Pentagram 2016/4

Az erőtér hármas misztériuma

 

Az Egyetemes Szerzetlánc klasszikus feljegyzéseiben ezt az erőteret olykor egy mindent magában foglaló és mindent átható sugártérnek mondják, egy isteni menny-földnek. A hermetikus bölcsességtanban ez áll: Isten egy végtelen gömb: középpontja mindenütt, határa pedig sehol sem található. Egy Krisztus-központú maggal rendelkező élettér, amelyben és amely által az egyetlen, múlhatatlan élet hét sugara megnyilvánul.

 

Egyiptomból hívtam ki az én fiamat – ezekkel a szavakkal szólítják fel az embert, hogy lépjen be a világosságmezőbe, amely a klasszikus beavatási útként nyilatkozik meg előtte. Minden keresőt kihívnak tehát Egyiptomból, hogy a legmélyebb mélységből, a dialektikus élet legnagyobb sötétségéből térjen vissza az egyetlen világossághoz.

Ehnaton fáraó, a régi Egyiptom egyik legnagyobb papkirálya a napelvet állította élete középpontjába. Gondolatait híven tükrözi az itt következő Naphimnusz:

Gyönyörűen tűnsz fel, ó élő Nap,

az ég világossághegyében,

Te, aki kezdettől fogva létezel,

Kelet világossághegyéből sugárzol,

és betöltőd a Föld országait szépségeddel.

Sugaraid átölelik az összes országot,

és átfognak mindent,

amit megteremtettél.

Bár messze vagy,

sugaraid mégis a Földön vannak.

Ha megpillantunk is,

utadat mégsem kutathatja ki senki sem.

Mikor a nyugati világossághegyben alászállsz,

a világ sötétségbe borul,

mintha halott lenne.

Az emberek imára emelik kezeiket,

ha megjelensz.

A Te sugaraid táplálnak minden növényt.

Ragyogsz, és Érted él és növekszik minden.

A világ a Te kezedben van, mivel Te alkottad.

Az emberek a Te sugaraidban élnek,

és ha nyugovóra térsz, meghalnak.

Az élet az időben van, és az idő Benned,

Belőled élünk és létezünk.

Ezt az Ehnaton által megénekelt tüzet a klasszikus hierofánsok egy naperővel azonosították. Szimbolikusan egy körrel és a közepén egy ponttal ábrázolták. A pont a magelv, a magát megnyilvánító létezés, amely azonban nem marad magában, hanem létrehoz valamit. Így válik a pont vonallá, a vonalból pedig mértani alakzatok lesznek, mint pl. kör, háromszög, négyszög stb. A magból keletkezik az első szám, az egy, melyet a többi szám követ, egészen kilencig. A sor az új kezdet egyesével és egy nullával végződik.

A kör vagy gömb egy zárt térre utal, amelyben egy folyamat kifejlődik. Eléggé ismert dolog, hogy minden térben folyamatszerű változások mennek végbe: hasadás, osztódás, szaporodás. A régi bölcsek a körbe helyezett kockával utaltak a benne lévő életre. Az életre kelthető tartalom egy olyan lény, amely a tüzes kezdet erőterének belsejében van, és „életnek” nevezhető. Ez az élet önmagában szemlélve nem lenne teljes, ha puszta megnyilvánulása mellett nem állna fenn megújulásának és beteljesülésének a lehetősége is. Ezt a folyamatot a klasszikusok szimbolikusan a háromszöggel vagy a piramissal ábrázolták.

Ebben az erőtérről szóló klasszikus leírásban világosan megmutatkoznak a kör, háromszög és négyszög jelképek, melyek az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának a jelét alkotják. A Szellemi Iskola arra utal ezzel a szimbólummal, hogy tanulóit eme három nézet elé állítja, és hogy ez a három nézet tökéletes egységet képez az erőterében. A kör, a háromszög és a négyszög így a teljes, tökéletes erőteret ábrázolja azzal a magelvvel, amelyből a megnyilvánulási terv kifejlődik. Az építmény négyszöge megvalósul, és kiemelkedik belőle az új életterület tüzes háromszöge.

Az erőtér jelképe arról az isteni erőről tanúskodik, amely leszáll a szentségtelen dialektikába, mint hétszeres kozmikus területbe. Így támadja meg a világosság a romlott dialektikát. Így lesz áttörve a tizenkétszeres állatöv, hogy kirajzolódjon egy új mágneses égbolt, az új Ég és az új Föld.

(2014-ben a Szellemi Iskola szimbóluma teljessé lett, közepén a ponttal. Ez a kör közepén lévő pont, a jel, a bizonyíték, hogy az ember megünnepelheti egységét az Atyával, miután áthaladt a háromszög tapasztalatán, hogy végül egy Nap-lénnyé váljon, mely teljesen egyesül az örök létezéssel. Ez az, amit Jézus Krisztus Urunk megtapasztalt: Szellemi lényként, Napszellemként egy abszolút tökéletes felemelkedést a Naptestbe, ami lehetővé tette a számára, hogy átalakuljon, hogy egyesüljön és összeolvadjon az Atyával.)

A klasszikus rózsakeresztesek azt mondták, hogy ez az erőtér minden 700 évben megnyilatkozik egyszer, hogy keresőket vezessen a világosság birodalmába.

Hogy akaratát kinyilatkoztassa, Isten már követeket küldött előre, mégpedig csillagokat, melyek megjelentek a Serpentarius-ban és a Cygnus-ban, a Kígyó és a Hattyú csillagképben, hogy magasztos isteni akaratának valóban hatalmás jeleiként tanítsanak meg rá minket, hogyan szolgálja minden az Ő rejtett írását, ha az ember szelleme majd mindent felfedez és azonosít. Ezáltal a természet könyve, a Liber Naturae nyitva és leplezetlenül áll mindenki előtt, bár csupán kevesen képesek egyáltalán olvasni, s még kevesebben megérteni.

Ahogyan az emberi főben két szerv szolgál a hallásra, kettő a látásra, kettő a szaglásra és egy a beszédre, és hiába követelnénk a fültől, hogy beszéljen, hiába kívánnánk meg a szemtől a hallást, úgy voltak időszakai a látásnak, a hallásnak és a szaglásnak is. Már csak az van hátra, hogy egy gyors léptekkel közelgő időszakban a nyelv is megtiszteltessék, hogy amit a világ egykor látott, hallott és szagolt, most végre ki is legyen mondva, s miután a világ kialudta a mérgezett és kábító serleg bódulatát, kora reggel vidáman és ujjongva, nyílt szívvel, fedetlen fővel és mezítláb köszöntse a felkelő Napot.

Ez a prófécia a ma megnyilvánuló Szellemi Iskola világot átfogó munkájára vonatkozik, amely egy alapvető, háromszoros újjászületés elé állítja az emberiséget. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot valaki megvalósíthassa, el kell határoznia, hogy megszabadítja magát tértől és időtől; születéstől, élettől és haláltól. Ez a folyamat a Gnózis öt tevékenysége alapján megy végbe, amelyek manapság sokkal erősebben észlelhetők, mint valaha.

 

Nem eszményiek az életkörülmények?

Mindenekelőtt megszabadító belátásra van szükség. Ezen az alapon jön létre az üdvre vágyás, azaz az eredeti életál- I lapot visszanyerése utáni igény. Eme vágyakozás által lehet eljutni az addigi K életet formáló értékrend feladásához.

Ez az önátadás. Erre a régi önmagunktól vett búcsúra alapozva jön létre az új életvitel, amely által a jelölt belülről kiindulva megváltozik, és felkészül az új születésre.

E folyamat szempontjából sokak életkörülménye messze nem a legkedvezőbb. Ezért fel is vetődik a kérdés, ki az egyáltalán, aki már az építmény négyzetének a lefektetésén fáradozik. Ki található már ebben a belső megújulási folyamatban? Ki valósította már meg anyagi, éteri, asztrális és mentális járművének négyszeres megújítását? Ki ültette már át teljesen gondolkodását, akaratát, érzését és cselekedetét az új életgyakorlatba? Ki állíthatja, hogy tudatosan részesül a Trigonum Igneumban, abban a tűzben, amiről a Fama Fraternitatis ír? Ki az, aki már megszületett Istenből, meghalt Jézusban és újjászületett a Szent Szellem által? Mindenki saját maga állapíthatja meg – és meg is kell állapítania -, hogy ezeknek a folyamatoknak jelenleg melyik fázisában tart.

A XVI. század végén Tobias Hess felfedezte, hogy egy új fényjelenség tűnt fel az égbolton. Ő ezt egy nagy kozmikus tűz előhírnökének mondta, amelyik ma, a Vízöntő-korszakban kezdett el hatni. A Trigonum Igneum tüze, ahogy a rózsakeresztesek nevezték, nem más, mint az Uránusz, Neptunusz és Plútó misztériumbolygók tüze. Ma ez megtámadja a kozmoszt, a világot és az emberiséget, hogy belülről jőve megindítsa az oly szükséges megújulást. Amikor a klasszikus rózsakeresztesek hét teremtési napról vagy hét időszakról beszélnek, amely alatt a Trigonum Igneum megjelenik, akkor tulajdonképpen a világosság Egyetemes Szerzetének megnyilvánulására utalnak, amely világosság leereszkedik a sötétségbe, hogy megszabadítsa a foglyul esett emberlelkeket. Ehhez alkották meg a modern Szellemi Iskola élő testét. Lényéből fakadóan ez a test halhatatlan, mivel kapcsolatban áll a kozmikus lánccal, amely a haláltermészeten kívül van. Bárkaként lépett be a tér és az idő területére, hogy felvegye és a szabadságba vezesse az emberek lelkeit.

 

Az ember kölcsönhatása a halandó természettel

A leleplező világosság és a megszabadító erő eme hatalmas térségéhez viszonyítva az ember egy minutus mundus, kis világ, egy mikrokozmosz, amely kölcsönhatásban van a halandó természettel. Ez a kis világ egy magába zárt világ, egy börtön a lélek számára. Ebben a börtönben „élet” és „halál” uralkodik. A megszabadító képesség tüzes háromszöge hiányzik. Ezért lett a kis világ az életnek és a halálnak alávetve, és tétlenségre ítélve. Az isteni tűz egy magelvbe húzódott vissza, és az új születés napjára vár.

Az új születésnek erről a folyamatáról minden szent könyv tanúskodik. A tudatossá válás ösvényéről van szó, mely a régi személyiség határainak áttöréséhez és végül az új életterületre való belépéshez vezet. A haarlemi és a bad münder-i templom jelképei erre a folyamatra utalnak. 1957. december 20-án, a haarlemi templom felavatásakor J. van Rijckenborgh a következőket mondta: Ez a jelkép a Szent Hétszellem hétszer hét sugarát szimbolizálja, mely kozmoszunkban mindenkor és mindenütt hat. A Lectorium Rosicrucianum templomaiban ezt a hétszeres sugármezőt az Egyetemes Tan ereje teszi hatékonnyá. Ez a Tan támasztja alá a Lectorium Rosicrucianum törvényességét, és ebből meríti erejét. Ez azt jelenti, hogy az isteni szeretet sugárterének hét sugara megnyilvánul és hatásossá válik mindazok lelkületében, akik erre nyitottak. Az embléma közepén lévő ötágú csillag Betlehem csillaga, a Jézusszületés szent jelképe. Akit megérint az újjászületés ezen elve, az útra kel, hogy rálépjen a regenerálódás keskeny útjára. Ez az az ösvény, amely megtanítja őt annak a misztériumnak a mélyére hatolni, amelyet ebben a korszakban Jézus Krisztusban és őáltala mindenkinek átnyújtanak, aki fogékony rá, s ezenkívül kész az Atya házához visszavezető út bejárására, ennek minden következményével. Ezért a Lectorium Rosicrucianum ismérve a bölcsesség és ennek a tettekben való megnyilvánulása.

 

Az új menny-föld hírnöke

Vegyük csak szemügyre közelebbről a bezárt világegyetemnek ezt a területét! Egy mikrokozmikus égbolt vesz körül minket; érzékek, erők és gyújtópontok fogságában vagyunk, amelyekben egész múltunk benne van. Földi személyiségünk – mint ennek a rendszernek a lakója – a mikrokozmikus és makrokozmikus égbolt vetületeként nyilvánul meg. Ebben a régi mennyben kell a Gnózis erejének ötágú születési csillagként megjelennie, mint az új menny-föld hírnökének. Ennek a jelzésnek a következménye egy új Föld. Az új ember feltámad. Benne tökéletes harmóniában van szellem, lélek és test.

Amikor a klasszikus Rózsakereszt testvérei Rózsakereszt Keresztély beavatási temploma felé indulnak, ezzel azt jelzik, hogy teljes rendszerüknek alapvető megváltoztatása előtt állnak. És napjainkban is, aki tudatosan útnak indul, és – hogy a halhatatlan léleknek visszaadhassa szabadságát – már nem gondol saját magára, az szintén Rózsakereszt Keresztély sírtemploma előtt áll, éppúgy, mint a klasszikus rózsakeresztes testvérek.

A Fama Fraternitatis-ban ez a következőképpen van megírva:

Reggel kinyitottuk az ajtót, mely mögött boltozat volt 7 oldallal és 7 sarokkal; minden oldal 5 láb széles és 8 láb magas volt. Noha ebbe a boltozatba sohasem sütött be a Nap, ragyogóan kivilágította egy másik Nap, mely ezt a képességét a Naptól tanulta, s fent volt a tetőzet közepén. Középen sírkő helyett egy kerek oltár volt bronzlappal, melyen ez állt:

A.C.R.C.: A MINDENSÉGNEK EZT AZ ÖSSZEFOGLALÁSÁT ÉLETEMBEN SÍROMMÁ TETTEM.

Az első kör körül pedig ez állt: JESUS MIHI OMNIA (Jézus mindenem).

Középen 4 ábra volt, körökkel körülvéve, ezek körül pedig a következő feliratok:

1. NINCS ÜRES TÉR
2. A TÖRVÉNY IGÁJA
3. AZ EVANGÉLIUM SZABADSÁGA
4. ISTEN DICSŐSÉGE ÉRINTHETETLEN

 

A földi életben búcsút venni az anyagtól

Ez a szent üzenet a Trigonum Igneum merkúrereje elé állítja felfedezőit. Ez az Egyetemes Szerzetlánc gyökértüze, amelyben a klasszikus beavatási út teljes bölcsessége alakot ölt: a régi templom lebontása, a feltámadás és az új templom felépítése 3 nap alatt. Ez a misztérium felismerteti a földi élet értelmét, mely abban áll, hogy búcsút vegyünk a régi élettől, s áttörjük az élet és halál körforgását. Ebben az értelemben a mindennapi életnek a régi természet szerinti elhalásnak kellene lennie, hogy ezáltal az új élet megvalósulhasson. Ezért beszél a Fama Fraternitatis a „vetőmagról, amely Jézus szívében van elültetve”. Mert az új élethez vezető út csakis Krisztus tiszta követésével járható. Minden réginek meg kell halnia Krisztusban, a földi élet minden erejének és normájának el kell pusztulnia Benne, hogy az új élet egy teljesen új életalapon megvalósulhasson.

Nincs üres tér! Ezzel azt mondják, hogy minden mikrokozmikus, kozmikus és makrokozmikus születés már eleve fennáll, és a Trigonum Igneum szent gyökértüzének erejében kell megvalósítani. Mihelyt ezt az erőt, a hiányzó elemet hozzáteszik a régi körhöz és a régi négyszöghöz, új belátások keletkeznek belőle: egy új értelem. Ez a törvény igája, amelyet tökéletes és önkéntes önfeláldozással lehet felvenni. Ez a mindent éltető és mindent betöltő Szellem erejében történő abszolút követésnek a törvénye. Aki tudatosan áll a törvény ezen igája alatt, az fel van véve az Egyetemes Szerzetláncba, és megtalálja benne az evangélium szabadságát. Ekkor megnyilvánul Isten igéje bőségének a szabadsága. Az ige beteljesül egy új teremtés, egy új születés megerősítéseként. Az élő evangélium megszabadító erővé válik, amely nem kötődik emberi mértékekhez és dogmákhoz, hanem Isten örök szabadságát kelti életre az emberek szívében.

 

Megszabadulás az ereszkedő spirálból

Ezen az alapon állítják a zarándokot Isten dicsősége elé, amely érinthetetlen. A Szerzetláncban áll és Isten igéjét beszéli, hogy embertársainak lelkét kiszabadítsa a korlátozások anyagvilágának börtönéből.

Rózsakereszt Keresztély sírtemplomába való belépés – abban a pillanatban, amikor az emberiség a harmadik évezred küszöbét készül átlépni – tehát igen fontos. Mert a sírtemplomban van az Új Ember prototípusa, Krisztus élő követője. Ez az új ember kész a Szent Szellem erejét a helyes módon fogadni és feldolgozni. Aquarius, a Vízöntő, élő vízzel teli korsót hoz, és kiönti a megkötözött emberiségre. Aki ezt az erőt nyílt szívvel és tárt karokkal fogadja, az megtapasztalja áldását. Arról az erőről van szó, amely az egész elfajult emberi rendszer megváltozását, megújulását és transzfigurációját eredményezi. Egyiptomból hívtam ki az én fiamat!

Aki ebben a megújulási folyamatban áll, az egy új kozmoszt, egy új láncszemet képez az Egyetemes Szerzetláncban mindazokkal, akik vele mennek. Felvétettek a világosságszerzet láncába, hogy Isten törvénye szerint valóra váltsák a kör, háromszög és négyszög misztériumpecsétjét.

 

A Nemzetközi Szellemi Vezetőség

J. R. Ritman

Aquarius, a jobb én és a misztériumbolygók

 

Egy ismert közéleti személyiségnek feltették a kérdést, hogy fél-e a haIáltól. A megkérdezett azt válaszolta: „Félni a haláltól? Egyáltalán nem. Akkor végre megszabadulok attól a féltékeny, szentimentális, irigy és kicsinyes éntől, mely állandóan a nyakamon ül. ”

 

Ez egy remek megfigyelés. Aurikus lényünkben létezik egy „nagyobb személyiség”, amely több énből áll: egy humanista, egy szociális, egy erőszakos, egy gonosz, egy szeretetteljes, egy magát túlbecsülő, egy szexuális vagy „éhes”, egy jó és egy rossz énből. És valamennyi figyelmet követel, mindegyik az elsőbbségért küzd. Ha táplálékot kaptak – és a figyelem táplálja őket – egy időre békén hagynak minket. Ezek az ének körbefogják a személyiségünket. Valamennyien „Én”-ként jelentkeznek bennünk.

Sok gondolkodó szerint a régebbi időkben az ember nem rendelkezett énnel. Szorosan összekapcsolódott, összefonódott társadalmi környezetével, melybe beleszületett, és saját, állandóan változó szükségletszerkezetének függésében élt. Egy meghatározott időpontban azonban előtérbe tört az én. A 19. század elején a filozófus Arthur Schopenhauer elkezdte közelebbről vizsgálni és magyarázni az ént. Nézete szerint életünk feladata abban áll, hogy énünket az élet hatalmas óceánjában újra elveszítsük, és hagyjuk feloldódni benne.

Egész filozófiai szenvedélyével vizsgálat alá vette, hogy az ember miért és milyen mértékben szakad szét belsőleg két világ között. Az egyik oldalon az empirikus, a tapasztalaton alapuló tudat áll, amely az érzékszervi megfigyelésen alapul. A másik oldalon pedig az egyelőre még bizonytalan magasabb tudat, melyre Schopenhauer kezdetben még nem talált nevet, s amit később „jobb tudat”-nak jelölt.

1813-ban filozófiai naplójába bejegyezte, hogy ebben az időben létező, érzékszervi és értelmi tájékozódású világban mindenképpen léteznie kell személyiségnek és okozatosságnak, sőt ezek szükségszerűek. A bennünk lévő jobb tudat azonban egy olyan világba vezetne, melyben sem személyiség, sem okozatosság, sem szubjektum, sem objektum nem létezne. Olyan világ ez, melyet magasabb dimenziónak, vagy nagyobb valóságnak nevezhetnénk, ahogyan az például Hermész Triszmegisztosz írásaiból is kitűnik.

A személyiség és az okozatosság olyan fogalmak, melyek a sztoa felismeréseihez közelednek. Ezt a világnézetet a Krisztus előtti harmadik évszázadban, a görög származású filozófus, kitioni Zénón alapította meg. A sztoikusok is feltették a kérdést: Létezik-e jó személyiség? És egyáltalán mi a jó? Van-e valami, amiért érdemes élni?

Gyakorlati szempontból ez egyszerű kérdésnek tűnik. Az ember lehet egy jó cipész, egy jó tervező, egy jó apa vagy akár… egy jó fegyvergyáros. De az ember maga ettől még mennyire jó? Példáink eseteiben a jóság azt jelenti, hogy valaki jól látja el a feladatát.

A görögök Physis-ről beszéltek, ami természetes állapotot, természetet jelöl. A szó jelentheti azonban egy funkció betöltését is. Az ember saját hivatásának beteljesítése, a Physis-sel megegyező élet vagy cselekedet. A természetben a „szükségszerűvel”, annak örök tökéletességre törekvésével együttműködni, és ily módon lassanként elérni a tökéletes formát, ez volt az, amit jónak tekintettek.

 

Akkor hogyan kell az embernek élnie?

A sztoikusok erre is megfeleltek: „Segítséget nyújtva az embereknek a szükségben és az életkérdéseikben” – tanították. Ez olyasmi, amit véghezvihetünk. Ugyanakkor ez a saját léleknövekedés ösztönzésének útja is. A sztoikusok úgy tartották: „Isten ott van, ahol az ember az embertársának segít. Ez az örök üdvösség úja.” (Deus est mortali juvate mortalem et haec ad aeternam gloriam via.)

Kitioni Zénón (Kr. e. 333-262) eme kijelentése, az idősebb Plinius-nak (Kr. u. 23-79) köszönhetően maradt ránk. A Modern Rózsakereszt Iskolájában ezt így fejezik ki: Mások önfeledt szolgálata képezi az Istenhez vezető legrövidebb, legbiztosabb és legörömtelibb utat.

Végül azonban kezdetét veszi a széthullás. Az ember megöregszik és meghal. Ez is megegyezik a jóval? A sztoikusok erre nehezen tudtak válaszolni. Olyan törvényszerűségről van szó, amelynek alá kell vetnünk magunkat. A halál tényét a rózsakeresztesek is elfogadják, és nem küzdenek ellene. Hiszen ők nem a természetet keresik, hanem az abban hatékony erőt. Ez állítja őket életútjuk elé, és ez is fog véget vetni neki. Ebben az erőben élni biztonságot jelent. Ez az erő Szellem, tiszta és magasztos, amely lélekként, szellem-lélekként nyilvánul meg bennünk.

 

Transzfiguráció: Egy tiszta és szabad élet felé vezető út

Jelenleg az ember más módon keresi a tisztaságot. Számos különböző úton és módon, azt meg kell hagyni. Vessünk egy pillantást az úgynevezett Genesis Timeline-Projekt- re. Ebben a tervezetben, magasan fejlett technológiával és egy űrkabinnal, a napszelekből származó szűz anyagi részecskéket gyűjtöttek. A Föld mágneses terének határán, a Naphoz olyan közel, amennyire csak lehetséges, egy Gemini-űrkabin haladt a pályáján, hogy roppant érzékeny lemezekkel begyűjtse e részecskéket. A Genesis három évig keringett a Nap körül. Azután – meglehetősen durva körülmények között – Utah állam sivatagában ért földet.

A Naphoz olyan közel, ahol a földi rezgések már nem kimutathatóak, egy tökéletesen tiszta mező uralkodik. A NASA tudósai, akik a California Institute of Technology munkatársaival dolgoznak együtt, azt remélik, hogy e két terület határán napanyagokat gyűjthetnek, hogy ezáltal naprendszerünk eredetéről és evolúciójáról kielégítőbb ismereteket gyűjthessenek. A szerkezet landolásánál bekövetkezett ütközés ellenére az asztronómusok úgy vélik, hogy az öt széttöredezett lemezt, ill. az aranyból, zafírból, gyémántból és szilikonból álló lapokat még meg tudják menteni, hogy a napszélből nyert milliónyi részecskét megvizsgálhassák. „Már évek óta szeretnénk ismereteket gyűjteni a Nap összetételéről.” – nyilatkozta Burnett, az ezzel foglalkozó tudósok egyike. „Minden megmentett atomot egyenként akarunk elemezni.” A program végrehajtása még öt éves munkát követel.

A Nap embereket elbűvölő hatása figyelemreméltó. Miért kell – Burnett szavaival élve – „ismereteket gyűjtenünk a Nap összetételéről”? Nyilvánvalóan a tudomány érdekében, de nem áll-e mögötte egy pszichológiai tényező is? Az űrkutató programok ellenzői gyakran érvelnek azzal, hogy az embernek elég dolga van a Földdel, s a problémákat először itt kellene megoldania.

Megérintette-e már Önöket egy tiszta szféra? Érezték-e már annak jótékony hatásait? Ismerik-e az alázat érzését, amely egész lényüket eltölti, ha egy ilyen területtel kerülnek érintkezésbe? Ez egy ahhoz hasonló érzés, amely egy gyermeket tölt el, ha először lép be egy lenyűgözően hatalmas, néma terembe. Képzeljék el, hogy milyen tisztító hatások áradnak belőle, és milyen mérhetetlen a gyógyító erő, már csupán azért is, mert egy ilyen benyomás egyetlen pillanat alatt minden apróságot kisöpör a teremtményből!

Az embernek nem kell kimennie az űrbe ahhoz, hogy a „napszelet” megtapasztalhassa önmagában. A Földet átjárják a kozmikus energia áramlatai, melyek nélkül e bolygón néhány másodpercen belül minden élet kioltódna.

Négyszáz évvel ezelőtt néhány ember figyelemreméltó tapasztalaton esett át. Megérintette őket a Nap makrokozmosz, s a boldogság és alázat borzongásának ugyanezen érzését élték át. Úgyszólván itt a Földön a napszélben álltak.

1604-ben a legtöbben még abból indultak ki, hogy naprendszerünkben hét égitest létezik: a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Nap és a Hold, melyek a világegyetem hét kozmikus erejét sugározzák a Földre. A Földet a világmindenség középpontjának tekintették, de ugyanakkor az univerzum egy sivár mélypontjának is, mely hozzánk hasonlóan, a mennyei középponttól, ahol eredetileg létezett, messze eltávolodott. Az ember is kilépett abból a mennyei dicsőségből, ahol korábban élt. Abban az időben kezdett megszilárdulni az a nézet, miszerint a Nap képezi a világmindenség központját.

1604. október 10-én a Serpentarius („Kígyószekér”) csillagképben egy szupernóvát fedeztek fel, hasonlóan egy valamivel korábbi eseményhez, amikor egy szupernóva a Hattyú csillagképben jelent meg. Egy új csillag! Az embereken határtalan izgatottság lett úrrá. „Micsoda korban élünk!” – gondolták. Ilyesmi nem történt azóta a bizonyos csillag óta, mely a Messiás születését kísérte. Valóban olyan érzés volt ez, mintha a napszelet itt a földön érezték volna, mintha hirtelen kapcsolatba kerültek volna a napszféra életével. Ez az esemény kísérte a 17. század klasszikus Rózsakeresztes Szerzetének születését, mellyel mi, a Lectorium Rosicrucianum modern rózsakeresztesei szoros kapcsolatban érezzük magunkat.

A 17. századi égbolt vizsgálói még nem voltak annyira individualizáltak, a mennyei világtól annyira eltávolodottak, mint mi manapság vagyunk. Nem küldtek csúcstechnológiájú szerkezeteket a világűrbe, hogy a naprendszer eredetéről némi ismeretet szerezzenek. Sokkal inkább úgy érezték, hogy ezzel az eredettel kapcsolatban vannak, mintegy magukban érzékelték azt. A rózsakeresztesek másokkal együtt kijelentették: Az ember egy kis világ, melyben mind a hét bolygó jelen van. A szív nem a Nap megfelelője-e? A fej pedig a Földé?

Ennek kapcsán Jan van Rijckenborgh a következő megállapítást tette: „A rózsakeresztesek megvizsgálják a mikrokozmosz és makrokozmosz összefüggéseit, azt a grandiózus egyensúlyt, mely minden dolog között uralkodik.”

Minden megfelel egymásnak, minden mindennel kapcsolatban áll. Az embernek nem kellett, és nem is tudott aranylemezeket az űrbe bocsátani, hogy felfogja a napanyagokat. Az akkori rózsakeresztesek egy „napszélben” álltak, mely hirtelen átvonult a világmindenségen.

Ezáltal, tőlünk egészen különböző módon, sugallatokat fogtak fel az univerzum eredetét illetően. Ha ezekben a gondolatokban elmélyülünk, új távlatok nyílhatnak meg előttünk. Hiszen azóta további távoli égitesteket fedeztek fel; először az Uránuszt, majd a Neptunuszt és 1930-ban a Plútót. 2002-ben és 2003-ban pedig a Plútó szféráján kívül, további két bolygót érzékeltek: a Quaoart és a Sednát. Ezen égitestek fajtájának vizsgálata még folyamatban van. Ezen kívül először érzékeltek új bolygókat más naprendszerekben. Dr. Bruce Macintosh, a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory munkatársa, a következő kijelentést tette: „Eddig kizárólag közvetett módon tudtunk más csillagrendszerek bolygóira következtetni, például bizonyos csillagok rendszertelen grafikonjaiból. Most azonban, a Halak csillagképében (Pisces australis), egy csillag (Fomalhaut b) körül keringő három bolygót fedeztünk fel.” Az egyik kutató a következő szavakkal adott kifejezést örömének: „Mély és lenyűgöző tapasztalat szemtől-szemben állni egy olyan bolygóval, melyet korábban még nem lehetett érzékelni.”

Naprendszerünkben tulajdonképpen a Neptunusz az első, az ókor után újonnan felfedezett bolygó. Hiszen 1613-ban, tehát azokban a napokban, melyekről itt most szó van, Galilei a Neptunuszt figyelte, amikor az éppen a Jupiter közelében helyezkedett el. A tudós azonban a bolygót egy közönséges csillagnak nézte. Két egymást követő éjszakán feljegyzéseket készített ennek a „csillagnak” egy közelben lévő másik csillaghoz képest eltolódó pályájáról. Ha pár éjszakával előbb vagy később lehetősége lett volna a pálya további követésére, egészén biztosan felismerte volna, hogy egy bolygó mozgását követi. Azonban azokon az éjszakákon a felhők megakadályozták a megfigyeléseit.

Így 1781-ben az Uránuszt fedezték fel elsőként az új bolygók közül. Az Uránusz 84 év alatt járja körül a Napot. A Neptunuszt, mint bolygót, 1846-ban fedezték fel, mégpedig érdekes módon két tudós egyszerre, Angliában és Franciaországban. Keringésének ideje 165 évet tesz ki. Felfedezésének időpontjától számítva 2011-ben fogja befejezni első körét a Nap körül.

 

Misztériumbolygók

A Plútónak 248 év a keringési ideje, és 1930-ban észlelték először. Felfedezésétől számítva 2178-ban fogja egyszer körbejárni a Napot. Ezt a három bolygót „misztériumbolygóknak” nevezzük, mert befolyásuk kiterjed az ember még ki nem fejlesztett lehetőségeire, melyek az emberiség nagy része számára még ismeretlenek. A rózsakeresztesek nézete szerint a naprendszer nem egy üres tér, melyben néhány gömb kering. Számukra a Nap-makrokozmosz egy élő egységet, egy folyamatos fejlődésben álló testet jelent. A kozmosz hatalmas óraművében is változnak az idők, és mi, apró emberkék a Föld nevű szerény kis bolygón együtt változunk velük. A bolygók közötti térben a napszél, a rendszer szívéből kiindulva, ehhez a fejlődéshez a prána, az életerő, a táplálék és az energia sokrétű fokozatait szállítja.

Így szemlélve az ember sem egy különálló, elszigetelt sejt, hanem egy élő egész része, a teljes emberiség pedig egy mérhetetlen szervet képez, amely képes lehetne arra, hogy belülről naperőt fogjon fel, és azt az egész bolygó üdvére újra kisugározza. Már léteznek olyan csoportok, melyek szétterjesztik ezt az energiát. A teljes emberiséget tekintve azonban bizonyára még hosszabb idő kell ahhoz, amíg ezeket a lehetőségeket használatba veszi.

Azonban Aquarius, az az állatövi jel, melybe most lép be a Nap, összezavarja a földi viszonyokat, és egy új időszakról ad hírt.

Egy olyan időszak küszöbén állunk, melyben az egyéni belső fejlődés – melyet korábban beavatásnak neveztek – csoportegységben, egy magasabb spirálon lehetővé válik, sőt erős ösztönzést kap. Az Aquarius-rezgések egyik hatása tehát egy magas rezgés-frekvenciájú energia.

A Napból számtalan befolyás indul ki: olyan sugárzások, melyek nélkülözhetetlenek az egyes bolygók különféle életmegnyilvánulásaihoz, de az élet számára károsnak minősülő radiációk is. Az utóbbiakat az egyes bolygótesteket körülvevő összetett sugárövek szűrik meg és tartják vissza. A Föld esetében ez a Van Allen-övezet bonyolult hálózata révén megy végbe, mely a Földön kívüli sugárzásokat érzékeli, és kiszűri vagy pedig átereszti azokat.

Ebből a nézőpontból az embernek – ahogyan ma ismerjük, és ahogyan a 17. században ismerték – lejár az ideje. Fejlődését a jövőben már nem a hét bolygó által kiválasztott hét kozmikus erő fogja irányítani. Az egyetemes tanok mindig is hangoztatták, hogy az ember tizenkétszeres lény, és a naprendszer – hozzá hasonlóan – szintén tizenkét bolygóval vagy erőközponttal rendelkezik. Ezek mindegyike bizonyos hatást hoz mozgásba, melyek az emberben – fejlődésének megfelelően – aktiválódnak.

Jan van Rijckenborgh egyedülálló módon írja le a mennybolt mozgásait, az emberre kifejtett hatásait és az ezekből fakadó következményeket. Ismertetéséhez a következő magyarázatot fűzte hozzá: „Uránusz közvetlenül a szívre és az érzelmi életre fejti ki hatását, mindkettőre ösztönzőleg hat. Ezért is asszociálunk róla a felebaráti szeretetre. Ez a tulajdonság azonban kizárólag gyakorlati megvalósítással érhető el.” Jan van Rijckenborgh mindig hangsúlyozta, hogy nem elég csupán nagy szavakkal beszélni az univerzális, önzetlen szeretetről. Az ember akkor csak lebegve álmodozik. A jóindulatot, az összetartozás érzését és az önzetlenséget tudatosan kell kifejleszteni. A kezdetet ehhez a kozmikus tűz egy lángja, egy szikrája, egy isteni szikra szolgáltatja, mely izzani kezd az ember szívében, ha felismeri, hogy „Isten ott van, ahol az ember az embernek segít.”

 

Az új befolyások

Uránusz nagy befolyást gyakorol a szívre, de ugyanakkor a hipofízisre, az ember lelket adó, irányító centrumára is. Ha ezt a hatást megfelelően fogják fel, akkor megvan rá a lehetőség, hogy pozitív reakcióval válaszoljanak rá. Akkor a nagy tudatállapot-változás, melyről az elmúlt évszázadban oly sokat beszéltek, befejezett ténnyé válhat.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az értelem korunkra jellemző művelése egy olyan társadalom kifejlődéséhez vezet, melyben fokozódik az erőszak, a félelem, a brutalitás, a veszélyeztetés, az ellaposodás és az elmagányosodás. Az értelmi kultúra, a kultivált intellektualizmus, mint életfilozófia elért egy bizonyos határt. Az ebbe az irányba mutató további fejlődés nem nyújt már semmiféle távlatot.

Abban az emberben, aki ezt tudatosan akarja, Uránusz új alapot, új bázist hozhat létre. Ezt a lehetőséget azért ajánlhatja fel nekünk, mert mind a szívet, mind pedig a főszentély fontos szervét, a hipofízist is befolyásolni tudja. Ezáltal feloszlik az analizáló és számító értelem korlátozottsága, s lehetőség nyílik a szív és a fej együttműködésére. Az érzelmi lény fogékonyabbá válik mások problémáira és a bennünk rejlő Másikra is. Először azonban még meg kell szüntetni a modern emberre oly jellemző, alapvető én-irányultságunkat, mert enélkül Uránusz negatívan fejti ki befolyását. Ekkor az érem másik oldala mutatkozik meg: a szabadságvágy féktelenséghez, jogtalansághoz és erkölcstelenséghez vezet, minden viselkedési norma és törvény abszolút tagadásához. A Szerzetre való irányulás, melyre Uránusz ösztönöz, akkor kollektív zavarodottsággá, lélektelen, felszínes egyenlőségességé és minden életmegnyilvánulás ellaposodásává válik. A tudatos és pozitív reakció azonban megnyitja az embert. Ekkor spontán módon vágyik arra, hogy segítsen és megértsen másokat. Ezáltal érzékennyé válik az egész univerzumot besugárzó fényre.

A Neptunusz bolygó hatásai teljesen logikusan kapcsolódnak az Uránusszal kezdődő fejlődéshez. Az ember akkor felülemelkedik a személyességen, és a felebaráti szereteten kívül bölcsességet is nyer. Amikor a felebaráti szeretet mellett ez a bölcsesség is megmutatkozik, a fejlődésben lévő lélek-ember elől elhárulnak az akadályok.

Uránusz egyengeti azt az utat, amelyen a csodálatos, újszülött, lélekadó tudati-alapelv megnyilvánulhat. Neptunusz széttöri a megmerevedett gondolat-szerkezeteket, és a törekvő embert egy tiszta, romlatlan világba vonja fel. Összekapcsol bennünket egy új életállapot áttetsző éterével, és a napszféra magasztos területére vezet – amennyiben ennek feltételeit saját életünkben teljesítjük.

Neptunusznak mindenekelőtt a fejjel van érintkezési pontja, és különösen az epiphysis-re, más néven a glandula pinealis-ra fejti ki hatásait. E bolygó befolyásaira az idegrendszer is rendkívül érzékenyen reagál.

Ez a finom szövet akkor képessé válik a magas, elektromossághoz hasonló energiák felvételére.

Aki a Neptunusz-inspirációt tisztán magába tudja olvasztani, az a bölcsességet, melyre oly nagy szükségünk van, bevezeti a földterületre. Az ilyen ember megszabadította magát a földi akadályoktól, és nagy gondot fordít asztráltestének tisztán tartására.

 

Transzfiguráció

Az emberiség, fejlődése folyamán, számos olyan pillanatot élt meg, melyben meg kellett tanulnia reagálni a megújulás impulzusaira. Ez a jövőben is mindig így lesz. Korunk új befolyásai is olyan reakciókra szólítanak fel minket, melyek által valóra válthatjuk belső lehetőségeinket. Önzetlen bölcsességre van szükség ahhoz, hogy mindenki hasznára válasszuk meg a megfelelő lépéseket.

A harmadik misztériumbolygó, Plútó befolyása mindenekelőtt a konkretizálás, a megvalósítás szintjén fekszik. Plútó erejében az ember véghez visz, megvalósít valamit. Ha megértettük és magunkévá tettük a transzfiguráció elméletét, Plútó aktuális szellemi élménnyé válik számunkra. Erőt ad nekünk a megvalósításhoz, az alapvető újjáalakításhoz.

Aki Plútó erejét tudatosan megtapasztalja, új szerkezetben éli meg azt, és elvileg megvalósította a szellem-lélek-ember születését. Szeretete, bölcsessége és fellépése tökéletes szabadságban megy végbe. Neptunusz meghatározza szellemi életünk irányát, és szellemi inspirációkat okoz. Plútó a megvalósító. Ott uralkodik, ahol személyiségként már nem juthatunk tovább. Nem véletlen, hogy ő a láthatatlan dolgok istene!

Megajándékozza az embert annak a lehetőségével, hogy megvalósítsa az elképzelhetetlent, hogy kiemelkedjen az anyagiság fogságából és korlátaiból, áttörjön a feltámadáshoz, és a Naplogosz lakójává válhasson. A hét régi bolygó tette lehetővé az ember életét a Földön, és teszik azt továbbra is. A határt, a kaput, a hét bolygó legutolsó tagja, a Szaturnusz képezi, az őr, a küszöb, melyen kizárólag új belső minőségek által léphetünk át.

A határátlépéshez az „útlevelet” egy megújult, lélekélettel eltöltött szív, egy szellemi kapcsolatra vágyódó tudat, valamint egy mindezeket bizonyító életmód biztosítja számunkra. A kozmikus rendszerben már átlépték ezt a határt. A Föld, mint bolygói lény számára ugyanis a három új bolygó teljesen aktívvá vált. Széttörő és megváltoztató hatásaikat minden szinten érzékeljük. Ezáltal hatalmas lehetőségek keletkeznek. Mindenkinek szabadságában áll e lehetőségek vizsgálata és használata, hogy saját sorsát új irányba terelje. A három misztériumbolygó ezt a jó szándékú, de ugyanakkor sürgető meghívót nyújtja át nekünk.

 

A fémek polarizációja

A Földből, mint mágneses rendszerből, egy olyan hatás árad kifelé, amely többé-kevésbé visszaveri mindazt, ami nem egyezik meg a Föld szervezeteivel és a különböző földrétegekkel. Légkörünk legfelső rétegeiben ezért gyakran mágneses vihar tombol, egy olyan mozgalmasság, melyet a mégis behatoló nemkívánatos sugárzások keltenek. Ezzel szemben az élet – az emberi lét is – a Földhöz elhatoló, rendelkezésre álló sugárzások felhasználása által fejlődik ki. A Föld sugárzásain kívül számos más, kívülről érkező radiáció is létezik, melyek a földi élet és az emberiség fejlődésének szempontjából hasznosak és szükségesek. Hogyan hatnak ezek a Földre érkező sugárzások az ember bizonyos fejlődéseire?

A legfelsőbb földi rétegekben számos különféle anyag található: elemek, ismert és ismeretlen fémek. A földi anyag, a világűr összetételét alkotó valamennyi csillaganyag visszatükrözése. A Föld rétegei folyamatos, a mi felfogásunk számára roppant lassú mozgásban vannak. Bizonyos pillanatokban a Van Allen övezeten áthatoló sugárzások által, egyes anyagok polarizálódnak és aktiválódnak. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszanak az ózonrétegben újra és újra más helyeken keletkező rések, melyek kialakulásáért részben mi magunk vagyunk felelősek. Bizonyos sugárzások, melyekre az ember nem reagál érzékenyen, többek között a táplálék, a víz vagy a levegő összetétele révén mégis befolyásoló hatást fejtenek ki. Rendszerünkben számos ásvány fejti ki hatásait a fent említett módon. Az aktívvá váló új kozmikus sugárzások új fejlődéseket okoznak. Uránusz így válik hatékonnyá az uránium elemben, hogy aztán rádiummá és további más radioaktív anyaggá alakuljon át. A táplálék, a légkör és maga az ember is, lassanként ugyan, de egyre nagyobb mértékben radioaktívvá válik. Ezen még a legtermészetesebb, tisztán bio-dinamikus földművelés sem képes változtatni. És ez csak egyike azoknak a folyamatoknak, melyek az emberi élet széleskörű megváltozásához vezetnek.

„A földi anyag fogalmával ellentétben az ősanyag fogalma, akárcsak a szellem és a tudat fogalma, megszólítja az igaz keresőt, ellentétben a földi anyag, a nehézség és a korlátoltság fogalmával. Isten nemzetségéből valók vagyunk. A rózsakeresztes ehhez az igazsághoz tartja magát, ehhez emelkedik fel, ez által találja meg a kiutat a világ tétlenségének mocsarából, és arra készteti önmagát, hogy vizsgáljon és megértsen – ahogy Jan van Rijckenborgh a Confessio Fraternitatishoz, A Rózsakereszt Szerzetének hitvallásához fűzött magyarázataiban kifejti:

„Mi – a rejtett titkok kutatói – tudjuk, hogy az egész mindenségben rendszer és rend uralkodik, valamint a mindenség öröktől örökké enyészhetetlen törvények alapján létezik és fejlődik.

Mi, akik fokról-fokra eltávolítjuk a Kimondhatatlantól elválasztó fátylat, felfedezzük, hogy minden bizonyos terv alapján valósul meg.

Mi – akik megvizsgáljuk a makrokozmosz és a mikrokozmosz viszonyát – mindenben a pompás egyensúlyt csodáljuk. Ahogyan felkapaszkodunk Merkúr létrájának vékony fokain, hogy tudatos lényünket felvigyük a láthatatlanság világaiba, látjuk, mint hullámzanak a természeti birodalmak életáramai.

Mi – akik közeledünk a nagy csendhez – halljuk a csend hangját.

Ahogyan – a Szellemi Iskola tanulóiként – belépünk a szellem templomába, részesülünk az elvont gondolkodás dicsőségében.

Mi – a tűz szolgái – mélyen belelátunk az emberi képességek forrásába. Tudjuk, hogy mire hivatott az ember kezdettől fogva.

Mi – Fohát kertjében rózsát szedők – látomásaink perceiben meglátjuk láthatártól láthatárig villámként fellobbanni a fejlődés ösvényét.

Mi – akik tudásunkat így gyarapítjuk, látókörünket így szélesítjük, tudatunkat tágítjuk, és erőinket dinamikus energiával töltjük meg – a csodálkozáson át a csodálathoz, lélegzetünk elállásától az imádat rebegéséhez, és az alázathoz, Isten szolgálásához jutunk.”

Az Uránusz beavatás lényege

 

E beavatásnak az a lényege, hogy a tanuló teljesen birtokába jut az egyetemes, fénylő szereteterőnek, amely eltölti és beborítja őt.

 

Ha kijelentjük, hogy „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad”, akkor ezzel azt valljuk, hogy létezik egy mindenható isteni akarat, amelyből minden érték, képesség és minden szerkezet keletkezik, és amellyel mindez fennmarad, és Isten fenségéről tanúskodik. Az a beavatott, akiben ez a szereteterő megszületik, belép a Fényhierarchiába és részesül a Krisztus-képességekben és a Krisztusmágiában.

A tanuló eddig a pillanatig nem ismert ehhez fogható szereteterőt és ilyen szeretet-képességet. Most azonban megérett egy olyan lét állapotra, amely nem magyarázható a földi természetből: ez az Uránusz-kör. A minden észt felülmúló szeretettel való összekapcsolódás a Vénusz-beavatás során jön létre. E szeretet saját, belső forrását birtokolni, az újjászületett gondolkodással összhangban – ez az Uránusz-beavatott előjoga.

Az ösvényen járó tanulót, aki erre a körre még nem érett meg, olykor erős vágyakozás kerítheti hatalmába e szeretet után. Ilyenkor önmagát hibáztathatja, hogy „nincs bennem szeretet; még nem tudok elég szeretetet kisugározni”. Érzi ugyanis, hogy minden földi szeretet mennyire behatárolt. Néhány ezoterikus azt állítja, hogy a humanisztikus szeretet, vagyis az altruizmus az Uránusz-szeretet. Ez azonban helytelen, és legfeljebb egy gyenge, karikatúraszerű vetületről beszélhetünk. A földi természetben háromféle embertípust figyelhetünk meg, akik megpróbálnak reagálni az Uránusz-erőre.

Először is az, aki elvet minden szokást és törvényt, amely e világrendet többé-kevésbé egyensúlyban tartja, és – jellegétől függően – felelőtlenül egyre újabb módszereket erőltet.

Másodszor az, aki a földi altruizmus minden formáját alkalmazza, de gondoskodik róla, hogy saját énje soha ne húzza a rövidebbet.

Harmadsorban pedig létezik e világban egy alkalmazott felebaráti szeretet, amely olykor nagyon misztikus és magasztos, és gyakran magas fokú önmegtagadásról tanúskodik, mégis pusztán kísérletező, és a vízszintes síkon marad. Ezt a felebaráti szeretetet azok tudják kihordani, akik látják a világ szenvedését, és együttérzésükben mindenféle jelszavakat, terveket és ötleteket próbálnak megvalósítani, abban a reményben, hogy ezzel a világ és az emberiség szenvedéseit megszüntethetik.

A hétszeres Uránusz-kör mindenség-szeretetének ereje, lénye és képessége azonban alapvetően más rendhez tartozik. Ez az eredeti teremtés mindent átlelkesítő és mindent megújító ereje, amely soha nem kirekesztő, sohasem kísérletező, és a biológiai én-tudat minden tevékenységétől független. Aki ugyanis ránemesedett erre az erőre, annak már nincs ilyen én-tudata.

Az Uránusz-beavatott a Krisztus hierarchia megbízásából ebben a világban dolgozik ugyan, a dialektikus tudat számára azonban nem tud megnyilatkozni. Az egyik szolgálót körüléljenzik, a másikat meg a „gonosztevők közé számlálják”, ahogyan ezt a Zsidók Tanácsa előtt álló Jézus, és a megkövezett István megtapasztalhatta.

Az Uránusz-beavatott a Mester szolgálatában nem foglalkozik a saját viselkedésével kapcsolatos emberi megítélésekkel, és emiatt könnyen elképzelhető az is, hogy e kör testvérei közül az egyik a mű szolgálatában katonai pályát választ, míg a másik elvből antimilitarista életmódot folytat.

Az emberi élethullám az állat alatti szintre süllyedt, és a disznók moslékát evő, elveszett istenfia megmentése gyakran olyan intézkedéseket és fellépést igényel, melynek értelmét a biológia agytudat nem tudja felfogni.

Mit Jelent a nyílt szív?

 

Ezt legtöbbször teljesen félreértik, vagy legalábbis nem értik egészen. Egyesek azt mondják, hogy a nyílt szívű ember rendkívül megérző, kellemes ember. A gnosztikus azonban nem elégszik meg ilyen határozatlan kijelentésekkel. A gnosztikus tudomány bebizonyítja, hogy aki a gnosztikus tanulóságra készül, annak szíve testileg is megváltozik. A szívnek a gerinc közelében fekvő része, a gerinci szellemtűz felé néző része annyira megváltozik, hogy a szív az akaratnak engedelmeskedő izommá válik, s a testnek ezt a motorját az emberi szellem irányíthatja. Ennek következtében a tanuló többek között szükség esetén beléphet a belső területekre.

Ezt a nagy változást az uránuszerők okozzák. Ha a tanuló elért a fejlődésnek erre a fokára, akkor az érzelmein is uralkodik, ezeket céltudatosan alkalmazhatja, képes a szívével gondolkodni. Szóval nem esik többé áldozatul az érzelgősségnek, a helytelenül irányuló érzelmeknek. Nem áraszt el másokat zabolátlan érzelmekkel és indulatokkal, amelyek azoknak gondot okoznak, vagy életüket tönkre teszik.

Találkoztak-e már valakivel, aki képes a szívével gondolkodni, akinek tudatosan van meg az érzése? Az ilyen ember olykor ridegnek, megközelíthetetlennek és szívtelennek tűnik, őbenne azonban nagy tűz lobog, amelyet pedig nem fecsérel el, ez a tűz nem emészt fel másokat. Ez az örök tűz nem indulatos, nem szenvedélyes, hanem célzatosan azokra irányítható, akik a sötétben tévelyegnek. Ez az igazi szeretet tüze, mely nem okoz veszekedést, hanem mindent széppé és nagyszerűvé tesz.

A harmadik hétszeres kör: Neptunusz

részlet Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta című könyvéből

 

„A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg:

Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete:

Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; bár hideg vagy hév volnál. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem forró, kivetlek téged az én számból. Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.

Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek.”

Jelenések könyve 3. rész

 

A hétszeres Neptun-kör ragyogása pompás kegyelem és kimondhatatlan gazdagság, mégis, amikor ez az új hétszeres kör kiárasztja első fénysugarait a jelölt lényében, akkor ezzel egyúttal hatalmas veszély is keletkezik, amely a továbbhaladást teljesen megakadályozhatja. E veszély megértéséhez alapos magyarázatra lesz szükség.

A hétszeres Neptun-kör a szellemi alak megnyilvánítására vonatkozik, ami azt jelenti, hogy ebben a folyamatban az egyetemes teremtőképesség, az alkotó Fiat, a benső isteniség kel életre. A szellemi test mágiája – ahogyan az előbb láthattuk – „az eszme kihordásaként” nyilvánul meg. E mögött nem kevesebb rejlik, mint hogy a tanuló ebben a hétszeres körben az „Atya Fiaként” visszatér az istenrendbe, ennek minden következményével.

A misztériumok jelöltje ekkor már nem „Isten kezét fogva” halad, ahogyan az első hétszeres körben, már nem a megvilágosító világosságból él, ahogyan a második hétszeres körben, hanem maga szüli az isteni elvet, mivel a hétszeres Neptun-körben magában Istenben van. Ha valakire, akkor a Neptun-beavatottra illenek ezek a szavak: „mert ti szabadságra hivattatok”.

Nem nehéz belátni, hogy itt egy felmérhetetlen isteni képességről van szó, amely nagyon könnyen kicsúszhat minden irányítás és törvény alól. Az ifjú testvér azonban, aki alulról kezdve bejárta az újjászületés ösvényét, bizonyosan nem esik áldozatul e veszélynek. A múltban ugyanis már megtanulta, hogy az isteni szabadsággal való visszaélés természetszerűleg mélységes bukáshoz vezet, és egy ilyen aláhanyatlásnak már minden következményét alaposan megtapasztalta. Éppen ezért ekkor egy egészen más veszély leselkedik a jelöltre: az, amelyre a laodiceabeliekhez írt levél utal.

A szellemi alak a mikrokozmosz legelőször megnyilatkozó benső tulajdonsága. S miután ő a hatalmas isten-szikra első és legmagasztosabb képhordozója, e szikra a legközvetlenebbül őt érinti meg. Az ember háromszoros alakja benne, és az ő teremtése által nyilvánul meg, ám maga az isten-szikra kívül áll a teremtésén.

A hétszeres Neptun-körben az ifjú testvér feléleszti a szellemi alakot, és ezáltal közvetlen, tudatos kapcsolatba lép saját isten-szikrájával, vagyis Istentől kapott legmagasztosabb elvével. Ez a kapcsolat időről-időre kiragadja őt alkotó- és életteréből, és ő felemelkedik az egészen absztraktba, a – földi fogalmak szerinti – tökéletes nem-létbe. Ezzel összefüggésben azt mondja az okkult filozófia, hogy Neptun valójában nem a mi naprendszerünkhöz tartozik, hanem az isteni „kilépés”, a napkozmosztól való megválás kapuja.

Emiatt az új beavatott számára, aki a nem-létnek e tökéletes szabadságában először merítkezik meg, fennáll annak a késztetésnek a veszélye, hogy ebben az állapotban elvesszen, és hagyja magát elkábítani általa. Elmerül ebben a határtalan gazdagságban… ám ez az arany álom visszatartja feladatától, kozmoszától és teremtő feladatától. Neptun befolyásai olykor e természet emberénél is az elvontba való álmodozó elmerülést okoznak, amely nem más, mint a „mindentől való megszabadulás” tévképzete.

Az eszmének azonban villámként kell a lélekalakba hasítania, lángoló világossággá kell változtatnia őt, ezáltal pedig a testalakot kell építésre, szabadkőművességre sarkallnia. Ebben a mindenség által hordozott közvetlen építésben a jelöltnek az alacsonyabb világtól mentesnek kell lennie.

A „mindentől való mentesség” tévképzete az építmény megtagadását jelenti, azt, hogy visszahúzódunk a világtól, elszigetelődünk, elveszünk az eszmében, és csak saját eszmevilágunkban élünk. Ez az érthető és természetes veszély alakul ki, amikor az Uránusz-beavatott kapcsolatba kerül a hétszeres Neptun-körrel. A laodiceabeliekhez írott levél figyelmeztetése nagyon is világos ezzel kapcsolatban.

Ezért kell tehát az ifjú Neptun-beavatottnak először egy harcot megvívnia, és ezzel a harccal kapcsolatban nem szabad elfelejtenie, hogy Isten mindig is teremtése és teremtményei által bizonyítja magát, és általuk bontakozik ki. Isten egyedül Isten, és azáltal bizonyítja isteniségét, hogy átlelkesíti és megvalósítja az eszmét, és legyőzi az ezzel kapcsolatban felmerülő ellenállást.

A misztériumbolygók befolyása a megszabadulás ösvényén

 

A rózsakeresztes legfontosabb feladata a belső megszabadulás ösvényének keresése, megtalálása és bejárása. E belső folyamat célja a megtisztult személyiség, az újjászületett lélek és az Isteni Szellem egyesítése, hogy mindezt a transzfiguráció követhesse. Amikor ezt a fokozatot elértük, a személyiség halála többé már nem tarthatja fel az újat.

 

Egyéni folyamatról van szó? Igen is meg nem is. Igen, amennyiben a személy saját küzdelmét feltételezi, amellyel az én feláldozza magát, hogy helyet adjon a lélek növekedésének. Másfelől pedig nem, mert a személyiség, a lélek és a szellem között ily módon megkovácsolt láncszem a teremtés céljára hangolódik, ezért minden élőre egyformán hat.

A személyiség az eszköz, amely a fizikai testben fejezi ki magát. A lélek a közvetítő a személyiség és a szellem között. A szellem az élet forrása. Ha ez a tervbe vett háromság megvalósul, az ilyen ember nem tehet mást, minthogy szeretetben felebarátainak ajándékozza magát, mindenekelőtt azoknak, akik szintén birtokában vannak az eredeti élet bebörtönzött szikrájának. Így jelentheti egy személy áldozata a többiek megszabadulását is.

János első levelében (3,16) ezt olvassuk: „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.”

Ez arra utal, hogy teljesen el kell fogadni minden embert és népcsoportot, azok kulturális és vallási hátterével együtt. A gnosztikusok mindig tudatában voltak, hogy e törvénynek teljesülnie kell: ha van Isten iránti szeretet, akkor van embertársunk iránti szeretet is. A lélek újjászületéséről és fejlődési folyamatairól való filozofálás csak tiszta életcselekedeteken keresztül ölthet alakot. Így a belső megszabadulás ösvényének igazságát csak akkor lehet felfedezni és megvalósítani, ha „az ima és a tett összhangban van”.

 

A tények világa szegényebb, mint a lehetőségeké

Az ilyen élet alapja az alázatosság. Ez az életmód nem tanulható. Ez számtalan tapasztalat eredménye. Az alázat tudatosság. Amilyen mértékben nő az ösvény jelöltjének önismerete, úgy ismerheti fel és tapasztalhatja meg, hogy mennyire eltávolodott az eredetétől, és én-lényként mennyire a valódi ember karikatúrája lett. Így nem tehet mást, minthogy megalázza magát Teremtőjének színe előtt. A folyamatnak ebben a szakaszában az én önként szabad utat készít a Világosságnak.

Tekintettel a világnak azokra a kisebb-nagyobb eseményeire, amelyek sok zavart keltenek, miközben minden kiszámíthatatlan helyzettel nő a félelem, a gond és az aggodalom, fontos, hogy meghatározzuk a saját helyünket ebben a világban. Csak szilárdan megvetett lábbal jelenthetünk valamit embertársaink számára, és csak saját körülményeink között tudunk minden felkínált lehetőséget kibontakoztatni, és feladatunkat az életben teljesíteni. A lehetőségek felismerése és megvalósítása akkor bontakozhat ki, ha a jelölt rá meri bízni magát a tiszta isteni sugallatra. Ez az endúra, önmagunk átadása a bennünk levő másiknak. Ugyanakkor annak felfedezése is, hogy a tények világa sokkal szegényebb, mint a lehetőségeké. A lehetőségek e tanulási folyamat alatt fejlődnek ki. Ezzel egyidejűleg megerősödik annak felismerése is, hogy nem a külső, fizikai világ a valódi, hanem a belső.

Ez az új, erőteljesen fejlődő felismerés új távlatokat nyit. A mindennapok valósága kívülről egyre inkább belülre helyeződik át. Annak az életmódnak a gyakorlása, hogy „ha van Isten iránti szeretet, akkor van felebaráti szeretet is”, tisztán irányuló gondolatokat, érzéseket és tetteket igényel, ugyanakkor minden, a napi élettel kapcsolatos dologban függetlenséget és semlegességet követel. Ezt csak akkor lehet elérni, ha a lelket a középpontba helyezzük, és minden személyes befolyástól megszabadítjuk.

Az úgynevezett misztériumbolygók, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó, ebben a Vízöntő korszakban előtérbe kerültek, hogy mindenkiben elősegítsék a szükséges alapvető megváltozást. A magasabb oktáv sugárereje – tehát nem a bolygók látható fénye, hanem magasabb tevékenységük – többek között a vért serkenti, mert az ember elsősorban vérállapota alapján reagál, mindenki a maga módján. Végeredményben kétféle választás lehetséges: még jobban belemerülni a személyiség korlátozott lehetőségeibe, vagy megszabadulni ettől, és a lélek fejlődését követni. A misztériumbolygók jelentős szerepet játszanak a lélek megszabadulásában.

 

Ez a belső törvény lényege!

Uránusz a szívre gyakorol hatást, felkavarja az embert, és elválasztja az idejétmúlt, erőtlen szabványoktól és hagyományoktól. Neptunusz szellemi tevékenysége a gondolkodási képességhez folyamodik, és kitisztítja a fejet, hogy az ember az isteni érintést a szívben megértse. A lélek, a megtisztult és megújult szív alapján szabaddá válik, és felkészülhet az isteni bölcsesség közvetlen fogadására. Ekkor megtapasztalja, hogyan tudják megmenteni, és saját megszabadulása hogyan befolyásolja a többi megtört emberi lélek megszabadulását. Ez a belső törvény lényege! Bárki is keres megszabadulást – ha ezt inkább a többiek, mint a maga számára teszi -, máris hozzájárul mások megszabadulásához. A Plútó sugártere minden szükséges erővel ellát az ösvényen előforduló akadályok megsemmisítésére. Plútó a dinamikus megvalósító erő. Lehetővé teszi az új életmód megvalósítását, hogy a lélek visszanyerje halhatatlanságát.

A Vízöntő korszak kizárja a Halak korszakának összes lehetőségét és korlátozását, és elhozza az egyetemes Krisztus-erő új, ösztönző hatását, amely az ember én-börtönét megnyitja. Hogy ki hogyan válaszol erre, az az illetőn múlik. Az egyik megélheti annak örömét, hogy utazása a földi siralomvölgyön át a végéhez közeledik. Az is lehetséges azonban, hogy mások nem ismerik fel az új lehetőségeket, és minden régihez ragaszkodnak. Az első, pozitív reagálás a megszabadító. A második, még negatív válasz amazokat saját korlátaik közé zárja, és beszűkíti hatókörüket.

A misztériumbolygók ismerete ezért döntő segítség lehet annak a kozmikus átalakulásnak a megértésében, amely jelenleg a világban zajlik. Más szóval, útbaigazítást nyújthat az ösvényen haladó jelöltnek. Aki viszont még nem akarja vagy nem képes bejárni ezt az ösvényt, annak nem lesz haszna belőlük, sőt éppenséggel el is utasíthatja befolyásukat. Az Uránusz, Neptunusz és Plútó nem véletlenül jelent meg az égbolton! Újra felfedezték őket, holott már évmilliók óta jelen vannak. Az ember világegyetembeli zarándokútjának ebben az utolsó szakaszában jól meghatározott helyen állnak, hogy sugárzásuk különböző irányból támadja az emberiséget. Ezzel szunnyadó lehetőségeket keltenek életre, másokat pedig kioltanak. Ezért azt tanácsoljuk Önöknek, hogy a világ eseményeit ebben az összefüggésben szemléljék, mert minden, ami történik, azoknak a gondolatoknak, érzéseknek és tetteknek az eredménye, melyek valamikor nagyon régen a finomabb síkokon történtek, most pedig a durva anyagban jutnak kifejezésre. Ebben az összefüggésben látva, ezeknek a dolgoknak meg kell történniük, és a viharfelhők kisüléseihez hasonlóan fel kell oszlaniuk.

 

Rombolással válaszolunk?

A mai emberiség feladata magában foglalja a fej, a szív és a kezek – a gondolkodás, érzés és cselekvés – felkészítését egy új fejlődésre. Ez csak azon gnosztikus törvény alapján lehetséges, amely így szól: „Ha van Isten iránti szeretet, akkor van felebarát iránti szeretet is”. A Teremtőtől áradó világosság megtisztult szíveken, fejeken és kezeken keresztül sugárzik a világba. Ez korunk hívó hangja! Az emberek eme felismerés, és különösen a tiszta törekvés alapján szentelhetik – és kell hogy szenteljék – magukat a világosságnak, melynek egy szikrája alvó isteni magként bennük is nyugszik.

Korunk független embere felteheti a kérdést: valóban ezt kell tennem? Amíg még megvan a választás lehetősége, addig fontolgathatja és eldöntheti. Időközben „Isten nevében” megtámadták a „demokráciát”. Az áldozat pedig szintén „Isten nevében” széleskörű rombolással válaszol. Ám az „Isten nevében” kifejezés nem csupán egy másik szó-e az „önérvényesítésre”? A belső megszabadulás ösvényén haladó jelölt, aki valamilyen tekintetben állást foglal, nemcsak saját magát akadályozza, hanem teremtménytársait is, sőt az egész teremtést. Mert végül az összes létező hatalom feloszlik és eltűnik, hogy helyet adjon az új kornak, melyben az igaz felebaráti szeretet – Krisztus egyetemes törvénye – fogja a földi életet átalakítani, és magasabb körbe emelni.

Az uránusz-korszak mindent áthat

részlet Jan van Rijckenborgh: Confessio Fraternitatis című könyvéből

 

A rózsakeresztesek hitvallásukban a CONFESSIO FRATERNITATlS-ban előre jelezték, hogy az úgynevezett misztériumbolygók hatást gyakorolnak majd az emberiségre. Ezzel összefüggésben pedig a Serpentarius és a Cygnus (a Kígyó és a Hattyú) csillagképre utaltak.

 

A testvériség confessiója 1615-ben jelent meg először. Ezt hamarosan követte A Szerzet kiáltványa (Fama Fraternitatis) és a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője. Az ezekben az iratokban közzétett reformprogram csatlakozik más források jövendöléseihez is, amelyek többek között arra utalnak, hogy a jelenleg fennálló vallások eltűnnek majd, és helyettük egy új, egyetemes vallás jelenik meg.

Amint a Confessio Fraternitatis közölte, „Isten már elküldte követeit, nevezetesen a Kígyó és a Hattyú csillagzatainak képében”, hogy határozatát mindenkinek tudomására hozza, s így ezeket a csillagképeket „az Ő magasztos határozatának nagy jeleiként” említik. Jan van Rijckenborgh 1966-ban ezt írta:

„Mágikus életre-eszmélésünk idején felpillantunk a csillagokhoz is, mert tudjuk, hogy a Confessio az eljövendő idők három hatalmas életalapjára utal, nevezetesen az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó bolygókra. Amikor a Confessiót írták, akkor a közönséges csillagászat még nem ismerte e három égitestet, de a gnosztikusok már ősidők óta számoltak ezzel a három fontos misztériumbolygóval, és tudták, hogy mit jelentenek az isteni határozatnak e hatalmas jelei.”

1781. március 13-án fedezte fel Herschel, angol csillagász az Uránuszt. John Flam Steed már 1690. december 23-án észlelte ugyan ezt a bolygót, de úgy gondolta, hogy egy csillaggal van dolga.

Az Uránusz kékeszöld színű, amit az őt körülvevő metángáz burok kölcsönöz neki.

A Neptunuszt 1846-ban, a Plútót pedig 1930-ban fedezték fel. Az utóbbi felfedezése azoknak a számításoknak az alapján történt, amelyeknek azt kellett megállapítaniuk, hogy az Uránusz és a Neptunusz miért tért el várt pályájától. Feltételezték, hogy ennek a Plútó lehetett az oka, de annak nagyon kicsi a tömege ahhoz, hogy ilyen mértékű eltéréseket okozzon.

1970-ben fedezte fel Christy, hogy a Plútónak van egy holdja is (a Charon), amely olyan nagy, hogy a Plútót tulajdonképpen kettős bolygónak kell tekintenünk.

 

Asztrológiai befolyások

A rózsakeresztes írások megjelenésének idején a tudományokkal még más módon foglalkoztak, mint manapság. Valójában minden tudomány a filozófiából indult ki; akkoriban a filozófia képezte a tudományos kutatás és gondolkodás alapját. Ha úgy vesszük, az asztrológia tulajdonképpen asztrozófia volt, vagyis olyan tudomány, amellyel az ember felismerhette a tér és idő határain belül elfoglalt helyét.

A görög mitológia elbeszélése szerint Uránuszt saját fia, Szaturnusz fosztotta meg hatalmától. A felületes szemlélőnek tényleg úgy tűnhet, hogy az anyag győzedelmeskedett a szellem fölött. Szaturnusz, az anyagi elv ugyanis a Föld ura lett. A szellem azonban továbbra is az anyagban maradt, mégpedig mint lelkesítő, hajtó erő, mint fel nem ismert és meg nem értett uralkodó. Emiatt Szaturnusz győzelme csak látszat volt, amely viszont jelképe lett az emberiség mai állapotának. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az anyag olyan törvényeknek van alávetve, amelyek az ember felfogóképességén messze túlmutatnak. Ezeket a törvényeket Uránusz határozza meg. Általa érezhető a szellem jelenléte az anyagban, mert ő az ember szívében nyilatkozik meg. A szeretet e megnyilvánulása miatt Uránusz Vénusz magasabb oktávjának tekinthető.

Mindaddig, amíg az ember indítékai még nem mentesek a földi kívánságoktól, törekvésének eredménye tökéletlen marad. Sőt mi több, kívánságai őt a nyereségvágy és az erkölcstelenség egyre újabb útjaira terelik. Ezért kell Uránusz szellemi nézetének – tehát nem a bolygónak, mint anyagi égitestnek – a segítségével kioltanunk alantas vágyainkat. Csakis ezután léphetünk a „magasabb javakhoz” vezető útra.

 

„Az egek urát elhagyván hozzátok jövök, halandók, hogy segítsek néktek.”

A titkos tanítás ezzel az idézettel Merkúrra, az isteni küldöttre utal. Merkúr uralja a gondolkodást. Ellenőrzi az agyközpontok egy részét, de az idegrendszert, a gerincvelőt, valamint a légzést és az érzékszerveket is. Mint az istenek küldötte, a spirituális gondolkodást is befolyásolja. Uránusz Vénusz magasabb oktávja, és kapcsolatban áll az eredeti szeretettel. Ez azt jelenti, hogy Uránusz sokkal több, mint a földi szeretet, amely általában a családra és barátokra irányul. Ő a mindenség atyja. A görög mitológia szerint Kronosz, az idő, vagyis Szaturnusz az, aki megfosztja őt teremtő hatalmától.

Neptunusz Merkúr magasabb oktávja, aki a lélek bölcsességével egészíti ki a földi gondolkodást. Ő a fej megújítója.

Tetterejével Plútó pedig a Mars magasabb oktávja. Ezért unszol minket Plútó az új életértékeknek a gyakorlatban történő dinamikus megvalósítására, vagyis az új életvitelre.

Uránuszt a Krisztus-erő magasztos jelképének is tekinthetjük. Itt Krisztus már nem a „bárány, aki elveszi az emberek bűneit”, és nem is „az emberhalász”, hanem a nagy, egyetemes és világító szereteterő. Aki megérti Uránusz magasabb rendű, fennkölt hatását, és erre válaszként megtisztítja szívét, az belép az önbeavatás folyamatába. Megkap minden teremtő képességet, amelyek az örökkévalósághoz tartoznak ugyan, de amelyeknek az időben kell alakot ölteniük.

Az Uránuszból sugárzó szeretet ezért mindig személytelen, és az egész emberiséget átkarolja. Tervszerűen és intelligens módon árad ki, hogy az emberiséget tévútjáról a megújulás ösvényére vezesse vissza.

Az 1789-es Francia Forradalmat gyakran hozzák összefüggésbe az Uránusz 1781-ben történt felfedezésével. Uránusz megjelenésével a Föld-logosz ahhoz az új lehetőséghez jutott, hogy megnyilvánulhasson az ember tudatában. A szabadság, egyenlőség és testvériség fogalmak Uránusz befolyása alatt állnak, és mintegy első impulzust adnak az egyetlen tekintetben sem „földi”, hanem az igazi Szabadság, Egyenlőség és Testvériség felé vezető ösvény bejárására. Ennek a tudatában felismerhetővé válik Uránusznak a Francia Forradalom eseményeire gyakorolt hatása. De az első impulzust már a forradalom idején más irányba terelték és vérbe fojtották. Szabadság helyett még nagyobb kötöttség keletkezett, mint addig bármikor. Megjelent a materializmus.

 

A Vízöntő korszak

A Vízöntő korszak Uránusz uralma alatt áll. Neptunusszal és Plútóval együtt ő már az eljövendő földi élet erővonalait rajzolja meg. A szabadság, egyenlőség és testvériség követi őt, de lassú, földi tempóban. A Vízöntő korban a természet emberének rendkívül mélyreható változásokat kell megélnie. Egy ideig még valószínűleg törekedni fog a földi eszmények megvalósítására. Ebben az esetben pedig továbbra is a természet törvényének, vagyis a kikelet, virulás és hanyatlás törvényének marad alávetve, s így az igazi szellemi szabadságot, egységet és testvériséget nem érheti el.

Ez azonban nem az anyagtalan Uránusz hatása, amelyre a Confessio Fraternitatis utal. Uránusznak ez a nézete azt az embert támogatja, aki már túllépett a földi szabadságra, egyenlőségre és testvériségre törő vágyain. Ez a magasabb Uránusz-nézet teszi lehetővé, hogy a megsűrűsödött anyag világában észleljük az isteni szellem hatását. Mindez először az emberi szívben zajlik le, mégpedig azzal a céllal, hogy ezt a meggyalázott Szentélyt ismét helyreállítsa, és előkészítse a Krisztus-erő befogadására. Akkor válhat majd valósággá az isteni Szabadság, az isteni Egység és az isteni Testvériség.

 

Plútó – A cselekvő kereszténység

Uránusz és Neptun minden működése mellett a világon az éber ember számára végül Plútó tevékenysége a legfontosabb. Plútó az az energikus fáklyahordó, amely kanócot dob az elrothadt házba, a korhadtba és idejét múltba.

Persze gyönyörű erről beszélni, de hogyan kell megvalósítani? Hogyan tépjük ki a korhadtat és siralmasat a szívből és a fejből? Hogyan szabadulunk ki a nyomorúságból? Megértik-e, hogy ez a legfontosabb? Ehhez van szükségünk a Plútó szellemre.

Vannak olyanok, akik egész életükben jó gyerekekként járnak-kelnek eszményeikkel, programjaikkal, karácsonyi fecsegéssel, nagypéntek-könnyekkel és húsvéti tojással. Ha elfogy a tojás, akkor a boldogságnak is befellegzett. Ekkor az egész emberiség a pokolba zuhan, saját gyártmányú poklába, minden templomi énekével és zsolozsmájával, költőivel, filozófusaival együtt, rózsakeresztes tanulókkal és más ezoterikusan tájékozódókkal egyetemben. Minden könyvünkkel és képletünkkel együtt pokolra vetnek minket.

Aki igazán keresztény, az cselekszik! „Nem mindenki, aki Uram-Uramot mond nekem, jut be a mennyek országába, hanem aki az én Atyám akaratát teljesíti”. „Amit testvéreim legkisebbjeivel tettetek, azt velem tettétek.” Ez Plútó. Ha ennek a szelleme hatja át Önt, akkor képes Plútót, a megvalósítót, az összetörőt és újjáalakítót megérteni, az ember szent alkotóképességének helyrehozóját. A magasabbat csak olyan mértékben lehet megvalósítani, amilyenben az alantast megzabolázták és semlegesítették. Ami az egyedre érvényes, az érvényes a közösségre is!

Az emberiség fejlődése bizonyos terv szerint megy végbe. Mint a Szellemi Iskola tanulói, megtanuljuk, hogy minden szellemnek alkotó lénnyé kell válnia Isten példájára és ábrája szerint. Ezért az emberiség megszabadítása szolgálatának kell szentelnie magát. Mert ez képezi a további spirálisokban haladó fejlődés alapját és a következő fokot az emberiségfejlődés ösvényén. Ennek érdekében minden akadályoztatásnak el kell tűnnie az életünkből, s ezért az alkotóképességgel való minden visszaélést súlyos büntetés követi. Ezt a munkát végzi el Plútó az élet Szent Szelleme.

A munkát pedig velünk és általunk végzi. Az egyes nemzetek kölcsönösen jelentenek megpróbáltatást egymás számára, mert a tömeg még túlságosan öntudatlan. Heves megrázkódtatásokra van tehát szükség. Mi ezeket tudatosan várjuk. Ismerjük az isteni határozat regeneráló, helyrehozó működését, amelyet megjelentetett a Kígyóban és a Hattyúban, ezért tehát bevetjük egész szívünket az Uránusz feladat érdekében, egész eszünket a Neptun feladatért és a megvalósító, újjáépítő Plútó cselekvéséért.

Így szolgáljuk őt, aki volt, aki van és aki eljövendő, az élet Urát, a Krisztust, aki eltölti a mindenséget, aki minden rózsakeresztes törekvés kezdete és vége. Ez a Krisztus az örök, egyetemes szeretettörvény alapján hagyta, hogy a föld foglyul ejtse őt.

Jövő – látszat és valóság látomása

 

A kormányzás előrelátást jelent. Az ember szeretné tudni, mit hoz a holnap. Szeretné tudni, mit hoz a jövő, hogy már ma hathatósan felkészülhessen az eljövendő eseményekre, és elejét vehesse a bajoknak. Ki ne szeretné?!

 

Azonban nem csupán a kormányokat foglalkoztatja a jövő. Világszerte igazgatóságok és bizottságok sora van érdekelve a jövőben rejlő lehetőségekben. Ugyanez érvényes persze a tanulókra, háziasszonyokra, meteorológusokra, parasztokra, üzletemberekre, spekulánsokra, asztrológusokra is – és nem utolsó sorban a hívőkre, akik mindenekelőtt azt akarják tudni, hogy mi vár rájuk eme élet után.

Aligha létezik valaki is a jövőt illető elvárások nélkül. Az ember olykor nyíltan kimutatja, hogy milyen fontosak ezek neki, néha többé-kevésbé ügyesen palástolja ezt. Mindenkinek tovább kell azonban haladnia életútján, s ezáltal mindenki saját jövőjének alkotója.

Az emberiség történetében vannak bizonyos időszakok, melyeket látszólagos nyugalom jellemez, míg egyidejűleg vallásos, kulturális és tudományos téren gyökeres változások és forradalmak zajlanak.

Jövő – látszat és valóság.

A tudomány tanulmányozza ezeket a jelenségeket, és egyre újabb felismerések, valamint vizsgálati módszerek segítségével érdekes és árnyalt magyarázat-modellekkel szolgál. Minthogy azonban az összegyűjtött információs anyag igen gyakran ellentmondásos, és ráadásul többnyire valódi belátás nélkül értelmezik, már nagyon nehézzé vált az események tényleges megértése.

Mindenesetre olyanoktól is származnak kijelentések, akik igaz benső belátásból szólnak, és tudásuk első kézből való. Nekik teljesen más meglátásaik vannak, melyek az ok és okozat törvényeire magasabb szinten világítanak rá. Képesek ezért olyan folyamatokra rámutatni, melyek mind az egész emberiség életútjára nézve, mind a Föld szempontjából nagy jelentőségűek. Az ilyen emberek a természet emlékezetében is tudnak olvasni.

 

Jövő – átok vagy áldás?

A legtöbbek számára a jövő bizonytalan és elképzelhetetlen – gyakran szorongató is! Egyrészt nagy lehetőségeket rejt magában, másrészt a fenyegető vész árnyékát is előrevetíti. Minden esetben a múlt és a jelen aratásáról van azonban szó. Ha az idők beteljesedtek, és egy fejlődés elérte tetőpontját, akkor az emberiség mindig új korszak küszöbén áll. Eme új kor aztán csavarvonalszerűen gombolyodik le, és egészen más, új lehetőségeket tár fel teljesen más körülmények között.

A téridő dimenzióiban élő lények számára – éljenek bár a földön vagy a föld alatt – itt nincs menekvés. Döntő fontosságú tehát számukra az idők jeleinek megértése, hogy képesek legyenek értelmesen reagálni rá.

Mi értendő a „jövő” fogalmán? És vajon mit értsünk az „idők jelein”? Az idő valóságos és matematikailag mérhető. Ennek ellenére azonban viszonylagos is, és így minden ember számára más értékkel bír. Jóllehet a történelem ismétli önmagát, mégis egyre tovább halad, és sohasem tér vissza. Mindig érvényesíti azonban befolyását, és képes érési folyamatokat sürgetni. Ebben az értelem az „idő” mindig jelenvaló és időszerű. Az általunk használt időszámítás szerint most majdnem elértük a 2000. évet. A Gergely-naptárral számolunk, mely a nap mozgása után tájékozódik. Mások azt mondják, hogy a második évezred már elkezdődött, megint mások, hogy csak egy évvel később kezdődik majd. A zsidó hagyomány teljesen más időszámítást követ, mint a kereszténység, az iszlám pedig a napévek mellett a 354 napból álló holdévekkel is számol. E rendszerek különbözősége meglehetősen zavarba ejtő. Mégis, talán a keresztény időszámítás sugallja azt, hogy az emberiség még igen fiatal, és ígéretes jövő előtt áll.

 

A jövő a múltban kezdődött

A holnapra nyíló ablakot jövőnek hívják. Akinek szabad kitekintenie rajta, az megpillanthatja a várhatónak egy képét. Talán egy másik távlatot? Vagy egy másik világot? Ez az ablaküveg gyakran színes, sokszor tükörhöz is hasonlatos, és a kitekintőnek többnyire csupán a saját gondolatait veti vissza. Csak ritkán annyira áttetsző, hogy megmutassa a fejlődések mögött rejlő alakulásokat.

Az egyik számára a megpillantott dolog rózsás és várakozást keltő, a másiknak sötét és fenyegető.

Aki kinéz ezen az ablakon, rendszerint azt gondolja, hogy a jövőnek még csak ezután kell eljönnie. Ez azonban veszélyes tévedés. Mert a jövő már elkezdődött: tegnap elvettetett, ma érlelődik, és holnap learattatik. A jövő a múltban kezdődik. Téridőben tekintve, látszólag csak egyetlen fajta jövő létezik, nevezetesen az az idő, amely még előttünk áll és az észlelhető világegyetem életfolyamataiban rajzolódik ki. A látható világegyetem mögött mindazonáltal léteznek még más, végtelenül hatalmasabb világegyetemek, melyeket földi érzékszervek képtelenek észlelni. Másképpen szólva: az általunk lakott és átkutatott világegyetem az „éj királynője”, a teljes valóságnak csak egy külsődleges és nagyon behatárolt nézete.

Látható világegyetemünk – vagy ahogy Jacob Böhme nevezi: a halál mérhetetlenül nagy háza – a mentális, asztrális, éteri és anyagi területeken számtalan megnyilvánulást mutat, az e területeken előforduló energia és anyag minden fokozatában. Az ember tudatában egyaránt központi szerepet játszik eme megnyilvánulások fogantatása, születése, növekedése és tudatossá válása. Ezek képezik az illető jövőről kialakított elképzeléseit látszat és valóság látomása formájában.

A Halak korszaka korunkban lép át a Vízöntő-korszakba. Már hosszú idővel ezelőtt előreküldték e váltás első jeleit, mint „hírnököket”, és megjelölték a szükséges változásokat. Ami korábban sokak számára láthatatlan volt, az most mindenkinek láthatóvá válik. A Vízöntő lebontja a régit, és mindent megújít, ami új életesélyeket tár fel. A Vízöntő az istenterv beteljesítésére sarkall, s megszabadítja az emberiséget minden köteléktől, ami még fogva tartja. Nem a fennálló tudományos, vallásos és kulturális normák megújításáról van azonban szó, hiszen ezeknek megvolt a saját korszakuk, és az új fejlődésbe nem illenek bele – még modernizált formában sem. Ma kizárólag az igazán spirituális, szellemmel eltöltött emberről van szó, akinek a régi emberből kell kibontakoznia, és az arra előkészített szívekben kell alakot öltenie. A Vízöntő meghozza „Krisztus újra eljövetelét”, a belső kereszténység új impulzusát, melynek az ember szívében kell feltámadnia.

 

De mit tudnak erről az emberek?

Az életet ajándékozó víz már áramlik a világra és az emberiségre, de csak kevesen tapasztalják pozitív befolyásként.

A többiek ehelyett egy mindent elsodró áradatot élnek meg.

Ez kínos ürességet hagy hátra bennük, amit megkísérelnek minden lehetséges eszközzel, nagyon különböző úton és módon újra feltölteni. Ennek során különösen azok az anyagi és finomanyagi reakciók tűnnek fel, melyek „a személyiségért és a személyiségben kibontakozó új fejlődésekre” irányulnak. Az emberek által most bejárandó út azonban olyan út, amelyen a személyiséget már nem hasítják, nem nemesítik és nem is kerül egyre nagyobb fogságba, hanem amelyen a személyiséget véglegesen fel kell adni, hogy a halhatatlan lélek elfoglalhassa helyét.

Bolygónk egy piciny kerék a nagy egyetemes óraműben. Azok a sugártörvények, melyek ezt a testet uralják és adott célra irányítják, egyúttal a világ és az emberiség minden fejlődését is meghatározzák és vezetik. A világnak és az emberiségnek reagálnia kell rájuk! Amikor azt mondják, hogy a jövő a csillagokban rejlik, akkor ez teljesen helyes, de nem a tömegek asztrológiájának értelmében. Bizonyos csillag-együttállások ugyanis az emberiség nagy sürgető és sorsmeghatározó erői. Így már hosszú idővel ezelőtt kihirdették és leírták, hogy a Kígyó és a Hattyú csillagjegyek világforradalmat idéznek elő, és az emberiséget majdan teljesen új korszakba vezetik.

Nos hát ez a Vízöntő tűzvihara, amely megrengeti az eszmények eleddig szilárdnak vélt alapjait, de egyidejűleg ez a tűzvihar ajándékozza az embernek azt az alkalmat, hogy áttörhesse határait. Nem a külsődleges értelemben vett téridő határairól van szó, hanem azokról a határokról, melyek akadályozzák az ember benső növekedését, és távol tartják attól, hogy kiemelkedjen a dialektika börtönéből. A klasszikus rózsakeresztesek ezeket a jegyeket „Isten hírnökeinek” vették.

Ma, 400 évvel később, a három úgynevezett „misztériumbolygó” is közismert: az Uránusz (1781-ben Herschel fedezte fel), a Neptunusz (1846-ban Gallé észlelte), és a Plútó (1930). Az ezoterikusok ezen kívül beszélnek három további, még fel nem fedezett bolygóról is, melyek a Nap közelében találhatók: ezek Izisz, Hermész és Hórusz. Ez az utolsó „darabka jövő” tehát már régóta létezik, még ha a tudomány nem is fedezte fel. 1949-ben A. E. Thierens így írt Kozmikus törvény című könyvecskéjében: „…azt várjuk, hogy (absztrakt) bolygókat találnak az ízisz, Hermész vagy Hórusz szféráiban, melyek a Vénusz, Merkúr és a Nap szféráit tükrözik vissza.”

A látható világegyetem a mindenség-megnyilvánulás egy teremtési fázisa. Benne minden megjelenési forma múlandó, és szakadatlan változásoknak van alávetve. A téridő eme ruhája mégis egyre inkább irreálisnak tűnik, ha az ember belegondol, hogy újabb és újabb csillagokat fedeznek fel, melyek már évezredekkel ezelőtt kihunytak, és hogy vannak olyan bolygók, melyeket bizonyára majd még csak ezután fognak felfedezni. A tér öltözete, melyet az idő kormányoz, mindig is korlátozott marad, és egy körforgásos mozgás belsejébe zártan terül el. A Prédikátor szavaira gondolva, miszerint semmi új sincs a nap alatt, és minden, ami volt, vissza fog térni, joggal kérdezhetjük, hogy van-e egyáltalán „jövő”, és mit takar ténylegesen a jövő fogalma. Talán csak egy elvárásokat keltő csali az emberiség mozgásban tartására?

 

Minden élő tudatossá válása

A tér és idő területein minden fejlődés arra szolgál, hogy lakóinak tudatát kibontakoztassa. Egyes modern kutatók tagadják a tudat létezését, mások megállapítják, hogy minden életformának van tudata, és hogy ez a tudat fejlődésben van. E fejlődés során az emberre különösen érvényes, hogy tudata eme folyamat végén annak felismeréséhez vezeti el, hogy a téridő dimenzióinak foglya. A tér és az idő így „az örökkévalóság gyakorlóiskoláját” alkotják, melyben a tudat csavarvonal formában emelkedik fel a számára megszabott határokig.

A csúcsponton az embert választás elé állítják: feláldozni a behatárolt tudatot egy olyan tudatért, amely egy még ismeretlen dimenzióba nyújt bebocsátást, vagy visszatérni a kezdethez, hogy még egyszer végigjátssza az egész fejlődést. Aki megérti az „idők jeleit”, és megragadja az új lehetőségeket, az új jövőt épít saját magának és mindenki más számára is. Ez így volt, így van, és így lesz mindenkor. Ezt erősíti meg a Prédikátor sóhaja és könyörgése.

 

A jövő értelmezése

A jövő fogalmát tehát nagyon különböző módon lehet értelmezni, felfogni, életre kelteni és megtapasztalni. Ami az egyik számára jövő, az a másiknak már réges-rég a múlté. Ami az egyiknek közeli jövőként kopogtat, az a másiknak még a ködös messzeségben vesztegel. Valaki még a jövőnek tulajdonítja ugyanazt, ami másvalaki számára már időszerű és élő jelenné vált. A jövőt nem pusztán az határozza meg,

Minden élőlény tárolja az emlékezetében élményeit és azok eredményeit. Ha ez egy csoporttal kapcsolatos, akkor „kollektív tudatról” beszélünk.

Ez egyaránt áll az emberekre, állatokra és növényekre is. A Föld és lakóinak egész fejlődésmenete is fel van azonban jegyezve, csakúgy, mint a naprendszerben végbemenő folyamatok összessége a makrokozmoszban egyszer már megrajzolt erővonalakkal egyetemben.

E feljegyzések együttese alkotja úgymond a „természet emlékezetét”, hogy miként „gombolyodik le” az idő, hanem mindenekelőtt az az út és mód, ahogy az egyes ember és az őt magába foglaló csoport felfogja és kivitelezi életfeladatát.

A jövő az életmegnyilvánulások summájaként, az emberek közötti viszonyok, a karmikus fejlődések és a természettörvények összegeként válik önnön valóságává.

Ebben a folyamatban nagy különbségek léphetnek fel. Minden jövő az emberek múltjára alapozódik, akik feltették és felteszik magukban a kérdést: honnan jönnek, kicsodák ők, és hová tartanak. Válaszuk életvitelükben fejeződik ki, és így meghatározza jövőjüket.