Pentagram 2014/8

Jelképek, szimbólumok

 

A szimbólumokat – a jelképeket – minden időkben valamiféle titokzatosság lengte körül. Akadnak egyrészt olyan, hajdanvolt kultúrákra és vallásokra utaló jelek, amelyek jelentését már senki sem ismeri pontosan – másrészt nagyon is józannak tűnő jelképek, amelyek mindennapjaink tartozékai.

 

A szimbólumok részint ősrégi jelekből származtathatók, emellett azonban kortárs tervezőink is alkotnak jelképeket, hogy új gondolataikat és ötleteiket ily módon minél közérthetőbb köntösbe bújtassák. A bolygók hagyományos asztrológiai jelei jó például szolgálnak olyan nagyon régi szimbólumokra, amelyeket még ma is lépten-nyomon alkalmaz a tudomány. A modern jelképek viszont inkább a gazdaságban fordulnak elő sűrűn. Itt olyan egyetemes érvényű jelölésekre gondolunk, amelyek a birtoklás és kielégülés iránti vágyat ébresztik fel – egy evő vagy ivó emberalak, egy pénzérme az automatákban, vagy egyszerűen csak egy útjelző nyíl.

Volt idő, amikor a szimbólumok a közvetlen ismeretszerzés eszközei voltak. Gondolunk itt pl. Dzyan könyvének jelképeire (Blavatsky: Titkos tanítás, 1. rész), Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdinájának szimbólumaira vagy a katárok barlangjaiban lévő ábrákra Dél-Franciaországban. Ezek az emberiségfejlődés kozmikus léptékű útjával vannak kapcsolatban. Egy ilyen jelkép az értő szemlélő számára közvetlen magyarázatként szolgált egy olyan folyamategyüttesre, amelynek egyes nézeteit a mindenkori korszellem szabta meg. így a kör a mindent magában foglaló és hordozó istenség ábrázolásaként szerepel, a kereszt a sötétség világába besugárzó fényt, a háromszög pedig azon erők hármas egységét ábrázolja, amelyek az egyetlen Istenből válnak hatékonnyá. Amilyen mértékben az ember érzékszervei és ezzel együtt tudata és értelme is továbbfejlődött, úgy váltak összetettebbé a megtanulandó jelképek is. A fejlődő emberiséget ezek alapvetően két síkon kísérték illetve kísérik: szellemi és anyagi síkon. Az ötágú csillag – a pentagram – például eredetileg az új lélekember szimbóluma, mindamellett az amerikai és orosz hadsereg zászlóján is feltűnik. Egyesek számára a hegyén álló pentagram az ördög jele. Megint mások tudományos érdekeltségeik támogatására használják fel. Ez a körülmény a szimbólumok lényegi ismérvére utal: minden jelképet lehet ugyanis – a mindenkori tudatnak megfelelően – értelmezni, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ez az értelmezés meg is felel az eredeti jelentésnek.

Jelképekkel élni

 

„A valóság nem csupaszon jött erre a világra, hanem jelképekben és képmásokban. Másképp a világ nem tudná befogadni az igazságot.”

(Nag Hammadi, Fülöp Evangéliuma)

 

„Aki a múlhatatlanságról hall valakit beszélni – folytatódik Fülöp evangéliuma -, az a hallottakat mindaddig gyakran összetéveszti a múlandósággal, amíg meg nem ismerte a múlhatatlanságot.” Így eshetett meg az is, hogy sok ősi jelkép idővel szép lassan ellaposodott, és a felületes szemlélő számára ma már csak az anyag területén van jelentése. Ennek ellenére az ilyen elkorcsosult szimbólumoknak is nagy és gyakran fel nem ismert ereje van.

Eredetileg egy szimbólum valamilyen üzenetet tartalmazott, melyet lefátyolozott formában közvetítettek az emberiségnek. Az ilyen ősi szimbólumok mentőköteleknek is tekinthetők, melyeket azért eresztettek le a földre, hogy a tévelygő emberiséget az anyagból a halhatatlanságba vezessék. Ez azt jelenti, hogy az éretlen emberiség akkor még nem volt képes egyedül járni az örökkévalóságba visszavezető utat. Mivel az ilyen szimbólumok a halandóság és a halhatatlanság közötti metszésponton állnak, fennállt és fennáll annak a veszélye, hogy helytelenül értelmezik és lehúzzák őket magukhoz. Akkor aztán a mentőkötél azon fogság megpecsételőjévé válik, melyben a bukott ember tartózkodik.

Képzeljünk el egy embercsoportot, amely az igazságért küzd. Útnak indulnak, hogy megértsék az igazságot, és ennek során egyre tudatosabban tapasztalják, hogy mennyire az anyaghoz vannak láncolva. Ezekben a keresőkben egy képszerű elképzelés, egy szimbólum formájában megjelenő új kilátás az igazság új nézeteit szabadíthatja fel. És eljön a pillanat, amikor minden ilyen kereső kellő lélekminőségre tesz szert, miáltal az új léleknézet befolyása elég erőssé válik ahhoz, hogy a kereső életében átvegye a vezetést. E pillanattól kezdve a régi kötelékeknek, gondolkodási mintáknak és szokásoknak nem lesz már lényeges jelentősége. A szabadságért folytatott küzdelem – mely az ősi, szívbe írt törvényből ered – ekkor oly erőssé válik, hogy az anyagi élet már nem életcél többé. A magasabb szellemi életre nyíló kapu világosan kirajzolódik. A földi börtönt kívülről és belülről is lebontják, és minden akadályozó befolyást megsemmisítenek. A szellemi önállósodás e folyamatában a régi, előírt irányvonalakat elhagyják, és új, egyéni erővonalakat rajzolnak. A kereső a megszabaduláshoz vezető úton tehát magára vállalja a felelősséget a saját életéért.

Ez a folyamat azonban többnyire nem ilyen simán zajlik le. Az ember ugyanis szívesen hagyja, hogy szabályok, előírások és statisztikák vezessék. Úgy tűnik, az „emberi” tekintély feltartóztatja, mivel nem szívesen keres egyedül, és az „emberi” csődjét még nem ismerte fel. Az úgynevezett tekintélyek is csak emberek, akik életfeladatuk beteljesítéséért küzdenek. Ők is éppúgy a régi élet dogmáinak foglyai, mint mindenki más, aki a halhatatlanságra nyíló kaput még nem látta meg. Hasonlóképpen, az ember szívesen változtatja át a szimbólumokat – melyeknek számára a szabad élethez vezető útmutatóknak kellene lenniük – külső támaszt nyújtó dogmarendszerré. A szimbólumok értelme így hamissá válik, a kereső embernek ajándékozott szellemi segítőeszközök erejüket vesztik. Az ember most egy börtön foglya, melynek falain ötletes szimbólumok tanúskodnak hiábavaló fáradozásairól. Ily módon például a Megváltó jelképes születése, keresztútja és feltámadása sokak számára dogmává kövült.

 

Kenyér helyett kövek?

Krisztus születése, keresztútja és feltámadása azonban egy szellemi fejlődés mindmegannyi fázisa, melyeknek minden egyes emberben végbe kell menniük. Azt, hogy ez a bukás és újrafeltámadás útja, bizonyítja például Péter abban a pillanatban, amikor megtagadja mesterét. Mikor a régi és az új között kell döntenie, az új még nem eléggé erős, és visszaesik régi viselkedésmódjába. Minden igazságkereső ember ismeri ezt a tapasztalatot. Új belátásának következményei gyakran oly ijesztőek, hogy fontolóra veszi, valóban tovább menjen-e, tovább akar-e menni! Ilyen pillanatokban nincs meg a belső biztonsága, és egy lépést hátrál. Ami a tér-idő kötelékeiből ki akart szabadulni, az újra visszakerül a régi természetbe. Ebben az esetben az ember szívesen húzza le a megszabadító szimbólumokat a természet szintjére, és ily módon dogmává silányítja őket. Igen, ezeket a dogmákat most még arra is felhasználja, hogy embertársait becsapja. Megpróbálja saját és mások szellemi kenyér utáni éhségét földi normákkal és értékekkel csillapítani. Meghamisítja a jelképek valóságát, és dogmák gyanánt kínálja őket embertársainak. Aki így cselekszik, az a tűzzel játszik, mert egy tiszta jelkép még akkor is megtartja hatalmát, ha helytelenül alkalmazzák. A fonák használattal is megcsapolják az igazság forrását, és aki ezt teszi, az egyszer tapasztalni fogja, hogy valami teljesen mást kap, mint amit egykor oly hőn áhított.

 

Aki a megkísérléseknek ellenáll

Ha azonban a kereső vagy a csoport áttöri a földi természet korlátait, és a jelképek felszabadított erejét az eredeti célra használja, akkor új lehetőségek és új tulajdonságok is fejlődésnek indulnak. Akkor a dogmákba zárt szimbólumok minden pókhálót levetkeznek magukról, és a keresőket magasabb, megszabadító szinten tudják megszólítani. A dogmák – melyek gyakran a félelem keserű gyümölcsei – ekkor elveszítik erejüket, és a jelképek eredeti üzenetét újra meg lehet tapasztalni. Ezt az ösvényt először az úttörők járják be, aztán sok követő, és végül az egész emberiséget felszólítják, hogy térjen vissza ezen az úton.

Jelkép és mágia

 

Az embernek megvan az a képessége, hogy a külvilág dolgait egy belső élet szimbólumainak tekintse. Gyakran ő maga teremt szimbólumokat, és mágusként jelenik meg, aki ezekkel az ábrákkal erőket vonz magához, melyeket befogad, majd továbbad. Ilyenkor két fő hozzáállást lehet megkülönböztetni. Az egyik a belsőleg megszabadult emberé, aki az ősi jelképeket arra használja, hogy az isteni erőket embertársai számára szabaddá tegye. A másik a természethez kötött emberé, aki gyakran ugyanezeket a jeleket arra használja, hogy természeti erőket hívjon fel földi haszon reményében.

 

A „mágia” fogalmát rendszerint a keleti bölcsességgel, varázslókkal vagy „gyógyító emberekkel” hozzák összefüggésbe. Abból indulnak ki, hogy a mágia bizonyos szertartásokat és szellemidézéseket vesz igénybe, hogy ezzel kisebb-nagyobb hatalmakat, embereket, állatokat és tárgyakat befolyásoljon. Ebben az értelemben beszélnek „fehér” vagy jó mágiáról, „fekete” vagy ördögi mágiáról és „szürke” mágiáról is, amely e kettő keveréke. Arról azonban, hogy a mágia e három formája napjaink józan emberének hétköznapjaiban is szerepet játszik, általában mit sem tudnak. Az emberek mutogatás és magyarázat, kérés és parancs, ígéret és fenyegetés révén közlik mondandójukat egymással. Szavakkal, mozdulatokkal és gyakran jelképekkel fejezik ki magukat. A szavak a fülnek szólnak, míg a taglejtések és jelképek arra szolgálnak, hogy szavak nélkül is „mondjanak” valamit, vagy hogy a szavak jelentését hangsúlyozzák és magyarázzák. A legmagasabb és legsilányabb értékek is felkelthetők és befolyásolhatók szavak, gesztusok és szimbólumok segítségével. Ilyenkor a „küldő” indítóoka és a „fogadó” tudatszintje határozza meg az eredményt. A vevő az érzékszervein keresztül fogad be, és ha tudatosan él, szabadon megnyílhat vagy bezárkózhat az őt érő hatások előtt.

Az átvitel jelképes formáját többek között a reklámokban alkalmazzák. Egy terméket egy nagy kifejezőerejű szimbólummal hoznak kapcsolatba. Ilyenkor gyakran a mások számára szent jelképekkel is élnek. A szimbólum és a termék képzettársításával az észlelőben azt a benyomást keltik, hogy a bemutatott termék szerencsét, dicsőséget, hatalmat, gazdagságot, egészséget stb. hozhat neki. Ez a modern mágia egyik formája, amely régi módszeren alapul. De azért normális esetben a szemlélőnek van annyi szabadsága, hogy ne kelljen bedőlnie a reklámszakemberek akarati kényszerének.

Ám vannak a mágiának olyan formái is, amelyek során a mágus tudatosan alkalmaz természetfölötti eszközöket, erőket és lényeket azzal a céllal, hogy láthatatlanul és észrevétlenül befolyásolja embertársait vagy egyéb természetfölötti erőket és lényeket. Ez az átvitel a rezonancián, az együtt- rezgésen alapul. Amikor pl. egy hegedű húrja megrezeg, a húr rezgése továbbadódik a rezonanciatestnek. Ez vele együtt rezeg, és továbbadja a hangot. Hasonlóképpen lehet átvinni az ember számára még ismeretlen magasabb vagy alacsonyabb világokból származó rezgéseket egy külvilági képbe. A rezonancia ezeket a rezgéseket gyakran még fel is erősíti, és akkor választ vált ki. Annak a világnak a természete, ahonnan ezek a rezgések jönnek, valamint a mágus és a befogadó indítéka határozza meg végső soron, hogy az illető magasabb szintre kerül-e, vagy még mélyebbre süllyed az anyagban.

 

A földhözkötő mágia és egy hiteles szellemi iskola erőtere

Mi a különbség a földhözkötő mágia és egy hiteles Szellemi Iskola erőterének hatékonysága között?

A természetmágia gyakorlata a természetben ható erők felerősítésére és tartósítására irányul. Ezért, ha természeterőket hívunk fel – mindegy, hogy jelképekkel vagy anélkül -, ezek a természetmágus hatalmát erősítik, híveit és hallgatóit pedig hozzá kötik. Ily módon egy olyan természeterő-összpontosulás keletkezik, amelyből mind a mágus, mind a közönsége él, és amely a csoportot fenntartja.

Mint már említettük, beszélhetünk fekete, fehér és szürke mágiáról. A fekete mágia azt jelenti, hogy a mágus önző okokból más embereket befolyásol, a fehér mágia pedig, hogy a mágus ugyanezt – földi mértékek szerint – jó és nemes indítékokból teszi. A szürke mágus, kutatási és megismerési célból alkalmaz mágiát. Tárgyilagosan szemlélve azonban a mágia mindhárom formája a múlandó természet határain belül mozog. Egyik sem azon a belső szabadságon alapul, amely az embernek a mennyek eredeti birodalmával való élő kapcsolata révén keletkezik. Ilyen értelemben nem is eredményeznek semmit, és nincs is részük a megszabadító útban, amelyet az Élet Szerzete mutat az emberiségnek. A természetmágia földi erőn alapul. A gnosztikus mágia megszabadító életgyakorlat, amely akkor jön létre, amikor valaki hátat fordít a természeti erők segítségével történő uralkodásnak. Azok az erők, amelyek ebben a folyamatban szabaddá válnak, nem csak egyetlen embernek vagy egy kisebb csoportnak vannak fenntartva, hanem arra szolgálnak, hogy az egész emberiséget eggyel magasabb fejlődési fokra vezessék. Ezért azt a szabadságot is meghagyják a befogadónak, hogy megvizsgálhassa ezt a magasabb életcélt, és ha kívánatos, az új útra térhessen. A Gnózis tehát nem a megújult és felerősödött földi kötelékekre irányul. Egy hiteles szellemi iskola szándéka kizárólag az lehet, hogy az új életet és az ehhez vezető utat megmutassa.

 

A természetmágia, mint a természetfeletti világra gyakorolt hatás

Néhány mágus azért folyamodik jelképek használatához, hogy befolyását a világ túlsó, rejtett oldalára is kiterjessze. A világirodalom számtalan példával szolgál erre. Ez az ismeretlen világ „felvilágosult” korunkban is sokak érdeklődését felcsigázza. Mindenekelőtt a modern irodalom és a filmipar kedveli ezeket a témákat. Közismert például Aladdin és a csodalámpás meséje, amelyben a lámpa tulajdonosának hatalma van a szellem fölött; vagy Faust alakja, aki mágikus jelek segítségével idézi meg a hatalmas Földszellemet. Ezekben a történetekben a szimbólumok anyagi tárgyak, amelyek szerkezetüket tekintve bizonyos természetfeletti lényeknek és erőknek felelnek meg. Aki egy ilyen természetfeletti lény jellegét ismeri, az egy hasonló szerkezetű szimbólummal fel tudja hívni vagy képes befolyásolni, mert a természetfölötti világa ezáltal az érzékszervek világához kötődik. Ezért formál a mágus egy összekötő láncszemet, amely az érzékszerveket kapcsolatba hozza az érzékfölöttivel. Egy jel egy ilyen összekötő láncszem lehet. De növényi illatok, alakok, szertartások és zajok is szolgálhatnak közvetítőeszközként.

Ha azonban a mágus abba a helyzetbe kerül, hogy egy jelkép által felhívott lény jelentkezik nála, akkor máris kötődik ehhez a lényhez. A legrosszabb esetben soha többé nem szabadul meg tőle. A természetfölötti lény az okkult mágus mesterévé, ő maga pedig ennek akarat nélküli eszközévé válik.

 

A szabadságban befogadott és továbbadott Krisztus-erő megszabadítóan hat

Az emberiség szolgálatában a szellemi úton haladó egyetlen komoly kereső sem fog ilyen okkult módszerekkel foglalkozni. Aközött, hogy a természetfölötti lényeket és erőket „jó” vagy „rossz” szándékkal hívják fel, elvben semmi különbség sincs. Ígyis-úgyis befolyásolják az ént, és a személyiséget korlátozott világukhoz kötözik. Az isteni szellemmel való eggyéválásnak útjában áll ez az én-tevékenység, lett légyen az én mégoly művelt is, s álljon bár teljesen a szenvedő emberiség szolgálatában is.

 

Védekezés a természetmágia következményei ellen

Ha mármost vannak olyan emberek, akik megpróbálják gondolatokkal, érzésekkel és akaratimpulzusokkal embertársaikat mágikusan befolyásolni, történjék ez akár szimbólumok, akár „magasabb” hatalmak és lények segítségével, akkor hogyan lehet ez ellen védekezni? Minden ember megvédheti magát ettől, ha tiszta, józan és gyakorlatias életet él. Aki nem ragadtatja magát túlzásokra, aki nem esik a bódulat állapotába és nem kerül az értelem, az érzések és vágyak szélsőséges helyzeteibe, az nem kínál rezonálási lehetőséget az ilyen tevékenységeknek. Mindenekelőtt az a lényeges, hogy megkülönböztetési képességre tegyünk szert, hogy eldönthessük, mi a képzelődés és mi a valóság. Léteznek egyéni vágy- és félelemképzetek, amelyek felerősödvén az emberre úgy hatnak, mint hangok, vagy mint cselekvő személyek. Ekkor azt hihetnők, hogy kívülről jövő mágikus befolyásoltság alatt állunk, holott csupán mi magunk hoztuk létre a jelenséget. Természetesen ekkor is csatlakozhatnak mágikus erők az ilyen hallucinációkhoz. Ezért olyan fontos, hogy az ember ezeket a hallucinációkat mint saját lényéből származó erőket ismerje fel. Csak ekkor vágja el a nemkívánatos kötődések lehetőségét.

A szellemi úton járó tanuló azonban a józan valóságérzéke mellett még olyan megszabadító erőknek is birtokában van, amelyek igaz önvalójából és valamely szellemi iskola megszabadító erőteréből kiindulva fokozatosan válnak hatékonnyá. Ezekkel az erőkkel válik lehetővé a felismerés, hogy mi a valóság és mi a képzelgés, hogy melyik a tükörszféra-erő és melyik a megszabadító erő. A tükörszféralények* fokozatosan lelepleződnek és hatástalanokká válnak.

A filozófus Jamblichus (Krisztus után kb. 250-325) ezt mondja a mágiáról: „Az egyik mód a lélek szentelődését kívánja meg, amely minden testit és természetből valót visszautasít és kizár; a másik mód a lélek megszentségtelenedéséhez vezet. Az egyik a bennünk lévő isteni szikrával, minden jó forrásával való egyesülés; a másik e természet hatalmaival való összeköttetés, a démonokkal és elementálokkal, amelyek az embert leigázzák, és médiumsághoz, ezáltal pedig lépésről lépésre lelki és erkölcsi hanyatláshoz vezetik” (Jamblichus: De Mysteriis)

 

* A tükörszféra a mindennapi élet színteréül szolgáló durvaanyagi szféra éterikus párja. Amikor valaki meghal, finomanyagi testei egy ideig még megmaradnak a földi élet tükörképében, a tükörszférában. Ezért beszélünk „tükörszféra-lakókról”, jóllehet ott számos egyéb életforma is előfordul. Bizonyos idő elteltével aztán az elhunyt finomanyagi testei is elpárolognak, majd a tudat újra visszatér a durvaanyagba.

Az ember titka

 

A nyugat egyik legismertebb rajzával vezet be bennünket jelképrendszerén keresztül emberi mivoltunk rejtélyébe a mű alkotója, az olasz egyetemes zseni, LEONARDO DA VINCI (1452-1519). A kép, melyet az „aranymetszetként” is emlegetnek, a valódi reneszánsznak – azaz újjászületésnek -, az isteni ember feltámadásának a kulcsa.

 

Manapság a „reneszánsz” fogalmát teljesen megfosztották vallásos értelmétől, és már csupán egy művészeti korszak megjelölésére szolgál. Tüzetesebben megvizsgálva azonban e korszak alkotóinak munkásságát, kutatóösztönükben bizony fellelhető a belső megújulás, az életmegfordulás keresése. Az újjászületésre irányuló eme fáradozás mögött a szellem-elv, az alásüllyedt isteni ember maradványának unszolása állt. A régi művészet és filozófia újraélesztése a mélységből feltörő tökéletességre való törekvést szolgálta. Ad Fontes – a forráshoz – volt e korszak mottója. Ettől az igazságkereséstől hajtva vázolta fel Leonardo da Vinci a megszabadulás útját az emberiség számára rajzának művészi közvetítésével.

 

Az ember helyreállítása – jelképekkel magyarázva

Leonardo ehhez azt a jelképrendszert alkalmazza, amit az ősi rovásírásban is megtalálhatunk. A rovásbetűket apróbb faágakba, bükkpálcákba karcolták. A papi jósnőnek ezek látnoki pálcaként szolgáltak, hogy az emberi sorsot megmutassák. A régi északi rovásírásábécé olyan matematikai erővonal-szerkezeteket ábrázol, melyek magában az emberben is megvannak. Az ember testalakja ill. testbeszéde ezeknek az erővonalaknak a kifejeződése.

A fa képét mindig is az emberrel hozták kapcsolatba. Egyes mítoszok az embert egy fából származtatják.

A fa törzse a hátgerinc kígyótűz-rendszerét jelképezi. A világkőris, az első fa, mely hajdan a paradicsomi fa és a szent kígyótűz-rendszer ősképe volt, teljesen eltűnt. Az ember már nem isteni lény többé, hanem földi anyagból szőtt árnyék. Az emberi kígyótűz-rendszer elszáradt fájának halott faanyaga azonban az endúra révén a győzelem keresztjévé válhat. A kereszt és a feltámadás összefügg egymással, ugyanis a keresztút az alapja a transzfigurációnak, az isteni ember újjászületésének, a valódi reneszánsznak. Ez az út pontosan nyomon követhető Leonardo emberábrázolásában a rovásírás alapján.

 

A kereszt és a feltámadásrovás

Ha a kettős végtagokkal ellátott embert vonalakká egyszerűsítve vázoljuk fel, akkor az algiz- vagy feltámadásrovást látjuk magunk előtt. A függőleges rovás a vízszintesen kitárt karokkal képezi a keresztet, mert a dialektikus személyiség keresztútja a híd vagy a közvetítő az új emberré váláshoz, melyet az algizrovás jelképez. A kereszt és a feltámadás egy. Az algizrovás, mint kettős rovás egy kettős titkot rejt magában, illetve a megújulás egész útját.

Az egységből sokság keletkezett. A Leonardo féle kettős végtagú emberlény az emberi ikerségről tanúskodik. Két lény lakozik bennünk, egy parányi isteni maradványlény, mely a szív rózsájában alszik, és egy hatalmas földi én, mely vágyaival és szükségleteivel éjjel-nappal eltölt bennünket, és minden más késztetést elnyel. Ha azonban a földi iker a keresztúton jár, akkor halandósága kiindulópontul szolgál a megújuláshoz.

Az algizrovás az életrovásból – mely az ember- vagy emberiségrovás megváltoztatása – és a halálrovásból tevődik össze. Így az algizrovást felfoghatjuk egy fának, melynek törzse a földi világot, koronája pedig az isteni világot jelképezi. A megszabadulás útja a földi haláltermészetben kezdődik, mely az isteni természet utánzata és tükröződése.

A halálrovásban az élet fája lekonyult és a feje tetejére állt. Ágai az anyag sártengerébe fúródtak és gyümölcstelenné váltak. Haláltermészetünket a dialektika ikererői uralják. Jó és gonosz, nappal és éjszaka, születés és halál tartják mozgásban létezésünk kerekét.

 

A keresztre feszített ember

Az algizrovás közepén találjuk a keresztre feszített embert, mely nem kereszten lévő holttestet ábrázol, hanem egy olyan embert, aki a krisztuserőben keresztre feszíti az életét, teljesen más irányt adván neki, s ezzel fordulópontot képez a teremtés történetében.

A Leonardo féle emberlény három mágikus központjával szegeződik a kereszt törzséhez: a tímuszmiriggyel, mely a szívnek felel meg, a plexus szolárissal a köldök helyén és a plexus szakrálissal, a karmakinccsel. Ezek a helyek – melyeknek a földi ember csak a megkötő nézetét ismeri és használja – változnak és újulnak meg az alkémiai folyamatban a Krisztus-erő segítségével.

 

Az új templom négyzete

A keresztet az anyag szimbólumaként egy négyzet fogja körül. E négyzet középpontját helytelenül alkalmazott, a földire vonatkoztatott szexuális teremtőerők képezik. Ezek kötik az embert a dialektikához az elromlott plexus szakrális szentségtelen hatásai miatt. Ezért süllyed innen kiindulva a halálrovás három gyökere lefelé a földbe. A dialektika ezen négyzetét kell a keresztút által olyan négyszöggé változtatni, amelyre fel lehet építeni a leendő új embert. Így dolgozik együtt a régi ember Krisztiánopolisz alaptervén, a mennyei Jeruzsálem négyzetén, az isteni világrenden, ahol az új lélek hazájára talál.

 

A kerék, amelyhez az ember hozzá van kötözve

A test és finomanyagi részeinek természetes középpontja a köldök és a plexus szoláris. Ez annak a keréknek az agya, melyhez az ember mindaddig hozzá van kötve, amíg a földi természet erői megkötik. Addig ott van kerékbe zártan, elítélten, saját földi, múlandó természete által halálra ítélten. Ezalatt a réginek meg kell halnia, alá kell hanyatlania, hogy az új megszülethessen. Ez a János-út, melyet egyszer minden komoly tanulónak be kell járnia. Ez az endúra keresztjén való halál azon alkémiai átváltozási folyamat kifejezése, mely a földi személyiségben kezdődik, amiről a halálrovás gyökerei beszélnek képletesen.

 

Az élet- és emberrovás

Az endúra az Új Lélek felébresztésének útja. Az új lélek képe az emberrovás, mely az Istenfia feltámadását hirdeti, a kereszt felemelését. Da Vinci rajzán az ember maga emberrovássá vált, ugyanis földi élete feloldódott a Szent Szellemben. A felfelé tárt karok az isteni Szellem befogadását jelzik.

Az emberrovás a Kos szimbólumra vonatkozik és arra az évszakra, melyre a Húsvét, a bárány ünnepe esik. Immánuel – a bennünk lakó Isten – keresztülment a halálon, és feltámadását ünnepli. Az Ószövetség prófétái Jézus Krisztust nevezték „Immánuelnek”.

 

A pentagram a halhatatlan életről tanúskodik

A régi köldökjegy a betlehemi csillag középpontjává változott.

A karok meghosszabbodtak és túlnőttek a földi anyag négyzetén, mégpedig az örökkévalóság körében emelkedő pentagram csúcsain keresztül. A fej belemerült a sugárzó csillagáramba. Az új ember arany pentagramként ünnepli feltámadását, és szárnyaló lényként feszül újra életre kelő testruhájának tökéletes körében. Négyzet és kör áthatják egymást, és egységgé szövődnek. Elkészült a szóma pszichikon, az arany menyegzői ruha. Ez az a „jármű”, amellyel az ember beléphet a felettes természetbe, ha az alantas természetet és a halált legyőzte.

 

A feltámadás ábrája

A négyzeten és a körön belül helyezkedik el az ember, mint feltámadásrovás. Papi mozdulattal áldást adóan felfelé tartja karjait. Eloldotta magát a természet keresztjétől. A kereszt ismét megelevenedett benne, mint isteni életfa, mely a Krisztus-fény pirkadatának hatására új rügyeket hajt.

A feltámadásrovás, mint algiz- vagy jávorszarvas-rovás a szent szarvas agancsát ábrázolja, az új ember isteni erőkből megújított gondolkodási képességét. A mitológiában az isteni előembert, vagy a feltámadott, újjászületett embert kétneműnek ábrázolják. Ez az isteni őslény hozza az ember bukása után az ősáldozatot, hogy nyitva maradjon az isteni hazába való visszatérés útja.

Ez az ember titka, és igaz művészet csak az, mely a földi anyag nehéz ólmából a szellem fénylő aranyát készíti. Leonardo da Vinci emberrajza ezt az üzenetet őrzi az egész emberiség számára. Ez a rajz az isteni megmentési terv tanúbizonyság-láncában lévő drágakövek egyike, melynek segítségével minden kereső találhat és maga is megtalálttá válhat.