A Szellemi Iskola feladata korszakunkban

 

A haarlemi rózsakeresztes kiadó (Rozekruis Pers) 1987-ben Catharose de Petri negyvenöt levelét adta ki könyv formájában. Ebből közöljük itt az egyik levelet, mely a Szellemi Iskola mai feladatára tér ki.

 

Válaszként az alulírott a rózsakeresztes Szerzet nyilatkozatának néhány gondolatára szeretne emlékeztetni. Ez a nyilatkozat világossá teszi számunkra, hogy a Lectorium Rosicrucianum vallásos közössége Istennek az emberiség ősmúltjában egyszer létező háromságos templomának a megújítását és újraélesztését szándékozza kivitelezni, a templomot, mely megjelenik, és az egész emberiség szolgálatába áll.

Ez a háromságos templom hozta meg az emberiségnek a királyi és papi eredeti vallást, az eredeti tudományt és az eredeti építőművészetet. A történelem folyamán újra meg újra megpróbálták – utoljára körülbelül 700 évvel ezelőtt – az istentermészetnek és a haláltermészetnek ezt a háromságos összekötő kapcsát megkovácsolni, életre kelteni és fenntartani. Az emberiség végleges helyreállításának ellenségei azonban ezeket a munkálatokat ismételten akadályozták, elrontották és gyakran vérbefojtották.

Ha a rózsakeresztes Szerzet nyilatkozatának ez az idézete Önben tiszta visszhangot kell, akkor Ön ezt a hívó hangot erőnek tapasztalja. Akkor Ön tudja, hogy sugarait a kozmikus Krisztus szeretettüze mindazokra kiárasztja, akik egész létállapotukat egy új krisztuskozmosz építésének szentelik és így magukat az Úr új napja érdekében odaajándékozzák. A gnosztikus Szellemi Iskola az embernek nem beavatást ad, hanem a tökéletes megváltást, egész lényének a transzfigurálását teszi lehetővé.

Az alulírott úgy veszi, hogy Ön, egy hiteles Szellemi Iskola tanulója, szintén az egyetlen célra irányul: magát alkalmassá akarja tenni a Krisztus Egyetemes Szerzetének láncába való felvételre, mely világos emberiségmegváltó munkát végez. Minden tanulónak ez az egyetlen cél legyen a legfőbb ügye. Minden más a semmibe fog veszni.

Meg kell azonban említeni, hogy nagy tisztelettel adózunk minden kiváló elődünknek, aki az emberiséget akarta szolgálni, sőt esetleg szolgálta is. Ugyanakkor azonban az ifjú gnosztikus Szerzetnek azt a korszakot kell szem előtt tartania, amelyben megjelent, és azt a feladatot kell vallania, amely számára most időszerű.

Az ifjú gnosztikus Szerzet ugyanis ezen a korszakfordulón jelenleg egy nagyon aktuális feladat előtt találja magát: minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy az emberszívekben szabaddá legye a krisztussugárzást és az egyetemes Hétszellem egész mágneses hatáslehetőségét.

Nem engedhetjük meg tehát magunknak, hogy a problémáknak csakis a szemlélésébe és fejtegetésébe merüljünk. Ezzel ugyanis a Szerzet és a szeretet szellemében végzett munkálatoknak a legcsekélyebb szolgálatot sem tettük.

Catharose de Petri

Döntés, mint feladat

 

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának minden tanulója tudja, hogy két különböző embertípus létezéséből indulunk ki. Az emberi élethullámban ez a kettéválasztódás az emberiségkorszaknak egy messze mögöttünk levő időszakában ment végbe. Ez az elválasztottság, ez a kétféleség tehát nem volt mindig; és nem a modern rózsakereszt találmánya. A legkülönbözőbb fajok és népek teremtési történetei sokféleképpen ábrázolják ezt. Az elválasztás, amelyről mi beszélünk, bizonyos módon történt, amikor ugyanis a mikrokozmoszok miriádjainak egy része az elanyagosodás fejlesztési folyamatába vetette magát. Ez nem csak az emberi élethullámban emelt válaszfalat, hanem ugyanakkor két egymástól alapvetően különböző világ, két életterület is keletkezett. Ezeket nevezzük a Szellemi Iskolában a két természetrendnek. Itt két abszolút különböző létterületről van szó; az egyik az, amelyet a dialektikus világnak nevezünk, a másik pedig az, mely nem ehhez a világhoz tartozik, és amelyben nincsen fogság és nem kapcsolódik az anyagi és múlandó élethez. Ezt az elválasztódást a mikrokozmikus élethullám eredete, az istentermészet szempontjából természetellenesnek kell neveznünk.

Törés, szakadás keletkezett és a másik oldalon, a hátsó oldalon a tiszta, eredeti emberi lét összetörött. Ki volt, mi volt az eredeti ember? Alkothatunk-e még magunknak világos elképzelést erről? Amíg az ember az anyagi világban lakik, sok fantasztikus elképzelést alkot erről.

Az eredeti ember, ahogyan ezt az egyelemes tanok megpróbálják megmagyarázni nekünk, egy világító, ragyogó lény volt. Mennyei alakja pedig a mikrokozmikus rendszer és az ennek alapját képező terv kifejezése, megnyilvánulása volt.

Ezt az istenszerű teremtést az őstermészetbe bocsátották be. Istenszikraként eredt, Isten szelleme keltette. Az eredeti mikrokozmoszt bolygónak nevezhetnénk, mely harmonikusan futott a pályáján az őstermészet szellemterében. Mint kis bolygót, önmagában tökéletest, minden más vetőmaggal együtt arra szánták, hogy részt vegyen a nagy, életmegnyilvánító teremtéstervben és együtt építse azt. Élete a megnyilvánulások szüntelen áramlata volt, amely a mennyei alakban, a fényemberben jutott kifejezésre.

Ősképe, matricája következtében ez a fényember volt annak a tervnek a kivitelezője, amely a mikrokozmosz alapját képezte. Ezt az ősképet őstípusnak is nevezhetjük. Célját korlátozott tudatunk keretében csak a „halhatatlan élet” fogalmával írhatjuk körül.

Élet a lét mozgatása, fejlesztése és lelkesítése, lélekkel való ellátása. A halhatatlan élet, amennyiben ezt valamelyest szavakba foglalhatjuk, egy élet, melyen olyan összhang, és kiegyenlítettség uralkodik, hogy az életfolyamatok a mindenség tudatához vezetnek.

A Szellemi Iskolában egy szellemszikráról beszélünk, egy istenszikráról, mely újra visszatérhet az eredetéhez. Ez egy olyan fejlődést, olyan életmódot foglal magában, amelyben a változások megrázkódtatás, erőszak, vagy viszály nélkül folynak le, s amely emiatt sem fájdalmat, sem az élet vagy birtok elvesztéséért való rettegést nem ismer. Tudatában vagyunk annak, hogy korszakunkban veszélyes az eredeti fényemberről beszélni, mert egyre többen használják ugyanazokat a kifejezéseket a legkülönbözőbb célok és létezések körülírására. Ami például a régmúltból maradt ránk az angyal fogalma alatt, azt ma a legkülönbözőbb módon olyan létállapotokra alkalmazzák, amelyeknek a fogalomhoz semmi közük. Számtalan éteri megjelenési forma van, és van asztrális élet. Mindez anyagtalan lét, ennek ellenére azonban ugyanúgy ahhoz az elválasztott életkörzethez tartozik, amellyel ebben a cikkben foglalkozunk.

 

Az ellentermészet

Egy rendkívüli, történelem előtti időpontban az ősritmusban a fejlődő állapotban lévő életben a mikrokozmoszok egy részénél zavar keletkezett, mégpedig olyannyira, hogy a szellemszikrák miriádjainak egy része az ellentermészetbe zuhant, jobban mondva alkotó lények tömegeként ezt az ellentermészetet hozta létre. Ez egy drámai pillanat volt, melyet hatalmas tűzvillámhoz hasonlíthatnánk, amely miatt rövidzárlat keletkezett az őstermészetben, s ami a robbanások láncreakcióját vonta maga után. A láncreakciót az érintett lények már nem tudták lefékezni, s ezért ennek ki kellett tombolnia magát. Gondoljanak például egy atomerőmű-katasztrófára, amely persze az előbb említett folyamattal szemben csak gyenge hasonlat. Az esemény által érintett mikrokozmoszokat örvénylő ellenáramlatok sodorták magukkal. Az őstermészet építőelemein már nem tudtak uralkodni és a magát kitomboló ellentermészet erőihez és műveihez való kötöttségbe zuhantak. Ennek a természetnek a keretében egy olyan élet fejlődött ki, melyet a múlandóság határozott meg. Az élet és halál nyughatatlan sorozatban követte egymást. Ennek az élettérnek a meghalás és az új születés lett a jellemvonása. A mennyei alak, az őskezdet fényembere nem tudott részt venni ebben a fejlődésben. A mikrokozmikus tudat kialudt és mély álomba merült, mert már nem tudta a fényemberben kifejezni magát.

A mikrokozmosz döntése, hogy belép az anyagosodás fejlődésébe, őt kiszakította a céljából és a tervből. Itt mindannak az életnek hatalmas kritériumát érintjük, melyhez tudat fűződik és amelyet tudat vezet. Mert tudattal való rendelkezés azt jelenti, hogy olyan utat választ, olyan fejlődésbe megy, melyben fennáll az a lehetőség, hogy a választott utat és következményeit esetleg teljesen, vagy csak hiányosan tudja áttekinteni, amelyben fennáll a lehetőség, hogy kisiklik a vezetés alól, ajánlatokat nem vesz figyelembe és a vezetést a saját kezébe veszi, hogy a saját döntései alapján járjon el.

Most pedig korszakokat áthidalva nézzük meg mai tudatunkat. Ezt éntudatnak nevezzük. Van-e ennek az éntudatnak csak valami fogalma is mindazokról a térségekről, amelyek az éntudaton kívül találhatók.

A mikrokozmikus tudat kialudt és alvó állapotban van. Mindenesetre már nem tud világosan megnyilvánulni. Az éntudat nem részesül a mikrokozmikus tudatban (az én nincsen tudatában a mikrokozmosznak). Ez most olyan bolygóhoz hasonlít, amelyen élet csak nagyon korlátozott mértékben és eredetét illetően csak rendkívül primitív formában lehetséges. Bármilyen sajnálatos is, a huszadik század emberét csupán olyan primitív emberhez hasonlíthatjuk, aki csak azt a kis földecskét ismeri, amelyen él és verejtékezik, mialatt a világ többi részéről, és arról, ami azon lejátszódik, a legcsekélyebb elképzelése sincsen. Ennyire korlátozott az anyagföld embere az eredeti emberhez viszonyítva. Ennyire el van választva az éntudat a környező élettől, melyben a magasabbrendű életnek sok foka van, s amelyen sokkal továbbmenő tudati lehetőségek vannak.

 

Cselekvés az éntudatból

Így esetleg felfedezzük azt az elválasztottságot is, mely a saját lényben rajzolódik ki; mert az éntudat önmagán alapul, semmiben sem vonatkozik a mikrokozmikus tudatra, ezzel nincsen kapcsolatban. Van azonban egy jellemző tény, mely az éntudatos emberben világosan kirajzolódik. Egy olyan adományról van szó, mely mindenkit bizonyos tekintetben feloldozhatatlanul összekapcsol az ősmúlttal. Ez az a tény, hogy nekünk is, mai életutunkon is állandóan döntenünk kell. Állandóan, újra meg újra választanunk kell. Minden cselekedet olyan döntés eredménye, mely kényszer, vagy pillanatnyi tudatunk valamelyik nézetének ösztönzésére született. Gondoljuk csak meg ebben az összefüggésben, hogy a mai tudat számtalan tekintetben mennyire nem több már valami testtudatnál. Döntését az ember annak a kényszere alatt hozza meg, ami anyagi járművéből bugyborékol és a környezetére reagál. A gondolkodást ez gyakran teljesen lefoglalja. Az érzésélet időnként szigorú kényúr. Persze az anyagtest az egyetlen megnyilvánulási lehetőség. Ezzel kell beszállni a harcba, hogy a többiek között szintén elfoglalhassunk egy helyet.

Ezután pedig a belső küzdelem következik. Annak a problémája ez, hogy magunk döntsünk-e, vagy mások, vagy körülmények határozzanak-e meg minket. Ez ellenállás és kétség ellen folytatott küzdelem. Mi a jó? Mi a legjobb az én számomra? A helyes döntés itt mindig is nagy szerepet játszik. Döntéseink mindenféle helyzetekbe sodornak és tovább hajszolnak életutunkon. Az öntudat a félelem és aggály termékeny földjében gyökerezik. Félünk a hibázástól, a sikertelenségtől, annak a veszélyétől, hogy a választott célt nem érjük el. Azon való aggódás ez, vagyis fáradság, figyelem és erőlködés, hogy elérjük, amit tervbe vettünk.

Mindezekben pedig az Ön életterülete, környezete teljes mértékben segédkezik önnek. Minden arra irányul, hogy Önt ennek a létterületnek a szabályai szerint gyúrja és alakítsa. Minden erre irányul, a nevelés, az oktatás, az embertársakkal való mindennapi kapcsolat, a barátokkal, ismerősökkel, szaktársakkal való érintkezés. Minden arra irányul, hogy az Ön helye ezen a világon a lehető legjobb legyen. Ezenkívül az Ön tudata léte elengedhetetlen kellékeire és igényeire hangolódik, és a küzdelemre, amelyet küzdenie kell, hogy a szerzett helyét jól-rosszul megtarthassa. Ön ebben bizonyára egy csomó tapasztalatot szerzett, s ezek a tapasztalatok naponta, óráról órára szaporodnak.

Olyan nagy mennyiség ez, hogy végül Önnek egy terjedelmes tapasztalat-fegyvertár áll rendelkezésére. Az öntudata, jól elkészített eszközei gyártják aztán a viszályhoz és halához szükséges fegyvereit is. Fegyvereit a gondolkodásával kovácsolja. Valami harc folyamán, mellyel egy helyet akar meghódítani vagy megtartani, azt gondolja: „Ha így meg így csinálom, akkor nyerek. Ha azonban úgy, vagy úgy cselekszem, akkor vesztett ügyem van.” Gondolatokkal és taktikus cselekvéssel fegyverkezik fel ellenfelei ellen. Éntermészete alapján így hasadt Ön érdekterületekre. Ez háború.

Hát nem siralmasan sötét helyzet ez? Valószínűleg nagyon is! De ez az életterületnek a valósága, amelyen Ön létezik. Mindezek láttán beszélhetünk-e valóban döntési lehetőségről? Az a lényeg, hogy felismerje: Önnek állandóan döntenie kell, esetleg kényszerülten. Ennek először is tudatába kell jutnia, hogy a dolgok folyamán megszabadulhasson mindattól a hangtól, mely Önben beszél, Önt befolyásolja, Önben dönt.

 

Tapasztalattudat

Sok minden hallatja a hangját Önben; az Ön jelleme, a saját tapasztalatai, és a mikrokozmoszában élt korábbi énlények tapasztalatainak gazdag tára. Mert maga a mikrokozmikus tudat nem beszélhet, legalábbis még nem; csak egy tapasztalati tudat azon az úton, melyet a mikrokozmosz a dialektikus létterületen már megtett, amelyen felnőtté vált. A maga teremtette természetben megtett utazás folyamán, a csaknem végtelen úton az isteni természetnek karikatúraszerű utánzásán át, mely tele van rögeszmével, megtévesztéssel és tévedéssel, sok tapasztalatot, egy tapasztalat-kincstárat lehetett felhalmozni. Ez a tapasztalattudat is szól, beszél az Ön tudta nélkül az éntudatában. És hangja már nagyon öreg, nagyon régi. Ezt nevezik a „nagyon öregnek”, a mikrokozmosz legidősebb lakójának. A kimeríthetetlen emlékkönyv írójának is nevezik. A régi életkönyv minden hangja meséli az ő történetét. Ezek a hangok megszólalnak, beszélnek az Ön vérében. Igen, ezernyi hang kórusa beszél az Ön vérében. Az egész lényben felcsendülnek, sorra figyelmet követelnek maguknak, vagy össze-vissza hozzászólást kérnek az Ön döntéseinél.

Akar-e áttörni a szabad döntés lehetőségéhez? Egy olyan döntéshez, mely Önt megszabadítja az élet és halál ösvényeinek eonok óta tartó körforgásától? Akkor ideje lesz, hogy elkezdje megszabadítani magát minden kényúrtól és beszédüket már ne vegye figyelembe. Ebben a figyelmenkívül-hagyásban, ebben az elutasításban legyen állhatatos; a hangok ugyan így még nem némulnak el, de háttérbe szorulnak. Akkor meglesz az esélye arra, hogy meghallja a mikrokozmosz őstípusának halkan suttogó hangját. Mert az Ön döntése felébresztené ezt a hangot. Ez a hang arra hívja fel Önt, hogy az ősmúlt drámai döntését törölje.

A hang könyörög Önnek, hogy hagyja el az istentől elválasztott élet útját, keresse és találja meg isteni eredetét, hogy egyszer visszatérhessen oda.

 

Szellemi Vezetőség

A Rózsakereszt – vallás vagy tudomány?

 

Az emberlelkekért folytatott harc nem csak a kereszténység, az iszlánm, a zsidó teológia, a hinduizmus és a buddhizmus vezetői között zajlik le, hanem mindenekelőtt a szekták, irányzatok és egyházak között is, amelyekre a nagy világvallások oszlanak. Ezek küzdenek egymás ellen, támadják egymást szóban és írásban, másvilági hívőik vagy vezetőik ösztönzésére és bátorítása alapján. Ezeknek a rokonszenvezőknek ott megvan a saját területük. Ott fenn tudják tartani magukat a még anyagtestben lévő hívők imáiból, gondolataiból, kívánságaiból és szorongásaiból származó erők segítségével. Milyen helyet foglal el a rózsakereszt nemzetközi iskolája ebben a nagy zűrzavarban? Az elemző hajlamú nyugati embernek a szellemi áramlatok melyik osztályába kell besorolnia a rózsakeresztet?

Miért használjuk az “Iskola” kifejezést? Itt valami tudományt adnak elő? Vannak osztályok? Magasabb osztályba kerülhet-e az ember, vagy megbukhat? A szorgalmat megjutalmazzák-e, és eltérő viselkedésért büntetésre lehet-e számítani? Van-e egy továbbmenő iskola a másvilágon? Milyen sors vár azokra, akik az Iskola nézeteit nem akarják, vagy már nem akarják elismerni?

Ebben a cikkben megkíséreljük Önt valamelyest tájékoztatni a következő életkérdések felől: Honnan jövünk? Hová tartunk?  Van-e élet a halál után? Létezik-e valami Isten, valami közvetítő? A már számtalan meglévő filozófiához miért fűznek hozzá egy másik tant, egy másik irányzatot?

 

A dolgok szellemének keresése

Ha felfedezzük, hogy szellemi területen keresünk, akkor legmélyebb lényünknek olyan ösztönére reagálunk, mely a mai helyzetekkel nem tud megbékélni. A hivatalos tudomány sok esetben nem képes megoldással szolgálni az emberi nehézségeket illetően az anyagi, a lelki és a szellemi területen. Mert a tudomány is számtalan irányzatra oszlik, melyek egymással gyakran hadilábon állnak. Mindez oly sok különböző területen folyik le, hogy egy ember számára ezt lehetetlen áttekinteni. Ezenkívül ez a tudomány olykor olyan szaknyelven beszél, mely a kívülálló számára nehezen érthető.

A rózsakereszt azt mondja, hogy az ember bizonyos céllal került a földre. Ezt a célt az említett, legmélyebb lényünkben rejlő ösztön határozza meg, az isteni életelv, amelyet ősatomnak, szellemszikrának, vagy szív rózsájának is neveznek. Abban sok ezoterikus irányzat megegyezik, hogy az emberben egy isteni, vagy magasabbrendű életelvnek kell jelen lennie. Olyan ez, mint a távolból hangzó hívás, valami kiutat, valami mást kereső vágyakozás. Ez a más pedig az élet forrásából, az első okból, a Gnózisból, az ismeretlen, elveszített szeretetből való, mely körülvesz minket és bennünk van.

Számunkra ismeretlen, mert egy rezgéskülönbség áll fenn, és nemcsak azért, mert az ember egy téridővilág fogja. Olykor azonban egy másik dimenzió, egy elsődleges, alapvető sugárzás érintését érezzük, mely senkit és semmit sem fog érintetlenül hagyni.

A megérintetteknek mindenképpen reagálniuk kell, bármily eltérő vagy kezdetleges módon is!

A rózsakereszt nem olyan vallás, amelyen egy másvilági embercsoport vetülete uralkodik, hogy ekképpen az a másvilági csoport az ő ottani hatalmát és fennállását biztosítsa.

 

Van-e párhuzamos világmindenség?

Alaptörvény, hogy legmélyebb lényünk Istenből született.

Beszélhetnénk egy párhuzamos mindenségről, egy a miénknél magasabb rezgésfokú fizikai nézetű világról, a mi ismert szilárd testeink, folyadékaink és légnemű anyagaink rezgésfokánál magasabb rezgésű világról, melynek kémiai éterből, életéterből, fényéterből és visszatükröző-éterből álló éteri nézete van, amely azonban nem dialektikus-földi eredetű és van egy asztrális, mely az érzelemélet viszonylatainak felel meg. Továbbá van egy mentális világ, melynek az alkotó gondolkodáshoz van köze. Mindezek a világok áthatják egymást és kölcsönösen befolyásolják egymást. Nem lehet őket egymástól élesen elkülöníteni.

A legtöbb embernek nincsen érzékszerve a normális tükörszféra észleléséhez. Nem tudja, hogy életét éteri, asztrális és mentális impulzusok vezetik, még kevésbé tudja nemdialektikus, nem-földi világokat tapasztalni és megvizsgálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a területek nem léteznek. Ezeknek létezése sok ember számára valami belső meggyőződés, rendíthetetlen hit, olyan dolgok bizonyítéka, amelyeket nem látni. Észlelőképességünk nagyon korlátozott, habár a Vízöntő ösztönzésére egyre több az olyan ember – mindenekelőtt fiatalabbak – aki a normális tükörszférára érzékeny lesz. És csaknem minden ember tapasztalja egyszer, vagy hébe-korba, hogy onnan impulzusokat kap, melyek gondolkodását, kívánságait és cselekvését befolyásolják.

De azokról az eredeti területekről is jönnek sugárzások, amelyek a mi világunk törvényeinek nincsenek alávetve. Ezek a sugarak olyanok, mint a napsugarak, melyek a gonoszra meg a jóra, igazra és igaztalanra is sütnek Ha feltennénk Önnek a kérdést, hogy hisz-e a napban, akkor Ön esetleg komolyan kételkedne a kérdező szellemi épségében. De a számunkra látható és érezhető napon kívül, melynek befolyásait tapasztaljuk, van egy szellemi nap is: Vulkánusz. A modern rózsakereszt Naplogoszról, egy naptestről, a világosság, a szeretet és élet isteni forrásáról beszél, mely a mi kis világunkra, mikrokozmoszunk működésére hatalmas befolyást gyakorol.

 

Az imádat kétes formái

A napimádat nem feltétlenül oly primitív, mint a látszat mutatja. Az anyag imádata és az ösztön, hogy az ember ebből a lehető legtöbbre tegyen szert, kétes formákat ölthet. Az anyagi vívmányok területén az emberek versengnek, mint egyedek, személyek, mint csoportok, és országok is. Azt vélik, hogy luxusba torkolló anyagi jólét emeli a színvonalat, a tekintélyt, így nagy különbségek vannak a nép szegénysége és a templomokban és kolostorokban fel halmozott kincsek között. Ezeknek az intézményeknek a vezetői elfelejtették, hogy az Úr Jézus egy istállóban született, és nem volt egy köve sem, ahová lehajthatta volna a fejét. Buddha is elhagyta fényűző és védett környezetét, amikor megdöbbenve tudomást szerzett kortársainak szegénységéről és szenvedéséről.

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy egy bizonyos anyagi színvonalú életállapot mindenképpen felelőtIenség. Hanem arról van szó, hogy átlássuk ennek a világnak a rögeszméjét és emiatt irányulásunk hangsúlyát másra helyezzük. Amikor megtudunk valamit a fejlődő országok szükségéről és nehézségeiről, az üldözöttek és menekültek félelméről, aggodalmairól és szorongásairól, akkor olykor úgy érezzük, hogy előnyben részesülünk, és a legszívesebben megvizsgálnánk azok és a mi karmikus kötelékeinket. Akkor szeretnénk mindent egységes alapon áttekinteni, az anyag, a psziché és a szellem szempontjából is.

A tanulók gyakran mondják, hogy a Rózsakereszt Iskolájának tanai őket környezetükkel szemben tudatosabbakká tették. Az életnek e tudatosabb meglátása és a kitágult látókör által felfedezzük, hogy embertársaink jóléte és bajai iránti érdeklődés megmarad. De politikai szerepet már nem játszunk. Az irányulás hangsúlyát a saját lényünkben lévő isteni jelenlétre helyezzük. Kapcsolat keletkezik a lényünkben megalapozott, belső istenvilágosság és a transzcendens, az örök, a múlhatatlan hívása között. Az Iskola ennek az eszköze, de nem öncél. A Gnózisnak szentelt templomokban és fókuszokban való jelenlétünk lehetővé teszi a közönségesnek és hétköznapinak a háttérbeszorítását és az újjászületésnek vagy transzfigurációnak a meggondolását.

 

Saját iramban az ösvényen

Fontos, hogy a tanuló ezt a folyamatot az egyéni kezdettől fogva öntekintélyként és saját tempójával valósítsa meg. A világosságerő, mely az Iskola mögött áll és ezen átsugárzik, vezeti őt és önismerethez segíti. A tanuló hagyja, hogy belsőleg megváljon az anyagtól, az agy kényuralmától, a felkészültségtől és beütemezettségtől, a negatív érzelmektől, a féltékenységtől, gyűlölettől, haragtól, összeférhetetlenségtől, kisebbségi érzésektől, stb. Ezek közül egyiket sem szabad elfojtani, vagy ellene mentálisan harcolni, mert ezzel csak erősödnek. Az Iskola arra tanítja tanulóit, hogy a mennyei másikra, a keletkező lélekemberre való irányulás által az egész negatív érzelemvilág semlegesíthető, lépésről lépésre, és a kereső saját tempójában. A tanuló sok problémájánál felfedezi, hogy nem ő az egyetlen, aki az isteni célra méltatlannak tartja magát, akinek kevésbé kellemes tulajdonságai vannak és olykor intim vágyak ellen küzd, vagy magát uralkodási, vagy érvényesülési ösztönből feladja. Az mutatkozik meg, hogy az emberiség fokozottan az elemző és elválasztó észre bízza magát. Az érzés fokozódó elszegényedése is megállapítható. Oly sok rettenetes történik, az ember oly sok szenvedésről, aggodalomról, erőszakról szerez tudomást, oly sok ilyesmivel, betegséggel és halállal kerül kapcsolatba, hogy bizonyos megkeményedésre kényszerül. Ez a csökkenő érzékenység azonban a szellemi tudatossá válás ösvényén végzetes. Megtanulunk a szívvel gondolkodni, és a fej és a szívtevékenységeket egyensúlyba hozni. Ezáltal kevésbé fogunk az állatlelkű világ erőiből jövő impulzusokra reagálni, melyek a máj-lép-körzetben összpontosulnak Az Iskola ennél is segíteni akar nekünk. Létállapotunkat azonban magunk határozzuk meg. Ha a dolgok megállnak, vagyis visszafejlődés keletkezik, akkor ennek a vezérfonala is a saját kezünkben van. Ha felfedezzük, hogy érzésekben és kapcsolatokban szegények vagyunk, akkor hagyhatjuk, hogy a nem a haláltermészetből eredő fényerők tegyenek ez ellen valamit. Mert ezek a kimondhatatlan, rejtett erők hatnak a mikrokozmoszban, amelyben élünk. Ez gnosztikus ezotérika, nem önző okkultizmus: ez az isteni világosság hatása, mely behatol az emberbe és új utakat nyit. Az ezoterikus területen a rózsakereszt egy különös helyet foglal el, mert egy elmúlhatatlan, testvérségi életterület táplálja, mely nem a tükörszférával van kapcsolatban, és amely a tanulót támogatja és viszi felfelé vezető útján.

Mint mai, az anyagba lemerült mikrokozmosz valahányadik lakója, felfedezzük, hogy szükség van egy harmonikus személyiség kifejlesztésére, mielőtt ez a fejlődő lélekember szolgálatában visszaléphet.

Ami még nincs meg, vagy csak részben létezik, azt még nem lehet feláldozni.

 

A képességek felértékelése

Eszünket és a gondolkodási működéseket nem szabad elítélni, de látnunk kell elfajultságukat, mely abból ered, hogy azokat abszolútnak tartjuk. Az érzésműködéseket, melyek eddig esetleg le voltak értékelve, újra be kell iktatni a mindennapi életbe. Az ember involúciója folyamán talán szükséges volt a gondolkodást a központba állítani és az érzést a második helyre utasítani. Ez a két lényeges alapműködés, az érzés és az értelem vezetett hithez és tudományhoz. Nem fejlődhettek ki harmonikusan, ugyanakkor pedig részletesen és finoman is. Egy gyenge és éretlen ént könnyen elárasztanak a fejletlen és éretlen érzések. Az ilyen emberek számára az érzések vak rokonszenvek, értelem és ész nélkül. Csak akadályozzák a gondolkodást és a dolgok világos meglátását. A gondolkodás továbbedzéséhez egy kis távolságra, a távolabbról szemlélésre van szükség.

Mert ez a fogalmak és elvontságok kifejlesztésének egy fontos előfeltétele. Mindkét részletre, mindkét nézetre szükség van ahhoz, hogy a világot az észlelésen keresztül beeresszük a tudatba és elrendezzük abban. Az ilyen észlelések az emberre szorongást keltő, esetleg ijesztő befolyást gyakorolnak, amíg rendezetlenek, s emiatt kiszámíthatatlanok. A ráció vezetése alatt álló ember észleléseit ezért rendezi gondolati képekbe; mert nem akarja beismerni, hogy vannak megmagyarázhatatlan, érthetetlen és titokzatos dolgok is. Úgy tesz, mintha minden kérdésre megtalálta volna a feleletet, meglenne minden magyarázat és új tapasztalatokból eredő új következtetésekről az anyag, a lélek és a szellem területén szó sem lehetne. A dolgoknak és tapasztalatoknak a megnevezése és meghatározása azonban még nem jelenti a belső és külső problémák megoldását is. A modern ember nem bírja ki, hogy bármit is nem tud. Ezért arra hajlamos, hogy egyes területeket létezésük ellenére tagadjon. Ezeket háttérbe szorítja. Míg egyenesen neki nem megy a lámpavasnak, vagy fejjel a falnak.

Aki igazán bölcs, az nem mindentudó, vagy mindenevő szellemi vagy anyagi tekintetben. Minél jobban félünk a körülöttünk lévő világtól, gondolkodási rendszerünknek annál perfektebbnek és kényszerítőbbnek kell lennie, hogy fenntarthassa magát. Megszokott gondolkodásmódunkkal megpróbálhatjuk egyrészt ennek a világnak egy kis részét meghódítani, ugyanakkor pedig valami önvédelmet felépíteni. De használhatjuk védekező elzárkózásra is, sőt vissza is lehet élni vele, meg lehet vele semmisíteni az egész világot, mindenestől, velünk együtt. Érdekes ellentmondás, hogy az atomtudomány sátáni fejlesztésén együttműködő fizikusok egyre több párhuzamot vonnak, fedeznek fel a magfizika és az ezoterikus filozófia egyes részei között, amelyek az egyetemes tanból lettek levezetve. Jó példa erre Fridtjof Capra könyve, “A fizika taója”. A szerző felfedezi, hogy a dolgok lényegének értelmi elemzése gyakran megmagyarázhatatlan, vagy ellentmondó eredményekhez vezet. A misztikusok ezt mindig is felismerték. De a tudománynak ez egy meglehetősen új probléma. A tudósok évszázadokig keresték az alapokat, amelyeken a sok-sok természettörvény nyugszik. A jelenségek magából a természettudós makrokozmikus környezetéből származtak. Mivel nyelvezetének képeit és fogalmait az érzékszervekkel észlelhető tapasztalatokból merítette, elégségesnek bizonyultak a természet jelenségeinek leírására. A dolgok lényegét a klasszikus fizika Newton gépies ábrázolásával magyarázta. Ebben minden jelenséget kemény és szétrombolhatatlan atomok mozgásaira és kölcsönhatásaira vezettek vissza. Tulajdonságaikat a billiárdgolyók makroszkopikus jelenségébe, tehát egy érzékszervi tapasztalatból kölcsönözték. A kérdést, hogy ezeket a fogalmakat alkalmazni lehet-e az atomok világára, fel sem vetették. Erre vonatkozó kísérleti vizsgálatokat nem is folytathattak.

 

Az elemi építőkocka keresése

A fizikus a 20. században az anyag lényeges tulajdonságaival már kísérleti úton tud foglalkozni. Egy jól fejlett technológia képessé teszi a természetbe való egyre mélyebb behatolásra. Az anyag alapvető építőköveinek keresésénél egyik réteget a másik után tárja fel. Megdöbbentő technikai kísérletek igazolják az atom létezését. Az atomok nem olyan oszthatatlanok, mint gondolták, összetartozó részeket fedeznek fel: a magot és az elektronokat. Végül a magban is részeket találnak, protonokat, neutronokat és más, atomnál kisebb részeket. Érzékeny és bonyolult műszerekkel mélyen be tudnak hatolni a szubmikroszkopikus világba, hogy ezeket feltárják érzékszerveink számára. Ezt a folyamatoknak egy hosszú sorával valósítják meg, melyek például a Geiger-Müller számolóban válnak hallhatóvá, vagy egy fényképen láthatóvá. Ennél azonban nem magukat a megvizsgált jelenségeket halljuk és látjuk, hanem csak a hatásaikat. Az atomi és szubatomi, azaz atomnál kisebb világok érzékszerveink észlelési területén kívül maradnak. Modern mérőeszközökkel manapság észlelni lehet és meg lehet ismerni az atomoknak és részeiknek, valamint az atomnál kisebb világnak a tulajdonságait. Ez azonban már nem a szokásos tapasztalás. Az anyag ismerete ezen a szinten már nincsen közvetlen kapcsolatban az érzékszervekkel. Hétköznapi nyelvünk ezért már nem alkalmas ezeknek a jelenségeknek a leírására. Minél mélyebbre hatolunk a természetbe, annál inkább le kell mondanunk a köznyelv képeiről és fogalmairól. Ezért használatos a gnosztikus filozófiában és az isteni tudományban is egy sajátos szótár. Ezzel egyetlen szóval egy egész fogalmat lehel kifejezni. Ez a szótár, ez a terminológia részben az Egyetemes Tantól, az ezoterikus tudománytól lett kölcsönözve, egyébként azonban teljesen egyedüli. Amikor dialektikáról, istenrendről, szellemszikra-alomról, alapvető megfordulásról, endúráról, a mikrokozmosz visszatéréséről a hatodik kozmikus területre, vagy elveszett hazáról beszélünk, akkor ez mindenkinek világos, aki valamelyest tájékozódott. A végtelenül kicsi világához, az örök végtelenség világához vezető utazásnál, filozófiai szempontból, az első lépés a legfontosabb: az a lépés, mely minket az atomok és az ősatom világába vezet. Azzal, hogy a tudomány behatolt az atomba és szerkezetét megvizsgálta, elhagyta annak az elképzelőerőnek a határait, amely az érzékszervekhez kapcsolódik. Ettől a pillanattól kezdve nem bízhatta rá magát teljes biztonsággal a logikára és az úgynevezett ép észre. A tudósok az atomfizika által vethetnek egy első, homályos pillantást a dolgok lényegére. A misztikusokhoz hasonlóan itt a fizikusok is a valóságnak egy nem érzéki tapasztalatával kerültek szembe. És a misztikusokhoz hasonlóan el kellett fogadniuk a dolog paradox nézeteit. Ettől az időponttól kezdve a modern fizika modelljei és képei hasonlóvá váltak az egyetemes keleti és nyugati filozófiáéihoz. Ennek az lett a következménye, hogy sok tudós felfedezte, hogy akarata ellenére együttműködik a világ és a népessége megsemmisítésén. A legmélyebb lényükben ébredező istenatom ösztönzésére meggondolták magukat, csoportokba tömörültek, melyek aztán mindkét nagy tábor uralkodó osztályainak figyelmét felhívták ördögi játékuk vészes következményeire és megpróbálták figyelmeztetni őket. Még nincs későn, de úgyszólván a zárás előtti utolsó perceket éljük! Ezért jelenik meg a rózsakereszt egy felhívással, amelyet azok hallanak meg, akik a szívükkel éreznek, új fülekkel hallanak és be tudnak nézni az emberiség eredeti lakó- és munkahelyeinek végtelen, fényes területeire. Ott egyesül a hit és a tudomány a rózsa és a kereszt elmúlhatatlan egységévé.

A kereszténység belső tana

 

Egy általános cikket írni a kereszténység belső tanáról, kétségtelenül kényes vállalkozás. Erre nem az a szándék késztetett, hogy a témával kíváncsiságot elégítsünk ki, sem személyes kíváncsiságot, sem pedig általánosat, olyan értelemben: hogy most közzé akarjuk tenni, hogy mit mondanak a rózsakeresztesek az ilyen rejtett dolgokról. Ezért nem is szándékozunk az emberben okkult tudást gyarapítani, vagy misztikus-vallásos érzületeket kelteni, vagy az igazságkeresőnek korai pillantást lehetővé tenni a fátyol mögé. A keresztény üdvnyilatkozat rejlett oldalához való közeledés kísérletét az a szándék sarkallja, hogy az egyetemes bölcsesség igazi keresőjének felajánljuk azt a fonalat, mely őt kivezetheti a vallásos áramlatok útvesztőjéből.

Az idők kezdetétől fogva a mai napig is minden bölcsességtan, minden hittan kétféle nyilatkozatot ismert. Az egyik a nép számára volt hozzáférhető, az úgynevezett külső, vagy exoterikus nézet, a másik a tömeg számára hozzáférhetetlen, a belső, a rejtett, az ezoterikus nézel. Ezeket a belső nézeteket a korábban időnként fellépő szellemi iskolákban mindig csak azokkal közölték, akik elegendő lélekminőséggel és szellemi érettséggel rendelkeztek.

Az ilyen jelöltek önkéntes engedelmességgel alávetették magukat a rend, a szerzet törvényeinek, és a misztériumtemplomokba csak nehéz és kemény próbák után engedtek be őket. Abszolút hallgatagságra voltak kötelezve a velük közölt tanokat illetően, és életvitelük belső fejlődésük élő tanúbizonysága volt. Néhány ilyen történelmi szellemi iskola, például az esszéniek, magányos tájakra vonultak vissza, hogy a tökéletesedés útján a lehelő legnagyobb csendben és nyugalomban, zavartalanul járhassanak. Mások a néppel, az emberek között dolgoztak, látszólag normális társadalmi életet éltek, és lehetőleg alkalmazkodtak az ország törvényeihez. A csoporttestben felszabadított magasabbrendű erőkkel így mindkét csoport hatott a környezetére, a kutató emberekre, és ezeket korszaka termékeiként vezette vissza az isteni szabadságba. A belső misztériumok bejáratát Krisztus elvileg minden ember számára feltárta, mert a Málé-evangélium 27. része azt mondja: „És íme a templom függönye fölétől aláig kettéhasadt”. A legszentebb előtti függöny elszakadt a golgotai esemény következtében. A misztériumok kapuit így megnyitották az emberiség számára. Tudjuk azonban, hogy a valóság másképpen alakult.

Sok embernek az anyagi javakhoz való ragaszkodása és az ezekre, valamint a csupán humánus értékekre való irányulása, tehát az Istentől elfordult életre való irányulás, és a tudatlanság egyre sűrűbb fátylának szövögetése által az emberiség legnagyobb része, tekintélyeinek vezetése alatt, korszakunknak minden területén egyre erősebben megnyilatkozó nyomorát vonta magára. Az elüresedés és a hasadás a vallás területén tetőpontra hágott. A kelet felé tájékozódó, keletre irányuló csoportok egyre gyakoribb és terjeszkedőbb fellépése azt bizonyítja, hogy egyre több ember menekül a kereszténység belső tanainak követelményei elől. A múlt értékeinek a felidézése és az ezekkel való kapcsolatbalépés, bármilyen magasztosak is legyenek ezek, a szellemi fejlődés kerekét visszafelé forgatja és korszakunk emberét semmiképpen sem szabadíthatja meg a születés és halál kerekétől.

Ezért jönnek továbbra is a világosságbirodalom küldöttei a bukottságnak ebbe a termeszetébe, itt szellemi iskolákat alapítanak, hogy az érett lelkeknek egy csoportját egy alulról, az alapokról felépített erő és világosságtérbe vonják. Az egyetlen, ősrégi és mégis új egyetemes tant egy korszakunkhoz igazított formában hirdetik. Ehhez az egyetemes tanhoz tartozik a Szentírás, a Biblia. És az elmúlt századok folyamán éppen ezt tették viszály, ellenségeskedés, üldözés, nyomor, sőt nyomorgatások ürügyévé. A magyarázatok és értelmezések micsoda tömkelegével öntötték nyakon azokat, akik a kereszténységnek akarták szentelni magukat! E régi irat eredeti igazságán mennyi erőszakot követtek el, olykor talán akaratlanul, gyakran azonban nagyon is szándékosan, hogy a saját érdekeket részesítsék előnyben!

 

Nem történelemkönyv

Honnan ered ez a nézeteltérés, mi okozza ezeket a szakadékokat?

Látszólag egyszerű történelmi eseményeket az evangéliumokban hitvallások, utasítások, követelmények, parancsolatok, példázatok és látomások követnek. Ezért nem történelemkönyv és nem imakönyv a Biblia. Jóslatai nem a történelem eseményeivel spekulálnak. Ez az írás nem az embernek a misztikus, érzelmes hajlamát akarja kielégíteni. A belül rejlő misztériumokat nem lehet az ésszel felfogni. Az isteni bölcsességet nem lehet egyszerűen megtanulni.

Az isteni igazságot nem lehet tetszés szerint hajlítgatni. A profánnak, a méltatlannak nem nyilvánul meg. Legfeljebb a külső ruháját mutatja meg. „Jaj annak, aki a Thóra ruháját magának a Thórának tartja!” Ez a figyelmeztetés áll az első oldalán.

Egyébként ezzel a problémával szembesít minket Máté is a 13. részben: “A tanítványok pedig hozzá menvén azt mondják neki: Miért szólasz nekik példázatokban? Ő pedig felelvén azt mondta nékik: Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik; de akinek nincs, az is elvetetik tőle, amije van.

Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedik rajtuk Ésaiás jövendölése, mely azt mondja: „Hallván halljatok és ne értsetek; és látván lássatok és ne ismerjetek, mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak, és a ti füleitek, hogy hallanak. Mert bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amiket ti láttok, és nem látták; és hallani, amiket ti hallotok, és nem hallották.”

A belső tan a profánnak nem nyilatkozhat meg, mert a profán ember belső füle még nem hall, belső szeme nem lát, még nincs kifejlődve. Ezért vannak a belső tannak a profán ember számára, a kívülálló ember számára rejtett nézetei. Aki kifejlesztette az érzékszerveit a megszenteltetés folyamatában, az már nem próbálja az igazságot bebizonyítani és nem bocsátkozik vitába a keresztény tantételekről. Akinek birtokában van valami az isteni bölcsességből, annak ez önmagát bizonyítja, ez belső birtoka, megnyilvánulás. Aki azonban az igazsághoz csak tanulmányok vagy gyakorlatok útján próbált közeledni, az a tisztát, az eredetit, az isteni bölcsességet, az egyetemes igazságot sem bizonyítani, sem megcáfolni nem tudja.

Hogyan kell tehát a misztériumokhoz közeledni, melyek minden idők szent írásaiban rejlenek, ha a természetes ész, a nyugtalan érzéslény és az akarat ehhez nem elegendő? Az őszinte istenkereső számára ez valóban alapvető kérdés! És égető fájdalommá válik annak, aki a hangos ajánlatok útvesztőjében eltévedt, aki nem Iát és nem talál már kiutat az utak, vélemények, bizonyítékok és feltevések sokasága miatt, amelyet a keresőnek ajánlanak. Ezt a szükséget, ezt a helyzetet csak azzal lehel megszüntetni, hogy az ember legbensőbbjének újra megszületik az új lélek. János evangéliumának 3. részében a 3. szakaszban azt mondja az Úr Jézus Nikodémusnak, a farizeusnak: “Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Istennek országát”. És a 10. szakaszban azt mondatja János, az evangélista keresztelő Jánossal a belső Krisztusról: “Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállanom”. A léleknek, az isteni, örök léleknek erre az újjászületésére irányul az egész rózsakeresztes megújító munka. Csak a Gnózis transzcendens sugárzására következő reakcióként világítani kezdő és kibontakozó lélekmag alapján juthat az ember belső tudáshoz, a misztériumok feltárásához, igazi beavatáshoz. A rejtett dolgok így folyamatszerűen megnyilvánulnak neki. Pecsétek feltörnek és a belső szentélyt takaró fátyol félrehúzódik.

 

Mikor nyilvánítanak meg valamit?

A Lectorium Rosicrucianum Szellemi Iskolájában egyszer feltették a következő kérdést: „A Biblia szövegét olykor szó szerint közvetítik, míg máskor azt tanácsolják, hogy a sorok között olvassunk. Mihez igazodjunk?”

A válasz: A Biblia mindig olyan folyamatokról beszél, melyek az új emberré alakulásra vonatkoznak. Ezeket a folyamatokat, melyek négydimenziósak, a Biblia dialektikus történetek ruháiba öltözteti. Önnek sem szó szerint, sem pedig a sorok között nem kell olvasnia. Értenie kell: ezt pedig csak akkor tudja megtenni, ha Önnek megnyilvánul. Mikor nyilvánítanak meg nekünk valamit? Mihelyt felvétettünk azokba a folyamatokba, amelyekről olvasunk, vagy amelyeket magyaráznak nekünk. Ha aztán egy hosszú, kemény előkészület és tisztulás után a bölcsességvilágosság ragyogni kezd egy kereső belsejében, akkor az igazságot tudatosan meg is tudja. A jelölt akkor kezd elsőkézből eredő tudáshoz jutni, és azt is tudja, hogy egy igazságot nem lehet határozott formába, vagy lerögzített tantételbe foglalni, hanem azt újra meg újra el kell ereszteni, mert lépésről lépésre mélyértelműbbé válik, így nyilvánulnak meg az egyetemes tan egyre tágabb körei. Egy hosszú ösvényen a jelképek, számok, történelmi események és alakok élő értékek lesznek.

Ezen az alapon az öt bibliai alak, Zakariás, Erzsébet, János, Jézus és Krisztus egy ötszörös ösvény lesz, teljesen új jelentőséggel. Ezt a jelentőséget szeretnénk rövid vonásokkal Önre átruházni, hogy ha Isten is úgy akarja, felismerhessen valamit a keresztény üdvnyilatkozat nagy és magasztos tervszerűségéből.

Az első fok, amelyet egy embernek a krisztuskövetés belső útján meg kell másznia, az életmegváltoztatás, az élettisztítás foka. Ha egy igazságkereső ezt a munkát kezdi elvégezni, akkor életét Zakariás és Erzsébet jelképes alakjával hozza kapcsolatba. Ez a kettő szentelt életet élt szolgálatban és önmegtagadásban. Ez az életmód azonban nem öncél volt, hanem egy másik célhoz, terjedelmesebb életkilátásokkal kecsegtető célhoz vezető út volt.

Ha az ember belátja, hogy az élettisztítás útja őbenne holtpontra jut, akkor rendszerint kifejlődik egy további szakasz. Ez Erzsébetnek az isteni pránával való háromságos megérintése. Ezzel a jelölt lényében életre keltik a jánosembert, a prófétát. A tudat, hogy az ember Zakariás és Erzsébet élettervének megvalósításában áll, vagyis már szent életet él, képes életre kelteni annak a belátását, hogy ezt az életállapotot is fel kell törni, le kell bontani.

Ezen az alapon ébred fel aztán a jánosember.

Ez a jánosember szintén tudja, hogy ő sem öncél, ő is csak egy út, mely egy másik életvalósághoz vezet. Amilyen mértékben a jánosember meg tud nyilvánulni, úgy tudja belülről, hogy ez a megnyilvánulás csak egy fázis a jézus-célhoz vezető úton. Ezért pusztul el ebben a harmadik fázisban ez a jánosember is. A hírek azt mondják, hogy lefejezik.

Ebben a harmadik lebontó fázisban a dialektikus ember egész tudat-energiáját visszavonják. A Szent Szellem erejéből, mely akkor egy új életanyagban nyilvánul meg, egy új lény születik. Ez az anyag, ez a szubsztancia egyetemes, eredeti és szellemi. Ez akkor igazi, személyes kapcsolatba lép a jelölttel, aki jelképesen már egy új templom építőjének nevezhető. Minél tovább halad ennek az új lénynek az új életanyagból való megvalósítása, annál felnőtteb lesz a jézusember. És az új erőből mester-építő, a földi természet összetörője is lesz. Ennek kell az életfejIődés negyedik fázisának lennie. A felmenet egész folyamatát, a jánosfázissal együtt, megvalósíthatjuk a földi lényünkben. A jézusember megvalósításával azonban mikrokozmikus, egész-emberi élet rendszerünkben egy teljesen új fejlődési szakasz kezdődik. Mihelyt ezt a jézusember-fejlődési folyamatot a Mozdulatlan Birodalomból jövő erő által, a Szent Szellemerőből megvalósította, tökéletesen bűntelen és igaz Isten előtt. Ezért tanúskodhat: „Az Atya és én egy vagyunk”. Itt nem egy kétezer évvel ezelőtti történelmi eseményre utalunk. Ez teljes mértékben arra a jézusemberre vonatkozik. akit rendszerében az adott időpontban minden jelölt megvalósít. A mikrokozmikus rendszerben felnőit jézusember egy olyan életvalóságban létezik, mely ebben a világban van ugyan, de nem ebből a világból való. Belső feladata a mikrokozmosznak egy még nagyobb, isteni feladatra való előkészítéséből áll. Mert ez a jézusember szintén nem öncél, nem végcél. Ő is csak egy szakasz a célhoz vezető úton. A jézusszakasz az örökkévalósági emberhez vezető kapu. Az örök ember pedig a Krisztus, és ez így is jelentkezik, ilyennek mutatkozik. Ez lesz az ötödik szakasz. Jézus, az Úr elpusztul a kereszten. A természetre nézve meghal, nem bűnös állapota miatt, amelyben mi vagyunk, hanem mert egy új szövetség közvetítője. Feltámad a sírból. Minden dialektikus lehullott róla. Ha pedig felszáll a mennyekhez, meg fog jelenni az istenember, az istenfia, az egyszülött Krisztus. Igen, csak akkor nyilvánul meg az igazi mennyei ember.

 

Az öt fok

Ez az öt fok, melyet a jelöltnek meg kell másznia, mielőtt az ösvény végleg beteljesedhet. Ebből egy ötszörös ösvényre következtethetünk, mely a sötétségből az örök világosságra visz. És szakaszait a következőképpen jelölhetnénk:

  1. a kultúra: a természetember művelt emberré fejlődik,
  2. az áttörés egy megtisztult élethez, mely a szentírás szerint az efézusbeliek határvidékén található,
  3. átmenet a természet rombolóhoz,
  4. a bűntelen jézusember növekvése,
  5. az eredetileg alkotott istenfiasághoz, a krisztuslényhez vezető fejlődés.

A varázsige, mely megnyithatja ennek az ösvénynek a kapuját, a hatalmas ige: „Mindenre képes vagyok Jézus Krisztus által, aki erőt ád nekem!”

Fama Fraternitatis R. C.

 

Mindez világos és érthető, éppúgy a hetedik oldal és a két, hétszeresen megnyilvánuló háromszög jelentése, így mind letérdeltünk és hálát adtunk az Egyetlen-Bölcs, Egyetlen-Hatalmas és Egyetlen-Örök Istennek, aki többre tanított minket, mint amit emberi ész kitalálhatna; dícsértessék a Szent Neve! A sírboltot három részre osztottuk: a felső részre vagy a mennyre; a falra vagy oldalakra; a padlóra vagy alapterületre. A mennyről itt most nem hallotok többet tőlünk, minthogy ez a Világító Közép hét oldala felé a háromszögekre oszlott. Ami viszont benne volt, azt ti, akik az üdvre vártok, ha Isten is akarja, a saját szemetekkel látjátok majd. Minden oldal tíz, négyzet alakú térségre oszlott, külön ábrákkal és feliratokkal, melyeket könyvünkhöz röviden és a lehelő leggondosabban lemásolva mellékelünk.

A padló szintén a háromszögre van osztva, de mert ebben alantas uralkodók ereje, hatalma van feljegyezve, nem szolgáltathatjuk ki a szerénytelen és istentelen világnak, mert visszaélne vele. Aki azonban összhangban van a mennyei beszéddel, az a gonosz kígyónak félelem és kár nélkül tapos a fejére – amire korszakunk nagyon alkalmas.

 

Fama Fraternitatis

21. R.C. sírboltjának három része

 

Megfigyeltük a tanuló kísérletét, mellyel hozzá akart jutni a sírtitokhoz, s a kerek oltár köré álltunk, hogy kitaláljuk a rajta levő különös feliratok értelmét.

Most részletesebb vizsgálatra, legmélyebb lényünk alaposabb megvizsgálására hív fel a Fama, hogy kinyomozzuk létünk titkát, s hivatásunk szerint, mint Isten gyermekei, az Atya útjain járjunk.

“A boltozatot három részre osztottuk:

a felső részre,

vagy a mennyre;

a falra vagy oldalakra;

a padlóra vagy alapterületre.

A mennyről itt most nem hallotok többet tőlünk, mint hogy ez a Világító Közép hét oldala felé a háromszögekre oszlott. Ami viszont benne volt, azt ti, akik az üdvre vártok, ha Isten is akarja, a saját szemetekkel látjátok majd. Minden oldal tíz, négyzet alakú térségre oszlott, mindben külön ábrákkal és feliratokkal, melyeket könyvünkhöz röviden és a lehelő leggondosabban és leghűbben lemásolva mellékelünk.

A padló szintén a háromszögre van osztva, de mert ebben alantas uralkodók ereje, hatalma van feljegyezve, nem szolgáltathatjuk ki a szerénytelen és istentelen világnak, mert visszaélne vele. Aki azonban összhangban van a mennyei beszéddel, az a gonosz kígyónak félelem és kár nélkül tapos a fejére – amire korszakunk nagyon alkalmas.

Ezeket tárja elénk a Fáma. Vizsgáljuk meg ezt a látszólagos jósnyelvet.

Látjuk a felső részt vagy mennyet, makrokozmikus viszonylatban a magasabb rendű területeket, mint a háromszoros Naplogoszt, Atyát, Fiút és Szellemet (Szent Lelket): mikrokozmikus viszonylatban mini háromszoros énünket (ego), az emberi szellemet, az életszellemet és az isteni szellemet, s ezek kapcsolatát anyagi testünkkel.

Ezután a fal vagy az oldal elé állunk, vagyis a fejlődési terv kozmikus szerkezetét nézzük, melynek keretében a mi fejlődésünk folyik, s amelynek egyéni nézete a személyiségünk lénye: egónk eljárási módszere a mindenség megvalósulásában.

Majd a padlóra vagy alapterületre, vagyis a nyers anyagi korlátozás valódi életébe, állunk, mint emberiség és ember.

Figyelmünket először a felső részre irányítjuk, és kérdéssel kezdjük: Mit tud ön a minket körülvevő világokról, mit tud a nagy kozmikus titokról?

Számtalan szentségtelen kéz nyúl ez után. A teológusok akadémikus ügyességgel beszélnek önnek Istenről és Krisztusról, magasabb erőkről, mennyről és pokolról, anélkül, hogy egy csepp elsőkézből eredő ismeretük is lenne; a pap olyan világgal akarja Önt összeköttetésbe léptetni, amelyről ő sem tud semmit. A spiritiszták és szellemlátók jól érzik magukat a földhöz kötöttek ködében, pedig ezek a ködök testileg és szellemileg beteggé tesznek. A parapszichológusok pedig azok, akik az érzékfölöttiből akadémiai tudományt akarnak csinálni tanszékekkel, magándocensekkel és doktormunkákkal. Isten tervét és lényét ők értelmi képességeikkel akarják kivizsgálni. Az asztrológusok előző életeik perzsakaldeus kultúrával való kapcsolatai miatt mindent aspektusokban, bolygókban és lunációkban akarnak látni. A piramiskutatók Isten lényét a kövekből akarják megmagyarázni, minden belső megújulás nélkül.

Számtalan ember keres és kutat, s az áthatolhatatlan titok után nyúlkál, bármiféle eredmény nélkül.

Pedig meg kell ismerni ezeket a dolgokat! A dolgokban el van határozva, hogy Ön egyszer megismerje rejtett ésszerűségüket. Ehhez azonban csak egyetlen út vezet:

„Ami a világító Középen van, azt Ön, aki az üdvre vár, ha Isten is úgy akarja, a saját szemével fogja látni.” A kinyomozhatatlan rejtély és miközöttünk levő vákuum olyan, mint valami nagyon finom fátyol. A dolgok lényege közelebb van hozzánk, mint kezünk-lábunk, mert bennünk lakik, mert Isten terve is mélyen bennünk van elrejtve.

Mégsincs semmi sem távolabb tőlünk, ha életünket nem hangoljuk rá a dolgok követelményére.

A magasabb élet jelöltje, aki ért valamit ebből a követelményből s tudatos szabadkőművesként alkalmazza ebben a világban, az érez valamit e kozmikus boltozat felső részéből, és a saját sírboltjából is, mint a nagy világ tükröződéséből.

Világok nyílnak meg számára, lépesről-lépésre nyomul előre, a fátyol mögé. Elsőkézből jövő ismeretek alapján látja és érti a középen lévő, világító háromszög valóságát, és mondja: „Istenből születtünk, Krisztusban halunk meg, a Szent Szellem által újjászületünk.”

Tudja, hogy a Fiú bevezette őt az Atya lényébe, hogy a szellem lángjai csapjanak ki belőle.

Látja, hogyan sugárzik ez a kivilágított háromszög, ez a háromszoros isteni megnyilatkozás, mindenfelé hétszeresen. Ismeri Isten hét pecsétjét, a mindenségi megvalósulás hét erejét, melyek neki Gábriel képében, az Isten előtt álló héterő képében nyilvánulnak meg, amikor a jelölt, mint Zakariás, a pap, meghozza megvalósult lélekerőinek füstölő áldozatát a világért és emberiségért. Megismeri saját, háromszoros szellemlényének csodáját, melyet az Istenfény gyújt meg. A „Szezám, nyílj meg”-et itt az emberi szellemnek kell kimondania, amelyik a királykamrában a gondolkodó képesség mag-atomját veszi körül.

Ez az emberi szellem a fehér rózsa, a János-alak, Krisztus előfutára bennünk. Ha a megfelelő cselekedet miatt, az igazi élet pusztájában a gondolkodási képesség tükre, a mag-atom, lassan kivilágosodik, akkor az emberi szellem egy pszichológiai pillanatban hozzáfér az elvont gondolatok világához, ahol Isten terve világító háromszögként teljes mértékben sugárzik, amely hétszeresen nyilatkozik meg. Az Ego tudatos, állandó kapcsolatba kerül az elvont gondolatok világával; nemsokára megszülethet a János-gyermek. És Erzsébet, ez a bennünk lévő biztonság, hogy Isten, az Atya, esküvel erősítette, hogy nem hagyja el kezeinek alkotásait, idős korában (mert a küzdelem hosszú és nehéz volt) bejelenti ezt a születést Máriának, jelenti ezt a belső forradalmat, felkelést, mely bekövetkezik, ha Krisztus megérint minket.

Azt olvassuk Máriáról, hogy nagyon megörül ennek, s a magzat „örvendezve kezde repesni a mehében”. Ez az életszellem közelgő megszabadítása, mely az Atyából, az isteni szellemből születve, a személyiségben uralkodóként fog fellépni. Ezeket a dolgokat kétségtelenül nehéz megérteni. Ez a boltozat felső részének a nyelve, a rózsakeresztesek filozófiája.

Itt Istennek a világban készült épületéről van szó. S ha Ön segíteni akar ezen az építkezésen, akkor erősen kell fáradoznia, hogy megérthesse Istennek ezt a beszédét. Nagyon fontos, hogy a rózsakeresztesek misztériumiskolájában haladásra törekvő tanuló megértse a boltozat felső részének nyelvét és az emberi szellem feladatát, amit ebben a folyamatban be kell töltenie, hogy egyáltalán megérthesse ezt a beszédet. Ezért fáradoznak a fekete erők a legnagyobb erőfeszítéssel szakadatlanul meggondolási lehetőségeink e központjának az elszigetelésén, elködösítésén és a vágytermészethez kötözésén. Ahogyan a fekete erők annakidején Atlantiszban az anyagi testet szigetelték el az élettesttől, úgy próbálják most az egész személyiséget összekapcsoló láncszemével, a gondolkodóképességgel együtt elszigetelni az Egótól, a háromszoros szellemtől. A támadók terve nagyon egyszerű, s könnyen vissza is lehetne verni, ha az ember eléggé ismerné ezeket a dolgokat.

Ezeket az ismereteket nem szabad észbeli megértésnek nézni: az ember az ész kielégítésére törekszik. Itt azonban szellemi felfogásról van szó, a szellemi megértés felé növekedésről az igazi élet segítségével. Erről az ismeretről van szó, s azért sóhajt Krisztus: „Elvész a népem, mert nincs ismerete”. Az a tanuló viszont, aki Isten útjain járva össze tudja kötni az emberi szellemet az elvont gondolatok világával, az univerzális tudáshoz jut. Abszolút, mindent átfogó tudáshoz, amihez képest az ész minden képessége csak karikatúra.

A tudásnak ez a forrása tesz minket képessé arra, hogy megértsük, miről van szó a falaknál, vagyis a boltozat oldalainál.

A fama-nyelvnek egy exotérikus kutatója azt mondta: „Ha a megadott mértekek, öt láb szélesség és öt láb magasság minden falra érvényes, akkor lehetetlen mindegyiket tíz négyzetre osztani. Talány előtt állunk, mert vagy a mértékek hibásak, vagy pedig a felület tíz négyzetre való feloszlását írták bizonyos szándékkal.”

Valóban. Bizonyos szándék rejlik emögött. Ha a tanulónak sikerül tudatosan belépni az elvont gondolatok világába, akkor felfedezi, hogy Istennek nem csak tervéről van szó, hanem ugyanakkor bizonyos erejéről is. A jelöltnél, aki fejlődésében eléri ezt a pontot, kozmikus erők beáramlása történik meg, melyek személyiségének minden kis részébe behatolnak, s őt új élettel töltik el: az örökkévalósággal az időben.

Ezeknek az erőknek különböző nézeteik vannak, számtalan módon lehet alkalmazni őket, különböző ábrákat lehel rajzolni velük, különböző erőhatású igéket mondani velük; olyan ábrákat és igéket, melyeket a Rend közleményei híven megemlítenek. A háromszög hétszeres fénye sugárzik a mennyezetből a hét fal mentén, és hétszer tíz négyzetben nyilvánul meg. A kabalisztikus-filozófiai meghatározások először a “teljesség” fogalmára tanítanak meg minket. Ez a kozmikus erők szakadatlan beáramlása, mert az ember megszabadította magát az akadályoktól. Ezeket az erőket a „tíz” kabala-fogalmával jelölik, ami vulkánuszenergia-beáramlásra vonatkozik, ami a mágikus piramisalapon, a négyzeten alapul.

Ez a felfogás teljesen megfelel az evangéliumnak. Steiner Rudolf (úgy emlékszünk) hívta fel tanulói figyelmét egyik előadásában arra a tényre, hogy amikor a Jánosevangélium a tizedik óráról beszél, akkor mindig kozmikus erők beáramlásáról van szó. Amikor Krisztus első tanítványait szólítja magához, azt mondják: „vala pedig tíz óra”.

A hétszer tíz négyzetet, a hetven erőt szintén megtaláljuk az evangéliumokban, mint a hetven tanítvány kiküldetését, akiknek le kell tenniük a vizsgát. Személyiségünknek ez a felemelkedése, ez a tökéletesedése annak a mágikus csodának a következménye, amit a tanuló vitt véghez. A hetven négyzet, a hetven tanítvány, a hetven erő a sírbolt harmadik részéhez viszi őt, hogy ezekkel az ábrákkal és igékkel a saját szerkezetét építse, aminél a kivilágított, sugárzó háromszög vezeti.

„A padló szintén a háromszögre van osztva, de mert ebben az alantasabb uralkodók ereje és hatalma van feljegyezve, nem szolgáltathatjuk ki a szerénytelen és istentelen világnak, meri visszaélne vele.”

Így végül a valóság talajára állítanak minket, lábunkat erősen belenyomva a halál és megsemmisülés iszapjába A háromszög fénye visszatükröződik ebben a világban:

„Mint fent, úgy lent”. E világosság segítségével képesek leszünk a „lentet” olyanná transzformálni, mint a „fent”. A beavatott ezt a munkát a hetven nagy erővel vitelezi ki, amit megszerzett, s olyan munkamódszerrel, mely teljesen a dolgok valóságára van hangolva.

Milyen valóságra? Arra a valóságra, hogy a talaj, melyen a mi építményünknek is kell emelkednie, teljesen az alantas uralkodók kezében van, a mélység erői, a negatív értékek kezében, melyek minden alakulással ellenkeznek a természetüknél fogva.

A szent módszer érinthetetlen, nagymértékben dinamikus, és mindent biztonsággal legyőz. E módszer használatának és alkalmazásának engedélye hősi feladat.

Fejek, kezek és szívek feladata ez, a jóság, igazság és igazságosság tűzfegyverével, a háromszögből jövő hét láng segítségével való harc.

E nézetek segítségével szembesítjük Önt a Nagy Művel, a szeretet munkájával. Imádkozunk, hogy így léphessen be egyszer Rózsakereszt Keresztély sírboltjába, s nézhesse meg a három, sugárzó részt. Minden másnál közelebb van hozzánk az erő, mely vágyakozva áramlik ki Önhöz, mint mennyei ellenméreg, mellyel félelem nélkül taposhatja szét a régi, rossz kígyó fejét.

Így csatlakozhat Ön a vulkániak kórusához Perszeusz nagy játékában:

„Glória, glória in excelsis Deo. Őbenne van a dolgok millióinak harmóniája.”