Mi a karma és hogyan hat?

 

A karma a múltnak és egyben mindannak is az összegzése, ami ebben az életben történik. Mindezek az események mintegy bevésődnek az ember rendszerébe. Onnan szabják meg azután ezek a képek az ő cselekedeteit. Ez lehet aztán jó is meg rossz is; hiszen a karma nem mindig csak valami rossz. A „karma” szó a szanszkritból származik, és annyit tesz, hogy: az, amit kiküldenek, és újra visszatér a forráshoz. Így hát a karmát tekinthetjük úgy is, mint egy olyasmire jövő választ, ami valaha az ember rendszerében történt. Az ember minden cselekedetével karmát sző. Ha például egy cselekedet megsemmisítően hat, akkor az előbb vagy utóbb erre érkező válasz is megsemmisítő lesz. Egy tett azonban lehet megszabadító is, ami később valami új, megszabadító cselekedetet tesz lehetővé. A karma tehát a megszabadító ösvény bejárására is megteremti a lehetőséget, ha a múltban hagytak már ilyen jellegű nyomokat. Erre aztán Önök ebben az életben tovább építhetnek.

Mi köze a karmának az isteni igazságossághoz?

 

Aki ezen a világon mély, belső szükségből közelít az igazságosság problémájához, óhatatlanul rábukkan a karma tanára. A szanszkrit eredetű karma szó jelentését a „tett” vagy „cselekedet” szavak csak hozzávetőlegesen adják vissza: a karma ugyanis a földi életterület ok-okozati összefüggéseinek kozmikus erejű törvénye.

 

E törvény emberi vonatkozásait csak akkor érthetjük meg, ha a mikrokozmoszok újratestesüléséből (reinkarnációjából) indulunk ki. Pál ezt a Galáciabeliekhez írt levelében így fejti ki (6:7): „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.” E törvény hozzájárulhat az ok-okozat jelenségének helyes gyakorlati felfogásához: senki sem várhatja, hogy rózsa nőjön, amikor bogáncsot vetett. A karma a világegyetem egyik alaptörvénye és a világ minden szintjében tükröződik. A newtoni mechanikaelmélet például így utal rá: minden hatás ugyanolyan mértékű ellenhatást vált ki. Az ok-okozati kapcsolatra vonatkozó fizikai törvény és az egyetemes karmatörvény közötti egyetlen különbség mindössze annyi, hogy ez utóbbi az élet minden területére kiterjed. A karma törvénye – melynek tehát e dialektikus természet bukott mikrokozmosza is alá van vetve – olyan árnyalt, oly hatalmas és kiterjedt működési területen s oly változatos módon hat, hogy annak teljességét és kozmikus intelligenciáját a természettudat sohasem lesz képes befogadni.

Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket… Az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.” (Zsoltárok 19:8,10.)

A karma törvénye az embert olyan szükséges életfeladatok elé állítja, melyek által önismeretre tehet szert és bepillantást nyerhet a teremtésbe.

Az Egyetemes Tan egyik alaptétele így hangzik: „Minden mindennel összefügg.” Nem lehet elkülönítve szemlélni azt, ami az élet nagy folyamához tartozik. Akár egy gyapjúgombolyag: folytonos fonadék sző össze mindent mindennel. A dialektikus élettenger karmikus hullámverése is ekként tartja fogva az emberi élethullám mikrokozmoszait: a súlyos következményekkel járó cselekedetek sok megtestesülésen át, mintegy körforgásban láncolják őket egymáshoz. Így tévelyegnek a mikrokozmoszok az anyagban – az önmaguk által teremtett labirintusban. A tisztánlátást, az igazság kibogozását egy mégoly változatos életmodell sem teszi lehetővé. Ha próbáltunk már kusza fonalkötegben egy hurkot kibontani, miközben óhatatlanul újabb gubancokat hoztunk létre, akkor esetleg feldereng előttünk a behálózottság, a bukottság mélysége és értelmetlensége.

Amit az Ószövetség törvénye alatt álló énembernek kerülnie kell, ha nem akar egyre rosszabb karmát teremteni magának, azt többek között Mózes tízparancsolatában is megtalálhatjuk (II. 20:1-17). A ne ölj, ne lopj, ne hazudj, vagy ne kövess el házasságtörést – egy egymásra utalt életközösségben megvalósítható védelmi előírások. (Az ember elfajulása egyébként abból is megítélhető, hogy az uralkodó korszellem még ezen egyszerű élettörvények jelentőségét is mindinkább kétségbe vonja.)

Az ember nemcsak saját mikrokozmoszával áll kölcsönhatásban, hanem egyúttal egy makrokozmikus közösség része is. Egyéni karmánk szálai tehát szorosan összefonódnak a családi, a nemzeti, a faji és a világkarmával is. Minden mindennel összefügg. Ezért olyan a világ, amilyennek az emberi élethullám formálta; ezért van minden egyes ember az összes többivel karmikusan összekötve és ezért részese mindenki a világ eseményeinek. Ebben az értelemben minden egyes cselekedet az egész emberiségre kihat. Életünkből általában csak annyit érzékelünk, amennyit látóhatárunk és éntudatunk korlátozott köre megenged és abból szoktunk kiindulni, hogy befolyási körzetünk is csupán ugyanennyire terjed ki. Ez persze csak a halandó személyiség rendkívül szemellenzős nézőpontját tükröző felfogás.

Aki a karma törvényét meg akarja fejteni, annak ezt a rövidlátó vélekedést le kell vetkőznie, hogy ezáltal nagyobb távlatok nyílhassanak meg előtte.

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Hegyi beszéd, Máté 5:17-18.)

 

A felemelkedés lehetősége

A karma nagyon összetett jelenség. Nem azonos jelentésű az emberi akarat és cselekvés szabadságának korlátozott voltát valló felfogással és a végzetet, az eleve elrendelt sorsot hirdetőknek sem ad alapot elképzelésükhöz. Életünk ugyanis nincs teljesen előre meghatározva, de nem is teljesen szabad: mert jóllehet egy meghatározott alapminta szerint épül fel, de többdimenziós lényünk egésze a változás és az új fejlődés tömérdek lehetőségét rejti. Ennek életre keltésében döntő szerepet játszanak a szeretet segítő sugarai – a Krisztus-erők -, melyek a bennünk szunnyadó istenszikrán keresztül érnek el minket. Ha ez az isteni szikra hatni kezd, általa megkapjuk a kulcsot, mely az új élet kapuját nyitja. A szellemszikra érintése olyan erőt szabadít fel, amely a múltban történt dolgokat – legalábbis részben gyökerező sorserőket persze nem tudjuk teljesen kioltani. Annyira azonban le lehet kötni őket, hogy rendszerünkben olyan új erők szabadulhassanak fel, melyek más irányultsághoz vezetnek. Jan van Rijckenborgh írja ehhez Az egyiptomi ős-Gnózis és hívó hangja az örök jelenben című könyvének II. részében többek között a következőket: „Minden mikrokozmoszhoz tartozik egy aurikus lény, melyben az egész karma benne van. Amit az előző személyiségek az Önök mikrokozmoszában gondoltak és tettek, az mind fel van jegyezve karmaként az aurikus lényben. Nos, ebben a karmában van egy olyan rész, amely a plexus sacralison keresztül áramlik a személyiségbe, az élet menetétől függően. Ugyanakkor egyesek mikrokozmoszában létezik egy olyan karma is, mely tulajdonságokból, képességekből, minőségekből, megbízatásokból és hatalmas fáradozásokból áll, Isten és az emberiség szolgálatának érdekében. Ez a karma akkor áramlik be a személyiségbe, ha az érintett személy az irányultságával és mindenekelőtt a magatartásával felhívja.

A karma nem szünteti meg a tudatlanságot. Erre csak a megismerés, azaz a Gnózis képes, ahogyan a sötétséget is csak a fény űzi el. Szóval a dolgok ok-okozati lefolyása – mint örök természeti körforgás – az időben játszódik le, ezért nem vezethet az időn túlra. Az időtől való megszabadulás csak ott lehetséges, ahol az örökkévalóság behatol a múlandóságba. Ez csak az egyéni akarat teremtő önmegtagadása révén érhető el, miáltal mintegy légüres tér keletkezik, amelybe az örökkévalóság beáramolhat. Maga az időben végbemenő ok-okozati folyamat éppoly kevéssé tud a múlandóságból a megszabaduláshoz vezetni, mint ahogyan a víz sem képes olyan zárt edényben bizonyos szint fölé emelkedni, amelynek tetejébe levegő szorult. A vízszintes sorsfolyást ezért csak egy teljesen más, függőlegesen beáramló felettes természet, az isteni természet által lehet keresztülhasítani. Ahhoz, hogy ezt a beáramlást fel tudjuk hívni és el tudjuk viselni, s hogy a téridő világának természettörvényétől való megszabaduláshoz eljuthassunk, se többre, se kevesebbre nincs szükség, mint az ember teljes átváltozására.

Az általunk transzfigurációnak nevezett átváltozáshoz vezető utat a Szellemi Iskolában minden komoly keresőnek megmutatják.

 

A teljes megújulás szükségessége

„Isten szeretet” – mondja János I. levele (4. rész 8 ill. 16) – és legbensőbb lényünkben ott rezeg e szavak megerősítése. Ez a hitbiztonság és a bizonyosság. Mivel Isten szeretete teljességként létezik, maga Isten sohasem büntet és nem áll bosszút. A Krisztus erők szüntelenül próbálják az emberlényt az őshazába vivő visszaúthoz vezetni. Ennek tudata nagy belső megnyugváshoz és múlhatatlan örömhöz vezet.

Ha az ember őszintén és kitartóan fáradozik lénye megtisztításán és mindent elkerül, ami újabb sorsbonyodalmakhoz vezetne, akkor életét ismét az eredeti, a teremtési tervnek megfelelő irányba terelheti. A kulcsot ehhez gondolkodásmódjában, érzelmeinek, akaratának és cselekedeteinek minőségében találja meg. E felsorolás sorrendjét tudatosan választottuk így, ugyanis az újító munka csak új gondolkodással kezdődhet. Ezzel kapcsolatban be kell látnunk, hogy nem csupán az olyan gondolkodás jár súlyos következményekkel, melyet irigység, büszkeség, bosszúvágy, indulat vagy szenvedély fűt, hanem minden egyes ellenőrizetlen gondolat is. Ugyanez érvényes azokra a hatalmas energiákra is, melyeket vágy-, azaz érzelmi életünk sugároz ki környezetünkbe. A hegyi beszéd is utal erre, amikor Jézus így szól tanítványaihoz: „Ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Máté 5:20) Csak ha a tudat- és a vágytestben nyugalom és tisztaság honol, továbbá ennek egyenes folyományaként az éter- (azaz élet-) testünk, s végül az anyagtest is újból elkezd az isteni teremtési tervvel összhangban működni, akkor szűnik meg a sorsteher egyik leglényegesebb oka. Akkor kezdődhet el Krisztus erejében a karmikus kötelékek megszüntetése.

A sors törvénye

 

Egy ajándékbolt kirakatában van egy bekötött szemű női alak, aki bal kezében mérleget tart, jobbjával pedig kardot fog. Egyetlen turista sincs tudatában a női figura jelentőségének.

 

A kétserpenyős egyenlőkarú mérlegen a régi Egyiptom vallásában az elhunytak szívét mérték. Ehhez a méréshez ellensúlyként egy tollpihét használtak, a „Maat” hieroglifát. Az Ószövetség (Dániel 5) leírja, hogy egy kéz hogyan írta Belsacár király palotájának falára a következő szavakat: „Mene, Mene, Tekel, Ufarszin”.

„Számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak. Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál.” Ez a kép annak a rejtett igazságnak a szimbóluma, amely olyan nagy jelentőségű, hogy ha feltárják, teljesen megváltoztathatja az ember életét.

A bekötött szemű Istennőt, kezében a karddal, Nemezisnek hívják. Az igazságosságot jelképezi, amely serpenyőivel mindent kiegyenlít és egyensúlyba hoz. Ezt a törvényt személyválogatás nélkül, előítélet, gyűlölet és öröm nélkül alkalmazzák, amint arra a bekötött szem is utal. Nemezis törvénye gondoskodik arról, hogy származzon akár egyéntől, akár csoporttól, minden cselekedetre, érzésre és gondolatra egy ennek megfelelő reakció, vagyis válasz következik. Ezért kétélű a kard: jutalmaz vagy kijavít. A Bibliában pedig, a Galáciabeliekhez írt levélben, a következő áll: „Mert amit vet az ember, azt aratándja is” (Gál. 6:7). Salamon is azt mondja példabeszédében: „Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot” (Péld. 22:8).

Az eredeti, isteni természetben ez a kijavító törvény nem hat, mivel ott nincsenek ellentétek. A bukott természet ezzel szemben kétsarkú, és állandóan ide-oda hánykódik valamely ellentétpár végletei között. E két pólus között lép fel Nemezis korrigáló, kiegyenlítő törvénye. Egy olyan világban azonban, ahol a jó nem tulajdonság, hanem maga a teljesség, amelyben a világosság átható, mindent átölelő erőként van jelen, ott nincs hely a sötétség számára, és nincs szükség dorgálásra vagy jutalmazásra.

Bár az ember súlyosan görnyed a karma törvényeként is ismert kiegyenlítő törvény igája alatt, mégis ebben rejlik annak esélye és lehetősége, hogy feleszmélvén megtaláljuk a belső megszabaduláshoz vezető utat.

A hányattatások közepette, melyek a boldogságtól a nyomorúsághoz, a szegénységtől a gazdagsághoz, a vereségtől a győzelemhez, a szeretettől a gyűlölethez, a kegyességtől a rosszindulathoz, a rokonszenvtől az ellenszenvhez vezetnek, és melyek sok életen át tarthatnak, hébe-hóba mégis hallható az „ősemlékezés” hangja. Olykor egészen gyenge, alig érzékelhető. Attól a perctől kezdve azonban, amikor a hang a személyes problémákon keresztül áthallatszik, és az embert arra ösztönzi, hogy kivonja magát a dialektikus mozgalmasság alól, megszületett az igazságkereső. Akkor az ember elindul, hogy megkeresse e hívás eredetét.

Így tévelyeg egyik felismeréstől a másikig, s csaknem belevész az ötletek sokaságába, melyek okkult, misztikus és vallásos hullámokat vetnek személyes életének tengerén. A tévelygés, a keresés sok testetöltésen át tarthat. Az ember egyre csak keres és keres, amíg rá nem jön, hogy az igazság sem poros könyvekben vagy elsárgult pergameneken, sem az imaházakban, sem a guruknál vagy fennkölt mestereknél nincsen, hanem elképzelhetetlen idők óta a saját szívében rejlik.

 

Ki keresi az utat a saját szívében?

Aki halandó megnyilvánulása szerint állatembernek született, annak az az életfeladata, hogy a mikrokozmoszában lévő ősképet kifejlessze. Arra hivatott, hogy egyszer olyanná váljon, mint Isten. A szfinx rejtélye életének háromszoros misztériuma elé állítja:

Honnan jöttem? Hol van az eredetem? Ki vagyok én a legmélyebb lényemben? Hová tartok? Mi a rendeltetésem a teremtésben?

Ezekre a rejtélyekre a válaszokat csak annak világosságában lehet felismerni, amit a belső megszabadulás útján kapunk. Amíg a fent említett ősemlékezés még nem hat, addig nem lehet megoldani ezt a háromszoros rejtélyt. Életszomja és önfenntartási törekvése ezer kötelékkel tartja fogva az embert a bukott természetben. Azok a hatalmak és erők, melyek azon fáradoznak, hogy a bukott állapotot fenntartsák, az ilyen embert egyetlen pillanatra sem hagyják nyugton. Sarkallják és hajszolják földi létének körforgásában, amíg végül életereje teljesen felemésztődik, és életkereke kénytelen újra fordulni egyet.

Hát nem értelmetlen élet az ilyen? Azután újabb életút következik a durva anyag világán keresztül. Remélhetőleg elegendő – gyakran nagyon keserű – tapasztalatot gyűjt az ember, és belső füle végre a belső hangra hallgat. Mi az oka létemnek itt a Földön? Véletlenül születtem, egyfajta természeti jelenségként? A sors formált? Azért helyeztek ebbe a világba, hogy én is együtt játsszak a változásokban, az örömben és a szenvedésben anélkül, hogy én magam befolyást gyakorolnék rájuk? Miért vetett engem a sors ebbe a fajba, ebbe a népbe, ebbe a családba? Miféle törvény határozza meg, hogy melyik vallás szerint kell élnem? Mely sorstól függ életem, betegségem vagy egészségem? Mi határozza meg, hogy még meddig kell húznom az igát ezen a kilátástalan úton? Mi történik, ha egyszer véget ér földi utazásom, és testem elnyűtt ruhadarabként itt marad? Hová megyek én akkor? Miért más minden egyes ember sorsa? Mi az isteni igazság?

Sem a látható, sem a láthatatlan életben nincs véletlen, és olyan sincs, hogy akár csak egyetlen folyamat is vak vagy gépies lefolyású lenne. A csillagok és a bolygók meghatározott pályát követnek. A dolgok abszolút törvények szerint jönnek létre és múlnak el. A tudomány által eleddig felfedezett legkisebb részecske is része a legnagyobb egyetemes szervezetnek, és az egyetlen, nagy fejlődési tervre utal. Hermész Triszmegisztosz ezt az összefüggést kevés szóval fejezi ki: „Mint fent, úgy lent; ahogy belül, úgy kívül”. Mikhail Naimy ezt mondja Mirdad könyve című művében: „A véletlen a bölcsek játszólabdája. A balgák a véletlen játszólabdái.

 

Felelősséget vállalni tetteinkért

Mióta az emberiség gondolkodási képességének építése eléggé előrehaladt, az embert felelősségre lehet vonni egész magatartásáért. Ha ugyanis egy gyerek ártatlanul és tudatlanul követ el egy hibát, nem lehet érte felelősségre vonni. Ugyanebben az állapotban volt az emberiség, amíg kívülről vezették. Tudata túlságosan csekély volt, ennélfogva bizonyos hibákat még fel sem tudott ismerni. Amikor aztán negyedik járműve, a gondolkodási képessége is kifejlődött, akkor megkapta azokat a törvényeket is, melyek már az erkölcsöt és az értelmet is figyelembe veszik. Ennek logikus következményeként e pillanattól kezdve követnie kellett ezeket a törvényeket; most már felelősséget kellett vállalnia viselkedéséért.

A keresztény korszak vége felé ez a fejlődés befejeződik. Az Újszövetség így tanúskodik erről: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Máté 5:17); és a János 1:17-ben: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” A Rómabeliekhez írt levél 10:4-ben pedig a következőt olvashatjuk: „Mert a törvény vége Krisztus, minden hívőnek megigazulására.” Mindaddig azonban, amíg a kereszténység által felállított követelményeket nem értik meg, s így még kevésbé teljesítik, addig az ok-okozat törvénye, a karma működik. Öröm és fájdalom, e széles spektrumon belül mindenféle árnyalt ellentéttel együtt, elválaszthatatlan kísérői maradnak a tévelygő emberiségnek.

Számtalan bölcs hívta fel a figyelmet erre a törvényre. Nem mintha arra akartak volna rávenni bárkit is, hogy a jót a gonosztól való félelemből cselekedjék, vagy hogy jutalomra törekedjenek akár itt, akár a túlvilágon, hanem hogy rámutassanak: a bukott embernek egyszer tudatosan el kell oldódnia a földi élet ellentétpárjaitól. Ez az út egyszer az elé a folyamat elé állítja majd az igazság komoly keresőjét, melyet tömören a „Jézus, a kereszt és a feltámadás” szavakkal írnak le.

A holland filozófus Benedictus Spinoza (1632-1677), akit szabadszellemű felfogása miatt kiűztek a zsinagógából, a következőket írja Etikájában (1677): „Akiben félelem van, és a jót azért cselekszi, hogy elkerülje a gonoszt, azt nem az értelem vezérli”. Ma, amikor az emberiség a Vízöntő korszakba lép, miközben az előző fejlődési folyamatot le kell zárni és el kell hagyni, az egész világon heves kijavító törekvések figyelhetők meg. Az Istenterv követelményeire süket évszázadok után most aztán benyújtják a számlát az elmulasztott és helytelen tettekért. Az új korszak előjelei már rajzolják erővonalaikat a világéterben, míg sok vak ember még mindig a múltba mered, mivel még nem tud vagy nem akar megfordulni, hogy lássa a hajnalpírt. A fogékonyabbak viszont már reagálnak az elkövetkezendő fejlődésekre. Kellő ismeretek vagy biztos irányérzék híján azonban hamarosan sokan eltévednek, és így a hátramaradottak sorsában osztoznak. Ezekben a pillanatokban mutatkozik meg, hogy az emberiség legnagyobb része már túlságosan messzire tévedt az ősi forrástól, és sokan oly elviselhetetlen teher alatt görnyedeznek, hogy már nem képesek megtalálni a visszautat. Ezért törekszik az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája arra, hogy mindazoknak, akiknek szabad volt valamit felfedezniük „eredeti hazájukból”, odanyújtsa Ariadne fonalát, hogy megtalálják kiútjukat a vallási elképzelések labirintusából. Feltéve persze, hogy ezt valóban akarják! Mert itt nem új filozófiáról vagy egy szellemi gondolat ki tudja hányadik változatáról van szó, sem régi értékek, okkult módszerek vagy meditációs technikák visszanyeréséről, hanem a megszabadító és megújító erőről, amely megnyitja a kereső ember számára a transzfiguráció útját.

 

A határnál mindent hátrahagyni

Minden hiteles szellemi iskola felépített és fenntartott egy gnosztikus teret vagy élő testet, hogy mindazokat, akik a senkiföldjén vagy a határvidéken tartózkodnak, bevezessék az alapvető változás folyamatába. A modern Szellemi Iskola is ehhez az Efézus-tudathoz kapcsolódik, egy olyan állapothoz, amelyben az ember kezdi átlátni a földi élet látszat voltát és viszonylagosságát. Aki ezen a határszakaszon találtatik, az már kész arra, hogy eldobja feltételezett kincseit annak érdekében, hogy teljes bizalommal, erős hitben és az egészségessé válás, a megszenteltetés utáni erőteljes vágyakozásban felemeltessen. Teljesen eltölti a teremtővel való egyesülés kívánsága.

Ilyen keresők számára biztosan van valami mondanivalója a Lectorium Rosicrucianumnak, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának. Állandóan gyarapodik azoknak a száma, akik már nem találnak békét az emberi tekintélyek útmutatásaiban, és akik számára a régi hitfelfogások üressé és tartalmatlanná váltak. Csaknem minden országban növekszik az érdeklődés aziránt, amit a modern Rózsakereszt közvetít a komoly igazságkeresőnek. Az egész világon hallatják szavukat azok, akiknek hite, vágya és tapasztalata a tiszta belső kereszténység alapján van előkészítve. Először is kerülik a hagyományos szabályokat és dogmákat, és saját útjukat akarják járni. Ebből a szabadságból kiindulva később keresnek egy csoportot vagy közösséget, amely megfelel törekvéseiknek, és amelyben meg tudják találni a belátást és erőt ahhoz, hogy tovább járhassák életútjukat. Ez nem a sors elől való menekülés, hanem egy belső búcsú attól az erőltetett élettől, melyet saját magukra róttak ki a múltban. Az igazság utáni mély vágyódástól hajtva arra törekszenek, hogy megbékéljenek az isteni törvénnyel, amely oltalmaz és hazavisz.

Ha pedig a lélek egyszer már megszületett és növekszik, ha ezt az arany középutat egyszer megtalálták, akkor egyre kevesebb kiigazításra lesz szükség, és végül a sors helyet csinál az új lélekélet törvényének, Isten szeretettörvényének, amely részrehajlás nélkül az egész teremtéssel közli magát, ahogyan a Nap is mindenre sugárzik, legyen az rossz vagy jó.

Karma, reinkarnáció és rózsakereszt

A Nemzetközi Szellemi Vezetőség,

A. H. van den Brul

 

A nyugati társadalmakban mindenki számára bőséggel kínálkozik alkalom, hogy elmélyülhessen a számtalan filozófiai, misztikus, ezoterikus tanban. Mozgalmak, csoportok ajánlkoznak, hogy bevezessék az érdeklődőt olyan tanokba, amelyek a tudattágítás lenyűgöző kilátásaival kecsegtetnek.

 

A dialektikus természetember számára az Egyetemes Tan igazsága lényegében kiábrándító és elfogadhatatlan. Aki azonban valóban az igazságot keresi, az – talán hosszú bolyongás után – megtalálja, elfogadja és aszerint is akar élni! Értük emel szót a modern Szellemi Iskola. És mi, akik az Egyetemes Tan üzenetével közeledünk Önökhöz, nyomatékosan kijelentjük, hogy ezt az Arany Rózsakereszt tanulóiként tesszük. Saját magunkban akarjuk véghez vinni azt az alkímiai folyamatot, ami szükséges ahhoz, hogy beléphessünk az „igazi emberlét” állapotába.

 

Az idő és az örökkévalóság közötti út

Az igazi rózsakeresztes olyasvalaki, aki lényének középpontjában létrehozta az idő és az örökkévalóság találkozását. Ezáltal lényegében rálépett arra az útra, amely a transzfigurációhoz, az eredeti halhatatlan személyiség helyreállításához vezet. Ez az istenterv szándéka szerinti „igazi emberré válás”, amely a makrokozmosz, kozmosz és mikrokozmosz létalapjául is szolgál.

Ahhoz, hogy a szóban forgó alkímiai folyamatot bevégző igazi rózsakeresztesek nyomdokaiba léphessünk, az szükséges, hogy a transzfiguráció tana a gyakorlatban alkalmazható legyen. A modern Rózsakereszt ezt az örök érvényű tant kihámozta az idők homályából, és a világosság fényébe állította, mert az idő erre megérett. Így nyilatkozik meg a Rózsakereszt ősi szerzetének hívása a modern Szellemi Iskola által, mely a Lectorium Rosicrucianum külső szervezete mögött fejti ki hatását. Ebben a Szellemi Iskolában a tanulókat megismertetik és folyamatosan összekötik a transzfiguráció folyamatának minden nézetével. A Rózsakereszt Szerzetének szellemi hagyatéka anno 1459 a következőket mondja erről: „Miután az egyedül bölcs és kegyelmes Isten ezekben az időkben oly gazdagon árasztotta kegyelmét és jóságát az emberi nemre, hogy egyre jobban elmélyült a belátás mind Fiát, mind pedig a természetet illetően, joggal beszélhetünk boldog időkről, amelyben Ő nemcsak hogy engedte megtalálnunk a világ ismeretlen és rejtett felét, és meg is nyilvánította nekünk, és a természet eddig soha sem látott sok csodálatos művét és teremtményét mutatta meg, hanem ezen túlmenően igen megvilágosult, zseniális embereket is támasztott, akik az elfajzott és tökéletlen művészetet részben újra helyreállították, azért, hogy az ember végre megértse nemességét és nagyszerűségét, és belássa, hogy miért is nevezik mikrokozmosznak és meddig terjed művészete a természetben.

Ez azonban az oktalan világnak nem sokat használ, és ezért még jobban fokozódik a rágalmazás, kinevetés és gúnyolódás. A tudósok körében is oly nagy a büszkeség és becsvágy, hogy nem képesek egységben összeállítani a Librum Naturae-t (a Természet Könyvét) vagy minden művészet zsinórmértékét mindarról, amit Isten oly gazdagon közölt századunkban.” E régi rózsakeresztes irat szövege tulajdonképpen teljesen a mának szól, mert a szavai mögötti jelentés nincs alávetve az időnek. Rendkívül időszerű napjaink keresője számára, hisz itt egy Liber Naturae összeállításáról van szó:

  • megértetni az emberrel nemességét, rendeltetését, hogy belássa, miért nevezik mikrokozmosznak,
  • kiszabadítani elsötétült én-tudatából, és
  • igazán szabaddá tenni.

Ez az, amire a Rózsakereszt törekszik korunkban, és amiben eszményét látja. Az az időszerű feladata, hogy a Gnózist, az egyetemes filozófiát, az istenterv világgal és emberiséggel kapcsolatos céljának és mibenlétének ismeretét olyan tisztán megvilágítsa, amennyire csak lehetséges, és megtisztítsa minden szennytől és misztifikációtól.

 

Egy új embertípus kialakulása

Az emberiség új időszakba lépett, egy 26.000 éves fejlődésen belüli korszaksorozat új szakaszába. A modern1 Rózsakereszt meggyőződése szerint ez az új időszak azért oly lényeges, mert egy új embertípus felépítésének jegyében áll. Olyan emberről van szó, mely magát igazán a transzfiguráció folyamatának akarja szentelni; olyanról, amely a földi lény és a természet halandó személyiségét fokozatosan le akarja vetni, hogy életmegnyilvánulásainak súlypontját egyidejűleg egy éteri személyiségbe helyezze át, amely többé nincs alávetve a felbomlásnak.

Erre a folyamatra szükség van ahhoz, hogy a világgal és emberiséggel kapcsolatos fejlődési tervnek szentelhessük magunkat, mert a fejsze már az egész emberi élet gyökerére vettetett. Az anyagi szféra (amint magunk körül észleljük) az elkövetkező időben lassanként meg fog változni, és az emberiséget teljesen más életfeltételek elé fogja állítani. Szembeszökő jelei vannak, hogy a világ és az emberiség az idők fontos fordulópontján áll. Az intelligens megfigyelő ezt nemcsak környezetében látja, hanem – ami sokkal jelentősebb – önmagában is változásokat vesz észre, amelyek ezen időszak válságával összhangban mennek végbe.

 

Az örök igazság nem újkeletű

Az Egyetemes Tan olyan „igazságról” beszél, amely nincs kötve az időhöz és változásaihoz. Ezt az igazságot azonban lassanként időről időre beborítja a fél-igazságok vastag rétege. Így forgácsolódott szét és vált erőtlenné a mai ember számára is. Ezért irányítjuk figyelmüket az új korszakot beharangozó hatalmas impulzusra, amely láthatóan rendkívül erőteljesen megtámadja az emberiséget. Egy olyan kozmikus erőről van szó, mely az ember testrendszerét nagy sebességgel a válság felé tereli. A nyugati ember számára mindez máris igen időszerű. Az említett kozmikus erő befolyása alatt minden ember tapasztalja önnön határait, korlátáit és fogyatékosságait. Különböző „járműveinek” ill. testeinek korlátozottsága egyre jobban tudatosul benne, és sokan már gyanítják, hogy e testeknek meg kell változniuk.

Ez azonban rendkívüli veszélyeket és tévutakat rejt magában. Emellett az emberiségnek most olyan átfogó problémákkal kell szembenéznie, hogy az emberi hiányosságok és fogyatékosságok egyre tisztábban kirajzolódnak. Ezen felül a vallások szorítása is egyre gyengül. Röviden: mindenki következetesen és szükségtől hajtva a saját válaszútját keresi a válságból való szabadulásra.

Egyáltalán nem lehet rajta csodálkozni, hogy éppen a keleti, s főként az indiai filozófia elemei és módszerei találnak nagy visszhangra nyugaton. Ezeknél a tanoknál a karma és a reinkarnáció fogalma áll a középpontban. Minthogy a nyugat teológiai és filozófiai gondolkodásának alappillérei leomlottak, a kereső ember most a keleti fogalmak és gondolatok felé fordul, amelyek – úgy tűnik – választ tudnak adni az élet és halál kérdéseire. A karma az okozatiság törvénye, az ok és az okozat törvénye. A karma egy ember jó és rossz cselekedeteinek a végösszege. Az eredmény azután meghatározza az ember anyagba való visszatérésének – a reinkarnációnak – a körülményeit és az ezen visszatéréshez kapcsolódó életet. Karma és reinkarnáció tehát szorosan összefügg egymással.

A karma és a reinkarnáció tana fontos helyet foglal el a keleti gondolkodásban, és sok nyugati ember felfogása számára is logikusabbnak tűnik, mint a nyugati egyházak tanításai. Amikor a keresztény egyház a VI. században, a konstantinápolyi zsinat folyamán eltörölte a reinkarnáció tanát, akkor a hangsúly az egyszeri életre helyeződött. A hívőknek, mint az egyház hű fiainak egyetlen életben kellett volna megszolgálniuk az üdvösséget, és akár szegények, akár gazdagok voltak, haláluk után ugyanazokat a gyümölcsöket élvezték volna. A gyanú, hogy itt valami bizonyára nincsen rendben, s mivel egy ilyen tan minden részletében ésszerűtlen, sokakat az egyházzal szembeni kétkedésre indított. Valami magasabb eszmény után kezdtek tehát kutatni.

Másfelől viszont Keleten sem látszik valami nagy megszabadító hatás, pedig ott változatlanul a reinkarnáció tana van érvényben. Ott inkább késleltetésről beszélhetünk. Az ottani hívek abból indultak ki, hogy az egymásra következő életek egy fejlődési vonal mentén haladnak előre, s ily módon az ember előbb-utóbb elérheti rendeltetését. Ez a gondolat végzetközpontú életszemlélethez vezetett: „Ha ma nem sikerül, akkor majd holnap. Ha ebben az életben nem érjük el, akkor majd a következőben.

Ezzel szemben a nyugati típusú hívő gondolkodás – a reinkarnáció tanától megfosztva – az emberekben erőteljes önmegvalósítási késztetést váltott ki, s ilyenformán a materializmushoz és ahhoz az erőfeszítéshez vezetett, hogy mindent egyetlen életen belül próbáljunk meg elérni.

A keleti hívő gondolkodás változatlan kedélyállapottal, örökös mosollyal és fatalizmussal ajándékozta meg az embert azáltal, hogy tekintetét a következő életekre irányítja.

Az egyik rendszer nagymértékű felgyorsuláshoz vezet, a másik pedig késleltetően hat. Mindkét rendszerből hiányzik azonban valami: annak a megdönthetetlen ténynek a nyoma, hogy valójában nem az anyagi emberről van szó!

 

Karma és megnyilvánulás a mikrokoszmoszban

Mi a „halál”?

A halál a szükségrend egyik lényeges alkotóeleme, azé a világé, amelyben élünk és amelyet dialektikus élettérnek nevezünk. Amikor a modern Rózsakereszt karmáról és reinkarnációról beszél, akkor ennek csak a mikrokozmosszal összefüggésben tulajdonít értelmet. Sok ember számára ismeretlen a mikrokozmosz tana. Pedig ez a valóság kulcsa. Ezért állt a delphoi templom bejárata fölött a felirat, hogy „Ember, ismerd meg magad!” Ha a kereső meg akarja érteni élete titkát, akkor meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy ő mint személyiségember egy mikrokozmosz része.

A Rózsakeresztes Rend szellemi hagyatéka nyomatékosan rámutat, hogy az embernek meg kell értenie, miért nevezik mikrokozmosznak. A Szerzet napjainkban is azt tekinti feladatának, hogy megmutassa az emberiségnek a megszabadító utat, hogy aztán az emberek betölthessék az istentervben elhatározott rendeltetésüket.

Ehhez a mai személyiségembernek meg kell értenie, hogy ő egy halandó lény. Tudatára kell ébrednie, hogy az igazi ember, az örökkévaló ember benne foglaltatik a mikrokozmikus rendszerben, de ott fogva is tartják!

 

Az egész teremtés sugárzásból áll

Korunk felvilágosult embereként tudjuk, hogy voltaképpen minden sugárzás. Az anyagi Földet különböző rezgésállapotú elektromágneses térségek veszik körül és hatják át a legkisebb részecskékig, ebben az összefüggésben beszélünk kozmoszról is, amelyet a makrokozmosz hat át. A hermészi alaptételt – „Mint fent, úgy lent” – követvén megállapíthatjuk, hogy ez az anyagi személyiségre is érvényes.

A személyiség körül is találni egy gömb alakú elektromágneses sugárteret, amely őt áthatja és élteti. Ez a tér a mikrokozmosz. A föld mágneses terében különböző síkú nehézségi erőhatások vannak mind anyagi, mind pedig szellemi értelemben. Ebben a térben törvényszerűség uralkodik, mely kötve és fogva tarthatja a mikrokozmoszt, mert ugyanolyan rezgésű, mint a mikrokozmosz jelenlegi mágneses tere. Az emberiség életterébe behatoló új sugárzásoknak azonban tudatossá kellene tenniük ezt a fogságot az ember számára.

Arról van szó, hogy ebből a fogságból ki is kell törni. Ahhoz, hogy ez a megszabadulás végbemehessen, az eredeti, mennyei „járműveknek” újra meg kell születniük a mikrokozmoszban. Az eredeti szellemlélek-alakot újra fel kell támasztani a mikrokozmoszban. Ha ez nem történik meg, akkor az egész mikrokozmikus rendszer a születés és a halál kerekéhez kötözve marad, azaz a mikrokozmosznak újra fel kell vennie egy anyagi személyiséget, hogy tapasztalatokat szerezvén megértse fogságát. Ha ezt nem fogja fel, akkor a személyiség teljesen feloszlik a halálban, és a születés és halál folyamatának meg kell ismétlődnie.

 

A körforgás végét beharangozzák

26.000 év lejártával most új fejlődés vette kezdetét, amely minden ma uralkodó életfeltételnek folyamatosan véget vet. Ez egyben a végét is jelenti ennek a szükségrendnek, amely oly sokáig fenn tudta magát tartani. Ezért beszél a Szellemi Iskola az aratás idejéről. Az aratást a „földekről” kell betakarítani, amelyeket nemsokára újra felszántanak. Elérkezett a pillanat, amikor az istentervet fel kell ismerni és teljesíteni kell.

Ezért az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája szembeállítja a transzfiguráció tanát

  • a reinkarnáció tanával, amely evolúciós fejlődést hirdet, de csak jelentős késleltetéshez és rögeszméhez vezet, és
  • az egyházi gondolatmenettel, amely szerint az ember csak egyszer éli az életét, és életmódjától függően kerül a mennyei területekre vagy kevésbé vonzó helyekre.

Mi hát a transzfiguráció, és mi transzfigurál? Itt az eredeti, mennyei személyiség újraszületéséről van szó. Ennek az eredeti embernek csökevényes maradványa mintegy halálos álomban fekszik a mikrokozmoszban elpusztíthatatlanuL Amíg az énember uralkodik a mikrokozmoszban, addig ez az eredeti elv hatástalanságra van kárhoztatva.

Ha a mikrokozmosz meg akar válni és el akar szabadulni az ellentétek világának elektromágneses törvényeitől, valamint a születésnek és halálnak e világban forgó kerekétől, akkor a személyiségembernek alulról kiindulva a transzfiguráció folyamatán kell fáradoznia, amelyben az énember helyét az újraszülető szellemlélek-ember veszi át.

Ennek érdekében hallatja hangját a modern Rózsakereszt, remélvén, hogy aki igazán keres, az a szertehangzó lárma közepette is meghallja az egyetlen hangot, és pozitívan fog rá reagálni.

Hadd egyesüljön minden igazi kereső, hogy együtt összeállítsák a Librum Naturae-t, a Természet Könyvét, hogy vallást tegyenek róla és meg is valósítsák, azaz létrehozzák a tökéletes módszert az isteni ember szolgálatára és szabaddá tételére. Ehhez újra megnyilvánult minden lehetőség.

A szeretetteljes törvény

 

Közös élet- és tudatmezőnket meghatározott energiák alakítják. Milyen erőkre reagálunk? Vajon csupán öröklött beállítottságunk az az erő, amely „áthajt” minket az életen? Vagy talán képesek vagyunk arra, hogy ezeket a hatásokat alapjukban és szerkezetileg megváltoztassuk? Eme kérdések megválaszolásához ismernünk kell a karma sajátosságait, és erőit.

 

Előző cikkünkben már említettük, hogy életünket sugárzások és energiamezők uralják és hatják át. Ismerjük a látható fényt, az UV-sugárzást, a rádió-sugarakat, a hősugárzást, valamint a mikrosugárzásokat és röntgensugarakat, stb. Az energiamezőket is ismerjük, és tudjuk, hogy – többek között – van a Föld mágneses tere, léteznek elektromágneses mezők, éteri-, asztrális- és mentális mezők, morfogenetikus terek; létezik az Akasha mező és a nulla pont mezője. Kollektív élet- és tudati mezőnket tehát ismeretlen számú, vibráló energiaháló összessége alkotja. Jan van Rijckenborgh ezeket a mezőket „az Akadémia tengerének” nevezte, míg Buddha „a szenvedés óceánjáról” beszélt, Jakob Böhme pedig mindezt „a halál nagy házának” írta le. A számunkra érzékelhető Világmindenség hihetetlenül nagy és szépséges. Csillagrendszerek fénylenek fel, majd hunynak ki újra, és fekete lyukak nyelnek el csillagokat. Több millió évvel ezelőtt felrobbant szupernovák fénye érkezik el napjainkban teleszkópjainkon át a szemünkhöz. Neutroncsillagok köröznek elképesztő sebességgel saját tengelyük körül. Kvazárok – olyan csillagrendszerek, melyeknek középpontja egy aktív fekete lyuk – több billió Nap fényerejével rendelkeznek. És léteznek önmagukat átható csillagrendszerek… a felsorolás egyszerűen szédítő. Mindebből első leckeként megtanulhatjuk azt a csodálatot, melynek nagy alázattal kell párosulnia. Hirtelen egy kicsiny csillag egyik bolygóján találjuk magunkat, amely a látszólag nagyrészt „üres” Világmindenség több milliárd csillagrendszerének egyikén, annak is a peremén található.

 

Egy gyümölcsmoly tudatállapota

Miután a homo sapiens felegyenesedett és elindult, büszkeségében és tudatlanságában saját magát „a Teremtés urának” kiáltotta ki, és ennek megfelelően is viselkedik. Saját fajtársai felett uralomra tör, kizsákmányolja, elnyomja és megöli őket. Emellett azonban felcsendül Johann Sebastian Bach magasztos zenéje is, és az emberek még mindig elmélyülten állnak meg egy-egy Rembrandt festmény előtt, lebilincsel minket Michelangelo szobrászművészete vagy Shakespeare egyik szomorújátéka. Egyrészt kicsik vagyunk, másrészt viszont nagyok, részesülünk a magasztosságban, de a romlottságban is.

A belátás elmélyülésével megtanultuk, hogy életterületünkre óriási erőkonstellációk hatnak – ezért újra és újra hatalmas feszültségek halmozódnak fel életterületünkön, feltartóztathatatlan energiarobbanások és katasztrófák történnek; kontinensek és kultúrák süllyednek el, és újak emelkednek fel.

Az élet formáinak – és mi csak az egyik ilyen formát alkotjuk – evolúciója így megy végbe, miközben egymást követik a korszakok és eonok. Tudatunk pedig lassan megváltozik.

Tudatunk fajtájától függ, hogy létezésünk során mely életterületben részesülünk. Ahogyan egy gyümölcsmoly nem férkőzhet hozzá Spinoza gondolati kincseihez, úgy mi sem férhetünk hozzá olyan dimenziókhoz és életterületekhez, amelyek meghaladják érzékelőképességünk határait. A tudat és az érzékszervi észlelés kölcsönösen meghatározza egymást. A mi érzékszerveink rendkívül korlátozottak. A valóságnak csupán egy-egy töredéke jut el agyunkhoz érzékszerveink kis résein át, és agyunknak még értelmeznie is kell a felfogottakat. Az eredmény pedig csupán egy ködös kép lesz.

A madarak olyan színeket is érzékelnek, amelyeket mi nem láthatunk, például az ultraibolya fényt. A többi négy érzékszervünk szintén igen kezdetlegesnek mondható. A pillangók szaglásukkal kilométeres távolságból is felismerik fajtársaikat, a kígyók látják a meleget, a bálnák éneke pedig 100 kilométeres távolságban is hallható. A madarak a föld mágneses terének segítségével tájékozódnak, a denevérek pedig a sötét barlangokban ultrahanghullámokkal navigálnak.

 

Hatalmas összefüggés

Nem tudunk elképzelést alkotni arról, hogy miként néz ki tejútrendszerünk a hozzá tartozó háromszáz milliárd csillaggal, sem pedig arról, hogy milyen is egy proton, vagy, hogy miképpen is jelenik meg egy kvark. Agyunk nem arra van teremtve, hogy felismerje a teljes valóságot, arról nem is beszélve, hogy ezt a valóságot még meg is értse.

Így aztán szédítően gyorsan fluktuáló és pulzáló hálók kusza szövevényében függünk, melyek csatlakozási pontjait és látszólag üres helyeit nem tudjuk áttekinteni. Az élet törvényeiből kizárólag a túlélésre vonatkozó törvényeket tudjuk felfogni, az egysejtűtől a száztrillió sejttel rendelkező, embernek nevezett lényig tartó evolúció törvényeit.

Fokozatosan megtanultuk, hogy vannak törvények, amelyek ezt az egészet szabályozzák és összetartják – mint amilyen például Karma-Nemezis, a Fátum törvénye, amelyet „vak sorsnak” is nevezünk. Agysejtjeinkben homályosan feldereng, hogy egy nagy Egész részei vagyunk, amelynek az emberi faj alá van rendelve. Lehetséges, hogy itt egy szövetségről van szó, amelyet velünk kötöttek, és amely mögött egy magas intelligencia rejlik.

Életünk néhány évtizede alatt sötétben tapogatózunk, cél és terv után kutatva. Ha létezik egy szellem, akkor ez a szellem elveszett az elmúlt évszázadok során a tudósok és filozófusok agysejtjeiben. Felfedezték az anyagot és ennek természettörvényeit, és nagyrészt áldozatul estek a materializmusnak és a fatalizmusnak. A fatalizmus a Fátumba, a sors gépezetébe vetett hit, ami végül is meghatározza az életet. „Isten olyan hipotézis, amelyre nincs szükségem” – mondta Laplace. Az ember Descartes és Bacon példája alapján tanulmányozta a Szellemtől elválasztott, úgynevezett „halott anyag” törvényeit, és ezeket átültette a technikába, hogy a teremtést uralhassa. Egyetemeink és főiskoláink három évszázadon keresztül szolgáltak templomként az ateista materializmus főpapjai számára.

 

A világkép forradalmi átalakulása

Csillagévünk órájának mutatói azonban könyörtelenül haladnak tovább. H.P. Blavatsky asszony a nyugati világ számára kinyitott egy új ablakot. A relativitáselmélet és a kvantummechanika fenekestül fordította fel a pusztán mechanisztikus világképet. A keleti filozófiák iránti érdeklődés teret nyitott a gondolkodásban a kauzalitástól eltérő, más fogalmak számára is. Carl Gustav Jung később felfedezte a szinkronicitás elvét. Az idő lassan megérett egy új, spirituális impulzus számára. Rudolf Steiner, Max Heindel és mások felnyitották az emberek szemét, és egy új időszak úttörőivé váltak. Sokan megértették a tudat új lehetőségeit, a párhuzamosan létező világegyetemek létezésének lehetőségét, és megjelent az érdeklődés a reinkarnáció és a karma törvényszerűségei iránt is.

A Leene fivérek (Jan van Rijckenborgh és Z. W. Leene) felfedezték a rózsakeresztesek legmagasabb szintű megnyilvánulását, és felismeréseiket összekapcsolták a manicheusok, a katárok, a gnosztikusok és hermetikusok ismereteivel, valamint minden idők egyetemes tanával. Ők ketten küldöttek voltak, egy új időszak hírnökei. Catharose de Petri személyében egy harmadik küldött is csatlakozott hozzájuk, majd közösen feltárták a transzfigurizmus megszabadító tanát, és létrehoztak egy hatalmas beavató szervezetet, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskoláját. E szervezet különleges sugárterét, az Élő Testet, halászhálóként bocsátották le „az Akadémia tengerébe” – amely a vibráló hálók összessége -, hogy minden olyan embert „kihalászhassanak”, aki képes reagálni erre a sugártérre. Az új életháló finom jelzéseinek felfogására az ember egy rejtett szervvel rendelkezik: az ősatommal. Az első reakció már elegendő ahhoz, hogy a kapcsolat létrejöhessen.

Ezt az első reakciót azonban a Karma-Nemezistől és a mi jelenlegi világunktól való elválás folyamatának kell követnie, hogy megtalálhassuk az ajtót „a birodalomhoz, amely nem ebből a világból való”.

Hogyan működik tehát a karma, és hogyan lehet megválni tőle? Ismeretes, hogy a karma a mikrokozmoszban leélt minden előző élet eredményeinek az összessége. A mikrokozmosz egyéni hálója így az élet tengerében, az egész emberiség sorsának hálójában hányódik.

A múlt konstellációja a mikrokozmoszban, az aurikus lényben mutatkozik meg, melyet lipikának is neveznek, és amely befolyásolja a főszentélyt és az agyat. Így fejeződik ki bennünk életünk vázlata. A testetöltés során a karmikus áramlat az aurikus lényből belefolyik a fejlődő embrió kígyótüzébe, és összekapcsolódik a fej két agyféltekéjének égboltjában lévő lenyomattal.

 

Genotípus és fenotípus

Végül az elhasadó kromoszómákból a DNS-ben – amely közel 24 000 génjével az öröklődés fegyvertára – kialakul mindkét szülő karmájának a lenyomata. Az újszülött genetikus „terve”, azaz genotípusa a világ-, a faj és a család karmájának (különösen a szülők karmájának), valamint „a lakásául szolgáló” mikrokozmosz történelmének a terméke.

Így kapcsolódnak össze a kozmikus, az asztrológiai, faji és népi jellemzők, valamint a családi tulajdonságok és a szülők sajátosságai az újonnan inkarnált fiatal ember egyéni hálózatában a lipikában, a fej égboltján és a DNS-en keresztül.

A születési horoszkóp és a genotípus vizsgálata valószínűleg meglepő egyezéseket mutatna, hiszen a karmikus konstelláció a génekben is le van horgonyozva.

Feltehetjük a kérdést: mivel a gének a szülők termékei, hogyan egyezhet meg a genotípus az aurikus firmamentummal – hiszen a firmamentum a mikrokozmosz terméke?

Ezen a ponton mutatkozik meg, hogy milyen erősen összefonódik minden, ami a dialektikus-karmikus rendszerhez tartozik. A személyes sors szorosan összefügg a szülők, a család, a nép, a faj, az emberiség és természetesen a mikrokozmosz sorsával.

Az emberiség nagy részének tudatlansága miatt gyakorlatilag nem beszélhetünk „szabad akaratról”. Ez a szabadság leginkább csak illúzió. Az inkarnációkat karmikus törvények, a Sors Urai szabályozzák. Ezek a törvények határozzák meg a szülők számára, hogy sorsukat azokkal a lényekkel osszák meg, akik hozzájuk születnek, hogy mindkét oldal számára lehetőség nyíljon meghatározott karmikus életfeladatok megtanulására. A szülők és a gyermekek többek között az adósságok megbocsátásán és feloldásán keresztül tanulhatnak egymástól.

Ezek az életfeladatok a DNS-molekulák és gének mélyén rejlenek. Egy bölcs rendszer tart tehát mindent egyensúlyban, amely egyetlen részletet sem hagy figyelmen kívül. Karma-Nemezis szigorú igazságossága nem veszi tekintetbe a személyt.

A sejtbiológusok számára lehetetlennek tűnik, hogy a genetikai adottságoknál messzebbre tekintsenek. Mindenesetre megfigyelik a genetikus eltéréseket, mutációkat és betegségeket, és megpróbálnak ezeken génmanipulációkkal segíteni.

A törekvés mögött jó szándék áll. Azonban… mivel csakis az anyagi nézeteket és a szőttes egyes szálait képesek megfigyelni, nem tudják felismerni a szőttes tulajdonképpeni szövési mintáját. Emiatt téves döntéseket hoznak, és ezért adott esetben az ember beleavatkozik a teremtés felépítési tervébe, ennek minden következményével. Nem érti meg, hogy egy olyan beavatkozás, amely az anyagi szinten történik meg, még nem változtatja meg az éterikus-asztrális háttérkonstellációkat. A karmikus célnak – minden esetben – meg kell valósulnia. Ezért az anyagi szintű beavatkozásnál mindig fennáll annak a veszélye, hogy Karma-Nemezis erőtere szinte erőszakosan – betegségek és szenvedések útján – épít magának másik utat.

 

Nemezis mérlegének két serpenyője

A karma törvényével nem lehet alkudozni, és ezért „kérlelhetetlennek” nevezhetjük. Erre még visszatérünk. Gyakran állapíthatjuk meg, hogy egyes betegségek vagy örökletes terheltségek, amelyeket már sikerrel kezeltünk, kerülőúton új betegségként vagy új örökölt terheltségként jelennek meg. Így mintegy verseny indul Karma-Nemezis és a tudomány között, és e versenyben az orvosok és a biológusok minden esetleges siker után újra és újra ismeretlen tények és betegségek előtt találják magukat.

Így azután az emberiség egyre betegebb lesz, mert nem érti meg Nemezis karmikus sürgetését, nem hallja, ahogy az ajtón kopogtat, hanem egyre erősebben bezárja az ajtót. Ezért Nemezist az igazságos kiegyenlítés minden együttérzést nélkülöző istennőjének tekinthetjük – ahogyan a görög mitológiában is ábrázolják. Ekkor kétféleképpen hat: egyrészt mint bosszúálló igazságosság, aki megbüntet minden igazságtalant, másrészt pedig – Justitia istenasszonyhoz hasonlóan – mint karmikus mérleg, amely újra egyensúlyba hoz mindent.

Bármit vet is az ember, azt fogja aratni is, úgy a jót, mint a rosszat. Sokan úgy vélik, hogy a Fátum, a Sors, a génjeinkben van rögzítve, és genotipikusan elkerülhetetlenül meghatározza, hogy kik és mik vagyunk. Ez azonban nem így van.

 

Végtelen variációk

Genotípusunk nem olyan kapcsolótábla, amely meghatározza egész életünket. Tény, hogy a gének vésetként hatnak, de végtelen számú variáció lehetséges, amelyek egymást segítve, vagy egymást gyengítve fejthetik ki hatásaikat. Sok tényezőtől függ, hogy milyen eredmény jön létre, milyen minta válik uralkodóvá, és milyen életdallam csendül fel végül. A genotípus egy „alapvető terv”, amely bizonyos irányokban fejti ki hatásait. Az emberben végül is megnyilvánuló eredményt fenotípusnak nevezzük. Ezért a következő formulát alkalmazhatjuk: Fenotípus = genotípus + környezet.

A „környezet” (vagy miliő) ebben az értelmezésben minden kívülről jövő hatást felölel, mint amilyen a neveltetés, a társadalmi környezet, a légköri szennyeződés és a tapasztalatok mennyisége.

De ugyanilyen fontosak a belső tényezők is – mint az életöröm, az aggodalom, az optimizmus és pesszimizmus, a bátorság vagy kételkedés, röviden: minden olyan működés, amelyet nem lehet puszta biokémiai vagy elektromos reakciónak magyarázni. Itt lép be a képbe az emberi Szellem befolyása, és egy szellemi iskola tanulója számára mindenekelőtt a szellemszikra-atom működése. A tanulót a szívében egy magasabb valóság, a Krisztus-erő érinti meg, ami új fenotípust képes létrehozni, olyan új életállapotot, amely messze meghaladja a genetikus szabályozódást.

Vessünk egy pillantást környezeti tényezőinkre. Több millió ember törekszik a környezet védelmére. A környezeti problémák azonban a bennünk meglévő problémák, tehát az ember saját aurikus-mentális elpiszkolódásának és asztrális mérgezésének külső kivetülései. A Rózsakereszt tanulója tudja, hogy a környezet mindenekelőtt az ő belső környezetét, az ő belső középpontját jelenti. A tanulót ezért önforradalomra szólítják fel, amely sokkal távolabbra mutat, mint a CO2-kibocsátás csökkentése. Az a meghatározó érvényű, hogy az ember maga mit bocsát ki, és csak ezután következik, hogy az autójára katalizátort vagy koromszűrőt szerel fel. Szükség van a külső intézkedésekre, de ezek önmagukban még nem oszlatják el az alapvető sötétséget.

Egy szellemi iskolában pedig pontosan erről van szó: a sötétségnek, az irigységnek, a gyűlöletnek, a haragnak, a rosszindulatnak és a félelemnek meg kell hátrálnia a világosság, a sugárzó szeretet és a remény előtt. Más szavakkal: az embernek fel kell ismernie valódi származását, alapvetően és szerkezetileg meg kell változnia, át kell alakulnia és végül transzfigurálnia kell…

 

Az emberi létezés mint nagy lehetőség

A befolyások alapvetően megváltoztathatják az agysejteket és ezek kapcsolatait. Eme hatás neve neuroplaszticitás. És erről a hatásról főleg akkor beszélhetünk, ha a Szellem belép egy ember rendszerébe!

A kereső ember, aki elfogadja genotípusa nagy feladatát és követi rendeltetését, olyan fenotípusra tesz szert, amelyet új életállapotnak nevezhetünk. Karmáját és genotípusát szívből elfogadja, akármilyen nehéz legyen is a sorsa. A tanuló a Gnózis segítségével és a kibontakozó szellemlélekkel azután képessé válik arra, hogy karmikus terhét és a genetikus fegyvertárhoz való kötöttségét elhagyhassa, és mindebből kiléphessen! Először azonban a tökéletes elfogadást kell megvalósítani, mert csak ezután nyílik meg a lehetőség a kilépésre. A betegségek ily módon csodálatos lehetőségekké válhatnak, melyek révén a tanuló meg tudja szabadítani magát Nemezis karmikus törvényeitől, ha önmagát az új életterület törvénye alá helyezi.

Az ábrázolásokon Nemezis istennő szemei be vannak kötve, hogy a személyes megítéléstől, rokonszenvtől vagy ellenszenvtől függetlenül abszolút igazságot szolgáltathasson. Nincs bosszúálló igazságosság, csak igazságosság van, jóság és igazság, melyek az isteni szeretetből keletkeznek.

Az egész haláltermészetet, „az Akadémia tengerét”, „a szenvedés óceánját”, ennek sors-hálózatával, és Nemezis karma-törvényével, átöleli Isten végtelen szeretete.

Az eredeti birodalom nem „valahol” van, hanem itt van. Isten birodalma tibennetek van! „Aha – gondolják esetleg néhányan -, akkor én már a másik birodalomban vagyok.” Ezt gondolni viszont hatalmas tévedés lenne! Első feladatunk, hogy mi – vagy helyesebben, az eredeti ember bennünk – kiszálljon a szenvedések óceánjából.

Fontos feltétel, hogy az ellentermészetet, amelyben élünk, alapvetően „haláltermészetnek” ismerjük fel, hogy – mint az elveszett fiú – mondhassuk: „A disznók moslékát eszem, de fel akarok állni és az Atyámhoz akarok menni.” Mindaddig, amíg ezt a természetet még nem ismertük fel a Halál házának, nem szólhatunk még ezekkel a szavakkal, hanem a szenvedések tengerében hajótörést szenvedett emberek látszat-valóságát tápláljuk. A még fel nem ébredt ember inkább szenved, mint hogy egy magasabb valóságban elveszítse önmagát.

 

A lélekember

Több beszélgetés tárgya volt már, hogy a Lectorium Rosicrucianum filozófiája vajon dualista vagy monista. A két természetrend tana dualista. Néhányunk számára nehézséget jelenthet, ha ezt a tant az Iskola által szintén képviselt „Minden létező Egysége” meglátással kívánjuk összhangba hozni.

De miért okozna ez nehézséget, ha abból indulunk ki, hogy az isteni terv szerint egy eltérő fejlődési menetet is, mindenkor az isteni szeretet hordoz? Elképzelhetetlenül hosszú időn keresztül. Mindaddig, amíg minden újra beolvad az Egységbe. Ezért nemcsak azt kell megállapítanunk, hogy Nemezis karmatörvénye kérlelhetetlen, vagy azt, hogy az emberek Tao számára „olyanok, mint a szalmakutyák”. Isten szeretete lehetővé teszi, hogy az ember megtapasztalja cselekedetei következményeit, azok kőkemény valóságában. Ez a szeretet és az igazságosság cselekedete, amely bekötött szemmel, teljesen objektíven gondoskodik arról, hogy az ember és az emberiség azt kapja meg, amit felhív önmagára, annak biztos tudatában, hogy a tapasztalat minden útja egyszer visszavezeti az embert az isteni Egységbe.

Ezért hordozzuk a karmát magunkkal, ezért reinkarnál a mikrokozmosz és ezért hordozzuk életfeladatunkat a génjeinkben.

A genotípust olyan hangszerhez hasonlíthatjuk, amelyet meg kell szólaltatni. Most még kérdéses, hogy milyen dallam, vagy milyen hamis hangok szállnak fel erről a hangszerről. Ha azonban ezen a csodálatos hangszeren az új lélek dallama csendülhet fel, akkor ebben a hangzásban az egész karmikus elrendeltség és törvényszerűség feloldódik. A személyiségembernek ez az aláhanyatlása ekkor az élő lélekember, az eredeti ember felmenetelévé válik majd az eredeti Egységbe, annak az eredeti embernek a felmenetelévé, aki mindig volt, és újra lesz.

Mikhail Naimy a karma törvénye alól való megszabadulást a törvény betöltésében látja. Művében (Mirdad könyve) ezt a következő tanács foglalja össze.

„A gondoktól és a szenvedésektől való megszabadulás útja ez:

Úgy gondolkozzatok, mintha minden egyes gondolatotok tűzírással lenne az égboltba beleégetve és minden lény látná azokat.

Mert valójában így van ez.

Úgy beszéljetek, mintha az egész világ egyetlen fül lenne, amely hallani akarja, amit mondtok.

És valójában így van ez.

Úgy cselekedjetek, mintha minden tettetek visszahullana rátok.

És valójában így van ez.

Úgy kérjetek, mintha magatok lennétek az óhajtott tárgyak.

És ezek vagytok valójában.

Úgy éljetek, mintha magának Istennek lenne szüksége rátok ahhoz, hogy éljen.

És valójában így van ez.”