Pentagram 2005/2

             A keresők

Leszállt az éj, a köd palástja lebbent –

A lámpások megannyi sápadt virágkehely,

Halk lépések neszére füleltem csendben:

Tán közelgő tömeget rejt a ködlepel?

Komor kép tűnt fel a párán át,

Sok sebtől gyötört szenvedésmenet,

Vánszorog, fakón villan a lámpánál –

S a homályba már bele is veszett.

A keresők! Fáradtan vonulnak, elhagyatva,

S míg más békésen alszik otthonában,

Ők a néptelen utcákat róják lankadatlan,

Egy álomért, az elveszett hon nyomában.

Fekete ablakkeresztem előtt lépteik csengése

Tompán kong az éjszakában.

Néma jajkiáltásuk s egy hívó szó esengése

Keveredik szívem zugában.

Részlet P. N. van Eyck: Uitzichten című verséből. Bussum, 1912.

Mikor kezdődik a Vízöntő-korszak?

A XX. század kezdete, de különösen 1968 óta az emberiséget olyan szellemi impulzusok érik, amelyek a Vízöntő csillagképnek tulajdoníthatók. Ezek az impulzusok az alábbi jelenségekben nyilvánulnak meg:
– a hagyományos normák és értékek megszűnése,
– a hierarchiák és a tekintélyen alapuló rendszerek felbomlása,
– finomanyagi, ezoterikus és spirituális valóságok tudatosulása,
– a látszatigazságok lelepleződése.

Aki érzékeny ezekre az impulzusokra, az nagyon határozottan érzi, hogy egy szellemi korszakfordulón élünk. Ebből gyakran arra következtetnek, hogy a Halak-korszakot már magunk mögött hagytuk, és beléptünk a Vízöntő-korszakba. Ha azonban különböző források alapján vizsgáljuk azt a kérdést, hogy mikor kezdődik vagy kezdődött a Vízöntő-korszak, akkor meglepően nagy eltérések mutatkoznak (lásd a táblázatot).

Korszakok kezdete és hossza

Mi ennek az oka? Nem akkor kezdődik-e egy új korszak, amikor az ekliptikán5 látszólag hátrafelé mozgó tavaszpont az egyik állatövi csillagképből átlép a másikba? Nem kellene-e ennek egyértelműen meghatározhatónak lennie? Elméletben így van, de e kérdés megválaszolása nagyon is a felfogáson múlik, ahogyan azt az alábbiakban látni fogjuk.

A csillagászati állatöv

Az IAU a különböző állatövi korszakok hosszának kiszámítását arra alapozza, hogy az 1928-as felosztás szerint a fizikai csillagképek konkrétan hogyan vetülnek az ekliptikára. Az állatöv 12 látható csillagképe az égbolton különböző nagyságú területeket foglal el, ezért geometriai vetülete folytán az égi egyenlítőből (ekliptikából) is különböző méretű körcikket fed le. Ez megmagyarázza az IAU definíciója szerint a korszakok eltérő hosszát. Az állatövi csillagképek szemszögéből nézve a Vízöntő-kor csak 2601-ben fog kezdődni. Azonban ez a meghatározás sem pontos, mivel a Halak és a Vízöntő csillagképe átfedik egymást. Az ekliptikának ugyanis van olyan szakasza, amelyre a Halak csillagkép „vége” és a Vízöntő „eleje” is rávetül.

Az asztrológiai állatöv

Egészen más képet kapunk, ha az asztrológiai állatövi jegyeket vesszük alapul, amelyek az égi egyenlítőt tizenkét egyforma nagyságú, 30 foknak megfelelő szakaszra osztják. A sugárhatás erejének csúcspontjából kiindulva, ettől előre és hátra 1080 évre húzták meg a korszakok határait. A régi babiloni rendszer alapján a Bika „szeme” (az Aldebaran alfa nevű csillag) a geometriai vonatkozási pont. E nézet szerint tehát a Vízöntő-korszak 2160 évig tart és 2375-ben fog kezdődni.

Asztrológiai szempontból nem az aktuálisan látható csillagképek fizikai kiterjedéseit vesszük figyelembe, hanem geometriailag meghatározott szektorokat, amelyek mindegyikét egy bizonyos csillagkép befolyása polarizálja, méghozzá úgy, ahogyan az csillagászatilag látható volt az égbolton a 0. évben, Krisztus születésekor. Az asztrológiai állatövi jegyek az ember személyes lelki életére vonatkoznak.

Abból indulnak ki, hogy az Atlantisz utáni időszak emberisége számára Krisztus születése jelentette a döntő lélekformáló impulzust. Ezért asztrológiailag e pillanat csillagkép-elrendeződése érvényes az egész Atlantisz utáni korszakra⁶.

Az asztrológiai és a csillagászati állatöv tehát a szektorok határait illetően jobbra és balra nem esik egybe. Ezért a csillagképek hozzávetőleges helyzetét tekintve sem fedik egymást. Az asztrológiai állatöv tekintetében ugyanis kitartottak a Krisztus születése idejében érvényes nézőpont mellett, mialatt a csillagászati állatöv azóta már egy jeggyel visszafelé tolódott el.

Anélkül, hogy itt jobban belemélyednénk a csillagászati és az asztrológiai szemléletmódokba, fordítsuk figyelmünket még két asztrozófiai értelmezésre, amelyet Jan van Rijckenborgh és Rudolf Steiner fűzött e témához.

1666 év elveszett?

Jan van Rijckenborgh szerint a Vízöntő-korszak befolyása már a huszadik század eleje óta érezhető. Erről az alábbiakat mondja „Az új idők apokalipszise” című könyvében (1966. évi kiadás, 46. o.): „Már korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ember egész viselkedésében, növekvő mértékben, egyre gyorsabban, és mindenki számára egyre láthatóbban és felismerhetőbben egyértelmű pszichikai változás megy végbe. […] Úgy véljük, hogy ez a pszichikai változás századunk elején kezdődött. Eleinte alig volt felismerhető, most viszont, főleg az utóbbi tíz évben, egyre láthatóbban elharapódzott.” Ezzel szemben Rudolf Steiner csak a 3574-es évre teszi a Vízöntő-korszak kezdetét. Ez az 1666 évnyi különbség tényleg rejtélyesnek és ellentmondásosnak tűnik.

Ahhoz, hogy e rejtélyt megoldjuk, nem az égre kell néznünk, hanem pillantásunkat az emberiségre kell irányítanunk. Mikortól kezdve létezik egy ember? A fogantatástól? Az anyaméhben történő első mozdulattól? A fizikai születéstől? A születési okirat kiállításától? A kereszteléstől? Vagy csak akkor lesz igazán a világban, ha felnőttként a társadalom „teljes értékű” tagjává válik? Nézőpont kérdése. Hasonlóképpen áll a dolog az állatöv szerinti korszakok meghatározásával is.

A szellemi impulzus háromszoros megnyilvánulása

A kozmikus impulzusokra az ember az elanyagiasodás különböző síkjain reagál. Ilyenkor az út fentről (szellem) lefelé (anyag) vezet. Mindaz, ami az embert mozgatja, az a szellemben kezdődik. Az emberiségre egy szellemi impulzus sugárzik, például a Vízöntőé, amely először ideaként, eszmeként nyilvánul meg a közös emberi területen. Egy új eszme kezdetben általában nem hatol át teljesen az anyagig. Sokkal inkább még viszonylag elvont, még nincs érzelmi töltése, és semmiképpen sincs összhangban az emberiség cselekedeti életével. Ebben a szakaszban elgondolkoznak az ötletről, beszélnek és írnak róla, de még távol áll attól, hogy életvalósággá váljon. Továbbá azt is megállapíthatjuk, hogy az emberek új ötletekre való fogékonysága különböző mértékű, aszerint, hogy milyen személyes tapasztalati horizontjuk van, és hogy a finomanyagi testeik hogyan vannak felépítve és polarizálva. Vannak tehát úttörők, akiknek az a feladatuk, hogy az új szellemi impulzusokat, mint gondolatokat felvegyék, és a többieknek közvetítsék. És vannak, akik csak később, hosszú idő után tudnak reagálni rá, mivel gondolkodásuk és érzésük még teljesen a régi korszakhoz kötődik.

A lélek visz életet az eszmébe

Ha az eszme idővel elég erőssé vált – azáltal is, hogy sokan gondolkodtak, beszéltek és írtak róla -, akkor a lelki síkon is kifejezésre jut. Az eredeti szellemi impulzusnak ez a stádiuma a következő lépés az elanyagiasodás felé. Az ember magáévá teszi, lelkesíti és élettel hatja át az ötletet. Az ötlet feltöltődik érzelemmel és emócióval, és ezzel mintegy dinamikussá válik. Az ember lelki életét e szakaszban az idea formálja, és lassanként belső mozgalmasságának döntő tényezőjévé válik. Érzelmileg-lelkileg már valósággá vált, de az aktuális cselekedeti élettel való összhang legjobb esetben is csak kezdetleges formában létezik.

A harmadik lépés: teljes tudatossággal akarni és cselekedni

A lelki dinamizálás csak a harmadik lépésben válik konkrétan az ötlet szellemében véghezvitt cselekedetté. Az ember így beveti akaratát, és teljesen tudatosan elkezd az eredetileg besugárzott szellemi impulzus szerint cselekedni. Ideális esetben azután valamikor tartósan összhangba hozza a szellemi és lelki impulzust a cselekedeti életével, és így viszonylagos harmóniába kerül – amíg egy újabb impulzus be nem sugárzik fentről, és össze nem kuszálja a rendszerét.

Hol tart ma a Vízöntő-impulzus?

Nagyon tanulságos, ha az elanyagiasodás e három szakaszával kapcsolatban egyszer megvizsgáljuk magunkat és a társadalmat is, amelyben élünk. Hol tart ma a Vízöntő-impulzus személyes szempontból, társadalmilag és globálisan? Még csak egy elvont eszme lenne? Vagy már lelkesítve és érzelmileg dinamizálva van? Vagy már teljesen tudatos és szándékos cselekedetté vált? Összhangban van-e az ötlet az érzelmekkel és a cselekedeti élettel? Ezekre a kérdésekre a válaszok természetesen nagyon különbözőek lesznek. De teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy az isteni impulzusnak nagyon sok időre van szüksége ahhoz, hogy végigjárja útját az anyagban való teljes megnyilvánulásáig. Ezalatt sok évszázad múlik el!

A hajnalhasadás már megtörtént

A Vízöntő-korszak kezdetét illetően is ez az oka a spirituális szemléletmódok különbözőségének. Az első impulzus akkor sugárzik be, amikor a Vízöntő első csillaga közeledik a tavaszponthoz, mint ahogyan a Nap is előreküldi sugarait, mielőtt a napkorong a látóhatár fölé emelkedne. Erre a helyzetre célzott Jan van Rijckenborgh az 1908-as évvel. Ekkor kezdődött a Vízöntő szellemi pirkadata. Néhány szellemileg erősen fogékony ember ettől az időponttól kezdve tudta érezni és felvenni a Vízöntő-impulzusokat. Az első csoportok 1968-ban kezdtek érzelmileg-lelkileg reagálni a Vízöntőre. Ez fejeződött ki az 1968-as hippi mozgalmakban is. Az emberiség, mint egész azonban lelkileg ma még csaknem teljesen a Halak-korszakban tartózkodik. Azt is mondják, hogy az emberek számára csak akkor kezdődhet el a Vízöntő-korszak, ha végre teljesülne a Halak-korszak küldetése: a személyiség szeretet általi tökéletes áldozata. Addig ugyanis a Vízöntővel kapcsolatos minden elmélkedés egy szép álomba való menekülés csupán. Eltart néhány évszázadig, míg a Vízöntő átfogóan befolyásolja majd a lélekéletet. A sziderikus állatöv, amely tehát a személyes lélekéletre vonatkozik, ezt az időpontot a 2375-ös évvel jelöli.

Tetőpont és kristályosodás

Ennek a lelki beállítottságnak a kulturális termése csak sok évszázaddal később fog teljesen megnyilvánulni, a Vízöntővel összehangolt cselekedeti élet kultúr-korszakaként. Ez az az állapot, amelyet Rudolf Steiner a 3574-es évvel hoz összefüggésbe. Anyagi szempontból ez az állapot a Vízöntő-impulzus tetőpontja. Spirituális szempontból viszont ebben az időszakban ismét fennáll majd a szellemi impulzussal kapcsolatban a megkristályosodás veszélye – ahogyan a mai, Halak-korszakbeli kultúránk is megkristályosodott. Akkor egy új impulzus pirkadata kezdődik majd – a Baké.

Ez nagyjából mind összhangban van az elmúlt kultúr-korszakokkal. Rövid áttekintés után ez világos lesz (lásd a táblázatot).

Bármikor meg lehet fordulni!

Egy szellemi impulzus fokozatos anyagi megnyilvánulásának említett folyamata egyszerre csoportos és egyéni jellegű. Ezt a folyamatot az emberiség egésze is átéli, de külön-külön minden egyes ember is. Mivel az emberek nagyon különböző fejlődési fokokon állnak, a Vízöntő-sugárzás befogadásának egyéni képessége is nagyon eltérő lehet.

Jan van Rijckenborgh már nagyon korán utalt a Vízöntő-korszak megszabadító spirituális lehetőségeire, amelyeket a korszak beköszöntével sokkal jobban meg lehet érteni, és kivitelezni. A hatvanas években a Vízöntő-konferenciák alatt elmagyarázta, hogy a keresőknek hogyan kell a Vízöntő-sugárzással dolgozniuk, hogy be tudják járni a szellem-lélek újjászületés valóban megszabadító útját. Akik ma belsőleg vágynak a megszabadulásra, azoknak nem kell megvárniuk az új korszak harmadik évszázadát, és nem kell például azon elmélkedniük, hogy egy későbbi inkarnációban könnyebben vagy jobban járhatnák majd az utat. Aki felismerte, hogy az anyagi világ a maga körforgásaival nem az ő igazi hazája, az mindig egy igazi úttörő. Mindig, bármikor véghez tudja vinni szellemi megfordulását, amihez a Vízöntő most az egészen új lehetőségek vizét ajándékozza – amit viszont saját magának kell hasznosítania.

—

¹ IAU: International Astronomical Union. (Nemzetközi Csillagászati Szövetség) A számítás az alábbi kiadvány alapján történt : Meyers Handbuch Weltall 1984. 40-41. oldal

² Jan van Rijckenborgh: Az új idők apokalipszise 1966. 59. oldal

³ A régi babiloni rendszer szerinti sziderikus állatöv, R. Powell szerint újradefiniálva a Hermetika 6. számában, 1984. július

⁴ Vö. G. Gorrissen: „Astrosophie”, 7. fejezet

⁵ Az ekliptika a Föld Nap körüli keringésének a síkja, amelynek képzeletbeli határa egy nagy kört képez, amit „égi egyenlítőnek” neveznek. A földi egyenlítő 23,5 fokos szögben dől az ekliptikához képest. (A szó eredete: „eclipse” = „fogyatkozás”-ok síkja. Csak akkor lehet ugyanis Nap- vagy Holdfogyatkozás, amikor a Hold ebben a síkban kerül a Nap és a Föld közé, illetve a Föld mögé. [a ford.])

⁶ Rudolf Steiner szerint az Atlantisz utáni korszak a kb. százezer évvel ezelőtti utolsó jégkorszak után kezdődött, és a következő jégkorszakig tart.

Visszatekintés – levelek

Kedves…!

Emlékszel még a hatvanas évekre? Akkor még együtt jártunk „az úton”.

Az „utunk” egy egész nemzedék életérzése volt. Szabadság, szeretet, egyenlőség és béke – ezek voltak az értékeink és ideáljaink. Egy másik világot keresve ki akartuk tágítani a tudatunkat, és hippiknek, a béke gyermekeinek neveztek minket.

Lázadoztunk a fennálló rend ellen. Nem akartunk úgy élni, mint a szüleink, a nyereségen és a teljesítményen alapuló társadalmi formába kényszerítve. Mindent szűknek és megkövesedettnek éreztünk – szinte fuldokoltunk!

Ezért megnövesztettük a hajunkat, és szabad folyást engedtünk a természetnek. Hajunk az életformánk jelképe volt: hadd történjenek meg a dolgok, természetesen, egyszerűen, fesztelenül és szabadon! Bíztunk a természetben, és azt reméltük, hogy elvezet minket a rendeltetésünkhöz.

Valami újnak a szelét éreztük a levegőben. Fellélegeztünk, mintha belső ébredésre ösztönözne valami. Úgy véltük, hogy a felkerekedés, a megújulás, a spiritualitás, a szabadság, a szeretet és az új gondolkodás egy új tudat számára nyitnak meg minket. Vízöntő! Új korszak köszönt be – gondoltuk.

E belső késztetést követve sokan Indiába és Nepálba zarándokoltak. Önmegszabadítás – felmenetel a Nirvánába! Felemelő gondolatok ébredtek bennünk és kavarogtak a fejünk körül. Földrészeken átívelő érzések kapcsoltak össze minket, mint a „Minden ember testvér, egy nagy családot alkotunk…” Mozgalom és áramlat voltunk, amely a 68-as mozgalomban, a virág-erőben (flower-power), és a hippiségben nyilvánult meg.

De lényegében semmi sem változott! Visszaestünk az énünkbe és az önzésünkbe, a birtoklásvágyba, a hatalomba és a pénzbe! Mások a kábítószer-élvezet rabjaivá váltak, és nem tértek vissza többé. Így törtek össze álmaink – mint ezer korábbi ábrándunk – e világ kemény szirtjein. Tévedés volt a keresésünk? Mit sem értek az álmaink? Rosszul reagáltunk?

Kedvesem…!

Igen, éppen olyan jól emlékszem, mint Te! Hippiként megpróbáltuk megváltoztatni önmagunkat és a világot. Az egyetemes szeretetet kerestük és – mivel nem értettük – a szexuális szabadosságra leltünk. A lelkek közösségére vágytunk, hittünk az egységben de – mivel nem értettük – kommunákat és lakóközösségeket alakítottunk, míg végül mégiscsak magányosságot találtunk. Meg akartunk szabadulni minden kényszertől, és azzá akartunk válni, akik valóban vagyunk. És mivel nem változtunk, csupán saját önzésünkre akadtunk.

„Make love – not war” (Szerelmeskedj – ne háborúzz) – volt az egyik jelszavunk. De ez sem működött! Úgy éreztük, mint Pál, aki azt mondja: „Mert megvan bennem az akarás, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok.” (Rómaiakhoz írt levél 7, 18-19)

E világon még mindig nincs béke. Vajon mi is az a békés állapot, amelyre vágytunk? Az, amelyben nincs háború? Ismeretes a mondás: jóllakottnak és megelégedettnek lenni! Ezt akarnák az emberek? Lehet, hogy vannak ilyenek, de ebben az életállapotban hamar megkristályosodik az ember. Mint az a folyó, amelybe se befelé, se kifelé nem áramlik már semmi. Vize megposhad, és zavaros pocsolyává válik. De hát mi is a háború? Önfenntartás! Hogyan is valósulhatna meg a béke birodalma, amikor mind a négy testünkben háború tombol? A kritika a gondolatok háborúja. A düh, a harag és a félelem az asztráltest háborús érzései. A kimerültség, a betegség és az ingadozó életerő az étertestben dúló háború. A mikroorganizmusok, a vírusok és a baktériumok pedig az anyagban zajló háború. És ezen a háborús alapon akarunk mi békét teremteni? Eközben világosan látjuk, hogy egész fajtánk nem más, mint harc.

De vajon mi az igazi béke? Ezt nehéz megfogalmazni: a csendben lélegezni… belső harmónia, amely minden életmegnyilvánulásunkat áthatja… az a létállapot, melyben már ismeretlen a halál! Az a béke, mely minden észt felülmúl, amely itthagyja az árnyékvilágot, és egy egészen más világrenddel helyettesíti. Vízöntő! A vízöntő kor volna az az időszak, amelyben megajándékoznak minket az isteni békével? Úgy vélem, erre több lehetőséget nyújtanak nekünk, mint bármikor azelőtt. De ezeket fel kell használnunk, és valóra kell váltanunk. „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket” – olvashatjuk a Bibliában (Fil. 2,12). A Vízöntő nem valami teljesen önműködő folyamat, hanem tennünk is kell valamit. „Úton lenni”, járni az ösvényt azt jelenti, hogy elhagyjuk a régi utakat. Azt jelenti, hogy éberek vagyunk, és készen állunk arra, hogy felismerjük e kor jeleit – és azok szerint cselekedjünk!

Azt kérdezed: tévedés volt-e a keresésünk? Nem hiszem, mert „aki keres, talál” – mondja a Biblia (Máté 7,8). Mit sem értek az álmaink? Rosszul reagáltunk? Álmaink egy másik életállapot felemelő képei voltak. De elfelejtettük, hogy e képek nem felelnek meg a mi létvalóságunknak, amelyet a keletkezés és az elmúlás törvényei kötnek meg. „Az én országom nem e világból való” – hangzik a Krisztus üzenete (János 18,36).

Ma, negyven évvel később, talán ugyanazon a ponton állunk: még mindig az a feladatunk, hogy megértsük a Vízöntőt! Végül még azt szeretném elmondani Neked, hogyan fejlődött a belátásom. Miután elvesztettem hippi-korszakunk illúzióit, nyugtalanságom megmaradt, és egyre tovább űzött, hogy megkeressem „az ösvényt”, mivel világos volt számomra, hogy mindennek értelme van! Felismertem, hogy a tapasztalatoknak és a kételyeknek fel kell rázniuk az embert. Valahol találkozhat a Világossággal a sötétségben, az időbeli istenivel, de nem kívül, hanem mélyen legbelül. Ez egy olyan út kezdete, amelyen a földi ember nem jár ugyan, de amellyel kibontakozhat a bennünk rejlő isteni lényeg.

Egy jel a Szerzet nyomában

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának nyolcvan éves fennállása alkalmából tartott beszéd

Ha visszatekintünk az első évekre, amikor Jan van Rijckenborgh és fivére, Z. W. Leene megkezdték a munkát, és átvették nagy megbízatásukat, szinte magunk előtt látjuk, hogyan vetették el az első magokat. Ez a vetés az elmúlt nyolcvan esztendő folyamán szárba szökkent, és sok nemzetre kiterjedő világméretű munkává fejlődött, míg mára egy szívet melengető, színpompás szellemi virágzásnak lehetünk tanúi.

Amikor a Leene fivérek 1924. augusztus 24-én megtartották az első szolgálatot, kezdetét vette egy szellemi építkezés, mellyel a Sancti Spiritus háza, a Rózsakereszt Szerzete összekapcsolódhatott. 1930-ban Catharose de Petri is csatlakozott a munkához.

Ez a három különleges ember fejlesztette ki a szellemi tekintetük előtt kirajzolódó terv nagy, előkészítő művét. Bár egy ilyen terv körvonalai mindig a szellemi világban jelennek meg, mégis alulról, nagy erőfeszítések árán kell megvalósítani azokat.

A Második Világháború öt éve a tevékenység megszakítását jelentette. A szellemi vezetők azonban ezalatt is tovább dolgoztak a terv kifejlesztésén. A felszabadítás után, 1945 májusától, nagy buzgalommal vették fel újra a munka fonalát. Az első szolgálatot már május 20-án megtartották a haarlemi templomban.

A háború évei alatt Jan van Rijckenborgh pontosan leírta a transzfiguráció általi megszabadulás ösvényét, amely Dei Gloria Intacta címmel 1946-ban jelent meg. 1945. november 27-én pedig megvásárolták a Lage Vuursche területén fekvő „Elckerlyk” Építészeti Iskolát, ahol egy templomsátorban megrendezték a háború utáni első konferenciákat is. Nem sokkal később már az épület bővítéséhez kellett hozzálátni. A templom felavatása után, 1951-ben pedig az „Elckerlyk” nevet „Renova”-ra változtatták. Renova volt az első megújító-konferenciahely Európában.

Mindez ismét egy egészen új korszak kezdetét jelentette, melyben az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája hétszeres fejlődésének kellett alakot öltenie. Az „Élő Test” ragyogó aurikus mezőként nyilvánult meg, melynek új étererői minden munkát éltettek és átragyogtak, ahogyan ez mind a mai napig is történik.

A munka nem csak az anyagi világban fejlődött, hanem e természet visszatükröző szféráin kívül eső, tisztán szellemi lét anyagtalan területén is, melyet „Shamballa vákuumának” is neveznek. Ezt a területet időközben a hetedik nézet feltámadási területének jelölik, mint érzékfeletti szellemi teret, mely a természetfelettivel összekapcsolódva a megszabadulás kapuja.

A mágneses mező, mint ragyogó aura

Ezt a hatalmas fejlődést, és ennek távoli perspektíváit még alig mérték fel teljes jelentőségükben, amikor az időközben hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskolát felvették a Gnosztikus Szerzet egyetemes láncába. Amikor Jan van Rijckenborgh átvette feladatát, 28 éves volt. Mindez tehát abban az életkorban történt, melyben a személyiség mind a négy teste teljesen kifejlődött már. Catharose de Petri is 28 éves volt, amikor 1930-ban csatlakozott a fivérekhez. Miután Z. W. Leene testvér 1938-ban elhalálozott, a megmaradt két szolgáló még hosszú évekig folytatta munkáját az anyagi világban.

Most, a Szellemi Iskola nyolcvanadik születésnapja alkalmából megállapítjuk, hogy egy új asztrális tér, ragyogó auraként ölel át minden konferenciahelyet és templom-munkahelyet. Ez az aura kelti az egész munkából kiáradó különleges rezgést, amelyet mindenki – a Szellemi Iskolán kívül, vagy belül, tudatosan, vagy tudattalanul – megtapasztalhat.

Ennek az erőtérnek a sugarai ebben a világban nyilvánulnak meg ugyan, de nem ebből a világból valók.

Az első hétvégi konferenciákat 1933-ban tartották Haarlemben. A nagy érdeklődés miatt azonban hamarosan egy konferenciahelyet kellett alapítani. Ez egy év múlva, 1934-ben valósult meg azon a telken, amelyen ma „Noverosa”, az Ifjúsági Mű nemzetközi konferenciahelye működik. A Szellemi Iskola története arról tudósít, hogy a harmincas években olyan nagy volt az érdeklődők áradata, hogy a tanfolyam előadótermei szűknek bizonyultak. Ezért a kurzusokat végül a haarlemi templomban kellett megtartani.

A Szellemi Iskola munkája világviszonylatban a mai napig is a fejlődés és kiterjedés jegyében áll. Az évek során számos konferenciahely alakult az Élő Test gyújtópontjaként, melyekben rendszeresen több ezer tanuló gyűlik össze, hogy összekapcsolódjon az Élő Test kisugárzásaival.

Kapcsolat a gnosztikus lánccal

A Szerzetnek ezen a napján, 2004-ben, tudatában vagyunk annak, hogy valóban egy Szerzet, egy gnosztikus közösség részesei vagyunk, amely kapcsolatban áll a nagy Világszerzettel, és szolgálja azt. Akik részesülhettek abban az előjogban, hogy a Szellemi Iskola fejlődésének nagyobb szakaszát élhették át, azok tudják, micsoda titáni munkát végzett a két nagymester a modern Arany Rózsakereszt Olimposz-tornyának megépítéséhez. Gyakran különleges jelek mutatták nekik az utat. Ezek bizonyították számukra, hogy a Szellemi Iskolát a Szerzet nyomdokaiban, és a gnosztikus megnyilvánulás irányába vezették.

Miért kellett a műnek Haarlemben megkezdődnie? E kérdésre a válasz a Szerzetnél rejlik. A nagymestereknek azonban gyakran adtak szellemi és anyagi útmutatást. Példa erre egy különleges, szimbólumokkal gazdagon díszített, egyenesen álló kő, melyet 1957-ben az új főtemplom építése során találtak az építési árokban. Az eseménynek tanúja volt Antonine Gadal, az előttünk haladó katárok szerzetének pátriárkája is. Idézzük fel Catharose de Petri egyik beszédét, melyben megmagyarázza e lelet jelentőségét, és az ősi helyet, melyből kiindulva az ifjú gnosztikus szerzetnek meg kellett nyilvánulnia.

„A haarlemi templomban olyan erő sugárzik, amely nem magyarázható sem a testből vagy a lélekből, sem pedig a világból. Ez a Szent Szellem első sugárhatásának ereje. Mi okozza ezt a hatást? Ahhoz, hogy e dologban némi belátásra tegyünk szert, messzire vissza kell mennünk a történelemben. A haarlemi templom-együttes helye egy olyan terület, melyen az egyetemes lánc szerzete mindig is dolgozott, nem csak néhány száz év óta. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a haarlemi gyújtópont már az árja időszak pirkadatáig visszanyúló hosszú évszázadokon keresztül létezett, midőn Európa felett még alig derengett a hajnal.

Már gyakran elbeszéltük önöknek” tudósít tovább Catharose de Petri, „hogyan találtunk a régi Bakenesser kertben elsüllyedt egyenesen álló kőre a templom építése folyamán. Ezen a kövön világosan felismertük a Rózsakereszt Szerzetének jelét, és így anyagi bizonyítékát is kaptuk annak, hogy a régi gyújtópontot újra megtaláltuk. Tovább nem akartunk menni akkor. Amikor azonban Gadal úr megtekintette a követ, azonnal felfedezett rajta tizenkét ismertetőjegyet, melyek a követ ‘minden idők szimbólumává’ tették. Először is ott volt az úgynevezett Éden Pentakelének jele, amely bizonyítja, hogy a kő a Szerzet világért végzett munkájának kezdetére mutat vissza.

Másodszor, a kő a Szent Grál illusztrációja, miként ezt a nagyon öregek mondogatták. Harmadszor, negyedszer és ötödször, ezen a kompakt (egy tömbből faragott) emlékművön a Grál-szimbólumokat tovább pontosították. Hatodszor, a kő az örökkévalóság körét jelképezi, ami azt bizonyítja, hogy az emlékmű megtalálásának helyén a szellem hatékony. Hetedszer, nyolcadszor és kilencedszer, Gadal úr felfedezte az első sugár ősi, hermétikus misztérium-jegyeit, amely mindenkinek megmutatkozik, aki járni akar az ösvényen. A többi jel pedig azt bizonyítja, hogy az emlékmű helye a Szabadkőműves Szerzet egy erőteljes munkahelye volt.

Többször említettük már, hogy vannak helyek a Föld felszínén, melyek az olyan emberekért és csoportokért végzett szellemi fáradozások felismerhető érintkezési pontjai, akik ezeket tudják és akarják is használni. Így mutatkozik meg, hogy az ifjú Gnózis szent műve sehol máshol, csak Haarlemben kezdődhetett meg.”

Az ősi gyújtópont erői így váltak 80 évvel ezelőtt ismét aktívvá. A kő újra elfoglalhatta az őt megillető helyet, mégpedig Haarlemben, a J. van Rijckenborgh-Centrum belső udvarában.

A Szellemi Iskola fejlődését számos különleges jel hangsúlyozta. Mély szellemi megnyilvánulások előhírnökei voltak ezek, melyeket a nagymesterek fényként, erőként és a Szerzet szavaiként továbbítottak a tanulók seregének. Az elmúlt évszázad hatvanas éveiben tartották az első Aquarius-konferenciákat. Ezeken elmagyarázták, hogy a bolygónk lélegzési terében már régóta jelentkező légköri változások hatására egy új sugártér alakult ki. Ez az interkozmikus sugártér, a beköszöntő Vízöntő-időszakkal közösen, bolygónkon hatalmas szellemi forradalmat, és az élet minden formájában végbemenő megfordulást okoz. Egy világválság nagy változásokat idéz elő, és mélyen beavatkozik az emberi létbe. Ezáltal egy új keresés jön majd létre. Számtalan ember tér majd le az addig járt útjáról, és mélységes elkeseredésében minden elképzelhető irányba halad, hogy az élet értelmére rátaláljon. Az emberiségnek ebben a válságában a világ és az emberiség egyre mélyebbre süllyed. A nagymesterek öt Aquarius-konferencián magyarázták, hogy a bolygóközi rendszerből, az eredeti mennyei zodiákusból kiáramló teljesen új sugárerő hogyan fog minden embert megérinteni.

Ez a sugárerő, potenciális képességként mindenkinek lehetővé teszi, hogy kövesse a megszabadító ösvényt. A bolygói lélegzőtérben lévő új sugárerő az eredeti területről a főszentélyre, és elsődlegesen a pinealis (tobozmirigy)-agyterületre irányul. A pinealis az akarat és a tudat központja.

Minden halandó – magyarázta Jan van Rijckenborgh – részesül a Szellem sugaraiban, de távolról sem mindenki reagál erre a megfelelő módon. Az ebből következő zavarodottságban, sok ember tudatát támadás éri, és ők felteszik maguknak a kérdést: mi célból, miért és hová? Ezeket a kérdéseket a Szellemi Iskola mindig újból megválaszolta, munkája pedig arra irányul, hogy mindenkit bevezessen az új időszakba, aki kapcsolatban áll vele.

Az életmódból fakadó új éteri fény

Az öt Aquarius-konferencia folyamán a tanulókat közvetlenül összekapcsolták a Szerzet sugárterületével. 1968 óta, tehát e konferenciákat követően, tökéletessé vált a Szellemi Iskola anyagi szerkezete. Mindazokat, akik pozitívan reagálnak, fel lehet venni az Élő Testbe, melyben az emberről és annak végső rendeltetéséről szóló igazságot megmagyarázzák. A Szellemi Iskola nyolcvan éves fennállását egy új szakaszba való belépés lehetőségének tekintjük. A szellemi elmélyülés fázisa ez, amely a Mysterium Magnum-ban, az élő lélekben bontakozik ki. Mert ezt most meg lehet tapasztalni a főszentélyben megnyilvánuló monádikus láng önmegvalósításával. Mindez a Szellemi Iskola hétszeres Élő Testének tökéletes megnyilvánulása óta vált lehetővé. Az interkozmikus sugártér által, amelyre az Élő Test ráhangolódott, mindazok, akik ebből a testből élnek, egyre jobban és tudatosabban összpontosíthatnak fényruhájuk állapotára. Arról van szó, hogy a Szellemi Iskola valamennyi tagjának fényruhájából egy új éteri fény árad kifelé. Ezáltal erősödik a Szellemi Iskola hívása a világon, úgy hogy nyolcvan év munkája után az eredmény belső erőként sugárzik a világtérbe. A belső szentély tüzét az életmóddal lehet kihordani. Ha a lélek az Ön szívében és tudatában beszél, akkor felismeri megszámlálhatatlanul sok embertársának hatalmas lelki szükségét, és látja, hogy a világ és az emberiség nagy része az interkozmikus sugárzásra nem tud pozitívan reagálni.

Ezért minden életenergiájával mélyítse el tanulóságát. Sok ember tapasztalja döbbenten, amint a világban lévő negativitás még az egyén életében is visszatükröződik. Látjuk a fejlődés pozitív oldalát az emberiség kereső részénél, másrészről azonban a sokféle negatív reakciót is felismerjük. Az emberi lét minden biztonságát törvényszerűen aláássák. A társadalom oly bizarr változatokban megmutatkozó negatív megnyilvánulásai benyomulnak az egyén magánszférájába is. A virtuális kor a maga számítógépeivel, televíziójával és az Internettel, sokat hozzátesz ehhez. Mindenekelőtt az Internet vált asztrális szeméttárolóvá, melyben az alantas emberi megnyilvánulások számtalan formában tombolják ki magukat. Észrevétlenül, a számítógép mögé rejtőzve sok felnőtt és fiatalkorú hágja át a tisztesség határait, és így, gyakran agresszív módon, teljes mértékben a világ képét tükrözik vissza.

Nem véletlen, hogy a közelmúltban, e jelenség vizsgálata után a szülőknek szegezték a kérdést: „Tudják-e önök, hogy gyermekeik mivel is foglalkoznak tulajdonképpen?” Gondoljunk csak az erőszakot dicsőítő computer-játékokra, melyek már tízéveseket is gyilkosságra és öldöklésre ösztönöznek, vagy arra a szégyenteljes módra, mellyel idősebbek megkísérlik a gyermekeket és fiatal embereket áldatlan utakra csábítani.

Ügyeljenek arra, hogy a szőlőtő virágozzék!

A Szellemi Iskola egy virágzó Ifjúsági Művel dicsekedhet, melynek ifjú tagjai ezen a nyáron is (2004-ben) nagy számmal látogatták az ifjúsági konferenciahelyeket, mint amilyen Noverosa. Európán kívül, más munkaterületeken is tartottak ifjúsági konferenciákat, így Afrikában és Brazíliában is. Annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy a Gnózis hívó hangja nem megy veszendőbe az élet viharaiban, ahol oly sok veszély fenyegeti. Ezért megismételjük az egykor nekünk adott bölcs tanácsot: „Folyamatosan ügyeljen arra, hogy a szőlőtő virágozzék, tovább virágozzék, és ne száradjon el!” Olyan tanács ez, amely mindannyiunkra erősebben vonatkozik, mint valaha. Minden fejlődő lélek veszélyben van. Világunk szívóereje, és annak veszélye, hogy a hétköznapjainkban megszámlálhatatlan formában megnyilvánuló erőszak magával sodor, erősebb, mint valaha. Ezért mondják: „Ügyeljen arra, hogy a szőlőtő virágozzék”.

A szőlőtőn a kígyótüzet értik, melyben a főszentélyből kiindulva a tudat kering. Ebben egy lélek nyilvánul meg, melyben a megszabadulás és feltámadás ígérete rejlik. Mindannyian egy kígyótüzünkben keringő negatív, fogékony lélekelvvel születünk. Ebből kell létrejönnie a pozitív, önálló léleknek, amely ekkor, tudatosan élő, új lélekként beleolvadhat a Szellembe.

Valamennyien benne vagyunk ebben a hatalmas lélekállapot-átalakító folyamatban. Az Élő Testben rendelkezésünkre álló új éterekkel a pozitív lélekállapotból áttörünk az élő lélek tudatállapotáig, amely kölcsönhatásban áll a szellemi területtel.

Elérkezett annak az ideje, hogy az eddiginél sokkal jobban belépjünk legmélyebb önvalónkba, és ezzel az újjászületett tudattal összekapcsoljuk magunkat a Szerzet területével, hogy az emberiség meggyógyításának valódi művét véghezvihessük. Eljött az idő, melyben a Szellemi Iskola új módon lép a világ nyilvánossága elé, vagyis az eredeti birodalom kollektíven elnyert fényerejével, melyet megoszthatunk és elajándékozhatunk.

A követ, amely most a haarlemi templom-együttesben találta meg a helyét, sokan ősi határkőnek tekintik. Ismerjük fel ebben a Szellemi Iskola nyolcvanadik születésnapjának jelképét. Hágjuk át az utolsó akadályokat jelentő határt, és lépjünk be a tiszta szellem-lélek-élet területeire.

Gondolatainkat Catharose de Petri szavaival zárjuk:

„Felebaráti szeretetben öleljük át az egész emberiséget a Gnózis szereteterejével.

Szánalommal összekapcsolódunk vele, hogy a Gnózis eláraszthassa sugaraival.

Kényszerítés nélkül, örömmel és intelligensen ösztönözzük őket tovább.

A földi világ alapvető romlottságának ismeretében, személytelenül kiégetjük és legyőzzük a bűnöket.

Higgadtságunk és nyugalmunk alapján nem esünk áldozatul a mozgalmasságnak, hanem sziklaként állunk a hullámverésben.

Akkor a szőlőtő örömben, bőségben, szépségben és igazságban virágzik majd egy új reggel napfényében.”

A. H. van den Brul

A gottorfi glóbusz

és irodalmi példaképe Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében

2004 szeptemberében Schleswigben, a schleswig-holsteini Tartományi Múzeumban, a Gottorf Kastélyban lenyűgöző projektet adtak át a nyilvánosságnak: a XVII. századi „Gottorfi-Óriásföldgömb” rekonstrukcióját. A nyilvánosság számára kevésbé ismert, hogy ezt a bejárható glóbuszt Schleswig-Holstein-Gottorf hercege, III. Frigyes (1597-1659) építtette udvari tudósával, Adam Olearius-szal, aki szemmel láthatóan a „Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében” leírt óriásföldgömb irodalmi mintaképét vette alapul.

Az óriásföldgömb története az egyik legeredetibb, és mindmáig követhető nyoma a klasszikus rózsakeresztesek impulzusának, mellyel a XVII. századi közéletre hatottak. Szeretnénk ezt a nyomot követni, és egyben megvilágítani e földet és eget egyesítő glóbusz spirituális hátterét.

Az alkímiai menyegző harmadik napján, miután Rózsakereszt Krisztián kiállta a mérlegre állítás próbáját, apródja körbevezeti a kastélyban. Sokféle csodálatos termet és tárgyat mutatnak meg neki és társainak – köztük a könyvtárat és a különböző műtermeket, melyeket félkör alakban, egy drága óraművet rejtő torony körül rendeztek el. Végül egy olyan terembe érnek, melyben egy nagy, 30 láb átmérőjű földgömböt állítottak ki. A földgömböt egy szerkezet segítségével két ember tudja forgatni. Külső felületén pedig a feltérképezett földfelszínt mutatja.

A kémiai menyegzőre érkező jelöltek országait egy-egy arany pont jelezi, a pontokat pedig titokzatos vonalak kötik össze egymással. A tenger felületére egy táblát helyeztek, melyen három megbízás, valamint a tervező neve áll. Az apród felemeli a táblát, és ezzel feltárja a glóbusz belsejébe vezető nyílást, melyben négy személynek jut hely. A földgömb belső felén, egy fa padozaton ülve pedig a csillagos ég képmását láthatják.

„Csak egy kerek deszka volt, amelyen ülhettünk, és még világos nappal is (ekkor viszont már beállt az éj) látni lehetett a csillagokat. Nekem csupa karbunkulusnak tetszettek, amelyek valódi rendjükben és pályájukon oly gyönyörűen ragyogtak, hogy alig akartam újra kimenni.”

A földgömb mint a mikrokozmosz és a makrokozmosz jelképe

Európa szellemi történetében a XVII. század kezdete egy új időszak hajnalát jelzi, amely a világegyetem új látásmódját is magában foglalta. Egészen addig a Földet tekintették a kozmosz középpontjának, Ptolemaiosz és Tycho Brahe világképének megfelelően. A XVII. század folyamán aztán, lassacskán Kopernikusz világképe lett a mérvadó, amely már a Napot állította a középpontba. Ebben az időben a tanult világ két, mélységesen ellenséges táborra oszlott. A kérdés pedig az volt, hogy „a Föld mozog, vagy sem?” Végül Tycho Brahe asszisztense, Kepler jött rá a bolygók mozgásának valódi törvényeire, melyeket 1627-ben Tabula Rudolphinae című munkájában adott ki. A Földről, Napról és bolygókról folytatott viták komolyan megrendítették a középkorból átvett világképet, és mélységesen felzaklatták Európa vezetőinek kedélyét. Végül is arról a kérdésről volt szó, hogy milyen helyet foglal el az ember Isten teremtésében: vajon ő áll-e a középpontban, vagy csupán mellékszereplő?

Ilyen háttér előtt érthető, hogy ebben az időszakban az európai földgömb-manufaktúrák virágkorukat élték. Minden fejedelmi házban és nevesebb könyvtárban megtalálható volt legalább egy föld- és egy éggömb. Az, hogy Andreae az Alkímiai menyegzőbe szimbólumként beépített egy földgömböt is, talán szintén a kor szellemének tudható be. A föld- és az éggömb egyesítése azonban egy belülről bejárható, hatalmas glóbuszban, ahogyan azt Andreae leírja, teljesen egyedülálló, és addig példa nélküli irodalmi ötlet volt.

Alkimisták és csillagászok a XVII. században

A természettudományokat, mint a kémiát, a fizikát és a csillagászatot a XVII. században még nem kezelték annyira elkülönült tudományágakként, mint ahogy manapság. Abban az időben a tudósok sokkal inkább voltak alkimisták és csillagászok, sőt gyakran még orvosok is egy személyben. Ahogyan az alkimisták a külső világ kémiai folyamatait belső átalakulásként élték meg, úgy a csillagászati jelenségeket is saját belső lényükre vetítették. Ezért kiindulhatunk abból, hogy e földgömbnél is a kor hagyománya szerinti alkímiai beavatás tárgyáról van szó.

A föld és ég egyesítésén keresztül ebben a glóbuszban felismerhetjük az ember, mint mikrokozmosz tökéletes képmását. A gömb kívülről földi testként jelenik meg, annak ismert jegyeivel. A beavatás útján haladó jelöltnek azonban, aki kiállta a megmérettetés próbáját, megnyílik ez a test, „ott, ahol a tenger van”, vagyis a lélek síkján. Hiszen a víz vagy tenger mindig is a lélekvilág egyik jelképe volt. Ezen a helyen léphet a gömb – vagyis saját lénye – belsejébe, és láthatja meg saját mikrokozmosza „csillagos egét”.

Ez ugyanaz a folyamat, mint amit a Fama Fraternitatis a „rota olvasásának” nevez. A testvérek, miután felfedezik Rózsakereszt Krisztián sírboltját, visszavonulnak, hogy „olvassanak a rotájukban”, mielőtt a következő nap belépnének a sírtemplomba. A „rota”, vagyis a „csillagos ég” a jelölt asztrálisának (szó szerint: csillagos egének) erővonal-szerkezetét mutatja meg. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a döntő pillanatban a testvérek teljesen tisztában legyenek asztrozófiai állapotukkal, és ezzel összhangban viselkedjenek. Ezek az erővonalak világító karbunkulusokként húzzák pályájukat, mellyel a jelölt saját belső lényét addig soha nem látott módon ismeri meg. Ez az érzékelés a lélek bizonyos fejlettségi fokát jelöli, melyet a beavatás útján minden jelölt megél, ha eljön az ideje.

A földgömbnek azonban makrokozmikus nézőpontja is van. A szöveg úgy hangzik, hogy az alkímiai menyegző jelöltjeinek országait fénylő arany pontok jelzik, a pontokat pedig titokzatos vonalak kötik össze egymással.

Halandó világunk a világosság szerzetének szemszögéből nézve egy sötét hely. A lélek szerint felébredt emberek azonban fénypontokként jelennek meg a sötétségben. Mindazok, akik a szellemlélekhez vezető útjukat keresik, mindenütt, ahol élnek, egy világot átfogó hálót alkotnak. Ezek az arany pontok és vonalak, melyeket Rózsakereszt Krisztián észrevesz a térképen.

De mi köze mindennek a kezdetben említett gottorfi Óriás-földgömbhöz?

A gottorfi Óriás-földgömb

A XVII. század első felében a schleswig-holsteini Gottorf kastély volt Észak-Németország legjelentősebb kulturális és spirituális központja. III. Frigyes von Schleswig-Holstein-Gottorf sokoldalúan érdeklődő, egyetemes műveltségű herceg volt. A csillagászat, asztrológia, kronológia és földrajz területén éppoly járatos volt, mint az optika, az akusztika, a civil vagy a katonai építészet terén.

Ezenkívül alkímiai laboratóriumot, műtermet és egy jelentős könyvtárat is fenntartott kastélyában, amely a maga néhány ezer kötetével a teljes akkori tudást felölelte. Ezt a wolfenbütteli könyvtár után az akkori legjelentősebb gyűjteményként tartották számon Németországban. Ráadásul Gottorf még az órakészítés jelentős központja is volt, azon mérnöki művészeté, amely a XVI. század végén a virágkorát élte Németországában.

Gottorfnak azonban nemcsak az Európa szerte nagyrabecsült művészeti műhelyén és könyvtárán alapult a hírneve, és nem csupán a tudomány és műveltség virágzó székhelyeként tartották számon. Sokkal inkább csodálták a kastélytól északra telepített ötszintes, teraszos elrendezésű „Újmű-kert” középpontjában lévő híres gottorfi földgömböt.

Történelmileg igazolt, hogy az 1614 és 1616 között megjelent Rózsakeresztes Kiáltványok roppant feltűnést keltettek Németországban és egész Európában. Sok fejedelmi könyvtárban megvoltak a kiáltványok nyomtatott példányai – így a drezdai udvarban is, ahol III. Frigyes nevelkedett. Teljes bizonyossággal kiindulhatunk abból, hogy a sokoldalúan képzett III. Frigyes ismerte a Rózsakeresztes Kiáltványokat. Sajnos ma már nem állapítható meg, hogy a gottorfi könyvtárban is megvolt-e az Alkímiai Menyegző. A gottorfi Óriás-földgömb, és az Alkímiai menyegzőben leírt példány közti hasonlóság azonban kétség kívül több mint feltűnő. Erre utal a Rózsakeresztesek története Észak-Németországban című munkájában Hans Sievert is.

Ég és Föld között

Frigyes építőmestere, Adam Olearius, 1650-1664 között foglalkozott a földgömb megépítésével. Az építési mód, sőt a földgömb elhelyezése az Új-kertben is letagadhatatlan párhuzamokat mutat az Andreae művében, az Alkímiai menyegzőben leírtakkal. A gottorfi példányt a „Frigyesvárban”, egy külön erre készített földgömbházában állították ki. A Frigyesvár egy félkör alakú kerti sövény hajlatának közepén állt, melyben még 12 mélyedést alakítottak ki szobrok számára. Előtte egy négyszögletű tó volt, melynek közepén egy nagy Herkules szobor állt. A területen további művészeti alkotásokat helyeztek el: szobrokat, szökőkutakat, egy optikai fülkét, üvegházat és egzotikus állatokat, csakúgy, mint ahogy a földgömbház tetőteraszán nagy valószínűséggel egy csillagászati obszervatórium is működött.

Maga a földgömb 3,11 méter átmérőjű volt. Külső felszínén a Föld akkori ismeretek szerinti valósághű térképe szerepelt. Az Indiai Óceán felületén egy bejárati ajtó nyílott, melyre egy fedőlapot erősítettek. Belső oldalán pedig a csiszolt fémszegekkel és festett csillagképekkel ábrázolt csillagos égbolt látszott, melyet gyertyákkal világították meg. A földgömb fapadján akár 12 ember is helyet foglalhatott. A gömb középpontjában egy Földet mintázó fémgolyó állt, szorosan a tengelyhez erősítve. A néző tehát szó szerint „ég és Föld között” találta magát: maga előtt – vagy alatt – a Földet, felette pedig a csillagos eget láthatta.

A földgömböt egy óraműhöz hasonló, bonyolult szerkezet, és egy vízi malom segítségével mozgatták. 24 óra alatt egyszer megfordult a tengelye körül, miközben egy kézi hajtókarral gyorsítani is lehetett a sebességét, hogy különböző csillagállásokat lehessen előidézni. A földgömbház és a meghajtó szerkezet kicsinyített fa modellje már évek óta ki van állítva a Gottorfi Múzeumban.

A gottorfi Óriás-földgömb, melyet Európa egyik legrégibb planetáriumának nevezhetünk, nagy megbecsülést szerzett a gottorfi hercegeknek, és a Schleswig-Holstein-Gottorf ház virágkorának jelképe volt. A földgömb 1713-as elvesztése egyben a gottorfi fénykor végét is jelentette. A Gottorf ház és Dánia között folytatott Északi háború elvesztése után a Glóbuszt „elajándékozták” Nagy Péter orosz cárnak. A dánok elkergették a gottorfi hercegeket, és a földgömb a szentpétervári cári palota művészeti csarnokának díszes darabja lett.

A földgömböt 1945-ben műtárgy-zsákmányként rövid időre Lübeckbe hozták, azonban a brit megszálló erők hamarosan visszajuttatták a Szovjetunióba. Azonban sokáig ott sem volt látható – miközben erősen megrongálódott és részben elégett. 2003 óta azonban, időigényes restaurálási munkákat követően, melyeket a német Goethe Intézet finanszírozott, korlátozott mértékben ismét látható. Szentpétervári állomáshelye, érdekes módon, az Alkímiai menyegzőben szereplő „Olimposz tornyának” elrendezésére emlékeztet: A földgömb a Néva folyó tőszomszédságában, a Lomonoszov Múzeum egyik tornyának legfelső, fényárban úszó termében áll, melyet csak egy rendkívül szűk csigalépcsőn lehet elérni.

A gottorfi másolat

2004 szeptemberében a Gottorf kastélyban átadták a nyilvánosságnak a történelmi földgömbnek az eredetihez messzemenően hű másolatát – de modern meghajtó szerkezettel ellátva. A mű megvalósulását szponzorok tették lehetővé, a történelmi Újmű-kert helyreállításának részeként, melyet a „Német Szövetségi Környezet-alapítvány” is támogatott. A történelmi helyen új, modern földgömbházat emeltek, melybe az új földgömb már 2004 márciusában beköltözött.

II. Margit dán királynő volt az, aki 2004. július 27-én először láthatta az egészen különleges csillagos égboltot. Amint meghívott vendégként helyet foglalt a gottorfi földgömbben, pontosan 1050 csillag forgott körülötte. 2004 szeptembere óta az 1650-ben épült eredeti gömb másolata minden látogató előtt nyitva áll. Egyszerre kilenc ember tud belépni a történelmi planetáriumba a nyíláson keresztül.

1604 – 2004

2004 jelentős dátum a rózsakeresztesek történetében. A Fama Fraternitatis tudósítása szerint, éppen 400 évvel ezelőtt, 1604-ben fedezték fel Rózsakereszt Krisztián sírboltját. Johannes Kepler 1604-ben figyelte meg egy szupernóva kialakulását a Hattyú csillagképben, melyet a Fama Fraternitatis egy új szellemi korszak beköszöntének értelmez. Ugyanebben az évben egy rendkívül ritka, nagy bolygó-együttállás jelentette be „Sanctus Spiritus Házának” megszületését.

Vajon véletlen, hogy az Alkímiai menyegző mintájára készült óriásföldgömb 2004-ben feltámad?

Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője, Jan van Rijckenborgh magyarázataival, I. kötet, 52. oldal

—

Irodalom

Felix Lühning: Gottorf a Barokk fényében, IV kötet: A gottorfi Glóbusz és a newen wercki Glóbuszház, egy kora-barokk világszínház dokumentációja és rekonstrukciója; Schleswig-Holsteini Tartományi Múzeum, Schleswig 1997.

Wolfgang Merckens: A gottorfi udvari könyvtár katalógusai és a wowerni gyűjtemény, a: A Schleswig-Holsteini Történeti Társaság folyóirata, 107. kötet; Karl Wachholtz Kiadó, Neumünster 1982.

Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője; Eredeti szöveg: Johann Valentin Andreae, 1616, Jan van Rijckenborgh magyarázataival, Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője, I és II kötet, Rozekruis Pers, Haarlem, Hollandia, 1967 és 1976. Magyarul megjelent 1991-ben.

Jan van Rijckenborgh: Fama Fraternitatis (A Rózsakereszt Szerzetének kiáltványa); Eredeti szöveg Johann Valentin Andreae, 1614, Jan van Rijckenborgh magyarázataival; Rozekruis Pers, Haarlem, Hollandia, 1967. Magyarul megjelent 2004-ben.

Jost Ritmann: A Rózsakeresztes szerzet megszületése Tübingenben, a: A Rózsakereszt, mint európai jelenség a 17. században; Amsterdam, In de Pelikaan, 2002

Ernst Schlee: III Frigyes herceg gottorfi Földgömbje; Nyugatholsteini Boyens & Co. Kiadó, Heide/Holstein 1991.

Hans H. Sievert: A Rózsa és Kereszt jegyében. A Rózsakeresztesek történetéhez, I Kötet;

Verlag Clemens Zerling, Berlin 1996.

Francis A. Yates: Felvilágosodás a Rózsakereszt jegyében Ernst Klett Kiadó, Edition Alpha, Stuttgart 1975.

A nagy ébredés

Mindenütt azt hirdetik, hogy az egész emberiség egy hatalmas, kozmikus történés kezdeti szakaszának elején áll. Az emberiség a maga sokféleségében, és különböző fejlődési útjain mintegy „kozmikus tavaszban” fokozatosan bontakozhat ki. Ennek az az elsődleges feltétele, hogy el merjen búcsúzni régi szerkezeteitől, és nyílt kedéllyel lépjen egy új lelkesültség felé.

Mi, akik „középpontunk elveszítése” miatt szenvedünk, és tudatosan megéljük e veszteség kilátástalanságát, a makrokozmoszba és ugyanakkor a mikrokozmoszba vetjük pillantásunkat. Így először fedezünk fel valami fényt a szenvedés, a kétségbeesés és a kilátástalanság mögött, egy végtelenül finom, de világos és megragadhatatlan fényt. Ez a legmélyebb pontunkat megérintő örök Szellem fénye, amely oly hosszú idő óta értékes gyöngyszemként rejlik bensőnkben.

Érezzük, hogy e fény lelkünk egyedülálló kapcsolata Istennel, az embergyermek örök szövetsége az isteni Szellemmel.

Minden baj, kín, sötétség, elhagyatottság, és az énségünk omladozó várát körülvevő sűrű sövény minden tüskéje megadja magát, feloldódik és megszűnik a szellemi Nap fényében. E világosságnak semmi sem tud ellenállni. Nekünk pedig fel kell ismernünk, hogy egy szent univerzumban a félelemnek, a kétségbeesésnek és a halálnak nincs jelentősége.

Ekkor megtörténhet, hogy a valódi élet örök tavaszként megnyílik a szívben. A szeretet lélegzete, a szellemi király – az egyetemes Krisztus – „életre keltő csókja” az, amely a lelket felébreszti „csipkerózsika álmából”.

A belső változásról van szó

Még Európában is – annak fokozatosan eggyé váló népközösségével – alakot öltenek az első óvatos fáradozások. Így sok helyen megmutatkoznak egy új lelkesültség körvonalai, melynek központjában egy szellemileg értelmezett Krisztus áll. A Vízöntő korszak első szakaszában egyre többen fogják birtokolni ezt a lelkesültséget. A légkör megváltozik. Sok erre fogékony ember már régóta várt a most megmutatkozó új lehetőségekre. Emellett teljesen lényegtelen, hogy a „Krisztus” szót ismerik-e egyáltalán, mivel az új lélekminőség a meghatározó. A belső ember felébredése ez, amit már évezredek óta jövendölnek a bölcs tanítók, látók és próféták. Ez azok megszámlálhatatlan élettapasztalatának a gyümölcse, akik keresztény tapasztalatokra törekedtek, és lelkük valamint tudatuk a megfelelő belső követelményekre irányult. Mit jelenthet számunkra ez az ébredés? Hogyan ismerhetjük fel? Mik az ismertetőjegyei? Miféle tudatosodás ez?

A Szellem lehetőségeit nem akarjuk korlátok közé szorítani. Ebben a tudatosodásban a lehetőségek és erők egy tavaszi mező buja virágözönének bőségéhez hasonlóan nyilatkoznak meg. Mindenesetre nem mondunk túl sokat azzal, hogy minden felébredt embergyermek félreismerhetetlenül egy saját, háromszoros pecsétet is birtokol, amely a szellemi törvények pecsétje; vagyis a szívben, a fejben és a kezekben lévő fény, szeretet és élet hármas-egységét. Mert ez a hármas-egység a valódi szabadság szellemi ősképlete, mellyel mindenhol találkozhatunk, ahol a szabadság uralkodik.

Amint megértjük, hogy ez a képlet a legnagyobb feladatunk és rendeltetésünk, majd törekvéseink és cselekedeteink is ennek megfelelővé válnak, akkor belépünk a kozmikus Krisztus-tapasztalatba. Gondolkodásunk, érzéseink és cselekedeteink akkor már nincsenek tehetetlenül kiszolgáltatva a külső körülmények vagy a karmikus sorscsapások önkényének. A gondolkodás, érzés és cselekedet akkor az újra megtalált örök középpont körül csoportosul, a központi, egyetemes szellemi erő körül, amely egyszerre fény szeretet és élet.

Amíg a vér, a karma, a külső befolyások és körülmények által a régi gondolkodás-, érzelem-, és cselekedetsémák igézetének fogságában vergődünk, addig mindez elképzelhetetlen a számunkra. Az érzelmi központ sokakban egy félénk, becstelen, önmagának ellentmondó, és minden tiszta szellemi ösztönzést nélkülöző érzelmi életté fajult. A gondolkodásunk ekkor elkerülhetetlenül zavart és én-re irányuló lesz. A társadalomban ez akkor abszurd cselekedetekhez, és az őszinte fej-szív egységből eredő tiszta szellemi ösztönzés nélküli, automatikus reakciókhoz vezet.

Akinek szívében még fénylik egy utolsó, ragyogó szikra, az ebben az időszakban megtapasztalhatja a szellemi Nap befolyását, és felébredhet. A megdermedt gondolkodás, érzelem és cselekedet szétmállik, és a régi szerkezetek belülről feltöredeznek. E „romokon” azután egy ragyogó, új mag csírázhat ki. E mögött egy örök középpont fog felragyogni, melyet egy szabadságra irányuló – új gondolkodásból, érzésekből és cselekedetekből fakadó – hármas hangzás ölel át. A szív, a fej és a kéz eloldódnak a zavarodottságtól, és az ember szabadon fejlődhet valódi rendeltetésének irányába, amely fény, szeretet és élet.

Az öröklét fénysugara

A szenvedésen keresztül fénysugár találja el a lelket, amely az örökké létezőből ered. A lélek csak ebben a fényben juthat el ahhoz, hogy a vízszintes gondolkodás korlátoltságát, és a régi, szétforgácsolt én képtelenségét belássa. Átérzi a szellemben lévő élettől elválasztó mélységes szakadékot. Az ember pedig újra felismeri a kegyelem csodáját, azt hogy ennek az örökkévaló fénynek teljes lelkével átadhatja magát. Mert ebben az önátadásban, e szellemi fénybe való felmenetelben jön el hozzá a szabadság isteni ajándéka. És még számtalan másban is részesül.

E pillanattól kezdve a gondolatok és érzelmek szüntelenül kapcsolatban állnak az örökké létező középpontjával, azzal a jótékony elvvel, melyet „Krisztusnak” nevezünk. Minden önfejűség, vakság, tehetetlenség, és az anyag önkényének kiszolgáltatott állapot meghátrál. Az egyetemes Szellem középpontjához fűződő odaadásban, a „meghalás”, az én-élet kialvása által teljesen új lélek kel életre az emberben. Megvilágosodik a mentalitás, az érzelmi- és cselekedeti élet. Mert a „tiszta élet szelleméhez” – amit a tudók évszázadokon keresztül „Krisztus” fogalmával jelöltek – fűződő folyamatos odaadás mindig tisztulással, egyszerűséggel és világossággal párosul. A régi tudat eltűnik, és folyamatosan átmegy egy új szellem-lélek-tudatba. Semmi sem marad belőle. A Szellem éltető erejéből új ember született.

A Grál hordozói

Ez a teljes megújulás! Vajon ezt észreveszi-e az ember? Bizonyosan, mert e megújulást belső megfiatalodásnak fogja tapasztalni. Kiegyensúlyozottá és nyugodttá váló gondolati, érzelmi és cselekedeti képességébe e pillanattól kezdve egy másik dimenzió, egy másik tudati terület impulzusai és sugallatai vetülnek.

Egész lénye felmegy egy valóban magasabb szintű rezgésállapotba, amely kifinomult harmóniában Krisztus egyetemes törvényeire, a fényre, a szeretetre és az életre hangolódott. A halhatatlan tudati szerkezetek és a fény művei így továbbfejlődhetnek benne. A régi ember pedig a Grál hordozójává válik, melyben a szellemi Nap tükröződik. Az eljövendő új emberré vált.

A kozmikus fényrózsa

Amikor Dante Isteni Színjátékában a kozmikus fényrózsáról ír, látnokként a koncentrikus mindenség-megnyilvánulásra, és annak mérhetetlen fénygazdagságára tekint. Ez a Napélet makrokozmikus, kozmikus és mikrokozmikus elképzelése a Szellemben, ahogyan azt a földi ember új szellemtudatában tervnek, mintának és tiszta eszmének érzékeli. Ezt a hatalmas képet „Grál”-nak nevezi. E tiszta szellemi eszme felé törekszik. Tudata pedig – még ha ez évezredekig is eltart – szeretetben tökéletesen bele fog olvadni. Akkor – Jézushoz hasonlóan – a belső, központi fényrózsáról tanúskodhat: „Én és az Atya egy vagyunk” (János, 10,30). Valamint „Atyám, hálát adok néked!” (János, 11,41)

400 év rózsakereszt

a Vízöntő-nyelv

A modern Rózsakereszt minden megnyilatkozásában szembesít minket a Vízöntő korszak kezdetének követelményeivel. A Vízöntő közismert ábrázolását – a vizeskorsóját kiöntő embert – már ősidők óta a légkörbe folyamatosan beáramló élő víz jelképeként használták. Ez egy átalakulási és megújulási folyamatot elindító új energia. A rózsakeresztesek XVII. századi fellépése óta e folyamatra minden kor rányomta a maga sajátos bélyegét.

Aquarius a szellem, ami által minden átláthatóvá válik. A régi értékeket felülvizsgálják. A túlhaladott struktúráktól való megszabadulás folyamata felerősödik. A korsót a belső forradalom céljára szánt dinamikus energiával töltik meg. E mindenkire kiáradó megnyilvánító erőnek mindig megvan a maga hatása, és ez válaszút elé állít minket.

Aquarius kezeskedik a szabad választásért. Annyiban nem vagyunk szabadok, hogy reagálnunk kell rá, azonban választhatunk, hogyan reagálunk. Ha az énnel válaszolunk rá, akkor ez az ego megerősödéséhez vezet, amely önimádatba, az élvezetek hajszolásába és kielégíthetetlen fogyasztási vágyakba torkollik. Ha azonban a szellemi lényeg hívó hangjára hallgatunk, akkor a rózsa és a kereszt útját járjuk. A régi normák és értékek mindkét esetben megkérdőjeleződnek.

Ahol az én-ember mind negatívabb „szabadságok” után kutat, ott a testvér, aki másként döntött, magasabb létszínvonal elérésére törekszik. Aquarius arra inspirálja őt, hogy tudatára ébredjen a Másiknak. És ezzel az olyan fennkölt ideálok, mint a testvériség, a szociális igazságosság, a szolidaritás, az értelem és a közösségi szellem, melyeket mindig a vízöntő fogalmával társítanak, egészen más távlatot nyernek.

Bár a vízöntő jegyet a szabadság szelleme irányítja, ezekkel az ideálokkal azonban bármely pillanatban „útrakelhet” az éntudat is. Azonkívül ezek meg is merevedhetnek különböző rendszerekben, dogmákban, hatalmi struktúrákban vagy kívülről ránk kényszerített új normákban és értékekben. Asztrológiai szempontból nézve, a megújulás azután szaturnuszi értékekre esik vissza, és merev struktúrákká szilárdul, melyekben megreked.

Mi a Vízöntő szabadsága?

Az én szemszögéből nézve a szabadság a bizonytalansággal és a káosszal kapcsolható össze. De a megújulás álláspontjára helyezkedve a szabadság az alkotóképességgel és a felelősséggel áll kapcsolatban. Aquarius az Uránusz bolygóval működik együtt. A görög mitológiában Uranosz Isten a szabadság és a káosz megtestesítője volt. Az új embernek kreativitással, és felelősségérzettel együtt járó szabadsággal kell rendelkeznie, hogy önállóan és önmegvalósítóan dolgozhasson. Itt egy teljesen új felelősségről van szó, amely csak teljes szabadságban valósítható meg – úgy, mint a Flammarion közismert alkotásán látható zarándoknál, akinek a létező kozmosz határain áttörve új kozmosz tárul fel.

Ha nem ezen az úton járunk, és ragaszkodunk a régi mintákhoz és hajlamokhoz, akkor a tüzes aquarius erő folyamatosan kríziseket okoz. Ez ellen viszont csak úgy védekezhetünk, ha visszatérünk az olyan normákhoz és értékekhez, amelyek már nem érvényesek ugyan, de megvédenek a további kisiklásoktól. Ekkor azonban bezárul a megújuláshoz vezető ajtó, amelyet az aquarius-dinamika nyitna meg, és ezt a fejlődést egy későbbi stádiumban kell majd behoznunk. Aki másrészről az énje számára negatív, korlátlan szabadságot keres, megállapítja majd, hogy az egó számára éppen ebben rejlik a legnagyobb veszély. Ingerekre sóvárogva az énember így saját maga és környezete veszélyforrásává válik. Mert az aquarius energia megújulásra ösztönöz, amely végül az én-kultúra teljes elengedését követeli.

A hatvanas években az Aquarius-sugárzás forradalmi megmozdulásokban és eszmékben nyilvánult meg, amelyek a fennálló normák és értékek korlátait ostromolták és törték át. Mindenütt a béke, a szeretet és az összetartozás vágyát hangoztatták. A légköri feszültség nagyon kritikus szintet ért el, és villámként tört az atmoszférába. A vízöntő levegő-jegy, ezért megnyilvánulási tere a légkörben van.

Az Arany-Rózsakereszt Szellemi Iskolája 1963 és 1967 között öt alkalommal hatalmas Aquarius-konferenciákat rendezett Európa különböző városaiban. E különleges konferenciákon nyomatékosan utaltak arra, hogy az új emberré válás feltétele a megfordulás szükségességének tudatossá válása. Ez teljesen megfelel a XVII. századi rózsakeresztesek mélyértelmű elbeszélése, a Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzője szellemének, amely az új ember mintaképét, a vízöntő-embert ábrázolja.

Jelenleg általánosan elismerik, hogy a múlt század második felében megindult forradalmi változások erősen rányomták bélyegüket a mai társadalomra. Modern politikusaink az alapvető értékek megrendülését, a törvénytelenségeket és az erkölcsi elvek hiányát közvetlenül e változások, és mindenekelőtt az egyéni szabadság utáni vágy számlájára írják. Az említett impulzus az elején nem a politikáról szólt. Tiszta tudati impulzusról volt szó, melyhez csak a nyolcvanas évek úgynevezett „én periódusában” társult az élvhajhászás és az egoizmus mellékíze. A szolidaritás utáni törekvés, amit a politika átvett, az impulzus pozitív kiáradása volt.

A társadalomban megállapíthatók az Aquarius impulzusok befolyásai, de gyakran tudatlanul és felületesen reagálunk rájuk. Az áramlat azonban nem „kozmetikai” célú. Nem a felületen kell hatnia, hanem a mélyben. A belső embernek, a mikrokozmosznak szánják. Ha ezeket az értékeket külsőleg, belső megváltozás nélkül próbáljuk gyakorlatra váltani, akkor erre a következő természettörvény reagál azonnal: minden világi érték végül a saját ellentétébe csap át. A romlás miatt a legjobból a legrosszabb jön létre, mint például törvénytelenség és erkölcstelenség, az erőszak legalacsonyabb formái, öngyilkos-kommandó-akciók és gyermekek megrontása.

Ezzel szemben azonban pozitív fejlődést is találunk, mintegy leleplezve sok jogtalan elvárást. Az ember természeténél fogva nem jó, mint ahogyan azt gondolni vélték, de ugyanakkor nem is rossz. A jó és a rossz az ember nézetei. Sokan vannak, akik életükben a magas vízöntő-ideálokra törekszenek. Ez a közel 2160 évet felölelő Vízöntő-időszak a testvériség, a szabadság és a harmónia, valamint a kölcsönös megértés, az önzetlenség és a kreativitás időszaka lesz. Aki körbetekint, nem biztos, hogy bármit is észre fog ebből venni, de fokozatosan minden illúzióról lehull a fátyol. Az igazság előbb vagy utóbb, de végül minden hazugságot legyőz, és számtalan botrány és titok kerül majd napvilágra.

Mit jelent hát 400 év Rózsakereszt az Aquarius fényében? A XVII. század elején a Rózsakeresztes Testvériség nyilatkozatokkal és kiáltványokkal lépett a nyilvánosság elé. Ugyanebben az időben Kepler, a csillagász és asztrológus a Cygnus csillagképben egy szupernóvát fedezett fel. A rózsakeresztesek ebben „az isteni útmutatás” jelét vélték felfedezni, amint arról az 1615-ös Confessiójukban is beszámolnak. Ez a megújulás impulzusa volt, amely megjelent az égbolton, és amelynek éppúgy hatnia kellett a világban, mint a kis világban, a mikrokozmoszban is.

Az értelem vezérfonala

Európában, ugyanebben az időben fejlődtek ki a belső megújulás és az általános szellemi légkör megújításának lehetőségei is. A rózsakeresztesek az írásukkal együtt járó kockázat ellenére is rámutattak a megújulás lehetőségére, mert nézetük szerint az ember és a kultúra tiszta kereszténységen alapuló fejlődéséhez nélkülözhetetlen a megújulás.

A lehetőségek adottak voltak. A korabeli Európában a körülmények még olyanok voltak, hogy egy esetleges káosz kockázata bizonyos határokon belül maradt. Abban az időben a rend utáni vágyakozás még olyan erős volt, hogy szinte mederré válhatott az élő víz áradatához. Egy új impulzus minden irányban terjedhet. Ha azonban tudatos lelkek fogják fel, akkor ezzel olyan biztos medert képeznek, amely az élő víz áramának továbbra is irányt adhat.

Az európai kultúra is elért ahhoz a ponthoz, hogy megérett az egyetemes belátások befogadására. A vezérfonal itt a növekvő értelem volt. Ennek előhírnöke a filozófus Giordano Bruno volt, a XVII. században pedig Spinoza és Descartes tolmácsolta mindezt. Ha ezt az impulzust nem fogták volna fel, akkor az ember és a kultúra fejlődése „serdülőkori” állapotban rekedt volna meg, és Európa nem vált volna felnőtté.

Szükségessé vált egy valódi szellemi képességekkel megáldott új ember, és egy egyetemes értékekkel bíró kultúra víziójának a kifejlődése. A szabadság ígéretének, és a teremtésnek tett ígéretnek, ahogyan a Bibliában áll, be kellett teljesülniük. Így a Hattyú (Cygnus) csillagképben megjelent új fényt használták fel arra, hogy Európában a megújuláson kívül az Aquarius-ember jelét, vagyis Rózsakereszt Krisztián jelét is bevezessék a köztudatba. Ő az az ember, aki felvétetett a megváltozás dinamikus folyamatába. Aquarius által válik lehetővé a Manasz, a kifejlődött gondolkodási képességű szellem-lélek-ember, az androgyn, az igazi ember. Az olyan ismertetőjegyek, mint az önzetlenség, a szolidaritás, a barátság, a tisztesség, a feddhetetlenség, a nyitottság és a kreativitás akkor új alapokon fejlődnek ki. Ám az új ember létrejöttének legfontosabb nézete az új lélek megszületése. Ez a teljesen új irányulás az alkímiai menyegző alapja, vagyis a szellem és a lélek szintézise, amelyből aztán új test születhet.

Három jelentős fázis 1604 óta

Ezt az elemet az európai kultúrában addig figyelmen kívül hagyták vagy teljesen hiányzott is, számunkra azonban a legnagyobb aktualitása van. Az emberi lét magasabb típusába való felemelkedés ugyanis nem automatikus kulturális történés, hanem egy dinamikus folyamat, amely nem világi vagy egyházi tekintélyek által irányított fejlődés, hanem a mikrokozmoszban lezajló forradalom. Az embernek másik kiindulópontot kell választania.

Ez az új szintézis nem jutalmazás vagy büntetés alapján működik, hanem kizárólag az egyén azon pozitív elhatározásán múlik, hogy ebben az életben az igazi megvilágosodáson akar dolgozni. Ezt az elhatározást a „királyi menyegzőre” szóló, mélyen legbelül érzett meghívás alapján hozza meg, anélkül, hogy tudná, hová vezet végül ez a folyamat. Így hát e bizonytalanság és feszültség a lélek felnőtté válásának sajátossága.

A szellemi kereső számára Aquarius nagy és új lehetőségeket jelent. Amint a Halak befolyása alábbhagy, ismét értelmesen dolgozhat magán az ember, ha a Halak-időszak követelményeit betöltötte. Mivel azokon alapszik a helyes kiindulópont. Ezt a szív megtisztulásának és megvilágosodásának kell megelőznie, amelyben alázatosan megtanulja, hogyan hallgasson a magasabb értelemre.

Az első megújító impulzust a XVII. században a protestánsok és katolikusok közötti véres németországi vallási háborúkban fojtották el, amely a harmincéves háború néven vált ismertté. Csak az 1648-as münsteri béke után vált lehetővé az impulzus újbóli felvétele. Az 1789-es francia forradalom, az emberi jogok kiáltványával, valamint a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjével ebben az összefüggésben fontos átmenetet képez, mivel a vízöntő befolyások első előrevetített árnyéka volt. Nem véletlenül fedezték fel 1781-ben az Uránuszt, a Vízöntő jegy uralkodó bolygóját. Mozart 1790-ben komponált operája, a Varázsfuvola, amely Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjének zenei átültetését jelentette, szintén erre az előrevetített árnyékra utal. Mozart a Vízöntő-időszak pirkadatát napfelkeltének látta. Operájában jelkép, mágia és szellem-lélek-tudat közvetítik a menyegzői ünnep ötletét, amely a mai napig sem veszített semmit kifejező erejéből. A XVII. században sok impulzus volt, amely az alkímiai értelemben vett önmegvalósítást ösztönözte – itt többek között a szabadkőművességre utalunk. Ezzel szemben persze az ellenerők is kifejlődtek, mint például a francia forradalmat kísérő, és annak eszményeit, a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget bemocskoló halálorgiák, amelyek a vízöntő-értékeket is megrontották.

Az 1787-től 1966-ig tartó időszakot számos forradalom és újítás jellemezte. Ezek kezdetben magasztos eszmékből indultak ki, ám gyakran torkolltak számtalan áldozatot követelő totalitárius rendszerekbe.

Akadtak azonban örömteli Vízöntő-újdonságok is. Szellemi területen például létrejött a teozófia, melynek mottója így hangzott: „Nincsen vallás az igazságon kívül”. Ez valódi Vízöntő-mottó. Hasonló jelmondata volt a huszadik század elején Max Heindel „Rózsakeresztes Testvérség” mozgalmának is: „Tiszta értelem, szeretetteljes szív és egészséges test”.

A Halak korszakának utolsó fázisában, melyben a Vízöntő-energia már észlelhetővé vált, ismét egyre intenzívebben kezdett minden az igazságról szólni. Asztrozófiailag a Halak korszaka a kezdődő Vízöntő befolyással ér utolsó fázisába, amely tehát a kettős hal jelkép második halának a fázisa. A Halak (Pisces) jegyét a Neptunusz misztériumbolygó irányítja, amelyet Jan van Rijckenborgh „a főszentély megújítójának” nevez. Az igazság, ami a maszkok eltávolításával és leleplezésével láthatóvá válik majd, az többnyire nem az az igazság, amit az emberek hallani akarnak.

Amit felfednek, az szembeállítóan fog hatni, és tudati válságunkat teljesen napvilágra hozza. Az igazság az, hogy az örökkévalóság világosságában a világ semmi esetre sem elfogadható, mert itt igazságtalanság és ámítás lépnek házasságra egymással. Gazdasági érdekek, illetve a „hőn áhított béke” kedvéért mi is gyakran cselekszünk így. Ez az „áhított béke” éppen a „kedves urunk” kifejezéshez illik, abban a szentimentális értelemben, amelyben Isten fiát szokták emlegetni. Ez azonban látszat és álnokság.

A monád tüze

Bár tudjuk, hogy az én-kultúra nem vezet sehová, továbbra is folytatjuk játékainkat. Így a gondolkodás egy másfajta formája továbbra is lehetetlenné válik. Hozzászokunk az én „túlsúlyával” való élethez. Elfojtjuk magunkban a szellemi megváltozás szükségességének ismeretét. Tiszteletteljesen nézünk fel ezen átváltozás szükségességére, azt gondolván, hogy köztünk és az igaz ember között hatalmas távolság van. Így tart minket fogva énünk.

Jóval a hatvanas évek előtt, de már a Halak-korszak Vízöntő-fázisában csendültek fel a bölcs szavak: „Az én, a természet-egó fejlődésének helyébe a monád fejlődésének kell lépnie”. A monád egy mag, amely énünknél sokkal mélyebben rejlik, és nem áll nyitva a csábítások számára, melyek az anyaghoz, a megszokáshoz és a rabszolgasorshoz kötnek minket. A monád az eredeti életterülettel áll kapcsolatban, a szeretettel, amely tökéletes. Ez nem az általunk ismert szeretet. E szeretettel, amely a szabadság szelleme, énünk nem tud mit kezdeni. Az énből kiinduló szeretetnek jóval alacsonyabb a rezgésfoka. A szeretet, amelyről többek között a Korinthusiaknak írt levél is beszámol, egy másik világrendből származik, amelyhez csak a monádnak van hozzáférhetősége, és csak azon keresztül tud megnyilvánulni.

A monád magsugárzása környezetét – vagyis minket – földöntúli tűzzel veszi körül. Emiatt idegenekké válunk e világban, idegennek érezzük magunkat, mint e földi lét idegen vendégei. Ez a Vízöntő képe, egy idegen vendég, aki senkinek sem tesz rosszat, de a szívében égő monádikus láng hatásával földöntúli tüzet sugároz ki.

A tökéletes szeretetet és szabadságot megtapasztaló szellemszikra erőteljes aktivitásra ösztönzi az embert. És ő tudja, hogy ez az energia nem arra szolgál, hogy rövid ideig élvezze a megvilágosodást, hanem ez kötelességet jelent. A szeretet szelleme továbbadásra, az új energia kiterjesztésére hívja fel hordozóját. Emellett persze tovább folyik a belső építés. Így ismeri fel az ember Hermész bölcsességét: „Mindent megkapni, mindent továbbadni, és ezáltal mindent megújítani”.

Ha eközben a törekvő ismét az én hatása alá kerül, akkor a senki földjén találja magát. A korábbi határok eltűntek, és minden támasz elveszett. Ha megpróbálja a régi értékeket erőltetve újból életre kelteni, akkor a fundamentalizmus bűvkörébe kerül. Megindul a kultúra elfajulása, a vele járó kísérőjelenségekkel, a félelemmel, elnyomással és terrorral együtt, és ez minden, csak nem felemelő. A Vízöntő impulzus nem kötelező jellegű. Itt egy erős, mágneses rendszer vagy erőtér megépítéséről van szó, amelyet a világ kultúráinak elkerülhetetlen elkorcsosulása már nem tud megtámadni. A testvériség, mint Vízöntő-fogalom itt döntő szerephez jut. Aquarius egy csoportos folyamathoz követel bátorságot, de magasabb szinten, a lélek szintjén. Ez az elvárás abszolút, és csak a tökéletes szeretet és tökéletes szabadság szellemében valósítható meg. Akkor az egész csoport ereje minden résztvevő javára szolgál, a szabadság, egyenlőség és testvériség értelmében. Ez az igaz ember ténylegesen elérendő színvonala, aki elhagyja a Földet, és az eredeti naptest, a kozmosz lakójává válik.

Aquarius – az ember a vizeskorsóval

A kort, amelynek kezdetén állunk, az Aquarius csillagjelével hozzák kapcsolatba. A szó a latinból származik, és szó szerinti fordításban „a vízhez tartozót” jelent. Az asztrológiában azonban a „Vízöntőt” meglepő módon nem a víz, hanem a levegő-eleméhez társítják. Hogyan magyarázható ez az ellentmondás, és mit tudhatunk meg belőle korszakunk számára?

A Vízöntő állatövi jegyének jelképe egy olyan ember, aki egy amfora vagy egy korsó vizet önt. A különböző kultúrkörökben szintén szerepel, mint például az indiaiak kumbhájában, vagy a zsidó kabbalában, ahol vödörnek ábrázolják. A zsidók sátoros ünnepén például tiszta forrásvizet hoznak, hogy a templomban kiöntsék. Friedrich Weinreb ezzel kapcsolatban rámutat, hogy: „Ez a kiöntés a 11. állatövi jegy egyik képe, amelyet a vödör fejez ki. Ha Góg és Magóg – e világ népei – elpusztítják egymást, akkor kiürítik a vizet – vagyis az időt. Új világ közeleg, itt a világ vége.”

Lukács evangéliumában (22,10) azt olvashatjuk, hogy Jézus a húsvéti vacsora előkészítésekor így szól tanítványaihoz: „… szembe jő veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt”. Jézus a sátoros ünnepen szokásos víz-adományhoz kapcsolódott, amikor így kiáltott fel: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (János 7, 37-38) János Jelenéseinek könyvében is (22,1) „élő vízről” van szó: „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki.” A vizet itt a mennyből kiáradó gyógyító, szellemi erővel azonosítják. Ha azonban a vízöntő állatövi jegyét nem a víz, hanem a levegő eleméhez rendelik hozzá, akkor ennek csak az lehet a mélyebb értelme, hogy itt egy mennyei, szellemi erőről van szó, amely ennek hatására felszabadul. Ezért írja Martin Sorge: „Ez a kiöntés valami új, és eddig rejtett láthatóvá tételét jelenti. Míg az edény a testnek felel meg, addig e jelben a lelki-szellemi tartalmak jutnak napfényre.”

Vízöntő a Hair című musicalben

Ezt a gondolatot eleveníti fel a Hair című musical is. Bár 1967-ben a darab elsősorban a vietnami háború ellen irányult, mindenekelőtt azzal vált ismertté, hogy felidézte a hippi-mozgalom korszellemét, és emellett a küszöbön álló új Vízöntő korszakhoz kapcsolódott. E korszellem által megragadott emberek kedvenc dala volt az Aquarius, vízöntő:

„Ha a Hold a hetedik házban áll,

és Jupiter a Marshoz közelít,

akkor béke honol a bolygók között,

és szeretet vezérli őket pályáikon!

Éppen ettől fogva uralja a földet a Vízöntő.

Harmónia, jog és tisztaság!

Rokonszenv, világosság és igazság!

Senki sem köti gúzsba a szabadságot,

és homályosítja el többé a szellemet.

A misztika belátással ajándékoz meg,

és az ember újra megtanul gondolkozni,

hála a Vízöntőnek,

a Vízöntőnek!”

A musical tiltakozás a tömegpusztító fegyverek, és a számukra előkészített talajt biztosító rendszer ellen. A dallal egy eszményképet idéztek fel, amelyet az égre és bolygói erőire vetítettek ki.

Meg kell jegyezni azonban, hogy erre olyan időszak következett, amelyben minden eddiginél több háború dúlt, és dúl a mai napig is. Ahogyan Weinreb írta, Góg és Magóg még kölcsönösen pusztítják egymást. Ha nincs bennünk béke, a Vízöntő sem hozhatja meg számunkra. Sokkal inkább megnyilvánítja a rejtettet, ezért gondolataink és érzéseink formát öltenek. A vízöntő azonban nem hoz létre valamilyen minőséget, és nem veszi le rólunk a felelősséget, hanem sokkal inkább választásra kényszerít, amelyet a musical saját spirituális üzenetébe burkol, mint a „Let the sun shine in” című dalban: „There is a strong feeling, or at least a hope, that something or someone will appear to lead us out of wilderness. Meanwhile the best solution is that we have to lead ourselves.” (Hadd süssön be a nap: Erősen érezzük, de legalábbis reméljük, hogy megjelenik valami vagy valaki, aki kivezet minket a vadonból. Addig is a legjobb lesz, ha saját magunkat vezetjük.)

A Hair musical megszületésével egyidőben, 1963 és 1967 között tartották meg a Lectorium Rosicrucianum öt Vízöntő-konferenciáját. Ezeken szellemi választ kaptunk arra a kérdésre, hogy mit kell megváltoztatnunk és megvalósítanunk, hogy a kezdődő Vízöntő korszak befolyásaira pozitívan és megszabadítóan reagálhassunk.

Z. W. Leene, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának egyik alapítója már jóval korábban, 1935-ben azt mondta:

„A Vízöntő a felemelkedés, a szabadság és a megvilágosodás korszaka. Micsoda lelkesültség áradhat ki a Vízöntő szóból arra, aki ismeri e hangzás igazi jelentését! Sokan irányították gondolkodásukat e célra, Akváriusra, az oly régóta várt és áhított eszményre, mindenek előtt azok, akik az élet spirituális oldala iránt érdeklődnek. […] Amennyiben a szellemre törekszünk, szívünket és fejünket összhangba hozzuk. Az élet vize akkor szívünkből felfelé, a gondolkozás szent tűzéhez áramolhat.”

Valamennyi Vízöntő-konferenciát e célnak szentelték. 1963-ban, az első megújító konferencián, ezt a lehetőséget és feladatot az alábbiakban fogalmazták meg:

„E megújító Akvárius-konferencia üzenetének lényege tehát a Szellem megnyilvánulása; Isten Igéjének, Isten Szellemének beereszkedése az emberbe; a részesedés az istenfiúságban; Krisztus újjászületése; beavatás a Rózsakereszt egyetemes misztériumaiba. […] A mostani helyzet már többször előfordult az emberiség múltjában, amikor újra meg újra megérett az idő egy aratásra, és be kellett hordani a termést. E folyamatot tekintve tehát szó szerint Krisztus újra eljöveteléről beszélhetünk. […] Egy szellemi iskolának a közeli jövőben olyan férfiak és nők közösségéből kell állnia, akik az új életvitelt a gyakorlatban megvalósítják. Csak ekkor válunk segítő és építő erővé világunkban, amely olyannyira változik.”

A Vízöntőhöz újra meg újra a világ vége és az aratási időszak képe kapcsolódik. Ekkor a Messiás, mint „az Ember fia” jön el „az ég felhőiben” és átveszi a hatalmat – mondja Dániel próféta, könyve 7. fejezetének 13. versében. Az őskeresztények Jézus Krisztusnak ezt az újra-eljövetelét már a mi földi, durvaanyagi világunkba helyezték, és ezen elképzelésük miatt csalódniuk kellett.

Az „ég felhői” ugyanis egy másik szintre utalnak, amelyen e találkozás létrejön. Ez egy finom-anyagi, éteri szint, egy lélek-sík, ahol a „vőlegény” és a „menyasszony” menyegzője végbemehet – ahogyan a szellem és a lélek összekapcsolódását gyakran ábrázolták. E szintre szellemi út vezet, amelyet mindenesetre az anyagban, a mi tapasztalati síkunkon kell előkészíteni és megalapozni.

Az 1963 és 1967 között megtartott öt Akvárius-Konferencia a Rózsakereszt Szerzetének impulzusai voltak, amelyek utat nyitottak a szellemi ismeretek, és a tér-időből való kiemelkedés új időszakához.