A tűz-éter

 

Aki ösztönösen a szellemi ösvény felé fordul, az előbb vagy utóbb felfedezi, hogy szellemi fejlődése a tudati állapotától függ. Igazi szellemi szabadságát ez határozza meg. Ez a szellemi szabadság akkor nyilvánulhat meg, akkor kelhet életre, ha az ember képes megszabadulni éntudatától. Mert az ember létének belső elvében rejlő célja a mindenségi tudatba való elmerülés. Ezt a mindenségi tudatot a mindenütt-jelenlét tudatának is nevezik. Mai valóságunk azonban fogság, mert be vagyunk zárva éntudatunk korlátozottságába. Az éntudat pedig a legtöbb ember számára semmi más, mint a test tudata.

Amennyi életforma létezik, annyiféle fokozata van a tudatnak is. A tudat állapota például a legkisebb élőlények kezdetleges tudatától a kozmikus tudatig terjedhet.

Egy író fantasztikus elbeszélésben leírta az élet és halál harcát, ahogyan az minden pillanatban dúl a mi testünkben. Az elbeszélésben az orvosoknak egy csoportját a bacillusok nagyságrendjére kicsinyítik le, hogy bemehessenek egy betegnek a testébe és műtétet végezhessenek az agyában. Leírja a csoportnak az agyhoz vezető útját és állandó harcát a testben lakozó és a testet ostromló életformák, bacillusok, vörös és fehér vérsejtek, vírusok, stb. ellen.

Ugyanígy képzelhetjük el az élet és halál testünkben folyó harcát is, amelyről legtöbbször semmit sem veszünk észre, amíg meg nem betegszünk és nem kezd fájni valami. Így van élet a halálban és halál az életben. Ezek alapján azt is elképzelhetjük, hogy az élet legkisebb jelenségeiben, például egy amőbában nem csak élet van, hanem bizonyos érvényesülési és önfenntartási törekvés, vagyis bizonyos tudat is.

Testünkben állandó a változás. A kikelet, virulás és hanyatlás ebben is napirenden van. A születés és meghalás a testben különböző sebességgel folyik le. Ha egy közönséges sejt életét vesszük alapul, akkor az egész test elképzelhetetlenül sokáig él: számtalan sejtéletet túlél.

Ha megértjük, hogy bizonyos sejttudat is van, meg egy teljes testtudat is, akkor megállapítjuk, hogy e két tudatfajta élettartamában is nagy a különbség. Ha ezt a gondolatot tovább szövögetjük, akkor azt is elképzelhetjük, hogy mily nagynak és hatalmasnak kell lennie egy bolygó, egy égitest tudatának. A test sejttudata és a bolygó tudata között az életformák és a tudati állapotok egész sora nyilvánul meg. Mindez az élet pedig egy alakulási folyamatnak, a keletkezésnek vagy születésnek, és a befejezésnek vagy halálnak van alávetve, de a legkülönbözőbb élettartamokkal.

Testünk így a különböző életformák ötvözete, mely mégis bizonyos egységet képez, ahogyan ezt a bolygónk, a Föld esetében is mondhatjuk számtalan életformájával. Mindez együttesen egy közös tudatféleséget képez. Szó van például egy biológiai össztudatról, az életről, mely ösztönösen fenntartja magát, és az erre irányuló cselekvést összeegyezteti. Az olvasónak is világos, hogy ez a tudat az életerők önfenntartó erejéhez van kötve, mely táplálja és karbantartja, és ez így is marad. Addig fog folytatódni, míg az emberben új tudathatás nem keletkezik. Mindannyian tudjuk, hogy a lét egyszer véget ér, és az anyagi tudat semmivé foszlik, ha nem ment végbe benne valami alapvető változás.

Mi a célja ennek a létnek, ennek az életnek? Mi, a rózsakereszt tanulói, azon fáradozunk, hogy ezt megtaláljuk, megértsük és ennek megfelelően cselekedjünk, vagyis az életünk megváltoztatását akarjuk kieszközölni, el akarunk jutni az élet megújulásához egy magasabb rendben.

Az első cél itt az lesz, hogy egy tudati ciklus ideje alatt egy tudatáttörés, ráébredés jöhessen létre, vagyis annak a tudata, megértése, hogy mi, mint halandó lények, egy tervhez és egy mikrokozmikus szerkezethez, rendszerhez tartozunk. Ebben a tervben és a mikrokozmoszban minden feltétel megvan ahhoz, hogy a mikrokozmoszunkat megszabadítsuk halálos menetelésétől.

Van tehát egy terv, s ez a terv bennünk rejlik, így mibelőlünk ki lehet fejteni azt. Az embernek erre kell megérnie. Az egész természet erre utal, ezt a folyamatot mutatja. Minden vetés beérik, s ekkor learatható, a gyümölcs begyűjthető. Ezért tanítja az univerzális Szellemi Iskola is, hogy a halandó emberből a halhatatlan embernek kell feltámadnia, előkerülnie.

Tudjuk, hogy mi, anyagban születettek, a szükségrendnek egy részét képezzük. Ez azonban csak akkor kezdhet áldásos irányban fejlődni, ha az anyagban született ember tudatának sikerül megszabadulni az Én bolondító életétől. Megállapítottuk, hogy számtalan életforma létezik egyéni terjedelmű élet-halál-körforgással. A mi testünkben is ugyanilyen állandó harc dúl. Anyagtestünk emiatt fennállhat egy ideig. Az életnek állandó „használata”, elhasználása árán, a bennünk lévő halál segítségével élünk. Ez egy csupán dialektikus létlehetőség, vagyis nagyon korlátozott élet egy haláltermészetben. Mi az élet és mi a halál a mai létvalóságunkban? Gondoljunk meg csak néhány alapvető nézetet.

Minden anyagi élet csak az éter életrekeltő erői által létezhet. Az éter az őstermészetnek egy kivonata, megváltoztatása. Minden éterrel van tele, minden sejtet, minden atomot étererő éltet. Gondoljunk ebben az Összefüggésben a prizma-alakú éteratomokra, amelyek az ember éter testét és az anyagtestét kapcsolják össze.

Minden dialektikus élet tehát éterből áll. Az anyagszülte ember ezt az étert az élettestével veszi fel. Az élettest egy bonyolult erővonalszerkezet, mely nagyon hasonlít az ember idegrendszerére. Ezzel az erővonalrendszerrel asszimilálja az élettest szakadatlanul az étererőket, amelyek benne összpontosulnak, majd a prizmaalakú éteratomok segítségével az anyagtestre ruházódnak át. Így vagyunk mi, anyagban született emberek egy nagyobb egységnek a részei. Különböző kozmikus anyagcsere-folyamatok rövidebb vagy hosszabb létezést tesznek nekünk lehetővé a karmánktól függően, míg a testrendszerünk végülis elhagyja az elhasználódás csataterét, szervszerkezetünk az étererőket nem tudja már megtartani és feldolgozni. A halál semmi más, mint az éternek az anyagból való visszavonulása, ami az anyagot élettelenné teszi.

Menjünk tovább egy lépéssel. Az általunk ismert élet az éter miatt bizonyos tudattal is rendelkezik. Az éter egyik nézete (változata) többek között az, amit mi emlékezetnek nevezünk. Az emlékezet a tudat egyik előfeltétele. Az emlékezet központját a főszentélyben egy erős éterösszpontosulás képzi, amelyet visszatükröző éternek neveznek. Megállapították azonban, hogy az öntudatlan életformáknak, mint például a növényeknek is van bizonyos emlékezetük. Növények is mutatnak emlékezet-jelenségeket, bizonyos emlékezési reakciókat. Minden formában megnyilvánult életnek van belső mozgása, s így reagálni is tud. Mi ez a képesség? Mi ez az anyagon uralkodó összekötő láncszem? – Az éter.

Négy erős éteráramlat buzog az életnek, az anyagéletnek a gyökerénél. A rózsakeresztesek filozófiájában a négy éteráramlatról beszélnek, amelyek a mai személyiségtudathoz vezettek. Ez a tudat azonban sok embernél még mindig nagy mértékben az anyaghoz van kötve és az anyag foglya.

Minden élet mögött azonban egy hajtó terv rejlik, mely mindenképpen érvényesül. Eszerint most ahhoz a fázishoz jutottunk, hogy az eddig ismert négy éteráramlathoz, amelyek az anyagember életét meghatározták, egy újabb éter jött, az ötödik, mely megjelenőben van. Ez az egész emberiségre érvényes. Ez az ötödik éter azelőtt is itt volt már, de a legtöbb ember viszonylataiban nem hatott. Most utat tör ez az ötödik éter, az elektromos éter, vagy tűzéter. Ez az éter ugyanakkor egy nagyon erős töltésű asztrál erő, mely megtámadja a föld és az ember asztrál térségét is. Az ötödik éter vitelezi ki a tervnek azt a részét, amely a világot és az emberiséget egy elanyagtalanítási folyamatban megszabadítja az anyag markából.

Ha most törvényszerűnek vesszük, hogy az anyagban minden élet éterből áll, akkor erre az ötödik éterre is mindennek reagálnia kell, vagyis nem csak az embernek, hanem minden életformának, amelyet ez szintén új fejlődésre kényszerít. Minden életnek, s ennek megfelelően az ember élete menetének is folyamatszerűen meg kell változnia. A tűzéter megkezdte ezt az elváltoztatást, és ennek semmi sem állhat ellent. Nem szabad azonban azt a hibát elkövetnünk, hogy az elanyagtalanodás kezdetét a durva anyagban véljük felfedezni, mert ezt a folyamatot az asztrálisban kezdték el, a négy ható éterállapot asztrál részében, s ennek a folyamatnak a következményei fognak az anyag területén megjelenni. Az elanyagtalanodás tehát nem az éternek az anyagból való visszavonulása, mert ez a halált jelentené. De arról sem lehet szó, hogy az anyagéletet felvonnák az éteribe, mert ez lehetetlenség; ez tudathasadás lenne. Itt egy új képesség, egy új erő hozzáadásáról van szó, mely az éteri és az anyagi atomokban új, megváltoztató polarizációt hoz létre. Ennek az új képességnek a bevezetése a szükségrend fejlődésének egy újabb fokozata.

A tűzéter olyan fejlődés egyik tényezője, amely a négy éteráramlattal eddig általában nem volt lehetséges. Mivel pedig a tűzéter most világviszonylatban kezd hatni, alapvetően új utat tár fel minden egyes ember számára. Nem erre vártunk-e réges-régen? Nem ezt kerestük-e vágyakozva?

Amint említettük, ez a fejlődés felülről lefelé halad, vagyis az asztrál körzetből a négy éterbe, a visszatükröző éterbe, majd a fényéterbe, aztán az életéterbe, végül a kémiai éterbe. Ha eléri a kémiai étert, akkor ezzel megtámadja a kristályosodott anyagot. A változás jelenségei azonban már régen észlelhetők. Az emberek gondolkodásában és a tudatában is. Az emberek élettel szemben elfoglalt álláspontja kezd erősen megváltozni. Mert ismeretes például, hogy az emberek egyre gyakrabban foglalkoznak a születés előtti és a halál utáni élet kérdéseivel. Az anyagi élet előtti és utáni időszakok egyre közelebb kerülnek, s az ember kezdi azt tudatosan vizsgálni. A tudomány, a vallás, a meditálás és a közönséges gondolkodás területén is nagy változás figyelhető meg.

Az egyik folyóiratban nem régen érdekes cikk jelent meg. Egy lelkész valami ezer kijelentést gyűjtött össze gyermekszájból Istennel, Isten fogalmával, a halál utáni élettel és mindenféle metafizikai nézettel kapcsolatban. Ezzel azt akarta bebizonyítani, hogy a gyermek nem jelenik meg egyszerűen minden további nélkül anyagvilágunkban, hanem bizonyos ismereteket hoz magával, amelyekből első életéveiben még meríthet, később azonban elfelejt. Hároméves kisgyerekeknek olyan elképzeléseik voltak Istenről, a bibliáról, vagy például az újraszületésről, amit nem tanulhattak a születésük óta, s amivel szüleiket megdöbbentették vagy megijesztették.

A két-, hároméves gyerekeknek Istennel és a teremtéssel foglalkozó kijelentéseit a lelkész „gyermekgnózisnak” nevezte. Azért gyermekgnózisnak, mert mély vallásos tudásról tanúskodnak, amely mindenekelőtt kis gyerekekben él. Gyakran tettek olyan kijelentést, hogy ismerik Istent, vagy látták, s ebben az összefüggésben azt hangoztatják, hogy világosságot látnak, vagy tiszta fehérséget. Gyermekesen a születés előtti időszakukról adnak hírt.

Más jelenségek is figyelemre méltók. Például kiváló természettudósok jutnak egyre gyakrabban ahhoz a megállapításhoz, hogy léteznie kell egy egyetemes tudatnak; mely kupolaként beborítóan hat es minden élet felett őrködik. Biológusok egyre többen feltételezik, hogy magasabbrendű lények tevékenységére lehet következtetni, amelyek a fejlődésen uralkodnak és azt vezetik.

Ez a néhány példa csak arra utal, hogy különböző utakon a gondolkodás változása fejlődik ki, mégpedig világosan az anyagtalanság irányában.

Ezekkel a változási jelenségekkel persze veszélyek is járnak. Megjelenik annak a nagy tévedésnek a lehetősége, hogy mindezt dialektikusán magyarázzák és az éntudattal próbálják megérteni, esetleg azt tartván, hogy a születés előtti és a halál utáni élet Istentől lenne. így süllyed el az ember a káprázatban és félrevezetésben.

Amilyen mértékben azonban az ötödik éter erősebben beavatkozik anyagi világunkba és az emberiség menetébe, úgy fognak az anyagi jelenségek megváltozni. Egy szellemiesedési folyamat kezdődik, az anyag béklyóit felpattantják. Az emberiséget egészen új életfolyamat elé állítják. Szó van például a visszatükröző éter változásáról is, mely a főszentély és a kígyótűz fejlődésében hoz létre változásokat. Világos, hogy erre kétféleképpen lehet reagálni.

Ezt a két lehetőséget a létállapot határozza meg, vagyis a lélekminőség jelenléte vagy hiánya. Ha az embernek van lélekminősége, és naponta arra irányul, hogy előkészüljön az új korszakra, akkor egyre fogékonyabb lesz az új sugárzásra, mely tisztogatni fogja a főszentélyét, a kígyótüzét és a tudatoszlopát. Ennek a következménye pedig az anyag markából való kifejtés lesz.

Az ilyen ember megkapja azt a szabadságot, hogy együttműködhessen az új étertulajdonságokkal. Ez viszont az önforradalom alapján a transzfiguráció, az átalakulás első kezdeteibe való belépést jelenti. Erről a tisztulási folyamatról, erről a transzmutációról beszél a Szellemi Iskola csaknem naponta a tanulóinak.

Egy újonnan felébredt lélekkel új éterjárművet készíthetnénk, amelyben megszülethet a halhatatlan élet.  A gnosztikus misztériumok jelöltje számára, aki tisztulással el tudta készíteni az új lélek-világosságruhát, az ötödik éter érintése külön fejlődést jelent. Ennek a saját rendszerében megmutatkozó áldásos következményein kívül ő az emberiség úttörőihez fog tartozni, akik az új fejlődéseket gyorsabb haladásra késztetik. Minden idők Szellemi Iskoláinak lakóit erre hívják fel és készítik elő.

Így ma is, az élő jelenben. Az új idők megkezdődtek.

 

A Szellemi Vezetőség

Fama Fraternitatis R. C.

 

A meggondolatlan világnak azonban ez nem sokat használ, s ezért inkább fokozódni fog a rágalom, a nevetés és a gúnyolódás. A tudósok büszkesége és becsvágya is olyan nagy, hogy nem képesek mindenből, amit Isten századunkban olyan bőségesen közölt, valami Librum Naturae-t, vagyis minden művészet vezérfonalát összeállítani és abban megegyezni, hanem ellenkezőleg, egymásnak ellentállnak és bosszúságot okoznak. Így a régi tanoknál maradnak, s megint Bapstnak (Porphiriusz), Arisztotelésznek, Galénusznak, sőt mindennek, ami valamelyest is Codexnek (törvénykönyvnek) néz ki, kell a fényes, nyilvános világosságot képeznie; pedig ha azok most élnének, nagy örömmel helyesbítenék műveiket. Itt azonban oly nagy munkára az ember nem alkalmas, gyenge. Holott pedig a teológiában, a fizikában és a matematikában az igazság ellentmond ezeknek, a régi ellenség azzal mutatja meg teljes mértékben ravaszságát és mérgét, hogy békegyűlölő semmittevők segítségével próbálja a dolgoknak ilyen szép fejlődését megakadályozni és gyűlöletessé tenni.

 

Fama Fraternitatis

 

2. A tudomány rögeszméje

 

Van tökéletes ismeret, olyan világos, olyan fenséges, magasztos, olyan határtalan, hogy a leírás művészetének minden lehetőségét felülmúlja. Az előző fejezetben megemlítettük ezt a csillogó tudást és láttuk, hogy ez a világosságáramlat a dolgok Örök Forrásából száll fel.

Láttuk, hogy ebben a világban emberek álltak fel, hogy mindenkit elutaztassanak az igaz élet óceánjához, aki csak minimálisan is alkalmas arra, hogy rábízza magát erre az Istenáramlatra.

A fiatal rózsakeresztes testvér fejlődésében van egy olyan időszak, amikor azt hiszi, hogy a világ ezeket a közleményeket nagy lelkesedéssel fogja fogadni. Mert először volt szabad belemerülnie az egyetemes tudás Élő Vizébe, naívságában még azt hiszi, hogy ébresztő kiáltására nagy örömmel követik majd őt.

Aztán megismeri a Fama szavainak igazságát: „A meggondolatlan világnak azonban ez nem sokat használ, s ezért inkább fokozódik a rágalom, a nevetés és gúnyolódás”.

Isten szolgájának kinevetés, rágalmazás és gúny a bére, ha erről az egyetemes tudásról merészel beszélni vagy tanúskodni.

Mi ennek az oka? Két dolog.

Először is szükség van az életmód megváltoztatására, ha az ember kapcsolatba akar jönni ezzel az új tudással; másodszor pedig: az emberiség a látszattudomány rögeszméjének fogságában sínylődik. Erről a rögeszméről szeretnénk most írni, mert ez az oka annak, hogy az ember általában nem nagyon hajlandó az életmódja megváltoztatására.

Sokan megszokták, hogy az egyházat tegyék felelőssé kultúránk elfajulásáért, szó szerint az egyház lelkén szárad minden. Habár az egyház ólmosan súlyos bűneit mi sem akarjuk vitatni, a tudomány bűneit és felelősségét mégsem tartjuk kevésbé súlyosnak.

Az egyház rögeszméjétől, hogy valóban ő hozza Jézus Krisztust, az egyház rögeszméjétől, hogy ő Isten szent szavának őre, birtokosa és tartóoszlopa, már ezrek és milliók szabadultak meg.

A tudomány rögeszméjének azonban, hogy vele haladunk tovább az egyetemes tudás pirkadatához, még csaknem minden ember foglya.

Az emberek manapság a tudósok legviccesebb elméleteit is „szentírásnak” tartják és velük „imádkozzák”, a tudomány sugallatai szerint élnek, s ezrek bízzák magukat a kísérleteikre. Az egyház középkori trónján ma a tudomány ül.

Általában az értelmiségiek érdeklődnek a rózsakereszt után, s így örömmel repesztjük meg az Ön értelmiségi magabiztosságát.

Mert az a helyzet, hogy a mai tudományban minden valódi érték, minden bizonyítható jóság és tisztaság kölcsönzött vagy éppenséggel lopott holmi, hiszen mindazt több-kevesebb idővel ezelőtt már közzétették az ezoterikusok. Minden más viszont csacsiság, durva megtévesztés, és szörnyű veszély.

Gondoljon csak a gyakran méltóságos komolyságra, a mogorva makacsságra, a nagy önfeláldozásra, amivel sok látszólag tudós hölgy és úr teszi közzé, amit talált.

Az ezoterikusok viszont nem fizetik vissza a kinevetést és a gúnyolódást, hanem tovább harcolnak nagy komolysággal és szeretettel.

A látszattudomány hősies alakjai előtt, mint például madame Curie és férje előtt el is megy a kedvünk a gúnyolódástól; mert mennyi áldozatkészséggel végezték a kísérleteiket, s mégis a tudásnak milyen rettenetes hiányában.

A rádióaktív anyagoknak legbelső tulajdonságai és fajtája ugyanis e félreismerhetetlen hősök számára meg mindig hét pecséttel lezárt könyv. Hogy mi mindent lehetne tenni a rádiummal, azt merész eszük nem tudta kifürkészni, mert nem akartak vagy nem tudtak Isten egyetemén, Isten egyetemes tudásából tanulni.

Hányan nem riadtak vissza a leghihetetlenebb áldozatoktól sem, hogy Isten beszédét a szent könyvek alapszövegéből értsék meg? Nem voltak-e és nincsenek-e lángeszű matematikusok, akik csodálatra méltó fáradozások árán, a fizika hipotéziseivel, megközelítették a negyedik dimenziót, hogy aztán a kiindulási pontjuk miatt a relativitásba, a viszonylagosságba és az értékek ellentétre-változásába vesszenek bele?

E szorgos munkálkodóknak tisztelettel adózunk, de a kísérleteiket nem vagyunk hajlandók komoly tudománynak elfogadni. Munkájukat inkább sportnak vesszük, s eléggé sportbarátok vagyunk ahhoz, hogy teljesítményeiket bizonyos mértékig csodáljuk.

Testünk rendkívül finom szerkezete sokra tesz minket képessé, és eszünk törekvése nagy szorgalomra ösztönözhet. A világ és az emberiség megszabadításához azonban valami magasabb életvalóságba való felvezetéséhez, ahhoz, hogy ebből a pokolból együttélést csináljunk, ahhoz valami egészen másra van szükség. Ezért mélyen be kell vésnünk a tudatunkba, hogy korunk látszattudománya semmilyen értelemben sem megszabadító. Ha Ön teljesen őszintén és előítéletek nélkül vizsgálja meg a helyzetet, akkor szintén erre az álláspontra jut.

A tudománynak azt a részét, mely nyereségből a fekete ellenségnek adta el magát, itt teljesen figyelmen kívül hagyjuk.

Figyelmét a látszattudomány lelkiismeretes területeire irányítjuk, s azt kérdezzük: megváltók-e ezek csak valamelyest is? Boldogabbá tette-e az emberiséget a technika előrehaladása?

Ellenkezőleg; az embereket tulajdonképpen páni félelem tölti el a technika ködös kísérlete láttán, mely acélkemény markával és tüzet okádva mindent lerombolással fenyeget.

Nem mindegy Önnek, hogy egy kidőlt fa törzsén megy át a patakon, vagy valami acélhídon? Van-e elvileg különbség abban, hogy pohárból iszik-e, amelyet egy üveghuta borzasztó hősége miatt meztelen felsőtestű férfi készített, tüdeje szakadtáig fújva egy pár tallérért, vagy italát megboldogult nagybátyja koponyájából veszi magához, ahogyan ezt elődeink tették?

Azt az ellenvetést teszi, hogy a modern technika üveggyártó gépeket talált fel, s így a klasszikus üvegfújó munkája fölösleges lett. A modern technika azonban ezt nem azért tette, hogy a szegény üvegfújóknak segítsen, hanem hogy olcsóbban termelhessen.

Ugyanezen okból használtak elődeink is agyagedényeket, mert nem állt mindig elég koponyacsont a rendelkezésükre. Ezenkívül a koponya termelésnél, túl sok példányt vertek tönkre.

Sokan állítják, hogy az orvostudomány, és mindenekelőtt a kémia sokat tett a népegészség érdekében, s így az emberek manapság idősebbek lesznek és a gyermekhalandóság is sokkal kisebb, mint azelőtt.

Mi azt mondjuk, hogy az orvos tudomány még semmit sem tett a népegészség érdekében, s a statisztikák által kimutatott látszólagos sikerek nem tudják kiegyenlíteni a gyógyszerek általi intenzív vérmérgezés rettenetes következményeit.

Ezért folyamodnak az emberek manapság újra a régi gyógymódokhoz, a természetes gyógymódokhoz és szerekhez, mindenféle gyógynövényekhez; pedig a saláta és a gyógyfüvek sem tudnak kisegíteni minket a káoszból, amelybe saját életmegtagadásunk miatt jutottunk.

Az olvasó egyszer tapasztalni fogja, lénye legutolsó porcikájában is, hogy ezek a szavak igazságon alapulnak.

Egyelőre azonban úgy van, ahogyan a Fama mondja: „És holott a teológiában, a fizikában és a matematikában az igazság ellentmond ezeknek, a régi ellenség azzal mutatja meg teljes mértékben ravaszságát és mérgét, hogy békegyűlölő semmittevők segítségével próbálja a dolgoknak ilyen szép fejlődését megakadályozni és gyűlöletessé tenni.”

Egy sötét érdekeket szolgáló csoport például olyan látszattudománnyal tartja fenn magát, mely minden területen hasadást okoz.

Ennél a látszattudománynál persze a büszkeség és önfejűség is nagy szerepet játszik, és megakadályozza az új tájékozódást. Ezért mondja a Fama, hogy: „így a régi tanoknál maradnak, s megint Bapstnak (Porphiriusz), Arisztotelésznek, Galénusznak, sőt mindennek, ami valamelyest is Codexnek (törvénykönyvnek) néz ki, kell a fényes, nyilvános világosságot képeznie; pedig ha ezek most élnének, nagy örömmel helyesbítenék műveiket.”

Porphiriusz az újplatonista, a görög filozófus, aki többek között a keresztények és a kereszténység ellen írott tizenöt kötetes művével lett híres, az az ember, aki a görög gondolkodásmód nagy olvasztótégelyében még nem tudta megérteni országainak nagy szükségét;

Arisztotelész a kimagasló alak, aki évszázadokig uralkodott a nyugati gondolkodáson, s pecsétjét rányomta napjaink egész tudományára; az az ember, aki úgy vélte, hogy a vallást az ember gondolkodásából lehet megmagyarázni;

Galénusz az ókor egyik leghíresebb orvosa volt, aki rendkívüli ismeretei ellenére elfelejtette, hogy az emberi szervezeten az egyetlen, abszolút szellem, az istenszikra uralkodik.

A régiek vak követése mellett tehát szó sem lehet új tudásról, ami figyelembe venné a múlhatatlan keresztény irányvonalakat.

A görög-római korszak e három tudós jelenségének egészen más volt a hivatása, mint nekünk. Az ő feladatuk az volt, hogy közvetítsék az emberiségnek minden múltnak a szintézisét, hogy egy új korszak, mely az ő bölcsességükből tanult, újabb szellemmegnyilatkozás ösztönzésére, magasabb lehetőségekhez haladhasson tovább. Ez a megújulási folyamat azonban sajnos még nem tudott érvényesülni, s a megtört valóság cserepei között élünk, míg el nem jön a halál.

Most pedig, az elmúlónak a romhalmazán letelepszik mellénk egy új valóság árnyéka. Közeledik egy új lehetőség. Az összetört reményen és az értelmiségi nyilvánosság megsemmisített magabiztosságán nemsoká új vágyakozás fog megjelenni. Rágalmazás, gúnyolódás és nevetés eltűnik az arcokról, s meghallgatják az ezoterikusokat, végre meghallgatják őket.

A próféták fiai akkor a mindenütt jelenlevő isteni bölcsességről fognak beszélni, mely közelebb van hozzánk, mint kezünk és lábunk.

El fogják mondani, hogyan lehet ezt a bölcsességet elérni.

Új életmódra fogják Önt tanítani és ösztönözni, vérmegújító életmódra, mely Jézus Krisztus szereteterejéből született.

Akkor felfedezi, hogy az Ön lényében egy fehér virág nyilatkozik: a misztikus liliom, a keleti látnokok lótuszvirága.

Ez a belépés az elvont gondolatok Szent Csarnokaiba, ahol Isten bölcsességét, az Egyetemes Tudást erőként lehet belélegezni.

A világosságban-járás ez, amint Ő maga a világosságban van.

A tanuló előtt így mérhetetlen istenismeret bontakozik ki, isteni filozófia, a mágikus tudás filozófiája.

Ezen az alapon, az örökkévalóságnak e kapujánál kell mindenkit egyesíteni, aki új-intellektualizmusra hivatott, aki az igaz bölcsességet kedveli. És ott lesznek a gondolkodók, a költők és építők, a tudomány, a művészet és a vallás minden feladatának hivatottai, s az ősbölcsesség forrásából felfrissülve, testvérek láncává kovácsolva vonulnak majd ki tehetségeik magasztos kibontakoztatására.

Tehetségeik az Istenfényben kivirágzanak mint a rózsa, s kéz a kézben írják meg tetteikkel a Librum Naturae-t, a Természet Nagy Könyvét, mint igazságot, ami örökkévalóságokat kapcsol egybe.

Minden igaztalan halálra van ítélve; minden az életre hivatott, ami az Atya Örök Napszívéből született.

Az univerzális Gnózis: II. Pál és a Gnózis

Jan van Rijckenborgh

 

Előző levelünkben megmagyaráztuk, hogy az Egyetemes Tant sohasem foglalják írásba, és szóban sem adják tovább, mert ha ezt átruháznák az önző, dialektikus emberlényre, akkor a legnagyobb veszélyek keletkeznének. Az erre hivatott tanítók tehát nem adják át a Gnózist, hanem csak beszélnek róla, s azt is olyan körültekintéssel, hogy minden kész legyen a védelmére és a visszaélés megelőzésére.

Amit mi szentbeszédnek vagy szentírásnak nevezünk, az is csak tanúskodik a Gnózisról, s eközben a tudatnak hét különböző spirálisához fordul A szentbeszédet emiatt hét különböző módon, hét spirálison lehet olvasni.

Sokan vélik, hogy bizonyos kabalista vagy természetokkult módszerek segítségével át lehet hatolni minden spirális, minden csavarvonal vagy szint ismeretéhez. Sokan foglalkoznak ezzel, s ennek alapján meggyőződéssel állítják, hogy fel tudják tárni a gnosztikus üzenet mélységeit. Ez egyáltalán nem igaz. A szent beszédhez közeledő emberek közül mindenki csak azt látja és olvassa ki belőle, ami az ő tudati szintjének felel meg. A tudatának megfelelő spirálishoz minden fáradság nélkül közeledhet, ahhoz semmiféle kulcsra sincsen szüksége. Ha a keresve gondolkodó ember ésszel vagy érzésekkel tör át olyan spirálishoz, amelyikre még nem nemesedett rá, akkor az úgy kisajátított dolgot nem tudja megemészteni. Cselekedete így főként üzérkedés, s ennek következtében káros.

A szentbeszéd valamelyik témája ezek szerint olyasmi, mint valami hét oldalú kép, amelyet minden nézője a saját szemszögéből pillant meg, s helytelen, sőt gyakran káros lenne az ő figyelmét a kép más részletére terelni, hogy „látod-e ezt, vagy amazt”. Nagyon szükséges ezt közölni Önökkel, mert az Iskola céljával szemben sok tanuló teljesen helytelen álláspontot foglal el. Feladatunk, hogy beláttassuk Önökkel ezt a nagy tévedést.

Önök tudják, hogy a Lectorium Rosicrucianum az ezoterikus, azaz gnosztikus filozófiának egy nemzetközi iskolája. Kétségtelenül nagyon tévednének, ha azt hinnék, hogy az Iskola célja csakis ennek a gnosztikus tannak a bemutatása.

Sajnos az a helyzet, hogy a múltban az emberek milliói, s a jelenben is nagyon sokan összetévesztették a filozófiát a vallással. Valami filozófus beállítottság határozottan nem vallásos beállítottság. Gyakran állították, hogy filozófiai művelődés által az ember valami igazán vallásos világnézethez juthat. Ez egyáltalán nincs így, mint ahogyan az ellenkezője sem igaz.

Sokan gondolják, hogy Iskolánk filozófiájának alapos tanulmányozásával meg lehetne érteni a transzfigurálás útját, s aztán be is lehetne azt járni. Vannak olyan tanulók, akik minden szót megjegyeznek, minden filozófiai értekezést felszívnak magukba, s mint valami élő lexikonok, mindenkor szó szerint tudnak idézni, emiatt pontosan ismervén a transzfigurizmus követelményeit. Nem csak beszélnek róla, hanem tudják, s görcsösen ragaszkodnak birtokukhoz, mint valami kincshez.

Megértik e azonban, hogy ez a tevékenység a dolognak a természetes, ésszel való feldolgozása s hogy ez az esetleg hatalmas gondolati tevékenység az Önök tudatát begubózza? A természet szerinti gondolkodás és a természetes gondolkodókészüléknek értelmiségi módszerekkel való művelése az Önök tudata számára károsabb, mint az állatok húsának evése és egy jókora korty pálinka. Az előudvarnak hány tanulója teszi egész fejlődését éppen ezzel puszta ábránddá. Az ilyen gondolatkép alapján megvalósult cselekedetnek soha sincsen elég ereje ahhoz, hogy valóságként tartsa fenn magát. Az ilyen valóság rövid életű, s nem soká más űzérkedés váltja fel.

Az értelmi módszer helyett sokan az érzéki módszert alkalmazzák. Egész érzelmi lehetőségükkel az ismeretlen, megszabadító életre irányulnak. Azt az életet Istennek vagy Krisztusnak nevezik, s érzelmeik egész áradatával istenükbe vagy krisztusukba ömlenek. Így foglalatoskodnak természeti vallásukkal, teljes bizalommal. Bizalmuk tárgyában azonban mindig csalódni fognak, s a dolognak ellenkező eredménye lesz. Nap mint nap, óráról órára számtalan ember irányítja érzelmei egész áradatát sikertelenül a megszabadító életre. A természetes érzés-élet, a szív természetes életének érzéki módszerekkel való művelése károsabb az Önök tudata számára, mint a nikotin. Az előudvarnak sok tanulója tette ezzel az egész fejlődését találgató spekulálássá.

Sokan az ellentétekbe menekülnek, hogy megtévesszék magukat. Értelmiségiek az érzelmekben keresnek menedéket, az érzelmesek az értelemnek szentelik magukat. Önök azonban teljesen át fogják látni ezt a dialektikus trükköt. Dialektikus trükkök segítségével meglepően sokáig bírhatjuk.

Az emberek ezeket a fogásokat általában azért nem veszik észre, mert a „kerékhez” vannak kötözve. Amikor a kerék teljes fordulata után megint visszajönnek a földi mezőkre, akkor a más vérből születettségük és földi gyermekkoruk miatt teljesen elfelejtették, hogy az előző életben ezekben a dolgokban mennyire orruknál fogva vezették őket. Az anya már a bölcső mellett énekli gyermekének: „forgasd a karikát, tapsikolj kezeddel”, s íme, Önök összecsapják a közüket, s hajlamaiktól függően még egyet fordítanak a keréken. Mit is tehetnének?

Amíg aztán egyszer az isteni szeretet és szánalom hatására és ösztönzésére érintkezésbe nem kerülnek a rózsakereszttel. És mi történik a rózsakereszt iskolájában?

Segítenek Önöknek, hajlamaik szerint, az értelmiségi vagy érzelmi módszerrel még egyet fordítani a keréken? Egyáltalán nem!

Vannak, akik azt gondolják, hogy a rózsakereszt iskolája valami előudvar, amelyen át be lehet hatolni a régi módszerek misztériumiskoláiba. Filozófiai tanulmányok, valami ismerettan, terjedelmes módszerek és gyakorlatok, a beavatások egész sora, meg egy csomó más. Minden szörnyen titokzatos és tele szertartásos mágiával. Ha ezt így látják… hányszor kell akkor még tapsikolniuk?

A rózsakereszt iskolája a Gnózissal jön Önökhöz!

Ez pedig mi?

Nem filozófia – nem az Önök értelmi képességeihez folyamodik; és nem vallás – az érzelmi képességeikhez sem folyamodik. A Gnózis egyetlen dologban alkalmazkodik Önökhöz: eleinte szavak vagy írás köntösében jelenik meg. De jaj annak, aki a Gnózis köntösét magának a Gnózisnak tartja. Az még sokszor meg fogja forgatni a kereket.

„Ja igen, ezt tudom” – mondják most, „a köntös az a külső… nekünk a belső képet kell felfognunk, nem a kabátot, hanem az inget, s ha az inget is eltávolítottuk, akkor magát az élő valóságot látjuk.” Ha ezt gondolják, vagy így látják, akkor ez életük legnagyobb tévedése.

Álláspontjuk védelmére most a múlt számtalan gnosztikus rendszerére utalnak. Voltak olyan korszakok, amikor a gnosztikus rendszerek úgy tolongtak és taszigálták egymást, mint az egyházi szekták. Ezek a rendszerek bizonytalan, titokzatos szavakkal utaltak valami magasabb életre, melyben a tanuló részesülhet, ha áttör a külső burkon …s rátér az ösvényre …és a szertartásos mágiát alkalmazza …és így tovább; ha belép valami titokzatos templomokba, s ott szemtől szemben áll a mesterekkel.

Micsoda tévedés! A hamis Gnózist azonnal fel lehet ismerni. Próbálják ezt jól megjegyezni!

Megállapítottuk:

  1. az Egyetemes Tant sohasem foglalják írásba;
  2. szóban sem közvetítik;
  3. a dialektikus nyilvánossághoz a Gnózis szóképlettel és írás képében közeledik;
  4. ezekben a képekben a Gnózis nincsen benne, itt csak a kapcsolatnak egy lehetőségéről van szó;
  5. ez a kapcsolat célszerű okokból hétszeres; aki a hetedik spirálison van, s emiatt a hetedik szó és írásképlettel van kapcsolatban, az a Gnózist nem ismeri jobban, mint más, s még kevésbé mondhatja, hogy birtokolja;
  6. a Gnózis senkihez sem közeledik valami módszerrel;
  7. a Gnózis egyetlen tanulónak sem nyit meg valami ösvényt, vagy ajándékozza meg valami mesterrel.

Hát akkor mi a célja?

A Gnózis úgyszólván erő, sugárzás, világosság. A Gnózis a Mozdíthatatlan Birodalomnak egy kisugárzása, mely egészen egyszerű módon lesz összekapcsolva a mikrokozmoszunkkal.

A szó és írásképlet segítségével mintegy nevünkön szólítanak mindannyiónkat. Ezért mondja a szentbeszéd, hogy az Úr név szerint ismer mindenkit. Az Úr, illetve a szellem, illetve a világosság, vagyis a Gnózis ismer, felismer minden halandót, tehát találkozik vele, s besugároz bennünket az erejével, így értsék Máriának a Szentlélek általi beárnyékolását is.

Ha ez a kapcsolat egyetlen szóval létrejöhet, akkor minden további szó fölösleges. A Gnózist nem titokzatos templomokban őrzik, s nincsenek mesterek, akik közbelépnek. A Gnózis mindenkihez odamegy, mindenütt jelen van, mint erő, sugárzás és világosság.

Milyen szándékkal? Nem azért, hogy Önöket vagy engem felélesszen. Mert ez a sugárerő nem ennek a természetnek az ereje, s ezt az erőt a mi természetünk nem tudja befogadni, nem tud vele dolgozni. Ez az erő azt akarja megkeresni, ami „elveszett”. Ez az erő sugárzik ebben a világban a jókra és a gonoszokra is, s azt akarja feléleszteni, ami az ő természetének felel meg. Ez pedig a szellemmag.

Élet, megszabadító élet csakis ott lehetséges, ahol szellem van, ahol van szellemmag. Mert ha egyszer feléledt, ha hívják és felismerték, akkor a szellemmag megtámadja a mikrokozmoszban uralkodó dialektikus természetet és porondra hívja. Ez a harc a szellem beavatkozására való közvetlen testi, pozitív, önkéntelen reagálást, közvetlen cselekvést jelent. Tehát sem értelmes, sem pedig érzelmes reagálás; mert ez a két jelenség a földi természet önfenntartási ösztönének a nyilatkozata, jobb lét és környezet teremtésének a kísérlete.

A Gnózis tehát, mint erő, az ember lényeknek két csoportjához fordul: először is azoknak a csoportjához, akiknek működő szellemszikrájuk van, hogy ezt az elveszettet hazavigye; másodszor pedig az alvó szellemszikrájú emberek csoportjához, arra törekedvén, hogy azokat a szikrákat felélessze, mert ez a hazatérés első feltétele.

Aki tehát, mint mikrokozmosz, birtokolja a szellemet, a „szent lelket”, annak nem kell a Gnózist megértenie vagy érzéseivel felfognia, mert az olyan ember maga is Gnózis, mert a szellem maga a világmindenség. Az olyan ember tökéletesen le tudja csendesítem, meg tudja állítani a fárasztó, reménytelen természetes gondolkozást, mert a szellem állandóan előrehaladva vizsgálja, kutatja Isten mélységéit, érése és növekedése mértékében, amennyiben hazatér az Atya házába. Ahol a mikrokozmikus rendszerben a szellem él és dolgozik, ott minden földi dolog alárendelődik, ott minden dialektikus le lesz bontva. Nem sóhajtozva, hanem normális folyamatként, ami magától értetődik. Ha Önök közelednek a világossághoz, s valami függöny állja útjukat, akkor azt egyszerűen félretolják.

Figyelmüket most Pálra szeretnénk terelni. Pál apostolra, aki munkáját dialektikus, és ezért hamis gnosztikus rendszerek zűrzavara közepette végezte.

Pál tudta, hogy a Gnózis és a szellem ugyanaz. Tudta, hogy senki sem közeledhet a Gnózishoz tevékeny szellemszikra nélkül. Pál tudta, hogy ha a mikrokozmoszban levő szellem az életrehívás hatására megmozdul, akkor az az ember abban a pillanatban rálép az ösvényre, annak minden következményével. Tudta, hogy aki még nem áll így a megszabadító életben, az még mind Saul, tehát spekuláns, tele fenyegetéssel és gyilkos ösztönnel.

Pál teljesen leállította az egész értelmi és érzelmi sürgölődést, s az Örök szellem szavára hallgatott. Őt éppen ezért a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte kora hamis Gnózisa, annak egész természetokkult, természetvallásos és filozófiai sürgölődéssel és misztikus lopkodásával – mert az mind olyan jelentéktelen volt.

Simon, a varázsló, korának egyik természetgnosztikusa, meg Skevának, a balkezesnek hét fia utánozta a Krisztusművet, s dialektikus mibenlétük ellenére azt állították: „mi ördögöket űzünk Pál istenének nevében”. Ez azonban hazugság volt, s Önöknek fel kell ismerniük ezt a hazugságot.

Ha mi filozófiaiIag vagy érzelmesen (a mi természetes állapotunkban) Istenről és Krisztusról írunk, s Önöket az ennek megfelelő sugártérbe helyezzük, akkor nem a Gnózis élő világosságával szembesítettük, hanem csak az elé a kép elé állítjuk, amit mi csináltunk magunknak róla. Akkor a mi természetmágiánkkal közeledünk Önökhöz, amelyre gnosztikus címkét ragasztottunk. Hazudtunk, akkor is, ha tényleg valljuk, hogy van egy élő Krisztus. Akkor Önöket a saját sugárterünkbe helyeztük, nem pedig a szellem sugárterébe! Ha így áll a dolog, akkor az Önök természetes létállapota segítségére sietünk, mézes-mázos szavakkal áltatjuk, vigasztalással ringatjuk álomba Önöket, s magunkat tartjuk fenn azzal, hogy Önöknek segítünk magukat fenntartani. Akkor a mi kezeinkkel ragadjuk meg az Önök élete kerekének küllőit, meglendítjük, s gondoskodunk arról, hogy meg ne álljon, hogy Önök újra meg újra tapsikolhassanak, fájó tudatlanságban, ami a saját életük tragédiáját illeti. Akkor minden idők nagy, klasszikus gyilkosságát végezzük el filozófiákkal és érzelmekkel.

Élet csak ott van, ahol szellem van. A Gnózis és a Világosság Hierofánsai nem tehetnek Önért semmit, amíg az Ön rendszerében fel nem ébredt ez a szellem. Ha pedig ez a szellem fel lett élesztve, akkor Ön szabad szellem, szabad lélek. Akkor nincsen szüksége mesterekre, adeptusokra, sem iskolákra, sem templomokra, nem kellenek beavatások és misztériumok – akkor Ön minden mindenben.

Akivel pedig a Gnózisban találkozik, az mind bensőségesen és tökéletesen a barátja Önnek, és egy Önnel a Krisztus Testében.