Pentagram 2014/3

A fény kincseskamrájának kulcsa

 

Az örök Ige, amely – a János evangélium mágikus bevezetője szerint – Istenből árad ki, minden misztérium megközelítésének arany kulcsa. Ez az az örök titok, amely átöleli az egész mindenséget. Ez a naptest, valamint a mikrokozmosz és makrokozmosz szellemi világosságának magja.

 

Ez a szó a teremtő „Fiat”, a felcsendülő harsonaszó, mely a monádikus lángesőt elindítja, és az életet végtelenül sokrétű rezgésekben és színárnyalatokban megnyilvánítja. Az élet ezáltal „megfürödhet” az egyetemes égboltban, mely visszatükrözi a mindenségszeretet sugárzó fényét. Ez a misztérium körülfogja és átöleli a világmindenséget. Ez a „kezdet igéje”, mely ma is létezik és mindig is lesz. „Ebből a misztériumból jöttem elő” – mondja Jézus a Pistis Sophia Evangéliumában. Ennek az igének a hét áramlatából áll az új ember fényruhája.

Az isteni teremtésben rejlő nagy misztériumról csak az igaz ismeret vallása, a tiszta Gnózis vallása lebbentheti félre a fátylakat. Ez a Gnózis a monádikus lángból kiáramló és a szellemet a fénylélekkel összekapcsoló emanációk egyesülése. Ez a fénylélek mindenkiben benne rejlik. Jézus azt mondja erről: „Ébredjetek fel álmotokból, és emelkedjetek fel Krisztusban, aki fel akar venni titeket a világosságába.” A Gnózis az Önök szívében fog megszületni, s fejükben az élő ismeret gyümölcseként megnyilvánulni. Ez a Gnózis, a fénylélekről szóló ismeret világosíthatja meg Önöket, és ajándékozhatja oda a fény kincseskamrájának kulcsát.

 

Az anyatejjel magunkba szívott hazugságok

Ezek a szavak, valamint az ősrégi szövegek más töredékei is ismeretesek voltak a keresztény időszámítás kezdetén     az akkori vallási és filozófiai körökben. Ezek egy egészen másfajta gondolkodáshoz és tökéletesen más vallásos tapasztalathoz vezetnek minket, mint ami a Názáreti Jézusról szóló történelmi tudósításon alapul – vagyis azon a felfogáson, ahogyan az egyházatyák és követőik az evangéliumokat évszázadokkal ezelőtt értelmezték.

A hiteles rózsakeresztesek bizonyosan nem Krisztus születésének romantikus, évről-évre az emberiség elé tárt történetével foglalkoznak. Ezt a regényes elbeszélést és a történelmi „tényeket” időközben különböző oldalakról kemény támadások érik. Az evangéliumokat elsősorban történelmi tudósításként felfogó kereszténységet azzal a komoly váddal illetik, hogy a keresztény tanokat saját céljaik érdekében átértelmezték. Az elmúlt évszázadokban már sokan rámutattak erre az árulásra, tiltakozásukat azonban újra és újra vérbe fojtották. Most azonban az emberiség a leleplezés korszakában él.

Ha a dolgokról és állapotokról lerántják a leplet, nem mindig tárul elénk örvendetes látvány. A meztelen valóság megmutatja, hogy mennyire eltorzult az önmagunk által teremtett társadalom, tudomány és vallás. Ezért nem csoda, ha sokan egyrészt megrémülnek, ha ezek a tények nyilvánosságra kerülnek, másrészt viszont mohó érdeklődéssel szívják magukba az ilyen ismereteket. Mert az emberiség szinte szomjazik az igazságra.

 

Átsiklani az igazság felett?

Aki elmélyülten foglalkozik a Biblia tisztán történelmi értelmezése és saját tapasztalatai között fennálló ellentmondásokkal, majd e gondolatait papírra is veti, az bizonyosan sokak érdeklődésére számíthat. Emellett azonban felvetődhet a kérdés, hogy azoknál, akik a Gnózist így akarják népszerűsíteni, nem játszanak-e szerepet a személyes érdekek is. Meg vagyunk győződve arról, hogy korunkban a leleplezésnek tökéletesen becsületesen és belső ösztönzésből kell megtörténnie. Aki így jár el, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy létezik egy modern szellemi iskola, melyben a test és lélek újjászületésének folyamatát már jó háromnegyed évszázada tanítják és alkalmazzák. Ezen pedig bizonyára érdemes elgondolkodni. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy következetesen elhallgatják azt a tényt, hogy Jan van Rijckenborgh, a modern gnosztikus és transzfigurista már akkor beszélt és írt a Gnózisról – mint a belső ismeret és megszabadulás forrásáról – amikor még ezek a modern publikációk meg sem jelentek. Sőt mi több, alapított egy tisztán gnosztikusan irányuló közösséget, mely időközben már több mint harminc országban van jelen és vonja magára a valódi igazságkeresők figyelmét. Jan van Rijckenborgh szívesen idézte a barokk misztikus, Angelus Silesius szavait:

„Ha Krisztus Betlehemben ezerszer is megszületne,

ám benned nem, akkor mégis el vagy veszve.

Az örök ige bizony még ma megszületik.

Hogy hol? Ott, ahol önmagadban önmagad elveszik.

Az üdvösség kapujában csak az lehet,

Ki az új életben megszületett.

Azt kérded hát keresztény: Hol van Isten trónja?

Benned, hol ő Fiúként megszületik újra.

Ha te Isten-szülte, a Fiút az új létre segíted,

akkor te távozol, ő pedig beléphet.”

Az eljövendő új ember című könyvben ezt írja Jan van Rijckenborgh: „Először is egy régi témát kell elővennünk: Krisztus nem egy magasztos hierofáns, aki valahol az anyagi világon kívül tartózkodik, hanem elsősorban személytelen, korlátlan lény, aki világosság, erő és hatalmas sugártér alakjában ismerhető fel. Ez Krisztus sugártere, amely közöttünk megjelent, és sötét világrendünket nem hagyja nyugton. Ennek a sugártérnek, ahogy ez világosan felismerhető, hatalmas befolyás, sőt befolyások egész sora a következménye.”

 

A gnosztikus azt tanítja, amit tud

Jan van Rijckenborgh templomszolgálatokon és előadásokon évtizedeken át magyarázta az egyiptomi misztériumok, a manicheusok, az esszénusok, a bogumilok, a katárok és a klasszikus rózsakeresztesek Gnózisát, mielőtt még korunkban a keresők nagy serege számára a Gnózis fogalma egyáltalán közismertté vált volna. Rámutatott a gnosztikus vonásokra Hermész Triszmegisztosz, Buddha, Lao-ce és sok más, a Gnózishoz tartozó bölcs tanában. Arra ösztönözte tanulóit, hogy maguk is ellenőrizzék kutatásait, hogy felismerhessék, mi az, ami Gnózis, és mi nem az.

Mintegy ötven évvel ezelőtt megjelentette a Dei Gloria Intacta (Isten dicsősége érinthetetlen) című művét, mely teljes áttekintést nyújt a megszabadító útról. 1945 májusában – napokkal a második világháború befejezése után – e könyv első fejezetét használta fel a haarlemi templomban tartott, háború utáni első beszédében. Ez volt az ő Fama Fraternitatisa, az ő közvetlen hívása és felszólítása a tanulókhoz, hogy szabadítsák meg magukat a természetvallásos, dogmatikus kereszténységtől. Tanulóit mesteri módon vezette ki az egyházi gondolkodás sötétségéből az egyetemes kereszténységhez. Megmagyarázta a gnosztikus misztériumokban rejlő újjászületés ösvényét, melyet Krisztus követőjeként mindenki bejárhat. A Dei Gloria Intacta-ban ezt írja:

„A kereszténységet nagyobb összefüggésben kell látni. Nem Betlehemben kezdődött, hanem a Nílusnál. [… ] Már ez az utalás is hatezer évre vezet vissza, az egyetemes Krisztus-fáradozás pedig több millió éves.”

 

A Krisztusfény 33. beereszkedése

Az isteni világosság beereszkedése és a mindenség kozmikus óraszerkezete meghatározott viszonyban áll egymással. Az interkozmikus sugártér, mely korunkban a 33. alkalommal sugárzik be az árja korszak idején, évszázadunk végére újra egy fokkal előbbre lép az állatövi cikluson. Az állatövi óramű ezen utolsó perce rendkívül nagy jelentőségű: az emberiség ugyanis időközben megérett egy szellemi forradalomra, a döntő jelentőségű szellemi átváltozásra. Jelenleg egy kb. 6000 évet átölelő kozmikus fordulat végső szakaszában állunk, melynek utolsó fázisában egy új tudatállapotnak kell megnyilvánulnia és áttörnie. Ez az áttörés azon mélyreható tapasztalatok eredménye, melyeket az idő területeinek fájdalom-útján haladva kegyetlen küzdelmek árán szerzünk. Pillanatnyilag újra a világ-óceán hullámhegyén hányódunk. Ide-oda dobálnak bennünket a Nap-makrokozmoszból jövő mágneses orkánok, melyek életterületünket megtámadják. Tudjuk, hogy a sugárzás mindent megérint és befolyásol, és szinte valamennyi elemet átitat. A Nap-kozmoszból jövő sugárhatások így érintenek meg és befolyásolnak minden életet, és semmi sem tartóztathatja fel őket. Ezáltal számtalan ember tudatát támadják meg, új tapasztalatok és érzékelések forgatagát okozva. Ez egy átfogó, új tájékozódáshoz vezet, s azzal a törekvéssel jár, hogy a tudatállapot megváltozását új módon magyarázzák. Ezek a kísérletek keserű és kiábrándító társadalmi jelenségekhez kapcsolódnak. Sokan fordulnak el a társadalom jelenlegi formájától. A jó és a rossz egyre szélsőségesebb formában áll egymással szemben, mialatt az új korszak mindenen keresztül utat tör magának.

 

Újat építeni, vagy csak átépíteni?

Sokan visszariadnak attól a követelménytől, hogy önmagukat megváltoztassák, és csak minden régi lebontásán fáradoznak. Mások az újjal szembeni ellenállást kihasználva régi, korhadt filozófiákat és teológiákat mentenek át az új időszakba. Ezen kívül vannak olyan csoportok is, akik semmit sem akarnak tudni a változásokról és megújulásokról, s mindenre az „ez csak a New Age” elcsépelt érvével legyintenek.

Tény viszont, hogy az „új korszak” már elkezdődött, mégpedig drámai megnyilvánulásokkal! Roppant érdekfeszítő időszakban élünk. Azt a pillanatot éljük meg, amikor az emberiség a fogságban tartó falak ellen fordul. Ki akar törni abból a bezártságból, amelybe a dogmatikus kereszténység és más hasonló vallások zárták be.

A Szellemi Iskolában e nagy változásokat már sok évvel ezelőtt bejelentették, és részletesen megtárgyalták. A kultúrák átalakulásának kellős közepén állunk, mely minden országban és népnél végbemegy. Ez mind az emberiség, mind az egyes személyiség tudatát befolyásolja. A Nap-makrokozmosz új világosság-sugarai nemcsak az asztráltestet, hanem az éter vagy élettestet is megtámadják. Az új korszak változásai tehát az egész személyiséget érintik. A még sokak számára idegen erő, lényünk aurikus-mágneses rendszerén keresztül jut a lélegzőtérbe. Ezt az erőt „belélegezve” – és ezt óráról órára megtesszük – nem vonhatjuk ki magunkat a hatása alól. Tudatunkat megnyitja a természet rejtett nézetei számára, s arra ösztönöz, hogy életünk hangsúlyát máshová helyezzük.

 

Az út végre felfelé vezet?

A nagy átalakulás következtében egyre mélyebbre merülünk az anyagba, melynek eredménye többek között a szédítő gyorsasággal fejlődő elektronika is (a számítógépek, a telekommunikáció, a távvezérlés stb.). Emellett azonban egy másik, szintén gyorsan növekvő csoport a kozmikus befolyások hatására egy egészen más világképet sejt meg, s ezt megkísérli kikutatni. E fejlődés kezdetén, a régi szabályok elvesztése miatt, még túlnyomórészt zavar és bizonytalanság uralkodik. Ennek ellenére a csillapíthatatlan tudásszomj fokozódik: megismerni az ember eredetét, eredeti állapotát és létünk céljáról bizonyosat tudni. Az ilyen keresők át akarnak törni a mindenség titkaihoz, és fel akarják fedni a lét gyökereit.

A régi, külső hatalomként felfogott Isten „meghal”, s a szív az új, szellemi láthatár felé fordul. De ott nagy veszélyek leselkednek, mivel a hatalmas kozmikus impulzust a még elvakított emberek nem tudják teljes terjedelmében felfogni. Ekkor olyan „magyarázók” és „értelmezők” is előállhatnak, akik mindent tudnak, de a lényeget eltitkolják. A szellemi impulzust elferdítik, s az emberiséget egy új börtönbe vezetik. Különféle mozgalmak és csoportok ajánlkoznak, melyeket a Biblia hamis prófétáknak nevez. Ezek saját igazságaikat hirdetik, és mindent ehhez az „igazsághoz” igazítanak, hogy fenntarthassák magukat. Így kell tenniük, mert amíg nem fordulnak valóban az egyetlen világosságok világosságához, nem is tehetnek másképp.

 

Az eredeti ige megérinti az embert

Hogyan jutnak a hamis próféták saját értelmezéseikhez és magyarázataikhoz? Úgy, hogy szubjektívan reagálnak a szellemi fény kiáradására. Ez a világosság mindenütt jelen van, és mostantól teljesen új módon kapcsolódik a világhoz és az emberiséghez. Ez a szellemi fény az „Igéből” származik, mely a kezdetektől mind a mai napig az egész mindenséget megérinti és áthatja. Ez a másik élet pránája, a másik világé, mely minden sejtünket megérinti, hogy a földekről behordja a termést.

Az aratást már régóta készítik elő. Vetőmagját már korszakokkal ezelőtt elvetették, és ami kihajtott belőle, megérett az élet termőföldjén. Milyenek lesznek a gyümölcsök? Hogyan fogják őket learatni? Krisztusban történik-e majd az aratás? Mit jelent az, hogy „Krisztusban? Azt jelenti, hogy az Ige, mely számunkra élet és világosság, három hatalmas alapon nyugszik. Az Ige nemcsak a teremtés alapvető ereje, hanem az ismeret megnyilvánulásaként, felfedve a szellem és a lélek lényét, benne rejlik minden szent beszédben is. És ez az ismeret, ez a tudás a harmadik: a Gnózis, a megnyilvánult Ige!

 

A valódi szellemközösség a fény gyújtópontjaként hat

Az Igét számtalan olyan küldött hozta el nekünk, akik nem csak beszéltek a világosságról, hanem magukban fel is tudták szabadítani azt, és ki is tudták sugározni. Közösségeket alapítottak, melyekben a világosság hatalmas, vibráló sugártérként nyilvánult meg. A történelem során voltak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor a felettes természetnek nevezett másik, tiszta világ fényereje a földszférában világosságtérséggé, légkörré összpontosult, melyben az életnek új lehetőségeket ajándékoztak. E világosságtérnek köszönhetően a szellemi fejlődés irama nagyon felgyorsulhatott.

Így tart lépést a világosság beereszkedése az állatöv óraművének haladásával. Az istenfáradozás újabb hullámát most is átéli az emberiség. És mindazok, akikben a halhatatlan lélekerőből él valami, még ha egészen kis mértékben is, a Gnózisfény segítségével felvétetnek az aratási területre. Ennek bizonyosságában hívták életre az Arany Rózsakereszt modern Szellemi Iskolájának küldöttei és alapítói az új gnosztikus szerzet úttörő csoportját, hogy egy magas szellemi szintet elérve, fiatal Gnózisként, együttműködhessen a beereszkedő világosságtérrel. Így jutunk el három lényeges kérdéshez:

• Mit jelent nekünk, rózsakereszteseknek a világosság megszületésének ünnepe?
• Mit jelent számunkra a Názáreti Jézus születése?
• Mit jelent számunkra Betlehem békéje?”

Ezek csupán külső jelképek számunkra, történelmi események, melyeknek már semmilyen időtlen jelentésük sincs? Vagy az egészet teljesen más megvilágításban látjuk? Igen, egészen biztosan! Mert Betlehem a saját szívünk jelképe, ahol a rózsa fénye, az ősatom világossága megszülethet. A fényünnep a főszentély nagy csodája, mihelyt a tobozmirigy-szentélyben a monádikus láng egyesül a szív kundalínijével. Ekkor mondhatják azok, akik mint Jézus, bejárták ezt az utat: „Én és az Atya, az élő lélek és a Másik, én és a monádom egyek vagyunk!”. Ha a világosság a személyiségben – az élő lélek szolgálatában – elkezdett keringeni, akkor be lehet járni a rózsa keresztútját, a via dolorosát, egészen a halál legyőzéséig.

Jan van Rijckenborgh célja egy olyan szellemi iskola alapítása volt, amelyben egy úttörőkből álló csoport, ifjú gnosztikus szerzetként gyújtópontot képez, tehát olyan közösséget, amely a mindenütt jelenvaló Gnózisfényt képes felfogni és visszatükrözni. Ebben a közösségben a Gnózisfénynek hatalmas tűzzé kell válnia, mely eljut minden keresőhöz, aki a szívét meg akarja nyitni a Gnózis számára.

 

Felkészülni a nagy lépésre

Hogyan lehet ehhez a közösséghez tartozni? Úgy, hogy az asztráltestet megszabadítjuk a dialektikus lét asztrális szférájától, és belépünk az egészen másba, az egyetlen világosságba, mely maga a Gnózis. Ez a fény közelebb van hozzánk, mint a kezünk és lábunk. Szüntelenül megérint minket. Átsugárzik rajtunk, beburkol, és minden oldalról áthat minket. Aki ennek tudatába jut, és ebben a fényben akar élni, annak előtte meg kell tennie néhány alapvető lépést – meg kell tisztítania magát, hogy alkalmassá váljon a lélek és a szellem egyesítésére. Hogyan érheti el az ember a belső megvilágosodásnak ezt az állapotát? Tökéletes odaadással, melyben egész életét erre a folyamatra hangolja, megszabadítva magát a régi dialektikus természettől, és a hangsúlyt a halandó éntől elvonva következetesen a halhatatlan lélek életére helyezi. A régi természettől elszakadva meg kell azt tagadnia. Ha ez nem történik meg, minden a régiben marad. Akkor legfeljebb csak hívők lehetünk, sőt még hitetlenek is, de transzfiguristák semmi esetre sem.

 

A belső észlelés magasabb oktávja

A rózsa ereje belülről kifelé sugárzik, melynél egy észlelhető fluidumról van szó, az életprána kiáradásáról. Ebben az erőben nyilvánul meg az Ige, az emberek élete és világossága. Ez a szívszentélyben létrejövő érintés a Jézus-születés a szív megtisztított barlangjában, amelyet Krisztus, a világ világossága, a szent Hétszellem mindenütt jelenvaló világosságtere tesz lehetővé. Ennek a szokásos értelmet messze meghaladó magasztos folyamatnak az oka Isten szeretete, amely a mindenség kovásza, a teremtés gyökere, és amely – még ismeretlenül – az új lélekben található meg. Ez a szűztől való születés! Ez az igazi belső megvilágosodás! Ez a belső megvilágosodás nem csak szenteknek és mestereknek van fenntartva. Itt a fényerő-atom meggyújtásáról van szó az igazságot kereső emberben, mellyel a tudaton átragyog a világosság, és új dimenzió nyilvánulhat meg.

Ezzel egy tökéletesen más észlelés keletkezik, a belső látás magasabb oktávja, melyben az isteni bölcsesség, a Gnózis beszél. Ez a bennünk lévő világosságszikra, a lélek Gnózisa, mely párbeszédben áll a Gnózis világosságterével. Ez az erő kiemel a korlátozottságából, és életünk hangsúlyát a másik, az élő lélek világára helyezi. Az ilyen Krisztus-ünnep már nem sorolható a mindennapi, szokásos élet eseményei közé.

Így láthatjuk meg az évnek ebben a pillanatában a Gnózis új aratási időszakának láthatárán a fényt felragyogni. Új, egyetemes érintés tör utat magának. Isteni lélegzet tölti meg a haláltermészet tereit, hogy az elveszett Isten-szikrákat megérintse, felébressze és visszavezesse a felettes természetbe. Aki ezt az üzenetet meg tudja érteni, az emelje fel a fény fáklyáját, hogy embertársai felismerhessék és kövessék őt. Ekkor lesz a Krisztus-ünnep valódi gnosztikus világosságünnep.

A betlehemi csillag

 

Véres viták folynak a testvérnemzetek között azzal a hellyel kapcsolatosan, ahol a hagyomány szerint Jézus született, s ahol a kereszténység alapjait lerakták. A felek jogaikat a keresztény próféták állítólag történelmileg igazolható kijelentéseire alapozzák, ám egyszersmind szem elől tévesztik a betlehemi csillag szellemi jelentését.

 

Az égbolt tele van jelekkel és jelképekkel, s ezt minden időkben jól tudták. Az emberiség nagy tanítói, Hermész Triszmegisztosz és Pitagorasz el is magyarázták tanítványaiknak: „Mint fent, úgy lent”. Ezek a jelek s jelképek az Egyetemes Tan kincstárának ősi és titokzatos ékkövei. A látható világegyetemnek és mindenekelőtt magának az embernek a belső világát juttatják kifejezésre. A különféle formájú keresztek, a hatszög, a rózsa és az ötágú csillag (a pentagram) – hogy csak néhány jelképet említsünk – szinte minden kultúrában megtalálható. Ezek a szimbólumok gyakran a személyiség belső lényéhez szólnak, s az embert elgondolkodásra vagy cselekvésre sarkallhatják.

A magyarázók többnyire nem értenek egyet a jelképek mélyebb jelentéséről, hiszen sokan saját elképzeléseiket és gondolataikat fűzik hozzá. Némely jelkép használata felkapott a filozófiai vagy ezoterikus társaságokban, katonai körökben vagy éppen a kereskedelmi életben. Számtalan zászló, címer és cégembléma használja az egyetemes jelképeket, vagy éppenséggel rajtuk alapul.

A pentagram például, amelyet már az egyiptomiak is használtak, az elmúlt évszázadban újra a figyelem középpontjába került. Mivel a jelkép már a druidáknál is honos volt, a szabályos ötágú csillagot druida-lábnak vagy lidérclábnak is nevezik. Pitagorasz számára a pentagram a szellemi menyegzőt jelképezte: a lélek és a szellem összeolvadását. A benne szereplő ötös számot a mikrokozmoszban lévő ember számaként jelölte meg. A korai keresztények a pentagramot Krisztus jelképének, az alfa és az ómega, a kezdet és a vég szimbólumának tartották. A középkori alkimisták az ötágú csillagot a kvintesszencia, az ötödik elem, a tűzéter vagy Szent Szellem jelképeként használták. Giordano Bruno számára az ötös szám a lelket képviselte, mivel mind az egyenlő, mind az egyenlőtlen, a páros és a páratlan is megtalálható benne.

 

A vonalak az aranymetszés szerint metszik egymást

Bár a csillagok gömbölyűek, általában pontszerűnek vagy sugárkoszorúként ábrázolják őket. Hasonlóképpen, a pentagram is öt pontból áll, amelyeket ha közvetlenül összekötünk, egy fordított ötszöget kapunk. Vonalainak az a különleges tulajdonsága, hogy az aranymetszésnek megfelelően metszik egymást: a kisebbik szakasz tehát úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobbik az egészhez. Matematikailag kifejezve: p:q = q:(p+q). Az ötszögbe ugyanilyen arányú, egyre kisebb ötszögek rajzolhatók. Következésképpen, ha a pentagram oldalait sok ezer fényév nagyságúakra növelnénk, az arányok akkor sem változnának.

Képzeljük el, hogy e vonalak erővonalak, fénysugarak. Ekkor a pentagram egy zárt erőmezőt képez, amelyben a gerjesztett erők visszafolynak a középpontba. Az egyetemes bölcsesség szerint a különböző univerzumok számtalan kisebb nagyobb erőmezőből állnak, s ezek egymás közötti kapcsolatát az isteni törvény szabályozza.

Ahogyan Goethe írta:

„Amikor az örökkévalóságban

Az idő kering szüntelen,

A világegyetem és a tér

Tágul, sugárzik és rezeg,

majd az élnivágyás útjára bocsát mindent,

a legkisebb és legnagyobb csillagot.

És minden küzdelem, minden hajsza

Örök béke Istenben, az Úrban!”

Ezt a képet Goethe a Faustban keltette életre. Amikor Mefisztó szabadulni szeretne Fausttól, nem tudja átlépni az ajtót, mert a küszöbre egy pentagram van rajzolva. Mefisztó ekkor így szól:

„Megvallom hát! hogy innen elszaladjak,

Megtiltja egy picinyke gát:

Küszöbödön az a lidércláb”!

Faust pedig így válaszol:

„A Pentagramma fáj neked?

Pokol fia, ha ez veszély rád,

Be mégis hogy jöhettél, mondsza meg?”

 

A tökéletes, megújult ember jelképe

A modern rózsakeresztesek számára a pentagram a valódi, új ember jelképe. Az egyetemes tanítás szerint az embernek két lelke van: a természetes lélek, amelyet egy mindent uralni vágyó énné fejleszt, és a még magként jelenlévő eredeti lélek, amely a megszabadulásra vár. Mindkét léleknek megvan a saját ritmusa és törvénye. Az igazán új „lelkülét” csak akkor születhet meg, ha az uralkodó én visszahúzódik, és lehetővé teszi, hogy az eredeti lélek újra életre keljen. Ez hosszú folyamat, amelynek során a természetes lélek gyökeres változáson megy keresztül. Ez az az út, amely „tövisek közt vezet a csillagokba” (per aspera ad astra).

A katárok szentélyei az Ariege völgyében lévő barlangokban erre a pompás folyamatra emlékeztetnek. Mintegy 700 évvel ezelőtt a katárok szerzete rendkívül tevékeny volt Dél-Franciaországban. A beavatási folyamat körülbelül négy évig tartott. Mielőtt „tökéletesként”, perfektként (parfait-ként) kiment volna a világba, a jelöltnek át kellett mennie az utolsó vizsgán a Betlehembarlangban. A sziklafalak egyikébe egy ötszög alakú mélyedést véstek, ahová a jelöltnek kitárt karokkal, szétvetett lábbal és felemelt fejjel be kellett állnia, hogy kitöltse az ötszög öt sarkát. Egy nagyszerű szertartás során a jelöltet felavatták feladatára. Az elért új tudatállapot sérthetetlenné tette őt. „Senki a világon nem lenne képes úrrá lenni azon a rejtélyes erőn, amely a jelöltet eltöltötte” írta Antonin Gadal A szent Grál útján című művében.

 

A világosságnak meg kell születnie a lélekben

Miért is nevezik a pentagramot betlehemi csillagnak? S miért kapcsolódik hozzá az új lélek születése? A Biblia szereplőit a lélek különböző nézeteinek megtestesítőiként foghatjuk fel.

A szív, Mária, világosságra vágyik! A világosság, Jézus, leereszkedik az ember szívébe, hogy megtisztítsa és helyreállítsa az egész rendszert – a mikrokozmoszt és a benne lakó személyiséget. Ám amíg valaki egyre a saját elképzeléseit követi – legyenek azok bármilyen komolyak vagy eredetiek -, addig a világosságszületés csodája váratni fog magára. Amint azonban érdektelenné válunk önmagunkkal szemben, és megtapasztaljuk saját jelentéktelen világunk reménytelenségét és hiábavalóságát, akkor áttör hozzánk a szívnek a megszabadulás utáni vágya, azon világosság utáni vágya, amely szakadatlanul zörget lényünk kapuján. Ez az a pillanat, amikor a megfáradt szív megtanulja felismerni az isteni szeretet kinyújtott kezét, és – ha elég bátor hozzá – talán el is meri fogadni azt. Ahogyan az evangéliumokban áll: ekkor eljön a válasz a Szent Szellem által. „Mária” teherbe esik a Szent Szellemtől. Másként fogalmazva: az embert megérinti egy tisztító, megújító és gyógyító erőtér. Hogy ez misztikus magyarázat volna? Semmiképpen sem, hiszen a Szent Szellem eme tevékenysége egyszersmind kegyelem és feladat is. A világosságnak ugyanis meg kell születnie a lélekben: az ötszörös lélekben, amelyet a pentagram jelképez. Csak ezután, ebből a világosságból indulhat el a megújulás – belülről, nem pedig kívülről.

 

Új erő szabadul fel a szívben

A négyes szerkezetű személyiségben ekkor különböző tisztulási és megújító folyamatok fejlődnek ki, hogy a lélek felemelkedhessen és növekedhessen. A szívből új erő szabadul fel. Az egyes „testeket” felkészítik feladatukra, ám mindennek az ember még szinte alig van tudatában. Nem sokkal eme ígéretes pillanatok után elkövetkezik az Egyiptomba való menekülés. A lélek és a tudat kezdetben még túl gyenge ahhoz, hogy tudatosan befogadja és megtartsa a világosságot. Ezért játszódnak le ezek a folyamatok rejtetten. Ám ha az ember át meri adni magát a lélekmegszabadulás folyamatának, akkor a lélek egyre jobban képes áthatni a személyiséget, s így a tisztulási és megújító folyamatok is felgyorsulnak. Ennek következtében megtisztul a szív, és rajta, valamint a vérkeringésen keresztül az idegközeg és a belső elválasztás is új impulzusokat kap.

A vágyakozás ezután már nem kizárólag a világosságra összpontosul, hanem célirányos cselekvésként ölthet alakot. Mindehhez pedig belátásra, mély belső nyugalomra és szüntelen odaadásra van szükség. Így az ötszörös lélekkel rendelkező embert megérinti Isten lángoló szelleme.

 

A győzelem csillaga

Amikor a régi lélek kiürül és aláhanyatlik, az új lélek pedig megszületik, akkor az ötágú betlehemi csillag belülről fénylik. A mikrokozmoszból és a személyiségből az ötszögbe zárt csillag ragyog. Ez egy teljesen új éteri erővonal, és a mikrokozmoszban minden erre hangolódik. Ez az erő a fejből a jobb lábba, onnan a bal kézbe, majd a jobb kézbe, azután a bal lábba áramlik, és végül visszatér a fejbe, így rajzolódik ki a mágikus pentagram. „Akkor a rózsa kivirul, és ontja az illatát” írja Jan van Rijckenborgh A Pistis Sophia gnosztikus misztériumai című művében.

Ekkor új égbolt keletkezik, egy új mikrokozmikus naprendszer. A régi égbolt csillagai kihunynak, és új képességek keletkeznek:

• Betekintés a világ és az emberiség fejlődési tervébe;
• Minden lélek természettől való megszabadulására irányuló vágy;
• Az én teljes átadása, hogy a lélek élhessen;
• Új életvitel a mikrokozmosz megtisztításának és helyreállításának elősegítésére;
• Valódi bölcsesség a gondolkodás, érzés és cselekvés alapjaként.

Új fényruha ragyog majd a megújult emberen annak bizonyítékaként, hogy belépett az új valóságba. Semmi sem áll már a nagy átalakulás útjába, amely nem más, mint a teljes lény transzfigurálása a szellem, lélek és test egyesülése által.

Íme, így tündöklik a betlehemi csillag. Ez a fény nem egy messze felettünk látható csillag tehát, hanem azoknak a tiszta erőknek a forrása, amelyek az új lelket eltöltik és előkészítik az isteni szellemmel való összekapcsolódásra. Ez minden ember célja.

A katárok ezt a jó véget kívánták egymásnak e szavakkal: „Betlehem mélységes békéje legyen veletek.”

A szív, mint szellemi nap

 

A fej és a szív közötti kapcsolatról alkotott elképzelések változnak. A tudomány régóta úgy véli, hogy a testet kizárólag az agyból érkező jelek irányítják. A modern szívkutatás azonban bebizonyította, hogy a szív is jeleket ad, nem csupán a fej, hanem az egész test számára.

 

A modern tudomány szerint a szív nem csupán egy egyszerű pumpaként működő izom. Jelenlegi ismereteink alapján a szívbetegségeket elsősorban nem a pumpa mechanikus elégtelenségei okozzák, mint ahogyan azt számos túlhaladott könyv állítja. A szív csak akkor tekinthető pumpának, ha pusztán technikai szempontból vizsgáljuk. Ha egy pumpa tönkremegy, az elhasználódott alkatrészeket ki lehet cserélni. A szívműtéteknél és szívátültetéseknél azonban kiderült, hogy ezek a beavatkozások számos esetben megdöbbentő és egyúttal megmagyarázhatatlan változásokat okozhatnak a beteg személyiségében. Ezek az esetek adták az ösztönző lökést a régi fogalmak felülvizsgálatára és egy új szemléletmód kialakítására. Ezek eredményeképpen egy sokkal átfogóbb kép született a szív összetett – és mindenekelőtt szellemi – képességeiről. Ezeket a felfedezéseket a Kelet és Nyugat szellemi hagyományaiból, az ezoterikus módszerekből, a misztikus irodalomból, valamint a még minden nyelvben megtalálható misztikus elemekből származó felismerések is gyakran alátámasztották.

A Biblia tárgymutatójában 340 szócikk található a szív szó alatt. A nagyszótárak több oldalon keresztül sorolják a szívvel foglalkozó, illetve ahhoz kapcsolódó szavakat, kifejezéseket és mondásokat. Ezek szerint a szív képes verni, dobogni, kalapálni, reszketni, vágyakozni, örvendezni, megnyugodni, égni, habozni, kihagyni és összetörni. Lehet meleg, gyengéd, megértő, szomorú, nemes és hűvös; képes összehúzódni, kőből lenni, avagy büszkeségtől dagadni. Az összes megtapasztalható indulat és érzés a szívvel áll kapcsolatban.

A szív az emberi test legerősebb izma. A többi izomtól eltérően nem öregszik. Megbetegedhet, megsérülhet, elgyengülhet, de az izomszövet nem öregszik. A szívet úgy alkották meg, hogy első lélegzetünktől az utolsóig betölthesse különleges feladatát.

 

A bal oldal erősebb, mint a jobb

A szív két szomszédos részből áll, melyeket egy fal választ el egymástól. Mindkét rész saját energiával, céllal és funkcióval rendelkezik. A szív mindkét oldalának van egy felső pitvara, melyben a vér összegyűlik, és egy alsó kamrája, melybe a vér beleömlik. A baloldali rész fizikailag erősebb, mint a jobboldali. A szív olyan hatalmas érrendszeren pumpálja keresztül a vért, hogy ha az ereket egy vonalba rendeznénk, azok több ezer kilométer hosszúak lennének.

A baloldali rész olyan erővel nyomja keresztül a vért a véredényrendszeren, hogy e nyomás hatására egy vízoszlop két méter magasra lövellne. A jobboldali rész főként a tüdő vérkeringését szabályozza. Ennek nyomása a vizet mintegy harminc centiméter magasra nyomná.

 

Az energia információ

Különös és folytonos ritmusban összehúzódva és elernyedve a szív erővel lát el bennünket egy életen át. Az energia korunk kulcsszava. Minden energiaként nyilvánul meg, még a legszilárdabb tömör formák is – legbelsőbb lényegüket tekintve – valójában tiszta energiák.

Mélyen az atomban az atommag olyan energiaegységeket tartalmaz, melyek pontosan tudják, miként kell viselkedniük és együttműködniük más energiaegységekkel. Ebben a folyamatban a távolság és az idő nem játszik szerepet. Manapság azt mondjuk, hogy az energia információ. Az élőlények, tárgyak és folyamatok ennek az információnak köszönhetik létüket. Ez az egyes atomokra éppúgy érvényes, mint a látható világ teljes egészére, az egysejtűektől a Tejútrendszer megszámlálhatatlan csillagmiriádjáig.

Valamennyi testrész és sejt egy hálózaton keresztül kommunikál egymással, ám a szív sejtjeinek nem kellenek anyagi eszközök ahhoz, hogy információt cseréljenek. Így az időnek és a távolságnak számukra nincs jelentősége. Tudomással bírnak egymásról és egymás tevékenységéről, ehhez pedig nincs szükségük térre és időre. A szellemlélek szintjén lévő energiához hasonlóan viselkednek, amely számára az idő és a távolság többé nem számít.

Sejtjeinek csodálatos képessége miatt a szív egyben áramfejlesztő is, mely a nagy erejű energiát szükség szerint gyengébb elektromos, fizikai vagy mozgási energiává alakítja át. Szakadatlanul küldi az információt tartalmazó energiát a test szervei és sejtjei számára.

Azt mondhatnánk tehát, hogy a test minden egyes sejtje – összesen mintegy 75 milliárd – egyformán részesül a szív által küldött energiából. A szív több millió sejtjének mindegyike külön is lüktet. Ez más sejtekre nem jellemző. Mondhatjuk ugyan, hogy a test minden része rezeg, mivel minden energia, ám az egyes szívsejtek önálló lüktetése mégis különleges és egyedi. A szív sok millió sejtjének mindegyike – egymással örökösen és finoman kommunikálva – összhangban rezeg. Így születik meg a semmihez sem hasonlítható szívdobogás. Mintha zenészek milliói egy hihetetlen, ritmusos szimfóniát mintáznának meg hangszereiken, lehetővé téve, hogy az élet titka alakot öltsön és hallhatóvá váljon.

 

„Hallod-e a szív hangját álmatlan éjszakáidon?”

Minden egyes szívdobbanás sokkalta többet jelent egy egyszerű pulzáló mozgásnál: az erő misztériuma ez mind anyagi, mind szellemi szinten, mely a szellem csodáját teljesíti be. Tértől, időtől és távolságtól függetlenül az emberi szív Isten létezésének legerősebb, s egyben a legérzékenyebb és legcsendesebb üzenethozója.

Mi, emberek, magunkban hordozunk egy magot, mely isteni lényünk kifejlődésének teljes tervét tartalmazza. A. H. de Hartog professzor (1869-1938) azt mondja erről János jelenései című művében (1935):

„Ő, az Örökkévaló, minden egyes szívdobbanással szívünk kapuján, szívkamránk ajtaján kopogtat. A végtelen szeretet még a legfélénkebbhez is esedezik a szívdobbanások millióin keresztül. Te, aki közömbös vagy és ezeket a sorokat olvasod, vajon hallod-e szíved hangját álmatlan éjszakáidon? Minden szívdobbanás Isten hangja, melynek leghőbb óhaja, hogy meghallgatásra találjon.”

A pránaként, illetve őspránaként is ismert isteni életerőt a költők a mindenütt jelenlévő aranynak nevezik. Ezért azt is mondhatnánk, hogy az emberi szív – sejtjeinek tulajdonsága folytán – leginkább a pránához hasonló, hiszen ez az a szerv, amely a legközvetlenebb rokonságban áll az eredeti életerővel.

 

Ötezer nap fényessége

A szív elektromágneses mezője ötezerszer erősebb az agyénál. Azt mondják, hogy ha az agy elektromágneses mezője látható lenne, akkor a felhőtlen égen ragyogó Nap látványához hasonlítana. A szív elektromágneses tere viszont – nagy érzékenységű orvosi műszerrel mérve – ötezerszer erősebbnek mutatkozik. A szív olyan titkokat rejt, melyeket az ész nem képes felfogni.

A szív az erő és a fény lüktető csodája. Sejtjei olyan energiára hangolódnak, mely téren és időn felül áll. Minden egyes szívdobbanással Krisztus kozmikus ereje születik meg bennünk. A szívverésként hallható csodálatos szimfónia a kozmikus életerő forrásának derűs üzenete. Ez a kozmikus energia, a világosságerő küldi az impulzust, amely szívünket lüktetésre készteti: ez az impulzus nyilvánul meg e nem mindennapi szerv dobogásában.

A csoda még mélyebbé válik, ha felismerjük, hogy maga a szív is kell, hogy birtokoljon valamit e magasztos fényerőből. Az isteni világosság egy és oszthatatlan, mindenütt jelen van, és a téridő korlátain felül áll. Ez a fényerő pontosan megjelölhetővé válik, amint a tér és az idő határain belül nyilatkozik meg. A halandó tudatunk által érzékelhető színképen azonban ez az erő az eredeti tartalom és egység halvány tükröződése csupán. Ez a Krisztus, aki az ember szívében megszületett.

Az embrió szíve már a terhesség 25. napja körül kialakul és elkezd dobogni. Naponta körülbelül százezret ver, évente pedig körülbelül negyven milliót. Hetven év alatt ez kb. 3 milliárd szívdobbanás. Felvetődhetne bennünk a kérdés, hogy miért nem érezzük szívünk hívását legalább egyszer életünk során. Miért nem halljuk szívünk csodálatos szavát, a kopogtatást létünk kapuján legalább egyszer életünkben? Testünk többi szervétől eltérően a szív szüntelenül hallható. Saját hangja van, csodálatos életszimfóniája, amely érverésként csaknem egész testünkben érzékelhető. A többi szervről csupán akkor szerzünk tudomást, ha megbetegszik. Szívünkről azonban mindig tudunk. Ez pedig nagyon fontos üzenet, hiszen szüntelenül tanúskodik a Világosság jelenlétéről.

 

Az egyensúly elengedhetetlen

A szív mindenekelőtt az emberi személyiséggel áll kapcsolatban, mivel az érzelmi élet a szívtől, illetve rajta keresztül kap személyes színezetet. Az olyan kifejezések, mint pl. „szívem szerint” vagy „érzéseim azt súgják”, arra utalnak, hogy a szív saját tudattal rendelkezik. Ha a szív és a fej egyensúlyban van, akkor az érzelmek és a gondolatok harmonikusan ültethetőek át az akarat döntéseibe és a tettek be. Aki szívből cselekszik, a tudatában van annak, hogy milyen érzés készteti cselekvésre, és teljes összpontosítással tudja tettre váltani ezt az érzést. Ez az egyensúly elengedhetetlen a tökéletes egészség szempontjából, mivel ez az egész rendszerben lehetővé teszi az erők keringését. Így az érzelmeket, gondolatokat és tetteket a helyes módon lehet összehangolni.

A szív pumpaként aktív szerv. Tudati szervként viszont éppen ellenkezőleg: passzív elv, üres tér, üreg. Az aktív és passzív elv az „üreges izom” fogalmában egyesül, ahogyan a szívet élettanilag nevezik.

 

„A csillag, amelyben élünk”

A buddhisták „Buddha barlangjának” nevezik a szívet, a keresztények pedig „Betlehemi istállóról” beszélnek. Hogy közelebbi képet nyerjünk a szívről, mint üregről, avagy barlangról, meg kell vizsgálnunk a Napot. A Nap naprendszerünk energiaközpontja, a fény, a meleg és az élet forrása. Ezért gyakran hasonlítják a szívhez is. Korunk amerikai napfizikusa, Eugene Parker és az orosz Alexander Csisevszki, sok korábbi tudóshoz hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a Nap az a csillag, amelyben benne élünk. A naptevékenység ritmusa és a földi folyamatok ritmusa közötti kapcsolatok kutatása egy új világképhez vezetett. Mi itt a Földön távoli csillagként fényes korongnak látjuk a Napot. Hol van azonban a Nap határa? Talán a látható korong pereménél? A Nap egy ritmikusan lüktető energiaközpont, a meleg és a fény sugárzó forrása. Sugarai a naprendszer végéig érnek, és behatolnak minden testbe, mely ezen a rendszeren belül található.

Ily módon tehát benne élünk a Napban.

Ebből a helio-holisztikus (napuralmú) világképből egy teljesen új tudományág született: a napbiológia. A napbiológusok azt tanulmányozzák, hogy milyen összefüggés van az életfolyamatok és a Nap hatalmas szervezete között, így tudományosan igazolják azt, amit Dr. Rudolf Steiner, Madame Blavatsky, Max Heindel valamint Jan van Rijckenborgh már korábban az emberiség tudomására hozott. A Nap nélkül lehetetlen az élet a Földön. A napenergia befolyásolja a légköri jelenségeket, a növények növekedési ritmusát, az állatok viselkedését és – egyebek között – az emberi idegrendszer, a szív és a vér hatékonyságát is. A középpont és a hatókörzet közötti kapcsolatok természetesen fordítva is működnek: mint élő szervezetet, a Napot is ugyanúgy befolyásolják a környezeti hatások.

A szív egy ritmikusan lüktető központ, mely a test valamennyi sejtjével kapcsolatban áll. Christian Morgenstern, költő, ezt a felismerést egyetlen tömör mondatban foglalta össze: „A vér: Nap.” Csisevszki kutatása során két területet hoz kapcsolatba egymással: a Napot és az ember keringési rendszerét. Elképzelése szerint a Nap nem egy gömb alakú égitest, hanem inkább egy üres tér, mely magába foglalja az összes földi életfolyamatot. Ennek az üres térnek a központjában folytonos energiakitörések zajlanak. A nap plazma erőteljes energiahullámokban árad ki a bolygóközi térbe, hogy azután küldetését teljesítvén ismét visszatérjen a Nap szívébe. A szív tehát valóban az ember Napja. A Napban hatalmas energiaviharok tombolnak, melyeket tűzviharok formájában láthatunk. Ugyanezek a jelenségek lezajlanak az emberi szívben is. Vagy talán nem indulati, érzelmi és hangulati viharok kitörésének központja-e gyakorta a szív?

A Nap azonban nem pusztán látható égitest, amelynek sugárzása mérhető, hanem egyúttal szellemi nap is, amely Vulkánként ismeretes. Ebben az erőteljes testben is van egy életterület, mely azonban nem a szellemi nap kerületén, hanem a középpontjában található. Ez a szellemi nap minden élőt körülölel, így az emberi szívet is, melyben benne nyugszik saját gyújtópontja.

Ahogyan a látható életet a látható Nap sugárzása táplálja, úgy a szívben lévő magot, szellematomot a Vulkánuszból származó szellemi erő élteti. Miként a Vulkán a szellemi világ szellemi szíve, éppúgy a szellemszikra a szellemi ember szíve.

Legfelsőbb nézetét tekintve a tudat hordozója a szív. A tudat legmagasabb, legősibb formájában negatív, azaz befogadó tevékenység. A tudat tágabbá és tisztábbá válik, ha semleges, nyitott és befogadó. A tudatnak benső sajátsága, hogy önmagát ki akarja terjeszteni, ugyanakkor rendelkezik egy gyújtóponttal, mely az öntudat. A tudat e két pólus között, saját középpontja és az önmaga kiterjesztése utáni vágy között lüktet.

A szív tehát nem elszigetelt szerv, ellenkezőleg: az egész testet áthatja. A tudatról is elmondhatnánk, hogy a testet teljes egészében áthatja, hiszen a test minden egyes sejtje tartalmaz valamennyit az egész szervezet tudatából. Az élet és a tudat székhelye azonban mégiscsak a szív: a magzatban ez kel életre legelőször, az eltávozó emberben pedig ez hal meg utoljára.

 

Középpontkereső élet

Akik a léttel kapcsolatosan eljutottak egy más látásmódhoz, azok saját életüket is ehhez fogják igazítani. A mindennapi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy többé nem kifelé, hanem befelé irányulva élnek. Gondolkodásuk, érzéseik és cselekvésük kiindulópontja többé már nem az én-tudat, ez ugyanis eltűnik, helyet adván egy új tudatnak, amely adománnyá válhat, és a Szellem tiszta tükreként szolgálhat. Ekkor a hangsúly egy olyan életmódra helyeződik, amely belülről kifelé irányul. A természet maga is példaként szolgál erre: a Nap nem csupán a látható korong határáig hat, s a szív sem önmagába zárt lüktető gépezet. Hát nem mindenkire egyformán süt a Nap?

Vizsgáld meg veséimet és szívemet! (26. zsoltár)

A tudatosság önmegismerést szül, az önmegismerés lerántja rólunk az álarcot, leleplezésünk pedig elvezet bennünket az igazsághoz.

Az „új szív” mindenkivel vele születik. Alapjában véve mindannyian magunkban hordozzuk. Tőlünk csak azt kérik, hogy megnyíljunk ennek az új lehetőségnek, és szenteljük magunkat ennek a megújulási folyamatnak azáltal, hogy kioltjuk az ego központjának lámpását, és engedjük a belső Napot a magasba emelkedni.

Vajon nem hökkent-e meg bennünket, hogy egy különleges számítógép egy sakknagymestert is képes legyőzni? Érdekes azonban, hogy ugyanez a gép a sakkvilágbajnok ellen játszmát veszít. Az emberi agy tehát még mindig összetettebb számítási műveleteket képes végezni, mint a XXI. század legfejlettebb számítógépe.

Az ember képes járni, ugrálni, egy labdát a hálóba dobni, a kiejtett szót megérteni, egy dallamot felismerni. Mindezek a tulajdonságok egy egészséges ember számára alapvetőek és maguktól értetődőek, míg egy számítógépnek jóval bonyolultabbak, mint a sakk. Hogy az ember a fentieken kívül még érezni, vágyakozni, szeretni és alkotni is képes, azt mutatja, hogy messzemenően sokoldalúbb, mint a legokosabb számítógép. Sokaknak fogalmuk sincs, milyen nagy csoda a testük, és milyen hatalmas – szinte elképzelhetetlen – lehetőségeket kínál számukra ez a bámulatos szerkezet.

Az egészséges vesék a testet megtisztulásra késztetik, és lelki értelemben is tiszta életvitelre, nyílt, tisztelettől áthatott viszonyokra és kapcsolatokra sarkallnak. De milyen is valójában a vesék szellemi, megszabadító nézete?

Az embernek két veséje van, amelyek a gerincoszlop mögött kétoldalt, a hasüregben fekszenek, jobbra a – vérben gazdag – léptől, attól a szervtől, amelynek nagy jelentősége van a test ellenállóképessége szempontjából. A vesék mindegyikére sapkaként zárul a mellékvese, amely többek között az adrenalin nevű hormont is termeli.

 

Egy óra alatt a vérünk teljesen megtisztul

A vesék csak akkor működnek jól, ha elég vér áramlik bennük. Ezért erős véredényeken keresztül közvetlenül összeköttetésben állnak a nagy szíverekkel. A vesékben található a vesemedence. Ez kisebb tárolóhoz hasonlít, mely a vizeletet fogja fel. Innen fut a húgyvezeték a húgyhólyaghoz. A folyadék, amit a test a bélcsatornán keresztül felvesz, a vérrel keveredve a vesékhez kerül, és ott megtisztul. Ezek után a vizelet kiválasztódik. A vesék ebben a folyamatban nagyon finom kis sziták szerepét töltik be. A vér nagy nyomással tódul a szitákhoz, s ez a vizet és a hulladékanyagokat kipréseli a rendszerből. A vörös és fehérvérsejtek, valamint más, nagyobb alkotórészek – például fehérje – nem esnek át a szitán, tehát a vérben maradnak. A vesék olyan hatásosan dolgoznak, hogy nem egész egy óra leforgása alatt a test teljes vérmennyiségét teljesen megtisztítják! Sőt, valójában még tartalékai is vannak, mert az embernek egy fél, jól működő vese is elegendő. Mialatt a vér átáramlik a veséken, a vérnyomás ellenőrzése folyamatos. Ha ez egy bizonyos nem elfogadható szint alá csökken, akkor a vesék egy hormont választanak ki, amely a vértermelést serkenti. Ha a vesefunkciók megszűnnek, a test rövid időn belül megtelik méreganyaggal.

Az anyagcsere folyamatában a hasznos tápanyag és a használhatatlan salakanyagok különválnak egymástól. A táplálék lebomlik, és legkisebb „élő” alkotórészei a test építőanyagaiba épülnek be. Ez „halott” anyaggal elképzelhetetlen. Mai iparosodott világunkban azonban az ember napi étkezése nem korlátozódik az élő matériára, hanem egyre növekvő mértékben holt anyagokra is kiterjed. Ezért fontos, hogy milyen minőségű, milyen állapotú anyagokat vesz magához a test. Hosszan főzött vagy felmelegített ételek, a mikrohullámú sütőben elkészíthető gyorsételek, valamint a manipulált táplálék megtöltik ugyan a gyomrot, de alig tartalmaznak élő anyagokat.

 

A biztonsági tartalékhoz már hozzányúltunk

Az anyagcsere alapja az egyensúly. Szerveink elégtelen tápanyaggal nem működnek kielégítően, a túlzott tápanyagfelvétel pedig szűkületet okozhat. A szűrő, amely a fölösleget elvezeti, ugyancsak elzáródhat, ha a rendszer teljesítőképességét folyamatosan túllépjük. Ha testünket és szerveit túlterheljük alkohollal, zsírokkal, cukorral, kávéval, teával stb., akkor veséink valósággal szenvednek. Tartalékkapacitásuk miatt azonban még hosszú ideig „normális” képet mutatnak.

Az ember azért eszik, hogy életben tartsa magát. Ez természetes folyamat. A kultúremberben azonban ez az életösztön egyre erősebbé válik, és többet eszik, mint amennyire testének ténylegesen szüksége lenne. Az eredmény pedig éppen ellentétben áll a hosszú és egészséges élet utáni tudatalatti törekvésével. A túlsúly, a koleszterin, a cukor- és savtúltengés betegségekhez vezet, és az életét fenyegeti. A túlzás nemcsak az evés terén jelentkezik. Az ember – önmagát igazolandó – keményebben is dolgozik, többet vásárol, mint amennyire szüksége van, több információt gyűjt be, mint amennyit a teste elvisel.

Sok filozófus és szerző foglalkozott a test szellemi nézetével. Pitagorasz szerint az embernek a szellemi ösvény bejárásához egyszerűségre és mértékletességre van szüksége. Többek a házaséletben és a családi életben jelentkező érzelmi és konfliktushelyzeteket közvetlenül a vesékkel hozták kapcsolatba. Néhány kutató szerint a túlzott kritika megtámadhatja a veséket. Ez nem hangzik logikátlanul, ha belegondolunk, hogy a vesék feladata a „szenny” eltávolítása a vérből. A kritika pedig – legyen akár negatív, vagy úgymond pozitív – szenny!

 

Életmódunk megkérdőjelezése

Az ember fiziológiai nézőpontból való tanulmányozásával a tudomány fokozatosan valamelyest holisztikus képhez jut. Ezzel azonban „előrehaladott” évszázadunk még nem oldotta meg a problémákat. Már Paracelsus rámutatott, hogy az ember még teljesen más táplálékokkal is él, mint amelyek étkezéskor az asztalra kerülnek. Ez a bölcsesség jelenleg is érvényes és időszerű. Sajnos, túl kevés figyelmet szentelnek neki, mert az embert még mindig egyszerű biológiai lénynek tekintik. Aki ebben a rejtett bölcsességben mélyebbre szeretne hatolni, annak meg kell tanulnia az embert egy bonyolult mikrokozmosz megnyilvánulásának tekinteni. De ki meri ezt megtenni? Ki meri a ma elfogadott létezési módot megkérdőjelezni?

A szív és a vesék a vérkeringésen keresztül szoros összeköttetésben állnak egymással. Azt is mondhatjuk, hogy a vesék bizonyos értelemben a szívet ellenőrzik. Ez a spirituális összefüggés mindenekelőtt a népi bölcsességben volt ismeretes.

A szív emiatt a test legfontosabb érzőközpontja. A vesék jelképezik például a férfi és nő közötti polaritást. Mihelyt megbomlik köztük az összhang, romlik a kiválasztás, és hasznos anyagok is távoznak a testből.

 

Érzelmek autópályája

Mint említettük, a vesék nem működnének szív nélkül. De a szív sem lenne képes ellátni feladatát a vesék segítsége nélkül, mert ezek gondoskodnak a tiszta vérről, és a vérnyomást is ők szabályozzák. A mellékvesék továbbá adrenalint is termelnek. Mondhatnánk, hogy a szív vakon és jóhiszeműen követi a vesék jelzéseit. Ha a vér tiszta és stresszmentes, akkor a szív is emészthető táplálékot kap, és harmonikusan működhet. Ha azonban a méreganyagok és az adrenalin felizgatják, akkor az érzőközpontban feszültségek és diszharmóniák lépnek fel. Akkor a szív temploma leginkább piactérhez, futballstadionhoz vagy autópályához hasonlítható, amelyen érzelmek rohangálnak fel és alá. Az ember minden lélegzetével magába szívja környezetét. Minden harapással, minden korttyal a csodás anyagcserét táplálja, aminek alig van tudatában. Aki „egészségesen” táplálkozik, annak is jutnak használhatatlan, sőt mérgező anyagok a szervezetébe. Így különböző szinteken magunkba szívjuk a természet építőelemeit, a „jó és rossz” erejét, tehát mindent, ami a dialektika szerves része.

Az anyagcsere-folyamat közben mindezen elemek és erők átalakulnak; az energia magasabb energiává transzformálódik. A felvett erők anyagi építőkövekké és a test hajtóerejévé lesznek. Az így felszabaduló energia építi és fenntartja a testet, érzésekben, gondolatokban, cselekedetekben és szavakban fejezi ki magát.

Aki az élet forrásával való kapcsolatot keresi, és az ellentétek világából megszabadító erő után vágyakozik, annak nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy így hatalmas energiamezővel lép érintkezésbe. Ha erre aztán nem reagál megfelelően – mert még nem képes reagálni -, az testileg megmutatkozó egyensúlyzavarokhoz vezethet. Jan van Rijckenborgh írja Az egyetemes Gnózisban: „A gyomor-plexuskör képessé teszi a tanulót a szent eledelek és a tudattűz új, tápláló alkotóelemeinek a vérpályába való bevezetésére. A plexuskörök együttműködése és a vesékre gyakorolt hatása kiüríti azokat a hulladékanyagokat és megkövesítő erőket, amelyeket a dialektikus ember kétségtelenül felvesz a vérébe, s melyek a hírhedt glutén (sikér) képződéséért felelősek…

Ha a gyomor-plexuskör helyesen dolgozik, akkor az életenergiát célszerűen lehet elosztani és használni. Elejét lehet venni a kimerülésnek és a túl sok energia elhasználásának.”

Aki tehát tudatosan össze kívánja kötni magát a megszabadulásnak ezzel a magas és lényegében idegen erejével, amit Jan van Rijckenborgh mint szent eledelt említ, annak – amint a 26. zsoltár is írja – „az Úr oltára elé kell mennie” és fel kell rá készülnie. „Ha ez a gyomor-vese-mellékvese rendszer és a neki megfelelő idegerő-transzformátor nem jól működik, akkor minden természeten kívüli erőérintésnek hibás cselekedet lesz a következménye, és a sikér a vérben felgyülemlik. Mivel ez a rendszer szorosan összefügg a fej-szív rendszerrel, érthető, hogy a dialektikus érzelmi élet eltúlzásának betegségek lehetnek a következményei.” Aki egyre inkább az oltár megújító erőit élvezi, és ezek által hagyja vezetni magát, az „ismételheti a 26. zsoltár szavait: Oltárodat gyakorlom, Uram, és szabadon mondhatja: Próbálj meg, Uram, és kísérts meg, vizsgáld meg veséimet és szívemet! A tudatközeg, a belső elválasztás és a vér így tökéletesen egyensúlyba hozható, s ez egy új megszabadító cselekedetet tesz lehetővé.” (Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes Gnózis, 120-121. oldal.)

Így alakul ki a megszabadulás erejéhez közeledő keresőben egy egészen új egyensúly. A vesékre ekkor már nemcsak anyagi és pszichológiai feladat hárul, hanem jelentős szerepet játszanak a lélekmegszabadítás folyamatában is. Habár sokan úgy gondolják, hogy a szervezetben a fej játssza a vezető szerepet, a személyiség cselekedetei szempontjából a szív és a vesék belső állapota a meghatározó. Ha tényleg döntő választásról van szó, akkor a földi értelem engedni fog a szívből és vesékből érkező befolyásnak. Ezért az új életterületre történő szüntelen ráhangolódás és az intelligens életvitel életfontosságú. A szív-vese rendszer így felkészíthető szellemi feladatára, s a helyes döntés biztosítva lesz. Mert az Úr nem értelmünket vagy gazdagságunkat nézi, hanem szívünket és veséinket.

Betlehemtől Golgotáig

 

A megszabadulás ösvénye, Jézus születési helyén kezdődik. A cél Golgota, a győzelem halma. A kettő között fekszik a rózsakeresztes út, a régi természet meghalása.

 

Világosságszületés az ember szívében

Ez a legszebb szimbolikus történet, amit egy ember átélhet. Amikor a szív és a fej új egysége létrejön, Jézus születését nem történelmi eseménynek, hanem valóságnak éljük meg. Mária, a negatív töltésű szív Józseffel, a pozitív töltésű fejjel való egyesülését ünnepli. Mindkettő felkészült és megtisztult, olyannyira, hogy a hétszeres Egyetemes Szellem beléphet. Angelus Silesius ezt így fejezi ki:

„Születhet Krisztus ezerszer Betlehemben,

ha benned nem: mégis elvesztél.

Hiába láttad Golgota keresztjét,

ha magadban rózsaszívet nem építettél.”

Egy angyal jelenti a fogantatást Máriának. A Szellem csodálatos módon belép a szívbe a tímusz-mirigyen keresztül, és felébreszti a Fiút. A Jézus születés tényleges valóság lett.

Röviddel a születés után elkezdődik a menekülés. Mária és József biztos helyre, Egyiptomba viszi Jézust. Az újszülött léleknek el kell hagynia az ellenséges országot, hogy növekedhessen és felnőhessen. Jézus csak felnőtt lélekként tér vissza születési helyére, hogy feladatát elvégezze. Időközben az új lélek sok tapasztalatot gyűjtött, hogy ráléphessen a győzelem útjára.

 

A kínszenvedéstől húsvét ünnepéig

Jézus Krisztus kínszenvedésének útja egyúttal minden ember útja is a megszabadulás ösvényén. A cél húsvét, a régi életterület legyőzésének ünnepe. A keresztútnak, mint a földitől való megtisztulás ösvényének itt és most kell elkezdődnie ahhoz, hogy egyszer a győzelem ünnepelhető legyen.

Az egész föld nagy szenvedések színhelye. Gondoljunk a sok helyütt végbemenő értelmetlen háborúkra. Elképzelhetetlen kegyetlenség söpör végig ezeken az országokon.

Úgy tűnik, hogy a sok megemlékezés ellenére a második világháború rémségei és borzalmai feledésbe merültek.

Ha a természet szerinti szenvedés megszabadító lenne, akkor a második világháborúnak a megvilágosodott lények nagy tömegét kellett volna eredményeznie. De nem ez a helyzet, sőt azt látjuk, hogy ezek a tapasztalások egyre fájdalmasabban ismétlődnek. A közönséges szenvedés ebben a természetben sohasem lehet megszabadító, és nem tehet szabaddá magasabb életre, hiszen az egész szenvedés földi törekvésekből magyarázható, és azokból keletkezett.

Krisztus szenvedése azonban egészen más, mint a mi mindennapi szenvedésünk. Az a győzelem szenvedése. Tüze megtisztít mindentől, ami ehhez a természethez tartozik, beleértve minden érzelmünket, gondolatunkat, vagyis mindent, ami e világhoz fűz bennünket.

Amíg azonban ez a győzelem ünnepelhetővé válik, addig még sok a tennivaló. A múlt minden bűnének terhe ott van aurikus lényünkben felhalmozódva. Ha valaha kitakarítottak már egy régi padlást vagy pincét, akkor sejthetik, mi minden kerülhet onnan elő.

 

Az új életmód

Az új emberré válás útjának eme szakaszában mindent eldönt az új életvitel, az új magatartás. Valóban kész-e az ember a múltat nyugton hagyni? Elsőbbséget ad-e életében az újonnan feléledő tudatnak? Döntenünk kell. Aki az új lelket választja, nem élhet többé a régiben úgy, hogy csak beszél az újról. Mert az újnak a választása egyúttal lehetőséget nyújt arra, hogy a régit végleg magunk mögött hagyjuk. És a szív minden alkalommal megtelik örömmel, valahányszor ismét lehullik egy karmikus kötelék.

A réginek levetése és magunk mögött hagyása nem egyszerre megy végbe, mert ezt senki sem tudná elviselni. Itt is úgy történik minden, mint a pince kitakarításánál: minden darabot külön előszedünk, leporolunk, felismerünk és értékelünk, az őt megillette helyre teszünk, s végül otthagyunk.

Az emberi lény pincéje, a plexus sacralis, és a padlás, azaz a fej, sok meglepetést tartogat. A kíváncsiság felfedezéseket hoz, és a felfedezések megértéshez vezetnek. Ilyen módon hozzájárulunk lelkünk belső világának védelméhez, még akkor is, ha ennél a folyamatnál a csalódások biztosan nem maradnak el. A Gnózis erejében az ember mégis képes ezt az utat járni. Képes megszabadítani magát a régi romhalmaztól, hogy e fejlődés tetőpontján szíve a felettes természet világosságát tisztán, azaz dialektikus befolyások nélkül fogadhassa be és dolgozhassa fel.

Ekkor lehet ünnepelni a pászka, a húsvét, a befejezés ünnepét, az e világ erői számára érzéketlenné válásnak az ünnepét. A kovásztalan kenyér elkészül a szívben. Ami ebből a természetből származik – legyen az jó vagy rossz – nem hagy nyomot többé. A felettes természet erői akadálytalanul áramlanak az arra előkészített szervekbe. Az új épület szegletköve – Jézus Krisztus – áll. Ekkor nem csak Jézus, a keletkező új lélek van jelen, hanem Krisztus is, az új lélek építője.

 

Növekedés világosságban és erőben

Az új Jézust születése után „biztonságba” kellett menekíteni Egyiptomba. Most azonban felnőtt, és képes semlegesíteni minden támadást, ami a tekintélyek, a tudósok, írástudók és teológusok részéről éri. A győzelem keresztjét hordozza, mialatt megkorbácsolják és leköpdösik. Világosságereje egyre nő ezen a rózsakeresztúton. Jézus nem küzd sem belső, sem külső ellenfeleivel, akik életútjáról le akarják téríteni. Ellenkezőleg, ezek a támadások erősítik akaratát az áldozathozatalra. Kínszenvedésének útját nem hatja át aggodalom, félelem, hanem ez az út belső erővel és belső szabadsággal ajándékozza meg: a szeretet minden ostorcsapással csak még erősebben árad belőle, kínzóinak fokozódó gyűlölete ellenére.

A régi természet szorongattatása végül is annyira megerősödik, hogy lehetővé válik az új élethez való áttörés. A régi természet feloszlik: „íme, újjá lett minden.” A természet keresztjén függve Jézus Krisztus legyőzi a téridőrend világát, és része lesz a felettes természetnek. Ez a drámai keresztjárás hosszú ideig is eltarthat, de a győzelem biztos.

 

Az éterek képezik az élet kenyerét

Hogyan is értendő a régi természet feloszlása? Az éterként ismert finomanyag nélkül a mai értelemben vett élet nem lenne elképzelhető. Éterek nélkül sem emberi anyagi testünk, sem pedig az állatok, de a növények sem tudnak élni. Egészségi állapotunk az anyagtestünket teljesen átható étertest függvénye. Az étertest felelős a lélekkel való ellátottságért is. A táplálékon keresztül az ősanyagból veszi fel a szükséges étereket. Ha ez a táplálkozási folyamat csak rövid időre is megszakadna, annak halál lenne a következménye.

Amikor szerveink az étereket feldolgozzák, felszabadul a fényéter, mely az új lélek építéséhez lenne felhasználható. De éppen csak lehetne, mert mi is történik általában? A szabaddá vált világosságerőket újra és újra elrabolják tőlünk a túlvilági lények, melyek a mi költségünkön építették fel a maguk képzelt menyországát. Fényétereinket önmaguk fenntartására használják. Ez is közrejátszik abban, hogy az emberiség többé már nem tud fejlődni megszabadító értelemben. Minden körben forog. Minden belátás újabb kérdéseket vet fel. A meglévő rezgésszint nem tartható, s ezáltal tovább süllyed, ahogyan az a mai társadalmi vadhajtásokban elég tisztán felismerhető. Előbb-utóbb minden jószándék kezdetleges szintre esik vissza.

 

Rezgésszint emelés, az új élet kulcsa

Az elmerüléstől csak a rezgésszintemelés menthet meg. A rezgésszintemelés, amely egy magasabb élet kilátásainak a nyitja. Ha a rezgés a haláltermészet szintje fölé emelkedett, akkor a túlvilág hamis istenei többé nem jelentenek veszélyt, mert rezgésük nem illik a megújult élethez.

A mai kereső ember egy gnosztikus erőtér segítségével vehet fel megújító elemeket a lélegzőterébe. Ez az új étertest építésének az alapja. Ha ez hiányzik, akkor a mai viszonyok között nem lehet az éterrablástól és ezáltal a lelki, szellemi hanyatlástól megmenekülni. A gnosztikus elemek feltartóztathatják ezt a hanyatlást, és a rezgésszint emelésével felemelkedéssé tehetik.

Ha ez egyszer megtörténik, akkor e világ erői többé nem tudnak kapcsolódni a megújuló mikrokozmikus rendszerhez. Létezésük alapját elvonjuk tőlük. Ha ez a folyamat zavartalanul tovább fejlődhet, akkor végül elérhető ennek a természetnek a rezgésskála határa is. E határ átlépése után már a régi természet egyetlen atomja sem maradhat meg. Aki ezt elérte, azután már kizárólag a Gnózis erejében lélegzik, életének kenyere a négy szent éter. Az ajtó, mely eddig a pillanatig hermetikusan be volt zárva, most feltárul előtte: az új éterösszpontosulások (a kenyér) segítségével a tudat megtisztul, és az új élet egyre világosabban kezd kirajzolódni. „Dolgozzatok azért, amíg még nappal van!”