

Meg kell jegyeznünk azonban, hogy Tiánai Apollós egyedül az igaz valóságba való „hazatérés” területén fordult csupán azokhoz, akik közvetlenül alkalmasak voltak arra, hogy egyenesen hazavigyék őket. Szeretetének fénye és együttérzése az egész emberiséget átölelte, csodás tettei és gyógyításai kivétel nélkül mindenki szolgálatára történtek. Azért cselekedett Ő így, mert tudta, hogy testvérei szélesebb alapokon működtek, mint például Jézus, az Úr – aki inkább a kiválasztottak jövőbeli nemzedékéről gondoskodott.

Ezért fordult Jézus a tömegekhez, és mint tudjuk belső körben a tanítványaihoz is. Hasonlatokban beszélt, elfátyolozott szavakkal és jelképekkel, hogy a vágyakozást és a hitet felébressze a tömegben. Ezért voltak Jézus beszédei nagyon alkalmasak arra, hogy az ellenség kiforgassa azokat. Micsoda kitűnő módszer volt számukra, hogy egy isteni küldött tömeghez intézett szavait átvegyék, és ugyanezekkel a szavakkal saját céljaikat palástolják. Milyen kiváló módszer volt Jézust érinthetetlen és elérhetetlen Istenné emelni, és így önmagukat az ő egyházává és papságává kinevezni.

Aztán ebben az időben Tiánai Apollósnak is el kellett tűnnie a színről, majd közvetlen tanításának a nyomait is eltüntették – ahogyan ez mindig is történt a Gnózissal. Mert Tiánai Apollós a hermetikus filozófia istenemberét tanította, azt az embert hirdette, aki a lélek újjászületése és a transzfiguráció által közvetlenül a megszabadító életbe léphet be, hogy ezzel a benne lévő Istent megszabadítsa, és hatni engedje.

A „nagy játék” nem csupán a jövőben játszódik. Pusztán egy újabb fejezete annak a játéknak, amit már évezredek óta játszanak az emberiséggel. Egyetlen nagy lendülettel szakítsák szét a káprázat és csalás szövevényét önmaguk körül, melyben már oly régóta fogva tartják Önöket, és engedjék, hogy Tiánai Apollós közvetlen tanításai hassanak Önökre, és teljesítsék be őket teljes erejük bevetésével. Akkor Jézusnak, az Úrnak is igazságot szolgáltatnak, aki kétezer évvel ezelőtt hasonlatokban szólt Önökhöz, mivel akkor még nem voltak érettek arra, hogy mindezt más módon értsék meg, fogadják és teljesítsék be.

Ebben a könyvben Tiánai Apollós Nuktemeronjáról fogunk beszélni. Ezt a címet úgy szeretnénk lefordítani, hogy „Isten nappala, amely a sötétségben világít”, vagy „Az Isten, aki a mikrokozmoszunkba van bebörtönözve”. Ez a nap tizenkét órára vagy fokra van felosztva, és minden óra egy konkrét utasítást tartalmaz, hogy milyen módon lehet Isten világos nappalát megvalósítani. Ez a módszer út a tökéletes megszabaduláshoz.

_________

*Lábjegyzet:

A Nuktemeron-t Eliphas Lévi művében, a Rituel de la Haute Magie-ban függelékként adta ki 1856-ban, Párizsban.

Első óra

 

Az egységben a démonok Isten dicsőségét zengik; elveszítik gonoszságukat és haragjukat.

Első óra

Ahogy a bevezetőben említettük, a Nuktemeronban „Isten nappala” 12 részből áll, és ezeket óráknak nevezik. Most vessünk egy pillantást az első órára, amely így hangzik:

Az egységben a démonok Isten dicsőségét zengik; elveszítik gonoszságukat és haragjukat.

 

Aki az egyetemes Gnózis ösvényére akar lépni, annak azzal kell kezdenie, hogy belép az első órába. Ez a Jánosi ösvényre vonatkozik, amely a bennünk lévő Isten, vagyis a bennünk lévő bukott lélekember útját egyengeti.

Azok a démonok, melyekről ebben az órában szó van, nem a tükörszféra árnyai, hanem olyan démonok, melyek mindenkiben megtalálhatók. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden dialektikus ember démonok megszállottja. A démoni nem más, mint a bennünk lévő gonoszság, tisztátalanság és bűn. Az emberben lévő démoniság a mikrokozmoszban leélt minden eddigi élet negatív összege, amely mágneses feszültségek gócaiként a tudatalattiban található.

Mikrokozmoszunkban számtalan mágneses feszültség rejlik, melyek a dialektikus természeten át vezető végtelen utazás során keletkeztek, a különböző élethelyzetek, érzések, gondolatok, tettek és tapasztalatok által. Így érthető, hogy mindenki folyamatosan azzal foglalkozik, hogy újra és újra negatív, még nyugvó mágneses feszültségeket hozzon létre. Ezek a különböző mágneses feszültségek alkotják személyes lélegzőterünket, azt a teret, amelyben élünk, azt a légkört, melyben egyes emberekként lélegzünk.

Bizonyára megtörtént már Önökkel, hogy csak úgy üldögéltek, és az égen elvonuló felhőket nézegették. Ha ezeket jobban megfigyelik, számtalan különféle arcot láthatnak. Ránk merednek, vagy a távolba néznek, hol gonoszak, hol jellegtelenek, és van bennük valami ködös és valószerűtlen. Rossz álmokhoz hasonlítanak. Így merednek a démonok Önökre az aurikus lényükben levő saját lélegzőterükből is. E felhőszerű mágneses feszültségeknek szintén van fejük és különös, gigantikus alakjuk, melyek többé-kevésbé torzak és démonikusak. Így megérthetjük, hogy akik saját lényükben látják mindezt, miért beszélnek démonokról. Ezek a tudatalattiból jövő mágneses feszültségek képei – az aurikus légkörünk feszültségei.

Miért beszélünk „tudatalattiról”? Mert van egy másik tudat is, a hagyományos én-tudat, amely a rendszerünket alkotó minden atom tudatmagjának az összessége, amit a körülöttünk lévő kozmosz szidérikus sugárzásai táplálnak. Az imént ábrázolt mágneses feszültségek démoni felhői azonban nem csak az Ön lélegzőterében tartózkodnak, hanem teljesen át is hatják Önt, mivel az öt, lélekhez kötött életfluidumhoz, és így az Ön lényének minden egyes atomjához tartoznak.

Tehát nem csak egy bennünk lévő pozitív életelv mondatja az „ént”, hanem egy tudatalatti nyomás is jelen van, vonzódás a múlt szakadékai felé, a tudatalatti negatív életelvének sokféle hangja.

Megfigyelhető, hogy a lélek kutatói minden időkben két ént különböztettek meg az emberben, a hétköznapi tudat énjét és a tudatalatti ént, a szokásos természet énjét és a diszharmonikus, ördögi természet énjét. Mindenki félreismerhetetlenül ebből a két énből áll, és ebből él. Az egyik pillanatban a hétköznapi énből élnek, ami normálisnak tűnik, a következő pillanatban azonban a tudatalatti énből, és ez már – ahogy mondani szokták – abnormális. A múlt őserői gyakran késztetik az embereket olyan cselekedetekre, gondolatokra és érzésekre, amit aztán a hétköznapi én nagyon megbán. Sokan vannak, akiket a diszharmonikus mágneses feszültségek már oly mértékben uralnak, hogy inkább az abnormális életelvből élnek, mintsem a normálisból. Őket úgymond megszállta az ördög, és gyakran süllyednek a társadalmi normák alá, mert idegrendszerük nem képes ezt a helyzetet elviselni.

Az ilyeneket aztán bűnözőknek tartják, mivel akik megítélik és elítélik őket, vagy nézőként állnak ott, azokon még nem uralkodott el a saját tudatalattijuk – még nem! A tudatalattijuk jellege még nem mutatkozik meg kifelé, de az otthonuk falai mögött, a szobájuk rejtekében ösztöneiknek szabad utat engednek. Így még meg tudnak őrizni valami szegényes egyensúly-félét, amikor a nyilvánosság felé az igaz, derék embert játsszák. Pedig igazi állapotuk éppen olyan diszharmonikus és bonyolult, mint egy bűnözőé. Valójában az egész megnyilvánult emberi élethullám állapota ilyen!

Számtalan dialektikus megnyilvánulási korszak jut szóhoz minden egyes lényben, diszharmonikus mágneses feszültségek és megoldatlan problémák képében. Ez az ember ördögi oldala, ami sajátosan rá jellemző. Ez a mindannyiunkban meglévő bűn. Aki természetben született emberként azt állítja, hogy nem a bűnből való és nem bűnös, az hazudik. Ebben a rideg valóságban ragadja meg Tiánai Apollós a tanítványait.

Az úgynevezett modern pszichológia tehát egyáltalán nem modern, hanem csak egy próbálkozás, hogy a régi gnosztikusok igazságaival, vagy a régi okkult módszerekkel megvédjék az embert a saját démonaitól, anélkül, hogy igazán meggyógyítanák. Ez a régi ördögűzés modern változata. Tiánai Apollós tanítványait a dialektika e megdöbbentő valósága elé állítja, az elé tehát, hogy mindannyian a mikrokozmosz egész múltjának a termékei vagyunk. A múlt és a jelen két énné, a tudatos és a tudattalan énné fonódik össze.

Hogyan kell e megdöbbentő valóság láttán viselkedni? El kell fogadni ezt a valóságot! Arra kell törekedni, hogy e sokféle mágneses feszültség egész bonyolult összességét a Gnózis elé, az Ő világosságába helyezzük, ha a Nuktemeron első órája eljön. Így hívjuk fel Betlehem vigasztaló, gyógyító sugarait, abban a mély hitben, hogy egyedül e magasztosság hegyeiről jön a segítségünk. Ha Ön ezeket a segítő erőket felhívja, és átadja magát e mágneses sugaraknak, akkor teljesen ezekből kell élnie is. Arra kell teljes komolysággal törekednie – mondja Tiánai Apollós – hogy ebből valamit megvalósítson.

Így fejlődik ki a „szőnyegen álló” tanulóban öt folyamat, egyszerre a tudatos és a tudattalan területén is.

A Gnózis ekkor először is törvénykezik Önnel, ami azt jelenti, hogy az egész életét teljes sokrétűségében gnosztikus sugarak támadják meg.

Ezáltal nyeri el a jelölt – másodjára – a mély önismeretet. A tudatos és a tudatalatti konfrontálódik, összeütközik egymással. A tanuló felfedezi a különös, eltérő feszültségek okait, melyek az életét oly gyakran uralják, sőt magukkal rántják, és néha óriási méreteket öltenek.

Így fogja a jelölt – harmadjára – az önmegvetést legyőzni. Mert nem úgy van-e, hogy gyakran önmagunk megvetése vagy túlbecsülése hajt minket? Nem tartjuk-e magunkat – be nem vallottan – mindig egy semmirekellő mihasznának? Nem tudatosult még Önben, és nem tapasztalta még, hogy mekkora bénító hatás árad ebből? Hogy ezt le lehessen győzni, a bénultság ördögi erejének okát teljesen át kell látni. Az a pillanat, amikor ennek az okát átlátjuk a Gnózis világosságában, egyúttal a bénultság megszűnését is jelenti. Az önmegvetésbe zuhanás után a jelöltet hosszú időn keresztül hatalmas vákuum veszi körül, ahová csak dermesztő hideg hatolhat be. Ez a magány senkiföldje.

Ezért törik fel a gnosztikus sugarak – negyedszerre – az elszigetelődést, és végül a gnosztikus üdv a mikrokozmosz, a személyiség és a lélegzőtér minden részébe behatol. Így jönnek létre az egész lélegzőtérben az új életerő gyújtópontjai. Egy új mágneses tér kezd létrejönni, új énállapot alakul. Az új én a tudatos és a tudatalatti részünk szintézise, egyesítése. A diszharmónia harmóniává változik.

Ekkor jön el – ötödszörre – az a dicsőséges és csodás pillanat, amikor ebben az egyesülésben a régi, diszharmonikus feszültségek eltűnnek, és az újjászületett egységben minden vezető démon és ördög az Atya dicsőségét énekli. Minden ellenállás eltűnt, korábbi haragját és gonoszságát elveszítette.

Így készítheti minden jelölt az ő Urának, Istenének az útjait, és válhat teljesen méltóvá arra, hogy a megszabadulás ösvényét a tudatállapotának megfelelően elkezdje.

Először a tudatalattinak fel kell oldódnia a tudatos részünkben, azután mindkettőnek be kell mennie a Gnózis tisztaságába. Ez a Nuktemeron első órájának a feladata. Aki az Isteni Nap első órájának feladatát elkezdi, az nem szünteti meg a múltját, nem oltja ki a karmáját, ahogyan ezt néhányan mondják, hanem nagyon is értékessé teszi ezt a múltat, amely a bölcsesség, a tapasztalat és az erő kincstárává válik.

A múlt bennünk tomboló és forrongó diszharmonikus feszültségeit nem annyira az elmúlt idők rettenetes tettei, gondolatai és borzasztó eseményei okozzák, hanem többnyire olyan dolgokról, tapasztalatokról, problémákról és folyamatokról van szó, amelyek még nincsenek lerendezve, amelyek még nem értek a végükhöz, és nem jutottak el a beteljesedésig. Olyan feladat előtt állunk tehát, amelyet az elődeink még nem oldottak meg.

Ha az igazi tanulóság önfelfedező életével a gnosztikus légkört beereszti egész lényébe, akkor készíti az utat a múlt kincseskamrájából származó ismeretekkel felfegyverkezve. Ekkor, ami diszharmonikusan nyilvánult meg, minden mással együtt az Önben lévő Isten dicsőségét fogja hirdetni. Az egész múlt ekkor már hatalmas nyereségként jelenik meg a konkrét, élő jelenben, és egy teljesen biztos jövő előtt állva.

A természeterők egységében, a szellemlélek alapján állva minden természeterő Isten dicsőségét zengi. Elveszítik gonoszságukat és haragjukat.

Második óra

 

A kettősségben az állatöv halai Isten dicséretét zengik, a tűzkígyók a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikussá válik.

Második óra

Tiánai Apollós első órája leírja, hogyan lehet minden diszharmonikus, rejtett, és ezért még dúló feszültséget a mikrokozmoszban a gnosztikus tanulóság által egységgé kovácsolni, mellyel elhagyják a gonoszság és harag negatív megnyilvánulásait, és teljesen a gnosztikus misztériumok jelöltjének szolgálatába állnak.

A mágneses feszültségek, mellyel az ember aurikus lénye telítve van, a mikrokozmoszban élt előző személyiségek tettei és élethelyzetei miatt keletkeztek. Ha mindezek a mágneses feszültségek – megszabadulva gonoszságuktól, haragjuktól, és a rájuk való reagálás kényszerétől – a most élő ember szolgálatába állnak, akkor hatalmas kincs szabadul fel, amely számtalan tapasztalatból, tisztulásból és ismeretből tevődik össze, és amellyel a jelölt ezerszer erősebb lesz, mint ahogyan ez szokásos létállapotában lehetséges volna.

Az első órához most a második kapcsolódik:

A kettősségben az állatöv halai Isten dicséretét zengik, a tűzkígyók a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikussá válik.

A fentiek megértéséhez figyelembe kell vennie, hogy mit akar mondani Önnek az első óra. A jelölt a szőnyegen állva, egyértelmű irányulással elnyeri az uralmat önmaga felett, és így önvalójának egységében a benne lévő ördögök elveszítik gonoszságukat és haragjukat. A jelölt lényegében már nincs az alacsony dialektikus élethez kötve. Ekkor szabaddá vált, hogy az utat járhassa. Ez a szabadság azonban csak akkor valósulhat meg, ha a bennünk lévő démonok a megbeszéltek alapján rendeződtek, átalakultak, és kiküzdöttük magunkat a mágneses feszültségek kaotikus szorításából.

Miután a tanuló megszabadult ettől a szorítástól, közvetlenül azzal az asztrális világgal szembesül és konfrontálódik, amelyben él: szidérikus születésének területével, tehát a dialektika nagy asztrális életterületével. Mert nemcsak a saját mikrokozmoszunkban lévő ellenállást kell legyőzni és átalakítani, hanem a nagyvilágban lévő ellenállást is, melyben a mikrokozmosz a személyiséggel együtt él.

Ezen a szidérikus életterületen, az itt uralkodó eonokkal a kettősség ereje lép fel, a természet ikererőinek a befolyása. Ezért a látható természetben minden a saját ellentétébe megy át, és ebből magyarázható az állandó változások játéka a dialektikában.

A szidérikus születés területén törvényszerű, hogy ha valamit örömmel és lelkesedéssel kezdünk el, akkor egyszer a pesszimizmus és a szomorúság bizonyosan felülkerekedik. A változások játékában számtalan ilyen jelenség figyelhető meg, melyeknek megvan az oka. Így váltja fel folyamatosan a hitet a hitetlenség, a bizonyosságot a kétség, a fényt a sötétség.

Aki mágneses feszültségének démonait nem győzte le az első órában, az a második órában sem tudja megállni a helyét. A szidérikus tér erői teljesen a szolgájukká teszik és semlegesítik őt. Csak az új önvaló elnyerése, és a lélek születése alapján, a szőnyegen állva lehet a lényünkben tomboló mágneses vihart lecsendesíteni, és a szidérikus születés életterületét legyőzni. Ekkor találja meg a módszert, mellyel a természetben lévő ellentéteket semlegesítheti, hogy ezzel kiegyensúlyozottan keljen át a szidérikus születés „Vörös tengerén”.

Bizonyára sokat tanult már az ellentétek kiegyenlítéséről, illetve kioltásáról, és talán kiváló jegyeket is szerzett ebből a témából matematikaórán. Azonban egy ilyen matematikai, elméleti út megvalósítása a saját életünkben már nagy és nehéz problémák elé állítja az embert. Azt kívánom, hogy tanítsa meg Önt a Nuktemeron a második óra problémájának megoldására, az első óra sikeres megvalósítása alapján.

„A kettősségben az állatöv halai Isten dicséretét zengik” – ez az első képlet, amit meg kell,- fel kell oldania. Bizonyára ismeri az állatöv „Halak” (Pisces) szimbólumát. Két hal egymás mellett, melyeket kereszt köt össze. Az egyik hal az isteni ember jelképe, a másik a természethez kötött emberé. A keresztút által e kettőnek eggyé kell válnia. Ezt úgy értelmezzük, mint a természetszülte ember feloszlását az isteni lélekemberben. Ha ez a kettő eggyé vált, akkor az ellentétek kiegyenlítődnek.

Így birtokolhatja Ön a szidérikus születés területén átvezető kulcsot. A természetes élet szidérikus területén ég egy tűz, a vágyak erősen lobogó tüze, amit Ön három állapotában ismer: a vonzás, a taszítás és a semlegesség, vagyis a határozatlanság állapotában. Az ember teljesen ezekre az erőkre hangolódott, és teljesen egy velük.

Ön megérti, hogy éppen a dialektikus ember erős, végsőkig fokozott egyéniesedése miatt válik a szidérikus tűz lángoló pokollá, mert minden ember vágyélete egyforma a haláltermészethez tartozás miatt, csak abban különbözik, hogy más-más célra irányul. A tüzet, amit az egyik ember a vonzódása miatt meggyújt és életre kelt, a másik taszíthatja, kiolthatja, vagy akár semleges is lehet vele szemben. Az emberek egymás életét pokollá tehetik, mivel különböző módon vannak hangolva. Kölcsönösen megégetik egymást a tűzzel, noha ezt nem is akarták. Így gyújtják meg az általános tűzvészt, és az ellentétek vad játéka, a szakadatlan változás érthető és teljesen logikus. A szokásos természet szerint tehát az emberek egymást vetik a szidérikus tűz poklába, és kölcsönösen fogva tartják egymást. A vágyból önkéntelenül is viszály keletkezik.

Tegyük fel, hogy mindezt belátja, és semlegesíteni akarja azt a tüzet, aminek a fenntartásában minden ember bűnös egy kicsit, hogy elérje az ellentétek kiegyenlítődését, és így kijuthasson ebből a helyzetből. Mit kell akkor tennie?

Figyelje meg jól az állatöv „Halak” jelképét. Miért és mi köti össze az alacsony embert az isteni emberrel? Hogyan lesz a kettősségből egység? A kereszt által, tehát az isteni szeretet által, amely mindent meggyógyít, és mindent elnyer. Ez az igazi szellemlélek-erő, az élet harmóniája, amely egyedül a szeretet keresztútján születhet meg.

Érti miről van itt szó? Tegyük fel, hogy van egy ellensége. Mindenkinek, akarva-akaratlanul vannak ellenségei, számára ismert vagy ismeretlen emberek. Hogyan jön létre az ellenségeskedés? Az ellentétekből, a különbözőségből születik, ebből kell születnie. Ön például taszít valamit, tehát szeretné azt a dolgot kioltani, a másik pedig vonzza ugyanazt, tehát szeretné, ha a tűz fellobbanna. Önkéntelenül is nagy konfliktus keletkezik, az érdekek összeütközése az ellentétek életterületén. Ez azonnal háborút jelent! Ön pedig együttműködik ezzel, mivel a halál természetében él, és szidérikus születése területén vágyakozik. Így tartják fogva egymást az emberek, és járják a pokoli táncot saját kárhozatukra. Természettörvény érvényesül, amikor egyszer Ön sül a kemencében, majd újra kint áll a kemence előtt, hogy másokat sütögessen. Tiánai Apollós megpróbálja beláttatni velünk mindennek az ostobaságát és korlátoltságát.

Hogyan fogja a Halak kettőssége Isten dicséretét zengeni? A szeretet keresztútja által! Hogyan kell ezt érteni?

Az alap a Nuktemeron első órája. Tegyük fel, hogy Ön az első óra nyugalmában és egységében áll. Akkor tudja, hogy minden vágy, ami a szidérikus születési terület mélységének felel meg, az mindig felhívja az ellentétét, így ellenségeskedést és pokoli tüzet szít. Ebből világosan következik, hogy Ön ilyen vágyakat már nem táplál, és egyre növekvő mértékben kész arra, hogy ilyen tüzet már ne gyújtson meg, és így semlegesítse ezeket. Így aztán egyre inkább belemerül a lélek megszabadító életére irányuló magasabb vágyakozásba. Aki ezt teszi, az sértetlenül megy át a pokol mélységein. Összhangra lel az ellentétek kiegyenlítődésében.

Ha Ön mindennel kapcsolatban, ami a szidérikus életterülethez tartozik, vágytalanná vált, akkor minden szidérikus erő, amire Önnek biológiai állapota miatt életútján még szüksége van, úgy éri Önt, hogy nem hív fel ellentéteket! Egy másik természettörvény, a „Keressétek Isten országát, és minden egyéb megadatik néktek!” gondoskodik erről.

Ha Ön a vágytalanságban és a szeretet keresztútján áll, akkor ellenség keresi fel Önt. A természet, mint ellenség, mivel a természet alapján állva minden dialektikus ember az Ön ellensége, és meg akarja égetni a vágya tüzével, amit lénye alapján meg is kell tennie. A szidérikus születés területén átvezető úton szinte minden nap megütközik a nagy tűz lángnyelveivel. Önök megértik, hogy mindenki azt teszi, amit létállapota alapján tennie kell. Önök ezt teljesen átlátják. De vágytalanságuk miatt már nem tudják Önöket belevonni ebbe a tűzbe, és mások számára sem gyújtják meg többé ezt a tüzet. Mindez Önök előtt áll, és megpróbálja Önöket félelem, vagy hasonló dolgok révén cselekvésre bírni. Az egyetlen cselekvés azonban, ami kiindul Önökből, a rózsák keresztútjának nagy szeretete, a lélek világának életelve. Ez a másik helyzetének tökéletes, együttérző megértése. Az Ön számára ekkor már nincsenek többé ellentétek, csupán a keresztút létezik – a sivatagon átvezető út – a szidérikus területen keresztülvivő út, mert Ön a lélekállapot világára irányul.

Így megy tovább, és szereti az ellenségeit, mellyel minden ellenállás elhárul az útjából. Ön megtalálta a nagy harmóniát. A szidérikus állapota mellett jelen van az Istenfia, az élő lélek, és Ön feloszlott, semmivé vált a második óra énekeiben: „A kettősségben a halak Isten dicsőségét zengik”.

Így már csak a következő mondat szorul magyarázatra: „A tűzkígyók a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikussá válik.”

Az elmondottakból felismerik, hogy a jelölt elnyeri az uralmat önmaga felett, ha egyértelműen irányulva a szőnyegen áll. Ebben az egységben, az önvalóban lévő démoni elveszíti gonoszságát és haragját. Ez azt jelenti, hogy ha a jelölt – a dialektikus én önfeláldozásával – az igazán Jánosi utat járja a pusztában, akkor a dialektikus lényben fellépő mágneses áramlatok egyenirányítása jön létre. A mágneses feszültségek és következményeik, melyek a dialektikus életben olyan természetesek, eltűnnek, és az aurikus lényben felhalmozódott feszítőerő nagy része harmonikussá válik, és a jelölt szolgálatába áll. Másrészt pedig rendeződik vagy eltávolíttatik a rendszerből úgy, hogy végül semmi más nem marad, mint az egység. A keserűség és harag teljesen eltűnt.

E rendbetétel és előkészület után lép be a jelölt a második órába, ahol közvetlenül és tudatosan szembesül a szokásos természet asztrális világával, tehát egy olyan területtel, amelyben dialektikus természete alapján áll és lélegzik. Itt kell megtanulnia a dialektikus természet jellegzetes tulajdonságainak a legyőzését, a természet erői, az ellentétpárok feletti győzelmet.

A jelölt a keresztút járása közben megoldja azokat a nagy problémákat, amelyek ezzel járnak. Eközben tökéletesen a Halak állatövi jegyének szimbolikus jelentésére irányul. Ebben a jelképben a természetember, aki tökéletesen a dialektikus természet szidérikus tüzéhez van láncolva, és abban ég, össze van kötve az isteni emberrel, a szellemmel, amely minden földi nyomorúság felett áll. A kettő közötti kapcsolat az isteni szeretet keresztje, az isteniség kisugárzása által jön létre. Ez azt jelenti, hogy a jelölt sértetlenül mehet át a szidérikus tűzön az igazán személytelen, mindent átfogó szeretet által. Ez a szeretet a természet szerinti vágytalanság alapján kel életre.

A szidérikus tűz vágy, felszítja a vágyat, és minden vágy felkelti az ellentétét. Ha összeköti magát vele, akkor a szokásos természet pokolra vezető útját kell megélnie. Csak egyetlen egy kívánság, egyetlen akarás lehetséges, amelyben a jelölt semmivé válhat, mert a természetszülte ember nem élhet vágyakozás nélkül. Ez a másik birodalom, az új asztrális terület utáni vágyakozás, a mélységes sóvárgás az isteni ember után, akivel a Halak harmóniájában össze van kötve; ez a Gnózis szünet nélküli dicsérete.

Ha az első óra rendet teremtett a mágneses rendszerben, a második óra irányulása a mélységes vágyakozásban elvégzett lemondás önmagunkról, az isteni lélek számára meghozott áldozat. Ez pedig a Jánosi ösvény beteljesítésével jön létre, amely a „Néki növekednie kell, és nekem alább kell szállanom” elvének megvalósítása. Amikor mindez beteljesedik, a tűznyelvek a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikus lesz.

Az egyetemes tanban a szidérikus tűz sugárzásait tüzes kígyókként ábrázolják, mint villámhoz hasonló alakzatokat. A kígyós bot a gerincoszlop, melyben a kígyótűz kering, az a szidérikus tűz, amely az embert lelkesíti, lélekkel látja el, és átűzi az életen. A kígyótűzben és körülötte szüntelenül tűzfolyamatok játszódnak le. Az ellentétpárok ezerarcú szidérikus tüze lángnyelveit szüntelenül az ember kígyótüzébe lövi. A kígyótűz, és az ezzel kapcsolatos idegrendszer ezeket a befolyásokat az egész rendszerben elterjeszti. Az alapos megfigyelő látja, hogyan veszik körül szüntelenül a szidérikus sugárzások lángnyelvei az egész botot, néha fényesen fehér, máskor sötétpiros és lassú, nehézkes rezgésű tűzzel. És az ember meggörnyed ennek a tűznek a poklában. Reagálnia kell!

Aki azonban egyértelmű irányulással járja az útját, és mágneses állapotát elrendezte, az nyugodtan és megtámadhatatlanul lépked a dialektikus élet poklában, mivel önfeláldozással az Istenfiaság magas céljára irányul, a lélek felébredésére, a lélek újjászületésére a rózsák keresztútja által.

Ezzel egyidőben nagy csoda válik valóra. A lény életéből eltűnik minden görcsösség. Nagy, belső nyugalom fejlődik ki, mely azzal az intenzív változással magyarázható, ami a kígyóbotban és a kígyóbot körül a szidérikus tűzfolyamatokban megy végbe.

A tűznyelvek a kígyóbotra tekerednek, és a villámlás harmonikussá válik. A Gnózis szidérikus erői, a lélek, a lélekvilág, a hatodik kozmikus terület térségei immár uralják a kígyóbotot. Ezáltal tiszta, világító, egyenletes és csendes égés jön létre, egy csendes tűz, melyet már nem lehet többé eloltani, és amely az egész lényt harmonikusan táplálja.

Ebben a belső harmóniában lép be a jelölt a harmadik órába.

Harmadik óra

 

Hermész kígyóbotján a kígyók háromszor keresztezik egymást. Cerberusz kinyitja háromszoros torkát, és a tűz Isten dicséretét zengi a villám három lángnyelvével.

Harmadik óra

Ha a természet szerinti vágytalanság csendes tüze valóra vált, és a jelölt a rózsák keresztútján egyre tovább haladva teljesen belemerül, akkor a szent Grál lovagjává kell válnia, harcossá az egyetemes világosság szolgálatában. Ehhez azonban fegyverre, kardra van szüksége. Ezt a kardot lényünk kígyótűz-oszlopának helyes belső előkészítésével lehet elnyerni. A szellemtűz-oszlop, ez a kígyóbot három csatornából áll. Ha a szimpatikus rendszer mindkét nézetét bevonjuk a folyamatba, akkor felismerjük, hogy a tűz a szimpatikus egyik ágán lelövell, majd a másikon újra felemelkedik. Az új tűz így tökéletesen megóvja a kígyóbotot, hogy ebben a körülfonódásban teljesen felkészülhessen a további transzfigurációs folyamatra, az egész lényt ráhangolja erre, és így felvértezze Cerberusz ellen.

Cerberuszt a mitológiában háromfejű pokoli kutyának ábrázolják. Mások azt mondják, hogy ötven feje és sárkányfarka van, ezer kígyóból áll a sörénye, és mérges a lehelete meg a nyála. Ha üvölt, megremeg a pokol. A kapu őrének is nevezik, a Styx folyó túlsó partjának őre. A számos legendából, amit az idők folyamán Cerberusz alakja köré szőttek, azt választjuk ki, melyben azt mesélik, hogy ha élő ember át akar jutni a Styx túlsó partjára, akkor birtokolnia kell a merkúrbotot. Ezzel Hermész kígyóbotjára utalnak. A jelöltnek be kell bizonyítania, hogy a fegyvere, a kardja a szent Grál lovagjaként elég erőssé vált-e.

A misztériumok jelöltje azzal a kizárólagos céllal járja az útját, hogy részesüljön a lélekvilágban, az új életterületben, és megszabaduljon a halál természetének béklyóitól. Ezért akar átkelni a Styx folyón. A dialektika azonban senkit sem bocsát szabadon csak úgy egyszerűen. Mert amit évmilliók alatt felépítettek és fenntartottak a halál természetében, az nem tűnik el hirtelen, egyetlen szempillantás alatt.

Cerberusz a bűnlény jelképe, amely az aurikus lényben rejtőző kígyóként a mágneses folyamatok törvényszerűségei miatt újra rátámad a tanulóra, mielőtt eltűnne, és az átjárót szabadon hagyná. A „bűnlény” fogalma alatt azonban nem szabad valami fantomra gondolni, mint a mikrokozmikus elődök bűneinek és rettenetes tetteinek az összességére, hanem itt arról van szó, ami Önt rabságban tartja, és ami egykor az elődeit is a haláltermészet fogságában tartotta. Gondoljanak csak a létfenntartási ösztönre, a félelemre, amely a létért folytatott küzdelemben minden emberben alapvetően benne rejlik. Ez is Cerberusz egyik nézete. Meg kell érteniük, hogyan néz ki Cerberuszuk, hogy mindig tudják, vajon haladásukkal az ösvényen már elég erősek lettek-e ahhoz, hogy a múlt kígyója mellett elvonuljanak.

Tudniuk kell, hogy Cerberusz legnagyobbrészt csupán káprázat, a múlt tükröződése, és ha eljön az ideje, akkor ez a varázstükör már nem árthat Önnek, bármit is mutat a fejében vagy a szívében. Mert a megújult kígyótűz villámának három nyelvével a ködképet, a káprázatot semmivé foszlatja.

„Cerberusz kitátja háromszoros torkát” – mondják. Cerberusz a bennünk lévő bűnlény szimbóluma, amely kígyóhoz hasonlóan az aurikus lényben rejlik, és folyamatosan a jelenlegi ember kígyóbotjába vetíti magát, hogy a mágneses sugarak törvényei szerint rákényszerítse magát a jelöltre. Ha azonban a gnosztikus misztériumok jelöltje a saját kígyóbotját háromszorosan megújította (a kígyóbotnak ugyanis három nézete van) akkor bebizonyosodhat, hogy elég erős-e a múlt árnyai előtt való elhaladáshoz, hogy szorításukból megmenekülve semlegesítse és megsemmisítse őket. Cerberusz valójában a dialektikus ember alapvető állapota – a múlt összessége, és összefoglalása a jelenben. Ha az Ön „élő jelenét” a Gnózis képezi, akkor erről elektromágneses értelemben tanúskodik is. Akkor magától értetődő, hogy egy bizonyos pillanatban a múlt magerejével konfliktusba kerül, és ekkor meg kell mutatkoznia, hogy ki az erősebb.

Cerberuszt, a múlt magerejét, amely teljesen uralja és ellenőrzi természetben született állapotunkat, logikusan és joggal nevezik a „kapu őrének” a Styx túlpartján. A valóban élő lények országába vezető út minden zarándokának el kell haladnia e kapuőr előtt. Túljutni rajta annyit jelent a tanuló számára, hogy elpusztította őt az egész múlt tökéletes kioltásával, és valami új elkezdésével a mikrokozmoszban. Ez az élő jelen kezdete!

Jó, ha az ezzel kapcsolatos tényeket mentesítjük minden romantikától, és a küszöb őréről és egyebekről szóló rémtörténetektől. Már korábban is mondtuk, hogy minden mágneses sugárzásnak saját szerkezete van, és a lélegzőtérben többé-kevésbé ijesztő képpé, alakká válik. Ha a tanuló lélegzőterében megjelenik egy ilyen kép, és a tanuló valóban az új kígyóbot birtokosa, akkor a kígyóbot sugárzása által az említett mágneses befolyás közvetlenül egy másik rezgéssé alakul át, és emiatt – mondja a Nuktemeron – minden ördög (a lélegzőtér minden groteszk alakja) eltűnik Isten dicsőségét énekelve.

Ekkor már csak az a megmaradt magerő van jelen az aurikus lényben, melyből minden mágneses befolyás eredt és ered. Ekkor ezt a magerőt, ezt a Cerberuszt is meg kell semmisíteni, mert ez a hetedik kozmikus terület legvégső határának a kulcsa. Ha tehát egy jelölt a hetedik kozmikus területről át akar menni a hatodikra, akkor találkoznia kell a Cerberusszal, aki megnyitja háromszoros torkát, hogy a közeledő vándort elnyelje, és visszaküldje arra a területre, ahová természetes születése szerint tartozik.

Ha Cerberuszunkról, és ellenlábasként való fellépéséről beszélünk, akkor arra az útra kell gondolniuk, amelyen mindannyiunknak járnunk kell, és arra az ellenállásra, amelyet mindőnknek le kell törnünk. Ha ehhez felfegyverkeztünk a „megújult kígyóbot kardjával”, akkor tudnunk kell, hogyan néz ki a találkozás helye, a csatatér, és általában milyen eszközökkel lép fel Cerberusz azok ellen, akik el akarnak haladni mellette.

Meg vagyunk győződve róla, hogy ez a mikrokozmikus kapuőr egészen más fényben tűnik fel Önöknek, ha szemügyre vesszük harci módszereit. Talán Ön is annak a nézetnek hódol, hogy ehhez az áthaladáshoz egyfelől nagymértékű, dialektikus értelemben vett harckészségre, másfelől nagy tisztaságra van szükség. De meg fogják érteni, hogy a sikerhez sokkal több kell, önmagunk sokkal mélyebb megváltoztatásáról van szó.

Elsősorban szeretnénk még egyszer a félelem kísértetére utalni, amely természetben születettségünk miatt mindőnket fogva tart. A félelem hozzátartozik a dialektikus természethez. Féltjük az egészségünket, a gazdasági és társadalmi pozíciónkat, a tulajdonunkat, a férjünket, a feleségünket és a gyermekünket. Félünk a különféle eseményektől, melyek beléphetnek az életünkbe. Félelemből teszünk olyan lépéseket, amiket amúgy nem tennénk, és nem teszünk meg olyasmit, amit meg kellene tennünk. Ha az ösvényen akarunk járni, és a gnosztikus öltözetet akarjuk szőni, akkor a félelem, az aggodalom és a rettegés teljes mértékben hasadást és megosztottságot okoznak bennünk.

A jelölt számára Cerberusz igen nagy akadály az úton, ő az ok, amiért újra és újra kompromisszumot keres a világgal. Ha nem a világ okozta nehézségektől retteg az ember, akkor attól fél, hogy sohasem fog elkészülni az arany menyegzői ruha. Cerberusz valahogyan mindig felébreszti a jelölt félelmét. Attól tartva, hogy elveszítheti a Gnózist, a jelölt fanatikussá válhat. Ez a kétpólusú félelemből cselekvő ember tipikus példája. Fél attól, hogy megteszi a többiekkel együtt, de attól is, hogy nem. A fanatizmus őrülete hatol be egy ilyen tanuló kígyótüzébe.

Hihetetlenül sok kitartás és állhatatosság kell ahhoz, hogy az ember kiirtsa magából ezt a félelmet. Ezért helyesen kell áthaladnia a második órán, és a szeretet keresztjét úgy kell hordoznia, hogy ezzel a szeretettel minden cselekvést vagy nemcselekvést a saját erejével, helyesen tudjon elvégezni. Mindennel e szeretet ajándékozta belső nyugalommal kell szembenéznie. Amíg ez a szeretet még nem vált tökéletessé Önben, addig Cerberusz zárva tartja az átjárót – már csak a még meglévő félelem miatt is.

Megszabadulni a félelemtől, az aggodalomtól és a rettegéstől: ez az a feladat, amit a Hegyi beszéd jelöltjének be kell töltenie. Ez nem azt jelenti, hogy a félelmet vagy az aggodalmat semlegesítjük és legyőzzük ebben a dialektikus világban. Ezeket nem lehet legyőzni, mert egyek a dialektika magjával, és természettörvényszerűen lépnek az életünkbe. Nem, ezeken az erőkön a másik birodalom erejében és világosságában kell felülkerekedni.

Számos monda és legenda felszínesen közelíti meg ezt a kérdést, mert ezekben a lovag a személyiség bátorságával győzi le a sárkányt. Pedig itt nem bátorságról van szó! Akiben a másik birodalom világossága gyökeret vert, az minden rettegésen felülemelkedett. Eltűnt életéből a rettegés. A kapu őre előtti elhaladásnál szó sincs hatalmas harcokról, vagy a nagy bátorság bizonyítékairól.

Cerberusz másik nézete az emberben a dogma. A dogma egy tantétel. Számtalan tantétel létezik. A Gnózist is lehet a tan szempontjából értelmezni, leírni és meghatározni. Ilyen tantételekre szükség van, hogy egy bizonyos út kiindulópontjává váljanak. A Szellem nagyjai a világnak sok más mellett tantételeket is ajándékoztak. Mindegyiküknek volt tanítása, mellyel egy jól megalapozott programot adtak nekünk. A Rózsakereszt is közvetített, és az irodalma segítségével meg is világított egy tanítást – ez nem is lehetett másként. A jelölt, aki ezt a tanítást a fejében és a szívében hordja, és vérében is gyökeret vert, az tökéletesen beburkolózott a tan köpenyébe. Ez a tanítás tölti ki az egész életét.

Megtörténhet azonban, hogy Cerberusz a jelöltet ebben a helyzetben, ezen az alapon rendkívüli módon a hatalmában tartja. A jelölt az „igazi gnosztikus” megtestesítőjének tartja magát, mivel embertársai is nagyon sokra tartják őt. Milyen egyszerűen és világosan tudja előadni a tant, milyen helyesen fogalmazza meg a dolgokat, milyen átgondoltan és tisztán, a filozófiánkból következően világít meg mindent!

De itt hatalmas veszély leselkedik! Egy tanítás nem más, mint program, ami azért van, hogy megvalósítsák. Ez a megvalósítás pedig összehasonlíthatatlanul sokkal több, mint a program ismerete. Előfordulhat, hogy az ember nem ismeri talán elég jól a programot, de mégis helyesen valósítja meg. Ezért áll fenn az a veszély, hogy az ember megreked egy tantételben. A világot tantételekbe fullasztani – ez a Cerberusz módszereihez tartozó taktika.

Az egyházban, a teológiában is ez zajlott le, amely így ma már legnagyobbrészt nem más, mint egy tantételeihez ragaszkodó, dogmatikus intézmény. Az eredeti Gnózis, tanításának egy nézetével közeledett az emberekhez, tantételeiben tökéletesen tisztán. Voltak olyanok, akik ettől a tanítástól felüdültek, és nektárként itták a cseppjeit. Arra vágytak, hogy ezt a tanítást prédikálják, és könyveket írtak, hogy a megbízatást továbbadják, és elvigyék azokhoz, akiket nem tudtak személyesen elérni. A következő generáció aztán e könyvek alapján haladt tovább. Egyetemek, hatalmas iskolák jöttek létre, hogy oktassák ezeket a tantételeket. És a dogmatikusok összejöttek, hogy felülvizsgálják és kijavítsák e tantételeket, és a világhoz, vagy az akkori kultúrához, az éppen fennálló dialektikus nézetekhez és elvárásokhoz igazítsák. A félelem elferdítette a tant. A tanítások kuszák, komplikáltak és ellentmondásosak lettek. Az alapvető tanítás széthullott. Az egyik csoport azt mondta: „Ez a helyes!” Egy másik csoport pedig másik törött cserépben kereste az üdvözülését. Így jöttek létre a hasadás egyetemei. Mindezt a dogmatikát a vérünkben és a kígyótüzünkben hordjuk. Cerberusz mindannyiunkat keményen a hatalmában tart a múlt dogmatikus ösztönei miatt. Nincs-e számtalan olyan jelölt, akinek a megváltás ösvényén járva kétségbeesetten kellett harcolnia önmagával, mert az örökölt dogmatikus ösztöne ellentétes volt a Gnózis programjával és filozófiájával?

Hogyan szabadulhatunk meg a dogmák szorításától? Úgy, hogy azt a tanítást, amit kiválasztottunk magunknak, az életünk alapjává tesszük, és egész lényünk bevetésével megvalósítjuk. Így nagyon hamar kiderül, hogy az a tanítás halott vagy eleven, és valóban ahhoz a célhoz vezet-e, amit hirdet.

Ha Ön időről időre különböző dogmákon csüng, vagy időnként cserélgeti őket, akkor az élete tele van bálványokkal, és így ott marad leláncolva a többiekkel együtt a cellában. Bebizonyosodik, hogy a dogmatikus elvárásai értelmetlenek, sehová sem vezetnek, és a csalódások mocsarában fog elpusztulni. Ekkor Cerberusz, a bűnlény megint győzelmet aratott!

Tanulják meg ezt a leckét jelöltek! Azért kapják a tant, hogy betöltsék azt. Ha beteljesítik, akkor megszabadulnak a dogmától. Akkor maguk válnak a tanná, és megmenekülnek Cerberuszuktól!

Negyedik óra

 

A negyedik órában a lélek visszatér, és meglátogatja a sírokat. Ez az az időpont, amikor a körök négy sarkán meggyulladnak a mágikus lámpások. Ez a varázslatok és káprázatok órája.

Negyedik óra

A jelölt megmenekült Cerberusz háromszoros torkától. A rettegés, a dogma és a bálványok veszélyét a villám háromszoros nyelvével, a megújult kígyóbot háromszoros erejével semlegesítette. Így a Nuktemeron negyedik órája elé állítják:

A negyedik órában a lélek visszatér, és meglátogatja a sírokat. Ez az az időpont, amikor a körök négy sarkán meggyulladnak a mágikus lámpások. Ez a varázslatok és káprázatok órája.

 

Ha felfedező utunkat eddig a pontig jól tudták követni, akkor megértik, hogy az egyetemes misztériumok jelöltjének – ha belép ebbe a mágikus órába – be kell bizonyítania, hogy valóban képes-e önálló emberként a nagy, mágikus önmegszabadítás útjára lépni.

Erre már felkészült: betölti az elemi követelményeket, és minden utat szabaddá tett ehhez a nagy utazáshoz. Cerberusz, a kapu őre félreállt. A jelölt áthaladhat a kapukon, mert képes rá. A megszabadító erők összpontosulnak benne. Most be kell bizonyítania, hogyan fogja őket használni.

Próbálja elképzelni magát ebben a helyzetben. Felkészült az útra. A ruhatára rendben van, az útipénz a rendelkezésére áll, és az utazás célja is világos. Elméletileg semmi sem akadályozhatja már, semmi sem állhat az útjában. De utazása az egyetemes misztériumokon át nem mehet végbe úgy, hogy egyszer csak felemelik, elviszik, és a célnál leteszik, vagy romantikusabban kifejezve: angyalszárnyakon, lágy zene és zsoltárének közepette a célhoz viszik. Nem, minden lehetőséggel és erővel ellátva, lépésről lépésre Önnek magának kell meghatároznia az irányt. Útiterve minden egyes részletéről önmaga dönt. Az új képességeket tehát ki kell próbálni, használatba kell venni, és megtanulni a gyakorlatban jól alkalmazni őket. Az egész utazás az Ön saját döntésétől függ.

Ha értelemmel rendelkezik, akkor éljen vele. Ha szíve van, akkor engedje, hogy sugározzon! Tehát az emberiségmegszabadító lélekállapot minden képességét a gyakorlatban kell alkalmazni. Ezért a jelölt fejlődésében sok nehézség csak akkor kezdődik, amikor elhaladt Cerberusz mellett. Ezek a nehézségek azonban csupán a kezdeti stádium gyakorlatlanságából, az új lélekállapot gyengeségéből erednek. Megismételjük: az egész utazásnak egy saját, új ítélőképesség alapján kell elkezdődnie. Senki más nem tudja eldönteni, hogy Ön mit tegyen, és mit kerüljön a negyedik órában, hanem a saját döntésein és cselekedetein múlik minden. A negyedik órában hallgat a testvérek hangja.

Eljött az idő, amikor az önálló ítélőerő mágikus lámpásait meggyújtják a körök négy sarkán, és figyelnünk kell rá, hogy a lélek valóban visszatérjen a sírok meglátogatása után. A sírok alatt a haláltermészet területeit értjük. A haláltermészet, valamennyi úgynevezett életmegnyilvánulásával együtt, valójában nem más, mint egy hatalmas temető. Semmi sincs benne, ami ne lenne alávetve a múlandóság törvényének. A dialektika élete valamennyi nézetével együtt nem más, mint egy rettenetes sírkamra.

A negyedik óra bizonyossá teszi, hogy a jelölt, aki lényegében és alapvetően felkészült a nagy útra, valóban búcsút vett-e átfogó értelemben a dialektika nagy sírjától.

Ez a sír azonban sokkal összetettebb, mint először gondolná. Nemcsak durvaanyagi nézete van, hanem sokféle kifinomultabb és kiműveltebb oldala is létezik. Ha a durvát, a hétköznapit legyőzte, akkor a kifinomultabb, az elfátyolozottabb, a válogatottabb próbatétel következik. Aki belép a negyedik órába, az megtapasztalja a varázslatok és csalódások óráját. Éppen ekkor van különösen nagy szüksége a körök négy sarkán meggyújtott mágikus lámpásokra.

Ezeket a köröket nevezhetnénk szféráknak vagy életköröknek is. A dialektikus létállapot egésze különböző szférákat és életköröket foglal magában, melyekben különböző létállapotok nyilvánulnak meg. A „tükörszféra” gyűjtőfogalma alatt ezeket a különböző életköröket és a bennük végbemenő folyamatokat értjük.

Érthető, hogy ha a jelölt elkezdte az útját, és a halottak birodalmának legdurvább szféráját elhagyta, a haláltermészet összes többi körén is át kell haladnia, megélnie, és felismernie azok lényegét. Ehhez azonban minden egyes életkörben, amelyen át akar haladni, fel kell állítania a négy mágikus lámpást, hogy a mágikus ítélet négyszeres világosságában minden egyes életkör varázslatai és csalásai megszűnhessenek.

Tiánai Apollós itt egy olyan folyamatra utal, melyet minden szent iratban leírnak. Gondoljanak csak Pistis Sophia utazására, amikor a tizenharmadik eonhoz való visszatérése során egyetlen életkört és életterületet sem kerülhetett ki. Minden egyes körben, melyet érintett, megpróbálták őt a különböző eonok és erők feltartani és fogvatartani.

Gondoljanak Dante utazására az Isteni Színjátékban. Amikor elkezdi utazását, a pokolra szállás kezdetén egy sötét erdőben van. Azonnal saját létállapotának képességeire kell hagyatkoznia, és így tud megmenekülni az ijedelem támadásától. Egy domb lábához érve ezt mondja:

 

De mikor rábukkantam egy hegyaljra,

hol véget ért a völgy, mély, mint a pince,

melyben felébredt lelkem aggodalma,

 

a hegyre néztem s láttam, hogy gerince

már a csillag fényébe öltözött,

mely másnak drága vezetője, kincse.

 

Így bátorságom kissé visszajött,

mely távol volt szivemből teljes éjjel,

melyet töltöttem annyi kín között.

 

És mint ki tengerről jött, sok veszéllyel,

amint kiért lihegve, visszafordul,

még egyszer a vad vízen nézni széllyel:

 

úgy lelkem, még remegve borzalomtul

végignézett a kiállt úton újra,

melyen még élve senkisem jutott túl.*

 

Jézusról, az Úrról azt mondták, hogy meghalt, eltemettetett és alászállt a halottak birodalmába, majd pedig feltámadt és felment az Atyához. Ez minden jelölt egyetemes útja. Ezért mutatják meg nekünk a Nuktemeron negyedik órájában ezt a pokoljárást, a dialektikus életterület minden körén átvezető utat.

A továbbiakban egy kicsit időznünk kell a mágikus lámpásoknál, melyeket az érintendő körök négy sarkán állítanak föl. Ez a négy lámpás természetesen egy mágikus négyzetet, egy szőnyeget alkot, az építés alapját, a tökéletes kulcsot. Ismerik a rózsakeresztesek szőnyegének mágikus négyzetét: csoportegység – egyértelmű irányulás – viszálymentesség, és harmónia minden életmegnyilvánulásunkban.

A saját belső fejlődésünk és nemesedésünk révén meghozott ítélet mágikus négyzetét, melynek erejében áthatolunk a varázslatok és tévedések körein, úgy lehetne megnevezni, mint

a tiszta értelem,

a tiszta akarat,

a tiszta érzés és

a tiszta cselekedet négyzetét.

A tökéletes ítélet attól függ, hogy az értelmünk teljesen a Gnózisban nyugszik-e, és határozottan ráirányulunk-e. Az akaratunk nem akarhat mást, mint amit a Gnózis akar. A szívünk egyedül csak azt szeretheti, ami a Gnózis akarata. És cselekedeti életünkben sem valósíthatunk meg mást, mint ami az értelemmel, az akarattal és a szívvel összhangban van.

Ez a mágia négy lámpása, melyeknek mindig körül kell venniük a jelöltet, amikor áthatol a különböző életkörzeteken. Tudjuk, hogy értelmünkben, akaratunkban és szívünkben hatalmas erők rejlenek. Ha ettől a háromtól hajtva a tettek mezejére lépünk, akkor a cselekedeteink eredményéhez vagyunk kötve, és ez mindaddig feltart bennünket, amíg az adott cselekedetet és a következményeit újra meg nem tudtuk semmisíteni. Ezért sürgősen szükség van arra, hogy a gnosztikus mágia négy lámpását a gyakorlatban alkalmazzuk. A belső ismeret és a tapasztalat ajándéka nem hullik magától az ölünkbe. Meg kell küzdenünk érte. Így bizonyosodik be, hogy valóban visszatért-e a jelölt minden tekintetben a sírok látogatásából.

Végezetül szeretnénk még kitérni az elvarázslásokra és tévedésekre. Szám szerint szintén négy van belőlük, mint a négy mágikus lámpás árnyékai és utánzatai.

Az első megtévesztés az, hogy a dialektikus természet magasabb életköreiben az igazság és a hazugság, a valóság és a látszat gyakran összekeveredik. Ezzel sokszor burkolnak énközpontú törekvéseket és halálos vágyakozásokat az igazság szép köpenyébe és szavaiba, hogy így meghallgatásra és beteljesülésre találjanak.

A második árnykép a hamis tanítások mérge, a halálos kígyóméreg, amit ha megiszik az ember, vagy ha ezzel beoltják, akkor a halál természetéhez kötöző láncai megerősödnek.

A harmadik megtévesztés a szeretet utánzása. Ennek a világnak a szeretete, minden nézetével, még a legkifinomultabbal, az úgynevezett szenvedély nélküli szeretettel együtt is véges. Ezzel azt szeretnénk mondani, hogy egy ilyen érzelmi megnyilvánulás a dialektikus természetben az énre irányul, az önzésre és az énhangsúlyozásra, a kizsákmányolásra, az úr és szolga viszonyra, az önfelmagasztalásra. Ez olyan szeretet, amelynek semmi köze sincsen a lélek szeretet-hatásához.

A negyedik utánzás a spekuláció, az átgondolatlan, értelmetlen, negatív értelemben spontán tett, alap és értelem nélkül, a vonzalmak és befolyások által űzve.

Ez a négy imitáció minden jelöltet komolyan veszélyeztet a haláltermészet körein át vezető lélekutazása során. Ha azonban a négy mágikus lámpást égve tudja tartani, és a jelölt így valóban visszatér a sírok meglátogatásából, akkor semmi sem árthat neki.

lábjegyzet:

*Pokol, Első ének, 13-27. sor, Babits Mihály fordítása

Ötödik óra

 

A nagy vizek hangja énekelve dicséri a mennyei szférák Istenét.

 

Ötödik óra

Követtük a megszabadító misztériumok jelöltjének útját a tükörszférán át. Pistis Sophiaként hatolt át valamennyi régión a négy mágikus lámpás segítségével, melyeket égve tudott tartani, és ezért a dialektikus szférák varázslatai és káprázatai nem tudták feltartani és ártani neki.

Így lép be az ötödik órába, így érkezik meg fejlődési útja ötödik állomására. Az ötödik óra a győzelem órája, a dialektika minden befolyásától, erejétől és nézetétől való teljes megszabadulás órája mind az anyagszféra, mind a tükörszféra területén. Csak most beszélhetünk igazán az új emberré válásról, az új születésről, Betlehem ötágú csillagáról, az igazi, mély, belső békéről.

Ez a teljesen új állapot egy gnosztikus szellemi iskola közeledő jelöltje számára nincs elérhetetlen messzeségben. Ez a helyzet nem csak akkor köszönt be, ha a tanuló minden haláltól és dialektikus testiségtől megszabadult. A Nuktemeron azt akarja tudatni velünk, hogy ez a létállapot már akkor ünnepelhető, amikor a jelöltnek még megvan a természetszülte személyisége, de tökéletesen „Jánosivá” vált, és éntelenségével elérte a lélekszületés állapotát.

Az Egyetemes Szerzetnek éppen ilyen emberekre van szüksége, ilyen igazi aratómunkásokra, akik teljesen a világban állnak, miközben már nem ebből a világból valók. Csodálatos dolog tudni, hogy felvétettünk a Testvériség szeretetteljes ölelésébe, és hogy lépésről lépésre kísérnek és vezetnek minket az élő lélekállapot világába. Boldogító és nagyszerű, ha az ember a lélekszületés után elhagyhatja a földi siralomvölgyet. De még csodálatosabb, ha szolgálóként kivonulhat az aratandó mezőre, mert tudja, hogy a termés hatalmas lesz.

Ha az evangéliumi jelképrendszer azt mondja, hogy a születés barlangja fölött Betlehem csillaga világít, akkor ezzel az emberiségnek egy ilyen szolgálójára, egy ilyen „emberfiára” utalnak. Az ilyen ember a Nuktemeron ötödik órájának a jelét viseli. Élő lélekemberré vált egy Jánosi test alakjában, és bemegy a haláltermészetbe, hogy elvégezze a feladatát. Az egyetemes élet áramlatában felveszi azokat az erőket, amelyek az istenemberi létet táplálják és továbbsegítik. Ezeknek az életáramlatoknak csak egyetlen hangja van, a mindenség-megnyilvánulás nagy istentervének a hangja. A lélekember tehát meghallja a nagy vizek zúgását.

Aki belép az ötödik órába, a győzelem órájába, az hallja az egyetemes élet égi zenéjét, a mindenség őshangját, amit a Katárok testvérisége a dalaiban az öt hanggal, az A – E – I – O – U-val fejezett ki. Ez az ötödik óra öt hangja, amely mint a nagy vizek zúgása, énekelve dicséri a mennyei szférák Istenét. Ez az öt hang megnyitja az Arany Fej határait, és az efézusbelit belépésre hívja.

A győzelemnek ebben az órájában a jelöltnek mélyen el kell gondolkodnia azon, amit maga mögött hagyott, és azon is, ami még előtte áll. Erre az elmélyülésre szükség van, mivel a múlt nyomai mindig megmaradnak a mikrokozmoszban. A múlt kioltása, a karma megszüntetése nem jelenti azt, hogy teljesen elveszítjük mindazt, ami volt. Csupán azt jelenti, hogy megbűnhődtünk érte, és legyőztük a múltat. Bizonyos értelemben mégis megmarad a mikrokozmosz emlékezetében, és bármikor újra felidézhetjük. Ha ez az emlékezés a mikrokozmikus elődökkel kapcsolatos, akkor ez egy vonzalmat vagy befolyásolást jelenthet.

De ezzel egyidejűleg a jelölt számára – aki megérkezett az új területekre – az új lehetőségek alapján egy teljesen új jövő is feltárul. Az ötödik óra elmélyülése során a jelöltnek el kell határoznia, hogy a múltat, bár még mindig hozzáférhető, és bármikor újra fel lehet eleveníteni, végleg és teljesen lezárja. Csakis az új lehetőségekkel mehet be az új országba, hogy felderítse azt. Néhány példa talán megvilágítja a mondottakat, mert a tanuló több alacsonyabb életszintjén hasonló helyzetek keletkeznek az ötödik óra előrevetett árnyékaként.

Képzeljék el, hogy a jelölt érett emberként, számos élettapasztalat, és szorgos munkálkodás után belép egy gnosztikus szellemi iskolába, hogy ott feladatokat lásson el. A legjobb szándéktól hajtva esetleg hajlamos lesz rá, hogy itt is a régi, jól bevált eszközöket alkalmazza. De meg kell állapítania, hogy a régi módszerek alkalmazása egy szellemi iskolában mindig negatív eredményekhez vezet.

A jelölt a győzelem órájában tehát visszatekint, és sorra veszi a különböző emberi gyengeségeket, amik korábban kitöltötték az életét, és meghatározták jellemét, alakították személyiségét, megszabták embertársaihoz való viszonyát, előidézték örömeit és bánatait.

Továbbá felismeri, hogy a múltban csupán a sors játékszere lehetett, mert a sors, a dialektika meghatározta egész életének eseményeit. Ekkor kristálytisztán látja, hogy életének ebben a szakaszában miért ragadta kezébe a sors a vezetést. Azért, mert éjjel és nappal a dialektika erőivel és módszereivel dolgozott. Az embert születésének pillanatától kezdve, egészen a felnőttéválásig arra készítik fel, hogy a dialektikus élet gyakorlatának szokásaihoz és erőihez igazodjon. Így érthető és elkerülhetetlen, hogy ezek az erők aztán megragadják, uralják és irányítják őt.

Vannak olyan rafináltan intelligens, leleményes módszerek és szokások, amelyek a régi természetben rendkívül sikeresek voltak, mentális és asztrális hatásuk pedig olyan erős, hogy az embernek erősen ellent kell állnia annak a kísértésnek, hogy azokat az új létállapotban is alkalmazza. A jelölt visszatekintése során az ötödik órában ezért meg kell hoznia azt a döntést, hogy az új életállapotban egyetlen egy régi módszert sem alkalmaz a régi szokásainak megfelelően. Így a visszatekintés után az új, élő jelen, és az abban rejlő jövő felé fordul, és a győzelem órájában kézbe veszi új fegyvereit, és használni kezdi új lehetőségeit.

A nagy, egyetemes víz életáramaiban áll, új mágikus tűz érinti meg, járja át, és lakozik benne. A nagy vizek hangja énekel benne az öt őshanggal. Ez az öt hang összeolvad, és ebből levonja a kvintesszenciát, ami a zenében az alapzengés ötödik hangját jelenti, a mágiában pedig ennek a nagy erőnek a legfinomabb, legnemesebb és legerősebb fajtáját, amely most a jelöltté lett. Így az istenfáradozás országának szolgálójává lép elő, hogy betöltse az aratandó mezőn előtte álló feladatokat. Ezzel a magerővel mindenütt, még a pokol legmélyebb bugyraiban is harmóniát, nyugalmat és békét teremthet: Betlehem békéjét.

Aki tudja, és akinek szabad ezt az erőt alkalmazni, annak nem szükséges többé vitát folytatnia, mert minden vita a dialektikus természet ikererőinek ellentétéből ered. Aki már nem ezekből az erőkből él, az minden vitán felül áll, és mindenkinek békét hoz a Földön, aki még a sötétségben él. Egy ilyen ember az új lélekállapot vákuumát hozza el a halál természetébe, hogy ebben a légüres térben a vereséget szenvedők és sebesültek megszentelődhessenek és meggyógyulhassanak. A misztériumokban ezt az ellentétek egybekelésének nevezik. A jó és a rossz, a világosság és sötétség, az öröm és bánat, a szeretet és gyűlölet ellentétpárjait a lélek képes harmóniában elviselni, ha találkozik velük.

Így győzi le a lélek, de csakis a lélek a dialektikát.

Hatodik óra

 

A szellem rendíthetetlen; látja, ahogy a pokol szörnyei előretörnek ellene, mégsem fél.

 

Hatodik óra

Megállapítottuk tehát, hogy az ötödik óra a „győzelem órája”, melyben a gnosztikus misztériumok jelöltje először is visszatekint az eddigi eseményekre, és elhatározza, hogy semmilyen körülmények között sem dolgozik többé a régi élet erőivel és módszereivel. Ha ezt tenné, akkor ezek az erők újra uralomra jutnának felette.

A továbbiakban tekintetét a jövő felé fordítja, annak tudatában, hogy teljesen új erőkkel, a Nagy Vizek erejével, vagyis a Szent Hétszellem erejével lett felszerelve, ezért felvállalja feladatát, mint Isten és az emberek szolgája. Miután győzelmét megünnepelte, fejlődésének útján most áll először szabad emberként a haláltermészetben. A szavak, hogy „a világban van ugyan, de már nem a világtól való” csak most valósultak meg benne igazán.

A fenti szavak megfejtését sok misztikus szó szerint, és testileg is a világ előli elmenekülésben kereste. Csaknem hozzáférhetetlen sűrű erdőkben, vagy hegyek között lévő kolostorok méteres falai mögé rejtőztek el, de ha ez sem volt elegendő számukra, akkor a vastag falak mögött még cellájuk magányát is keresték.

Itt azonban nem elszigetelt helyen lévő vastag falakról és cellákról van szó, hanem a „világban” élésről, a szó legtágabb értelmében. E világ közepette fogja a jelölt teljes értékű és dinamikus, világ- és emberiségszolgálatát bizonyítani, és teljesen belemerül a haláltermészet életébe, hogy szoros kapcsolatba léphessen a benne raboskodókkal. Így teljesen a világban van, de már nem tartozik a világhoz. Ez a hermészi művészet titka.

Az, hogy „nem tartozik a világhoz”, nem jelent menekülést, vagy ellenségességet a világgal és az élettel szemben, hanem azt, hogy a világban állva és szolgálva, a gnosztikus misztériumokon keresztül, és a lélekszületés új tudatállapotával belülről győzi le ezt a világot. Ezzel az új létállapottal a szellem megőrzi nyugalmát a dialektika, és a dialektikus zsarnokság támadásaival szemben.

Az ilyen emberből eltűnt a félelem. Gnosztikus értelemben ránemesedett az emberiség szolgálatára. Ezért nyugodtan jár a világban, és ha várhatók is veszélyek, a benne rejlő új, belső erő miatt már nem fél tőlük. A Szellemi Iskola minden tanulójának különösen e magasrendű és mélyreható szabadság elérésére kell vágynia. A szabadság minden dialektikus formája csak nagy tévedés, önbecsapás és valamilyen módon mindig fogságot jelent.

Most kövessük az emberiségnek ezt a szolgáját a dialektika világában az igazi szabadság felé vezető útján. Az ilyen szolgáló az egyetemes fény irányvonalai szerint végzi a feladatát. Ezért először is pap-királynak nevezik. Az ő papsága most már érthető számunkra, mivel Isten és az emberek szolgája, a keresők számára pedig fény az ösvényen. Királyságát pedig annak eredeti értelmében kell látnunk. Egy király ebben az értelmezésben egyeduralkodó, tehát olyan ember, aki önállóvá, függetlenné vált, aki valóban éli a papságát, és felemelkedett ehhez a függetlenséghez. Nincs hatalom – a Gnózison kívül – ami felette állna. Nincs a dialektikus természetben egyetlen terület sem, ahová ne hatolhatna be, hogy feladatát elvégezze.

Biztosan olvastak már a szentírásokban a szellem által felszabadított lélek valódi királyságáról. Érthető, hogy Isten birodalmának munkása számára ez a pap-királyság szükséges. Ezért ezt a pap-királyságot Melkhisédek pap-királyságának szokták nevezni, Melkhisédek rendjének, aki egy magasrendű Szerzet titokzatos vezetője. Melkhisédek a legfelsőbb, isteni igazságosság képviselője, aki az isteni béke birodalmában áll. Ezért azt mondják, hogy ő Salem királya, a béke birodalmának fejedelme. Aki a hatodik órában megkezdi utazását az egyetemes élet felé, feladata teljes értékű szolgálatában, az Melkhisédek rendje szerinti pap-király. Ezzel utalnak e papság maximális függetlenségére és sérthetetlenségére a haláltermészetben.

Meg kell érteniük, hogy a gnosztikus misztériumok jelöltjének, aki belépett a pap-királyság rendjébe, és végzi szolgáló munkáját, annak több tennivalója van azon kívül, hogy beszél és tanúskodik a lélekállapot megszabadító életéről. Élő és dinamikus példával, egy munkaterületet kiépítve kell a keresőket arra ösztönöznie, hogy kezükbe vegyék a zarándokbotot. Ez a munka azonban csak viszonylag kis része a megvalósításra váró feladatnak. A pap-király tevékenységi területe valójában olyan széleskörű, hogy elképzelni is alig lehet.

Ha meg akarjuk érteni a hatodik óra jelentését, akkor meg kell próbálnunk betekinteni ebbe a „munkaterületbe”, hogy nagyszerűségét és sérthetetlenségét valamelyest felfogjuk. Olyan jelenségek világában élünk, ahol a dolgok okai legnagyobbrészt rejtve vannak. Aki azonban egy lénynek valóban segíteni akar e létterület útjain keresztül, annak ismernie kell ennek az életnek a legmélyebb okait is.

Mindannyiunknak különböző jellemvonásai vannak. Bár valamennyien emberi lények vagyunk, mégis alapvetően eltérő típusokat képviselünk, és egy bizonyos helyzetben teljesen másképpen gondolkodunk, érzünk és cselekszünk. A pszichológiai hatások okai és eredményei mindőnknél teljesen egyéniek. E különbségeket egyszerűen megmagyarázhatnánk a múlttal, a karmával, a vérállapottal, az öröklött tényezőkkel, vagy fajról, népről és polgári életről beszélve. Azonban ilyen szavakkal alapjában véve keveset mondanánk. Amikor kijelentjük, hogy a múlt eredményei és termékei vagyunk, akkor e múlt igazi természetéről tulajdonképpen még semmit sem mondtunk. Egyáltalán nem könnyű ebből a múltból valamit is teljesen felderíteni.

A Szellemi Iskolában közelítünk ehhez a problémához, amikor azt mondjuk, hogy minden életmegnyilvánulás kozmikus természetű elektromágneses sugárzások következménye. De még ezzel sem mondtunk szinte semmit arról, ami a dolgok mögött van. Tudunk-e válaszolni arra, hogy a kozmikus sugarak, rendeltetésük szerint közvetlenül hozzánk jönnek-e vagy sem? Vannak-e olyan erők, vagy lények, akik átalakítják vagy eltorzítják azokat valamilyen hátsó szándékkal? Léteznek-e még más akadályok is? Vannak-e különböző életterületek, melyek egymást kölcsönösen befolyásolva másodlagos sugárzásokat hoznak létre?

Így a kérdések végeláthatatlan sorát lehetne feltenni. Ezért érthető, hogy amikor a Rózsakereszt Iskolájában a sugártudományokról beszélünk, az egyszerűség kedvéért csupán annyit mondunk, hogy van egy dialektikus sugárzás és van egy gnosztikus sugárzás. Először ebből a sugártudományból kell az élet minden állapotát és okát megmagyarázni, mielőtt valódi segítségről, valódi gyógymódról beszélhetnénk.

Mit tudunk valójában egymás legmélyebb lényéről? Látjuk, hogy furcsa és gyakran végzetes dolgokat cselekszünk, és néha megdöbbenve kérdezzük, hogy miért. És így egyre újabb és újabb kérdések merülnek fel! Miért jön valaki a Rózsakereszt Iskolájába, egy másik pedig nem? Miért van az, hogy sokan, akik már azon a ponton voltak, hogy megtalálják a Rózsakeresztet, az utolsó pillanatban mégis visszaléptek? Milyen láthatatlan befolyások változtatták meg az irányvonalukat?

Ezért szükséges az igazi és mélyreható felebaráti szeretet ahhoz, hogy megtudhassuk, miért gondolkodik, érez vagy cselekszik az egyik ember úgy, ahogyan éppen teszi. Milyen színes, változatos erők mozgatják és uralják az embereket? Van-e lehetőség arra, hogy ha felfedeztük ezeknek az erőknek a forrását, akkor megakadályozzuk, vagy eltérítsük őket bizonyos embercsoportoktól?

Megértik-e már, hogy mennyire fontos a sugárzások tudományának egyetemes értelemben vett ismerete és uralása a valódi emberiségszolgálat végzéséhez? A régi időkben hatásaik alapján sokféle sugárzáscsoportot különböztettek meg, majd megszemélyesítették azokat, és istenekről, bálványokról és szellemekről beszéltek. Fohászkodásokkal, felhívásokkal, és egyéb okkult gyakorlatokkal próbálták az egyik sugár hatóerejét korlátozni, a másikét pedig fokozni. Így felfedezzük, hogy valójában egy ősi tudományról van szó, amely az idők folyamán elveszett, feledésbe merült és megromlott a helytelen használat miatt.

Ezt a tudományt csak akkor szabad megismernünk és használnunk, ha valóban gnosztikus szándékok vezérelnek minket, olyanok, amelyekre mindnyájunknak naponta felhívják a figyelmünket. Felvázolhatnánk Önöknek ezt a tudományt, amelyet évezredekkel ezelőtt birtokolt az emberiség, azért, hogy a megszabadító élet útját együtt, gyorsan és biztonságosan egyengethessük. Ezt az ősrégi tudást azonban már nagyon régen visszavonták Melkhisédek rendjének misztériumai közé, és csak azoknak ajándékozzák oda, akik a hatodik órában megkezdik segítő munkájukat.

Meg kell válaszolnunk azt a kérdést is, hogy a dialektikától megszabadult ember, aki még tevékeny a világ és az emberiség szolgálatában, miért mentes minden félelemtől, amikor a feléje közelítő pokoli szörnyeket látja.

Nagyon fontos jól megérteniük, hogy ez a „félelem nélküliség” nem az emberre, vagy a létállapotára vonatkozik, mert a jelölt már az ötödik órában megünnepelte győzelmét a halál és az anyag felett. Magától értetődő, hogy amikor elkezdi megszabadító munkáját, már szó sem lehet a közönséges, önmagára vonatkozó félelemről, sem pedig a jellegzetes, létért folytatott dialektikus harcról. A megszabadult teljesen „félelemmentes”, ezért értelmetlen volna itt, a hatodik órában még egyszer visszatérni erre a magától értetődő állapotra. Ezen kívül értékes szavakat fecsérelnénk el vele, hiszen az egész Nuktemeron a megfogalmazás rövidségében tündököl. Az egészet le lehet írni egy oldalra.

Tiánai Apollós a hatodik órában tehát teljesen más szándékot akar kinyilvánítani, melyet részletesen meg kell magyaráznunk. Ehhez a mikrokozmosz felépítéséből kell kiindulnunk, amely kívülről szemlélve először is egy nagy mágneses térből áll. Közvetlenül ezután található a hétszeres aurikus lény, amely különböző vastagságú rétegekből áll, és mágneses pontok sokaságát tartalmazza. Az aurikus lényen belül pedig egy látszólag üres tér található, amit lélegzőtérnek nevezünk, és ezen a lélegzőtéren belül tartózkodunk mi, mint személyiségek.

Figyelmüket különösen a mikrokozmosz lélegzőterére szeretnénk irányítani. Valójában sohasem tanulmányoztuk részletesen a Szellemi Iskolában ezt a lélegzőteret. Tudtuk azonban, hogy ez a lélegzőmező egy szervezett tér, melyben a máj-lép rendszerhez kapcsolódó, különböző asztrális energiaáramlatok keringenek. Ezen kívül a lélegzőterünkben olyan saját alkotású, démoni erők is rejlenek, amelyektől meg kell tisztítani a mikrokozmoszunkat, mert akadályozzák az életünket, és olykor végzetessé is válhatnak.

Tiánai Apollós azt akarja, hogy a jelölt, a hatodik órán való elgondolkozása során felismerje ezt, és így felfedezze, hogy milyen erők lakoznak a lélegzőterében, vagyis mikrokozmosza asztráltestében. Ha elmélyülünk a témában, akkor megállapíthatjuk, hogy egyetlen mikrokozmosznál sincs olyan pillanat, amikor a lélegzőtere ne lenne benépesítve.

Az előző fejezetek egyikében már fejtegettük, hogy a mikrokozmosz különböző szféráinak és szerveinek mágneses sugárzásaiban egy általános tisztulásnak és rendezésnek kell történnie. Azonban meg kell mondanunk Önöknek, hogy amikor mikrokozmoszunk akadályozó és zavaró mágneses feszültségeit tisztázzuk és feloldjuk, akkor ezek helyébe mindig más mágneses viszonyok kerülnek. Az évek során mire irányultak az Önök gondolatai és érzelmei, melyek az akaratukkal együtt jórészt meghatározták a tetteiket is?

Tudják, hogy bizonyos gondolatok és érzések időnként ráerőszakolják magukat az emberre. Ezek hatással vannak a belső elválasztásra, valamint a vérre és idegfluidumra is, majd az óramű pontosságával e befolyások testi következményeivel vannak elfoglalva. Nyíltan vagy teljes titokban, tétovázva vagy nagy félelemmel, kényszeredetten vagy talán némi örömmel, esetleg mély utálattal, de azt cselekszik, ami megfelel ezeknek a befolyásoknak.

Egyesek kétségbeesetten harcolnak e hajlamok ellen, de senki sem tudja uralni őket. Az ember kénytelen engedelmeskedni nekik, még akkor is, ha többé-kevésbé kultúráltan teszi ezt, úgy, hogy cselekedeteinek következményei esetleg megnyugtatják vagy elhallgattatják a lelkiismeretét. E folyamatokat pszichológiai vagy filozófiai címkével szépítik, akadémiai vitákat rendeznek róluk, és pszichoanalitikai módszerekkel boncolgatják őket. Olyan kiutakat keresnek, amelyekkel az állati ösztönök és érzések okozta nagy lelkiismereti konfliktusokat meg lehet szüntetni, és pszichoanalitikusan fel lehet oldani.

E probléma legmélyebb oka a mikrokozmosz lélegzőterében található, mert itt van minden mágneses állapot, feszültség, törekvés és erő alapja. E feszültségek közül néhány a máj-lép rendszeren keresztül lép be a rendszerbe, ekkor a tudatalattiról beszélünk. Mások a kisagy útján indulnak a nyúltvelőn át a szív felé, ekkor vágyakról, kívánságokról és érzelmi állapotokról van szó. Megint mások a tobozmirigy nyílásain keresztül hatolnak be, és az érzékszerveket, a gondolkodó szerveket, végül pedig az akarat szerveit érintik meg. Ha pedig az akarat tüze meggyullad, akkor természettörvényszerűen kitörés keletkezik.

Miért vagyunk olyanok, amilyenek? Miért cselekszünk úgy, ahogyan cselekszünk? A feleletet a lélegzőtérben, és annak lakóiban találhatjuk meg. Jónéhány erő már akkor benne volt, amikor megszülettünk, mivel a minket körülvevő mikrokozmosz már születésünkkor sem volt tiszta és szűzies. Előttünk már számtalan másik lakója volt a mikrokozmosznak! A mikrokozmosz tehát egy olyan ház, amelyben már nagyon sokan éltek. És a lélegzőmező sok lakója kezdettől fogva megnyilvánul nekünk, és ránk akaszkodik. Egymás után veszik át életünk irányítását, és taszítanak minket a legkülönbözőbb irányokba. Tapasztalatainknak és helyzeteinknek megfelelően veszik át a hatalmat felettünk.

Talán azt gondolták, hogy minden primitív nép a démonhitével, a tökéletes animizmusával buta és bolondos volt? Nem, ezek a népek ebben az értelemben mind egyformán tiszták, valósak és igazak. Ők nem tussolják el a tényeket, nem ismernek más utat, azon kívül, hogy elfogadják a realitásokat és megfeleljenek azoknak. Tökéletes odaadással próbálják egymás után a lélegzőterükben lakó istenek sorát szolgálni és kielégíteni, hogy elkerüljék a feszültségek növekedését.

Amit a primitív népek nyíltan és természetesen csinálnak, azt teszi minden művelt nép is titokban, a legkülönbözőbb álarcok mögött, néha még Jézus Krisztus nevét is használva.

Megérthetik a véleményünket az ilyen kultúrával kapcsolatban. Nincs egyetlen dialektikus ember sem, aki ne szolgálná a lélegzőterében lakó isteneit! Ez nem vád, hanem csak a valóság ecsetelése, és az álarcok lerántása. Nincs egyetlen egy dialektikus ember és egyetlen egy isteni ember sem, aki ki tudná vonni magát lélegzőtere mágneses erőinek hatása alól! Nem szabad magunkról azt képzelni, amik valójában nem vagyunk. Legmélyebb lényünkben mindannyian szegény emberkék vagyunk, a mágneses erők természet szerinti játékszerei.

Az előző fejezetekben megállapítottuk, hogy erre az óriási lelkiismereti konfliktusra – mert az egész élet minden ősatom-hordozó számára lelkiismereti konfliktus – az egyetlen megoldás az, hogy a Gnózis erejében új mágneses erőket fejlesztünk ki a lélegzőtérben. Ezt elsősorban megingathatatlan hit, mélységes vágyakozás és folyamatos odaadás által lehet megvalósítani. A siker titkát tehát leginkább a „szőnyegen állni” kifejezéssel nevezhetnénk meg. Ha sikerül e megszabadító mágneses erőket a lélegzőterükbe vonzani, majd ezek valamelyik csatornán keresztül az életükben is megnyilvánulhatnak, és engedelmeskedve követik őket, továbbá e belső erővel ellenállnak más erőknek is, akkor jó úton vannak.

A fejlődésnek erre az útjára a jelölt már a második órában rálép, ahogyan megbeszéltük. A mikrokozmosz lélegzőtere az életterületünk, és valóban, szó szerint is ebben lélegzünk. Ez tökéletesen egyezik a föld-kozmosz nagy lélegzőterével. Ha az Önök lélegzőtere teljesen dialektikus természetű, akkor megegyezik a nagy külső lélegzőtérrel, amelyből megtöltik a tüdejüket. Így az Önök kis természete tökéletesen egyensúlyban van a nagy természettel, az ebből eredő fogság minden következményével.

Ha azonban igazi tanulósággal, és energikus megvalósítással – és nincs más lehetőség – sikerül a gnosztikus mágneses erőket a lélegzőterükben kibontakoztatniuk és megtartaniuk, akkor az Önök számára a nagy lélegzőtér is megváltozik. Akkor már nem fogják azt a mérget, démonitást, és más veszélyeket magukhoz venni, amit a démoni emberiség, a megszállott dialektika belesugároz, hanem akkor már csak azt lélegzik be, ami az Önök békéjét, egészségét és dicsőségét szolgálja. Ekkor megváltozik a légzésük.

Most tehát figyeljenek a hatodik órára. A hatodik órában lévő testvér teljesen megszabadult emberként, és az emberiség szolgájaként ellenséges földön végzi a munkáját. Ezért vonulnak fel ellene magától értetődően a kozmikus lélegzőtérben nagy hatalmakká csoportosuló mágneses erők pokoli szörnyei, mert ez a testvér ki akarja ragadni kezeik közül az áldozataikat. Egy ilyen minőségű munkásban azonban abszolút semmi félelem sincsen. Nyilvánvaló, hogy önmagát már egyáltalán nem félti, és nem aggódik a megszabadító, megmentő munkája eredményéért sem!

Ennél a következtetésnél szeretnénk elidőzni. Képzeljék el, hogy megszabadult állapotuk révén meg akarnak menteni, és segíteni akarnak egy még fogságban lévő léleknek. A pokoli hatalmak ezért felvonulnak Önök ellen, viszont Önöknek már nem tudnak ártani, ezért afelé fordulnak, akit meg akarnak oltalmazni. A nagy pokoli hatalmak körülzárják azt, aki felé segítő kezeiket nyújtják, és elragadják Önöktől. Ez a teremtmény játékszerré válik e vámpírok karjai között.

Ebből azt is megérthetik, hogy miért kíséri az egyetemes fény minden szolgáját a Földön folytatott emberiségszolgálata során az értetlenség, és miért ütközik sértésekbe, barátságtalanságba, rágalmazásba és szervezett ellenségeskedésbe. Miért kell szüntelenül odafigyelnie még a saját közvetlen környezete viselkedésére is. A pokoli szörnyekből jövő természettörvényszerű ellenségeskedés éjjel-nappal zaklatja azokat, akik még nyitottak erre. Ennek ellenére a szolgáló testvért mindez nem zavarja. Szelleme teljesen mozdulatlan marad, félelem nélkül, és nem aggódik még akkor sem, ha azok fenyegetik, akik felé szerető gondviselésével fordult.

Nem törik le a megszállott emberiségtől kapott, fájdalom, bánat és nyomorúság által szerzett tapasztalatok? Nem, mert tudja, hogy tökéletesen ura a helyzetnek. Mindenképpen győzni fog, mert éjjel és nappal, minden útján körülveszi és elkíséri őt Isten bosszúálló igazságossága.

Mit jelent ez? Talán valami eszmefuttatás az Ótestamentum Istenéről? Nem. A fény minden testvérének lélegzőterében olyan mágneses erő, mágneses feszültség rejlik, amit valóban a bosszúálló igazságosságnak lehetne nevezni, amely kíséri és védelmezi a testvért. Ez az az erő, amit a klasszikus rózsakeresztesek – anélkül, hogy az Ótestamentum alapjára helyezkedtek volna – Jehovának neveztek. Minden munkájukban tudatosan az ő szárnyai alá helyezték magukat. Amikor tehát a pokoli szörnyek megkísérelnek ellenszegülni, és ellenállni az aratás szeretetteljes munkájának, akár közvetlenül, akár másokon keresztül, akkor a szolgáló testvér nem aggódik és nem fél. Dialektikus értelemben nem ő ássa ki a csatabárdot egy létfenntartásért folyó küzdelemben, hanem az őt átható, kísérő és körülvevő Jehovai erő beszél helyette, és átsegíti minden veszedelmen, amíg eléri a célját.

Akkor ez a jehovai igazságosság egy bosszúálló, bosszúvágyó, vérszomjas és gyilkoló sugárzás? Nem, ez egy védelmező tűz. Aki ezt a tüzet megtámadja, szidalmazza, vagy bármilyen módon fenyegeti, azt emiatt, a megfelelő időben ez a tűz elégeti! Aki erre gondosan figyel, és ismeri a Szent Mű, valamint a Szent Mű munkásainak történetét, annak szemei előtt e védelmező törvény mindenkor bebizonyosodik. Ez Tiánai Apollós hatodik órájának a magyarázata.

Hetedik óra

 

A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek akarata irányítja. A beavatott kinyújtja a kezét, és a nagy szenvedésre béke terül.

 

Hetedik óra

Megbeszéltük, hogy a hatodik óra mit tárt fel számunkra. Az aurikus lény és a személyiség között lévő lélegzőtér tökéletes megtisztításáról volt szó. Részletesen megmagyaráztuk azt is, hogy ez a tisztulás hogyan valósul meg, és milyen következményekkel jár. Elmondtuk, hogy e tisztulás által az egyetemes misztériumok jelöltje teljesen szabaddá válik. Minden eredeti képességét teljesen birtokolja, és most megtanulja használni és alkalmazni e képességekben rejlő erőket.

Mikrokozmikus helyzete tehát a következő: a hatodik aurikus gyűrűben lévő mágneses pontok érzékennyé váltak. Ez a mágneses égbolt fénylik, és a természetes születést uraló hetedik gyűrű mágneses pontjai alárendelődtek az új égboltnak. A világegyetem mindent éltető mágikus tüze már nem a sors hálójának összekuszálódott szálain tör át, hanem az eredeti szándék szerint lép be a jelölt mikrokozmikus lélegzőterébe, és teljesen tisztán összpontosul. A jelölt hétszeresen megtisztított szívével lélegzik benne, és e hermészi tűzzel táplálja a lényét.

A hetedik órában tehát azt olvashatjuk: A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek akarata irányítja.

Most feltesszük a kérdést, hogy az akaratuk uralja-e már azt a tüzet, amely mindennek életet ad? Úgy tűnik, hogy még nem. Bár mindannyian az életet adó tűzből élünk, dialektikus, természetszülte állapotunk miatt mégis megerőszakoljuk ezt a tüzet, és minden szívdobbanásunk merénylet e tűz szent értékei ellen. Ezért konfliktusba kerülünk vele! Létezik továbbá egy istentelen tűz is, amely fogságban tart minket, és aminek csak egy rendkívül kis részét tudjuk az akaratunkkal befolyásolni.

Hogyan magyarázható ez? Olyan dialektikus tűz jön hozzánk, amelyről Jakob Böhme helyesen jelentette ki, hogy a szentségtelenségben ég. Ez úgy történhetett meg, hogy a hét eredeti főfaj, amely benépesítette az egész látható világegyetemet, a hetedik kozmikus területet – tehát az istenemberiség nagy műhelyét vagy kertjét – nem a megfelelő módon használta azt. Mindannyian e hét eredeti faj leszármazottai vagyunk, és mágneses égboltunk, vagyis a lipika, amelyből élünk és vagyunk, hű tükörképe a szentségtelen világegyetemnek. Természetes születésünk mágneses égboltja ezért a naprendszer és a zodiákus kivetülése, a csillagok összességének együttes képe. Ez a megnyilvánult égbolt, a mágneses pontok óriási hálója aztán pontosan belevetítődik az aurikus lényünkbe, majd a lélegzőterünkbe, és a főszentély tobozmirigy tűzkörébe. Így válunk teljesen foglyokká a sors hálójában. A makrokozmosznak ez a hálója tehát belevetítődik a kozmoszba, majd onnan a mikrokozmoszba, végül pedig a személyiségünkbe. Így vergődünk évről évre e szörnyű mágneses háló összegabalyodott szálai között, egészen addig, míg a tűz teljesen felemészt és elnyel bennünket.

Itt szólnunk kell arról a tudományról is, amelyet névről vagy tapasztalatból már mindannyian ismernek. Ezt a tudományt, amely a régmúlt egyes népeinél nagy tiszteletben állott, napjainkban asztrológiának nevezik. Ezzel a tudással meg lehet állapítani, hogyan hatnak a makro- és mikrokozmosz mágneses sugarai a személyiségre, és félreismerhetetlenül az a csábítás árad belőle, hogy valóban a „csillagok útján” járhatunk vele. Mi magunk is évekig foglalkoztunk ezekkel az ismeretekkel. Tizenöt éven keresztül tanítottuk az asztrológiát, miközben megmutattuk tanulóinknak, hogy foglyokként vergődünk a sors hálójában, és minden napunkat, és életünk minden óráját e mágneses sugárzások összessége szabályozza. Felvázoltuk hogyan lehet pontosan meghatározni e sugárzások együttállásait, és következményeiket már előre megismerni. De miután mindezt nagyon jól kitanultuk és megtapasztaltuk, és átéltük e féktelen mágneses hatalomtól való félelmet, akkor levontuk a következtetéseket.

E tudomány alkalmazásával ilyen következtetésekre juthatunk: „Hogyan viselkedek én, mint fogoly a sorsnak ebben a hálójában, és miként viszonyulok a mágneses sugárzások megpróbáltatásaihoz? Hogyan fogadom ezeket a csapásokat, és hogyan vergődhetek a legelőnyösebben a hálóban? Hogyan lehet ezeket az ismereteket a legjobban kihasználni az életért folytatott harcban, addig, amíg eljutunk az égés által való elpusztulásig?”

Vagy talán ez lenne a következtetés: „Hogyan szabadulhatok meg ettől a hálótól, és miképpen mehetek át a megszabadító életbe, amelyben már nem zsákmányolhat ki a dialektikus élet pókja?”

Azt is kijelenthetjük, hogy „a halálhoz vezető életemet továbbra is e tudomány segítségével folytatom”. De arra a következtetésre is juthatunk, hogy „miután már láttam a sorsot, és szembenéztem a medúzával, elbúcsúzom ettől a halálos valóságtól, és felcserélem azt az élethez vezető új út valóságára”.

Ha ezt a búcsút teljesen megünnepelhettük, akkor jön el a Gnózis mindent átfogó bölcsessége, és akkor mi is azt kívánjuk, amit Hermész Triszmegisztosz kívánt ebben az órában: „Ó, soha se csalódjunk a Gnózisban!” Akkoriban tehát mi is elbúcsúztunk az asztrológia vízszintes síkjától, de tudjuk, hogy sokan vannak, akik még nem tudnak megválni ettől a tudománytól, és ezért óriási károkat szenvednek! Mert az asztrológia alkalmazása, annak mágikus rendszere miatt nagyon erősen földhözkötő. Ez nem olyan rossz dolog azoknak, akik amúgy is a Földhöz kötődnek, én-központúak, és így is akarnak maradni, de mindazok számára, akik a Gnózist keresik ez a tudomány veszélyes. Az asztrológiát nem akarjuk tiltott tudománnyá tenni az Önök számára, viszont – a Gnózis fényében nézve – kijelenthetjük, hogy haszontalan és veszélyes számunkra. Azoknak szeretnénk kijelenteni, akikre vonatkozik: önmaguknak kell tisztázniuk ezt a pontot azzal, hogy felteszik a kérdést: az asztrológia, és annak alkalmazása boldogabbá tett-e valaha egy percre is, és nem okozott-e inkább többször is fokozottabb félelmet és aggodalmat az életemben?

Most pedig emelkedjünk fel a Nuktemeron hetedik órájának hatalmas igazságához:

 

A minden lelkes lényt éltető tüzet a tiszta emberek akarata irányítja.

Ez azt jelenti, hogy ha a Gnózis ösvényét járják, akkor egy másik, sértetlen mágneses univerzummal lépnek kapcsolatba. A dialektikus világegyetem az eredeti, érintetlen és tiszta tűztől kapja az erőit. Azonban ezt a természet eonjai átalakítják, mellékhatásokkal látják el, és ezért szentségtelen tűzzé válik. Ennek ellenére az eredeti tűz továbbra is jelen van, és közelebb van hozzánk, mint a kezünk és a lábunk, mert mindenütt jelenvaló. Ez a fényerő nem gyengül, nincsenek árnyalatai, és nem lehet eltéríteni sem. Nem ragyog kevésbé az egyik helyen, mint a másikon. Ez egy mindent átfogó sugárzás. És létezik! Minden lelkes lénynek életet ad, tehát azoknak is, akik nem közvetlenül, hanem másodkézből kapják, a dialektikus világegyetem által átalakítva és megszentségtelenítve.

Akik felemelkedhetnek ehhez a fényhez, azoknak megnyilvánul az új égbolt, az új mágneses firmamentum, és ebben a tűzkörben új Föld válik valóra. Így megtisztult emberekként a mindenütt jelenvaló tűzbe beleolvadva már nincsenek egy új vagy másik sors hálójához kötözve, hanem olyan tűz-erőben élnek, amelyet megtisztult akaratukkal irányítanak és alkalmaznak. Már nem görnyednek az anyag súlya alatt, hanem fölébe kerekedve az eredeti anyagot, és a benne fénylő tüzet irányítják. Az ősanyag területe így újra édenné, az istenek kertjévé válik számukra, és az eredeti szándék szerinti nagy műhellyé a szó igazi értelmében.

Mivel az istenek kertje jelenleg nagymértékben károsult, a hét gyökérfaj leszármazottai pedig alá vannak vetve a természetnek, amely irányítja őket, ezért a megszabadultak munkája teljesen egyértelmű ezen a területen. Rá kell ébreszteni a haláltermészethez bilincselteket az eredeti természetükre, és segíteni kell őket abban, hogy győzedelmeskedjenek a haláltermészet felett, és semlegesíteni kell az isteni természettel ellenséges eonokat, erőket és teremtményeket az istenek kertjének minden részében.

Így nyújtja ki a beavatott a kezét, amely uralja új létállapotának minden képességét, hogy a haláltermészetben jelenlévő szenvedést a béke váltsa fel, tehát az Isteni természetnek megfelelő transzfigurálás és regenerálás érdekében. Ez a jelentése annak, hogy „A beavatott kinyújtja a kezét, és a nagy szenvedésre béke terül”.

Ne gondolják azonban, hogy a gnosztikus beavatottak futni fognak Önök után, hogy erőikkel és lehetőségeikkel dialektikus én-állapotukban szolgálják és erősítsék egoizmusukat, és megkönnyítsék a sors hálójában vergődő életüket. Nem, ők azért nyújtják ki a kezüket Önök felé, hogy megszabadítsák Önöket az örök szenvedéstől – amennyiben ezt kívánják!

Így megmutatkozik, hogy a Nuktemeron hetedik órája bepillantást nyújt a megszabadultak nagyszerű és csodálatos munkájába, akik az egyetemes szenvedést békévé változtatják a mindenütt jelenlévő isteni mágneses tűz irányításával. Ezért teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy az istenek kertje egyszer tiszta lesz, és a még benne lévő szenvedés békévé fog változni, az új Jeruzsálem békéjévé! Ezért azt lehet mondani:

A hétség a mágus győzelmét fejezi ki, aki boldogságot ajándékoz az embereknek és népeknek, megvédelmezve őket magasztos irányításával. Sasként lebeg fölöttük, és irányítja az asztrális tűz áramlatait. A szentély minden kapuja nyitva áll számára, és minden igazságra törekvő lélek bízik benne. Az erkölcsi nagyságban áll, és magában hordozza a szeretet sugárzó hatalmát.

Nyolcadik óra

 

A csillagok beszélgetnek egymással. A napok lelke válaszol a virágok sóhajára. A harmónia lánca minden természetlényt egymáshoz fűz.

 

Nyolcadik óra

Tiánai Apollós tizenkét részre, vagy órára osztja „Isten napját, amely a sötétségben világít”. Ez az isteni lét tizenkét klasszikus nézete. A tizenkettes szám a Szellemlélek feltámadását jelképezi a dialektikus ember tökéletes aláhanyatlása után. A tizenkettes szám egyrészt a halál és a szenvedés száma, másrészt a kegyelemé és a tökéletességé is. Ismeretes, hogy egy nagyon különleges értelemben ez az evangéliumi szám: a fény behatolása a sötétségbe.

A hetedik órában a gnosztikus misztériumok jelöltje igazi papi emberré vált, és így a Szent Szellem tüzével, valamint a Szellemi Iskola tiszta asztrális terének más gnosztikus sugárzásaival és erőivel munkálkodhat, hogy az anyag minden területén a még szabadságért sóhajtozó és szenvedő emberiséget szolgálhassa. Ezzel a szentelő, gyógyító szellemmel eltelve, és az egész hetedik kozmikus területen tevékenykedve, a papi ember a nyolcadik órában „első kézből” fedezi fel és tapasztalja, hogy a Mennyei Fények saját nyelvükön beszélnek. Ez azt jelenti, hogy belülről megérti e beszédet, vagyis a sugárzások valódi természetét.

Egy sugárzás hasonlít a hanghoz, van bizonyos alapja, oka és célja. Az ok és a cél által válik ismertté a sugárzás tevékenysége és eredménye. Aki tehát a gnosztikus fényben él és tevékenykedik, és – misztikusan kifejezve – a Gnózis kezét fogva járja az útját, az megérti a sugárzások és a lángok nyelvét. E sugárzásokkal szembeni nyitottság, és a vele kapcsolatos ismeretek megértése szükséges, mivel a számunkra megnyilvánuló hetedik kozmikus terület sugárbősége teljesen különbözik a hatodik kozmikus területétől, és az élő lélekállapot világának sugárzásaitól.

A jelölt ezen kívül hiperérzékennyé válik a törvények hatásaira, a harmóniára és a diszharmóniára is. Aki az ösvényt járja megérti ezt, mert ha lényét ráhangolta az egyetlen szükségesre, és az életvitele is ennek megfelelő, akkor megállapíthatja, hogy rendkívül érzékennyé válik a környezetére, és annak légkörére. Az ilyen jelölt azonnal észreveszi, ha a környezetében kritikusan és diszharmonikusan gondolkodnak, tehát megérti a „sugárzások nyelvét”. Minden mikrokozmosz egy naphoz hasonlítható, és minden mikrokozmosz sugárzást bocsát ki magából, tehát bizonyos nyelvet beszél. Itt nem a gégével képzett artikulált hangokról van szó, mert ezek lehet, hogy teljesen ellentétesek azokkal a sugárzásokkal, amelyeket kibocsátunk magunkból. Minden ember, minden megnyilvánult élet és minden égitest egyértelmű sugárzásokkal beszél egymással. Így tehát az egész világegyetemben van egy „megnyilvánult igazság”, anélkül, hogy ezt sejtenénk, vagy tudnánk róla. E kisugárzás miatt az embernek lehetetlen hazudnia. A belőle kiáradó sugárzás megmutatja az igazságot.

Így teljesen érthető, hogy akik a belső fokok kapuin belépnek, egy új képességet kapnak, amely nélkülözhetetlen tulajdonság minden gnosztikus beavatott számára. Új létállapotának sugárbősége alapján megvan az a képessége, hogy minden szellemet és minden sugárzást megvizsgáljon, azokat is, melyek az egyetlen úttal és az egyetlen erővel kapcsolatosak. János első levelének negyedik része szerint, képes minden szellemet megvizsgálni, „hogy Istentől vannak-e”.

Ezt három ponton lehet felismerni: a szív jobb felső csúcsán, a homlokon és az egész éteri testen.

A szívben található a rózsa, amely a mikrokozmosz központi magja. A beavatott minden fáradság nélkül megállapíthatja, hogy e központ teljesen egyesült-e már az anyagi szívvel, az érzések, vágyak és szenvedélyek forrásával, vagyis, hogy kinyílt- vagy bontakozik-e már a rózsa.

A homlok mögötti szabad térségben van a tudatmag, a tudat fókusza, és ez vagy a természetes én-tudat, vagy pedig már a néhány emberben megjelent új, felébredt lélek ragyog ezen a helyen, amit a mennyei szív arany virágának neveznek.

Az éteri test pedig az a hely, ahol vagy a haláltermészet alantas és közönséges asztrális erőinek terméke, kivonata összpontosul, vagy pedig már elkezdi az új lélekerőket felvenni, elrendezni és megtartani. Az utóbbi esetben az éteri test az arany menyegzői ruha.

Az emberek között szüntelen harc dúl, és a legszörnyűbb ellentétek választják el őket egymástól. Természetüknél fogva hajlamosak arra, hogy gyűlöljék Istent és felebarátaikat, de ennek ellenére természetük és sugárzási állapotuk alapján mind egyformák, ugyanabból a rendszerből valók, tehát tökéletes összhangban vannak vele. Ezért mondható, hogy a fajok tökéletes harmóniában egymáshoz vannak láncolva és bilincselve, így természetükből adódóan elkerülhetetlenül háborúban is állnak egymással, anélkül, hogy eltávolodhatnának a másiktól. Ez az a nyelv, amelyen a halál mocsarába süllyedt emberiség szüntelenül beszél. Ebből ered a dialektikus természetet állandóan sújtó szenvedés, a fájdalmak vég nélküli zuhataga.

Mivel a gnosztikus beavatott érti a sugárzások nyelvét, felfedezi a szenvedés legmélyebb okait is. Nagyon jártas a dialektika kórtanában, de az új magpont által, ami lényében arany rózsaként lobbant lángra, óriási kincsek kezelője is. A fények fényének nagy kincsei vannak a birtokában. A gnosztikus beavatottról azt mondják, hogy uralja a galamb erejét. A galamb a hetedik sugár, a Szent Szellem jelképe. Ezért a beavatott meg tudja vizsgálni a lelkeket, hogy sugárzásuk alapján Istentől valók-e. Mivel az embereket a legmélyebb lényükig vizsgálja, gnosztikus fénykincseit oda tudja adni a rászorulóknak, az erre méltatlanokat azonban nem részesíti benne. „Ne szórjatok gyöngyöket a disznók elé, se rózsával ne etessétek a szamarakat.”

A gnosztikus misztériumok belső fokaihoz tartozó jelölt számára az a lényeges, hogy a megláncoltakat képes megszabadítani! Aki gnosztikus fejlődésében elérte a papi állapotot, egy bizonyos pillanatban birtokolja a nagy értékű drágakövet, a Bölcsek Kövét, vagyis a Shamirt, ezért a „Kő mesterének” nevezik. Ez azt jelenti, hogy a hatodik kozmikus terület sugárbősége – vagyis a Szent Grál – hatékony elvvé vált benne. A beavatott ezzel a hatóelvvel tudja önmegvalósítását teljesen a jó véghez vinni, és ezen felül az emberiséget szolgálni. A Gnózis nem kenetteljes szavakkal vagy szimbólumokkal, sem éppen követendő módszerekkel, mint például okkult szóképletekkel segít vagy ment meg, hanem mindazokat, akik ezt akarják, egy erővel, a Szent Grál erejével segíti. Ezzel az erővel megy a beavatott a misztériumok útján azokkal, akiket megsegített, egészen a lélekemberiség világrendjével való teljes egyesülésig. Ezt panaceának, gyógyulást nyújtó gyógyszernek kell tapasztalniuk az emberiség legmélyebb fájdalmára.

A belső fokok testvérei mind a kő mesterei, a Szent Grál szolgái. Az egész gnosztikus fénybőség aktív tényezővé lett az életükben, és „hatásossá” vált a haláltermészetben, a megszabadító életben való feltámadáshoz.

Most már megértjük a régi legendákat, melyekben azt mondják, hogy a Szent Grálnak már csupán a megpillantása is gyógyulást ajándékoz. A Szent Grál a Gnózis sugárzása teljes hétszerességében. Aki tehát képes megpillantani a Grált, az már ezt az új létállapotban éli át. Így ajándékozza nekünk a Rózsakereszt az ismeretet, a Katárság az önátadást, a Grál pedig a megszabadulást.

A Nuktemeron nyolcadik órájának, mint a Szaturnusz ősrégi kapujának, két nézete van. Egyrészt elénk tárja a haláltermészet képét, de ugyanakkor a megszabadító életét is. Aki a Szent Grál erejében át tud menni Szaturnusz kapuján, az meg tudja érteni a csillagok új nyelvét, az élő lélekállapot világának nyelvét. A fény magereje ott is válaszol az epekedésre, a rózsaszív mérhetetlen vágyakozására. Így megyünk az egyetemes szeretet láncaival összekapcsolva egy új, egyetemes, örök harmóniába. Ebben a bizonyosságban akarunk megvigasztalódni és felemelkedni.

A Szent Grál ereje elvezetett bennünket arra a pontra, hogy megértjük ezeket a szent misztériumokat. Ez az erő nemcsak be akar bizonyosodni a lényünkben, hanem fel is akar szabadulni bennünk, hogy az emberiség szolgálatának aktív részese lehessen. Egy gnosztikus szerzetnek ezért az a legnemesebb célja, hogy elhivatottsága gyakorlati megvalósításával a Szent Grált a jelenben terjessze.

Hamarosan jöjjön el ez a „jelen” mindannyiunk számára, hogy vigasszá és áldássá válhasson mindazoknak, akik a Gnózis segítségét keresik!

Kilencedik óra

 

A szám, amelyet nem szabad felfedni.

 

Kilencedik óra

 

I. Az első négy titok

Tiánai Apollós Nuktemeronjának kilencedik órájánál nehézséggel kerülünk szembe. A kilencedik óra szövege ugyanis így szól: A szám, amelyet nem szabad felfedni. A nehézség abban áll, hogy itt olyasmit kellene nyilvánosságra hoznunk, amit nem szabad kihirdetni, azon egyszerű ok miatt, mert ennek nemkívánatos hatása lenne.

Ez előtt a szám előtt – mondja Apollós – hallgatagon kell elhaladni, mert a beavatott nagy titkai rejlenek benne:

 

1 az erő, mely a Földet termékennyé teszi;

2 a rejtett tűz misztériumai;

3 a számok egyetemes kulcsa;

4 a másik látás, amely elől a gonosz nem tud titkon maradni;

5 az egyensúly nagy törvénye, és a világító mozgás, amit a Kabbalában a négy állat jelképével, a görög mitológiában pedig a Nap négy lovaként ábrázolnak;

6 a testet és lelket megszabadító kulcs, amely minden fogságot megnyit;

7 az örök választás ereje, amely az ember alkotását megvalósítja, és rögzíti a halhatatlanságban.

 

A kilences mindig is egy titokzatos szám volt, amely a hallgatás erejéhez kapcsolódott. A kilences szám és erői ugyanis az asztrális területtel állnak összefüggésben.

Az Arany Rózsakereszt Iskolájában a tanulónak megnyilvánítják, hogyan tudja eloldozni magát a haláltermészet asztrális szférájától, amellyel egész lénye összefonódott. Egyidejűleg megmagyarázzák, hogyan tud belépni az Iskola új asztrális területére, hogy ezzel a területtel végérvényesen összekapcsolódjon. Ezért meg kell értenie a kilencedik órában elhangzó figyelmeztetést. A kilencedik órával kapcsolatos erők, egyetemes természetük miatt a hetedik kozmikus terület asztrális erői, ugyanakkor azonban a hatodiké is, amely az új élet területe. Akinek tehát nincs meg a megkülönböztető képessége, és nem tud helyesen választani, az áldozatul esik, amikor az asztrális szféra erőit felszabadítja, mivel e térségben számtalanszor több veszély rejlik, mint az anyagi életterületen.

Ezért a gnosztikus Szellemi Iskolában mindent megtesznek azért, hogy a test alvása alatt elérjék „a lélek éberségét”, azt bizonyítván, hogy a transzfiguráció folyamata elkezdődött, és a jelölt belépett az új asztrális területre, hogy ezen az alapon minden elemi veszély nélkül haladhasson tovább. Aki tehát ilyen alapok nélkül lépne az ösvényre, az már eleve veszélyeket hívna fel, mivel a közös asztrális teret óriási misztifikációk uralják. Ezért a kilencedik óra az a szám, amelyet nem szabad felfedni, és munkaterületként nem szabad megnyilvánítani az illetéktelenek számára. Kizárólag általános értelemben lehet beszélni róla, mert ez az óra minden titkot tartalmaz, így magában foglalja a gnosztikus beavatott összes erőit is. Utalhatunk rájuk, de nincs rá mód, hogy beszéljünk e titkok természetéről, sem pedig arra, hogy felfedjük a misztériumok lényegét.

Felismerésünk szerint hét ilyen titok létezik. Ezekből annyit fogunk megbeszélni, amennyit tudunk, és amennyi megengedett számunkra.

Az első titok azon erőre vonatkozik, melynek alkalmazásával a hetedik kozmikus terület a Logosz eredeti szándéka szerint nyilvánul meg a beavatott számára. A hetedik kozmikus területet szeretnénk az istenek kertjének nevezni. Az eredeti szellemlélek-embert a hatodik, és a felette lévő kozmikus területekről az istenek kertjébe küldték. Az ember ezzel a paradicsomi kerttel egy nagyszerű és magasztos alkímiai műhelyt kapott, hogy a benne rejlő erőkkel és lehetőségekkel segítse a nagy terv végrehajtását, amely a mindenségi megnyilvánulás alapja, és így teremtő tevékenységével dicsőítse Isten nevét. Ha meggondolják, hogy az istenek kertjét jelenleg teljesen elromlottként ismerjük, mert felhívták benne a jó és a rossz, vagyis a dialektika erőit, és a lélekember ezeket kezdte szolgálni, ezek megerősítésével pedig szétzilálta önmagát, akkor meg fogják érteni, hogy miért nem lehet és szabad a kilencedik óra erőit felfedni. Ha sikerrel, megszabadítóan és veszélytelenül akarjuk alkalmazni ezeket az erőket, akkor az embernek először is az akkori kiindulópontra kell visszatérnie.

Ez annak a lélekembernek az állapota, aki Pimanderével – élő lelkével – eleven kapcsolatba lépett. Csak ekkor örökölheti az ember újra a földi birodalmat, és ekkor tudja a kilencedik óra első titkával a dialektikus ikererők anarchiáját megszüntetni, hogy az istenek kertjét az élet fájának gyümölcsével együtt újra visszaállítsa eredeti állapotába. Először tehát újra élő lélekké kell válni, ahogyan Pál mondja, majd ezen az alapon továbbhaladni az életet adó szellemhez. Csak az tud felébredni a hermészi Gnózis fényében, aki megtalálta a lélek újjászületésének útját, azon halad, és egy adott pillanatban elnyeri a kilencedik óra titkainak erőit az istenek kertjének helyreállításához. Ezt a helyreállítást egy gnosztikus élő test tiszta asztrális területének elkészítésével kell kezdeni, amely mentes a dialektikus illúzióktól és tisztátalanságoktól, egy olyan területtel, amellyel a Szellemi Iskola rendelkezik.

A transzfigurált, élővé vált léleknek az első titok alapján megnyílik következő három titok:

a mágikus tüzek feletti hatalom,

a mágneses sugárzások eredete,

és az a képesség, amellyel mindent felismer, ami nincs benne az eredeti tervben.

A mágikus tüzek feletti hatalom arra a tényre vonatkozik, hogy az örök tér ősanyagában hatalmas erők szunnyadnak. A szent könyvekben írnak a Hétszellem hétszer hét, tehát negyvenkilenc szent tüzéről. E szent tüzeket minden istengyermeknek meg kell gyújtania, és alkalmaznia kell. Aki a lélek-transzfiguráció ösvényét járja, az a megfelelő időben uralni fogja az isteni lélegzetben a mágikus tüzeket.

Ahhoz, hogy ezt jól megértsük, gondoljunk egy tükör felé közeledő emberre, aki a saját képmását látja. Ugyanez történik azzal is, aki találkozott Pimanderével, akiben a lélek és a szellem egyesült, bensőségessé vált. A szellem lényege Isten, és tükörképként szüntelenül bevetíti magát a lélekbe. Az ember ekkor visszatért az isteni egységbe. Bárhol is jár, akárhogyan is gyötri az élet, a lélek magában hordozza a szellem képmását. Ahogyan tehát a szellem az ősanyagba vetíti magát, és ott fenntartja rejtett állapotban a negyvenkilenc tüzet, ugyanúgy képes a szellemben lévő, és általa élővé vált lélek is lángra lobbantani és égve tartani a negyvenkilenc rejtett tüzet.

A Nuktemeron nyolcadik órájából kiindulva azt mondtuk, hogy mindenki a belőle kiáradó mágneses sugárzások nyelvén „beszél”. E sugárzásokat íráshoz is hasonlíthatnánk, amellyel saját lényünk és természetünk megcáfolhatatlan igazságát meghatározzuk és kivetítjük a minket körülvevő térségbe. A mágneses sugárzások alapjában, tehát a kilencedik óra harmadik titkában a Szellemlélek megtanulja megérteni e sugárzások „okát”. Mivel a természetember, léte miatt szentségtelen és istentelen mágneses nyelven beszél, ezért azok tudnak a leginkább segíteni neki, akik fel tudják fedni ennek az okát, és a mélyére tudnak hatolni ennek az istentelenségnek. A kilencedik óra erőinek titkában ezért elsősorban a hasznosság, a szolgálás szempontját kell látni.

Mi használ az emberiség fájdalmának csökkentésére vagy megszüntetésére? Hogyan lehet az emberiséget szentesülés révén felemelni?

Azért fedik fel a transzfigurált lélek számára a kilencedik óra titkait, hogy ezt a szeretetteljes munkát el tudja végezni. Ehhez tartozik többek között a mágneses sugárzások eredetének ismerete is. Teljesen nyilvánvaló, hogy a születés és halál körforgásában minden mikrokozmosz útjai és fordulatai egyéni jellegűek, noha a dialektikus emberi faj hanyatlásának van egy alapvető gyökere. A mágneses sugárzások gyökere tehát teljesen egyedi. Ezért válik nagy áldássá minden szükségben lévő számára, ha a transzfigurista megérti a kilencedik óra harmadik titkát.

A kilencedik óra negyedik titka az a képesség, amellyel mindent fel lehet ismerni, ami nem szerepel az eredeti tervben. Érthető, hogy a beavatott számára ez egy dicsőséges és valóban isteni képesség. A hetedik kozmikus terület megnyilvánulási terének asztrális mezejében a megnyilvánulások milliárdjainak végtelen változatossága létezik. Ki tudná egy ilyen végtelenül változatos élet közepette könnyen megtalálni a helyes utat?

A kilencedik óra harmadik és negyedik képessége ezért csalhatatlan segédeszközt jelentenek ahhoz, hogy veszély nélkül haladhassunk az emberiség szolgálatának, az ős-Gnózis és gyermekeinek nagy és pompás útján.

 

 

II. Az ötödik titok

A Nuktemeron kilencedik órájának hét titka közül négyet már megvizsgáltunk. Az első az istenek kertjének helyreállításához szükséges erőre vonatkozik, a második titkot a mágikus tüzek uralásának nevezik, a harmadik a mágneses sugárzások eredete, a negyedik pedig az a képesség, amellyel fel lehet ismerni, ami nem tartozik az eredeti tervhez. Felfedeztük, hogy minden lélekembernek az a feladata, miután bekerült az új, megszabadító életállapotba, hogy a hetedik kozmikus területen tevékenykedjen, amelyet természetemberként már elhagyott. Ezzel az a mondás is érthetővé válik, hogy ha az ember megszabadult, akkor újra örökli a földi birodalmat. A hetedik kozmikus területre való visszatérés azonban ekkor már nem jelent újbóli belemerülést a dialektikába, a születés és halál kerekéhez kötözve, hanem a valódi ember tevékenységét a hetedik kozmikus terület nagy műhelyében, a megszabadult élet alapján. Ezzel teljesül Isten terve, és megszűnik az ellentermészet elfajulása. A megszabadult ember e nagy és magasztos feladat teljesítéséhez kapja az erőt és a képességet. Ez az első titok ereje.

A megszabadult embernek tehát megvan az a képessége, hogy az istenterv tiszteletére és teljesítésére használni és alkalmazni tudja az ősanyagban nyugvó negyvenkilenc szent tüzet. Ez a második titok képessége.

Mivel az Istenek kertje tele van zűrzavarral, számtalan gyommal, és a legváltozatosabb istentelen élettel, érthető, hogy e kert munkásának birtokolnia kell a harmadik titok tulajdonságát is, amellyel kikutathatja a mágneses sugárzások nyelvének legmélyebb mélységeit.

Így negyedszer, mindent felismer, ami nem felel meg a nagy tervnek, továbbá minden segítségért küzdőnek meg tudja adni az egyetlen igazi segítséget.

A Pimanderével találkozott, megszabadult léleknek azonban ezen kívül még további három képessége van. Ötödször, ismeri az egyensúly és a mozgás nagy törvényét. Ennek megértéséhez, be kell látnunk, hogy a mindenség megnyilvánulását egyetemes törvény irányítja. A hetedik kozmikus területet, amelyről a Nuktemeron kilencedik órájában beszélünk, az istenek kertjét, tehát a nagy alkímiai műhelyt egy alapgondolat, egy alapképlet uralja, amely a hetedik kozmikus terület ősanyagának minden atomjában benne rejlik. Így világos, hogy miért beszél a hermészi Gnózis ezzel kapcsolatban egyetemes Napról, Abraxaszról. Ez az egyetemes Nap éltet, ural és irányít mindent. Az anyagnak ebből az ős-elvéből négy kisugárzás, négy nézet indul ki, négy erő jön az egyetemes világosságból. Ezt a négy emanációt a sors négy urának, vagy a négy szent állatnak, a Nap négy lovának vagy a négy evangélistának is nevezik. Abraxasz négy naplova a mindenben rejlő és mindenbe belemerült négy áramlatot, vagy emanációt jelenti, vagyis az örök akaratot, a bölcsességet, a tevékenységet, és legfőképpen a szeretetet, amely a legmagasabb és leghatalmasabb mind közül, a legdinamikusabb és legélettelibb szoláris ló.

Elképzelhetjük, hogy Isten tervében nem lehet semmi más, csak ami Abraxasz egyetemes Napjából, és annak négy emanációjából árad. Ahogyan mondtuk, a nagy műhely, az istenek kertje az a lehetőségként létező paradicsom, amelybe az igazi istenfia bemegy, hogy Isten tervét megvalósítsa. A kiindulópont Isten minden gyermeke számára a tökéletes egyensúlyban és harmonikus mozgásban lévő négy emanáció: a szeretet, a bölcsesség, az akarat és a tevékenység.

Sok ember nagyon bölcs. Másoknak olyan erős, megingathatatlan akaratuk van, mint az orkán, megint mások rendkívüli munkabírásukkal tűnnek ki, és mindig tevékenyek. De vajon annak, amit a bölcsességüknek tekintenek, amit akarnak, vagy szakadatlan dinamikus tevékenységüknek a szeretet az alapja? Ha a legmagasztosabb és leghatalmasabb szeretet hiányzik, vagy csak részben van jelen, vagy megkülönböztet, ha nem ölel fel mindent és mindenkit, akkor minden kicsúszik a kezeik közül, és soha sem lesznek sikeresek, vagy a sikert újra elveszik Önöktől. Akkor megszámlálhatatlanul sokakkal együtt Isten kertjét vadonná változtatják, trágyadombbá, vagy pestises daganattá, ahogy a szentírás mondja. Ez történt az idők folyamán.

A sors négy ura, a sorsuk négy ura mindig együtt fejti ki a hatását. A dialektikus emberben is mindig „szeretet” van, akármilyen elfajult és romlott, vagy szétzilált és mocskos is az. Szeretet van például a birtokra és az anyagi javakra irányuló égő vágyban, a hatalmas büszkeségben, vagy az izzó gyűlölet érzésében. Tudják-e, hogy a gyűlölet a szeretet kifejezési formája? A szörnyű, iszonyatos gyűlöletben azonban a rendjéből kiszakadt ősanyag első emanációjának vulkánszerű kitörése fejeződik ki. Ez a szeretet bölcsesség és vezetés nélkül, a vágy hatalmas, pokoli tüzeként tör elő, hogy mindent felemésszen és megsemmisítsen. Ha ezt az Abraxasz első emanációjából jövő szereteterőt nem tudják helyesen elrendezni, és nem tudnak megfelelni neki, akkor Isten kertje továbbra is csak vadon és lángoló tűztenger marad. Ameddig csak a távcsövekkel elláthatunk a térben, mindenütt e lángok lobognak.

Az önkéntelen reakció e szavakra természetesen panaszkodás: „Milyen reménytelenül kudarcot vallottam! Mit is tegyek?” A válasz pedig „Semmit”, mert az ellentermészet tüze felemészt minket. Senki sem jó. Mind eltértek az eredettől. Ezért vissza kell térnünk az eredeti, élő lélekállapot kezdetéhez.

Amennyiben elérték ezt a kezdetet, akkor tudják kiegyensúlyozni önmagukban Abraxaszt és négy naplovát, majd ebből az egyensúlyból az igazi mozgást létrehozni. Ekkor tudják majd az istenek kertjében az egyetlen, igazán megszabadító munkát elvégezni a szeretet, bölcsesség, akarat és tevékenység négyszeresen teljes erejében. Csak ekkor fogják felismerni és megismerni a szeretetet teljes valóságában. Akkor megtapasztalják és kisugározzák a szeretetet. Már nem fogják azt mondani, hogy: „Ó istenem! Hogyan köszönjem meg Neked, hogy megszabadítottál ettől a siralomvölgytől és trágyadombtól, ettől az átkozott, rossz világtól”, hanem e szeretettől ösztönözve, meteorként fognak leszáguldani, egészen a pokol szakadékába, hogy szánalommal, és az egyensúlyba hozott tűzzel átöleljék, segítsék, és az ösvényre sürgessék mindazokat, akik belevesztek a négy emanáció forrongó tüzébe.

Ha valamit megértenek és birtokolnak ebből, akkor már nem fogják a barátot és az ellenséget külön csoportra osztani. Ekkor már nem küldi az egyiknek a szeretetét, vagy azt, amit annak vél, a másiknak meg a gyűlöletét, megbotránkozását vagy heves tiltakozását. Ugyanakkor megértik, hogy mind eltértek, és hogy azonos körülmények között mind egyformán cselekszenek, amire bőséges példa található a világtörténelemben. Ezért szeretetük erejét, Abraxasz legvitálisabb naplovát mindenre kisugározzák.

Ugyanakkor azt is azonnal meg fogják érteni, hogy a lényükben ekkor már nem lehet és nem szabad semmiféle gyűlöletnek, ellenségeskedésnek, vagy a rokonszenv és ellenszenv megosztásának lennie. János evangélista szeretete elsősorban és a legnagyobb erővel azokra irányul, akiket ellenségnek lehet nevezni, mindenhez, amiben a leghatalmasabb méreg van, mert a sárkány mérgét, amely a világot annyira megmérgezi, vagyis a gyűlölet szentségtelen tüzét kell elsősorban legyőzni és átváltoztatni. „Szeressétek ellenségeiteket, és áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket; hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai…” (Máté 5, 44)

Van egy ismert kép, amely a sárkányon taposó Hermész Triszmegisztoszt ábrázolja. A sárkány legyőzetett, erőtlen teste utolsó lángoló mérgét okádja, mialatt Hermész magasra emelt jobb kezével a Tabula Smaragdinát a tökéletes fénybe tartja. Ebből emelkedik fel Íbisz, a szeretetnek, az akaratnak, a bölcsességnek és a cselekvésnek szentelt misztériumállat, tehát Abraxasz és négy emanációja.

A Nuktemeron kilencedik órájának eme bölcsességét az Önök vigaszára és áldására szeretnénk átadni.

 

 

III. A hatodik és hetedik titok

Az előző szakaszban elmélyültünk Abraxasz négy emanációjának jelentőségében. Abraxasz, Isten ősereje, minden atomban benne rejlik, és ezért mindenütt jelenlévő. A tér teljes kiterjedésében nincsen egyetlen olyan hely sem, ahol ez az őserő ne lenne jelen. Ezzel tudja az igazi ember megvalósítani Isten tervét, amely a világegyetem alapja. Ezért nevezik a hetedik kozmikus területet „az istenek kertjének”, a nagy alkímiai műhelynek. Ide kell az igazi, Istenből született embernek belépnie, hogy tevékenységével az isteni eszmét „naggyá” tegye. Ezért mondja a szentírás, hogy az embert Isten dicsőségére, Isten magasztosságának terjesztésére alkották, és ezért beszél a Hermészi filozófia Abraxaszról és annak négy emanációjáról.

Isten őserejében négy tulajdonság rejlik: a szeretet, a bölcsesség, az akarat és a tevékenység. Az ősanyag alapelve, és az abból eredő négy emanáció ötágú csillagként kapcsolódik egymáshoz, fényesen és fejedelmien, egyetemes napként sugározva, mint Abraxasz. Aki az egyetlen helyes és lehetséges módon szabadítja fel az ősanyag rejtett erőit, és használni akarja az „élethez”, annak jól kell ismernie a képlet összes titkát, és azokat a helyes sorrendben kell alkalmaznia.

Először a szeretetről van szó, annak legtisztább és legmagasztosabb formájában, az abszolút és oszthatatlan szeretetről, amely Isten minden gyermekét és teremtményét átkarolja, bármilyen létállapotban is van. Ezzel a szeretettel kell minden konfliktust, megkristályosodást, minden ostobaságot és a butaság hatalmát kezelni. Ebből a szeretetből kell kiindulnia minden munkásnak az aratás területén. Ha képes így belépni a nagy műhelybe, akkor kialakul a bölcsesség. Ez nem értelmi tevékenység, hanem olyan bölcsesség, mely megérti a tervet, és saját létállapotában felmér minden helyzetet és életmegnyilvánulást, hogy ezen az alapon kialakulhasson a helyes akaratmágia és a megfelelő tevékenység.

Mindezt már megbeszéltük, és most ehhez kapcsolódik a kilencedik óra hatodik titka: a testet és lelket megszabadító kulcs, amely minden börtönt megnyit.

A hatodik titokból kiinduló erők azok számára rendeltettek, akik az emberi élethullámból származó istengyermekekként az egyetemes Nap szent törvényét megsértették, és helytelenül használták az ősanyagot, ezért a benne rejlő őserő kaotikusan szabadult fel – ennek minden szörnyű és szentségtelen következményével.

Önök ismerik az anyag általánosabb tulajdonságait. Az atomokat össze lehet rakni vagy elhasítani. Különböző elemeket lehet összeállítani belőlük. Az elemek és atomok megfelelő összerakásával életet hívhatunk létre, életet alkothatunk. A hetedik kozmikus területen nagyon sok lény él, akik ilyen alkotó munkát meg tudnak valósítani. A biológus, felfedezve a növény- és állatvilág megnyilvánulásainak sokaságát, csodálkozva és tisztelettel szemléli ezeket. Az életjelenségek sokfélesége azonban csak az anyag legáltalánosabb tulajdonságait bizonyítja. Az ősanyag valódi természetéről semmit sem mond.

Megmondhatjuk Önöknek, hogy ha valaki az anyaghoz az egyetemes Nap, vagyis Abraxasz alapján közeledik, ha képes a négy emanáció törvényét alkalmazni, akkor tudja valóban felfedni az anyag eredeti, isteni természetét. Viszont az is világos, hogy nem csak a szentségtelenség következményeit szükséges megszüntetni, hanem már eleve a szentségtelenség okát kell eltávolítani. A káoszt és szétziláltságot okozó forrás mindig újra és újra káoszt és zavartságot fog okozni, ezért elsősorban ezt a forrást kell megszüntetni.

Azt gondolják talán, hogy az atomfegyverek betiltásával vagy egy közös megegyezéssel semlegesíteni lehet azt a fenyegetést, amely az atomtudománnyal zúdult az emberiségre? Az emberek önmaguk, népük és hazájuk biztonságán kívül még energiák után is kutatnak. Az emberiségnek fényre és erőre van szüksége ahhoz, hogy létét fenntarthassa. Éppen a nukleáris energia „békés” felhasználása fog óriási szerencsétlenséget hozni az emberiségre, ahogyan az a csillagévek folyamán mindig megtörtént.

Akik viszont belépnek az istenek kertjébe, hogy Isten dicsőségét növeljék, és Isten tervét végrehajtsák, természetesen elsősorban a rendezetlenséget kötelesek megszüntetni. Ők nem teokráciát hoznak létre, mint a Nagy Játék* alkotói, hanem az elveszett, raboskodó és sínylődő emberiséget újra hazavezetik, visszaviszik az egykori kiindulóponthoz, a lélekvilágba.

Ezért dolgozik az egyetemes Gnózis és a beavatott testvérek, akik már megünnepelhették az eredeti hazába való visszatérésüket. Kimennek minden elveszetthez és fogolyhoz. Erre szolgál a hatodik titok képessége: a testet és lelket megszabadító kulcs, amely minden börtönt megnyit.

Talán sejtenek már valamit e képesség rettenetes erejéről, mivel ez a titok tartalmazza az atomi erők teljes elhasításának és alkalmazásának képletét, azt a képletet, amely magától értetődően és logikusan az ötödik titokból, Abraxaszból ered.

Ahogyan mondtuk, minden atomban benne rejlik az alapbölcsesség, Isten tervének ősbölcsessége, a megvalósító erő, tehát egy mágikus képesség az alapvető bölcsesség bizonyítására és terjesztésére. Ez a tevékenység tartós lehet, ha a szeretet mindent fenntartó erejével minden szabaddá és dinamikussá válik. Más szavakkal, a gnosztikus megszabadultnak, aki belép a nagy műhelybe, megvan az a képessége, hogy tetszés szerint módosítsa a testek természetét és atomi összetételét. Abban a helyzetben van tehát, hogy teljesen módosítani tudja az életmegnyilvánulás alapját képező képletet azért, hogy egy bebörtönzött lelket, egy megbilincselt szellemszikrát kiszabadítson börtönéből. Ez a képesség minden dialektikus létezőt a megsemmisülés egyetlen, heves tüzével meg tud szüntetni.

Bizonyára megértik, hogy lehetetlen, és nem is szabad egy ilyen képességet felhasználni a mi kisiklott világrendünk feloszlatására. Milyen megszabadító haszon származna ebből azoknak a lényeknek, akik részei ennek a rendezetlenségnek, és egyben okozói a jelenlegi állapotnak? Akit tudatlanságban szabadítanak meg, az újra meg újra visszaesik ugyanabba a hibába.

Emiatt a hatodik titok gyakorlatának együtt kell működnie a kilencedik óra hetedik titkával. A hetedik titok feltárja az örök választás erejét. Ezzel az erővel vezeti a gnosztikus Szellemi Iskola a megmentő művet mindazok szolgálatára, akik közeledni akarnak hozzá, és meghallgatják.

A gnosztikus Szellemi Iskola le akarja rögzíteni az emberben az örök választás erejét, amely képessé teszi arra, hogy helyesen válasszon a két út, a lefelé vezető és a lélekmegszabadító út között. Ez egy olyan erő, amely új képességként lehetővé teszi az örök választást. Az ötödik titok értelmében az embernek szeretnie kell ezt a választást, a benne rejlő bölcsességet fel kell ismernie és önmagában felszabadítania. Ekkor az akarat arra a mágikus cselekvésre fog összpontosulni, amely a megszabadító élethez vezet. Ezzel az erővel, az örök szabad választás erejével vezet a Gnózis mindenkit, aki szabad akaratából dönt úgy, hogy részt vesz a Melkhisédek Rendje szerinti szent papságban, egészen az ezzel kapcsolatos folyamatig, és azon is túl, tovább dicsőségről dicsőségre, egyre gyorsabb megvalósulásban.

Biztosan megértik tehát, hogy az örök választás ereje, a hetedik titok ereje, a hatodik titok erejének és képességének módszeres és folyamatos alkalmazására vonatkozik, a kulcsra, amely minden börtönt kinyit. Ez a halál legyőzése, a Szellemi Iskola élő testének való teljes önátadás által.

Így dolgoznak az Ádámi emberiség bukása óta a világ és az emberiség érdekében, a bűn következményeinek maradéktalan megszüntetéséért, és a bukott paradicsom régi dicsőségének helyreállításáért. Forduljanak ezért az oly nagy szeretet felé, amely Isten fiaiból kiárad felénk, és mindannyiunkat körülölel. Bizonyosak lehetnek abban, hogy ha a Gnózisnak sikerül az Önök lelkét megmentenie, és állandósítani az örök választás erejében, akkor minden bilincsük el lesz távolítva, bármilyen súlyos is, és minden büntetésük megszűnik Isten fiainak hatalmas képessége által, azzal a kulccsal, amely minden börtönt kinyit. A gnosztikus Szellemi Iskola az ember számára nem valamiféle beavatást jelent, hanem a teljes megszabadulást, egész lényének a transzfigurálását.

 

 

Lábjegyzet:

Lásd: Jan van Rijckenborgh Leleplezés című könyvét

Tizedik óra

 

Ez a csillagászati ciklus, és az emberi életek körforgásának kulcsa.

 

Tizedik óra

Elérkeztünk az istenemberré válás tizedik szakaszához, a tizedik óra megkezdődött. A kilencedik óra jelentését olyan részletesen kifejtettük, amennyire csak lehetett. Láttuk, hogy az arra alkalmassá vált gnosztikus papi ember bemegy az istenek kertjébe, hogy mindent, amit romlás és elfajulás fenyeget megmentsen, helyreállítson és visszavezessen az atyai házba. Ezenkívül megbeszéltük a gnosztikus mágus birtokában lévő képességeket, amelyek e munka elvégzéséhez szükségesek. Ezeket a képességeket kulcsokhoz hasonlíthatnánk, amelyek valóban minden börtönt megnyitnak. Ha a jelölt áthaladt a kilencedik órán, akkor munkásként mindennel el van látva, ami a nagy szőlőskertben végzendő feladatához szükséges. A kilences az utolsó a számok közül, mágikus nézőpontból az ember száma, valamint a megdicsőülés és a megérkezés száma is, ezért nagy erőket szabadít fel.

Most már érthető az is, hogy a tízes szám egy új időszak kezdetét jelenti, melyben egy magasabb síkon új fejlemények sora kezdődik. Más szavakkal, nekünk, akik megpróbáljuk kívülről szemlélni a fejlődésnek ezt a nagy útját, széles távlatok nyílnak Isten fiainak hatalmas terjedelmű munkájában. A tizedik órában tehát arra van szükség, hogy a munkás apró részletek helyett átfogó képet kapjon a degeneratív megnyilvánulások összefüggéseiről. Ezért kapja meg a csillagászati ciklus, és az emberi életek körforgásának kulcsát.

Ahhoz, hogy a tizedik óra érthető legyen, utalnunk kell azokra a sugárzási törvényekre és sugárzási erőkre is, amelyek a nagy hetedik kozmikus területet uralják. A hatalmas természeti birodalom e sugárerői körforgást végeznek, és így a különböző ciklusokban tevékenységük fokozódik vagy csökken. Ezeket a sugárerőket a természetes tér „nagy lelkének” lehetne nevezni, melyeket a gnosztikus kozmológiában eonoknak hívunk. Ezek az eonok természetesen együttműködnek egymással. Noha ez az együttműködés külsőleg a mi fogalmaink szerint a káosz benyomását keltheti, vagy feszültséggel és súrlódásokkal telinek tűnhet, a hatások szükséges és hibátlan összefüggése mégis tény. Ezek a sugárerők az egyetlen törvényhez kapcsolódva, és abból magyarázhatóan félreérthetetlenül bizonyítják a hetedik kozmikus terület feladatát, azt hogy az alkímiai kert vagy műhely az istenek kertje legyen az interkozmikus térben.

Tegyük fel, hogy belépnek egy alkímiai laboratóriumba, és ott sok lombikot és kémcsövet látnak különböző színű és jellegű porokkal és oldatokkal töltve. E porok és oldatok között vannak nagyon veszélyesek, mérgezők és robbanékonyak is. Ha ismeretek nélkül nyúlnának hozzájuk, tehát nem a rendeltetésük és céljuk szerint alkalmaznák őket, akkor a legnagyobb szerencsétlenség következne be. Azonban lehet-e a készítmények lényege rossz vagy gonosz? Biztosan nem. A készítmények személytelenek, teljesen semlegesek, csupán erőt és lehetőséget birtokolnak, és van bizonyos adottságuk. Ezt az erőt lehet a céljának megfelelően, gyógyítóan és megszabadítóan, megvalósító értelemben alkalmazni, ha a használója ismeri a célkitűzést, és törekszik annak megvalósítására. Ekkor a nagy jóság és igazság nyilvánulhat meg.

Ezért tehát az határozza meg az erő hatását, aki alkalmazza. Az alkimista, vagyis az ember az, aki az eonokat gonoszságra vezeti a jó és a rossz felszabadításával. Ezért az alkimistáknak már az idők kezdetén megtiltották, hogy kísérleti vagy tudományos célból egyenek a jó és a rossz ismeretének fájáról, mert nézetünk és tapasztalatunk jósága vagy gonoszsága szerint ezzel szítjuk és szabadítjuk el a hetedik kozmikus terület tüzét. Akkor tehát nem szabad az alkímiai erő nagy jóságát felszabadítani? De szabad, mert Isten fia erre hivatott, azonban csak akkor, ha teljes megértéssel, és belső ösztönzésre aláveti magát az egyetlen törvénynek, a kert közepén álló Élet Fája vezetésének.

Most már talán elképzelhető, hogyan gyújtották meg a tüzet a térben, a diszharmónia és az erőszakos összetörés lángjait, és hogyan jött létre egy láncreakció, amellyel egyik tűz a másikat lobbantotta lángra. Így jelent meg a világegyetemben a gonoszság, és így keletkeztek a jó és a rossz eonok. A lángok számtalan lényt ragadtak meg, akik forma-megnyilvánulásuk folyamán degenerálódásba süllyedtek, mert a gonoszság lénye és ereje atomi állapotukban nyilvánult meg. Mindezek mellett azonban létrejött a jóra, a biztonságra, a nyugalomra, az egyensúlyra és a szeretetre törekvő intenzív vágy is, ahogyan a fuldokló is vágyik a levegőre.

A vész által megragadott ember így a jó és a rossz között vergődik, a jót keresi, de képtelen megszabadulni a gonosztól. Ezért hangzik el Pál sóhajtása is: „Amikor jót akarok tenni, rosszat teszek”. Ez a végzetes a dialektikában, amely a természet szerint megragadott minket a csontokig és velőkig; mert a hetedik kozmikus terület világmindenségében az istentelen tűz lobog.

Ekkor felmerülhet a kérdés, hogy ilyen körülmények között miért nem pusztult el az egész világtér, minden teremtményével együtt? Ez azért nem történt még meg, mert Isten fiai beleavatkoztak ebbe a rendetlenségbe, és e teret két részre osztották. A tér egyik részében az isteni rend uralkodik, míg a másikban a tűz rendellenessége megnyilvánítja a jót és a gonoszt, ahogyan a régi elbeszélések is mondják. Az utóbbi területet azonban teljesen lezárták. Az igazi paradicsom, az istenek kertje így teljesen elérhetetlenné vált az „engedetlenség gyermekei” számára.

Nem tudták volna Isten fiai az egész világteret visszahelyezni az eredeti állapotába? Természetesen megvolt hozzá a hatalmuk. De ha ezt tették volna, akkor számtalan lény, aki az istentelenség áldozatává vált, és emiatt a teljes szervezetlenség állapotába kerülve új forma-megnyilvánulást kapott, nem tudott volna a helyreállításban részt venni, és így újabb szerencsétlenség következett volna be.

Ezért választották el az igazat az igaztalantól. Az igaztalant, minden résztvevőjével együtt lezárták, mint „szükségrendet”, és egy megmentési tervnek vetették alá, egy hét sugártörvényből álló rendszernek, hogy az igazi élet a halálból és a szükségből folyamatszerűen újra kiszabadulhasson a világosság által, amely hét tulajdonságával ötágú csillagként ragyog a lezárt emberi lét éjszakájában.

Ezt a világosságot hívják Betlehem csillagának. Ezért hívták fel egymásra a régi Szerzet testvérei „Betlehem szép és nagyszerű vigaszait”, amely a transzfigurációt jelenti, vagyis a megszabadító világosság általi nagy helyreállítást.

Aki belép a tizedik órába, az megkapja az asztronómiai ciklus és az emberi életek körforgásának kulcsát, és részese lesz Betlehem csillagának és a Gnózis élő testének.

Mit jelent ennek a kulcsnak a birtoklása? Erről azt olvashatjuk: Itt forró talajon állunk, és meg kell érteniük, hogy a nem beavatottaknak nem magyarázhatjuk meg az ördögöt, aki a mesterük, és a gyermekgyilkosnak sem, aki kedveli az ördögöt. Nem magyarázhatjuk meg a kapzsiságot, ami az Istenük, sem a kutyákat, amikkel nem szeretnénk összehasonlítani őket, sem az onyx kövét, amely elkerüli a figyelmüket, sem a vámpírokat, akik elcsábítják őket, és a látszatot sem, amit valóságnak tartanak.

A bukott emberi faj nagy részét megragadta a gonosz. Sokakról elmondható, hogy egész életüket az ördögiesség uralja. Amikor Betlehem csillaga megérinti őket, és ezzel új lehetőséget ébreszt bennük, akkor megjelennek Heródes gyermekgyilkosai, hogy a születőben lévőt azonnal meggyilkolják. A természetszülte ember másik ismertetőjegye a határtalan birtoklási vágy, amely egyrészt a félelemből, másrészt pedig a kőkemény én-központúságból származik.

De számtalanul sokan vannak olyanok is, akik teljesen elmerülnek az igazi emberiesség tévhitében. Ők Isten nemzetségéhez tartozóknak képzelik magukat, és ezt a tévhitet ábrázolják, és kifejezésre juttatják. Nem tudják, hogy a valódi istenemberhez képest – amelyre ők is hivatottak – olyanok, mint a „kutyák”. Mindezek az emberek a mágiában oly jól ismert onyxnak hódolnak. Talán tudják, hogy az onyx, legtisztább formájában fekete és fehér csíkos. Ezért az onyx a haláltermészetben elszabadult jónak és rossznak a jelképe. A természetszülte embert az onyx szüntelen tombolásra készteti, mert a fehér és a fekete nézetei mindig relatívak, és felcserélhetők egymással: „Amikor jót akarok tenni, rosszat teszek”.

Végül felfedezzük, hogy a természetszülte ember lélegzőtere tele van vámpírokkal, és azok utálatos tevékenységével, ezért a természetszülte létállapotban szüntelenül egy átható hamis fény lép Betlehem csillagának a helyére.

Aki tehát megszabadító képességekkel felruházott munkásként a tizedik órában mindezt teljesen átlátja, az felismeri, hogy nincs értelme a bukott embert csupán egyedként szemlélni, és a segítségére sietni, hanem egyúttal folyamatszerűen meg kell támadni életterének kozmikus viszonyait is. Mivel az ember nem tud más lenni, mint amilyenné az elszabadult diszharmonikus természeterők fogságában válik, ezért Betlehem fénye két egészségessé tevő hatást hoz. Az egyik felülről lefelé jön a sugártörvények tevékenységével, tehát a regeneráló hatással, hogy megváltoztassa a kozmikus viszonyokat, melyek a lezárt teret újra egyesíteni fogják az élet fájának terével. Ezért elmondható, hogy Krisztus ezzel a tevékenységével győzte le a világot, így törölte el a világ bűneit, és az egész világot átadták neki. A felülről jövő segítség mellett pedig létezik az egyedi embert szolgáló segítség is, azok számára, akik őszintén keresik Betlehem világosságát.

Így megértik, hogy azokon keresztül, akik megkapták a tizedik óra, tehát a csillagászati ciklus, és az emberi életek körforgásának kulcsát, végül minden bukott lény felemeltetik az egyetemes fényhez, és a kozmikus tűz lángjai kioltódnak, minden illúzió szétoszlik, és a démoni lényegében valótlannak bizonyul. Ez a tizedik óra áldásos titka.

Áradjanak ki hamarosan Önökre is Betlehem szép és nagyszerű vigaszai.

Tizenegyedik óra

 

A géniuszok szárnyai rejtelmesen suhognak. Szféráról szférára repülnek, és Isten üzenetét viszik világról világra.

 

Tizenegyedik óra

A tizenegyedik óra megbeszélésével az Atyai házba visszavezető utazás végéhez közeledünk. Emiatt az ösvényen haladó lény, akit együtt kísértünk át ezeken az órákon, tekintetünk számára talán egyre ködösebbé és elvontabbá válik. Ennek ellenére folytatnunk kell, hogy az egész folyamatot áttekintve útmutatóvá válhasson az élethez. Ezért megpróbáljuk a tizenegyedik órát megvizsgálni, mert ez több okból is szükséges.

A tizedik órában megtudták, hogy az üdvözülés két hatásáról van szó. Az egyik, a sugárzási törvények hatására, regeneráló tevékenységként felülről lefelé irányul, hogy a kozmikus viszonyokat folyamatszerűen megváltoztassa, és ezzel a dialektika lezárt területét újra egyesítse az élet fájának területével. Emellett pedig létezik az egyes embert szolgáló hatás is, azok számára, akik valóban Betlehem világosságát keresik. A dialektikus mikrokozmosz a haláltermészet lezárt térségében a születés és halál kerekéhez van kötve. A beavatott munkás a tizedik órában megkapja egyrészt e lezártság és a halál kozmikus forgásának a kulcsát, de másrészt megkapja a halál körforgásában lévő emberi élet kulcsát is, amellyel végül minden bukott lényt felemelnek az egyetemes fényhez, és a lezárt tér kozmikus tüzének minden lángját eloltják.

A tizenegyedik óra azt mondja:

A géniuszok szárnyai rejtelmesen suhognak. Szféráról szférára repülnek, és Isten üzenetét viszik világról világra.

 

Megérthetjük, hogy ezek a mondatok arra a feladatra utalnak, amelyet a tizedik órában a beavatott munkás vállára helyeztek. A tizenegyedik óra a gnosztikus beavatottak tevékenységére világít rá, mivel ők meg akarják menteni a haláltermészetet, és minden résztvevőjét felemelni, ezért meg kell találniuk a munkaterületüket ezen a gigantikus, nagy hetedik kozmikus területen. Így teljesen világossá válik, hogy e törekvésnek milyen terjedelmes munka az alapja, és ennek megfelelően milyen hatalmas erőkkel és lehetőségekkel kell a beavatott munkásoknak rendelkezniük. Az ilyen munkásokkal kapcsolatos erőket és lehetőségeket nevezik a géniuszok szárnyainak. Az új teremtő erővel felszerelt lény egy géniusz. Gnosztikus értelemben ez arra a rendkívüli és különleges erőre tereli a figyelmet, amellyel ez a gnosztikus mágus dolgozhat. A tizenegyedik óra munkásai kiterjesztik gnosztikus-mágikus képességük szárnyait, és teljesítik feladatukat, ahol csak lehet.

Ez a hatalmas képesség szintén hétszeres. Elsőnek megállapíthatjuk, hogy a gnosztikus beavatott tökéletesen uralja az asztrális tüzet. Az asztrális tűz engedelmeskedik neki, és aláveti magát az ő akaratának. Ez a tűz tehát az ereje eszközévé és fáklyája fényévé válik.

Önök tudják, hogy az ember még milyen erősen a születés és halál kerekéhez van kötözve, és hogy teljesen az asztrális tűz erőinek hatása alatt áll, és azok uralják ebben a bolygói börtönben, ahol tartózkodik. Egész cselekedeti életüket, minden másodpercben a dialektikus asztrális tűz határozza meg. Minden, ami már megnyilvánult, vagy még kialakulóban van ebből magyarázható. Az Önök ösvényén minden akadálynak, tehetetlenségnek és kudarcnak asztrális okai vannak. Az asztrális szubsztancia, amiből élünk és vagyunk, a mi kozmikus gyökér-anyagunk. A halál ebben az asztrális szubsztanciában gyökerezik. Ezért érthető, hogy a tizenegyedik óra szárnyas géniuszai már legyőzték és uralják bolygói börtönünk asztrális állapotát, valamint képesek felszabadítani és alkalmazni Abraxasz tiszta asztrális anyagát, amelyből a szent eledelek kivonhatók.

Minden megváltásra vágyó szellemi iskola, és minden csoport csak akkor lehet sikeres, ha körülfogja a tiszta, nem planetáris asztrális anyag, és abból meríti erejét. Az előttünk haladó testvériség szeretetteljes szárnyas géniuszai minket is támogattak, és elhozták számunkra fáklyájuk fényét, a szent lángot, hogy meggyújtsák a templomaink tüzét. Ezért tudomásuk van egy új asztrális területről, amely a Szellemi Iskola élő testéhez tartozik. Tudnak az üdvösségről, amely az ifjú Gnózis számára benne rejlik, és megmutattuk az utat ahhoz, hogy részesülhessenek ebben a térben, igen, tudják, hogy már most részesülhetnek e térben, amikor a testük alszik.

Most szeretnénk Önöknek világos képet adni a tizenegyedik óra géniuszainak egyik nézetéről.

Az asztrális tűz engedelmeskedik nekik: Az asztrális tűz az akaratuk hordozója, erejük eszköze és a fáklyájuk lángja. (A dialektikus ember akaratának hordozói az éterek.) A géniuszok elviszik a tiszta asztrális anyagot oda, ahol erre szükség van, ahol hasznos lehet, és mindenhová, ahol hozzáértéssel kérik. A tiszta asztrális tűz gyógyír az emberiség legmélyebben gyökerező fájdalmára, mert aki az eredeti, tiszta asztrális tűzből él, az bizonyosan találkozni fog Pimanderével.

Az egyetemes lánc szárnyas géniuszainak munkája nem csak abból áll, hogy elhozzák Önöknek az egyetlen szükségeset, hanem egyidejűleg védőszárnyaikat is kiterjesztik azért, hogy megóvják Önöket a végleges kudarctól. Aki igazán törekszik, az megkap minden segítséget és gondoskodást, amire szüksége van. Biztonságban, védve és támogatva érezhetik magukat az asztrális tüzet uraló géniuszok szárnyai alatt, biztonságban „Jehova szárnyai alatt”, ahogyan a régi Rózsakeresztesek fejezték ki, és amely ugyanazt jelenti. Körülöttünk egy színtiszta asztrális szféra található. Ha törekvésünk igaz és őszinte, akkor hatalmas sugárzás fog kifejlődni a minket beborító felhőből, amellyel az erőfeszítéseinknek megfelelően fogják távoltartani tőlünk a halál asztrális tüzét. Ebben az állapotban nagyszerű, hatalmas és pompás csoda fog kialakulni, melyet egykor a következőképpen írtak le:

 

A szent erdők tölgyei jóslatokat suttognak;

a fémek átalakulnak, vagy talizmánokká válnak;

a sziklák a nagy hierofánsok lantjainak hangjától elragadtatva elválnak a helyüktől, és a titokzatos shamirtól érintve templomokká és palotákká változnak;

a tanok megfogalmazódnak;

a pentagrammal ábrázolt jelképek nagy hatásra tesznek szert;

a szellemeket a hatalmas együttérzés bilincseli le, és engedelmeskednek a család és barátság törvényeinek.

 

 

Ez annak a csodának a képlete, amely megmutatkozik majd, ha az új Gnosztikus Birodalom megnyilvánul, és a tizenegyedik óra géniuszainak hatalma és szárnyai alá lesz vetve.

Az emberiség belépett a megnyilvánuló világosság új napjába, egy új időszakba, amelyben lerántják a lepleket, és ismertté kell válnia annak, amit mostanáig a titoktartás homálya fedett. A Gnózis nagy hierofánsa felemeli a shamirt vagyis a Jupiter évének pásztorsípját, és új hívás ér el hozzánk. Ezért kell Önök előtt a tizenegyedik óra csodáját felfedni, hogy a továbbiakban e szavak ne váljanak pusztán elméletté az Önök számára. A dolgokat fel kell ismerniük, és üdvözölniük kell őket, hogy így létrejöhessen az együttműködés hatalmas alapja.

A titokzatos shamir a Jupiteri év kezdetén felcsendült.* Mindazok, akik valamit észleltek ebből, akik hallották a csodálatos hangot, azok egyesülnek a fej, a szív és a kezek új feladatára.

 

Lábjegyzet:

*A Nuktemeron magyarázatai 1957-ben, a Jupiter évében hangzottak el.

Tizenkettedik óra

 

Itt teljesülnek a tűz által az örök fény művei.

 

Tizenkettedik óra

Megtudtuk, hogy a tizenegyedik óra szárnyas géniuszai, az előző Szerzetek magas beavatottjai Isten üzeneteit világról világra viszik. Ugyanakkor az is ismertté vált, hogy tevékenységüket a hetedik kozmikus területen, az Istenek kertjében végzik. A bolygói asztrális akadályokat már legyőzték, és az egész interplanetáris térbe elhozzák a kezdet tiszta asztrális tüzét, hogy ezzel meg lehessen találni az ösvényt, és az erőt annak bejárásához. A Nuktemeron most a következő örömteli felkiáltással végződik:

Itt teljesülnek a tűz által az örök fény művei.

 

Az örök fény tervei és művei mindig is az egyetemes szeretet törvényének kivitelezésére irányulnak, arra, hogy minden elveszettet megmentsenek, vigasztalják az elesetteket, és gyógyítsák a fájdalomtól szenvedők sebeit.

Minden időben létezett egy Gnosztikus Birodalom, egy hatalmas királyság a Földön, melyet a beavatottak hoztak létre azért, hogy e birodalomban és annak erejében a keresők megtalálják az útjukat. Az ilyen birodalmat saját mágneses rendjében, az új asztrális tűzzel kell megerősíteni. Ezen már évszázadok óta dolgoznak, ahogyan azt a nagy piramis időtáblázatában is feljegyezték. Mi pedig nemsokára megélhetjük, hogyan valósulnak meg a tizenegyedik és a tizenkettedik óra utasításai. Nem csodálatos-e tudni, hogy Tiánai Apollós Nuktemeronja nemcsak az ember személyes fejlődési útjára, hanem egyúttal a mindenség-megnyilvánulás folyamatára is vonatkozik? Jelenleg tehát mi is együttműködhetünk a tizenegyedik és a tizenkettedik óra megvalósításán, és ebben az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája élő testének is fontos feladat jutott. Egyrészről tehát a magasztos szárnyas géniuszokat láthatjuk, akik az asztrális tüzet küldik, másrészről pedig, ezen az oldalon a Szellemi Iskolának és csoportjának tevékenységét.

Mi tehát a tanuló legfontosabb feladata a Szellemi Iskolában? Az, hogy a szent műnek való odaadásával megteremtse annak a lehetőségét, hogy az új asztrális tűz korunkban is elvégezhesse a munkáját. Lehetővé kell tennünk önátadással, és a világért és emberiségért végzett személyes szeretetszolgálattal, hogy a csoport olyan harmonikusan csiszolttá és fényessé válhasson, hogy az egyetemes asztrális Nap az örökkévalóság fényét sötét világunkba tükrözhesse. Aki így, teljesen tudatosan együtt tud működni a fejjel, szívvel és kezekkel végzett munkánál, azt lehet a szó legszélesebb értelmében gnosztikus mágusnak nevezni.

A gnosztikus mágus olyan ember, akinek a rendelkezésére bocsátott magasabb, tehát nem ebből a világból származó erőkkel szabad dolgoznia. Az élő lélekállapot világának asztrális tüze nem tartalmaz semmilyen földit és bolygóit. Ezt a tüzet tehát joggal nevezhetjük isteni erőnek. A gnosztikus mágusnak ezért naponta szem előtt kell tartania a jól ismert szavakat: „Aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essen!” Három nagy veszély van ugyanis, amelyek óránként fenyegetik őt, a haláltermészetben végzett munkájánál. Emellett azonban támogatja négy hatalmas erő is, amelyek mindig a segítségére vannak, ha felhívja azokat. E négy kegyelemerővel válik végül legyőzhetetlenné.

Az említett három veszély abból a tényből adódik, hogy a munkatárs a haláltermészetben dolgozik. A gnosztikus mágus már kiemeltetett a haláltermészetből, és újjászületett állapotában részesül az élő lélekállapot világából. Mivel feladatát egy számára teljesen idegenné vált természetrendben kell elvégeznie, melyben számtalan ellenséges erő található, világos, hogy ezekkel az erőkkel minden pillanatban számolnia kell.

Az első veszély a gnosztikus mágus számára abban rejlik, hogy segítségét és támogatását szüntelenül igénylik. Rejlik ebben valami veszély? Igen! Éppen azért, mert a gnosztikus mágus, létének ereje miatt elsősorban segítő akar lenni. Jól meg kell értenünk azt a körülményt, hogy ha a gnosztikus segítséget nyújt valakinek, akkor mindig kapcsolat jön létre, mágneses kötelék keletkezik a segítő és a megsegített között. Egy ilyen kötöttség a lélekember és egy dialektikus ember között ezért csak azon kivételes esetekben vállalható, ha a dialektikus ember számára ebből lelki haszon származik, és ezért megszabadító életet folytathat. Magától értetődő az is, hogy az új asztrális tűzzel dolgozó gnosztikus mágus nagy erőkkel és lehetőségekkel rendelkezik, és ezért több szempontból „erős”.

A világ emiatt megkísérli, hogy visszaéljen e lehetőségekkel és erőkkel, hogy csupán földi célokra használja fel őket. A munkatárs ezért a kötöttség mágneses törvénye miatt áldozatul eshet, és újra a földi börtön foglyává válhat. Aki gnosztikus erőkkel dolgozik, annak nagyon kell vigyáznia, hogy ne lehessen így behálózni.

Továbbá kézenfekvő, hogy minden gnosztikus munkatárs ki van téve az üldözések legváltozatosabb formájának. A gnosztikus munkatárs fellépése megzavarja a bolygói szféra természet-eonjainak fényerejét, ahogyan azt a Pistis Sophia gnosztikus evangéliuma is bemutatja. A természet-eonok mindig megzavarodnak a hatodik kozmikus terület hatalmas fényerejétől, és „kivetődnek a rendjükből”. Ezért a munkatársat mindig is üldözni és zavarni fogják a tevékenységében, bárhol is tartózkodjon. Ezek nem kifejezetten sötét és baljós erők, hanem egyszerűen minden, ami önfenntartásában veszélyeztetve érzi magát. Tekintsék ezt a reagálást és üldözést teljesen a haláltermészet velejárójának.

Ahogyan egy folyón való átkelésnél is nagyobb akadály a víz, mint a levegő, úgy a haláltermészetből származó, alapvető ellenállások is mindig azon fáradoznak, hogy a munkatársat akadályozzák Isten elfajult szőlőskertjében. Ezért reális annak a lehetősége, hogy az ilyen ellenállás, vagy az ellenséges tényezők egybeesése balesetet okozzon, és olyan helyzetet idézzen elő, amely visszatartja a munkatársat, és amelyen nem tud közvetlenül áttörni. Ez idő és energiaveszteséget, tehát stagnálást jelent a világ és az emberiség nagy megmentési folyamatában.

Így a jelölt számára három veszélyt ismerünk fel: először is azt, amely egy végzetes mágneses kötöttségből származik, másodszor az üldöztetést, és az ebből kialakuló időveszteséget, harmadszor pedig a komoly stagnálás veszélyét.

Biztosan megértik, hogy a munkatárs abszolút figyelemmel kíséri ezeket a veszélyeket, mert ismeri őket, és tudja, hogy leselkednek rá. Ezért mindig résen lesz, és így semmilyen gonosz sem tudja legyőzni, már csak azért sem, mert a három veszélyen kívül ismeri a négy kegyelemerőt is, amelyek nap mint nap minden lépését kísérik.

Az első abban rejlik, hogy a Szent Grál testvére sohasem lehet egy általa akart vagy akaratlan diszharmonikus kapcsolat miatti üldöztetés vagy stagnálás áldozata. A Gnózis garantálja, hogy a megszentségtelenítés lehetetlen legyen.

Ebből következik, hogy az egyetemes élet minden résztvevője, bárhol is teljesíti hivatását, teljesen és közvetlenül részese az élő lélekállapot világának. Nincsen semmilyen elválasztottság azok számára, akik felvétettek a lélekközösségbe.

Harmadszor a munkatárs birtokolja a szellemek megkülönböztetésének képességét. Ezért minden szellemet előre és teljesen meg tud vizsgálni, hogy Istentől való-e.

Negyedszer, a kegyelem koronájaként a gnosztikus mágus birtokolja az abszolút legyőzhetetlenség képességét.

Ezért biztos, hogy a munkatársaknak, akik intelligensen megértették hivatásukat és feladatukat a világ és emberiség lélekmegmentési folyamatában, és a szolgálat ösvényén a négy kegyelmerővel járnak, egyáltalán nem kell félniük a három fent említett alapvető veszélytől. Ezért feladatukat kétségtelenül jó véghez fogják vinni.