Pentagram 2000/5

A Jan van Rijckenborgh iskolák születése

 

A TELEVÍZIÓ AZ ÖTVENES ÉVEKBEN VÁLT A NYUGATI KULTURÁLIS ÉLET RÉSZÉVÉ. EGY TELEVÍZIÓGYÁRTÓ CÉG ÍGY HIRDETTE TERMÉKÉT: „TELEVÍZIÓ. AHOL A CSALÁD ÖSSZEJÖN.” EGY ISMERT HOLLAND HUMORISTA ÍGY RIPOSZTOZOTT: „TELEVÍZIÓ. AHOL A CSALÁD ÖSSZEDŐL!”. A KATÓDSUGÁRCSŐ HIDEG ’SZEME’ EZENKÍVÜL AZ ISKOLAI OKTATÁST IS VESZÉLYEZTETTE, ÍGY A FEJLŐDÉS LEGÚJABB VÍVMÁNYA NEM OKOZOTT OSZTATLAN ÖRÖMÖT.

 

A médiák nagy lendülettel és energiával törtek rá a világra, és a tévénéző olyasmivel kényszerült szembesülni, amit egyáltalán nem volt még képes feldolgozni. Ez sok nyugtalanságot okozott. A tudósok még mindig vitatkoznak azon, van-e a tévézésnek negatív hatása. „Semmiféle rossz hatása nincsen” – állítják egyesek. Tény azonban, hogy mind a felnőttek, mind a gyerekek utánozzák a TV-n át sugárzott bűnözést. Minden szülő tudja, hogy a gyermek utánzás útján tanul, ám a tudomány az egyszerűség kedvéért figyelembe sem veszi ezt az alaptörvényt, és továbbra is állítja, hogy a tévézés nem ártalmas. Ha fel is merül, hogy csökkentsék a képernyőn látható erőszakot, akkor nevetséges törvényjavaslatokat gondolnak ki, csakhogy legyen mivel foglalkozni. A gonosz azonban nincs legyőzve.
Mivel mindez várható volt, a Lectorium Rosicrucianum alapítói az ötvenes években arra törekedtek, hogy egy olyan sajátos iskolai módszert vezessenek be, amely igyekszik távol maradni a tévénézés többek között hideg és lélekölő befolyásától. Mert mind a fiatalok, mind a felnőttek szellemi fejlődése komoly veszélyben volt! „Minden egyes gyermekért meg kell küzdenünk” – jelentette ki Jan van Rijckenborgh az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája megalapításakor mondott beszédében.

 

HARMÓNIA, NYUGALOM, BARÁTSÁG ÉS SZERETET

Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy egy olyan védelmező erőteret hozzanak létre, melyben a gyermekek megkaphatják egy tudatos életút alapjául szolgáló életleckéiket. Az eleinte még nem támogatott, hollandiai hilversumi és haarlemi általános iskolákban kezdődött meg a munka mintegy harminc tanulóval és két tanítóval, akik maguk is a Lectorium Rosicrucianum tanulói voltak. Kiegyensúlyozott, nyugodt, barátságos és szeretetteljes légkör megteremtésére törekedtek, mert az első iskolaévekben ezek azok a pillérek, melyeken a gyermekek fejlődésének nyugodnia kell.
Az akkori tanítóknak címzett egyik levelében ezt írta Catharose de Petri asszony: „Minden azon múlik, hogy az ifjú életben már nagyon korán kifejlődjön két érzékszervi állapot: egyrészt a tiszta irányulás a későbbi gondolatéletre, melynek lélekként vagy lélektudatként kell megnyilvánulnia, másrészt a szív- vagy ősatom megnyilvánulása és hatékonnyá válása. Ezen az alapon óriási lehetőségek szabadulhatnak fel a gyermekben.”

 

A JÖVŐ SZÁMÁRA NYITVA ÁLLNI

Ennél az oktatásformánál tehát odafigyelnek arra, hogy olyan képességeket és minőségeket, mint a tiszta gondolkodás, érzékenység, intuíció, belátás, megismerés, bölcsesség és belső szabadság nyitva tartsanak a gyermekben, szükség esetén pedig elősegítsék őket. A kötelező tananyagot ezért kiegészítik az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájára bízott tan segítségével. Nem az a cél, hogy a gyerekekből rózsakeresztes tanulót faragjanak, hanem az, hogy ily módon megőrizzék a gyermekben a belső hívásra való nyitottságot és a magasabb élet utáni vágyakozást mindaddig, amíg a személyiség felnőtté nem válik, s az én át nem veszi a vezetést az emberi rendszer fölött. Akkor a lélek hangja újra megszólalhat. S hogy ez nem csak utópia, azt az a tény bizonyítja, hogy sok fiatal, aki gyermekként a Jan van Rijckenborgh Iskola tanulója volt, most szülőként – gyermekeivel ellentétben – a szellemi szabadság utáni mély, belső vágyakozásról tanúskodik. „Gyermekkorom legszebb időszaka volt az a néhány év, amit a Jan van Rijckenborgh Iskolában töltöttem” – mondta osztálytalálkozóján egy volt diáklány.
Ehhez a segítséghez minden gyermeknek megvan a joga, amihez pedig szüleik és nevelőik legjobb tudásuk és lehetőségük szerint kötelesek hozzájárulni.

 

MAGA A GYERMEK A VEZÉRFONAL

Ez a fajta tanítás nem könnyű feladat – mint a kérdés is mutatja, amelyet a tanárok intéztek egyszer Jan van Rijckenborghhoz: „Fel tudná nekünk vázolni, hogyan képzeli el ezt a fajta tanítást?” És a válasz: „Ha Önök összeköttetésben állnak a Lectorium Rosicrucianum gnosztikus-mágikus sugárterével,
akkor feladatukat nem fogják többé pusztán dialektikusan felfogni. Nem azt akarjuk, hogy szavainkból törvényt vagy követendő hagyományt teremtsenek. Ennek megkristályosodás lenne következménye. Próbáljanak meg inkább olyan légkört teremteni, amelyben a finomanyagi testek éberek maradhatnak, amíg a gyermekek önállóan nem rendelkeznek majd életükkel. Azok az alapvető kérdések legyenek a vezérfonalaik, amelyeket minden gyerek feltesz egy adott pillanatban.”

 

AZ ÖSSZES TANTÁRGY KÖZÖS NÉV ALATT

A rendelkezésre álló gyakorlati tananyag mellett kidolgoztak egy saját, speciális tananyagot is. A hilversumi iskola 1970-ben felvette a „Jan van Rijckenborgh Iskola” nevet. Ugyanez lett a később Heiloo-ban alapított iskola neve is. Amennyire lehetséges volt, megpróbálták a biológia, történelem, földrajz, számtan és a nyelvi tantárgyakat egyetlen közös név alatt összefogni. Ez volt a „biozófia”. Világos, ezoterikus alapokon nyugvó világszemléletet nyújtó tanítási módszer, mely a különböző tantárgyak egymással való kapcsolatára igyekszik rámutatni.
A Jan van Rijckenborgh Iskola diákjai nagyfokú önállóságra tettek szert e módszernek köszönhetően, ami felbecsülhetetlen előnyt jelentett számukra a középiskolákban.
Ha szeretne többet megtudni a Jan van Rijckenborgh Iskolákról, akkor közvetlen kapcsolatot vehet fel az alábbi irodákkal:
’s Gravesandelaan 15, NL 1222 SX Hilversum, tel.: 00-31-35-683 2913, vagy:
Trompenburg 49, NL 1852 CC Heiloo, tel.: 00-31-72-533 8286.

 

HOGYAN JÖN LÉTRE A MIKROKOZMOSZ?

A mikrokozmosz az alapvető természetből keletkezik. Az isteni természet létezésből és akaratból, valamint vágyból és alkotóerőből álló kétszeres áramlat. Ez nem Isten, hanem Istenből van. Az alapvető természetnek ez a kétszeres, mindenütt jelenlévő, mindent körülölelő áramlata egy hatalmas, nagyon tüzes asztrális tér, amely áthatja a mindenséget. Az ember gondolkodásával meggyújtja saját asztráltestét. Ha valaki gondolatképeket termel, akkor ezzel a testében bizonyos asztrális hatásokat kelt, amik aztán az asztráltestben egy szikrát gerjesztenek a visszacsatolás minden következményével. Így talán érthető, hogy az alapvető természeten kívül álló isteni gondolat hogyan rezgi és izzítja át az alapvető természet hatalmas asztrális terét. Ennek következtében az alapvető természetben asztrális szikrák, lángok keletkeznek. Így lép be egy élethullám a létezésbe: az isteni gondolat által felébred, megnyilvánul. Emiatt a mikrokozmoszokat szellemszikráknak vagy Isten-szikráknak is nevezik.
Tehát a mikrokozmosz az alapvető természetnek egy asztrális szikrája. Így állunk hát belső összeköttetésben az alapvető természettel, és a mikrokozmosz, az isteni szikra annak minden jelét magán viseli, mert belőle keletkezett. Az anyatérség iránti sóvárgás miatt a szikrán belül éterek szabadulnak fel, mert a szikrát az isteni gondolat ösztönzi, ami az anyatérséget is meggyújtotta. Egy élethullám robbanó asztrális térként árad szét a mindenség-megnyilvánulásban. És e tűz minden szikráját az isteni gondolat izzítja át. Az éterek, amelyek a szikrából szabadulnak fel, a mikrokozmikus atom magja, a rózsa, a mikrokozmosz lelke körül koncentrálódnak. Ebben az étercsoportosulásban új formamegnyilvánulás, új erővonalrendszer keletkezik, amelyből kifejlődik az emberi forma. Az isteni gondolat az egész folyamat alatt a rózsa körül összpontosul. Az éterfelhő tehát az anyatérségben jelenlévő alapvető ötlet tükörképét formázza. Így jelenik meg pompás, éteri formában az igazi, eredeti lélekember, akiben a lélek, az anyatérség magja tükröződik.

A szív oltalmazása

Az Ifjúsági Mű jelentősége a XXI. század kezdetén

 

AKI AZ ÚJ ÉVSZÁZADBAN IFJÚSÁGI VEZETŐKÉNT A FIATALOKKAL SZERETNE DOLGOZNI, ANNAK NYÚJTANIA IS KELL VALAMIT. AZ IFJÚSÁG MÁR 1999-BEN IS ELÉG ÉRETT VOLT, ÉS 2001-BEN IS BIZTOS, HOGY AZ LESZ. A FIATALOK NAGYON JÓL MEG TUDJÁK FOGALMAZNI, MIT AKARNAK – S NEM MINDIG HAJLANDÓK HALLGATNI AZ IDŐSEBBEKRE.

 

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának van egy nemzetközi ifjúsági műve, amely a gondjaira bízott gyerekekkel foglalkozik. A mű alapja mindenekelőtt a szeretet és a barátság. Ez azonban nem elegendő. Ez az alap az Iskola és munkatársai belső szükségletéből ered, hogy megadják a gyermeknek mindazt a szeretetet, figyelmet és odaadást, amivel a tudatos szülők is körülveszik gyermekeiket. Azt kívánja, hogy a rábízott gyermekeknek örömöt, védelmet és távlatot nyújthasson, méghozzá nem is akármilyet! A Szellemi Iskola Ifjúsági Műve ezt a szeretetet és barátságot képviseli. Ha nem így volna, az Ifjúsági Műnek nem lenne létjogosultsága.
Minden gyereknek szüksége van a szülők, nevelők és ifjúsági vezetők szeretetére és barátságára, hogy rendesen és kiegyensúlyozottan fejlődhessen. A gyerek emellett azt is igényli, hogy betekintést nyerjen az életbe – az életjelenségek miértjébe és hogyanjába.
Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának Ifjúsági Műve a fentiek alapján végzi munkáját, amelyre a kölcsönös megértés és nyíltság a jellemző. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vezetőség szemet hunyna a valóság fölött. Valóságszemlélete a gnosztikus tanokban gyökerezik – s a mindennapi élet valamennyi körülményére alkalmazza őket. Ebből olyan világnézet fejlődik ki, ahol aztán minden tárgy és jelenség a helyére kerül. A fiataloknak szükségük is van erre, hiszen az élet kellős közepén állva ezt élik meg tudatosan.

 

A GYERMEK TELE VAN REMÉNYEKKEL

A gyermek élete csupa várakozás. Elfogulatlanul tekint a jövőbe. Egyértelműen telve van reményekkel, s kész hinni bármiben. Megbízik azokban, akik közel állnak hozzá. A világ azonban, amelyben felnőttnek és gyereknek együtt kell élnie, gyakran ellentmondásos. A felnőtteken például sokszor meglátszik, hogy az élet az elkerülhetetlen vég felé igyekszik; ez megtört létvalóságunk szívfacsaró vigasztalanságából, a test leromlásából és sok esetben a „szellemi” képességek leépüléséből is kitetszik. Hányszor, de hányszor válnak a gyerekek az ilyen „élet” egyetlen fénysugarává! S bár éppen őket kellene védeni, mégis sokszor ők fogják föl a csapásokat.
Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának Ifjúsági Műve nem a test fejlődésével vagy átszellemítésével foglalkozik, hanem azt a bátorságot szeretné felébreszteni a gyerekekben, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy forrongó korunkban meg tudják találni a belső utat. Az elkövetkező új évszázadban feltétlenül szükség lesz az elszántság e formájára.

 

A FÖLD IS ÉLŐLÉNY

A gyermek élénken és tudatosan reagál az élet eseményeire. Például aggódik a bolygóért, amelyen él. A legtöbb apróság számára különös élményt jelent hallani, hogy a Föld a Naptesten belül saját tudattal és életciklussal rendelkező élőlény. Hitetlenkedés és döbbenet tükröződik a szemükben, mikor érteni kezdik a Föld és az ember túlélési gondjait, főleg azt, hogy az emberiség az ostobasága miatt lassan megsemmisítéssel fenyegeti saját életterületét. Az Ifjúsági Mű megpróbálja egyszerűen és világosan megkülönböztetni egymástól az okot és az okozott kárt. Környezetünk védelmére természetesen sokféle lehetőség adódik. A nehézségek oka azonban magában az emberben, az ő belső állapotában rejlik, ugyanúgy, ahogy a megoldás kulcsa is.
A valóság több, mint csupán a környezet, a test és a bolygó, amelyen élünk. Létezik egy társadalmi valóság is, melyet az iskolalátogatás, a családi kapcsolatok, a társasági élet, a sport és a kikapcsolódás alkot, vagyis mindaz, ami kitölti az ember mindennapjait. Lenyűgöző látni, hogyan teszik meg a legifjabbak – gyakran még ügyetlenül, mégis hihetetlenül sajátos módon – első lépéseiket ebben a nagy közösségben, melyet társadalomnak hívunk.
Mit tesz az Ifjúsági Mű annak érdekében, hogy hozzáférhetővé tegye a gyerekeknek a társadalmi valóságot? A hidakat egészséges testmozgás és változatos játékok segítségével építik. Vidám jelenetekkel mutatják be az emberi természet meglepő oldalait. Mindenekelőtt azonban a szívbeli valóságot, az igazi embert, akinek a szívből kell feltámadnia.

 

A GYERMEKI SZÍV BEZÁRULHAT

Aki a társadalomtól választ vár – s egy gyermek ezt teszi! – többnyire azért cselekszik így, mert valódi megoldást keres egy adott helyzetben, méghozzá nem gazdaságit vagy politikait, hanem legbelsőbb lényének alapján nyugvót. Épp ezért sok gyerek nyitott az új lehetőségekre. Szívük azonban bezárulhat, ha túl korán szembesülnek megoldhatatlan gondokkal és megrázó tapasztalatokkal. Az iskolai élet is hátrányosan befolyásolhatja a gyermek önbizalmát, önképét, s már csírájában elfojthatja benne a jó és hasznos jövő reményét. Emellett a fiatal serdülőkorban hozott döntései is nagy hatással lehetnek testi és lelki állapotára. Az ilyen döntések néha akkor születnek, ha a belső ösztönzés túl gyenge, vagy olyankor, ha nincs összhang a családban, amelyben a gyerek növekszik. Az ilyen hátterű gyerekeket nehezen nevelhetőnek minősítik, s úgy vélik, viselkedésükön csak szakember segíthet. Valójában oktatásuk, neveltetésük áldozatai. Szívük nem képes többé válaszolni az új élet hívására. Ezért öltött a gyermeki szenvedés az egész világon leírhatatlan méreteket.
Az Arany Rózsakereszt Ifjúsági Műve nem követel meg különleges viselkedési szabályokat, de abból a belső mintából indul ki, mely elvileg még minden romlatlan gyermekben benne rejlik. A normális viselkedés, a tisztálkodási szokások megléte, valamint a gondozott szállás és környezet szintén magától értetődő. A szándék a következő: a fiatalok szabadon, külső beavatkozás nélkül, de alapos mérlegelés után saját maguk határozhassák meg, milyen életutat szeretnének bejárni. A választás akkor jó, ha a szívből fakad. Az Ifjúsági Mű tehát azon képessége miatt létezhet, amellyel a fiatalok még fogékony szívét oltalmazni tudja. Működését a centrumotthonokban végezheti, ezen kívül Hollandiában, Doornspijk-ben konferenciahelye is van, melyet Noverosának hívnak. Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri nagyszámú gnosztikus írásából kiviláglik, hogy nem feltétlenül kell a Szellemi Iskolával való minden kapcsolatnak azonnali pozitív hatással járnia. Mindaddig, míg a szív önzéssel teli, a fiatalt időlegesen talán lebilincseli a templomi beszéd, a dinamikus játék, a pihenés és a barátokkal való kapcsolat, de elkerülhetetlenül elérkezik az az idő, amikor ez már nem elégíti ki, és akkor az ifjú valamilyen erősebb ösztönzést keres az énje számára, olyat, amilyet az Ifjúsági Mű nem képes nyújtani. A legtöbb gyermek számára azonban felejthetetlenek a noverosai nemzetközi konferenciák, még akkor is, ha később esetleg elfordul a rózsakereszttől. Igaz barátságok szövődnek itt, és közülük sok egész életen át megmarad.
Mindazonáltal a maga idejében egyetlen fiatal sem kerülheti el mindazokat a kedélyállapotokat, amelyek által a szív megnyilatkozik az embernek, és amelyek segítségével az képessé válik szívének megismerésére. Ezek a fejlődés fokai, amelyeken a szívnek át kell haladnia, mielőtt az igazi, belső ember teljesen megnyilvánulhat.

 

A NYÍLT SZÍV BELEBORZONG AZ EMLÉKEZÉSBE

Aki eltöpreng a valódi, belső emberen – s ebben tetőzik az Ifjúsági Mű munkája –, az válaszút elé kerül. Megtapasztalja a maga tökéletlenségét, tehetetlenségét, kudarcát. Ez a fogyatékosság lényegében lelki, de fizikai és földi is. Különösen élesen rajzolódik ki azok előtt, akik a transzfiguráció gnosztikus útját keresik. Mert ki képes megfelelni annak a követelménynek, amely szerint: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”?
E borzongató felszólítástól a nyílt szív beleremeg az ősemlékezésbe, amely a rég letűnt aranykor, a Nap-korszak fenséges életére emlékezteti. Ugyanakkor mélyen megtapasztalja azt a hiányt, amitől a tudat szenved. Itt tehát elkerülhetetlen a választás. Ki képes áthidalni ezt a szakadékot, és hogyan?
Általában ilyenkor lép be az ember egy gnosztikus szellemi iskolába. Mert az ilyen fajta iskolában a komoly tanuló megtalálja a kiutat életének meghasonlottságából, a kettősségből, amely az anyagi létben tartja bebörtönözve. A szív ekkor saját magára irányuló tudati szervből olyan szervvé válik, amely szenved; amely szenvedni, s ezáltal tanulni képes. Hát nem ezt mondja Nietzsche is Zarathustrájában? „Az ember olyan lény, amelyet le kell győzni. Mit tettetek azért, hogy legyűrjétek? Mindmostanáig az emberek önmaguknál magasságosabbat alkottak. Erre ti a nagy áradat apálya akartok lenni?”
A szenvedést, amelyről itt szó van, Platón „az isteni teremtés keresztje, a világkereszt” következményének jelöli. A függőleges sugárgerenda a tudatot köti össze a halhatatlan lelkek területével. Talán ezáltal újraélednek a szívben azok a kezdeti benyomások, amelyeket az emberiség az anyagi világban folytatott tévelygése során elveszített és elfelejtett. A későbbiekben ezek a benyomások többé már nem jelentkeznek olyan tisztasággal, mint ahogy ez például még egy ifjúsági konferencián lehetséges, hanem inkább meghívásként, kihívásként jelennek meg, melyek arra irányulnak, hogy a belső ember felébredjen és halhatatlan lélekké nőjön.

 

MELYIK TENGELYT VÁLASZTJÁK?

Ezzel egyidejűleg a függőleges sugár felülről lefelé haladtában metszi az ősrégi vízszintes tengelyt, amely mentén az emberi élet mélabúsan, újra és újra ismétlődve vonszolja magát, egy létben, mely teljesen kilátástalannak tűnik! Az ifjú, aki e metszéspontban áll, új életútját immáron képes saját belátása szerint járni. Melyik tengelyt fogja vajon választani?
Ebben a kereszteződésben található a szív is. Az a tiszta energia, mely a két világ összeütközéséből szabadul fel, hajtja tovább az embert. Csak ebből a tűzből, vagy más szóval: a szenvedés e fajtájából születhet valami teljesen új. Ez az egyetlen szenvedés, mely magasabb célt szolgálhat, s nem hasonlítható össze semmiféle eföldi, emberi szenvedéssel.

Hol találhat hát reményt a fiatal? Az alázatos szívben. Az ilyen ifjú ember fokozatosan belátja, hogy a belső létállapot és az esetleges fájdalom, amit ezáltal elszenved, a tisztátalanság következménye. Ekkor kezdi vizsgálni szívében viselkedésének indítékait és kiváltó okait. Kezdetben semmit nem rejteget, nem szépítget, és semminek nem kicsinyli le a jelentőségét. Arra sem tesz kísérletet, hogy bármit megváltoztasson. Ebben a szakaszban új, értelmes módon rendkívül őszinte magához. Mélyen áthatja az a tény, hogy ebben a pillanatban személyiségként nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy a jóhoz vezető változtatásokat hajtson végre. Ez nem azt jelenti, hogy tétlen szemlélő lenne, egyáltalán nem, hiszen változás van folyamatban. Ettől a pillanattól kezdve minden, amit csak tesz, egyértelműen az új életre irányul.
Semmibe nem kezd azonban más, személyes célok elérése érdekében. S ezáltal hódítja meg a következő lépcsőfokot. Frissen szerzett önismeretével új világot fedez fel. Paradox módon ez a világ nem benne, hanem önmagán kívül, nevezetesen a Másik, a Többiek világában található. A Mások itt már nem a poklot jelentik, mint azt Sartre állítja, mert „megakadályozzák őt abban, hogy saját elképzelései szerint fejlődjön”.
Nem, itt minden érték jelentős átértékelődése zajlik, új, beláthatatlanul nagy munkaterület nyílik meg. Az ember megismeri embertársait, új módon ismeri meg felebarátja szorultságát és szenvedését. Azért képes erre, mert megismerte önmagát s eljutott az igazi ismerethez. Ezért ismeri fel felebarátja szenvedését, és együtt szenved vele. Szívében megszületik az együttérzés képessége. Ez nem az az együttérzés, mely szolgává tesz vagy függőséget teremt, hanem egy teher nélküli, személytelen részvét. Lénye már nem a saját üdvére vágyik, ez jelentéktelenné válva eltűnik a háttérben, hanem arra a képességre, hogy másoknak segíthessen: Isten szolgálatában – ez a függőleges tengely; a világ számára – ez a találkozási pont, a kereszteződési pont; valamint az emberiségért – ez pedig az egyelőre még vízszintes tengely.
Joggal lehet tehát keresztútról beszélni, s egy új hősiességről, melynek eredménye egy törékeny rózsa, szebb, mint egy festőművész képe, mert újból megmutatja a történelemben „Krisztus ábrázatát”, mely hátrahagyja múlhatatlan lenyomatát. A két egymással szembenálló világ összeütközése megoldódik és eltűnik a semmiben. A valódi, belső ember elfoglalja eredeti helyét az ismét helyreállított mikrokozmoszban. Ekkor következik be az utolsó szakasz a Földön: a bölcsesség és tudás, a szív és fej erőteljes, ellenmondás és meghasonlottság nélküli együttműködése felruházza a megújult szívet az őseredeti erővel, mely az örök élethez vezet.
Ezen alapszik az Ifjúsági Mű belső egysége. Innen ered és ebbe torkollik minden tevékenysége. Így ágyazódik be az Ifjúsági Mű a gnosztikus megszabadító út modern, nagy művének életébe. Az IM legfrissebb tagja is össze van kötve általa mindazokkal, akik már sokkal hosszabb ideje részt vesznek ebben a folyamatban. Ebben a belső egységben mindenki szabadon fejlődhet, mert távlatot nyit. Egy ifjúsági konferencia megélésének látóhatárán kirajzolódik az a barátság, mely az emberiség igazi testvériségének előhírnökére emlékeztet, azon testvériségére, mely a teremtésben az Atya szívén kivirult. Mert az igazi belső ember osztatlan és oszthatatlan. Élni fog az örök most-ban, azok szívében, akik áthaladtak a nagy átváltozáson.

Egy új személyiség kifejlődése

 

A FÖLDI EMBER BUKOTT LÉNY. AZ ALKOTÓ ÉS MEGVALÓSÍTÓ KÉPESSÉG EGYSÉGE ELVESZETT, S AZ ÉLET ÁTTEVŐDÖTT AZ ANYAGTERÜLETRE. AZ ALKOTÓ ÉS MEGVALÓSÍTÓ PÓLUSOK SZÉTVÁLTAK, A FEJ ÉS SZÍV EGYSÉGE NEM LÉTEZIK MÁR.

 

Egy ily módon megcsonkított mikrokozmosz nem tud már megnyilvánulni. Korábban, amikor még nem volt megkárosítva, képes volt önerőből testet alkotni magának, hogy megnyilvánuljon az anyagban. Jelenleg egy férfi és egy nő szükséges egy ilyen test megalkotásához, és ez a művelet az új személyiség jövőbeli jellemzőinek fejlődésterve alapján megy végbe. A megnyilvánulási térséget – a mikrokozmoszt – olyan szülőkkel kapcsolják össze, akiket képesnek tartanak arra, hogy megadják a gyermek számára a szükséges segítséget.
A gyermek fejlődését a mikrokozmoszba íródott karma és a szülők képességei befolyásolják. Az ő tevékeny részvételük szükséges a fiatal személyiség felépítéséhez s ahhoz, hogy ez a személyiség a mikrokozmosz ösztönzései szerint alakuljon. Az éteri atomok áthatják az anyagi atomokat, hogy életet adjanak nekik. Az étertest szabályozza többek között a növekedést, az életritmust és az érzékszervi észlelést. Ezek a szerepek nem állnak az akarat közvetlen befolyása alatt. Ezért van az, hogy – például – az anyagcsere kiegyensúlyozottan megy végbe. Mindamellett az akarat közvetett hatása megzavarhatja az anyagcserét, a növekedést és az életritmust. Azt lehet mondani, hogy az étertest is rendelkezik saját akarattal. Mint kozmikus elv szervezési funkcióval bír, és biztosítja a vegetatív idegrendszer működését; összeköti a gyermeket a földdel s az őt meghatározó kozmosszal.
A pszichológusok hosszú időn át abból az elméletből indultak ki, hogy születésekor a gyermek olyan, mint egy még exponálatlan film, egy tiszta lap – tabula rasa –, és lelki fejlődését a környezete határozza meg. Ma azonban már felvetik a kérdést, hogy a gyerek nem rendelkezik-e egy eleve magával hozott lélekalappal. A pszichológia itt az ezoterikus tudományhoz csatlakozik, miszerint minden mikrokozmosz az testetöltésekor magával hoz egy alapkoncepciót, amelyen aztán a szülőknek és nevelőknek kell kifejleszteni a változásokat – gyakran anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Már az első napoktól kezdve nyilvánvaló, hogy az újszülött rendelkezik bizonyos képességekkel. Tudjuk, hogy szüleivel való kapcsolattartásának módja – szemével, kezdetlegesen – kezdettől fogva bizonyos rendezettséget mutat. A benyomások logikusan rendeződnek és raktározódnak, így kialakul egy rövid időtartamú emlékezet. Ezután a nyelv tanulása következik, ami néhány hónap alatt lezajlik. A jelenlegi nyelvtankönyvek is szívesen követik az egészen kicsik tanulási módszerét.
A környezetnek képesnek kell lennie értelmes módon serkenteni ezeket a képességeket. Valóban, az első három év folyamán épülnek ki az agysejtek közötti kapcsolatok, amelyek majd meghatározzák a későbbi értelmi képességeket.

 

AZ EGYÉNIESEDÉS

Az egyéniesedés az iskolában megy végbe, ezt jól látjuk. Az elemi iskola első négy osztályában a gyerekek – a magukkal hozott háttér függvényében – közösségiek. Mihelyt felső tagozatba lépnek, ez nagyon megváltozik. Kis idő leforgása alatt ’megkristályosodás’ következik be. Ötödikben például látjuk a barátságos és a már megkeményedett gyerekek elkülönülését. Hatodikban egyértelmű a szétválás; sokan elveszítik nyitottságukat, és kemények lesznek saját magukkal és a többiekkel szemben is. Hetedikre igen tisztán felismerhetők a makacs, barátságtalan gyerekek. Saját irányvonalukat követik, míg a többiek egyre inkább az érvényben lévő normák és vélemények felé fordulnak. Tehát vagy az elhatárolódási és egyéniesedési folyamat érvényesül határozottan, vagy a társadalmi normáknak veti alá magát az ifjú ember. Bármelyik viselkedésmintát válassza is magának, majd csak akkor tör át rajta, ha elér egy bizonyos fokú érettséget, s az életszemlélete elnézőbb lett. Ez az érettebb látásmód mindannak a szeretetnek, bölcsességnek és megértésnek az eredménye, melyet felcseperedése folyamán kapott. Azoknak a gyerekeknek, akiknek nem volt
‘boldog fiatalságuk’, gyakran igen nehéz áttörni az önfentartás határait.

 

AZ ASZTRÁLVILÁG ÉS AZ ASZTRÁLTEST

Az asztrálerők leginkább a belső elválasztás rendszerére hatnak, a csakrák által. Ismeretek szerzését és elsajátítását egyaránt lehetővé teszik. Az eredeti asztráltestet ’a szellemember sziderikus köntösének’ hívják. De – mindinkább az anyaghoz kötődvén – a földi ember asztráltestének alá kellett magát vetnie az ösztönöknek, szenvedélyeknek, kívánságoknak, rokonszenvnek és ellenszenvnek – a túlélésre összpontosító élet mindeme jelenségeinek, melyekhez hozzátartozik az anyagi javak szerzésére illetve a tudomány és kultúra fejlesztésére irányuló vágy.
A tudás hatalom, és az embernek szüksége van a hatalomra ahhoz, hogy uralhassa az összes többi életformát, hogy életben maradjon a Paradicsomon kívül. Minthogy az asztráltest mágnesként vonz mindent, amire az embernek szüksége van, vágytestnek is hívják, amely kifejezés nem azt foglalja magában, hogy minden vágy alsóbbrendű lenne. A nemes vágyakozások és ideák, legyenek egyéniek vagy csoportosak, ugyancsak belőle származnak, s ezek alapján próbálja az emberi lény formálni az életét és környezetét.
A vágytest vagy asztráltest fejlődése egy új nézet megszületését eredményezi a növekvő gyermekben. „Mintha egyszer csak egy másik ablakon át néznék”, szól egy kislány asztrálteste ébredésekor. Ilyenkor az emberiséget – tehát minden egyes embert – körülvevő asztrálanyag különös tapasztalásáról, s néha észleléséről is van szó. A gyermek elfogadja és a magáévá teszi azt, ami belső állapotának megfelel, és kiveti azt, ami nem.
Ily módon az asztráltest osztályozza észleléseit: elfogadhatóak-e vagy sem. Másképpen fogalmazva a vágytest ítél. Széttöri a világ nagy összefüggését, melyet az étertest még őriz, és határokat húz. A gyermek kezdi kialakítani elkülönítő, fogalomalkotó képességét. Kialakul benne a tér és idő énközpontú megtapasztalásának képessége.
A gyermek éterteste – mint már említettük – kapcsolatban áll a dolgok egyetemességével, még ha ez többnyire nem is tudatos. Néhányuknak éteri látása van. Az éterek mozgását fény- és színáramlatok vagy konkrét képek formájában látják. Általában azonban nem tudják megmagyarázni őket, s nem is tudnak velük mit kezdeni. Ha a szülők nem mutatnak megértést, előbb-utóbb nem fognak beszélni róla. Közben szenvednek, mert nem értik, hogy a többiek miért nem látják, amit ők látnak.
Mihelyt feléled az asztráltest, a gyermek elkezd bírálni és ítélni. Nehéz idők járnak a szülőkre! A serdülőkor kezdetén tehát megjelenik egy kettéválás. Az étertest mélabús emléket őriz egy személyes felelősség nélküli létből. A vágytest a személyes kezdeményezések vállalására ösztönöz. Kezdetben a fiatal élet egészen a külső világ felé fordult, s megnyílt a fény, a meleg, a levegő és a föld jótékony hatása előtt; most az asztráltest egy zárt belső teret teremt, egy belső személyes életet, mely kívülről nehezen megközelíthető. A külső és belső világ már nincs összhangban, s választani kell. Megszületik a személyes, ami teljesen a gyermek tulajdona, és ezzel létrejön a szerepjáték és a szégyenérzés. Ami még nem juthat kifejezésre, az rejtve marad, gyakran öntudatlanul.
Hasadás jelentkezik a régi otthoni világban, s megjelenik a szabadság mindenféle formában. A családdal és a szülőkkel való kapcsolat meglazul – hol durván, hol fokozatosan és ésszerűen. Ám ha elég erősnek bizonyulnak a kötelékek, akkor nem történik szakadás.

 

A VÉRÖRÖKSÉG ÉS AZ EGYÉN

A mikrokozmosz új lakójának össze kellett magát kötnie leendő szüleivel, s meg kellett kapnia vérük örökségét, mely által lényüknek részévé válik! Ez a jelenség a természet nagy igazságtalanságának tűnik, mert így az egyén kénytelen alkut kötni szülei lelkével a vér közvetítésével. Az ezoterikában erre azt mondják, hogy az elődök karmája visszahat a gyermekben, akinek végül egy adott pillanatban meg kell majd szakítania ezt a kapcsolatot, hogy a saját útját kövesse.
A szülők és az elődök véröröksége azokkal is karmikus kapcsolatot alakít ki, akikkel ők annak idején összeköttetésben álltak. Ez a társas összefonódás lehetővé teszi, hogy számos leckét tanuljon meg az illető, ám valamikor ennek is el kell tűnnie, hogy meglegyen az egyén szabadsága saját útjának követéséhez.
Ha a szülők szoros és egészséges kapcsolatban vannak gyermekükkel, akkor irányítani tudják az egyéniesedés folyamatát a serdülőkor folyamán. A kor- és véleménykülönbségek miatti összetűzések ellenére ez a vezetés különösen nagy megbecsülést érdemel, jóllehet ez nem mindig jut kifejezésre.
Soha nem tudjuk eléggé komolyan venni a szülők hatalmas feladatát ezekben az időkben, amikor az elkülönülés és egyéniesedés egyre erőteljesebb. A családi kötelékek meglazulnak. A médiák olyan tevékenységek felé hajtják az asztráltestet, amelyekre a gyermek érzelmileg és értelmileg még nem kész. Mi több, minthogy gazdasági tényezővé vált, a még tapasztalat nélküli gyermeket belerángatják a birtoklás és fogyasztás utáni hajszába.

 

KÉTSÉGBE VONT SZÜLŐI MINDENTUDÁS

A nyolcadik vagy kilencedik év körül felbukkan a szülők mindentudásában való első kételkedés. A serdülőkor eme időszaka nagyon észrevehető – ez az önmaga felfedezése. „Sokszor olyan egyedül érzem magam!” vagy „Miért nem maradnak együtt a szülők?” vagy pedig: „Miért vitatkoznak vagy háborúznak mindig az emberek?” Az élet első éveinek gondtalansága hamarosan elhalványul az iskola, valamely sportklub látogatása vagy bármi ilyesmi hatására, amely helyeken más elvek uralkodnak, mint otthon. Ebben az időszakban sok gyerek makacs, és mindig azt akarja, hogy igaza legyen, mert a belső biztonságot keresi. Ekkordöntő a szülők viselkedése, mert ezek az évek ugródeszkát jelentenek a serdülőkorba, abba az időszakba, amikor a gyereket kezelhetetlennek tartják. Az előzőek azonban azt mutatják, hogy könnyebben kezelhető lesz, ha belső iránytűje jól van beszabályozva.

Az említett életszakasz folyamán kibontakozik az én, és a személyiség irányítójává válik. Ez az én az érési folyamat összes szakaszában szerzett tapasztalatok összegzése. Az én felhalmozta a különféle szerzett információkat, s szétválogatta őket hasznosságuk vagy ártalmasságuk szerint. Választását az ösztönei – főleg önfenntartási ösztöne – határozzák meg, mert az én nem rendelkezik felsőbb tudattal. Csupán egyensúlyt keres a belső és külső ösztönzések között, és ebben gondolkodási képessége van segítségére.
Az aurikus lény, jóllehet irányítja az embert az én közvetítésével, nem alapvető a számára. Minden egyes mikrokozmosz az Alkotó egy gondolatának megjelenítője. Ez a gondolat az őstípusba van beültetve: a sajátosan egyéni terv, mely egy lény fejlődésének alapjául szolgál, az a terv, amelyből egy napon a szellem, az élő lélek és az eredeti ember közti kapcsolatnak meg kell születnie. Ebben a tervben sem az aurikus lény, sem az én nem vesz részt. Mindkettő a saját útján törtet előre, amely újra és újra körforgásnak bizonyul.
Az őstípus a szívben nyilatkozik meg, a szellemszikraatom által. E központi mag tartalmazza azt az építési tervet, mely az anyagban kivitelezhető. Az ebből az eredeti elvből jövő sugallatok sok olyan fiatal gyerekhez világosan beszélnek, aki egy jobb világot keres, mely betegségektől, haláltól, szomorúságtól és igazságtalanságtól mentes. Minthogy azonban nem tudják, hogy ez az áhított világ hogyan érhető el, s mivel a felnőttek túl gyakran ugyanolyan tudatlanok, mint ők, ezek az ösztönzések csakhamar eltűnnek belőlük.
Életének egy adott pillanatában mégis mindenkinek számolnia kell ezzel az őselvvel. Ekkor mindenki megérzi azt a nyilvánvaló ellentétet, amely az elveszített egység és a feldarabolódás – a számára jelenleg kiszabott megosztottság világa – között fennáll.
Ebből az érzésből megszülethet az eredeti élet utáni vágyakozás. Ez az a pillanat, amikor az eredethez vezető ösvényt meg lehet neki mutatni, és ő megérti; vagy pedig csalódottan még mélyebbre süllyed majd az anyagban, bármilyen formában is. Mert igaz ugyan, hogy a pénz, a tulajdon és a fogyasztás hajszolása az anyagi lét jellemző nézetei, de a szellemi eszményképek, a vallás, művészet és tudomány sem fogják áttörni az anyag határait.

 

EZ MÉGSEM LEHET AZ ÉLET CÉLJA!

E szembenállás miatt a serdülőkor idején belső nyugtalanság és nagyfokú bizonytalanság születik. A világ, mely ez ideig annyira tökéletesnek tűnt, most olyan, mint egy csatatér, ahol az igazságtalanság, gyűlölet, vérontás és kegyetlenség uralkodik. Az élet célja mégsem lehet ez! A gyerek nagyon erőteljesen érzi ezt a következetlenséget. A felnőttek ezen könnyen túlteszik magukat, mondván: „Ilyen a világ! Meg kell tanulni vele együttélni! Nekem is így kellett tennem. Kemény csapások érnek majd, de ezektől nagy és erős leszel. Te magad is meg fogod tanulni megelőzni a másikat. Tégy mindent legjobb tehetséged szerint!”
Ez látszólag józan felfogásra vall, de valójában egy olyan csalódott személy megkövesedett magatartása, aki nem követte szíve őselvének ösztönzéseit. Ám ha a nevelés a helyes szellemi gondolkodásra és a helyes szellemi cselekvésre irányul, akkor ilyen csalódottság nem fog kialakulni.
A földi ember természete tökéletlen és megosztott. Általában képtelen hatni az éterikus törvényekre és ritmusokra, melyek létét meghatározzák. Persze értelmi képessége, melyre énje támaszkodik, képessé teszi bizonyos képzettársítások megalkotására, tartós megoldást azonban ez nem tud nyújtani neki. A jelenlegi ember épp azon a ponton van, hogy végképp elveszítse ellenőrző képességét mind külső, mind belső ’kultúrája’ fölött.
Az emberi lény arra fecsérli az energiáját, hogy felhalmozza és karbantartsa az anyagot, s hogy védelmezze önnön határait. Nem kell azonban őt ezért felelősségre vonni! Hatalmas akaraterő szükséges a magányos állati állapotból egy társadalmi lény állapotába való felemelkedéshez. A békére és összhangra törekszik, de csak viszályokat és tömegmészárlásokat arat!
Közben persze az idők változnak, és neki is változnia kell. Rákényszerül, hogy más utakat keressen. A világi jólétre irányulás nem elegendő, a szellemember újjászületésére kell törekednie. Csak egy minden személyiségnézetével rendelkező felnőtt dönthet önállóan arról, hogy akarja-e követni ezt az utat, vagy sem. Egy gyereket soha nem kell ebbe az irányba erőltetni. Ha a nevelés és az oktatás kifejlesztik az önállóságot, a Gnózis hívása úgyis felhangzik majd, amikor a tudat már elég érett. A szülők és nevelők által foganatosított védő, ám okosan ösztönző intézkedések hozzájárulhatnak a személyiség kiegyensúlyozott fejlődéséhez és a szellemi értékekre való fogékonyság megmaradásához. Ezzel lehetőség nyílik majd arra is, hogy kielégítő választ adjanak a mikrokozmoszból jövő kérdésekre. Amikor az anyagtest és az étertest egymással összhangban fejlődik, akkor a gyermek éteri szervezete is ennek felel meg, az érzelmeket is jobban feldolgozza, s a gondolkodási képesség is többletterhelés nélkül bontakozik ki.
Az előzőekből kitűnik, hogy nem az „én” gyermekemről van szó, hanem egy olyan gyerekről, olyan egyénről, akit adott időre szülőkre bíztak. Nem a család anyagi javainak megőrzése céljából jött, se nem azért, hogy valóra váltsa a szülők kívánságait és óhajait. Minden gyermek életmenetének megvan a terve, és minden gyermeknek megvan a saját életcélja. A szülők és nevelők feladata az, hogy ehhez a lehető legjobb alapokat adják nekik.

 

MIT AKAR A GYERMEK KÖZÖLNI A KÖRNYEZETÉVEL?

A mikrokozmosz egy egyéniség lakhelye. Alapja egy sajátos őstípus. Ez az egyéniség már kezdettől fogva közli magát. Sajnos, a felnőttek gyakran túl sokat foglalkoznak magukkal és terveikkel ahhoz, hogy helyesen fogják fel a növekvő gyermek jelzéseit. Nevelni annyit jelent, mint kommunikálni. Mit akar nekünk mondani? Mire van szüksége a különböző életszakaszaiban? Mely hatások jók, és melyek nem? Hogyan reagál a különböző befolyásokra, és milyen tanulságot tudnak levonni szülők és gyermekek ezekből a tapasztalatokból?
A nevelés tehát a szülők és irányítók fejlődését is jelenti. A hajdan divatos módszerek ma teljesen idejétmúltak lehetnek. Új módszerek jelentkeznek. Az a fontos, hogy a szülők és nevelők kellő szellemi irányultsággal rendelkezzenek ahhoz, hogy a gyermeknek elegendő és helyes szellemi táplálékot nyújtsanak.
A gyermeknek megvan a belső joga ahhoz, hogy átessen élete derűs és borús napjain, hogy – ha Isten úgy akarja – ez elősegítse az eredeti lény megszabadulását saját mikrokozmoszában.

Vajon rátalál-e majd a Világosságra?

 

MEGSZÜLETIK EGY GYERMEK, EGY EMBER: RÉSZBEN SZÜLEI VÉR-ÖRÖKSÉGÉBŐL, RÉSZBEN PEDIG VALAMI EGYÉBBŐL, AMIT A LEGKEVÉSBÉ SEM ISMERÜNK! EGY EMBERI LÉNY, AKINEK AZTÁN BE KELL JÁRNIA FÖLDI ÚTJÁT, HOGY TAPASZTALATOKAT SZEREZZEN. EZ A LÉNY HASONLÍTHAT UGYAN SZÜLEIHEZ, ÁM TAPASZTALATI HÁTTERE MIATT MÉGIS TELJESEN SAJÁTOS ÉLETUTAT FOG BEJÁRNI.

 

Megtalálja-e majd ez a lény a Világossághoz vezető gnosztikus utat? S hogyan lehet ebben őt segíteni? Hogyan tudják ebben a fiatal lélekben megóvni a keresés vágyát olyanok, akik még maguk is a sötétségben élnek?
Kényszer alkalmazása elképzelhetetlen, mert a Gnózis útja a szabad választáson alapul. Csak azáltal tud bárki valamit is átadni másnak a fényből, ha maga is vágyódik és törekszik rá. Mert ha nem állunk állandóan készen a fény befogadására, hogyan is adhatnánk azt tovább?
Milyen csodálatos a szívszentély felépítése! Az a szerepe, hogy teljesen és hétséges módon reagáljon a hétszirmú lélekrózsára, a mikrokozmosz középpontjára, mely a születéstől kezdve együttműködik a biológiai szívvel. Ha a szív még nem keményedett meg, akkor megvan a lehetősége, hogy az ember a lélek vezetésére bízza magát, ezzel is növelve annak erejét.

 

MIT JELENT A „SZÍV MEGKEMÉNYEDÉSE”?

Amikor egy gyermek megszületik, nevelésén és irányításán keresztül kezdetét veszi a szülők lélekminőségének megnyilvánulása. Az első évek bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Ekkor épül fel az éter- vagy élettest. Ezt a folyamatot a szülők éteri sugárzásai vezetik, akik lélekminőségükkel nagyon is közvetlen módon befolyásolják a fiatal élet fejlődését.
Ha a szülők szíve valóban nyitott a fény gnosztikus érintésére, és törekednek is erre, valamint életüket a halhatatlan lélek vezetésére bízzák, akkor a szülők vére – amely egyébként döntő jelentőséggel bír a zsenge élettest felépítésében – nemcsak a gyermek szívét fogja a Világosság számára megnyitni, hanem annak főszentélye is előkészülhet egy esetleges lélekújjászületésre. Ak-kor az élettest éterei nemcsak a vért és az idegközeget formálják, hanem azokat az érzékszerveket is, amelyek a főszentély irányítása alatt állnak.
Csak miután az első hét évben felépült az élettest, akkor kezdődhet el valójában a gyermek saját, önálló élete. Nagyon fontos tehát mindkét szülő befolyása a gyermek első életéveiben, mert így lehet őt a jóra vezetni, ám éppúgy rossz irányba is!
Ha a gyermek erőteljes és jól irányuló étertesttel kezdheti el saját életét, és a Gnózis számára nyitottan, spontán módon, belső késztetésből fog az egyetlen célra irányulni, akkor ez a cél szikrázó fényként fogja megvilágítani lényét. Lehet azonban, hogy a fejlődésben lévő fiatal inkább az anyagra és a társadalomra fog irányulni, hogy mihamarabb részt vehessen a létért folytatott küzdelemben. Vagy az egyik, vagy a másik megmutatkozik majd a gyermek életében, és szinte bélyegként fog beleégni első életéveibe.

 

SZABAD KEZET KAP-E A KARMA?

Ha az élettest megszületik, a következő helyzet állhat elő: vagy megnyilvánul a gyermek lelke, és ez a második, amúgy igen nehéz életszakaszban – amelyben az asztrál- vagy vágytest születése végbemegy – erőteljes támaszt nyújt neki és vezeti őt, vagy a lelket már betokosította a szülők véröröksége. Utóbbi esetben a karma szabad kezet kap, és lehorgonyoz az asztráltestben.
„Hasonló hasonlót vonz”. Ez azt is jelenti, hogy a szülők gyermekeikben olyan lényt vonzanak életükbe, aki hozzájuk tartozik, akit tovább kell kísérniük és vezetniük.
Sajnos, leginkább csak a fizikai test születési és fejlődési folyamatai közismertek. Ám az azt követő szakaszok is legalább annyira fontosak. Az első hét évben megy végbe az étertest megszületésének előkészítése. Ez a test gondoskodik aztán az anyagtest közvetlen életfunkcióiról. Az első években a gyermek nem rendelkezik saját irányítóeszközzel, hanem spontán módon növekszik szülei éterszférájában. Ha a szülők – jóllehet gyakran tudtukon kívül – helytelen éteráramlatokkal töltik meg gyermekük fejlődési terét, akkor az ebből adódó nehézségeket később a fiatal embernek saját magának kell feldolgoznia és feloldania. Ha azonban a szülők tudatában vannak ezeknek a hatásoknak, akkor az ilyen befolyásokat képesek elhárítani, szükség esetén elterelni. Ehhez mindenekelőtt tiszta belátásra és a megszabadító gnosztikus út tényleges megélésére van szükség. Ha ez sikerül nekik, akkor a gyermek éterteste a helyes módon fejlődik.

 

KÉT TEST ÁLL RENDELKEZÉSRE

Ez az első szakasz akkor fejeződik be, amikor megjelennek az első valódi fogak. A gyermek ekkorra készen áll rá, hogy levesse a szülőktől kapott éterköpenyt, amely élettestét eddig körülfogta. Ezzel újabb kívülről jövő benyomások számára válik elérhetővé. Két test, két jármű áll rendelkezésére. Most kezdődik az az időszak, amelyben a nevelők az élettestre és az emlékezőképességre hathatnak, és amelyben a gyermeknek meg kell ismernie a dolgok célját és lényegét. Itt mutatkozik meg, milyen előnyös egy gyermek számára, ha első életszakaszát egy Jan van Rijckenborgh Iskolában töltheti, amilyen pl. Hollandiában működik.
Amilyen nagy gondoskodással kísérték a szülők gyermekük anyagtestének születését és fejlődését, ugyanolyan odaadást kell most szentelniük a megszülető asztráltest előkészítésének is. Ez azt jelenti, hogy különbséget kell tenni a jó és a rossz asztrális befolyások között. Az asztrálerő az elsődleges építőanyag. Az emberi életterületen ez az építőanyag a végtelenül hosszú, istentelen életvitel következtében nagyon elszennyeződött. Napjainkban számos környezetvédelmi mozgalom próbálja felhívni a figyelmet a látható, anyagi életterületünk elszennyeződésére. Ez a fajta szennyezettség azonban eltörpül az asztrálterületéhez képest, ami ráadásul a létért folytatott küzdelem miatt napról-napra fokozódik. Mivel az ember foglya ennek az ördögi körnek, képtelen kilépni a romlási folyamatból. Az önámítás világában kell tehát a fiatal embernek egy olyan asztráltestet létrehoznia, amely a lehető legkevésbé eshet foglyul az ámításnak, és amely inkább más értékek felé fordul. Ezért van olyan hatalmas jelentősége a szülői házból kapott ’örökségnek’.
Miután a fiatal személyiségnek már két összetevője – az anyagtest és az élettest is – kifejlődött és önállóan működik, nagyobb önállóság keletkezik. Ebben is rejlik azonban veszély. Az eddigi életszakasz spontán szülőkre-irányulását felváltja a spontán irányulás mindarra, amit az asztrális világ kínál. A szülőknek ebben a szakaszban minden erejükkel azon kell lenniük, hogy lehetőleg tiszta asztráltest alakuljon ki. Ha ezt megfelelően készítik elő, megszülethet a vágytest, amely az embert cselekvésre készteti. Ez a szakasz a 14. életév táján veszi kezdetét, manapság már ennél korábban is. Ez nagyon veszélyes időszak, mert fontos, hogy a személyiség ne essen a vágyak prédájául.
Az asztráltest épülésekor ésszerű odafigyelni arra, milyen közegben mozog a gyermek; tehát az iskolára, a barátokra és barátnőkre, a zenére, a könyvekre, filmekre, a tévézésre és a kábítószerre. Különböző helyzetek adódhatnak, amelyektől a szülőknek és a nevelőknek, amennyire csak lehetséges, meg kell óvniuk gyermekeiket mindaddig, amíg azok maguk képesek nem lesznek tudatosan választani. A szülőknek otthonukban mindent meg kell tenniük a lehető legtisztább éteri légkör megteremtéséért: nem erőltetéssel, fanatikusan vagy kioktatóan, hanem egyszerűen és tisztességes törekvéssel.
Ha ez sikerül, akkor a felnövekvő fiatal úgy léphet be ebbe a szakaszba, hogy a vágytest a lehető legkevesebb problémát okozza majd számára. Ekkor megmutatkoznak a korai években a szülőktől kapott életszemlélet értékei. Eddig a szülők legjobb tudásuk szerint együttműködtek a gyermek harmonikus fejlődésében. Mostantól azonban meg kell próbálniuk közösen együttműködve, barátként kezelni az ifjút, hogy annak gondolkodási képessége is a helyes módon alakulhasson ki. Mert e képessége nélkül a gyermek még nem kész, még nem tökéletes, és ez gyakran nagyon megnehezíti az addigi helyes útirány megtartását is. Egy pozitív és biztonságot nyújtó barátság, amely minden körülmények között ugyanolyan marad, amely sziklaként áll a hullámverés közepette, jelentősen megkönnyítheti ezt az időszakot a fiatalok életében.

 

AZ ÉNLÉNY ALAKOT ÖLT

Testileg is nagy változások mennek végbe ebben az időszakban. A titokzatos tímuszmirigy működése megváltozik. A test saját asztrális vért (fényétert) kezd termelni, ami által meglazul a szülőkhöz és a családhoz kapcsoló vérkötelék, és ezzel az én-ember alakot ölt. Mindent maga akar kikutatni, mindenről saját véleményt akar kialakítani. Ezt a folyamatot a szülőknek és nevelőknek a legnagyobb türelemmel kell végigkísérniük.
Ebben az időszakban ugyanis – a 14. és a 21. év között –, amikor a vágytermészet még kormányzás és korlátok nélkül érvényesül, a fiatalnak minden együttérzésünkre szüksége van. Belső erőből kell ugyanis legyőznie a nehézségeket, míg teljesen fel nem nő. Körülbelül 21 éves korban születik meg a gondolattest, miáltal az ember saját kezébe veheti a gyeplőt.

 

MÁS SZEMMEL NÉZNI

Ebben a szakaszban bizonyos tapasztalatkincsre tesz szert a fiatal. Korlátai saját típusától és mikrokozmikus tapasztalataitól függenek, s ezek minden egyes gyermeknél teljesen eltérőek. Ezért olyan fontos, hogy megértsük a gyermeket, és tanácsadóként, barátként álljunk mellette. A tiltásnak semmi értelme sincsen. Ellenkezőleg: csak nyílt és köntörfalazás nélküli magyarázatokkal – az összefüggésekről, hogy milyen folyamatok és milyen következményekkel zajlanak – segíthetnek lerakni az alapot, melyen aztán a fiatal élet szilárdan nyugodhat. Ilyen alapokon állva sok feszültség és gond elkerülhető.
Így tanulja meg a fiatal a világot más szemmel nézni. Megtanulja értékelni a világban elfoglalt helyét, és lassan alábbhagy benne a pénz, a pozíció és a hatalom iránti késztetés is. Később pedig azt is megérti, hogy a másik nem iránti vágya teljesen normális és természetes dolog. Egészséges, sportos élet, a szabadság élvezete, és mindaz, ami a fiatalsággal jár – a barátokkal-barátnőkkel közös munka, csevegés, szórakozás, pihenés – ezek mind olyan szempontok, amelyeknek nagy jelentőségük van a harmonikus fejlődésben. Amint megtanulja helyes arányukban látni a dolgokat, képes lesz tartani az irányt az együttélés kavargó vizű tengerén. Mint „Isten kormányosa” biztos kikötőt találhat. Akkor a lényében ható alsóbbrendű vágyai ellen nem egyedül kell felvennie a harcot, és éppoly kevéssé kell kiszolgáltatnia magát a gátlástalanul rázúduló vágyáradatnak. Megtanulja felismerni a dolgokat, és azokat az őket megillető helyre tenni – önmagában.

 

A GYERMEKEK NEMZETKÖZI JOGAI

A Nemzetközi Gyermekév előestjén a lengyel kormány a gyermekek jogairól szóló törvénytervezetet nyújtott be az ENSZ-hez. Ennek kellett volna az 1959-es önkéntes nyilatkozat helyébe lépni. Jó tíz év vitába került, míg a törvényt 1989. november 20-án végül elfogadták. Azóta a 180 független tagország több mint kétharmada írta alá. Lényege, hogy a gyermekeket ugyanazon jogok illetik meg, mint a felnőtteket. Ez a következőket jelenti:

• az élelemhez, egészségügyi ellátáshoz, tanuláshoz, játéklehetőséghez és szociális biztonsághoz való jog;
• a hátrányos megkülönböztetés, rossz bánásmód, elhanyagolás,kínzás, gyermekkereskedelem, gyerekmunka, szexuális zaklatás és kábítószerrel való visszaélés elleni jogi védelem;
• a vallásszabadsághoz, szólásszabadsághoz és tájékozódáshoz való jog;
• a szellemi és testi fogyatékos gyermekek, család nélküli, örökbe fogadott, nevelőintézeti és börtönben élő gyermekek, valamint fegyveres konfliktusok áldozatai vagy menekültjei gyermekeinek ellátásáról szóló jog.

Ami az egyiknek joga, az a másiknak kötelessége. Az aláíró felek kötelezik magukat, hogy a gyermekek jogait az adott ország hatályos jogszabályainak keretein belül biztosítják, és a felmerülő ügyekről az ENSZ-et folyamatosan tájékoztatják.