Betlehem – Golgota – Pünkösd  III. rész

Pünkösd

 

A pünkösdi események során, a Szellemet az apostolokra leereszkedő tüzes nyelveknek ábrázolják, vagy galamb alakjában ereszkedik alá az isteni világból. Ezután az apostolok kimennek a világba és prédikálnak. Megvalósították magukban az Atya, Fiú, Szent Szellem, az akarat, a szeretet és a béke közösségét, amit minden embernek meg kell magában valósítania a megszabadulás útján. Akkor birtokolja az isteni akaratot, az Atyát, melyből a Fiú szeretetbölcsességét megtudhatja és kibocsáthatja. Egy új asztrális köpenyt sző, és a „Szent Szellem”, a béke, mely minden értelmet túlszárnyal, új étertest létrehozásához vezeti őt, mely új, az egyetemes szeretetből született cselekedeteket tesz lehetővé.

A szellem temploma

részlet Jan van Rijckenborgh, Az egyetemes ösvény című művéből

 

A misztikus év folyamán évente ünnepelt Pünkösd egészen más, mint amit a tanuló ünnepelhet a megújulás ösvényén. Amikor a Biblia azt írja, hogy „ mikor eljött Pünkösd napja”, akkor ez a nap sem a zsidó, sem az egyházi év Pünkösdjével nem esik egybe.

Pünkösd ünnepe, amelyről a Biblia beszél, az a pillanat, amikor a tanuló fejlődése és előkészületei elérik azt a pontot, hogy a Szent Szellem, tehát az egyetemes, eredeti szellemi anyag valóban testi kapcsolatba léphet a tanulóval. Ezzel egészen új folyamat kezdődik. Jó lesz tehát itt megbeszélni, milyen ez az előkészület, hogyan jön létre ez a kapcsolat, és mik a következményei.

Legelőször is elbúcsúzunk mindenféle történelmi eseménytől. Mint egy Szellemi Iskola tanulói, egy egészen új lehetőség, egy nagyon aktuális esemény elé állítjuk egymást, mely magában a tanulóban zajlik le, s amelyben Önök mind részesülhetnek. A szellem templomáról szeretnénk Önökkel beszélni, mert érthető, hogy a szent, egyetemes Szellem befogadásához egy templom kell.

Mivel ezt a tanulónak magának kell felépítenie, logikusan az az első feltétel, hogy a tanulónak templomépítővé kell válnia. Ez viszont közvetlenül a szabadkőművesség fogalmával, a rózsakereszt szegletkő-szabadkőművességével hoz kapcsolatba minket. A szegletkő-szabadkőműves egy szegletkőre, Jézus Krisztusra akar építeni. A földi világ embere csak nehezen hatolhat el ennek a dolognak a megértéséhez. A tanuló számára azonban, aki be akarja járni az ösvényt, ennek a szónak többet kell jelentenie valami szövegnél vagy épületes, misztikus, közönséges vagy jámbor szólamnál. Ön előtt is sokan keresték már ezt az ösvényt, de nem találták meg, mert hiányzott a kulcs, az egyetemes szegletkő, a kulcs, mely Jézus Krisztus.

Gondolataikat most ne hagyják valami papi ruhába öltözött jelenséghez kalandozni – mert Krisztus egy hatalmas szellemi erő. Ez a szellemi erő körülvesz minket. Benne van bolygónk szennyezett, megromlott anyagában. Szent erő ez, mely nem ebből a természetből magyarázható. Ezt az erőt sok néven nevezik.

A rózsakereszt Szellemi Iskolája Önnek elsősorban Krisztus-erőről beszél, ami azt jelenti, hogy ezt az erőt egyenesen az eredeti egyetemes életből sugározzák bele ebbe a megromlott természetbe.

A Szellemi Iskola ezt az erőt Jézusnak is nevezi, amivel azt jelzi, hogy az egyetemes Krisztus-sugár feszültség és rezgésszám tekintetében olyan erővé transzmutálódott, amit a dialektikus ember is képes felfogni és kibírni. Olyan erő ez, amellyel tehát a bűnös ember a megszenteltetésig dolgozhat. Ez az isteni erő azért oly nagy titok, mert csak Krisztusban tudunk a mélyére hatolni.

Ha a tanuló ebben él, akkor ez a vibráló isteni őserő az ő számára asszimilálható birtokká válik, amely őt képessé teszi arra, hogy ebből az erőből cselekedjen. Meg kell ugyanis értenie, hogy az isteni nyelv nem szavakban, hanem tettekben, testi élményben jut kifejezésre.

Talán most már az is világosabb lett, hogy ha a Krisztus-erő nem válna Jézuserővé, akkor az ember semmit sem tudna kezdeni vele. Ezért mondták a régi rózsakeresztesek: Jesus mihi omnia – Jézus mindenem. Ezért szól így a megvilágosodott üdvözlete:

Üdvözöllek, napok Elsőszülöttje,

Te, feltámadás reggele.

Akinek fényénél a gonosz menekül

És a rózsa kivirult.

Így ujjong minden idők megszabadult embere, akiben ez az isteni erő személyes lett, mert tudja, hogy enélkül az alapvető erő nélkül, a Szegletkő, a szegellet feje nélkül nem lehet építeni, az ívet nem lehet befejezni.

Ismételten ki kell jelentenünk tehát, hogy a dialektikus embernek először is ezt az alapvető erőt kell megragadnia és birtokolnia, ha be akarja járni a megszabadulás ösvényét. Ezzel az erővel senki sem tudja Önöket egyszerűen megajándékozni, ebben a tekintetben semmiféle közvetítő sincsen. Ezt Önöknek kell meghódítaniuk, a dialektikus vér és annak sötét tombolása elleni kemény küzdelemmel kiharcolniuk.

Ha tehát tudják, hogy tudatunk színvonala vérünk tartalmától és szerkezetétől függ és akaratunk a vérünkhöz van kötve akkor talán jobban megértik, hogy a megsemmisülési folyamat miért a jelenlegi formájában játszódik le! Ezért vannak annyian, akik ezt a harcot nem merik elkezdeni. Ezért vannak annyian, akik ezt a harcot nem akarják elkezdeni. Hiányzik belőlük a tökéletes bátorság, a mély meggyőződés és a tiszta vágyakozás. Számukra Jézus Krisztus neve puszta szó, vagy egy kép a falon.

Sokan küszködnek, sokaknak nagyon nehéz az életük, és halálra fáradtak a szakadatlan csatározásban. A földi zsibvásárban senkinek sem jutott sima út. Mi azonban nem erről a csatáról beszélünk, mert ezt a háborút az ember önmagáért, az önfenntartásért folytatja. Ezt az önfenntartási ösztönt csoportokra oszthatjuk. Küzd az ember a saját véréért, saját gyermekeiért, családjáért, a saját érdekeiért, saját eszméiért. Mi azonban – még egyszer hangsúlyozzuk – arról a harcról beszélünk, mely akkor fejlődik ki, ha egy magasabb rendű kapcsolatot akarnak elérni, ez egy harc Isten kéznyújtásáért, mely az élethez vezet!

Tapasztaltak-e már életükben valamit ebből a harcból? Ezt a harcot talán a fájdalomhoz, szülési fájdalomhoz lehetne hasonlítani. Mert az ösvényen haladó tanulónál valóban Jézus Krisztus születéséről van szó, az egyetemes érintés megszületéséről mikrokozmoszában. Törvény azonban, hogy egy újnak a születését halálnak kell megelőznie. Ha ennek az elsődleges pusztulásnak a kardja először érinti meg az embert, már úgy ordít, mintha nyúznák. Mihelyt pedig megszületik a zsenge kis Világosság, azonnal gyilkosságról és menekülésről hallunk, mint közvetlenül a történelmi Jézus születése után is. Ez érthető, mert a külső élet természetesen ellensége az éppen megszületett új, belső életnek, s azt meg akarja ölni.

A dolgok az ellentmondások örvényével rontanak Önökre, és ebben az örvénylésben kell megtanulniuk megismerni azt a folyamatot, mely megkezdődik Önökkel. Tulajdonképpen két folyamatról beszélhetünk: egy lehanyatlási folyamatról és egy felemelkedési folyamatról, melyek különösen sokrétűnek fognak mutatkozni. Itt ugyanis a nagy transzmutálásról, a mikrokozmosz átváltoztatásáról, minden idők misztikus templomépítéséről van szó. Csodálatos kegyelem egy ilyen magasztos építmény szabad kőművesének lenni.

Régi legendák és mítoszok is beszélnek az építésnek erről a magas, lovagi hivatásáról, és hogy a templom lovagjainak és szerzeteseinek oldalukon karddal kell dolgozniuk, állandó készenlétben, hogy bármely pillanatban ki tudjanak védeni egy nagy erejű támadást, le tudják verni az ősellenséget. Ezért a szabad kőműves, a szabadon építő hős és bölcs, de ugyanakkor munkás is. Minden szakmát egyesít magában, mert hatalmas műve során mindre szüksége van. Így épít és harcol a tanuló ebben az egyetlen erőben a megújulás ösvényén, az egyetlen szegletkövön.

Az eredmény pedig meglepő. Egy új tetőponthoz vezet, melynek két nézete van. Az egyiket Golgotának nevezzük, a másikat feltámadásnak.

Aminek az új templom építése előtt el kellett pusztulnia, azt teljesen lebontották, abból semmi sem maradt. Ezért ki lehet mondani, hogy Consummatum est: elvégeztetett! És mi támad fel? Az új ember! A sír és a halál már nem tudja fogva tartani ezt az újraéledtet, aki megváltotta magát régi létkörétől, megszabadult a születés és halál kerekétől, a dialektikától.

Ez az egész, sokrétű folyamat Jézusban, az Úrban ment végbe, a transzmutált, majdnem emberivé vált Krisztussugárzásban. Amikor ez az érintés teljesen befejezte a munkáját, akkor mintegy mennybemenetellel visszatér eredeti forrásához, s az így elhagyott tanuló Jeruzsálem felé fordul. Jeruzsálem – a templomváros! Az egyetemes élet városa, lakóhelye, a Mozdulatlan Birodalom, Isten városa. Itt történik meg a Szent Szellem kitöltetése. Míg az egyetemes életnek eddig csak egy sugara foglalkozott a tanulóval, ez most felemelkedik az egyetemes anyag teljességéhez és egyesül vele. A vándor igazán és tökéletesen hazaért.

És ezután tanúsítja, hogy a megújult élet tudatra ébredt benne. Tanúsítja, hogy tudja, tudatos kapcsolatban van egy olyan valósággal, amely nem magyarázható ebből a természetből. Tanúskodik önvalójának legyőzéséről: annak a legyőzéséről, ami eddig megakadályozta a mennyei tudatmag felébredését. Tanúsítja, hogy számára a dialektika anyaga nem létfeltétel már, mert kiemelkedett az idő béklyóiból.

Ez tehát egy koronázási ünnep, mert elérte az időbeliség végcélját: de azért is ünnep, mert a megnyilvánulásnak egy új napja tárult fel számára: Pünkösd, életének koronája.

„Az Élet Szerzete minden tanulóhoz lehajol, s a tanulónak a tisztulás folyamata révén a gnosztikus-asztrális tér felé kell fordulnia. Ha ez mélységes vágyakozással történik, akkor az érzelem-ember belül megnyugszik, és a szenvedély megszelídül. A tiszta irányulás miatt megtanulnak csendben lenni és odahallgatni, annyira jól figyelni, hogy megértik, amit Nikodémus nem fogott fel, mert úgy vélte, hogy már mindent olyan jól tud.

Pünkösd táján gondolataink a Szent Szellem tüzével foglalkoznak. Hogyan hat ez a tűz az emberben? A Szent Szellem a szent lélegzettel jön el az emberhez. A Szent Szellem erői a kegyelem tüzével hatolnak be a lélegzési térbe. Megtöltik a tüdőt, s így bejutnak a vérbe. Ha a vér eléggé tudatossá vált, akkor ekképp föltöltődvén egy hatszoros érzékszervi észlelést idéz elő, amely lángnyelvként száll fel az emberből.”

részlet Catharose de Petri: Az élő ige c. művéből

Hatalmas szellemi fordulat közeleg

 

Senki sem juthat ki a dialektikus életterületről észrevétlenül. Ez olyan biztos, mint ahogy kétszer kettő négy. Nem mintha a dialektika különösebben gonosz szándékú volna, de fajtájának megfelelően nem képes más módon reagálni. A megüresedett teret – ahol csak lehetséges – azonnal újra ki kell töltenie.

 

Ez dialektikus törvény, e természet egyik alapvető tulajdonsága. Pusztán e tulajdonság következtében vannak lények, melyeknek jó, vagy gonosz szerepet kell betölteniük. Mégis, velejükben mindannyian a gonosz-jó vagy a jó-gonosz, a téridő-világ hasadtságát uraló őrület szálain függnek. A látható világról van szó, de mindenekelőtt a láthatatlanról is.

A rózsakeresztesek a „dialektikus hierarchia” jelöléssel utalnak e szervezett őrületre. Ebből keletkezett minden okkult, misztikus és egyházi hierarchia. A Pistis Sophia gnosztikus irata szerint a Pistis Sophianak az eonok minden szféráján át kell vonulnia, és kétségbeesetten, lesújtva énekli vezeklő dalait. Ebből megtudjuk és rádöbbenünk, hogy a csaknem tehetetlen embert hatalmak tartják fogságban. Ennek legrosszabb állapota pedig a tökéletes tudatlanság, amikor az ember már nem is veszi észre, hogy fogoly. Ha nem látja, hogy „elveszett fiúként” kénytelen a disznók moslékát enni. Ha nem érez késztetést, hogy felkeljen és visszatérjen az Atyához. Ez az átlagember állapota.

 

Nagy változások 1875 óta

A tükörszféra hatalmi helyzetét évszázadokon át, körülbelül 1875-ig, semmi sem veszélyeztette. Akkoriban azonban kifejlődött néhány hatalmas impulzus, amelyeknek az emberiséget egy hosszú éjszakából való felébredés küszöbéhez kellet elvezetniük. Ezt az időszakot az Egyetemes Szerzet gondosan és hosszan készítette elő. Beavatottak jövendölték meg századokkal azelőtt, hogy a XX. században nagy fény ragyog fel a világon, és az emberek seregestől fognak feléledni.

E felébredés méretét mégis a jövő rejtegeti, mígnem felvirrad a nap, amikor az Egyetemes Szerzet a tükörszféra-őrület áluralmát közvetlenül megtámadja. Ezt a szent munkát a Szerzet küldöttei öntötték formába. A valóban és komolyan az igazságot keresők előtt természetesen meg kell nyilvánulnia mindannak, ami még rejtve van. Viszont sem gyöngyöket nem szabad soha a disznók elé szórni, sem rózsákat a szamarak elé…

Így ajándékozták meg az emberiséget a világossággal, és nyitottak ajtót neki. Az ellenség azonban, mint mondottuk, nem alszik: mert nem tehet mást; mint a víz, amely a szabaddá vált helyet nyomban kitölti…

 

A fényhez vivő út ellenállást kelt

A Rózsakereszt nagymesterei, Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri annak is tudatában voltak, hogy az igazságkeresőt nem lehet ellenállás nélkül a világosságok világosságához vezetni. Az ellenálló erők mindig odasújtanak egész ravaszságukkal. Aki le akarja leplezni ezt a ravaszságot, annak ezt önmagában kell felfedeznie. Aki önmagában még nem pillantotta meg a szörnyű Medúzát, az könnyen mondhatja: ó, nem lesz ez olyan vészes, hiszen jóakaratúak vagyunk, a fényre törekszünk; a fény minden, amire vágyom! Egész szívemmel, minden vágyakozásommal sóvárgok utána…

Maga Péter, a legjobbak egyike sem tanúskodott nagyobb önismeretről: „Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged.(Márk 14:31) Neki is meg kellett azonban tapasztalnia, hogy háromszor tagadta meg urát: fejével, szívével és cselekedeteivel. Ez a puszta valóság.

Amikor pedig az Úrnak Gecsemáné kertjében át kellett virrasztania a sötét szenvedés óráját, senki sem akadt, aki vele virrasztott volna. Alva találta tanítványait. Méghozzá háromszor.

Harmadszor is jőve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Eljött az óra, ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.

Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett, aki engem elárul.” (Márk 14:41,42)

 

Ki érti a fény és a sötétség drámai konfliktusát?

Vajon meg tudja-e érteni napjaink embere e kozmikus és mikrokozmikus drámát? Ha az égi közelít a földihez, és kerekasztalt alkot, akkor alapvető szembenállás keletkezik. A tizenkét pár állatövi erő éppoly kevéssé képes pozitívan reagálni, mint a tizenkét pár agyideg. Alszanak. Sőt: van közöttük egy Júdás is. Nem rossz ember, nem gonosz áruló, hanem a legmagasabb, amit a dialektika kínálhat. Júdás jelképezi az ember ama hajlamát, hogy a Krisztusfényt saját ragyogó világi eszményeinek szolgálatába állítsa. Ez az árulás minden emberben ott leselkedik.

Mi pedig ebben a hasadt állapotban beszélünk másoknak a fényről, mely tudatunkat még mély álomban találja. Itt szunnyad Júdás árulása. Ez nagy éberséget követelő helyzet. Ezt a mozzanatot ugyanakkor nem lehet átugrani, végig kell küzdeni és átélni. Egészen addig a pillanatig, amikor besugárzik a Szellem tüze. Akkor virrad fel Pünkösd napja, a Szent Tűz kitöltésének ünnepe.

Évszázadok gyakorlata bizonyítja, hogy a keresztény ünnepnapokat felületesen ülik meg anélkül, hogy az ember ezáltal belülről bármit is változna. Ez annál inkább szomorú, mert az egész ciklus – a fény születése, a keresztre feszítés, feltámadás, mennybemenetel és a Szent Szellem kitöltése – az emberben lezajló folyamatra utal. Az újjászületésnek és az azt követő transzfigurációnak eme állomásait egy gnosztikus szellemi iskolában viszont meg lehet valósítani. A keresőnek azonban jól meg kell értenie az idők jeleit. Magában és maga körül is fejlesztenie kell a jelenségek igazi fajtájának helyes felfogását. Látnia kell, mi történik, és nem szabad hagynia, hogy áldozatul essék a tudatlanságának.

Pedig mily könnyen félrevezeti az embert a szép látszat, egy hamis eszmény, a fény miatt keletkező árnyék…!

Az egész világ mindent átfogó nagy felébredésről beszél. Az ember felteszi a kérdést, hogy ki is ő valójában. Mit csinálok én itt? Van-e ennél jobb világ is? Mi történik, miután meghaltam? Sokan válnak érzékennyé úgynevezett természetfeletti jelenségekre is. Jó, hogy az emberiség most felébred. Ez az állapot azonban nem is olyan egyszerű, mert az ébredés közben és után vezetőkre is szükség van. Méghozzá olyanokra, akik saját tapasztalatból ismerik a labirintusból kivezető utat, akik ezt az utat már maguk is bejárták. Azért, hogy ne vak vezessen világtalant, nehogy mindkettőjüknek a mocsárban kelljen megfenekleni. Hogy ne vak prédikáljon világtalannak a fényről, amit egyikőjük sem lát, és egyik süket ne a másikat faggassa a gyönyörű zenéről, amit egyikük sem hall.

A vízöntő korszak ösztönző befolyására jelenleg lenyűgöző a kínálat az okkult vagy misztikus alapú, nyugati és keleti eredetű gondolkodási irányzatok és önmegvalósítási rendszerek tekintetében. Oly sokféle létezik, és oly gazdagon árnyalva, hogy az igaz kereső is csak fáradságosan talál utat, mivel rendkívüli mértékben ki van téve a félrevezetés veszélyének.

 

Kiút a növekvő zűrzavarból

Az állítólagos lehetőségek vásári összevisszaságának és nyüzsgésének kellős közepén mutatja meg a Lectorium Rosicrucianum a kereső számára a Gnózis megszabadító ösvényét. 1956-hoz képest azonban van egy különbség. A Gnózis fogalma akkoriban még nem volt olyan ismert, mint ma, azóta viszont – ahogy mondani szokták – beszédtémává vált. Észre kell vennünk azonban, hogy ebben is nagy veszély rejlik. Ekképpen ugyanis könnyen befalazhatják a Gnózist mindenféle elképzeléssel és értelmezéssel, melyek bizonyára érdekesek, mindamellett egészen agyafúrt módon akadályozhatják meg a Gnózis eleven érintését. A világ így zárja keretek közé a Gnózist. Akkor aztán csupán történelmi összefüggés marad belőle.

Jóllehet ezt is nagyszerűen lehet még egy ideig tanulmányozni, de semmiképpen sem vezet már a Gnózis számára egyedül szükséges önátadáshoz.

Az új élet legfontosabb követelménye ugyanis az önátadás, tehát hogy az ember a gnosztikus ösvénynek szentelje magát. Enélkül, a „mindent vagy semmit” elvével szembeni engedelmesség nélkül a Gnózis csak lebilincselő fogalom marad, érdekes beszédtéma, mélyreható tanulmányok tárgya, vagy – kétes értékű ráadás gyanánt – az éntudat színekben pompázó dísze. Ezért, aki igazságkeresőként az ellenség nagy játéka elől meg akar menekülni, ha valóban meg akar szabadulni, és ilyen értelemben kíván munkálkodni a fordulóponthoz közeledő tízezrek szolgálatában is, annak határozottan kell a Gnózis felé fordulnia és magát átadnia. Lényét meg kell nyitnia a Hétszellem megszabadító érintésének, annak bősége számára. Akkor a fény minden sejtést meghaladó erővel terjed ki az egész világ fölé, és számtalan embert érint majd meg mélyen a szívében.

„Tudom, hogy halandó vagyok,

s röpke nap csupán a létem.

Mégis, ha a csillagokat útjukon kísérem,

lábammal a földet többé nem érintem.”

(Hermész Triszmegisztosz)

A tűz rejtélye

 

Figyelmüket most a tűz ragyogó és fenséges rejtélyére szeretnénk irányítani. Hermész ezt részletesen megtárgyalja. És bizonyára tudják, hogy minden szent írás és minden misztikus filozófus ezt teszi. Mert az a helyzet, hogy aki képes kikutatni a tűz rejtélyének a jelentését, az birtokolja az összes rejtély kulcsát. Az ilyen ember számára tulajdonképpen már nincsenek titkok.

Forduljunk először a Bibliához. Mert ha a Bibliát valamelyest ismerjük, akkor jól eligazodhatunk a tűz különböző nézetei között. Nézzék meg először Mózes könyveit. Isten Mózeshez az égő csipkebokorból beszélt. A tűz kellős közepéből beszélt hozzá Isten a hegyen. Dániel a tüzes kemencében járt. Ezékiel a tűzfelhővel került szembe. És mennyi, de mennyiszer beszél az Újszövetség tűzről. Azt mondja János: „Én vízzel keresztellek titeket, aki pedig utánam jő, az a Szent Szellemmel, a tűzzel keresztel majd titeket”. A tanítványok feje fölött Pünkösd kezdetén tűznyelveket láttak. Végül pedig azt olvassuk a Jelenések könyvében: „Feje és haja fehér volt, mint a hó, szemei pedig mint a tűzlángok”. Ez a néhány idézet, amelyet sok mással kiegészíthetnénk, világossá teszi, hogy tűzön a tiszta, folttalan szellem értendő. A következő ige is erről tanúskodik: „Az Úr, a te Istened, emésztő tűz”. Amikor tehát a szellem a megbeszélt módon beleereszkedik egy tanulóba, és egész létével kölcsönhatásba lép, természetszerűleg kifejlődik egy tűz, egy láng és egy új hordozó, a jármű, a láng teste. Akik ezt a testet viselik, akik képesek ezt elviselni, azokat minden időkben a tűz fiainak nevezték.

Hermész azt mondja, hogy a földi testnek lehetetlen ily nagy isteniséget elviselni. Ha a megfelelő életvitel miatt egy lény a gnosztikus rejtélyek tanulójaként kapcsolatba kerül a tűzzel, a szellem tüzével, akkor azonnal hatalmas láng, szinte villámsugár fejlődik ki. Ha a szellem kapcsolatba kerül a személyiség asztrális anyagával, akkor azonnal hatalmas tűz keletkezik. Nem nehéz megérteni, hogy egy normális, természetszülte test egy ilyen tüzet nem képes elviselni.

Van egy felismerhetetlen tűz és egy ebből kiinduló felismerhető tűz. A felismerhetetlen tűz a szűzszellem. A felismerhető tűz a szellem, mely kapcsolatba lép az asztrális anyaggal. Elméletileg minden tanuló ismeri a szellem-beereszkedés útját, azt az ösvényt, amellyel a felismerhetetlen tüzet felismerhetővé lehet tenni. A klasszikus rózsakeresztesek ezt nevezték az aranykészítés művészetének. Az eredeti aranycsinálók a szellem ösvényén járó testvérek voltak, akik emiatt értettek ahhoz, hogyan kell az arany tüzet, az arany lángot létrehozni.

A tűzimádás eredetileg a szellem imádása volt. A napkultusz egy szellemi kultusz. Egy ilyen kultusznál azonban nem szabad megállni, a szellem imádatánál nem szabad vesztegelni, ahogyan a természetvallások teszik ezeknek a dolgoknak a negatív átélésével. Mert, Barátaink, a tűz megvalósítása a fontos, az aranycsinálás a lényeg.

Tudjuk, hogy másik tűz is van, az ismert elem, a tűz. Ennél a jelenségnél egyidejűleg fény és meleg is keletkezik. Ha a hőség növekszik, és van elég oxigén is, akkor láng lobban fel, a legkülönbözőbb formájú, fajtájú és hőfokú lángok. A tűzláng tehát pompás jelkép a szellem számára, holott semmiképpen sem szellem. A földi tüzet azonban mégis kapcsolatba lehet hozni a szellemi tűzzel. A minket körülvevő szellemtér és az ebből kiinduló hét sugárzás miatt a szellem által körülvett teremtési térségben különböző elemi viszonyok, különböző feszültségek keletkeznek, melyek a teremtési térben tüzesen fellépő erőt keltenek. Az egyik ilyen erő az elektromosság. A teremtési térben ebből az erőből súrlódás és forgás miatt fény és tűz keletkezik. Elektromos erő minden teremtési térben működik nyugvó vagy dinamikus erőkifejtő formában. Naprendszerünkben vannak óriási elektromágneses erőforrások. Gondoljanak csak a Napra. Ha ezeket az erőket helytelen módon szabadítanák fel, akkor ez az egész naprendszert és bolygónkat is bizonyára a másodperc töredéke alatt elégetné. Ha az állati mágnesességre gondolunk, akkor tudjuk, hogy minden teremtményben sok elektromos jelenség és hatás van. Ezek azonban nem lépik át teremtési terünk szabályait és határait. Minden mágia szintén elektromágneses sugárzásokon alapul.

Továbbá, ha valaki megszegi a természettörvényeket, kényszeríti ezeket, akkor mindig zavarok fejlődnek ki, életrendszere elektromágneses viszonyai megzavarodnak. A betegség nem más, mint az illető elektromágneses rendszerének a zavara. Az ember gyakran zavaró, emésztő tüzet szabadít fel, és hagyja, hogy rárontson. Ebből magyarázható az úgynevezett pokol tüze is. Nem Isten veti az embert a tűzbe, hanem a saját alkotási területének életét, elemi törvényeit megzavaró ember maga gyújtja meg ezt a tüzet.

Világos tehát a legenda is, hogy az embernek halála után törvényszék előtt kell megjelennie, s ezután esetleg a pokol tüzére vettetik. A kőkemény természetember, aki életösztöne miatt megszegte az elemi természettörvényeket, és ezzel saját rendszerében kimondhatatlan feszültségeket keltett, az anyagtest halála után, amikor személyisége elválik a többi résztől, a személyiségnek ebben a maradékában erős égést fog érezni. Láng tör fel a mikrokozmoszban. Erős világosság, lángoló tűz. Önmaga elítélését tehát a gyors végrehajtás követi. Mindez erős szenvedéssel, fájdalommal jár a kialvó tudat számára.

Normális esetekben ez az elégési folyamat sokkal lassabban megy végbe. A Leleplezés című könyv fejtegeti, hogyan tartják fenn magukat a tükörszféra lakói éterrablás révén. A fényéter erősen fel van töltve elektromossággal.

Az úgynevezett mágnesezők mindig fényéterrel, elektromos erőkkel dolgoznak.

Most már azt is el tudják képzelni, hogyan csalnak azok a tükörszféralények, akik gyakran a tűz fiainak neveztetik magukat. Produkciójuk siralmas utánzat. Mert gondoljanak csak újra az 51. szakaszra, miszerint oly nagy isteniséget, mint a szellem tüze, egy földi személyiség semmiképpen sem tud elviselni. Sem érintkezés, sem pedig látomás formájában. Csak azok tudnának egy ilyen találkozást kibírni, akik az ösvényen járnak és megkapták a szellemsugárzásokat. Ezt mondják a szent hermetikus szövegek is (53. szakasz).

A föld nem tudja elviselni a tüzet: egyetlen szikrája lángra lobbantaná. Ezért burkolja a földet teljesen víz, hogy sáncként védje a tűzlángoktól.

Ez a szakasz itt a naprendszerben összpontosuló óriási elektromos energiákra utal. A rendkívül bonyolult bolygói légkör, amelyet mindig a víz jelképével jelölnek, gondoskodik arról, hogy bolygói teremtési területünk eléggé elszigetelt helyzetben legyen és így is maradjon.

A naprendszer minden bolygójának, minden részecskéjének megvan a saját külön elektromágneses értéke. Persze minden szigetelést össze lehet törni, meg lehet sérteni, ami nagy katasztrófákat okozhat. Ezért rendkívül szigorú természeti törvény gondoskodik arról, hogy minden teremtési tér, mely saját feszültséggel rendelkezik, zavartalanul végezhesse munkáját.

Ha a Föld tűz által elmúlik, akkor ez az erre vonatkozó természeti törvények megzavarását jelenti, amelyet az emberiség bizonyos része okozott. Gondoljanak ebben az összefüggésben az atomtudomány foglalatoskodására, s esetleg el tudják képzelni, hogy a Földben, mint teremtési térben mily nagy kárt okoz ez az önfejű kísérletezés. Talán azt is tudják, hogy a Grál Szerzete mindig megpróbálja ezeket a nagy szenvedéssel fenyegető katasztrófákat semlegesíteni, hogy ha bekövetkeznek, akkor a lehető legkisebb mértékben érvényesüljenek.

A szellem gyökértüze a világmindenség leghatalmasabb ereje, minden elképzelést felülmúl, minden korlátozáson túlér. Emiatt talán azt is el tudják képzelni, hogy milyen óriási érintkezés következik be egy emberlélekben, ha a szellem hét hírnöke megérinti a mikrokozmoszt! Ha ezeket az erőket egyszer felhívták, akkor itt életről vagy halálról van szó!

Talán azt a fázist is el tudják képzelni, amelyben az ifjú Gnózis Szellemi Iskolája néhány éve van, amikor is az előtt a feladat előtt állunk – méghozzá mind az Iskola, mind pedig az egyes csoportjai -, hogy meg kell tanulnunk a szellem erőivel dolgozni.

Mint emberiség, újra a Szent Szellem kitöltésének időszakában élünk. A pünkösdi tűz újra meggyulladt. Ez pedig egészen más, mint valami ünnepélyen vagy misén részt venni és kalácsot enni. Ez annak a megtanulását jelenti, hogyan kell bánni és hatni a világegyetem leghatalmasabb erejével, és hogyan kell reagálni rá. És ismételjük: amint a szellem beereszkedik, azonnal hatalmas tűz keletkezik. Ezt a tüzet semmiféle földi test sem tudja elviselni. Ezért keletkezik az utóbbi években az Iskola mágneses terében egyre hatalmasabb mágneses feszültség. Erre pedig Önök mind a saját módjukon reagálnak.

Reméljük és azt kérjük, hogy tanulóságuk feladatát jó véghez vigyék, mert ez élet és halál kérdése.

„Az apostolokat is tűzzel keresztelik, mégpedig pünkösd ünnepén. Megkapják a képességet, hogy „nyelveken beszéljenek”. „Christos” tehát az, akit „olajjal” vagy „tűzzel kereszteltek”.

A fazekas mesterség a tiszta agyag kiválasztásával kezdődik. A fazekas ezt vízzel vegyíti, hogy az anyag nedves és gyúrható legyen, majd a nedves agyagdarabból a fazekaskorongon edényt formál. Az agyagból készült forma a földi ember jelképe, ahogyan azt a Biblia több ízben is hangsúlyozza.

A szakrális célokra szánt edények agyagjába aranyat kevernek. Az ilyen edényeket különleges módon égetik, hogy felületükön megjelenjen a szivárvány hét színe, melyek a nemesfémeknek felelnek meg. Ezeket az edényeket aztán a templomban Istennek szentelik.”

részlet A lélek szellemi ébredése és metamorfózisa c. cikkből

 

 

A Gnózis: Isten-ismeret. A Gnózis olyan erő és képesség, amellyel tökéletesen helyre lehet állítani azt a meggyalázott mikrokozmoszt, amelyben az én akar érvényesülni. Ez nem a minket büntető, bosszúálló, ószövetségi Isten. Meg kell szabadulnunk ettől az elképzeléstől, hogy valamennyire megértsük a Gnózist. Meg kell szabadulnunk attól a gondolattól, hogy Jézus, mint személyiség azért áldozta fel magát értünk, mert mi nem feleltünk meg a teológusok által felállított törvényeknek és parancsolatoknak. Ez az elképzelés alapjában véve természetesen tartalmaz egy hatalmas igazságot, hiszen a Krisztus-erő minden másodpercben valóban odaajándékozza magát nekünk, hogy véget vessen tévelygésünknek. Ezt az erőt azonban az embernek önmagában, és nem pedig valahol kívül, vagy egy történelmi személyiségben kell keresnie. Mi magunk teremtjük a szemet szemért, fogat fogért körülményeit, mert a Krisztus-erőt sem nem ismerjük, sem tudatosan nem tapasztaljuk. Ez az állapot pedig nem szolgálhat belső békénk alapjául.

Krisztust követve, a bűnöket megbocsátva és eltörölve, az emberek megszabadíthatják magukat és egymást a múlt befolyásától. Ez az út nem a kereszten ér véget, hanem a feltámadással és pünkösd ünnepével folytatódik. Békére csak a szeretet Istenében lelünk. Ő megmutatja az embernek belső gazdagságát, és megszabadítja az alacsonyrendűtől és az istentelentől.