Péter beszámolójához

 

Előző számunkban, a Pentagram januári számában Péter beszámolóját közöltük. A szöveg az 1945-ben Nag Hammadiban talált iratokhoz tartozik. Ebben a cikkben magyarázatot fűzünk a beszámoló különös szövegéhez, amelyben a gondolkodva kereső olvasó számtalan fontos utalásra bukkan az ember lényegét illetően.

 

Itt mindenekelőtt az ember megváltásához vezető útról van szó. Bár látszólag jámbor fejtegetéseknek tűnik, mely a tizenegy apostol Jézus feltámadása után tett tapasztalatairól ad hírt, valójában a megváltás útjának, feltételeinek és szakaszainak részletes ecsetelése ez, melyet szerzője az apostolok történetébe burkol. Az út a megváltás keresésétől a hiten keresztül a felismeréshez, majd az apostoli hivatáshoz vezet. A Péter vezetése alatt álló apostolok azok az emberek, akik erre az útra térnek, Egyáltalán nem tökéletesekről van szó, akik teljhatalommal ellátva prédikálnak, hanem tanulók, akik a mester halála után magukra maradtak, s most önállóan kell a megváltás fokait megmászniuk. A közönséges embertől mégis különböznek persze, mert mesterükkel különös viszonyban voltak Ez a viszony egyrészt a megváltásra rendeltette őket, másrészt rájuk hárítja az üzenet kézbesítésének, az emberiséghez való kihordásának a felelősségét is. A történet két városról beszél. Az egyik „a türelem lakása”, a másik „a kilenc kapu”. E városok a valóság, a lelkiállapotok dimenzióinak jelképei. Az első a múlandó földi világ terjedelmeit ábrázolja, amelyben az igazságot és megváltást kereső léleknek a földiségre irányuló emberek között, a figyelem számtalan eltérítése és a sok veszély közepette türelmét kell bebizonyítania. A második a megváltott állapotának, a tökéletesség dimenziójának felel meg, Isten kilenc vetülete szellemi valóságának a későbbi kabbala értelmében, amelyet a tizedik, a legmagasztosabb foglal egybe. E két dimenzió között játszódik le az esemény, amelyet egy ember kezd el, a megváltó, és folytat, majd befejez változó alakokban. Ezzel az emberrel, utalásaival és magyarázataival foglalkozva találják meg az apostolok az utat. Az élet valóságának hullámzó tengerén megtett jó és viharos utazás után az apostolok – azaz minden ember – az igazság keresésétől eltéríthetetlenüI, türelmes állapotba kerülnek. Azt a tapasztalatot tették, hogy az igazságrendszerek látatlanban való elfogadása, a megváltás minden kecsegtető javaslata végeredményben semmit sem eredményezett. Most már hajlandók türelmesen várni és minden múlandót elutasítani. Ebben az állapotban, az igazság megrendíthetetlen keresése közepette a lét új lehetősége merül fel számukra: sejtik egy minden múlandóság mögött rejlő állapot létezését.

Az ember szellemi, igaz lénye a világosságra tör. Mint valami igazgyöngy egy kagylóban a tenger mélységes fenekén, úgy rejlik az ember szellemi lénye a múlandóra irányuló gondolatainak és érzéseinek kemény héja burkolatában. Számára nem tudatos, holott szeretne tudatába jutni, tudatossá és hatásossá válni. Tudatossá pedig azzal válik, hogy megérinti a megváltó ereje, egy világosságvivőnek, az eredeti szellem, az Atya „küldöttének” az ereje. Ha egy embert megérint a szellemnek ez az ereje, akkor az ember szellemi lénye, „gyöngye” erre vágyakozással, a tökéletesség sejtésével válaszol.

 

A gyöngy

A világosságot azonban csak az képes kézbesíteni, akiben a múlandóság régi lénye keresztre feszíttetett és a múlhatatlanság igaz lénye feltámadt. A gyöngyöket kikiáltó küldött tehát, akit – mint a szellem küldöttét – az arany öv igazol, a testnek azokat a részeit mutatja, amelyeken a keresztre feszítettnek a sebei láthatók. Lénye egyébként a kereső ember, sőt a város minden lakója számára rejtett. Mindig csak azt látják belőle, ami az ő észlelésük szintjén fekszik.

A megváltó kikiáltja a gyöngyöt, hívja, felszólítja az emberben lévő szellemi lényt. Az emberek azonban erre a legkülönbözőbb módon reagálnak A gazdagok, ezek nemcsak az anyagi javakkal ellátottak, hanem mindenekelőtt azok, akik erkölcsi, vallásos vagy szellemi vívmányaik miatt becsülik nagyra magukat, az élet tulajdonképpeni értékeivel szemben vakok és süketek, a múlhatatlan valóság hívásával szemben süketek és nem válaszolnak, még csak meg sem kísérelik megpillantani a világosság erejét, a küldött arcát. A szegényeket azonban, akik nem tartják magukat méltónak arra, hogy a tökéletesség állapotát valaha is elérjék, nagyon is érdekli a dolog. Már elég lenne nekik és hálásak lennének, ha az igazi emberi tökéletességre csak egy pillantást is vethetnének. Mert mit is adhatnának azért – hiszen semmijük sincsen -, hogy valóban birtokába jussanak ennek az állapotnak? Még azt hiszik, hogy különösen erkölcsös, vallásos vagy szellemi teljesítménnyel elnyerhető, de ilyen teljesítményeik nincsenek. Annál jobban meglepődnek, amikor megtudják, hogy a gyöngyöt, saját szellemi lényüket ingyen megkaphatják, ha hajlandók felkerekedni a küldött városához, ha hívására követik őt, bemennek a tökéletesség életterületére, amelyen a gyöngy napvilágra kerülhet, az ember szellemi lénye tudatosulhat és hatásossá válhat.

Hogyan kell azonban az embernek engednie a megváltó hívásának? Hogyan közeledhet a gyöngy, legbensőbb, igaz lénye tudatossá válásához? Ha hisz a megváltó Jézus nevében. Mit jelent a névben hinni? Egy ember vagy valami dolog neve meghatározza az embert vagy dolgot. Képlet, mely az embert vagy dolgot kifejezésre juttatja. Jézus lénye a tökéletes, igaz ember lénye, amelyben az emberiség szellemi tulajdonságai összpontosulnak. Hogy az igaz embernek ezt a típusát jézusnak, vagy másnak nevezik, az nem fontos. Nem a betűk, nem a hangok a döntők, hanem a tény, hogy a név a lény lényegére utal. A megváltó nevében hinni tehát azt jelenti, hogy a megváltó lényét célnak kitűzni. Ez nem egy emberen kívül lévő cél. Mert az embernek Jézusban tisztán kifejezésre jutott lénye minden emberben le van fektetve és ezt minden embernek szintén kifejezésre kell juttatnia.

A megváltó nevében hinni azt jelenti, hogy az emberiség igazi lényegét, mely minden ember lényege, minden cselekvés célja és szándékaként szem előtt tartani.

Ez nem más, mint a gyöngy létezésének észlelése után, a gyöngy felismerésére és birtoklására irányuló vágy után azonnal az igaz emberlény tudatossá válásának és kibontakozásának útjára indulni, mert ez a lény minden emberben a tudatossá válásra és a kibontakozásra vár.

 

A „koplalás”

Ebben az irányulásban, e cél láttán, a megváltó nevében való hitben az ember ne hagyja semmiképpen sem megtéveszteni magát, hogy végül mindenképpen elnyerhesse a gyöngyöt. Semmihez sem fog ragaszkodni – „koplal” – sem anyagi, sem eszményi javakhoz, sem anyagi, sem eszményi tulajdonságokhoz. Mert ha múlandó javakhoz ragaszkodik, akkor ezek belerántják őt az élet örvénylésébe, e javakért folytatott küzdelembe, s ez felőrli őt. Ha pedig múlandó tulajdonságokhoz ragaszkodik és büszke azokra – a drága földi köntösre például -, akkor talán anélkül, hogy észrevenné, kirabolják és kizsákmányolják azzal, hogy tulajdonságait más célra használják fel, kihasználják. Aki azonban célját, az ember igazi lényét, mely javaktól és tulajdonságoktól független, rendíthetetlenül szem előtt tartja, az független marad és azt tapasztalja, hogy a világosság támogatja és erősíti őt, mert a világosság az igazi lény tápláléka. Mint a megváltó maga, az ilyen ember addig feszít keresztre minden múlandó javakhoz vonzó kötöttséget, míg végül az igaz lény tudatossá és hatásossá válhat, feltámadhat, így jut el e hit alapján utoljára a kilenc kapus városhoz, a múlhatatlanság szférájához. Itt megy végbe a hívás és a hit időszaka után a megváltás útjának harmadik lépése: a felismerés. Azaz a szellemnek az emberben eddig nyugvó erői és törvényei, melyeknek kibontakozását az embert földi javakhoz fűző ragaszkodása megakadályozta, tudatossá válnak. Az ember igazi lénye feltámad. Az ember kigyógyult a test és a lélek halálos betegségéből, amelyben az anyaghoz fordulása miatt szenvedett. Ennek a felismerésnek a kialakulását és mibenlétét szövegünk Jézus és Péter beszélgetésével ábrázolja. Ez nem olyan felismerés, amire a logikusan következtető ész jön rá, mely külső tárgyat, vagy belső helyzetet állapít meg, tehát alanyként áll egy tárggyal szemben A megváltó felismerése inkább az igaz lény tudatossá válása, amikor nem az ész az alany, hanem az igazi lény válik alannyá. Megtudja, tapasztalja önmagát, de nem a világgal szemben állónak tudja magát, hanem érzi, tudja, hogy a világ, különösen ennek szellemi szerkezete, törvénye és ereje áthatja őt. „Ismer, ahogyan őt ismerik”, mondja Pál. Önmagát a szellem végtelenségébe merülése ellenére önálló lénynek tudja, és a végtelenség körülveszi és magában foglalja őt, és a végtelenség ezt ugyanúgy tapasztalja Péter ismeretének, akinek megnyilatkozik a végtelen szellem, tehát az a feltétele, hogy Pétert felismeri a végtelen szellem, a megváltó. A megváltó, a Jézus, a Krisztus, nevet ad neki, megadja neki igazi lényét, ez ismeretessé, tudatossá válik számára. Holott tehát igazi lénye, mint a szellemnek egy sugara, azonos a szellemmel, mégis megvan az egyéni színezete és feladata. Neve ennyiben különbözik a megváltó nevétől.

 

A megváltó leveti köntösét

Péterhez hasonlóan a többi apostol is tapasztalja a végtelen szellem megnyilatkozását, amellyel egyesülnek, amelyet felismernek, ahogyan az őket ismeri. A hit révén, valamint múlandó lényüknek a hittel kapcsolatos megszüntetésével érettek lettek igazi lényük tudatossá válásának a megélésére, mely a szellemmel egy szinten a szellem megnyilvánulását tapasztalhatja. A megváltó leveti „ruháját”, mely az apostolok hitállapotának felelt meg, s új tudatállapotuk számára feltárja lényét és az ő lényüket, a végtelen szellem lényét, a Krisztus lényét. A gyöngyöt tehát megkapták, felhozatott a múlandó valóság mélységeiből és megszabadíttatott a földi ember kagylóhéjaitól. Beléphetnének a tökéletesség városába, ha nem várna rájuk még egy feladat. Mivel a világosság tudatossá vált bennük, most őbennük és általuk mások számára is hatásossá kell válnia. Vissza kell menniük a türelem városába, hogy a megváltóhoz hasonlóan világosságvivőkké váljanak, és tettel és erővel terjedelmesítsék a világosság működését. A megváltás csak ezután, a negyedik szakasza után lesz teljes, ha az igaz lény tudatosulását az igaz lény tevékenysége is követi, az önfeláldozás a hátramaradottak szolgálatában. Ez a negyedik szakasz nyilván nem magától értetődő. Az apostolok nem tudják, hogy a megkapott világosságot hogyan kell terjeszteniük, ezt még meg kell tanulniuk. A megváltó ebben is példát mutat nekik, mert ő átélte a megváltás minden szakaszát. Ő is türelmes volt a hit fáradalmaiban. Mindenekelőtt azonban az utolsó szakaszt, mások meggyógyítását is véghezvitte, amivel saját lénye, a világosság feláldozása járt mások érdekében.

Most éppen ez az apostolok feladata: az embereknek közvetíteniük kell a hitet, az embereknek a céljukra, igaz lényük tudatossá válására és megvalósulására való irányulásukat kell kieszközölniük. Mint a lélek igazi orvosai, a szív betegségeit kell gyógyítaniuk. A világosságvivők erejében így lesznek mások is képesek a megváltás útjára térni. Az apostolok eközben ugyanazon tapasztalatokat teszik majd, mint a megváltó őelőttük: a gazdagok elutasítják, a szegények meg üdvözlik őket. Ahogyan pedig a meg váltó tette, az emberekhez mindig az ő tudatukhoz mért alakban közelednek: először a test orvosaiként, hogy azután a lelket orvosolhassák.

Lithargoel a megváltó neve, „a fehér kő”, a valóság szilárd szellemi alapja, világos, mint a fény, és a múlandóságnak semmilyen foltja sem terheli. Amikor az apostolok felismerik lényét, leborulva imádják őt Mert tudatában vannak, hogy régi lényük semmis, sötét, tele tévedéssel és tehetetlenséggel. A megváltó azonban megparancsolja, hogy „Álljanak fel”: mostantól kezdve igazi lényük uralkodjon. Mert őbenne ők szintén szellemek, megváltottak és megváltók, a megváltó „testvérei és barátai”.

Az Arany Rózsakereszt, a szellemlélekhez vezető híd

 

Az Arany Rózsakereszt szinte hidat képez egyénileg tudatos állapotunk és a lélek tudata között. A lélek tudata, ez az új tudat, nem Ismer sem gondolatokat, sem érzéseket, úgy, ahogyan mi ismerjük azokat. Magába fogadja az egyetemes bölcsességszeretetet, abból él percről-percre, tisztán és erőteljesen kiterjeszti azt mindenre és mindenkire.

 

Az ember célja az egyetemesen tudatos állapot. Hogy ennek a tudatállapotnak birtokosává válhasson, ahhoz az ember megfelelő szervekkel ellátott négy testtel rendelkezik. Az Arany Rózsakereszt Iskolája korszakunkban lehetőséget nyújt ennek a célnak eléréséhez. Tanítása, szervezete és belső szerkezete ezért jelent meg.

A lélektudat azonban nem egyszerűen a rózsakeresztesek, vagy a mai idők sajátossága, hanem egyetemes, örökkévaló és minden tantól, minden pszichikai, múlandó vagy anyagi alkattól mentes. Éppúgy csendes belső lényeg, mint ahogyan a kútfő is.

Az „Arany Rózsakereszt” név ma ezt az egyetemes tudatállapotot jelzi a nyugati kultúra modern embere számára.

Ahogyan például az „Atman”, a „Tao”, „Ahura Mazda”, „Krisztus” vagy a „Gnózis” mindenkor csak más szó, amelyet a múltban a tanítók alkalmaztak, hogy megértessék ezt a tudatállapotot a különböző kultúrák embereivel. A modern rózsakereszt felhívása a szellemi ébredésre csak folytatása a klasszikus rózsakeresztesek hívásának, akik pedig az eredeti keresztény Gnózisból származtak, mely minden megszabadító kereszténység előtti vallás foglalata.

Ennek a munkának nem az a célja, hogy az embert egy hagyománnyal hozza kapcsolatba, akkor sem, ha a hagyomány gyökerei az emberi fejlődés kezdeteiből származtathatók. Sokkal inkább arról van szó, hogy arra sarkallja az embert, minden elképzelhető eszköz igénybevételével újra kösse össze magát minden szellemi megszabadító ösztönzés egyetlen forrásával, egy olyan forrással, mely időn és történelmi fejlődésen túlemelkedik.

Az Arany Rózsakereszt Iskolája nem táplál egyéb várakozást vagy örömöt annál, minthogy az embert visszavezesse ehhez a forráshoz, ennek alapján ahhoz, ami az emberben tőle van, és fogékonnyá tesz bennünket az ő üzenetére és az ő jelképeire.

Aki önzetlenül keresi az új lélektudatot, annak az Arany Rózsakereszt Iskolája képezi az elérés, a siker alkalmas eszközét. Akiben ez az új tudat megszületett, annak az Arany Rózsakereszt Iskolája szellemi munkahely, ahol sok keresőnek lehet valóban segíteni és az új tudatot fel lehet ébreszteni. Ez a Szellemi Iskola nem akar belőlünk sem gnosztikus tudósokat, sem emberfeletti képességekkel rendelkező lényeket, éppoly kevéssé az ezoterikus hagyományok szerint beavatottakat csinálni, hanem aki tanításának kitárja magát és azt a helyes módon akarja megélni, azt a lélekélethez akarja vezetni. Benne megnyilvánul az élő lélek a szellemmel való kapcsolatban. Az igazi rózsakeresztesben a szellem-lélek az emberi személyiségnek nyilvánult meg. Az igazi rózsakeresztes tudatában van annak, hogy a szellemlélek jelen van benne Az igazi rózsakeresztes az anyag és a szellem minden területén képes kifejezni magát Az Arany Rózsakereszt Iskolája az ehhez a létállapothoz vezető híd. Ez a híd most teljesen elkészült és elég erős ahhoz, hogy mindenkinek sikeresen segíthessen, aki hajlandó használatba venni. Ennek az építménynek minden egyes kövét azok a rózsakeresztes testvérek hordták össze, akik tudatában vannak a szeIlemlélek szabványai szerinti céloknak. Aki ezen a hídon áthalad, az ezt a szerkezetet élteti és erősíti.

Fennáll azonban annak a veszélye, hogy a tanulók „felverik sátrukat a hídon”, és azt ezáltal lakó- és menedékhellyé teszik, mert nyugtalanítja őket a gondolat, hogy a hídon előre haladva elveszítik a számukra oly drága én-tudatot. Az is lehetséges, hogy a mindenütt keresők csodálattól elbűvölten állnak meg e világító szerkezet erővonalai előtt, saját szellemi alkatuk tükröződését bámulva. Annak a veszélye is fennáll, hogy magát az építményt, a szerkezetet és a szegecseket szemlélik, elemzik, sőt kritizálják.

Ha a rózsakeresztességet valami kultúrának, és a modern rózsakereszt Iskoláját célnak, nem pedig a célhoz vezető eszköznek tekintik, akkor ugyanis a megszabadítás kísérlete csődöt mond. Akkor a híd el lenne zárva és akadályokkal lenne tele azoknak az útja, akik használni akarják. A híd csakis azért létezik, hogy az ember használja és segítségével eljusson a szellemlélek tudatához. Ehhez lassan, de biztosan el kell távolodnia a személyes tudattól és ennek ismert megnyilatkozásaitól. Ez nem csak a Szellemi Iskola fennállásának egyetlen alapja, hanem a tanuló egyetlen életcélja is. Ha ez megvalósul, akkor a híd az új élethez vezető átjáróvá válik mindazok számára, akik ezután is jönnek. Bárcsak így találná meg a komoly tanuló az Arany Rózsakereszt Iskolájának művében, könyveiben, a konferenciákon és minden más tevékenységében a vezérfonalat, mely őt azután a hídhoz vezeti. Mert ez az új élet kapuja.

Értsétek meg az idők jelét

 

Ezt a beszédet a Lectorium Rosicrucianum tanulói előtt tartották.

 

Egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy a tanulót ne szembesítené egykori elhatározása következményeivel, amikor kapcsolatba lépett az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájával.

 

Erre a szabad akaratából létrejött kapcsolatra szánta magát, hogy az Iskola erőtere segítségével önmagát illetően alkalmazza és hatásossá tegye a transzfigurisztikus filozófiát és hozzájáruljon ennek a tanításnak a világon való elterjesztéséhez is. Ez a kapcsolat, amelyet az Élet Szerzetének érintése támogat és áthat, bizonyos kölcsönös kötelezettségekhez vezet. A Szellemi Iskola tehát sohasem mondja a tanulónak: „lgen tisztelt tanuló, nézzen csak körül nálunk, hogy tetszik-e Önnek itt. Majd az Iskola gondoskodik arról, hogy tervei megvalósuljanak nálunk, egyébként azonban teljesen szabad kezet hagy Önnek”. Másrészt a tanuló sem azt várja el, hogy az Iskola tetszés szerint segít neki, vagy sem. A tanuló természetesen segítséget vár el, és ezt meg is kapja Mindkét fél köteles tehát tekintettel lenni a másikra – az Iskola a tanulóra és a tanuló az Iskolára -, és meg hozni egymásért a szeretetáldozatot, amelyet Krisztus követel meg tőlünk. Az Iskola és a tanuló így képez igazi egységet, élő kövekből épült piramist, mely aránylag rövid időn belül elvégzendő cselekedetekre, célok elérésére hivatott.

Egy ilyen kapcsolatot fejlődés mozaikkövének, szerkezeti elemnek kell látnunk, egy szellemi piramist betetéző kőnek, amelyen a küldöttek hierarchiái, segédkezők és törekvők seregei dolgoztak lentről, az alapoktól kezdve időtlen időkön át. Egy piramis tetőköve szintén piramis formájú, tehát szintén élő piramis. A lánc egyik szemét a másik után kovácsolják és fűzik össze, és azt mondhatjuk, hogy a világon minden valóban Élő Test fényszületésénél a legkülönbözőbb segítők egész seregeinek trombitái harsannak fel. Ahol pedig oly sokan vártak évszázadokig egy nagy világosság megszületésére, melynek Európa számára meg kellett pillantania a napvilágot, ott – az ifjú Gnózis születésénél – valóban sokan állták körül a bölcsőt. A győzelem vetőmagját, mint Jézus magját, teljesen az egyetemes szellemtörvények alapján vetették el a világ termőtalajába. Rendkívüli küzdelem, óriási felfelé törekvés után a győzelem fényessége kezdetben zsengén, majd egyre ellenállhatatlanabb dicsőségben, nem ebből a világból származóan, magasztosan kezdett ragyogni a csúcsról. Már a rádöbbenés is elragadtatást jelent, megrendít annak a tudata, hogy az ember csak valamelyest is részt vehet ebben. Ez csakis azért volt lehetséges, mert a szegletkövön, a Krisztuson, az Iskola magerejével építettek és építkeznek.

Nyugodtan beszélhetünk a dialektika legyőzéséről, a győzelem csodájáról a dialektikában, mert a haláltermészet kötöttségei és kapcsolatai nagyon erősek és számtalanok. A természetből születettek vagyunk ugyanis, mint a külszín emberei, húsból és vérből épült közönséges emberek. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy „ki vagyok én végül is, kik vagyunk mi tulajdonképpen, maréknyi kis csapat”? A zarándokok pici csoportját, mely ösvényén lassan felfelé küzdi magát a hegyi ösvényen, a természet háromdimenziós logikájának rengeteg ellenereje akarja visszatartani, a „te erre nem vagy képes, te erre nem vagy méltó, szélsőséges ábrándozó vagy” és hasonló – tükörszférából jövő – érveléssel. Ezeknek a visszhangjai dübörögnek az önbeavatás legkülönbözőbb csarnokaiban, s jaj annak, aki ezekre a hangokra hallgat, nem pedig a mennyei másiknak az erejében akar felemelkedni. Jaj annak, aki a tanuló ösvényén minden oldalról fenyegető asztrális mocsár hínárjában nem vág magának utat erős kézzel, nem vágja ki magát a kapcsolatok dzsungelében kúszó indák és élősködők közül. Jaj annak, aki tétovázik, vagy rémülten abbahagyja a bozót irtását. Megmutatkozik azonban, hogy a megszabadulás minden bozótirtás és küzdelem ellenére akadozik, vagy éppenséggel lehetetlen, ha az ember nem építkezik ugyanakkor, ha nem készíti el a lélekembert, és nem ennek a Másiknak a mennyei erejében és az Iskola élő testéből jövő felbecsülhetetlen segítséggel halad. Ahol ugyanis a Másik még nem létezik, ott az „én” él elevenen. Mert nincs üres tér. Éppoly kevéssé van hely mindkettő, az „én” és a Másik számára egymás mellett. Nagyon hátráltató, hogy sok tanuló nincsen tudatában asztrális rabságának, másoknál a hit nem elég erős, vagy túl kevéssé ismerik a lélek hatalmas lehetőségeit és a Szellemi Iskola erejét. Ha az egyik megvan ugyan, a másik azonban nincsen, akkor hiányzik az egyensúly. Vagy az erőtelenség miatt sóhajtoznak, vagy a hit nagy erejét nem alkalmazzák elég józanul, hanem tele vannak feszültségekkel Az első esetben nem haladnak az ösvényen, a másodikban nem ismerik fel a veszélyt, s ezért kihasználják őket Teljesem leromlott, egészségtelen, sőt megrothadt életterületen élünk és magunk is betegek vagyunk. Ebből az élet abszolút meg változtatásának alapvető követelménye adódik, hogy a vérmérgezéstől, a belső elválasztás, az idegközeg, a kígyótűz és a tudat megmérgezésétől valamelyest megmenekülhessünk.

Az Iskola többek között a vegetarianizmust és az alkoholtól, a nikotintól és más kábítószertől való tartózkodást követeli meg a tanulótól. Ezt nem fogadják mindig megértésseI, nem valami népszerű, hogy az Iskola követelményekkel lép fel. Ha azonban a döntést a nagykorú emberre bízná, megmutatkozna, hogy az egyik önkéntelenül megváltoztatja életét, míg a másik az ilyesmit abszolút nem tartja szükségesnek, sőt még csak kívánatosnak sem. Ez azt jelentené, hogy több tanuló bepiszkolódott lélegzőtere elterjedne az Iskola élő testében, ami az élő test tisztaságát befolyásolná, s a test elveszítené magas rezgését és erejét. Az erőveszteség, az Iskola testének egyre erősebben a halál természet koszos asztrálisára hangolódó rezgése az emberek megszabadításának lehetőségét káprázattá tenné. A Szellemi Iskolának akkor már csak a neve létezne.

 

Asztrális kapcsolatok és a televízió

Egy másik ilyen tényező ebben az összefüggésben a televízió. A Szellemi Iskola tanulóit sürgősen eltanácsolja a tv-nézéstől. Jelenleg illőnként felteszik a kérdést, hogy mivel a röntgensugárzás gyengült, tulajdonképpen van e még kifogás az ellen, hogy a tanuló újra nézhesse a tv-t. Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy a tv a sugárzáson kívül annyi hátrányos befolyást gyakorol, hogy az Iskolának ezt a közeget a tanuló számára kimondottan károsnak kell nyilvánítania. A sugárzás talán megcsappant, de továbbra is létezik még; ezen kívül a biztonságosnak tartott határokat már többször kellett lejjebb helyezni. A képernyőből áradó röntgensugarak hozzáadódnak a más készülékekből és a légkörből az ember által felvett sugárzásokhoz. Másféle sugárzások, például a mikrohuIlámú készülékekből (ételmelegítőkből) áradók is nagyon kritikus változásokat okozhatnak növényben és állatban is. Orosz kutatók vizsgálatai szerint az ember is nagyon érzékeny ezekre a mikrohullámú sugarakra. Más sugárzások is vannak, például a nagyon alacsony frekvenciájú rezgések, mint az alacsony frekvenciájú elektromágneses terek. Nem régen még azt hitték, hogy ezek nem károsak, egy megjelent vizsgálat azt gyanítja, hogy igenis károsak, mégpedig a nagyon gyenge terek is, amelyeket korábban elenyészőnek tartottak. Ezt a vizsgálatot a megbízható Office of Technology Assessment (OTA) végezte, mely az USA-ban közvetlenül a parlamenttel szemben felelős. E vizsgálat alapján a műszaki-tudományos világnak elment a nevethetnékje azokkal a csoportosulásokkal szemben, amelyek a képernyők és tv- készülékek sugárveszélyeire hívják fel a figyelmet.

A tv-készülék az embert olyan újszerű, mesterséges világossággal sugározza be, mely csupán néhány hullámhosszból áll. Fotobiológiai tekintetben az állatnak és embernek is változatos fénybehatásokra van szüksége. Állatkísérletek azt bizonyítják, hogy egyoldalúan adagolt huIlámhosszok, mint például a tv-sugárzás, sejtváltozásokat és elfajulásokat okozhatnak. Az ilyen sugárzás nem szórt fény, mint a napé, hanem összpontosultan a szemet bombázza, ami miatt az emögött lévő érzékeny szervek (a thalami optici, valamint a tobozmirigy és az agyalapi mirigy), melyek a transzfiguráció folyamatában rendkívül fontos szerepet játszanak, megsérülnek. Az Iskolában a tanulót sokkal magasabb szinten rezgő fényenergiák érintik meg, amelyek őt magas rendeltetéséhez akarják vezetni. A tv-sugárzás ezzel szemben szinte ellenrezgést képez, ellenhatást okoz. Az emögött a közeg mögött álló hatalmak szándékosan visszaélnek a lohat-energiával, hogy az embert erőszakkal távol tartsák az élet ösvényétől. Ha Ön megpróbál fényruhát szőni a tiszta asztráltér fényenergiájából, akkor egyszerűen nem intelligens dolog ezt a finom érzékeny folyamatot egy bizonyos tekintetben elfajult fény felvételével keresztezni, amely teljesen más ötleten, az eonikus hatalmak önérvényesítő, önfenntartó ötletén alapul! Ez a fény, mely nagyon erős asztrális vetítés eredménye, égető tűz. Kis gyerekek számára különösen veszélyes. A kis gyerek harmonikus fejlődésénél különösen fontos a mozgás és a szem mozgatása. Ezt megbénítja a képernyő mozdulatlan bámulása. A révületszerűen ponthoz kötött pillantás megakadályozza az érzékszervek életfontosságú észlelési munkáját, és az igazi simogatást, érintkezést, menést, futást, ugrálást, játékos lökdösődést mesterséges látványosságokkal pótolja. Emiatt megáll a két agyféltekét összekapcsoló híd fejlődése, ezzel pedig az elemző képesség és a belső értékekre irányuló elgondolkozás kialakulása, mialatt az idegek a kifelé irányuló primitív reagálásokra lesznek beprogramozva. A készülék éles, magas hangja, amelyet a kisgyerek többnyire hall, a felnőtt már nem, szüntelenül izgatja az idegrendszert. A készülék körül a házban terjengő tér szinte galvanizálja, áthatolhatatlan réteggel vonja be a finomabb érzékszerveket, ezeket zilált állapotba hozza és tartósan izgatja. Ez az izgalom rátelepszik a csakrákra is, amelyeket a tanuló a másik irányba szeretne forgatni. A gyermek egyre nyugtalanabb lesz, sőt hiperaktívvá válik. Nem is beszélve az agresszív viselkedésről, amelyet sok műsor többé-kevésbé normális életvitelnek ábrázol. Az USA-ban egy 17-éves fiatal a tv-ben 13.000 erőszakos halált láthatott életében. A holland tv-ben a fizikai erőszak átlagosan negyedóránként fordul elő.

Ha a szakértőknek sikerülne is eltávolítani az elektromágneses tv-teret, akkor is megmaradna az asztrális befolyásolás. Ez egy nagyon finom asztrális tér segítségével, amely az ellenséges lényeknek szabad kezet biztosít, megpróbálja az emberek millióinak tudatát egyenirányítani. Ennek pedig csak egyetlen célja van: éterrablás és foglyulejtés a haláltermészet asztrális terében. A világ ál-tanítói megIepetésszerűen „ütnek rajta” az előkészületlen emberiségen és félrevezetik. A tv valóban mesteri eszköz a rendkívül ravaszul megrendezett nagy játékban, amelyet kieszeltek az emberiség csírázó, mégis nagyon erőteljes ébredezése ellen a Vízöntő korszak kezdetén. Az embert ezzel az eszközzel minden áron el akarják kábítani és szüntelenül foglalkoztatni, hogy figyelmét egy pillanatra se irányíthassa a léte alapját képező egyetlen tervre. A tv a kollektív rögeszmék terjesztésének legkiválóbb eszköze, mely a lelket kivájja, megüresíti, s ezt az űrt látszólagos értékekkel tölti meg. Ez a lélekrablás eszköze, mely a tudatlanok millióit elhódítja és robotgépekké változtatja. Az ifjúság alkotó fantáziáját ezzel akarják megsemmisíteni, hogy végleg megakadályozzák az istenterv felismerését. A tanuló hogyan akarja megérteni az Elő Test finom kezdeményezéseit, ajánlatait, ha a tv asztrális befogadásának, felvételének engedi át magát? Például a nyugovóra térés előtti órákban, este, amikor Pimander jótéteményét kellene felvennie, mely lelkét a test alvásának óráiban a látás állapotába akarja felvezetni? Érzik-e, hogy micsoda értelmetlenség ez, amikor a lélek feltámasztása a mai asztrális körülmények között amúgy is elég nehéz már? Az Iskola tehát ezt a közeget nemcsak a mögötte rejlő asztrális szándékok miatt utasítja el. És ezzel nincsen egyedül. Sok olyan ember és csoport létezik a világon, mely abból a tényből merít új reményt, hogy valahol mások is vannak, akik nem hajlandók mindent látatlanban elfogadni. Aggódó szülők gyermekeiket inkább a rózsakereszt iskolájába járatják, semhogy a tv-nek és a videónak szolgáltassák ki őket. Azt tanácsoljuk tehát; aurájukat és gyermekük auráját elvből tartsák távol ettől a befolyásolástól Az csak természetes, hogy az Iskola a tanok terjesztéséhez nem vesz igénybe olyan eszközt, amelyet egyébként elutasít, mert ehhez teljesen kielégítő mértékben megvannak a más lehetőségek. Szabályos időközökben teszik fel a számítógépek képernyőinek kérdését is. Ha tanulóknak kell computerrel dolgozniuk, akkor előnyös lesz munkaadójuktól LCD- vagy plazmaernyőt kérni. Ezek egyre gyakoribbá válnak, egyre terjednek, és nem árasztanak olyan sugarakat, a kép nem vibrál és az elektromos tér gyenge. Az ilyen ernyők józanul mértékletes használata ellen jóval kevesebb kifogás hozható, mintha az ember a tv-t fogadja be a lakásába, hálószobájába, a személyes lélegzőterébe. Az LCD- és plazmaernyővel való munka veszélyei – úgy tudjuk – inkább az erős és tartós összpontosítás, az egyhangúság, a helytelen használat és a mozgás hiányának területén fekszenek. Ezeket a tényezőket gondosan figyelemmel kell kísérni.

 

A megújulás éterei

A tanuló önkéntelenül is arra vágyik, hogy a lehető leggyakrabban kerülhessen az Iskola fókuszaiba és a szolgálatok, konferenciák látogatásával az együttes felemelkedés pillanataiban kiemelkedjen a dialektika asztrális teréből és belemerüljön a megújulás étereibe. Ez lehetővé teszi a transzfigurációt, élteti és serkenti a csoport testét. Bármilyen lelkesen is dolgozik Ön otthon az Iskoláért, vagy fontolgatja az Iskola dolgait, mégis – átlagosan egészséges ember számára – a szolgálatok és konferenciák látogatása képezi tanulósága minőségének mértékét, hogyan értelmezi, élteti, erősíti tanulóságát.

Elvárható, hogy a legközelebbi időkben, amikor a világszerte folytatott munkát nagyon erősen kell kivitelezni, a tanulók és érdeklődők serege világosan kifejezésre jut. Egyrészt lesz olyan csoport, amely valóban az ösvényre tér és emiatt segít a Szerzet áldását erősen terjeszteni. Másrészt lesz egy olyan csoport, mely egyelőre a bölcsességtant tanulmányozza.

Mindkét csoportnak meglesz a helye és mindkettő gyarapszik is. Az Iskola előudvara előreláthatólag erősen bővülni fog A kereső elemekkel rendelkező tízezrek kapnak impulzust az Iskolától. Ezekkel új értelemben, új módon kell dolgozni, habár mindig az Iskola mag-erejével, ennek ihlető kezdeményezése alatt. Akik már most az ösvényhez fordultak, azok nem mulasztják el az alkalmat, és a Szellemi Iskola segítségével megszabadítják magukat, hogy erővel lépjenek fel a világon – ha Isten is úgy akarja – számtalan ember megszabadulására. Akik pedig megzörgetik a kapujukat, azoknak Péterhez hasonlóan azt mondják: „ezüstöm és aranyam nincsen (azaz misztikus és okkult erőkkel nem szolgálhatok), amit azonban adok nektek, azt a názáreti Jézus Krisztus nevében adom: eredjetek!” Cellát az egyetemes gyógyszerrel látják el őket. Emellett van egy olyan csoport is, amelyben a kereső elem még túl gyenge ahhoz, hogy a megmentő üzenetet csak filozófiailag is felfoghassa. A világ fölött ragyogó világosság végül ezeknek is áldást jelent, ha közvetve is. Szenvedésüket nem lehet megszüntetni, de a tisztulás ezeknek is meghozza egyszer a tudatossá válás időszakát. Hogyan megy végbe ez a világot átfogó mű? Az Iskola üzenetet hoz, amelyet mindig is hozott, nem csak szavakkal, hanem erővel. Ez az üzenet mélyen szíven érintett minket. Hogyan is tanúskodhatnánk bármikor is valami másról? Az lesz a központban, hogy sok emberben megvan a kibékíthetetlenül szemben álló két természetrend tudata, mégis világos, hogy létezik az alapvetően elválasztó szakadékot áthidaló út. Az Iskola irodalma nagyobb példányszámban jelenik meg és terjed el sok nyelven, mint az eddigieken kívül máris lengyelül, magyarul, görögül, oroszul, szerbül és horvátul. Ez az egyszeri irodalom sok keresőhöz odakerül, különösen manapság, amikor a szükség egyre nagyobb mértékeket ölt. Új, alkotó kifejezési formákat kell alkalmazni, hogy a világosság üzenetét kézbesíthessük, terjeszthessük. Itt nem annyira „műszaki” részletek csiszolásáról, hanem a belsőleg átélt másik valóságról való tanúskodásról van szó, amelyet az ember képes mások elé tárni. Ez az egyetlen módszer felel meg a Vízöntő korszakának. Ezt pedig az ember csakis akkor alkalmazhatja, ha belső birtoka! Ezt fel fogják ismerni, s ez a felismerés érvényre jut. Ugyanakkor jelen vannak az ellenerők is, melyek mindent el akarnak ferdíteni. Hogy a dolgok felismerése erős lesz-e vagy gyenge, az elsősorban azoktól függ, akik, mint tudatosan tanulók, elhatározták, hogy bebizonyosodnak.

Ügyeljenek tehát az idők jelére és aszerint járjanak el.

A háromszoros templom

A Rózsakereszt Szerzetének nyilatkozata alapján

 

A rózsakereszt szerzetének XX., 1960. december 21-én kiadott nyilatkozata Isten háromszoros templomáról beszél. Itt olyan térről, templomról van szó, amelyet Isten tölt el, mely az emberiségnek megnyilvánul és szolgálatára készült. Ez a bukott embert és Isten eredeti birodalmát háromszorosan összekapcsoló láncszem. A századok folyamán mindig is arra törekedtek, hogy megkovácsolják a két természetet összekötő lánc szemét.

 

A háromszoros templom az emberiségnek először is meghozta a papkirályi eredeti vallást. Ez az alapvető odaadás az isteni tervet illetően. Ez nem a vallás külső, felületes bemutatója, nem misztikus időtöltés, vallásosnak tűnő szórakozás, nem okkult-mágikus varázsolás, hanem az Atya és a Fiú, Isten és az ember közötti isteni erőáramlás tervszerű, gyakorlati megvalósítása és karbantartása. Az igaz vallás a világ és az emberiség érdekében hozott szüntelen áldozat.

A háromszoros templom másodszor meghozta az eredeti tudományt. Ezt az egyetemes tudásból, az isteni valóság ismeretéből merítették. Ez nem iratokból áll, nem írásban lefektetett tudomány, hanem sugárzás, világító tevékenység. Aki felkészül erre, aki életvitelét erre hangolja, aki a lelket, mint eszközt, erre a munkára használhatja, az kapcsolatba kerül ezzel az univerzális tudománnyal. Az ilyen ember isteni tudással rendelkezik és ismeri a világ és az emberiség rendeltetését.

Harmadszor, Isten háromszoros temploma lehetővé teszi az építés eredeti művészetét Ez az a fejedelmi szakértelem, amellyel a vallás és a tudomány erejében kivitelezendő a cselekedet. Ez nem próbálkozás, nem bizonytalan kimenetelű kísérlet. Sem az anyag képlékenységének az ember saját érdekében történő kihasználása. Ez a művészet röviden Isten világra és emberiségre vonatkozó tervének a kivitelezése. Az életművészet, mely az emberi életet istenien harmónikussá teszi.

 

A győzelem ünnepe

Ha az egyetemes templomerővel megnyilvánulhat és a világosság és sötétség harcában legyőzhetetlennek bizonyul, akkor eljött a győzelem ünnepének időpontja. Ez akkor van – mondja a rózsakereszt szerzetének nyilatkozata – amikor beköszöntött egy megnyilvánulási nap alkonya. A világ hatalmak és az egyetemes szellemerők hosszú csatára tekinthetnek vissza. A megszabadító világosság a téridőrendiségben időszakosan erővel nyilvánult meg, majd időnként bizonyos tekintetben visszavonult, hogy a kozmikus és interkozmikus körülmények megváltozása után ismét megújító tevékenységhez kezdjen ezen a világon. Minden újabb kezdeményezés megerősítette az alapokat, s a következő láncszem használatba vehette az előző időszakok munkájának eredményeit. A Lectorium Rosicrucianum most ezen a győzelmi ünnepen örvendhet. Ebben az időszakban, melybe beléptünk, a világosság legyőzi a sötétséget. Amit az előttünk haladó szerzetek nagy áldozatok árán felépítettek, annak alapján sikeresen lehel új aratási időszakot bevezetni, megszabadult lelkek felmenetelét ünnepelni. Ez a munka három oszlopon nyugszik a tájékozódó lelkek közösségén, mely az előudvar községe. Ez a megépített erőtér sugárburkolatának oltalma alatt áll. Az ezért a csoportért dolgozó munkatársak ebből az erőtérből kapják sugallataikat és az erőt, s ezzel az egész csoportot az eredeti szellem térségével veszik körül. A kutató lélek ezt az erőt belülről felismeri, mint nem ebből a világból való értéket.

Másodszor, létezik a Lectorium Rosicrucianum misztériumiskolája, amelybe a tanuló a megszabadító ösvényhez fordul. A tanuló az Iskola erőterében és erőterével az új emberen dolgozik, melynek meg kell jelennie a mikrokozmikus jelenségben. Az Iskola munkahelyként áll rendelkezésére, élő testként támogatja őt. Hogy ez a test élő, az azt jelenti: benne tervszerű, bizonyos szerkezethez igazodó fejlődések vannak folyamatban. Ezért van a Szellemi Iskolának határozott szerkezete is, mely a tanuló számára nagyon fontos. A magát komolyan ennek a folyamatnak szentelő tanulót különböző nézeteken vezetik át. Minden nézetnek megvan a külön jellege és semmit sem lehet kihagyni. Az egységben minden nézetnek megvan a maga szerepe, s ezért egyiket sem lehetne a másiknál fontosabbnak nevezni. Minden tanuló felelős az egész építményért, a különböző nézetek kölcsönhatásáért az erőt és a tevékenységet illetően. Ez a kölcsönhatás templomszolgálatokon és konferenciákon fejlődik ki, ha a különböző nézetek képviselői elegendő létszámmal vannak jelen; ekkor él az élő test.

Magától értetődik, hogy a csoporttól és minden egyes tagjától igazi bevetést várnak el. Az előző cikkben megmagyaráztuk, hogyan fordulhat a tanuló a Gnózishoz és eközben milyen nehézségek merülnek fel. A bevetés az új lélek szolgálatában nem a dialektikus akarat impulzusán alapul. Kell ugyan történnie valaminek, szükség van belső és külső tevékenységre is, a cselekedet azonban, a valóban megszabadító cselekedet, egy nem-cselekvés. Azaz: a lekötelezettség mellőzése, a ragaszkodás mellőzése, ne cselekedjen a természetből eredő impulzusok nyomán, ne csatlakozzon vagy kösse le magát szeretetből, ne távolodjon el gyűlöletből, jóakaratú legyen mindenkivel szemben, de ne csatlakozzon az emberek gondolatmenetéhez, ne kösse magát a szóbeszédjeikhez, az előnyeikhez és hátrányaikhoz, A gnosztikus Szellemi Iskola tanulójának azt tanácsolják: ne hallgass annyi mindenre, ne hagyd magadat eltéríteni szóbeszédekkel és beszélgetésekben. Saját erődből, öntekintélyed alapján cselekedj belső irányvonalad szerint. Ne engedj jelenlegi szerkezetű érzékeid kényszerének, és ne aggódj. Az a fontos. hogy semmi se álljon a tanuló és a Hétszellem sugárzása között, se személy, se tekintély, se gondolatkép, se kedélyhullám. Mert minden további nélkül lehet a csakis-jó erejéből élni és minden teremtménnyel és teremtett dologgal szemben szabadnak lenni. Szabadnak lenni, hogy céltudatosan bejárhassa a transzfiguráció ösvényét. Ha a tanuló alkalmazza a nem-cselekvést és lényét megnyitja a világosságnak, akkor az akadémikus tengerben nem merül el. Eléri Caphar Salámát, a békesség szigetét. Ennek a lehetősége egy élő testben megvan. A Hétszellem erejével, a megszabadító világosságerővel való egyesülés a Szellemi Iskolában terjedelmesen kibontakozhat. Ebben a fejlődésben a fej a szívnek rendeli alá magát. A teljes szabadságban és önállóan kivitelezett önátadás felébreszti a lelket. Ha a szív feltételek nélkül megnyitja magát a Gnózis világosságerejének és ez megtöltheti, akkor erre a fej megtisztulása következhet. A szellem ragyogó bősége – minden következményével – megnyilvánulhat. A fej megnyílik Pimander számára, az életet adó szellem számára.

 

A lánc egyik szeme

Ebben a folyamatban a tanuló közeledik a misztérium iskola „mögötti” dologhoz: a belső fokok közösségéhez, minden előttünk haladó szerzet egyetemes láncához Ez a megszabadultak lánca, füzére, akik az ösvény minden zarándokát üdvözlik és felveszik a feltámadás és a hatatlanság országába. Ez a Krisztushierarchia minden időkben az időszakonként bekövetkező fénybesugárzáson működött. Az emberiség fejlődésének minden korszakában van egy olyan impulzus, mely minden kultúrán kívül állónak nevezhető, egyik kultúra sem mondhatja a magáénak. A dialektikus fejlődésben rejlő megszabadító lehetőségekhez, amelyeket kezdetben az emberiség rendelkezésére bocsátanak, hogy kifejezésre juttathassa magát a természetes életterületén, új esélyt fűznek hozzá. Minden időszakban, minden szakaszon megvan a kiemelkedésnek, a világosság-kötél meg ragadásának a lehetősége. Egyes kultúrák idején az esélyek különösen kecsegtetők és sok kereső hatolhat el a misztériumokhoz. Az emberiségért és az emberiséggel munkálkodva az ezt a munkát végző szerzetek megszabadító területeket, fényösszpontosulásokat hoznak létre, ahol az új lélek fejlődésnek indulhat. Ezek az összpontosulások szinte egy lánc, egy füzér szemeit képezik. A „lánc és a szem” fogalma az emberiségért folytatott fáradozás egyetemes egységét jelképezi. Ennek alapját a krisztusimpulzus képezi, a világosság, mely tűz formájában fűződik a földhöz. A lánc az újabb és újabb tevékenység miatt képződik; és tagjai persze gondoskodnak arról, hogy a téridőrendi természetben új láncszem alakuljon és keljen életre. Óriási mű van tehát folyamatban, melyet minden időkben folytatnak is a megmentés érdekében. Minden tanulóra pedig, akinek sikerül elnyerni a belső nyugalmat, ebben a munkában elvégzendő feladat vár.

A lélekember tehát, aki részesül a Szellemi Iskola erőterében, emiatt az egyetemes láncban is részesül, amelybe a Szellemi Iskola felvétetett. Az ő helyén és az ő idejében az adott körülmények között tagként működik együtt, hogy a láncszemet alakítsa és erősítse. Elfoglalja helyét és vállal minden munkát, amely az egyetlen célt szolgálja. A szemet a láncba bele kell kovácsolni, és tudjuk, hogy ilyen munkát tűzzel végeznek, szent tűzzel, mely emiatt egészen különös eredményekhez is vezet. Ennek a természetnek az erői persze ellenállnak és megpróbálják megakadályozni, hogy a munka megszabadító eredményekhez vezessen. Mert a lánchoz csatlakozó szem feloldozhatatlan] kapcsolatban van a Krisztushierarchiával és biztosítja a mentő mű folyamatosságát a jelenben és a jövőben is. E tűz hősége természetfölötti, a fényimpulzusból felszabadított rezgés érinthetetlen, önálló. Ennek a természetnek a rezgési térsége semmilyen ellenerőt sem képes kelteni, mely az eredeti világossághoz közeledhetne. A tanulót és munkást meg lehet ugyan támadni alacsonyabb szinten, itt káoszt és diszharmóniát lehet okozni. A munkás azonban felismeri ezt és mindent megtesz, hogy nap mint nap az eredeti világosságtérből merítve folytassa a munkát, mert azzal kapcsolatban van. Az egyetemes láncba belépni azt jelenti, hogy a megszabadító elvben részesülni. Az anyag még megvan, az éteri ruha még részben ennek a világnak az anyagéletére hangolódik. A lélekelv azonban olyan mértékben áll összeköttetésben az élet terével, a krisztuserő annyira hatásos a lényben, hogy a megszabadulás biztosítva van. A legutóbb megkovácsolt láncszemben ezek a tanulók elfoglalják helyüket a belső fokokban, ahol tudatosan a szellemlélek-építményért dolgoznak. A mikrokozmoszban felhívják a tüzet és a jelölt kész alávetni magát az ezzel járó égési folyamatoknak. A régi ember elpusztul, az újat megkovácsolják. A Szellemi Iskolában ennek a transzfigurisztikus folyamatnak messzemenő következményei vannak. Az élő lelkeknek egy központi csoportja, egy mag képesnek mutatkozik az isteni tűz forgalmazására, belső feldolgozására és képes ezt az olvasztó, szentelő, megújító tüzet kisugározni és mindenkinek rendelkezésére bocsátani, így alakul a láncszem, mely égő, nem természetes tűzből áll.

 

Gnosztikus tudatossá válás

A misztériumiskola tehát egy megvilágosuIt test, amelyben a transzfigurista beléphet a megvilágosultság állapotába. A megvilágosultság azt jelenti, hogy megéli a halhatatlan lelkek szerzeti térségével, a feltámadási térrel való egyesülést. A belső Iskolában – mondja Catharose de Petri „Az élő ige” című könyvében ennek a folyamatnak a felgyorsítása és erőteljessé tétele a feladat, valamint elég erőssé válni a vádolóval, az ellenféllel szemben. „A belső Iskolának megadatott, hogy – mint egység – tudatosan a szó eredeti értelmében megvalósítsa a gnosztikus asztrális térrel való fényérintkezés, fénykapcsolat állapotát. Az állapot első lépésének a gnosztikus-mágikus élettel való mágneses kapcsolatnak, az egyetemes Krisztuslénnyel, a szentelő szellemmel való összeköttetésnek kell lennie. Ez olyan fénykapcsolat, amelynek szeplőtelennek, minden dialektikus folttól mentesnek kell lennie. Ha ez a kapcsolat létrejön, csak akkor lesz újra lehetséges a szellemlélek emberek felmenetele.” Ha a gnosztikus tudat valóra vált és a lánc szeme elkészült a kovácsműhelyben, akkor a megszabadító munka folytatódhat, ameddig keresők egyáltalán pozitív eredményeket érhetnek el. A kultúra egyes korszakaiban az aratásnak ez az időszaka gyakran a dialektikus fejlődés tetőpontjával esik egybe. A fejlődés felgyorsul (mint manapság is) és sok előző fejlődés eredménye válik nyilvánvalóvá. Egy fejlődési időszak sok asztrális fejleménye jut kifejezésre az anyagban, ami számtalan illuzórikus reményt kelt. Ennek eredménye a bódulatba menekülés, fokozódó káosz és zavar, háború és háborúk hírei. Ugyanakkor a keresés is fokozódik, sokan fordulnak izgatottan a belső megújulás lehetőségeihez. Az ilyen időszakban kell a megmentő munkának teljes mértékben működnie. Hogy hányán képesek elnyerni a szabadságot, azt nem lehet tudni. Hogy meddig lehet még dolgozni az ismeretlen. Bizonyos azonban, hogy az új idő megjelenése, a megváltás és megmenekülés korszaka, amelyben a krisztussugárzás az emberrel megszabadító, alkotó szintézist képezhet, elkezdődött. Ez az isteni szellem, mely a háromdimenzióstól független, a lélekembert elvezeti az isteni lét életéhez.

Fama Fraternitatis R.C.

 

Azt is kijelentjük, hogy alkémia címén olyan könyvek és ábrázolások jelennek meg, melyek Isten sértegetését, dicsőségének csorbítását jelentik. Ezeket meg is fogjuk nevezni, ha eljön az ideje, s a tisztaszívűeknek felsoroljuk. Minden tudóst arra kérünk, hogy gondosan ügyeljen az olyan könyvekre, mert az ellenség sohasem hagyja abba a gyomvetést, míg meg nem jelenik az erősebb, aki megakadályozza ebben.

 

Fama Fraternitatis

 

 

A tilos könyvek indexe

 

Ezen a világon rettenetes harc dúl a jó és a gonosz hatalmai között. Két tudatfejlődés viszálya ez: a Szaturnusz-tudaté, mely egyezik Isten tervével, és az üdvrevágyás révén Krisztusban született meg, valamint azé a Szaturnusz-tudaté, amely az istenterv elutasításából született: ez a kezdődő és egyre jobban érvényesülő sátánizmus.

A jelenlegi ember e két tudati állapot keveréke; s a külső harc saját lényünk belsejében is dúl. Az emberi tudat két jelenség kölcsönhatása miatt alakul ki: az egyik a dinamikus energia, az emberi szellem minden teremtő erejű tevékenységének alapja, az a magasztos erő, amelyet a Krisztus-hierofánsok hoztak be rendszerünkbe, a másik pedig a forma, amelyben lakunk. Így válnak valóra a Krisztusról mondott szavak: „vettetett sokaknak elestére és feltámadására”.

Hogy a dolgok menetét megérthessük, figyelembe kell vennünk, hogy ennek a világnak minden jelensége egyetlen erőből ered. A kezdődő istentudatnak, valamint a sátánizmusnak is ugyanaz a forrása. A minden dolog forrásából feltörő élő vizet az ember – az emberi élethullám alapját képező szabad fejlődési terv miatt – kétféleképpen használhatja: bukásra vagy feltámadásra. Ez a természeti rend áll fenn az anyag és a szellem minden területén. Ugyanaz a nyelv, mely Istent dicséri, szidhatja is. A gégével formált hangok az együttérzés és a szeretet, de a lángoló gyűlölet szavai is lehetnek. Kezemmel segíthetek, s kivitelezhetem Isten tervét, de kínozhatok és …gránátot is hajíthatok. Ha megfigyelik, megállapíthatják, hogy a dinamikus ösztönzés hajszoló hatására minden szervünkkel a becsület és a becstelenség dolgait is kivitelezhetjük vagy támogathatjuk.

Az egyazon forrásból eredő tettek eredményei azonban nagyon különbözőek. Mindkét cselekvésfajta tudattáguláshoz, a tapasztalatok gazdagodásához vezet: de aki a jó oldalt választja, az a világosság felé növekszik, aki pedig a gonoszt, az a sötétség felé halad.

A múltban és a jelenben is számtalanszor választottuk a gonosz irányt, s mai megnyilvánulásunk ezért mutatja a világosság és sötétség tragikus játékát, sok sötétséggel és nagyon kevés világossággal.

A filozófiában gyakorlott olvasó ebben a bizonyításban kétségtelenül hiányosságot fedez fel. Valami okának kell ugyanis lennie a ténynek, hogy a jó helyett a gonoszt választom, vagy választottam annak idején, s ennek következtében tudatom elhomályosult.

Meg lehet-e állapítani ezt az első okot?

Igen: ez az ok a durva-anyagi világ lényében és tulajdonságaiban rejlik, amelyben jelenleg vándorlunk. A nadírnak ezt a világrendjét csak a halál elvével lehet fenntartani, amit többek között az a tény bizonyít, hogy az egyik természeti birodalom csak a másik megölésével és megevésével képes életben maradni. Attól kezdve, amikor a bűnbeesés miatt lesüllyedtünk az anyagiság talppontjához, el kellett szenvednünk a halált, hogy kifejleszthessük az éntudatot.

A Fama pedig megjegyzi, hogy Ádámnak – tehát az emberiségnek – bukásánál egyetemes tanokat adtak, hogy azokkal foglalkozva megtudja, hogyan viheti végbe zarándokútját a halál országában, s hogyan győzheti le a halált a leghamarabb. Az ember azonban ezeket a tanokat csak akkor alkalmazhatja, ha elegendő tapasztalatra tett szert, ha élete elérte az érettség bizonyos fokát. És itt fedezünk fel egy nagy veszélyt. A kísérleti stádiumban ugyanis a legcsekélyebb ellenállás útján haladó és természeténél fogva érvényesülésre törekvő ember Istentől eltérő tudatot épít. Mielőtt észrevenné, a sátánizmus erősen kifejlődik benne.

Ez a bizonyítás szintén hézagos.

Az ember sokszor, nagyon sokszor vétkezik, míg megérti, hogy vétkezik. A sötétséget olykor a legjobb szándékkal választja. Logikus-e, illetve megfelel-e a Logosz tökéletességének, hogy az embert feláldozzák, mielőtt észreveszi, hogy áldozat? Ez lenne az isteni szeretet? Isteni rend? Nem fedezünk-e fel itt olyan állapotot, amely nem volt benne az istentervben, sötét foltot az isteni tökéletességen?

Ne ítéljünk elhamarkodottan!

Mert abban a pillanatban, amikor e bajok következményei a világ és az ember szabad fejlődését komolyan veszélyeztették, úgy hogy végkifejletről lehetett volna beszélni, akkor Isten maga jött el az emberiséghez.

A nadírmenet, bármilyen aggasztó is, a bűnbeesés miatt vált szükségessé. A legnagyobb szükségben azonban Isten jött el az emberiséghez, amit a szent könyv a következőképpen juttat kifejezésre: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” S Istennek ez a Szentje, ez az erőből erő, kimondja a tudatlanságukban bűnöző emberek fölött a megszabadító igét: „Atyám! bocsásd meg nékik, mert nem tudják mit cselekesznek”.

Így akartuk Önöknek filozófiailag bebizonyítani, hogy életük olyan helyzetbe került, szerkezeti, szellemi krízisbe, amelyben – ha a megmaradás útján akarnak járni – egyetlen millimétert sem tehetnek meg Jézus Krisztus nélkül. Az Ő szellemrendje lobbantja lángra a mi természetrendünket, hogy megmentsen minket, s szavai: „nélkülem semmit sem tehettek”, ezoterikus-tudományosan teljesen helyénvalók.

Még egyszer meg akartuk mutatni, miért választják a rózsakeresztesek Krisztus keresztjét, mely az emberiség legmélyebb fájdalmának egyetlen megszüntetési lehetősége, hogy a végleges elérés hervadhatatlan rózsái egyszer kivirulhassanak. Ez a Krisztus odaáll minden ember ösvényére, és azt mondja: „Jertek hozzám mindannyian, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” – vagyis Önöket, akik az idők folyamán megfáradtak a harcban, melyet a saját magukban megnövekedett sátánizmus, az alantas vágytermészetük ellen vívtak.

Ha teológusok lennénk, akkor ezt a beszédet most befejeznénk néhány elcsépelt közhellyel. A Rózsakereszt világosságában azonban nem eresztjük el egymást, míg össze nem kötöttük Önöket a feladatukkal. Krisztus a megmentőnk akar lenni, és ki akar vezetni minket szükségrendünkben keltett feszültségeink zsákutcájából. Emellett azonban, Isten megbízásából, be kell töltenünk az Ő világgal kapcsolatos tervét, mégpedig fejek, szívek és kezek erejével, jósággal, igazsággal és igazságossággal.

Krisztus nem betöltetlen feladatunktól, nem megtört valóságunktól ment meg minket. Azért ment meg, hogy betöltsük ezt a feladatot, hogy a megtört valóságot kijavítsuk. Azzal ment meg minket, hogy megszabadítja bennünk az alvó istenerőket.

Ez a felfogás képezi a legnagyobb különbséget a rózsakeresztesek Gnózisa és a hagyományos teológia között. Ezért szeretnénk Önöket a Fama kijelentésével kapcsolatba hozni:

Azt is kijelentjük, hogy alkímia címén olyan könyvek és képek jelennek meg, melyek Isten dicsőségét megcsúfolják. Ezeket meg is fogjuk nevezni, ha eljön az ideje, s a tisztaszívűeknek áttekintést adunk róluk. Minden tudóst arra kérünk, hogy gondosan ügyeljen az ilyen könyvekre, mert az ellenség sohasem hagyja abba a gyomvetést, míg meg nem jelenik az erősebb, aki ezt megakadályozza.

Világunkon rettenetes harc dúl a jó és a gonosz hatalmai között. Ha az ember tudatos alkotó-egységként ebben a világban találja magát, akkor tudja, hogy birtokában van az említett dinamikus energia és az egyetemes tan, amely fejlődési fokának megfelelően a formák tömegével nyilvánult meg neki. Az ember halálokon át járta a tapasztalat útját, és a még meg nem tapasztaltat illetően a földiség sodrása, az Istentől elfordult tudat miatt fejlődött ki a sátánizmus. Ha azonban ez az ember rájön alantas mivoltának nyomorúságára, akkor képes lesz Krisztusban igazi emberi feladatára újjászületni.

Istennek e mentő kezét azonban Önök félretolhatják, mert a kereszténység követelményét, az önmegtagadás követelményét nem akarják elfogadni; mert az életreformot, amely a Krisztus-megvalósítás következménye lesz, nadírmenetük, talppontra való lesüllyedésük ellen-tételének nézik, tehát nem akarják meghozni az áldozatot, amivel megmászhatnák a tisztulás hegyét.

Ha Önök ilyenek, megmondhatjuk a jövőjüket: Krisztus, aki feltámadásukat akarja, akkor a természetben megnyilvánuló, bukásukat előidéző erővé lesz. A dinamikus energia, az alakulásra szolgáló erő, az Önök hordozóival, testeivel való kölcsönhatás folytán napról napra erősíti Istentől elfordult tudatukat. Az ilyen tudat – figyeljék meg – sokkal gyorsabban növekszik, mint a megszabadítást kereső ember tudata. Így megállapíthatják, hogy sátáni tudatuk hamarosan sokkal erősebb lesz, mint mások tudata.

Viselkedésükkel, pillantásukkal, beszédükkel, nagy értelmi képességeikkel hamar hatalomra jutnak mások fölött. Kiterjedt tudatuk természeti törvényként hozza Önöket kapcsolatba a természet rejtett erőivel, s olyan emberekkel, akik ezt az utat már korábban bejárták. Ha eljutottak erre a pontra, akkor utoljára állítják Önöket döntés elé: visszafordulnak-e, vagy folytatják a választott utat.

Ha folytatják, akkor felveszik Önöket a fekete szerzetesek soraiba, s nem fordulhatnak vissza többé. Istentől elfordult tudatuk attól a pillanattól kezdve ki lett szakítva Isten tervéből. Ennek a rettenetes bukásnak a vége pedig nem lehet más, mint végleges megsemmisülés, kivettetés az úgynevezett külső sötétségre.

És ez a nagy ütközet. Az istentervet keresztező erők ütközete, akik tudják, hogy elpusztulnak, s ezért kétségbeesetten harcolnak azon erők ellen, amelyeknek megvan az istentudatuk. A harc nem közvetlen összecsapás, mert ez akkor a legrövidebb időn belül eldőlne a világosság szerzetesei javára. Nem, ez nagyon bonyolult és lélegzetállító küzdelem egy nehézkes, lomha, nagy prédáért, mégpedig a tömegért, az emberért, mint nyájért. A sötét erők életre-halálra harcolnak, egész önfenntartási képességük bevetésével. Ez a képességük viszont a tömeg fölötti hatalmuktól, a tömeg butaságától, a tömeg gátolt fejlődésétől, a fejlődésben lévő szabad egyén önmegsemmisítésétől függ.

A gonosz csak akkor lakozhat Önökben, ha beeresztik. Ha viszont száműzik, vagy Krisztusban kiűzik, akkor birodalmának befellegzett Önökben. Így érthető, hogy ennek a világnak a gonosza, a fekete birodalom, csak akkor lakozhat itt, ebben a társadalomban, ha menedékre talál, ha beengedik. Ha ezt önkéntesen nem teszik, akkor megpróbál tekintélyuralmi és korlátlan hatalmon alapuló módszerekkel, tehát elnyomói, rabszolgatartói intézkedésekkel hajlékot foglalni!

Ezek azonban csak a durva, külsődleges jelenségek, amelyek a fekete átkozottnak a félelméből és önfenntartási törekvéséből erednek. A tulajdonképpeni harc a magas színvonalra fejlődött értelem miatt nagyon kifinomult módszerekkel folyik. A megnyilvánulásban lévő emberi szellemet a dolgok útvesztőjébe vezetik, az ötletek sokaságához láncolják napjaink cselédsorba jutott materialista tudománya, elfajult művészete és az istenné válást átkozó vallása segítségével.

Kijelentjük, hogy a művészet, a tudomány és a vallás területén a számtalan alkímiai – azaz megújító szándékot kifejező – elnevezés és fogalom között igen sok csupán megtévesztésre szolgál, Isten dicsősége ellen és a páni félelemben reszkető Sötét Rend érdekében.

Az ifjú gnosztikus szerzet, amely Jézus Krisztus szolgálatába állt, nem alkalmazhat ugyanolyan módszereket. Értelmetlen lenne Önöket arra kényszeríteni, hogy elfoglalják helyüket a világosság seregében. A világosság erői akkor sem tudnának parancsolóan fellépni, ha honvágyunkban erre kérnénk őket. A fénysugarak nem világíthatják meg az egész eget, mielőtt a Nap megjelent volna a láthatár fölött.

Ezért fordulunk most sürgős felhívással az Önökben lévő Magasabbhoz, a Krisztus által Önökben megvalósítotthoz, hogy álljanak sorainkba a jóság, igazság és igazságosság szolgálatában. Mi csak a világosság által győzhetünk, a világosság módszereivel. Aki pedig ezt választja, azt a tanulót alaposan megtanítják, hogy ha eljön az ideje, helyesen végezhesse a dolgát. A tiszta szívű tanulónak teljesen kinyilatkoztatják a „titkos indexet”, a fekete átkozott erkölcstelen módszerét, hogy egyszer majd hivatott apostolként velünk együtt támadhassa meg az ellenséget és irthassa a gyomot.

Isten szeretetének minden tanítványát arra kérjük, hogy gondosan ügyeljen az ilyen könyvekre, az ilyen fajta gyomra, mert „az ördög sohasem alszik”. Fejek, szívek és kezek munkájára hívjuk fel Önöket a Szeretet Urának társaságában, hogy lángoló jelek legyenek ebben a sötét világban.

Annak az arcát, aki győzni fog, láttuk érzékeink elragadtatásában: ez az Ön arca, isteniesedett megnyilvánulásban.

Most pedig C.R.C. atyánk szándéka szerint mi, az ő testvérei, másodízben is arra kérjük Európa minden tudósát, hogy ha Fámánkat (melyet öt nyelven adunk ki) és a latin Confessiót is elolvasták, ajánlatunkat alaposan vegyék fontolóra, művészetünket olyan pontosan és gondosan vizsgálják meg, amennyire csak képesek, s korszakunkat is minden igyekezetükkel tekintsék át, majd közöljék velünk gondolataikat – közösen vagy egyenként – írásban vagy nyomtatásban. Mert habár most sem magunkat, sem közösségünket nem nevezzük meg, biztosak vagyunk benne, hogy bármilyen nyelven is, de mindőjük véleménye el fog érni minket. Arról is biztosítunk mindenkit, aki a nevét közli velünk, hogy valamelyikőnkkel szóbeli – vagy ha ez ellen kifogása lenne, írásbeli – kapcsolatba kerül.