Az egyszarvú és az alkémia

 

Az Unicornis, vagy Egyszarvú, a Szellemerő ősi szimbóluma. Az Egyszarvú fehér lóhoz hasonlatos, és csavarvonalas szarva a legfőbb célra való irányulást, a mindenség középpontja felé csavarodó spirálist, a lét egyetlen célja körül keringő galaxisokat jelképezi. Az Egyszarvú megállíthatatlan, szinte láthatatlan lény, és a legenda szerint csak az láthatja meg, aki saját mélységeibe elmerülve teljes csendben van. Főként szűzzel ábrázolják, mely a Szellemre nyitott lelket szimbolizálja. Hogy mit mesél még? Nézzünk picit a mélyére…

Az egyszarvú – az isteni erő jelképe

 

A különböző egyszarvú-legendák mind arról a szellemi fejlődésről beszélnek, mely az ember rendeltetéséhez vezet. Egy legenda szerint közönséges ember az egyszarvút nem pillanthatja meg, ilyenek előtt az egyszarvú nem mutatkozik.

 

Hasonló kép jelenik meg a Johann Valentin Andreae által írt Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzője című szerzemény történetében is, amikor Húsvét előestéjén meghívót kap az alkémiai menyegzőre: a küldött megérkezésekor földrengésszerű vihar rengeti meg házát.

 

Alkímiai menyegző

A középkori rózsakeresztesek ezt a kifejezést használták a lélekembertől a szellemlélek-emberhez vezető transzfiguráció folyamatának burkolt megnevezésére.

„Istenből születtem” – állapítja meg a klasszikus rózsakeresztesek beavatási mantramjának első szakasza. Ha ennek tapasztalata – hogy ugyanis Istenből született – valakiben megjelenik, akkor az illető régi lénye az alapjáig megrendül. Ha a számára még láthatatlan szellem megérinti őt a szívében, akkor megérti, hogy életének nagyszerű rendeltetése van, mely végtelen célként fekszik előtte. Ráébred, hogy ő tulajdonképpen Isten ábrázolója. Hogy olyan tökéletessé kell válnia, mint az Atya, aki a mennyekben van, akiből ő, a jelölt született. E feladat megrengeti énjének félénken a lejtőhöz simuló, mégis dacosan a hegybe kapaszkodó házacskáját. Akit elér a szellem vihara, az megtapasztalja, hogy minden régi szokást és hétköznapi célt új mértéknek kell alávetnie, és ezzel az egyetlen nagy célnak alárendelnie. Így indul vadászatra: meg akarja fogni az egyszarvút.

Johann Valentin Andreae

a XVII. századi rózsakeresztesek kimagasló alakja, szerzetese. A Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzője és más művek szerzője. A „Menyegző” leplezett formában leírja a transzfiguráció ösvényén haladó jelölt útjának minden nézetét. Johann Valentin Andreae, a középkori rózsakeresztesek atyja, tizenkilenc éven keresztül, 1620-tól 1639-ig volt a calwi Péter és Pál Várostemplom dékánja. A 17. században folytatott tevékenységük által a rózsakeresztesek és Calw városa között szoros kapcsolat fejlődött ki.

Őt tekintik a klasszikus rózsakeresztes iratok szerzőjének, amely művek nagyon mélyrehatóan foglalkoznak a rózsakeresztesek szellemi javaival.

A klasszikus rózsakeresztesek eszméi az úgynevezett Tübingeni Körben születtek meg, melynek Andreae ifjú kora óta tagja volt. Ehhez a körhöz tartozott többek között Tobias Hess, aki Paracelsus követőjeként vált ismertté, valamint Christoph Besolt, a tübingeni egyetem jogászprofesszora. Besolt-ot a 17. század első felének legnagyobb német jogtudósaként tartották számon.

Andreae korának számos olyan jelentékeny személyiségével állt kapcsolatban, mint pl. Johannes Amos Comenius, Johannes Kepler, Johannes Arndt, August von Lüneburg herceg és az itáliai Tomaso Campanella.

A szűzies lélek

Egy másik legenda azt meséli: Az egyszarvú egy csodás, nagyon ritka, értékes állat. Számtalan vadász kergeti, anélkül, hogy sikerülne elejteniük. Ha viszont egy tiszta szűz megy az erdőbe, és nyugodtan leül egy fa alá, akkor az egyszarvú maga megy oda hozzá, és szelíden a szűz ölébe hajtja a fejét: az egyszarvú foglyul ejteti magát. Csak egyetlen vadász tartozik a szűzhöz. Négy kutyájával ez is az egyszarvúra vadászik, és a szűz felé tereli, akivel aztán az egyszarvú szívesen foglyul ejteti magát.

Az ember birtokleső, elsőségre törekvő lelke az egyszarvút, a szellemet sohasem lesz képes megfogni. Számtalan ilyen vadász hajkurássza sikertelenül a valóság erdejében. Kizárólag az új lélek, a „tiszta szűzzé” vált lélek képes az egyszarvú lépteit maga felé irányítani. Ennek olyan léleknek kell lennie, mely minden földiségtől mentes, amely többé semmilyen földi érdeknek és szenvedélynek nem szolgáltatja ki magát, tehát szűziesen tiszta. Nyugodtan ül a valóság sötét erdejében. Minden régi elmúlt, és íme: újjá lett minden.

„Jézusban meghalunk” – mondja a klasszikus rózsakeresztesek beavatási képletének második szakasza. Az olyan lélekkel pedig, amelyben minden régi meghalt, az egyszarvú önkéntesen, szívesen foglyul ejteti magát, mert tudja, hogy őhozzá tartozik. Az új lélekbe új erőként és új életrendként beáramlik a szellem, hogy egyesüljenek. Csak amikor az ember semlegessé vált minden földi befolyással szemben, mentessé vált a rokonszenv és ellenszenv kényszerétől, vagyis tárgyilagossá lett, akkor jön el az egyszarvú, a szellem, hogy megünnepelje vele az alkémiai menyegzőt. Mária, a szűz, fogadja a Szent Szellemet.

Sok középkori festményen a szűz képében, akihez az egyszarvú közeleg, Máriát lehet felismerni, míg az egyszarvút a Krisztusnak veszik, akitől a szűzben új élet fogan. A bibliai történetben a Szent Szellem közelgését és fiának megszületését Máriának Gábriel arkangyal, Isten küldötte jelenti be. Gábriel Istennek egy ereje, mely az ember újjászületett lelkében hat, és az embert annak a biztos reményével, sőt bizonyosságával tölti el, hogy a szellem benne fog lakozni. Az egyszarvú legendájában az egyetlen vadász, aki szövetkezett a szűz Máriával, nem más, mint Gábriel, négy kutyája pedig az ember négy nagy erénye: igazság, igazságosság, irgalmasság és békesség. Mielőtt ugyanis a lélek szűzzé válhatna, az előkészület hosszú útját kell megtennie. Az embernek az építmény négyzetére kell helyezkednie, és négy fontos tulajdonságot kell kifejlesztenie:

  1. Egyértelmű irányulást – az igazság erényét.
  2. Viszálymentességet – a békesség erényét.
  3. Összhangot a tevékenységek váltakozásában – az igazságosság erényét.
  4. A csoportegység tudatát – az irgalmasság erényét.

Teljes, négyszeres természetes lényének az új lélek kialakulására és az alkémiai menyegző céljára kell irányulnia. A lélekember lényének ez a négy magától értetődő tulajdonsága, és annak a bizonyossága, hogy az alkémiai menyegzőt megünnepli, ez tereli a szellemet őhozzá. A legendában ábrázolt jelképek tehát nem mások, mint az alkémiai menyegző feltételei. A legfőbb és legalapvetőbb feltétel az, hogy az ember régi énlénye elhaljon. Csakis ezáltal fejlődhet ki az új, szűzi lélek. Ezt követi a személyiség négyszeres testének négy transzmutációja, átalakulása, amelyet a szellem vezet, amiért is bizonyos, hogy a mű sikerülni fog. Ímhol a négy kutya, Gábriel arkangyal vezetése alatt.

Így keletkezik az új lélekből, az átalakult testből és a szellemből egy új háromság. Most az egyszarvú, az isteni akarat odaadja magát az embernek, és sugárként tör elő annak homlokából. Az ember egyesült a szellemmel. Mint szellemlélek-ember egyszarvút ábrázol. Rendíthetetlen, „egyszarvú”, mert a szellem törvényeire irányuló akarattal dolgozik az emberiségért. A csavarvonalas szarv – a belőle áramló isteni akarat sugara – pontosan megegyezik a felettes természetből jövő csavarvonalban mozgó kozmikus áramlatokkal, melyeket befogad és továbbsugároz. Újjászületett a Szent Szellemből, ahogyan a klasszikus rózsakeresztesek beavatási képletének harmadik szakasza mondja.

 

A főpap

Az Egyetemes Tan arra oktat, hogy az akarat szó szerint mágikus lélektulajdonság. Az akarat a léleknek, s ezzel az életünknek nagy és féktelen mozgatója. Akaratával az ember képes egy eredetileg alaktalan és elvont mágneses erőt határozottá tenni és felhasználni. Az akarat minden életfolyamatnál számottevő, sőt a legtöbb esetben vezető szerepet játszik. Az akaratnak kell például a gondolatokat arra késztetnie, hogy valamire irányuljanak. Csak így keletkezhet egy gondolati elképzelés. Az akarat minden cselekvést megelőz. A rózsakereszt filozófiája ezért joggal nevezi az akaratot „főpapnak”. Isten fényszületése azonban csak akkor jöhet létre, ha az akarat odaadja, feláldozza magát. Ez Isten fényszületésének a kulcsa.

Az Egyetemes Tan alapvetően különbséget tesz a közönséges természet, vagyis a földre irányuló és a földi természetet fenntartani szándékozó ember akarata – valamint az Istenben lángra lobbant, megszenteltetett akarati képesség között. János 1. levelének 2. része közli a 17. szakaszban: „És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Ezen általában azt értik, hogy az ember a saját akaratával teszi azt, amit Isten akar. Ám ez természetesen lehetetlen! Régi tömlőkbe nem lehet új bort tölteni. Földi képességekkel lehetetlen mennyei munkát végezni. Isten akaratát teljesíteni tehát csak akkor lehet majd, ha az ember Isten akaratát új akaratképességként birtokolja. Ehhez a Szent Szellem első sugarát, mely az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának mágneses testében, s így a tanulóban is megjelenik, eleven erőként be kell engedni a tanuló főszentélyében lévő akarati és gondolkodási szervekbe. Hogy ez lehetséges legyen, ahhoz a tanulónak félre kell állítania saját akaratát. A tanulónak semmi ezzel a világgal kapcsolatos dolgot sem szabad akarnia többé, egész akaratát az isteni akaratnak kell alárendelnie. Akaratával a felettes akaratot kell szolgálnia, nem pedig alantas akaratával dolgokon és embereken uralkodnia.

Az ember akarata egy hatalmas tűz, egy rendkívül mágikus erő. Az ember bukását, bűnbeesését éppen ennek az egykor Isten által rendelkezésére bocsátott képességnek a helytelen használata, ezzel a tüzes, lendületes képességgel való visszaélés okozta, emiatt kellett elhagynia a dicsőség birodalmát. Ez a paradicsomi átok, amely csaknem elviselhetetlen terhével mind a mai napig nyomaszt és gyötör minket. Az átoktól csak egyetlen módon lehet megszabadulni, csak egyetlen úton lehet visszatérni az istenfiasághoz, amit Isten rendelt el az emberiségnek.

Ez az út talán valami módszer, előírások sora, melyhez igazodni kell? Vagy ismeret, valami filozófia? Esetleg meditálással és lemondással járó gyakorlatokat kell végezni? Elérhető-e ez a megszabaduláshoz vivő út imádkozással, vagy inkább humánus, emberbaráti életre kell törekedni?

Nem, semmiképpen sem. A paradicsomi átok hatástalanításának vagy semlegesítésének mindezen kísérleteinél az ember a régi akarat sötét tüzét veti be. Erre a haszontalan és veszélyes módszerre mondja a Szentírás: az ördögöt Belzebubbal akarja kiűzni.

A rózsakereszt által hirdetett út a transzfiguráció módszere. Ennek egyik nézeteként a szentségtelen akaraterőt fel kell számolni, ezt a sötétvörös tüzet el kell oltani, minden tartozékával és kellékével együtt. A természet akaratának ösztönző, hajszoló erejét a koponya hegyén meg kell feszíteni. Ahogyan Krisztus mondta tanítványainak: „Aki az ő életét elveszejti énérettem, az megtartja azt”.

 

A hit

Ezt csak erős hittel lehet megvalósítani. A „hit” a keresztény alkémia mágikus értelmében nem egy misztikus elmerülés a vérmes érzelmek világában, hanem azt jelenti, hogy az akaratot, az egész tudatnak ezt a kulcsát, az én alapját a Krisztus-tűzre kell rábízni. A hit a Szent Szellem tüzének lángjaiban végzett cselekvés. Aki így, az akarata átadásával veti bele magát a megszenteltetés tüzébe, az megszületik Istentől. Akit igazán Isten szelleme lobbantott lángra, az egy új „egyszarvú”, egyértelműen irányuló akaratképesség hatására cselekszik. Aki ennek az akaratnak van birtokában, az rendelkezik Isten akaratával. És megtapasztalja, hogy az egyszarvú az ő saját belső tulajdonságaként áll szolgálatába.

Mivel pedig ez a tulajdonság a főpap homlokáról kisugárzik, feladata végzése közben pedig fény villan fel onnan, a szimbolika ekkor is egyszarvúról beszél. Az akarat tehát a legdinamikusabb hatóerő a testalakban. Most már számunkra is világos, hogy a régi akaratot nem lehet átszellemíteni és kiművelni, nem lehet és nem szabad megdicsőíteni. Aki a saját bukott életénél jobban kívánja és szereti a szellemi élet felélesztését, az felmegy Golgotára, hogy miután ott kijelenthette: „elvégeztetett”, megünnepelhesse a feltámadást.

Ezt az utat kellett megtenniük az előttünk haladó testvéreinknek is. Ez az út mindenki számára a földiség leküzdéséből és a mennyeinek a felébredéséből áll. Nekik is cipelniük kellett a keresztet, mielőtt részesülhettek a győzelemben. Önző, személyes akaratukat meg kellett feszíteniük, és mindent maguk mögött kellett hagyniuk, ami a lelket a szenvedélyek és káprázatok földi szféráiba húzza le. Csak ekkor bontakozhattak ki szellemi erőik, hasonlóan a reggel fényességében kifeslő rózsához.

A mi szerzetünk – mondják a rózsakeresztesek – a teremtés első napjától kezdve létezik, amikor Isten szavára világosság lett, és létezni fog mind az idők végezetéig. Ez a világosság gyermekeinek a közössége, akiknek a teste világosságból van, és akik örökké a világosságban élnek.

 

Az önátadás

A fentiekkel kísérletet tettünk arra, hogy e hatalmas jelképről, az egyszarvú szimbólumáról fellebbentsük a fátylat. Ezekben az utolsó időkben, a nagy változásnak és új tájékozódásnak ezekben a napjaiban a Szerzet azokat keresi, akik készek a transzfiguráció útjára térni. Ez az az út, amelyen „néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”. Ezek az emberek a századok során szerzett tapasztalatkincsük révén érettek lettek, betekintést nyertek az élet nagy összefüggéseibe, és ezzel megteremtődött önátadásuk alapja. Emiatt belülről képesek kimondani az egyetlen ima lángoló igéjét, amelyet a Krisztus hagyott az emberiségre, és amelynek mágikus ereje egykor megnyitja majd minden kapuk kapuját:

„Legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is”.

Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője I. olvasójához

 

Johann Valentin Andreae emlékére emeljük magasra a fáklyát, s világítsuk meg a gnosztikus rejtélyek területére vezető utat, hogy aki rá akar térni, az tisztában legyen a következményekkel.

 

Mindezt pedig a legszívesebben Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzője segítségével tesszük. Ez a Rózsakereszt Szerzetének egyik legismertebb irata, s hozzátehetjük, hogy az egyik legvitatottabb is: mert nagyon sokan írtak, vitáztak és ábrándoztak már róla.

Értékét és jelentőségét sokan vitatták is. Vajon mit akart a szerző? Komolyan gondolta-e, vagy tréfa volt? Hajlamosak voltak az utóbbira gondolni, mindenekelőtt mert kitudódott, hogy Andreae a művet – úgymond – tizenhat éves korában írta, s mert a tartalom oly fantasztikusnak látszik, hogy manapság sikeres filmet csinálhatnának belőle.

Az alkémiai menyegzőben azonban részletesen, nagyon is pontosan leírják C.R.C. minden beavatását. Világosabban már nem is lehet. Minden felvilágosítást megadnak, a legcsekélyebb részletek kihagyása nélkül.

Ki volt, vagy inkább ki ez a Rózsakereszt Keresztély? Ez az igazi, eredeti ember ősképe, aki valóban keresztény, mert a Krisztust felszabadította önmagában azzal, hogy a kereszt útját bejárja a rózsa erejében.

C. R. C.

Christianus Rosae Crucis, azaz Rózsakereszt Krisztián nevének hagyományos latin rövidítése. Azt az embert értik rajta, aki a transzfigurációval visszajutott az igazi, halhatatlan emberlét állapotába. Az ösvény hét szakaszát a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője című könyv részletezi.

Ha a dialektikus ember meg akar szabadulni, akkor a megszabadulás ösvénye az ő számára az ötszörös Gnózis útja. Ez pedig a keresztút. A kereszt akkor keletkezik, ha két erővonal merőlegesen metszi egymást. Ez teljes változást, erők változását, alkémiai változást jelent.

A bennünk lévő rózsát össze kell kapcsolni igazi életterületével, a halhatatlanság térségével. A rózsát meg kell szabadítani a transzfiguráció keresztútja segítségével. Ezért beszélünk rózsakeresztről. Ezt a munkát Krisztus erejében, az univerzális élet elektromágneses erejében kell elvégezni. Mindenki Rózsakereszt Keresztély tehát, aki ezt az utat valóban végigjárja.

Akkor vagyunk rózsakeresztesek, ha ezt az utat, ezt az ösvényt véghezvisszük. Rózsakeresztesek leszünk, ha elkezdjük. Aki elkezd rátérni erre az ösvényre, az persze tapasztalatokra tesz szert. Az ilyen számára nagyon fontos tudni, hogy tapasztalatai és ennek következményei valóban az ösvénnyel járnak-e, hogy a lépcsőfokok megmászásánál nap mint nap helyesen reagál-e.

És íme, az ösvényen járó tanuló életének és tapasztalatainak abszolút hiánytalan leírását találja meg az alkémiai menyegzőben. A könyv nyelvezete, tartalma és szerkezete teljesen ennek a szándéknak felel meg. Aki azonban az ösvényre nem tér rá, akinek esze ágában sincsen ezt az utat bejárni, az a könyvet nem fogja megérteni. Mindenről lehet véleménye és sok mindent mondhat, de semmi helyeset sem.

Aki az ösvényen jár, s ezt az ösvényt tapasztalja, az a kívülállónak nem képes mindent pontosan megmagyarázni. Ezért ki kell jelentenünk, hogy az alkémiai menyegző – ha a kívülállónak úgy tűnik is – egyáltalán nincs elváltoztatva, elködösítve vagy leplezve. Világos bizonyítékokkal szolgál azoknak, akik az ösvényt maguk is tapasztalják.

Akkor fel lehetne tenni a kérdést, hogy van-e értelme erről olyanoknak beszélni illetve írni, akik nem részesülnek ezekben a tapasztalatokban. Azt válaszoljuk, hogy ez a könyv az ösvény kulcsa szeretne lenni. Aki megérti, hogy kulcsot kapott, az tudja, hogy ajtó is van, amelyhez a kulcs illik. Ahol ajtó van, ott háznak is kell lennie, ez viszont az emberiség háza: és ezt akarjuk tudatosítani. Ezt a házat nevezi Krisztus az Atya házának, ahol sok lakóhely van.

Az alkémiai menyegző az ebbe a házba vezető ösvényt írja le.

Az alkémiai menyegzőt három típus értheti meg:

  1. aki megkapta a kulcsot,
  2. a kezdő,
  3. a tapasztaló.

Akinek kezében van a kulcs, az tudja, hogy van egy ház, mely vár rám: van egy örökségem. Bármely pillanatban beléphetek ide, csak komolyan kell akarnom. Már az ilyen ember is gazdag tehát, mert van ismerete, ha csak részben is.

Aki valóban elkezdi, a kezdő, kinyitja az ajtót és íme, kezdeti sejtelmei azonnal igazolódnak. Ha meglátja a ház első helyiségeit, akkor a többiek elképzeléséhez már nem kell sok találgatás.

A tapasztaló pedig olyan bizonyítékokra talál, amelyek a tapasztalatait és sejtelmeit messze felülmúlják. így lesz a tapasztaló aztán a birtokló.

Az alkémiai menyegző elvezérli ezen az egész, háromszoros úton – persze csak azt, aki valóban törekszik és fáradozik.

Nos, mint említettük, a könyv tartalma rendkívül fantasztikus. C.R.C. hét nap alatt különböző ceremóniákon és próbákon megy keresztül, hogy végül az Arany Kő lovagjává üssék. A hét napot bevezető és álom előzi meg. Továbbá hosszú, romantikus leírásokat is találunk, mint például a jelöltek erényeinek mérlegelését. Sok császár, király és főúr gyakran az első ítéletet, az első súlyt sem éri el, mire különböző büntetésekben részesül és elzavarják.

A tudósokat és nemeseket kigúnyolják, a jámbor urakat és vélt mágusokat leleplezik, kiderül, hogy népámítók és a bölcsek kövének utánzatát csak barkácsolják, mire ostorral zavarják le őket a mérleg serpenyőjéről. Mások fennhéjázók. Az egyik a mennyeket hallja zúgni, a másik Platón ötletvilágában lát, vagy Demokritosz atomjait képes megszámolni. Olyan is van, aki állítja, hogy feltalálta az örökmozgót.

Az önzés, beképzelés és hencegés feladása és abbahagyása azonban mindezek számára teljesen idegen fogalom, a vágyak halálát még egyik sem mondhatja elvégeztetettnek.

C.R.C. csakis nagy szerénysége és önismerete miatt arat diadalt.

Amikor próbái végére érve egy kis kápolnában a nevét kellene leírnia, azt írja:

„A legnagyobb tudás, hogy semmit sem tudunk.”

Az egyszarvú, az oroszlán és a galamb

Johann Valentin Andreae: Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzőjéből – Jan van Rijckenborgh magyarázataival ellátva.

 

„Az előbb emberektől hemzsegő kert gyorsan kiürült, úgy hogy a vitézeken kívül már senki sem volt benne. Amikor pedig mindez megtörtént, és ötpercnyi csend uralkodott, megjelent egy szép, hófehér Egyszarvú, arany nyaklánccal, amelybe néhány betű volt vésve. A kúthoz lépett, és tisztelete jeléül első lábaival térdet hajtott az oroszlán előtt, melyet mozdulatlansága miatt kő vagy bronzszobornak tartottam. Ez azonnal megfogta a kardot, amelyet a karmai között tartott, s középen kettétörte, hogy – úgy emlékszem – darabjai a kútba merültek. Ezután addig ordított, míg egy fehér galamb a csőrében egy kis olajfaágat nem hozott, amelyet az oroszlán azonnal elnyelt, és megelégedett. Az Egyszarvú is örömmel tért vissza a helyére.

A Leány ezután újra levezetett minket a faállvány csigalépcsőjén, s megint meghajoltunk a függöny előtt. A kútnál fejet és kezet kellett mosnunk, majd ugyanabban a sorrendben várnunk kellett egy pillanatig, míg a király egy rejtett folyosón vissza nem ment a terembe. Ezután minket is csodás zene, pompa és dísz kíséretében, és kellemes beszélgetések közepette vittek vissza azelőtti helyünkre. Ez úgy délután négy óra körül történt.

Hogy ne unatkozzunk, a Leány mindegyikünkhöz egy apródot szegődtetett. Ezek nem csak előkelően voltak öltözködve, hanem rendkívül tanultak is voltak, s így minden témáról oly ügyesen tudtak elbeszélgetni, hogy okunk volt szégyellni magunkat. Azt parancsolták nekik, hogy vezessenek minket a kastélyban, de csak bizonyos helyekre, s segítsenek az időt kedvünk szerint kellemesen tölteni. A Leány elbúcsúzott, arról biztosítva minket, hogy az estebédnél újra jelen lesz, hogy a súlyok visszaakasztásának szertartását ünnepelhessük. A holnapi nap türelmes megvárására kért, mert akkor fognak bemutatni minket a királynak.

Miután elment, mindenki azt tehette, ami tetszett neki. Egyesek a szép lapokat nézegették, sőt le is rajzolták, s azon tanakodtak, hogy mit jelenthetnek rajtuk a különös jelek. Mások frissítőt ettek- ittak. Én azonban apródomat arra kértem, hogy társammal együtt menjünk sétálni a kastélyban, s ezt a körutat soha nem fogom megbánni. Sok pompás régiség mellett a királyi sírboltot is megmutatta, ahol többet tanultam, mint a világ minden könyvéből lehetne. Itt állt a nagyszerű Főnix is, amelyről két évvel ezelőtt egy kis könyvecskét adtam ki. Azt tervezem, hogy az oroszlánról, a sasról, a griffről, a sólyomról, és másról is – ha ezek a feljegyzések valakinek is hasznára lehetnek – saját értekezéseket teszek közzé ábrákkal és feliratokkal. Nagyon sajnáltam, hogy a többiek elmulasztották e kincsek megtekintését, míg ugyanakkor arra gondoltam, hogy valószínűleg Isten különös akarata rendelte ezt így.”

Érthető, hogy az alkémiai menyegző minden komoly jelöltje, aki a szellem minimális követelményeinek meg tudott felelni, bizonyos pillanattól kezdve belsőleg szabadnak, felszabadultnak érzi magát a megmérettetés és ítélkezés drámai mozgalmassága után. Belép a szellem derűs nyugalmába és csendjébe, a szellemmel való egység nyugalmába, amit Jézus, az Úr minden követőjének kilátásba helyez. Csak akkor szabadulhatnak fel és érvényesülhetnek valóban az igazi tanulóság céljai.

Ezért beszél az alkémiai menyegző az arany nyakláncos, hófehér egyszarvúról, a kutat őrző oroszlánról és a fehér galambról olajággal a csőrében. Talán ismerik ezeket a jelképeket. Az egyszarvú, az oroszlán és a galamb ugyanis a tüzes, lángoló háromszög, a klasszikus rózsakereszt trigonum igneumának jelképe. Ez a Hétszellem három első sugarára vonatkozik. Ha a jelöltben ég ez a tüzes háromszög, akkor méltó belépni a beavatás templomába. Mert ez a háromszög a jelöltet megnyitja az egész Hétszellem számára.

 

A Biblia több helyen beszél az egyszarvúról.

{Míg Luther és a német Bibliák mindenütt „egyszarvúról” (Einhorn) beszélnek, addig a Biblia magyar fordítója – az „állatot” nem ismervén – hol vadbivalyt (Mózes 4:23), hol bölényt (Jób 39), hol pedig borjút vagy bivalyfiát választott (zsoltár). A fordító megjegyzése.}

Mózes 4. könyvében azt mondja: „Isten ereje, mint az egyszarvúé”. És Jób pompás szövegében azt olvashatjuk: „Akar-e szolgálni neked az egyszarvú? Avagy meghál-e a te jászolodnál? Oda kötheted-e az egyszarvút a barázdához kötéllel? Vajjon boronálja-e a völgyeket utánad?” Vagy a 29. zsoltárban: „Az Úr szava mennydörög, …megmozgatja Libanont és Szirjont, mint a fiatal egyszarvú. Az Úr szava tűzlángokat szór”.

Ezek az idézetek azt mutatják, hogy az „egyszarvú” a magas szellemi eszményiség, az egysugarú, egyértelmű, „egyszarvú” irányulás. Az egyszarvú hófehér és arany nyakláncot visel. Itt a figyelmet a megtisztított, a szellem vezetése alatt álló új akaratra terelik, amelyet a Hétszellem első sugara, a lángoló háromszög első nézete gyújt meg.

Akit valóban lángra lobbantott Isten szelleme, az az akarat teljesen központi irányítású, új állapotából indul ki. Aki akarja birtokolni ezt az új akaratot, annak Isten erői állnak a rendelkezésére. Az tapasztalni fogja, hogy az egyszarvú belső tulajdonságként szolgálja őt.

Akaratunkat időnként mintegy igába fogjuk. Megpróbáljuk valamivel megbízni. Azt mondjuk magunknak: Mostantól kezdve ezt teszem; vagy azt nem teszem. Így szinte önmagunk ellen harcolunk. Ezt abba kell hagynunk, mert ez a módszer mindig sikertelen marad.

Ha viszont az új akarat valóban megszületett lélekminőségből és új életmódból, akkor az egyszarvú „meghál a mi jászolunknál”, tehát akkor az akarat, önkéntelenül, belülről, igazán Istent szolgálva fogja meghatározni egész életünk menetét. Ez pedig akkor is úgy lesz, ha Ön alszik, tehát nem képes közvetlenül uralkodni személyiségén. Az új akarat ebben a helyzetben is meghatározza az Ön útjait és cselekedeteit, mert teljesen az Ön útjára és feladatára van hangolva, arra a folyamatra, amelyet Önnek kell véghez vinnie. Akkor az egyszarvút hozzákötötte a szántó barázdáihoz. A felszántott földbe a földműves magot vet. Itt tehát a tökéletesen rendezett életre utalnak. Mert ha lángra lobbanhatott Önben az új akarat, akkor egész életmódja harmonikus, erősen rendezett képet mutat. Akkor az egyszarvú a termőföld barázdáihoz lesz kötve, s ha szükséges, boronálni és gyomlálni is fog.

Az akarat egy hatalmas tűz. Akinek akaratát Isten szelleme gyújtotta meg, annak akarata az Úr hangjával hatalommal teli és dicsőséges tűzlángokat kelt. Az akarat az ember legnagyszerűbb mágikus eszköze. Ha viszont az akarat nem Isten szelleménél lobbant lángra, akkor az ember soha sem lesz képes a gnosztikus-mágikus cselekvés gyakorlatához jutni.

Az oroszlán-jelkép is magasztos megnyilatkozás. Ez Isten szeretetének jelképe, ami egyetemes és mindent magába foglaló. Az oroszlán így a Hétszellem második sugarának a jelképe. Akinek megvan az egyszarvú, annak természetesen az oroszlán-ereje is megvan. Mert Isten szeretet. Kétségtelenül találkozott már az oroszlán-jelképpel. Például a Bibliára utalunk, a jelenések könyvére:

És kiáltott nagy szóval, mint mikor az oroszlán ordít; és amikor kiáltott, akkor a hét mennydörgés is megszólalt”. Ha tehát egy emberben megnyilvánulhat Isten szeretete, akkor a Hétszellem is jelen van.

Itt – ahogyan a Biblia, és más szellemi üzenet is teszi – nekünk is rá kell mutatnunk a helytelen szeretetre, amit szintén oroszlánnal jelképeznek. Itt nem érzékeny felindulásokra gondolunk, ezeknek rokonszenv és ellenszenv általi korlátozásaival, hanem az úgynevezett szeretetre, mely sziszegő kígyóként tekeredik a világ testén. A haláltermészet életének viperamérge ez, melynek sok ember oly pontos képmása tud lenni. Isten hangját utánozza a legkedvesebb mosollyal, de a szándéka gyilkosság, egy ember lelkének meggyilkolása. Ha a lelket gyilkolják vagy csonkítják meg, az mindig testi gyilkosságot is jelent. Mert ha egy ember lelke tönkremegy, akkor a testnek is helyrehozhatatlanul össze kell roppannia. Az ilyen ember megbetegszik, testét nem képes fenntartani és idő előtt meghal.

A Trigonum Igneum két nézetét vizsgáltuk: az egyszarvút, mely az Istenben lángra lobbant, egyetlen, központi célra irányuló akarat jelképe és az oroszlánt, ami ezt a célra való összpontosítást az egyetemes szeretettel veszi körül. Akit Isten szelleme lobbant lángra, azt megérinti és teljesen átizzítja ez a mindent betöltő szeretet is. Ettől kezdve pedig az örökkévalóságnak ez a szeretetereje az egész lét alaphangja és táptalaja.

Ha tehát a gnosztikus rejtélyeknek a beavatás templomához közeledő jelöltje a határvidék asztrál mozgalmassága után, a határ átlépése után belép a rózsakert nyugalmába és csendjébe, akkor magától értetődik, hogy az egyszarvú lép be ebbe az udvarba, és az oroszlánnak, a kút őrzőjének tisztelettel adózik; mert ebben az udvarban Isten akarata és szeretete az alap. Az egyszarvú fellépése itt azt jelenti, hogy a rózsakertbe belépő ember minden természetre-törekvést és természetre irányulást abszolút visszautasított.

Figyeljék meg, hogy az oroszlán csupasz kardot tart mancsaiban.

Ha az egyszarvú, az Istenben lángra lobbant akarat belép a beavatás kertjébe, akkor az oroszlán a kardot darabokra töri, s a kútba, a vizek forrásába süllyeszti annak bizonyítékául, hogy az ítélet tüze visszavonult, s megkezdődhet az alkémiai menyegző igazi munkája. Az oroszlán hatalmas bömbölése ujjongó kiáltás. És erre a kiáltásra repül elő egy fehér galamb, olajággal a csőrében. Ismeretes, hogy a galamb mindig is a szellem jelképe volt. Gondoljon a Jordánra, ahol Jézusra, az Úrra szállt le a szellem galamb képében. A galamb az olajággal különösen a Hétszellem harmadik sugarának a jelképe, az aktív, teljesen Istenben bízó, és magát Istennek szentelő intelligencia jelképe, azé a sugáré, amely a trigonum igneumot teljessé teszi. A galamb itt ezt az intelligens életmódot ábrázolja, minden körülmények között az egyetlen igazi, Istentől való békét szolgálja. A nagy munkát békében és béke által kell véghez vinni.

Ezért van olajág a galamb csőrében. Ezért viszi azt az oroszlánnak. És ezért száll az udvarra az egyetlen béke, mely Istentől van.

Lebegjen szemük előtt e nagyszerű bölcsesség teljes szépsége: a háromszög egyik oldalát az akarat tüze képezi, a másikat a béke átlátszó, ragyogó világossága. A tüzet a Gnózisban a férfi jelképezi, a világosságot a nő. A háromszög alapja pedig, az összekötő elem, a második sugár, az egyetemes szeretet sugara. Logikus, hogy az ilyen háromszögből lángolnia kell az erőnek is.

 

EZ a Trigonum Igneum!

Most már a jelenések könyvének szavait is megértik:

És hatalmat adok az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak ezerkétszázhatvan napig (a számjegyek összege kilenc: az emberiség száma), gyászruhákba öltözve (a vezeklés ruhája, a világért és emberiségért hozott áldozat ruhája). Ezek az a két olajfa, és a két gyertyatartó, amelyek a földnek Istene előtt állanak. És senki sem tud nekik ártani”.

Talán megértik ezt a nagy mágiát. Az a mágia ez, mely minden előttünk haladó szerzetben, s az ifjú Gnózisban is kifejezésre jutott. Minden gnosztikus szerzet ismérve, hogy a belső vezetés egy közvetlenül erre rendeltetett férfiből és egy nőből indul ki. Ezek képezik a háromszög emelkedő oldalait, amelyeket a Hétszellem második sugara hordoz. Ez a háromszög az Univerzális Logosz megtámadhatatlan tanúbizonysága, a tüzes háromszög tanúbizonysága, amit a haláltermészetben e világ istene elé állítottak. Ebben áll a Gnózis ereje: újra meg újra van két olajfa, a tűz, mint első sugár, és a béke, mely minden észt felülmúl, mint harmadik sugár, Isten szeretetének, a második sugárnak erejében.

Emiatt igazán gnosztikus rejtélyiskola az ifjú Gnózis; mert szintén megfelel ennek az ismérvnek, s ezt nem ő találta fel. Így a komoly tanulóra szabták a rómabelieknek írt levél szavait (11:17/24): Vadolajfa ága létedre, természeted ellenére beoltattál a gnosztikus olajfára.” A galamb odaszáll, s az oroszlánnak olajágat ad, amelyet az zavartan lenyel, de azután meg van elégedve. Az egyszarvú is elégedetten tér vissza helyére. Megérti ezt a nyelvet, ezt az idegent, ezt a rejtély nyelvet?

A szerzet igazi udvarán, a rejtélyiskolában a harmadik sugár képviselője minden méltót, aki jogosan lépett be oda, Isten egyetemes szeretetének és erejének ad át, miután az első sugár képviselője megteremtette ennek lehetőségét, így lehet a vadolajfa ágait kiragadni e világ istenének a kezéből, és az igazi, egyetlen törzsre oltani.

Hogy a Szerzet kertjében kút van, az nem késztet csodálkozásra minket; mert a kút mindig az Egyetemes Szellem magát szakadatlanul megnyilvánító bölcsesség és erősugárzásainak a jelképe. Ezért mondja a Jelenések könyve:

Az ifjú Gnózisban így állandóan a bölcsesség, szeretet és erő áramlata buzog, az isteni Víz élő forrása, amelyben mindenki megmoshatja a fejét és a kezét, aki megnyílt ennek. Azért mondja az alkémiai menyegző szövege:

A kútban meg kellett mosnunk fejünket és kezünket, majd ugyanabban a sorrendben várnunk kellett, míg a király egy rejtett folyosón vissza nem ment a terembe. Azután minket is visszavittek azelőtti tartózkodási helyünkre.”

Ki ez a király? Ezt is meg kell értenünk, hogy tudjuk, mennyire nekünk szól az alkémiai menyegző.

A beavatás temploma, amelyet könyvünk ecsetel, teljesen egyenlő az ifjú Gnózis élő testével. A szellemi fejlődés térsége ez, mely szoros kapcsolatban van az Egyetemes Lánccal és ebből indul ki. Így maga a szellem hat ebben a térben, mely a hetedik nézetből, a feltámadási térből, az arany fejből ered. És az élő testben a szellem, a király nevében van jelen az egyszarvú, az oroszlán és a galamb, a trigonum igneum, amelyet a belső iskola két vezetője személyesít meg, hogy minden erre nemesedett tanulót üdvözöljön a Szerzet kertjében, s a tanulók együttműködésével naggyá tegye az élő testet, egyetlen csoportot képezvén, amelyben mindenki egy a Gnózisban, egy mindenkiért és mindenki egyért.

A Gnózis élő testében minden szükséges hatásnál mindig maga a szellem lép fel, és ekkor minden Őt képviselő sugár, a szolgái, férfiak és nők, hatalmas világosság- és erőáramot árasztanak ki az élő test minden nézetéhez, részéhez. Ezután a szellem újra visszavonul az arany fej, a feltámadási tér területeire.

A szellemi fürdőt követően a jelölteket saját létállapotukra hagyják, hogy véghez vihessék a saját alkémiai átalakulási folyamataikat. Habár saját létállapotuknak adják vissza őket, mégis kivételes helyzetben, a gnosztikus élő testben, a Szerzet otthonában vannak. Így egyedül vannak, de sohasem elhagyatottak. Ebben a különös kegyelmi állapotban szabad és kell elvégezniük a nagy munkát. Azért különös kegyelmi állapot ez, mert az élő testben tartózkodó jelölt bármikor magától a szellemtől kaphat segítséget, ha szükséges és hasznos.

Ezért mondja a szöveg, hogy: „A Leány elbúcsúzott tőlünk, mert másnap magának a királynak fognak bemutatni minket”.

Rózsakereszt Krisztián és sírja

 

C.R.C. számára eljött ez az időpont.

Belépése történeténél figyelmünket az úgynevezett királyi sírboltra vagy sírkamrára terelik, „ahol”, mondja C.R.C., „többet tanultam, mint a világ minden könyvéből”. Most már értik, hogy ez a királyi sírkamra az Egyetemes Lánc egész szellemi és asztrál öröksége.

Ragadjunk ki az Alkémiai Menyegző szövegéből valamit, hogy valamelyest fogalmat alkothassanak arról, amit az Univerzális Testben lehet átélni és látni.

Vegyük a főnixet, a sast, a griffet és a sólymot. Ez a négy is rejtélyállat, mint az egyszarvú, az oroszlán és a galamb. Az Alkémiai Menyegző úgy beszél ezekről, hogy mellékes dolog benyomását keltik, de a beavatott nagyon is érti, miről van szó. Kezdjük a főnixszel, a tűzmadárral.

Rózsakereszt Krisztián és sírja

Annak a folyamatnak a jelképe, amelyet a rózsakeresztesek a „Jézusban, az úrban aláhanyatlani” kifejezéssel is jelölnek. A földi, különválasztott éntudat teljes semlegesítését, elölését jelenti, mivel az az egyetlen valódi akadálya annak, hogy az igazi, halhatatlan lélek újra megnyilatkozhasson a mikrokozmoszban. Krisztus azon kijelentése, miszerint „aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt” is erre a megszabadító folyamatra utal, ugyanúgy, mint Keresztelő János következő szavai: „Néki (a mennyei másiknak, a bennem levő Krisztusnak) növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.”

A királyi sírboltba való belépésénél C.R.C. először a főnixről beszél, s „nagyszerű főnix”-nek mondja. Mert ez a halottakból való feltámadás élő jelképe. A századok folyamán ezt a legkülönbözőbb formákban hozták kifejezésre. Minden idők gnosztikusai is használták. Számtalan gnosztikus kőre véstek tűzmadarat, a tényt hangsúlyozva, hogy az Örök újra meg újra kiemelkedik az idő fogságából. Értsék meg tehát alaposan, hogy szabadságra, az Önök természetének halottaiból való feltámadásra hivatottak! Ezért a főnixet, a halál legyőzését fedezik fel, ha belépnek a királyi sírboltba. Az örökkévalóság ereje, maga a tűzmadár, egy az egész Egyetemes Élő Testtel.

A főnix-jelképre mindig is a legnagyobb figyelmet fordították; például a romantikusok. Nagyon sok legenda van, mely valamiképpen az egyetlen igazságról szól. Van például egy régi zsidó legenda egy óriási madárról, mely néha megjelenik a földön. Lába a tengeren jár, míg feje az egeket hordozza. Most már jól értjük ezt. Mert a főnix, az örökkévalóság nagy, feltámadási ereje az Egyetemes Élő Lánc ősrégi, univerzális Élő Testének ismérve, mely a kezdeti időkben épült, az első, elől haladó szerzeteknél, s az időben megnyilvánult, egészen az ifjú Gnózisig: egyetlen hatalmas világosság, egyetlen hatalmas erő, egyetlen fenséges főnix, aki a föld kerekségén jár, az óceánon áll, és feje a legmagasabb egekig ér.

Ez a test és ez az erő újra meg újra leereszkedik a földre, ezzel eget a földdel összekötve, mint valami hatalmas létra, amelyen Önök le- és felmászhatnak a végső győzelemig, míg az utolsó kereső is meg nem találta ezt az egyetlen világosságot.

 

A sas, a griff és a sólyom

A sas jelképének sok jelentése van. A szentírás, az Egyetemes Tan állandóan beszél a madaraknak erről a királyáról. A sas szívesen kering magasan a levegőben, s így gyakran a levegő elemének jelképe. Továbbá a szellemlélek és az élet jelképe. De az életerő és az akaraterő képviselője is. Ezen kívül az ötágú csillag a sas jele. A sassal a kémiai elemet, a ként is kapcsolatba hozzák. Végül pedig a negyedik evangélium, János evangéliuma is a sasról tanúskodik.

Próbáljuk meg ezekből az adatokból kikutatni igazi jelentését.

Minden test lélegzik. A legalacsonyabbtól a legfejlettebbig mindnek légköri anyagra van szüksége, hogy rendszerét fenntarthassa. Ez az egész világmindenségben, az alaptermészet minden megnyilvánulására érvényes. A sas, a levegő királya ezért a levegőelem urának jelképe, az élet-elemé, mely minden teremtmény számára nélkülözhetetlen.

A sas, mely az alkémiai menyegző szerint jelen van az egyetemes Élő Testben, az üdv kincseskamráiban, itt tehát azt az életanyagot jelképezi, amelyre a gnosztikus rejtélyek minden jelöltjének szüksége van, hogy az egyetemes Élő Testben élhessen. Az a nélkülözhetetlen életanyag ez, amelyet az Iskolában Gnózisnak szoktunk nevezni. Az Ön lelkének, lélekállapotához, lelke újjászületéséhez a Gnózisra van szüksége. Ez az egyetemes Élő Test légköre tehát, amelyet megtanulunk alkalmazni, amelyből élnünk kell.

Ha ez Önnek az ösvényen sikerül, önmagának az átadásával, odaadásával, akkor lelke kész bemenni az univerzális Élő Testbe, s tökéletesen, mikrokozmikusan abban létezni és élni. Akkor Ön felszáll az Élő Testben, s az új elemen, amelyből élnie kell, uralkodni fog, mint a sas.

Ebből az következik, hogy a sas az új lélek és az új élet jelképe. Beszéltünk az ifjú Gnózisról, mely lentről, az alapoktól lett felépítve és megvalósítva. Mielőtt egy ilyen építmény megvalósulhat, építészekre van szükség, s ezek sem potyognak az égből, hanem a Gnózis hívja fel őket, mégpedig nagyon pozitív és dinamikus módon. Mielőtt az építkezés megkezdődhetne, persze csak az Egyetemes Lánc van jelen, a magasztos Egyetemes Test, mely egészen a tiszta asztrál anyag területeire húzódott vissza. Ha meg kell kezdődnie az ifjú Gnózisnak, s bizonyos létállapot, bizonyos rezgés, életerő és akaraterő jelenlévőnek mutatkozik, akkor hirtelen a sas lövell le a magasból, mint a villám, s eltalálja az illető munkás szívét, rettenetes sokkot okozva. Talán megértjük, hogy mi történik. Az Egyetemes Test egész, légköri készségét mintegy testileg, kézzelfoghatóan a munkás rendelkezésére bocsátják. Kapcsolat keletkezik a lent lévő munkás és a fent lévő Szerzet között, tehát az Egyetemes Lánc és az alakuló ifjú Gnózis között, mely a felszólított munkás személyében jut kifejezésre. A sas, vagyis az első sugár erejével eltalált munkás ezzel az erővel, amely fölött rendelkezhet, sohasem vallhat kudarcot, a munkát mindig jó véghez viheti, ha eközben az alapból indul ki, az egyetemes szeretetből, ha magát a Hétszellem második sugarára bízza, hivatásához hű marad, s ennek megfelelően az ifjú Gnózist méltó tagként kovácsolja az Egyetemes Lánchoz, amelyik pillanattól kezdve így a fiatal láncszem Élő Teste az egyetemes Élő Testbe merül.

Továbbá világos, s már szabad volt magyaráznunk, hogy az Egyetemes Láncban, s így az Egyetemes Élő Testben is, amelybe az ifjú Gnózis felvétetett, a Hétszellem, a Szellem Hét Sugara teljes mértékben jelen van. Ez a sugárzó Hétszellem ezért az új légkör, a tiszta asztrál atmoszféra elengedhetetlen része. Mivel pedig a Hétszellem minden sugarát ötágú csillag jelképezi, mely a sas jele is, érthető, hogy az egyetemes Gnózisban miért a hét csillag, hét pentagram a Rend nagymesterének a jele, s eszerint az élő szellemlélek jele is, aki hét csillagot tart a jobb kezében. Így hozzák kapcsolatba a sast a pentagrammal.

Ismeretes, hogy mind a négy evangéliumnak megvan a saját jellege. Különösen János evangéliuma különbözik a többiektől. Ez a különösen gnosztikus evangélium. Teljesen a Gnózis légkörét, élet-leheletét lélegzi. Teljesen az egyetemes Élő Testből lett. Ezért ezt az evangéliumot kell kapcsolatban látni a Gnózis lélegzőterével, s emiatt a sassal.

A griff, a következő rejtélyállat, amelyet C.R.C. látott a királyi sírkamrában, bizonyos tekintetben szintén könnyen magyarázható. Ábráját leggyakrabban címereken figyelhetjük meg. Felső teste sas, alsó teste oroszlán, fülei hegyesek és hosszú, kígyózó farka van. Sok mesében éles karmokkal és két hatalmas szárnnyal jelenítik meg. Az ilyen mesék nagy része keletről származik. A griff ott többek között az arany őre, a kincstáros. Az állat ezért a Napnak van szentelve. Kelet a napkelte vidéke. Aki tehát az ösvénynek indul, az jelképesen kelet felé, a felkelő nap felé fordul. Ott lehet megtalálni a páratlan Világosságot. Igaz, el kell menni a kincstáros, a griff mellett! A griff neve: „annak a világosságnak a védelmezője, mely még nem fénylett sem földön, sem tengeren”. Gyermekeink bizonyára olvastak már mesét a nagyon kapzsi griffmadárról. Érthető, hogy ő az egyetemes Élő Test ereje őrzőjének, az üdv kincstárosának a jelképe, hogy ebbe a kincseskamrába senki se hatolhasson be szentségtelen szándékokkal. Ez az őrző erő tehát sas a sassal és oroszlán az oroszlánnal, s tüzes mint a Nap.

Ezen kívül a sólymot említik. A sólymot a halandó és a halhatatlan kapcsolata jelképének használják. Ezért az egyiptomi kereszt jelképe is, mint a függőleges és a vízszintes kapcsolata.

Most már azt is értjük, C.R.C. miért említi ezt a rejtélyállatot utoljára. A sólyom közli ugyanis az Élő Test lényeges célját. Miért hívja meg Önt a Gnózis arra, hogy emelkedjen fel az Élő Testbe? Mert ez a nagy beavatótemplom, amelyben szellem azért jelenik meg, hogy minden alacsonyt magasabb javakká változtasson. E templomban pedig a halandót elnyeli a halhatatlan.

Az idősebb egyiptomi beavatótemplomokban – mondja a történelem – két keresztelő-medence állt. Az egyiket sólyomfej, a másikat egy másik rejtélyállat feje díszítette. Vizét mindkét medence egyszerre öntötte a jelöltre. Az egyik áradat a halált jelölte, amelynek, önmaga átadásával, a jelöltnek önkéntesen kellett alávetnie magát. A másik a jelöltet átadta az új életállapotnak. Ez a kettős keresztelő tehát az „életrehalást” jelenti; a jelölt meghal, hogy éljen. Vagy Jézus szavaival: „Aki az életét elveszíti énérettem, az megtalálja Ezt”.

Minden fivérünk és nővérünk, aki átélte ezt a hatalmas megfordulást, felujjong: „Istenem, Napom, elárasztottál engem a Te sugaraiddal”.

A Biblia szerint azt mondta Jézus, az Úr a kereszten: „Eli, Eli, lama sabachthani”, ami azt jelentené: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem”!

Ez azonban az evangélium szándékos hamisítása, ami az úgynevezett egyházatyák bűne. Az evangéliumban ugyanis azelőtt az állt: „Eloi, Eloi, lamah azabvtha-ni”. Ez viszont azt jelenti, hogy „Elohim, Elohim, elöntöttetek engem a fényességtekkel”, vagy „Hogy megdicsőítettetek engem!

Ha a Biblia későbbi átdolgozói, akik egészen a hermészi iratokból merítettek, ezt mondatták volna Jézussal, meghagyták volna ezeket a klasszikus szavakat, akkor ezzel be lett volna bizonyítva, hogy az egész evangéliumot a klasszikus hermészi filozófiából vették. Az új egyházi vallás alapítói ezt el akarták kerülni, annál is inkább, mert a két vízmedence templomi szertartása sok egyiptomi ábrán megtalálható.

Így már az is világos, hogy Valentin Andreae-nek az ő idejében az alkémiai menyegzőben leplezetten kellett erről beszélnie. Számára akkor csak a teológiai foglalkozás maradt, hogy szeretetének erejével eláraszthassa az emberiséget, s olyan munkát végezhessen, amiért vállalhatta a felelősséget. Nyilvános gnosztikus munka az ő korában nem volt lehetséges. Ilyen irányban csak titokban és kis csoportokban lehetett dolgozni. Mint teológus és az állami egyház szolgája, ebben a pontban nem fedhette fel az egyházatyák nagy árulását. De ezt nagyon is megtette az alkémiai menyegző beavatottjainak, amikor a sólyomra utalt.

Egyszer mindegyikőnk mondhassa a századok nagy beavatottaival együtt: „Istenem, Istenem, elárasztottál engem a Te fényességeddel.

Utószó: az asztrális kritérium

 

Az előzőekben a rejtélyállatok témáját részleteztük. C.R.C. a sírboltban megtalálja a főnixet, az egyszarvút, az oroszlánt, a sast, a griffet és a sólymot. Ezek egy egészen új életállapot jelképei, amely az alkémiai menyegző harmadik napján tárul fel C.R.C.-nek.

 

Ezek a királyi sírbolt jelképei. Itt nem szabad temetőre gondolni, ahogyan szövegünk is helyesen hangsúlyozza. Most azt kell megmagyaráznunk, hogy mit tartsunk erről.

Azt mondják, hogy tulajdonképpen tilos belépni a sírboltba, ott nem szabad nézelődni. Ez azt jelenti, hogy amit C.R.C. láthatott, az mind az Egyetemes Szerzet rejtett tudományához tartozik. Ebben a tudásban csak azok részesülhetnek, akiknek létállapotuk alapján joguk van belépni a sírkamrába, akik valóban képesek belépni oda, hogy filozófiailag tájékozódjanak az eljövendő események felől. Ezért ad az alkémiai menyegző szerzője – ha leplezetten is – néhány felvilágosítást a sírkamra tartalmáról.

Ezzel először is azoknak akar segíteni, akik átlépték a „határt”; másodszor azért teszi, mert tudja, hogy a szintén a sírboltban lévő királyi katalógust hamarosan közzé teszik. Tudja tehát, hogy eljön az idő, amikor bizonyos részleteket ismertetni kell segítségül azoknak, akik a teljesen elutasító, halálos valóságban falhoz szorulva, nemsokára ugrani fognak a szakadékon át a megszabadító életbe.

Így mi is jogosultnak érezzük magunkat arra, hogy ezekről a közleményekről legalább is részben levegyük a leplet. Mint ismeretes, az emberiség az általános hanyatlás időszakába lépett. Ilyenkor a Szerzet nagy munkába kezd, hogy legnagyobb erőfeszítéssel a lehető legtöbb lényt menthessen meg. Egy emberlelket csak akkor lehet megmenteni a pusztulástól, ha a szellem által életre lehet kelteni, élő lélekké tenni, hogy háromságként bejárhassa az ösvényt. Ez a szellem, a lélek és a test háromsága, ahol a test méltó és alkalmazkodóképes szerszám lehet a szellemlélek szolgálatában.

A leírások szerint az egyszarvú hófehér, és arany nyakörvet visel. Ez az új és tiszta akaratra utal, mely a szellem vezetése alatt áll. Az egyszarvú ezek szerint rendkívül jelentős jelkép. Élőlényként a természetben nem fordul elő. Egyes festmények fehér lónak ábrázolják, homlokán hosszú, csavarodott arany szarvval.

Legendákban és mondákban a ló egy magasabb rendű, lendületes csillagerőre utal, melyet asztrális erőnek is neveznek. A fehér pedig a tisztaság színe. Aki elért egy magasabb szellemi fokra, az teljesen ráhangolódott az isteni akaratra. A dolgok nem az ő vezetése alatt állnak, hanem minden órában a magasabb rendű akaratnak vannak alávetve.