Pentagram 2004/1

„Miért vagyok rózsakeresztes?”

(Jan van Rijckenborgh beszéde, az 1940-es évekből)

 

A kérdés, amelyről most beszélni szeretnék Önöknek, nagyon közel áll a szívemhez. Azt szeretném elmagyarázni ugyanis, hogy miért is vagyok rózsakeresztes. Úgy gondolom, hogy nem attól válik valaki rózsakeresztessé, hogy kapcsolatba lép a nyugati misztériumiskolával, vagy a rózsakeresztes-közösség tagja lesz. Nem, a rózsakeresztesség egy bizonyos pszichikai, lelki és szellemi minőségen alapul.

 

Akár tudatában vagyunk ennek a minőségnek, akár nem, szorgalmas ezoterikus munkálkodásba merülve, vagy anélkül, de mindig a saját belső állapotunk határozza meg, hogy rózsakeresztesek vagyunk-e vagy sem. A valódi rózsakeresztesnek erről a pszichikai, lelki és szellemi minőségéről szeretnék most beszélni Önöknek. Itt most azokról van szó, akiket lényük jellegénél fogva – mint az idők folyamán mindig is – megérint a nyugati misztériumok erőtere, vagy legalábbis szóba jöhetnek egy ilyen érintés számára.

Azért tartom nagyon fontosnak ennek a megbeszélését, mert sokat tanulhatunk belőle, sok kérdésre rávilágítva tökéletesen megmagyarázhatja embertársaink eddig érthetetlen viselkedését, és megérthetjük számtalan szenvedés okát.

Ebben a világban végtelenül sok a szenvedés, a természet szerint szükséges szenvedés. És nagy megkönnyebbülést jelent, amikor az ember megérti ezt a szenvedést; kutatni kezdi a szenvedés okait és erővonalait, hogy a szenvedésben és ezen keresztül belső békére leljen, tehát, hogy a szenvedés által áthatolhasson a fényhez.

Miért vagyok rózsakeresztes? Ez a kérdés bánatból és mély kétségbeesésből született. Ez a kérdés nem valami vértelen, csupán ésszerűségből választott téma, hanem a lelkem legmélyéből száll fel. Ez a kérdés vérből és könnyekből támadt. Ez a kérdés a hosszú évek küzdelmeit követő józan megfontolásból keletkezett.

 

Az okok elmondhatatlanul mélyen rejlenek

A kérdés szenvedélyes erővel tört fel bennem, mihelyt a következő tények világossá váltak előttem: a realitások és erők, melyek a legmagasabb belső boldogságot, szellemi örömöt, és egyúttal a legmélyebb megindulást okozzák, mások számára semmit sem jelentenek és szemétként, értéktelen ócskaságként kezelik őket. Rádöbbentem, hogy mindaz, ami előtt én a hálától dadogva állok, a többiekből dühöt, agressziót és sértő cselekedeteket vált ki. Most Önök valószínűleg azt mondják: e tapasztalatokért a klasszikus fekete ellenség a felelős, amely számtalan akadályt gördít a fény minden gyermekének, Krisztus minden szolgájának útjába. A fény felé törekvő minden embert megtámad, a mikrokozmikus rendszeren belül és kívül is. Ez az az ellenség, amely nem átall rokonokat és barátokat felhasználni arra, hogy a Krisztus-hierofánsok szolgálatában végzett munkát hátráltassa. Ez igaz ugyan, de az igazságnak csak a fele. Az említett szörnyű hasadtság okai elmondhatatlanul mélyen rejlenek. Ahhoz pedig, hogy ezeket az okokat a maguk szurokfekete, ijesztő mélységeiben feltárhassuk, az emberiség-történet hajnalán, a luciferi természetrendben kell kutatnunk. Ezért most Önöket Mózes első könyvéhez, a Biblia első könyvéhez vezetem vissza, hogy ennek alapján megtalálhassuk a választ arra a kérdésre, hogy „Miért vagyok rózsakeresztes?”

A Genezis 4. részében a következőt olvassuk (Károli Gáspár fordítása):

„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogan vala méhében és szüli vala Kaint és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szülé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földművelő.

Lőn pedig idő múltával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté (Luther szövegében: …és ábrázata elváltozott). És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra és miért csüggesztéd le fejedet (Luther szerint: miért változott el az ábrázatod)? Hiszen, ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jót cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. És szól és beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre, az ő atyjafiára és megölé őt. És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a te atyádfia? Ő pedig monda: nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.

Akkor mondja Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám; Ímé, elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. És monda néki az Úr: Sőt, inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál. És elméne Kain az Úr színe elől és letelepedék Nód földén, Édentől keletre. És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében és szülé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.”

 

Bevezetés egy másik tudatállapotba

Amikor a luciferi erők a paradicsomi rendben a fény-elemből kiindulva megragadták az emberiséget, élethullámunk további megnyilvánulását az akkori körülmények között nem lehetett tovább folytatni. A szentségtelen fényszellemek részéről ugyanis túlságosan is nagy veszélyek fenyegették a kozmoszt, a világot és az emberiséget. Ezért ezeket az entitásokat értelmes-erkölcsös tudatuknak megfelelően kivették a fény-elemből és egy olyan tudati állapotba vezették be, amely az élő víz kozmikus elemének felelt meg. Ha meg akarjuk érteni, mit is jelent ez, az elsődleges elemeket lényegük és hatásuk szempontjából kell összehasonlítanunk. Az istenrendben az emberiség, okos-erkölcsös tudatának megfelelően, a tűz-elemmel dolgozott. Ez azt jelenti, hogy az ember hatósugara mérhetetlen nagy volt az akaratot, bölcsességet és hatóképességet tekintve. Az ember korlátlan képességekkel rendelkezett, gyakorlatilag ifjú istenként nyilvánult meg, szellemalakja villámként szántotta végig a mindenséget.

A paradicsomi rendben az emberiség okos-erkölcsös tudatát illetően a fény-elemmel dolgozott. Ez azt jelenti, hogy hatósugara az akaratot, bölcsességet és hatóképességet tekintve – az istenrenddel összehasonlítva – jelentősen beszűkült. A korábban dinamikus, mindent átfogó szellemi képességeket leláncolták, és így ezek látenssé váltak. Ennek ellenére az ember a paradicsomban hatalmas lelki nagyságban élt. A kozmikus fény-elem sugárzó, melegítő és mindent átizzító tulajdonsága következtében csodálatos egység állt fenn számos magasztos élethullám között. Arkangyalok, Angyalok, Hatalmak és Trónok álltak szemtől szemben az emberiséggel. A szellemek égi kórusában együtt zengték Isten dicséretét.

 

Az ember az anyag korlátai közé szorult

Amikor azonban a szellemek említett kórusának, a hierarchiáknak magasztos, minden észt felülmúló együttműködését ismét megzavarták a luciferi hatalmak, a fiatal emberiséget – hogy megvédhessék – okos-erkölcsös tudata szerint az élő víz elemével kellett összekapcsolni. Az ember így az anyag korlátai közé szorult. A tűz-elem értelmében nem volt már a világmindenség polgára, a fény-elem szerint pedig a bolygói kozmosz polgára sem volt már, hanem földlakóvá vált. Lakóhelyének határait a víz, a levegő és a föld eleme vonta meg. Elhagyatott, parlagon heverő területre vezették, hogy kezdetben ne árthassanak neki a luciferi elemek, amelyek abban az időben a fény-elem meghódítására törtek. A későbbiek folyamán pedig, amikorra már várható volt, hogy a szentségtelenség hatalmába keríti majd az emberiséget, ez akadályozta meg a szentségtelen fejlődési folyamatok és erők átterjedését a többi világokra. Az embert fogságba vetették, hogy alkalmas időben meg lehessen majd szabadítani belőle.

Ezeket élte át az emberiség, amikor aztán az előzőkben idézett teremtés-történet híradása szerinti drámai események beköveteztek.

Már korábban is megmagyaráztam, hogy az emberi istenszikráknak az istenlényből történő kiáradását nem foghatjuk fel egyetlen eseményként. Az isteni kisugárzás hullámokban, csoportokban történik. Az egy isteni tervhez tartozó entitások számát sem lehet ezért előre szigorúan meghatározott egésznek tekintenünk. A szám annak arányában növekedhet, amilyen mértékben a már kisugárzott entitások megvalósítják az istentervet a maga csodálatos fényességében.

Amikor az emberiség az élő víz elemének korlátai közé került, az isteni kisugárzás visszahúzódott, hogy először is az Úr terve teljesüljön, és hogy az embert a későbbiek során egy új szellemmag beereszkedésével újból életre lehessen kelteni. Azt a tényt is figyelembe kell vennünk, hogy mind az istenrendben, mind pedig a paradicsomi rendben maradtak vissza olyan emberi lények, akiket nem rontott meg a luciferi árulás. Az említett csoportok egy része a hatalmas mű szolgálatában átadta magát a földi születési folyamatnak, egy másik részük pedig a nem bukott lények emberi hierarchiáját, az úgynevezett Melchisedek rendjét alkotta.

 

A két embertípus megjelenése

Káin áldozatát Isten nem fogadta el! Káin feldühödött és ábrázata megváltozott, határtalan fájdalom töltötte el. Vérében nem az istenek alkonyának moraja tombolt-e? Ábel érezte, de ő, Káin, ismerte Istent. Az ő áldozata tudatos volt, a bensőjéből mutatta be azt. De hát erre mindenki képes! Káin a saját maga által létrehozott és megcselekedett dolgokat áldozta oda. Akkor miért nem fogadta el Isten az ő áldozatát? Káin az egekhez kiáltott. Miért nem fogadta el Isten az általa készített építményt? Miért dobta vissza Isten azt, amit ő a föld mélyéből bányászott ki? Nem talált rá választ. Szellemi egyensúlyát megzavarta az indulatok kavargása.

Ebben a pszichológiai pillanatban megszólította őt Isten: „Miért gerjedtél haragra és miért csüggesztéd le fejedet (Luther szerint: miért változott el az ábrázatod)?

Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.„

Látják, ennek a tűz-embernek, ennek a hatalmasnak meg kell értenie, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül a lelket, bár szelleme szerint ő a nagyobb, a mindent átfogó, a tudatos. De neki is, mint Ábelnek, a lélek szerint csendessé kell válnia, odaadóvá, igazán jámborrá, aki meghajol, és aki a kezeit vágyakozó imában kulcsolja össze. Most felmerül a kérdés, hogy miért kell ennek így lennie. Hát nincs Káinnak szíve, nincs Káinnak lelki élete? Hát nem pontosan ennek ellenkezőjét igazolja a tény, hogy áldozatot akar bemutatni Istennek, hogy saját bensőjéből akar áldozni?

Igen, ez teljesen igaz. Káinnak van lelki élete, ez a lélek-élet azonban nem a szelídségről tanúskodik. Káin vérében hajszoló erők működnek, amelyek egy bizonyos szellemi állapotot fejeznek ki. A szívén a feje uralkodik.

 

A szellemet a lelken keresztül kell kibontakoztatni

A bemutatott nehézséget ezoterikus megközelítésben kell megértenünk. A Káin- és Ábel-típusok lényegi élettudata a testalakban található. Tudati alapját minden ember a földön és a földi dolgokban találja meg. Ezért Istent ebből a földi életvalóságból kiindulva kell keresnie és megtalálnia, miközben a háromszoros emberi megnyilvánulás egymással együttműködő részeit is teljesen érvényesülni hagyja. Ez azt jelenti, hogy Isten útjait csak a szellem, lélek és test tökéletes belső egysége által lehet megtalálni. Tehát egyik nézetet sem szabad előnyben részesíteni a másikkal szemben.

A rejtett kapcsolatot Istennel meg lehet találni – erre a szellem, a lélek és a test összes törvényének alkalmazása teremt lehetőséget. Ezért Káinnak nem a szellemből kell kiindulnia, hanem a lélekből. Szellemét a lelken keresztül kell kibontakoztatnia. A lelkében sugárzik az a fény, amely az Atyából indul ki. A világosság, a Krisztus az, aki az Atyát megmagyarázza nekünk. Káin, a tűzszellem, a lélek fényének vezetése nélkül csupán zabolátlan, féktelen, kutató és kísérletező, a vakmerő és ezért bukásra ítélt. Ő az, aki megperzselt szárnyakkal zuhan a mélybe.

Szellemi iskolánkban ezért megtanuljuk és tudjuk, hogy minden igaz életet kereső ember útja a szívben, a fényszentélyben kezdődik. Valódi alázatban, minden önhittségtől mentesen kell áldozatunkat bemutatni a szívszentély oltárán, és Őt, a mindörökkön örökké létezőt arra kérnünk, hogy legyen világító mécses a lábunk előtt. Krisztus világosságát tehát valódi jámborsággal kell befogadnunk. És a Káin-ember így lesz valódi Káin, a birtokos. Mert a világosság nyilvánítja meg benne a tüzet. Maga Isten gyújtja meg a főszentélyben a tüzet a Krisztusvilágosság által, és amikor Káin belekezd nagy feladata teljesítésébe, maga Isten vezeti őt. A főszentélyben csak a lélek fényén keresztül jöhet létre valódi, isteni megnyilvánulás.

Az isteni megnyilvánulás nélkül Káin minden szellemi tulajdonságával együtt is csak tévelygő, kaotikus ember, aki az egyik oldalon lerombolja, amit a másikon felépített. „…ha pedig nem jót cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.„

 

Ábel természetéből adódóan lélekember

Káinnak azonban nehezére esik, hogy ezt a leckét megtanulja. A jámborság nem kenyere. Az odaadás és az önfeledt vallásos alázatosság felingerli; ő az ilyesmit szégyenletesnek tartja. Bensőjében úgy érzi, ő már régen kinőtt ezekből a dolgokból – a felsorolt tulajdonságokat gyermetegnek tartja. Noha Káin áldozatot akar bemutatni, ezt magasra emelt fővel kívánja tenni, a hatalom birtokosaként. Káin még nem tanult meg kérni. Rögeszmében él, a nagyság rögeszméjében, az önállóság rögeszméjében.

És ez a rögeszme a primitívebb, mesterkéletlen Ábel ellen fordítja haragját, akinek semmilyen problémája sincsen. Ábel minden gond nélkül megtalálja a módját, hogyan fogjon hozzá, ő természetéből adódóan lélekember. Ábel a fényben és a fénytörvényből él. Az akadály itt azonban az, hogy a fénnyel meg is elégszik, és nem ismeri a tűz utáni vágyakozást. Ezért Ábel gyermeki szinten marad és további fejlődése rendkívül lassan halad; emiatt pedig a megkristályosodás veszélye fenyegeti.

Káin nagyon jól felismeri ezt a helyzetet és ezért hajlamos arra, hogy lebecsülje a léleklény értékét és semmibe vegye Ábel lélektudatát.

Ezért úgy határoz, hogy nem figyel lélektudatára, a lélek működését száműzi a lényéből, Krisztus világosságának ajtót mutat. Felindultságában így megöli a benne lévő Ábelt. És az isteni hívásra a következőképp válaszol: …őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? A lelki törvény, a lélek működése nem érdekli. Ő nem gyerek, hanem felnőtt ember.

Ha viszont az ember kioltja a lélek fényét, akkor a sötétség fiává, szellemi sötétségben élő lénnyé válik, és elhomályosul a szeme. Ekkor pedig Káin, a mágikus földműves, a vállalkozó, a birtokában lévő összes magas színvonalú képességgel együtt, belevész a saját káoszába. A szántóföld, amit megművel, nem hoz gyümölcsöt. Dinamikus vérmérsékletének azonban szüksége van az eredményekre: így nyugtalanná válik, földönfutóvá lesz az egész világon. A földi keletkezés, virágzás és elmúlás folyamata ugyan felébreszti benne a reményt, megmozgatja energiáit, de kisvártatva újra odacsapja őt a földhöz, az összeomlott kártyavárak romjai közé.

 

Ebben a szükséghelyzetben Isten kezét nyújtja neki

Gyászos helyzetében Káin magába száll. „Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.” (Luthernél: nagyobb az én vétkem annál, hogy meg lehetne bocsátani).

Úgy érzi, számára nincs menekvés, ő csak egy űzött vad, a gyilkosság bűnével terhelve. Szellemi szemével már előre látja az Ábel-típus feléje áradó gyűlöletét, látja az üldöztetéseket, melyek az ilyen emberek részéről érik majd, bármelyik évszázadban éljen is. Hogyan is tudna helytállni, a maga óriási bűnével terhelten? Felismeri azt is, hogy nem képes hasonlóvá válni Ábelhez, és ez még tetézi vesztes volta miatti elkeseredését. És noha most már tudja, hogy bukását a lélek megtagadása és a valódi alázat hiánya okozta, ugyanakkor azt is nagyon határozottan látja, hogy szellemi tudatát sem hagyhatja figyelmen kívül. A tűz működését Káin nem tudja láncra verni.

És ebben a szükséghelyzetben Isten kezét nyújtja Káinnak. Saját, külön fejlődési utat határoz meg és minden időkre szabad utat biztosít a Káin-típus számára. A sérthetetlenség jelét adományozza neki „… aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.

És elméne Kain az Úr színe elől és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.”

A Édentől keletre lévő ország említése már közvetlenül egy új feltámadásra hívja fel a figyelmünket. Nod földjét a lélek feltámadásának kell látnunk, amely tökéletesen összhangban áll Káin belső szellemi jellegével. A tüzet és a fényt most saját törvényeiknek és erőiknek megfelelően hozzák egyensúlyba egymással. Isten kegyelméből új lélekállapotot keltenek életre, amely a szellemnek lehetőséget biztosít képességei kibontakoztatására. Ezért olvassuk, hogy „És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szülé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.”

„Hánókh” (Henoch) szó szerint „beavatást” jelent. Káin megéli beavatását. Amit ezerszeres, nyughatatlan tevékenysége során mindig is keresett, de sohasem lelt meg, azt most ajándékba kapja. Felfedezi a felfelé vezető utat. Amíg Ábel lélekállapotában nyugodtan meditálva elüldögél és Isten szeretetében napozik, Káin továbbmegy erőről erőre, lelkében a sérthetetlenség jelét hordozva.

 

Miért vagyok rózsakeresztes?

A sérthetetlenség jelének nincs külső nyoma. Ez a jel egy vérben rejlő birtokot jelent, a vérnek egy bizonyos állapotát, amely képessé teszi Káin szellemét célja elérésére. Káin meg akarja ostromolni az egeket. És Isten most képessé teszi őt erre. Így Káin, dicsőséges állapotában egy várost épít, Henoch városát, a beavatás városát, egy elő-Krisztianopoliszt, az alsó egyházat, amely pontosan szemközt áll az égi egyházzal, Melchisédek rendjével, és a következő dinamikus hívást intézi ehhez a Rendhez: „Gyertek át, és segítsetek nekünk!”

Nos, Barátaim, ezekben a jellemzőkben látom felragyogni a választ az általam feltett kérdésre: „Miért vagyok rózsakeresztes?”

Aki bensőjéből kiindulva rózsakeresztes, az testére, lelkére és szellemére nézve is, a következő tulajdonságokat birtokolja:

• A Káin-típushoz tartozik.
• Szellemalakjában erőteljes tudati hangsúlyokat hordoz.
• Hajlamos arra, hogy a lélek fontosságát és a lélekre vonatkozó törvényeket figyelmen kívül hagyja, ezeket a törvényeket saját felfogása szerint elhajlítsa, valamint ezeket – fajtájuk és állapotuk miatt – lenézze. A vérében működő hajszoló erők hatására nagy érdeklődést mutat a szellemtudományok iránt és e tudományok szellemi javait számára nélkülözhetetlen eledelként asszimilálja.
• Ebben a szükséghelyzetben felfedezi, hogy lélekgyilkosságban vétkes. Így a szellemi tudományok mellé odaállítja Krisztus tűzegyházát, hogy a lélek ellenőrzése és hatása alatt szellemi fejlődése a helyes irányba haladjon.
• És így fog majd, Isten szelleme által fellobbantva, szabad önátadásban alámerülni Jézusban, az Úrban, hogy a Szent Szellem által újjászületve, tovább mehessen az Úr színe elől Nod földjére, az Édentől keletre. Ez azt jelenti, hogy mivel a szellem új lélekállapotra ébreszti, saját fajtájának megfelelően Hánókh (Henoch), a beavatás születik meg belőle. És ezt a beavatást nem felülről ajándékozzák oda neki! Ez a beavatás őbelőle születik meg!
• És testvéreivel így épít egy várost a szellem, lélek és test szerint, Henoch városát, a földön küzdő egyházat, mely a föld sötét szülőméhéből az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében odakiáltja a Fény Hierofánsainak: „Gyertek át ide és segítsetek nekünk!”

A tulajdonságoknak ezzel a hétszeres birtokával – a hetedik tulajdonság az előző hat összefoglalása – jellemezhető a rózsakeresztes testvér. Az évszázadok során mindig is üldözték és mindig az életére törtek. Minden időkben üldözik és meg akarják semmisíteni művét. Vadásznak rá, és mégis vigaszban részesül. Keresztre feszítik, és mégis él.

Isten adott neki egy jelet, hogy senki se ölhesse meg őt. Ha valaki mégis megtámadná, az hétszeresen kárt vall, mert a rózsakeresztes az emberiség nagy Testvériségéért dolgozik. Rátalált a kereszten kinyílott rózsára és el is nyerte azt.

 

J. van Rijckenborgh

A belső megszabadulás tudománya

 

Azt mondják, a tudás hatalom. A társadalmi életben ezt a kijelentést naponta megerősítve látjuk, de az ellenkezőjét is! És vajon mi a helyzet azzal a tudással, amit Gnózisnak nevezünk? Létezik-e olyan lényeges ismeret, amely meghaladja az értelmünket?

 

A fenti kérdések vizsgálatához figyelmünket először olyan fogalmakra kell irányítanunk, mint „tudás” és „tanulás”. A tanulás szokványosan azt jelenti, hogy értelmünkkel információkat veszünk fel és tárolunk. A kívülről így felvett információkat szükség esetén megtartjuk, és – ami belőlük megmarad – kívánság szerint előhívhatjuk. A tanulás értelmi folyamat, amely korlátozott ideig tartó mentális tudáshoz vezet. Az így összegyűjtött tudás tehát az én tevékenységének az eredménye, amely a bölcsőtől a sírig tartó fejlődése folyamán kifelé irányul és a világra összpontosít. Ebből keletkezett az anyagelvű kultúra. A politika, a tudomány és a társadalmi élet teljesen ebből a folyamatból indul ki. Aki sokat felhalmoz az ilyen jellegű tudásból, tekintélynek örvend. Ha pedig más teremtményeket illető ismereteit ügyesen ki tudja használni, hatalmat nyer felettük. Az ilyen tudás tehát valóban hatalom.

 

Az én korlátozott tudása

A kérdés azonban az, hogy ezzel a tudással – az emberiség történetével összefüggésben szemlélve – vajon megoldhatók-e az élet rejtélyei? Elvi, alapvető kérdéseinkre meglelhetjük-e az igaz választ betanult feleleteinkkel. Adtak-e így valaha is végleges választ a kik vagyunk,- honnan jövünk- és hová tartunk kérdéseire? A tapasztalat egyre inkább megtanít rá, hogy milyen korlátozott is az én tudása. Komoly béklyóit csak látszólag képes legyőzni – például kábítószerekkel – de valóságosan nem. Mert a drog-kábulat után a megszokott, mindennapi élet a maga összes problémájával ismét hatalmába keríti az embert.

Talán nem más az élet, mint a problémák ördögi körforgása? Vagy másfajta tudásra van szükség, amely a mindennapok szorongásai és gondjai fölé emel? Van-e olyan tudás, amelyre teljesen más tanulással tehetünk szert? Ez a tanulási folyamat, történelme során mindig is kísérte az emberiséget, melyet a misztériumiskolákban valósítanak meg. Ez a másik tudás az ‘újra-emlékezéssel’ kapcsolatos, és a teljes emberre, tehát nemcsak a négyszeres személyiséget vezető énre vonatkozik. Nem korlátozódik az értelemre, hanem a valódi lélekből indul ki. Az igazi lélek a létünk alapját képező életelv: az életterv. Ez a mindent átfogó életterv messze meghaladja átlagos értelmi képességünket. Áttörhetjük vele a téridőrend határait, és ez visszavezet az örökkévalóságba. A mai ember azonban annyira elfajult, hogy igazi lelke hatástalanná vált, és egy állatias természetlélek lépett a helyére. Ezért többé már nem tudja úgy minden további nélkül felismerni és betölteni feladatát, hogy visszatérjen az örökkévalóságba. Különbséget kell tehát tennünk a természethez kötött lélek – a természetlélek – és az isteni élettel kapcsolatban álló lélek – az isteni vagy halhatatlan lélek között. A természetlélek még keresi élete célját. A halhatatlan lélek viszont ismeri azt. A természetlélek az életet az érzékszervek, az én-tudat és az értelem segítségével értékeli. A halhatatlan lélek a végtelenségből merít, és semmiféle földi mérték nem szab határt neki. Ebben a lélekben a kezdet már a véget is magába foglalja, ahogy a kifejlett növény már benne rejlik a magban. A halhatatlan lélek számára nem létezik idő, hanem csak fejlődés és kibontakozás.

 

A belátás hiánya

A ‘kibontakozás’ és ‘fejlődés’ szavak már utalnak rá, hogy valami – ami mindig is létezett! – kezd megnyilvánulni és kibontakozni. A földi lélek bonyolult rendszer ugyan, de az értelem részben mégis ki tudja puhatolni. A halhatatlan lelket azonban nem tudjuk eszünkkel elemezni, mert ez meghaladja az értelem határait.

A halhatatlan lélek megszabadításának lehetősége mindenki számára adott. Tér és idő azonban korlátok közé szorítja a földi tudatot, és gátolja a halhatatlan lélek megnyilvánulását, mivel teljesen az érzékszervi észlelés, és a rokonszenven vagy ellenszenven alapuló gondolkodása uralkodik rajta. A földi léleknek semmi kapcsolata nincs a valódi élettel. És ezért marad az ember – olykor-olykor megélt boldogsága ellenére – belül elégedetlen és beteljesületlen.

A helyzetet a következőképpen szemléltethetjük: egy építőmester építőanyagot kap. Mivel azonban a tervet, amihez az anyagot küldték, még nem ismeri, nem tudja mit tegyen vele. Találomra házépítésbe fog, noha talán az volt a szándék, hogy híd épüljön belőle. Az eredmény bizonyára nem lesz kielégítő.

Minden ember építőmester, aki ismeretlen építőanyagot kap. Ismeri-e élete értelmét? Tanulmányozta-e élettervét?

 

A lélek tartalmazza az építési tervet

Aki fel akarja fedezni létének értelmét, és meg akarja érteni feladatát az életben, annak meg kell megszabadítania magát attól az ismerettől és tudománytól, amit ráerőltettek és elsajátíttattak vele, és az eredeti lélek tudatára kell ébrednie. Ez tartalmazza azt az élet- és építési tervet, valamint azt az ismeretet és tudományt, amely a megvalósításhoz szükséges. Ezt az ismeretet és tudományt pedig először fel kell tárni, hogy az építési terv megvalósulhasson.

De hogyan is kell itt eljárni? Ki van még tudatában eredeti, halhatatlan lelkének? Ez az ismeret sokak számára elveszett. Ezért az első lépés az én-központúság korlátozott életéből kivezető úton, annak a belátása, hogy a földi életet – és a földi lelket is – valóban a tér és idő dimenziója korlátozza. Ezért tanácsolják a misztériumiskolák tanulóiknak, hogy kutassák ki a világot és az embert alakító és meghatározó erőket és törvényeket, hogy ezekről helyes ismereteik legyenek – mindezt pedig azért, hogy ismét emlékezzenek rá, milyen és miben áll az „igazi” élet.

Ekkor felfedezhetjük, hogy az ember teljesen a tér és idő teremtette képekhez kötődik, amely teljesen a markában tartja őt. Az évek, hetek, órák és másodpercek körforgása határozza meg az életet. Mindig túl sok vagy túl kevés az időnk. Mindennapi életünket vajon nem emlékeink vagy a jövőre vonatkozó terveink határozzák-e meg, amelyek ezeken az emlékeken alapulnak? Csak nagyon ritkán éljük meg a jelent úgy, amilyen az valójában. Az ember életét ezenkívül erősen befolyásolja az a tér is, amelyben mozog: saját teste, családja, munkája, a kis- és nagyvilág és a világmindenség. Ezek elől lehetetlen kitérni. Tér és idő alkotják a lét határait. E téren és időn belül minden ellentétekben nyilvánul meg. Fenn és lenn, nagy és kicsi, világos és sötét, okos és buta, nőies és férfias, élet és halál, háború és béke áll egymással szemben, és a sor a végtelenségig folytatható.

A napfényben kinyíló minden virág virul egy ideig, majd elhervad. Az ellentétek tehát a térhez és időhöz vannak kötve. Ezek a dimenziók törvények, a törvények pedig rendet teremtenek. És ez a rend nemcsak elméletileg létezik, hanem kikerülhetetlen, helyreigazító erővel bizonyosodik be. Ha valaki egyénileg vagy közösségként keresztezni akarja, vagy meg akarja törni ezt a rendet, vállalnia kell a következményeket, és csak remélheti, hogy helyesen becsülte fel azokat!

 

Emlékezni az eredeti emberre

Mindenki tudja, hogy egyszer meg kell halnia. „Minden porból lett, és ismét porrá lesz” – mondja a Biblia. Ezzel a törvénnyel szemben tehetetlenek vagyunk. De miért vált ki a halál olyan kellemetlen érzést, miközben más természeti törvényeket probléma nélkül elfogadunk? Azért, mert a halálban talán felvillan az örök élet halvány emlékezete? Sejtjük talán, hogy lényünk legmélyén valami halhatatlannak kell lennie, mely tovább él a test halála után is? És azért rossz a lelkiismeretünk, mert ezt a halhatatlant életünkben nem ismertük fel és nem valósítottuk meg?

Megpróbál-e Ön emlékezni erre? Keresi-e a halhatatlanságot, az örökkévalóságot? A halandóság és halhatatlanság határán nem lehet csak úgy, minden további nélkül átlépni. A János evangéliumban ezt olvassuk (18,36): „Az én országom nem e világból való”. Az első Korinthusi levélben pedig (15,50): „Test és vér nem örökölheti Isten országát”.

A kijelentés, hogy „az én országom nem e világból való”, mutatja, hogy két birodalom, két élettér létezik: Isten birodalma és a téridőrendi világ. Ebből következik, hogy kétféle törvény vagy rend is létezik: egyrészt a téridőrendi világ törvénye, az ellentétek törvénye, amely a földi élet minden területén érvényes, az emberek közti szeretetre is. Másrészt itt van az örökkévalóság törvénye, az igazi, isteni szeretet törvénye.

Hogyan ismerhetjük fel újra és tapasztalhatjuk meg az örökkévalóság rendjét? Ahhoz, hogy erre a kérdésre felelhessünk, keresnünk kell az élet értelmét itt a térben és időben. Ezt a mulandó világot az örökkévalóság gyakorlóiskolájának is nevezik. Mert tapasztalatok révén itt kell megtanulnunk és belátnunk, hogy emberi szeretetünk nem töltheti be a magasabb élettörvényt. Ez a felismerés felkelti a vágyat az egyetlen szeretet után, amely a világi szeretet legmagasabb megnyilvánulásán is túl van. A természet Isten tankönyve, melyben fel vannak jegyezve az örökkévalóság törvényei. Ennek közepén áll az ember. De nem törődik ezekkel a törvényekkel, mert mindig úgy véli, hogy fontosabb teendői vannak.

 

Az én én marad

Tulajdonképpen miért is foglalkozik az ember szüntelenül azzal, hogy megoldja élete problémáit? És miért nem sikerül neki? Az énje, vagy a lélek áll az útjában? Kinek a figyelmét kerüli el a helyes megoldás? Kinek nincs ideje rá, hogy elmélyüljön Isten törvényeiben? Ki érzi úgy, hogy korlátozzák? Ki fél a haláltól? Vajon nem az én tartja-e fogságban a lelket? Esetleg így szól: „Igen, én már csak ilyen vagyok. Az én én marad”. És ezzel kizárja azt a lehetőséget, hogy kudarcáért maga lenne a felelős. Mert nem más, hanem az én az oka minden problémának!

Hogyan keletkezett az én? Gondolkodásból, érzésből és cselekvésből épül fel. A jelen és a múlt valamennyi gondolatának, érzésének és cselekedetének összege. Ezért is él a maga gyártotta képekből és érzésekből. Azokból az illúziókból él, melyeket maga teremtett. Ezért nem birtokol semmi lényegeset. E világ törvényeiben gyökerezik és az örökkévalóság kegyelméből él, anélkül, hogy felismerné vagy akarná ezt az örökkévalóságot. Mint hó a napsütésben, úgy olvadna el az én az eredeti életterület törvényei alatt.

Ha meg akarjuk ismerni a valódi isteni szeretet egységét és örökkévalóságát, akkor az énnek félre kell állnia. Ez pedig csak akkor valósulhat meg, ha megismertük önmagunkat, ha találtunk egy álláspontot az énünkön kívül. Halandó személyiségünk életének csak akkor lesz mély értelme, ha valóságnak fogadjuk el a múlhatatlan életet, amelynek magja bennünk van. Ez a valóság közelebb van hozzánk, mint kezünk és lábunk, észrevehetővé válik ugyanis megtisztított szívünk csendjében. Mihelyt tehát felismerjük, hogy az örökkévalóság akadálya a mi tolakodó, fáradhatatlan helytállási törekvésünk – a téridőrend korlátai máris veszítenek szorításukból.

 

A valódi tudáshoz, a Gnózishoz vezető út

A gnosztikus úton feltárható az igazi ismeret – a Gnózis. Sokáig tarthat, míg az én titkos szándékait kiismerjük. Gyakran anélkül érzékeljük és fogadjuk el ezeket, hogy véleményt alkotnánk róluk. Ezért a gnosztikus út abszolút éberséget követel tőlünk. A valódi lélek gyarapodó tudata által egészen új dimenzió keletkezik az életben. És a kellő pillanatban megjön mindaz a segítség, amelyre ebben az új dimenzióban szükségünk van. Akinek van szeme, hogy igazán lásson és füle, hogy valóban halljon, az új tudat által megtanulhatja felismerni az istenterv titkait. Mulandó létünkben így megnyilvánulhat egy új, örökkévalósági élet. Az ember ugyanis olyan, mint a gyümölcsben rejlő mag. Ha az örökkévalóságnak ez a vetőmagja megnyilvánul, az örökkévalóság élete is ténnyé válik. A keleti bölcsességben „a lótuszvirág gyöngyének” nevezik ezt a magot. Isten szeretete, a Gnózis közvetlenül kapcsolódik ehhez a maghoz. Aki megnyitja magát neki, az belép a keresztény misztériumok első szakaszába: a hit fázisába. Szívében ekkor átéli az örökkévalóság érintését.

A keresztény misztériumok második szakasza a remény, az új lelkesülés fázisa. A mag csírázni kezd bennünk és kialakul a jó és rossz megkülönböztetésének új képessége. A csíra áttör a földi sötétségen és a fiatal hajtás a fény felé tör.

 

Az ellenállásokat felszámolják

A remény a keresztény misztériumok harmadik állapotához, a szeretethez vezet. A valódi lélek újjászületett, és most új törvényként működik. Minden ellenállást félretolnak, minden ellentmondást felszámolnak. Isten és ember eggyé vált. A csírából kifejlődött a növény, és kezdődik a virágzás. Így tér vissza az ember az isteni tökéletességhez. A magasabb rendű törvény érvényesül, az alacsonyabb elmúlik. Az eredeti tudás, a Gnózis felszabadult.

A János evangéliumban (1,12) ezt olvassuk: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” Befogadni őt, annyit jelent, hogy a szívben helyet készíteni az örökkévalóság magjának, ez pedig a Gnózis befogadásához vezet. A Gnózis saját lényünk felismerését, a lét és az élet céljának megismerését jelenti. Ez a tudás olyan hatalom, amely minden más hatalmat felülmúl. Ez mutatja meg az igazi szeretetet, amely a földi létben nem található meg. Ez a szeretet, és ennek a szeretetnek a megismerése az isteni mindenhatósághoz való visszatérés kiindulópontja. Az új lélekben rejlik az emberré válás és rendeltetésünk terve. Abban a pontban található, ahol a vízszintes és a függőleges élet keresztezi egymást. Ha ezt a szellemi központot megeleveníti Krisztus ereje, elkezdődik a megfordulás és az újra-feltámadás vagy transzfiguráció folyamata. Az örökkévalóság ezzel megkezdi a mulandó feloldását. A halandó én-lélek beleolvad az igazi ember, az Istenfiú lelkébe. Az arany rózsa kivirul. Isten és ember egyesülésével így legyőzetik a „bűnbeesés”, az ellentétek törvénye.

Mindenkire ez az értelmünkkel alig felfogható, magasztos feladat vár.

A fény kincseskamrájának kulcsa

 

Az örök Ige, amely – a János evangélium mágikus bevezetője szerint – Istenből árad ki, minden misztérium megközelítésének arany kulcsa. Ez az az örök titok, amely átöleli az egész mindenséget. Ez a naptest, valamint a mikrokozmosz és makrokozmosz szellemi világosságának magja.

 

Ez a szó a teremtő ‘Fiat’, a felcsendülő harsonaszó, mely a monádikus lángesőt elindítja, és az életet végtelenül sokrétű rezgésekben és színárnyalatokban megnyilvánítja. Az élet ezáltal „megfürödhet” az egyetemes égboltban, mely visszatükrözi a mindenségszeretet sugárzó fényét. Ez a misztérium körülfogja és átöleli a világmindenséget. Ez a „kezdet igéje”, mely ma is létezik és mindig is lesz. „Ebből a misztériumból jöttem elő” – mondja Jézus a Pistis Sophia Evangéliumában. Ennek az igének a hét áramlatából áll az új ember fényruhája.

Az isteni teremtésben rejlő nagy misztériumról csak az igaz ismeret vallása, a tiszta Gnózis vallása lebbentheti félre a fátylakat. Ez a Gnózis a monádikus lángból kiáramló és a szellemet a fénylélekkel összekapcsoló emanációk egyesülése. Ez a fénylélek mindenkiben benne rejlik. Jézus azt mondja erről: „Ébredjetek fel álmotokból, és emelkedjetek fel Krisztusban, aki fel akar venni titeket a világosságába.” A Gnózis az Önök szívében fog megszületni, s fejükben az élő ismeret gyümölcseként megnyilvánulni. Ez a Gnózis, a fénylélekről szóló ismeret világosíthatja meg Önöket, és ajándékozhatja oda a fény kincseskamrájának kulcsát.

 

Az anyatejjel magunkba szívott hazugságok

Ezek a szavak, valamint az ősrégi szövegek más töredékei is ismeretesek voltak a keresztény időszámítás kezdetén az akkori vallási és filozófiai körökben. Ezek egy egészen másfajta gondolkodáshoz és tökéletesen más vallásos tapasztalathoz vezetnek minket, mint ami a Názáreti Jézusról szóló történelmi tudósításon alapul – vagyis azon a felfogáson, ahogyan az egyházatyák és követőik az evangéliumokat évszázadokkal ezelőtt értelmezték.

Ha karácsony ünnepe újra a küszöbön áll, a hiteles rózsakeresztesek bizonyosan nem Krisztus születésének romantikus, évről-évre az emberiség elé tárt történetével foglalkoznak majd. Ezt a regényes elbeszélést és a történelmi „tényeket” időközben különböző oldalakról kemény támadások érik. Az evangéliumokat elsősorban történelmi tudósításként felfogó kereszténységet azzal a komoly váddal illetik, hogy a keresztény tanokat saját céljaik érdekében átértelmezték. Az elmúlt évszázadokban már sokan rámutattak erre az árulásra, tiltakozásukat azonban újra és újra vérbe fojtották. Most azonban az emberiség a leleplezés korszakában él.

Ha a dolgokról és állapotokról lerántják a leplet, nem mindig tárul elénk örvendetes látvány. A meztelen valóság megmutatja, hogy mennyire eltorzult az önmagunk által teremtett társadalom, tudomány és vallás. Ezért nem csoda, ha sokan egyrészt megrémülnek, ha ezek a tények nyilvánosságra kerülnek, másrészt viszont mohó érdeklődéssel szívják magukba az ilyen ismereteket. Mert az emberiség szinte szomjazik az igazságra.

 

Átsiklani az igazság felett?

Aki elmélyülten foglalkozik a Biblia tisztán történelmi értelmezése és saját tapasztalatai között fennálló ellentmondásokkal, majd e gondolatait papírra is veti, az bizonyosan sokak érdeklődésére számíthat. Emellett azonban felvetődhet a kérdés, hogy azoknál, akik a Gnózist így akarják népszerűsíteni, nem játszanak-e szerepet a személyes érdekek is. Meg vagyunk győződve arról, hogy korunkban a leleplezésnek tökéletesen becsületesen és belső ösztönzésből kell megtörténnie. Aki így jár el, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy létezik egy modern szellemi iskola, melyben a test és lélek újjászületésének folyamatát már jó háromnegyed évszázada tanítják és alkalmazzák. Ezen pedig bizonyára érdemes elgondolkodni. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy következetesen elhallgatják azt a tényt, hogy Jan van Rijckenborgh, a modern gnosztikus és transzfigurista már akkor beszélt és írt a Gnózisról – mint a belső ismeret és megszabadulás forrásáról – amikor még ezek a modern publikációk meg sem jelentek. Sőt mi több, alapított egy tisztán gnosztikusan irányuló közösséget, mely időközben már több mint harminc országban van jelen és vonja magára a valódi igazságkeresők figyelmét. Jan van Rijckenborgh szívesen idézte a barokk misztikus, Angelus Silesius szavait:

„Ha Krisztus Betlehemben ezerszer is megszületne,

ám benned nem, akkor mégis el vagy veszve.

 

Az örök ige bizony még ma megszületik.

Hogy hol? Ott, ahol önmagadban önmagad elveszik.

Az üdvösség kapujában csak az lehet,

Ki az új életben megszületett.

 

Azt kérded hát keresztény: Hol van Isten trónja?

Benned, hol ő Fiúként megszületik újra.

 

Ha te Isten-szülte, a Fiút az új létre segíted,

akkor te távozol, ő pedig beléphet.”

 

Az eljövendő új ember című könyvben ezt írja Jan van Rijckenborgh:

„Először is egy régi témát kell elővennünk: Krisztus nem egy magasztos hierofáns, aki valahol az anyagi világon kívül tartózkodik, hanem elsősorban személytelen, korlátlan lény, aki világosság, erő és hatalmas sugártér alakjában ismerhető fel. Ez Krisztus sugártere, amely közöttünk megjelent, és sötét világrendünket nem hagyja nyugton. Ennek a sugártérnek, ahogy ez világosan felismerhető, hatalmas befolyás, sőt befolyások egész sora a következménye.”

 

A gnosztikus azt tanítja, amit tud

Jan van Rijckenborgh templomszolgálatokon és előadásokon évtizedeken át magyarázta az egyiptomi misztériumok, a manicheusok, az esszénusok, a bogumilok, a katárok és a klasszikus rózsakeresztesek Gnózisát, mielőtt még korunkban a keresők nagy serege számára a Gnózis fogalma egyáltalán közismertté vált volna. Rámutatott a gnosztikus vonásokra Hermész Triszmegisztosz, Buddha, Lao-ce és sok más, a Gnózishoz tartozó bölcs tanában. Arra ösztönözte tanulóit, hogy maguk is ellenőrizzék kutatásait, hogy felismerhessék, mi az, ami Gnózis, és mi nem az.

Mintegy ötven évvel ezelőtt megjelentette a Dei Gloria Intacta (Isten dicsősége érinthetetlen) című művét, mely teljes áttekintést nyújt a megszabadító útról. 1945 májusában – napokkal a második világháború befejezése után – e könyv első fejezetét használta fel a haarlemi templomban tartott, háború utáni első beszédében. Ez volt az ő Fama Fraternitatisa, az ő közvetlen hívása és felszólítása a tanulókhoz, hogy szabadítsák meg magukat a természetvallásos, dogmatikus kereszténységtől. Tanulóit mesteri módon vezette ki az egyházi gondolkodás sötétségéből az egyetemes kereszténységhez. Megmagyarázta a gnosztikus misztériumokban rejlő újjászületés ösvényét, melyet Krisztus követőjeként mindenki bejárhat. A Dei Gloria Intactaban ezt írja:

„A kereszténységet nagyobb összefüggésben kell látni. Nem Betlehemben kezdődött, hanem a Nílusnál. […] Már ez az utalás is hatezer évre vezet vissza, az egyetemes Krisztus-fáradozás pedig több millió éves.”

 

A Krisztusfény 33. beereszkedése

Az isteni világosság beereszkedése és a mindenség kozmikus óraszerkezete meghatározott viszonyban áll egymással. Az interkozmikus sugártér, mely korunkban a 33. alkalommal sugárzik be az árja korszak idején, évszázadunk végére újra egy fokkal előbbre lép az állatövi cikluson. Az állatövi óramű ezen utolsó perce rendkívül nagy jelentőségű: az emberiség ugyanis időközben megérett egy szellemi forradalomra, a döntő jelentőségű szellemi átváltozásra. Jelenleg egy kb. 6 000 évet átölelő kozmikus fordulat végső szakaszában állunk, melynek utolsó fázisában egy új tudatállapotnak kell megnyilvánulnia és áttörnie. Ez az áttörés azon mélyreható tapasztalatok eredménye, melyeket az idő területeinek fájdalom-útján haladva kegyetlen küzdelmek árán szerzünk. Pillanatnyilag újra a világ-óceán hullámhegyén hányódunk. Ide-oda dobálnak bennünket a Nap-makrokozmoszból jövő mágneses orkánok, melyek életterületünket megtámadják. Tudjuk, hogy a sugárzás mindent megérint és befolyásol, és szinte valamennyi elemet átitat. A Nap-kozmoszból jövő sugárhatások így érintenek meg és befolyásolnak minden életet, és semmi sem tartóztathatja fel őket. Ezáltal számtalan ember tudatát támadják meg, új tapasztalatok és érzékelések forgatagát okozva. Ez egy átfogó, új tájékozódáshoz vezet, s azzal a törekvéssel jár, hogy a tudatállapot megváltozását új módon magyarázzák. Ezek a kísérletek keserű és kiábrándító társadalmi jelenségekhez kapcsolódnak. Sokan fordulnak el a társadalom jelenlegi formájától. A jó és a rossz egyre szélsőségesebb formában áll egymással szemben, mialatt az új korszak mindenen keresztül utat tör magának.

 

Újat építeni, vagy csak átépíteni?

Sokan visszariadnak attól a követelménytől, hogy önmagukat megváltoztassák, és csak minden régi lebontásán fáradoznak. Mások az újjal szembeni ellenállást kihasználva régi, korhadt filozófiákat és teológiákat mentenek át az új időszakba. Ezen kívül vannak olyan csoportok is, akik semmit sem akarnak tudni a változásokról és megújulásokról, s minderre az „ez csak a New Age” elcsépelt érvével legyintenek.

Tény viszont, hogy az „új korszak” már elkezdődött, mégpedig drámai megnyilvánulásokkal! Roppant érdekfeszítő időszakban élünk. Azt a pillanatot éljük meg, amikor az emberiség a fogságban tartó falak ellen fordul. Ki akar törni abból a bezártságból, amelybe a dogmatikus kereszténység és más hasonló vallások zárták be.

A Szellemi Iskolában e nagy változásokat már sok évvel ezelőtt bejelentették, és részletesen megtárgyalták. A kultúrák átalakulásának kellős közepén állunk, mely minden országban és népnél végbemegy. Ez mind az emberiség, mind az egyes személyiség tudatát befolyásolja. A Nap-makrokozmosz új világosság-sugarai nemcsak az asztráltestet, hanem az éter- vagy élettestet is megtámadják. Az új korszak változásai tehát az egész személyiséget érintik. A még sokak számára idegen erő, lényünk aurikus-mágneses rendszerén keresztül jut a lélegzőtérbe. Ezt az erőt „belélegezve” – és ezt óráról órára megtesszük -, nem vonhatjuk ki magunkat a hatása alól. Tudatunkat megnyitja a természet rejtett nézetei számára, s arra ösztönöz, hogy életünk hangsúlyát máshová helyezzük.

 

Az út végre felfelé vezet?

A nagy átalakulás következtében egyre mélyebbre merülünk az anyagban melynek eredménye többek között a szédítő gyorsasággal fejlődő elektronika is (a számítógépek, a telekommunikáció, a távvezérlés stb.). Emellett azonban egy másik, szintén gyorsan növekvő csoport a kozmikus befolyások hatására egy egészen más világképet sejt meg, s ezt megkísérli kikutatni. E fejlődés kezdetén, a régi szabályok elvesztése miatt, még túlnyomórészt zavar és bizonytalanság uralkodik. Ennek ellenére a csillapíthatatlan tudásszomj fokozódik: megismerni az ember eredetét, eredeti állapotát és létünk céljáról bizonyosat tudni. Az ilyen keresők át akarnak törni a mindenség titkaihoz, és fel akarják fedni a lét gyökereit.

A régi, külső hatalomként felfogott Isten „meghal”, s a szív az új, szellemi láthatár felé fordul. De ott nagy veszélyek leselkednek, mivel a hatalmas kozmikus impulzust a még elvakított emberek nem tudják teljes terjedelmében felfogni. Ekkor olyan „magyarázók” és „értelmezők” is előállhatnak, akik mindent tudnak, de a lényeget eltitkolják. A szellemi impulzust elferdítik, s az emberiséget egy új börtönbe vezetik.

Különféle mozgalmak és csoportok ajánlkoznak, melyeket a Biblia hamis prófétáknak nevez. Ezek saját igazságaikat hirdetik, és mindent ehhez az „igazsághoz” igazítanak, hogy fenntarthassák magukat. Így kell tenniük, mert amíg nem fordulnak valóban az egyetlen világosságok világosságához, nem is tehetnek másképp.

 

Az eredeti ige megérinti az embert

Hogyan jutnak a hamis próféták saját értelmezéseikhez és magyarázataikhoz? Úgy, hogy szubjektívan reagálnak a szellemi fény kiáradására. Ez a világosság mindenütt jelen van, és mostantól teljesen új módon kapcsolódik a világhoz és az emberiséghez. Ez a szellemi fény az „Igéből” származik, mely a kezdetektől mind a mai napig az egész mindenséget megérinti és áthatja. Ez a másik élet pránája, a másik világé, mely minden sejtünket megérinti, hogy a földekről behordja a termést.

Az aratást már régóta készítik elő. Vetőmagját már korszakokkal ezelőtt elvetették, és ami kihajtott belőle, megérett az élet termőföldjén. Milyenek lesznek a gyümölcsök? Hogyan fogják őket learatni? Krisztusban történik-e majd az aratás? Mit jelent az, hogy „Krisztusban”? Azt jelenti, hogy az Ige, mely számunkra élet és világosság, három hatalmas alapon nyugszik. Az Ige nemcsak a teremtés alapvető ereje, hanem az ismeret megnyilvánulásaként, felfedve a szellem és a lélek lényét, benne rejlik minden szent beszédben is. És ez az ismeret, ez a tudás a harmadik: a Gnózis, a megnyilvánult Ige!

 

A valódi szellemközösség a fény gyújtópontjaként hat

Az Igét számtalan olyan küldött hozta el nekünk, akik nem csak beszéltek a világosságról, hanem magukban fel is tudták szabadítani azt, és ki is tudták sugározni. Közösségeket alapítottak, melyekben a világosság hatalmas, vibráló sugártérként nyilvánult meg. A történelem során voltak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor a felettes természetnek nevezett másik, tiszta világ fényereje a földszférában világosságtérséggé, légkörré összpontosult, melyben az életnek új lehetőségeket ajándékoztak. E világosságtérnek köszönhetően a szellemi fejlődés irama nagyon felgyorsulhatott.

Így tart lépést a világosság beereszkedése az állatöv óraművének haladásával. Az istenfáradozás újabb hullámát most is átéli az emberiség. És mindazok, akikben a halhatatlan lélekerőből él valami, még ha egészen kis mértékben is, a Gnózisfény segítségével felvétetnek az aratási területre. Ennek bizonyosságában hívták életre az Arany Rózsakereszt modern Szellemi Iskolájának küldöttei és alapítói az új gnosztikus szerzet úttörő csoportját, hogy egy magas szellemi szintet elérve, fiatal Gnózisként, együttműködhessen a beereszkedő világosságtérrel.

 

Mit mondhat még nekünk a karácsonyünnep

Így jutunk el három lényeges kérdéshez:

„Mit jelent nekünk, rózsakereszteseknek a karácsonyi ünnep, a világosság ünnepe?

Mit jelent számunkra a Názáreti Jézus születése?

Mit jelent számunkra Betlehem békéje?”

Ezek csupán külső jelképek számunkra, történelmi események, melyeknek már semmilyen időtlen jelentésük sincs? Vagy az egészet teljesen más megvilágításban látjuk? Igen, egészen biztosan! Mert Betlehem a saját szívünk jelképe, ahol a rózsa fénye, az ősatom világossága megszülethet. A fényünnep a főszentély nagy csodája, mihelyt a tobozmirigy-szentélyben a monádikus láng egyesül a szív kundalínijével. Ekkor mondhatják azok, akik mint Jézus, bejárták ezt az utat: „Én és az Atya, az élő lélek és a Másik, én és a monádom egyek vagyunk!”. Ha a világosság a személyiségben – az élő lélek szolgálatában – elkezdett keringeni, akkor be lehet járni a rózsa keresztútját, a via dolorosát, egészen a halál legyőzéséig.

Jan van Rijckenborgh célja egy olyan szellemi iskola alapítása volt, amelyben egy úttörőkből álló csoport, ifjú gnosztikus szerzetként gyújtópontot képez, tehát olyan közösséget, amely a mindenütt jelenvaló Gnózisfényt képes felfogni és visszatükrözni. Ebben a közösségben a Gnózisfénynek hatalmas tűzzé kell válnia, mely eljut minden keresőhöz, aki a szívét meg akarja nyitni a Gnózis számára.

 

Felkészülni a nagy lépésre

Hogyan lehet ehhez a közösséghez tartozni? Úgy, hogy az asztráltestet megszabadítjuk a dialektikus lét asztrális szférájától, és belépünk az egészen másba, az egyetlen világosságba, mely maga a Gnózis. Ez a fény közelebb van hozzánk, mint a kezük és lábuk. Szüntelenül megérint minket. Átsugárzik rajtunk, beburkol, és minden oldalról áthat minket. Aki ennek tudatába jut, és ebben a fényben akar élni, annak előtte meg kell tennie néhány alapvető lépést – meg kell tisztítania magát, hogy alkalmassá váljon a lélek és a szellem egyesítésére.

Hogyan érheti el az ember a belső megvilágosodásnak ezt az állapotát? Tökéletes odaadással, melyben egész életét erre a folyamatra hangolja, megszabadítva magát a régi dialektikus természettől, és a hangsúlyt a halandó éntől elvonva következetesen a halhatatlan lélek életére helyezi. A régi természettől elszakadva meg kell azt tagadnia. Ha ez nem történik meg, minden a régiben marad. Akkor legfeljebb csak hívők lehetünk, sőt még hitetlenek is, de transzfiguristák semmi esetre sem.

 

A belső észlelés magasabb oktávja

A rózsa ereje belülről kifelé sugárzik, melynél egy észlelhető fluidumról van szó, az életprána kiáradásáról. Ebben az erőben nyilvánul meg az Ige, az emberek élete és világossága. Ez a szívszentélyben létrejövő érintés a Jézus-születés a szív megtisztított barlangjában, amelyet Krisztus, a világ világossága, a szent Hétszellem mindenütt jelenvaló világosságtere tesz lehetővé. Ennek a szokásos értelmet messze meghaladó magasztos folyamatnak az oka Isten szeretete, amely a mindenség kovásza, a teremtés gyökere, és amely – még ismeretlenül – az új lélekben található meg. Ez a szűztől való születés! Ez az igazi belső megvilágosodás! Ez a belső megvilágosodás nem csak szenteknek és mestereknek van fenntartva. Itt a fényerő-atom meggyújtásáról van szó az igazságot kereső emberben, mellyel a tudaton átragyog a világosság, és új dimenzió nyilvánulhat meg.

Ezzel egy tökéletesen más észlelés keletkezik, a belső látás magasabb oktávja, melyben az isteni bölcsesség, a Gnózis beszél. Ez a bennünk lévő világosságszikra, a lélek Gnózisa, mely párbeszédben áll a Gnózis világosságterével. Ez az erő kiemel a korlátozottságából, és életünk hangsúlyát a másik, az élő lélek világára helyezi. Az ilyen Krisztus-ünnep már nem sorolható a mindennapi, szokásos élet eseményei közé.

Így láthatjuk meg az évnek ebben a pillanatában a Gnózis új aratási időszakának láthatárán a fényt felragyogni. Új, egyetemes érintés tör utat magának. Isteni lélegzet tölti meg a haláltermészet tereit, hogy az elveszett Isten-szikrákat megérintse, felébressze és visszavezesse a felettes természetbe. Aki ezt az üzenetet meg tudja érteni, az emelje fel a fény fáklyáját, hogy embertársai felismerhessék és kövessék őt. Ekkor lesz a Krisztus-ünnep valódi gnosztikus világosságünnep.

 

Nemzetközi Szellemi Vezetőség

A szív új nyelve

 

A Pentagram 95/4-es számában arról beszéltünk, hogy a szívszentély csak akkor beszélhet új nyelven, ha teljesen megtisztult. Megállapítottuk, hogy az egész hétszeres szív kapcsolatban áll az ember hét magelvével, és hogy a szív a központi nap, mely körül életünk forog. Ezenkívül a tudat középpontja is.

 

Mivel azonban a hétszeres mikrokozmikus rendszert nem lehet egyszerre, teljes összefüggésében megmagyarázni, hamar megmutatkozott, hogy megértési nehézségek adódtak, mert ennél a témánál túl sok összetevőt és nézetet kellett figyelembe venni. Kezdetben, egy bizonyos ideig el kell merülni a részletekben, hogy aztán az egészet helyesen tekinthessük át. Ezért szeretnénk e témát cikkünkben újra feleleveníteni.

Először is szeretnénk tisztázni, hogy mit értünk nyelv alatt. A gégefő segítségével minden élőlény többé-kevésbé artikulált hangokat kelt. E hangok kifejezik az ember vagy az állat értelmi és kedélyállapotát. Minden indulatot, ösztönt vagy felvillanó gondolatot hanggá lehet alakítani. De ezek a hangok még nem nevezhetők beszédnek. Beszédről csak akkor lehet szó, ha valaki a kedélyállapotát, értelmi megfontolásait és egész létállapotát úgy tudja kimondott szavaival ábrázolni, hogy a hallgató előtt tiszta kép alakuljon ki. A hang gyakran meghatározza a formát. A hang rezgés, hullám, ahogyan egy gondolat vagy vágy is rezgés.

 

Nyelvünk megtört valóság

A történelem előtti időkben a mennyek országának igazi embere a hang segítségével közvetlenül tudott teremtően hatni. Így a hang jelentette a teremtő ‘Fiat’-ot (legyen!) arra nézve, amit előzőleg elgondoltak és elhatároztak. Azonban mostani, mélyre süllyedt állapotunkban már nem dicsekedhetünk ezzel a képességgel. A hangnak manapság már csak ábrázoló szerepe van, csak pillanatnyi állapotokat képes leírni. Ezért mai nyelvünk csupán megtört valóság. Mély elsüllyedtségünk miatt az eredeti nyelvet már nem beszéljük. Emiatt a dialektikus életben teljes nyelvzavar uralkodik. A csengésből, rezgésből, rendből, harmóniából, hangzásból és nyelvből álló magasztos derű, mely az eredeti birodalomban az isteni gondolatból eredt, az emberiség bukása következtében diszharmonikus, fülsiketítő rikácsolássá fajult.

Próbáljanak csak meg egy tömegben két percig magukba mélyedni, hogy teljesen önmaguk maradjanak! Pokoli zűrzavart fognak maguk körül tapasztalni, melyet többek között az emberek gégéjéből jövő dallamtalan hangok okoznak. E hangokat agyuk és vérük pillanatnyi érzelmi állapota hozza létre. Ez a diszharmónia is alaposan bizonyítja, hogy milyen távol van tőlünk az isteni gondolatok kifejezésének képessége. És így talán felismerjük, hogy hatalmas távolságunk az eredeti élettől abból adódik, hogy már nem állunk közvetlen kapcsolatban az őspránával. Emiatt általános elfajulásba hajszoló erő lép működésbe. A mennyei ember elaludt, és létrejött a dialektikus ember.

 

A bábeli nyelvzavar még mindig időszerű

A bábeli nyelvzavar még mindig történelmi és tudományos törvényszerűség. Ha megkísérlik a mennyei adottságokat és erőket a dialektikához kötözni, akkor abból csakis zavar keletkezhet. Így próbálta meg – az ezoterikus beállítottságú – ember az idők folyamán a mennyei ember eredeti teremtőképességét a dialektikus lényben mantramokkal, varázsigékkel megvalósítani.

De lényünk dialektikus rendszere sohasem vonzhatja a mennyei embert. Ha ezt mégis megkísérli, akkor mindig lopásról vagy puszta majmolásról van szó. Ezáltal pedig csak még mélyebben az anyaghoz láncolódik.

Ezt a tényt tisztán felismerhetik, ha a teremtő gégefő működését az egész test viszonylatában vizsgálják. A gégefő a szív-fej rendszerhez tartozik. Ezt az egész rendszert a nyúltagy ellenőrzi mintegy összekötő tagként. A nyúltagy a nyakszirt magasságában fekszik, és közvetlen kapcsolatban van az öt tüdőkamrával és tartalmukkal. De tisztában kell lennünk azzal, hogy légzéskor a levegőnek csupán egy része újul meg a tüdőkben. Mindig hátramarad egy kevés elhasznált és friss levegőből álló keverék.

 

Az aurikus szféra együttműködésre kényszerül

Az ismert szólás szerint: „a körülmények formálják az embert”. Ez egy többszörösen megerősített igazság. Amikor az eredeti ember letért Isten útjairól, a ‘Fiat’ segítségével, amit akkor még ki tudott mondani, megteremtette saját körülményeit, melyeknek aztán áldozatává vált. Aki tisztátalan és zavaros környezetet választ – akár tudatosan, akár születés vagy nevelés által – az kénytelen megtapasztalni, hogy egész életlégkörét ez a környezet hatja át. Még aurikus szférája is (vagyis a saját lélegzőtere, amely közvetlen kapcsolatban áll a be és kilégzéssel) arra kényszerül, hogy alkalmazkodjon ehhez az életszférához.

A tüdőkben visszamaradó levegő így szintén meg fog egyezni ezzel az életszférával, ha elég ideig tartózkodnak benne.

Továbbá vérük, érzelmi- és gondolkodási központjuk és cselekedeteik is a választott közeget fogják visszatükrözni. Egész életállapotuk erről fog tanúskodni.

 

A beszennyezett állapot felismerése

Ha valaki külsőleg és belsőleg eggyé vált ezzel az állapottal és hirtelen tudatára ébred annak a tisztátalanságnak melyben él, még rengeteg mindennek kell történnie, mire állapota észrevehetően megváltozik. Néhány havi dohányzástól meg alkoholtól való tartózkodás és vegetáriánus táplálkozás még nem tisztítja meg a szívet.

A szabadulásnak, a megváltásnak és a tüdőrendszer megtisztításának ugyanígy nincs köze valamiféle vallásos csoport gyóntatószéken végzett térítési munkájához sem. Ez tisztán tudatos, tudományos folyamat. Míg valaki azt mondhatja: „megmenekültem”, vagy „megvilágosodtam”, addig életében nagyon sok mindennek tudatosan és folyamatszerűen ki kell fejlődnie és meg kell változnia.

Ha valóban szent komolysággal szándékában áll megkezdeni a megújulás folyamatát, akkor először tudatára kell ébrednie saját szétzilált létállapotának, valamint durva- és finomanyagi testei szennyezettségének. Csak az ilyen tudat szülte létszükségben fedezhetik fel, hogy ki és mi Krisztus és hierarchiája, és hogy mit jelent az Önök számára.

 

Krisztus ereje a feltámadáshoz vezet

Megállapíthatják, hogy a Krisztus-sugárzás az Önök számára egy még mélyebb bukás helyett feltámadássá válhat. A vallásos emberek milliói minden időkben felismerték ugyan – és bebizonyosodott előttük -, hogy az isteni élettörvényekre adott helytelen reagálás bukáshoz vezet. Ami azonban a feltámadást illeti, mely Ő általa valósulhat meg, úgy a megváltás ábécéjének első betűje eme milliók számára még nem csendült fel. Az emberiségnek először még meg kell tanítani az új nyelvet. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában az új nyelv elsajátítását nagyon is lehetségesnek tartjuk, amennyiben nagyon tárgyilagosan és teljes mértékben tudatosan eljutunk az én teljes összetöréséhez, és megtisztult szívszentélyünk lepecsételtetett a Krisztus-erőben és kisugározza azt. Ha ez képezi a gégehangok alapját, akkor a belőlük keletkező ige elkerülhetetlenül új és teremtő lesz. Ezért az Iskola minden tanulójának nagyon jól meg kell értenie, hogy az eredeti nyelvet, a teremtő fiat nyelvét egyetlen dialektikusan irányuló lény sem képes beszélni. Ehhez előbb végig kell járnia az újjászületés útját.

Ha némiképp felfogták saját „létállapotukat”, és valamennyire értik, hogy mit jelent az újjászületés folyamatában állni, akkor tudják, hogy ez utóbbi és a többé-kevésbé kiművelt dialektikus létállapot között még egy mély szakadék tátong. Ezt a mély szakadékot akarja a Krisztus-hierarchia a szív megváltó nyelvével áthidalni. Mielőtt azonban ezen a nyelven szólhatnánk, a szívünket komolyan meg kell tisztítanunk.

 

Mély szakadékot kell áthidalni

Ez a kérdés merül fel hát bennünk: „Hogyan tisztíthatom meg szívszentélyemet, hogy a közeli jövőben a szív új nyelvét beszélhessem?” A válasz így hangzik: ez elsősorban úgy válik lehetővé, ha tudatosan észlelik környezetüket, amelyben élnek és a helyet, ahol mozognak. És legyenek önmaguk. Fontos, hogy megvizsgálják saját életszemléletüket és környezetüket, és hogy ezeket a csakis Krisztusban megvalósítható életszabályokhoz mérjék.

Szívszentélyüket csak akkor tisztíthatják meg, ha kívül-belül alaposan át merik látni önmagukat, és életvitelük összhangban áll az Önök által asszimilált Tannal. Ha a harmónia nem teljes – rendszerint ugyanis még hiányzik belőle valamelyik tényező – akkor rendíthetetlen bátorsággal merniük kell önmagukat és saját környezetüket megváltoztatni, mert pontosan ez az, ami a vérük megtisztításának útjában áll.

 

A szükséges személyes forradalom

Önforradalmat kell tehát véghezvinniük. Ha nincs bátorságuk önmaguknál kezdeni, és saját keblükben kutatni, ha nem veszik észre a gerendát először a saját szemükben, ha nem kezdik el a munkát otthon, saját maguknál, de a megszabadító tant továbbra is belélegzik, akkor ennek óhatatlanul teljes diszharmónia és zavar lesz a következménye – ha ugyan jogos még a jövő idő. Saját érdekükben nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a megújulás folyamatát önvalójukban kell kezdeniük, és azt magánéletükre is ki kell terjeszteniük.

Ha ily módon igyekeznek megtisztulni, akkor lentről elkezdődhet a megváltás dinamikus folyamata. Ez az elveszett fiú történetének fontos pillanata, amikor búcsút int a disznóállapotnak. Ha így tudatosan tapasztalják az elveszett országba való visszatérést, akkor lélegzőterükben új rezgés keletkezik, egy új, erősen mágneses képesség. Ez a képesség hozza létre azokat a kapcsolatokat, melyekkel felkapaszkodhatnak egy magasabbra hangolt életterületre.

 

Az új lélegzőtér birtokában

Ha már eljutottak lélegzőterük megújulásához, és egy kevés erőt is tapasztalnak benne, akkor mágneses vágyakozásukat ki is akarják fejezni. Engedjék ezt a kifejezést imádsággá válni. Mert, ha így, mélyre süllyedt állapotukból kiemelkedvén kérő vágyakozásuk új állapotban jut kifejezésre, imádságuk meghallgatást nyer. Minden élet Ura senkit sem utasít el, aki őszintén kér.

És akkor bekövetkezik! Megkezdődik a fejlődés. A lentről felfelé kialakított lehetőségekkel – a lélegzőtér új mágneses képessége által – a tiszta Krisztus-erők beáramolhatnak a lélegzőtérbe. Ezen az alapon megtanulják, hogyan semlegesíthetik a saját dialektikus életrendszerüket, és tudatosan megélik az új napfelkelte valóságát. Eme új jelben való feltámadás, és a benne való lélegzés által megtisztítják tüdőrendszerüket, annak minden mérhetetlen következményével. Akkor elérkezik a pillanat, amikor a vér érzékelhető megtisztulásával együtt létrejön az új, megváltó gondolkodás, az új érzelmi élet, és az új cselekvés. Így alakul ki, a tiszta isteni éterekkel való egység miatt egy teljesen új anyagcsere is. Ha tiszta isteni étereket lélegeznek be- és ki, akkor az anyagcsere olyan eszményi állapotba kerül, hogy az anyagatomok megújulása a magasabb rezgésszám miatt lépést tart az égési folyamatokkal és az elhasználódással.

Ha mindezeken felül, a teljesen új életnek szentelik magukat, akkor Isten Szent Szellemének élő vize gondoskodik róla, hogy életük központja – a szívszentély – minden nap gyarapodjék ragyogásban és sugárzásban. A szív új nyelve így egyre inkább alkalmazható képességgé fejlődik.

 

Hogyan fog az új nyelv hangzani?

Végül már csak egy kérdés marad hátra: hogyan hangzik az új nyelv? Mely betűkből áll majd? Az új nyelv kibontakozásának tetőpontját a tanulónak az a szilárd, mágikus elhatározása jelenti, hogy felszámolja az egész dialektikus lényt, hogy a mennyei ember újra élhessen. Más szavakkal: ebben a következetesen véghezvitt önforradalomban a jelöltből Mária lesz, aki belső, forradalmi erejével az új Jézust a világra hozza. Csakis ebben a világító anya-szférában támadhat fel a mennyei ember, a Jézus-ember. Ha így a tanulóból Mária lett, a Szent Szellem érintése világosan felismerhető és magától értetődő. Az új nyelv a teremtő ige által szólal meg. Ebből adódóan, a Krisztus-megnyilvánulás világos és átlátszó képként mutatkozik meg mindazoknak, akikben felébredt az új tudat.

Bárcsak hamarosan Önök is beszélnék a szív új nyelvét.

 

Catharose de Petri

Minden élet forrása

 

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.” A János evangélium első fejezetének e kijelentése rávilágít arra, hogy a teremtés Isten Igéje által keletkezett, általa kelt életre és elevenedik meg ma is. Az Ige által jött létre az emberi élethullám is, amely azt a feladatot kapta, hogy valósítsa meg, és tegye naggyá Isten teremtési tervét. Közös, harmonikus együttműködés révén kellett megvalósítania az isteni elgondolást.

 

Az ebben az alapgondolatban rejlő szabadsággal azonban sok teremtmény visszaélt. Az ember megszakította az Isten és teremtményei között fennálló harmonikus kölcsönhatást. Önfejű magatartásuk következményeként ezek a lények saját magukat zárták ki az isteni élettérből. Ezért szól a szentírás és sok legenda a bűnbeesésről, és az emberiségnek az isteni élettértől szükségszerűen bekövetkező elválasztásáról. De az „Ige” fénylik. Az erő, a kezdet világossága behatol a sötétségbe, hogy a bukott emberiséget visszavezesse. Megmentési terv keletkezett, hogy a bukott mikrokozmoszok erő és vezetés híján ne merüljenek el a káoszban, mivel a központjukban visszamaradt ősatom tetszhalottá vált. A megmentési terv célja olyan lények létrehozása volt, melyek a vezetés nélkül maradt mikrokozmoszokat ideiglenesen megeleveníthetik és lélekkel láthatják el. Csak így vált lehetővé, hogy egy teljesen idegen élettérben egyáltalán létezhessenek. E mikrokozmoszokat lelkesítő lények – a természetszülte emberek – sok fejlődési folyamaton mentek át, mielőtt elérték a modern ember értelmi fejlődésének szintjét.

 

Az emberiség tudatossá válása

E fejlődési folyamatok elképzelhetetlenül hosszú időn át tartottak, melyben az emberiségnél jóval fejlettebb élethullámok is részt vettek, hogy tudatunk mindinkább kifejlődhessen. Hosszú időn át arra volt szükség, hogy az emberiséget magasabban fejlett szellemi lények irányítsák, mert saját értelmük még nem volt eléggé kifejlődve. Az idők folyamán minél inkább tudatosult az emberekben bukott állapotuk, annál inkább érezték, hogy el vannak választva valamitől. Szellemi vezetőik ekkor a még szinte ébredező tudatot az eredeti hazára, származásuk forrására irányíthatták.

A szellemi vezetők rózsakeresztesek voltak. Ezen azonban nem egy magát rózsakeresztesnek nevező csoport tagjait kell értenünk, hanem olyan embereket, akik a kereszt erejében legyőzték önző énjüket, így ősatomjuk, a rózsa, a mikrokozmoszukban lévő halhatatlan forrás ismét hatásossá válhatott. Emberszolgálatban, a kereszt diadalmas erejével dolgoztak.

Újra és újra megmutatták, hogy a dialektikus ember önfejűsége hiúsítja meg a bukott mikrokozmoszok visszatérését az isteni életterületre. Ellenszegülésük és elbizakodottságuk választja el őket Istentől. A bukásról szóló bibliai elbeszélésben is „az Istenhez hasonlóvá válás vágyáról” olvashatunk. Tehát az ember rendelkezett ugyan akarattal – ami fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele volt – azonban ezt önkényesen, az értelem és a teremtési terv világos ismerete nélkül használta.

 

A halhatatlan ékkő

Minden mikrokozmosznak isteni erőforrást ajándékoztak, hogy az ember ráléphessen az atyai házba visszavezető útra. Ez a forrás a halhatatlan ékkő, mely hajszoló erőként emlékeztet, hív és sürget a hazatérésre. Korunk embere tudattalanul átéli ezeket az impulzusokat, és felderenghet benne, hogy Istentől született, és nem tartozik ehhez a földi világhoz. De téved, ha ezt a hívást saját földi személyiségére, és nem a mikrokozmoszra vonatkoztatja, melynek eszközévé kellene válnia. A valódi összefüggésekről alkotott téves elképzelések vezettek oda, hogy az ember tévesen fogja fel ennek az isteni drágakőnek az impulzusait, és itt a földön akarja létrehozni Isten birodalmát. Ez a tévedés rengeteg eseményen és a tapasztalatok végtelen során át vezetett. A boldogság, béke, szabadság és összhang, mint az isteni ember ismertetőjegyei, a földi életben alkalmazva csupán illúziók. Ha azonban sok negatív tapasztalat után tudatosabbá vált, felismerheti a tévedést, és az isteni ékszer mércévé válhat számára. Most belátja, hogy a földön minden úgynevezett boldog állapot és érték vagy egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig birtokolható. Az újkor kezdetének rózsakeresztesei is arról a bennünk rejlő tudásról beszéltek, amely a mikrokozmikus szív ékkövéből származik. Ahogyan azonban egyik iratuk, a Fama Fraternitatis beszámol róla, Európa tudósai elutasították ezt a javaslatot. Túlságosan is aggódtak amiatt, hogy földi tudásuk ezáltal jelentéktelennek és üresnek bizonyul majd.

 

A kétszeres tudat

A klasszikus rózsakeresztesekhez hasonlóan a modern szellemi iskola is mindenkinek odakiáltja, akinek van füle a hallásra, hogy az ember kétféle tudatot birtokol. Először is van egy még csökevényes tudata, amely azonban az örök forrásból táplálkozik, és teljesen kivirulhat, ha az ember nem zárkózik el az isteni élettől. De van egy saját önfejűségéből eredő földi tudata is, amely jelenleg teljesen uralkodik rajta. Ezzel az úgynevezett „normális” tudatállapottal, mint az emberiség én-központú nagyzási hóbortjával a földi erőknek olyan központi összpontosulása jött létre, amelyből csak ismeret, belátás és önátadás révén lehet megszabadulni. Valójában szinte mindig e második forrásból élünk, amely erősen buzog bennünk, mert még eleven az Istenhez hasonlatossá válás vágya. Ez azonban akadályozza Isten szeretet-erejét, és azok segítő munkáját, akik már bejárták a keresztutat.

Senki sem tudja megmondani, hogy a bukás mikor történt. A rózsakeresztesek nézete szerint több bukás is bekövetkezett. Az isteni élettértől való elválasztottság és a belső, isteni ismeret elzártsága még mindig tart. Ezért nem találják a választ az olyan kérdésekre, mint a „milyen régi a Rózsakereszt?” vagy „mikor alapították ezt a szerzetet?”, mert valójában a bukás hajnala óta fáradoznak értünk. És ezért kell ismételten új szellemi iskolákat alapítani az isteni szellem-erő alapján. Mert az egész földet körülvevő és átható Krisztus-erőt, amely a bukott teremtményeket ismét vissza akarja vezetni a teremtési tervhez, újból és újból közvetíteni kell – az emberek tudatának megfelelően.

E szellemi iskolák és a belőlük eredő vallások tevékenysége az évezredek folyamán többszörösen megnyilvánult, mint például az árja kor világvallásaiban: a hermetikus bölcsességtanokban, az ótestamentum és a görög bölcsesség tanításaiban. Mindezek a vallásos impulzusok kifejezői annak, aki van, volt és mindig is lesz: Istennek, a Gnózisnak, minden élet forrásának!

 

A Gnózis mindenkiben megnyilvánul

Akik csak valamit is felismernek az istentervből, azok ennek az erőnek és bölcsességnek a szolgálatában állnak, amely minden vallás kiindulópontja volt. Már csak ezért sem lehet beszélni a rózsakeresztesek intellektuális törekvéssel létrehozott tudásáról, mivel ismereteiket nem tanulással szerzik. Azonban mindenki áthatolhat ehhez a forráshoz, ha helyesen felkészül rá.

Három kiáltványukban a klasszikus rózsakeresztesek nyomatékosan utalnak rá, hogy az isteni tudás mindenkiben megnyilvánulhat, aki kész „Jézusban aláhanyatlani”. Aki be akar lépni a szabadságba – így mondja a Fama Fraternitatis – annak fogsága tudatára kell ébrednie – megújulásról csak ezután lehet beszélni.

A Rózsakeresztesek kiáltványai az isteni tűz sürgetésére keletkeztek, és írásaikon az isteni szeretet hangzik át. Olyan fejlődést indítottak el, amelyben sokan ébredtek fel és tértek újra eszméletre. Az érett lelkek e felhívásokra önkéntelenül reagáltak és a maguk részéről egy új emberiség pirkadatáról írtak. Sok olyan témájú könyv és cikk jelent meg akkoriban, melyeket a vallásos és kereső emberek még ma is olvasnak. Noha ezt az áramlatot számos félreértés és a harmincéves háború zűrzavara is erősen gátolta, a vízöntő kor előkészítő fázisaként szükség volt rá.

 

Az idők fordulópontján

A kos és a halak korszakának határán lezárult az ószövetség időszaka. A Krisztus-sugárzás felerősödött. Az ember most megtanulhatta önállóan befogadni és átalakítani az isteni erőket. Időközben eléggé felnőtté vált ahhoz, hogy tudja, honnan jön és hová megy. Ezért a vallásos sürgetés és a megváltó utáni vágy gyakorlati kereszténységgé formálódhatott. Akiket megérintett az újtestamentum felerősödött isteni fáradozása, azok egymásra találtak az első Krisztus-közösségekben, a bogumiloknál, a manicheusoknál, az albigenseknél és a katároknál. Majd évszázadokon át úgy látszott, mintha a láng kialudt volna. De újra és újra előálltak olyanok, akik meríteni tudtak az örök forrásból és továbbadták az isteni bölcsességet. A klasszikus rózsakeresztesek tevékenysége tanúskodik erről.

Napjainkban a vízöntő kor befolyása alatt állunk. A vízöntő leleplez, és a bölcsesség elérésére ösztönöz. Vajon az emberiség most – az új erők ösztönzésére – megérti-e a rózsakeresztesek kiáltványait is és felismeri-e, hogy saját önzése tartja e világ fogságában? Megtapasztalják-e majd sokan, hogy lényük mélyén a szent tűz csak akkor válhat szabaddá, ha tiszta belátás alapján és őszintén vágyakozva mondják ki: „Uram, ne az én akaratom, hanem legyen meg a Te akaratod”?

 

Az alkímiai folyamat tisztítóan hat

A belátás és vágyakozás ilyen pillanatában kezdődhet el az a folyamat, amit a rózsakeresztesek alkímiának neveztek, amelyben a sal menstrualis, a tisztító, isteni só megsemmisít minden tisztátalant, öndicsőítőt és istentagadót. Emiatt a tisztátalan fém – a földi ember – feloldódhat, és a szellem aranya – az eredeti ember – ismét felragyoghat. Ez a Szent Szellem általi újjászületés valódi jelentése!

A klasszikus rózsakeresztesek – éppúgy, mint a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolája – nyomatékosan kijelentették, hogy ez a folyamat csak belátással és önátadással veheti kezdetét. A klasszikus rózsakeresztesek így olyan fejlődést készítettek elő, amely az érett emberiség életét mindmáig befolyásolja. A három kiáltvány a megismerés olyan útjait nyitotta meg, amelyek addig el voltak zárva az emberiség elől. Ha valaki megkezdi ezt a tapasztalati utat, először is saját tévesen felfogott emberlétének cserépdarabjai előtt találja magát. Felismeri, hogy elérte énjének határait, és én-központú magatartása a szakadékba vezet. Ekkor más életformát keres, életének más értelmét és tartalmát, amely összhangban áll belső tudásával. Az új-emberré válás vágya sok keresőt vonz a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolájába, abba az erőtérbe, melyben a Krisztus-erő felerősített formában hat. A tanuló ebben az erőtérben tudatára ébred, hogy önző, én-központú magatartása a gát, amely a megismerés élő vizétől elválasztja. Itt ismeri fel azt is, hogy Jézus Krisztus nem egy elvégezetlen feladattól vált meg minket, hanem abban segít, hogy ezt a feladatot betöltsük. Ezt a megbízást foglalja magában nagyon határozottan Krisztus felszólítása: ”Kövessetek!”.

Aki ezen az úton jár, azt belső nyugalom tölti el. Megszűnik minden hajsza, a földi boldogság utáni csillapíthatatlan vágy, és az istentervvel szembeni minden ellenállás. Ekkor megértik a Fama Fraternitatis szavait, amelyeket talán már hallottak vagy olvastak, esetleg ki is mondták őket, és amelyek most már gyakorlattá is válhatnak:

„Isten szellemétől lángra lobbanni,

Jézusban, az Úrban meghalni,

a Szent Szellem által újjászületni.”

 

Az élet forrásából származó ember most visszatér minden élet forrásához.