Bakström diplomája

 

A haarlemi templom megnyitásán tartott beszéd (1945. május 20-án).

 

Az elmúlt öt év folyamán, mely nyomasztó éjszakaként vonult el fölöttünk, légópince-templomainkban tartott illegális összejöveteleinken volt elég alkalmunk a kimondott szó segítségével elgondolkozni a most kezdődő időkről. Sok értekezésben és megannyi gondolatcsere folyamán ecseteltük az eljövendő dolgokat és egyikőnk sem mondhatja, hogy most olyan új fejlemények ajtaja tárul fel, melyekre nem volt felkészülve.

Mindannyiónknak számolnia kell azzal, hogy az utasítás, vagy figyelmeztetés időpontjában létállapotunkban esetleg még nem volt elegendő felvevőképesség, hogy a kapott jó szót megfogadjuk. Rózsakeresztesrendi munkaterületünkön a szellemi mű vezetőinek vállán éppen elég felelősség nyugszik. Minden erőnk bevetésével megmondtuk és szinte betűztük Önöknek, ahogyan akváriusz kampányunk idején a háború előtt szinten bejelentettük az öt évig tartó nyomorúságot. Azokból az időkből nagy mennyiségű irodalom áll rendelkezésre, amely a szerzetnek ezt a figyelmeztetését teljes mértékben bizonyítja. Rendkívül szomorú lenne azonban, ha szellemi rokonaink és mindazok, akik a rózsákeresztet tették életük eredményévé, az eljövendő feszült, és egészen más módon fájdalmas hónapok és évek folyamán ugyanúgy reagálnának, mint egykor akváriusz-felhívásunkra. Ahogyan az Élet Urának evangéliumában történt, itt sem volt elegendő hit és a megértés is sajnálatraméltóan kevés volt. Nincs kizárva tehát, hogy most is ugyanannak a veszélynek leszünk kitéve.

E veszély láttán – amikor is számolunk annak a lehetőségével, hogy közülünk sokan még nem eléggé tájékozottak, mivel náluk még nem találtunk hitet és a megértés mértéke is elégtelen -, ma újra nyilatkozunk és átadjuk a rózsakereszt szerzetének irányvonalait. Ezt ezen a pünkösdi napon tesszük e templom újra megnyitása alkalmából a szent mű szolgálatában. Reméljük és imádkozunk, hogy e pillanat csendes öröme és a tény, hogy szellemi erők áradatát öntik ki ránk, szívünket és fejünket fogékonnyá teszi, mert a dolgok megértése szükséges.

Mindenekelőtt tehát azt kell megértenünk, hogy az eljövendő hónapokat és éveket hatalmas, sőt olykor lélegzetállító társadalmi, politikai és gazdasági megmozdulások fogják jellemezni. Mindannyian egy világtűzvészben állunk majd, mely sok tekintetben dramatikusabb lesz az elmúlt világháború időszakánál.

A náci sátánizmus időszakában sok mindenen mentünk át, amitől még valamelyest elzárkózhattunk. A következő időkben azonban pártfogást fognak követelni tőlünk, hogy a különböző csoportosulások törekvéseivel együttműködjünk. Eközben pedig sok világi érdekünk kerül majd szorult helyzetbe.

Ezen kívül az eljövendő idők nagyon érdekesek is lesznek. Tipikus fejlődések kötik le egész figyelmünket.

Akik teljesen a valóság talaján akarnak maradni, azoknak a szívét teljes erővel rendítik meg a változó események lökéshullámai. Mindez aztán arra unszol minket, hogy ugorjunk a dolgok kellős közepébe mindezen együttműködvén. Reszkető kezekkel szeretnénk majd a vízszintes síkon tevékenységhez kezdeni. Erősen az az érzés hatalmasodik el rajtunk, hogy ezekből a feszültségekből és jelenségekből nem szabad kivonnunk magunkat. Annál is inkább, mivel a második világháború idején oly erős volt a korlátozás.

Mindezen szükséges változásokhoz és fejlődésekhez még találni kell olyan embereket, akik hozzáfognak és akik tudják is csinálni. Ennek az új időszaknak teljesülnie kell. Ebben az új időszakban az emberek milliói fognak bosszankodni egymás miatt és jelentenek majd egymásnak megpróbáltatást, hogy ebben a felkavarodásban és izgalomban megérlelődhessen a nagy szellemi változás hajnala.

A rózsakereszt pedig szolgáin, mint szószólóin keresztül az elmúlt öt évben sokszor hangoztatta az erőtérben, a Szellemi Iskola előudvarában állóknak, hogy ne fogjanak pártot a dialektikának ebben a hatalmas izgalmában és aktivitásában. Ne rohanjanak bele a tűzbe, hanem őrizzék talentumaikat, erőiket és életerejüket annak a munkának az idejére, amelyet a Szellemi Iskola kíván meg tőlük. Az egész emberiség egy új korszak szülési fájdalmaiban vajúdik. E szülési fájdalmaknak politikai, társadalmi, gazdasági és vallási nézetei vannak. Semmiképpen sem szükséges azonban, hogy olyan lények, akik a Szellemi Iskola segítségével lélekújjászületéshez jutottak és lélekvérükben fel tudják dolgozni az új korszak rezgését, vagy azon vannak, hogy kivitelezzék alapvető megfordulásukat, szintén belevesszenek a tömeg szülési fájdalmaiba.

Mert nem lenne-e valóban jobb az ő számukra, ha szabaddá tett lehetőségeiket és tehetségeiket más módon vetnék be az egésznek a szolgálatában?

Önök mind válaszúton állnak. Két lehetőségük van. A természettel mennek a természeten át egy új reggelhez, vagy a világossággal mennek a természeten át az új reggelhez. Az emberiségnek, mint egésznek az első úton kell haladnia, a Szellemi Iskola tanulója, ha akarja, az utóbbin mehet.

Nézzék Barátaink, mindegy, hogy szavaim hitelre találnak-e, vagy megértik-e, mindegy, hogy mellette vagy ellene döntenek-e, ma feladatom megmondani Önöknek, hogy a rózsakereszt az emberiségért dolgozik ugyan, de semmiképpen sem az emberiség módszereivel. A rózsakereszt a világossághierarchiával és a világosság-hierofánsok szolgálatában dolgozik a természeten át az új reggelig, tehát az emberiségért.

Munkáját az ezoterikus bölcsességtan új nemzetközi iskolájában végzi, mely ezév február 20-án kezdődött és ma, 1945. május 20-án a főtemplom megnyitásával hivatalosan a nyilvánosság elé lép. Most aztán egy teljesen új munkához gyűjtik az erőt. Az erőknek bizonyos próbát kell kiállniuk és egyikőnk sem mondhatja majd, hogy nem tájékozódhatott eléggé.

Most az a kérdés és az a fontos, hogy az Önök létállapota a rózsakereszt alapjait fel tudja-e ismerni vagy sem, és örvendünk, hogy ezt a találkozást egy nyilvános összejövetel keretében ünnepelhetjük, úgyhogy a rózsakereszt irányvonalairól és a következő hónapokban és években követendő elveiről azokat is tájékoztathatjuk, akik egyébként nem járnak a rózsakereszt előudvarába.

Az irányvonal nem véletlenen alapul, hanem a szerzet számára minden században változatlanul ugyanaz volt. Fejtegetéseink bizonyítása és támogatása érdekében Bakström diplomájának alapjára helyezkedem. Ez az irat 1794-ből származik, és a rózsakereszt szerzetébe való belépésre jogosít. Tehát nem mai találmány. Megtalálható például Vaite ismert könyvében „A rózsakeresztesek történetében”.

Erről a száműzöttek-világáról sajnos még mindig azt hiszik, hogy Isten ezt a természetrendet rendelte el az emberi élethullám számára. Még nem értik meg a Krisztus-igét, mely egy nem ebből a világból való birodalomról beszélt. Erre a Földre, erre a világra száműzött társaink közül sajnos csak nagyon kevesen értik meg Pál apostol szomjúhozó vágyakozását, hogy vajha egyszer újra a mennyei lakással lehessen felruházva. Az egzotérikus, külvilági lelkészségnél persze van valami menyországra irányuló hit. De ez a hit nem világos, pozitív, elsőkézből jövő tudáson, hanem meg nem érlelt és ezért helytelenül értelmezett bibliaismereten alapul.

A két anyagi megjelenés közötti élet az emberiség legnagyobb része számára legfeljebb egy ideiglenes tartózkodás a legalsó hőségszférákban, amelyekben az ember az eredeti mennyei természetrendből csupán ízelítőt kaphat. A nehézségi erő törvényei élethullámunk minden száműzöttjét, hogy az anyagtestben, vagy azon kívül van-e, az ősanyag elsüllyedt területein foglal össze.

Ebből a rabságból csak egy tökéletesen folyamatszerű újjászületéssel lehet megszabadulni. Itt nemcsak a szellemünk, hanem a testünk és a lelkünk, teljes, négyszeres testiségünk alapvető regenerálásáról van szó. Ha egy ilyen folyamat végbement, vagy a megvalósulás állapotában halad, akkor azt látjuk, hogy az elemek tombolásának harmóniává kell változnia, amelyben aztán az eredeti állapothoz vezető menetünk alapján, amelyre nemesek vagyunk, az ősanyag fog táplálni minket. A győzelemnél a halandót elnyeli a halhatatlanság.

Igazi szellemi képességeink kifejlődnek és a nehézségi erő törvényei, szellemi, éteri és anyagi nézeteiket illetően kezdik elveszíteni ránk gyakorolt befolyásukat, jelenségünk, megnyilvánulásunk visszanyeri eredeti tulajdonságait, aminek alapján egy olyan jelenség, amit a megdicsőült Jézus Krisztus mutatott feltámadása és mennybemenetele után, teljesen magától értetődő lesz.

Bolygónk ősanyagában vagyunk száműzöttek és Melkhisédek rendjének, a Krisztushierofánsok rendjének célja, törekvése és munkája az ebből való folyamatszerű kiszabadításunk. Ez a rend 1934 decembere, különösen azonban 1931 szeptembere óta az új ezoterikus közösség misztériumiskoláját használja arra, hogy ezt a munkát egy óriási tetőponthoz vigye.

A diploma nyolcadik cikke aztán azt mondja: „Ünnepélyesen megfogadom, hogy ha valamikor is a kő mestere és birtokosa leszek, egyrészt nem támogatok és nem segítek sem arannyal, sem ezüsttel semmilyen kormányt, uralkodót, vagy elöljáróságot sem, semmilyen formában az adófizetésen kívül; másrészt nem támogatok semmilyen csoportot, vagy a népnek egy részét nem segítem olyan helyzethez, hogy a kormány ellen fellázadhasson; a nyilvánosság dolgait és rendeleteket Isten kormányára bízom, mely véghezviszi majd mindazt, amit János jelenései előrejeleztek és amik gyorsan közelednek. A kormány dolgaival nem foglalkozom.”

Ez a fogadalom nagyon alkalmas annak bemutatására, hogy a rózsakereszt, létezésének első napjától kezdve sohasem tért el egy világosan lefektetett irányvonaltól. Olyan irányvonal ez, mely nagyon is világosan megmutatja nekünk az utat az eljövendő káoszon keresztül is.

Akik tudatosan a Szellemi Iskola erőterében tartózkodnak, azok mind a kő mesterei és birtokosai, vagy legalábbis olyan tanulók, akik az ehhez vezető úton vannak. Mit jelent a bölcsek kövét birtokolni? Azt jelenti, hogy az ilyen ember szellem, lélek és test tekintetében újjászületett, közvetlen és tudatos kapcsolatban van a hierarchiával: azt jelenti, hogy a beavatás és megszenteltetés ösvényén átvonult a megszabadulás kapuin. A kő mestere, ez a mesterség mindig is a szellemi tökéletesedés jelképe volt. Gondoljunk csak a biblia kijelentésére. Már a teremtés könyvében kezdődik. Fejét, létállapotának központját és fókuszát Jakab egy kőre fekteti és így éli át ismert látomását. A teremtés könyvének második részében a Sardonix kő aranyáról beszélnek, mely a paradicsomi rend lángoló pünkösdi tüzének, a szellemi világosság égő izzásának jelképe. Így megy ez végig a bibliában egészen a jelenések híres könyvéig, amelyre még később visszatérünk. Ott az áll a tizennyolcadik fejezetben: „És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvon és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.” Ezzel felfedezzük, hogy a kő hieronfánsai egy olyan erőt is kifejlesztenek, mely teljesen képes a természetrendet a dolgok szellemrendje segítségével elhasítani.

De elég ebből. Ha ezek a jelképek Önöket érdeklik és tanulmányozni akarják, hogy mit mond a biblia a kő mesterségéről, akkor a szépségek és ismeret gazdag bőségével fognak gyarapodni.

Ha tehát az ember a kő mestere, azé a kőé. amelyet az erős sziklából, Jézus Krisztusból faragtak ki, akkor az ember két képességgel rendelkezik. Ezt a két képességet másik két jelképpel jelölik: arannyal és ezüsttel. Kell-e Önt erről részletesebben tájékoztatni? Nem ismeretes-e eléggé ez a szimbolika? Minden félreértés kizárása végett mégis szeretnék kitérni rá.

Az arany jelkép közvetlenül a mennyei bölcsesség fogalmával és értékeivel hoz kapcsolatba minket, az elsőkézből jövő ismerettel, a tökéletes létbe való felemelkedéssel: ez az Egyetemes Tan olvasása. A biblia erre vonatkozóan is tele van bölcsességgel. Gondoljanak csak a figyelmeztetésre, melyet a Szellemi Iskola Neptun irányában tájékozódó tanulóihoz intéznek, mint például a harmadik fejezetben: „Azt tanácsolom, hogy vegyetek tőlem tűzben tisztított aranyat, hogy meggazdagodjatok.”

Ahogyan az arany az újjászületett embernél a szellemi képességre utal, úgy az ezüst a megújult lélek, a megújult vér jelképe, amelynek a szellemet az ő céljához kell elvezetnie. Az aranyat az ezüst teszi képessé az anyagban való megnyilvánulásra. Most pedig azt mondja Bakström diplomája: „nem fogok támogatni, sem segíteni semmiféle kormányt, főurat, vagy elöljáróságot sem arannyal, sem ezüsttel, semmilyen formában, az adófizetésen kívül”. Továbbá ismétli: „nem foglalkozom a kormány dolgaival”. Ez nem hangzik éppen barátságosan semmiféle kormánnyal szemben sem. Meg kell azonban értenünk, hogy a rózsakereszt ezzel a nyilatkozattal a lehető legpozitívabb és Iegszeretetteljesebb nyilatkozatot teszi, amit csak lehel kormányzó feladatukat ellátó közegekkel és hivatalokkal szemben.

Mit jeleni a kormányzás dialektikus értelemben? Nézzünk csak meg két kormányzási módszert, amelyekben tapasztalatokkal rendelkezünk. Ismeretes a diktatórikus módszer, amelynél egy kis csoport kiveszi magának a gyilkolás jogát. Mint például a nemzetiszocializmus (a nácik) és a fasizmus. Vagy azt gondolják, hogy egy szellemi iskola tagjai, a szellemi fejlődésnek bármelyik fokán, aranyukat és ezüstjüket, mely az igazság, jóság és igazságosság legtisztább forrásából származik, elajándékozná ilyen bűnözőknek? Ez azt jelentené, hogy a Világosság szinte fogolyként együtt menetelne a sátánizmus diadalmenetében.

Ezért nem vette figyelembe sem a rózsakereszt itt Hollandiában a nemzeti-szocialisták (nácik) egyetlen kacsintgatását sem, elutasított minden közeledési kísérletet, holott minket személyesen háromszor is felhívtak az együttműködésre.

Ezen kívül van a másik kormányzási lehetőség, a demokratikus, mely dialektikus viszonyok között a legkívánatosabb, mely a népet a többség érdeke alapján vezeti az egyén jogainak figyelembevétele mellett a kormányzó többség fajtájától függetlenül. Hálásak vagyunk, hogy megszabadulhattunk a rabszolgaságtól, s újra ilyen rendszerben élhetünk. E felszabadulás láttán szívélyesen üdvözöljük kormányunkat és nemzeti összetartozásunk jelképes képviselőjét, királynőnket; erősítjük, hogy az ilyen kormánnyal szembeni kötelességeinknek mindenkor eleget teszünk, ahogyan ezt Bakström is a szoros értelmében világosan kijelenti. Ha azonban a valóságot megértjük, akkor tudatában kell lennünk, mint egy szellemi iskola tanulóinak, hogy egyetlen dialektikus kormányzási rendszer sem lehet tökéletes, és semmiképpen sem szabad mágiára, mágikus képességekre, szellemi aranyra és ezüstre alapozni.

Ha a nép döntése szerint bal oldali, mérsékelt közép, vagy jobboldali irányzatú kormányt kapunk, akkor ez a népnek és felfogásának a jelenlegi tükröződése. A nép akaratának a kifejezése. A kormány eszerint fog eljárni és a megértő embernek ehhez kell igazodnia. Az olyan kormány azonban, mely egyezik az isteni törvényekkel, mely kizárólag az istenrend hatóképességeit hozza kifejezésre, az egészen más. Ezért ne legyen a Rózsakeresztnek egyetlen szolgája sem a mágikus képességével, szellemi aranyával és ezüstjével földi kormány szolgálatára – a részletekben is következetesen.

Éppoly magától értetődő, hogy a Rózsakereszt szolgája semmiben sem fog egy olyan kormány ellen bármilyen módon fellépni, mely demokratikus jogokért kezeskedik, s így ezen a világon egyáltalán szellemi munkát tesz lehetővé. Ebben a természeti endben semmiféle forradalomra nem törekszünk, szellemi elveink miatt semmiféle természetforradalmi ambícióink nincsenek. Értsék meg ezt jól, kedves Barátaink, és a jövőben ne ártsanak a nagy műnek azzal, hogy helytelen értelmezés miatt úgy vélik, hogy valamilyen csoportnak segítségére kellene lenniük.

Ebben az összefüggésben tanúskodik Bakström: „A nyilvánosság ügyeit és a rendelkezést Isten kormányára bízom, mely véghezviszi mindazt, ami a Jelenések könyve szerint gyorsan közeledik”. Ez nagyon hagyományosan és rendkívül negatívan hangzik, ugye?

Mintha azt mondaná: Ne törődj semmivel; hagyd a sorsára az egész dialektikát, a jó Isten majd gondoskodik róla; csak magadra gondolj!

A Rózsakereszt szolgája egészen más értelemben áll mindkét lábbal a dialektikus élet valóságának talaján. Egész aranyával és ezüstjével, feje és szíve új képességeivel Isten kormányát szolgálja. „lsten kormánya” – mi az? Az a negatív-elvont, ellenőrizhetetlen fogalom-e, amit oly gyakran csináltak belőle? A jelszó, amivel egymást a vallásos mocsárból akarjuk kihúzni?

Isten kormánya Krisztushierarchia, a világossághierarchia, az ebben a világosságban keletkezett és kialakult Szellemi Iskola: az Egyetemes Egyház sok tagból összefűzött teste, vagy akárhogyan is nevezik ezt a szellemi közösséget. Minden szent könyv számtalan helyen utal a világosságérőknek erre az eklézsiájára.

Ez a Szent Közösség nem rendel el ötleteket, sem vallási normákat, nem hoz spekulatív teológiákat, sem értelmiségi értelmetlenségeket, hanem lemerül az emberi létbe, ösztöneink kanálisába, hogy a természetet a szellemmel keresztezze, a természetnek a szellemmel mondjon megálljt, hogy a természetrend a szellemrendben rekedjen meg. Istennek ez a kormánya, ez a világosságinternacionálé minden földi-dialektikus kormány fölött áll. Istennek erről a kormányáról úgy tűnik néha, hogy együttműködik bizonyos helyzetekkel – aztán nyilvánvalóvá válnak az egetverő különbségek, mert a dialektika kikelete, virulása és hanyatlása felváltva hangsúlyozza a sötétséget és a világosságot. De mindezektől teljesen függetlenül, minden rendszertől, irányzattól és ötlettől, ami bárhogyan is érvényre jut és fut, függetlenül halad és történik meg minden, amit János jelentett be a Jelenések könyvében. A világ alapítása óta minden vallási megnyilvánulásnak megvan a testamentuma, amelyben kijelentik: így lesz, aki meg tudja érteni, az értse meg.

Nem fogjuk fárasztani egymást a Jelenések könyvével kapcsolatos találgatásokkal, de biztosíthatom Önöket, hogy az eljövendő idők több tekintetben és változatosan fognak tanúskodni Isten kormányáról és a Rózsakereszt munkásságáról Isten kormányának szolgálatában.

Nos, kedves Barátaim, ezeket akartam Önökkel közölni ezen a pünkösdi ünnepen, haarlemi templomunk megnyitásának napján, mert ez a templom a Szent Rózsakeresztnek, Isten kormányának van szentelve. Sok hatalom próbált minket kihasználni, saját soraiba állítani, mások óriási veszélyt véltek felfedezni bennünk, üldöztek és kiraboltak minket. Nemsokára újabb megpróbáltatásokkal állunk majd szemben, és újra kijelentjük, most Bakström évszázados tanúbizonyságára is támaszkodva, hogy mi minden embernek barátai vagyunk, de Isten kormányát szolgáljuk, mely olyan dolgokat fog megvalósítani, amelyek minden természet-nyüzsgésen keresztül a láthatáron Jézus Krisztus szellemrendjét világítja ki. Ez egy isteni munka, mely alulról lesz kivitelezve emberek feje, szíve és kezei segítségével jóságban, igazságban és igazságosságban.

Minden szellemi rokonunkat felhívom ennek a szent műnek a szolgálatára, amelynek részleteit bárki megismerheti a Szellemi Iskolán keresztül.

Ez a pünkösdi tűz lángol a világon és mindenkit hív, aki erre a hívásra reagálni tud: ragadjátok meg az „eke szarvát”. Mindenkit elvárunk, aki tűzben tisztított aranyat vett. És a szellem azt mondja:

Készítsetek helyet nekem,

jöjjön el az órám: legyen!

Vágyakozva óhajtsátok!

Vérem – ez tűz: próbáljátok!

Testem, húsom: erőd legyen,

hatalmat mind tőlem vegyen!

A világosság üzenetét átnyújtottuk Önöknek, a hívás elhangzott. Most Önökön a sor. Melyik útra térnek? A természettel a természeten keresztül az új reggelhez, vagy a világossággal a természeten keresztül az új hajnalhoz?

A beszéd

 

„Akinek a szíve tele van, annak kiömlik a száján.” Akivel valami örömteli esemény történt, az gyakran nem tudja megállni, hogy ne beszéljen erről. Megindultan, esetleg széles gesztusokkal és pompás színekkel próbál élményéről hű képet festeni. Hallgatóit története nagyon magával ragadhatja, és nemsokára ők is elkezdhetnek odaillő élményeket hozzáfűzni. Közösen egy olyan életteli helyzetet teremtenek, mely hangjuk elhalása után még hosszú ideig betölti a termet. Ha pedig valaki később belép ebbe a helyiségbe, érezhet egy számára megmagyarázhatatlan vidám légkört, mivel még mindig visszhangzanak az elmondottak.

Minden gondolatképzettel képet rajzolunk, vetítünk a környező térbe. Amennyiben ezek az elképzelések kimondatlanok maradnak, és gondolatban sem éltetjük tovább őket, úgy ismét feloszlanak, miközben nem kizárt, hogy ennek ellenére hatnak másokra, amiről a szerelmesek tanúskodhatnak. Ha azonban gondolatainkat anyagba öltöztetjük, azaz az emberi beszéd hangjaiba, akkor ezek a gondolatok világosan megnyilvánulnak a beszélőt körülvevő térségben. Ha a beszélőnek szeretetteljes gondolatai és elképzelései vannak, akkor egy fényes kép fejlődik ki. Ha valami rosszra gondol, akkor sötét kép rajzolódik ki. A hanggal mindazt hanghullámokká tesszük, amit érzünk vagy gondolunk. Ezek a hanghullámok nemcsak a szilárd, rugalmas anyagokat kényszerítik hangvisszaverésre, hanem azokat az anyagokat is együttrezgésre késztetik, amelyekből a gondolat- és érzelemképek készülnek, sőt még az életétereket is. Ezáltal a hanghullámok a környezetükben lévő élőlényeket is megrezegtetik. Ezek ekkor úgy érzik, hogy szinte szárnyra keltek, ha nem is mindig pozitív értelemben. A hang segítségével tehát az ember szétárasztja létállapotát környezetében, és így embertársait reagálásra kényszeríti, így minden szavával mágiát űz. A reakció akár helyeslő akár elutasító, mindenképpen a beszélő létállapotát fogja megerősíteni, mivel mind az elutasítás, mind a helyeslés erőátvitelt okoz. Ha valaki meg akarja valósítani terveit, szilárdan elhatározta, hogy megvalósít valami újat, akkor jól teszi, ha beszél erről, mivel tervei megerősítést kapnak hallgatói révén.

Ha azonban valaki régi szokásokat ki akar írtani, akkor jobb, ha nem beszél róluk. Ha a beszédet akaratlanul is halljuk, a kimondott jelképeket akkor is fel kell fognunk, és azok hatnak ránk. Akár akarjuk, akár nem, a felfogott képzetek lélegzőterünkben megtelepednek, és arra késztetnek, hogy azokat saját képeink világával vessük össze. A nem kívánt beszédtémákkal való konfrontáció nem kis erejébe kerülhet annak, aki meg akar szüntetni régi visszhangokat, és ezért a csendet keresi. Jelentékeny erejébe kerülhet az, hogy ne menjen bele a képeknek az összehasonlításába, kitartson rezonanciáinak a feloszlatásánál. Másképpen alakul mindez, ha valaki előrehaladt a megszabadulás útján. Az ilyen képes a kellemetlen találkozásokat reagálás nélkül átengedni területén.

Világunkon alig van olyan hely, ahol csend lenne. Ha az emberek nem maguk beszélnek, akkor a tömegtájékoztatási eszközöket locsogtatják. Minden reagálás nélkül naphosszat hagyják, hogy számukra teljesen ismeretlen emberek fecsegjenek körülöttük, anélkül, hogy valóban rájuk figyelnének. Ennek ellenére figyelmüket ezáltal állandóan igénybeveszik. Energiájuk egy részét észrevétlenül elvonják tőlük. Sőt, az energiának ezt az elfolyását jóleső érzésnek tapasztalják, amit azonnal hiányolni fognak, ha az például a készülék kikapcsolása miatt megszűnik. Ekkor hirtelen tudatosul az energiatorlódás, amit a kapcsolat hiányával magyaráznak.

Kiélezett egyéniesedése miatt a mai ember magányos. Alig él meg valamit, ami a szívét betöltené. Sok nyugtalanítást és letörést él meg. Ez hallatlan feszültséget kelt benne. Hogyan szüntethetné meg ezt a feszültséget másképpen, mint beszéddel? De magát, oly meghasonlott személyiségével nem szeretné kitenni mások vizsla-tekintetének. Szerencsére van telefon is. Ez segít a magányosnak kijátszani a félénkségét, mely egyébként megakadályozná, hogy másokkal közölje feszültségeit. Telefonon így órák hosszat fejtegetheti a problémákat, anélkül, hogy a látszatot elveszítené.

 

Az önigazoló beszélgetés

Valaki elmeséli egy élményét. Ez esetleg mélyreható esemény volt, talán maga sem tudja, hogyan értékelje a helyzetet. Ezért szeretne meggyőződni arról, hogy mások mit gondoltak vagy tettek volna az ő helyében. Vagy tanácsot keres, hogyan viselkedjen ezentúl. Tehát elkezdi, véleménye szerint egészen semlegesen, elbeszélni az esetet. Azonban egyszerre csak hallja magát, amint a távollévő embertársa fogyatékosságain felbőszül. Azon kapja magát, hogy egészen közönségesen leszedi embertársáról a keresztvizet. Elragadta a pletykaszenvedély? Saját tapasztalatlanságát vagy az illető árnyoldalait akarja-e bemutatni, ha úgy tünteti fel magát, mint akinek a távollévő az ő hibájával nehézséget okozott, ha felidézi, és a hallgató segítségével feleleveníti és felnagyítja azt. Élvezni akarja a távol levő gonoszságát? Meg akarja szerezni hallgatója rokonszenvét a másik kárára? Azzal akar megszabadulni közepességétől, hogy magát mások fölé emeli? Vagy pedig szerényen csak saját hibájának a megismerését keresi.

Embertársaink fogyatékosságait csak olyan mértekben ismerhetjük meg, amennyire azok bennünk is megvannak. Ezért minden alkalom a kritikára egyben alkalom az önvizsgálatra is. Egy ilyen alkalom arra szólít fel minket, hogy segítsük elő vagy indítsuk el önmagunkban a felismerési folyamatokat. Aki észreveszi, hogy raccsol, annak habozás nélkül önvizsgálatot kell indítania, ami által aztán nemcsak a saját hibái, hanem embertársaié is összezsugorodnak. Együttérzése talán el is hallgattatja.

 

A vita

Amikor különbözeteket próbálnak tisztázni, elég gyakran vita keletkezik. Lehet, hogy elhatározták a perlekedés és kritizálás mellőzését, de aztán telibetalálják a másiknak egy érzékeny pontját valami szókimondással, vagy egy tréfásnak szánt, de élesre sikerült kis megjegyzéssel, mire partnerük szíve elveszíti a fonalat és sértett érzelme teljes zavarosságából elindul, hogy megdöntse az ellenfelét. Ha ez nem sikerül, akkor teljesen elhagyja a józan ész területét, hogy megsemmisítse a másik vélt rossz véleményét a saját értelme magaslatáról.

Hogyan tudjuk ilyen könnyen elveszíteni az eszünket? Hogyan lehetséges, hogy egy kis piszkálódás már kihoz a sodrunkból?

Mindenki összegyűjtött egy személyes képtárat számos, legtöbbször fájdalmas tapasztalata révén. Bizonyos folyamatokat élményszerűen elraktározott egy címszó alatt. Ezzel a címszóval, ezzel a jelszóval az emlék az összes akkor átélt fájdalommal együtt felidézhető. Ezért történhet, hogy valaki akaratlanul is mélyen megbánthatja önkéntes vagy önkéntelen hallgatóját.

Abban a meggyőződésben, hogy teljesen semleges tényállást ábrázol, a hallgató belső szemei előtt olyan elképzelést bontakoztat ki, amelyet az csak részben tekinthet semlegesnek. Az ábrázolt kép más színezetet kap benne, mivel a szavakhoz fájó érzések kapcsolódnak. És így tudatosan vagy sem olyan folyamatok játszódnak le, melyek komoly kölcsönös megsebzésekbe torkollhatnak. Különösen a nem tudatos vagy elfojtott emlékek keltenek olyan belső vihart, amely meggátolja, hogy a beszélő által felvázolt képet higgadtan össze lehessen vetni a saját elképzelésekkel, és fel lehessen használni önmagának a kijavítására. Ez a folyamat leginkább benn az érzelmi és értelmi ember közöli játszódik le. Az érzelmi embernek nehezen tudja szavakba foglalni a benne levő képeket, s szinte egy idegen nyelven írja körül, ami benne végbemegy. Az értelmi ember ilyen esetben csak a szavakat hallja, anélkül, hogy hasonló jellegű képet tudna alkotni magának. A szavakat elemzi és eredményét állítja össze valami józan rendszerré, amiben viszont az érzelmi ember nem ismeri fel saját, belsőleg látott képét.

Aki úgy hiszi, hogy nem értették meg, az gyakran akarja egy elhamarkodott, éles szóval visszautasítani az elszenvedni vélt megszégyenítést, és ezáltal magát akaratlanul is igaztalannak mutatná. Ha nem sikerül az ütést semlegesen és szeretettel fogadni, akkor az ellenreakcióhoz vezet. A meggondolatlan szókimondás mindkét beszélgetőpartner képzetvilágát olyan sötét hellyé változtatja, hogy ebben a sötétségben mindketten reménytelenül eltévedhetnek. Ha legalább egyiküknek sikerül ismét észretérni és a másik álláspontját szív és fej lehető legnagyobb összhangjában, minden rendelkezésére álló szeretettel megérteni és figyelembe venni, akkor vissza lehet térni a sötétségből. Amikor sikerül az új asztrális erőtérbe állni és a szív és fej egyetértő összhangjából kiindulva beszélgetni, akkor útmutatók lehetünk embertársaink számára. Csak így vagyunk képesek megmondani az igazságot, így lehet a beszédünk felismerésekhez vezető segítség és arra buzdíthatja a hallgatót, hogy kilépjen a fájó emlékek régi kerékvágásából. Ez felébresztheti benne az elfelejtett vágyat, és arra ösztönözheti, hogy ismét megkeresse az elhagyott utakat és megtegye a megforduláshoz vezető első lépést.

Aki az új asztrális erőből és a szív és fej kapcsolatából él, még arra is képes, hogy másoknak is megnyissa a Menny Birodalmához vezető kaput. Képes, mégha csak egy pillanatra is, olyan rezgéseket közvetíteni, melyek a hallgatót összekötik az egészen más élettérrel, az emberiség eredeti hazájával. Ennek a beszélőnek olyan szavak jutnak eszébe, melyeknek a képző ereje át tud adni valamit embertársainak a tulajdonképpeni igazságból. Ezek a képek pedig olyan élően hathatnak, hogy a hallgató belső szemei előtt világos, igaz elképzeléssé válnak és felrázzák.

Aki így, belül megérint egy hallgatót, azt hála tölti el, hogy újra megtalálhatott egy új-régi barátot.

Haladás a megszabadulás ösvényén

 

Egy Szellemi Iskola tanulója egészen világos útmutatásokat ismer arra vonatkozólag, hogyan lehet előrehaladni a megszabadulás ösvényén, melyek azok a naponta lehetséges lépések a megváltás útján, amelyeket tényleges, cselekedetekben megnyilvánuló felkészülés során megtehet. Az egyik ilyen útmutatás: a szív megtisztítása. Azt mondják, hogy akiknek a szíve tiszta, Istent meglátják. Ez a Gnózis nyelvén azt jelenti, hogy meglátják a Világosságot, de nem úgy, ahogyan a szemükkel látják a fényt. A gnosztikus azért látja a Világosságot, mert a szívében ő maga a Világosság.

A szív megtisztítása! Mit érzünk, ha ezt a követelményt halljuk? Nagyon ismerősen cseng. Talán mély sóhajra fakaszt minket, semmi egyébre. Lehet számunkra humanista vagy erkölcsös mellékíze is. Az etikáról bizonyosan nem lehel lemondani, mert az ösvény elkezdésének előfeltétele. Itt azonban nem egy meghatározott időszak etikájáról van szó. Amit országunkban, korszakunkban etikusnak tekintenek és erkölcsileg megkövetelnek, az egy másik országban, egy másik korban más értékelés alá eshet. A megváltás ösvényének bázisát képező nélkülözhetetlen etika időtlen. Szívünk mélyéből árad, egy olyan pontból, melyet a korszakok és kultúrák érintetlenül hagytak.

A szív megtisztítása! A szív szó hallatán a szervre, a szívizomra is gondolnak. Mi van ott megtisztítani való? Természetesen lehet ezért tenni valamit. Tiszta, természetes élelmet vehetünk magunkhoz, ha egyáltalán még van ilyen, használhatunk kevesebb vért szennyező, besűrítő és kristályosító anyagot. Erről tarthatunk tanfolyamot és ez kitöltheti az életünket. Mindez azonban a hangsúlyt a testire, a test működésére, tehát az anyagra helyezi, és így ez valami materializmusnak bizonyul.

A belső és külső testi tisztaság bizonyos mértékig szükséges az ösvényen. A gnosztikus számára azonban nem ez a fő. Sok régi nyelv a szívet és a tudatot ugyanazzal a szóval jelöli. A szanszkrit citta szó szívet és szellemet is jelent. Szellem alatt itt tudatot értünk, tehát az ember gondolkozását, érzését és akarását. Eszerint a szív megtisztítása a tudat megtisztítása. Ez a nagyon élénk gondolati, érzelmi és cselekedeti életünk lecsendesítését jelenti. Ez nem kikapcsolás vagy megsemmisítés. A csend nyugalomba, belső és külső nyugalomba jutást jelent. Ekkor az énközpontú törekvések központjából származó kezdeményezések megszűnnek. A kotló mérsékeli mozgását. Csak a táplálékáért mozdul meg, egyébként csendesen ül. Ebben a csendben összegyűlik és átsugárzik a meleg, mely többet jelent a mérhető hőmérsékletnél. Ez a meleg egy új élethez szükséges tényezőket tartalmazza. A megszabadulás útján járó ember olyan, mint egy tojásait melengető, költő madár. Szívének megtisztításával, lecsendesítésével meleg jön létre a szívben lejátszódó csodás folyamat számára, az új és a régi élet, a világosság és az ember közötti kölcsönhatás számára.

A szív megtisztítása, az emberi szellem elcsendesülése tehát feltétel. Ahhoz azonban, hogy a szellemet megtisztíthassuk, elcsendesíthessük, meg kell ismernünk ezt a szellemet, tartalmát, azt, ami napról napra végbemegy benne. Hogyan szüntethetjük meg a tisztátalanságokat, ha nem ismerjük fel őket? Hogyan dolgozhatnánk, ha fel sem keressük a munkahelyünket, és kezünkbe sem vesszük a szerszámot és a munkadarabot? Csak akkor lesz világosság az emberben, ha tesz is érte valamit. Ez nem történik magától. Ha úgy lenne, akkor a világ egészen másképpen nézne ki. Az embernek és a világosságnak együtt keli működnie. A megszabadulás ösvénye nem egyirányú utca. Nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy a világosság úgyis eljön, és majd gondoskodik erről. A megszabaduláshoz vezető ösvény járása kemény munkát jelent. A Szellemi Iskola tanaiban és útmutatásaiban efelől semmi kétséget nem hagy. Csak egy csendes szellem, egy tiszta szív világosodhat meg belülről, a fény által.

 

A megtisztítás három módja

Ember szellemünk, vagyis tudatunk, szívünk háromféleképpen nyilvánul meg:

  • gondolataink és érzéseink révén,
  • beszédünk révén és
  • cselekedeteink révén.

Ez az a három út, amelyen a szív tisztátalanságai mozognak. Erre a három útra kell a gnózistanulónak ügyelnie. Az a helyzet, hogy a gondolatainknak és érzéseinknek alig vagyunk tudatában a keletkezésük pillanatában. Ez szakadatlan reakciók sorozata.

Ezért a tanulónak figyelmét elsősorban a második útra kell irányítania; szavaira, beszédére, társalgására. A szavak kifejezik, ami bennünk történik. Azt hozzák napvilágra, ami egy meghatározott szívünkben él és foglalkoztat minket.

Mivel saját szavainkat hallhatjuk, egyszerű ezekre irányítani a figyelmet.

Ami pedig bennünk él, az legnagyobbrészt tisztátalanság, bármilyen szépek és műveltek is a szavaink, mivel minden megnyilvánulás az énközpontú szellemből ered. A tiszta fény számára ezek mind tisztátalanok. Az igazi fénnyel összevetve a földi ember legvilágosabb és legfennségesebb megnyilvánulása is minden esetben sötétség. Ennek a belső felismerésnek nem szabad elbátortalanítania minket, ellenkezőleg. Ha ezt valóban tudjuk belülről megtapasztalni, akkor már megleltünk egy fontos lépést, mivel ez a belátás csendessé tesz minket. Tehát már csak hallgatnunk kell? Gyakran igen. De nem mindegy, hogy hogyan. Ez egyszer azt jelenti, hogy tartjuk a szánkat, miközben azonban a belső szavak, gondolatok és érzések áradata zuhatagként morajlik. A hallgatás másik fajtája belátásból, élő tapasztalatból született. Míg figyelmesen hallgatjuk, kémleljük magunkat, tapasztalatra teszünk szert beszédünk tartalmának és indítékainak feltárásával. Ez az odafigyelés idővel bizonyos engedelmességhez vezet a felismert törvényekkel szemben. Csak így változik meg valamennyire a társalgásunk jellege. Az igazi hallgatás tehát nem azt jelenti, hogy többé egy szót sem szólunk, bár valóban kevesebbet beszélünk. A helyesen értett hallgatás énközpontúság nélküli beszédet eredményez, olyan beszédet, melyet nem annak a vágynak az árama tölt fel, hogy megmutassunk valamit énünk lényegéből. Ha azután beszélünk, akkor az más. Többé nem arra törekszünk, hogy tudásunkat fitogtassuk, nem vágunk mosolygós arcot, hogy jobban elfogadjanak, nem vágunk komoly képet, hogy különösen komolyságunkat és érinthetetlenségünket hangoztassuk. Ez az egész játék, a régi énközpontúságra jellemző színjáték elmarad.

A valódi hallgatás jótékony a lélek számára, a világosság számára, mely szívünk legbelsejéből kezd kibontakozni. Jótékony ez testünk, idegeink, agyunk és a szívszervünk számára is, és különösen mindenki számára, akivel csak érintkezünk.

 

A csend etikája

A szívünk helyes megtisztítása testünket is tisztítja. Ha a csendből kiindulva beszélünk, akkor beszédünk valódi és minden túlzást kerül. Nem ismer hazugságot és szófacsarást. A felszínesség eltűnt belőle. Szavaink mentesek az elmarasztalástól, az irigységtől és az ellenségességtől, mentesek a becsvágytól és az álszemérmességtől. Ezek a tisztátaIanságok eltűnnek, csend lesz. Beszédünk ekkor egy új etikán alapul, mely időtlen. Most csak azért új, mert azelőtt az önérvényesítés vastag rétege borította. Az igazi csend új etikája a szívünkben levő fényből árad ki. Ezt a fejlődést aztán követi gondolati és érzelmi életünk és cselekedeteink is. Ezek a szív megtisztításának előbb említett további útjai. Amint a tanuló ismeretet és tapasztalatot szerzett ezen a három úton, melyeken egész földi lénye kifejezésre jut, megtette az önismeret első lépéseit a Gnózisban. És ahogyan e felismerés alapján folytatja, úgy érvényesül a változás, a megtisztulás. A csend, miként az ismeret, az igazi belső fényből sarjad. A tanuló tudatába jut ennek a fénynek. Ez a Gnózisban való önismeret második lépése. Ha megtette ezt a lépést, akkor a gnózistanítvány kapcsolatba lép a nagy csenddel, a nagy, egyetemes fénnyel, amit Sophiának is neveznek. Ez az a bölcsesség, mely a mindenséget fénnyel tölti be. Ez a Gnózisban való önismeret harmadik lépése.

 

A felismerés életté válik

Gnózis-Sophia: ismeretbölcsesség. Az igaz ismeret bölcsesség. Olyan ismeret, mely életté vált. A gnózistanítvány teljesen megismeri önmagát. Semmi sem marad lényében maga előtt rejtve. Éppígy felismeri ennek a világnak a valódi jellegét is. Minden illúzió kialszik benne, amit ezzel a természettel kapcsolatban ápolgatott. Tud olyan világokról, melyek messze világunk fölött állnak. Ismereteit benne levő, saját fényből szerzi. És a Sophia, a bölcsesség mindent átölelő ereje képessé teszi megváltása útjának a bejárására, egy olyan útra, melynek vége gondolatokkal és szavakkal nem fejezhető ki. A Gnózis-Sophia, az ismeretbölcsesség tehát nem elvont fogalom, hanem abszolút élő valóság. A klasszikus rózsakeresztesek Sophiát asszonynak ábrázolták, aki új, megváltó életet szül. A Sophiával való kapcsolat a mindent átfogó szellemmel való kapcsolatot jelenti, ez a szellem lángragyújtása a fejben. Ehhez a fejnek belülről, a szívben lévő gnosztikus centrumból kiindulva meg kell újulnia, meg kell világosodnia és el kell csendesednie.

A bölcsesség azt jelenti, hogy úton vagyunk világok és szférák között, a világmindenségen át, úton a misztériumokhoz, a nagy csendhez. Az elcsendesedés irányában tett legkisebb cselekedet is egy szikrányi megvilágosodást hoz magával. Valamely énközpontú gondolat végig nem gondolása, egy bizonyos szó ki nem mondása, egy bizonyos cselekedet elhagyása látszólag lényegtelen, kicsi lépés. De sok kis lépés végül egy nagy lépést jelent. Ez a gyakorlati cselekvés titka; kis lépéseket tenni, és így érni el a nagy célt. A kis cseppek, melyek állandóan hullanak a kőre, végül kívájják azt. Nevezzük ezt a követ az énközpontúság, a tisztátalanságok, a szenvedés kövének. Ezt a világot Buddha, Jézus és minden nagy megvilágosult és gnosztikus a szenvedés világának nevezte. Ugyan sok bánatot és szenvedést enyhíthetünk, ez jó törekvés, de aki valóban belépett a nagy csendbe, a nagy békébe, az felismeri, hogy ez a világ a szenvedés kozmikus szférája. Az új ember számára a személyes szenvedés megszűnt, mivel belépett a csendbe, a Gnózis-Sophiába. De felismeri, hogy a dialektikán belül a szenvedés az alap-valóság.

Ha valaki visszatér a normális életbe, aki hosszabb ideig teljes külső csendben tartózkodott, az a legkisebb zajra is fájdalmat érez. Fájdalmat a fülében, fejében, idegeiben.

Ha valaki hosszabb időt töltött egy teljesen sötét helyiségben, annak fájni fognak a szemei, ha újból a napvilágra megy. A gnózis-tanítvány, aki belépett a nagy csendbe, felismeri, hogy ez a világ az átható zajok, a bántó fények, a durva ízek, a szúrós szagok világa, a nyugtalan vágyakkal teli rezgések kemény anyagának a világa, és jóllehet a gnózis-tanítvány legyőzte a szenvedést az élő csendben és általa, és elvileg megszabadult attól, továbbra is tudja, hogy ez ennek a világnak a tárgyilagos valósága, és látja, hogy a szenvedés mennyire behálóz minden teremtményt. De a nagy csend, a bölcsesség, a Sophia részvétet és szeretetet érez. És így a gnosztikus ember elmegy testvéreihez, hogy segítséget nyújtson. Talán egy Szellemi Iskolát alapít, vagy más módon végzi a munkáját. Akárhogyan is, megvalósítja a számára kijelölt munkát. Ismeret, bölcsesség, szeretet és tett, ez a gnosztikus ember négy ismertetőjele. Az Ön életútját is ezek az ismertetőjelek tegyék világossá!

A Szent Grál öröksége (II)

 

Minden előttünk haladó szerzetnek volt egy helytartója, őre, egy pátriárkája, aki önkéntesen visszatért a földi nyüzsgésbe.

Gadal úron keresztül klasszikus úton haladunk, összeköttetésben vagyunk az előttünk haladó Szerzettel és nem kevésbe ezrek nagy, felejthetetlen véráldozatával.

Az őr, a vigyázó, a pátriárka egy önkéntesen visszatérő ember, aki az emberiségért végzett nagy, háromszor szent művet annyira szerette, hogy magányosan vissza kívánt térni ide az idegenség állapotába. Mindannyian tudjuk azonban, hogy aki ennyire magányos, az közösségben van a Gnózissal! Ezért hálát adunk a Világosságnak csodás kegyelméért, hogy nekünk is volt szabad üdvözölnünk az előttünk haladó Szerzet pátriárkáját testvérünk, barátunk Gadal úr személyében. Köszönetet mondunk a nagy előjogért, hogy a szentélyeknek ezt a fáradhatatlan kutatóját és oltalmazóját szabad volt megismernünk és megszeretnünk. Életében Gadal úr a Sabarthez területén lévő fókuszok élő képviselője volt. Sokan ismertek őt. Általa kerültek kapcsolatba a történelem élő tanúbizonyságaival, az előttünk haladó Szerzet lélegzetével. Sokan hallották beszédeit, egyesek nagyon is személyesen és közvetlenül kerültek kapcsolatba vele! Tapasztalhatták az előrement Szerzet erejét, anélkül, hogy ez az élmény az ő erőiket meghaladhatta volna!

Tudatában vannak-e még mindig, ebben a pillanatban, pozitívan az erős kapcsolatnak, melyet, mint papi sereg, teremtettek vele?

A történelmi múlt, amellyel Gadal úr kapcsolatba hozta Önöket, egy segédeszköz volt. Mi volt a célja? A cél, az Önök papi állapotának az elérése volt!

Ugye megértik, hogy az ifjú gnosztikus Szerzettel való kapcsolatukat, mint az Arany Rózsakereszt belső Iskolája részvevőinek, valósággá, abszolút világos, világító tűzzé kell szítaniuk. Mert ezen a világos, igazi tudatosságon alapul erős, pozitív kapcsolatuk az előttünk haladó szent Szerzet utolsó tagjával. Ezt a tudatos, pozitív kapcsolatot erőben és tiszteletben kell tartani.

Nemrégen még negatív kapcsolatban voltak, csak negatív összeköttetésről lehetett szó, mely például különböző kedélyállapotaikban jutott kifejezésre, amelyek Önöket az elmúlt évek folyamán bizonyos pillanatban a Szellemi Iskolához vezették.

Mint már az első beszédben is említettük, most részletesebben kitérünk ennek a negatív kapcsolatnak a mibenlétére és okaira, hogy ebből levonhassunk néhány elutasíthatatlan következtetést.

Először tehát azt a kérdést tesszük fel, hogy miért volt ez a félreismerhetetlen, ösztönző keresés, a Szellemi Iskolának és a Gnózisnak sürgős keresése? Sokan már hosszú évek óta vannak az Iskolában, egyesek belépése óta kevesebb idő telt el. Mindannyiójukat szinte belső ösztön hajtotta a Szellemi Iskola felé. Miért? Honnan eredt ez a hajlamuk? Miért fordultak a Rózsakereszt, a szent Grál, a katárizmus felé? Esetleg azt felelik: ó, mit tudom én, szüleim vezettek erre az ösvényre, tehát esetleg a vér ösztönének kérdése.

Az is lehet, hogy önkéntelenül azt felelik: a Gnózis megérintett és hívott engem.

Meg sok más felelet lehetséges, de tulajdonképpen mind semmitmondó, a lényeget nem magyarázza, csak megállapít! Mégis, mint a Szellemi Iskola belső fokainak részvevői abszolút világosan tudniuk kell, hogy életük útja miért vezetett az Iskolához. Csakis a józanul látott, leplezetlen igazság segíthet rajtunk. Tudják, hogy mikrokozmoszuk mögött, mely egy örökkévalósági életre hivatott, hosszú korszakokig tartó életút számtalan szakasza sorakozik. Mikrokozmoszunk már sok személyiségnek nyújtott hajlékot. És minden személyiség hátrahagyta emlékeit, vendégkönyvet az aurikus lényben. Mikrokozmoszukban élő sok elődjük minden tapasztalata el van könyvelve aurikus lényükben; és ennek a telítettségnek, ennek a töltetnek az összege mágneses erőáramként jelentkezik és jut érvényre a mikrokozmosz minden új lakójában, tehát mindannyiónkban Ennek tudatában mire következtethetünk? Arra, hogy bennünk egy akaratlan, önkéntelen, mágneses, vérünket megtöltő, karmikus erő hatásos.

És ez az erő, ez a minket megtámadó karmikus erő hajszolt minket az ifjú Gnózishoz. És a további következtetés? Hogy legalábbis mikrokozmoszuk előző személyisége valamiképpen érintkezett a háromszoros Gnózissal és legalábbis részben reagált erre.

Az aurikus lényükből kiinduló mágneses ösztönzés egy nagyon őszinte erő. Ez az erőáram, az aurikus lénynek ez a töltete beléjük folyik az aurikus lényből, mihelyt természetszülte lény jelenik meg a mikrokozmoszban. Ez nem nekünk köszönhető. Nem mondhatják tehát, hogy én, vagy az én személyiségem kereste a Gnózist. Nem. Barátaim! Ezért ábrázolják az aurikus erőt, a vak sorsot vagy végzetet, bekötött szemű asszonynak. Ez a mágneses ösztönzés önműködő, valóban vak sors. Önöket tehát aurikus lényük karmikus ösztönzése vezette a Gnózishoz. Amikor közeledtek a Szellemi Iskolához, később pedig, amikor már kapcsolatban voltak vele, sok küzdelemben volt részük. Mindez teljes mértekben a közönséges természetösztön és az Önökben ható karmikus ösztön normális dialektikus összeütközésének a következménye.

Ez a karmikus ösztönzés manapság is, olykor naponta nehézségeket okoz. Ez a karmikus ösztön olyan helyzetekbe hozza Önöket, melyeket a természetes, társadalmi körülményekkel nem lehet megmagyarázni. Holott ugyanis karmikus ösztönük Önöket a Gnózis irányába hajtja, nem mondhatják, hogy a Gnózist megkapták.

Ez egyelőre csak egy sötét ösztön, mely az aurikus lényből jön. Kozmikus lényük jellege vezette Önöket a Szellemi Iskolához.

Most esetleg arra gondolnak, vagy mondják is, hogy mi, mint a belső fokok tagjai, tisztában vagyunk ezekkel a dolgokkal. Mert évek óta sokszor beszélünk erről. Valóban, de egy hivatott papi seregnek, mely a hívásra igennel válaszolt, és egy olyan csoportnak, mely egy tágult tudati állapotba lépett a harmadik munkaterület tagjai képében, mernie kell újra meg újra szembenézni a pillanat valóságával.

És ennek a valóságnak az elfogadásával mélyen be kell hatolnunk az igazságot takaró fátylak mögé.

Azt kérdezzük tehát: ha a mikrokozmoszuk előző személyisége gnosztikus élményekben részesült és a megszabadulás ösvényét felismerte, hogyan lehetséges akkor, hogy Önök még mindig nem tudatosan tudók ezekben a dolgokban? Ha a gnosztikus ösvény egyetlen életmenetben kivezethet a dialektikából, a haláltermészetből, ha egyetlen élet-fordulat meg tudja valósítani a lélekújjászületést, akkor miért nincsenek még teljesen tudatában annak, hogy jelenlétük ebben a templomban kivételes helyzetbe hozta Önöket, ha tehát mikrokozmikus elődjük ismerte és belsőleg tapasztalta az egyetemes igazságot? A válasz kézenfekvő. Mikrokozmoszukban élő elődjük látta ugyan az ösvényt, ismerte és sokat ki is próbált belőle: sőt nagyon közel élt a szent Grálhoz, de, bármilyen okból, elmulasztotta az ajándékba kapott, nagy lehetőségeket!

Mikrokozmikus elődjük nagyon közelrőI látta a dolgot, nagyon közel élt Tao-hoz. Nagyon közelről tapasztalta a nagy lélegzetet, úgy hogy ez a dolog az aurikus lénybe félreismerhetetlenül és eltörölhetetlenül bevésődjön, olyannyira, hogy mindez Önökön most mágneses sürgetés, mágneses ösztönzés formájában bebizonyosodik.

Ezért hallhatjuk olykor, hogy egy tanuló, vagy egy munkatárs azt mondja, amikor bizonyos nézetet hall egy beszédben, „ó, ezt már húsz évvel ezelőtt is hallottam egy konferencián”. Ilyenkor a legszívesebben azt válaszolnánk, hogy nemcsak húsz evvel ezelőtt lett szembesítve ugyanezzel az egyetemes igazsággal, hanem ő maga ezt a hamisítatlan egyetemes igazságot már a születésekor magával hozta! Így aztán a Szerzet részéről csak várakozásról lehet szó, hogy Önök ebben a földi életben az oly régen ismert bölcsességtant kifejezésre juttatják-e embertársaik szolgálatában.

Ha ezt megteszik, akkor tudatlángjuk tanúskodni fog erről a Szerzet előtt.

Mindezt meg kell mondanunk Önöknek, mint a belső fokok részvevőinek, mert az ecsetelt helyzet semmiképpen sem dicséretre méltó!

Mikrokozmoszukban lakó elődjük a tizenkettedik és tizenhatodik század között élt valamikor. Ez a történelmi Szerzet korszaka. A mi életlakásunkban élő elődök esetleg a régi katárok közelében éltek, esetleg Sabarthez földjén, a „jóemberek” földjén. Vagy Hollandiában, vagy Németországban, vagy Svájcban, ahol a szent Grál és a klasszikus rózsakeresztes szerzetek mély nyomokat és elévülhetetlen örökséget hagytak hátra.

Sok ilyen előd, akinek mágneses lélegzetéből most élünk, a régi Szerzeteket vagy elárulta, vagy különböző módon elutasította. A Gnózist közvetlen közelről ismerték és vizsgálgatták, de olyan érintettek voltak, mint amilyeneket a hegyi beszéd jellemez: akik Istent is, meg a mammont is akarták szolgálni, akik, amikor megjelentek az üldözők, megrémültek, menekültek, és rendíthetetlen testvéreiket egyedül hagyták, a Világosságot a legfontosabb pillanatban letagadták, olyan érintettek voltak, akik egyes esetekben a veszély órájában a saját testvéreikre támadtak. Ezzel a kérlelhetetlen igazsággal szembe kell nézniük. Mikrokozmikus tekintetben Önök voltak tehát azok, akik Urunkat keresztre feszítették elárult, elhagyott és megtagadott testvéreik személyében.

Emiatt az ő ártatlan mártír vérük tűzként, mágneses, pokoli tűzvészként ég bennünk. Mert egy megérintettnek a véréből sohasem lehet eltörölni egy ilyen bűn jegyét. Egy érintett sohasem szabadulhat meg az ilyen vérjeltől! Ilyen érintettek vannak most ebben a templomban; ugyanilyen érintettek vannak a veremben, melyet Valentin Andreae ecsetel Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzőjében.

Jól megértették tehát hogy kicsodák?

Persze nem kell megrendülniük, mert, mint reméljük, ebben az életben újra a kiszállókhoz tartoznak! Még nem régen persze sokan voltak a megérintettek vermének alján, a veremben, ahol a pokol tüze lobog. Ezzel a helyzettel semmiképpen sem dicsekedhetünk. Aki a Világosságot látja, akit a Világosság eltalált, és mégsem jön, azt a Világosság megjelöli, arra Hermész tüze a bűn jelét pecsételi.

Ugye megértik, hogy reagálás nélkül, egy bizonyos jel megkapása nélkül nem tartózkodhatnak a Logosz napvilágosságában. Aki egyszer meglátta a Világosságot, aki tapasztalta benne az Istenerőt, aki egyszer a Világosságra bízta magát, azt a Világosság megjelöli, az többé nem nyugodhat. Az ilyen nem nyugszik, míg segítséget nem kapott.

Életüket az elmúlt években nemde a nyugtalanság jellemezte? Nem küzdöttek-e minden elképzelhető módon ez ellen? Nem kerestek-e kiutat? Ez pedig, ugye, a görcsös küzdelem volt az elhalás vermének mélyén? Az ilyen embernek már nincs nyugta, míg meg nem jön a segítség. Segítség? Kitől? Azoktól, akiket egykor elárultak, megkínoztak és elégettek a szent Grálért! Ezektől a testvérektől jön a segítség.

A megbélyegzettségük, a bűnérzetük, az ehhez a vétekhez való kötöttségük kapcsolja Önöket a szent Grál örökségéhez. Ettől az örökségtől már nem szabadulhatnak meg! Mikrokozmoszukban lakó elődjük félretolta a függönyöket, a tűzsugár beáramlott és ettől a pillanattól kezdve mikrokozmoszuk össze van kötve a szent Grál örökségével. Ettől pedig soha többé nem tudnak megszabadulni, mert ebben a tekintetben megbélyegzettek lettek. Csak két út áll rendelkezésükre: vagy a bűn lángoló jelével megpecsételve küzdenek az elhalás vermében és szítják a tüzet, a pokol tüzét, vagy pedig az isteni örökhagyók irányvonalaihoz igazodnak és kivitelezik azok utolsó akaratát.

Hogy pedig ezt megtehessék, hogy képesek legyenek kivitelezni a szellemi nagyok, a szellemlélekben megszabadultak utolsó akaratát, azért jönnek a szent Grál testvérei Önökhöz! És így lesznek képesek a bűn véres gráljelét saját maguk és önmagukban a tökéletes megszabadulás szent Gráljává változtatni. A gyűlölet lángja és a mérhetetlen félelem emésztő tüze miatt mikrokozmoszuk a legnagyobb mélységbe süllyedt, de a Gnózis mindig is eljön a múlhatatlan szeretet tüzével a megbélyegzettekhez az Ő előre elrendeltjeinek segítségével, hogy ezeket a megjelölteket kihúzza a veremből a szeretet köteleivel. Aki ezt megérti, az nagyon szerénnyé válik és rendkívül csendes lesz, oly csendes, hogy hallhatóvá és felismerhetővé válik benne Isten szeretete. Válasza pedig így hangzik majd: magamtól és magam semmi sem vagyok, ó, Gnózis, kegyelmezz nekem, bűnösnek!

És a világító kötél menten a kipróbáltakat, mint valami hídon át, az élők országába, a szent Grál országába lehet vezetni.

A leleplezésnek és a bemutatkozásnak ezeket a kijelentéseit azért intézték Önökhöz, mert kivétel nélkül mindannyiójuk számára eljött a bizonyos óra. A múlt szeretetkötelei jelenné váltak. És itt, ebben a pillanatban leeresztik ebbe a templomba a szeretet köteleit mindenki szolgálatára. Azok pedig, akiket elárultak és megtagadtak, a szellemi nagyok, az örök szeretet szavaival üdvözlik Önöket: jöjjetek szeretteink, jertek közelebb, a menyegzői terem készen vár. Az Atya szeretettel integet, jöjjetek, mert ennek eljött az ideje!

Fama Fraternitatis R. C.

 

A vetőmag Jézus szívében

Rózsakereszt Keresztély nemes és nagyon tekintélyes német rózsakeresztes családból származott, évszázadának tipikus képviselője, aki isteni megnyilvánulásra hivatott, jó felfogású, fáradhatatlan, tetterős ember volt és megadatott neki, hogy hozzájusson minden mennyei és emberi titokhoz. Fejedelmi kincseit, melyeket arábiai és afrikai utazásain gyűjtött, melyekre azonban korszaka még nem volt érett, s amit az utókornak újra ki kell ásnia, őrizetbe adta és leghűbb és legjobb barátait tette ismeretei és neve örököseivé.

Miután egy kis világot alkotott, melynek fordulatai a nagy világgal összhangban voltak, s végül ezt a kis világot az elmúlt, a jelenlegi és az eljövendő dolgok összefoglalásává tette, és inkább száz éves kora következtében, mint valami betegség miatt (melyet saját testén sohasem ismert, s melynek soha nem engedte volna meg, hogy másokat nyugtalanítson), inkább Isten Szellemének hívására, megvilágosult lelkét (a testvérek ölelései és utolsó csókjai közepette) Istennek, alkotójának visszaadta.

Így Őt, C.R.C.-t, igen tisztelt atyánkat, legjobban szerető testvérünket, leghűségesebb példaképünket, legderekabb barátunkat, az övéi itt 120 évre elrejtik.

Ezt aláírta:

  1. atya. R.C. barát, rendeltetése alapján a szerzet feje;
  2. V.M.P.G. barát;
  3. C. barát, az ifjabb, a Szent Szellem örököse;
  4. B.M.P.A. barát, festő és építőmester;
  5. G.M.P.I. barát, kabalista;

 

a második körből pedig:

  1. A. barát, I.O. barát utódja, matematikus;
  2. barát, P.D. barát utódja;
  3. barát, a Krisztussal győző C.R.C. atya utódja.

 

Végül pedig ez:

Istenből születünk;

Jézusban meghalunk;

A Szent Szellem által újjászületünk.

 

Fama Fraternitatis

 

 

24. T könyvének elogiuma

T könyve magasztaló beszéddel végződik, és a Fama Fraternitatis közli a teljes latin szöveget, melyet az előzőkben lefordítottunk.

A modern rózsakereszt templomának előudvarát a legkülönbözőbb emberek társasága népesíti be. Ha a vallások, meggyőződések, gondolkodásmódok és politikai irányzatok szerint osztályoznánk, akkor hihetetlenül tarka képet kapnánk. Megdöbbent a tény, hogy egymástól olyan messze eltérő mentalitások egyesülnek ebben a körben.

Ha valaha is fontolgatták, hogy a rózsakereszt számottevő befolyási gyakorol-e a tömegre, s hogy a rózsakereszt rá tudja-e venni az embereket, hogy többé-kevésbé megszabadítsák magukat életük sok anyagi vagy gondolkodási szokásától, akkor ebben találják meg a bizonyítékok egyikét.

A rózsakereszt előudvarának társasága olyan változatos összetételű, ahogyan ezt egyetlen más csoportban sem, egyházban vagy közösségben sem találjuk meg. Képviselve van itt a modern élet minden értelmiségi, vallási, társadalmi és politikai csoportja és árnyalata. Ha meggondolja, itt nem a körülmények okozta furcsa véletlenről, hanem jól meggondolt, szándékosan keltett befolyásról van szó. A közösség életének minden részletét áthatolta a rózsakereszt mágiája, hogy elvégezze újjáalakító munkáját, s életükben, tudtuk nélkül többszöri kapcsolatba kerültek ezzel a munkával, együttműködtek ezen, sőt szolgálják ezt a mágiát. Itt minden a jóra irányul és azon dolgozik.

Ne valami hatalmas, illegális szervezetre gondoljanak, mert nincs a rózsakeresztnél nyilvánosabb mozgalom. Amikor a rózsakereszt különböző területeken dolgozó szerzetesei találkoznak, és felismerik egymást, mindig azon csodálkoznak, hogy a nyugati mágia milyen egyszerű és intelligens. Ezért van tehát, hogy itt olyan emberekhez fordulunk, akiknek jellege és szellemi szükségletei nagyon különböznek, és mégis kört képeznek, melynek segítségével egy nagy művet vitelezünk ki, amely erőket fejt ki, amik az Önök bukásához vagy feltámadásához vezetnek. És nagyon örülünk, hogy Önöket újra meg újra megfogja a rózsakereszt mágiája.

Ne gondolják, hogy itt csak állítunk valamit, hogy egy kis titkolódzással reklámot csináljunk magunknak. Nem szeretünk mi semmiféle titkolódzást, mert csak egyetlen dolgot akarunk kihirdetni: Jézus Krisztus igazi jelenségét, Ismerjük Önöket, ismerjük mindannyiójukat!

Barátaink, érdeklődők, ellenségeink, ismerjük mindannyiójukat!

Vannak itt reformált (református) testvéreink, akikben az exotérikus teológia megemészthetetlen eledelként erjed; reformált barátaink, akik egyházaik megszokottságában szellemileg meghaltak. Vannak itt római katolikus barátaink, akik a tömjénfüst bódulatától megszabadulva a szertartások és papi ruhák terjengőssége mögött kezdik felismerni „egyedül Üdvözítő” anyaszentegyházuk porladozó állottságát.

Ismerjük mindannyiójukat, akik egyházaiktól már megszabadultak, s érzik, hogy lelküket az egyedüllét és az elégedetlenség emészti.

Azokat is mind ismerjük, akik Jézus Krisztust vallják és átélni akarják, s valami csoportot keresnek, ahol szeretetüket áldozhatják Őérte. Ismerjük Önöket, legkülönbözőbb irányzatok humanistái, akik tisztaságuk, felebaráti szeretetük és áldozatkész természetük ellenére úgy érzik, hogy szinte részegen tántorognak a világban, támasz és pozitivitás nélkül.

Ismerjük Önöket, ellenségeink. A teológusokat, akik ezt belső ellenszenvvel olvassák, mert megdöbbenve olvasnak egy „laikus” teológiáról, amit a rózsakereszt fejt ki, olyan istenismeretről, Gnózisról, melyben nincsen részük, amelyben sohasem promoválhatnak cum laude, mert ez az ismeret és az erő mindenkiért van.

Ismerjük Önöket, igazhitűek, akik még olyan szoros kapcsolatban vélik magukat az egyházukkal, mialatt latolgatják a szavainkat, hogy nem mutatnak-e mégis a saját felfogásaik irányába.

A fokozatok és minőségek egész skálájában vannak kapcsolatban velünk, és mi barátoknak nevezzük Önöket. Átöleljük a rózsakereszt mágiájával, elhozzuk az üzenetünket és teljesítjük Önökön a feladatunkat.

Azt a Krisztust hozzuk el Önöknek, akit nem ismernek – akit mindenesetre nem akarnak.

Elhozzuk Istennek ezt a Szentjét, akit e világ hatalmai megragadtak és olyan világi jogszabályok elé állítottak, amelyek teljesen megegyeznek a vért leső tömeg mentalitásával. Önök pedig ezzel a tömeggel együtt kiabáltak: „Az ő vére mirajtunk és a magzatainkon”.

Embertársaink milliói járnak a tudatlanság útjain. Olyan mélyre süllyedtek az anyagban, hogy elvakult kultúránkat magától értetődőnek veszik. Nem ismerik Krisztus igazi alakját, nem ismerik, ahogyan lemerül az ember Jézus lényébe. Az Ő lényét és tanát hamisítva közvetítik társaiknak: a csoportok, amelyek az Ő egyházának nevezik magukat, elárulták Őt.

Ezért áramlik a rózsakereszt templomán át az ezrek serege, az élet minden területéről és sarkáról, hogy az Ő hatalmas követelménye és az Ő valósága elé állíttasson.

Erre csak kétféleképpen reagálhatnak: vagy elfogadják Őt a követelményei és valósága szerint, ennek minden következményével, vagy pedig azt kiáltják „feszítsd meg!” Ha pedig megpróbálnak semlegesek maradni ebben a tekintetben, akkor magával sodorja Önöket a dolgok örvénye. Bárhogyan is, de bukáshoz, vagy feltámadáshoz. „Az Ő vére mirajtunk és magzatainkon”, s most csak arról van szó, hogy Önöket tudatos kapcsolatba hozzuk ennek a bizonyosságával.

Az ezotérika megmagyarázza, mikor és hogyan kötötte össze magát a Krisztusszellem mindannyiónkkal. Vére átáramlik az egész emberiségen, hogy erre szitkozódva, hálás elfogadással, teljes tudatlansággal vagy undok gyávasággal reagálnak-e.

Ennek következtében eljutnak a valóság dinamikus átéléséhez. Annak a valóságnak az átéléséhez, hogy az emberiség és a világ számára a megmenekülésnek csak egyetlen lehetősége van: a vértisztítás és vérmegújítás útja Krisztusban; vagy gnosztikus tudományosan: C.R.C. alkímiai menyegzője által, a rózsakeresztesek alkímiája által, a háromszögtűz által, a hétszeres erő által, amely a megvilágosult középen van.

Tehát az egész rózsakeresztesség a tudatosan gyakorlati kereszténységből áll?

Igen!

Az egész rózsakeresztesség semmi másról sem akar tudni, mint Jézus Krisztusról, mégpedig keresztre feszítve?

Igen!

A rózsakeresztes mozgalom tehát valami továbbfejlesztett, bizonyos foltoktól megtisztított egyházi testületnek tartja magát?

Nem, ezerszer nem!

A rózsakeresztes filozófia nyomatékkal kijelenti, hogy a Krisztus átélése, tehát vallása az isteni követelmény teljes mértékében, csakis akkor lehetséges, ha ismerjük az emberiség megnyilvánulás Gnózisát, ha kivizsgáljuk a világgal és az emberiséggel kapcsolatos isteni tervet.

Ezt az ismeretet az evangéliumok nyelvezete a Péter nevű emberrel hozza kapcsolatba, a terv ismerőjével. Ezért mondja a Krisztus: „Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat”. Isten eme segítségével fogja a pap fejedelmi ember egyszer Isten nagy műveit kinyilatkoztatni.

E terv ismerete tehát nem cél, hanem eszköz, mellyel ki kell vitelezni Isten parancsát: „Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyátok tökéletes”, és „legyetek a követőim”.

Nem tehetünk róla, hogy annyi erőtlen és álrózsakeresztes filozófia terjeszkedik ezen a világon.

Ha visszatérünk a rózsakereszt misztériumainak forrásához, a rózsakeresztes Szerzet szellemi hagyatékához, akkor megtaláljuk az igazságot. És ez a hagyaték, hála Istennek, lefátyolozva jött el hozzánk, nagyon bölcsen lefátyolozva, hogy a fekete erők ne tudják meghamisítani, és a teológusok ne gyakorlatozzák erőtlenné.

Álljunk tehát T könyvének elogiuma elé, mely így végződik: „Istenből születünk, Jézusban halunk meg, s a Szent Szellem által újjászületünk”, és mindent megmagyarázva így kezdődik: „Egy magszem, Jézus szívébe vetve”.

Ha a rózsakereszt tanulója elmélyül az isteni tervben, s ebből az ellenállhatatlan tudásból kiemelkedett benne valami, mint valami szikla, mint Petra, akkor tudja (nem ésszel felfogva, nem diplomás vizsga eredményeként, hanem belső, mindent átfogó tudással), a vérében és a vére által: Istenből születünk, Ő tőle, Ő általa és Ő reá nézve vannak mindenek!

Itt nem csak megfinomult, alázatos megvallásról van szó: „nagy az Isten”, hanem ez a Hatalmas, ez a Kimondhatatlan az, aki a tanulónak ugyanakkor kialakulási tervének magasztos dicsőségében, mindent felülmúló bölcsességében és színjátékában megnyilvánul. Ezt jelenti az isteni szeretet személytelen átélése a lélekkel, a szívvel és az ésszel.

Amikor a rózsakereszt tanulója kimondja a mantramot: Istenből születtünk, akkor tudja, hogy Isten terve, melyből valamit meg tud érteni, feladattal bízza meg: hogy Isten tervének meg kell nyilatkoznia általa, hogy növekednie kell és meg kell érnie őbenne.

Ezért tudja, hogy követnie kell Jézust, akiben a Krisztus nyilvánult meg. Ezért tudja, hogy alá kell szállania Jézusban, meg kell halnia Jézusban, aki emberi alakban jött, és engedelmes volt mindhalálig, sőt a kereszthalálig: „hogy egyszer Jézus Krisztus nevében minden térdet hajt, ami a mennyekben, a földöt és a föld alatt van, és minden ajak vallja: Krisztus Jézus az Úr, Isten, az Atya dicsőségére.”

Így köti össze magát a tanuló a keresztútjával az idők éjszakájában, hogy Isten világosságát lehorgonyozza, mert tudja, hogy csakis így, ezzel az áldozattal lehet megjelentetni a megújulást, a Szent Szellem általi újjászületést az ember és a társadalom életében.

Az ember tehát egy magszem, csodálatos élet elve, kezdet és vég nélkül.

Érezzük ezeket az erőket, amelyek ebben a magszemben rejlenek, tudatosan érezzük isteni alkotójukat, megbízatásukat és isteniségüket. Olyan magszem ez, mely egyszer, megnyilvánulása után képes lesz megvendégelni az éhezőket. Nos, mi elvetjük ezt a magszemet Jézus Krisztus szíve vérebe, s kezdetét veszi a nagy megnyilvánulási csoda. Rózsakereszt Keresztély, Krisztus követője, kifejti dinamikus képességeit – a rózsákat – keresztútja által, a jóság, igazság és igazságosság szolgálatában. Rózsakereszt Keresztély, Isten nemes és magas rangú nemzetségéből, fáradhatatlan munka révén és isteni megnyilatkozás segítségével hozzájuthatott a királyi, sőt fejedelmi kincshez, melyet a valóságos életen át utazva gyűjtött, s amelyet nekünk, örököseinek átadott; aki több mint száz évesen véghezvitte áldozata belemélyesztését, s Isten szelleme által hivatva, e helyen százhúsz évre elrejtetik, és lelke vérét adta mindenkiért mindenkinek.

A rózsakeresztesfilozófia: egy magszem, Jézus szívébe vetve; egy, Isten tervéből vett lélekerő, mely Jézus Krisztusban meghalva dinamikus erő lett, örökség mindnyájunk számára, a Szent Szellem által történő megújulásban. Ez a vér szálljon ránk és magzatainkra!