Pentagram 2017/2

Kutatás a világmindenségben és az atomban

 

Az embereket évszázadokon keresztül foglalkoztatták hasonló kérdések: az emberiség mindig kutatott az okok, indítékok, a teremtés összefüggései és a lét gyökerei után. A különböző kultúrákban eközben nemcsak a vallás, hanem a tudomány és a művészet is – egymás után vagy akár együtt – vezető szerephez jutott. Manapság újra a tudomány a meghatározó, miközben a világ rejtélyeinek megoldását keresi, nagyban és kicsiben, a világűrben és az atomban is. De kutatásainak alapja még mindig a különböző sűrűségi fokozataiban megjelenő anyagra korlátozódik.

Az orosz kémikus és szabadkőműves Dimitrij Ivanovics Mengyelejev (1834-1907) 1869-ben felállított egy periódusos rendszert, amely az akkoriban ismert kémiai elemeket atomsúlyuknak megfelelően egy hétszeres rácsozatba sorolta be. Ez az anyagi megnyilvánulásnak egy analitikus képe volt, a hidrogénnel, mint első elemmel. Mengyelejev a radioaktív uránnál, neptúniumnál és plutóniumnál fejezte be, és csak a 95-ös számú ameríciummal egészítette ki később. A fenti radioaktív elemek véletlenül ugyanazon neveket viselik, mint a 18. században megismert Uránusz, Neptunusz és Plútó bolygók. Néhány ezoterikus úgy véli, hogy még további három bolygó létezik: Ízisz, Hermész és Hórusz, melyek egyikének már a pályáját is kiszámították. Így nyilvánulnak meg fokozatosan az anyagi misztériumok az ember tudatának.

Napjaink kémikusai 118 elemet tartanak nyilván. Azok az elemek azonban, melyek a 95. után következnek, tiszta állapotban nem fordulnak elő a természetben. Csak mesterségesen lehet őket előállítani, nagyon rövid ideig léteznek, és kiszámíthatatlanul viselkednek.

 

Tudományosan nem bizonyítható

A Newtonon alapuló tudomány a jelenségek anyagi bizonyíthatóságából és a kísérletek megismételhetőségéből indult ki. Ezek a kiindulópontok azonban időközben az új felfedezések, számítások és belátások miatt túlhaladottakká váltak. Így például a műszerekkel nem bizonyítható morfogenetikus energiamezők az új tudomány számára befejezett tények.

Ezoterikusok ugyanezeket a mezőket végtelenül differenciált, asztrális világoknak jellemeznék.

Körülbelül 1900 óta különösen az atomtudományban kutatják nagy szorgalommal a tér és idő kapcsolatát. Az ember elképzelhetőnek tartja, hogy Isten a „tér” lehetne. Hermész a Corpus Hermeticum hatodik könyvében így beszél Aszklépioszhoz: „Ha most gondolkodásunkban az egyetemes teret szemléljük, ezt nem térnek, hanem Istennek gondoljuk; s ahogyan gondolkodásunkban a tér Istennek mutatkozik, nem tér már a szó közönséges értelmében, hanem Isten hatóereje, mely mindent átölel.”

Számtalan matematikai modellt és szabályt állítottak fel és vizsgáltak meg, hogy az idő és tér kapcsolatára rávilágítsanak, de nem jutottak eredményre. Mindent, amire még nem találtak magyarázatot, az ezoterikusok „pszi-jelenségnek” szoktak nevezni.

 

Univerzum az univerzumban

Platón és Pitagorasz idejében a görögök már nagyon sokat tudtak a legkisebb egységről. „Atomosznak’” azaz „nem szétvághatónak” nevezték, és később a szó mint „oszthatatlan” került bele szókincsünkbe. Azonban mindenekelőtt „nem oszthatót” is jelent a nem „érinthető” értelmében.

Az ember időközben igen mélyreható ismereteket szerzett az atomról. Az atom valószínűleg a legkisebb ismert világmindenség, egy univerzum az univerzumban. Ez nem sci-fi, hanem valóság.

Mint ismeretes, Einstein, H. P. Blavatsky Titkos tanítás című művétől inspirálva vezette be az „idő mint negyedik dimenzió” elméletét. Manapság a tudomány a húr-modellekben történő hullámmozgásokra vonatkozó elméleteknél tart. A következő lépés, melyről már hangosan gondolkodnak, annak megállapítása, hogy tulajdonképpen minden dolog elektromosság, energia és rezgés. Nem állapította-e meg maga Einstein is, hogy az anyag megdermedt energia, s hogy az örökkévalóság mindinkább lelassult rezgései végül húsba burkolóznak?

Az alkimisták négy elemet ismertek (mint az anyag állapotait): tüzet, levegőt, vizet és földet. Ezekkel az ember négy testére is utaltak: a mentál-, asztrál-, élet- és anyagtestre. Arra törekedtek, hogy jelképes izzító-lombikjukban a négyszeres ember alacsony rezgésszintjét – tehát az ólmot – átalakítsák az isteniség végtelenül magasabb rezgésére, a szellem aranyára.

 

Éter, a teremtés építőanyaga

A négy elem az atom négy megnyilvánulási formája. Az étert az atom ötödik megnyilvánulásának is nevezik. Az éter az egész teremtés építőanyaga. Egy sokkal alacsonyabb rezgésszinten pedig a hidrogén a látható világ építőanyaga.

A hidrogén az oxigénnel együtt folyékony vizet képez, de havat, jégesőt, jeget és gőzt is. Ezek közismert formák. A legújabb japán kutatások bebizonyították, hogy a víz rendkívül befolyásolható, mégpedig gondolatokkal, szavakkal, zenével, bizonyos személyek puszta jelenlétével, valamint rezgésekkel is. Az ember 80 %-a víz. Így már egyedül a víz miatt is az ember könnyen befolyásolható, manipulálható. Hol marad akkor az oly nagyra értékelt önállósága, autonómiája?

A múlt évszázad nyolcvanas éveiben bebizonyították, hogy az ember, az állatok, de még a növények testsejtjei is tudattal rendelkeznek. Reagálnak a gondolatokra, érzelmekre, még akkor is, mikor a testtől már elválasztották őket. Ezt még a nagy távolság vagy idő sem befolyásolhatja. Az ember azonban mégis több mint víz, mint sejtek és szervek összessége, több mint hús.

Az ember, az állat és a növény lelkülettel, tudattal rendelkezik. Minden anyagnak van tudata. A „halál házában” azonban ez a tudat mégis időhöz és anyaghoz kötődik. Ahol valódi élet van, a halál abszolút értelemben nem létezhet, jóllehet az összetett anyagok szétesését „halálnak” nevezzük. „Porból lettél, és porrá leszel”, mondják, de abszolút halál nincsen, mert az úgynevezett halál nem az összetett anyagok megsemmisülése, hanem pusztán az azokat összekötő erő hatástalanná válása.

 

A felismerhetetlen az ősanyagban fejezi ki magát

Megfordítva: megállapíthatjuk, hogy nem beszélhetünk valódi életről ott, ahol ez az összekötő erő feloszlatható, ahol tehát a földi halál uralkodik. Ott az élet legfeljebb a lét egy formája lehet, egy földi rezgés, mely egy konkrét test fogságában van. Ez a földi emberre is érvényes. Azonban az ember több mint pusztán földi élet.

A bibliai teremtéstörténetben a szellemről beszélnek, mely a vizek fölött lebegett. A megismerhetetlen legmagasabb kisugárzása kifejezi magát az ősanyagban. A teremtés éterként nyilvánul meg. Hermész azt mondja, hogy a világmindenség hét körben nyilvánítja meg magát. A világ keletkezéséről szóló elméletek az eredendő emberi élet éter-megnyilvánulásainak hét állapotáról tudósítanak, amely a szellemből, a lélekből és a testből jött elő.

Jan van Rijckenborgh A Rózsakereszt elemi filozófiájában arról ír, hogy amint a központi szellem, a Monád kiválik az ősatomból, egy háromszoros szellemalakként nyilvánul meg, mely az ősanyag segítségével létrehozza az eredeti háromszoros embert. A testben lélek és szellem nyilvánul meg, a lélekben a test és a szellem, a szellemben pedig a lélek és a test. Ilyen volt és ilyen az örök Eredeti. A mai emberiség rezgési területén azonban más erők működnek. Itt minden állandóan az ellentétébe fordul. Ezért az eredeti megnyilvánulás megértésének képessége a legtöbb embernél veszendőbe ment.

 

„Saját lényedet illetően, ó lélek, igaz ismeretekre kell szert tenned”

Ez magyarázza a sokoldalú segítségnyújtást és a Grál alámerülését – napjainkban is. A földi embert, mint a VALÓDI EMBER hordozóját és beburkolóját a Grál valósága elé állítják. Megérti-e ezt a misztériumot? Azzal kezdi-e, hogy a Grált önmagában és nem valahol kívül keresi? Hermész ezt a kérdést a De Castigatione Animae (A lélek okulására) című művének 12. fejezetében így válaszolja meg: „Saját lényedet, nézeteit és alakjait illetően, ó lélek, igaz ismeretekre kell szert tenned. Ne hidd, hogy van egyetlen megismerendő dolog is, ami rajtad kívül található. Amit meg kell tanulnod, az mind benned van.”

Miután a világ a jelenlegi csillagéven belül ismét a Vízöntő-periódusba érkezett, emiatt anyagi töménysége csökken. Mintegy áttetszővé válik. Minden megnyilvánul, láthatóvá és mindenekelőtt felismerhetővé lesz. Semmi és senki sem tud többé elrejtőzni. A megkristályosodások feltöretnek. A régi épület minden eresztékében recseg. Az emberiség szenvedése és minden emberi tökéletlenség is világosabban láthatóvá válik. Az emberiség valóban szenved. Ezt sokan felismerik, s azon fáradoznak, hogy a dolgokat a megfelelő mederbe tereljék. De hol és hogyan lehet ezt a medert megtalálni? Parsifal, a kereső ember, a Grál-eposz szerzője, de mi, az olvasók is látjuk a Grált magunk előtt elvonulni. Képesek leszünk-e most feltenni a megfelelő kérdést, a kérdést, hogy miért szenved a belső király – tehát a húsba burkolt eredeti szellemlélek-ember szenvedésének okát tudakoló kérdést?

A tizenharmadik eon megteremtése

 

Milyenek, illetve mik azok, amiket a gnosztikus filozófia archonoknak és eonoknak nevez?

Ezek hatalomelvek és hatalomösszpontosulások, a haláltermészetben fellépő bizonyos elektromágneses feszültségek és viszonyok.

 

Az ember kigondol magának egy tervet, az önérvényesítés tervét. Ha a mentális tervezés megtörtént, és gondolatilag egyre tovább dolgozik rajta, akkor ez az elgondolás növekedni kezd az illető lélegzőterében, és egy adott pillanatban uralni fogja őt. Ekkor az ember a tervének a megszállottja lett. Ezzel egy archon, természetisten teremtetett. Az elektromágneses természetterület sugarait egy speciális szabály szerint részben áttranszformálják egy elkülönített elektromágneses elvvé, amely egy mikrokozmoszban lakozik. Megszületett a személyes természetisten! Ha mármost több embert vonnak be az önfenntartási tervbe, akkor együttesen egy óriási természetistent hoznak létre. Ekkor egy hatalmas transzmutált elektromágneses terület keletkezik, amelynek ereje sokkal erősebb, mint az egyedi archonoké.

Az elektromágneses koncepciók egy magasabb szinten azonos rezgéssel összekapcsolódnak.

A hatalomelvek hatalomösszpontosulásokká lesznek, ami azt jelenti, hogy az archonok eonokká állnak össze. Az eonok nem mások, mint hasonló rezgésű archonok felhői. És ha az archont kisebb jelentőségű, inkább bolygói természetistennek tekintjük, akkor világos, hogy az eonnak univerzum méretű természetistennek, egy interkozmikus istennek kell lennie.

Ezért a következőt képzelheti el. Amikor egy emberiségkorszak elég hosszú ideig tart, akkor végül lentről, a dialektikus emberiség biológiai ösztöneiből, hajtóerőiből és szükségleteiből az egész világegyetemet hatalmas erőkkel népesíti be, melyek az egész természetet egy ellentermészettel uralják.

Az emberiség által okozott elektromágneses transzformációk diszharmonikussá teszik a dialektikus életterületet, és ez a diszharmónia folyamatosnak bizonyul. Ez a dialektikus élet megnehezítését jelenti.

Minthogy az emberi tervek beteljesedése mindig csak részben valósul meg, az archonok és eonok kultúrája folytatódik, folytatódnia kell. Ám a kultúra ilyen folytonos fejlődése miatt az alapvető sugárcsoporttal szembeni diszharmóniának is fokozódnia kell.

Ez így megy tovább egy határig, egy krízisig. A dialektika alapvető mágneses területe összefügg az egész világegyetemmel. S mivel ez utóbbi erősebb, mint az eonok összetömörült felhője, ezért a válságban nem az univerzum erői siklanak át az eonikusba, hanem fordítva, s nagy tisztulás keletkezik.

Az eonok elerőtlenednek. Ha az eonok elveszítették erejük egyharmadát, akkor az többek között azt jelenti, hogy a földi mágneses rendszer elválasztatott az archonjaitól és eonjaitól.

Ha az eonok műve megsemmisült, akkor az emberiségnek vissza kell térnie a dialektika eredeti kezdetéhez, a biológiai kezdethez. Akkor lesz újra helyreállítva az alaperőkkel való összhang. És az ember olyan lesz, mint azelőtt. A mesterséges kultúra lehullik róla. A meztelen biológiai ember marad meg, a civilizáció megsemmisül. Ez a visszatérés persze rendkívül drámai. Ezzel az emlékezőképesség teljes elvesztése jár együtt, mert a mágneses gócok egész hálózata kialszik mind az aurikus lényben, mind pedig a személyiségben, úgy, hogy az ember végül újból a kezdetek ősemberévé válik.

Ha Ön meg akar menekülni ettől a sorstól, melyet mint mikrokozmosz már oly sok alkalommal átélt, akkor a másik útra, a tizenharmadik eon útjára kell rátérnie. Egyedül a tizenharmadik eontól nem vesznek el egy szemernyi erőt sem a krízis óráiban és a világtörténelem megváltozásának elkerülhetetlen pillanataiban, így állapítja meg a Pistis Sophia. Ezért képes folytatni a tizenharmadik eon és mindenki, aki a rendszeréhez tartozik, a kultúrája fejlesztését.

Az emberiség bizonyos része felelős a tizenharmadik eon megteremtéséért.

Például adva van egy ember, aki rájött, hogy a természet szerinti minden fáradozás hiábavaló. Felismerte, hogy minden, ami történik, már megtörtént.

Ezért jogosan gyanítja, hogy ez mégsem lehet az emberi lét célja. Így hát tervet dolgoz ki. Elkészíti a felismert haláltermészetből való megszabadulás gondolati tervét. Ez a terv tartalmazza azt a készséget is, hogy minden áldozatot meghozzon a terv teljesítéséért, hogy még a saját létét és énjét is feláldozza.

Egy archont alkot, az elmenekülés, a természetből való kiemelkedés archonját.

Ezután olyan emberekre talál, mint önmaga. Azok együttműködnek a terven, miáltal az archon növekszik.

Magától értetődően egy adott pillanatban az ilyen archon-képződményeknek, a világ bármely részén fejlődnek is ki, egy eonná kell összeilleszkedniük. A tizenharmadik eon létrejött, ámbár jellege még nagyon gyenge és földies. Az új eon természetesen testi kölcsönhatásban áll a közösség minden tagjával. A terv által transzmutált erők kultúrára, tettekre és ekképpen eredmények elérésére sarkallnak. Eljön az a pillanat, amikor a közösség felfedezi, hogy ha eredményes akar lenni, akkor a haláltermészet elektromágneses erői nem szolgálhatnak munkahipotézisül. Annak következtében, hogy a közösség a tágas univerzumba tekint, hatalmas vágy ébred egy másik alapéleterő után.

Így keletkezett a belátásból az első üdvrevágyás. Ebből születik meg aztán, akármilyen kezdetlegesen is, az első kapcsolat a Gnózissal, az igazi isteni természettel, amely már nem magyarázható a haláltermészetből. Ettől kezdve a tizenharmadik eon nemcsak a közönséges természet erőit veszi fel, hanem az eredeti természet erőit is. Azt lehet mondani: megszületett a János-eon.

A közösség folyamatos munkája nyomán a tizenharmadik eon egyre finomabbá válik, mind jobban ráhangolódik az isteni mágneses körre, és egyre jobban elveszíti földi jellegét. Ennek a kultúrának megfelelően a tizenharmadik eon egyre nagyobb mértékben befolyásolja mindazokat, akiket a szférája magához vonz.

Ha aztán a közönséges természetben kifejlődnek az ecsetelt krízispillanatok, és minden archonnak és eonnak elveszik ereje egyharmadát, akkor a tizenharmadik eontól nem lehet semmit sem elvenni, mert nem transzmutál semmilyen dialektikus mágneses energiát sem. Nem alkalmaz erőszakot a közönséges természeten, ezért érintetlen marad, és hasonlóképpen mindazok is, akik a szférájához tartoznak.

Az emberiség többi része számára a kerék tovább forog lefelé a kiindulási pontig. Amikor aztán egy új megnyilvánulási nap következik, némileg megváltozik a helyzet. Az előző megnyilvánulási nap idején ugyanis volt egy nagy csoport, mely a tizenharmadik eonhoz tartozott, a megváltottak csoportja. Ez a csoport nem hagyja cserben az emberiséget, mert nem a saját üdvözülésére irányul. Követeket, prófétákat és megvilágosultakat küld hozzájuk, hogy hívja őket. Ha a hívottak aztán tapasztalatukból kifolyólag a János-ösvényre térnek, akkor csupán hozzá kell kapcsolniuk a közösségüket ehhez az egyetemes közösséghez, ahogy egy lánchoz új szemet fűznek.

Ezért a tizenharmadik eon egyetemes közössége egyre csillogóbb és gyönyörűbb lesz, egyre hatalmasabb és erősebb. A megszenteltek felemelkedése mind egyszerűbb lesz. Ezért mondható a Pistis Sophiában, hogy:

„Ha pedig azok mágiájának misztériumait hívják fel, akik a tizenharmadik eonban vannak, akkor bölcsen és biztosan bevégzik majd ezeket a misztériumokat, mert […] erről a területről nem vontam el erőt.”

A szeretet dicsősége

 

Az „élő test”, amely az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában mindent és mindenkit körülvesz, arra irányul, hogy a tanulót kísérje és támogassa az útján, hogy a nagy mű, melyre ez az „élő test” tanulóival vállalkozik, egyszer a szellem-lélekemberben elérhesse csúcspontját. Mert ennek a Szellemi Iskolának mindenekelőtt egy célja van: az ember és a mikrokozmosz transzformációja és transzfigurációja. Ezért élő testével elsősorban egy szellemi házat képez, melyben a tanuló él, és a halhatatlan emberen, a mennyei másikon munkálkodik.

 

A Szellemi Iskolát és a tanulók seregét nem lehet egymástól különválasztani. Az anyagi formát tökéletesen a nem e világból való szellemi építménynek szentelték. Az építmény alapjai tehát a szent Földben nyugszanak, melyből a természetfeletti származik. Ezért a Szellemi Iskola fontos, időben létező összekötőkapocs a két természetrend, a természetfeletti és a dialektikus természet között. Ezt a kettősséget mutatja maga az ember is, aki személyiségként a földi természetből származik, a mikrokozmoszra és a Monádra nézve azonban elvileg a szent Földhöz tartozik. A szellemi munkások – és erre tanulókként mi magunk is hivatottak vagyunk – ezt a kettősséget szüntelenül megvalósítják, mégpedig nem csak saját magukban és a két természetrendre vonatkozóan, hanem az egész mindenség tekintetében is. (…)

 

A szellemi mű ciklusai

A világ- és emberiségfejlődés időszakainak mozgásához hasonlóan, a szellemi munkában is ciklusok és periódusok ismerhetők fel. A nagy megszabadító munka pillanatnyi szakasza ugyanis összefügg a szellemi Nap kisugárzásaival. Az Élet Szerzete erre támaszkodik, és a fiatal Gnózis Szellemi Iskoláját is, valamennyi munkatársával együtt, belevonták ebbe a ciklusba vagy fejlődésbe. Tehát az Iskola és annak munkája is egy folyamatosan kibontakozó terv része, amely olyan mértékben teljesedik be, amennyire a munkatársakban tudatosul e hatalmas terv jelentősége. (…)

Az emberiség fejlődésének hatalmas hangsúlyai, – mondta többek között – körülbelül száz éves időszakokban teljesednek be. Ugyanez vonatkozik a szellemi mű ciklusaira is. Történelmileg nézve, az 1924-es esztendőt tekinthetjük a modern Szellemi Iskola kezdetének, mert abban az évben adtak megbízatást a szellemi mű elvégzésére.

A modern Rózsakereszt számára elérkezett annak az ideje, hogy megnyilvánuljon, és megalapozzon egy Szellemi Iskolát, az ehhez kapcsolódó belső misztériumiskolával együtt. Ez kezdődött meg 1925-ben. Akkoriban indult el az előkészítés, a kibontakozás és a kialakítás munkája. A modern Rózsakeresztnek ez által kellett az ifjú Gnosztikus Szerzet Szellemi Iskolájaként az egész világon ismertté válnia. A kiépítés és beteljesedés időszakának százévnyi időt kell igénybe vennie, tehát kb. 2025-ig kell tartania – mondta beszédében Jan van Rijckenborgh. Ezt a száz éves időszakot „a Szent Szellem új korszakának” nevezi. „Ezalatt erősen megnyilvánulnak majd a Hétszellem, vagyis a szellemi Nap kisugárzásai a földsztrátumban, melyben élünk.”

 

A Szent Szellem korszaka

E folyamatokat hatalmas légköri változásoknak kell kísérniük. Egyidejűleg az egész világon erős társadalmi változások mennek végbe, úgy hogy valószínűleg egy rövid időre a munkát is félbe kell szakítani, ami szerencsére a mai napig még nem következett be.

A szellemi világtörténelem ilyen hangsúlyos időszakai, a Szent Szellem korszakai, gyakran előfordultak már a történelem során, például a Távol-Keleten, Indiában, Egyiptomban, Közép-Keleten, Kelet-Európában, és hasonló periódus kezdődik jelenleg Nyugat-Európában is. Egy ilyen száz éves időszakban nemcsak a Szellemi Iskola felépítése és kiépítése valósul meg, hanem mindenekelőtt a misztériumiskola belső elmélyítése.

E hétszeres Szellemi Iskola előkészítésének és kibontakozásának mérhetetlen erőfeszítéseit az elmúlt években közülünk sokan a legnagyobb mértékben átélhették. Először elő kellett készíteni a talajt a Szerzet által kiválasztott területeken. Majd úgy kellett elvetni a vetőmagot, hogy az nehogy sziklás talajra hulljon. Ezt a friss hajtások folyamatos óvása, és az új gabona növekedése követte, melynek az érettség arany színét kellett mutatnia. Majd az első gabona aratása következett. Így képeztek ki egy csoport aratómunkást, egy csoport munkatársat, akik viharok és árulások ellen fel voltak vértezve. Mindez a két nagymester felelősségén nyugodott abban az időben, amikor ők haladtak a gnosztikus közösség élén. Majd a közösségből egy csoport munkatárs lépett elő, akik szintén felelősek lettek a szellemi vezetésért, hogy a nagy mű folytatásában ne legyen fennakadás.

A hermetikus-keresztény Gnózis 6300 évének utolsó időszaka

 

A Szellemi Iskola a tanulók életrendszerében hétszeres éterteret hoz létre és tart fenn, amely által lehetővé válik a téridő korlátok áttörése, és a halhatatlan lélek feltámadása. Fontos tehát, hogy minden tanuló tisztában legyen a várható hatásokkal, s mindenekelőtt éljen a felkínált lehetőségekkel. Az egyetemes gnosztikus láncban az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája az utolsó megjelentetett láncszem. Ezáltal vált ténnyé a Fény Hármas Szövetsége, mely a Grálból, a Katárokból és a Rózsakeresztből áll, és amelynek eredete azon gnosztikus szerzeteknél van, melyek időszámításunk első háromszáz évében Alexandria tájékán az egyiptomi, görög és zsidó rejtélyiskolák közvetlen folytatását képezték. A szellemi munkának ez a fázisa az emberiségfejlődés egy teljes szakaszát felöleli. (…)

E beavatási út tehát kb. 6 évezredet fog át, s egészen Hermész Triszmegisztosz idejéig nyúlik vissza. A Szellemi Iskola jelképe – a kör, a háromszög és a négyzet – Hermopoliszban, egy kőkockán is megtalálható. A régi egyiptomiaknál a gömb, a kocka és a piramis a kozmikus elemeket jelképezte.

 

A süllyedő vonalat vissza kell fordítani

A gizehi piramisban a vízszintes fejlődés végpontjának 1953. augusztus 20-át adták meg. Ez a királykamrába vezető út legtávolabbi vége. Jan van Rijckenborgh közli, hogy az emberiség eddig a dátumig lejtmenetben halad, s ezzel fejeződik be a harmadik 2100 éves szakasz is. E dátummal a hanyatlás vonalának vissza kell fordulnia, s egyidejűleg meg kell mutatkoznia a szellemi, megszabadító, felfelé vivő útnak is. Szellemi iskolánkban ez a felmenet már kirajzolódik. A környező világban azonban a pusztulás mind világosabb formában észlelhető. Jan van Rijckenborgh A Gnózis jelenlegi megnyilatkozása című művében (3. rész 6. fejezet) a következőket írja: „…és látjuk, hogyan lesz az erőtér bizonyos pillanatban világosságtér is. Az elektromágneses tér, mint erőtér, világosságmegnyilvánító tér is lesz, ami rendkívüli esemény a gnosztikus mágneses gömb fejlődésében. Mint valami teremtés napjának a koronázása: Legyen világosság, és lőn világosság!” így formálódik meg az ötödik időszak, az összeköttetés az előttünk haladó szerzetek mágikus láncolatával. „Mihelyt a negyedik fázis, az áttörés valóra vált, mihelyt a világosságtér a mágneses testben megjelent, azonnal és ugyanakkor létrejön a kapcsolat az elődök nagy testével.”

Hermész Triszmegisztosz írásaiban szó van a kráterről (görögül „vegyítőedény”), az isteni keverőedényről vagy a Szent Grálról: a hétszeres isteni erő ebben ereszkedik le az emberhez.

A Krisztus utáni 325. évben lezajlott niceai zsinat óta a hivatalos egyház tagadja a keresztény beavatási rejtélyek eme gyökerét. Javarészt ennek tudható be, hogy az első ezer évben oly kevés szó esett erről a misztériumról. Amikor azonban a második évezred felvirradt, a Katárok Szerzete ismét tanúságot tett a gnosztikus világosságról. Ez a szerzet élő gnosztikus testtel rendelkezett, mely egész Európában működött. Egyben égi hajó is volt, amely minden olyan keresőt felvett és előkészített egy új fejlődésre, aki eléggé megtisztította és szabaddá tette magát.

Rijckenborgh úr és Catharose de Petri asszony, a modern Rózsakereszt szellemi vezetői, 1954. szeptember elsején átvették a megelőző szerzet szellemi örökségét. „Bizonyára tudatában vannak”, mondta Jan van Rijckenborgh, „hogy már jó ideje szeretnénk közelebb kerülni ezen örökség magvához, és ezt megélvén méltóvá válni reá. Ügyeljenek tehát Önök is mindarra, amit a Szellemi Iskolában átéltek, elvégeztek és felépítettek. Akkor szintén tudni fogják, hogy már régóta a Sophia testvéreinek hagyományos munkáján, vagyis egy hierarchikus test gnosztikus értelemben vett felépítésén fáradozunk. Ezt az élő testet, az Úr menyasszonyát, a Pistis Sophia eklézsiáját, a bárkát, az égi hajót újra életre akarjuk kelteni. S az sem marad rejtve Önök előtt, hogy ebben tanulóként – mint élő sejtek – mindannyian helyet kaptak, s hogy e test számos szervi tagozódást is mutat. Az időközben tökéletessé lett hierarchikus testben megtaláltuk és elfoglaltuk a helyünket. Önök tehát mindannyian tagjai lettek ennek az élő testnek, a Pistis Sophia eklézsiájának. Ez a szervezet a Gnózis kegyelméből vált élővé; a modern gnosztikus hierarchiát felülről ajándékozták meg az élettel. Minden készen áll tehát.”

 

Kétféle gyújtópont létezik

Az emberiséget felfelé vezető útján kísérve, a Fény Hármas Szövetsége kizárólag az isteni fényből felszabaduló tiszta éterekkel dolgozik. Más módszer nem létezik. A Szerzet munkaterületén a rejtélyek három térsége találkozik: először a megnyilvánult egyetemes Szerzetlánc; másodszor a Fény Hármas Szövetsége; harmadszor a modern Szellemi Iskola láthatóvá váló élő teste.

Jan van Rijckenborgh mondja A Gnózis jelenlegi megnyilatkozása c. könyvében: „A Pistis-ben turkáló, veszekedő és kereső vallások egyházaknak nevezik magukat. Ennek a szónak két jelentése van. Egyrészt egyháznak nevezik az azonos gondolkodásúak közösségét, akik egy véleményen vannak a Pistis bizonyos teológiai magyarázatát illetően. Másrészt az egyház valójában az Úr háza, vagyis az isteni világmindenségből jövő kisugárzások gyújtópontja. Világos tehát, hogy ezen a világon kétféle gyújtópont van: az Úrnak egy háza, mint első kisugárzás, a Pistis gyújtópontja, vagyis nyugtalanítás, a mozgalom, a csörtetés a mentális ismeret határa felé, – és az Úrnak egy háza, mint a második kisugárzás, a Sophia gyújtópontja, melyben a derűs magasztosság, az arany fényesség, az isteni nagyszerűség és a Szent Szellem ereje és fennkölt szeretete lakozik, és valóban él.”

Könyvajánló: Isteni bölcsesség – Isteni természet

José Bouman és Cis van Heertum szerkesztésében

 

„A bölcsesség felmérhetetlen kincs, mert ő az isteni erő lélegzete és a Mindenható dicsőségének egy sugara; az örök világosság fényessége, az isteni hatalom tiszta tükre és jóságának képe” – ezek az egyik Rózsakeresztes Kiáltvány, a Confessio Fraternitatis (1615) előszavának nyitó sorai.

Azaz a gazdagon illusztrált kiadvány azt szemlélteti, hogy tizenhetedik századi gondolkodók miként képzelték az isteni bölcsesség eljutását az emberhez.

A könyv tárgya: Isten, ember és természet kapcsolata a kora tizenhetedik század képi nyelvén, amint azt a Rózsakeresztes mozgalom Kiáltványai ihlették.

Az Isteni bölcsesség – Isteni természet könyv ezeknek a tizenhetedik század eleji „ikonotextusoknak” (sűrített, képi üzeneteknek) a bölcsességével szeretné megismertetni az olvasót. E képek művészi módon juttatják kifejezésre, hogy a Természet Könyvének vizsgálata valóban szent cselekedet, a teremtés maga az isteni bölcsesség bizonyítéka.

A Rózsakeresztes Testvériség által javasolt általános megújulás célja az egyetemes tudás és bölcsesség megosztása, és ezek kölcsönös szintézisre emelése volt, amint az ebben a szép analógiában is kifejeződik: „ahogyan minden magban benne van az egész fa és annak termései, úgy az egész világegyetem is benne van kicsiben minden egyes emberben, vallásával, politikájával, egészségével, testének részeivel, természetes vonásaival, beszédével, szavaival és műveivel együtt és ezek mindegyike részese ugyanazon harmóniának és dallamnak, ahogyan Isten, az ég és a föld.”

A könyv rendelhető: http://aquariuskincsei.hu/termek/isteni-bolcsesseg-isteni-termeszet/