Pentagram 1985/6

Az univerzális Gnózis

Jan van Rijckenborgh

 

Előszó

A következő húsz levelet, mely minden ismerős és ismeretlen szellemi rokonunknak szól, abban a reményben nyújtjuk át Önöknek, hogy sokan megtalálják az univerzális Gnózishoz vezető ösvényt.

Az Egyetemes Szerzet tevékenységet rendelt el, hogy az egész világon felkeltse az érdeklődést a közlendő, mindent magában foglaló bölcsesség iránt.

Ezzel az impulzussal ellenállhatatlan erővel akarják kiküldeni az Örök Bölcsességet e világ sötétségébe, mielőtt a jelenlegi emberiségkorszak törvényszerűen véget ér.

A Világsegítők közölnivalóját ásatások és felfedezések fogják alátámasztani. Sok minden kerül nyilvánosságra a Gnózisról.

Az Egyetemes Igazságot illetően az egész emberiség alkalmat kap az őszinte állásfoglalásra, ahogyan ez az események menetében el van döntve, hogy teljesüljön, amiről minden idők Szent Beszéde adott hírt.

 

Jan van Rijckenborgh

 

I. Az igaz és a hamis Gnózis

Amikor Gnózisról hallunk vagy olvasunk (a szó, jelentése „tudásra”, ismeretre utal), akkor ezt általában „rejtett tudással” hozzuk kapcsolatba. „Gnosztikának” neveznek minden rejtélyest, és a nyers természetember számára titokzatost.

A Gnózis azonban eredetileg az ősbölcsesség összefoglalása volt, az ismeret fogalma, mely közvetlenül az igazán földöntúli, isteni-emberi élethullám eredeti, isteni életére utalt. A Gnózis., hierofánsai mindig is, mint ma is a Mozdulatlan, Elmozdíthatatlan Birodalom követei, akik egy elveszett emberiségnek elhozták az isteni bölcsességet, s azoknak az „elveszett fiúknak”, akik vissza akartak térni az eredeti hazába, megmutatták az egyetlen utat.

A Gnózis azonban, ahogyan ezt a hierofáns követek hozták, sohasem lett írásba foglalva. A tanító szóban adta tovább a tanulóknak. Ne gondoljuk azonban, hogy ez a továbbadás mindenkor teljes volt. Volt egy csoportkapcsolat, és megvolt a jelöltekkel való kapcsolat. Mindkét kapcsolatban alaposan figyelembe vették az illetők szellemi színvonalát, a Gnózist hozzáigazították ehhez, s csak azt nyilvánították meg belőle, amit a tanulók számára hasznosnak és szükségesnek tartottak.

Így biztonsággal kijelenthetjük, hogy a Gnózist a dialektikus mezőkön senki sem nyilvánította meg teljes mértékben. Aki azt állítja, hogy ismeri, az  nem ismeri – aki viszont ismeri, az nem beszél róla. Ez az egyetemes misztériumoknak egy olyan törvénye, melyet szigorúan betartanak, mióta dialektikus természetrendről van szó.

A dialektikus embernek ugyanis (én-központúsága és a szellemtől elválasztott tudata miatt) az a tulajdonsága, hogy amit a magasabb vagy alacsonyabb szinten megragadhat és felvehet magába, azt a saját állapota megerősítésére használja. A Gnózis megnyilvánítása így az ilyen lényeknek nem üdvösségére, hanem örök kárhozatára szolgálna. Ezért nem jegyzik fel sohasem a Gnózis teljes bőségét, s szóban sem adják át egészen; mert sokan nagyon gyorsan tanulnak, s így maguknak és másoknak is kárt okoznának.

Világos tehát, hogy a Gnózis megnyilvánulása olyan folyamat, aminek előrehaladása lépést tart az ösvényen járó tanulóval. A dialektikus törvény tehát, „először tudj, aztán cselekedj”, itt csak részben érvényes. Hogy a Gnózist megkaphassa, hogy a mennyei menyasszonyhoz közeledhessen, ahhoz a tanulónak először cselekednie kell. Ez a cselekedet így minden lépésnél felelős, intelligens cselekedet. Ezt az intelligens cselekvést pedig gondosan megfigyelik. A hierofánsokat nem lehet becsapni. Valami ál-intelligens cselekedet csak puszta spekulálás, amelynél az Én egy sarokban lesben áll. Az ál-intelligens cselekedet valami póz, színészkedés, s ezt mindig felismerik.

Hogyan térhet rá az éjszakában és sötétben küszködő ember az intelligens cselekvésre, mely megnyitja az utat a Gnózishoz?

A hierofánsok azért jöttek el hozzánk, azért vannak közöttünk, hogy az embereket hozzásegítsék ehhez. Ha a Gnózist nem is nyilvánítják meg, de beszélnek és írnak „róla”. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A Világosság Fia jelen van, s csak az a kérdés, hogy Önök észrevesznek-e valamit belőle. Valamit észrevenni azt jelenti, hogy általa megérinttetni. A megérintés azt jelenti, hogy van lehetőség az intelligens tettre. Ez a hit! A hit sohasem valami rendszernek a vallását, az ahhoz való csatlakozást jelenti.

A Gnózis hierofánsai beszélnek például a Góbi sivatagról és Samballa csodás életéről. Akkor lehet, hogy Önök azonnal valami könyvtárba sietnek, hogy még többet tudhassanak meg a Góbiról és Samballáról, hogy teljes felvilágosítást kapjanak a végbemenő dolgokról. Ezt a tettet – hogyan is lehetne ez másképpen – az önző megragadni-akarás jellemzi. Az ésszel való felvétel a Gnózis minden érintési lehetőségét kizárja.

Az is megtörténhet, hogy amikor Samballa Szerzetéről hallanak vagy olvasnak, belső „hangot” hallanak. Akkor a Gnózis közeledik Önökhöz, hallási képességük és önkéntelen cselekedetük mértékében. A Szerzet a legcsekélyebb mennyiségű energiát sem fecsérli el.

Képzeljék el, hogy az Önök számára ismeretlen tanítótól azt hallják: „a világossághoz vezető út az egészség, szabadság és öröm útja”. Képzeljük el, hogy ez a Rózsakeresztnek egy előudvartemplomában hangzik el. Akkor ezekben a szavakban drágakő rejlik, valami gyémánt, és gondosan megfigyelik, hogy Önök észreveszik-e ennek a gyémántnak a sugárzását, s hogy ez mit kelt Önökben. Lehetséges, hogy betegek; – akkor nagyon vonzó lehet az olyan út, amelyik az egészséghez vezet. Talán valamilyen oknál fogva úgy érzik, hogy korlátozva van a szabadságuk – akkor nagyon érdekelné Önöket a szabadsághoz vezető út. Esetleg szenvednek, s nagy fáradalmakat kell eltűrniük – így magától értetődik, hogy érdeklődnek az örök, igazi öröm után.

Ezekben az esetekben felfedezhetnék-e a rejtett gyémántot, megláthatnák-e a csillogását? Nem úgy van-e, hogy valójában dialektikusan reagálnak rá? Amire vágynak, ami hiányzik, azt próbálják megragadni.

Önök közül kinek hiányzik a világosság? Ki vágyik úgy az egyetemes világosságra, mint valami vágytól epekedő, koldus-szegény, halálra hagyott lélek? Ki szereti a világosság ősforrását lénye minden porciójával? Kinek van meg még ez az őskívánsága az Istennel való egyesülésre? Ki éli át igazán, belsőleg a zsoltáros felkiáltását: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, ó Isten. Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” Ki szomjúhozik először is Istenre, amikor az egészség, szabadság és öröm hiányzik nekünk?

És mégis ez az, amit a Gnózis követel. A csillogó gyémánt a világosságra való szomjúhozásban rejlik. Ezzel a követelménnyel kezdődik a Gnózis, ezzel kezdődik a hegyi beszéd: „Boldogok a lelki szegények”, tehát azok, akik a lélekre, szellemre, a világosságra vágynak. Aki teljesen belemerül ebbe a vágyba, ebbe a szeretetbe, aki teljesen belevész ebbe a szeretetbe, aki egész gazdagságát ebben találja, – az minden mást megkap.

Amikor a Szent Lélek eljön Máriához, hogy neki, a megfordultnak, „megtértnek”, a világosság felé fordult léleknek átnyújtsa az üdvözítő szintézist, akkor azt mondják: „és Mária megőrizte e szavakat a szívében”. Valaminek a szívben való megőrzése Isten tökéletes szeretésének állapotára utal; azt jelenti, hogy megvan a drágakő, mint szívkisugárzás, mely mindenhová és mindenkihez kimegy.

Az az asszony, aki személytelenül, személyt nem nézve tud ilyen sugárerőt kiküldeni a szívszentélyéből, az egy Isten-anyja, egy Mária, egy Izisz. Mert birtokában van az üdvhozó világosság, s azt a megfelelő időpontban kisugározza a világra és emberiségre. Odaviszi mindenkihez a Gnózist, aki vágyik erre a világosságra. Amikor az öreg Simeon a legbensőbbje templomában észreveszi a szívnek ezt a világosságát, azt mondja: „íme ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására”.

Az a férfi, aki ilyen sugárerőt tud személytelenül kiáramoltatni a szívszentélyéből, az József, az ács. Ő az építő, a kőműves, aki ösztökél, hív és ébreszt. Ő a pokolromboló, aki nem erőlteti magát és másokat lángoló szenvedélyben, hanem minden szerszámát teljesen egyenletesen és kiegyenlítettséggel kezeli, hogy a Gnózisnak, tehát az örökkévalóságnak bejáratot készítsen az időbe. Nem restelli magához venni Máriát, mint feleséget, mint társat időre és örökre; mert az, ami Máriában alakult, nem a férfiúnak akaratából lett, hanem a Szent Lélekből. Önzés és önfejűség itt semmivé foszlanak. Isten szeretete az, mely minden észt felülmúl, ami Józsefet alakítja és Máriát beárnyékolja.

Tud-e még a dialektikus ember valamit így megőrizni a szívében? Szíve birtoka, tartalma nem áll-e legtöbbször misztikából, érzelgősségből és indulatokból?

A Gnózis hierofánsai figyelemmel kísérik ezt, s ezért közöljük Önökkel. Most tehát megtudhatják, hogyan tevékenykednek. Beszélnek ők az egyetemes bölcsességről, de nem nyújtják át tálcán. Vagy a szavaikba szőnek bele reagálásra ösztönző ingert, vagy pedig tetteikkel próbálják reagálásra késztetni Önöket. És pontosan megfigyelik, hogy milyen a reagálás. Ahogyan pedig a lélek (ez a tudat) elfeledi önmagát és odaadja magát az Öröknek, olyan mértékben nyilvánítják meg a Gnózist.

Ezt az utat járja be Önökkel a Rózsakereszt a Gnózis szolgájaként. Emiatt kizárt dolog, hogy a Gnózist a teljességében, valami rendszerként nyílvanítsak meg vagy mutassák be.

Ahogyan azonban már kijelentettük, lehet a Gnózisról beszélni és írni, s az ösvényt megmutatni, ami hozzá vezet. Amit a hierofánsok ebben a tekintetben tesznek, az teljes mértékben elegendő ahhoz, hogy a jelöltet a bevezető intelligens tettre késztesse

Úgy gondoljuk, hogy szükséges lesz még egy félreértést tisztázni.

Az a helyzet ugyanis, hogy a szent beszédet (írást), sokan a Gnózis beszédének, a megnyilvánult Gnózisnak tartják. Ez egyáltalán nincs így! A szent beszéd is a Gnózisról beszél, Istenre utal, és éppúgy nem igaz, hogy valamiféle okkult vagy kabalisztikus kulccsal vagy módszerrel meg lehetne tanulni a szent beszédet másképpen, mélyebb értelmében olvasni.

 

Amikor tavaly Samballáról beszéltünk, valaki odajött és azt mondta, hogy Samballa szónak eredetileg „h” van a végén, s ha ezt a néma h-t meghagyjuk, akkor a szó ötletéhez kabalisztikusan jobban lehetne közeledni. Azt feleltük, hogy erre a mássalhangzóra nincs szükségünk s éppoly kevéssé akarjuk tanulótársainkat boldogítani vele, mert ha egy szó titkához így hatolunk el, akkor ez a titok a meggyalázónak nagy veszélyt jelenthet, s ezen felül nem lenne megváltó.

A kabalisztika és hasonló tudományok, mint az asztrológia is, a hamis Gnózishoz tartoznak. „Hamis” alatt ne értsünk éppenséggel rosszat vagy bűnöst, hanem csupán dialektikust, ehhez a természethez valót.

Értsék meg jól: a nyelv, a beszéd egy eszköz, amivel az ember kifejezi a gondolatait, érzéseit és szándékait. A nyelvnek hangképe és írásbeli képe van. Ha az ember a hangot vagy az írott képletet nem érti, akkor a nyelvtudományok a meglevő, vagy még feltalálandó módszerekkel elemezni tudják a hangképet vagy az írást, s így áttörhetnek a mögötte rejlő ötlethez. De kijelentjük, hogy ha a hangkép, vagy az írás nem nyújt, nem mond Önöknek semmit, akkor a kabalista, vagy más elemzésnek sem lesz eredménye.

Nézzük meg például a „Jézus” szót. Ha kabalisztikusan elemezzük, akkor „üdvözítőt” vagy „megváltót” kapunk.

A szellemileg „befalazott” ember számára ennek a névnek nincsen jelentősége, a benne levő mélységnek nincsen semmi értelme. Annak azonban, aki nyitva áll a Gnózis számára, nincsen a szóban és hangban egyetlen titok sem, amit még le kellene leplezni. Aki eljutott odáig, – az tud. Aki pedig még nem jutott el odáig, annak még nem is kell tudnia. Semmit sem tudna vele kezdeni, önző hencegésen kívül.

Hát nincsen-e sok rejtett értelem a szent beszédben? Persze hogy van, de ezt a rejtettet csak az tudja alkalmazni, akinek ez a legbensőbbjében lelepleződött. A szent beszéd (a szent írás) sok részlete tanító és tanítványai között lefolyt beszélgetés feljegyzése. Aki a törvény követelményeinek megfelelően tényleg tanuló lesz, az egyáltalán nem lesz hajlamos rejtett titkok kabalisztikus ellopására. A kabalisztikusan gyűjtött tudás cseppet sem magszabadító. Nem az a bölcsesség, mely minden észt felülmúl. Ha Önök bejárják az ösvényt, akkor mindent ingyen, ajándékba kapnak, s a hangképben és az írásban már csak az ajándékba kapott dolgok bizonyítékát fogják megtalálni és látni.

Így felmerülhet a kérdés, hogy van-e a szent beszédnek egyáltalán értelme. Csak akkor van értelme, ha be tudja tölteni a rendeltetését. A szent beszéd szerzői arra hivatottak, hogy a dialektikus embert felrázzák és a Gnózishoz vezessék, azzal, hogy a szavak túlságos bősége nélkül, közvetlenül leplezetlen valóságában támadják meg őt.

Amikor ez történik, mint a hegyi beszédben, vagy Pál leveleiben, akkor senki sem óhajt kabalista elemzést. Amikor Jézus, az Úr, meszelt sírokról beszél, melyek kívülről szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal vannak tele, akkor ezt a legegyszerűbb ember is megérti, olyan jól, hogy jobban már nem is lehet.

Kötelességünk az Önök figyelmét még egy félreértésre felhívni, mely összefügg az előbbiekkel.

A Gnózis követei ugyanazzal a hangképpel és írással ugyanakkor az emberek különböző csoportjaihoz fordulnak. Nem különböző népjellegű, vérállapotú vagy tudatszínvonalú csoportokhoz, hanem olyanokhoz, amelyek a keresve gondolkodó életnek különböző spirálisain vannak. E csoportok mindegyike azt veszi ki a hang és írásképletből, ami neki szól. Ezért jócskán értelmetlen dolog egy másik csoporthoz tartozó embert zaklatni olyan hívó hanggal, ami nem neki szól, s így neki nem is segíthet. Ezért tartják fátyolosnak, ami nem Önöknek szól, azt nem értik – és nem is kell megérteniük.

Inkább arról gondoskodjanak, hogy a lefátyolozottat ne lopják el ésszel, ne utánozzák misztikusan, ne próbálják meg okkultan megragadni. Az olyan Gnózist nem Önöknek szánták, s ha mégis kisajátítják, akkor ólomsúllyá és megemészthetetlen eledellé válik.

A Gnózis minden emberhez az ő számára érthető nyelven közeledik, mindenkinek megmutatja az ösvényt, s mindenki csatlakozhat hozzá önkéntelen, intelligens cselekedettel.

Fama Fraternitatis R. C.

 

Miután az egyetlen-bölcs és kegyelmes Isten napjainkban kegyelmével és jóságával olyan bőségesen elárasztotta az emberiséget, hogy a belátás, ami a Fiát is meg a természetet is illeti, egyre mélyebb lesz, joggal beszélhetünk boldog időszakról, melyben nem csak a világ rejtett és ismeretlen felét hagyta megtalálni és megnyilatkozni, a természet sok csodás és soha nem látott művét és teremtményét mutatta meg, hanem azonkívül nagyon megvilágosult és okos embereket élesztett, akik az elfajult és tökéletlen művészetet részben újra helyreállították, hogy az ember végre mégis megértse nemességét és dicsőségét, és belássa, hogy miért neveztetik mikrokozmosznak, s mire képes művészete a természetben.

 

Fama Fraternitatis

 

1. A világ ismeretlen fele

A Rózsakereszt magasztos Rendjének Fama Fraternitatiszát nem szabad úgy látnunk, mintha ezzel a szerzet létezését akarnák közzétenni, vagy mint történetének rövid, de nagyon lefátyolozott áttekintését, melyet valami kiválasztott csoportnak szántak. A Fama egy mágikus erőképlet, mágikus erővonalak szerkezete, amelyek mentén és segítségével az emberiség és a világ fejlődése megy végbe.

A Fama szövege, néhány, aránylag csekély kihagyással hiánytalanul maradt ránk, s úgy látszik eljött az idő, vagy többé-kevésbé megérett arra, hogy a Rózsakeresztesek Rendjének e nagyszerű szellemi hagyatékát megismerjék, csodás mélységei feltűnjenek, s ezekkel a mágikus erőkkel dolgozzunk, hogy az emberiség úttörőit új feladatra készíthessük elő.

A Fama tehát azt mondja:

‘’Miután az egyetlen-bölcs és kegyelmes Isten napjainkban kegyelmével és jóságával olyan bőségesen elárasztotta az emberiséget, hogy a belátás, ami a Fiát is meg a természetet is illeti, egyre mélyebb lett, joggal beszélhetünk boldog időszakról, melyben nem csak a világ rejtett és ismeretlen felét hagyta megtalálni és megnyilatkozni, a természet sok csodás és soha nem látott művét és teremtményét mutatta meg, hanem azonkívül nagyon megvilágosult és okos embereket élesztett, akik az elfajult és tökéletlen művészetét részben újra helyreállították, hogy az ember végre mégis megértse nemességét és dicsőségét, és belássa, hogy miért neveztetik mikrokozmosznak, s mire képes művészete a természetben.”

Ha ezekkel a szavakkal kimondottan modern korszakunkról beszélnénk, s erről az örömteli trombitaszóról azt állítanánk, hogy éppen a mi időnkben nagyon is aktuális, akkor Ön a csodálkozástól vagy bosszúságtól a fejét csóválná, vagy hevesen tiltakozna. Mégis szuperrealisztikusnak merészeljük nevezni őket, s ekként közölni a világgal, ennek minden következményével együtt. Olyan következményekkel, melyek esetleg azt eredményezik, hogy az úttörők csoportja növekvés helyett érezhetően megcsappan.

Mert ki merészelné az elfajulásnak és az általános hanyatlásnak ebben a pokoli időszakában azt állítani, hogy az egyetlen-bölcs és kegyelmes Isten az emberiséget az utóbbi időkben elárasztotta a kegyelmével és jóságával?

Nem tökéletes bolondság-e az ilyesmi, s nem valószínű-e, hogy az ilyen véleményt hangoztató szerző egyszerűen őrült? Aki ilyesmit hirdet, azt csak kinevetni lehet!

Ezen kívül mennyire nyilvánvalóan hiányzik a szeretet.

Ki merészel ujjongani az atomrakéták és hadi támaszpontok tömkelegének láttán, amelyeknek a világ úgynevezett békéjét kell fenntartaniuk? Ki merészel az örömtől kurjongatni, amikor a fiatalság félresikerült, s a huligánságban, a szívük ürességében és kétségbeesésében, minden szívmelegítő impulzus hiánya következtében nem talál valamirevaló életcélt? Ki merészel kurjongatni a kihágások és erőszak növekvő áradata láttán, mely feltartóztathatatlanul árasztja el a világot? Ki merészel ebben a koromsötét éjszakában valahol is világosságot gyanítani?

Az ilyen embernek nincs szíve. Ismert jelenség, hogy a rózsakereszt tanulójának a szív és a szeretet hiányát vetik szemére. Ez történelmi eledel; mindig is ezt kaptuk.

Nos, egy ilyen ember ír a kegyelemről és jóságról, mellyel Isten éppen a mi korszakunkban árasztotta el olyan bőségesen a világot és az emberiséget. Ez az ember tehát az Úr jókedvének esztendejét hirdeti.

Mert a kegyelemnek és a jóságnak ez az áradata nem természetösztöneink serkentésének érdekében jön el, nem kultúránk roskatag falainak tatarozására való, hanem arra a tényre vonatkozik, hogy az egészen új erőkisugárzás által egyre közeledünk Jézus Krisztus és a természet teljes ismeretéhez.

Azok a tanulók, akik a gnosztikus Szellemi Iskola fejlődését 1934 óta közelről kísérhették figyelemmel, tudják, hogy a rózsakereszt több munkatársa nagyon jelentősen hozzájárult egy teljesen új teológiához, teljesen új krisztológiához, amit most sokféleképpen felajánlanak fel korszakunk kutató emberiségének.

Minden megszabadító ezoterikus ismeret újjászületett, és az emberiség megváltó útjára vonatkozó jónéhány új belátás és tény töltötte el és tisztította meg a belső Tan eddigi alapjait. Ahol azelőtt azt lehetett hinni, hogy a teljes kinyilatkoztatás előtt állunk, ott is sok minden elveszítette a csillogását, mert most más, nagyobb összefüggésekben látjuk azokat.

A megújulásnak ez a fényes hulláma, fellépése kezdetén, nagy nyugtalanságot kelt a kutató embernél, a kezdő tanulónál, mert ezek sem szívesen adják le, amit birtokuknak véltek; de a kiterjedő világosság, ami eléjük tárul, hivatásukhoz tereli őket. Oda haladnak tovább, ahová a szellem küldi őket.

Ne gondolja azonban, hogy az erőáramlatnak e heves kisülésében szellemi zűrzavar, szellemi kalózkodás fejlődhet ki, hogy mindenféle meggondolatlan tanokat lehetne a gnoszticizmus címkéjével ellátni.

Az erőáramlat, holott feltartóztathatatlanul folyik, s mindent magával ragad, ami a hullámaira bízza magát, mégis szentelt medrében marad, van forrása, melyből ered, és célja, amelyhez siet. Itt az erőknek egy bizonyos minőségű, bizonyos rezgésű hullámáról van szó. Csak azok lesznek vele polaritásban, akik és amik részt vesznek ebben a minőségben, ebben a rezgésben, ami tehát ugyanabban az irányban mozog.

E megújító megnyilvánulások eredete és célja a világ világosságán, Jézus Krisztuson, úgymint Istennek az emberiséggel és a világgal kapcsolatos tervének kinyilatkoztatásán, a tökéletes természeten alapul.

Minden gnosztikus tan (és e bölcsesség prófétái ezt nagyra becsülik) teljes mértékben bizonyítható a mindenség jelenségeivel, a logika törvényeivel, az élet gyakorlatával, és mindenekelőtt Isten beszédével, a bibliával.

Ezeket az új tanokat sok munkatárs tapasztalata és közleménye is bizonyítja, akik a világ legkülönbözőbb tájain laknak, s egymásról, a többieknek a kémiai, anyagi világban való tartózkodásáról, létéről semmit sem tudnak.

Az új tanok mögött továbbá hatalmas dinamika rejlik, ragyogó meggyőződés, átható erő, amit az ösvény sok ellensége saját kárára tapasztalt.

Biztosítjuk Önt arról, hogy kijelentéseink biztonsága tudásból és hitből ered: tudjuk, hogy miről beszélünk.

Nem a tudás magasztossága miatt írunk, hanem hogy Önt is belevonjuk az Istennel való közösségnek ebbe az áramlatába, mely Jézus Krisztusból, Urunkból fakad, és tovább áramlik az Egyetlen és abszolút célhoz: a világgal és emberiséggel kapcsolatos istenterv betöltéséhez, a csodás Új Jeruzsálem felépítéséhez, melyet Krisztusban megtisztult emberfejeknek, emberszíveknek és emberkezeknek kell megalkotni.

És kimondhatatlanul elragadtató érzés közelebb hatolhatni ehhez a tökéletes ismerethez.

E tökéletes ismeretekről felvilágosítással kell szolgálnunk. Meg kell figyelni, hogy a rózsakeresztesek sohasem tesznek és tettek kísérletet ezeknek az ismereteknek a körülírására vagy meghatározására. A Fama szavai, hogy „a belátás egyre mélyebb lesz” szintén azt bizonyítják, hogy itt a fejlődés örök folyamatáról van szó, s hogy teljességgel lehetetlen folyamat valamelyik fázisában azt mondani: itt van, és így van.

A rózsakeresztesek ezért soha nem is tettek mást, mint hogy e tökéletes ismeretek tulajdonságairól beszéltek, s megmutatták, mi a hatásuk az ezekben a tulajdonságokban rejlő erőknek, s hogyan lehet alkalmazni őket.

Ezoterikus tudományok sok szerzője esett tévedésbe, hogy az egyetemes bölcsesség bizonyos nézeteit annyira kikristályosította, hogy úgy látsszon, mintha tanaiknak nem lenne szükségük bizonyítékokra.

A rejtélyek, a misztériumok kutatói újra meg újra áldozatul estek ezeknek a körülményeknek.

Ahol szükséges volt bizonyos tant magyarázatokkal ellátni, ott az elködösítés módszerét alkalmazzák, mégpedig úgy, hogy az avatatlanok ne értsék meg a belső szándékot, s így ne kapaszkodhassanak bele valami gondolati kristályosodásba.

Ennek a módszernek magasztos példája a biblia.

Most az olvasó azt az ellenvetést teszi, hogy a bibliát olykor nagyon negatív módon használják vagy idézik. Erre azt kell felelnünk, hogy a bibliát csak ott használják negatív módon, ahol hatalmas követelményeit túlságosan életbevágónak tartják. Minden komoly ember, hagyományos vagy ezoterikus, aki többé-kevésbé előrehaladott belső nemessége következtében a bibliához folyamodik, ezt azért teszi, hogy életmódját ráhangolja e könyv beszédére, és ebből meghallhassa az üdvösség szavát.

Az egész Fama Fraternitatisban sem találunk sehol sem ezoterikus-tudományos fejtegetéseket, hanem inkább, és nagyon is világosan erővonalakat, melyek összekapcsolnak minket a teljes ismerettel, ha igaz élettel rájuk tudjuk hangolni magunkat.

Ez az ismeret aztán teljesen egyéni, s az ember nem képes ezt olyanoknak továbbadni, akik nincsenek vérközösségben velünk. Akik a látnokkal egyenlő vérrendhez tartoznak, azok segíthetnek egymásnak mindannak az elrendezésénél, ami tudomásukra jut. És ezekkel a kincsekkel eltelve, kivonulhatnak munkájukhoz az élet minden területére. Kincseikkel tehát sohasem fognak felvágni; ennek nem is lenne semmi értelme, azonkívül nagyon veszélyes is lenne. Mert az ellenség mindig konkolyt hint a búza közé, és állandóan keresik az olyanokat, akiken még lehetne valamit keresni.

Most pedig, a mai időkben, amikor az emberek számtalan alapvető tévedése bebizonyosodik és megbosszulja magát, Isten jósága következtében a kutatók, keresők szorosabb kapcsolatba kerülhetnek az Isteni Igazság forrásával, hogy a fokozódó elfajulással és elhalással szemben a világosság és a világosság ereje is fokozódjon.

Ezért tanúskodunk tehát túláradó boldogságunkról, hogy Isten nem csak a világ rejtett és ismeretlen felét hagyta megtalálni és megnyilatkozni, hanem a természet sok csodás, és soha nem látott művét és teremtményét is megmutatta. Ezért tanúsítjuk, hogy ezen megnyilvánulások miatt az emberben, személyes fejlődése szerint, le van fektetve a lehetőség, hogy a dolgok kiélesedésének eljövendő időszakában az ellenségnek ellentálljon. Ezért tanúsítjuk azt is, hogy emberek fognak közülünk felállni, és a nagy megújítási folyamatokon erősen buzgólkodni.

Miért? Hogy az embereknek több kenyerük legyen? Vagy hogy szabadon élhessenek természetösztöneiknek?

Nem, ezzel a munkával minden embernek meg akarják mutatni az ő nemességét és dicsőségét, és meg akarják értetni vele, hogy miért neveztetik mikrokozmosznak, az Atya tükröződésének, aki egyszer azt mondta: „Teremtsünk embert a mi képünkre és a mi hasonlatosságunkra”.

Ezt a nagy művet azért rendelték el, hogy minden embernek megmutassák, hogy mire képes a művészete, belső képességei a természetben, hogy mire képes a bele ültetett istenerőkkel.

Veszi észre, hogy a társadalmi, gazdasági és politikai irányzatok, amelyekért annyian kardoskodnak, ezen éppúgy lesiklanak, mint az Ön elferdült életvalóságának nézetei és részletei, s hogy a rózsakeresztes tanuló mindezzel nem akar foglalkozni, nem akar benne résztvenni, habár ott van Önök között, ott akar lenni, mint olyan ember, aki szolgál?

„A világ ismeretlen és rejtett fele.” Miért részesülünk ebben az ismeretben, ha közeledünk Jézus Krisztushoz?

Mert ez az Isten Istenből azt parancsolja nekünk, hogy kövessük, s az általa mutatott ösvényre ösztönöz minket. Ha hallgatunk erre az isteni felhívásra, akkor fel is szerelnek minket az útra. Akkor megnyílik számunkra a teljes ismeret, mint a felkelő Nap világossága, s mi belépünk ennek a jelenségvilágnak a hátterébe, ellenpólusába, hogy az eredetnek abban a világosságában megismerjük ennek az oldalnak a rettenetes elfajulását és ennek az okait.

„A természet csodás, és soha nem látott műveit és teremtményeit.” Miért részesülünk ezekben az ismeretekben, ha közeledünk Jézus Krisztushoz?

Azért, hogy ismerjük Isten tervét, mely a világ ismeretlen felében, isteni gondolati orma képében úgy sugárzik, mint valami világosság-szökőkút; hogy tehát ne csak a világ emez oldalának hiányosságait és ennek okait ismerjük, hanem ugyanakkor teljesen világosan belássuk, hogyan lehet ezeket a hiányokat kiegészíteni, s hitszegő okait eltávolítani.

Ezért lesz, hogy nagyon megvilágosult és okos emberek fognak munkálkodni, akiket megáldottak ezzel a bölcsességgel, mely Krisztusban született, hogy világunkat megújítsa Isten követelménye szerint, a nyelv szerint, amit a világ ismeretlen felében beszélnek.

Ez tehát a mi boldogságunk, hogy erősnek tudjuk magunkat ebben az új történésben. Az Úr jókedvének esztendejét hirdetjük.

„Örvend a puszta és a kietlen hely,

örül a pusztaság, és virul, mint a rózsa.

A vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak.

Akkor kitör az öröm, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben.”

Ezt az alakulást azonban mindenekelőtt ne olyan folyamatnak nézze, ami az emberen kívül megy végbe. Minden ember részt kap, hatásos részt kap a nagy dolgokból, amik megtörténnek, sőt, részt kell vennie bennük.

Vérünk állapota, lelkünk életének anyaga, melyben lényünk minden tényezője megtalálható, helyzetünk meghatározására ösztönöz minket; és e helymeghatározás alapján ki kell ontani ezt a vért, hogy a dolgok megtörténjenek, amelyeknek sürgősen meg kell történniük.

Az állatember, amelyik orgiáit a koncentrációs táborok vérbunkerjeiben ünnepli;

a szenvedélyvulkán, ami a szerelemösztönben éli ki magát;

a kereskedő, aki kultúránk hiányosságain keres;

az annyira jólelkű, humánus hölgyek és urak kandallójuk mellett a karosszékeikben;

életvitelükkel, vérösztöneikkel mind csak meggyorsítják a nagy folyamatot. Az ő bukásuk a világosság feltámadását fogja jelenteni.

Emberi mibenlétük miatt, az Atya vérével való kapcsolatuk miatt még az afrikai bennszülöttek és a borneói fejvadászok is hozzájárulnak a dolgok kifejlődéséhez.

Mérhetetlen jajgatás és a megváltásért való rettentő és fájdalmas esedezés fog viharként kitörni. De mindenkinek követni kell, kell, vére rendeltetését.

Mi pedig az Úr jókedvének esztendejét hirdetjük.

Te jó ég! Micsoda őrület!

Hirdetjük ezt az őrületet, mert Ön a kényelmet szereti, és emiatt, meg a gyávasága és a kispolgári beállítottsága miatt semmit sem tud magas nemesi rangjáról és értékességéről.

Mások egy új életközösségen dolgoznak, olyan csodáson, hogy Ön azoknak az első betűit sem tudja kinyögni.

Ez a tevékenység azonban más vérontást, másfajta munkát követel: mindennapi áldozatot. És ezek, akik az új vérközösséghez tartoznak, az Ön jövőjét építik!

Ahol nemsokára mennydörgésszerűen tör ki a halál kiáltása és a földet könnyek itatják át, ott mégis felcsendül az új építők örömteli dala, mert az egyetlen-bölcs és kegyelmes Isten napjainkban kegyelmével és jóságával olyan bőségesen árasztotta el az emberiséget, hogy Fiának, Jézus Krisztusnak és a természetnek egyre tökéletesebb ismeretéhez jutunk el. És ezért:

Az Úr jókedvének esztendejét hirdetjük!