A föld újra lapos lesz?

A föld újra lapos lesz?

 

„A világ lapos.” 1492-ben Kolumbuszt még figyelmeztették indulásakor, nehogy túlhajózzon az óceán szélén. Ma már tudjuk, hogy a Föld gömb alakú, s minden látóhatár mögött egyre újabb és újabb tárul föl. Valaha fűszereket, selymet, aranyat és ezüstöt hoztak a csodás, ismeretlen vidékekről Európába. Thomas L. Friedman amerikai újságíró szerint azonban a világ napjainkban ismét „egyre laposabbá” válik, vagy másként fogalmazva: nincsenek többé újabb láthatárok. Korábban az amszterdami nők alig várták, hogy megtudják, mi a legutolsó párizsi divat. 2005-ben egy new york-i multinacionális cég felső vezetője szabadidejében ugyanolyan farmert hord, mint egy kathmandui munkás.

 

A globalizáció, az internet, a televízió, a mobiltelefon és a műholdas helymeghatározás révén a határok és a horizontok elhomályosulnak. A föld újra olyan lapos, akár egy bádogfedő. Ez a fedő azonban vészesen kelet felé lejt: a gyárak, a munkalehetőségek mind-mind Ázsiába kerülnek, mivel ott olcsóbb a munkaerő és a technológia, mint nyugaton. A nyugati gazdaságokat felszippantja Kína és India gyorsan fejlődő gazdasága. Ugyanakkor nagy az aggodalom az olajkészletek, a nyersanyagok és a katonai hatalom csökkenése miatt is. Sem Amerika, sem Európa nem képes világhatalmi fölényét érvényesíteni. A háttérben néhány, milliárdnyi népességű nemzet képében új hatalmi rendszer kezd kialakulni. Csak arra várnak, hogy az – úgymond szabad, s már velejéig meggyengült – nyugat fölényét megtörhessék. Az úgynevezett szabad demokráciák rendkívül sebezhetőkké váltak. A terrorizmus megfékezéséért vívott küzdelem igen nehéznek bizonyul. Az emberiség szorongatott helyzetben van, és kiutat keres, úgy látszik azonban, hogy az új láthatárok megnyitása ellenére továbbra is csak a laposra taposott föld határain belül bolyong.

 

Az ember korlátlanná akar válni

Most azonban felébredt a mérhetetlen vágy a földi korlátoktól való megválás, és a világűr felfedezése iránt. Az a képtelen ötlet merült fel, hogy telepedjünk le más bolygókon. Az embereknek csak hinniük kell mindebben – és persze végül őnekik kell finanszírozniuk is -, miközben e törekvések költségeiből az éhhalállal küszködők millióit lehetne megmenteni. Ez a Vízöntő tévesen megértett hatásának eredménye, amely az embereket a földi korlátokon való túllépésre ösztönzi. Így válik lassacskán a föld újra „lapossá”.

Az emberiség számára szintén hatalmas lépés volt, amikor a földközpontú világképet felváltotta a Nap középpontjára alapozott szemlélet. Bebizonyosodott, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld a Nap körül.

De vajon közelebb vitte-e ez a hatalmas lépés az emberiséget Istenhez, a szellemhez? Egyszer bizonyosan ez is bekövetkezik, ám ez a lépés a Descartes és Newton alkotta mereven mechanikus világmodell sötét völgyén át vezet. Ez olyan világkép volt, amely a szellem és a matéria, „a holt anyag” közötti elválasztottságot egyre jobban elmélyítette. A folyamat mélypontját Laplace Istenről tett kijelentése alkotta: „Nincs szükségem erre a feltevésre”. E determinisztikus-mechanikus világnézet évszázados szorítása mélységes kulturális pesszimizmust eredményezett. A természettől, az istenterv fogalmától való elidegenedés súlyos következményekkel járt az emberre nézve. Abból indultak ki, hogy Isten vagy a szellem, ha létezik is, legjobb esetben is csupán egy óraszerkezetet hozott működésbe, amely könyörtelen precizitással lejár. E kartéziánus-newtoni megközelítésből következett, hogy a természetnek többé nem tulajdonítottak semmiféle célt, értelmet vagy jelentést.

Így fojtogatta a tisztán mechanikus gondolkodás jéghideg keze az emberek szívét hosszú időn át, mígnem az elmúlt évszázad új eszméi – mint megannyi faltörő kos – rést nem ütöttek ennek az épületnek a kapuin. Gondolunk itt a relativitáselméletre, a kvantumfizikára, a jungi pszichológiára, a biodinamikai felfedezésekre, a kozmológiára, a pszicho-szomatikus összefüggésekre, a holizmusra, és a tértől és időtől független kommunikációra mind az elemi részecskék, mind a tudat szintjén.

 

A kozmosz nem „a véletlen műve”

A modern matematikában egy úgynevezett 10 vagy 11 dimenziós „hiperteret” tételeznek fel, mert az ősrobbanással kapcsolatos talányok ezt sugallják. Nem zárják ki egy metaverzum méhéből fakadt, többszörös univerzumok létezését sem. Ezek úgy keletkeztek, akár szappanbuborékok milliárdjai, s így csupán néhány – a miénkhez hasonló – létezhet és fejlődhet a szó általunk elfogadott értelmében. A több mint harminc kozmikus állandó hihetetlenül pontos viszonyainak egyikétől való, akár csak egy milliárd résznyi eltérés is az újszülött naprendszerek összeomlását okozná. Egy hasonló mértékű, de ellenkező irányú eltérés hatására pedig ugyanezen naprendszerek szétrobbannának. Hogyan tudott mindez létrejönni az atomok véletlenszerű ütközéseiből? A tudósok is éppen ezt kérdezgetik manapság. Hisz, még ha el is fogadjuk a darwini evolúciós elmélet alapelveit, az abban rejlő véletlenszerűség éppoly sok aggályt ébreszt, mintha azt feltételeznénk, hogy egy totyogó kisgyerek „véletlenül” összeszerelhetne egy Rolex órát.

A kozmosz mindig is tartogat majd meglepetéseket, például a „fekete lyukak” révén. Habár egy fekete lyukból – elvileg – nem szabadulhat ki fény (hisz éppen ezért „fekete”), Stephen Hawking és Roger Penrose a valószínűség-számítás révén arra a megállapításra jutottak, hogy egyes atomoknak mégis sikerülhet kiszabadulnia egy fekete lyukból, s ezáltal a fekete lyuk maga is mintegy „elpárologhat”. Nemrégiben egy csillagász felfedezte, hogy még egy kisebb fekete lyuk is hatalmas energiát képes kibocsátani, két, viszonylag kicsi, ellentétes irányban kilökött elektromosan töltött részecske sugáráramlásaként. Az egyik ilyen sugár a Hattyú csillagképben levő Cygnus X-1 fekete lyukból kiindulva egy jelenleg is táguló, tíz fényév(!) átmérőjű kozmikus buborékot fújt.

E jelenségek felfoghatatlan nagyszerűsége megközelíti H.P. Blavatsky Titkos tanítása, és a nyugati tudomány kereteit messze felülmúló keleti fogalomrendszer lenyűgözőségét a maga kalpáival, manvantaráival és mahapralayáival. A kvantumfizika elméletei is lassan közelebb kerülnek a keleti misztika fogalmaihoz. Az egyik ilyen elmélet kimondja, hogy minden létező egységét alkot. Ez a gondolat az Akashából, vagy A-mezőből származik, amely egy kozmikusan hozzáférhető információ-mező.

Látható tehát, hogy számtalan dolog van átalakulóban. Kezdjük belátni, hogy nem létezik sem holt anyag, sem pedig üres tér. Az ember a vákuum elképzelésétől eljutott egy mindent felölelő és mindent átható teljesség gondolatához: a genetikai információ nyílt színteréhez.

Nos, mindebből vajon levonhatjuk-e azt a következtetést, hogy az emberiség közeledik a szellemhez? Bizonyos mértékig igen. A szellem és az anyag mély elválasztottsága gyakorlatilag megszűnt. A tudat és az anyag viszonyát mindenesetre gondosan vizsgálják. Hogy amihez közeledünk, az valóban Isten szelleme-e, azt még ki kell várnunk. S hogy ez milyen gyorsan történik, azt senki sem tudja meghatározni. Sokan vannak úton. Úton van az emberiség. Úton van a tudomány. A vallást fokozatosan felváltja a „spiritualitás”. Az emberen kívül levő, trónusán ülő Isten „kiment” a köztudatból, helyette pedig „bejött” a végtelen energiaként felfogott, az emberen belül is létező Isten. Ez jelentős változás, de nem több ennél. Az emberben lévő Istennek még meg kell születnie, s a szülési fájdalmak, melyek már több mint egy évszázada jelentkeznek, gyötrelmesek. Az emberiség ismét mentális alapelveinek lényeges megváltozása előtt áll. A Vízöntő tűzviharát, és a misztériumbolygók befolyását lehetetlen megfékezni.

Ebben a zűrzavarban, mely egy új kor hajnalát jelzi, ma összegyűltünk itt a Renova templomban általános tanulói konventünkre. Mindnyájan megértjük, hogy ez az új kor sajátos követelményeket támaszt. A kérdés csupán az, hogy a következő munkaévben meg tudunk-e majd felelni ezeknek a követelményeknek. Sokan tudatában vannak az új korszaknak. Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri így szólt erről: „Eljön az idő, amikor képesek lesznek megszabadító értelemben megvalósítani mindazt, ami most még lehetetlennek tűnik az Önök számára.”

Ezért új határokat kell húznunk – más határokat, mint negyven, harminc vagy akár öt évvel ezelőtt. Hiszen az idő megváltozása, felgyorsulása egyre világosabban megmutatkozik.

 

Száz százalékosan tanulónak lenni

Mostanában sokat beszélnek az „új-kor” gyermekeiről. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy húsz éven belül e gyermekek már az „új kor” felnőttei lesznek, sőt talán már most azok. Egészen más megközelítést igényelnek, nem hosszú filozófiai eszmefuttatásokat. Nagyon közvetlenek. Aurájuk kiterjed arra, ami érdekli őket, és eléggé éles eszűek ahhoz, hogy azonnal felfogják a lényeget! A filozófia kitűnő dolog, feltéve, ha életfilozófia – olyan filozófia, amelyet közvetlenül alkalmazhatunk a saját életünkben. Akik e gyermekekkel a megszabadulásról beszélnek, azoknak már magukban el kellett kezdeniük mindezt megvalósítani. Máskülönben a gyerekek érdeklődése gyorsan alábbhagy, és hamarosan továbbállnak.

Ezért abszolút követelmény tehát minden munkatársra nézve, hogy száz százalékosan tanuló legyen, tekintet nélkül arra, hogy tanulókkal, tagokkal, érdeklődőkkel vagy ifjúsági tagokkal dolgozik-e.

Az új korszak emberei számára ennek észrevehetőnek kell lennie, különben érdektelen lesz számunkra, amiről Önök beszélnek. Soha sem lesznek képesek elérni tanulóságuk kívánt célját, másoknak pedig semmiképpen nem tudnak segíteni, hacsak nem adják át magukat száz százalékosan a tanulóságnak. Ám nem csak amolyan „akkor Isten nevében, ám legyen” módon, nem a reménytelenségtől elszántan, hanem a remény, a hit és szeretet bátorságával! A formális tanulóság, a maga számtalan viselkedési szabályával nem hoz eredményt – akármilyen tökéletesre fejlesztjük is. Az egyszer megtett ígéretünknek azonban szentnek kell lennie.

Talán ismerik annak a tanulónak a történetét, aki a bölcshöz fordulván azt mondta, hogy ő mindent a legjobb képessége szerint tett: hát mit tehetne még? Mire a bölcs így felelt: „Miért nincs hát tűzből a lényed?” Vagyis bár e tanuló mindenfélét megtett, mégis amin igazán múlnak a dolgok, a megújult, tüzes lényeg – ő maga nem volt az. A Gnózisban lángra lobbant megtisztított kígyótűz – az nem volt az övé.

 

A Gnózis tisztító tüze

Itt nem valami heves, szenvedélyes vérmérsékletről, vagy valami más külső jellemvonásról van szó. Az a kérdés, hogy maga a tudat, a kígyótűz feje lángra lobbant-e a Gnózisban! A Gnózis tüze a mi fejlődési szakaszunkban nem valami olyasmi, amit „éreznünk” kell, hanem elsősorban egy tisztítótűz, egy égető fájdalom, amely a természet és a szellem találkozásából fakad. Ez a búcsú fájdalma, a minden káprázattól való elszakadás fájdalma, amely oly mélyre hatol, hogy az ember elnémul tőle: az önhittség minden álarca lehull, s csak a Gnózisban való csendes ragyogás létezik.

Mostanában oly sokat beszélnek és írnak a „Gnózisról”. De melyik szónok vagy író meri közülük felemészteni magát a Gnózis tüzében és Gnózis tüze által, úgy, hogy „énjéből” semmi sem marad? Csak nagyon kevés. Mégis, ez a tisztító tűz a kegyelem tüze, amely megszabadítja az embert! Ezzel a tűzzel kell a keresőkhöz menni! J. van Rijckenborgh a következőket mondja minderről: „A Gnózis eredetileg az ősbölcsesség, minden olyan tudás összefoglalása volt, amely közvetlenül az eredeti, isteni életére utalt. […] A Gnózis hierofánsai mindig is, így ma is a Mozdulatlan Birodalom küldöttei, akik az elveszett emberiségnek elhozták az isteni bölcsességet, s mindazoknak megmutatják az egyetlen utat, akik „elveszett fiúként” vissza akarnak térni az eredeti hazába. Ezt a Gnózist […] soha sem foglalták írásba.” Majd így folytatja: „Így biztonsággal kijelenthetjük, hogy a dialektikus területeken senki sem nyilvánította meg a Gnózist a maga teljességében. Mi hát akkor a Gnózis célja? A Gnózis csupán erő, sugárzás, világosság. A Gnózis a Mozdulatlan Birodalom egy kisugárzása, amely a legegyszerűbb módon kapcsolódik mikrokozmoszunkhoz.” Ez a szeme előtt kell, hogy lebegjen minden munkatársnak és mindazoknak, akik csendben, szellemileg, mélyen elgondolkodnak tanulóságukon.

 

Hogyan lehetünk igazán egyek?

A „Rózsakereszt” egy olyan elnevezés, amelyet folyvást fel-, s gyakran kihasználnak. Ennek különösen nagy mesterei voltak a katolikusok, s közöttük is elsősorban a jezsuiták. Emellett a szexuális mágia gyakorlói is nevezték magukat rózsakereszteseknek. Sőt az idealisták, az utópisták, a kiliaszták, a pánszofisták, a szabadgondolkodók, az alkimisták, az okkultisták, a tarot-kártyavetők, a kabbalisták, s mindenféle fajta mágia gyakorlói – a feketétől a fehérig – mind-mind hívták magukat rózsakereszteseknek. Igen vegyes társaságban találjuk tehát magunkat mint a Rózsakereszt tanulói! A név olyan, akár egy zászló, amely sokféle tartalmat takarhat. Nem elég tehát megmagyaráznunk az érdeklődőknek, hogy kik vagyunk, és melyik Rózsakereszthez tartozunk. Nem szabad ugyanis magunkat kapcsolatba hozni, sőt inkább egyértelműen el kell határolódni minden olyan csoporttól és mozgalomtól, amely nem méltó erre a névre. Jóllehet mindezt kellő tisztelettel kell megtenni, soha sem szabad azonban hagyni, hogy a nagy és alapvető különbségek összemosódjanak.

Egy olyan sajátos munka előtt állunk tehát, amely egy élő beavatási szervezet, egy élő test létében gyökerezik. Ebben a testben különböző nézőpontok és szervek különböztethetőek meg. Az alapegység, amelyben, és amelyből kiindulva dolgozunk a centrum. A centrumok minden figyelmet megkapnak az Országos Vezetőségtől, az Elnökségtől és a Nemzetközi Szellemi Vezetőségtől. Emellett a tanulói-, a tagi-, az ifjúsági- és a nyilvánossági-mű integrációjára törekszünk. Vagyis a munka ezen nézetei között nyílt párbeszéd és kölcsönhatás kell, hogy kialakuljon.

Hogyan indulunk el mindebből, hogy nekilássunk közös munkánknak? Hogyan hozzuk létre a szellem és a törekvések egységét? Hogyan tudunk igazán eggyé válni? Mindegyikünk a 49 oldalúra csiszolt ékkő egyik fazettáját képviseli. Mindegyikünk elsősorban a hét templom 49 sugarának egyikére reagál. E hét templomot a hét arany körnek is nevezik. Ezek az élet Szerzetének teljességét ábrázolják. Az új korszak embereiként nekünk magunknak kell drágakövünket, ősatomunkat megcsiszolnunk, míg az teljes pompájában újra fel nem ragyog. Így hozzuk létre a kapcsolatot az egyetemes Szerzettel, és ennek alapján vagyunk egyek. Ennek pedig bizonyosan látszania kell rajtunk! Ezzel a mágneses teljességgel és bőséggel, ezzel a szikrázó zsinórral ékesítve kell az emberekhez fordulnunk, hogy összekapcsoljuk őket az új mágneses adománnyal, s hogy így Krisztust követvén inni adjunk nekik az Újszövetség kelyhéből!

Így kell együtt állnunk a munkában az új korban.

 

(Általános tanulói konvent, Renova, 2005. augusztus 28.)

A Szellemi Iskola új nyelve

 

A Lectorium Rosicrucianum Szellemi Vezetősége két nemrég elhangzott beszédben vázolta fel a Szellemi Iskola 2001 óta előtérbe került új tevékenységének képét. Az első beszéd témája az életvitel, valamint a korunkban végzendő munka rendje és módja volt. Ez arra irányul, hogy felismertessen egy új létvalóságot, és valódi élettapasztalatról adjon hírt, ahelyett, hogy csupán könyvekből szerezhető tudást közvetítene.

A második beszéd a Szellemi Iskola munkáját új módon állítja a megszabadító mű ritmusába. A Szellemi Iskola nem elkülönülten működő csoport, hanem a világban megnyilvánuló hatások láncolatának része. Célja az, hogy felismertesse az emberrel saját kettősségének nézeteit, beláttassa vele, hogy a természetember egy halhatatlan szikrát hordoz magában. Örvendünk, hogy ebben a Pentagram kiadványban mindkét beszédet leközölhetjük.

Geocentrikus-heliocentrikus-krisztocentrikus

Geocentrikus-heliocentrikus-krisztocentrikus

 

Röviddel ezelőtt azzal a fantasztikusnak tűnő kijelentéssel szembesítettek bennünket, hogy „a Föld lapos.” Majd egy másik megdöbbentő kijelentéssel borzolták képzelőerőnket: „Az emberiség a jelenleg ismert formájában csak 2 perce létezik”. Ha a tudomány megállapításaira alapozva, a Homo-sapiens megjelenése óta eltelt mintegy 200 000 évet összevetjük a Föld eddig elért négymilliárd-ötszázötvenmillió éves korával, akkor nagyságrendileg kétségtelenül a fenti megállapításra jutunk.

 

Képzeljük el a Föld bolygót, amely elfoglalja helyét a naprendszerben, és élő lények végtelen ciklusának életét teszi lehetővé. Ezeknek a lényeknek van ugyan néhány közös tulajdonságuk, mégsem akad közöttük akár két egyforma sem. Az, hogy mindezen lények fejlődésben vannak, a következő ismert kijelentésre sarkallta Hérakleitosz görög filozófust, aki Kr.e. 480-450 táján élt: „Panta rhei”, vagyis: „minden mozgásban van”. De Hérakleitosz valódi üzenete, melyet közvetíteni kívánt, az volt, hogy a világegyetemben lejátszódó ellentétek, és szakadatlan átalakulási folyamatok ellenére a kozmosz mégis egy: „Nem rám hallgatva, hanem a Logosszal egyezően (homologein), bölcs dolog belátni, hogy: minden egy.”

Minden egy. Hérakleitosz kevésbé ismert kijelentése pedig így szól: „Lehetetlen kétszer ugyanabba a folyóba lépni…; kettéválik, majd ismét összefolyik…; közelebb jön, majd pedig távolodik.”1 Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a változás törvényszerűsége az emberre, a kis világra is érvényes.

 

Az ősi teremtés-háromság

A Bibliotheca Philosophica Hermetica kiállítótermében, Amszterdamban, van egy néhány méter hosszú térkép, melynek címe Rivers of Life vagy Az élet folyói.

Az emberiség özönvíz óta átélt történelmét ábrázolja, vagyis kb. 12 000 évet. A világ órája szerint, az ún. ősrobbanás2 óta, ez valóban csak néhány pillanat. A térkép és a történelmi leírás egy kiváló történész, James (George Roche) Forlong-tól származik. Ezen a térképen a nagy vallásos irányzatok, mint a nagy életfolyam mellékágai és az imádat tárgyai jelennek meg. Megtalálhatók rajta a különböző kultúrák istenei, valamint a nagy vallásalapítók, tanaik és szent irataik legfontosabb témái. E térkép tehát mintegy spirituális iránytű mindazok számára, akik a gnosztikus Theodotosz-hoz (i.sz. kb. 150) hasonlóan feltették maguknak az alapvető kérdéseket: „Kik voltunk? Mi lett belőlünk? Hol voltunk egykor? Hová jutottunk? Hová igyekszünk? Mitől váltanak meg bennünket? Mi a születés? Mi az újjászületés?”3

Theodotosz ezekkel a kérdésekkel közeledett az élet háromságának titokzatos összefüggéseihez:

  1. a teremtő – mint Isten,
  2. a teremtés – mint végtelen, nagy világ, a makrokozmosz,
  3. a teremtmény – az ember, mint kis világ, a mikrokozmosz.

Ez az ősi teremtés-háromság: Isten – kozmosz – ember.

Forlong térképe elődeink természetvallásos élményvilágának gazdag jelképrendszerét tárja elénk. Többek között megtalálhatjuk rajta a Nap, mint központi életkerék, az életenergia ősforrásának imádatát. A tűz, mint teremtő erő imádatát, amely a nedvkeringésben, minden élethullám véráramában mozgató okként jelen van. Az életfa, mint a látható növekedés és termékenység kifejeződésének imádatát. A szaporodás jelképeinek imádatát – a falloszét és az anyaméhét. A térképen megjelenik továbbá még a kígyó imádata, mint a bölcsesség és erő jelképe, mint „Isten megismerése”, aki a Gnózis, és amiről Hermész Triszmegisztosz azt mondja: „Aki önmagát ismeri, az ismeri a mindenséget”. Ugyanakkor a kígyót a jó és a rossz megismerésének, a világosság és a sötétség megkülönböztetésének jelképeként is imádják.

 

A mérték, szám és súly háromsága

Az élet olyan törvényszerűségekben fejeződik ki, mint mérték, szám és súly: a látható alak, a belső összefüggés és az egész összege, a teremtmény. Ez a látható, belső és spirituális teremtő elv, amely a kifürkészhetetlen mélységből és a mindent körülfogó életáramból emelkedik fel, akit Istennek, teremtőnek – az atya-anyának nevezünk. Ez egy háromszoros feszültségi tér, amely az emberi lét minőségére, az ember és környezete azonosulására, a szív szemeivel való látás képességére, és végül a szellemmel való összeköttetésre vonatkozik. Így képes az ember, mint kis világ, mint mikrokozmosz, a teremtés misztériumának kikutatására. Az ember maga egy misztérium, melynek középpontjában a személyiség, a lélek és a szellem áll.

Minden folyik, és egyetlen pillanat sem tér vissza. Az élet megnyilatkozásra és tökéletesedésre törekszik anyagi, lelki és szellemi értelemben egyaránt. Ez az érzékelés három világával egyezik meg:

  1. Életünk és a Föld életének geocentrikus észlelésével.
  2. A minket körülövező állatövi rendszer, és az abban mozgó égitestek heliocentrikus észlelésével.
  3. A krisztocentrikus érzékeléssel. Ami a korlátolt, érzékszervi észlelésen való felülemelkedést, és az élő lélek világába való belépést jelenti.

Ez által keletkezik a „szív tudása”, ami a „verseny díját” (Hermész kifejezése), a szellem-összeköttetést a mi területünkre hozza. Ez az egyetlen Teremtő területe, az Első és az Utolsó – az Alfa és az Omega tere.

Amennyiben követjük az utasításokat, melyeket a korábbi korszakokban a szellem felfedezésére induló utazók adtak nekünk, akkor az észlelés olyan területére jutunk, melyben a múlt, jelen és jövő, mint egy kerék küllői, a tengelyben találkoznak. Felfedezzük, hogy tér és idő kerekét maga az isteni életkerék lendíti mozgásba, és hogy a kisebb mindig egyezik a nagyobbal.

A szellemi Istenből ered, a belső a halhatatlanságból, maga az élet pedig az örök változékonyságból. Áthatolunk a külső jelképek hátteréhez, majd megtapasztaljuk a Rózsakeresztesek kijelentésének helyességét, hogy az ember egy minutus mundus, egy kis világ, egy mikrokozmosz.

Megtanuljuk, hogy minden ember, aki ezen a Földgömbön él, egyetlen családot alkot, függetlenül attól, hogy a fehér, a fekete, a sárga vagy a vörös fajhoz tartozik. Ahogyan az ember egy nagy csoda, úgy a teremtés, amiből keletkezik, egy még nagyobb csoda. A teremtő pedig minden csodák legnagyobbja. Ezért keresésünk hajtóereje a csodálkozás, melyen keresztül nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a Teremtő – a világegyetem mérnöke és építője – háromszorosan benne rejlik teremtményében. Elcsodálkozunk a tényen, hogy valójában egyszerre három megnyilvánult világ mozog egymásban: a látható világ, a belső világ és a szellemi világ. Vagy ahogyan Karl von Eckartshausen magyarázza: a külső, a belső és a legbenső.

Minden emberbe bele van vésve a nagy teremtési tervnek egy másolata. E terv igen pontos észlelésével felismerhetjük a hétszeres világszerzet látható tanújeleit. Hérakleitosz megállapítja, hogy a változás az egyetlen állandó dolog ebben a világban.

Amennyiben a változást elfogadjuk a születés és az élet mozgatóerejének, áthatolunk a változatlanság misztériumához. Akkor megtanuljuk a mérték, a szám és a súly, vagyis a belső világ dimenzióinak észlelését. Háromszoros kulcs nyitja meg a halandóból és változóból a változatlanba, a halhatatlanság területére, a változatlan szellem-lélek-életbe vezető kaput.

Három világ, három rezgési tér, ugyanazon teremtésen belüli három sebesség, egyszerre:

? külső – változó – halandó,

? belső – változatlan lélekélet,

? szellemi – halhatatlan.

 

Megérteni a szellemi törvényszerűségeket

Forlong térképén tizenkétezer év telt el. Most ismét fel kell tárnunk a lejegyzett tanúbizonyságokat, az élő alapokat. A cél: a világot tájékoztatni az emberi lét valódi értelméről. Forlong térképén kb. huszonnégy csúcspontot találhatunk, vagyis ötszáz évente egyet, melyek a társadalmi, spirituális és szellemi fejlődést, mint a mikrokozmosz – kozmosz – makrokozmosz háromszoros misztériumát tükrözik. A világ és az emberiség tehát a sors urainak kifürkészhetetlen tervszerűségébe ágyazódik, akik az élet teremtőjét szolgálják.

Létezik egy világszerzet, amely hét szinten aktív, hogy az emberiség sorsát egy szellemi törvényszerűség irányába terelje, amely szintén hét nézettel rendelkezik, és a világ ellentéteit, pozitívot és negatívot, világosságot és sötétséget maga mögött hagyott. Az ember feladata az, hogy személyiség, lélek és szellem szerint megújuljon. Mint időrendi teremtmények, még nem oldoztuk el magunkat a tudatossá válás első szakaszától, vagyis az ásványi, növényi és állati birodalmak körforgásától. Ezért kötődünk az élet és a halál folyamatához, egy állandóan változó életterületen. A hétszeres világszerzet feladata így szól: szolgálatkésznek lenni, és bevezetni az embereket a lélektudatossá-válás misztériumába. Ez a második szakasz. Ezért kijelenthetjük: mostantól kezdve az legyen minden szellemi vezető legfőbb feladata, hogy a milliós létszámú kereső lelkeket a tökéletesedés útjára vezesse. Eközben meríthetünk a szent iratokból, az emberiség titkos tanításaiból. Kétezer éve az egyiptomi, indiai, kínai és zsidó Gnózis forrásai összefolytak egy gyűjtőmedencébe, amit mi keresztény-hermészi Gnózisnak nevezünk. Itt főleg egyiptomi-hermetikus szövegekre, a Bhagavad Gitára, a Védákra, a Zend Avestára, a Tao Te Kingre, a Tripitakára (a buddhista tan kánonjára) és a Tórára gondolunk. Az elmúlt kétezer évben a Gnózis megnyilvánulása négy fejlődési szakaszban jelentkezett, melyből a keresztény középkor misztikája és a reneszánsz rajzolódik ki még a legláthatóbban.

 

A megszabadító vallások egysége

Most, a másodikból a harmadik évezredbe való átmenet során, Önök elé állítjuk a hétszeres világszerzetet, miközben a tizenhetedik század klasszikus rózsakereszteseinek egy mágikus mantramát újfent megerősítjük: „Belépek a hét körbe, és gondolataimban a legfelső körhöz hatolok át, miközben lábaim a legalsó körön állnak.” Ismét eljött a pillanat, amikor a világszerzet újból hétszeresen nyilvánul meg a világ népei előtt, és mint szellem-lélek-közösség, világszerte megmutatkozik. Ezt a feladatot, az Una-Sancta eme vízióját, minden igazi beavatás egységét, Jan van Rijckenborgh 1955-ben A Gnózis jelenlegi megnyilvánulása4 című könyvében a következőképpen írta le:

„Talán ismerik a régi Buddha-legendát: a magasztos odaajándékozta bölcsességtanát az emberiségnek, és lendületet adott egy új, szellemi ébredésnek. Aztán mikor munkáját bevégezvén elhagyta az éjszaka lakhelyeit, azt kellet látnia, hogy létrejött ugyan a követők milliós tábora, ám ugyanakkor, éppen fellépésének köszönhetően is, a brahmanizmus és a buddhizmus között iszonyú és gyilkos harc fejlődött ki.

A brahmanok, ősidők óta a Védák és Upanisádok oltalmazói, és így azonos, isteni bölcsességgel bírók, dühösek voltak. Minden eszközzel harcoltak a terjedő buddhizmus ellen, miközben Buddha tanítványai és követői sem türtőztették magukat. Ezért nagy fájdalom töltötte el a magasztos szívét. Ő, aki az emberiséget akarta szolgálni, és mérhetetlen szeretettel mindenkit meg akart menteni, látta a harcot, melyet az ő nevében folytattak. Ekkor elhatározta, hogy visszatér.

Tizenkét évszázaddal Buddhaként való megjelenése után visszatért a haláltermészet árnyai közé, de most úgy jött, mint Shankara, a magasztos. Shankara valójában egy tanító, akinek nevét a történelem feljegyezte. Tehát nem csak egy legendáról van szó, hanem valóságos személyről. Shankara minden isteni bölcsesség szintézisét tanította. Bebizonyította, hogy a Védák, az Upanisádok és Buddha tanai azonosak, és ugyanazon célokra törekszenek. Mikor ezt a feladatot beteljesítette, Shankara, aki a Buddha volt, rejtélyes módon eltűnt.

Erre a legendára gondoltunk az Una-Sanctával, az Una Mysticával kapcsolatban, ami a Szellemi Iskola mágneses testében újra megnyilvánult. Ugyanis a Szellemi Iskola nem valami szektás és zártkörű irányba halad. Nem, ez az iskola, ez a mágneses test egy valódi Shankara-iskola, melyben minden egyetemes tan szintézise megnyilvánul. Ahogyan Shankara és követői Buddha után jöttek, úgy jött a Gnózis is Jézus megtestesülése után, hogy az egész világtörténelem minden bölcsességtanát összefoglalja, és pompás egységként megnyilvánítsa.

A taoizmus, a brahmanizmus, a buddhizmus és a kereszténység, mint megszabadító tan és megszabadulási út, lényegében egyek a Gnózisban. Ezért emelkedik a Rózsakereszt az évszázados, metafizikai viták fölé, és minden idők Shankaráját szolgálja.”

A külső nézetében, az előudvarban, a Rózsakereszt Iskolája, mint atyánk és testvérünk, Rózsakereszt Krisztián erejében folytatott világmunka jelenik meg. Belső nézetében pedig, lakóinak feladata, hogy a szellemi ház élő köveiként felkészüljenek a Sanctumban végzett munkára. Szellemi nézete, a Sanctum Sanctorum pedig, a legbensőbben való felemelkedés, melyben a szellem a középen levő Úr.

Vagy ahogy azt fent említett könyvében, a Pistis Sophia Eklézsiája című fejezetben Jan van Rijckenborgh magyarázza: „Ebben a világban milliónyi torony emelkedik a magasba, mint megannyi kétségbeesetten az ég felé nyúló, megszabadulásért esedező kéz. Az egyetlen válasz azonban, amit Krisztus, a világ ura ad nekik: ‘az én birodalmam nem ebből a világból való. Menjetek, s adjátok el mindenetek, amitek van, és kövessetek!’ Mire utal a Pistis? Természetesen a Sophiára!

De ki vagy mi is a Sophia? A másik isteni emanáció, aki a Pistist kíséri, a valódi, érinthetetlen bölcsesség, amely semmilyen engedményt nem téve, a Plerómából indul ki. Most pedig ez a Sophia alakot ölt abban, amit mi Gnózisnak nevezünk, mégpedig minden idők szellemi iskoláiban. Ezért ezekben a szellemi iskolákban a Gnózisnak mindig ugyanazt a Sophiáját találjuk, ugyanazt a bölcsességet: ugyanazt az utat, ugyanazt az igazságot és ugyanazt az életet.

Mindegy, hogy a keresők ebből vagy abból a közösségből jöttek, hogy bőrük vörös, barna vagy fehér volt, hogy a buddhista, a mohamedán vagy a keresztény táborból érkeztek-e, az egyetlen Sophia tanította és tisztította meg mindannyiukat. Az egyetlen Sophiában hanyatlottak alá az újjászületéshez. Aki bizonyítékot akar magának, aki Ariadné fonalát biztosan a kezében szeretné tudni, az vizsgálja meg, és ügyeljen a következőre: a Gnózis minden időkben változatlanul ugyanaz; változatlanul ugyanazt az utat mutatja, és változatlanul ugyanazt a nyelvet beszéli. […]

Ezért tudniuk kell, hogy minden előttünk járó, gnosztikus Szerzet egyháznak nevezte magát, egyház akart lenni, egyháznak kellett lennie, de olyan egyháznak, amely teljesen a Sophiának szentelte magát, hogy az összes megfáradt zarándok valódi Pistis Sophiává válhasson. Ezért igenis mély értelme van annak, ha a modern Szellemi Iskola a nyilvánosság előtt ezentúl mint Lectorium Rosicrucianum, Pistis Sophia Eklézsiája fog fellépni. Az Iskolának szabad volt 1954. szeptember 1-én az előttünk járó Szerzet örökségét átvennie. Az örökséghez és végrendelethez tartozik még a Mű Pistis Sophiakénti továbbvitele, egy olyan feladat, melyet teljesen átvettünk. Bizonyára világos Önöknek, hogy már jóval ezen örökség átvétele előtt azzal foglalatoskodtunk, hogy magját magunkhoz vonzzuk és éltessük, hogy így méltóvá váljunk rá. […]

Egy hierarchikus test, a szó eredeti, gnosztikus értelmében azonban valami egészen más. Egészen a legapróbb részletekig megszervezett életberendezés, egy élő test, melynek segítségével Sophia emanációi mindenkit körülvehetnek, akiket felvettek ebbe a testbe. Az élő test segítségével az egyetemes élet plerómájából eredő Sophiát mindenki befogadhatta és feldolgozhatta, akit felvettek oda. Az élő test tehát nem csak egy gyülekezési hely volt, ahol a közösség mágneses egysége az érintést megtapasztalhatta. Pistis egyházainak ez talán elegendő volt, de Sophiának eme testében, a katárok egyházában […] a gnosztikus-tudományos törvények alapján, és az alkalmazott gnosztikus mágián keresztül, Sophia érintése egy kitöltéssé válhatott. Ez a kitöltés egy folyamattá lett, a folyamat egy rózsakereszt úttá, a rózsakeresztút Trigonum Igneummá és a Trigonum Igneum pedig megújító tűzzé a koponyák hegyén. Így jöhetett létre a feltámadás az új életterületen. […]

A hierarchikus test időközben teljessé vált, mi pedig megtaláltuk és elfoglaltuk benne a helyünket. Tehát az élő test tagjai vagyunk, a Pistis Sophia eklézsiájának tagjai. Ez a szervezet a Gnózis kegyelme által élővé vált. Az életet felülről ajándékozták a modern, gnosztikus hierarchiának. […]

A műhelyt a legkisebb részletekig felszerelték minden eszközzel; az ősi, alkimista konyha, minden lombikjával együtt itt van, és a tűz lobog a kályhában. Minden kész, hogy a bennünk levő Pistist Sophiává olvassza át. Most pedig életünket a Plerómából eredő Sophia-folyam kegyelemáramában teljesen az Élet szolgálatába állítjuk, és így lentről indulva, intelligensen, új lélekminőségünk bevetésével, részünkről is megelevenítjük Pistis Sophia Eklézsiáját. […] Így a Sophiát és kegyelmét, mint gnosztikus birodalmat, ismét kiterjesztjük a világ felett, mint a hétszeres, gnosztikus világszerzet nagy világmunkáját. A Lectorium Rosicrucianum, Pistis Sophia eklézsiája valóban élni fog, ha élünk vele.”

Egy új szakasz kezdődött. A multikulturális világnépesség sok élő lélekből álló csoportja képes a Föld sójaként, az élet kenyerének kovászaként, az újszövetség erejében, és a szellem borával megkeresztelve, a világért és emberiségért alkotott terv folytatására és kivitelezésére. Az egyesült erő erősebbé tesz. A kéz, mely összeköt bennünket, az isteni építőmesteré. Ebben az erőben kell továbbmennünk. Az igazi, múlhatatlan szellem-lélek-élethez vezető út az isteni verseny díjában, a szellemmel való összeköttetésben nyeri el koronáját.

(Beszéd a haarlemi főtemplomban 2005. november 6-án, vasárnap)

—

Megjegyzések:

1 Az idézetek az alábbi könyvből származnak: Hermann Diel: A Szokratész előttiek töredéke.

2 A tudomány véleménye szerint a „ősrobbanás”, vagyis a világegyetem keletkezése, kb. 13-14 milliárd évvel ezelőtt történt.

3 Excerpta ex Theodoto 78.2.

4 Jan van Rijckenborgh, A Gnózis jelenlegi megnyilvánulása, III. rész: Una Sancta, átdolgozott kiadás, 1993. Shankara az indiai bölcsességtanító, aki a Védantát hozta. Jan van Rijckenborgh H.P. Blavatsky Titkos tanítására utal, melynek 3. részében, a xliii. szakasz címe Buddha Misztériuma, melyben Shankarát vagy Sankaracharyát említi. Idézzük:

„Gautama esküvel fogadta, hogy a vele közölt ezoterikus tanokról hallgatni fog. A tudatlanság, és az emberiség ebből eredő szenvedése feletti kimondhatatlan szánalmában azonban bizonyos dogmákat elmulasztott elfedni, így átlépte a (karma-)törvényszerű határt, és ezzel ő lett az oka annak, hogy ezeket a dogmákat helytelenül értették. […] Új tanításának sorsszerű következményei lettek, és sosem értették meg azokat helyes módon […]. Ezért tetszett a ‘nagy tanítónak’, hogy kb. ötven évvel halála után […] karmájának és emberszeretetének okán újraszülessen.”

A történelemtudomány ismer egy Shankarát, egy brahmánt a 788-820 közötti időből. Ő volt a hinduizmus legnagyobb vallásfilozófusa, és Keralából származott. Már fiatal éveiben szerzetesként utazgatott, és mint a Védanta alapítóját tartják számon.

James George Roche tábornok (1824-1904) a brit-indiai hadsereg hivatásos tisztje volt. Mint mérnök, ő felelt a Belső-Indiába vezető utak megépítéséért. Beutazta Dél-Európát és a Közép-Keletet is. Mivel érdeklődött az idegen nyelvek, a régészet és a keleti vallások iránt, Krisztus előtt 10 000-től kezdve tanulmányozta – kiváltképp nyelvrokonságok tekintetében – a vallások eredetét. Felfedezte, hogy sok keresztény mítosz más vallásokból is kölcsönzött. 1877-ben történt nyugdíjazása után néhány fontos művet publikált: Rivers of life (1883) és Faith of Man, an Encyclopaedia of Religions (1906).

A munkaterületről

A munkaterületről

 

Több országból azzal a kéréssel fordultak a Pentagram szerkesztőségéhez, hogy egyszer tudósítsanak az iskola folyóiratának készítéséről, valamint annak történeti előzményeiről is, melyek egészen a Szellemi Iskola alapításáig, 1924-ig nyúlnak vissza. Az elmúlt években e kezdeményezés hatására néhány országban előadások hangzottak el erről a témáról a Lectorium Rosicrucianum centrumaiban.

 

A körutazás Hollandiában kezdődött, majd Belgiumban folytatódott. Belgium után Dél-Németországban a nürnbergi, a müncheni és az ulmi centrumokat látogattuk meg. Ezeket két évvel később Calw és Stuttgart követte. Majd Svájcban Lenzburg, Basel, Bern és Zürich centrumai kerültek sorra. Az előadás, és az ahhoz kapcsolódó kiállítás következő állomása az ausztriai Neustein volt. Ezt Svédország követte az Edshults Säteri Konferenciahelyen megtartott összejövetellel, Nagy Britanniában pedig Little Dunhamben a The Granary Konferenciahelyet látogattuk meg. A következő állomáshelyek Lengyelországban Breslau, Varsó és Katowice voltak. Majd – ismét Németországban – a hamburgi és oldenburgi centrumok következtek. Végül 2005-ben a Pentagram szerkesztősége és a Rozekruis Pers egy képviselője Brazíliába utazott, és Campinasban, Itapetiningában, Sao Paulóban és Fortalezában látogatták meg az iskola centrumait. Így közel öt év leforgása alatt kilenc országban a Lectorium Rosicrucianum 38 centrumát keresték fel.

Az előadás két részből állt. Az egyik rész egy kiállítás segítségével a Szellemi Iskola történelmi fejlődését mutatta be, a másik pedig a folyóirat jelenlegi előállításának folyamatát szemléltette. A kiállítás magában foglalta a Szellemi Iskola első éveinek publikációit is: a napi-, heti-, és havonta megjelenő kiadványokat, mint a Het Rozekruis, a Het Licht van het Rozekruis, és a Het Nieuw-Ezoterisch Weekblad. Ezen kívül még brosúrák, és a különleges összejövetelek – mint például az alapkőletételek és a templomok felszentelésének – ismertetői, Renova (abban az időben még Elkerlyc) és Noverosa (De Haere) tervrajzai és vázlatai, valamint a lassanként ritkaságszámba menő könyvek első kiadásai is szerepeltek a kiállításon. Emellett hatalmas anyaggal szemléltették a Pentagram-folyóirat előállításának folyamatát: a vázlatokat, munkaprogramokat, termékfogalmazványokat, szerkesztői- és szemléltető anyagokat, valamint a tizenöt nyelvre lefordított Pentagram-kiadványokat, az első kiadástól az utolsókig, melyek 2004-ben jelentek meg, amikor a Pentagram a fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte. Valamennyi meglátogatott centrumban nagy volt az érdeklődés, és lelkesen éltek a kérdezés lehetőségeivel is.

Azonban csak nagyon kevés tanulónak van valódi elképzelése arról, milyen hatalmas méreteket ölt a Pentagram elterjedése, és milyen nagy szerepet játszik abban a kb. 20 országban, ahol mintegy tízezres példányszámban megjelenik. Haarlemben a Rozekruis Pers Kiadónál nyomtatják a holland, német, francia és angol kiadványokat. A többi kiadást az adott országokban állítják elő.

 

Aurora – a hajnalfény megjelenik!

2005. májusának utolsó hétvégéjén szinte valamennyi lengyel tanuló, valamint Németországból, Franciaországból, Hollandiából, Magyarországról, Oroszországból és Svájcból számos vendég utazott a lengyelországi Wielunban található Aurora Konferenciahelyre, hogy ott a már régóta várt ünnepségen részt vegyenek. Egy mély benyomást keltő konferencia folyamán három templomot szenteltek fel, és adtak át feladatának. Lengyelország, területét tekintve majdnem akkora, mint Németország, a templomok felavatása alkalmából mégis jelen volt a lengyel tanulók 95%-a, így nyilvánítva ki összetartozásuk érzését. A templom a konferenciahely egyik jelentős mértékben átépített hatalmas épülettömbjében található. Az átépítési munkálatokat nagy erőfeszítések árán, az adott anyagi lehetőségek keretein belül, határidőre fejezték be.

„Aurora Konferenciahelyünk immáron negyedik éve tölti be feladatát. A mai napon pedig megmutathatjuk egymásnak, hogy időnkkel jól gazdálkodtunk. Ma együtt tanúskodunk arról, hogy készek vagyunk tovább haladni a választott úton.”

A lengyel munkaterület Országos Vezetősége ezekkel a szavakkal nyilvánította ki, hogy a lengyel tanulók nagyon tudatosan vállalták magukra feladatukat, és munkájukat is ennek jegyében végzik.

„A látható világegyetem milliárdnyi bolygói rendszere illúziójának fátyla mögött Vulcanus, a szellemi Nap ontja sugarait. Az Egyetemes Szerzet ezeket a sugarakat az emberiség számára transzmutálva továbbítja minden gnosztikus beavató iskolának. Az emberiség így kapja meg az erőt, hogy Isten kertjében dolgozhasson, és a rózsának lehetőséget adhasson a felkelő nap fényében való kibontakozásra, hogy a mikrokozmoszt eltölthesse illatával.

Miként a nap felkel, úgy emelkedik ki az új ember.”

Ez volt a Nemzetközi Szellemi Vezetőség üzenete.

Az egész napsugaras hétvégét a nyugalom és harmónia jóleső lélegzete járta át. A templom előcsarnokának üveglapjára vésett szavakat minden jelenlévő aláírta:

„Mielőtt a nap felkel, az égbolt megvilágosodik.

A Fény megjelent!

Aurora, a hajnal istennője,

Aurora, a reggel ragyogása,

Aurora, az új Fény ígérete.”

 

A rengeteg munka ellenére minden zökkenőmentesen zajlott le. Ismét megmutatkozott, hogy egy jó szervezés, ahol mindenki tudja a feladatát, és valamennyien tiszteletben tartják egymást, csodálatos eredményeket tesz lehetővé. Ezt mind a külföldi vendégek, mind pedig a lengyel tanulók megtapasztalhatták.

A Lectorium Rosicrucianumot Lengyelországban 1986. szeptemberében iktatták be, mint vallási közösséget. A tanulócsoport létszáma abban az időben még nagyon kicsi volt. Napjainkban kb. 300 tanuló és közel 140 tag oszlik meg a katowicei, a koszalini, a varsói és a breslaui centrumok között. A lengyel tanulók számára ez a május végi hétvége munkaterületük új szakaszának egyértelmű kezdetét jelentette.

 

Haarlem, Hollandia

2005-ben a nyári szünet kezdetén a főtemplom zenekari pódiumáról a zongorát átvitték a „witte Zaal”-on (fehér terem) és a Bakenessergracht 11. számú épületének korábbi irodahelyiségein, és az ablakon át az utcára eresztették. A hangszert ezt követően egy restaurátor vette kezelésbe. A tökéletesen felújított zongorát szeptemberben ugyanazon az úton szállították vissza eredeti helyére. A hozzáértők most határozottan szebb hangzásban gyönyörködhetnek. A megújított főszékhelyről készített gyönyörű téli fényképeket pedig ezúton szeretnénk közkinccsé tenni.

A Rózsakereszt Iskolája a hírközlő forrásokban

Open Monumentendag (A nyitott megemlékezés napja)

 

Az Open-Monumentendag 2005-ben egy napos szeptemberi szombaton „A vallási örökség” témája keretében zajlott le.

Ezen a napon a Renova Konferenciahely és a haarlemi főtemplom is megnyitotta kapuit. Az eseményre még a sajtó is felhívta a figyelmet. Renováról a helyi hetilap, a De Vierklank (A négyhangzás) tudósított. Egy egész oldalt betöltő cikken kívül az újság még egy hangulatképet is leközölt, mely S.van der Laan újságírónő tollából származott, aki A vallás és történelem egy napja címmel a következő módon számolt be élményeiről:

„[…] A délután a vége felé közeledett, és lassan alkonyodni kezdett. Felmerült a kérdés: Hazamenjek, vagy folytassam? Azonban akinek egy napon kétszer felhívták a figyelmét arra, hogy látogasson el a rózsakeresztesekhez, az nem szabadulhat a dolog varázsától. Verejtékezve értem el Bilthovenbe a Maartensdijks úton lévő Renova-Templom épületéhez. Elkéstem! A bejáratnál három úr közölte velem, hogy az utolsó összejövetelnek már majdnem vége, és a templomot pusztán megtekinteni szinte szentségtörést jelentene. Mindezt megértem. És ekkor hatni kezdett a varázs: részletes tájékoztatót kapok a rózsakeresztesek célkitűzéseiről, látogatást tehetek a konferencia-centrumban, valamint a könyvtárt is megtekinthetem. És csodával határos módon mégis megnyíltak előttem a templom kapui, és személyes kísérőmmel együtt helyet foglalhatok az első sorban. A hatalmas kör alakú terem óriási ablakai első benyomásként mindenekelőtt a fényt közvetítik. A szökőkút szimbolikus rózsájából feltörő víz csobogása kellemes hangzással tölti be a csendet. A Renova-Templomot körülvevő pompás, önkéntes segítők által ápolt parkon át vezető visszaút pedig megteremti a szükséges nyugalmat e vallásról megemlékező nap eseményei után.”

A haarlemi rózsakeresztesekről J. Oomkens újságíró tudósított. A szeptember tizedikei szombaton megrendezett „Nyitott megemlékezés napjának” előestéjén a Haarlems Dagblad a főszékhely két munkatársával készített interjúját a következő címmel tárta a nyilvánosság elé: Azok az emberek, akik keresnek bennünket, ránk is találnak:

„A rózsakeresztesek a keresztet egészen más megvilágításban látják, mint a legtöbb keresztény hitközösség, annak ellenére, hogy ez a Holland Állam által hivatalosan egyházként elismert iskola ‘krisztocentrikusnak’ nevezi magát. […] A dogmatikus egyház mindig a szenvedésre helyezte a hangsúlyt. Régebben a gyermekeknek minden osztályteremben a keresztre szegezett Krisztusra kellett tekinteniük, pedig a kereszténység üzenete annak a lehetőségét magyarázza az embereknek, hogy újra Isten gyermekeivé válhatnak, és megszabadulhatnak a világ tudatlanságától és szenvedésétől.

Közvetlen idézet: ‘Mi rózsakeresztesek kiváltképpen annak a lehetőségét látjuk, hogy az isteni szikra minden emberben kivirulhat.’

Szombat délután a műemlékek kedvelőit és az érdeklődőket nem csak a Bakenessergracht és Zakstraat épületegyüttesében vezetik végig, hanem számos rövid tájékoztató alapján bepillantást nyerhetnek a haarlemi rózsakeresztesek gondolatvilágába is.

A rózsakeresztesek Gnózisa, valamint vágyakozásuk a több száz éves ezoterikus ismeretekre és azokban való elmélyülésük annyira zavarta a megszállókat az 1940-1945 tartó időszakban, hogy betiltották a templom használatát.

Közvetlen idézet: ‘Egy kisebb tanulócsoport azonban mégis tovább működött. Ezeknek az épületeknek a falai között számos menekültet is rejtegettek.’”

Több mint ötszáz érdeklődő találta meg az utat a J. van Rijckenborgh-Centrumhoz; és több mint kétszáz érdeklődő látogatta meg a Renova Konferenciahelyet. A templom némelyik látogatójának elmélyült tekintetét látva, valamennyi munkatársnak az volt a benyomása, hogy ezeknél az embereknél nem csak megemlékezésről és történelemről volt szó.

 

Zürich, Svájc

1960-ban, idősebb testvéreink néhány feszült munkával eltöltött évének eredményeként, a nagymesterek felavatták a Kreuzstrasse 60-as szám alatti centrumot. Ezáltal a svájci munkaterületen egy olyan központot teremtettek meg, amely az elkövetkező években fontos feladatot látott el. 1978-ig itt tartották a megújító konferenciákat.

Miután e centrum jó negyven éven keresztül szolgálta a Művet, idővel túl kicsinek bizonyult. Szükség lett volna még egy csendes-teremre és egy nagyobb helyiségre is a nyilvános rendezvények megtartásához. Ezért 2004 tavaszától új épületet kezdtek keresni. Azonban „véletlenül” ugyanabban az időben szabaddá vált az adott centrum feletti irodahelyiség. A tanulók két kézzel kaptak a lehetőség után, hogy a meglévő centrumot, amely Zürichben nagyon kedvező helyen fekszik, megnagyobbítsák.

2004 nyarán meg is kezdődtek a munkálatok, melyekből számos tanuló szorgalmasan kivette a részét. Falakat ütöttek át, régi ajtókat zártak le, és újakat nyitottak meg. Feszült figyelemmel követték a korábbi konzisztórium és a csendes-terem közötti fal áttörésének munkálatait. Az így keletkezett boltozatot átmenetileg gerendákkal kellett alátámasztani. Ugyancsak feszült pillanatokat követelt egy 500 kilós acélgerenda behelyezése is, melynek jelenléte a fehérre meszelt falak alatt mostanra már megszokottá vált. Ezt követően az új szinttel való összeköttetés, a lépcső elkészítése következett. Sokakban felmerült a gondolat, hogy e munkálatok az egyes tanulók fejlődési szakaszait is szimbolizálják.

A zürichi centrum tanulóit mélységes öröm töltötte el, amikor 2005 októberében az átépítés, egy új főbejárat elkészítésével befejeződhetett. Az elmúlt ötven év folyamán az Arany Rózsakereszt Iskolájának fényereje, a tanulók tevékenysége által, megnövekedett. És éppen ezt a növekedést jelképezik most anyagi szinten a centrum világos és modern termei.

 

Torino, Olaszország

2005. február ötödikén Torinóban új centrumot avattak fel.

 

Edshult, Svédország

Konferenciák felnőttek, és konferenciák az ifjúság számára: ezek a rendezvények több mint ötven esztendeje léteznek már a Lectorium Rosicrucianum sajátos összejöveteleiként. Az előbbiek olyan felnőtt személyiségekhez fordulnak, akik tudatos elhatározással választották, hogy a megújulás ösvényére lépnek. Az ifjúság számára rendezett konferenciák a fiatalabb generáció azon tagjaira irányulnak, akikben már él egy bizonyos „tapasztalati tudás”. E konferenciáknak egyéni jellege és légköre van, amely a gyermek természetes nyíltsága esetén, csatlakozik a rózsa, a szívben nyugvó új lélekmag hívásához.

Svédországban 2004 óta időnként közös konferenciákat rendeznek a felnőttek és az ifjúság számára. Ezt a skandináv csoport alacsony létszáma, valamint a konferenciák látogatásához szükséges hosszú utazás indokolta. Időközben ezek a konferenciák, fiatalok és öregek számára egyaránt, nem csak spirituális szempontból bizonyulnak „megújítónak”, hiszen ahhoz is hozzájárulnak, hogy az emberek egészen más módon ismerjék meg egymást. Ez nem csak formálisan történik, hanem a speciálisan ezekre a konferenciákra írt közös szolgálatok folyamán is. Esténként pedig, a tábortűznél zsömlesütés közben, mindenkit megérint az összetartozás hatalmas élménye.

 

Düsseldorf, Németország

2005. április 17-én Düsseldorfban új centrumot avattak fel. A régi centrum 16 éven keresztül szolgálta az ottani tanulócsoportot, melynek létszáma ez idő alatt megduplázódott, és a régi helyiségek e 140 ember számára szűknek bizonyultak. Egyetlen esztendő leforgása alatt a szellemi munka számára mintegy 500 négyzetméternyi területen néhány világos és tetszetős termet hoztak létre.

Mindez kizárólag fiatalok és idősek hatalmas erőbevetésével, valamint más centrumok folyamatos segítsége révén sikerülhetett. A kedvező anyagi helyzet következtében hivatásos szakemberek segítségét is igénybe vehették.

A megnyitó ünnepség alkalmával nyílt napot is szerveztek, melyre 60 érdeklődő látogatott el.

 

Dortmund

A dortmundi felszentelt munkahelyet 2004. májusa óta tanfolyami előadások és belső beszélgető csoportok számára vették használatba. 2004. szeptemberétől hétvégi szolgálatokat is tartottak e helyen.

2005. augusztus 24-én kb. ötven tanuló és érdeklődő részvételével tartották meg az első templomszolgálatot. Dortmund környékén kb. 35 tanuló és 15 tag él. A centrumot a Ruhrvidéken és Sauerlandon (Lüdenscheid) élő emberek számára hozták létre. Vonzáskörzete keleti irányban Hamm és Soest városáig ér.

 

Ausztria, Bécs

Miután az osztrák fővárosban is nő a tanulócsoport létszáma, új centrumépület után kellett nézni. A város központjában, a Phorusgassén rá is bukkantak egyre.

„Phorus” egy óriás volt, aki az utazókat egy széles folyón segítette át. Egy napon egy gyermek hívó hangjára lett figyelmes, aki a másik partra igyekezett.

Phorus megörült, hogy csak egy könnyű gyermeket kell átvinnie, és nagy lendülettel széles vállaira ültette az apróságot. Miközben azonban a folyón gázolt keresztül, a gyermek súlya egyre nehezebbé vált. Phorust az erős áramlat már majdnem ledöntötte lábairól, és csak az utolsó pillanatban tudta magát és a gyermeket megmenteni a vízbefúlástól. Amikor a gyermeknek végül feltette a kérdést: „Miért vagy ilyen nehéz?”, az így válaszolt: „Én vagyok Krisztus, és az egész világ terhe az én vállaimat nyomja.” Ettől a pillanattól kezdve az óriást Chritophorusnak, Krisztushordozónak nevezték.

 

Graz

A bécsi centrum felavatását követő napon Grazban is felavattak egy nagy centrumot. A régi centrum helyét egy gyógyszerészeti üzemnek kellett átengedni. A tulajdonos ezt olyan sajnálatosnak tartotta, hogy felajánlotta egy új emelet felhúzását egy másik épületen. Miután mindez kész építőelemekkel történt, a tervet nagyon rövid idő alatt meg lehetett valósítani. A grazi tanulócsoport így most világos, napos termekben tevékenykedhet, melyek megfelelnek a Szellemi Iskola épületeivel szemben támasztott követelményeknek.

 

Debrecen, Magyarország

A debreceni munkaterületen egy templomműhelyt szenteltek fel, és vettek használatba. A Budapesttől mintegy 200 km-re keletre fekvő Debrecen Magyarország egyik legnagyobb városa. A nagy múltra visszatekintő település falai között már 1538 óta otthont ad egy egyetemnek is.

 

Dél-Amerika
Montevideó (Uruguay) és Buenos Aires (Argentína)

A június 25-26-i hétvége körüli időben Dél-Amerikában két centrumot avattak fel.

Június 23-án, csütörtökön, Uruguayban a montevideói centrumot, és június 25-én, szombaton, Argentínában a buenos aires-i centrumot.

Brazília

Az Ifjú Tanulók Csoportjának hete Fortalezában és Renovában

E hatalmas ország északi, déli és középső részéből érkeztek vendégek a rendezvényre.

A fiatal brazil tanulóknak hatalmas távolságokat kellett áthidalniuk, hogy az ifjúsági konferenciát, valamint a 2005-ös nyári konferenciahetet együtt ünnepelhessék. Mivel az ifjú tanulók európai konferenciája Renovában ugyanerre a hétre esett, ez alkalommal a megszokottól eltérően, nem jelent meg európai delegáció Fortalezában. Az érezhető hiányt valamennyire csökkentette egy Fortaleza és Renova között megteremtett élő összeköttetés, melynek eredményeként mindkét konferenciahely éttermében képernyőkről követhették az interneten keresztül egymásnak eljuttatott képeket.

Jókedvvel és örömmel zajlott a közös munka mind külső, mind belső értelemben. Mindez pedig annak tudatában, hogy a sok ezer kilométer távolság ellenére egy szellemben és egy műben kapcsolódunk össze.

A brazil munkaterületen mostantól egy kéthavonta megjelenő kiadvány részletes tudósítással szolgál a Lectorium Rosicrucianum minden említésre méltó tevékenységéről. A Nova Luz című tájékoztatót 2005. március-áprilisában adták ki először, és eddig már három alkalommal jelent meg. Az utolsó példány témája a „Grupo de Jovens Alunos”, az ifjú tanulók csoportjának széleskörű tevékenységeit ismertette.

A Nova Luz friss és modern körlevele minden alkalommal az Országos Vezetőség cikkével kezdődik. A továbbiakban színes fotókkal illusztrált tájékoztatókkal szolgál az országban folyó különféle tevékenységekről.

 

A J. van Rijckenborgh-Iskola Hilversumban

2005 októberében a hilversumi Jan van Rijckenborgh-Iskola új szárnnyal bővült, melyet ünnepélyes keretek között adtak át. A megnyitóbeszédben többek között ismertették e kisiskolások részére fenntartott oktatási intézmény koncepcióját is:

„A Jan van Rijckenborgh-Iskolára azért van szükség, hogy egy olyan nyílt tanulási és élethelyzetet teremthessünk, ahol lehetőség nyílik a lélek növekedésére. Ebben az iskolában egymást kölcsönösen tisztelve és harmóniában, tehát a szívvel, a fejjel és a kezekkel dolgoznak. Mi ugyanis ebből a szempontból nézzük a dolgokat.

Ezt pontosabban is ki szeretnénk fejteni: mi a léleknövekedés? A léleknövekedés elsősorban a szív vágyakozásából indul ki. A lélek, melynek isteni, halhatatlan középpontja a szívben található, beszél az emberhez. Minden attól függ tehát, hogy az ember hallgat-e a hangra, és keresi-e szíve vágyakozásának forrását?

A gyermekek egy lélekkel jönnek a világra. E lélekben egy isteni mag rejlik, az örökkévalóság egy elve. Ebből a magból, ebből a rózsabimbóból beszél a lélek az emberhez.

Ha hiszik, ha nem, egy gyermek valóban átéli ezt a nyíltságot. A gyermek másképpen hall, és másképpen éli át a dolgokat, mint egy felnőtt, és folyamatosan érintkezik az igazsággal. Ismeri azt a mélységes vágyakozást, amely mesék olvasásakor, vagy közös együttléteink alkalmával még bennünket is meg tud érinteni. Talán tudják, hogy miről beszélünk, és egy másik szavuk is van ennek kifejezésére: a szeretet.

Szeretet. Ki tagadná meg gyermekétől – vagy jobban mondva – egy gyermektől a szeretetet? Hiszen ezt a forrást akarjuk útravalóul adni nekik egész életükre. A szeretet a szívből fakad; arany mezőként ez díszíti zászlónkat. Ez a szeretet képezi oktatásunk alapját. Tevékenységeink csak akkor vihetnek bennünket egyre közelebb életünk céljához, ha szeretet tölti el és irányítja azokat.”

Ebben a beszédben az átépítésről, melyet teljes mértékben saját erőből valósítottak meg, a következő szavakkal emlékeztek meg: „Valamennyien látjuk, hogy itt valami egyedülálló dolog ment végbe. Valami olyasmi, amiből még most is naponta részesülünk. Olyan dolog ez, ami csoportegységünket, egyértelmű irányulásunkat, a harmóniát és a viszálymentességet megerősítette, és naponta megtapasztaltatja velünk a szeretetet.”

Annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy ezen új szárny használatbavétele hozzájárul a Jan van Rijckenborgh-Iskola koncepciójának megvalósításához.

 

Szimpóziumok

A Lectorium Rosicrucianum jelenleg a gnosztikus munkaterület különböző helyein tart szimpóziumokat. Egy szimpózium alkalmával mindig valamilyen meghatározott témát érintenek, és azt különböző oldalról világítják meg. A rendezvények ideális körülményeket teremtenek ahhoz, hogy az érdeklődők a Lectorium Rosicrucianum munkájával és eszmevilágával kapcsolatba kerülhessenek.

Sok idő telt el már azóta, hogy 2004. november 14-én Zürichben szimpóziumot tartottak Paracelsusról. A rendezvényen érintett témák között olyanok szerepeltek, mint: gyógyító-tudományának négy alaposzlopa, az individuális ember autonómia utáni vágyakozása, Paracelsus véleménye az ember lényegét illetően, valamint mindazok a nyomasztó körülmények, melyekben az emberi lélek vergődik.

A meghívó szövegéből idézünk: „[…] Az volt a megbízatása, hogy hozzájáruljon a reneszánsz kialakulásához, és ez a feladata ma is, hogy elvezessen bennünket ehhez a reneszánszhoz, ehhez az újjászületéshez.” Azt, hogy Paracelsus felfogása tökéletesen megegyezett Hermész filozófiájával, a következő idézet bizonyítja: „Meg kell értenünk, hogy sem az égben, sem a földön nincs olyasmi, ami egyúttal ne lenne meg az emberben is. Hiszen az emberekben mennyei energiák fejeződnek ki. Ami a mennyben létezik, megvan az emberben is, hiszen mi más a menny, mint maga az ember? Amit ugyanis akarunk, annak bennünk is meg kell lennie.”

Hollandiában, Renovában 2005. május hetedikét Máni – a Fény adománya témájának szentelték. A Pentagram 2005/4 száma az eseményről egy cikkben emlékezett meg. Október 23-án egy Zürichben megrendezett szimpózium témájának ugyancsak Máni szolgáltatta az alapját. A rendezvény címe: Máni fénykincse volt.

A 2005. november 14-én Renovában megrendezett őszi szimpózium középpontjában a német szerző és misztikus Karl von Eckartshausen állt.

Ezeket a napokat általában nagy érdeklődés jellemzi. A különböző előadások szövegeit összefűzik, és a Rozekruis Pers gondozásában füzet formájában is kiadják azokat. Ezáltal egy különleges impulzussal bővül e napok kisugárzása.

Férfi és nő egysége

Férfi és nő egysége

 

Jó néhány év múlt el azóta, hogy befejeződött a Lectorium Rosicrucianum haarlemi nemzetközi székhelyének teljes átépítése. Több éves fáradozás eredményeként sikerült néhány szomszédos házat is megvásárolni. Az így létrejött épületegyüttes tökéletesen megfelel az Arany Rózsakereszt modern Szellemi Iskolája célkitűzésének és kisugárzásának, és egyidejűleg méltó környezetet nyújt a haarlemi főtemplom számára: ez a J. van Rijckenborgh-Centrum.

A fentiek kapcsán a munka új tevékenységi formával bővült: megkezdődtek a nemzeti szinten tartott konferencianapok is. E konferencia-napok során, amelyeket minden érdeklődő látogathat, mindig egy bizonyos – Jan van Rijckenborgh úr műveiből kiemelt – téma kerül megbeszélésre.

A 2005. február 6-i konferencia-nap témáját „A férfi és nő egysége” címmel az itt következő három cikk képezte. Ez alkalommal a J. van Rijckenborgh-Centrum több mint 250 résztvevőt üdvözölhetett.

Az emberiség története során még sohasem szenteltek akkora figyelmet a férfi és a nő közötti kapcsolatnak, mint az elmúlt 50 évben. Ez a figyelem számos természettudományos vizsgálatot, politikai és kulturális reformot eredményezett. A férfi és a nő közötti egyenjogúság megvalósítása azonban csupán egyetlen kis lépést jelent azon az úton, amely az ember valódi rendeltetéséhez, tehát a férfi és a nő eggyéválásához, teljes megértéséhez, és ezt követően mindkettőjük Istennel való egyesüléséhez vezet. Jan van Rijckenborgh így ír erről: „Mindkét nem képviselőiben Isten szelleme lakozik, és az ember magasztos hivatása beszél. Mindkét nemnek kötelessége tehát, hogy a világban megvalósítsa a tökéletes egyenjogúságon alapuló együttműködést. Az emberiség művében csak akkor nyílik lehetőség valódi fejlődésre, ha mind a nők, mind pedig a férfiak felismerik kölcsönös függőségüket, és együtt dolgoznak az emberiség új házának építésén.”

A Rózsakereszt templomában gyakran hallunk váratlan dolgokat az emberről és az emberi létről, és elhangzanak az élet céljával kapcsolatos olyan nézetek is, amelyeket nem mindegyikünk oszt azonnal, vagy olyanok, melyeket talán nem is értünk meg teljesen. Az ilyen nézetek közé tartozik például a férfi és a nő abszolút egyenrangúságának ténye. Így értelmezve, a férfi és a nő között tagadhatatlanul fennálló különbségeket olyan tulajdonságoknak tekinthetjük, melyeknek egymást kölcsönösen ki kell egészíteniük. Ez az előfeltétele ugyanis annak, hogy a valódi boldogság közelebb kerülhessen hozzánk.

A férfi is és a nő is egy-egy felét, egy-egy oldalát valósítja meg a Földön élő emberi nem képének. Ez a helyzet pillanatnyilag igen sok problémát okoz, és semmiképpen sem nevezhető eszményinek. A szembefordított felek gyakran ellenségesen állnak egymással szemben. És mégis, elkerülhetetlen, hogy keressék egymást. Ha minden jól megy, találkozásuk szeretetben és harmóniában történik, de éppen ilyen gyakori az erőszak, a bosszúság és a diszharmónia is. Egyik fél sem lehet meg a másik nélkül, de gyakran megmutatkozik, hogy nem tudnak meglenni egymással sem.

Ezzel most valószínűleg semmi újat nem mondtunk Önöknek. Azonban annak sem lenne sok haszna, ha a nő úgy viselkedne, mint egy férfi, és annak sem lenne semmi értelme, ha a férfi kezdene nőként viselkedni. A helyzeten az sem segít, ha a nő alárendeli magát a férfinak, és nem hozott megoldást sem a matriarchális, sem a patriarchális társadalom sem. A nő mindig is nő marad, a férfi pedig férfi – de mindkettőjük ember.

„A nemek elválasztása”, a „Hermafrodita”, „Az androgyn ember, aki mindkét nemet egyesíti magában, tehát önalkotó” – e témákról és elgondolásokról sokat beszéltek és írtak már, mind a múltban, mind a jelenben. Mi is szeretnénk e fogalmakat és kérdéseket közelebbről megvilágítani, mégpedig úgy, hogy visszatérünk azok eredetéhez. Valószínűleg több olyan nézetet is Önök elé tárunk majd, melyek az újdonság erejével hatnak, esetleg idegenek, sőt, akár nyugtalanítónak is találják majd egyiket-másikat. Ezért ahhoz, hogy ebben a kérdésben egyáltalán kifejlődhessen a megértés, az Önök oldaláról speciális nyitottságra és bizonyos bátorságra van szükség.

 

Miért gondolkozunk el e témákon egyáltalán?

Azt javasoljuk, hogy most az egyszer ne a mentális képességükkel, ne az értelmükkel közelítsék meg az emberről, a férfiról és a nőről alkotott gondolatokat. Az igazi, egyetemes bölcsesség gondolatai, amiket itt most bemutatunk, ugyanis olyan fogalmakkal kapcsolnak össze bennünket, mint a bűntelenség és a tisztaság. Önöket most a létezés tiszta területére szeretnénk elvezetni, ahol mindig egység uralkodik, közösségben az abszolút, feltétel nélküli szeretettel és a sugárzó igazsággal.

Ne higgyék, hogy ez a terület ismeretlen az Önök számára – hiszen Önök innen származnak, és ennek a területnek a képét távoli emlékként, ősi kódként hordozzák magukban, sőt, közvetlenül össze vannak kötve vele. E nélkül az eredeti egység nélkül az ember és a teremtés már régen feloszlott volna. Tehát, most erre a tiszta területre szeretnénk az Önök figyelmét irányítani. Ez a teremtés őskezdete. A kereszténység első évszázadaiban mélyen elgondolkoztak erről az őskezdetről. A gnosztikusok olyan fogalmakat használtak, amelyek rezgéseit még mindig mélyen érzékelhetjük magunkban. A gnosztikusok ezt a minden idők kezdete előtti állapotot a „csend – mélység – nyugalom – és mozgás” fogalmakkal jellemezték.

Ebből a mélységből hangzanak fel a teremtés első szavai. Ezek a szavak sem ismeretlenek Önök előtt, hiszen már sokszor hallották őket. A következő egyszerű mondatokra gondolunk: „És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (I. Mózes, 1,3) És a továbbiakban: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (I. Mózes, 1,27) Ez a teremtés tiszta ősképe, amely fennkölten magasztos, hibátlan, elérhetetlen. Nem közöl többet, minthogy Isten embert teremtett, férfit és nőt. Ez az őskép még minden későbbi összezavarodás előtt keletkezett. A gnosztikusok ezt az ősképet monádnak nevezték. A monád az őskezdet bőségével, a Pleromával áll kapcsolatban. Itt a kozmosz első napjaiból származó képről van szó, amely az embernek, mint kozmikus kétegységnek a képe: az ember, aki férfi és nő.

 

A bennünk található kép

Most engedjük el azt a képet, amely azt sugallja számunkra, hogy férfi vagy nő lennénk, és gondolatban térjünk vissza gyermekkorunknak abba az időszakába, amikor még nem éreztük magunkat sem fiúnak, sem lánynak. Akkor mindegyikünk egy embergyerek volt csupán, aki együtt játszott a többi embergyerekkel. Akkor még mindent összetartozónak éreztünk. Ez az összehasonlítás némi magyarázatul szolgál mindahhoz, amiről a mai napon szeretnénk beszélni: az egyszerűségről, a tisztaságról és egy nagy, szellemi erejű területtel fennálló közvetlen kapcsolatról.

Faust című mesterműve végén Goethe így foglalja össze világnézetét:

Csak földi példakép minden mulandó;

itt lesz a csonka ép s megbámulandó;

mit nincs szó mondani, itt végbement;

az Örök Asszonyi vonz odafent.

(Faust II. V. felvonás)

(Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása)

 

Az ember férfi és nő. Ugyanilyen helyes lenne a szöveg, ha az állna itt: „az Örök Férfiúi vonz odafent”. Az ember, aki férfi és nő, három magasztos ajándékból, három adományból áll: világosságból, életből és szeretetből. Megállapítottuk, hogy a világosság Istenből származik. „A világosság volt az emberek élete” – ez áll – helyes fordításban – a János-evangélium első fejezetének 4. versében. A szeretet pedig maga Isten az emberben. Egyetlen ember sem látta Istent, mondja az egyetemes bölcsesség. Van azonban egy, még az említettnél is mélyebb titok: Istennek az összezavarodás előtti visszatükröződésében maga Isten válik láthatóvá (ezért a „kép” szó használata). Isten szeretetként, tiszta, szellemi életerőként, egységként tükröződik az ember, tehát a kozmikus ember mag-elemében, mégpedig a férfi-nő kozmikus egységben. Ez az a kép, a tiszta, szellemi, spirituális kép, amely bennünk található. Ez az isteni teremtés képe, amely magasztos, hibátlan, romlatlan és tökéletes. És minden arra vár, hogy ez a kép megvalósuljon.

„Minden dolog kizárólagos valósága az Önvaló” – mondja értelemszerűen Ficino – „tehát annak az egyetlennek a világossága, amely Istenből való. És az ember rákényszerül – mert maga az élet kényszeríti erre -, hogy ezt a csillogást mindenek felett, isteni erőként dicsérje, és – miután letette régi természetét – ne fáradozzék már semmi másért, mint ennek a csillogásnak a kisugárzásáért. Tisztán megmutatkozik ez a dolog, amikor a szerető fél nem elégszik meg azzal, hogy láthatja és érintheti a szeretettet, és újra és újra felkiált: ‘Hát mi van ebben az emberben, ami engem ilyen hatalmas tűzbe hoz és lángra lobbant? Nem értem, hogy egyáltalán mit is akarok én itt!’ Ebből kiderül, hogy a lelket isteni tűz lobbantja lángra, amely az ember tiszta ábrázatában, mint egy lelki tükörben visszatükröződik. A lelket pedig ez a világosság mintegy vonóhorogra veszi, és észrevétlenül felfelé vonja, úgy, hogy Istenné lesz.” Eddig a Ficino-idézet.

Vajon tényleg képes lenne egy másik ember arra, hogy feloldja azt a mindannyiunk által oly jól ismert, alapvető magányérzetet, melyből a mindenféle külső cselekvés mögé bújva keressük a menekülés útját? Hát nem éltünk már át megszámlálhatatlan csalódást ezen a területen? És vajon miért történt ez így? Talán azért, mert a lélektudat felismeri a maga hiányosságát? De miért lenne a lélek hiányos? Egy lehetséges választ találhatunk erre a kérdésre a Teremtés könyvének 2. fejezetében (I. Mózes 2,6-7): „Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő lélekké.”

A kozmosz munkahely lett: „Azonban pára szállott vala fel a földről…”

Egy másik teremtési mítosz pedig – ugyanolyan csodálatos, mint az első -, arról ad hírt, hogy Ádám (a 2. fejezetben az emberiség, férfi és nő, kapta ezt a nevet) álomba merült.

És Isten, az Úr így szólt: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” (I. Mózes, 2,18.) A továbbiakban a következőket olvashatjuk: „Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből asszonnyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test. […] Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (I. Mózes, 2,21-24.)

Önök tudják, hogy a történelem folyamán a vallás hogyan ültette át a gyakorlatba a fenti kijelentéseket – vagyis, hogyan értelmezték a rabbik, az imámok, a lelkipásztorok és a papok – ezért nem szükséges részletekbe bocsátkoznunk. A szabadon gondolkodó emberek számára úgysem engedhető meg ez a gondolkodásmód – mert hiszen az ilyen ember nem is engedne meg magának ilyesmit. A valódi szabadság ugyanis nem tűri el azt, hogy mások ne legyenek szabadok, és számára mindegy, hogy ezek a „mások” milyen neműek, vagy milyen fajtájúak. Az emberiség számára egyetlen cél létezik csupán, ez pedig a valódi, szellemi szabadság elérése, ami bilincsei lerázását jelenti. A szeretetet azonban csak a viszálymentesség hívhatja elő. És a szeretet elvezet bennünket az isteni dimenziókba, mivel Isten szeretet, és Isten a tökéletes szabadság. Isten a tökéletes, szabad ember tisztaságában tükröződik. Az ilyen ember saját maga hozza meg döntéseit, szabadon és becsületesen.

 

A Sophia

A fenti szentírás-részletet az időszámításunk kezdetén élt eredeti keresztény közösségek is ismerték, hiszen ez a szöveg több ezer éves. Ők azonban sokkal mélyebb igazságot ismertek fel az említett szavakban, mint a későbbiek. A teremtésről számos gnosztikus történet tudósít. János Titkos Könyvében a Demiurg az (ő a második Teremtő), aki el akarja sötétíteni Ádám szellemét, és álmot bocsát reá. Az archontok (a második Teremtő szellemi erői) egymás között tanácskoztak és így szóltak: „Gyerünk, bocsássunk álmot Ádámra” – és Ádám elaludt. Ez az alvás a „tudatlanság”. Ádám (a név alatt az egész emberiség értendő) így elfeledkezett szellemi eredetéről. Mégis, ebben az alvásban közel van hozzá a megváltás. A gnosztikus bölcsesség kijelenti, hogy a Sophia beavatkozása folytán felébred az ember tudata. A Sophia követet küld az emberhez, aki eltávolítja a tudatát elfedő fátylat, és így megszabadítja az embert a sötétség és a tudatlanság okozta részegségtől.

„És a szellemi Asszony eljött hozzá és így szólt: ‘Ádám, kelj fel!’ És amikor Ádám meglátta őt, ezt mondta: ‘Te vagy az, aki életet adtál nekem. Nevezzenek Téged az Élők Anyjának, Évának, mert ő az én anyám. Ő a Gyógyító, és ő az Asszony, és ő az, aki életet ajándékoz.’” A fenti mondatok, és az ismert teremtés-történet között hatalmas különbség van, mert az utóbbiban sehol sem történik említés Ádám felébredéséről. A gnosztikusok említett Asszonya a szellemi Éva, akit Élet-Évának, János Titkos Könyvében pedig „a megvilágosító Epinoia”-nak is neveznek. Ő az „élet dolgaira oktató asszony” és származását tekintve, ugyanaz az ág, mint a fény-Ádám, az ember, a férfi és a nő. A Sophia tanította meg Ádámot arra, hogy a felismerésből „táplálkozzék”, hogy újra emlékezni tudjon a Pleromára. Hiszen az őskezdetnek e bősége, e Gnózis nélkül mindketten halottak lennének, nem lenne bennük valódi élet.

Aki engedi, hogy a Sophia oktassa őt, az felfedezi, hogy nincs különbség az ember – tehát a férfi és nő – és Isten között, aki az Atya-Anya.

„Mindegyikünknek fogadnunk kell a Sophiát” – írja Jan van Rijckenborgh. Sőt, rámutat egy olyan fordítási hibára is, mely nagyban hozzájárult a teremtés legendájának téves értelmezéséhez. Ezt írja: „A szövegben Isten így szól: ‘Nem jó az, hogy az ember egyedül legyen. Egy segítséget küldök hozzá, aki vele szemben áll majd.’ Ádám (az emberiség) felismerte új környezetében a Mindenség-megnyilvánulást. Ekkor viszont segítséget keresett, hogy képes legyen felfogni a teremtés istenterv szerinti nagyságát. Ezért volt fontos, hogy ‘megismerje’ a ‘segítőjét’. Az eredeti szövegben a ‘tükörkép’ kifejezés állt, de a bibliafordítók ezzel a kifejezéssel nem tudtak mit kezdeni. Ezért a ‘segítség’ kifejezéssel helyettesítették. Nem ismerték fel, hogy a ‘tükörkép’ volt az igazi, helyes szó az eredeti elgondolás kifejezésére.”

Az embernek ugyanis van arra lehetősége, hogy megláthassa és megtapasztalhassa tükörképét. Ekkor megérti, hogy mind a kettőre, tehát a férfira és a nőre is szükség van, ha az ember újra át akar hatolni az egyetlen szellemi Nap-élet kozmikus rendjéhez. Minden szívben megszülethet a szellemi erőtér, amely azután betölti az egész mikrokozmoszt. Ez a női nézet. Az univerzális születésnek ezt a világát azonban lehetetlen megérteni, ha a fej nem ismeri fel az új életerőt! Tehát a férfi-nézetnek a szellemi erőtér dicső születésében meg kell gyújtania a világító tüzet. E két áramlat együttműködik az örökkévalóságban.

A teremtés-mítosz a Corpus Hermeticum szerint

A teremtés-mítosz a Corpus Hermeticum szerint

 

Ha megvonnánk az ember világ feletti uralkodásának mérlegét, az eredmény egyáltalán nem lenne kedvező: a világ túlnépesedéssel, éhínséggel, az állat- és a növényvilág számtalan létformájának kihalásával, a levegő elszennyeződésével küzd. Az ember nem él már harmóniában sem a teremtéssel, sem pedig embertársaival, és bizonyára nem ismeri fel önmagában Isten képmását. Az ember férfiként és nőként való megjelenésének igazi jelentőségét, a valódi ember kibontakozását pedig még mindig nem értettük meg.

 

Mi is ezért foglalkozunk most részletesen a témával. A férfi és nő közötti kapcsolat terén megmutatkozó tudatlanság nagy szenvedéseket okoz. Hermész Triszmegisztosz – akinek bölcsességtanát a bibliai szövegekhez hasonlóan időszámításunk első évszázadaiban jegyezték fel – megállapítja, hogy az emberiség legnagyobb baja az, hogy Istent nem ismeri. Corpus Hermeticumának első fejezetében Hermész – a Genezishez hasonlóan – az ember teremtését írja le. A Pymander című első könyvből most a 32., 40. és 47. szakaszokat idézzük:

„A Szellem, minden lény Atyja, aki élet és világosság, embert alkotott, magához hasonlót, amely iránt, mint saját gyermeke iránt, nagy szeretetre lobbant. Mert az ember, mint Atyja hasonmása, nagyon szép volt. Isten így tulajdonképpen a saját jelenségét szerette, és teremtését mind neki adta. […]

Az életből és világosságból lévő ember így lett lélek és lelkület; az élet lélekké, a világosság lelkületté, szellemlélekké vált. […] Akkor Isten kimondta a szent Igét: ‘Növekedjetek, gyarapodjatok és sokasodjatok mind, akik teremtettetek! Azok pedig, akiknek birtokában van a lelkület, ismerjék fel, hogy halhatatlanok, és tudják meg, hogy a halál oka a test szeretete és a földi eredetű dolgok szeretete!’”

(Egyiptomi Ős-gnózis, I. kötet, 1996.)

 

Szeretet vagy kivetítés?

A fenti hermetikus szöveg segítségével megérthetjük: a nemek elválasztásának az a célja, hogy az ember kipuhatolhassa az „összes földi dolgot”, tehát magát a teremtést. Az embernek meg kell tanulnia belátni, hogy ő maga halhatatlan lény. Ha viszont a földi életre és a földi szeretetre korlátozza magát, akkor a halhatatlanság helyett a halált fogja megismerni.

Ha valaki a valódi szeretet intuitív ideálját – mely minden élet eredete – egy őt kiegészítő, földi embernél akarja megtalálni, akkor ennek az ideálnak mintegy kivetített képét teremti meg, amelynek a „másik” ember sohasem képes megfelelni. Nem létezik egyetlen férfi vagy nő sem, aki képes lenne saját természetlényéből kiindulva a valódi szeretet ajándékozására. Arra van ugyan lehetőség, hogy a férfi és a nő közötti, a két nem ellentétes polarizációján alapuló finomanyagi és fizikai vonzóerőből harmonikus kapcsolat keletkezzen – ez azonban nem szünteti meg az eredeti vágyakozást mindarra, amit harmóniának, egységnek és szeretetnek szoktunk nevezni. Ez a vágyakozás ugyanis abból a magányérzetből keletkezik, ami a szellemi világtól, tehát saját eredetünktől való elválásunk következménye.

Most bizonyára felteszik maguknak a kérdést: akkor viszont mi az igazi szeretet? Hermész meghatározása így hangzik: „minden lény Atyja, a Szellem, aki élet és világosság, és aki az embert teremtette, aki Őhozzá hasonlatos.” Az ember eredete és rendeltetése szellemi mintaként Őbenne van elrejtve.

 

Kozmikus kétegység

A férfi és a nő szellemi, lelki és anyagi egyenértékűsége a Rózsakereszt tanulója számára sohasem jelent megvitatandó kérdést, hanem magától értetődő tény.

A fennálló különbségek az őstípusokból, a szellemi mintákból magyarázhatók, amelyek az ember megnyilvánulásának alapját képezik, és a férfinál és a nőnél különbözőek. Így tehát van egy isteni teremtmény, aki férfi, és van egy isteni teremtmény, aki nő. A két nézet azonban együttesen képez egyetlen emberi élethullámot. Az ember életének az a célja – mind a férfi, mind pedig a nő esetében -, hogy valóban emberré váljon. Csak akkor válhatunk viszont valódi emberré, ha megtanulunk eleget tenni a férfi és a nő hivatásának. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges megtanulnunk, hogy miként kell helyreállítanunk a férfi és a nő közötti helyes együttműködést.

A helyes együttműködés lehetőségét a következő rövid áttekintés alapján szeretnénk megmagyarázni: minden idők egyetemes tana kijelenti, hogy az anyagi nézeten túl az ember teste rendelkezik finomanyagi nézetekkel is, melyeket mi itt „testeknek” nevezünk. E nézetek vagy testek mindegyikére szükség van ahhoz, hogy az ember dolgozni tudjon egy bizonyos területen. Például durvaanyagi test nélkül az ember nem képes magát a durvaanyagi világban kifejezni, és ugyanígy, étertest nélkül nem képes erre az éteri szférában. A felsorolt nézetek mindegyikének két pólusa van, egy pozitív és egy negatív. E két pólus jelenléte szükséges ahhoz, hogy bizonyos területen együttműködés jöhessen létre. A „pozitív” és „negatív” fogalmak ebben az összefüggésben nem megítélésként (nem minősítő értelemben) szerepelnek. A „pozitív” megnevezés a teremtő, dinamikus, kisugárzó jelleget; a „negatívan polarizált” megnevezés pedig a befogadó, megnyilvánító jelleget jelöli.

A férfi testei a következőképpen polarizáltak:

anyagteste pozitívan polarizált,

éterteste negatívan polarizált,

asztrálteste pozitívan polarizált,

gondolkodási képessége (gondolatteste vagy mentálteste) negatívan polarizált.

A nő testeinél mindennek a fordítottját figyelhetjük meg. Tehát a nő:

anyagteste negatívan polarizált,

éterteste pozitívan polarizált,

asztrálteste negatívan polarizált,

gondolkodási képessége pozitívan polarizált.

A fenti vázlatból felismerhető, hogy a férfi durvaanyagi testében a pozitív pólus áll előtérben, vagyis ez válik elsődlegesen tevékennyé, míg a negatív pólus a második helyen hat. A férfi élettesténél fordított a polarizáció, a vágytest pedig azonos polarizációt mutat a durvaanyagi testtel. A gondolkodási képesség polarizációja megegyezik az élettestével.

A női testek polarizációját vizsgálva, a fentieknek pontosan az ellenkezőjét állapíthatjuk meg. A nőnél a durvaanyagi test pozitív pólusa másodlagos, és a negatív pólus elsődleges. Az étertestnél fordított a helyzet. A vágytest polarizációja ismét a durvaanyagi test polarizációjával egyezik meg, a gondolkodási képességé pedig az élettest polarizációjával megegyező. A férfi és a nő pontos, tárgyilagos megfigyelése a fentieket igazolja. A férfi a nő tükörképe, és ez fordítva is igaz.

A fentiekből a következőt állapíthatjuk meg: ha az ember a durvaanyagi világot, az éterszférát, a vágyvilágot és a gondolati világot ezek teljességében és a helyes módon meg akarja ismerni, és uralni, akkor a férfinak és a nőnek meg kell tanulnia tökéletes egységként, kozmikus kétegységként egymással együttműködni. Ezért a férfinak, aki a durvaanyagi világnak csak a pozitív erőit ismeri, meg kell tanulnia a negatív pólus feletti uralmat is. Erre pedig csakis a nővel való együttműködés útján válik képessé. A nőnél a leírt folyamat fordítottjának kell végbemennie.

A fenti együttműködés az anyag más területein is szükséges. A férfi negatív élettestének szüksége van a nő pozitív élettestére, hogy az éteri szféra minden erejét kikutathassa. A pólusok fordított viszonyának kell a férfi és a nő közötti harmonikus, szabad és spontán együttműködés alapját képeznie. Sőt, a fordított polarizáció akár egy erőteljes fejlődés, egy nagy megnyilvánulás alapjává is válhat. Felismertetheti mind a férfival, mind pedig a nővel, hogy milyen gyönyörű, isteni ajándékot kapott az ember a kozmikus két-egységen keresztül.

E belátás alapján sikerülhet, hogy a két nem különböző adottságait a természetes síkon harmonikusan hagyjuk együttműködni, mintegy előkészületként annak az együttműködésnek a támogatásához, melyet a nemeknek a megszabadító ösvényen majd egymás irányában tanúsítaniuk kell. Ha viszont az ember mindezt a természetes énje alapján akarja elérni, akkor folyamatosan összeütközésbe kerül saját magával és a környezetével is. Mihelyt egy ember betekintést nyer a világgal és az emberiséggel kapcsolatos építési tervbe, akkor ugyanebben a pillanatban – nem valamikor később, és nem is a halál után, hanem még jelenlegi életében – elindul szellemi ösvényén.

 

Isten birodalma

Ezen a szellemi ösvényen azután, az eredeti életterülettel létrejövő szellem-lélek kapcsolatból meg lehet kapni, és fel lehet szabadítani az igazi szeretetet. A természetes és a legmagasabb szintű szeretet ekkor kiegészíti egymást, anélkül azonban, hogy összekeverednének. Ez a folyamat egészen addig tart, amíg az új lélek ereje – amely előhívja a mindent átölelő, elhordozó és megmaradó szeretetet – semlegesíti a természetember önérvényesítési törekvését, és ezáltal a hatalomra, megbecsülésre és birtokra irányuló ősi emberi törekvéseket is. Jézus azt mondta:

Ha a kettőt eggyé teszitek,

és ha a belsőt olyanná teszitek, mint a külső,

és a külsőt, mint a belső,

és a fölsőt, mint az alsó,

és ha a férfit és a nőit az egyes-egyetlenné fogjátok tenni,

hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő;

ha a testi szemet egy másik szemre,

és a kezet egy másik kézre,

és a lábat egy másik lábra,

az egyik képet egy másik képre cserélitek,

akkor fogtok bemenni a királyságba.

(Tamás Evangéliuma, 22. mondás)

 

Férfi és nő egy

Mi volt Jézus szándéka a következő mondással: „tegyétek a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő”? Azt jelenti ez vajon, hogy mindegyikünk, ténylegesen csak egy fél teremtmény? Azt jelenti ez, hogy a Teremtő csakis az emberi élethullám fenntartására teremtett minket férfivá és nővé? Azt jelenti, hogy egy bizonyos pillanatban a nemek elválasztottsága megszűnik majd? Biztos, hogy ez nem így van. Hermész erre a kérdésre Aszklépiosszal folytatott párbeszédében adja meg a választ:

„Ezért, Aszklépiosz, az ember egy nagy csoda, tiszteletet parancsoló és tiszteletreméltó lény. Átmegy az isteni természetbe, mintha maga is Isten volna. Ismeri a szellemek nemzetségét, mert tudja, hogy ugyanonnan ered, ahonnan ők. Letekint önmagában az emberi természetnek arra a részére, amely túlságosan is emberi, de bízik abban az őbenne rejlő részben, amely isteni. […] Dicséretet és köszönetet mond Istennek, és tiszteli az Ő képmását, a kozmoszt. De egyidejűleg nagyon is tudatában van annak, hogy ő maga is Isten egyik képhordozója, még ha közvetett módon is. Mert Istennek két képmása van, a kozmosz és az ember. Ebből következik: mivel az ember egységet képez, ezért egyrészt lélekkel és szellemmel, tehát értelemmel és intuícióval – melyek magasabb elemekből állnak, és ezért isteniek – felemelkedhet az égbe. Másrészt, mint földből, vízből, tűzből és levegőből álló halandó, anyagi marad, és mindkét lábával a földön áll, hogy valamennyi feladatát, melyeket a gondjaira bíztak, betöltse.”

Ha ezt a valóságot bele tudjuk vonni az életünkbe, akkor válhatunk valóban emberré, és akkor leszünk először a szó teljes értelmében alkotó lénnyé, a hermészi kijelentés értelmében: „Aki ebben az életben birtokolja a szellemet, lássa be, hogy ő maga halhatatlan.”

A fentiek alapján már nyilván világossá vált, hogy az embernek nem kell partnerrel rendelkeznie ahhoz, hogy egy szellemi úton haladhasson. Arra viszont van lehetőség, hogy ezt az utat mindannyian, együtt járhassuk be. És pontosan ez az, amire az Arany Rózsakereszt Iskolája törekszik. Az Iskola ezért élő erőhatásaival elsősorban szellemi házat képez, amelyben a tanuló él, és a halhatatlan emberen, a mennyei Másik megnyilvánulásán dolgozik. Az anyagi formát teljesen a nem ebből a világból való szellemi építménynek szenteli. Ezen épület alapjai a szent földön állnak, amely a felettes természetből indul ki. Így azután a szellemi ház igen fontos, ideiglenes híddá válik, amely összekapcsolja a két természetet, a felettes és a dialektikus természetet; hiszen a mindenek felett álló, elsődleges cél végül is az ember és a mikrokozmosz transzformációja és transzfigurációja.

Az alkímiai eredmény

Az alkímiai eredmény

 

„Aki ismeri férfiúi erejét, és mégis megőrzi az asszonyi szelídséget, az a birodalom völgye.

Ha ő a birodalom völgye, nem hagyja majd el az örökkévaló erény, ő pedig vissza fog térni a gyermek természetes, bonyodalommentes állapotához.

Aki ismeri világosságát, és mégis árnyékban marad, példaképe az a birodalomnak.

Ha ő a birodalom példaképe, akkor nem hiúsul meg benne az örökkévaló erény, ő pedig visszatér a vég nélkülihez.

Aki ismeri dicsfényét, és mégis a szégyenben marad, az a birodalom völgye.

Ha ő a birodalom völgye, akkor tökéletességre jut benne az örökkévaló erény, ő pedig vissza fog térni az eredeti állapothoz.”

(Tao Te King, a 28. fejezet részlete)

 

Ha a Bibliában azt mondják, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, akkor nem szabad abba a tévedésbe esnünk, hogy itt a természetben született emberre gondoljunk. Az Isten nemzetségéből származó valódi ember a mikrokozmosz, a monád. A személyiség ennek az embernek ama eszköze, melynek segítségével a monádhoz közeledik, és felismeri és megvalósítja annak lényét, célját és megbízatását.

Továbbá ha azt hallják, hogy az ember önalkotó lény, akit önmegvalósítással bíztak meg, akkor meg fogják érteni, hogy egy teljesen új módon, a világ által megszokotthoz képest teljesen más módon kell megtanulniuk megérteni az emberi megjelenési formákat. A személyiségember a világban mint férfi, vagy mint nő jelenik meg. A férfi és a nő alapvető lényének oly nagy különbözősége pedig sok bonyodalmat és szomorúságot váltott ki a világban. A bonyodalmak mellett ez rengeteg bánatot okozott, és a természethez való erős kötődésre ösztökélt.

 

Az ikererők igazi jelentése

Az ember már a kezdetektől felismerte, hogy a két nem között tökéletes együttműködésre van szükség. Ezt az együttműködést azonban – ennek lényegét, fajtáját és célját – mindmáig nagyon különbözőképpen fogják fel és alkalmazzák. A két nem közötti magasztos, valóban egymásra hangolt együttműködés ténylegesen soha nem létezett, mert az emberek az ilyen együttműködés igazi fajtáját nem értették. A megszabadulás gnosztikus tanában a férfi és a nő között a tökéletes egyenlőség alapján történő együttműködés mindig magától értetődő volt. Ez elutasíthatatlan követelmény, mert semmi jó, semmi megszabadító nem támadhat abból, ha ez az együttműködés nem működik kifogástalanul. Az emberiség egész fáradságos útja az emberi természetben rejlő ikererők valódi jelentése felőli tudatlanságra vezethető vissza.

A monádból, a mikrokozmoszból két erő, két áramlat indul ki. Ez a két áramlat teljesen egyenlő, ami az értéküket és a jelentőségüket illeti. Nem a szó polgári értelmében vett pozitívként és negatívként állnak egymással szemben, hanem az emberi monádoknál különböző sarkosultságuk van. Bizonyos értelemben az összes monád két nagy csoportra választható szét. Az egyik csoportnál az egyik monádikus áramlat van pozitívan polarizálva, a másik csoportnál pedig a másik. Mindkét csoport tökéletesen egyenlő tehát, és mégis élesen megkülönböztetendők egymástól. A Rózsakereszt filozófiájában „fordítottan arányos polarizációról” beszélnek, hogy kifejezésre juttassák ezt az elválasztottságban rejlő egyenlőséget. E két monádikus áramlat az anyagi világban férfiként és nőként fejezi ki magát. Az egyik áramlatban a férfiúi erő uralkodik pozitív pólusként, a másikban az asszonyi szelídség.

 

Erő és szelídség

Mit értenek a „férfiúi erő és az asszonyi szelídség” taoista fogalmain?

Az „erő” fogalmával a gnosztikus filozófiában a monád képességére utalnak. A monád képességek sorával rendelkezik, ezek segítségével kell megvalósítani az isteni tervet. A „szelídség” fogalma a monád lényének fajtájára utal, például Jézus szavainak értelmében: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Máté 11,29) Isten szeretetének szelídségéről van szó. A hegyi beszéd ezt mondja: „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.” (Máté 5,5)

Az isteni lény tehát kétszeresen van elsüllyedve a monádban: Mint isteni minden-hatóság, és mint isteni szeretet; a férfiúi erő és az asszonyi szelídség. A mindenhatóságot a fordítottan arányos polarizáció egyoldalúan ábrázolja a férfi eredeti típusa által. A szeretetet ugyanezen okokból a nő prototípusa jeleníti meg. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a monád ellentétes sarka ne lenne jelen minden képviselőjében.

E tekintetben teljesen meg kell válnunk a két nem e természetben ma létező formájától és fellépésük fajtájától. Meg kell válnunk az időtől, és mindazon problémáktól és nehézségektől is, melyek ezáltal lépnek fel az emberek életállapotában. Akkor ismerjük fel, hogy az önmegvalósítás magától értetődik minden ember életszférájában. Az ehhez szükséges isteni képesség és a szeretet isteni fajtája – a két monádikus áramlat – jelen van minden emberben. E sarkosultságok reakciói, és az általuk keltett tapasztalatok következtében tehát kézenfekvő, hogy ez az önmegvalósítás – jóllehet eredményében egyenlő – a két nem esetében különböző fejlődést mutat. Nincs értelme azzal kísérletezni, hogy vázoljuk az eszményi férfit vagy nőt. A háromdimenziós világban ezek nem léteznek.

 

Az isteni születése

A Tao filozófiája elmagyarázza nekünk, hogy a monád csak egy olyan megújult személyiségben tud kifejezésre jutni, amelyik a Földet és a Menny-Földet újra megfelelteti isteni céljának. E tekintetben az a tény lényeges, hogy az anyag és a szellem minden területén magától értetődik a férfi és a női jelleg tökéletes monádikus együttműködése. Ezt foglalja magában a Tao Te King 28. fejezete:

„Aki ismeri férfiúi erejét, és mégis megőrzi az asszonyi szelídséget, az a birodalom völgye” Meg is fordíthatjuk ezt a szöveget: „Aki ismeri asszonyi szelídségét, és egyidejűleg alkalmazza férfiúi erejét, az a birodalom völgye.” Létezik az örökkévalóság testének, a monádnak egy képessége, és létezik Istennek egy szeretetsugárzása. Mindkettő a monádból indul ki. És ismerjük a korinthusbeliekhez írt első levél 13. szakaszának lényegét: Ha mindent birtokolnék, de szeretet nem lenne énbennem, úgy semmim se lenne, és semmi volnék. A szeretet, mint monádikus áramlat tehát a legfontosabb, mert a monád lényének eme jellege nélkül nem fejlődhetne a képesség. Isten szeretetébe ágyazva nyilvánul meg Isten ereje.

A két monádikus áramlat így olvad össze mindig egységgé. Ebből az egységből válik magasztos valósággá a háromság, vagyis a fiúság, az istengyermekség. Ha tehát Önök a személyiségben megnyilvánulásra, hatásosságra tudják késztetni e két monádikus áramlatot, akkor megszületik Önökben az istengyermekség.

„A birodalom völgye” az alkímiai munkahely ó-kínai elnevezése. A völgyek ölén van a termékeny föld, és ezért ott van az emberek lakóhelye. Ha egy tanuló önmagában a két monádikus áramlat találkozását a helyes módon juttatja megnyilvánulásra és harmonikus együttműködésre, tehát a képesség erejét összekapcsolja a nagy, magasztos szelídséggel, akkor belép a „völgybe”, a nagy testvériség lakó- és munkahelyére.

Csak ezen az alapon válik lehetővé az egység és az együttműködés: azoknak az együttműködése, akik személyiségük fordítottan arányos polarizációja által különbözőek.

(Jan van Rijckenborgh: A kínai Gnózis, 28-I. fejezet, A birodalom völgye.)