Zodiákus

 

Az állatöv 12 csillagjegye, a zodiákus, a világmindenséget mozgató erőket jelképezi. Ezek az erők világunk történéseit meghatározzák és irányítják: a makrokozmosz eseményeit, és a mikrokozmosz, az emberi kis világ sorsát egyaránt. Amíg az ember megelégszik azzal, amit ez a világ nyújtani tud, addig az asztrológia segítségével többé- kevésbé képes ezt befolyásolni, de amint szabadságra vágyik, az állatöv 12 erejét börtönőrként ismeri fel. Amint elindul azonban valaki a belső úton, melyen az ember felszabadíthatja a benne szunnyadó, de nem ebből a világból való isteni erőt, a zodiákus erői visszahúzódnak. A feltámadást önmagában megvalósító ember új eget (új zodiákust) és új földet (újjászületett testet) lát, tapasztal meg, és ez a 12 új erő a benne lévő 12 apostol, akik az üdvöt az egész világnak, mind a 12 alapvető karaktert megtestesítő embertípusnak elviszik.

A tizenkét rossz tulajdonság

 

Naprendszerünk, minden bolygójával és holdjával az állatöv tizenkét jegyén belül mozog, rendszerünket ez a tizenkét erő fogja körül, s mindez egyetlen összefüggő rendszert képez. Ez az állatövrendszer mozgatja, irányítja életünket, s ez az állapot meghatározza a személyiségünket. Az egész állatövképződmény egyetlen asztrális rendszert képez, amelyből élnie és léteznie kell minden ebben lakó lénynek, bármelyik bolygón tartózkodjék is.

 

Hermész szó szerint azt mondja, hogy a tizenkét rossz tulajdonság közvetlenül az állatövi hatásokból magyarázható. „Az állat öv tizenkét elemből áll. Egyetlen természet, de megjelenésében sokrétű.” Ez azt jelenti, hogy valamelyik állatövi jegy, a Zodiákus valamely hatása alatt születünk. Egyik nézete tehát alapvetően benne áll az életünkben, a többi áramlat pedig ehhez csatlakozik. Egységük együttműködik az ember csábításán. Abszolút egységet képeznek, és itt korlátlanok. A tizenkét rossz tulajdonság tehát nagyon is alapvetően le van rögzítve bennünk.

A tizenkét rossz tulajdonság bennünk van mindkét nézetével, a pozitív és negatív nézetekkel, a jó és a gonosz szempontokkal, s emiatt súlyos karmát alakíthatnak ki, úgyhogy az embert a saját természetének bünterhe görnyeszti. Ami még nem tökéletes, azt a tökéletlenség képes magának megtartani, az a tökéletlenség rabja marad.

„Atyám, látom a szellemiélekben az egész világegyetemet és önmagam!”

 

Tát ezt kérdi Hermésztől:

„Azt mondd meg még nekem: hogyan űzi ki a sötétség tizenkét ostorát, a tizenkétszeres büntetést tíz erő? Hogyan történik ez, Triszmegisztosz?”

A válasz így hangzik:

„A sátorház, melyet elhagytunk, a tizenkét elemből álló állatövböl készült: egyetlen természet, de sokrétű jelenség az emberek tévelygő gondolatai miatt. E büntetések között – fiam – vannak csoportosan fellépők. Például az elhamarkodás és a meggondolatlanság elválaszthatatlan a haragtól. Az ember önmaga nem képes megkülönböztetni őket. Érthető és logikus, hogy együtt menekülnek a tíz erő elől. Ugyanis ez a tíz erő eszközli ki a lélek megszületését.

Az élet és a világosság egyesült. így születik meg az egység száma a szellemből. Éppígy érthető, hogy az egység tartalmazza a tízséget és a tízség az egységet.”

 „Atyám, a szellemlélekben látom az egész mindenséget, és önmagamat is!”

Hermész pedig összegez: „Ez tehát az újjászületés, fiam: erről nem lehet háromdimenziós elképzelést alkotni. Ezt te most az újjászületésről szóló beszéd miatt ismered és tapasztalod, amelyet kizárólag a te számodra jegyeztem fel, hogy ne hagyjuk a tömeg kezébe kerülni, hanem csakis azok kapják meg, akiket Isten erre kiválasztott.”

E titkos közlemény meggondolásához gondolatainknak az eddigieknél magasabbra kell szállniuk, mert a kozmoszból most bevonulunk a makrokozmoszba. Ez elengedhetetlen lesz Tát kérdése miatt: „A tizenkét erénytelenséget, a tizenkét rossz tulajdonságot hogyan űzi ki tíz erő?” Hermész erre közli, hogy a jelenleg általunk lakott személyiség, amely most mi magunk vagyunk, nemcsak a földtől való, földi, hanem ugyanakkor a Zodiákusból, az állatövből is. Aki folytatott már asztrológiai tanulmányokat, az tudja, hogy naprendszerünk, minden bolygójával és holdjával az állatöv tizenkét jegyén belül I mozog, rendszerünket ‘ ez a tizenkét erő fogja körül, s mindez egyetlen összefüggő rendszert képez. Ez az állatövrendszer mozgatja, irányítja életűn két, s ez az állapot meghatározza a személyiségünket. A sátorház – ez a személyiség, amelyben lakunk – az állatöv tizenkét hatásának kegyelméből él.

Ha alaposan meggondolja az olvasó, ha tüzetesen megvizsgálta, például asztrológiai tanulmányokkal és ezek alkalmazásával, akkor belátja és világosan tudja, hogy az egész állatövképződmény egyetlen asztrális rendszert képez, amelyből élnie és léteznie kell minden ebben lakó lénynek, bármelyik bolygón tartózkodjék is. Emiatt ez a rendszer – minden benne lévővel és tartozékával együtt – az úgynevezett haláltermészettel, a nem állandóval, nem sztatikussal azonos, amelyben az egymást folyamatosan megszüntető ellentétek erői lépnek fel. Ennek bizonyítékát persze asztrológia nélkül is, de az asztronómia segítsé- gével is kétségtelenül megállapíthatják, ha megfigyelik az ebben a haláltermészetben szabványt képező kikelet, virulás és hanyatlás folya- matát. Az állatövbe való bezártság, életterületünk zártsága, amelybe – mint Jakob Böhme mondja – „Isten az emberiséget bezárta, hogy az ebben alakot öltött gonosz ne X terjedjen szét az egész világ- mindenségre”, számunkra világosan észlelhető.

A tizenkét rossz tulajdonság bennünk van mindkét nézetével, a pozitív és negatív nézetekkel, a jó és a gonosz szempontokkal, s emiatt súlyos karmát alakíthatnak ki, úgyhogy az embert a saját természetének terhe görnyeszti. Ami még nem tökéletes, az a tökéletlenség rabja marad. Ezért beszélnek kétféle születésről, a természetbenszületésről és a szellemi születésről: valamint lélekszületésről és szellemszületésről, tehát kétszerszületésről.

E hatások és eredményeik ismerete mindig az emberiség tudásához tartozott. Bármilyen messze pillantanak vissza az emberiség történelmére, az állatöv mibenléte és hatása ismeretes volt.

(Jan van Rijckenborgh: Az Egyiptomi ős-Gnózis. IV. kötet, XXII. fejezet. Rozekruis Pers, Haarlem, 1985.)

Content boxon belüli szövegblokk.

A mindenség koncentrikus

 

Párbeszéd

 

Zűrzavarokkal és eltévelyedésekkel teli világ körüli útja során két ember pihenőt tart egy folyó partján. Illúzióikat és tévképzeteiket csakúgy, mint régi gondolatmintáik ketreceit, maguk mögött hagyták már. Hazugságokkal táplált álszenteskedésüket bátran elégették a leleplezés füzében. Mint a mesebeli Jancsi és Juliska, elhagyták a „mézeskalácsházat”, a megtévesztés ál-paradicsomát, és csak a tapasztalatok értékes gyöngyét vitték magukkal.

 

Éjszaka van, és friss északi szél fúj. A csillagok tükröződnek a vízben. Az utazók tudják, hogy át kell kelniük ezen a folyón, hogy visszatérhessenek az atyai házba. De hogyan? Bizakodva tekintenek a csillagos égre, és hallgatják a csendet. „A szél, a szél, az égi gyermek...”, úgy tűnik, mintha, alig halhatóan, ezek a szavak csendülnének fel az éjszakában. A lány lassan lélegzik. Számára a szél a nagy lélegzet titka, mely a mindenséget mozgatja. Érzi a szív mélységét, melyben a megnevezhetetlen lüktet. Lenyűgöző. Majd így szól: „A mindenség koncentrikus; ezt mindig is éreztem. Ez igaz.”

Miből gondolod?” – kérdi a másik. „Nappal a napot látom az égen, éjjel pedig a tejutat. Semmilyen koncentrikus mindenséget sem tudok felfedezni.” Mire a lány: „Másképpen kell látnod: A világ minden látható jelensége a belső láthatatlanból keletkezik. És a belső a legbensőbből jön létre. A külső világegyetemnek van egy belső magja, érted? Ezért koncentrikus.” A fiatalember bólint. „Habár a tudomány is valami ilyesmit állít a maga ,ősrobbanás elméletével’, mégsem tudom ezt igazán felfogni az értelmemmel.

„Igen, de a tudomány másra gondol, vagy te nem így látod? A mindenség közepe benned és bennem van. Minden lény ugyanazt a magot birtokolja. Mivel minden ebből a magból keletkezik, és ehhez az eredethez tér vissza, ezért koncentrikusan minden ezzel a maggal van összekötve. Érted mire gondolok?”

Noha a fiatalember felismeri, hogy barátnője a dolgokat intuitívan fogja fel, mégsem tudja megállni, hogy ne mondjon ellent neki. „Nem, ez így szerintem helytelen, mert középpont alatt általában valami földrajzit értenek, aminek a térhez és időhöz van köze. A világmindenségben pedig ilyen centrum nincsen. Ezért a „mindenség szívét” – ahogy te érted – csak, mint szellemi elvet láthatod, mint egy örök szellemi energiát, de nem, mint egy földrajzilag kimutatható középpontot.

A lány észreveszi, hogy elbeszélnek egymás mellett. „Rendben” – mondja – „igazad van, tudom, mire gondolsz… Tisztázzuk előbb a „szellemi elv”, mint a mindenség középpontjának fogalmát. Ha a szellemi elv, a szellem, mindenütt jelenlévő, akkor minden teremtményében is benne kell lakoznia – vagy nem?” A fiatalember mosolyog. Tudja, hogy a másiknak igaza van. Mégis tovább szeretné fokozni a feszültséget: „A szellemet azonban tudományosan nem lehet bebizonyítani! Csak feltételezzük, hogy létezik. Ez csak egy hipotézis…” Mire a lány: „Na, most már hagyd abba! Ezt csak úgy mondod! Hiszen már minden illúziót és megtévesztést magunk mögött hagytunk! Hiszen megszabadultunk a kényszerképzeteinktől, és elégettük a valótlan-igazságot! Elbúcsúztunk az utánzástól és a majmolás szabadságától. És miként tehettük mindezt? Úgy, hogy a szellem, a szél, a szél, az isteni gyermek, idevezetett bennünket. Hogyan mondhatod akkor, hogy a szellem csupán tudományos feltételezés, egy hipotézis?” A fiú lágyan megveregeti barátnője kezét. Pontos definíciót akar hallani, nem pedig olyan fogalmakat, melyeket az emberek tévesen értelmezhetnek. Hiszen nagyon is jól tudja, hogy az örök szellem az örök ok és a mindenség alapja. De annyira szeretné, ha ezt mások is felfedeznék, ha a mindenség szellemi eredetét, mint az .abszolútot’ ismernék fel önmagukban.

Azt mondja: „Mindketten tudjuk, hogy a bennünk és a mindenségben lakozó szellem az alfa és az ómega. Láthatatlan erőként tapasztaljuk, mint a szeretet és a bölcsesség energiáját, amely hív, kísér és vezet. De megérzésedet, mely szerint a mindenség koncentrikus, tiszta fogalmakkal meg is kell tudnod magyarázni, ha azt az emberekkel meg akarod értetni. Talán egyezzünk meg inkább az .eredeti információ’ fogalmában a szellem vagy a Logosz helyett. A tudomány felfedezte, hogy az érzékelhető világmindenség mögött kell léteznie egy térnek, mely tartalmazza az egész teremtés eredeti információját. És e mögött pedig kell lennie egy statikus térnek, egy tökéletes vákuumnak, melyből spirális formában erők áramlanak az érzékelhető világmindenségbe, majd utána ismét visszatérnek az eredetükhöz. Ezek az energiák hordozzák az információt, amely alapján a mindenség megnyilvánul. És…

Ez úgy hangzik, mint valami fantasztikus felfedezés. De miért kell ezt állandóan ilyen bonyolultan kifejezni? Már a János evangélium is azt mondja, hogy: ,Kezdetben vala az Ige.’ A tudomány pedig ebből a következőt faragta: ,Kezdetben volt az eredeti információ’…

Ez olyan, mint egy kvantumugrás az igazság felé” – erősíti meg a fiatalember. – „De, hogy aztán ezt a felfedezést felcímkézve a fiókba toljuk-e, vagy eszerint az eredeti információ szerint élünk, az még kérdéses. Igen, ez valamiféle kvantumugrás az igazság felé.

A lány egy gyöngyöt vesz elő, és nézegeti, milyen csodálatosan van kialakítva ez a kis világ. És úgy érzi, mintha felismerne valamit ebből az ,eredeti információból’, abból, amit az örök szellem tudatni akar teremtményeivel. „Ha az emberek, ezt az ,eredeti információt’, ezt a szellemet, mint szeretetet, bölcsességet és szabadságot a szívükben tapasztalhatnák, és fejükkel felfoghatnák, akkor ennek az üzenetnek befolyásolnia kellene tetteiket és cselekedeteiket – vagy nem?” Ránéz barátjára. „Ez csak akkor lehetséges, ha a téves információikat és a hazugságokat megtanulják megkülönböztetni az igazságtól, az eredeti információtól. Hiszen mi is így juthattunk el ide” – válaszolja. A lány bólint: „Igen, először még minden illúziót, a félrevezetést a világban, és még sok mást is le kell leplezni, és fel kell oldani magadban.” A fiú a gyöngy után nyúl. „Ehhez rengeteg bátorságra és megkülönböztetési képességre van szükség” – mondja. – „Vágyakoznod kell az igazságra. Tudod miként tartják fogva az embereket ,ál-paradicsomukban, hogyan vezetik félre, hogyan hizlalják, fojtják meg és nyelik el őket. Úgy gondolom, hogy csak azok a bátrak látják át és tudják legyőzni az őrület világát, akik vágyakoznak az igazságra.”

Én is így gondolom” – mondja a fiatalember, miközben visszaadja a gyöngyöt. „Az embereket meg kell, hogy érintse a szívükben lakozó szél, a szél, az égi gyermek. Akkor már nem is lényeges, hogy miként látjuk a dolgokat, hogy a mindenséget koncentrikusnak tartjuk-e vagy sem. Akkor te magad váltál egy olyan középponttá, mely összeköttetésben áll a mindenséggel.

A lány megforgatja kezében a gyöngyöt és lehunyja szemét. Visszavonul bensőjébe, és látja, amint a határtalan mindenség, mint egy óriási fényrózsa, kibontakozik. Minden szférában, naprendszerben, csillagban és elemben, igen minden sejtben és atomban mozgás uralkodik. A teremtő szellem tudatosodásra serkenti őket. Látja magát, mint mikrokozmoszt, mely összeköttetésben áll a makrokozmosszal és érintkezik vele. Mindketten koncentrikusan egybeolvadnak.

„A szellem minden teremtményben megnyilvánul. Benned, bennem, minden lényben… Mindenhol az élet középpontja van. De az embert úgy alkották, hogy a szellem közvetlenül beáradhat a szívébe, és tudatossá válhat a fejében.”

„Gondolod, hogy csak az embernek van lelke, amely fogadhatja a szellemet?”

Igen, de a lélek is csak akkor fogadhatja a szellemet, ha teljesen megtisztult. Meg kell újulnia.” A lány visszagondol látomására. „És, ha a lélek kész arra, hogy átadja magát a nagy csodának…”

Némán néznek a vízre, melyben tükröződnek a csillagok. Filozófiai gondolataikat eredeti hazájuk utáni mély vágyakozásuk váltja fel. A szél, a szél, az égi gyermek…

És így vonul át a két barát a tér és idő széles folyamán. Visszatérnek az örök szellem eredeti birodalmába, leikeik országába. És tapasztalataik értékes gyöngyei azok a fénykincsek, melyeket hazahoznak.

„A gnosztikusan tudatossá vált lényt nem lehet a Földön megtalálni, de a Marson vagy a Vénuszon sem! Nem lesz belőlünk marslakó, hiszen az, akinek sikerül felemelkednie a gnosztikus tudatosságig, az túllép az egész állatövi rendszeren, elhagyja a zodiákust… „

Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

Választás kötelesség között – és a halhatatlanság útja

 

Héraklész, az ókori görög hős, ma is éppoly híres, mint a maga idejében. Oroszlánbőrbe öltözve és olajfabuzogánnyal felfegyverkezve folytatja csodás kalandjait a filmekben, televízióban és a képeskönyvekben. Vajon a rendkívüli helyzetek tetszenek benne, melyekbe mindannyiszor belekerül, vagy pedig ügyessége és a szokásoson felüli ereje?

 

Héraklész a legfelsőbb istennek, Zeusznak egyik fia volt, jóllehet egyszersmind halandó is. Származása folytán olyan erővel rendelkezett, ami túlhaladta minden földi emberét, továbbá olyan intelligenciával, amely hatásos módon, hamar cselekvésre késztette. A halhatatlanság útján végzett tizenkét „munkája” ezen istenfiú növekedésére utal, egészen az isteni állapotig. Mai anyagias korunkban a Héraklész által követett út éppoly időszerű, mint a távoli múltban.

A tizenkét feladat, melyet Héraklész Eurüsztheusz kezéből kap, az állatöv tizenkét körével, a dialektikus élettér hatásköreivel van kapcsolatban, amelyben az emberiség fejlődik. Héraklész ennélfogva minden győzelemkor „ad valamit a legyőzöttnek”. A cselekményből kitűnik, hogy a görög mitológia két, egymástól eltérő élettérrel számol. Miután Héraklész legyőzte és „az őket megillető helyre juttatta vissza” az állatöv erőit, megnyílik előtte az út az Olümposz felé. Az Egyetemes Tan alapján az embert a bolygók, csillagok és csillagzatok sugárzásai irányítják egyénileg és kollektíve is. Ezek a hatások többek között a horoszkópokban tűnnek fel. A mikrokozmosz felépítésének effajta áttekintése pontosan megmutatja, mely hatások jótékonyak vagy zavaróak. Ám vigyázat: mutatja a börtönt, amelybe be vagyunk zárva, de nem mutatja a kivezető ajtót! Valóban, a bolygóknak a születés pillanatában fennálló rendje megfelel a mikrokozmikus égboltnak, az aurikus lény csillagainak. Az állatövi erők igája fölött aratott tizenkétszeres győzelem képezi a Héraklész-mítosz központi témáját.

Héraklész tehát – a rómaiaknak Herkules – fontos szerepet játszik a görög mitológiában. A föld legerősebb emberének tekintették. Midőn elérte a felnőtt kort, találkozott Örömmel és Kötelességgel, két szép növel; s egyik is, másik is kérve kérte, tartson vele. Öröm ezt mondja neki: „A nevem Öröm. A legtöbb emberi lény szeret engem. Lásd, milyen széles és könnyű az én utam, és milyen sima a te lábaidnak! Kövesd ezt, és nem fogsz szűkölködni sem ételben, sem italban; sem szép ruhákban, sem puha ágyakban, sem az élet összes örömeiben.

 Teljességgel mentes leszel a szenvedéstől és védve minden veszélytől. Gyere velem!” Kötelesség pedig így szólt: „A nevem Kötelesség. Kikerülni senki sem mer, de kevés ember szeret. A valóság az, hogy az én utam göröngyös, tövises, és sem kényelmet, sem örömet nem ígérek közben. Sok fáradozással jár, és szenvedéssel sújt, közben azonban a bátorsággal elviselt fájdalom örömmé és büszkeséggé válik. Aki engem követ, dicsőséget és békét nyer ezen a földön, és végül születési jogot is az istenek között.”

Aurikus lény

Az ember aura-égboltja, erőközpontokkal és fókuszokkal, melyekben az ember egész karmája, sorsának fonadéka le van fektetve. Földi, halandó lényünk ennek az égboltnak a vetülete, így ez az égbolt határozza meg. Ez képviseli a bukott mikrokozmosz egész bűnterhét. Ez az a régi ég, melynek a Gnózis vezetésével, az élet teljes megfordításával el kell múlnia, hogy új ég keletkezhessen, aminek következtében új föld is keletkezik, az igazi ember feltámad. Ebben pedig a szellem, a lélek és a test újra Isten tervével összhangban lévő, múlhatatlan egységet képez.

A világ legnagyobb ereje

Effajta elképzelések közvetítették az élet ismeretét és egy magasabb tudat eszményét a korabeli emberek számára. Héraklész egy pillanatig sem tétovázott, a kötelesség útját választotta. Abban a pillanatban, hogy elutasítja Örömöt, végleg leszámol lénye alacsony rendű nézeteivel, melyek mindig arra törekszenek, hogy bebörtönözzék és elpusztítsák a magasabb nézeteket. E folyamat „Héraklész tizenkét munkájaként” ismeretes.

A hős születését kísérő szokatlan és izgalmas események magas származására utalnak. Zeusz, az istenek atyja, Alkméné királynőhöz az éppen távol lévő férje alakjában közeledett. Úgy mondják, ez az egyesülés három éjen át tartott. Héraklészt tehát úgy tekinthetjük, mint egy isteni hatás és az anyaföld bensőleg egyesült működésének koronáját. Zeusz büszkén jelenti be, hogy fia végül egész Görögország felett uralkodni fog. Ám Héra, Zeusz hitvese nem fogadja el ezt a helyzetet, megpróbálja már születésekor elfojtani ezt az új elvet. Két kígyó tekeredik az alvó újszülött Héraklész köré, aki azonban felébredvén megragadja és megfojtja azokat.

 

Ugyanazon személyiség különböző tényezői

Miért ez a féltékenység Héra részéről? A királyság elnyerésében inkább a gyenge és félénk Eurüsztheusznak kedvezett, mint az okos és fortélyos Héraklésznak. A görög mítoszokban néha zavart keltőén sok szereplő és név van. Istenek és hősök gyakran egyazon személy különböző nézeteit testesítik meg. így Eurüsztheuszt az emberi lény gyenge és halandó nézetének tekinthetjük, melynek Héraklész az erőteljes isteni tényezőjét testesíti meg. Eurüsztheusz tizenkét munkát ír elő Héraklész számára – ezek azok a dolgok, amelyeket valamennyi emberi lénynek meg kellene valósítania önmagában. Héraklésznak utat kell törnie az Olümposzhoz, az istenek tartózkodási helyéhez. Feladata, hogy tudatára ébredjen a földi láncokból fakadó akadályoknak, melyeket isteni természetének fokozatosan össze kell törnie. Ez a megszabadító ösvény akkoriban csak keveseknek volt fenntartva. Először egy önálló öntudatot kellett ugyanis kifejleszteni, hogy azután le lehessen mondani róla. Az idő tájt az emberek egy közös mitikus öntudatig jutottak, amelyet anyaistennők irányítottak, mint például Héra.

 

A veleszületett fejlődési terv

A görög mitológia képet ad róla, miként lesz a kollektív tudatból egyéni tudat. A gondolkodásnak fejlődnie kell, és az intellektusnak a következő szakasz alapjává kell válnia. Héraklész ezt a fejlődést követi, és kalandjai ennek szakaszait példázzák. A földhöz kötő asztrálhatások legyőzéséhez egy isteni hatalom áll rendelkezésére. így lesz Héra nagy ellenszenvének és féltékenységének céltáblája; Héra ugyanis érzi, hogy Héraklész meg fog menekülni az ő hatalma elől. Életét az emberiség javának szentelve megkapja a birodalmat, ami itt annyit jelent: elnyeri a halhatatlanságot. így követi azt a fejlődéstervet, amely már születésétől jelen van benne.

Tizennyolcadik évében megöli a némeai oroszlánt, és bőrét köpenyként magára ölti. Ám Héra ravasz, és különféle fortélyokat alkalmaz. Őrületet bocsát rá, aminek következtében Héraklész áldozati állatoknak nézi gyermekeit, és megöli őket. Miután öntudata visszatér, egy sötét helyiségbe zárkózik, hogy jobb belátásra jusson.

Akkor találkozik Örömmel és Kötelességgel, amikor az elszabadult ereje miatti pusztítást látja. Korunkban e szavaknak talán más az értelmük. Míg az „öröm” szó itt inkább mindarra utal, ami a földiséggel kapcsolatos, addig a régi „kötelesség” fogalma az istenek által az emberek számára kijelölt útra vonatkozott.

 

Teljes megtisztulás

Az egyik legnevezetesebb erőpróba a teljes mikrokozmikus rendszer megtisztításának próbája. Egy napon Héraklésznak Aigeiasz istállóját kell megtisztítania, ahol évek alatt gyűlt fel a szenny. Olyan fantasztikus mértékű a piszok, hogy önnön erejével senki nem képes végrehajtani ezt a feladatot. Héraklész két folyó vizét vezeti be, s az istállók igen hamar ismét csodálatosan tiszták lettek. E két folyót a gerincoszlop mentén haladó két idegpályának vehetjük. Egy másik változat csak egy folyóról beszél. Ez a kép azt juttatja eszünkbe, hogy Héraklész az isteni energiaáramlást, az élő vizet használta fel feladata teljesítéséhez. Valóban, csakis egy ilyen erő segítségével lehet semlegesíteni és eltávolítani a felgyülemlett szennyet. Egy másik feladat a Heszperidák kertjének három aranyalmájával kapcsolatos. Ez a kert Héráé és a Heszperidáké: Atlasz lányaié. Egy soha nem alvó, százfejű sárkány őrzi a kincset. Héraklész egy nyílvesszővel leteríti a sárkányt, majd megkéri Atlaszt, legyen segítségére, ugyanis nem tudja leszedni az aranyalmákat. Ekkor Atlasz átteszi a világot Héraklész vállára, és megszerzi az almákat. Hirtelen nyert szabadsága mámorában el is akarja vinni az almákat Eurüsztheusznak. Egy fortély segítségével, mely fiatal értelmének gyümölcse, Héraklész rábírja Atlaszt, hogy vegye vissza terhét. Ily módon megszabadulva a világ visszahúzó terhétől, az aranyalmák által örökre megfiatalodva, az Olümposzra vezető útján maga mögött hagyhatja a világot.

 

A bebörtönzöttség vége

A legnehezebb feladat az utolsó, és Kerberoszra, a háromfejű kutyára vonatkozik. Ö az alvilágon uralkodik, és a rab lelket, Perszephonét fenyegeti. Hatalmának megtöréséhez fel kell hozni a fényre. Athéné és Hermész kíséretében Héraklész leszáll az alvilágba. Az utazás hosszú, veszélyes, kimerítő és reménytelenségbe hajló. Athéné, a védelmezője azonban megvigasztalja és megerősíti Héraklészt. Kharon pedig, a révész, aki a halottakat viszi át a Styx-en, végül elvezeti őt Hádészhoz, a halottak birodalmánakuralkodójához. Az megengedi Héraklésznak, hogy elfogja Kerberoszt – de azzal a feltétellel, ha semmilyen fegyvert nem használ! A hős arra gondol, hogy nem fogja tudni végrehajtani ezt az utolsó feladatot. Emberfölötti erejével azonban sikerül kiparancsolnia a szörnyeteget odújából, és láncra verve odadobni Eurüsztheusz lábai elé. Alsóbbrendű énje – Eurüsztheusz – ekkor beismeri vereségét, és Héraklész végre megszabadul.

Héraklész, miután tizenkét próbáját sikerrel kiállta, győzött az alacsonyrendű természeten. Földi élete vége: tűz általi halál. Féltékeny felesége, Déianeira egy méregbe mártott inget adott neki abbéli hitében, hogy ezzel a varázserejű mesterkedéssel visszanyeri szerelmét. Amint Héraklész magára ölti azt, amit „Nesszosz ingeként” ismerünk, az a bőréhez ragad, és égeti tagjait. Ebben a halálos csatában egy máglya épül, melyre önként lép fel, hogy földi külsejétől megszabaduljon. Tűzben ég el oroszlánbörével és buzogányával együtt.

Az Olümposzon Zeusz így kiált örömében: „Ami halhatatlan volt Héraklészben, most megszabadult a haláltól. Rövidesen köszöntőm őt ezen az áldott helyen.”

Az örökkévalóság morfogenetikus teret

 

Ha energiamezőnek tekintjük az embert, olyanok vagyunk, mint a fényrezgések, mint egy fehér pókháló: a fej és a lábujjak között keringő vékony fonalak. A látó szemében az ember keringő rezgésekből álló tojásnak látszik. Karjai és lábai minden irányba kinyúló fénylő emlőknek tűnnek. A látó látja, hogy minden ember kapcsolatban áll az összes többivel, de nem a kezei, hanem a teste közepéből minden irányba kiinduló hosszú rezgésnyalábok révén. Ezek a rezgések összekötik környezetével, egyensúlyban tartják, és stabilitást adnak neki.” – írja Carlos Castaneda az 1960-as évek jelenségéről Az idő kereke című könyvében.

 

Az erőtér fogalma a fizikából származik. A tudományban olyan jelenségek leírására használják, mint a gravitáció vagy az elektromágnesesség. Vegyünk például egy mágneses mezőt, amelyet nem vagyunk képesek sem látni, sem hallani, sem pedig megérinteni. Amit viszont képesek vagyunk látni, azok a mágneses tér erővonalai, mint amikor például vasreszeléket szórunk egy mágnes köré. Ilyenkor egy mintázatot látunk, amely az erőtérről tanúskodik. A mágnes körül és azon belül tehát bizonyos hatású energia működik: a mágneses mező megadja a vasreszelék struktúráját.

Közismert, hogy minden sejt genetikai anyaga azonos, de a végtagok és a fizikai szervek formája mégis minden embernél más és más. Eszerint ugyanaz a kémia összetétel, és ugyanazon fehérjék különböző alakzatokat eredményeznek. A forma nem magyarázható pusztán a kémiai anyagból, ahogyan egy épületterv sem érthető meg pusztán a felhasznált kő, fa vagy beton elemzésével. Alapelv tehát, hogy a forma nem magyarázható az anyagból.

A biológiában is ismert a „mező” fogalma. Az 1920-as években néhány biológus kidolgozta a mor- fogenetikus terek elméletét. Ez a fogalom röviden arra utal, hogy formaképző terek befolyásolják a szervezet – beleértve az élő szervezetek – növekedését. Ezt az elképzelést a mágneses mezők analógiájára dolgozták ki. A biológusok feltételezése szerint a szervezetek a mágneses mezőkhöz hasonló láthatatlan terekkel rendelkeznek, amelyek láthatatlan mátrixként meghatározzák fejlődésüket és alakjukat.

Rupert Sheldrake ennek alapján fogalmazta meg később azt az elméletet, mely szerint minden élőlényt láthatatlan erőterek vesznek körül, amelyekből a lény életerőket vonz magához. Noha Sheldrake szerint ezek a morfo- genetikus terek nagyon személyre szabottak, emellett beszél kölcsönös befolyásolásokról és kollektív erőterekről is, amelyekhez hozzá vagyunk kötve, s amelyek hatással vannak ránk. Korunk több gondolkodója, mint például László Ervin vagy Peter Russell továbbfejlesztették ezt az elgondolást egy olyan „mező” elméletével, amely az emberiség körül és az emberiség révén is létezik. Ez a mező „megőrzi” az emberiség összes megnyilatkozásának mágneses lecsapódását, s ezáltal meghatározza, milyen lépéseket kell az emberiségnek a jövőben megtennie. Levonhatjuk a következtetést, hogy az erőtérnek formaképző befolyása van azokra a dolgokra és lényekre, amelyek kapcsolatba kerülnek vele. Minthogy minden embernek és minden élőlénynek megvan a maga „kis” erőtere, nem nehéz elfogadni azt a képet, miszerint a hasonló erőterek összekapcsolódnak.

A gnosztikus tanokban a felemelkedés, tündöklés és aláhanyatlás természetéhez tartozó nagy, kollektív erőtereket a tizenkét természeti eonnak is szokták nevezni. Ezek a zodiákushoz kapcsolódó sugárterek alkotják a tizenkét részből álló állatövet, melyek mindegyike váltakozva és egyszerre is, a maga módján befolyásolja az ember viselkedését. A gnosztikus gondolkodásban szó van emellett egy „tizenharmadik eonról” is. Ezzel a természetünkön abszolút kívülálló erőtérre utalnak. Ebben az erőtérben összpontosulnak az örökkévalóság erői, vagyis Krisztus Világossága, és körülveszik az örökkévalóságot keresőket.

Létezik tehát egy tizenkétszeres „eonikus uralom”, vagy más néven „zodi- akális (állatövi) börtön”. Ezen eonikus uralom tükörképe megtalálható a saját mikrokozmoszunkban is egy tizenkétszeres aurikus égbolt, a lipika formájában. És ez az aurikus lény vagy lipika tükröződik az anyagember tizenkétszeres „agyistenének” trónján.

A szokásos én-ember tehát nagyon barátságos, előzékeny és müveit lehet, de ez még nem változtatja meg a tizenkétszeres agyistent, melyet a tizenkétszeres aurikus tér ural, ami pedig szintén a tizenkétszeres zodiákus eon uralma alá tartozik! Ezt az életállapotot nevezik „bűnösnek”, nem azért, mert az ember romlott, vagy rossz, hanem mert az eonikus rögeszmében időleges jelenségként, mintegy marionettbábként, dróton rángatják öt.

Az anyagember születésétől fogva ebben a rögeszmében él, sőt, mint természeti jelenség, ebből is született. Kijelenthetjük, hogy a dialektika kényszerképzete úgy járja át az egész életet, mint a kovász a kenyeret. Nincs egyetlen szerv, sejtcsoport vagy sejt sem, amelyik szabad lenne tőle, kivéve a szív rózsájában lévő szellemszikra atomot. Hogy ez az őrület megszűnjék, egy másik folyamatnak kell megkezdődnie az emberben. Egy másik kovásznak kell őt áthatnia, a véréből kiindulva és innen kezdve a folyamatot. Ezt az új kovászt „az új szövetség pránájának”, vagy „Krisztus misztikus vérének” nevezik.

Ez egy hatalmas folyamat, és az a fontos, hogy elkezdődjön bennünk, és ne halogassuk az evangélium tanítványaihoz hasonlóan, akik előbb még meg akartak házasodni, vagy eltemetni a hozzátartozójukat, vagy felszántani a földjüket. A mennyei birodalom új, eredeti zodiákus formájában, új aurikus konstellációban és megújult főszentéllyel a szív nyitott ajtajánál várja, hogy beengedjék.

Mit értenek a rózsa keresztesek azon, hogy…

 

Aurikus tér vagy lipika:

Az érzékszervi központok, erőösszpontosulások és gyújtópontok összessége, melyekben az ember egész karmája le van rögzítve. Az ember földi, halandó lénye nem más, mint ennek a firmamentumnak, vagyis saját égboltjának a kivetülése. Lehetőségeinek, korlátainak és fajtájának megfelelően, teljesen ezáltal van behatárolva. Az aurikus lény a bukott mikrokozmosz „bűnterheinek” (régi egyházi fogalom) megtestesülése.

Ez a régi mikrokozmikus égbolt, amely a Gnózis értelmében vett teljesen új életmóddal, az „életmegfordítással” kicserélődik, és új égbolt keletkezik. Ennek következménye egy új föld, és az igazi ember feltámadása, melyben szellem, lélek és test az isteni tervvel összhangban ismét újjá, harmonikussá és múlhatatlanná válik.

 

Eonok:

Többek között hatalmas, láthatatlan, de világosan érezhető természeterők, melyeket hosszú idők folyamán az emberek teremtettek, kezdetben még öntudatlanul. Kényszerítőén befolyásolják az emberi létet. Mivel a természeti emberiség legkifejezőbb jegye az önfenntartás, így a tizenkét eon közös ismertetőjegye és legfontosabb mozgatórugója is az önfenntartás.

Ezek az idők folyamán hierarchikusan a tér-idő rend fölött uralkodó csoporttá fejlődtek. Az emberiség hatalmas szenvedése árán a leghatalmasabbak közülük ideiglenesen ki tudják vonni magukat a dialektika körforgásából. Ezt a szabadságot azonban csak a világ szenvedésének fenntartása árán érhetik el, mivel az emberek erős fájdalma vagy öröme esetén felszabaduló étererőkből táplálkoznak, és ez szükséges ezen eonok fennmaradásához.

E természeti hatásokon kívül léteznek még az isteni, hétszeres Földkozmosz természeterői is. Az emberi faj bukott állapota miatt azonban e hétszeres erőt többnyire kopárnak, üresnek és ellenségesnek éljük meg. Ezeknek az erőknek a harmóniáját és csendjét az ember számtalan módon megzavarja.

 

Gnózis:

Isten lélegzete, a Logosz, minden dolgok forrása, amely mint Szellem, fény, szeretet, erő és egyetemes bölcsesség nyilvánul meg.

Az Egyetemes Szerzetet is Gnózisnak nevezik, mint Krisztus sugárterének hordozóját és megnyilvánítóját. Harmadsorban a Gnózis Isten élő ismerete, amelyben azoknak lehet részük, akik képesek fénylelküket a tudatos léthez vezetni.

 

Főszentély és szívszentély:

Az ember feje és szíve arra hivatott, hogy Isten emberben folytatott működésének megszentelt munkahelye legyen, ha az ember helyreállította a kapcsolatot a szellemmel.

Egy jel a szerzet nyomában

 

A Szellemi Iskola fejlődését számos különleges jel hangsúlyozta. Mély szellemi megnyilvánulások előhírnökei voltak ezek, melyeket a nagymesterek fényként, erőként és a Szerzet szavaiként továbbítottak a tanulók seregének.

 

Az elmúlt évszázad hatvanas éveiben tartották az első Aquarius-konferenciákat. Ezeken elmagyarázták, hogy a bolygónk lélegzési terében már régóta jelentkező légköri változások hatására egy új sugártér alakult ki. Ez az in- terkozmikus sugártér, a beköszöntő Vízöntőidőszakkal közösen, bolygónkon hatalmas szellemi forradalmat, és az élet minden formájában végbemenő megfordulást okoz. Egy világválság nagy változásokat idéz elő, és mélyen beavatkozik az emberi létbe. Ezáltal egy új keresés jön majd létre. Számtalan ember tér majd le az addig járt útjáról, és mélységes elkeseredésében minden elképzelhető irányba halad, hogy az élet értelmére rátaláljon. Az emberiségnek ebben a válságában a világ és az emberiség egyre mélyebbre süllyed. A nagymesterek öt Aquarius-konferencián magyarázták, hogy a bolygóközi rendszerből, az eredeti mennyei zodiákusból kiáramló teljesen új sugárerő hogyan fog minden embert megérinteni.

Ez a sugárerő, potenciális képességként mindenkinek lehetővé teszi, hogy kövesse a megszabadító ösvényt. A bolygói lélegzötérben lévő új sugárerő az eredeti területről a főszentélyre, és elsődlegesen a pinealis (tobozmirigy)-agy- területre irányul. A pinealis az akarat és a tudat központja.

Minden halandó – magyarázta Jan van Rijcken- borgh – részesül a Szellem sugaraiban, de távolról sem mindenki reagál erre a megfelelő módon. Az ebből következő zavarodottságban, sok ember tudatát támadás éri, és ők felteszik maguknak a kérdést: mi célból, miért és hová? Ezeket a kérdéseket a Szellemi Iskola mindig újból megválaszolta, munkája pedig arra irányul, hogy mindenkit bevezessen az új időszakba, aki kapcsolatban áll vele….

Új gnosztikus birodalom

 

Az eredeti, tiszta asztrális anyagból épült gnosztikus asztrális tér, amelyet a gnosztikus Egyetemes Lánccal együttműködve az ifjú gnosztikus Szerzet épített. Két térségre, a mi világunkra (azaz a hetedik kozmikus területre) és a hatodik kozmikus terület feltámadási terére kiterjedő tevékenysége az igazi megváltásra vágyó embert – mindaddig, míg az aratási időszak tart – képessé teszi arra, hogy az ifjú Gnózis élő testén keresztül belépjen a feltámadási térbe. Vagyis az Iskola élő teste alkotja a két kozmikus terület közti nagyon is ideiglenes hidat. Az új gnosztikus birodalom testesít meg minden szükséges erőt, amellyel a tanuló ezen a hídon áthaladhat az élethez. Európában keletkezett, majd innen kiterjedt az egész világra. Hívása az egész emberiségnek szól.