A gondolkodás gyakorlati nevelése

Jan van Rijckenborgh

 

Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának alapítói leírták a lélek megszabadulásához vezető utat. Ezen út ábrázolásánál többek között az Egyetemes Tan eredeti szövegeit vették alapul, melyeket a Szellemi Iskola tanulói és az érdeklődők számára magyarázatokkal láttak el, és életük példájával illusztráltak.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája abból indul ki, hogy ha az ember szívében határtalan vágyakozás él az iránt, hogy részesüljön az élő lelkek világának tiszta és ragyogó tudati terében, annak magától értetődően etikus és morális értékek kialakulása lesz a következménye. Az alábbi cikkben Jan van Rijckenborgh az ehhez a folyamathoz nélkülözhetetlen intellektuális önneveléshez ad segítő és gyakorlati tanácsokat.

 

Az emberi agy, az agysejtek összessége, számos csodálatos képességgel, többek között emlékezettel rendelkezik. Valamennyi agysejt képes meghatározott benyomásokat – mégpedig egyidejűleg többet és különféle fajtájút is – felvenni és megtartani. Ez különösen érvényes az emlékezet központjára. A benyomásokra való fogékonyság mértéke és minősége teljesen az adott ember személyes jellegétől és irányulásától függ.

Amikor az emberek egy csoportja közösen egy templomszolgálaton vesz részt, biztos, hogy nem egyformán figyelnek és koncentrálnak, és így a szolgálat benyomásait sem azonos módon veszik fel magukba. Irányulásuk tehát a szolgálat végére nem teljesen egyforma.

Ez ugyan kívánatos lenne, azonban az ember jelenlegi létállapotában még nem lehetséges. A benyomásokra való fogékonyság, mint már említettük, a személyes jellegtől és az irányulástól függ, melyeket viszont az ember mágneses rendszere, a lipika állapota határoz meg. A lipika fogalmán az aurikus lény hetedik körében lévő mágneses pontok hálózatát értjük, mely a természetes születéskor kel életre. Ez a mágneses háló, melyben valamennyi karmikus befolyás megtalálható, az agyba vetül, és alakítja, valamint egy meghatározott állapotban tartja az agysejteket. Ez a vetítés azonban nemcsak befelé történik, hanem kifelé is, az asztrál-szférába.

Az asztrál-szféra különféle nézetei és erői valamint az ember személyisége között benső hasonlóság és erős kötődés áll fenn. A mágneses rendszer egyrészt az asztrál-szférával, másrészt az aggyal áll kapcsolatban. A főszentélyben ettől kezdve egy tűz ég, mentalitásunk lángja, a közönséges értelmi gondolkodás. Ez a láng a hét agyüregben található hét gyújtópontból fejlődik ki. Ezért az emberi személyiség felnőtt állapotban olyan mentalitással rendelkezik, amely tökéletes összhangban áll az agysejtek jellegével, a lipika mágneses rendszerével és világunk asztrál-szférájával.

Természetben született személyiségünk tehát tökéletes egyensúlyban van a közönséges természet asztrál-szférájával. Ez a terület és különösen annak egyes hatásai (erők vagy eonok) ellenőrzik az emberi gondolkodást. Amikor a test alvásának idején az ember személyisége kettéhasad, az asztráltest és a gondolkodási képesség az asztrális területeken tartózkodik.

Az agysejtek ilyenkor általában olyan erőkkel és befolyásokkal töltődnek fel, melyek megfelelnek az egyén természeti állapotának. Ez mindenekelőtt azért teljesen természeti folyamat, mert a nap folyamán valamennyi agysejt az emlékezetben erősen koncentrált egyéni hajlamokkal töltődik fel. A főszentélyben a mentalitáson kívül az akarat képessége is megtalálható.

Az akarat központjában is létezik egy olyan asztrális sugárzásokból álló erős összpontosulás, mely szintén tűzként ragyog. A fejben így két tűz ég, a gondolkodás és az akarat lángjai, és mindkettő eredete az asztrál-területen, a szidérikus sugárzások területén található.

Az emberben általában először a gondolat jön létre, mielőtt fellépne az akarat és a vágyakozás. A gondolat hatást gyakorol az agysejtekre, és az ez által létrejött megindultság befolyásolja azt a szervet, amelyben az akarat található. Az akarat vagy a vágyakozás ekkor cselekvésre vagy nem-cselekvésre késztet bennünket. Tehát mindig a gondolkodás az, amely az akaratot vagy a vágyakozást cselekvésre ösztönzi. Az Egyetemes Tan ezért figyelmeztet nagyon komolyan minden jelöltet, aki az ösvényen jár, hogy: „Öt percnyi helytelen gondolkodás öt év munkáját semmisítheti meg.”

 

Vaktában gondolkodni

Ezt a mondatot könnyű megjegyezni, és egyértelműbben meg se lehetne fogalmazni: Aki tanuló akar lenni, ügyelnie kell a gondolataira. A helytelen gondolatokat meg lehet semmisíteni, mielőtt a vágyakozás fellobbanhatna. Gyakran tapasztalhatjuk amint a vágyakozás és az akarat tüze lángra kap bennünk, és olyan tettekre ösztönöz minket, melyeket később erősen megbánunk. Borzasztónak találjuk, hogy ilyesmi megtörténhet velünk, de – a gondolat megelőzi a vágyakozást! Ezért először a helytelen gondolkodás tüzét kell eloltanunk, mielőtt kiirthatnánk a vágyakozást. Mielőtt a felfelé törekvő ember rendszerében lényeges változások jöhetnének létre, a gondolkodását kell megváltoztatnia. Az átlagember a legcsekélyebb mértékben sem képes ellenőrizni a gondolatait. Vaktában gondolkodik.

Ki „ez”, aki így gondolkodik? „Ez” az én-lény, melynek székhelye a lép-máj-rendszerben található. Ez az én-lény kizárólag találomra gondolkodik. Gondolataink tökéletes összhangban vannak természetes irányultságunkkal. Meghatározzák akaratunkat, vágyakozásunkat és cselekedeteinket, röviden egész vérállapotunkat és azzal együtt lényünk egész állapotát. Az asztrál befolyások gondolkodásunk segítségével irányítják egész személyiségünket, és azt egy adott létállapotban tartják. Aki nem képes ellenőrizni gondolatait, aki mentalitását nem tudja tökéletesen megváltoztatni, az nem vélheti úgy, hogy a Szellemi Iskola tanulója.

Amikor például egyik templomunkban ülünk, teljesen különböző és gyakran a legkülönösebb gondolatok foglalkoztatnak bennünket. Ha létezne egy olyan készülék, amely képes lenne ezeket rögzíteni és újra lejátszani, hallhatnánk, hogy mi mindenre gondoltunk azóta, hogy a templomba léptünk – általában, és különösen tanulótársainkról. E gondolatvillámok következtében mozgásba lendülnek agyunk kerekei – anélkül, hogy mi ezt a legcsekélyebb mértékben is ellenőriznénk.

Ezért mondtuk: Aki nem képes gondolatait ellenőrizni, aki mentalitását nem tudja tökéletesen megváltoztatni, az nem gondolhatja komolyan, hogy valóban a Szellemi Iskola tanulója.

Amikor tehát együtt vagyunk a templomban, teljesen különböző és tökéletesen a természetállapotunkból magyarázható gondolatainkkal, a következő történik: Habár látszólag békésen ülünk egymás mellett, valójában az asztrál sugárzások egy roppant kaotikus forgószelét keltjük, hiszen mentalitásunk ugyebár a természetes asztrál területről származik.

És e heves asztrális vihar kellős közepén kell teljesítenünk feladatunkat. Látják, milyen végzetesek polgári kulturális szokásaink? Az ember valójában egyáltalán nem művelt, hanem végtelenül műveletlen. Lényegében még mindig a bunkójával hadonászó őskori emberre hasonlít. Habár divatosan öltözködik, a különböző helyzeteknek megfelelően viselkedik, és így a legjobb szándéktól eltöltve színészkedik, de alapjába véve semmi mentális becsületesség és tisztaság nincs benne.

Mindez hatalmas anyagot szolgáltat az elgondolkodásra. Azonban itt csak néhány, a témánkkal egybevágó nézetet szeretnénk érinteni. A kérdés, amely foglalkoztat minket, a következő: Miként tudnánk rendszerünket a lehető legrövidebb idő alatt, a dialektikus természet asztrál-szférájától levédeni, és bekerülni az új asztrál-terület hatósugarába?

 

Gnózis – egy életkérdés

E sorokat olvasva, ellenőrizheti a belőlük fakadó saját reakcióit. Ezek a szavak csupán elméleti fejtegetést jelentenek az Ön számára, amely tulajdonképpen hidegen hagyja, vagy mély érdeklődés támad Önben a téma iránt? Nagy hévvel feltámad-e Önben az a belső vágyakozás, hogy az új életterülettel való kapcsolat hamarosan valósággá váljon? Az is lehet, hogy Önök érdekesnek találják, hogy egy másik területen való tartózkodás minőségéről és következményeiről ismereteket szerezzenek, azonban ebben az esetben fejtegetésünket csak egy társadalmi tanulmánynak tekintenék, s ennek megfelelően közelítenék meg, amivel bebizonyítják, hogy létállapotukban valójában még nem történt semmi változás.

Az asztrál-szféra, az aurikus lény mágneses pontjainak hálózata, az agy, a mentalitás, az akarat, a vágyakozás, a vér, a test és az élet egy egészet alkotnak. Ezek képezik azon egymásba fonódó folyamatok területét, mely egy szervezet fogaskerék-rendszeréhez hasonlóan fejti ki hatását. Ezért nagyon sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy behatolhassunk ebbe a rendszerbe, és természetének irányát megfordíthassuk.

Ha az új asztrál-területbe való behatolás e folyamata komolyan érdekli Önöket, és bensőségesen vágyakoznak arra, hogy ebben a magasztos, isteni asztrál-életben részt vehessenek, akkor nagyon reményteli az állapotuk. Miért? Ha Önökből ilyen gondolatok áradnak a Gnózis és az üdvösségük felé, ha vágyakoznak arra, hogy az új asztrál-területből részesüljenek, és ha ehhez ugyanakkor egy – még ha kezdetben csak gyenge – akarati tevékenység is kapcsolódik, akkor az egészen bizonyosan nem a normális természetállapotból magyarázható. Akkor ezek félreérthetetlenül nem-dialektikus befolyásokra utalnak. Ez pedig csodálatos!

Az ember egész lényét és tevékenységeit az asztrál-szféra befolyásolja. Az ember, a mentális élettől kezdve, e természet fogságában van. Akkor azonban hogyan lehetséges, hogy vágyakozása és gondolatai mégis a Gnózisra irányulnak? Érzik-e, hogy ez a kérdés létfontosságú?

 

A tudatnak szív-tudattá kell válnia

A Gnózis iránti valódi, élő érdeklődés nem magyarázható a közönséges természetből, hiszen a normális természetállapot e földi természet irányítása alatt áll. Akkor azonban hogyan jut az ember más, nem-dialektikus gondolatok és érzések birtokába? Ezek csakis kívülről juthatnak el hozzá úgy, hogy rendszerébe behatolva egy másik irányba ösztönözték mentalitását.

Ha a fent ábrázolt állapotot sajátunknak ismerjük fel, máris azzal foglalkozunk, hogy tudatunkat a lép-máj-rendszerből a szívbe vonjuk fel. És kizárólag egy ilyen tudat képes arra, hogy gnosztikus befolyásokat vegyen fel a rendszerébe. A szív ekkor megnyílik e sugarak számára, melyek a vérrel elkeveredve a kis vérkörrel eljutnak a főszentélybe, és figyelemre méltó módon befolyásolják mentalitásunkat.

Ettől kezdve olyan gondolatok foglalkoztatnak bennünket, melyek a normális élet vízszintes vonalával már nem egyeznek meg. Így hatol be a Gnózis az ember rendszerébe, és új képességeket kölcsönöz neki. Kezdetben ez talán csak egy felvillanó gondolat, melyet az akarat lendülete kísér, a vágy egy impulzusa, mely arra irányul, hogy a Gnózis üdvét megragadhassuk.

Ha a Gnózis ily módon belénk hatol, és ezáltal olyan gondolatok kelnek életre bennünk, melyek sem a karmából, sem az asztrál-szférából, még kevésbé a természetes vérből nem magyarázhatók, hanem Istentől erednek, akkor közvetlenül meghallhatjuk a lélek hangját, misztikus kifejezéssel élve: Isten szavát. Akkor az új asztrál-területtel, az egyetemes gnosztikus lánccal kapcsolódtunk össze.

Most saját magunk megállapíthatjuk, hogy birtokolunk-e ebből valamit. Ha igen, örüljön együtt velünk. Akkor a kezében tartja az ösvény kulcsát, mert az a saját rendszerében van. Mert az új képességgel például elcsitíthatja természetes énje régi gondolatait, és egy egészen más irányt adhat gondolatainak, azokat mintegy az ösvény követelményeire hangolhatja.

Amennyiben ez nem sikerül Önnek, akkor értelemszerűen felfoghatja ugyan amit mondunk, talán pontosan vissza is tudja adni azt, de mi haszna van belőle? Önben akkor semmi sem változik. Az új képességet önmagában – még ha csak csekély mértékű is – közvetlenül arra kell felhasználnia, hogy megtámadja mentalitását és új irányt adjon gondolatainak.

Ha képes erre, akkor egyidejűleg képes lesz ellenőrizni az akaratát és a vágyakozását is, mert a gondolat megelőzi az akaratot. Ettől kezdve ellenőrzése alá vonhatja cselekedeteit is, hogy azok megfeleljenek az életében uralkodó csodálatos, új befolyások követelményeinek. Önszentelésünket, az ösvényen való haladásunkat gondolkodási életünknél kell elkezdenünk. Aki erre még nem képes, annak várnia kell, míg a tudat a lép-máj-rendszerből felhúzódhat a szívbe. Ha azonban birtokában vagyunk ugyan ennek az új képességnek, de mégsem használjuk azt, akkor teljesen tönkretesszük tanulóságunk folyamatát.

 

Intellektuális nevelésünk

Ezért vésse jól az eszébe a nagyok figyelmeztetését: Öt percnyi helytelen gondolkodás, öt percnyi kritikát, irigységet, gyűlöletet stb. tartalmazó különösen rideg gondolatok, tökéletesen megsemmisítik az ösvényen tett erőfeszítéseink eredményeit!

Ezért mindazok számára, akik be akarják járni az utat, elsődleges fontosságú, hogy gyakorlati nevelésnek vesék alá gondolkodásukat. Ezt az intellektuális nevelést a Szellemi Iskolában kell megvalósítaniuk. A gondolkodás megtisztítása, a gondolkodás tökéletes őszintesége, ez az önmegszabadítás útja.

Ismerje fel ennek a hatalmas jelentőségét: Így kell megkezdenünk önmagunk forradalmasítását. Aki megtisztítja gondolatait, az közvetlenül megszakítja a személyiség-rendszer és a lipika, azaz a dialektikus asztrál-szféra kapcsolatát. Ezek a kötődések tesznek bábokká minket, mert miattuk vagyunk kénytelenek a közönséges asztrál-szféra impulzusainak megfelelően cselekedni. Ha a belénk ereszkedő Gnózis erejében hozzáfogunk mentalitásunk megváltoztatásához, akkor megszabadítjuk magunkat ezektől a végzetes befolyásoktól.

A szív eközben egyre jobban megnyílik, és a haláltermészet napról-napra idegenebbé válik a számunkra. A gnosztikus erők hatalmas hullámokban betörnek a rendszerünkbe. Új képességünk ezáltal mintegy óráról-órára erősödik, és ezen önfeláldozás által elősegíti az asztráltest gyors transzfigurációját. Így már közvetlenül egy tökéletesen új kezdet előtt állunk.

Tegyék fel önmaguknak még egyszer a kérdést: Valóban él bennem annak a bensőséges vágya, hogy a Gnózishoz közeledjek és belépjek az új életbe? Valódi ez a vágyakozás?

Ha válaszunk egyértelműen „igen”, akkor már megtettük ezt az új kezdetet. Akkor már birtokában vagyunk az új képességnek. Most már csak arról van szó, hogy következetesen használjuk is azt. Csakis akkor beszélhetünk jogosan és sikerrel a lélek életéről az új asztrál-területen.

 

Maradjunk gyakorlatiasak

Megpróbáltunk rámutatni arra, hogy ezt a kezdetet tökéletesen a kezünkben tartjuk. Akkor lélekben megszületettként lépjünk is be ebbe az új kezdetbe, hogy sikeresen tovább beszélhessünk azokról a magasztos dolgokról, melyek az új asztrál-területen várnak ránk.

Végezetül hadd mondjunk még valamit: Ne aggodalmaskodjanak az olyan dialektikus álmaik miatt, melyekről arra következtetnek, hogy az éjszakai órákban nem részesülhettek az új asztrális életből. Emiatt ne nyugtalankodjanak. Szinte valamennyi álom az agysejtek, és különösen az emlékezet központjában lévő agysejtek éjszaka történő kisüléseinek a következménye.

Ha például valakinek élénk a fantáziája, és a nap folyamán számos banális témán elgondolkodva mentálisan elhagyja magát, akkor agysejtjei nagyon sok erővel töltődnek fel. A test éjszakai alvása folyamán az agysejtek újra kiürítik magukat, és olyan álmokat okoznak, melyeknek köze van ugyan a nap folyamán átélt dolgokhoz, de zavarosak és töredékesek.

Még egy példával szeretnénk szolgálni: Lehetséges, hogy Ön napközben nagyon elfoglalt volt, és társadalmi helyzetében rengeteg dologgal kellett foglalkoznia. Amikor aztán a fáradtságtól teljesen kimerülten aludni tér, az agysejtjei tökéletesen túltöltött állapotban vannak. Éjszaka aztán kisülnek, és mellékhatásként a legkülönfélébb álmokat okozzák. Emiatt ne nyugtalankodjanak. Ne is törődjenek ezekkel az álmokkal, még akkor se, ha azok különösen fontosnak tűnnek. Zárják be azokat saját lényük csendjébe. Akkor majd hamarosan megmutatkozik, hogy mit is tartsanak felőlük.

 

 

Irodalom:

Jan van Rijckenborgh: Pa Knots, een appell aan de jeugd. (A bunkós, felhívás a fiatalokhoz) Rozekruis Pers, Haarlem, 1983

Nyitottak legyünk vagy óvatosak?

 

Gondolatok a találkozásokról

 

Az ember célja a túlélés – az ösztönei arra sarkallják, hogy mindig résen legyen, bárkivel vagy bármivel kerül is szembe, és azonnal feltegye a kérdést: Menekülnöm kell? Vagy védekezzek? Esetleg kezdjek úgy viselkedni, hogy a másik azt higgye: én vagyok az erősebb? Netán húzódjak vissza a csigaházamba, vagy fenyegetően borzoljam a tüskéimet?

 

Ez az ösztönös folyamat rögtön beindul, bárkivel találkozunk vagy kerülünk összetűzésbe. Tulajdonképpen az egónk reagál, amely megtanulta a leckét, és egész sor túlélési stratégiát dolgozott ki a sérülések elkerülésére és az életben maradásra.

A középkorban a páncélos lovag a tisztelet és bizalom jeléül emelte föl sisakrostélyát. Innen ered a ma is használt szólás: „nyílt sisakkal szembenézni valakivel”. A szokás egyébként máig dacol a múló idővel. A múlt század első felében, amikor a férfiak még kalapot hordtak az utcán, ez a gesztus úgy nyilvánult meg, hogy találkozáskor, üdvözlés gyanánt az illető úriember könnyedén megemelte a kalapját, de legalábbis megérintette a karimáját. Afféle jelzés volt ez, a kultúra jele: az ember félretette a félelmet meg a gyanakvást, és hajadonfőtt, nyitottan állt a találkozás elébe. Így mutatta ki ismerősének tiszteletét és bizalmát.

 

LÉLEGZETELÁLLÍTÓ

A találkozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy emberrel futunk össze. Ugyan mitől akad el hirtelen a lélegzetünk és állunk némán, földbe gyökerezett lábbal, amikor váratlanul szarvas keresztezi az utunkat az erdőben, vagy ha egy csodás tollazatú jégmadárral kerülünk hirtelen szemtől szembe? Két külön világ néz ilyenkor farkasszemet, az állatok birodalma és az emberi világ, amely vissza képes tükrözni azt, amit lát. Ez történik akkor is, ha egy különleges növény, ritka gomba vagy fenséges fa kerül a szemünk elé: megérint bennünket, meghat és igencsak megörvendeztet. A bensőnk reagál, és hirtelen felismerjük a rendkívülit a növényvilágban. De az is ilyen élmény, ha hegymászás során a csúcsról körbetekintve szemrevételezzük, mi mindent hagytunk magunk mögött, odalent. A lélegzetelállítóan szép látvány hatására eksztázisba kerülünk, mert az ilyen találkozás a természettel mély benyomást kelthet bennünk. De még az írott szöveg is megható lehet, amikor olvasunk. Ahogy valaki egyszer megfogalmazta: a szöveg megérint bennünket, és olyan érzésünk támad, hogy ez valami különleges, valamit okoz, valamit művel bennem. Márpedig ez annyit tesz, hogy az adott pillanatban a könyv lapjain találkozás jött létre köztünk és a szerző között. Természetesen ugyanez vonatkozik egy-egy festmény, zenemű, balettelőadás vagy épület által keltett hatásra is: mindegyik kiváló lehetőség a sajátos, szokatlan találkozásra.

 

A TALÁLKOZÁS MINŐSÉGE

Mindezekben az esetekben ugyanaz történik: nincs szükség arra, hogy – mint embertársainkkal szemben – elővigyázatoskodjunk, hanem fenntartás nélkül megnyithatjuk a szívünket. Egy pillanatra felemelkedünk a szépséghez, annyira, hogy meg tudja érinteni a szívünket. Erre mindenki tud példát felhozni a saját életéből. Az ilyen a pillanatok fáklyaként lobogva emlékeztetnek bennünket a teremtés magasztosságára és emberi mivoltunk lényegére. Szívünk csordultig telik alázattal, boldogsággal és hálával, amiért mindezt megtapasztalhattuk.

Mily nagyszerű lenne, ha felebarátainkkal ugyanilyen nyíltan és a elfogulatlanul tudnánk érintkezni, megtapasztalva közben a teremtés és a lélek szépségét! Ha valóban nyitottak vagyunk embertársainkra és hagyjuk, hogy megérintsék a szívünket, hogyan festenek akkor találkozásaink?

Amikor a szívünk beszél, akkor érdemes tudatában lennünk annak, hogy egónknak a találkozás vonatkozásában momentán semmit nem kell tennie. A szótárban az áll: „találkozó = tárgyalás a kölcsönös megértés érdekében”. Ez jól körülírja, mi a találkozás célja: a kölcsönös megértés, azaz hogy felfogjuk, kicsoda-micsoda a másik, miért olyan, amilyen, mit kíván és hogyan, mit akar és miért akarja azt. Csak akkor nyeri el a találkozás a végtelen, igazi önvaló értelmében vett minőséget, ha kölcsönös megértés jön létre.

Több gondolkodó vizsgálta már, vajon a szufizmus nem az iszlám ezoterikus, rejtett ága-e, hiszen az igaz hittel párhuzamosan olyan ösvényt is hirdet, amely már jóval az iszlám megjelenése előtt ismert volt. Erről az ösvényről, erről az útról mondják, hogy egyidős az emberiséggel, és hogy ez valamennyi később alakult „vallás” szíve.

A szufik mindig messze megelőzték a korukat. Már évszázadokkal ezelőtt tanították az evolúciót, az atom szerkezetét és a pszichológiai törvényeket, vagyis mindazt, amit a nyugati világ a saját felfedezésének vél. A szufik azt mondják, hogy a domináns én – a hamis személyiség – alapvetően az ember ellensége, amelyet meg kell ismernünk, hogy túlhaladhassuk. Ez alapkövetelmény, ha részesülni szeretnénk a magasabb bölcsességben. Az igazi énünk – mondják a szufik – kezdetben csak egy aprócska, fényes, drága valami, amely azonban a végtelenségig terjedhet.

A rózsakeresztesek ebben egyetemes útmutatást látnak. Ez az az értékes gyöngy, amelyről Máni tudósított bennünket, a bibliai példabeszéd szántóföldben nyugvó kincse! Számos hasonló történetben igen sok jelképes találkozás jön létre. Valamennyi találkozás, amelyekről a Parszifál-mondában olvashatunk, a hős belső aspektusaira vonatkozik, amelyeken dolgoznia kell, hogy teljes emberré váljon – fejti ki Benita Kleiberg a Parszifál a Grál nyomában című könyvében.

 

A TALÁLKOZÁS VALÓJÁBAN BELSŐ TEVÉKENYSÉG!

Minden találkozás az önmagunkon végzett belső munkánk, a valódi (ön)szabadkőművesség része, amelyet minden embernek véghez kell vinnie, míg végül elég éretté nem válik az igazi találkozásra, a találkozásra a Másikkal.

Akkor – a találkozással egyidejűleg – létrejön a felismerés, feltárul a belső tudás. A legszebb példa erre a rendkívüli találkozásra Hermész és Pimander beszélgetése, amelyet a Corpus Hermeticum első könyvének 1-8 verse ecsetel:

„Egyszer, amikor a lényeges dolgokat fontolgattam, és lelkületem felemelkedett, testi érzékelésem teljesen elszunnyadt, mint az olyan embernél, aki túl sokat evett, vagy nagy megerőltetés folytán elfáradt és mély álomba merült.

És úgy tűnt, hogy hatalmas lényt látok, határozatlan körvonalakkal, mely néven szólított és azt mondta nekem: Mit akarsz hallani és látni, s mit kívánsz lelkületedben megtanulni és felismerni?

Azt kérdeztem: Ki vagy te? Azt felelte: Pimander vagyok, a Lelkület, a magától létező lény. Tudom, mit kívánsz, és mindenütt veled vagyok.

Így szóltam: a lényeges dolgok oktatására vágyom, szeretném megérteni a mibenlétüket, szeretném megismerni Istent. Ó, mennyire szeretnék mindent megérteni!

Azt felelte: Erősen tartsd a tudatodban, amit meg akarsz tanulni, és én oktatni foglak.

E beszéd közben megváltozott a külseje, és egyetlen szempillantás alatt feltárult előttem minden. Hatalmas látomást láttam. Derűs, szívet vidámító világosság lett, s kimondhatatlan öröm fogott el ennek láttán.”

Pimander tovább oktatta Hermészt, hogy az istenek követévé válhasson. Ez a csodálatos, évezredes kép a legtisztább példája az olyan találkozásnak, amely a belső bölcsességhez vezet. Az alapvető dolgok jellegének ilyen ismeretéből fakadóan találkozhatunk aztán valóban újfajta módon felebarátainkkal, embertársainkkal.

 

A TELJES EMBER

„Amikor egy teljes ember egy másik teljes emberrel találkozik, egyszerűen nem alakulhat ki köztük vita. Különbségek persze előfordulhatnak, de a tisztelet mindenképpen jelen van, mert az egyik teljessége nem áll ellentétben a másik teljességével, egész-ségével.”

Mit értünk az alatt, hogy teljes ember? Olyan embert, aki új lelkével képes a Szellemmel való találkozásra.

Ez az a találkozás, amelyért az ember él. Úgy is mondhatnánk, hogy az ember és ember közötti találkozás a vízszintes síkon történik; a lélek és a szellem közti találka viszont függőleges érintkezés.

Az új lélek születése – azé a léleké, amely méltó, hogy a szellemmel kapcsolatba kerüljön – a szívben játszódik le. Ezért aztán az emberi szív egyben a kereszt szíve is, a függőleges és vízszintes áramlás találkozási pontja. Két életáram találkozik. Az a pillanat, amikor a beáramló folyam – a valódi életből fakadó életáram – behatol a szívbe és fénybe borítja, kezdete lehet az embertársainkkal való lényegi találkozásoknak is – a kapcsolatoknak szív és szív között. Idézzünk A tudatos szív című könyvből:

„Az ember tulajdonképpen küszöb két világ, két valóság között: egyfelől az anyagi lét, ahová az egó tartozik, másfelől pedig a szellemi lét között, amelynek kegyelemteli, óvó ölelésében igazi önvalónk elnyugodhat.

E kettő a tudatos szívben találkozik, amely integrálja, egységbe foglalja őket. Ám a felébredt és tisztán világító szív nélkül a behatárolt egó saját képzelt félelmeinek és csalóka hiedelmeinek látszatvilágában él. Tudatos szív nélkül nem lehet kapcsolat énünk és önvalónk között. A tudatos szív lényünk magja, általa vagyunk képesek eljutni a megismeréshez. Szívünk szeme jobban lát, mint az egónk által befolyásolt elménk és az egónkra támaszkodó érzelmeink. Ha ilyen szívvel rendelkezünk, akkor lehetséges az őszinte odaadás, a valódi boldogság és jólét.”

 

 

Kabir Edmund Helminski: A tudatos szív – a szufi ösvény az átalakuláshoz (The Knowing Heart: A Sufi Path of Transformation)

Létezik még egyáltalán valami, ami szent?

 

Az egyetemes geometria

 

A Pentagram ezen számában az egyetemes geometriát szeretnénk kicsit közelebbről bemutatni, melyet a régi időkben „szent geometriának” is neveztek. Ha nem vagyunk különösebben tehetségesek, akkor az iskolában a matematika és a geometria valószínűleg fejtörést okozott. Ezek gyakran absztraktak, nagyon elvontak voltak, és nehéz volt megoldani a feladatokat. Akkor hogyan is lennénk képesek megérteni egy olyan fogalmat, mint az egyetemes geometria? Beszélhetünk-e a számok isteni-szellemi titkairól? Mi ezeken az egyetemes? Mi lehet ezen szent?

 

Semmi sem szent a világunkban, állapíthatnánk meg, ha pusztán a világban zajló eseményekből ítélnénk. Valóban jogos a kérdés, hogy ez a megközelítés vajon nem csak a fantáziánkon múlik-e? És mégis… amikor egy virág a fényben tündököl a maga teljességében, amikor egy felhőképződmény a színek kavalkádjában fény és árnyék között lebeg a reggeli napsugárban a horizont felett, akkor csodálkozunk és álmélkodunk. Mi érint meg bennünket ekkor? Van ebben valami szent? Amint ennek utánagondolunk, „ez” vissza is húzódik. Elmúlik a pillanat.

Próbáljuk meg követni kicsit a magasztos pillanatot. Az egyiptomi Napistenhez, Atonhoz írt kis himnusz jut az eszünkbe:

„Szépen sugárzol, élő Aton, örökkévalóság ura!

Tündökölsz, fényes vagy és erős,

szereteted nagy és hatalmas.

Sugaraid alakítják teremtményeid szemeit…

Anya vagy és Atya, akiknek szemét is te teremtetted;

Ha felkelsz, általad látunk.”

 

„Láttunk” valamit. Szemeinkkel, de finomabb érzékszervünkkel is. Hogyan jut ez el eme nagyszerű „szerkezethez”, szemeink geometriájához, mely a látást lehetővé teszi számunkra? A régiek azt mondták: „A szemeket a fényt teremtette”. Plótinosz, a platóni filozófia nagy követője világította ezt meg.

Mai tudományunk felfedezte, hogy a halaknak fény besugárzása nélkül, nem fejlődik ki a szemük. Van-e már a fényben valami, ami a szemek geometriájaként fejeződik ki? Másként szólva: vajon a fény közvetít-e egy ideát, hogy az az anyagban megnyilvánulhasson? Évmilliók óta sugárzik Földünkre a Nap fénye. És ő „válaszol”. Legszebben a növényvilág virágai tükrözik vissza a fényt. Gyakran mondták már, hogy ezek napszerűek. A fény érzékelése a virágokon keresztül hasonló a szem érzékeléséhez.

 

Lux és lumen

Platón Timaios című párbeszédében azt írja, hogy Isten a világot demiurgoszai segítségével teremtette, mégpedig úgy, hogy a számok, az arányok és a geometria legyenek az alapjai. Abból indul ki, hogy a szám, az arány és a geometria a szellemiből áramlik bele világunkba. A Bibliában a Teremtés könyvében Isten így szól a Teremtés első napján: „Legyen világosság – és ím lőn világosság”. A korai templomatyák ebben az első világosságban egy szellemi valóságot láttak, amit lux-nak neveztek, és ez számukra a „tér lelke” volt. A általunk ismert világosságot a szellemi világosság emanációjának, kisugárzásának tekintették; lumen-nek nevezték. Sokat fáradoztak azon, hogy a világosság e két fajtáját megkülönböztessék egymástól. Az egyik a teremtő gondolatait tartalmazza, a másik testszerű megnyilvánulássá változtatja azokat (fény nélkül semmi sem növekszik).

A 13. században keletkezett ezen az alapon egy olyan szemléletmód, amely összekötötte a természettudományos gondolkodás legelső csíráit a vallásos szemlélettel. Az angol Franziskaner Robert Grosseteste, aki a középkor egyik legjelentősebb oxfordi tudósa volt, a világosságot „a testiség első formájának” tekintette, amelyből minden keletkezik. Egyetlen pontból kiindulva végtelenül és egyenletesen minden irányban megsokszorozódik, és egy gömböt képez. Sűrűsödéssel a differenciálódás fázisába jut, amely ahhoz vezet, amit a Teremtés könyve „Ég és Föld szétválásának” nevez. Ekkor anyag keletkezik. Az egész anyagi teremtés nem más, mint besűrűsödött világosság. A világosság létrehozza a teret, míg végül elhasználódása után, az általa teremtett világmindenség peremén elenyészik. Kristályos formában, tehát a teremtmények anyagában megmutatja nekünk eredeti szellemi tartalmát.

Grosseteste is két fajtáját különböztette meg a világosságnak: Az egyik fizikai létünk fényévé és anyaggá válik. A másik ezzel szemben a megismerés világossága lesz, ami Isten tisztán szellemi, mennyei teremtményeiben testesül meg.

(Vesd össze: Zajonc, Lichtfänger (Fényfogók). A világosság és a tudat teljes története, Stuttgart, 2008, 76, 131. o.).

 

A szelleminek a földi tükröződése

Cusanus (Nikolaus von Kues, 1401 – 1464) azt állította, hogy szakadék tátong a földi és a szellemi világ között. Ehhez a matematika nyelvét használta. Istent a végtelenség fogalmával tette egyenlővé. Az ember ebben egy halandó teremtmény.

Egy véges szám többszöröse mindig véges lesz. Így Isten, mint a végtelen, sosem lesz elérhető a véges, halandó lény számára. Ezzel Nikolaus von Kues az isteni fénybirodalom és a mi világunk közötti szakadékra utalt.

A korai gnosztikusok már ezer évvel korábban hasonló nézetet fejtettek ki. Mert a szakadék ellenére mégis sugárzik valami a szellemiből a földibe, különben teljesen elvesztünk volna. Valamennyi abból, ami fent van, közli magát a bensőnkkel.

Az, amit korábban „fent”-nek tekintettek, változott az évszázadok folyamán. Hátat fordítottak az éginek, és a föld és titkainak a kutatása felé fordultak. A fény ideális világa helyébe, amelyből a látszatvilág is levezethető, a matematika „ideális” világa lépett. A matematika – akár a geometria – elszakadt az isteni világosságtól. A vallásos nézet helyét az ésszerű gondolkodás rideg elvontsága foglalta el. Keresték, hogyan puhatolhatnák ki a matematika segítségével a világosság lényegét. A „szellemi” áthelyeződött az emberi fejbe. A materializmus kezdett egyre inkább elterjedni. A gnosztikusok szemszögéből elérkezett a „felejtés” ideje. Ezt igen találóan adja vissza a szabadkőműves-irodalom egyik szövege: „A szakember bölcsessége, az anyag ereje és az építészet szépsége meghátrált a rendetlenség, a zavarodottság és a bűn elől.

Hogy dicsőségét mindenki számára kifejezze, a világmindenség legfelsőbb ura elhatározta, hogy földi alkotását cserbenhagyja, és fenséges, mindenre kiterjedő geometriájával szellemi erődítményt épít, mely emberi hatalmak számára az évszázadok folyamán érinthetetlen marad.”

 

A mítosz

Ezzel a 18. században eluralkodó tendenciával helyezkedtek szembe a romantika nagy gondolkodói. Újra kapcsolatot kerestek a „mítosszal”. Természetmegfigyelésük arra irányult, hogy az isteni-szellemi a fizikai szinten láthatóvá válhasson. A Faustban olvashatjuk: „Minden múlandó dolog csupán hasonlat”. Ennek a hasonlatnak a világosság halhatatlan világára kell emlékeztetnie bennünket, amely folyamatosan vonz minket. Novalis (Georg Friedrich von Hardenberg, 1772-1801) arra utalt, hogy a bölcsek a szigorú valóság és a költészet, a mítosz szétválása előtt a természetet mint lélekkel átitatottat tapasztalták meg. Átélték az istenek létezését, és olvastak még a világban jelenlévő isteni befolyásokból: „Minden, amit a beavatottak láttak, Isten nyomát viseli”. Mitikus meséjében a „Fabel és Erósz”-ban Fabel a mítosz megtestesítője. Fabel az ember újjászületett, legbelsőbb lénye, a léleklény, „egy örök nőnemű gyermek”. A régi mítoszokban a Szfinx az emberi lét lényege iránt érdeklődik. „Mi az örök titok?” – kérdezi a Szfinx Fabelt.

„A szeretet” – hangzik a válasz. „Az hol található?” „Szófiánál!” És a bölcsesség e szeretete az, ami a mai embert, a nyílt lelkű embert közelebb viszi saját magjához.

Novalis kortársa, az angol művész, William Blake (1757-1827) világunkat „különleges és pompás lakóhely”-nek találta, „melynek végül mégis utat kell adnia a dicsőséges, újrateremtett világmindenségnek”. Blake úgy vélte, hogy sajátos víziói erre az új fejlődésre utalnak, melyet költeményeiben „A világmindenség vége” és „A kozmosz egysége” címmel dolgozott fel. Mindkettő megelőzte korát. És Blake meg volt győződve arról, hogy műve hozzájárult ahhoz, hogy másokat felemeljen a „végtelen megtapasztalásához”. Ez volt az egyik oka annak, hogy költeményeit csodálatos kalligráfiában, szépírásban, és fantasztikus és inspiráló festményekben jelenítette meg.

Az amerikai költő, Ralph Waldo Emerson (1803-1882) hasonló módon közeledett a látható világhoz. Felébredt szellemű költő volt, aki olyan bortól volt ittas, „amely nem szőlő belsejében érett”. Gondolkodása kristálytiszta volt, ahogy egy mély kútból hűvös, tiszta víz tör elő. Újra és újra felismerhetővé tette, hogy a természet minden tényezője egy szellemi valóság szimbóluma.

Ahogy a tudomány elvált a szellemi eredettől, a költők egyre inkább az anyag titkát próbálták meg kideríteni. A költészet többé nem a természet csodái feletti ámulatról és a szellemi felemelkedésről szólt, hanem tiszta gondolkodásról, uralomról és haszonról. Az egyéni szellemet a tárgyakkal állították szembe, amelyeket vizsgálgattak és megpróbáltak az emberi akarat alá rendelni. Így hatolt az ember az anyag legmélyebb mélységeibe… mígnem egy határba ütközött.

Hans-Peter Dürr kvantumfizikus és filozófus írja: ha az anyagot egyre kisebb darabokra szedjük, végül nem marad vissza semmi, ami az anyagra emlékeztetne minket. A végén nincsen már anyag, csak forma, alkat, szimmetria, vonzás és kapcsolat. Az anyag nem anyagból áll! … Az elsődleges a kapcsolat, a viszony, az anyag pedig másodlagos.

A matéria egyfajta jelenség, ami csak egy bizonyos, igen durva szemlélődés, vizsgálat esetén válik láthatóvá. Az anyag alvadt forma. Talán azt is mondhatnánk: „alapjában véve csak az marad belőle, ami a szellemihez hasonlít inkább – egységes, nyílt, élő lehetőség. A matéria a szellemiség salakja.” (Geist, Kosmos und Physik, Amerang 2010, 33. oldal)

 

Kondenzált formák

Így dereng fel ma ismét a fény szellemi világa a láthatáron. Az ember számára megmutatkozik egy lehetőség. Vezető természettudósok, mint Ulrich Warnke, a határtalan potenciálról vagy a lehetőségek tengeréről beszélnek. Egy kör bezárulhat. Természettudomány és misztika a saját útjukon magas nívóra emelkedhetnek. Egyrészről az elnyert higgadtságban, másrészről a szellemi felemelkedésben találkozhatnak egymással. Az egyetemes geometria olyan struktúrákat mutat nekünk, melyek egy szellemi tartalom sokszorosan visszatérő tükröződéseinek tűnhetnek fel számunkra. Új alapon, anyaggá lett világosságként, kondenzált formákként láthatjuk őket. Hová jutunk, ha a kötöttségeket feloldjuk és követjük őket visszafelé az eredetükhöz? Akkor megérezhetjük, hogy a geometriában a tökéletes arányok a szellemi szépség és harmónia lenyomatai, és bizonyos felületek és vonalak egymással való kapcsolata a tökéletes kapcsolatok és a szeretet jelképe.

Így találunk vissza a matematikai és misztikus élmények közötti összefüggéshez. Ha matematikai képletek segítségével a kozmosz törvényeinek a mélyére hatolunk, akkor – gyakran tudatlanul is – az isteni-szelleminek (amely mind bennünk legbelül, mind mindenütt a kozmoszban jelen van) a megismerésére törekszünk. Ugyanez érvényes testünk arányaira és mozgására. Testünk is, amely mindennap közli magát velünk, a világosság egy leképeződése.

Arra törekszünk, hogy a Pentagramban mélyebb bepillantást adjunk a számok és arányok mennyiségi és minőségi összefüggéseibe. Újra megtanulhatunk csodálkozni. Amiről úgy véljük, hogy jól ismerjük – az egyszerű számokat például egytől tízig – az valójában átfogó szellemi üzenet. A számunkra kijelölt, végső célját illetően szédítő, szakadékon átvezető út, melyet Nikolaus von Kues és a gnosztikusok is megmutattak nekünk, kódként benne rejlik a kis egyszeregy számaiban. Életünk mély értelmet kap, ha azt, amit már régóta tudunk, új módon értelmezzük.

 

 

Irodalom:

Zajonc, Fényfogó. A világosság és a tudat közös története., Stuttgart, 2008. 76, 131 oldal.

Szellem, kozmosz és fizika, Amerang 2010, 33. old.

A számok az élet történetének mesélői

 

A természet titkait az emberiség a kezdetektől fogva számokkal, geometriai ábrákkal és szimbólumokkal ábrázolta és értelmezte. Az ókorban élők úgy találták, hogy a számok rendezett és strukturált erőt megnyilvánító szellemi kvalitások, és általuk fejlődött ki a kozmosz, a Földünk és jöttek létre az eredeti elemek. Manapság ismét visszatért az emberek tudatába az egyetemes geometria tudománya, melynek magja azonban mégis teljesen más, mint az iskolában oktatott, a természetben előforduló formák és méretek számairól szóló geometriáé. Számos tudós és filozófus vélte és véli úgy, hogy a geometria egyetemes nyelvezete az univerzum ősnyelve. A régiek szentnek nevezték ezt a tudományt, mivel kiindulási pontjai megváltoztathatatlanul ugyanazok maradtak. Azért tanulmányozták törvényeit, hogy ráleljenek a kozmosz ősi okára, ősi mértékére.

 

Ma a számok egyfajta absztrakt, elvont dologként jelennek meg előttünk, melyektől az ember inkább távolságot tart. A matematikát sokan nem szeretik. Ebben a cikkben azonban nem is az iskolában tanított matematikáról lesz szó. A modern ember elválasztottsága és a dolgok sokaságában való szétszórtsága miatt nem már képes hozzáférni a számok eredeti értelméhez.

Ha azonban mégis sikerül megfejteni őket, akkor mély és alapos tudással kerülünk kapcsolatba. A számok mögé jutva a szellemi világ belső felépítésébe és törvényeibe nyerünk bebocsátást. A számok a szellemi hierarchiáknak, az egyén és az egész emberiség lelki fejlődési útjának tükörképei. A számok az anyagra is és a szellemi rendfolyamatokra is vonatkoznak. Ennek egy részét magyarázzuk el ebben a cikkben. A szám számol és beszámol, mesél.

A számolás és be-számolás közötti összefüggés nemcsak a német zählen (számol, számít) erzählen (elmesél, elbeszél) szavakban mutatkozik meg, hanem a holland, az angol (to tell), a francia (raconter=elmesél, compter=számol), az arab, a héber és más nyelvekben is.

A mai „számjegy” (németül Ziffer) szó, melyet a nullától a kilences számig használunk, a héber Sephira szóból ered, melynek eredeti jelentése: „fény, csillogás”. Sephira a Sephirot többesszáma, a tíz Sephirot a Kabbala ősi elveit ábrázolja. Ők az istenség úgynevezett emanációi, melyek által a világ keletkezett. E tekintetben a német Ziffer szó, mely az arab sifr és a latin cifra szóból képződött, egy fényeredetre, a számok isteni-szellemi eredetére utal.

A francia nyelvben a Chiffre szóban a mai napig benne van a titkosírás, rejtjelkulcs jelentése. Ezzel arra utalunk, hogy a szavak számokból épülnek fel. A szavak és számok összefűzése alapvető jelentőségű abból a szempontból, hogy mélyebben megértsünk sok ősi iratot, többek között az Ó- és Újtestamentumot és a Tórát. Az antik világban széles körben elterjedt „Gemátria” nevű irodalmi technikával a szavakhoz és mondatokhoz számértékek rendelhetők, hogy bizonyos elgondolásokat, közlendőket titkosítva közvetítsenek.

A számok rejtett erők, melyek az élet ősképeit nyilvánítják meg, és feltárják az élet és a tudat történelmét. Be-számolnak arról, elmesélik azokat. Ha megértjük a számokat, feltárják a lét (Da-sein=itt-lét) tapasztalatait, eredetét, fejlődését és rendeltetését. A számok szimbólumnyelvezete segít bennünket abban, hogy felismerjük és megfejtsük életutunk irányjelzőit. Így válnak a számok és a számjegyek a rejtélyek kulcsaivá.

A számok történetéről egyidejűleg saját fejlődésünk történetére ismerhetünk. A számok lénye számunkra az eredendően minőségi jellegű szellemiből mennyiségi, felhalmozó, anyagi természetűvé alakult.

A számok mennyiségi szemléletében az egyik egységhez egy második, harmadik, stb. egység tevődik, úgy, hogy az egyik a másik mellett áll, s a mellette álló számnál eggyel nagyobb, vagy éppen kisebb. A mennyiségi szemléletben az a lényeg, hogy mennyiségeket és nagyságokat határozzunk meg, hogy megállapíthassuk, kinek van kevesebb, vagy több valamiből, vagy éppen minek van nagyobb, vagy kisebb értéke. Így a lélek a felhalmozással, összehasonlítással, a nagyobbal vagy kisebbel kerül összeköttetésbe, egyfajta birtokolni vágyó életmóddal, amely a világot mennyiségek és mértékek alapján méricskéli és ítéli meg.

Eredetileg az ember nem eszerint az additív, halmozó rendszer szerint számolt, hanem egy megosztó, tagoló elv alapján, amely során az egység nem vész el, ha kettőt, hármat, stb. képezünk. Ebben a nézetben minden szám a mindent magába foglaló Egy részeként és aspektusaként jelenik meg. A kettő, három, négy, stb. számok mindössze az egység különböző ábrázolásai, melyek folyton a háttérben álló Egésszel állnak összefüggésben, s mint egész nyernek jelentést. Így marad a sokféleség az egységen belül. E minőségi jellegű szemléletmód minden lényre, minden egyénre az egész részeként tekint, és értelmet csakis ebből az Örök Eggyel való összefüggésből és összeköttetésből szerez.

 

A számok mennyiségi szemlélete, a számok minőségi szemlélete

1: – 1: /…………………/

2: — 2: /………. /………./

3: — 3: /……/……/……/

 

Az egy

A teremtés az Eggyel veszi kezdetét, belőle keletkezik a világ. Az Egy az első energia impulzus, az első sugár, mely az űrből, az őseredetből tör elő. Az Egy szimbolizálja az Atya akaratát, és megfelel az Őshangnak, az első teremtő szónak, melyből a teremtés egésze bontakozik ki és nyilvánul meg.

Kezdetben az időtlen titokzatosságból lép elő alaktalan szikraként. „Nem fehér volt ő, sem fekete, sem nem vörös, vagy zöld, s egyáltalán semmilyen színű. Csak akkor vett fel színeket, amikor teret öltött és kiterjedt, és a szikra legbelsejében forrás tört fel, melyből minden alant lévőre színek áramoltak.” – szerepel a Kabbala Zohár (Ragyogás) Könyvében (I. kötet, 63. oldaltól).

Az Egy minden szám eredője, foglalata és meghatározója. A Tao Te King, a kínai bölcsességkönyv így szól: „Az örökkévaló Taoból keletkezett az Egy. Az Egyből származott a Kettő. A Kettőből lett a Három. A Háromból pedig alakot öltött az egész mindenség.” (Tao Te King 42. fejezet)

Az Egy jelenti az Egység, a megoszthatatlanság minőségét, s egyidejűleg képviseli a belátást is. A belátás azt jelenti, hogy a világ sokszínűsége mögött felismerjük minden dolog egységét. Ebből adódik, hogy az Egy megértése, az Egyhez való visszatérés a legnehezebb és az utolsó lépés, melyet az ember meg tud tenni. Ebben találja meg létének értelmét és legfőbb célját.

Az egység szellemünk előtt kétféle módon mutatkozik meg, szellemi és anyagi tekintetben, elrejtőzve, ugyanakkor megnyilvánulva is. Az anyag a maga kiterjedésében éppúgy mérhetetlen, mint a tér. Különböző összefüggések és kombinációk révén válik láthatóvá. Hasonló érvényes a világosságra is: Ha nem lenne sötétség, nem láthatnánk a világosságot. Ha nem lenne világosság, a sötétség alaktalan lenne, és nem lenne észlelhető. A jót is csak úgy tudjuk érezni, ha egyúttal a gonosz is létezik.

Az Egy tehát magában hordozza a Kettő lehetőségét, két pólust rejt magában. Csakis a polaritás, az ellentétpárok által válik lehetővé, hogy valamit is megfejthessünk belőle.

 

A kettő

„Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte, a sötétséget éjszakának” – írja a Genezis. A kettő a világ megnyilvánulásának kifejezése a „Minden Egy” tudatában. A forma, melyben a világ megjelenik, a polaritás és sokszínűség alakja. Az élet ellentétek (világos-sötét, meleg-hideg, hangos-halk, plusz-mínusz, északi sark-déli sark, szeretet-gyűlölet…) között ingázik, s ezek egyensúlya által tartja fenn magát. A keleti bölcsességben a Yin és Yang szimbólum jelképezi ezt. Bár egymás ellentétei, a két pólus mégis mindig az egyetlen lét két oldala. Egységük eredetükben gyökerezik.

Az Egy megosztása és polarizációja a teremtés ősimpulzusa. Az egység két pólusának szétválasztása feszültséget, mozgást, s ezáltal életet kelt, mivel elválasztottságukban a pólusok ismét egyesülésre törekednek. Az Egy újra meg akar nyilvánulni. A teremtett világ kettős megnyilvánulási formája által erő és mozgás keletkezik. Gondolatok, tárgyak és dinamizmusok haladnak két irányban: vagy egymástól távolodva, vagy az őseredetben való egyesülés irányába.

Így két őserő – egyrészt a szétválasztó és polarizáló erő, másrészt az egyesítő, s az ezt követő újrateremtő erő – fejti ki hatását az Univerzumban, s ez érvényes az egész természetre, tehát az emberi lélekre is.

A számunkra oly ismerős polaritás férfi-nő, hímnem-nőnem ellentétében megtanulhatunk különbséget tenni a lényeges és igaz, valamint a külsőséges és mulandó között. Megtanítja, hogyan múljuk felül a két-séget, két-ségbe-esést, ketté-szakadást, hogyan szabaduljunk meg tőle, s hogyan fűzhetjük a két pólust ismét a magasabb egységbe.

A Boszorkány Goethe Faust című művében ezt mondja:

„Most idesüss!

Egy tizet üt,

kettőt leüss,

majd hármat ossz:

meggazdagodsz.”

(Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása)

 

A „kettőt leüss – a kettő hadd menjen” mondatot szeretnénk itt hangsúlyozni.

 

A három

Az Egy és Kettő közötti feszültség, akárcsak a kettőn belül lévő férfi és női, lent és fent, jó és rossz… feszültsége a három által nyer feloldást. A három a mozgás, a dinamika, az egyensúly, a kapcsolat princípiuma, az újra megtalálás és a visszatérés számjegye. Az ellentéteken való felülemelkedés száma. Ezért a kínaiak a Taohoz hasonlatosnak tartják. A Tao az Egynek és a Háromnak felel meg, mindkét pólust felöleli, tartalmazza a Yint és a Yangot, és a maga részéről mindkettőben benne van. A keresztény terminológia szerint az Atyától és Anyától származik a Fiú, aki a világosság és a tudat feltárója.

Mindennapi életünkbe átültetve mindez azt jelenti, hogy a két pólus közötti feszültség csak akkor oldódhat fel, ha az ember nem rabja többé a dualista korlátoknak, hanem felülről nézi a dolgokat, egy új szemléletmódot tesz magáévá. E felismerési folyamat szimbóluma az egyenlő oldalú háromszög, melyben egy-egy oldallal egy-egy csúcs áll szemben, mely egy magasabb, transzcendens célra irányul. Az egyenlő oldalú háromszög az egyetlen olyan geometriai forma, amely geometriájából kiindulva nem mozdítható el, nem gördíthető. Ezzel stabilitást és erőt jelképez, melyhez hasonlóra semmilyen más sokszög nem tehet szert.

A Hárommal olyan születési folyamat veszi kezdetét, melyből egy új dimenzió, egy új szemléleti szint keletkezik. Sok vallásban a Magasságos Teremtőt háromszorosan ábrázolják: a keresztény hagyományban Atya, Fiú és Szent Szellem, az indiai tradícióban pedig Brahma, Visnu és Siva.

Az Egység paradicsomi, mégis öntudatlan ősállapotából ébredve meg kell élnünk a kettősség és illúzió világát, hogy egy új és most már tudatos, a szellemi háromsággal való egységbe tudjunk felemelkedni.

A három lépés Egy, Kettő, Három a fejlődési folyamat alapvető mintája. Úgy tükröződik a nagyban, ahogy a kicsiben, úgy a teremtés összességében, ahogy a személyesben és egyéniben a lét minden egyes szakaszában. Az egységből születve a lélek elváláson, kétségeken, kríziseken megy keresztül, hogy ismeretre és növekedésre tegyen szert, és így találjon ismét vissza az egységhez. Az egyesülést újra és újra egy újabb polarizáció követi, hogy annak új tematikája révén ismét új feladat, új tudatszint előtt találjuk magunkat.

Ez a princípium gondoskodik arról, hogy semmi se vesszen kárba, és a polaritás létezése ne megsemmisüléshez, hanem magasabb léthez vezessen, amely magában foglalja a tapasztalatot, a szeretetet és a magasabb tudatot. Az egyetlen feltétel, hogy elfogadjuk és átéljük a kihívásokat. Amilyen mértékben növekszik a tudatunk, úgy növekszik lélekelvünk is.

 

A négy

Az egytől háromig tartó ciklus az alapelvekre vonatkozik. Ezek az Egy szellemi energiájából keletkeznek, a kettesben polarizálódnak szellemé és energiává, hogy a hármasban lehetővé tegyék a tudatosodást.

A négyessel egy teljesen új ciklus veszi kezdetét, amely az ötösön át a hatoshoz vezet. Ami eleinte szellemi erővonalnak, alapmintának mutatkozott, az most konkréttá, láthatóvá válik. Megnyilvánul a formában.

A négy az első háromságból materializálódott, tehát ő a konkrétan megteremtett. Ő az anyagivá válás, az anyaggá, az anyagi földdé sűrűsödés jelképe. A hármat impulzus adó tényezőnek, férfias számnak tekintik, a négy a foganó, szülő kifejezéseként a nőiest testesíti meg.

A négy a megismerés új síkját jeleníti meg. A háromtól a négyhez vezető lépés a lélek egy mélyebb tapasztalati területre való belemerülésének felel meg. Ez az éppen elnyert meggyógyult egységből, az élet értelmének felismeréséből, a szellem tudatossá válásából a földi életbe történő belépés. Ebben azonban veszélyek rejlenek, hiszen a négy a kettő hatványa.

Ha a lélek hagyja, hogy a szellem rendje vezesse, és ennek értelmében alakítja az anyagot, akkor a formavilág a szellemi rendnek, az egynek a kifejeződéseként jön létre. Ha azonban a lélek kizárólag a kettő energiája által hagyja vezetni magát, akkor elveszíti kapcsolatát az eggyel, és a formavilágban megvalósuló kifejeződése a káosznak felel meg, minden lények és dolgok egymás ellen vívott harcának. (Dietzfelbinger, Pythagoras, 46,47. o.)

Ebben az értelemben magyarázható az evés a jó és a rossz ismeretének fájáról a paradicsomi mítoszban. A kettő energiája eluralkodik az emberen. A négyes megbízatása a következő: A földiben újra megtalálni a szellem törvényeit és életét. Ez paradox módon a földihez történő elmélyült odafordulás révén megy végbe, ami nem a természet tökéletesítését jelenti, hanem az összefüggések felismerését. Ezáltal jön létre a nagykorúság, ami a szellemi út előfeltétele, melyet senki sem járhat be mások helyett. Ennek véghezvitelét elősegítendő az embernek a Földön jeleket, követeket és jelzéseket nyújtanak át látható segítségül.

Hol találkozunk a néggyel a földi életben?

a négy égtájban, a világegyetem nagy keresztjében.

a négy évszakban és a négy szélirányban.

a tér három dimenziójában, az idő negyedik dimenziójával együtt.

ismerjük a négy elemet, a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet.

az egyenlő oldalú négyszög, a négyzet az első olyan geometriai forma, amely bármilyen egyenlő nagyságú részre osztható. A püthagoreusoknak a négyzet ezért az igazságosság jelképe volt.

egy háromdimenziós struktúrát négyféle módon szemlélhetünk: mint pontok halmazát, mint vonalakat, mint felületeket, vagy mint kiterjedést.

A négyes számmal kezdőik a testiség. Négy felületre van szükség egy térbeli test megépítéshez.

A négyes jelképei a kocka és a derékszög is. Ha a kocka felületét kiterítjük, keresztet kapunk – amely több mint 10000 éves jelkép. A kereszt az anyagban való kötöttséget jelenti, nem csupán a kereszténységben, hanem igen régóta. Az ebből a fogságból való megszabaduláshoz szükséges, hogy az ember felismerje a rabságot, és egy következő lépésben viselje a konzekvenciákat, „magára vegye a keresztet”.

A héber nyelv negyedik betűje, a „Daleth”, ajtót jelent. Ahhoz, hogy a Földön az anyag törvényeinek megfelelően cselekedjen, az embernek be kell mennie a négyes ajtaján. A természet, tudományaival együtt, valamint minden gyakorlati tevékenység a négyes számon alapul.

A négyes, a tér és az idő metszéspontja, egyidejűleg a megváltás és az igaz emberré válás kapuját is alkotja. A négyes számban nyilvánulhat meg az isteni, ő a Föld száma, a formában kifejeződő élet valóságának a száma.

A négyes tanít meg minket arra, hogy a mindennapi élet feladatait elfogadjuk és megoldjuk. Általa tanuljuk meg felismerni, hogy mindenben, amivel csak találkozunk – tűnjön az bármily profánnak és jelentéktelennek – értelem rejlik, mely feltárandó, elfogadandó és valóra váltandó.

Míg a hármasban egy szilárdabb, önállóbb alapra lelünk az élet számára, addig a négyes az élettel történő teljes szembesülés által újra megkérdőjelezi az éppen megszerzettet. A kettessel megtapasztaljuk, hogy minden élet ellentéteken nyugszik. A hármassal tanuljuk meg, hogyan bánjunk ezzel építő módon.

A négyesben találkozunk – az egytől háromig tartó, előző ciklusra építve – a földi lét értelmét, rendeltetését és megbízatását kutató mélyebb kérdésékkel.

Hogy történik ez életünkben?

Látható világunkban számtalan tapasztalatot élünk át. Harmóniára és tökéletességre vágyunk, egyszer azonban felismerjük, hogy semmi sem tartós, és minden mulandó.

Végül egy határhoz érünk, ahol szívünk fülelni kezd, és hallhatóvá válik az örökkévalóság hívása. Az élet eredeti értelmét kereső kérdések merülnek fel, és nő ezen értelem meglelésének vágya. Erre az öt szolgáltatja majd a választ, mert ő tartalmazza a szellemmel történő tudatos újra-összekapcsolódást.

Püthagorasznál a négyes számított az eszményi számnak. Itt az – egy – kettő – három – négy – ciklusra gondolt, amelyet tetraktys-nak nevezett. A négy jelképezi a megjelenési formában zajló életet, melynek hátterében szakadatlanul hat az egység, az integrált kettősség és az alkotó háromság. Az ebben az értelemben élt élet az egyes magasabb fokához vezet, nevezetesen a tízhez!

1+2+3+4=10

.

..

(tetraktys)

Jóllehet eszményi állapotot értünk el, ha megértettük a négyest, a gyakorlati életben azonban legtöbbször igen messze vagyunk ettől. A kettősségnek a minket körülvevő világban való túlhangsúlyozásából erdő befolyások uralnak minket, és önállósulnak, mert nincsenek egyesítve az eggyel. Miért van az ember az egység és a hasadtság között? Ezt az ötös minőségéből tanuljuk meg.

 

Az öt

Püthagorasz mindenki előtt oly jól ismert tétele lényegében egy általános élettörvényt fejez ki. Szemléletes módon mutatja be, hogyan keletkezik a hármas férfiprincípiumából és a négyes női princípiumából – melyek között a derékszög által (tudatos megkülönböztetés) mint tézis és antitézis között létesül viszony – a szintézis. Ez a „gyermek-princípiumnak” tekinthető, mely átfogóként köti össze a „szülőket”. (Weinreb, Zahl, Zeichen, Wort 62. o.)

A három és négy egységű befogókból, valamint az öt egységű átfogóból álló derékszögű háromszöget „arany háromszögnek” is hívják. A három, mely a „férfi, a férfi princípium” (szellem, értelem, tetterő…) fogalmát fejezi ki, beteljesedését a hármas szám négyzetében leli meg, a legmagasságosabban, ami a hármas világában lehetséges: 32. Ez a férfi princípium beteljesedése.

A négy, mely a „nő, a női princípium” (intuíció, odaadás…) fogalmát fejezi ki, a négyes szám négyzetében talál beteljesedésre, a legmagasságosabban, ami a négyes világában lehetséges: 42. Ez a női princípium beteljesedése.

„A férfi és a nő együtt, ha egységgé teszik őket, abban az állapotban, ahol a legmagasságosabbat, a végsőt érik el mindabból, amit valaha is elérhetnek, 32+42=52- ként, vagy 9+16=25-ként illeszkednek egybe. 25 az öt négyzete, az öt beteljesedése. Ez az óhajtott gyümölcs, a gyermek. Ez a férfi és nő gyümölcse, ha mindketten egységgé váltak, mindketten önmaguk beteljesedésében. Így születik meg az új.” (Weinreb, Zahl, Zeichen,Wort, 62. o.)

Az egyiptomi Khephrén-piramis keresztmetszeti háromszöge két arany háromszögből áll, melyek három és négy hosszúságú befogói derékszögben állnak egymással. Az ötös által alkotott átfogó vezet fel a piramis csúcsához. A piramis képében és Püthagorasz tételében egyaránt megmutatkozik az út, mellyel az emberiséget megbízták. Ez az út kivezet a négyes világában való raboskodásból.

Általánosan igaz, hogy a csúcs minden négyzet alapú piramisnál ötödikként magasodik az alatta fekvő négyzet fölé. A négységből emelkedik középpontja fölé az ötödik pont, a piramis csúcsa.

A megnyilvánult anyagi világnak ellenpólusra van szüksége, egy szembenállóra, aki belőle magából jött ki, és képes felismerni, hogy a földi világ is alá van vetve egy törvényszerűségnek, egy rendnek, és szellemi-lelki törvényszerűségek szerint irányítják. Ez az ellenpólus az öt, az ember, aki derékszögben emelkedik a Földtől. Isten megismerő szervének rendeltetett. Feladata felismerhetővé válik a piramisokban.

Az ember a négyből nő ki. Ez jelképesen úgy ábrázolható, hogy egyenesen áll a földön, és vízszintesen kitárja karjait. Ekkor keresztet alkot. Az a feladata, hogy közvetítsen a konkrét, földi világ (vízszintes tengely) és az isteni Ősalap (függőleges tengely) között, és felülkerekedjen az ellentéteken. Ahogy az ember egyenesen áll ég és föld között, úgy foglalja el az ötös is a középső helyet az 1-től 9-ig terjedő számsorban.

1 2 3 4 5 6 7 8 9

belemerülés az anyagba az anyag legyőzése

föld, ég

Az öt továbbá a kettőnek – az anyagiban történő elhasadás – és a háromnak – a hasadtságnak az isteni erőben történő legyőzése – az összege.

2+3=5

A héber és az indiai kultúrában az öt az ember teremtő akarata és a benne rejlő individuális erők kifejezésének számított. Az öt oszthatatlan. Az „in-dividualitásra”, az emberben rejlő oszthatatlanra utal. Ez a kettőnek a hárommal való összekapcsolása révén tudatosodik. Ha az embert megérlelte a tapasztalat, akkor eljuthat a pusztán individuálistól a teremtő individuálishoz, az öt beteljesedéséhez.

Világossá válik e titok, ha az ötösnek megfelelő geometriai formákat, a szabályos ötszöget (pentagon), és az ötágú csillagot (pentagram) szemléljük.

A pentagramot szent jelként olyannyira tisztelték, hogy szerkesztését csak a 16. században fedték fel. Mindig is az isteni rend jelképe volt. Nem szerkeszthető meg a kör (az egység jelképe) és a kereszt (amely a kör átmérője) nélkül. Pentagram, kör és kereszt együtt jelképezik az utat, melyre a kereső ember hivatott. A négy világából kivezető út úgy válik lehetővé számára, hogy egész lényét odaadja az egy világának. A lélek ennek során pentagrammá alakul.

Ha az ötszöget, a pentagont szemléljük, akkor a végtelennel fennálló kapcsolatot ismerhetjük fel, ha a következőképpen járunk el:

Az egyik sarkából, például a legfelsőből kiindulva ötszögek és ötágú csillagok sora szerkeszthető oly módon, hogy valamennyien egymásba ágyazódva, egyre kisebbé válnak és az őket összekapcsoló kiválasztott sarok felé tartanak. Ám fordítva szemlélve megint csak úgy tűnik, mintha ebből a sarokból ötszögek és ötágú csillagok egyre növekvő száma tágulna kifelé a végtelenbe. Így válik a kiválasztott sarok a mikrokozmosz jelképévé, melyben a makrokozmosz titkai tükröződnek. (Bindel, Die geistigen Grundlagen der Zahlen, 60. o.)

A pentagram még egy további titkot rejt: Az „Aranymetszés”, avagy az „Isteni Osztás” titkát.

Normális termet esetén az ember tagjai is megfelelnek ennek az aránynak: kinyújtott karokkal a kar hosszúsága úgy aránylik a vállszélesség és a karhosszúság összegéhez, mint az aranymetszés. Ez az emberi test minden más tagjára is érvényes: a kezeinkre, öt-öt ujjukkal, a lábujjakra, a lábakra, a fejre és a törzsre.

Ez az összefüggés azt jelképezi, hogy bár létezik az egésztől való elválasztottság, az elválasztott rész azonban még mindig össze van kötve az egésszel. Az ember öt érzékével Istentől eltért lény, mégis önmagában sokszorosan újra rálelhet ennek a világnak a képére.

Cornelius Agrippa Cabbala című művében már a középkorban pentagramként volt ábrázolva a kitárt karú, terpeszben álló emberi test formája.

Az ember szabadságra hivatott, és munkaeszköz gyanánt birtokol egy testet, mely az Isteni Osztás törvényszerűségeit mutatja, különösen a tagjaiban. Ezek a cselekedeteit szolgálják (németül a cselekvésnek megfelelő „Hand-lung” elválasztással kiemelt kéz jelentésű szótöve visszautal a tagok szerepére).

Ha az ember a tudatosodás útját járja, akkor növekvő megismerése révén több hatalomra is szert tesz, és növekszik szabadsága, önállósága. Egy ilyen individuumnak megvan a választása, hogy szabadságával két lehetséges irányban éljen. A héberben a He, az ötödik betű, az ötös számot jelenti. A He jelentése: ablak.

Egy ablakon át be- és kitekinthetünk, az ajtón át be és ki járunk. Az ablakon át esik be a fény és láthatunk valamit a kinti világból.

A pentagram ábrázolásának két lehetséges módját ismerjük továbbá. Az egyik módon a pentagramak egy csúcsa mutat felfelé, a másiknál fordítva, két csúcs mutat felfelé. A második ábrázolás a dualitásra utal és a „gonosszal”, a kétszarvú ördöggel társítják.

Az egytől az öthöz vezető eddig ecsetelt út felöleli a tudatosodás kezdetét, az észlelés, a válság és a döntés lépéseit, és a dolgoknak ezáltal elnyert meglátását, értelmük felismerését.

Ezenkívül ez az út minden földi lét ellentétességének és mulandóságának felismerése által felöleli az anyag világában történő egyre tovább haladó elmélyedést és tisztulást, és ezáltal befelé vezet, a szívben lakozó szellemi őselvhez.

Így emelkedik ki a négyből az öt. Ha az ember a tapasztalatai összege és a velük kapcsolatos tisztulások által felismeri az életet alakító elveket, akkor elkezdi életét az öttel ténylegesen és tudatosan a szellem törvényeinek megfelelően élni. Akkor kezdődik el a beavatási út, a szellemből, a szívben lakó szellemszikrából történő benső újjászületés. Ha a szabályos ötszög geometriai keletkezését szemléljük, akkor ez az út a matematika józan jelképei révén is felismerhetővé válik.

 

A hat

Amilyen arányban vált szintet a hármas az egyes – kettes – hármas körforgásában az egyes és kettes pólusa között, olyan arányban vezet minket is a hatos másik szintre egyrészt a szellemileg öntudatlan, kézzelfogható anyagi világ (a négyes világa) másrészt pedig a szellemileg tudatossá váló egyén (az ötös világa) között. A négyes – ötös – hatos körforgása ábrázolja a látható teremtést. A hatos megjeleníti az élőnek azt a világát, amelyben a négyes és az ötös össze van kapcsolva. A hatodik teremtési napon kerül sor az ősszülők teremtésére, és ezzel befejeződik a teremtés.

A természetben sokféle formában találunk rá a hatosra mint életalapra: a szénnek, a szerves élet alapelemének hatos a rendszáma, és a mag-töltésszáma is 6. A benzolgyűrű, a szerves világ alap-építőköve, szintén a hatos számon alapul. Kémiai képlete a C6H6.

Az embernek szüksége van a teremtett világra (a négyes szám szintje) mint életalapra. Ez ismét a Világossághoz fordul. A két alkotórész, a négyes és az ötös megkísérel a hatos elve révén egymással összeolvadni. (Michael Stelzner, Weltformel, 67. o., és a következő oldalak)

A síkgeometriában a hatágú csillaghoz jutunk. A Dávidcsillag egy felülről lefelé ereszkedő, és egy alulról felfelé törekvő háromszögből jön létre, amely az anyagba merülő szellemnek, valamint a lentről felfelé irányuló, átszellemülő anyagnak tekinthető. Ez a lefelé és felfelé haladó mozgás egységnek mutatkozik. Itt is felismerhető a polaritás szükségszerűsége. A térben a négységet mértanilag kockával ábrázolják, melyet hat négyzet határol. A lapjaira szétnyitott kocka keresztet képez, és ezzel mutatja alapjaként a négységet.

A hatos a tökéletességhez tartozik, mivel a világban a tökéletességhez vezet. A zsidó misztikusok és kabbalisták ezt a „Tipheret” (szépség)-nek hívott hatodik Sephirot nevével méltányolták.

A számok között a hatost tökéletes számnak is nevezzük, mert részeinek összege ismét hatot ad: 1 + 2 + 3 = 6. A hatos a tökéletes szervezettség száma az anyagban. Például lehetővé teszi egy terület hézagmentes strukturálódását.

A hatost az ideális állam számának is nevezzük. Erre szolgál példaként a természetben a méhek lépének alakja.

Sok természetből vett példa felismerteti velünk, hogy az egység és tökéletesség megnyilvánulása csak a polaritás segítségével válik lehetővé. Egy hópehely úgy keletkezik, hogy egy mag körül (szennyeződésnél) a kikristályosodott víz hatágú csillagot képez. E mag nélkül a hópehely impozáns struktúrája nem jöhetne létre.

A polaritás és a hasadtság tehát nem zárja ki a tökéletességet, hanem odavezet hozzá. Így értheti meg a tudat a tökéletest.

A hatos az ember szexuális erejének száma is, olyan erőé, mely egységhez és tökéletességhez sürget. Végcélja messze meghaladja a férfi és nő testi egyesülését. A cél végül is az alkímiai menyegző, a megvilágosodott lélek és az örök szellem egyesülése. A mesékben és a mitológiákban ezt sokféleképpen ábrázolják. Hogy hogyan használja az ember a szexuális erőt, az szabad elhatározásától függ. Ez az erő elveszhet a külsőségekben, vagy magasabb szinten a mindenkiért és mindenért való szeretetet magában foglaló intuíció és teremtőerő forrásává válhat.

A hatos szám azt tanítja, hogy a növekedés, a bőség és az egység akkor nyilatkozhat meg, ha megszereztük a megkülönböztető-képességet. Tökélyében a hatos képviseli a földi kötöttségektől való szabadulást és világunk határainak átlépését. Amennyiben a négyes – ötös – hatos körforgása tartalmazza az érzékelés, az érzelem, az akarat és a cselekvés belső megvilágosodásának és tisztulásának útját. Ennek kialakulásához és megerősítéséhez önfegyelemre van szükség. Így jutunk a heteshez.

 

A hét

A hetes nyitja meg a harmadik triádot: a hetes – nyolcas – kilencest, melyet itt csak röviden összefoglalva akarunk bemutatni. A hetes a teljesség száma, a határátlépés száma, a kozmikus tudat kezdete. A hármas és a négyes, a szellem és anyag összege.

A geometriában a hétszöget már nem tudjuk hagyományos módon körrel és vonalzóval megszerkeszteni. Míg a hatos még síkokat képez, de testeket már nem tud létrehozni, mint láttuk, addig a hetes még több síkot sem tud képezni. A hetesben tér és sík feloldódik.

A hetes szent számnak számít (septos=szent). Eszerint van minden elrendezve és létrehozva: a menny, a teremtés és a világosság. A hetedik nap szent.

A hetes az apokalipszis száma, mely hét gyülekezetről, hét harsonáról, hét pecsétről, Isten hét szelleméről tudósít.

Továbbá van a beavatás hét kapuja és a hét sugár. Ezek szellemi világosságukkal megérintik az erre felkészült embert, és felébresztik a benne lévő halhatatlan elemet. A hetes az átalakulás és a megszabadulás száma.

Az isteni tükörképeiként, követeiként van a földön a hét szín, a vörös, a narancs, a sárga, a zöld, a kék, az indigó és az ibolya, amelyek a fehér fényt alkotják, ezenkívül a hangsor hét hangja (c, d, e, f, g, a, h). Életünk fejlődési ritmusai szintén hétéves szakaszokból állnak. Testünk sejtjei hét éven belül teljesen megújulnak.

A mesékből is ismerjük a hetes számot. Hét hegyről, hét völgyről, hét hollóról, Hófehérkéről és a hét törpéről szólnak.

A geometria tárgyilagosan mutatja meg nekünk a hetes jelentését: rendezzünk el hat azonos kört köralakban, középen így egy ugyanolyan átmérőjű hetedik kör keletkezik, mely a többi kört hat ponton érinti. Ha ezt a hat kört a hatos világa jelképének tekintjük, (amely mégiscsak a tökéletességet ábrázolja) akkor ezeket a közbülső kör (a hetes világa) fogja össze. Így láthatóvá válik, hogy a hetedik kört egyfelől a hatos világa teremti meg, másfelől viszont a hetedik kör a hatos vezérelvét jeleníti meg.

„Ötből és hatból,

boszorka szól,

csinálj nyolcat, hetet,

így elvégeztetett.”

(Goethe, Faust, 1. rész)

 

A nyolc

Ugyanúgy, mint a hetes, az ellenpólusa, a nyolcas a nem-anyagi természethez tartozik. Ez ismét a polaritást jeleníti meg, azonban magasabb fokon:

8 = 2 × 4 = 23

A kettes feszültségét az úton nyolcassá alakítják át és felszabadítják. A nyolcas formájával nyilvánvalóvá teszik (a hármas segítségével) az eredeti istenit. A nyolcas összekapcsolja az ember tudatalattijának legmélyebben fekvő alapját szelleme legmagasabb csúcsaival. Azok a próbák, amelyekkel az ember a nyolcasban találkozik, a M-acht (erő, hatalom) által, a természetfeletti erők ébredése által felállított próbák. Ezek az erők ismét kétféleképpen használhatók: a szellemre való törekvésre vagy okkult kísértésre. Pl. a németben erre további utalások vannak (a nyolc németül acht; ford. megj.): Acht-ung (figyelem), gib Acht (ügyelj), Ver-acht-ung (megvetés), Acht-samkeit (éberség). A nyolcassal növekszik a felelősség, hogy az egyre erősebbé váló világosságerőket helyesen vegyük használatba. A nyolcasban nyugszik az életnek a legnagyobb felelősséggel megvalósuló tökéletesedése. A nyolcas az erkölcs és az indítékok tisztaságának száma.

 

A kilenc

A kilences a végérvényes győzelem az élet és halál kereke felett, és az attól való megszabadulás. Az anyagon keresztül az örök életben való feltámadáshoz vezető hosszú tisztulási út eredménye. Friedrich Weinreb a következőt írta Zahl, Zeichen, Wort (Szám, jel, szó) című műve 90. oldalán: „A hagyomány azt mondja, hogy a teth, a 9. betű, az anyaméh, az a hely tehát, ahol az új fejlődik, növekszik és ahonnan végül előlép. Ezzel nem csak az emberi anyaméhre gondolunk, hanem különösen arra a sötétre, ahol az új előkészül, hogy kilépjen a világosságra.”

„és kilenc az egy,

a tíz egyik sem.”

(Goethe, Faust, 1. rész)

 

A tíz

A tízes a befejezés jelképe, benne összekapcsolódik az egyes a nullával, és ezzel lezárja a számjegyek sorát. Az egyessel kezdve a sor visszavisz az egyeshez, azonban egy magasabb fokon. Az egyes mögött áll a rejtőzködő Isten (a nulla köre) hatalmának teljessége. A tízessel az élet új síkja lesz nyilvánvalóvá. Itt is egy új ciklus kezdetét találjuk.

Ebben a cikkben csak utaltunk rá, hogy hogyan érthetjük a számok tulajdonságát. Ha tovább mélyedünk a titkukba, olyan rendstruktúrát ismerhetünk fel, amely a geometriai alapalakzatokban és a platóni testekben is visszatükröződik.

A számok, és a belőlük kialakuló alakzatok és testek segíthetnek a létezés élettörvényeit megfejteni. A bennük elrejtett bölcsesség bepillantást enged a kozmosz titkaiba és a népek bölcsességtanaiba. Olyan utat mutatnak, amely megismerteti velünk emberi létünk értelmét és célját.

A számok, alakzatok és testek el akarnak nekünk mondani1 valamit. Figyeljünk az üzenetükre.

1 elmond németül erzählen; igekötő nélküli alakja, a zählen jelentése számolni

 

 

Források:

Heinrich Elijah Benedikt, Die Kabbala als jüdisch-christlicher Einweihungsweg (A kabbala, mint zsidó-keresztény beavatási út)

Ernst Bindel, Die geistigen Grundlagen der Zahlen (A számok szellemi alapjai)

Konrad Dietzfelbinger, Pythagoras. Die Einheit von Naturwissenschaft und Religion (Püthagorasz. A természettudomány és a vallás egysége)

Marie-Louise von Franz, Zahl und Zeit. Psychologische Überlegungen zu einer Annäherung von Tiefenpsychologie und Physik (Szám és idő. Pszichológiai megfontolások a mélypszichológia és a fizika megközelítéséhez)

Priya Hemenway, Der geheime Code. Die rätselhafte Formel, die Kunst, Natur und Wissenschaft bestimmt (A titkos kód. A művészetet, a természetet és a tudományt meghatározó talányos képlet.)

Peter Schottler und Freunde, Umstülpung und Übergang. Umstülp-Bewegungen als Übergänge zwischen polaren Qualitäten (Gyökeres változtatás és átkelés. Fordított mozgások mint a poláris tulajdonságok közötti átjárások)

Michael Stelzner, Die Weltformel der Unsterblichkeit. Vom Sinn der Zahlen (A halhatatlanság világképlete. A számok jelentéséről)

Rolf Umbach, Vom Flug der Fische. Die Bibel kabbalistisch gelesen (A halak röptéről. A Bibliát kabbalisztikusan olvasva)

Friedrich Weinreb, Zahl, Zeichen, Wort (Szám, jel, szó)

Christa Zettel, Das Geheimnis der Zahl. Geheimlehre und Numerologie (A szám titka. Titkos tanítás és a numerológia)

A nulla

A nulla csak a 12. században került bevezetésre és terjedt el nyugaton. Az eredeti értelemben nem tartozik a számok közé. Sem összeadáskor, sem kivonáskor nem változtatja a másik szám értékét. Mégis, ha egy szám mögött áll, annak értéke fokozódik. A nullával általában egy másik, azt megelőző számmal való kombinációban találkozunk. Szellemi tekintetben a nulla az abszolút, transzcendens és megnevezhetetlen isteni lényt jelképezi a maga ismeretlenségében, mielőtt megnyilvánul a világban.

Az óriások hatalma

 

„Tudj az óriásokról, hajdan születettekről, akik egykor engem felneveltek…”

 

A látnoknő próféciái 2. versszak

Számos mítosz hagyományozódott ránk a legkülönbözőbb kultúrkorszakokból, melyek a hajdani emberiség elképzeléseit őrzik a világ keletkezéséről, a természeti erők működéséről, az istenekről és a halál utáni létről.

 

Az óriások a természeti erőket megszemélyesítő képek, „akik” az univerzum kialakulásánál és a Föld teremtésénél bábáskodtak, közreműködve mindenhol, ahol valami él és növekszik. Bennük fejeződnek ki a segítő erők, de ugyanakkor a hatalmas és fenyegető elemi erők is. Az emberek valóságos, élő lényekként tapasztalták meg őket és neveket adtak nekik: az óriásokat, akik Jotunheim birodalomban laktak, „Jotun”-oknak nevezték. Az óriások lehetővé tették a növekedést és megújulást a pusztulás és keletkezés örök körforgásában. Rettegett volt a mindent elemésztő „Hegyóriás”, aki a Napot és a Holdat sem kímélte. Amikor az északi szélességen a téli éjszakák a napokat elnyeléssel fenyegették, akkor az emberek szellemi napjuk elvesztésétől is rettegtek.

„Rungmir” a primitív, nyers erőt, a rendíthetetlen könyörtelenséget szimbolizálta, amit azonban kalapácsával- Thor le tudott győzni. Thor a félisten, tűzzel, villámmal és mennydörgéssel ismét gondoskodott a nyugalomról és békéről. Azzal, hogy kalapácsát, „Mjöllnir”-t a dühöngő természeti erőkre dobta, visszaűzte őket eredeti rendjükbe. Vad küzdelem és harc után elcsendesedtek az indulatok. Thor kalapácsa emlékeztet szívünk lüktetésére, ahogyan az egy erőfeszítéstől, dühtől vagy izgalmában kalapál…

A „Thursok” voltak a „szárító” óriások, akik minden anyagit kiszárítottak, és démoni módon a lelket is felfalták.

 

Titáni erők – veszély és lehetőség

Az óriásoktól származik az érzéki világ féktelen növekedésének veszélye, fülledt ösztönök forgataga, értelmetlen mohóság és szertelen birtoklási vágy. Ezek a tulajdonságok mindig az ember spirituális önvalójának elnyomásával és a szellemi világgal való összeköttetésének lerombolásával fenyegettek. Ez az északi misztériumokban világosan elénk tárul, és napjainkban érvényesebb, mint bármikor ezelőtt. Még mindig állandó küzdelemben állunk a természetből felszálló erőkkel. Formálás és rendezés – úgy kívül, mint belül – állandó feladat. Ez a küzdelem a „bátor harcossá” válásról szól. Az ótestamentumban Dávid az óriás Góliát ellen küzd. Ez szimbolikus képe a csírázó értelem felismeréseinek és az ellenőrizetlen, telhetetlen énközpontúvágyak küzdelmének, azok telhetetlenségének köreire. A bibliai történetben az értelem és felelősségtudat fiatal ereje bizonyul erősebbnek.

A görög mitológia óriásai a titánok. Félistenek, akikben az isteni mindentudáson kívül az anyag titáni ereői jeis hatnak. Prométheusz titán ellenszegül a zeuszi rendnek, hogy megalapítsa saját birodalmát. „Elárulja” az istenit, hogy a szellem tüzét – a tudást és bölcsességet – elhozza a földi embernek. Az isteninek ez a feláldozása a saját lényében is következményekkel jár. Büntetésként Prométheuszt a Kaukázusban egy sziklaszirthez kovácsolják – ez az anyagi világ szimbóluma. Kötöttség egy durva anyagi testhez, melyben „mintha sziklához lenne láncolva”.

Ellentétben a tisztán természeti ember állapotával, egy titán – mint istenfiú – nagyon pontosan emlékszik isteni eredetére és a visszatérés lehetőségére. Ellentétes őserők határozzák meg a népek sorsát,. mMa pedig a hatásuk alá tartozó egyéni személyiségekét az, ami hatásaikat egybeszövi. Az embereknek tapasztalatok által kell tanulni, a természet erőivel élni és azokat ésszerűen használni. Úgy látszik, hogy az embereket mMindinkább részesülni látszik hatalmukba kerítik ezekből az óriási erőkből. Az érzéki benyomások rabjaként és a különböző médiák manipulációinak hatására még áthatott agigászi ösztönök is szüntelenül befolyásolják őkettől. A világhatalomnak bizonyuló kívánságok és illúziók játékot űznek velük.

Az ember szellemi oldala azonban végül megtalálja a bölcs választ: ez az egész forgatag számára „a jó és a rossz tudásának fájáról való evést” jelenti – és elege lesz mindebből. Egy napon minden tapasztalat valódi ismeretté, Gnózissá alakul át.

Ez egy olyan nézet, amely minden eredeti vallásban a fény és igazság erejeként ragyog fel. Ezt a világosság-erőt nevezzük a nyugati misztériumokban Krisztusnak. A germán mitológia ezeket az erőket három istennek, Heimdallnak, Baldurnak és Widarnak tekinti. A Pentagram következő kiadásában ezzel részletesebben szeretnénk foglalkozni.

Az új idők apokalipszise

Könyvismertető: Jan van Rijkenborgh és Catharose de Petri Aquarius-Konferenciái

 

Elég, ha a Föld zihál egy kicsit, és azonnal szövetségek hullanak szét, és az emberek kétségbe esnek. Egy emlékünnep csendjét elég, ha csak egy kiáltás zavarja meg, és máris pánik tör ki.

 

A nagy és a kis Föld erős feszültség alatt állnak. Úgy tűnik, mintha egy fátyol csücskét megérintették és felemelték volna.

Egy állandóan növekvő feszültségi térben élünk, apokaliptikus időkben – mondják. Szabadon fordítva ez azt jelenti: egy bizonyos kultúra végső idejében. E pillanatban a legtöbb ember ezzel a leírással olyan helyzetre gondol, amely világvégének tűnik.

Az apokalipszis szó a görögből származik, és felfedezést, isteni leleplezést, kinyilatkoztatást, és a fátyol felemelését is jelenti. Egy apokalipszis a korai zsidó és keresztény irodalom terminológiájában olyan rejtett vagy még eljövendő fejlemények és események kinyilatkoztatását jelenti, melyet Isten egy kiválasztott prófétának vagy tanítványainak ajándékoz. Ez a fogalom Gottfried Lübcke által vált ismerté, aki 1830 körül az újtestamentumbeli Jelenések könyvének leírásánál használta.

De nem csak a Jelenések könyve, hanem más könyvek is vonatkoznak az eljövendő fejleményekre, melyeket gyakran víziók és álmok lepleznek le, például a keresztény világ által Ótestamentumnak nevezett zsidó biblia könyvei, és a régi apokrif iratok, mint Henoch-könyve. A keresztény misztikában alig van példa olyan igazi apokalipszisre, melyben az üzenetet nem angyalok közvetítették.

Az Ókor esetleges történelmi nézőpontjaitól eltekintve, a leplezés nagyon messze megy. Így a szövegek csak azok számára hozzáférhetők, akik tudnak olvasni a természet emlékezetében. És ez ugyanúgy vonatkozik a múltra, mint a jövőre. A fátyol felemelése úgy exoterikus, mint ezoterikus nézetekre és fejleményekre is egyaránt vonatkozhat. E világ emberei számára az Apokalipszis a dolgok külső megjelenésére vonatkozik, a belső megújulást keresők számára pedig a szellemi fejlődésre és megújulásra.

 

A nagymesterek és az új idők

Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri az előző század hatvanas éveiben öt különleges nemzetközi konferenciát tartottak. Ezeket később az „Az új idők apokalipszise” címen publikálták. Ebben tájékoztatják a tanulókat a világon eljövendő fejleményekről, és felkészítik őket rájuk, ahogyan azt a Testvériségtől kapott feladatuk megkövetelte.

 

Az Új Ember fényruhája
1963 Renova

1963-ban arról tudósítanak, hogy a világot egy új, interkozmikus sugárzási tér fogja körül, amelynek időközben elég intenzitása és tettereje lett ahhoz, hogy ez a világ és az emberiség számára messzemenő következményekkel járjon. Ez főképpen azért érvényes, mert az emberiség nem pozitívan reagál rá.

Először is, a tanulókat egy sürgető feladat elé állították, hogy a fényalakot, a mi lelki öltözetünket, annak teljes, fluidikus és tudatos összefüggésében, előkészítsék nagy, pompás feladatára és elhivatottságára, hogy az Örökkévaló lélek, az arany menyegzői ruha hordozójává váljon. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának nagymesterei abból indultak ki, hogy ez az arany menyegzői ruha egy folyamatosan kitartó, tiszta életvitel által válik lehetségessé, amelyben a Monád, a Szellem egyre erősebben és tartósabban kapcsolódik a tiszta fényruhához. Ezt nevezték meg az eljövendő felmenetel kulcsának, ezzel határozva meg a jövőt. Ehhez két új minőség az alap, melyekhez az ember véráldozattal, azaz emberiségszolgálatban végzett munkájával jut hozzá.

Először a fényalakot kell az anyagtesttől és a hozzá kapcsolódó természettörvényektől megszabadítani. Másodszor, erre a három dimenziótól való szabadulás következik. Ebben a folyamatban mindazok, akik a tobozmirigy-tűzkörükben a monádot felfoghatták, megtapasztalják fényruhájukban az ennek megfelelő hatásokat, és ettől kezdve más nyelveken szólnak, ahogyan azt a Szellem sugalmazza nekik, mint ezt a Biblia is kifejezi.

Az első Vízöntő-konferencia fő gondolata tehát a Szellem kinyilatkoztatása. Isten megnyilvánult a fényruhában, amint ezt a haarlemi főtemplom szimbóluma is megmutatja.

 

A Rózsakereszt világszerzete
1964 Calw

1964-ben a nagymesterek a tanulókat egy nyolcszoros ösvény elé állították: az előkészítés négyszöge és az építés négyszöge elé. Ez alatt a konferencia alatt elmagyarázták, hogyan lép fel az új világszerzet, és felvázolták:

– az összetörés képét és

– a megvalósítás képét,

azzal a céllal, hogy mindent megtegyünk az emberiség biztos hanyatlástól való megóvása érdekében.

Azt mondják, hogy most, amikor az emberiség egy csillagév után ismételten egy Vízöntő-korba lép, a termést be kell takarítani.

A nagymesterek először azt ábrázolták, ahogyan a világ és az emberiség minden viszonylatban megrekedt. Ez vonatkozik a tanításra, a közlekedésre, az energiára, a levegő-, víz- és talajszennyezésre, a tudományos kísérletekre, az atomszennyezésre, a táplálékra, az emberek természetellenessé válására, az állatokra és növényekre, a lelki degenerációra, stb. A valóság ennél még sokkal rosszabb. Arra utaltak, hogy az emberiség kormány nélkül hányódik ebben a helyzetben.

Mindennek oka a tudatlanság. De felróhatunk-e valamit egy tudatlannak?

A nagymesterek ezt követően elmagyarázzák, hogyan fognak az emberiségnek, további, kimondottan negatív reakciói esetén, egy bizonyos pillanatban világosan megálljt kiáltani.

Mivel az emberiség egész lélegzési-terét újra helyre kell állítani és megtisztítani, valószínűleg nagyon nyomatékos intézkedések válnak szükségessé, miközben egyes embereket időnként akár más tudatállapotokba is helyezhetnek.

Majd az egész emberiséget egy új, eredeti életalaphoz vezetik vissza, olyan feladatokhoz, melyeknél az élet spirituális aspektusai célként fognak előtérbe kerülni.

 

Az isteni határozat hatalmas jelei
1965 Bad Münder

Az 1965. évi konferencia alatt Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri értelmezték a 21. Jelenés rejtett és prófétai szavait „…és új Eget és Földet láttam…”

Eközben mindenekelőtt a misztériumbolygók működésére utaltak, először is a három ismertre: Uránuszra, mely a szívre gyakorol hatást, Neptunuszra, mely a fejet befolyásolja, és Plútóra, mint újraalkotó tetterőre, továbbá a másik három, még ismeretlen misztériumbolygóra, melyek együtt, az új ember hét nézetét képezik.

Bad Münderben Plútó, a harmadik misztériumbolygó hatásait világították meg. Plútó kulcspozíciót foglal el, és az egész világot és emberiséget meg fogja változtatni, ami azt jelenti, hogy az emberiséget feltámadáshoz vagy a degenerációhoz vezeti.

Az embert azért hajtja ebbe a nagy életkonfliktusba, hogy a saját önmegvalósítását véghezvigye, és így lehetővé tegye a feltámadást.

Ebből a vívódásból és tiszta kívánságból születik meg a fény. Egy halandó lényt halhatatlanná alakítanak.

Plútó hatására minden embert egy úgynevezett kegyelmi fogással, életükben egy bizonyos korlát fölé emelnek és egy új életállapotba helyeznek. Ezt kvantumugrásnak nevezhetnénk. Mindazoknak, akik akarják és képesek rá, ez egy új életállapot, melyen keresztül útjukat a nadírból, az anyagi fejlődés mélypontjáról, egy felfelé kivezető útra változtathatják.

 

A rózsakereszt megszabadító útja
1966 Basel

1966-ban a nagymesterek a tanulókat az emberi értelem múltbéli fejlődésének miértje elé állították, csakúgy, mint a valós értelmi képességek jelenbéli fejlesztésének szükségessége elé. Hangsúlyozták, hogy az értelem további fejlesztése a téboly különböző formáihoz vezet.

Az emberiségnek a szív megtisztításán keresztül, tehát a vér megtisztítása által, az igazi gondolkodási képességet kell kifejlesztenie, és emberi voltát megértenie. Ezen a vértisztításon keresztül a nagyagyat, az agykérget és a főszentély bizonyos rejtett szerveit valódi feladatukra ösztönzik. Ezért fogja egy bizonyos pillanatban minden emberben a szellemrend a természetrendet keresztezni.

A nagymesterek kifejtik, hogy egy interkozmikus beavatkozáson keresztül bekövetkezhet az érett emberiség atomi értékeinek és sajátosságainak megváltozása. Akkor mintegy levegőért kapkodva és önmaga ellentermészeti lényétől való megszabadulásáért sóhajtozva fog az ember a megújulás szellemrendje elé lépni.

 

Az új Merkúrbot
1967 Toulouse

Az utolsó Aquarius-konferencia alatt, 1967-ben a nagymesterek azt ábrázolták, ahogyan a Kígyó és a Hattyú csillagképek tisztító, korrigáló, újrateremtő és felépítő hatásai az emberiségnek megálljt kiáltanak, lefelé vezető útja során. Elmagyarázták, miként szükséges a háromszoros kígyótűzrendszert újra helyreállítani. A jó és a rossz ismerete fájának vezetése alatti, lefelé irányuló utazást kell az élet folyamává változtatni, az Életfa felfelé vezető erőinek a vezetése alatt.

Az igazi rózsakeresztesnek ez a „hatodik gyertyatartó meggyújtását” jelenti a fejben, ahol a tobozmirigy található. Ez a belépés egy új életfolyamatba.

Végül egy nagyon modernnek tűnő apokaliptikus vázlatot rajzoltak fel a változásokról a Földön, benne, fölötte és alatta, a különböző rétegeinek lakosaiban és azok képességeiről. Ugyanakkor egy interkozmikus összeköttetés kezdetét említik, és az emberiségnek egy új élettanulságot. Globális áttekintést is adtak azokról az embercsoportokról, amelyek megmenthetők.

 

A világszerzet a 2010-es évben

Azóta nem állt meg az idő. Sok mindent más fényben látunk most, más teljesen beigazolódott, bár nem mindenki látja ezt be, vagy gondolkodik róla ily módon. Más dolgok csak attól függenek, mennyire vagyunk képesek árnyalatokat megkülönböztetni.

Ezen kívül az időfaktor többféleképpen változónak bizonyul egyre több embernek és a tudománynak egyaránt. Az események végbemenetele új, ismeretlen törvényszerűségektől és változásoktól függhet. Ebben az összefüggésben csak az atom- és sejttulajdonságok időszakosságában lévő változásokra utalunk. Ennek a tudását titokban vagy rejtve tartják, vagy látszólag elvesztették. A valóságban semmi sem veszik el. Minden felismerhető marad, és az emberi tudat erre mind fogékonyabb marad. Az apokalipszis jelenleg nagyon sok mentális és anyagi spekuláció alatt áll. Pillantsunk csak 2001-re és 2012-re. Az emberek fantáziáját szerfelett foglalkoztatja, de lényegében mellékes dolog.

P.F.W. Huijs A világ szívéből szólítva című könyvében, amit mi mintegy időbeli dokumentumnak tekinthetünk, így fejezi ki ezt: „Hermész megszabadító vallása, mely oly sok évszázadon keresztül ki volt szorítva és be volt feketítve, mindenhol visszhangra talál. A következmény számos kezdeményezés. 40 munkaterület több mint 200 Centrumában a Szellemi Iskola 20.000 csatlakozott tanulójának és tagjának találkozóhelye van. Ott tiszta és közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a spirituális térrel, „Sancti Spiritus” házával, a rezgés által védett „Szent Szellem házával”. Minden egyes lélek kívánsága, hogy a magasabb, belső rezgésszinttel – mely a Szellemi Iskolában oly koncentráltan található meg – összekösse magát. Emellett vannak még a Rózsakereszt hétszeres Világszerzetének nagy fáradozásai is, melyek számos síkon kezdeményezéseket bontakoztatnak ki, hogy a kereső embereket eme tanítás aspektusaihoz közelebb vigyék. Európa több városában állnak nemzetközi információs központok, melyekben az ember tanulmányozhatja az impulzusokat, melyek a megszabadulás szellemi síkjával állnak összeköttetésben. Sok munkatárs kínál évente a keresők százainak előadásokat, tematikus esteket és kurzusokat a Rózsakeresztről és a Gnózisról. […] A kereső az egész világon, mindenütt találhat információkat a hétszeres Világszerzet munkájáról, a Szellemi Iskoláról, és annak impulzusairól.”

Akkoriban a nagymesterek talán egy bizonyos időbeli nyomás alá helyezték a tanulókat, mégpedig egyetlen okból, hogy a Szellem belépését az emberekbe, a tanulókba, az abszolút Most-ban lehetővé tegyék. Közben úgy van ez, ahogyan „A tökéletes élet evangéliumában” elmagyarázzák: A tudatlanság a tudás által tűnik el, úgy, ahogy a sötétség is eltűnik, amikor a fény megjelenik. Ez a valóság a gnosztikus mágia használata által válik lehetségessé, a megszentelt éterek, az eredeti univerzum építőanyagainak konkrét felhasználásával a mindennapi életben. Ezek az embert egy másik élet- és tudatszintre emelik. A válasz így mindig magukban az emberekben, és változásuk tempójában rejlik, tehát bennünk.