„Ne tagadd meg, se le ne alacsonyítsd, ami hozzád tartozik!”
AKI NAGY AKAR LENNI, MAGÁT TELJESEN ODA KELL ADNIA. NE TAGADD MEG, SE MEG NE ALÁZD, AMI HOZZÁD TARTOZIK. LÉGY MINDIG TÖKÉLETES A MUNKÁDBAN, TELJES SZÍVVEL VÉGEZD LEGKISEBB CSELEKEDETEIDET IS. A HOLD IS AZÉRT FÉNYLIK MINDEN TÓBAN, MERT A MAGASSÁGOKBAN ÁLL.”
FERNANDO PESSOA
Fernando Pessoa portugál költőt (1881-1935) főként ezoterikus, szimbolista és futurista versei miatt ismerik. Naggyá akkor leszel, ha mindenben az leszel című idézett költeménye Ricardo Reis versei nevű ciklusának a része. (Ricardo Reis a költőnek egy további álneve.)
Az írott szó sokféleképpen érthető, ha mindennapi jelentésétől elvonatkoztatunk. Az élet külső oldalán csüggő olvasó viselkedésének igazolását láthatja a költő Fernando Pessoa szavaiban, aki azonban megpróbál a belső jelentésekig eljutni, az egy kielégítetlen vágyakozás finom visszhangjait is meghallja benne, egy érzékeny húr rezgését, válaszként annak a legmagasabbnak a keresésére, amit csak emberi lény elérhet.
Márpedig kit ne hívnának, hogy forduljon el a dolgok felszíni oldalától, és önnön belsejébe nézzen? Hogy megfeleljen ennek a hívásnak, amely ifjúkortól kezdve visszhangzik a szívben, hogy beteljesítse örök küldetését? Ahogy hallja valaki ezt a hangot és reagál rá, végül megérti, hogy a legfelsőbb célt csak úgy éri el, ha az örök Fény által benne életre keltett gnosztikus képességek segítségével minden cselekedete pontosan tükrözi vágyakozását. Hogyha így él, akkor biztosan nem a békés konformista típushoz tartozik, aki a fennálló elveket és a tisztségükben lévő hatalmakat követi!
„AKI NAGY AKAR LENNI, MAGÁT TELJESEN ODA KELL ADNIA”
Lényének mélyéből kell szóljon évszázados vágya, és erősen, meggyőződéssel, gyengeség, tétovázás nélkül. Nagy célja megköveteli tőle gondolatai, érzései, akarata és cselekedetei teljes feladását. Nem azt kérik tőle, hogy az emberi jóságot gyakorolja, hanem lelkének odaadását, hogy újjászülethessen. Lehet, hogy ez önellentmondásnak tűnik, de ha az örökkévalóságot földi érzékeinkkel akarjuk elérni, a szakadékok csak egyre nagyobbak lesznek. Ezért meg kell hát tanulni felhagyni azzal, amit a földi létezés valóságának hívunk, hogy megállapodjunk az örök élet valóságában. Ez a két valóság ugyanis egymásnak teljesen ellentmond.
Semmi értelme annak, hogy valami enciklopédikus tudás megszerzése érdekében tanulmányozzuk és elemezzük az Egyetemes Tant. A birtoklás, csakúgy, mint a dogmatizmus, a belső értékek lanyhulását, stagnálását és megkövesedését eredményezi. Aki lemond a külső és belső birtoklásról, az meg fogja érezni, hogy a Gnózisnak semmi köze sincs az észbeli megértéshez. Az igazi élet ősforrásából áramló megújító erő nem az énhez szól.
Az öröklétet kereső minden erejével azon van tehát, hogy megértse az örökkévalóság hangját, s lelke központi elvéhez fordul, mely szívében rejlik. Mert a szív által képes őt elérni a hívás. A szív a közvetítő elv, amely lehetővé teszi a kapcsolatot az újraalkotó és szentelő Hétszellemmel. Egy belső érési folyamat során egyszer csak megjön a felismerés, és a kereső tudatosan tapasztalja az őt hívó világosságot.
„NE TAGADD MEG,SE LE NE ALACSONYÍTSD,AMI HOZZÁD TARTOZIK”
Az Egyetemes Tan rámutat arra, hogy az emberiséget földi fejlődése során mindig is vezették a világosság küldöttei. Ezt a tant mindig az élet változó körülményeihez igazították, hogy a visszavezető utat minden igazságkereső számára nyitva tartsák. Ezekben, lényük legmélyén értékes kincs rejlik, ám a feltárt bölcsességet gyakran megtagadják és lealacsonyítják a megértés vagy a hit hiánya miatt, a lustaság vagy esetleg a következményektől való félelem miatt. Az egyik jól ismert mentség, hogy még sok egyéb tennivalójuk van. A mindennapi gondok így elemésztik az élet valódi céljának eléréséhez kapott energiát.
A kínai bölcs, Lao Ce ekként szólt kortársaihoz: „Tartsátok távol magatokat a dolgoktól, ne leljetek örömöt a látszatban.”
„LÉGY MINDIG TELJESEN JELEN A MUNKÁDBAN”
Eltávolodni a dolgoktól és mégis „teljesen jelen lenni minden munkánkban”? Megint egy feloldhatatlan ellentmondás?
Aki a meghallott belső hívást követni akarja, annak tartania kell magát az alapelvekhez. Az új elvárásoknak kell szentelnie magát, melyek vágyakozása erejével és a beteljesedés akarásának hevével vannak kapcsolatban.
Elhagyva a dialektikus természet dolgainak sokaságát, a kereső a hívás felé irányítja vágyakozását. Ehhez szabja gondolatait és cselekedeteit, felmutatván élete tökéletes megfordulását. Az így elnyert egyensúly meghozza számára a belső békét, és oly mértékben teszi alkalmassá a cselekvésre, amennyire valódi emberi állapotától telik; kicsiben csakúgy, mint nagyban. És ezt nem óvatosságból vagy magasabb érzelmek miatt teszi, hanem mert teljes alázattal felismerte helyét a teremtésben. Nagy feladat várja. Megtisztult szíve egyre inkább a megújulás gnosztikus áramlatai felé irányul, és ebben a folyamatban olyan, mint a nyugalom és béke kis szigete az ellentétes erők tengerében.
„TELJES SZÍVVEL VÉGEZD LEGKISEBB CSELEKEDETEIDET IS”
„Az igaz viselkedés hasonlatos a vízhez. A víz mindenütt ott van, és mindenhol megmarad. Ott van az emberektől megvetett helyeken is – mondja Lao Ce, s folytatja: – Íme, ezért közeledik a bölcs a Taóhoz. A megfelelő helyet foglalja el. Szíve mély, mint egy örvény. Szeretete tökéletes. Az igazságban áll, beteljesíti az igazságot. Ha kormányzásra hívják, fenntartja a rendet. Helyesen cselekszik. A megfelelő pillanatban cselekszik. Mivel nem pöröl és nem harcol, semmit nem lehet szemére vetni.” (Tao te King, 8. szakasz.)
Ím ezek világos szavak, melyeket lehetetlen meg nem érteni. Aki a belső utat követi, óvakodik az önmagát fenntartani próbáló régi tudat és a megjelenő lélekember új tudata közti összes megalkuvástól. Őrt állít gondolatai mellé, mert az énközpontúság a gondolatokkal kezdődik!
„A HOLD AZÉRT TÜKRÖZŐDIK MINDEN TÓBAN, MERT A MAGASSÁGOKBAN ÁLL”
Íme, egy szép kép! Az éj csendjében, távol a mindennapok kavargó és lármás életétől a tó vize szétterül csillogón, nyugodtan, egyenletesen, s tökéletes tükörként veri vissza a fényt anélkül, hogy megváltoztatná. A hold nem is akar, s nem is tud nap lenni. A nap fénye nélkül csak a föld holdja, élet nélküli kísérő. De a nap fényét felfogva ugyanakkor végtelenül finoman és jótékonyan szét is árasztja az élet javára.
A nap aranyát, mely az egyetemes Krisztus-szellem szimbóluma, ezüstös fénnyé alakítja – ez a lélek ragyogása –, lágy fénnyé, mely a bukott mikrokozmoszokat vissza akarja vinni eredeti hazájukba, csakúgy, mint az egész, istentelenségben leledző emberiséget.
Ezért, ha halljátok a belső hangot, ne tagadjátok meg, se le ne alacsonyítsátok! Legyetek mindig tökéletesen jelen a munkátokban! Újszülött lelketek irányítsa legcsekélyebb cselekedeteiteket is!
Amiként a hold betölti feladatát visszatükröződvén lelketek tavában, akként hívnak benneteket is, hogy váljatok az egyetemes megnyilvánulás építőkövévé magatok boldog és határozott önátadásával. Ha nagyok vagytok törekvésetekben, nagyok lesztek a megvalósításban is.