Pentagram 2008/1

Mindenki megváltásra vár

 

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad,

én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül

semmit sem cselekedhettek.”

(János 15,5)

 

A MINDENSÉG TÖRVÉNYE AZ ODAADÁS

Önmagunk átadása befogadást jelent. A belélegzést szükségszerűen a kilégzés követi. Aki megpróbálja visszatartani a lélegzetét, az megfullad. Az ember befogadja a levegőt, majd újra hagyja kiáramlani. Ki- és belélegzés által újítja meg és tartja fenn magát a teremtés. A ki- és belélegzést az életenergiának történő odaadás váltakozó szakaszaival lehet összehasonlítani.

E mozgás folyamán, egy adott pillanatban a felismerhetetlen megtapasztalhatóvá válik. Ennek az örök Egyetlennek a befogadása a neki történő odaadásban rejlik.

 

MI A HALÁL?

Amit világunkban „halálnak” jelölünk, az nem más, mint egy biológiai atomi szerkezet szétesése. Az ember nem képes már lélegezni, és a szív sem dobban többé. Miután az életenergiák kicserélődésére nincs többé lehetőség, beáll a halál. A test, mint anyag, a „feloszlás elemeire” hullik szét. A por ismét porrá válik.

Ugyanakkor az étertest két alacsonyabb étere is elpárolog. Egy rövid időszak leforgása alatt az elmúlt élet valamennyi eseménye felvillan az égbolton, az elhunyt látóhatárán. Mindez meglehetősen rövid ideig tart, a pillanat mégis nagy jelentőségű. E rövid idő alatt az ember magasabb szintű testei – mindenekelőtt az asztráltest – felveszik magukba a rájuk vonatkozó benyomásokat.

A fejlődő lélek azokat a benyomásokat veszi fel, amelyek növekedését elősegítették. A megmaradt benyomások közül nagyon sokat közvetlenül a tükörszférát alkotó általánosabb fajtájú éteri és asztrális ködalakzatok vesznek fel. Az ősi buddhista és hindu szövegek szerint az életerő még három napig a testben marad. Ezért óva intenek attól, hogy a testbe beavatkozzanak, mielőtt az életenergia elhagyhatná azt. Egy öreg tibeti bölcs figyelmeztetésében odáig ment, hogy a test három napon belüli megsemmisítését vagy elégetését gyilkosságnak minősítette.

Jakob Böhmének egy alkalommal a következő kérdést tették fel: „Hová megy a lélek a test halála után?” Ő így válaszolt: „Teljesen felesleges bárhová is mennie; a Birodalom őbenne van.”

Az idő haladtával az asztráltest és a még fejlődésben lévő mentáltest is kirezeg, míg már semmi sem található meg belőlük. Általánosságban csupán egy inaktív állapotban lévő mikrokozmosz és a hozzá kapcsolódó halhatatlan isteni elv marad vissza. Az ember halála és rendszerének szétesése azt bizonyítja, hogy életenergiáját nem közvetlenül, hanem közvetett módon – a természeten keresztül – kapta meg. Nem képes arra, hogy az eredeti élet közvetlen, tiszta energiáiból, a Szellem tüzéből létezzen. Kozmikus bukásának következményeként az ember a múló jelenségek világában él. Elveszítette közvetlen kapcsolatát a valódi életpránával.

 

AKI A VILÁGNAK ADJA ÁT MAGÁT

Nemrégiben egy ősi család fiatal tagja elhalálozott. Édesapja így jellemezte őt: „Mindig kereső volt, olyan valaki, aki állandóan kérdéseket tett fel. Egyetlen válasz sem elégítette ki soha, mindig keresett valamit, de kutatásai célját nem tudta kifejezni. Egyfajta érzés volt ez, egy mélység, a szeretet állandó keresése.” Az apa megindultan próbálta kifejezni azt, ami fiának soha nem sikerült. „Az utolsó könyv, amit olvasott, Hermann Hesse regénye, a Siddharta volt, amely egy brahman kereső fiáról szól. A mű a bibliája volt, amelyben sok mondatot húzott alá. Önismeretre és a cselekedeteire vonatkozó belátásra törekedett, valójában a lénye iránti szeretet mozgatta őt.”

Ez az idézet világosan megmutatja, hogy az emberek mennyire elveszítették az örökkévalóból, a mikrokozmoszuk központjából származó sugallatot. Gondolataik, érzelmi- és akarati impulzusaik egy látszatvilág körül forognak. Rovarokként keringenek e világ kritériumai, meghatározó jegyei körül, ahol múló jelenségek visszfényei vonzzák magukhoz őket. Ezek az önmegvalósítás vérükben ható mozgatóerői. Ezek alkotják személyiségüket, karakterüket, lélegzetük minőségét, gondolkodásukat, érzékelésüket, akaratukat és cselekedeteiket, és mindezekkel együtt sorsukat: a halált. A világ jellemző jegye a múlandóságra van programozva.

Csakhogy az ember nem csupán egyszer él. Megszámlálhatatlan életek során tapasztalja meg az ellentétek befolyásait: a hatalmat és tehetetlenséget, a sikert és kudarcot, a tulajdont és a veszteséget. A jelenségek világában ezek szolgáltatják számára a tapasztalatokat és ismereteket.

Az ember azonban tévelyeg! Automatikusan ismétlődő körforgásaiban – értsük azonban jól: a mikrokozmoszáról van szó – utazik e világ és a túlvilág labirintusaiban, állandóan valamilyen kiutat, börtönének kulcsát keresve. Azonban újra és újra a látszatvilág csapdájába kerül. Ezt a kínlódást jeleníti meg Sziszüphosz mítosza: Minden erejét megfeszítve a hegynek felfelé görgeti a súlyos követ, amely azonban állandóan visszagurul. Mint Tantalosz, megpróbál enni a fa csábító gyümölcseiből, annak ágai azonban mindig visszahúzódnak előle.

 

MINDENKI MEGVÁLTÁSRA VÁR

Az ember mégis fel akar vétetni. Csatlakozni akar valamilyen eszméhez vagy embertársaihoz, és jót akar tenni. Igen, azt szeretné, ha felvenné őt Isten, a Világosság. Biztos és erős akar lenni. Be akar kerülni a lélek finom térségébe is. Azután pedig a Szellem az, amely izgalomba hozza. Gyakran a túlvilág jelenségvilága sugall neki ilyesfajta vágyat. Így jutnak táplálékukhoz az archonok, az éteri és asztrális területek láthatatlan erőösszpontosulásai; hozzákötődnek az emberi odaadáshoz.

„Kedvenc eledelüket” a „felsőbb világokra” irányuló spekulatív és misztikus emberi odaadás képezi. A könyvesboltok polcait megtöltő ezoterikus irodalom az igazságkeresőt a „felsőbb” hatalmak magyarázatainak, mesterek, adeptusok, angyalok, jógarendszerek, tantragyakorlatok stb. követésére ösztönzi. Bizonyos energiák felhívásával és felszabadításával kísérleteznek, hogy azokat a Kundalini rendszerén keresztül a fejbe áramoltassák.

A kereső így reméli elérni végre a belátás villámát, a megvilágosodást, az „én-vagyok” élményét, a mindennel való hatalmas összeolvadást és eggyé válást. Mindez mérhetetlen energiát igényel, miközben tulajdonképpen csak a régi kígyótűz-erőket hívja fel. A szellemi úton ezek azonban inkább csak akadályt, mint segítséget jelentenek. Mindenesetre biztonságosabb lenne ezeket legelőször is semlegesíteni.

Az embert tévútra vezetik annak sugalmazása által, hogy a túlvilági láthatatlan erőkoncentrációk a teremtés célját képezik. Sokak természetes hajlamát, akik egy felsőbb vezetésben bíznak, az anyagtalan látszatvilág valamilyen utánzatának irányába terelik. Ezt a hamis fényt, az ál-istenek e fellépését igazságnak jelenítik meg. A keresőt így naivitásában arra csábítják, hogy tolvajként a „juhakol ablakán keresztül” hatoljon be, ahelyett, hogy az ajtót használná. Odaadásra, sőt néha egy hősies önátadásra való hajlama által illúziókba gabalyodik, ha hiányzik belőle a mélyebb összefüggéseket illető belátás. „Pedig csak jót akar”, nagy buzgalommal egy „magasabb szintű fejlődés” szuggesztióira hagyatkozik, és nem veszi észre, hogy a benne lévő ősatom ezáltal teljesen betokosodik. Így nem csak a mulandóság hullámain újra és újra tovasodródó kultúrák, civilizációk és társadalmi rendszerek, hanem az archonok és eonok birodalmának építésében is közreműködik, így azok sokkal lassabban pusztulnak el. Így mint energetikai ínyencfalat továbbra is az „istenek” fogságában marad. Miért is nem hallgat a Logoszra, amely szíve legmélyén már oly régóta hívja őt?

 

„NÉLKÜLEM SEMMIT SEM CSELEKEDHETTEK”

Az ember csak akkor értheti meg bensőjének ösztönzéseit, ha mindezekből a tapasztalatokból már valóban elege lett. Akkor hallhatja meg szívének hozzá intézett szavait:

„Én benned vagyok és te énbennem! Ismerd meg önmagad!”

Ez a felébredés egy új szakaszát jelenti. Az isteni lélek, a szellemszikra-atomja felfedi magát.

Mindent meghatározó pillanat ez az ember életében: az örök központ újjáéledése, és a szívben lévő isteni lélekmag fellángolása. Ekkor mozgalmas időszak, egy nyughatatlan keresés veszi kezdetét az életében. Ő azonban már nem a külső keresés ösztönzését követi, hanem a bensőjében kutat. „Zörgessetek és megnyittatik néktek!” (Máté 7,7)

 

A VALÓDI ODAADÁS TITKA

Amilyen mértékben az ember elfordul az őrület világában zajló szerepjátéktól, és szívét a mindenség felé irányítja, úgy szakadnak szét benne a régi vérláncolatok, zavaros gondolatképek és szerepmechanizmusok. Ezzel egy csodálatos belső fejlődés veszi kezdetét. A hazatérő ember számára ekkor a világ hármas szerkezete – hatalom, tekintély és birtok – a sivatagi megkísértéssé válik. Ezt a próbát új tudatosságának, a lélek új állapotának ismételten meg kell tapasztalnia. Képes-e átlátni és feloszlatni a hatalom gyakorlására irányuló hajlamait mind a külvilágra, mind a tudatalattijára vonatkozóan? Képes-e arra, hogy tudatosodása következtében megsemmisítse az önalakítás minden formáját, a sikerre és személyes birtokra való irányulását?

Az életpránára való tökéletes irányulás és odaadás következtében minden akadály szétoszlik, mint a köd a nap fényében. Akkor a lélek létezik, mert a Krisztus tüzéből származó tiszta életenergiák megvalósították azt az emberben.

A tiszta életenergiák képezik börtönünk kapujának kulcsát. A mindenség szívére – a makro- és mikrokozmoszban egyaránt – irányuló odaadás által az ember újra befogadhatja az Élet Fájának eredeti pránáját. Az megtisztítja őt, megszabadítja régi természetétől, és egy tökéletesen új rendszert hoz létre benne. Ez által Krisztus mindenség-megnyilvánulásának tudatos munkatársává válik. Azzal, hogy odaadja magát neki, az igaz szőlőtőn újra szőlővesszővé válhat.

A nagy kozmikus változás

 

Ha a szabadban tartózkodunk, akkor percenként több ezer kozmikus sugár haladhat át testünkön, miközben ebből semmit sem veszünk észre. Eközben a földi háttérsugárzásnak csak egy igen kis részét teszi ki a Földünket elérő kozmikus sugárzás. Ez nem elsődleges sugárzás. Mivel „részecskéi” találkoznak a Föld mágneses térével és a légkörrel, al-részecskékre bomlanak, amelyek valamivel veszélytelenebbek, mint a közvetlen sugárzás. E galaktikus, kozmikus sugárzásokkal magasabb befolyások is elérnek bennünket. E folyamatokban fontos szerepet játszik a Nap: a napaktivitás maximuma közben a napszél részben eltakarja a Földet a kozmikus sugárzás elől. Ezért minket elsősorban a Nap által átalakított sugárzás ér.

Mit mondanak nekünk ezek a tények? Valamilyen galaktikus szinkronizáció, összehangolódás fejlődne ki? A Nap az órát az univerzum szívéből kiinduló ritmusokhoz igazítja? Bárhogyan is, de manapság több fényenergia hatol át hozzánk.

 

Minden energia

Ebben az összefüggésben felmerül a kérdés, hogy e kozmikus energiák befolyásai nem hatnak-e az ember bensőjére is, hiszen mindenütt határokat törnek át, és mindenütt erős felgyorsulás fejlődik ki. Ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy azok, akik negatívan cselekszenek, még negatívabbak lesznek, és az agresszió csak fokozódik. Aki egyoldalú, még inkább egyoldalú lesz. Aki a múltba mereng vagy a virtuális valóságba menekül, egyre nehezebben válik meg attól. Mindezt már bejelentették, mielőtt a kozmikus energiák újabb impulzust kaptak volna. Minden energia. Egy pozitív gondolat pozitív cselekedethez vezet. A negatív gondolat csak a negatívat erősíti. A gondolat is energia, energiahullámokból áll, melyek cselekedeteinket, egészségünket és közérzetünket is befolyásolják.

Az új befolyások azonban lehetőséget is nyújtanak. Aki pozitív beállítottságú, az könnyebben képes pozitívan cselekedni. Aki tudatosan megnyitja magát a megváltoztató energiáknak, az egy transzmutációs folyamatot sokkal jobban és gyorsabban képes véghezvinni. És egy helyreállított, harmonikus belsőn keresztül egészen más szintű energiák hatnak – például embertől emberig ható segítő erők – és sokkal erősebben, mint azelőtt.

A Rózsakereszt Iskolájában az évek során részletesen beszéltek erről. Azok a nagy változások, amelyeket az Iskola elsősorban szellemileg értelmez, a kereső embernek és a megszabadulási tant tanulmányozóknak gyorsabb lehetőséget ajándékoznak az újjászületésre. Az alábbi összefoglalóban Jan van Rijckenborgh magyarázatait idézzük, hogy milyen módon reagálhatunk a nagyobb lehetőségekre.

 

Miért kezd az ember keresni?

„Megvan a lehetőségünk arra, hogy egy személyes, mikrokozmikus változás révén a kozmikus forradalom erőit úgy használjuk fel, hogy a következmények a feltámadás valóságaként nyilvánuljanak meg. Komoly mérlegelés után mindenki képes egy ilyen változás követelményeit tanulmányozni, és azon fáradozni, hogy rövid időn belül meg is feleljen ezeknek.

A kivitelezendő mikrokozmikus változásnak két nézete van, melyeket két folyamatnak tekinthetünk: Misztikus és mágikus folyamatoknak nevezhetjük őket, a hit és az újrateremtés, az általános és a különleges kegyelem folyamatainak.

Az ezoterikus világirodalomban ezt néha úgy ábrázolják, mintha a kereső válogathatna e két folyamat között. Ez a felfogás azonban helytelen, mert itt egy fejlődés két oldaláról van szó. A misztikus a mágikusnak a kapuja. Minden kereső ember képes – önismeretének megfelelően – kikutatni, hogy vajon érett-e a mágikus folyamatra, és hogy átlépett-e már ezen a kapun vagy sem.

Először is fel kell tennie magának a kérdést, hogy mi hozta őt kapcsolatba a világossággal vagy a Rózsakereszt Iskolájával. A válasz talán úgy hangzik, hogy a tudatalatti nyomása felelős érte, így például az elődök vérének hangja, vagy a korábbi inkarnációkra adott reakció.

Aki biológiai folyamatokat figyel meg, az tudja, hogy a vérben sok előd hangja beszél, és hogy így például sok felmenővel ezelőtt egy okkultista családi ős gondoskodhatott az ezoterikus hajlamról. Vagy, hogy egy mikrokozmikus előd már érdeklődött az ezotéria iránt. Ebben az esetben a mai kereső egy korábbi kerékfordulat ösztöneit követi. Ekkor a vér fogékonysága hajtja őt bizonyos irányba. Ez egy tisztán biológiai állapot. Ezért sokan vannak, akik tisztán biológiai hajlamuk alapján gyakorolják az okkult tudományt. Ekkor csak egy természetösztön fejeződik ki, és az ember jól érzi magát egy ezoterikus társaságban vagy a Rózsakereszt Közösségének erőterében. Ekkor az ember önkéntelenül és természetes módon követi saját vonzalmát.

Az emberek érdeklődése bár igen eltérő lehet, azonban lényegében mégiscsak igen hasonló. Hogy eztán a Rózsakereszt Iskolájához, egy környezetvédő társasághoz vagy más vallási csoportosuláshoz kapcsolódik-e valaki: ha az ember vérében csak a fogékonyság hat, akkor a három említett típus ugyanolyan jellegű. Egyik csoportnak sincs oka magát a többiek fölé helyezni. Csupán más táplálékra van szükségük, amely jelenlegi, biológiai állapotuknak megfelel. Az ilyenfajta élettel senki sem részesülhet megváltó folyamatban, mert csak természetösztönből cselekszik. Sokan vannak, akik ilyen beállítottsággal lépnek a Rózsakereszt erőterébe, és vagy ismét elhagyják – vagy megváltoznak.

Az is lehetséges, hogy valaki az élet megpróbáltatásaitól hajtva, keserűségében és nyomorúságában keresni kezd. Csatlakozik egy mozgalomhoz, amely bizonyos vigasszal, „megvilágosodással” vagy barátságos fogadtatással ajándékozza meg.

Mások ezt a szerelemben, a zenében, az irodalomban, templomokban vagy ezoterikus társaságokban lelik meg. Azonban ekkor sem beszélhetünk valódi emberi fejlődésről, hanem csupán biológiai reakcióról.

Hogyan keletkezik a változás

Az ember tudata csak akkor változik meg, ha nem elméletileg, hanem önelemzés, önfelfedezés és személyes tapasztalat útján belátja, hogy ez a világ, ez az emberiség és jelenlegi állapotában főként ő maga, nem szerepel az Istentervben. Fel kell ismernie, hogy egy másik erőnek kell megmentenie, és hogy egy egészen más lényt kell megmenteni. Mert mi szellem, lélek és test szerint a bukott ember eredménye vagyunk, akinek ismét meg kell születnie, akit el kell oldozni. Csak így tud az eredeti ember újra regenerálódni. Az első lépés ehhez, hogy lényünk legmélyén felismerjük ezeknek az ősi, megszabadító tanoknak az igazságát. Az a különleges bennük, hogy nem csak elméletet közvetítenek, hanem nagy erő is kapcsolódik hozzájuk. Ezt a Rózsakereszt erőtérben és filozófiájában újfent megtapasztalhatjuk.

 

A kozmikus energia: Az alkotó ige

Ezzel a belátással átléphető az első folyamathoz, a misztikushoz vezető ajtó. Csak ezt követően nyitott az ember az eredeti, isteni szubsztancia beáramlására, hogy kialakulhasson az, amit a régiek „hitkapcsolatnak” neveztek.

Ez az isteni, ideális éter, az interkozmikus visszatükröző éter beáramlása. Ezután fejlődik ki a „megvilágosodás”, ahogyan a misztikusok mondták, a beágyazódás az isteni, vigasztaló és melengető szeretetbe. Az isteni eszme eme érintése és az isteni szeretet általi védettség biztonságot adnak azon dolgokat illetően, melyeket remélünk (de még nem birtoklunk) és tanúskodnak azokról a dolgokról, melyeket nem látunk (bár tudjuk, hogy jelen vannak). A régi bölcsesség hitnek nevezte annak a belső, biztos tudását, hogy Isten alkotó igéje teremtette az univerzumot.

De ebben az általános kegyelemben még nincsen megváltás és megújulás. Először is csak egy elsődleges kapcsolatról van szó az eredeti és az elveszett között, egy elsődleges érintésről, melyben az ember néhány benyomást szerezhet. Bár igen sokan hiszik, hogy ebben az érintésben Isten legmagasabb érintését tapasztalják, de eközben sem az ember alapvető megváltozásáról, sem újjászületésről nem beszélhetünk.

 

Az atomok változása

A zsidókhoz írt levél 11. részének 13. versében a hit hőseiről a következőket mondják: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat…” Nem nyerték meg az ígéreteket! Miért nem? Mert a hit önmagában nem változtathatja meg az élettest atomjait! Az élettest egy megszemélyesített étervalóság, az anyagtest és az énre irányuló tudat hű mása. Prizmatikus alakú atomjain keresztül hat az anyagi lény üres atomjaira, és erőivel tartja fenn őket. Ezért a misztikus folyamat legfeljebb csak azt akadályozza meg, hogy erősebben kötődjünk földi állapotunkhoz. A különleges hit, amint azt fentebb vázoltuk, az emberi bukást megállítja, de még nem jelent megváltást a születés és halál kerekétől. Pedig hát ez az újjászületés feltétele!

A hitkapcsolat ereje és valósága szükséges a mágikus folyamat megvalósításához. Csak a mágikus folyamatban támadják meg az alapokat, melyeken az élet nyugszik. Ezt a fejlődést a legnagyobb gondossággal a Szellemi Iskola védőszárnyai alatt kell megkezdeni, miután az érintett teljesen átélte a misztikus nézetet.

A misztikus folyamatban az isteni erőket az élettest prizmatikus atomjain keresztül átvezetik az anyagi atomokba. De a mágikus folyamatban mindez más módon zajlik. Az élettestet eközben kizárják, mert most már magánál az anyagtestnél kezdődik! A cél itt: az anyagi atomokat változásra kényszeríteni.

Ennek következtében a misztikus folyamatokban megváltozott anyagi atomoknak szükségük van az új és szellemi napenergiákra, melyek transzmutálva jelen vannak a Szellemi Iskolában. A Szellemi Iskola különböző rezgési szintjein ezeket a folyamatokat gondosan kísérik. Ez az energia újrarendezésre készteti az élettest atomjait. Ennek fordítottja sosem lehetséges. Mindig is az anyagnak kell megnyitnia magát az isteni életanyag számára. Akkor az élettest hozzáidomulhat. Másképpen nem lehetséges. Így épül fel a mágikus folyamaton keresztül az új templom alulról, a régi pedig lebontatik.”

 

A kozmosz ereje

Most térjünk vissza kiindulási pontunkhoz és vizsgáljuk meg, hogy a nagy kozmikus változást miként használhatjuk ki a mikrokozmikus újrateremtéshez. Jelen pillanatban a Földkozmoszba – és így a mi természetünkbe – és az egész bolygórendszerbe egy isteni hullám tör be, hatalmasan megnövelt erővel.

Ez az erőáram jóval nagyobb aktivitásra tesz képessé minket mind a misztikus, mind a mágikus folyamatban. A hatalmas, isteni energiák befolyása alatt tehát nagyobb hiterő és növekvő felépítési képesség érhető el. A misztikus folyamatban, a mágikus fejlődésre történő előkészítésképpen élénkítik a hitéletet és a hitkészséget.

Egy bizonyos pillanatban Önök már nem akarnak többé az isteni szeretet élősködői lenni, hanem válaszolni akarnak az isteni szeretetre. A régi kijelentés: „hitetek megsegített titeket”, teljesen helyénvaló, ugyanis a hit nyitja meg az ösvényhez vezető kaput.

Az első, misztikus folyamatban a kozmikus visszatükröző éterek és a kozmikus fényéterek hatásosak. A második, mágikus folyamatban a kozmikus életéterek és a kozmikus kémiai éterek hatnak. Ezek a fent leírt, csodálatos módon vétetnek fel a szervezetbe. Az eredmény pedig minden egyes anyagi életatom transzfigurációja.

Egy ilyen fejlődés vége a szellem-lélek-ember, a megdicsőült test, minden eddig ismeretlen tulajdonságával együtt. Akkor az ember ismét egy tüzes oszlop Isten interkozmikus templomában, melyet már többé sosem hagy el. Ismét egy az isteni szeretettel.

És ez most jobban mint valaha, mindenki számára elérhető, aki a világosság felé halad.

Gyengéd és erős, mint az élet

 

Az úttest szélein betonelemekből álló szegélyeket emelnek, hogy a forgalmat a helyes irányba tereljék. Az egyes elemek közötti résekben fű nő – ez magától értetődik. A fű mindenhol kinő. Egyike a számtalan gyomnövényfélének. A hatóságok eddig még nem vették a fáradságot, hogy eltávolítsák. Valószínűleg korábban még sokkal több fű nőtt ugyanezen a helyen. Vajon mi volt itt az aszfalt előtt? Talán kockaköves út, a résekből kihajtó zöld levelekkel? És azelőtt? Szekérút, melynek két párhuzamos földcsíkja a mezőkön át vezetett? És azelőtt talán csak egy gyalogosok és lovasok taposta ösvény?

 

A fű, a növényzet megsínyli az egyre erősödő forgalmat. A több ember nagyobb mozgásigényt jelent: autóval és villamossal közlekedünk a gyaloglás és a lovaglás helyett. Figyelemreméltó, hogy az útépítés során eltávolított fű újra kinő az úttestet szegélyező betonelemek közti résekben. Lehet, hogy ez az ősi jogait visszaszerző természet előhírnöke?

A kultúra fenntartása folyamatos törődést igényel, de a természet önmagától működik és fejlődik. A buldózerek, kamionok, aszfaltozó gépek és úthengerek hetekig dolgoznak, hogy egy sima útfelületet állítsanak elő – és ezt infrastruktúra-fejlesztésnek hívják. És mégis, a szél, mint ingyenes szállítóeszköz visszahozza a magot, és a fű újra kinő magától. A természet mindig győzedelmeskedik. A természet és a kultúra közötti feszültség az emberiség sorsa. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez a paradicsomi átok eredménye-e, amely így hangzik: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet”. (1. Móz. 3,19.)

Mégis milyen különös, hogy a természet jót tesz velünk, mi meg pont az ellenkezőjét. Eltávolítjuk a minket friss oxigénnel ellátó zöldet, hogy helyet csináljunk a szén-dioxidot termelő autóknak. Vajon az emberi természet velejárója-e az a fáradozás, hogy ellehetetlenítsük önmagunk számára a földi életet? A természet leigázására törekedve az ember gyakran határozottan saját magának tesz keresztbe. Az oly gyakran hangoztatott „vissza a természethez” már nem lehetséges. Az ember hivatása magasabb, távolibb, átfogóbb. Na de miben áll? És hogyan lehet betölteni?

A beton repedéseiben az élet elpusztíthatatlan vitalitása csírázik – ez az élet minden megnyilvánulása mögött rejlő életösztön képe. Azé az erőé, amelyet nem félemlít meg semmilyen sorscsapás. A fű bizonyos vonatkozásban a vízre emlékeztet, ahogyan Lao Ce írja a Tao Te King 8. versében: „A legfőbb jó a vízhez hasonló: mindennek hasznos, de nem harcos; az alantasban is jelenlevő.” A 78. versben pedig ez áll: „Nincs lágyabb, mint a víz, a köveket mégis kivájja: nincs különb nála. A gyenge legyőzi az erőset, a lágy a keményet.”

 

Gyengéd és erős

Gyengédsége ellenére a fű a legkopárabb, legsivárabb helyeken is zöldell, és nem kell feltétlenül gondozottnak lennie, mint egy tökéletesen nyírt angol pázsitnak. A fű nem ítélkezik: feltétel nélkül megragad minden lehetőséget a növekedésre, persze csak ha akad elegendő víz. Ezért gyakran olyan helyeken is nő, ahol taposnak rajta. Mindazonáltal egyre tovább nő, magot hoz és szaporodik. Mintegy tükröt tartva elénk, ezt sugallja nekünk: „Feltétel nélkül ragadj meg minden életlehetőséget, tekintet nélkül a várható kilátásokra!”

Ez szöges ellentétben áll az „először gondolkodj, azután cselekedj” szemléletmóddal, amelyen a legtöbbünk felnevelkedett. A fű a feltétel nélküli mostban csírázik, sarjadzik és virágzik. Nem is lehetne egyszerűbb. Az embernek azonban ehhez bizonyos fokú bátorságra vagy kalandkedvelő jellemre van szüksége.

Az ember szívében van egy életcsíra, amely éppen olyan idegen a halandó ember számára, mint a zöld fű a szürke aszfalt számára. Ez hajszolja az embert mindig a „kultúra” irányába. Megpróbálja a világát összhangba hozni vele, és tökéletességre törekszik, a paradicsom valamilyen formájára, ahogyan ő azt elképzeli. A természet azonban nem azon a célon alapul, hogy kultúrával a paradicsomi tökéletességig műveljük. Csak egy valami állandó benne: a változás. A természet csak a környezetet adja, amelyben az ember képes tudatára ébredni örökségének, és feltárhatja azt. Nem arról van szó, hogy a természet emberét kell tökéletesíteni; sokkal inkább a csírának kell kifejlődnie. Ehhez pedig az eredeti, paradicsomi életterület fénye szükséges.

Ez a fény mindenütt jelenlévő, és minden szívhez eljut, feltéve, hogy nem „aszfaltoztuk” le túl alaposan, vagyis az érzelmeink nem csaponganak egyik indulatból a másikba. Egy ilyen rétegen ugyanis a fénynek egyetlen szikrája sem képes áthatolni, és az ige, a mag nem tud kicsírázni.

Gyakran minket is majdnem ellapít a buldózer, mint a füvet. Ez nem a belénk vésett archetipikus képek vagy a sors műve, hanem néha a „haladás” vagy a „gazdaság”, vagy egyéb közkedvelt ideák és rendszerek győznek le minket. Az önmegvalósítás nyomasztó kényszerében nem használjuk ki, vagy éppen észre sem vesszük a megszabadulásra kínálkozó lehetőségeket.

Aki tényleg a megszabadulást keresi, annak minden kis repedést ki kell használnia az önmegvalósítás páncélján, hogy beengedje a fényt. Az nem fogja ezeket a réseket eltömíteni a változástól vagy a bizonytalan jövőtől való félelemmel.

 

Szabadság

A teremtés egyik nagy titka éppen annak határtalan szabadságában rejlik. Ez biztosítja azt, hogy semmi sem lesz unalmas vagy előre megjósolható, hanem minden sziporkázó és meglepetésekkel teli marad.

Az előre látható ritmusok keretei között (nappal és éjszaka, nyár és tél váltakozása, a tavaszpont vándorlása és még sok egyéb dolog, amiről alig tudunk) hatalmas és soha kellően nem becsült lehetőség kínálkozik arra, hogy mi magunk irányítsuk az életünket, feltéve, ha készek vagyunk feladni személyes fenntartásainkat és előítéleteinket. Életünk sosem fog magától fejlődni, az automatikus beteljesülésről nem is beszélve. Mint már említettük, az ember hivatása magasabb, távolibb és ragyogóbb annál, mintsem hogy csak eggyé kellene válnia a természettel. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a szabadság felelősséggel is jár.

Akkor fogjuk igazán megtapasztalni ezt a szabadságot, ha felelősséget vállalunk az örökkévalóság bennünk lévő csírájáért, és ennek alapján látunk munkához. Akkor spontán és feltétel nélkül fogunk cselekedni ezen csíra impulzusai alapján. A fejlődés ösvényének elején ez nem csak vágyakozásként fog megnyilvánulni, hanem reményként is. Hát nem figyelemre méltó, hogy a remény színe éppen a zöld?

Mária látomása

 

ÚJ VILÁGOSSÁGERŐK MEGTAPASZTALÁSA

A gnosztikus „Mária evangéliuma” időszámításunk első évszázadából származik. Találóan ecseteli Jézus leghívebb követőinek zavarodottságát, annak halála után. Mária, „akit Jézus jobban szeretett, mint a többi asszonyt”, Jézushoz fűződő emlékeiről beszél, különösen pedig egy látomásról, amelyben látta Őt maga előtt, de nem a lélekkel, és nem is a szellemmel, ezért magyarázatot kér.

Az evangéliumban ez áll: „Péter így szólott Máriához: ‘Nővérem, tudjuk, hogy a Megváltó jobban szeretett téged, mint a többi asszonyt. Mondd hát el nekünk a Megváltó szavait, amelyekre emlékszel, és amelyeket te ismersz, mi pedig nem, amelyeket mi nem is hallottunk.’ És Mária a következő szavakat intézte hozzájuk: ‘Ami előttetek rejtve lehet, azt elmagyarázom nektek: Aludtam, és látomásban láttam az Urat, és azt mondtam Neki: ‘Uram, láttalak ma egy látomásban. […] Uram, az ember, akinek látomása van, a lélek által vagy a szellem által látja?’ A Megváltó így válaszolt: […] ‘Nem a lélek által látja, sem a szellem által, hanem ami e kettő között van: a kedély látja a látomást.’”¹

 

TALÁLKOZÁS A VILÁGOSSÁGERŐKKEL

Ahogyan az evangéliumban Mária és a tanítványok beszélnek Jézussal, úgy találkozik Hermész Pimanderével. Mindkét esetben a tudat és a Világosság közvetlen találkozását kifejező jelképről van szó. Ezért szól így Pimander: „Én vagyok Pimander, a kedély”.² Ez a fogalom többet ölel fel a tudatról alkotott szokványos mentális felfogásnál.

Az eljövendő emberiségkorszakban döntő jelentőségű új lélektudat akkor keletkezik, ha a lélek letekint a testre, és ezzel egyidejűleg képes arra, hogy „felfelé” nézzen. Ha a test minden nézetét megtapasztalja és megérti, és belső pillantását nagy vágyakozással a magasabbra irányítja, akkor világosodhat meg a lélek. Ha az ember így megszabadítja gondolkodási képességét a testtől, vagy „elszakítja” a világtól azt, ami az ő teste, és ami őt körbeveszi, akkor érheti el a lélek azt a szférát, amelyben asszimilálhatja a felettes természet benyomásait.

 

VALÓDI TANULÁS

A gondolkodóképességet lehetetlen minden további nélkül elszakítani a testtől. Ehhez a szív minőségének alapvető megváltozása szükséges. Egy csupán a természetre irányuló érzelem- és észlelő szervből tudatszervvé kell fejlődnie, amely alkalmas a mérlegelésre, a gondolkodásra, valamint végül az irányításra és vezetésre.

Sok gondolkodó – és a keleti vallások is – azt tanítják, hogy a karma és a hajlam határozzák meg az ember életének történéseit. Ám a színvonalat, amelyen mindez zajlik, a kedély minősége határozza meg. A szívben sok erő és befolyás találkozik. A szívben és a gondolkodásban van bizonyos mértékű szabadság. A szívben képződő kedély minősége – melyet gyakran tudatnak neveznek, mégis több annál – minden másodpercben meghatározza életünk minőségét. Így szemlélve a dolgot, tudatunk nem statikus, hanem napról napra változik. Ezért az egyetlen „szerv” vagy képesség, amelyen valamit változtathatunk, amelybe beavatkozhatunk.

A közelebbi tanulmányozás különös fényt vet a tudat munkamódjára. A valóságban az ember nem azáltal tanul, hogy olvas valamiről, vagy tanulmányozza a témát. Csak akkor tanulunk meg valamit, ha eggyé válunk vele. Észlelünk valamit, és valóságunk eggyé válik ezzel az észlelettel, eltölti magát mindazzal, amit ez az észlelet tartalmaz. Így tapasztaljuk meg lehetőségeinket és határainkat. Hiszen mindennel összeköthetjük magunkat, ami megfelel a létállapotunknak. Ez még a természet legmagasabb területeire és állapotaira is érvényes.

Ez a lélek tekintetében is így van. Eggyé kell válnunk a lélekvilág örök területeivel ahhoz, hogy valóban bepillanthassunk oda. Ezt az egységet csak a mikrokozmikus szív központjában, találkozási pontjában, a szellemmagban, vagyis a rózsában lehet elérni. Amire a tudatunk irányul, azt ismerjük meg. De ha tényleg meg akarjuk ismerni, akkor eggyé kell válnunk vele!

 

AKI A FÉNYT KÖVETI, AZ KERES

A tudatba beavatkozni azonban kényes dolog. Társadalmunkban számtalan ilyen kísérlet szomorú és negatív következményeit láthatjuk, melyeket ezen a területen folytattak. Csak egyetlen biztos módszer létezik: az én csökkenése. Az énközpontúság eme csökkenéséről ad hírt minden valódi vallás. Ebben az értelemben az endúra a létező legfontosabb tudatváltozás.

Valentinus így ír a gnosztikus Pistis Sophia evangéliumában: „Akik a fényből valók, azoknak nincs szükségük a misztériumokra, hiszen ők megtisztított fények. Az emberi nemnek azonban szüksége van rájuk, hiszen ők az anyag üledéke. Ezért: ne hagyjatok fel a kereséssel, míg rá nem leltek a tisztító misztériumokra. Tartsatok távolságot a világtól és minden béklyójától, hogy ne illesszetek még több anyagot a fölösleggel meglévő anyagotokhoz. Lankadatlanul keressétek a fény misztériumait, melyek tisztítják az anyagtestet, hogy az így tiszta, világos fénnyé váljon. Akkor felmehettek és behatolhattok a fény nagy teremtéseinek mindahány területére, és örökké királyok lesztek a fénybirodalomban.”³

Aki a fényt követi, az keres, és nem lesz már egy a természettel! Aki a lélekvilág misztériumait keresi, az megtölti szívét e rejtélyek fényével. Az egyetlen, amit megtart, az egyfajta megrendíthetetlen hitbizalom. Minden mást elenged, hogy eggyé válhasson a szív legmagasztosabb elvével. Valentinusz ezért arra buzdít: „Ne hagyjatok fel a kereséssel!” A keresés azért olyan fontos, mert az ember ezáltal változtatja meg a tudatát.

 

NÉGYSZER TIZENKÉT ERŐ

Ez az evangélium továbbá bemutatja azt az utat, amelyen az én lebontatik. Mert aki így irányul a mikrokozmosz szívére, az közvetlenül beleütközik abba a négy falba, amely fogva tartja őt. Négy fal van, egyenként tizenkét erővel, vagy tizenkét mágneses ponttal, melyeket újakkal kell felváltani.

Először a személyiségben, nevezetesen az agyban rejlő tizenkét erőt ismerjük meg. Ez a tizenkét pár agyideg. Az aurikus lény égboltján van ezen kívül tizenkét erő, melyek az aggyal vannak összekötve. Továbbá életterünkben, vagy bolygónk égboltján is tizenkét erő hat. Végül pedig itt van a tizenkétszeres állatöv, amely körülveszi a naprendszert. Agyunk e tizenkétszeres befolyásolása határozza meg tehát énünket, s ezzel az életünket. Az e befolyás megszakításához vezető fejlődés tehát a legfontosabb, amit elkezdhetünk. E fejlődésnek pedig szintén tizenkét szakasza, tizenkét nézete van.

Az első szakasz az énre irányuló és mindent tudni, látni és érteni vélő személyiség tagadásával kezdődik. A személyiség csaknem ellenállhatatlanul arra sarkall minket, hogy felfogásának megfelelően cselekedjünk. A fény ereje által, a tisztító misztériumok által válik lehetővé számunkra ennek az ösztönzésnek a tagadása. Ezen erőfeszítés eredményeként elhagyjuk eltúlzott magabiztosságunkat. A belső ember így alázatossá válik, azaz szerény és bensőleg csendes lesz. Ha ez a magatartás magától értetődővé vált, akkor fel lehet oszlatni az egyéb jellembeli gyengeségeket is.

Az így véghezvitt tizenkét szakasz után következik Jézus megszületése a mikrokozmoszban: jelentkezik az új tudat az emberben. Ahogyan a kisgyermek lépésről lépésre tanulja meg használni teste működéseit és érzékszerveit, úgy válik most egymás után aktívvá az aurikus térben tizenkét új mágneses pont, és lép összeköttetésbe az aggyal. Az Újtestamentum jelképrendszerében ez az az idő, amikor Jézus az Úr kiválasztja, oktatja és támogatja tizenkét tanítványát. Mindez fokozatosan megy végbe: egyik fejlődés a másikat követi.

 

AZ ÚJ FÉNYERŐKKEL ÉLNI

Az önvaló átadása által az ember nem válik kívülállóvá, aki egy sarokba elvonulva nem is él igazán, és nem élvezi se a szépet, se az örömöt, vagy elzárkózik a környezetében zajló drámák elől. Türelmes és rendes emberré sem válik olyan egyszerűen. Az önátadás azt jelenti: tudni, hogy a fény emelkedett rezgései keringenek a lényünkben – ez a rózsaösvény bennünk.

Ez annak a tudása és lenyűgöző biztonságérzete, hogy a bennünk ható fény tartást és erőt ad nekünk a továbbhaladáshoz. Az az önátadás, amikor az ember ebből a belátásból és bizalomból él. És ez „Mária evangéliumában” a főszereplő látomásának jelentése is. A Jézussal jelképezett új lélekerők azok, amelyek a lélegzőtérben és a bensőben hatásossá válnak.

És a velük folytatott „dialógusban” (Mária és a tanítványok beszélnek a feltámadottal) válik tapasztalattá valami az élet egy teljesen más, új formájából, amellyel abszolút kapcsolat áll fenn. Ha aztán tovább keresünk és „felfelé pillantunk”, akkor más tudattal látunk: a kedéllyel.

Jézus, a „Pistis Sophia evangéliumában” fellépő megváltóként végül így szól a kétkedő és kérdező tanítványokhoz, hogy lelket öntsön beléjük: „Az emberi nem miatt jöttem, mivel anyagi, és elhoztam nekik a fény minden misztériumát, hogy megtisztítsam őket, mert anyaguk összes anyagának az üledékei ők. Másképp az emberi nem egyetlen lelkét sem lehetne megmenteni. Nem örökölhetnék a fénybirodalmat, ha nem hoztam volna el nekik a tisztító misztériumokat.”⁴

 

A SZÍVBŐL JÖVŐ ÚJ, TISZTA IMPULZUSOK

Ezt mondja Pimander is Hermésznek. Látomásban részesíti, melyben első ízben ismeri fel a fényt. A fény egy részében sötétség támad, amely lefelé mozog. Telve van jajveszékeléssel, füsttel, és a ropogó tűz zajával. A fényből azonban a szent Logosz ereszkedik alá. És Pimander így magyaráz: „Én vagyok a fény, a kedély, a te istened. […] A fénylő ige, amely a kedélyből megy ki, Isten fia.”⁵

Ha új tudat született, és a tiszta szív tizenkét új fényt gyújtott a fejben, akkor az embert már semmi sem tarthatja vissza. Minden akadály elhárul előle. Kiemelkedik az aurikus lény fölé, a dialektikus univerzum és a napmakrokozmosz korlátozottsága fölé. És a régi természeterők összpontosulásai, az archonok mind csodálkozva kérdik: „Hogyan birtokolhat valaki olyat, amit mi nem birtokolunk? Hiszen ezek csak halandó emberek, és ami felettük áll, annak több a fénye, de ő mégis elhalad mellettünk.”

A „Pistis Sophiában” továbbá ez áll: „Ha azonban elhagyjátok a testet, és felmentek, és eléritek az archonok területét, akkor minden archont elfog a szégyen, mert ti az ő anyaguk üledéke vagytok, és több megtisztított fénnyé váltatok, mint ők mindannyian. És himnuszba kezdenek nektek, míg bementek a birodalom területére. Ez a válasz a kérdésetekre. Nos, tanítványok, még mindig van hitetlenség és tudatlanság? De a tanítványok mind biztosan tudták, hogy örökölni fogják a fénybirodalmat.”⁶

Akkor – ahogy Catharose de Petri kifejezi – a gnosztikus irányulás, valamint a Gnózis beáramló erői és sugarai iránti érzékenység eredményeként éltető impulzusok emelkednek fel az Ön szívében, és a Szent Szellemből jövő új lélegzetként fogannak. […] Váljon valóra hamarosan a külső embertől a belső emberhez tartó nagy változás.”⁷

—

Források:

¹ Konrad Dietzfelbinger, „Mária evangéliuma”, „Apokrif evangéliumok Nag Hammadiból”, O. & R. Dingfelder Verlag,1988, .258. l.

² Jan van Rijckenborgh, „Az egyiptomi ős-Gnózis”, 1. rész, Rozekruis Pers, Haarlem, 1982, 4. fejezet, „Pimander”.

³ „Pistis Sophia”, 102. fejezet.

⁴ „Pistis Sophia”, 102. fejezet.

⁵ Jan van Rijckenborgh, „Az egyiptomi ős-Gnózis”, 1. rész, Rozekruis Pers, Haarlem, 1982, 4. fejezet, „Pimander”

⁶ „Pistis Sophia”, 102. fejezet.

⁷ Catharose de Petri, „Az élő ige” Rozekruis Verlag, Haarlem, 1990, 3. fejezet.

A lélek útja Isten bizonyítéka

 

Az ember hajlamos arra, hogy saját szemléletét igazságnak tartsa. Ha azonban ezt nem kapcsolja össze legbensőbb lényével, akkor elzárkózik a számára helyes út elől, mely életének értelmet adhat, és boldoggá teheti őt.

 

A lélek útjának követése a komoly kereső számára egy magától értetődő életmódot jelent. Sok természettudóshoz hasonlóan ő is eljut egy pontig, ahol valamennyi ismerete és „tudománya” filozófiai vagy vallási jelleget ölt. Életmódja ekkor annak belátásán alapul – és ehhez a belátáshoz mindenki eljuthat, sőt mindenkinek el is kell egyszer jutnia – hogy ismereteink összessége, Goethe szavaival élve, töredék csupán. Élete során Goethe is eljutott egy holtpontig, melynél felismerte, hogy „semmit sem tudhatunk” (Faust, 1. rész). Ez a metszéspont „élet és halál között”, a kétségbeesés és hit útjának kereszteződése.

Ezt a kijelentést olyan tudósok, mint Einstein és Wittgenstein is alátámasztották. Nietzsche a valláshoz vezető utat nem találta meg, ehelyett az ateizmusban keresett alternatívát. Minden ember hajlamos arra, hogy saját szemléletét igazságnak tartsa. Ha azonban ezt nem kapcsolja össze legbensőbb lényével, akkor elzárkózik a számára helyes út elől, amely életének értelmet adhat, és boldoggá teheti őt.

 

KÉT ÚT

Azokat az embereket, akik a lélek útját választották, két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportot azok alkotják, akik önvizsgálat gyakorlásával – esetleg ősi írások és hagyományok segítségével – kapcsolatba léptek a lélekvilággal, és azon fáradoznak, hogy ennek következményeit saját életükben megvalósítsák.

Ehhez a csoporthoz igaz keresztények, valódi brahmanok, szufik, gnosztikusok és beavatottak tartoznak. Sokatmondó tény az is, hogy a lényeget illetően ők teljesen megegyeznek. Akkor is megértik egymást, ha lélekútjaik nevei és irányvonalai különbözőek. A második csoport egy hagyományos vallási közösséghez kapcsolódik. Többé-kevésbé kritikusan magáévá teszi annak tanait, és az előírt irányvonalaknak megfelelően asszimilálja őket. Itt számos irányzat és a legkülönfélébb színárnyalatok lehetségesek, melyek a szimpatizánsok közömbösségétől kezdve, az odaadáson és hűségen keresztül, egészen a fanatizmusig terjednek.

E csoport tagjai lélekútjukat valójában a mindenkori intézményekre bízzák, pl. a kereszténységen belüli különböző áramlatokra – legyenek bármilyen jellegűek is. Nevezhetnénk ezt „szivárvány” kereszténységnek is. Ezek a színpompás, szép és rút árnyalatok vastag takaróként elfedik az alapjukul szolgáló tulajdonképpeni tant.

A már kétezer év óta vadul burjánzó fa legtöbb hajtása Krisztus eredeti tanításait elferdítette saját politikai, gazdasági, társadalmi és hagyományos érdekeltségeinek megfelelően. Ily módon egy hatalmi érdekeltségektől függővé tett egyveleg keletkezett.

 

AZ EMBEREKET ÚJ REZGÉSEK BEFOLYÁSOLJÁK

Korunkban hátat fordíthatunk a királyokról, törzsekről és családokról szóló ősi mítoszoknak, és valamilyen modern kifejezési formát részesíthetünk előnyben. Mi ugyanis körülbelül kétezer évvel később élünk, mint az Ó-testamentum írói, és kerek 1700 esztendővel az Új-testamentumot összeállító szerzők után.

Az Új-testamentum a Kos-periódus végének és az azt követő Halak-periódus elejének bölcsességtanításaiból indul ki. Az Ó-testamentum a Kos-időszakban végződik, azonban a Bika-perióduson keresztül az Ikrek korszakáig nyúlik vissza. Ez körülbelül arra az időre esik, amikor Júda törzse Egyiptomban tartózkodott. Izrael népe még messze nem létezett.

A sivatagi menetelés a Kos-periódusban élő kis pásztor- és nomád törzsek vándorlásainak jelképes ábrázolása. A keresztény evangélium azonban, melynek története a Genezáret tavával, halakkal és halászhajókkal oly szoros kapcsolatban van, egyértelműen a Halak-periódusára, sőt egyes helyeken (pl. a hegyi beszédben), a Vízöntő korszakra utal. Az egymással szemben ábrázolt halakat, melyek a középkorban a kereszténység szimbólumaivá váltak, így az exoterikus, intézményesített kereszténység jelképeinek is felfoghatjuk. Azon kereszténység jelképeinek, amely birodalmát ebben a világban alapította meg. Azonban éppen úgy tekinthetjük az ezoterikus, tehát az eredeti, belső jelentés szerint értelmezett kereszténység szimbólumának is. A korai keresztények, a gnosztikusok, katárok és Grál-lovagok ezt a nézetet képviselték. Ugyanez érvényes a valódi rózsakeresztesekre is, mégpedig egészen napjainkig.

Jelenleg azonban, kétezer évvel „Golgota” után, a Vízöntő időszakának pirkadatát éljük meg. E levegőjel szimbólumát két hullámvonal képezi, melyek vibrációkat ábrázolnak; nem vízhullámokat, hanem finomanyagi és anyagtalan rezgéseket. A Teremtés könyvének 7. részében ezeket jelképezik a „nagy mélység minden forrásai” és „az ég csatornái”. Értelmezhetjük ezeket a szellemi- és isteni világ elektromágneses hullámainak is. Az elektromágneses rezgéseknek az utóbbi évtizedekben földi, anyagi életünkben betöltött óriási jelentősége is ezt bizonyítja. A tizenötödik és tizenhatodik évszázadban, amikor a modern kozmológia első kezdetei megmutatkoztak, szívesen idézték Hermész Triszmegisztosz definícióját: „Isten egy olyan gömb, melynek korlátlan kiterjedése és mindenütt jelenlévő középpontja van”.

Ez a meghatározás még korunkban is jelentőséggel bír. Azonban megfogalmazhatunk egy időszerű definíciót is, amely még a tudósokat is kielégítheti: „Isten egy olyan végtelen hosszúságú hullámhoz hasonlítható, melynek frekvenciája és rezgésamplitúdója (rezgési kitérése) nulla”.

Ez egy olyan hullámmal egyezik meg, melynek amplitúdója végtelenül kicsi, frekvenciája pedig végtelenül nagy. Ha egy hullám megtörésének pillanatai elképzelhetetlen közeliséggel követik egymást, akkor – az első megállapítás értelmében – egy egyenes keletkezik. Az egymás mellett felsorakozott egyeneseket a térben elhajlítva is elképzelhetjük. Ha ezek után még forgatni is kezdjük azokat, újra egy gömb keletkezik.

Ezeknek a kigondolt sztereometrikus (térmértani) alakzatoknak egy közös tulajdonságuk van: A valóságban nem ábrázolhatóak. Sem elképzelni, sem valamivel összehasonlítani nem lehet őket. Ezeket az alakzatokat még csak ki sem lehet gondolni igazán. Ezzel szemben áll annak a ténye, hogy mindkét végtelen rezgés modellje megegyezik az ezoterikus tudás egyetemes hagyományaival.

A két fent nevezett rezgés, a korlátlan hullámhosszak és a végtelenül magas frekvenciák, gyakorlatilag megegyeznek a „mozdulatlan birodalom” kifejezéssel, mellyel Isten birodalmát jelölik.

Isten mindent átfogó és egyedülálló.

Egy végtelen hullámhossz következtében fellépő, magas frekvenciával rendelkező rezgés olyan sűrűségű és „forróságú” energia-nyalábnak felel meg, amelyet „egyetlen halandó sem lenne képes elviselni, ha kapcsolatba kerülne vele, és el kellene pusztulnia”, miként ez az egyetemes tanban olvasható. A materialista gondolkodású ember egészen a huszadik századig a „kivonulás könyvében” (Exodus) leírt égő csipkebokrot csak valódi tűznek tudta elképzelni, anélkül hogy belegondolt volna abba, hogy azok a lángok egy tövisbokrot pár másodperc leforgása alatt teljesen felemésztettek volna.

A „végtelen” kifejezés azonban azt érzékelteti, hogy nincs befejezés. Az emberi felismerés, gondolkodás és mérlegelés alkalmatlan arra, hogy valamit, ami végtelen, valóságos értelemben megmagyarázzon.

Kizárólag Isten, aki maga is végtelen és mindent átfogó, képes látni, megtartani vagy – a Szentírás szavaival élve – „magába foglalni” mindazt, ami felfogásunk szerint végtelen. Mi már akkor saját korlátainkba ütközünk, ha feltesszük a kérdést: Mi foglalja magába a legnagyobbat, amit az ember valaha is elképzelhet? Mi által keletkezett? Az Istenben lévő elképzelhetetlenről nem is beszélve.

A végtelen frekvencia egy másik párhuzamát a materialista tudomány szolgáltatja nekünk. Ismert tény, hogy a gondolatok és érzelmek rezgései mérhetőek, körülbelül úgy, mint a fény, a hang és az illatok.

Ezért nem kell csodálkoznunk azon, hogy korunk tudománya most megerősíti azt, amiről a belső szemlélet mindig is tudott: A haragnak és gyűlöletnek alacsonyabb a rezgése, míg az örömé és lelkesedésé magas. A kozmoszban található legmagasabb rezgés a szeretet hullámzása.

 

ISTEN SZERETET

Isten szeretet. Ha felismerjük, hogy milyen korlátozottak az ember szeretet-lehetőségei, hogy még az önzetlen, tiszta ember is milyen nagymértékben ki van téve hangulata és ennélfogva szeretetképessége változásainak, és hogy az ember szerelmi történeteit jórészt gyász és balszerencse kíséri, akkor világossá válik számunkra, hogy Isten szeretetrezgése sokkal magasabb frekvenciájú és folyamatosságú, mint amire a legeslegjobb ember valaha is képes. Egyelőre Isten, az isteni hordozza még a teremtést, és sokkal jobban szereti, mint amennyire a jelentéktelen ember Istent szeretni képes!

Isten szeretet. Az isteni szeretetrezgés tehát Isten tulajdonképpeni lényege és hordozó rezgése mindannak, ami Istenből indul ki. Az ember szeretetregése ezzel szemben roppant változékony. Bár ez a legjobb jellemvonása, mégis mindig az egyik nagyon is emberi ismertetőjegye marad.

Létezik azonban egy frekvencia, amely mintegy hidat képez Isten szeretetrezgése és az ember sokkal alacsonyabb szinten álló szeretetrezgése között. Anyagelvű szempontból Krisztust egy közvetítő, köztes frekvenciának is ábrázolhatnánk. Ezáltal mindenesetre figyelmen kívül hagynánk mérhetetlen szeretetét, békéjét és jótevő lélekerejét, melyeket vigasznak és megértésnek tapasztalunk.

Amennyiben Krisztust impulzusnak, két érzékelési terület közötti közvetítőnek tekintjük, érthetővé válik, hogy miért beszélnek az egyetemes tanban az emberi világba beáramló „ibolyakék sugárzásról”. Ez egy hívás, egy kapcsolat – melynek következményei vannak!

Ha így nézzük, a „Krisztus követője” kifejezés azt jelenti, hogy a személyiség rezgési számát harmonikusan összehangoljuk Krisztus magasabb vibrációjával, hogy ily módon eggyé váljunk vele.

Ha a Kos-periódus az új Krisztus-impulzus előkészítésének időszaka volt, a Halak-periódus pedig üzenete általános elterjedésének kora, akkor a Vízöntő időszaka ezen impulzus egyéni megvalósítását jelenti, minden „jóakaratú ember” által. Ebben az időben a kozmikus rezgések általánosságban fokozódnak, amely mind a bolygókat, mind pedig az embereket személyesen érinti.

Krisztus világossága nem korlátozódik egy bizonyos területre, meghatározott kultúrára vagy időre. Nem! Az egész világra ki fog terjedni. Azok a valódi keresztények, akik magukban valóban megtapasztalják ezt a fényt. „Belélegzik, érzékelik és vizsgálják” – ahogyan azt Valentin Weigel, Jakob Böhme és más gondolkodók állították. Ezek az emberek egyéni módon teszik szabaddá az isteni szeretetsugárzásokat, hogy azok embertársaik számára is rendelkezésre álljanak.

 

SEMMI SEM MEGY VESZENDŐBE

Hol marad a fény, ha kikapcsoljuk a lámpát? A fény energia, az energiát pedig nem lehet megsemmisíteni. Maga a szeretet is az energia egy formája, amely örökké megmarad, és elpusztíthatatlan. Egy lehetséges tudományos magyarázat lehetne, hogy a fény hővé alakul. Ezt legalább olyan nehéz megcáfolni, mint bebizonyítani.

Ennek alapján állíthatjuk-e, hogy egy emberre ható szeretet, a gondolatok vagy érzelmek hővé alakulnak? Az egyetemes bölcsesség azt hirdeti, hogy a gondolatokat és érzelmeket nem lehet megsemmisíteni, és azok a Föld elektromágneses rendszerét hosszabb-rövidebb időre befolyásolják. Mit láthatnánk vagy tapasztalhatnánk, ha a fény sebességével nézhetnénk és gondolkodhatnánk? A fénysugár szétesik, feloldódik vagy aktív marad? Csak azt képzelhetjük el, hogy az energia a léleknek egy magasabb rezgésévé alakul át, úgy, mint ahogy a napsugár hatására a hátunk vagy a kezünk átmelegedik.

C. G. Jung egy alkalommal így nyilatkozott: „A valóság az, ami az emberi lélekre hatással van.” Ilyen valóság Isten is. Úgy jellemezhetjük, hogy megváltoztathatatlan, mindent átfogó, és minden dolog eredetét képezi, tökéletes, önzetlen szeretet minden és mindenki iránt. Ezek azok az ismertetőjegyek, melyek kizárólag Istenből áramlanak. Erről az egyetlen, abszolút valóságról az embernek csak sejtései lehetnek, „mert most tükör által homályosan látunk” (1. Kor. 13,12).

Egyetlen ember sem képes ugyanis az abszolút valóságot a maga teljességében átélni. Az emberi érzékszervek erre nem alkalmasak. Egyetlen kijelentés sem tudja bebizonyítani, hogy Isten egyedülálló, végtelen és mindent átfogó, még azt sem, hogy létezik. Ennek oka mindenekelőtt az ember korlátozottságában rejlik. Másrészt pedig abban, hogy egy ilyen „bizonyítékot” olyan definíciókkal kellene alátámasztani, melyek Isten létét már eleve feltételezik. Szegény értelem!

Tulajdonképpen minden Isten-bizonyítás felesleges. Aki a lélek útján jár, az megtapasztalja Istent, és nincs szüksége bizonyítékokra. Aki nem tapasztalja meg Őt, annak számára a bizonyítékok sem nyújtanak segítséget. Vagy vakon kell hinnie, vagy kétségekben kell élnie. Az élet lényegének keresése azonban emberi tulajdonság, a gondolkodás, érzés és cselekvés által felismerni minden létező okát, „Azt”, ami által minden keletkezik, és ami mindent fenntart.

Az egyetemes tanban mindig is megállapították, hogy az ember gondolkodása, érzése, akarata és cselekvése nem más, mint „Maja”, illúzió. Ez nem azt jelenti, hogy a felismert dolog nem létezik. „Maja” fogalma azt jelenti, hogy minden emberi tapasztalat hiányos, és – az objektív valósággal összehasonlítva – téves.

Emberi szinten ezért sem végérvényes igazság, sem pedig Isten létének határozott bizonyítéka nem létezik. Ennek ellenére Isten mégis eltöltheti az embert! Ez a lélek felé vezető út öröme. Nincs olyan ember azonban, aki azt állíthatná magáról, hogy birtokolja az egyetlen, abszolút igazságot, tehát hogy érzéseiben, gondolataiban és cselekedeteiben tévedhetetlen lenne. „A tökéletes élet evangéliumában” ezt különösen világosan és gyönyörűen tárják elénk.

Hogyan tovább?

 

Az emberiség számos teremtéstörténete szinte mind ugyanúgy kezdődik. Gyakran a víz és tűz általi keletkezésről van szó – ezek a mitológiai képek valami megfogalmazhatatlanra utalnak, amely más dimenziókból, más tudati állapotokból ered. Így kapunk tájékoztatást a Földön végbemenő számtalan fejlődési folyamatról, azokról is, amelyek magát a Földet érintik, és az emberiség evolúciós fejlődéséről – miközben az emberiség szinte létrán próbál felkapaszkodni. Jelenleg újra fontos változások előtt állunk, amelyek a Föld légkörét, és az emberiség lélegzőterét is érintik. Az említett változások miatt az ember már nem kövesedhet bele valamiféle várakozó helyzetbe; megkezdődött ugyanis a szellemi megvalósítás időszaka.

Ekkor felmerülhetnek az alábbi kérdések: miként is néz ki életünk lajtorjája, és vajon mi magunk a létra melyik fokán állunk? Mi az, ami előre hajt bennünket – és mindenekelőtt feltehetjük a kérdést, hogy vajon merre is tartunk valójában. A Föld szívének rezgése a kozmikus Krisztuserő beereszkedése miatt időszámításunk kezdete óta egyre emelkedik. Ez a folyamatosan erősödő impulzus felrázza álmából a világot, és egyre erősebb hatást fejt ki az emberiségre.

 

MEGKONDUL A VÉSZHARANG

A rózsakeresztesek – de más csoportok is – sokat fáradoztak azon, hogy a Világmindenség keletkezését és felépítését kozmogóniai és kozmológiai értekezésekben megmagyarázzák, tehát, hogy megrajzolják a mindenségi teremtés képét. Így tudomást szerezhetünk a lemúr és az atlantiszi kultúrák keletkezéséről és lehanyatlásáról, valamint az emberiség és különböző alfajainak fejlődési folyamatairól a jelenlegi árja periódusban. Tudatunk alapját ezek a kultúrák képezik. A tudomány már lezajlott fejlődési szakaszai a műszaki fejlődés felgyorsulásához, és ezzel a világ és az emberiség számára problémák kialakulásához vezettek.

Gondoljunk csak ebben az összefüggésben az iparosodásra, az atomhasításra, a levegő, a vizek, és a Föld elszennyeződésére, valamint a táplálékhiányra, a túlzott urbanizációra, melynek következménye a vidéki területek elnéptelenedése lett; a stresszre, a lelki elfajulásra, és arra a tényre, hogy sokan egyszerűen a virtuális „életbe” menekülnek.

A múlt század hatvanas éveinek végén a Római Klubba tömörült vezető tudósok már megkondították a vészharangot. Olyan, az egész világot érintő problémák vonatkozásában végeztek áttekintő felmérést, mint a népesség növekedése, az élelmiszer-termelés, az iparosodás, az elszennyeződés, az energiaforrások kimerülése, stb. Figyelmeztető felhívásuk így szólt: „Az óra egy perccel éjfél előtti időt mutat!” 2005-ben az ENSZ riasztó jelentést bocsátott ki az ökológiai helyzetről, amelyből kiderült, hogy amennyiben nem következik be teljes irányváltás, akkor a Föld belátható időn belül elpusztul. A Föld és az emberiség halálosan beteg sejtté vált a Mindenség rendjében.

Világszerte különböző csoportok fáradoznak egy változás megvalósításán. Európában a legkülönbözőbb környezetvédelmi követelmények megjelenését látjuk, amelyek között néhány igencsak bizarr is található. Minden esetben arról van azonban szó, hogy az emberek magatartásában és pszichéjében valamilyen alapvető változás történik.

 

NEM VAK REAKCIÓK

A Budapesten 1993-ban alapított Klub célkitűzése, hogy elősegítse az emberekben végbemenő mélyreható tudati változást, hogy elérhető váljék egy általános tudati megváltozás. A klub alapítója a magyar László Ervin nyomatékosan hangsúlyozza az élet egységét és minden dolog összefüggését egymással, mind a Földön, mind az Univerzumban. Senki és semmi nem képez kivételt ez alól a törvény alól. László kijelenti: „Minden olyan nap, amely új ötlet nélkül múlik el, elveszett napnak számít”. Al Gore és Clinton a Föld rendkívül gyors felmelegedésére figyelmeztet, valamint azokra a nagy veszélyekre, amelyek emiatt az emberiséget fenyegetik. De sokan voltak olyanok – igaz, kevésbé ismert emberek – akik már sokkal korábban felhívták a figyelmet ugyanezekre a veszélyekre. Ennek ellenére, továbbra is ugyanúgy élünk, ahogyan megszoktuk, és úgy teszünk, mintha minden rendben volna! Úgy tűnik, mintha az emberiség nagy része vak lenne. A fejlődési folyamatok lassan és döcögve haladnak: a tudatot csak a sokk és megrázkódtatás képes feltörni.

Ez a helyzet sok emberben megdöbbenést kelt. Elveszítik az úgynevezett biztonsági kapaszkodóikat és összezavarodnak. Mások – jogosan – felteszik a kérdést, hogy a szituáció visszafordítható-e egyáltalán. Aki azonban visszamenőleg megvizsgálja a Föld történetét, az felismeri, hogy a levegő, a föld és a víz összetétele és aránya mindig is változó volt. Az idők folyamán a Föld forgási sebessége és tengelyének helyzete is periódikusan változott. Voltak jeges és jég nélküli periódusok, voltak szakaszok, amikor sok víz (gőz) volt a légkörben, és olyanok, amikor nem, voltak más csillag-konstellációjú szakaszok, és olyan idők is, amelyek hirtelen és rendkívül mélyreható változásokat hoztak. Nagy általánosságban abból indulnak ki, hogy az ilyen változások természetes, geológiai folyamatok, és nem a kozmikus Mindenségben előre látható fejlődési folyamatok következményei.

A már korábban említett kozmogóniai és kozmológiai vizsgálatok fényében egészen más magyarázat is adható. Ez az eltérő magyarázat abból indul ki, hogy nem csupán a természet autonóm folyamatairól van itt szó, hanem a természetnek az emberiség pszichikai és anyagi magatartási módjára adott reakcióiról is. Ezek a magatartási módok már nem felelnek meg a földi élet céljának, és ezért erős feszültségeket hoznak létre a légkörben. Ezek a feszültségek azután különböző módon befolyásolják a földi életet.

A régi bölcsesség e változásokat nem tartja a természet vak reakcióinak, hanem úgy értelmezi, hogy életkörülményeinket egy magasabb tudati elv korrigálja, mégpedig azzal a céllal, hogy ezzel megakadályozza a fejlődési lehetőségek további megkristályosodását és eltorlaszolódását. A Szellemi Iskola megalapítói, Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri, állandóan figyelmeztették a modern Rózsakereszt tanulóit a kozmikus változás következtében megjelenő, gyorsan változó földi feltételekre. Mindenekelőtt azonban a jelenlegi időszak számára az életterületünk anyagi korlátozásaiból való megszabadulás útját mutatták meg. Ezt az utat a legkisebb részletéig – egészen az atomig – megmagyarázták, és azt is pontosan ismertették, hogy milyen módon nyilvánulhat meg a szellemlélek-ember.

Az általuk adott tanítás szerint a világ és az emberiség jelenleg olyan időszakot él át, amelyben az elektromos, vagy tűzéter – az atom „ötödik megnyilvánulásának” megfelelően – teljesen kibontakozik, és erőteljesen továbbfejlődik. Ezt az új energiát lélek-éternek is nevezik. Ez az energia az atom olyan új megnyilvánulása, amely túlhaladja az általunk ismert földi rezgési szinteket – ez az energia a Krisztus-erő már említett beereszkedése miatt szabadul fel. Segítségével az ember bensőleg megtisztul, tovább épül, és ha lehetséges, egy magasabb szintre emelkedik.

 

KÉTFÉLE NAGYSÁGREND

Minden földi tudat annak az erőnek a hatására fejlődik ki, amelyet bolygói szellemnek nevezünk. Az „amint fent, úgy lent” elvének megfelelően a bolygói szellem Földünk dialektikus elvének egy kifejeződése, és az ember személyiségéhez hasonlítható. Minden emberi tudat ennek az anyagi Földnek az erőiből és energiáiból él, ezért ez a tudat korlátozott és kifelé irányul. Természetes életutunkat azonban a befelé irányuló tudati erők is keresztezik.

Az Egyetemes Tan különbséget tesz a bolygói szellem és a bolygói Logosz között. Ahogy már említettük, a bolygói szellem kapcsolatban áll a durvaanyagi Földdel és ennek finomabb területeivel – mégis, minden tekintetben csupán a bolygói Logosz kivitelező szerve. A bolygói Logosz annak az eredeti Földnek a magereje, amelyet Szent Földnek is neveznek, mivel benne tiszta fejlődés megy végbe.

Jan van Rijckenborgh ezzel kapcsolatban megmagyarázza, hogy Földünk a Szent Földből vált ki, a mikrokozmoszok részére szolgáló gyakorlóiskolaként és fejlődési területként, hogy a mikrokozmoszok a téridő világában tapasztalatokat szerezhessenek. A tanulási idő leteltével azután újra rátérhet saját eredeti fejlődése útjára. Ezért a bolygói Logosz a kezdet – az Alfa -, de ugyanakkor a vég is – az Omega. Ezért írja a Biblia: „Lásd, mindent újjá teszek!” (Jelenések Könyve, 21,5), valamint: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég” (Jelenések Könyve, 1,8). Noha a két természet, tehát a Föld és a Szent Föld el vannak választva egymástól, mégis egymással szoros kapcsolatban vannak és teljességgel feloldódnak egymásban. A mikrokozmosz a Szent Föld megnyilvánulási terének felel meg, a személyiség pedig, ahogy tudjuk, a dialektikus természetből, az idegenség világából keletkezett. Ennek ellenére, a következőt lehet mondani a személyiségnek: „Isten birodalma tebenned van!” (Lukács, 17,21). A bolygói szellem és a bolygói Logosz kapcsolata ugyanis egy kibontakozási folyamatban halad – magyarázza Jan van Rijckenborgh.

A bolygói szellem valójában egy misztérium. Ez a szellem olyan lényiség, amely felfelé vezető vonalban fejlődik, és nagyon szorosan össze van kötve a bolygói Logosszal. Bizonyos értelemben ugyanezt mondhatjuk el a személyiségről is. A mikrokozmosz az isteni életterületről származik, és mindig is odatartozó marad. A személyiség a téridőnek van alávetve. A személyiség elektromágneses állapota azonban a belső birodalomra való irányulástól és az ebből keletkező tudatállapottól függ.

A kereső ember szintén egy fejlődési folyamatban áll. Ha az élet súlypontja a földi irányulásról áthelyeződik a bolygói Logosz eredeti alapjára, akkor az egész emberi lényiség számára egy fokozatos változási folyamat veszi kezdetét.

Napjainkban a Föld és a teljes emberiség azzal a ténnyel szembesül, hogy az anyagi élet további besűrűsödése egyszerűen nem lehetséges már – a Föld atomi összetétele ugyanis teljesen megváltozik. Jan van Rijckenborgh ezt a folyamatot az anyag átszellemiesedésének nevezi, amit semmi esetre sem szabad úgy értelmeznünk, mintha az anyag tökéletessé válna: itt arról van szó, hogy az anyag áttetszőbb, finomabb lesz, hogy végül eltűnjék, és egy másik állapotba menjen át.

 

A TŰZÉTER

Ez a folyamat a finomanyagi területeken, az éterikus szférákban, amint az megállapítható, már sokkal erősebben előrehaladt. Most minden megnyilvánul, felismerhetővé és láthatóvá válik. Semmi sem maradhat elrejtve. Az emberiséget pedig most anyagi szinten is igen nyomatékosan szembesítik ezen megnyilvánulásokkal. Mivel jelenleg a Naptest, bolygóival együtt, szellemi fajtájú rezgési térbe van ágyazva (ez a tér Földünkön magasabb energiaként észlelhető), egy olyan térbe, melynek intenzitása egyre növekszik, az atomi szerkezetek szintén magas nyomás alá kerülnek. Ily módon, jelenleg már konkrétan kezdetét vette az anyag megváltozása.

Ha egy atom magasabb energia hatása alá kerül, az atom elektronjai egy bizonyos pillanatban arra kényszerülnek, hogy – mintegy ugrással – magasabb pályára térjenek. Ez a tény növekvő (rezgés-)képességként nyilvánul meg, tehát vagy szellemi erőként, vagy pedig tudatként. A fizika ezt a jelenséget kvantum-ugrásnak nevezi. Az anyagatomban rejlő lehetőségek ekkor a bolygói szellem vezetése alatt nyilvánulnak meg, és az így keletkező erők az emberben egyre erősödő nyíltságot teremtenek az átfogóbb életszemléletekkel és a fejleményekkel szemben.

A tudat egyre nyitottabbá válik egy újfajta életfelfogásra és esetleg az élet egy spirituálisabb szemléletmódjára is. Az ember benső megnyilvánulása mind nagyobb teret nyer. A világban megjelenve, ez a magasabb, többdimenziós, szellemi erő egy mindezidáig teljesen ismeretlen atomi megnyilvánulást eredményez. Az erő – mint mondtuk – az atom legbelső részéből szabadul fel. Ez az ötödik atomi megnyilvánulás az (a kvintesszencia, mert itt már erről van szó), amelyet a modern Rózsakereszt tűzéternek nevez.

Ez az erő arra serkenti az embert, hogy teljesen betöltse minden életlehetőségét és valódi életfeladatát. Ugyanez az erő azonban mindent el fog venni az embertől, amit az nem fejlesztett ki. Ha az ember nem „éber”, akkor ez az erő úgy jön el reá, „mint a tolvaj, éjjel”, ahogy ezt a Jelenések Könyve 3,3. részében olvashatjuk. A jelenlegi időszakban a két említett folyamat, tehát a megnövekedett érzékenység folyamata és az új-éteri atom-megnyilvánulás folyamata együttműködik. Többdimenziós befolyások formájában nemcsak felerősítik és túlhaladják a téridő minden jellemzőjét, hanem ezeket ugyanakkor különleges megvilágításba helyezik. A bolygói Logosz említett erőinek együttműködése a bolygói szellemet egy magasabb fejlődési fázisba hajtja – és a bolygói szellem magával viszi a (vele kapcsolatban lévő) földlakókat is! A bolygói szellem ugyanis a bolygói Logosz egyik vetülete, melynek gyújtópontja a Föld szívében található, és – ezzel analóg módon – az ember szívében is.

 

ÉRZÉKENNYÉ VÁLNI AZ ÚJ ÉRTÉKEKRE

Mennyire lehet konkrétumként értelmezni ezeket a változásokat, és milyen következményekkel járnak a Föld és az ember számára? Tudjuk, hogy a víz kémiai képlete H2O. Ez azt jelenti, hogy két hidrogénatom egy oxigénatommal működik együtt, amely eszményi és harmonikus kapcsolat, és többek között erőteljes hő- és energiaelnyelő jelleget mutat. Bolygónk felülete az óceánokkal, a növény- és állatvilággal együtt legnagyobbrészt vízből áll. Maga az ember is 70-80 %-ban vízből áll. A japán Masaru Emotonak a víz befolyásolhatóságával és felvevőképességével kapcsolatos felfedezései ebben a megvilágításban igen jelentősek.

A Földre és az emberiségre ható Vízöntő-energia egyre erősödik, és ez a víz atomszerkezetét is befolyásolja és megváltoztatja. Ez a tény igen nagy jelentőségű az emberi tudat szempontjából, amely végül is az ember valamennyi sejtje tudatának az összegét jelenti. Egy olyan, világunk számára különleges energiamezőben, mint amilyen a Szellemi Iskoláé, ehhez még az a tény is hozzáadódik, hogy – az életviteltől és az irányulástól függően – a sejtosztódásunk folyamata felgyorsul, ami pedig visszahat az étertestre. Ha most még az általános elanyagtalanodási folyamatot is figyelembe vesszük, világossá válik előttünk, hogy a tudat nyomás alá kerül. Megváltozik és érzékenyebb lesz. A finomanyagi vonatkozás erősebben lép előtérbe. Így az emberek fogékonnyá válnak egészen más értékekre is, akár csak olyan mértékben is, hogy saját létállapotukat és a saját helyzetüket fel tudják fogni. Arról van szó, hogy képesek legyünk valamit felismerni és érzékelni abból, ami most történik, és meglátni valódi feladatunkat És mindenekelőtt arról van szó, hogy belássuk, milyen is a mi igazságunk, és milyen választási lehetőségünk van, és milyen nincs.

A Gnózis számára egyszerűen lehetetlen, hogy természetünk részévé váljék, mivel a természet és az örökkévalóság kölcsönösen kizárják egymást. A transzfiguráció folyamatában azonban ez a lehetetlenség kiküszöbölhető, ha a személyiség teljesen a halhatatlan atom szolgálatába áll, és a rózsát – mint a mikrokozmosz szerves részét – a természetes személyiség keresztjére tűzi.

 

ERŐSŐDŐ TUDATOSODÁS

Aki bensőleg irányulva a rózsából sugárzó erőkben feloldódik (lélegzik), az megtalálja azt az összekötő láncszemet, amely a földi értelmet és a földi tudatot egy átmeneti időre egyesíti a Gnózissal. Az ilyen ember atomjai csodálatos módon megváltoznak, és ez a változás egészen odáig terjedhet, hogy többszöri transzmutáció során, végül transzfigurációval megszabadul a dialektikus területek vonzási és nehézségi hatásaitól.

Az ember hátgerinc-rendszere egy hidrogén-állandót tartalmaz. A hidrogénnek csupán egyetlen elektronja van, amelyet egy elektromágneses mezőből könnyen magasabb pályára lehet terelni. Ezt az úgynevezett kígyótüzet egy atomoszlophoz, olyan magreaktorhoz hasonlíthatjuk, amelyben maghasadási folyamatok mennek végbe. Ezáltal az atomok – amelyekből állunk – kezdik megmutatni és kibontakoztatni valódi fajtájukat, és mindenekelőtt erejüket. Ez egyszerűen elkerülhetetlen! Ily módon kapcsolatba kerülünk azzal az új dimenzióval, amely a mikrokozmoszban és a Szellemi Iskola Élő Testében nyilvánul meg. Ez a magasabb éteri tudat az élő lélek megnyilvánulásának dimenziója. Ez az örökkévalósági lélek pedig, fejlődésének egy bizonyos pillanatában két kifejeződési forma felett rendelkezik. Az egyik forma az eredeti területen való életre szolgál, a másik pedig a mi életterületünkön folytatott életre, amely a lélek számára az idegenség országa.

Az idegenség országában sok olyan ember él, aki az atomi szerkezetek leírt változásai során egyre erősebben ismeri fel, hogy idegen itt, és egyre erősebben tudatába jut oktalanságának és zavarodottságának, így megnyílik a változásra és a megújulásra.

Mivel az emberiség légköre és lélegzőtere gyors változásban van, az ember már nem kövesedhet bele valamiféle várakozó állapotba. Az ember szeme előtt szellemi cél bontakozik ki, és ő ennek megfelelően akar majd élni. A Föld, lakóival együtt követi saját, törvényszerű pályáját. Megkezdődik a szellemi megvalósítás időszaka, amely meghozza a lehetőséget sok ember megváltozására, megújulására és megmentésére.

„Világmindenség végtelen csendjében a Teremtés megkapta harmóniával teljes alakját”

„A Föld kopár és üres volt…”

Minden földi tudat a bolygói szellemnek nevezett erő működése következtében fejlődik ki.

A bolygói szellem minden tekintetben a bolygói Logosz kivitelező szerve.

A bolygói Logosz az eredeti Föld magereje.