A Rózsakereszt Szerzetének hitvallása

Jan van Rijckenborgh

A Rózsakereszt Szerzetének hitvallása

A Confessio Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése

I. A Rózsakereszt Szerzetének hitvallása

Confessio Fraternitatis R.C.

A Rózsakeresztes Szerzet hitvallása

Európa tudósainak
Üdv az olvasónak!

Meggondolásaink magyarázataként, konfessziónk szövegében harminchét érvet tárunk eléd kedves olvasó. Ezekből választhatsz magadnak, megvizsgálhatod és megítélheted őket, elgondolkodhatsz azon, vajon eléggé neked szólnak-e? Erre az alaposságra azért van szükség, mert olyan dolgokról szeretnénk meggyőzni, melyek még nem váltak láthatóvá. Ha aztán a nap teljes fényében megjelenik, próbálkozó magyarázkodásaink miatt bizonyára szégyenkezni fogunk. Ahogyan pedig manapság a pápát bátran nevezhetjük antikrisztusnak – ami régebben főbűnnek számított volna –, úgy amit itt lefátyolozva és habozva közlünk, azt a jövőben örömrivalgással és bizonyossággal jelentjük majd be.

Hogy ez hamarosan megtörténjen, azt kívánd szívből mivelünk kedves Olvasónk!

A Rózsakereszt Szerzete

Amit Szerzetünkről hallottatok a Rózsakeresztesek Fámája, kiáltványa révén, ó halandók, azt ne tartsátok se meggondolatlanságnak, se koholmánynak. Mert Jehova az, aki az immár ingadozó, és jelen korszaka tekintetében csaknem befejeződött világ természetének folyását visszafordítja a kezdetéhez, s amit azelőtt nagy erőfeszítéssel és fáradhatatlanul kerestek, most megjelenteti mindazoknak, akik nem is sejtették. Felajánlja azoknak, akik jóakaratúak, azokra pedig, akik nem akarnak, rákényszeríti, hogy a jók megkapják, ami az emberi életet megkönnyíti, valamint a fenyegető vihar erejét megtöri, a gonoszok pedig megkapják, ami a bűneiket és a sebeiket szaporítja.

Az a tervünk azonban, amellyel fenséges Atyánk határozatát kivitelezzük, reméljük hogy a Fámából eléggé világossá vált. Azt is látjátok, hogy nem gyanúsíthatnak minket semmiféle eretnekséggel vagy államellenességgel, mivel elítéljük és utáljuk a kelet és a nyugat (vagyis: Mohamed és a pápa) Jézus Krisztus Urunkkal szembeni viselkedését, minden istenkáromlást. A birodalom fejedelmének azonban most felajánljuk imáinkat és titkos ismereteinket, ezen felül pedig mérhetetlen arany-kincsünket. Az a szándékunk, hogy a tudósok kedvéért részletesebben megmagyarázzuk, amit a Fámában esetleg túl röviden érintettünk, vagy meggondoltunk, mert idegen nyelven* nem lehet pontosan kifejteni. Ezzel azt reméljük, hogy a tudósok fokozottabb jóindulattal válaszolnak, és álláspontunk számukra hozzáférhetőbb lesz.

Lábjegyzet:

*A Konfessziót eredetileg latin nyelven adták ki

A filozófiát illetően ki kell jelentenünk, hogy beteg és javításra szorul. Ha a legtöbben – érthetetlen okokból – egészségesnek tartják is, számunkra kétségtelen, hogy már csaknem kilehelte a lelkét. Mindazonáltal a járvány kitörésének helyén a természet a gyógyszert is megjelenteti. Így a filozófia betegségi tüneteinek helyén hazánkban is megjelennek a gyógyulást elősegítő páratlan gyógymódok, melyekkel egészségessé válhat, a megújítandó világ számára pedig újnak vagy megújultnak tűnik.

Számunkra azonban nincsen más filozófia minden fakultás, tudomány és művészet csúcsán és betetőzésén kívül, amely a mi századunkban inkább teológiát és orvostudományt foglal magában, és a legkevésbé jogtudományt. Ez a filozófia a menny és a föld alaposabban meggondolt anatómiáját vizsgálja, vagyis egyértelműen kijelenti, hogy az ember mikrokozmosz, amelyből kiindulva a mérsékeltebb tudósok – ha elfogadják testvéri meghívásunkat – csodálatra méltó dolgokat fognak felfedezni nálunk, ami egészen más, mint amit eddig gondoltak, csodáltak és nyilvánosan hangoztattak.

III

Ezért, hogy röviden összefoglaljuk véleményünket, gondosan fáradoznunk kell azon, hogy a kiáltványunk feletti mindenféle csodálkozást eloszlassunk, és az egész világnak nyilvánvaló legyen: ilyen nagyszerű titkok nem értéktelenedhetnek el, és nem bolondság azokat a tömeg számára elérhetővé tenni.

Váratlan megnyilatkozásunk természetesen a legtöbb ember gondolatvilágát megzavarta, mivel a hatodik korszak csodáit még nem ismerik, a földi körforgásból pedig sem a jelent, sem a jövőt nem képesek leolvasni. Koruk szükségleteivel foglalkozva, vakon járnak a világon, s a legnagyobb világosságban is csak a tapintható dolgokban hisznek.

A fentiek első részével kapcsolatban az a véleményünk, hogy amit az emberi szellem az isteni kinyilatkoztatás, vagy az angyalok vagy szellemek segítségével felfedezett, vagy éles elmével, vagy hosszú megfigyelés tapasztalatai által kidolgozott és gyarapított, arra vonatkozóan Krisztián atyánk meggondolásai olyan jelentősek, hogy ha a mindenható Isten az egész irodalom pusztulását rendelné is el, azokból a meggondolásokból az utókor számára a tudományok új alapjait és az igazság új fellegvárát lehetne megépíteni. Ez pedig sokkal könnyebb lenne, mint az itt alaposan elodázott formában hátrahagyott építmény telkét bővíteni, kamráiba világosságot ereszteni, ajtóit, lépcsőit és más részeit a mi elképzeléseink szerint megmásítani.

Hogyan is becsülhetnénk le az ilyen nagy dolgot? Még akkor se tehetnénk, ha csak tudomásunkra adták volna, pedig inkább századunk díszének szánták. Hogyan is találhatnánk örömmel vigaszra az egyetlen igazságban, amelyet oly sok halandó kutat számtalan kerülőúton és útvesztőben, ha Isten azt akarta volna, hogy a hatodik lámpás csak nekünk világítson? Nem elégedhetnénk-e meg azzal, hogy sem éhségtől, sem szegénységtől, sem betegségtől, sem az öregkori legyengüléstől nem kell félnünk? Nem lenne-e nagyszerű úgy élni, mintha a világ teremtésétől fogva a világ végéig élnénk? Úgy élni egy adott helyen, hogy viselkedésüket és terveiket sem a Gangeszen túl lakók, sem a peruiak nem tudnák eltitkolni? A könyveket pedig úgy olvashatnánk, hogy érthetnénk, és semmit el nem felejtenénk, amit a múlt, a jelen és a jövő összes könyve tartalmazott? Úgy énekelni és zsolozsmázni, hogy sziklák helyett drágaköveket és az állatok helyett a szellemet vonzhatnánk, s hogy Plútó, az alvilág ura helyett a Föld leghatalmasabb urát mozdíthatnánk meg?

Ó, halandók, Isten határozata egészen más, s szerencsétekre rendeltették el, hogy Szerzetünket ebben az időszakban terjesszük, és testvéreink számát gyarapítsuk. Mi, akik ekkora kincseket semmiképpen sem az érdemeink, reményeink vagy elvárásaink miatt kaptunk, örömmel vállaljuk mindezt, és olyan lelkiismeretesen fogjuk kivitelezni, hogy gyermekeink – mert néhány testvérünknek már vannak – sírása sem zavar majd minket, mivel tudjuk, hogy ezek a váratlan javak nem örökölhetők, és át sem ruházhatók bárkire.

Nem haragszunk, ha valaki a második résszel (III. fejezet) kapcsolatban óvatosságot követel, amiért kincseinket oly bőkezűen és válogatás nélkül osztogatjuk, s a jókra, a műveltekre és a vezető személyiségekre egyáltalán nem fordítunk több figyelmet, mint a népre és a közönségre. Ez a szemrehányás persze nem jelentéktelen, de kijelenthetjük, hogy titkainkat nem terjesztjük nyilvánosan, habár a közönség füle hallatára öt nyelven harsog. Egyrészt, mivel tudjuk, hogy a buták rá sem hederítenek, másrészt mivel az érdeklődő érdemességét nem a tudásszomjához, hanem a mi kinyilatkoztatásainkhoz mérjük.

A méltatlanok bárhogyan kiabálnak, bárhogyan kínálják magukat, Isten úgy igazította meg a mi fülünket, hogy ne hallgassunk rájuk, s felhőivel úgy vett körül és véd minket, hogy szolgáit semmiféle hatalom sem fenyegetheti, és nem kerülhetünk az emberek szeme elé, ha csak néhányan nem szereztek maguknak sas-szemeket.

A Fámát egyébként mindenkinek az anyanyelvén kellett kiadni, hogy azok se maradjanak ki, akiket, habár nem olyan járatosak a tudományokban, Isten mégsem zárt ki több fokozatot ismerő Szerzetünk boldogságából. Így Damkar város lakói a többi arabtól alaposan különböző államrendben élnek. Ezért kormányoznak itt bölcsek, és a király megengedte nekik, hogy más törvényeket hozzanak. Ebből Európában is bevezetünk valamit (amelyet Krisztián atyánk dolgozott ki, s tőle kaptunk) mihelyt elengedhetetlen előzménye bekövetkezett.

Ekkor félreérthetetlenül és teljes hangerővel felharsan majd trombitánk: mint mondtuk, mihelyt az, amit most csak néhányan suttognak, és az eljövendők, amiket most rejtélyes utalásokkal lehetőleg lepleznek, a Földet nyilvánosan eltöltik majd. Ahogyan a pápát is sok jámbor ember vonta kétségbe és támadta meg titokban a kényurasága miatt, s félénk szidás után most Németországból (Luther) nagy erővel döntötték le a trónjáról és taposták meg, úgy végleges bukását a mi korunkra halasztották, amikor tapasztalni fogja az oroszlán mancsainak széttépő erejét. Ekkor a pápa bömbölésének egy új hang fog véget vetni. Tudjuk, hogy ez Németország sok tudósának lett már világos, amit viselkedésükkel és csendes helyeslésükkel bizonyítanak.

Megérné a fáradságot, hogy megvizsgáljuk és kikutassuk az 1378 óta, Krisztián atyánk születése óta eltelt időszakot, hogy életének százhat esztendeje alatt mi mindent látott a világ változásaiból, s megboldogulása után mennyi tapasztalatot hagyott atyáinkra és miránk.

A keretek szűkössége azonban, amelyre magunkat szorítottuk, arra késztet, hogy mindarról máskor adjunk hírt. Akik nem veszik semmibe megjegyzéseinket, azoknak elég lesz az, amit megemlítettünk, mert ezzel megteremthetik a velünk való szorosabb kapcsolat feltételeit. Bizony, akinek megadatott, hogy Isten magasztos jeleit – amelyeket a világ épületeire írt fel, s amelyeket a birodalmak változásánál sorra ismételget – vizsgálhassa, aki ezeket olvashatja, és ezekből tanulhat, az attól függetlenül, hogy pillanatnyilag tudatában van-e vagy sem, valójában már hozzánk tartozik.

Ahogyan tudjuk, hogy meghívásunkat komolyan veszi, úgy részünkről minden csalást kizárunk, és semmi bizonytalant nem ígérünk, nem fogunk gúnyt űzni őszinteségéből és elvárásaiból, ha a titoktartás pecsétje alatt jön hozzánk és keresi a kapcsolatot. Az álnokoknak és csalóknak azonban, akik másra vágynak, nem a bölcsességre, azoknak határozottan kijelentjük, hogy nem veszejthetnek el minket, és Isten határozata nélkül semmire sem kényszeríthetnek. Ellenkezőleg, az ilyeneket a Fámánkban feltüntetett komoly veszély fenyegeti: szentségtelen terveik saját fejükre fognak omlani.

Kincseink pedig változatlanul és érintetlenül a mieink maradnak, míg az oroszlán fel nem áll, hogy joggal magáénak követelje, megkapja és felhasználja birodalmának erősítésére.

VII

Így tehát, ó halandók, ki kell jelentenünk, hogy Isten – határozata szerint – a világnak, amely nem sokkal azután elpusztul, visszaadja az igazságot, világosságot és dicsőséget, melyet Ádámmal az ember nyomorúságának enyhítésére kivonultatott a paradicsomból. Ezért szükséges, hogy csökkenjen a hamisság, a sötétség és kötöttség, ami a Föld haladó forgása folytán beleivódott a tudományba, a cselekvésbe, a kormányokba és emberekbe, s ezeket nagyobbrészt elsötétítette.

Ezzel a vélemények, hamisítások és tévtanok végtelen sokasága keletkezett, melyek még a belátó emberek számára is megnehezítették a döntést, mivel a filozófusok véleményeinek és a tapasztalatok valóságának ellentmondása zavarba hozta őket. Ha majd ez mind, ahogyan bizton reméljük, egyszer befejeződik, s ezzel ellentétben mindig az egyetlen, szakadatlanul állandó irányvonalat látjuk, akkor a köszönet ezért a munkatársaknak jár, de az oly jelentős mű egészét áldásos korszakunknak tulajdoníthatjuk.

Ahogyan elismerjük, hogy meggondolásaival sok kimagasló személy járul hozzá az eljövendő helyreállításhoz, úgy semmiképpen sem merjük magunknak tulajdonítani a dicsőséget, hogy ily nagy feladatot egyedül mi kaptunk. Inkább arról kell tanúskodnunk megváltónk, Krisztus szelleméből, hogy előbb fogják a kövek felajánlani magukat, mint hogy az isteni határozat végrehajtóiban hiány legyen.

VIII

Határozatának bejelentésére Isten már követeket küldött csillagok képében, amelyek a Kígyó és a Hattyú (csillagkép) formájában megjelentek, és magasztos határozatának valóban nagy jeleiként annyit taníthatnak, amennyit az Ő rejtett írásából az emberi szellem egyáltalán felfedezhet. A természet könyve mindenki számára nyitva áll, és feltárul akkor is, ha csak kevesen tudják olvasni vagy megérteni.

Ahogyan az emberi fejben két szerv van a halláshoz, kettő a látáshoz, kettő a szagláshoz és egy a beszédhez, és a fülektől hiába követelnénk beszédet, a szemektől hiába a hallást, úgy megvolt az ideje a látásnak, volt időszaka a hallásnak és a szaglásnak is. Már csak az van hátra, hogy a lerövidített idők gyorsulásában a nyelv is teljes mértékben megtiszteltessék, hogy amit egykor látni, hallani és szagolni lehetett, az végre kimondassék. A megmérgezett, és kábító poharából ivott világ pedig, miután kialudta bódulatát, kora reggel, nyílt szívvel, hajadonfőtt és mezténláb, vidáman és határozott léptekkel megy majd a felkelő nap elé.

Ahogyan Isten ilyen jeleket, sőt ábécéjét szórta tarkán a szentírásba is, úgy véste bele világosan a csodaművébe, az egek, a földek és az élőlények alkotásába is. Ekként, a csillagászokhoz hasonlóan, akik előre látják a nap- és holdfogyatkozásokat, mi is előre felismerjük az egyház elsötétedését, valamint azt is, hogy meddig fog fennállni.

Mi is teljes egészében ilyen betűkből vettük mágikus írásunkat, hogy új nyelvet állítsunk össze belőle, mellyel kifejezhetjük a dolgok lényegét. Emiatt nem lenne csoda, ha a többi nyelvet nem beszélnénk oly kifogástalanul, mivel azt is tudjuk, hogy ezek a nyelvek nem tűnnek a bábeli nyelvzavar által meggyalázott Ádám vagy Hénoch nyelvének.

Annyit azonban el kell mondanunk, hogy amíg néhány sastoll valamelyest utunkat állja, addig a szent Biblia kizárólagos, fáradhatatlan és szüntelen olvasását ajánljuk. Ha ez a könyv valakinek nagyon tetszik, akkor tudja meg, hogy szerzetünkhöz közel került. Ahogyan ez képezi a mi szabályainkat, s a világ nagy csodaművében egyetlen betű sincsen, melyet ne véstünk volna az emlékezetünkbe, úgy azok állnak hozzánk a legközelebb, s azok a hozzánk hasonlók, akik ezt a páratlan könyvet teszik életük irányvonalává és mértékévé, valamint tanulmányaik és az egész emberiség útikalauzává.

Ezektől nem azt várjuk, hogy a szájuk szüntelenül harsogja, hanem hogy megfelelő módon közvetítsék az értelmét az emberiség minden korosztályának. Mi ugyanis nem szoktuk az isteni bölcsesség beszédét úgy elcsépelni, ahogyan az írás magyarázóinak végeláthatatlan sokasága, akik miatt egyesek az irányzatuk véleményéhez ragaszkodnak, mások meg hagyományos gonoszsággal viccelődnek a viaszként gyúrható íráson, amit teológusok, filozófusok, medikusok és matematikusok is tetszés szerint akarnak a szolgálatukba állítani.

Inkább kötelességünk arról tanúskodni, hogy a világ kezdete óta sem ajándékozták meg az emberiséget a Bibliánál nagyszerűbb, csodálatra méltóbb és áldásosabb művel. Áldott, akinek van, áldottabb, aki olvassa, a legáldottabb pedig, aki alaposan ismeri. Aki azonban megérti, és aszerint cselekszik, az hasonlít Istenhez a legjobban.

Amit pedig Fámánkban a fémek átváltoztatásával foglalkozó csalókkal szembeni haragunkról és a legnemesebb gyógyszerről mondtunk, az nem úgy értendő, hogy Istennek egy ilyen rendkívüli ajándékát lebecsüljük. Mivel azonban ez az ajándék nem közvetíti szüntelenül a természet ismeretét, a filozófia viszont úgy ezt is és a természet más csodáját is megmutatja, nálunk a filozófiai ismeret rendszere áll előtérben, s a kitűnőbb értelmeket nem a fémek kivonatolására, hanem a természetkutatásra hívjuk fel.

Telhetetlen az olyan ember, aki számára sem szegénység, sem betegség nem jelent veszélyt, aki az emberek közül kiemelkedett, uralkodik azon, ami mást kínoz, és bajba kever, és mégis visszatér természete csekélységeihez, építkezik, háborút szít, elbizakodott és féktelen, mert azt hiszi, hogy van elég pénze, és ezüstje kimeríthetetlen forrásból buzog.

A legfőbb Kormányzó azonban másképpen akarta: az alázatosoknak dicsőséget készít, az öntelteket pedig sötétséggel veri: a hallgatagokkal az angyalait hagyja beszélni, a fecsegőt pedig a magányba sodorja. Ez a büntetés jár a római csalónak is, aki istenkáromlásait továbbra is tele szájjal ontja a Krisztusra, s hazugságait azon a napvilágon sem hagyja abba, amin az ő odúit és földalatti búvóhelyeit Németország leleplezte, úgy hogy most betelt a mérték, és úgy látszik, megérett az akasztófára.

Egyszer azonban eljön a nap, amikor ez a kígyó abbahagyja a sziszegést, s háromszoros koronája semmivé foszlik. Erről nyíltabban fogunk beszélni, mihelyt összejöttünk.

XII

Konfessziónk végén továbbá arra is rá kell mutatnunk, hogy az ál-alkimisták iratai közül, ha nem is mindet, de a legtöbbet el lehet dobni. Számukra csak játék, ha a jelentéktelen dolgok érdekében visszaélnek a Szentháromsággal, vagy jó vicc, amikor az embereket furcsa ábrákkal és sötét megjegyzésekkel csaphatják be. Kétségtelenül kedvez nekik a hiszékenyek kíváncsisága. Korszakunk sok ilyen szélhámost szült, közéjük tartozik az „amfiteátrum” egyik kitűnő színésze is, aki mesterien ért az emberek becsapásához.

Az emberi boldogság ellensége így hint konkolyt a jó vetés közé, hogy nehezebb legyen megtalálni az igazságot. Pedig az igazság egyszerű és leplezetlen, míg a hazugság pompásan fel van ékesítve, és tele van aggatva az isteni igazság és az emberi bölcsesség töredékeivel.

Tartsátok távol magatokat ezektől a dolgoktól, ti, akiknek van belátása, s jöjjetek menedékünkbe, mert mi nem a ti pénzeteket kéregetjük el, hanem mérhetetlen kincseket ajánlunk fel Nektek. Nem valami tinktúra feltalálásával pályázunk a vagyonotokra, hanem a mi vagyonunkban akarunk részesíteni Titeket is. Nem adunk fel Nektek találós kérdéseket, hanem a hit-titkok egyszerű magyarázatára hívunk meg Titeket.

Nem a Ti soraitokba akarjuk felvétetni magunkat, vagy nem Tőletek akarjuk elfogadtatni magunkat, hanem meghívunk a mi fejedelmi házainkba és palotáinkba, amelyekre – ha ezt még nem tudnátok – nem a pompa kedvelése, hanem Isten szelleme késztet, kiváló atyánk hagyatéka ír elő, s amelyre az idők köteleznek minket.

XIII

Mint vélekedtek tehát, ó halandók, miután hallottátok, hogy hittel valljuk a Krisztust, és a pápát elítéljük, hogy az igaz filozófiát nagyra becsüljük, emberhez méltó életet élünk, s hogy egyetértő közösségünkbe olyanokat hívunk meg, szólítunk fel, sőt tessékelünk be, akikre, mint miránk, Istenből ugyanaz a világosság árad?

Nem gondoltok-e arra, hogy tehetségeitek vizsgálata és a szentírásba való belátásotok átgondolása után végre megítéljétek, hogy a művészetekben mennyi tökéletlenség és összeegyeztethetetlenség van, s velünk együtt elgondolkozzatok ennek a gyógyszeréről, a tevékeny Istennek kezet nyújtsatok, s korszakunk követelményeinek engedelmeskedjetek?

Részesülni fogtok ennek a munkának a bérében, úgy, hogy mindenféle javakat, amelyeket a természet a föld minden részébe kiszórt, összekapcsoltok és egyesítetek magatokkal, hogy mintegy a Nap és a Hold központjában összegyűljenek. Ekkor ugyanis mindent kiűzhetnétek a világból, ami az emberi ismeretet elsötétíti, s ami a működését akadályozza, mindent feloszlathatnátok, ami különc és szertelen.

XIV

Akinek viszont az a sorsa, hogy csak a kíváncsiságát akarja kielégíteni, akit az arany csillogása csábít, vagy szókimondóbban: ti többiek, akik jóravalók vagytok ugyan, de a javaknak ily váratlan bősége dúskálásra, henyélésre, tékozló és pompakedvelő életre csábíthatna, lármátokkal ne zavarjátok a mi szent csendünket.

Gondoljátok meg, hogy van ugyan egy gyógyszer, amely kivétel nélkül minden betegséget elűz: de akiket Isten betegségekkel akar vezeklésre és bűnhődésre késztetni, azok az ilyen kedvező körülményekre nem jogosultak. Minket tehát, holott az egész világot gazdagítjuk, oktatjuk, és számtalan bajtól szabadíthatnánk meg, senki sem ismerhet meg Isten beleegyezése nélkül. Nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy javainknak Isten akarata ellenére örvendhetne valaki. Aki mégis erre törekszik, az inkább az életét fogja elveszíteni, hogysem a boldogságot megtalálni és elnyerni.

A Rózsakereszt Szerzete

II. A Confessio Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése

1. A világ helyreállítása

Confessio Fraternitatis R.C., VII. fejezet

1. A világ helyreállítása

Valljuk be őszintén, hogy a külszín hívei lettünk, nyugati kultúránk rendkívül felületes. Sem a ragyogó valóság szárnyaló magasságait nem birtokolja, sem mélyre nem hatol, és a benső életet is nélkülözi. A formát műveli, a külsőségeket kedveli, és a divatnak hódol. Az oly megszokott társadalmi szerkezet, az egész apparátus, kerekeivel és emelőivel, a világ egész bonyolult szervezete beteg, halálosan beteg, mert lelketlen, nincsen már lelke.

Az eszményiségnek megvannak a határai, és materializmussá, anyagisággá kristályosodott, melyet itt-ott, hébe-korba, egy-egy fonnyadt virág tarkít. A tudomány labirintusban tekereg, frontvonala tévúton bolyong, és a teológia hosszú évek óta olyannyira halott, amennyire az atlantiszi korszak veszett a régmúlt ködébe. A láthatáron újra meg újra felvillan a töviskoszorúsnak az arca, mialatt puskaporos füstfelhők gomolyognak az országok fölött. A templomok visszhangzanak a szólamoktól, amelyek egy ismeretlen Istent prédikálnak, valami Krisztusról dadognak, akit nem ismernek, nem élnek át, mégis nap mint nap keresztre feszítenek.

Az emberek szinte éjt nappallá téve keresik az igazságot, mégis és kezdettől fogva újra és újra ehhez a kultúrához csatlakoznak – holott ez kilátástalan. Az olvasó mindezzel tisztában van. Ezzel vannak tele az újságok, és számtalan könyv is erről értekezik. Ön tudomásul veszi és beszélget róla. Egyetért a megragadó cikkekkel és iratokkal.

De miért nem érinti meg Önt mindez? Miért nem rendíti meg? Miért nem omlik össze Önben semmi sem? Miért nem érzi az örökkévalóság rengését az idő világában? Úgy járunk-e, mint „Akárki”, az azonos című középkori színdarabban? A Halál, Isten küldötte odalép Akárkihez, s azt kérdi tőle: – Hová rohansz Akárki, oly cifra ruhádban? Hát elfelejtetted az Istent?

Valóban! Minden keresztény kultúránkkal együtt, Istent egészen elfelejtettük. A lényeges, és az üdvhöz szükséges egyetlen jellegzetesség elkerüli a figyelmünket.

Kedves Olvasó! Ez nem prédikáció! A rózsakeresztesek nem sokat tartanak a prédikálásról. Csak fel akarjuk rázni fásultságából. Oda akarjuk kiáltani: emelkedjen ki a felületességből és lássa meg a valóságot! Lássa meg, hogy a Logosz beavatkozik, hozzányúl beteg civilizációnkhoz! Képes-e megérteni, hogy a mindenség a változás állapotában halad és történni fog valami?

Hogyan él nap mint nap? Dolgozik reggeltől késő estig – talán a megélhetésért. A mindennapi életre összpontosít. Gondoskodik a nyugdíjáról, öregkoráról. Fáradozik és küszködik, otthon, vagy máshol. Könyveivel, vagy a hangversenyteremben tölti az idejét. Azért reméljük, nem merül ki az ember élete ebben!

Tudja-e tulajdonképpen, hogy az ember mire hivatott? Tudja-e, mi mindenre képes az ember?

Isten nemzetségéből valók vagyunk! Az ő ábrázolóinak teremtettek minket. Bennünk izzik az isteni szikra. Ezek nem kenetteljes, mézes mázas, vagy épületes beszédek, hanem az örök igazság eleven lángnyelvei. Meg kell szabadulnunk korlátainktól, meg kell válnunk szolgalelkűségünktől! Rá kell döbbennünk, hogy fejedelmek vagyunk!

A nyáj fülében, a tömeg fülében ezek a kijelentések badarságnak hangzanak. Ez az írás azonban a gnosztikusan fogékonyaknak készült, legalábbis olyanoknak, akik nem zárkóznak el az igaz Rózsakereszt felrázó ereje elől.

A Rózsakereszt Rendjének és szolgáinak küldetése a megszabadulás útjának a megmutatása. Ugyanis mindannyian láncra vagyunk verve: testünk, lelkünk és tudatunk egyaránt rabszolga. Új, szent szenvedélynek kell kivirulnia bennünk, a szentséges megszabadulás kívánságának kell fellángolnia, melyet már a klasszikus zsoltárok is megénekeltek. Az igazi istenismeretnek kell megelevenednie bennünk: nap mint nap valóságosan a Krisztussal kell járnunk.

Ezrek állítják, hogy ismerik Krisztust. Ajkaik az ő kijelentéseit majmolják, de szívük hideg, és eszük nem fogja fel. Ismerik az ősmúltban bemutatott szent áldozatot, de semmit sem tudnak a láthatáron felkelt Töviskoszorúsról. Ahogyan a zsenge füvet tapodjuk figyelmetlenül, úgy haladunk el értetlenül e könyörgő arc mellett, mert nem akarjuk elszalasztani a híreket, elmulasztani a tőzsde legújabb árfolyamát.

Ezért kapta a Rózsakereszt Szerzete azt a megbízást, hogy megmondja Önnek, ki ez a Krisztus, és mit akar ez a hatalmas Napszellem tőlünk, és mit tesz miértünk. Nem arról van szó, hogy alázatosan összekulcsoljuk a kezünket, vagy zsolozsmázzunk, nem várnunk kell tétlenül, hogy ő majd rendbehoz mindent, hanem magunknak kell cselekednünk! Ez az óriási a kereszténységben! A szellemet szerető lángot nekünk kell magunkban fellobbantanunk. Belőlünk kell a tűzmadárnak felszabadulnia, hogy elhagyjuk a disznók vályúját és odamenjünk Atyánkhoz. Krisztus egy erő: a Logosz. Ő mozgatja lényünk világmindenségét. Ő minden mindenben, ha tudatosan és erőteljesen reagálunk Isten szellemére.

Ha csak valamit is megért az Olvasó ebből a szent elragadtatásból, akkor nem képes többé csupán bámészkodni, hanem beáll azoknak a soraiba, akik az új világ előkészítésén dolgoznak. A kudarcba fulladt remények sok áldozatot követeltek. A kegyetlen korszakok könyörtelenül eltiporták a gyöngéd vágyakozást, az Isten iránti vágyakozást is. Ha Ön is felhagyott a gondolkodással, és érzelmei kialudtak, akkor eleven testében lett öngyilkos. A Szellemi Iskola tanulójának azonban nem kell csalódástól tartania, mert oly dicső adományokban részesül, hogy ezek a legmerészebb várakozását is felülmúlják.

A tanuló olyan emberré válik, aki Isten határozatát teljesíti. Nagyon pozitívan emelhet szót, mert kiszállt a felületességből, és felismeri a világmegváltó forradalom eljövetelét.

E pozitivitás alapján állva lehet korunk emberének átnyújtani a megszabadulás hírét, átadni a Confessio Fraternitatis üzenetét.

A Confessio hetedik fejezete, amellyel kezdeni szeretnénk, szinte lelki küzdelemmel szembesít minket. Tudjuk, hogy az igazság, a világosság és a ragyogás e fejezetben említett beáramlása előtt állunk. Itt ne néhány évre gondoljon, hanem képzelje el, hogy új korszak kezdődik, amikor az új világosság és az új igazság akadálytalanul és teljesen kibontakozik.

Továbbá tudjuk, hogy egyre több útnyitó készül fel erre az óriási műre, amelyre Ön is hivatott. Soha sem lesz hiány a művet szolgálókban, akik Isten határozatát szeretnék átvinni a gyakorlatba.

Annak is tudatában van, hogy Isten határozatát, a fejlesztő tervet, az új alakulást megszakítás nélkül és ellenállhatatlan erővel kivitelezik. De azt is tudjuk, hogy e pozitív tudás, és a dolog kivitelezése között embertömegek ácsorognak, a nyáj, a tájékozatlanok milliói.

Próbálják ezt egy hatalmas, jelképes festménynek elképzelni: az egyik oldalon a közeledő világosság, az ellenkező oldalon Isten határozatának valamilyen – alkalmas – ábrázolása, a dinamikus erő az idők folyásában. A kettő között pedig az emberi élethullám hatalmas tömege, amelyen legfelül, szinte koronaként azoknak a maroknyi serege, az „útépítők” aránylag kicsiny csapata, akik kivitelezik Isten határozatát.

Így láthatják az emberi élethullámot, melyet körülvesz az isteni akarat, az ő bölcsességárama, és az elől haladó útnyitókban kifejezésre jutó hatás háromsága.

Megértik e helyzet fájdalmasságát? Olyannyira elromlott társadalomban élünk, hogy ebben további fejlődésre nincsen lehetőségünk. Az egész világot meg kell újítani, de a társadalom támaszai és vezetői nem látják ezt, a tömeg pedig túlságosan öntudatlan.

Az új időszak azonban közeledik – Isten határozata elháríthatatlan! Az elől haladók lázasan dolgoznak. Az új fejlemény feltartóztathatatlan. Mi következik tehát? Egy szörnyű katasztrófa, amely a szélvihar sebességével terjed majd, és a mai világot összezúzza. Csak akkor vehetik majd át az igazi vezetők a tömeg fejlődésének az irányítását.

Megérti-e az olvasó e dolgok szükségességét? Van-e valami más út is? Kell-e az emberiségnek talán még évmilliókig kilátástalan rendszerek igája alatt sínylődni?

Az Istenségnek tehát először mindenképpen lebontania kell! Mindezt nagyon komolyan kell vennünk. Mert ismeretes, hogy Sodomát és Gomorrhát nem kellett volna megsemmisíteni, ha elegendő igaz ember tartózkodott volna a városban. Itt is ugyanaz a helyzet. Az eljövendő világégést, a nagy bajt enyhíthetjük még, ha útépítőkként teljes erőnkkel a munkába vetjük magunkat, és mindent megteszünk, hogy az emberiséget befolyásolva elvezessük az igaz élethez. Az új korszak pedig – ez nem utolsó sorban az útnyitók munkájának köszönhető – nagy erővel közeledik.

Bárcsak megértené, hogy nem a Lectorium Rosicrucianumot akarjuk naggyá tenni, hanem csakis egyetlen kívánság hajt minket: Istent és az embert szolgálni teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes eszünkkel. Ezért sürgetjük Önt is, hogy vesse be erejét a nagy, szent mű érdekében.

2. A Kígyó és a Hattyú (I)

Confessio Fraternitatis R.C., VIII. fejezet

2. A Kígyó és a Hattyú (I)

A Rózsakereszt tanulóiként felismertük, hogy a jövő nem úgy fog alakulni, mint a jelen, és rájöttünk, hogy a világ a megújulás folyamatában van. Bár ez az ismeret nem köztudott, mi annyira megbarátkoztunk vele, hogy számunkra nem elképzelés, hanem gnosztikus-tudományos valóság lett, s ennek alapján már az új korszakot tanulmányozzuk. Bizonyos részletek világosabban kirajzolódnak, így már nem kell többet kételkednünk, hanem egyenesen a célunkra irányulhatunk majd. Térjünk rá erre a célra és beszéljük meg a részleteket, amelyek az újnak a kezdetén és kivitelezése folyamán időszerűek lesznek, s amelyekkel számolnunk kell.

Mint mondtuk, a Rózsakereszt tanulója képes alapos és megbízható tájékoztatáshoz jutni. Ismeri Isten igazi küldötteit, akikről a Confessio bizonyságot tesz, és hallotta őket beszélni.

Mágikus életelemzésünk során felpillantunk a csillagokhoz is, mert tudjuk, hogy a Confessio az eljövendő idők három hatalmas életelvére utal, vagyis az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó bolygókra. Amikor ugyanis a Confessiot írták, akkor a külszín tudománya, az asztronómia ezeket az égitesteket még nem fedezte fel, a gnosztikusok azonban már ősidők óta számoltak ezekkel a fontos misztériumbolygókkal, és tudták mit jelentenek Isten határozatának e hatalmas jelei. Azonban most is, hogy Uránusz, Neptunusz és Plútó ismeretesek, pályájukat meghatározták, és hatásaikat az asztrológusok nagy hangon hirdetik, úgy tűnik, nagyon kevesen képesek olvasni a természet könyvét, holott igazán felütve fekszik mindenki szeme előtt.

Uránusz, Neptunusz és Plútó – ez a három isteni erő – nem csupán magasztos eszme, amelyhez az emberiség fokozatosan felfejlődik, hanem óriási törvény és őselv is. Megvalósulnak, és elfajulás, értetlenség és bűnözés ellenére győzni fognak. És ahogyan a Confessio mondja:

„Miután a megmérgezett és kábító pohárból ivott világ kialudta részegségét, kora reggel, nyílt szívvel, hajadonfőtt és mezténláb, vidáman ujjongva megy majd a kelő Nap elé.”

Eddig még nem jutottunk el. A kelő Nap sugarára sokan sóhajtva ébrednek. Milliók nézik gondterhelten, hogyan siet a napisten égi pályáján. Minden nap újabb kegyetlenségekkel és romlással jár.

Eljön azonban annak az ideje, amikor minden emberfia hajadonfőtt, nyílt szívvel és mezténláb megy vidáman az új nap reggele elé. Ne higgyék, hogy ezeket a kijelentéseket a Confessio megnyugtatásul szánta, ahogyan az ideges embert csitítgatják: „Holnap is nap lesz, és minden jóra fordul”.

A „hajadonfőtt, nyílt szívvel és mezténláb a Nap elé menni” a dolog finoman mélyértelmű megfogalmazása. Ez a beavatottak nyelvezete, a beavatottak életének költői megközelítése. Ha Ön is felébred álmából, akkor erre Ön is képes lesz, és ezt fogja tenni.

A „hajadonfőtt, nyílt szívvel és mezténláb” jelzők ugyanakkor a három isteni erő, Uránusz, Neptunusz és Plútó jelképes jelölése is. Uránusz a szív megújítója, Neptunusz a fej megújítója, Plútó pedig az erőteljes megvalósító, a továbbhaladó és lebontó.

Mit jelent a nyílt szív? Ezt a legtöbbször teljesen félreértik, vagy legalábbis nem értik egészen. Egyesek azt mondják, hogy a nyílt szívű ember rendkívül megérző, kellemes ember. A gnosztikus azonban nem elégszik meg ilyen határozatlan kijelentésekkel. A gnosztikus tudomány bebizonyítja, hogy aki a gnosztikus tanulóságra készül, annak a szíve testileg is megváltozik. A szív gerinc közelében fekvő része, a gerinci szellemtűz felé néző része annyira megváltozik, hogy a szív az akaratnak engedelmeskedő önkéntes izomként kezd működni, s a testnek ezt a motorját az emberi szellem tudatosan irányíthatja. Ennek következtében a tanuló többek között szükség esetén beléphet a belső területekre.

Ezt a nagy változást az Uránusz erői okozzák. Ha a tanuló elért a fejlődésnek erre a fokára, akkor az érzelmein is uralkodik, ezeket céltudatosan alkalmazhatja, és képes a szívével gondolkodni. Ezért nem esik többé áldozatul az érzelgősségnek, a helytelenül irányuló érzelmeknek. Nem áraszt el másokat zabolátlan érzelmekkel és indulatokkal, amelyek azoknak gondot okoznak, vagy tönkreteszik az életüket.

Találkoztak-e már valakivel, aki a szívével gondolkodik, és akinek tudatosak az érzései? Az ilyen ember olykor ridegnek, megközelíthetetlennek és szívtelennek tűnhet, mivel a benne lobogó hatalmas tüzet nem fecsérli el, és ez a tűz nem emészt fel másokat sem. Ez az örök tűz nem indulatos, nem szenvedélyes, hanem célzatosan azokra irányítható, akik a sötétben tévelyegnek. Ez az igazi szeretet tüze, amely nem okoz veszekedést, hanem mindent széppé és nagyszerűvé tesz.

Ha ebből megértenek valamit, csak akkor beszélhetnek szeretetről. Meg kell tanulniuk a szívükkel gondolkodni. Minden másnak pedig, ami még Önökben időzik, a szüntelen megérkezés sziklazátonyán össze kell zúzódnia. Soha sem szabad elfelejteniük, hogy a Gnózisban és a Rózsakereszt misztériumiskolájában mindenkire vonatkozik a követelmény: mindent, vagy semmit.

Az uránuszerők korszakunkban rendkívül nagyszerűek és erőteljesek, melyek a megérzés formájában is megmutatkoznak.

Mi a megérzés, vagy megsejtés? Erre általában azt mondják: ez egy önkéntelenül felmerülő érzés, egy kívülről jövő, olykor profetikus jellegű, spontán gondolat. Ez azonban pontatlan meghatározás. Az igazi intuíció, a tökéletes megérzés az Istennel való mindennapi kapcsolat, az együttélés Krisztussal. Mi azt mondjuk, hogy az intuíció nem más, mint harmóniába kerülni az Élet Szellemének bolygóközi világával. Az ebből a világból kibocsátott rezgéseket az erre felkészült testünk felveheti, és bevésődhet a tudatunkba. Ez a megérzés, ez az intuíció.

Uránusz szinte tűz. Ez a felhőkön mihozzánk visszatérni akaró Krisztus, akiről az Írás beszél. Fehér rózsaként belénk akar ereszkedni, és eltölteni egész rendszerünket, hogy arany csillagként jelenjen meg egész gondolkodásunk, akarásunk és cselekvésünk hátterén lényünk aurikus felhőiben.

Persze tudják, hogy ha a Krisztus újra eljön, ha Uránusz nagy és szent törvénye teljesül rajtunk, akkor ennek óriási megtérés, megfordulás lesz a következménye. Ha Máté írásának prófétai 24. fejezetét ebben a megvilágításban olvassák, akkor jobban megértik.

Uránusz erősen egyéni hatásán kívül van egy általános irányú működése is: a Krisztus ezen a világon teljesülő törvénye, a Vízöntő tűzvihara. Ez a tűzvihar először a női nemet éri el és érinti meg.

A rózsakeresztesek filozófiája azt tanítja, hogy az asszony pozitív élet-testtel és negatív anyagtesttel rendelkezik. E szerkezeti sajátosság miatt az asszonyok általában inkább képesek az Uránusz rezgéseinek felvételére, és tetterejükről azzal tanúskodhatnak, hogy a Krisztus szeretettüzét átnyújtják az arra vágyóknak.

Ezért az asszonynak az eljövendő világforradalomban nagyon aktív szerep jutott és nagy erőket fog kifejteni. A Rózsakereszt Iskolájában az asszonyok száma az utóbbi években egyre növekszik. Ahogyan azelőtt a férfiak voltak többségben a tanulók között, úgy most az asszonyok vannak többségben.

Ez a tény arra vezethető vissza, hogy a Rózsakereszt Iskoláját is felhasználják az asszonyok előkészítésére, hogy a következő átváltozási folyamatokban elláthassák eljövendő feladatukat. Ahogyan az asszony a régmúlt századok folyamán vénusz-tulajdonságaival, áldozatával a férfi nyers erejét más pályára tudta vezetni, és az állati mars-lényt képes volt enyhíteni, úgy most is nagy áldozatot kell meghoznia, hogy az élethullámunk hímnemű felét rabul ejtő intellektuális őrületet, az ész-rögeszmét, melytől az emberiség kimondhatatlanul szenved, összetörje, és az uránusz-szeretet tüzével megújítsa a gondolkodást. Az asszonyoknak tehát nagy és pompás feladat jutott: az általános megmentés a tisztán női ellenállás tetterős megszervezése segítségével, erőszak és fegyverek nélkül, teljesen a Krisztus és az Uránusz tüzének erejében.

Az uránuszsugárzásra adott negatív reagálásnak kell tekintenünk a több országban felállított női katonaságot és katonai szolgálatot. Ez a helytelen reagálás annak a következménye, hogy az eljövendő nagy változásra irányuló uránuszműködés még nem jutott el az emberek tudatáig. Ha meggondolják, hogy az asszony milyen képességekkel rendelkezik, ha utánajárnak, hogy milyen szerepet játszott a világtörténelemben és a politikai fondorlatokban, akkor tudják, hogy a nagy történelemkönyv sok lapját asszony írta tele, sokszor asszony keze volt a dologban, ha általában a háttérből is, de nem kevésbé pozitívan. S ha meggondolják, mekkora befolyást gyakorol az asszony a férfire, akkor világos, hogy az asszony – a hajlamai alapján – mindenképpen képes a jelenlegi fejlődésnek véget vetni.

„Ahogyan az ember fejében két szerv van a hallásra, kettő lát, kettő szagol, és egy beszél, valamint a fülektől hiába követelnénk meg a beszéd képességét, sem a szemek nem képesek zenét élvezni, úgy megvolt az ideje a látásnak, megvolt az ideje a hallásnak és a szaglásnak is. Már csak az van hátra, hogy az idők gyorsuló és lerövidített folyásában a nyelv is részesüljön a teljes megtiszteltetésben, hogy amit egykor láttak, hallottak és szagoltak, azt végre kijelenthessék.”

Itt nem a fecsegésnek csinálnak reklámot, hanem a beszéd gnosztikus-tudományos nézetéről van szó: a beszéd, mint alkotó „Fiat”, ahogyan Isten szól, és meglesz. Parancsol, és a dolog megelevenedik. A beszéd, mint ige, mint cselekvés.

Kedves Asszonyok, látják-e nagy feladatukat? Ragadják hát meg a kezdeményezést. Tudniuk kell azonban, hogy nehéz munkáról van szó, egy keresztről, amit vinniük kell, és sok ellenállásba ütköznek majd. Mentsék meg a világot szeretettel és tettel. Értsék meg, hogy meg kell válniuk korlátozottságaiktól is. Sok, túlságosan is szűk látókörű asszony szerint, feladata a háztartásban és a gyermeknevelésben merül ki. Tény, hogy létezik jónéhány hajlam, mint az anyai ösztön, meg a védettség, és a biztonság szükséglete. Másrészt pedig ne gondolják, hogy a világ leromlása kizárólag a férfiak bűne, akik ellanyhultan és tehetetlenül az asszonyok segítségére várnak. Hamarosan belátják, hogy ez a vélemény sem helyes.

Mindkét nemben benne rejlik Isten szelleme, mindkettőben kifejezésre jut az ember magas rendeltetése. A két nemnek a világon teljesen egyenrangúan kell együttműködnie. Az emberiség csak akkor haladhat, ha mindkét nem, a férfi is meg a nő is belátja egymásrautaltságát, és együtt építik testvéreink új házát.

Mint a Vízöntő szolgái, minden erőnkkel erre a teljes egyenrangúságra törekszünk az élet minden területén, és megmutatjuk nőtestvéreinknek az ő nagy feladatukat az eljövendő világeseményekben: a világ megváltását. Eközben pedig minden értelmi beképzeltség, és minden intellektuális elbizakodottság megsemmisül.

Ahogyan az asszonyok a megfogant egyéni élet érdekében mindent elviselnek, és fájdalmakban megszülik és eltartják azt, úgy hívja őket az uránusz-szeretet, a Vízöntő forradalmasító ereje, hogy tartsák meg az emberiség életét, és emeljék magasabb fokra.

A Kígyóban és a Hattyúban három csillag ragyog le ránk: Uránusz, Neptunusz és Plútó. Ezek Isten határozatának hatalmas jelei. Uránusz magasztos szándékait valamelyest közöltük, hogy elgondolkozhasson róla, azonban Neptunusz megújító ereje, és Plútónak a meglévőt felbontó képessége sem kevésbé fontos.

A Kígyóban és a Hattyú jelében Isten három hatalmas küldötte ragyog. A Szerpentáriusz klasszikus kígyóbölcsességéből és a Hattyúból, az eredeti tisztaság és szeretet jelképéből három óriási erő kelt fel: Uránusz, a szív megújítója, Neptunusz, a fej megújítója, és Plútó, a kivitelező, az erőteljesen haladó és leromboló.

Kíséreljük meg szüntelenül megérteni Isten örök törvényeit, melyek a Kígyóból és a Hattyúból jönnek el hozzánk.

3. A Kígyó és a Hattyú (II)

A gnosztikus filozófia veszélyes tudomány. Minden idők egyik legnagyobb filozófusa kijelentette: „A sok tudományban sok a fájdalom. Aki a tudást halmozza, az a fájdalmat gyarapítja”.

Ez a filozófus a belső, gnosztikus tudományra gondolt. Megtapasztalta, hogy az ember a tisztítótűzbe veti magát, ha az igazságot keresve minden dolog örök ősforrásához próbál közeledni. Rájött, hogy e tűz lángjai belső küzdelmet okoznak, és széthullást jelentenek. Felfedezte, hogy aki ehhez a szellemi tűzhöz közeledik, az megfékezhetetlen erőket szabadít fel.

A gnosztikus filozófia veszélyes tudomány. Ha az igazságkereső belép a bölcsesség szent templomaiba, akkor nincsen visszaút többé. Vagy előrelép, vagy belepusztul. Ez az egyetemes törvények egyike. Amikor a tanuló tökéletes önátadással az emberiségszolgálatra készül, felfelé vezető útját fájdalmasnak tapasztalja. Így az emberi élethullám is nagy fájdalmakat szenved a fejlődés ösvényén, fájdalomkiáltások remegtetik meg a világot. Ezek az emberiség igazi megszületésével járó fájdalmak, ez is egyetemes törvény. A felettesebb testek fejlődnek. A világ kereke végtelen spirálisokban kering, és minden spirális újabb követelményeket támaszt. Az emberiséget ez tájékozódásra készteti, és az emberiség kénytelen ehhez igazodni, kénytelen együtt ebben az irányban haladni.

Ekkor azonban megjelenik az alantas természet lehúzó, szívó hatása, a megkristályosodás, amely megragadja őt. Ez a meghasonlottság állapota. Az örökös kompromisszum keresése során az ember megpróbálja azt is elnyerni, de ezt is megtartani. Erre aztán széthullás és fájdalom következik. Aki a bölcsességet szaporítja, az a szenvedést gyarapítja. Vagy pedig elpusztul! A visszalépés vagy a helyben állás pusztulást jelent.

A bölcs rendeltetés a szörnyű szenvedésnek ezt a folyamatát hozzáigazította az emberiségfejlődés téridőrendi lehetőségeihez. A gnosztikus filozófia pedig azért oly veszélyes, mert a felgyorsított folyamatot képviseli, és ez a folyamat szintén benne rejlik természetében.

Nem nehéz megérteni, hogy aki a felgyorsított folyamatot választja, az ennek megfelelően szenvedéstöbbletet várhat el, és rövidebb idő alatt számtalan konfliktust kell kibírnia és megoldania. De ha erős, ha megpillantott valamit az igaz világosságból, aki látja, hogy az élet láthatárán ragyog a fény, az átlépi a határvonalat, hogy csatlakozzon az útépítők seregéhez.

Aki felismeri az isteni erőfeszítést, Krisztus szenvedését ebben a világban és ezzel a világgal, az ujjongva választja a felgyorsított folyamatot, mert segíteni akar, megváltani, és célba vinni Istent és embert. Ez a felgyorsított folyamat az egyetemes szeretet törvényének legragyogóbb bizonyítéka. Ha az ösvény bejárásának képessége nem lenne jelen, akkor ez a mindenség megnyilvánulásának hiányosságát jelentené.

A megszabadulás két úton lehetséges. Az egyiket a szeretet törvényének, a másikat a törvényszerűség törvényének akarjuk nevezni. Ha Ön meg akar szabadítani valakit az alacsonyrendű erők pokolbéli mélységeitől, akkor bizonyára nem egy lassított felvétel tempójában vezetné kifelé, hanem karon ragadja, és gyors rántással a világosságra vonja. Ez a szeretet. Nem érzi életének titokzatos ösztönzését? Nem érzi, hogyan érinti meg Önt ismételten Isten lélegzete? Nem hallja Isten egyetemes hívását? Nem érti a szeretet nyelvét? Érzi-e, látja-e a szent jelenlétet? Megérti-e a szeretet sürgetését, amely a csalódásokból, csalatkozásokból, és korlátozottságaiból az igazi szabadságba akarja emelni Önt? Érzi-e, hogyan hasad meg a lelke, amikor a hívás elhatol Önhöz, de Ön nem hallgathatja meg, mert az alantas gúzsba köti, és fogva tartja Önt?

Ne próbálja ésszel megérteni! Ehhez a legbensőségesebb megérzésére van szüksége, akkor megérti, hogy a beavatás ösvénye a szeretet ösvénye. Ha mindebből csak egy leheletnyit is megért, akkor lábát már az ösvényre helyezte, akkor kiemeltetik az idők örvényéből Isten örök megrendíthetetlenségébe. Akkor felemelkedik a szeretet tágas, alaktalan, ragyogó áttetszőségébe. Ilyen szeretetet tanúsított az Atya irántunk, amikor a Fiát, a Krisztust küldte hozzánk.

Őt szeretjük egész lelkünkkel, egész szívünkkel és egész eszünkkel. Ez a Rózsakereszt Szerzetének szent ismérve. Ez a Vízöntő kovásza. Hallja meg hát, kedves Olvasó: mi a Krisztust szolgáljuk!

Ezt azonban valóban és cselekedve akarjuk tenni. Ezoterikus értelemben vagyunk forradalmárok, mert észrevettük a szeretet titokzatos erőfeszítését az életünkben, mert az emberiségnek meg akarjuk mutatni a megmenekülés útját, és ezen az úton szívesen megyünk előtte.

Ahogyan Atyánk, Rózsakereszt Krisztián, a Rózsakereszt Szerzetének misztikus feje, tárt karokkal jött az emberiséghez, felajánlva titkait és kincseit, a szellemi aranyat, úgy a mi feladatunk is az, hogy példájára önmegtagadásban és szeretettel folytassuk az ő művét. Ha Ön is megérez és megért ebből valamit, akkor Neptunusz, az isteni határozat egyik magasztos küldötte megbeszélésével folytatjuk, ahogyan az előbbi fejezetben Uránuszt beszéltük meg.

Uránuszt a szív megújítójának, Neptunuszt pedig a fej megújítójának neveztük. Itt újra megmutatkozik, hogy a kozmikus építőművészet és a kereszténység ugyanazokon az alapokon nyugszik. Ha a sötétből ki akarunk törni a világosságra, akkor először is a szívet kell megújítani: Uránusz. Ha a szellemben újjászületettekként akarunk felébredni, akkor mindenekelőtt meg kell halnunk Krisztusban: Uránusz. Ha a világ a legmélységesebb földi éjszakából egy új hajnal pirkadatára akar ébredni, akkor meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a Krisztust megértse. Akkor el kell egyengetni az utat, hogy találkozhassunk a Krisztussal: Uránusz.

Ha Neptunusz által meg akarjuk érteni Istent, akkor először Uránusz által meg kell értenünk a Krisztust: „Istent soha senki nem látta, de az Atya egyszülötte megmagyarázta nekünk”. „Hogyan szerethetjük Istent, akit nem látunk, ha ugyanakkor felebarátunkat gyűlöljük, akit látunk?” Hogyan szolgálhatjuk Istent elméletben, mialatt a gyakorlatban elutasítjuk?

Ezért tehát minden további elgondolkodás előtt a Krisztus következik! Ő minden mindenben, Isten ajtajának arany kulcsa. Ezt üzeni Uránusz, ez minden gnosztikus mágia lényege. Ha mágikus érdeklődésénél a Krisztus-szintézist mellőzi, akkor fekete mágiára vetemedett. Ha az Uránusz üzenetét elutasítja ezen a világon, akkor a világosság helyett a sötétséget részesíti előnyben.

Ezért vésődött be Rózsakereszt Krisztián sírboltjába – a jelképes legenda szerint – a kijelentés: Jesus mihi omnia – Jézus mindenem.

Lépjünk be tehát Uránusz kapuján Neptunusz felé, hogy fellebbenthessük Ízisz fátylát. A Krisztustűz behatol a kapun, a fehér rózsán keresztül. Ez tisztító tűz, amely a szívet megérinti, és az agyalapi mirigyet gyorsabb rezgésre készteti. Így szakad ránk az éjszaka. Amikor Krisztus eljön hozzánk, amikor a nap nyugalomra tér, akkor a természet törvénye szerint leszáll az éj. Akkor kiküldenek minket a világ éjszakájába, hogy a világosság igazi küldötteiként elvégezzük a munkánkat. Akit a Krisztus tüze fáklyává lobbantott, az segéd, az segítő. Az hordozza, viseli a keresztet. Tudják-e mit jelent Krisztust szolgálni a földi éjszakában? Ez a kereszt vállalását jelenti, ami fájdalommal jár.

Az éjt azonban a hajnal követi, az elérés reggele. Az isteni Neptunusz reggel jön el hozzánk. Nyomait pedig abban a csodás, érzékeny szervben hagyja hátra, amellyel mindannyian rendelkezünk a tobozmirigy formájában. Ezen a halmon, a koponyák hegyén fejeződik be a kereszthalál, és megyünk fel a feltámadás révén a delelésbe, ahol a Szent Szellem – Plútó – erői ünneplik diadalukat, a pünkösdi tűz lángjai csapnak a magasba, és Íziszről végképpen lehull a fátyol. Ekkor felragyog az ékkő az emberi lélek homlokán, kimondják és meghallják az alkotó „Fiatot”. Ekkor vált az ember igazán emberré.

Neptunusz a fej megújítója, az Isten ábrázolására alkotott ember. A fej az isteni eszme kihirdetője. Ez a tanuló ösvénye, Isten gyermekének útja.

Az emberiség azonban, mint tömeg, még az alantashoz van kötve, és a szellemi erők hangját még nem képes meghallani: Neptunusz mégis hat. Ahogyan az Atya a Fiún keresztül működik, úgy hat a Fiú az Atya által.

Ha a hivatott ember még az alantashoz ragaszkodik, és nem akar megszabadulni, akkor Neptunusz méreggel jelentkezik, mint megmérgező, összezavaró és krízisbe hajszoló, mint a romlást serkentő, a rákot keltő, az ószövetség Istene. Most már tudják, miért van benne a Bibliájukban az ószövetség is. Ha az ember nem hajlandó elfogadni a Krisztustüzet, akkor Isten emésztő tűz. Ismerjék fel korszakunk elektromos, ideges feszültségét, mint Uránusz hívását. A törvényszerűen fokozódó hanyatlás a neptunuszi megmérgező folyamat, amire a halál következik Plútó által. Az emberiség arca elsötétült, és lehajtott fővel bandukol útján.

Neptunusz azonban a fej megújítója, ugyanakkor „méregtelenítő”, a kezdetek megújítója is, a szent Alkotó, akiből, és aki által mindenek lettek. Ezért csendül fel a világon a megszabadulásra szólító felhívás, ezért beszél a Confessio Fraternitatis az isteni határozat jeleiről, melyek a Kígyóban és a Hattyúban ragyognak. Ezért zeng ezen az összetört világon Neptunusz fejmegújító felhívása a feltámadás értelmében.

Isten szolgái, a misztériumiskola tanulói hallgatnak erre a hívásra és alávetik magukat a megújulás egész folyamatának. E misztikus elgondolkodás után nem építünk továbbra is légvárakat, hanem a valóság talajára állunk, és elkezdjük végezni a feladatunkat.

Ahogyan Uránusz többek között a nők mozgalmainak a kezdeményezéséhez adta meg az impulzust, úgy Neptunusz új nevelési és oktatási módszert hoz magával, az „új iskolát”, amelyet már ma megvalósítanak a Rózsakereszt iskolái. Az új iskola az érettebb ifjúságot az emberiség Idősebb Testvéreitől kapott irányvonalak szerint fogja vezetni, hogy végül kifejlődjenek az ember magasabb erői, és el lehessen vezetni a Vízöntő-korszakban érvényes rendeltetéséhez, a szellem, a lélek és a test egyesüléséhez.

Korszakunkban az egész oktatási rendszer az uralkodó természetrend követelményeihez igazodik, melyben a fiúkat és lányokat a jóváhagyott elfajulás segédmunkásaivá idomítják. A diplomák hajszolása okozza a sok korai bajt. A legnagyobb hazugok és a legügyesebb csalók jutnak a legjobb anyagi helyzetbe, s az ő útjukat mutogatják példaként az ifjúságnak, mintha ez lenne az emberiség igazi célja. Önök pedig, mint szülők, akik gyermekeiket családi becsvágyból középiskolába és főiskolára küldik, tudják-e mi vár rájuk ott? Tudják-e, hogy a gimnáziumokban, főiskolákban és hasonló intézményekben az örökkévalóság értékeinek nyoma sem található? Tudják-e, hogy gyermekeiket a fokozatos megmérgezésnek teszik ki? Azért teszik, mert a társadalom diplomákat követel, amelyek valójában teljesen értéktelen papírok, ahogyan a gyakorlat már ezerszer bebizonyította. Teszik ezt azért, mert félelmük mögé rejtőznek, azzal az ürüggyel, hogy gondoskodnak róluk! Nem mutatkozik-e meg itt is, hogy olykor a szülők lehetnek gyermekeik legnagyobb ellenségei – ahogyan egy neves oktatásszakértő mondta?

Azonban mindebből elég – ezeket ugyanis mindannyian megállapíthatjuk! Csak nem elégedhetünk meg a puszta megállapítással. A Gnózis tanulóját, a tűz szolgáját arról lehet megismerni, hogy felhagy a korhadttal, elhagyja a megkristályosodottat, és új házat épít. Az új oktatási rendszer harmonikusan a lét új és egyetlen céljához igazodik, és olyan szakmákra készít fel, amelyekből az emberiségnek valóban haszna lesz, és amelyek az emberiséget szolgálják, azonban mentes lesz korszakunk társadalmi hazugságaitól és a leromlás degeneráló befolyásaitól.

„Aki tudást halmoz, az szenvedést termel.” Amikor Ön is elgondolkozik ezen, és gondolkodásának látóköre tágul, felfedezi, hogy ebből sok következtetést kell levonni, és számtalan következményt vállalni. Ha részt akar venni mivelünk az újjáépítésben, ha be akar állni az útnyitók soraiba, akkor sok fájdalom vár Önre. A minket tettre ösztönző belső tudomány belső konfliktusokat kelt és lebontásra sürget. Ezért veszélyes tudomány a gnosztikus bölcsesség.

Egyetlen tartalma azonban a szeretet. Érzi-e ezt a titokzatos hajlamot az életében? Érzi-e, hogy Isten lélegzete újra meg újra Ön körül lebeg? Megérzi-e ezt a szent jelenlétet? Érti-e a szeretetnek ezt az ösztönzését, amely a csalódásból, csalásból és csalatkozásból, a korlátozásaiból ki akarja emelni Önt az igazi szabadságba?

Megérti és átéli, s ezért nem léphet vissza többé. Ha a szent jelenlét megérintette Önt, akkor a mágikus kör bezárul Ön körül, melyből nem menekülhet többé. Rebegje velünk összekulcsolt kezekkel Rózsakereszt Krisztián hatalmas imáját: Jesus mihi omnia!

4. A Kígyó és a Hattyú (III)

Felfedeztük, hogy a Confessio Fraternitatis VIII. fejezetében említett isteni határozatnál a három misztériumbolygóról, Uránuszról, Neptunuszról és Plútóról van szó. Uránusz a szív megújítója, Neptunusz a fej megújítója, Plútó pedig az ezt követő újjáépítő.

Uránusszal megtanulunk a szívünkkel gondolkodni, vagyis uralkodni zavaros érzelmeinken, úgy hogy érzéséletünk, igazi krisztus-szintézissé válik. A szív ekkor helyesen fejezi ki magát, vagyis már nem sértő, nem bántó, nem szakít szét semmit, és nem dúló, hanem tisztán, és csodálatosan ellenőrzött, irányított módon mindent jóra fordít. Uránusz miatt érzékelünk korszakunkban, érzelmi életünkben ilyen összevisszaságot. Az orkán erejével tombol lényünkben a megsemmisülés. Tép és szakít, rombolva terjed, megragadja a legjobbakat közöttünk és levizsgáztatja, próbára teszi őket. Egyetlen nap sem múlik el, hogy ne hallanánk házasságok felbomlásáról, komoly és válságos eseményekről. Férfiak panaszkodnak nejeikre, és asszonyok panaszkodnak férjeikre. Férfiak és nők rombolják és semmisítik meg tudatosan, vagy akaratlanul is mások békességét, fejlődését és karmáját.

Érthető, hogy akiket Uránusz a legerősebben befolyásol, azokat találja el a Vízöntő ezen negatív hatása is elsőnek. Azt is beláthatjuk azonban, hogy a Vízöntő tűzviharának nem szabad az érzelmi élet káoszához vezetnie. Ha ugyanis az ember ebben a negativitásban marad, akkor a mennybemenetel, amelyben kezdetben hitt, pokolraszállássá változik. Nincsen olyan tanulótársunk, akinek ne kellett volna letennie ezt a vizsgát, vagy ne lenne a kellős közepén, vagy legalábbis a felkészülés állapotában. Csak az lesz a kérdés, hogy ezt a vizsgát le tudják-e tenni, vagy megbuknak, és alkalmatlannak találtatnak az új korszak számára. Ha sikeresek, akkor újjászülethetnek a Vízöntő másik tűzvihara számára.

Hogyan érhetjük el ezt az újjászületést? Ezt az újjászületést a mennyei krisztusjel jelentésének a megértésével eszközöljük ki, valamint önmegtagadással és az én mellőzésével. A misztikus Uránusz azt mondja: „Aki hajlandó elveszíteni az életét, az megtalálja azt”. Ez a személyesség teljes megtagadását, béklyóink összetörését jelenti: kilépni a személyes körből, és tudatosan vállalni az egész emberiség kollektív szenvedését és fájdalmát, hogy az emberiségben tettre ébreszthessük az isteni szikrát. Az önmegtagadás, a személytelenség, a „minden mindenben” létezés a hegyi beszéd egyik legmegszabadítóbb eleme.

Mi a legfontosabb korszakunkban? Hogy boldogok legyünk? Hogy elnyerjük a szabadságot? Hogy megszülessünk testben, vagy lélekben, vagy szellemben? Mert ez a szokásos törekvés célja! Az emberek a személyiség kielégítésére törekszenek, ez azonban elérhetetlen. Így keresik mennyországukat a primitív keresztények! Ha hozzátartozóink, s persze mi is, elnyerjük a mennyországot, akkor minden rendben van.

Ma azonban sokkal nagyobb dologról, az egész emberiség megszabadításáról van szó. Ezért jönnek el a szellem nagyjai az emberiséghez. Ezért tűr és szenved a Krisztusszellem, és ezért választották jelszavukul, vezérfonalukul az útépítők „a művel szembeni engedelmességet”. Engedelmesen a művet, Isten szent munkáját végezni. Ezzel szemben minden másnak háttérbe kell szorulnia. „Aki apját, anyját jobban szereti nálamnál, az nem méltó énhozzám” – mondja a Krisztus. Ahhoz, hogy a belső Krisztus megszülethessen bennünk, hogy megjöjjön az igazi megszabadulás és az igazi boldogság, ahhoz az Önök által most már ismert utat kell bejárnunk. Ez a pozitív Vízöntő mozgalom: Krisztust szolgálni. Ez az a Vízöntő mozgalom, amelynek nálunk a fej megújításához, Neptunuszhoz kell vezetnie.

Ha Uránuszra negatívan reagálunk, akkor elkerülhetetlenül ránk tör a negatív Neptunusz, a mérgezés és rombolás Neptunusza. Ha viszont van merszünk próbálkozni a kereszténység követelményeivel, akkor áthatol hozzánk Neptunusz isteni fényessége, és beteljesül a szív újjáépítése, tehát az igaz szeretet megvalósítása, amit a fej újjáépítése követ, az elvont lét, az absztrakt létezés megelevenedése, ez pedig lángra lobbantja az isteni szikrát. A tűz aztán felemészti Ízisz fátylát, és megtörténik a nagy csoda. A Jesus mihi omnia – a Jézus mindenem – után a Rózsakereszt felszabadult testvére felujjong, Isten és ember egyesül – a tékozló fiú hazatér: Jesus Deus et Homo: Jézus Isten és Ember.

A Confessio Fraternitatis azonban teljes akar lenni. Plútóról is beszélnünk kell tehát. Uránusz és Neptunusz minden működése mellett a világon az éber ember számára végül Plútó tevékenysége a legfontosabb. Plútó az az energikus fáklyahordozó, amely kanócot dob az elrothadt házba, a korhadtba és idejétmúltba.

Persze gyönyörű erről beszélni, de hogyan kell megvalósítani? Hogyan tépjük ki a korhadtat és siralmasat a szívből és a fejből? Hogyan szabaduljunk ki a nyomorúságból? Megértik-e, hogy ez a legfontosabb? Ehhez van szükségünk a Plútó szellemére.

Vannak olyanok, akik egész életüket jógyerekként élik, járnak-kelnek eszményeikkel, programjaikkal, karácsonyi fecsegéssel, nagypéntek-könnyekkel és húsvéti tojással. Ha azonban elfogy a tojás, akkor a boldogságnak is vége. Emiatt zuhan az egész emberiség a pokolba, saját gyártmányú poklába, minden templomi énekével és zsolozsmájával, költőivel, gondolkodóival és házisült filozófusaival együtt, rózsakeresztes tanulókkal és más ezoterikusan tájékozódókkal egyetemben. Minden könyvünkkel és képletünkkel együtt pokolra vetnek minket.

Aki igazán keresztény, az cselekszik! „Nem mindenki, aki ’Uram-Uramot’ mond nekem, jut be a mennyek országába, hanem aki az én Atyám akaratát teljesíti”. „Amit testvéreim legcsekélyebbjeivel tettetek, azt velem tettétek.” Ez Plútó!

Ha ennek a szelleme hatja át Önt, akkor képes Plútót, az ember szent alkotóképességének helyreállítóját, az összetörőt és újjáalakítót megérteni. A magasabbat csak olyan mértékben lehet megvalósítani, amilyenben az alantast megzabolázták és semlegesítették. Ami érvényes az egyénre, ugyanaz érvényes a közösségre is!

Az emberiség fejlődése bizonyos terv szerint megy végbe. Mint a Szellemi Iskola tanulói, megtanuljuk, hogy minden szellemnek Isten példájára és ábrája szerint alkotó lénnyé kell válnia. Ezért kell az emberiségmegszabadító munka szolgálatának szentelnie magát. Mert ez a további spirálisokban haladó fejlődés alapja, és a következő fok az emberiségfejlődés ösvényén. Ennek érdekében minden akadályoztatásnak el kell tűnnie az életünkből, s ezért az alkotóképességgel való minden visszaélést súlyos büntetés követ.

Ezt a munkát végzi el Plútó, az élet Szent Szelleme. A munkát pedig velünk és általunk végzi. Az egyes nemzetek kölcsönösen jelentenek megpróbáltatást egymás számára, mert a tömeg még túlságosan öntudatlan. Heves megrázkódtatásokra van tehát szükség. Mi ezeket tudatosan várjuk. Ismerjük az isteni határozat regeneráló, helyrehozó működését, amelyet megjelentetett a Kígyóban és a Hattyúban, ezért tehát bevetjük egész szívünket Uránusz feladatának érdekében, egész eszünket a Neptunusz feladatáért és a megvalósító, újjáépítő Plútó cselekvéséért.

Így szolgáljuk őt, aki volt, aki van, és aki eljövendő, az élet Urát, a Krisztust, aki eltölti a mindenséget, aki minden rózsakeresztes törekvés kezdete és vége. Ez a Krisztus az örök, egyetemes szeretettörvény alapján hagyta, hogy a Föld foglyul ejtse őt. Most pedig ennek a szentnek a vére egyhangú egyenletességgel csepeg Gecsemán kertjébe – a küzdelem újra elkezdődött.

Az emberiség pedig zavartalanul alszik tovább. A szenvedő fájdalomkiáltása megrengeti az egész világot: „Egyetlen órát sem tudtok éberen őrködni velem?” Amit az oly rettenetes, keserű gúnynak tetsző isteni kijelentés követ: „Aludjatok csak, íme közeledik, aki elárul engemet.”

5. A mágia új nyelve

Confessio Fraternitatis R.C., IX. fejezet

5. A mágia, mint új nyelv

A Confessio komolyabb tanulmányozója bizonyára észreveszi, hogy ez az irat semmiképpen sem általános értelemben vett hitvallás, tehát nem dogmatika, nem a rózsakeresztesek meggyőződéseivel összeegyeztethető, vagy éppenséggel nem megfelelő dolgok és fogalmak felsorolása, hanem alaposabb vizsgálat kideríti, hogy a Confessio egy óriási prófétai munka és hatalmas jövendölés. Ha sikerül figyelmen kívül hagyni az olykor túl egyszerű felületét, exoterikus nézetét, akkor feltárul egyetemes, korlátlan értelme, és felfedezzük, hogy az igazság tündöklő útja szivárványként ível láthatártól láthatárig.

Az ígéretnek ez a boltozata tükröz minden látható és láthatatlan színt, melyet magában foglal a szférák harmóniája, úgyhogy nem csupán színpompás spektrumról, hanem az egész hangsor jelenlétéről is beszélhetünk. Itt olyan törvényről van szó, amely ellen a mágia művésze soha sem vét. Ha a kereső megtalálja és alkalmazza ennek az ősbölcsességnek a kulcsát, akkor szemei előtt feltárul a bölcsesség áradatának lenyűgöző hatalma.

Az asztrális térben van egy hely, melyet a szent hegynek neveznek. Amikor a tanuló először közeledik ehhez, megpróbálja megmászni. Féktelen energiával ront neki a meredek szikláknak. A hegy láttán próbatételre gondol. Megfeszíti izmait és a sziklákhoz nyúl, hogy felhúzódzkodjon. Csodálkozására azonban a levegőbe markol. A sziklák nem valódiak. A szent hegy nem sziklaalakzat, hanem erőből áll.

Ennek felfedezésébe a tanuló szinte beleszédül. Ekkor megpróbál a hegybe behatolni. A felület azonban visszalöki, szinte falba veri a fejét. A hegy anyaga ellenkezőjére változik az ő számára. Az erő anyagnak bizonyul. Ez a mi korszakunk káprázata, amelyben a filozófusok is zátonyra futnak. Ebben botlik el dialektikájával Hegel, az erő és az anyag viszonyának őrült elképzelésével, és ezek kölcsönhatásával ebben a meggyalázott természetrendben. Az ember az anyaghoz igazodik, hogy felfejlődjön. Felemelkedését az anyag segítségével akarja megvalósítani. Eközben pedig azt kell felfedeznie, hogy az anyagi formák viszonylagosak, nem is léteznek, elképzelések és múlandók. Ezért krízisbe zuhan. Arra a felfedezésére támaszkodva, hogy az anyag erő, megkísérel áttörni az anyagon. Ekkor azonban megnyilvánul a dialektika. Az erő visszalöki őt, és a viszonylagosság sarában találja magát. Egy szilánk megsebzi. Ezredszerre is megismétlődik Jób klasszikus drámája.

Aki nem fogadja el Jóbot, aki nem ismeri Jóbot, az a dialektikában találja magát. Az emelkedést süllyedés követi, az előrehaladást pedig hátracsúszás, és történik mindez a végtelen váltakozás sorozatában. Ekként a szent hegy titka megoldhatatlan rejtvény marad.

Jóbról azt írják: „Mindezekben Jób nem vétkezett”. Hite és bizalma megrendíthetetlen maradt. Így talál rá a tanuló a módszerre, amellyel megnyithatja a hegyet. Kimondja az igét, a mágikus képletet, amire megjelenik az Úr szivárványa. A kapu megnyílik, és a zarándok beléphet.

Milyen varázsigéről, milyen mágikus képletről van szó? Mely csoda szünteti meg a dialektikát?

A nagy csoda a dolgok egyszerűségében rejlik. Ezt a varázsigét valójában már mindannyian ismerik. Megtalálják Bibliájukban is, imáikban pedig szinte már agyonmondogatták. Kiüresítették, kivájták, értelmetlenné tették.

A mágikus képlet, amely a tanulónak megnyitja a szent hegy kapuját, a keresztény misztériumok alapítójának, Krisztusnak az igéje: „Legyen meg a te akaratod”!

Aki ezt értetlenül mondja ki, arra eljöhet valamiféle belenyugvás és várakozás, vagy annak a gondolata, hogy egy külső erő, Isten majd mindent megtesz. Az ösvényen lévő tanuló azonban felfedezi, hogy az egyetemes mindenhatóság, a nagy akarat, a saját lényegében, tulajdon lénye közepén jelentkezik, és őáltala akar megjelenni. A tanuló önfeláldozó szeretetáldozattal hatol át a szent hegyhez, ezért ő a biztonság nyugalmát ismeri meg a benne lakozó istenerő tudatában. És így lép a szent hegy elé azzal az igével, amelyet nem szabad túl gyakran kimondani. Ahogyan az ószövetség jelképes elbeszélésében Mózes botjával elhasítja a hegyet, és élő víz tör elő, úgy fogadja be a megérkezés hegye az erre érett tanulót. Elárasztja őt az eleven víz mérhetetlen bölcsessége. Felvétetik a határtalan létbe, amely nem ismer visszaesést.

Minden bölcsesség oltalmazza önmagát. A bölcsességet nem ragadhatják meg szentségtelen kézzel. Mégis mindenkinek rendelkezésére áll. Régen minden bölcsességet a misztériumiskolák keskeny medrén át áramoltattak ki, mert nem volt más lehetőség. Az akkoriban éretlen ember a bölcsességet csak így közelíthette meg. Most azonban a mágia új nyelvére tanítanak meg minket. Ezt nem mi találtuk fel, hanem már a Confessio is említi, s ezekben a nagyszerű években elhatalmasodnak fölöttünk.

A magasztos Krisztusszellem beavatkozásának köszönhetően, a misztériumiskola feladata, a tanítók, az idősebb testvérek, a vallás és más segédeszközök feladata korszakunkban teljesen megváltozott. Most már magáról az útról és az életről van szó.

A leereszkedésben, az involúcióban, és a kezdődő evolúció, a felemelkedés első korszakában a szellem minden nagyja megpróbálta az előretörő, útnyitó csoportokban mindazokat az értékeket kifejleszteni, amelyek az embert képessé teszik az elérés hegyén való áthatolásra. Szellemi és anyagi szerkezetünk teljesen el van látva mindennel, ahogyan az ösvényt korszakokkal ezelőtt elegyengették már. Az ígéret szivárványa már Noé napjaiban ott ragyogott a szellemi égbolton. Az ösvény képezi az alapot, a célhoz vezető arany hidat. Krisztus és szolgái szüntelenül e híd a karbantartásán dolgoznak, mert a feketemágus erők szakadatlanul támadják.

Itt van pedig az élet, és itt vagyunk mindannyian. Ezt az utat Krisztus erejében kell bejárnunk lépésről-lépésre. Nem az út azonban a cél, hanem maga az élet. Az örök teremtésnek ebben a művében, amelyben – mint szűz-szellemek – az egyik főszerepet játsszuk, az emberlények tudatossá válásáról van szó. Ezt az óriási színdarabot mutatjuk be évmilliók óta.

Ez a fejlődés azzal is jár, hogy az eddig ismeretes misztériumiskolákat megszüntetik, és teljesen megújítják. Amikor Krisztus kiküldött segédei a munka elvégeztével lelkesen visszatértek, azt mondta nekik: „Bizony mondom nektek, ezeknél nagyobb dolgokat is cselekedtek majd”. Ahogyan pedig most a Krisztus és segítői képeznek és tartanak fenn hidat a mi számunkra, úgy kell nekünk is később hidat alkotnunk testvéreinknek, akik az ösvényt még nem találták meg. Akik tehát meghallották a hívást és a belső hangot, akik tudatába jutottak ennek a dolognak, azokat a szent hegyhez terelik. És ebben a hegyben arany sziklává, a bölcsek kövévé válnak, és beépíttetnek az Úr szivárványába, az arany hídba.

Amikor Pál kijelenti: „Félelemben és rettegésben vigyétek véghez a ti üdvösségeteket”, akkor nem azt akarja kifejezésre juttatni, hogy gondoskodjon mindenki önmagáról, és az Isten mindannyiunkról gondoskodni fog. Nem, ez alatt azt érti, hogy a Testvériség felemelkedése igaz barátság alapján történik. Senki sem szabadulhat meg a másik megszabadítása nélkül. Várnunk kell egymásra, mert együtt képezzük a lények egyetlen hierarchiáját. Egyetlen test, egyetlen lüktető szervezet vagyunk.

Mivel végül is minden gyűlöletnek és ellenségességnek törvényszerűen szeretetté és barátsággá kell válnia, rendkívül értelmetlen az ellenségeskedés és a gyűlölet. Ezért kell szeretnünk ellenségeinket és jót tennünk azokkal, akik gyűlölnek minket. Ez a legmagasságosabb törvény és a próféták teljesítése. Ez a legmagasabb logika, amelyet Önök is megérthetnek.

A szeretettörvény azonban nem szelíd és gyöngéd, hanem megköveteli a mindent vagy semmit! A szeretettörvény nem pacifizmus, nem békeszerződések indítványozója, hanem lebontóan összetörő.

„Isten szeretet” – idézzük a szentírásból. De Isten emésztő tűz is. Hogy a szeretettörvény teljesülhessen rajtunk és mibennünk, ahhoz szakítani kell minden régivel.

A szeretet nem terem meg romlott talajon, nem virul a sötétségben, a szeretet nem keres kompromisszumot. Az igaz szeretet a kezdettől fogva abszolút, a kezdet kizárólagosa. Ez mindent megmond. Ez a szeretet előre sürget, és mindent legyőz, ami ellene szegül. Ez a szeretet mindent képes véghezvinni. Az eléréshez vezető hidat áldozattal és szolgálattal kell megépítenünk. Áldozatunk révén testvéreink átvonulhatnak rajtunk, fölöttünk, és gyűlölőink is megtehetik az emberi fejlődés újabb lépését. Amely lélek így együttműködik a nagy feladat elvégzésében, az sok vérontás megakadályozásához fog hozzájárulni. Amelyik lélek hallja a hangot, de elutasítja, az maga hívja fel az ítéletet önmagára.

A mágia új nyelvén beszéltünk, ezzel szembesítettük Önöket. E nyelv jelei világosan be vannak vésve a Teremtés csodaművébe, az egekben, a földön és a mélységekben. Ezért előre tudhatjuk, hogy mi fog történni. Ettől a mágikus írástól kölcsönöztük írásjegyeinket. Ezekben az években új nyelven beszélünk, mert a régi módon nem akarunk, és nem tudjuk már régi litániánkat szajkózni. A régi nyelvünk, a régi szemléletek, amelyekben élünk és szenvedünk, nem egyeznek meg már Ádám és Henoch nyelvével.

Ádám az emberiség ösvénye, Henoch a beavatás útja. Babilonhoz, az elérés kapujához semmiképpen sem közeledhetünk, ha ragaszkodunk a régi babiloni nyelvzavarhoz. Megértik-e, hogy mi annyira kritikus jelen korszakunkban, melyben élünk? Mi az, ami rettenetesen nyomaszt minket? A korszakunkban feltalált megszabadító rendszerek mind a régi nyelvekre támaszkodnak. Minden eszményiség a régi litániához fűződik. Az egyházak és a vallások erősen abban gyökereznek.

A misztériumiskola most a nyilvánosság elé lépett, mert az ezoterikus ösvény keresői, sőt a komolyan törekvők is még mindig a régi litániákat mondogatják, azok nyelvén beszélnek, s továbbra is ehhez a világhoz ragaszkodnak, ennek minden jóváhagyott igaztalanságával. Ezért kell először a mágia új nyelvének felszakítania az egeket. Ezért kell a földnek még az alapjait is megrendíteni, mert ezt követeli meg a szeretet törvénye az ő mindent, vagy semmit követelményével. Akkor aztán meghallják és megértik Ádám és Henoch beszédét, és a misztériumiskola teljes mértékben betöltheti feladatát.

Hatalmas trombitaszóként harsog Isten felszólítása a világ fölött. A megvilágosultak felkiáltottak: „ó, csak felszakítanád az egeket”! És az egek megnyílnak! És hallatszik az új beszéd, az Isten örök betűiből az egekre rótt. Ez a Vízöntő felszólítása, az eleven kereszténység hívó hangja.

Önök látják a sötét felhőket, de ezek mögött ott ragyog a szent hegy fényessége. A szeretettörvény ösztönzésére mondjuk ki tudatosan, pozitívan a szent mantramot, amely meg akarja menteni az emberiséget. Ekkor pedig megnyílnak az egek, és megjelenik az ígéret íve. Az elérés kapuja, az igazi Babilon feltárul, és cimbalom és furulya kíséretében felcsendül a láthatatlanok kara: „Ez itt az Úr kapuja, amelyen a megváltott nép vonul át”.

Legyen meg a te akaratod! – Ámen.

6. A csodás könyv

Confessio Fraternitatis R.C., X. fejezet

6. A csodás könyv

Mi – a rejtett titkok kutatói – tudjuk, hogy az egész mindenségben rendszer és rend uralkodik, valamint a mindenség öröktől örökké enyészhetetlen törvények alapján létezik és fejlődik.

Mi, akik fokról-fokra eltávolítjuk a Kimondhatatlantól elválasztó fátylat, felfedezzük, hogy minden bizonyos terv alapján valósul meg.

Mi – akik megvizsgáljuk a makrokozmosz és a mikrokozmosz viszonyát – mindenben a pompás egyensúlyt csodáljuk. Ahogyan felkapaszkodunk Merkúr létrájának vékony fokain, hogy tudatos lényünket felvigyük a láthatatlanság világaiba, látjuk amint hullámzanak a természeti birodalmak életáramai.

Mi – akik közeledünk a nagy csendhez – halljuk a csend hangját.

Ahogyan – a Szellemi Iskola tanulóiként – belépünk a szellem templomába, részesülünk az elvont gondolkodás dicsőségében.

Mi – a tűz szolgái – mélyen belelátunk az emberi képességek forrásába. Tudjuk, hogy mire hivatott az ember kezdettől fogva.

Mi – Fohát kertjében rózsát szedők –, látomásaink perceiben meglátjuk láthatártól láthatárig villámként fellobbanni a fejlődés ösvényét.

Mi – akik tudásunkat így gyarapítjuk, látókörünket így szélesítjük, tudatunkat tágítjuk, és erőinket dinamikus energiával töltjük meg – a csodálkozáson át a csodálathoz, lélegzetünk elállásától az imádat rebegéséhez, és az alázathoz, Isten szolgálásához jutunk.

Mi – akikre azt mondják, hogy a rideg észt becsüljük a legtöbbre – azt vesszük észre, hogy tudásunk mély vallásos meggyőződésben éri el csúcspontját.

Fejet hajtunk Isten hatalmassága előtt, mert az Ő fáradozása alapos vizsgálatunk előtt minden szinten és birodalomban megmutatkozik, és látjuk a minden mögött ható erőt, a magasztos erőt, a világ világosságát, a Krisztust, aki bolygónkat mozgatja a térben.

Ahogyan oly gyakran hangsúlyoztuk, a Rózsakereszt Szerzete korlátlanul és feltétel nélkül krisztocentrikus. Krisztus áll a középpontban, és nem csupán elvont értelemben, hanem minden részletben is, és különösen a keresztény nyelvezetet illetően. Ha a keresztény szóhasználattal felhagynánk, akkor ez gnosztikus tudományos szempontból felelőtlenség lenne, s mozgalmunkat, a világon végzett munkánkat megfosztanánk a szükséges erőtől. Megkíséreljük kifejteni, hogy miért van ez így.

Korszakunk emberiségének számtalan kimagasló képviselője juttatja a társadalmat nagy szellemi és erkölcsi értékekhez, amelyekre szükség van az Istennel és világgal összefüggő élethez, és amelyeket energikusan kell közvetíteni az emberiség egyes csoportjainak. Mindezt a fennkölt jelenséget azonban nem szabad a kereszténységnek tartani. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy a fent említett kimagasló képviselők megmagyarázzák a kereszténység egyes következményeit, vagy utat mutatnak az eleven kereszténység felé.

Mi, az Arany Rózsakereszt Iskolájának tanulói vagyunk. Mi, atyánk, Rózsakereszt Krisztián testvér – és az ő szerzetes-testvérei – beszédét magyarázzuk. Mi a nyugati világ misztériumiskolájának segédmunkásai akarunk lenni. A nyugati bölcsességtan hírnökei szeretnénk lenni. Mi a nekünk megjelentetett világvallást, az eleven gnosztikus kereszténységet akarjuk hirdetni, mely arra hivatott, hogy eltöltse az egész világot, mégpedig nemcsak a szellemét és igazságát illetően – mert ez magától értetődik –, hanem a nyelvezetére vonatkozóan is.

„Az nehezen lesz összeegyeztethető – jegyzik meg néhányan –, hogy valaki a Szellemi Iskola tanulójának nevezi magát, melynek célja ennek a természetrendnek a lebontása, s ennyire kicsinyesen valami kifejezéshez, valami nyelvezethez ragaszkodjon. Ismeri-e a figyelmeztetést, hogy: Jaj annak, aki a Tóra köntösét a Tórának tartja? A ruha nyilván nem a legfontosabb. Ami igazán számít az a dolgok lényege.”

Erre azt válaszoljuk, hogy éppen mi, a tanulók, Rózsakereszt Krisztián atyánk követői, bármennyire is tisztelettel adózunk e világ nagy munkálkodóinak – mert minden együttműködik a jóraforduláson – teljes erőnkből kiállunk a keresztény terminológia mellett, mert ez mágia, és Szerzetünk erejét képviseli. A Tóra köntöse mellékes lehet, talán nem a fő dolog, ennek ellenére bizonyára nem haszontalan és nem mellőzhető. Mely komoly tanuló ne venné észre, hogy a ruha, szellemi szempontból is, a belső állapot tükröződése?

Attól függetlenül, hogy a Bibliát külső szempontok alapján, vagy belsőleg, ezoterikusan olvassák-e, mindenképpen megragadja Önöket ennek a magasztos mágiának a varázsa. A forma és a lényeg csodaszép egység lett, és ahhoz, hogy a keresztény misztériumokhoz közeledhessenek, meg kell ismerniük. A Biblia már mint könyv is, mint külső jelenség is titokzatos hatást gyakorol, és rendkívüli erőt fejt ki.

Mi egy könyv, egy csukott könyv a könyvszekrényükben? Holt dolog. Nem úgy a Biblia! Ez a könyv templomunk gyújtópontjában fekszik. Díszletként? Talán a tisztelet jeléül elhelyezett misztikus jelkép, semmi több? Nem, a mágiának ez a hatalmas okirata, Krisztus bölcsességének ez a fókusza a világ sötétségében már könyv formájában is képes templomaink légkörét megtisztítani a rossz erőktől. A gonosz erők nem mernek közeledni a nyitott könyvhöz!

Asztrális erők által zaklatott betegek tudják, amit mi is tudunk, hogy ez a nyitott könyv védő mágikus kört von maga köré. Ezért a bibliai nyelvezet a mi hirdető munkánk feltétele, és nincsen a világon másik könyv, melynek ekkora hatása lenne.

Egy másik példát is szeretnénk mondani, amely az egyszerű, külsődleges kereszténység tényezője. Az egyszerű lélek, ha a Bibliát csaknem értetlenül olvassa is, már olvasásának köszönhetően is e mágikus erő befolyása alá kerül, amely őbenne a hitnek egy bizonyos tényezőjét valósítja meg. Olvassák csak el a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, s megértik, mire lesz képes az emberiség, ha a hit lelkesíti. „Ha hitetek csak akkora volna is, mint a mustármag, hegyeket mozdíthatnátok el.”

Miféle hitről van itt szó? Valami szóhasználatban való hitről? Természetesen nem. Itt a Krisztusba vetett hitről van szó, aki nem csupán eszme, hanem létünk egész valóságán uralkodó erő. Ez az erő bizonyos formában mutatkozott meg nekünk, amelyet nem mi alkottunk, hanem a sors urai, akik mindenkinek biztosítják azt, amire szüksége van szellemi fejlődéséhez. Ezt a köntöst bepiszkolják, leköpdösik, szétszaggatják, és sok egyház megtagadja már az elemi szempontját is. Mint Isten segítsége, mégis velünk jön.

Meg tudják-e érteni most már a hit erejét, az evangélium, a jó hírek erejét, mely nem elvontan beszél nekünk, hanem a lényegben világos, érthető és kényszerítő?

Az emberiség a menekvés módját keresi, de a megmentés itt van már.

Az emberiség diadalmas hőst keres, de a hős itt van már.

Az emberiség megváltó filozófiát keres, de ez a filozófia is itt van már.

Egyesek megszabadító mágiát keresnek. De ez a mágia is megvan már.

Az erők ereje közöttünk lakozik, s ezt kell tudatosítani a világgal és emberiséggel.

Sokan azt mondják, hogy korszakunkban az emberségességnek kell megszületnie. Ez jó, de egy ilyen kijelentés még nem sokat jelent. Emberségről szó sem lehet, ha nem indulunk az emberiség útjára. Ezen az úton találkozunk ugyanis a Krisztussal, aki kijelenti: „Nélkülem semmit sem tehettek”!

Ennek valósága előtt a tanuló is fejet hajt. Ha már az exoterikus, külszíni tudás forrásából „tejet” ivó ember is hitbiztonságról beszélhet, mennyivel nagyobb lehet annak a hitereje, hite biztossága, aki az isten-ige gnosztikus „kemény eledelét” veheti magához. Az ilyen ember oly nagyszerűre, oly magasztosra és óriásira hivatott, hogy erre nem találunk szavakat.

A kereszténység mágiája mindent magában foglaló, és közelebb van a kezünknél és a lábunknál. A Bibliában szinte toronymagasságig halmozódik. Ezt pedig az örökké nagyok, a sors urai támasztják, akik minden hibán felül állnak. Ez a mágia oly mesteri, hogy a kövek is beszélni kezdenek: hogy Isten szeretetében a holt könyv megelevenedik, és tüzes szikrákat szór, úgyhogy a sötétség hatalmai elmenekülnek.

A kereszténység mágiája Önök előtt fekszik! Ez Isten ereje, Isten segítsége, Isten üdvözítő hatalma. Ezt az evangéliumot kell átnyújtanunk Önöknek, mert tudjuk, hogy az emberiség végleges megújítása ettől függ, és ezáltal megy végbe. A Biblia ugyanis egy mágikus gyűjtemény, mágikus együttes, a közöttünk lakozó élő ige tükröződése. Ahogyan pedig ez a csodás könyv, mint mágikus képlet, képes elűzni a sötétséget és megtörni a gonoszság átkát, úgy fogja az élő ige az ezt az időszakot sújtó átkot nagy erővel megtörni, és az emberiséget új korszakra hívni. Ez az időszak azért olyan jelentős, mert – ahogyan a csodás könyv pontosan megmagyarázza – eljött az idő.

Már csak valamelyest elemi ezoterikus vizsgálat is kimutatja, mekkora erő rejlik ebben a mágiában, mily mérhetetlen erőforrás az élő ige és ennek tükre, a Biblia. S ha a hitük csak akkora lenne is, mint egy mustármag, hegyeket mozdíthatnának el vele.

Megértik-e most már, mit szeretnénk elérni? Szeretnénk megvalósítani a szeretet fegyvereivel a Biblia követelményeit. Ha ennek a csodás könyvnek, mint mágikus szintézisnek, megvan az ereje, holott e sötét világ szelleme többszörösen bemocskolta, mennyivel nagyobb erő szabadul fel, ha ezt a mágikus képletet tudatosan alkalmazzák.

Ezt nem mi mondjuk Önöknek: mi csupán közvetítői vagyunk a Confessio Fraternitatis R.C.-ben felhalmozott bölcsességnek. A szöveg azt mondja:

„Annyit azonban el kell mondanunk, hogy amíg néhány sastoll valamelyest utunkat állja, addig a szent Biblia kizárólagos, fáradhatatlan és szüntelen olvasását ajánljuk. Ha ez a könyv valakinek nagyon tetszik, akkor tudja meg, hogy szerzetünkhöz közel került. Ahogyan ez képezi a mi szabályainkat, s a világ e nagy csodaművében egyetlen betű sincsen, melyet ne véstünk volna az emlékezetünkbe, úgy azok állnak hozzánk a legközelebb, s azok a hozzánk hasonlók, akik ezt a páratlan könyvet teszik életük irányvonalává és mértékévé, valamint tanulmányaik és az egész emberiség útikalauzává.”

Utunkban van néhány sastoll. Az emberek mélyen tudatában vannak fejedelmi rangjuknak. Legjobb pillanatainkban mindannyian észleljük isteni szikránk rezgését. Mindezek a sugallatok azonban az eljövendő dolgoknak csak halvány árnyékát képezik. A jövő sas-ruhájának néhány tolla. Gyerek játszadozhat cserepekkel, de nekünk nem szabad néhány töredékkel megelégednünk. Az egész csak akkor ölthet alakot, ha tudatosan befogadjuk azt az erőt, amely mindent megvalósít mindenben, ha a csodálkozástól eljutunk a csodálatig, a furcsállástól az imádathoz és az alázattól áthatolunk a vidám ujjongáshoz, a világ világosságának, a Krisztusnak a dicsőítéséhez. Mert:

Ha Krisztus ezerszer születne is Betlehemben, mégis elvesznél, ha benned nem születne meg.

7. A fémek átváltoztatása és a leghatásosabb gyógyszer

Egyszer azonban eljön a nap, amikor ez a kígyó abbahagyja a sziszegést, s háromszoros koronája semmivé foszlik. Erről nyíltabban fogunk beszélni, mihelyt összejöttünk.

Confessio Fraternitatis R.C., XI. fejezet

7. A fémek átváltoztatása és a leghatásosabb gyógyszer

Amikor az olvasó figyelmét a Rózsakeresztes Szerzet krisztusközpontúságára, krisztusi alapjaira irányítjuk, felmerülhetne annak a gondolata, hogy a rózsakeresztesség egész jelensége a Biblia tanulmányozásában, belső értékeinek magyarázatában, és egy keresztény életvitel szabványainak a meghatározásában merül ki.

Azonban mindössze csak az alapokat szerettünk volna megmutatni, amelyeken az igazán gnosztikus élet nyugszik. Szüntelenül fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy az alapelv feledésbe merül, az őselv elködösül, betemetik a kutat, amelyből az élő víz buzog, s az ember emiatt kárt vall.

Ezért hirdetik a rózsakeresztesek működésük kezdetétől fogva a mai napig is, hogy gondolkodjunk el a kereszténységen, mert a kereszténység erő, Krisztus hatalmas erő! Ettől a mozgató, dinamikus elvtől nem lehet elválasztani senkit és semmit!

Az igazi rózsakeresztes arról ismerhető fel, hogy Krisztust vallja, mégpedig nem elvont elképzelések formájában, nem leplezetten, hogy bármit lehessen csinálni belőle, sem új tárgyilagossággal, mindenekelőtt nem megváltoztatott nyelvezet segítségével, hanem a magasztos bibliamágiához való ragaszkodással. Ezen az alapon, Rózsakereszt Krisztián atyával együtt, az ő egész pozitív hozzáállásával, nyugodtan és határozottan jelenti ki: „Jesus mihi omnia – Jézus mindenem”.

Így fektetik le nagyon konkrétan az alapot, így világítunk rá határozottan, és ez újítja meg szüntelenül teljes erőből, mert ezen az alapon kell felépíteni az egyén és az emberiség gnosztikus-tudományos működését és törekvését. Nem állunk meg tehát a „Jézus mindenem” megállapításánál, hanem a tanuló – gnosztikus-tudományos vizsgálatok eredményezte mélységes meggyőződéssel – munkához lát, hogy vállalja és elvégezze feladatát a kozmoszban.

Ennek a feladatnak a terjedelmét és jelentőségét az ember alig képes áttekinteni és felfogni is. A Rózsakeresztes Szerzet, mint a nyugati világ misztériumiskolája nagy alapossággal és nagyon komolyan óriási és mélységes titkokat kutat. A mikrokozmoszban és a makrokozmoszban nyugvó erőket éleszt fel, kiszélesíti hatósugarukat, kifejleszti az emberben rejlő legfennköltebb lehetőségeket. Útja a hősök útja, titánokhoz méltó óriási munka: ugyanakkor elevenen él benne az erős függőség érzete, annak a tudata, hogy létezik egy magasztos erő, amellyel bármire képes: Jézus mindenem!

A misztériumiskolában vezető munkát végzők, de a tanulók is kisebb, vagy nagyobb mértékben rendelkeznek azokkal az erőkkel, amelyekkel „a fémeket át lehet változtatni”, vagy amelyeket a „leghatásosabb gyógyszernek” neveznek. Itt az igazi rózsakeresztes munka területére kerülünk: ez az alkímia és a gyógyítás. Ugyanakkor az idők során semmit sem értettek annyira félre, mint a Rózsakereszt e két kifejezését.

Alkímia

Az alkímiáról két vélemény van forgalomban. Az egyik szerint, az alkímia a szó szoros értelmében a fémek átváltoztatására szolgál. Bizonyára ismernek régi ábrázolásokat, alkimistákat retortáik és lombikjaik közepette, mindenféle titokzatos folyamatokkal foglalkozva, melyek a fémek arannyá változtatásának művészetében csúcsosodtak. A másik vélemény azt bizonygatja, hogy a fémek átváltoztatása csupán szellemileg értendő. Itt a szellem aranyáról van szó, amelyet meg kell tisztítani minden alantastól, hogy magasabb valóságba emelkedhessen. Az első vélemény abszolút helytelen: a másodikban van valami igazság az ember feladatát illetően, de még semmit sem mond a rózsakeresztesek alkímiájáról.

Alaposabb tanulmányokra van szükség, át kell hatolni a fátylak egész során, hogy megtudjuk, mi is az igazi alkímia. Anyagtestünkben, az anyagvilág kémiai rétegében, úgymond az anyag mélypontján vagyunk tudatosak, itt élünk tudatosan. Az anyagvilág elemekből, ásványokból és fémekből áll.

Ezt az elsüllyedt anyagvilágot áthatja egy szellemi lényeg: a Krisztus ereje, vagy Krisztuserő. Ennek a szellemi lényegnek az a feladata, hogy helyreállítsa az anyagvilág eredeti tisztaságát, és az ebben kifejlődő életet rendeltetése útjára ösztönözze. Krisztus – a mindenség-teljesítő – segítségre lel a misztériumiskola, a nyugati világ misztériumiskolája szervezetében. Minden felújító és lebontó folyamat mögött ott áll és hat a Rózsakereszt Szerzete, mely egész szervezetével minden területen a legnagyobb erőfeszítéssel az Ő szolgálatában működik. Ez az alkímia, a rózsakeresztesek alkímiája.

Ez az alkímia mindent magában foglal, és mindenekelőtt nagyon határozott. Nem elégedhetünk meg annak a kijelentésével, hogy meg kell szabadítani a szellem jelképes aranyát. Persze hogy erről van szó, mert – röviden összefoglalva – ez az emberiség célja. De az alkímia indítja meg a szükséges folyamatot.

A rózsakeresztes alkimista tehát minden elképzelhető módon együttműködik a világ és az emberiség megújításán. A tudomány, a művészet és a vallás minden területén felismerhető a nagyszerű alkímiai folyamat. A rózsakeresztesek alkímiája egyetlen tudományágat sem hagy ki. A szépművészetek mögött is a megújulás hatalmas kívánsága rejlik: az alkímia. Az egyén vallásos elgondolkodását inspiráló, erőteljesen új irányú tájékozódás, és a teljes megújulásra ösztönző erő alapja is az alkímia.

Szemeink előtt egy egész társadalom összeomlása zajlik, elavult módszerek tűnnek el, és látjuk, hogyan működik egy teljes megújulásra ösztönző, sokarcú és ellenállhatatlan impulzus. Ez a tűz hatása, ezek tehát a lángnyelvek az alkimisták retortái alatt.

Látják-e, hogyan elevenedik meg az alkímia az Önök számára? Semmiképpen sem küldhetik vissza a középkorba, amikor a mágusok megpróbálták a fémeket arannyá változtatni. Meg kell érteniük, hogy az alkímia nem áll távol tőlünk. Meg kell érteniük, hogy az alkímia korszakunk érverése, hogy korszakunknak ebben a szívdobbanásában meglátjuk a lobogó tüzet. Meg kell érteniük, hogy szinte kézzel fogható az idősebb testvérek munkássága. Halljuk a rézüstökben olvadó tömeg forró zubogását.

A legfontosabb természetesen a szellemi arany felszabadítása. Minden időkben halljuk azonban Isten munkásainak hangját és látjuk a hatásukat, azokét az alkimistákét, akik transzmutálják az anyagvilág közönséges fémeit.

Így szítják a Tűz Fiai az örök tüzet Isten lombikjai alatt. A közönségest beledobják, és az megég az Úr előtt: a hamuból pedig kiemelkedik az új főnix, a tűzmadár.

A leghatásosabb gyógyszer

Az anyagvilágban küzdő emberiség, amely alakulása és küzdelme tulajdonképpeni célját nem ismeri, minden tekintetben beteg, súlyosan sebesült és károsult. Az ember testi, erkölcsi és szellemi tekintetben is hiányosnak és bonyodalmakkal teljesnek mutatkozik. Ennek valóságából keletkezik a gyógyszolgálat, az egyetemes üdvözítő mű.

Az alkímia gondoskodik az emberiség megújításáról. A leghatásosabb gyógyszernek ahhoz kell hozzásegítenie, hogy új, egészséges emberek vállalhassák feladatukat egy új világban. Mi értelme lenne új házat építeni, ha nincsen lakója. Mivel tehát lakókra is szükség van, ezért kapcsolódik az alkímia elválaszthatatlanul a legmagasztosabb gyógyszerhez. A rózsakeresztesek minden korszakban, a századok folyamán mindig is orvosok voltak, és a rájuk bízott betegeken mindig is tudtak segíteni. A világtörténelemben arany fonálként húzódik a segítség és vigasz hosszú sora, amelyet a testi és lelki betegeknek lehetett nyújtani. Ebben a gyógyító műben a Rózsakereszt szerzetesei mindig is kiváló helyet foglaltak el, és ők voltak azok is, akik ismételten újabb, sikeres módszereket találtak.

Nagy jelentőségű korszakunkban az alkímia és a leghatásosabb gyógyszer teremti meg egy új jelenség, egy új megnyilvánulás alapjait, amilyet a világ eddig soha sem látott. Az alkímiai folyamat ezreket ösztönöz tudatosan vagy önkéntelen folyamatban az ember és a társadalom teljes újjászületésére. A milliók félelemtől és kétségbeeséstől sápadt arcán új öröm és boldogság mosolya ragyog majd. Soha sem szabad elfelejtenünk, hogy „Atyánk oly nagy szeretetet tanúsított irántunk, hogy Fiát, a Krisztust küldte hozzánk”. Így történik meg, hogy a leghatásosabb gyógyszer leereszkedik hozzánk, és a test és a lélek számtalan rettenetes betegségét fogja meggyógyítani. Ez a rózsakeresztesek panaceájának újabb megjelentetése. Ez felgyorsítja az idő kerekének forgását, és az emberiség áthalad a félelmetes éjszakán, hogy új reggelre ébredjen.

Mindemögött azonban, minden nagyszerűség mögött nagy veszélyek is rejlenek. A misztériumiskola rejtett titkainak megbeszélésénél megállapítottuk, hogy a testvérek és szolgálóik közvetlen közelünkben dolgoznak, és a misztériumok gyakorlótere a mindennapi élet. Az alkímia és a gyógyítás elmélete és gyakorlata azonban olykor kétes forrásokból származik, és nem hoz minket kapcsolatba minden dolog örök eredetével. Ezért elengedhetetlen, hogy az ezekkel a folyamatokkal komolyan foglalkozó ember először megtisztuljon Krisztus bölcsessége által.

Az élet gyakorlata arra tanít, hogy minden olyan tudást, erőt és cselekedetet, amely nem az örök forrásból származik, és nem abban tisztult, helytelenül alkalmaznak. Az ember hatalmas erőt érez önmagában, de önzősége és önérvényesítő törekvése miatt ezt az erőt olyan célokra használja, amelyekkel másoknak fájdalmat és kétségbeesést okoz. Az aranyláz miatt háborúra és bűnözésre vetemedik. Azt kell megállapítanunk, hogy egy eredetileg szent erőt bukássá lehet fordítani.

A mágiától elragadtatott tanulók jegyezzék meg ezt. Mihelyt elfeledik, vagy megtagadják törekvésük alapját, törekvésük bukássá változik.

A tűzfolyamat felgyorsított haladás, s ezért ezen az úton jóval nagyobbak a veszélyek is. Ha az emberiségmegújító alkímiai folyamat munkásait nem a helyes indíték lelkesíti, akkor annak a veszélye fenyegeti őket, hogy megsérülnek a retortáik alatt lobogó lángoktól, vagy a felrobbanó készítményektől.

Aki az előkészület fokán áll és a leghatásosabb gyógyszert keresi, annak meg kell értenie, hogy ebben az állapotban még alkalmatlan, nem fog rátalálni, s ha az alapelveket figyelmen kívül hagyja, biztosan eltávolítják. Ezért jegyzi meg a Confessio XI. fejezete:

„A legfőbb kormányzó azonban úgy határozott, hogy az alázatosaknak dicsőséget készít, a beképzelteket sötétséggel veri, a hallgatagokkal angyalait hagyja beszélgetni, a nagyszájúakat pedig a magányosságba zavarja.”

A világ alázatos és hallgatag munkásai azok, akik áthatolnak minden dolog lényegéhez. Ők azok, akik lankadatlanul tovább dolgoznak. Nem azért, hogy az emberek lássák őket, hanem mert Isten határozatát véghez kell vinni.

A méltánytalanság mindig súlyos ítéletbe ütközik ezen a világon Az igaztalanságot minden időkben teljesen megsemmisítik. Ha az igaztalanság nyilvános intézményekben is elharapódzik, akkor a további fejlődés akadályát képezi. Ezért az eljövendő évek folyamán a mai társadalmi rend feloszlik, és új lép a helyébe, mely jobban összeegyeztethető a dolgok eredetével.

Az emberiség azonban az elkövetkező évek során minden a látszatvallástól meg fog válni. Ha a világ baját alaposan megvizsgálják, a sok szenvedést és nyomorúságot, és ezeknek az okát keresik, akkor úgy találják, hogy az egyház a legnagyobb bűnt, a legsúlyosabb bűnt vonja magára. Az egyház, amely Krisztus földi képviselőjének mondja magát, azt hiszi, hogy szabad szent szakramentumokat adományoznia, és azt állítja, hogy az igazságot teljesen ismeri, meg tudja magyarázni, és ki tudja hirdetni, ez az egyház valójában a legnagyobb nyomorúság okozója, a sok materializmus, az anyagiság oka, mert káprázatot és rögeszmét csinált a Krisztusból, és mert együttműködik a sötétség hatalmaival.

Krisztus annakidején elutasította az egyházat, és a papokat fehérre meszelt síroknak nevezte, akik kívül fehérek és pompásak, belül viszont csontvázakkal és undokságokkal vannak tele. A romlás valóban nagy lépésekkel halad előre. Az egyház bűne szörnyű, elrettentő és az egekre kiált: az egyház ezért el fog pusztulni. Kő kövön nem marad.

Új egyháznak kell megjelennie, mely az igazságon alapul és az igazságot hirdeti. A mai egyház útját a vér, a könny és a rettenetes szenvedés szegélyezi. Ezért vérbe és szégyenbe fullad. A Confessio Fraternitatis a következő ítéletet jövendöli meg neki:

„A legfőbb Kormányzó azonban másképpen akarta: az alázatosoknak dicsőséget készít, az öntelteket pedig sötétséggel veri: a hallgatagokkal az angyalait hagyja beszélni, a fecsegőt pedig a magányba sodorja. Ez a büntetés jár a római csalónak is, aki istenkáromlásait továbbra is tele szájjal ontja a Krisztusra, s hazugságait azon a napvilágon sem hagyja abba, amin az ő odúit és földalatti búvóhelyeit Németország leleplezte, ezért most betelt a mérték, és úgy látszik, megérett az akasztófára. Egyszer azonban eljön a nap, amikor ez a kígyó abbahagyja a sziszegést, s háromszoros koronája semmivé foszlik. Erről nyíltabban fogunk beszélni, mihelyt összejöttünk.”

Isten emésztő tűz. Ha Ön gúnyt űz a szent tűzből és feladatából, akkor a tűz Önt megragadja, Ön megsemmisül az alkímiai folyamatban, és a leghatásosabb gyógyszer elhalad Ön mellett. Isten örökké működő órája egyenletesen ketyeg az idők mozgalmasságában. A mutatók lassan továbbfordulnak. Másodpercről másodpercre nyomulnak előre, mígnem mutatni fogják a törvényes ítélet óráját. Csengő-bongó, mély harang hirdeti akkor a törvénykezés óráját, hála Istennek azonban ugyanakkor az új emberiségkorszak eljövetelét is, amelyben a kétarcú Jánuszfejnek nem lesz helye többé.

8. Az ál-alkímia

Confessio Fraternitatis R.C., XII. fejezet

8. Az ál-alkémia

Az ezoterikus filozófiával foglalkozó ember hamarosan felfedezi a rózsakeresztesek alkímiájának célját és szándékát, vagyis meglátja, hogy soha nem volt szó sem titokzatos laboratóriumokról, sem olvasztótégelyeik fölé hajoló méltóságos öregekről, akik különös kísérleteik eredményeit figyelték. Ha a rózsakereszteseket a középkori aranycsinálókkal azonosítják, akkor az a történelem meghamisítása. Legfeljebb előfordulhatott, hogy egyes szerzetes testvérek ilyen módon terelték el a figyelmet igazi tevékenységükről, ahogyan manapság is a Szerzettől ihletett erők közül sokan végzik feltűnés nélkül igazi munkájukat egyszerű foglalkozásuk gyakorlása közben.

Az alkímia fogalmának rejtett, gnosztikus-tudományos jelentése összefügg a misztériumiskolák világot átfogó munkájával. Az igazság nagyon egyszerű, ugyanakkor rendkívül nyugtalanító. És verjék ki a fejükből minden ezzel kapcsolatos elképzelésüket a rózsakeresztesek éjjeli összejöveteleiről sötét, elhagyatott helyeken, vagy erdei házakban, ahonnan titokzatos hangok hallatszanak, és az elégetett vegyületek által furcsára színezett füstfelhő gomolyog a düledező kéményből. Az ilyesmi jó lehet mesének a hosszú téli estéken, vagy hívatlan vendég ijesztgetésére, hogy legalább rosszul álmodjon. Ne higgyék azonban, hogy a rózsakeresztesek történetének ilyesmihez bármi köze is lehetne. Az igazság egyszerű, ugyanakkor nagyon nyugtalanító. Az igazságot csak azok tudhatják meg, akik megértik ennek a korszaknak a szívverését.

Minden égitest nagy erők, a különböző élethullámok fejlődését szolgáló magasztos elvek együttese, anyagi szintézise. Ezek „fémek és elemek” néven ismeretesek, melyek a világ kezdetétől fogva a mai napig is befolyásolják a fejlődő életet. A csillagok és bolygók kölcsönhatása szüntelenül folyamatban tartja a fémek és elemek átváltozását. Ezt illetően valóban Isten nagy kozmikus laboratóriumáról beszélhetünk.

A rózsakeresztesek filozófiájából megtudtuk, hogy az anyagtestnek a szellem tükörképének kellene lennie. Ezért mondja a szentírás, hogy az ő képére és ábrázolására teremttettünk. Anyagtestünk tehát egy piciny égitest, ugyanakkor fémek és elemek anyagi szintézise. Látjuk a kicsiny világban és a nagyságok világában is a tiszteletre és elismerésre méltó munkát Isten kozmikus laboratóriumában.

Az erők és elemek irányított kölcsönhatásából keletkezik minden, ami volt, ami van, és ami eljövendő: „Parancsol, és már létezik, szól, és megtörténik”. Az erők és elemek irányított és kölcsönös hatásából és ellenhatásából keletkezik minden égitest és minden emberi test. Az ember a mindenütt szétszórtan létező és mindenhonnan összeszedett alapanyagokból építi házát. A mindenütt jelenlévő elemeket és fémeket Isten ereje örvénylő mozgással tereli össze a térben. Így keletkeznek a Napok, hirdetve a mindenség dicsőségét: „A mennyek hirdetik Isten dicsőségét, és az egek az ő kezeinek alkotását dicsőítik”.

Azt látjuk, hogy körülöttünk és bennünk megy végbe a nagy csoda, s kezünket áhítattal kulcsoljuk össze előtte, aki a világokat kigondolta, s már léteztek is! Így olvas a gnosztikus a csillagok nyelvén, és szívéből ujjongva száll a hálaadás, hogy képes kutatni ezt a magasztos, mágikus ábécét. A gnosztikus ott áll Isten lombikjai mellett. Látja az erők hatását és ellenhatását. Látja az óriási keringést, és az alakulást a nagy alkímiai laboratóriumban. Látja Isten munkáját, a szent háromság első nézetét, a természet nagy birodalmának jelenségét, amely szintén háromszorosan nyilvánul meg.

A természetből születtünk, és a természet szerint pusztulunk el, ahogyan minden anyagjelenség a káoszba vész, ha nem világlik fel fölöttünk Krisztus ereje, hogy az ember újjászülethessen. Ez az alkímia második nézete, és ez a második tényező a rózsakeresztesek alkímiája, mert ebben rejlik a megvalósítás kezdete.

Az alkímia első nézetéből keletkezett a vegytan tudománya. Az embernek, és az emberi természetnek szabad használatba vennie a fémekben és az elemekben nyugvó erőket. Az alkímiai labornak ezek az erői céltudatosan működnek. Már felületes vizsgálatunk is azt mutatta, hogy a legkisebb részletekben is Istennek egy magasztos módszere működik.

Ezt a módszert és ennek célját magyarázza meg a második alkímiai képlet. Ezen a képleten alapul az ember vallásossága. A vallások egymást követték a mai napig is: felsorakoznak, és korszakunkban a kereszténység tulajdonképpeni ébredezését éljük meg, melynek ezoterikus képét, jelenségét a rózsakeresztesek magyarázzák meg. A beavatott Pál apostol azt mondja Krisztusról: „Megmagyarázza nekünk az Atyát”, és a Rózsakeresztes Szerzet alapítója is kijelenti ugyanebben az összefüggésben: „Jézus mindenem”. A rózsakeresztesek filozófiája arra tanít meg minket, hogy a Krisztusszellem bolygónkra terítette auráját. Teljesen körülzár minket, és csakis őáltala részesülhetünk a tökéletesben.

Ez a második alkímiai folyamat: egy tisztán szellemi, tisztán misztikus folyamat, amely a rózsakeresztesek filozófiájában áll értelmes alapokon. Ez a filozófia nem mentális, nem gondolatépület, hanem a szívvel való gondolkodás szintézise, melynek az a célja, hogy a keresztény vallás eleven erővé váljon az ember életében. Ha ebből az eleven erőből megvalósult valami, akkor beszélhetünk a nyugat misztériumiskolájában megvalósulásról.

Így jut el a tanuló az alkímia harmadik nézetéhez, a szent háromság harmadik tényezőjéhez: a teljesüléshez, a Gnózishoz. A harmadik nézetben igazolásra talál az elsőnek a célja, ahogyan ezt lehetővé teszi a második nézet. Ezt az egész fejlődést leírja a négy evangélium, amelyeket négy különböző beavatási módszernek kell látnunk.

A tanítványt – anyagi megújítása után – Krisztus a pünkösd teljesüléséhez vezeti. A nyugati misztériumok kizárólag ezen az úton teljesíthetők, mert ez igazodik a háromszoros egyetemes kozmikus törvényhez. A háromszoros törvény végtelenül változatosnak mutatkozik minden életelvben. Felfedezzük, hogy a rózsakeresztesek alkímiája végül is egyszerű, de ijesztő igazságon alapul. Rádöbbenünk ugyanis, hogy még mekkora távolság választja el céljától az emberi élethullámot.

Ezért int a Confessio Fraternitatis nyomatékosan minden ál-alkímiától, a céltól és lényegtől elvezető módszertől és viselkedéstől. Az ál-alkímia beférkőzött már minden emberi és társadalmi jelenségbe. A negatív ezzel reagál a pozitívra.

Az ál-alkímia is háromszorosan jelentkezik. Az első nézet a nyers anyag elfajulását, a materializmus, az önzőség világát, Lucifer világát mutatja. Isten kozmikus laboratóriumában azt látjuk, hogy minden erő örökké a fejlődés alapjainak a megteremtésén fáradozik, hogy minden szépre és jóra forduljon, minden igazzá váljon. Az álalkímia pokoli laboratóriumában az önzés a korlátlanul uralkodó kényúr, és az erők szép játéka itt az elvek és érdekek viszályává fajul, rendkívül feszült helyzetté válik, amely a robbanás elkerülhetetlen veszélyével jár. Ezért ebben a démonok, az átkozottak, és a mélységek szörnyei leselkednek.

Az ál-alkímia második nézete a mai düledező egyház, a miszticizmus karikatúrája. Ez esetben a birkákat, akik még nem rendelkeznek a szabad gondolkodás képességével, és akik a Krisztust az egyházak közvetítésével szeretnék megragadni, papjaik áruként adják a leselkedő démonok kezébe. Ennek oka abban rejlik, hogy eltorzult miszticizmusuk még az első nézethez, a társadalmi rend alaposzlopává tett önzőséghez tapad.

Így aztán az ál-alkímia harmadik nézetében megvalósul a sötét színjáték. Megmutatkozik az okkult törekvés gúnyos pofája, a ravasz ellenség, amely a jó vetésbe keveredik. Ajánlata tele van jelentős jelképekkel, titokzatos elbeszélésekkel, beavatásokkal és szabadságokkal. Ez a szellemi tévutakra vivő negatív okkultizmus, sötét gyakorlatával, amelyben pénzről, anyagi és más előnyökről van szó. Ez az okkultizmus, a megvalósulásra irányuló törekvés karikatúrája, talán még az egyháznál is erősebben megmutatja a rettenetes elfajulás tényét. Aki önző indítékkal nyújtja ki a kezét a legmagasabb után, az követi el a legnagyobb bűnt.

Az igazság nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon nyugtalanító is. Az igazság azt tanítja, hogy az anyagi megújulás világtörvény. Az igazság azt tanítja, hogy minden önzésnek a felebaráti szeretetben kell feloszlania. Az igazság azt tanítja, hogy ez az újjászületés csakis a kereszténység szent módszerével érhető el. És az igazság azt is tanítja, hogy az elérés – a háromszoros törvény teljesítése – csakis minden feltétel teljes betöltésével lehetséges.

Az igazság nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon nyugtalanító. Nyugtalanító, mert felfedezzük, hogy a tűzhányók az anyag értelmében a kitörés veszélyével fenyegetnek: nyugtalanító, mert felfedezzük, hogy a gyermeteg miszticizmusnak nincsen elég belső ereje és ismerete ahhoz, hogy feloldja az átkot Krisztusban. Nyugtalanító, mert a lelketlenek és lelkiismeretfurdalást nem ismerők megtámadják a legszentebbet és legtisztábbat, a misztériumokat is. A „megérkezést” egy kehellyel hozhatjuk összefüggésbe: a megpróbáltatás kelyhével. Aki nem méltó arra, hogy igyon belőle, az ítéletet iszik, ítéletet hív fel önmagára.

Az igazság nagyon egyszerű. Ezért figyelmeztet a Confessio:

„Tartsátok távol magatokat ezektől a dolgoktól, ti, akiknek van belátása, s jöjjetek menedékünkbe, mert mi nem a ti pénzeteket kéregetjük el, hanem mérhetetlen kincseket ajánlunk fel Nektek. Nem valami tinktúra feltalálásával pályázunk a vagyonotokra, hanem a mi vagyonunkban akarunk részesíteni Titeket is. Nem adunk fel Nektek találós kérdéseket, hanem a hit-titkok egyszerű magyarázatára hívunk meg Titeket. Nem a Ti soraitokba akarjuk felvétetni magunkat, vagy nem Tőletek akarjuk elfogadtatni magunkat, hanem meghívunk a mi fejedelmi házainkba és palotáinkba, amelyekre – ha ezt még nem tudnátok – nem a pompa kedvelése, hanem Isten szelleme késztet, kiváló atyánk hagyatéka ír elő, s amelyre az idők köteleznek minket.”

Ez a Bölcsesség Urainak felhívása: ezt szeretnénk átnyújtani Önöknek.

Az igazság nagyon egyszerű, de nehéz teljesíteni. Az igazság nagyon egyszerű, követelménye azonban hatalmas. Az igazság mérhetetlenül gazdag, de magas hegyen fekszik. Aki meg akarja találni, annak meg kell keresnie a hozzá vezető utat.

Keressetek, és találtok! Zörgessetek, és megnyittatik néktek!

A Rózsakereszt Szerzetének hitvallása

Jan van Rijckenborgh