A hajnalpír és a Nap-tűz
Hogyan kapja meg az ember a világosságot
Amikor egy ember életében a Gnózis már egyre nagyobb jelentőséghez jut, és segítségével ez az ember egy másik valóságot érzékel – amely alapvetően eltér az általa addig ismert valóságtól – akkor nyilvánvalóvá lesz számára, hogy a „világosság” fogalmát is a másik, új valóság fényében kell látnia. Mert – noha itt a Gnózis és egy ember, a Gnózis és a kozmosz találkozásáról beszélhetünk – pontosan ez a találkozás, ennek a két, egymástól alapvetően eltérő világosság-állapotnak az összeütközése okozza, hogy bennünk, emberekben megszületik a belátás.
Így beszélhetünk egy olyan fényről, melynek ismerjük a sebességét, amely számunkra bizonyos spektrumig látható – és beszélhetünk egy másik, megmérhetetlen fényről, a világosságról, amelyről János tanúskodik evangéliumában, noha ő maga nem ez a világosság. A fény, amely az emberi életet lehetővé teszi, a minket körülölelő, melegítő és megvilágosító fény kétségkívül a teremtés legfinomabb és legmagasabb nézete. És mégis – noha azonos elv szerint hatnak, ugyanabból a forrásból áradnak és mindkettőt egy test tükrözi – ez a kétfajta fény mégsem azonos. János maga nem a világosság, és mégis: beszél a világosságról, hordozza ezt a világosságot. János az az ember, aki megtalálta a Gnózist, tudomást szerzett a világosságról a saját szívében.
A mérhetetlen fény, vagy „A” fény, fény, mint emanáció „Abból”, Tao-ból, vagy Istenből. A hermészi bölcsesség elmagyarázza, hogyan juthat el az ember ennek a fénynek a felismeréséhez. A világosságot a „szellem” fogalmával is kifejezhetjük, a szellemet pedig bölcsességnek láthatjuk, a működésben lévő bölcsességnek, az isteni gondolkodásnak. Hermész „a csendben gondolkodó bölcsességről” beszél.
János az elcsendesedett ember. A hallgatag szívben, ahol jóleső nyugalom uralkodik, megnyilvánulhat a világosság, amely az ilyen ember gondolati életében „gondolkodik” – hasonlatosan egy találkozáshoz. Eme találkozás alapján lehet azután a világosságról beszélni, a látható, noha titokzatos fényről, és a belső fényről – a fényről, mint láthatatlan tűzről, és ennek a tűznek az eredetéről, a hajnalpírról és a Nap-tűzről, a szikráról és a tűzről, az emberről és a „Világosságok Atyjáról”.
A Pentagram két, a „Fénnyel” foglalkozó számában az említett témákról szeretnénk tanúskodni -, hogy ezzel hidat verjünk a 2012-es év kezdetéhez.