Pentagram 2001/1

Az agykapacitás nyolcvan százaléka még kihasználatlan

 

MODERN KUTATÓK AZ AGYAT A LEHETŐ LEGRÉSZLETESEBBEN FELTÉRKÉPEZTÉK. A BESZÉD, A MATEMATIKAI ÉS ALKOTÓ KÉPESSÉGEK AZ AGY MEGHATÁROZOTT RÉSZÉHEZ RENDELHETŐK HOZZÁ. DE MÉG MOST, AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN IS VISZONYLAG KEVESET TUDUNK ARRÓL, HOGYAN IS MŰKÖDIK AZ AGY.

 

Szembetűnő, hogy az ember agyának látszólag csak kis részét, mintegy húsz százalékát használja. Ennélfogva az agyban még óriási tartalékok rejlenek, s joggal merül fel a kérdés, hogy akkor ezek vajon mire szolgálnak. Talán az ember egy magasabb nézetének a kifejlődésére? Hiszen az egyetemes bölcsesség olyan gondolkodóképességet említ, amelynek még ki kell fejlődnie!
A kutatás szempontjából valószínűleg az agy az emberi szervezet legizgalmasabb szerve. Szabályozza az életműködéseket és a mozgást, de a megnyilvánulási lehetőséggel is az agy ajándékozza meg a személyiséget. Agyunkkal gondolkozunk. „Ént” a fejünkkel mondunk, mert ez a személyiségünk tudatosan működő része.
Az agyban külön központok vannak kizárólagosan a gondolkodás, a beszéd, a hallás, a látás, a szaglás és az ízlelés irányítására. Még a kevésbé nyilvánvaló funkcióknak is, mint az intuíció, értelem és tudat, megvan a maguk helye. Ez a felosztás egyébként bizonyos fokig egyéni tapasztalatok eredménye. Ez derül ki például abból a beszélgetésből is, amelyet a pszichológus Jung folytatott Dél-Amerikában egy pueblo-indiánnal. Az indián azt mondta: „Mi indiánok nagyon csodálkozunk az európaiakon. Ők azt mondják, hogy a fejükkel gondolkodnak, pedig az ember a szívével gondolkodik…”

 

A SZELLEM ÉS AZ ANYAG KÖLCSÖNHATÁSÁT ALIG VIZSGÁLJÁK

Így felmerül a kérdés, hogy vajon az ember identitása, azonosságtudata az agyából eredeztethető-e, vagy pedig létezik egy szellemi entitás, amely a testen keresztül fejezi ki magát. Egy ilyen entitás érintkezési pontjának valahol a fejben vagy a szívben kell lennie. Ez a kérdés igen régi, és már akkor felmerült, amikor az agy elkezdett saját magáról gondol-kodni.
Arisztotelész, görög filozófus (i.e. 384-322) észlelés és levezetés útján arra a következtetésre jutott, hogy a gondolkodás független az anyagtól. A francia filozófus René Descartes (1596-1650) pedig úgy vélte, hogy a test és a szellem az epifízisben, a tobozmirigyben kapcsolódik egymáshoz. A hivatalos tudomány rendszerint külön kutatja az élettani valamint a lelki folyamatokat. Az anyag és a szellem között fennálló kölcsönhatást még alig vizsgálták.
Az agy három részből áll: a nagyagyból, a kisagyból és az agytörzsből. A nagyagy az intelligencia és a gondolkodóképesség alapját képezi. A kisagy az egyensúlyt és a testtartást szabályozza. Az agytörzs az automatikus működésekért, például a légzésért felelős. A thalamusban, a látódombban találkoznak össze az agykéregből és a testből érkező elektromos impulzusok. Az agytörzs nemcsak a légzést, a vérnyomást és a szívritmust szabályozza, hanem a szemmozgásokat, a hányást és más reflexeket is.
Az agy különböző fejlődési szakaszok során alakult ki. A tudósok egyetértenek abban, hogy a törzs a legrégebbi, míg a nagyagy egy lényegesen későbbi fejlődés eredménye. Minden állatnak van agytörzse; minden emlősállat rendelkezik a nagyagy alatt fekvő, jól fejlett limbikus rendszerrel, de csak az embernél található meg a magas szinten fejlett nagyagy, a neocortex.

 

AZ AGYKUTATÓK SZÁMOS REJTÉLLYEL SZEMBESÜLNEK

Már említettük, hogy például a beszédfunkciók meglehetősen pontosan helyhez köthetők. A gondolkodási folyamat helyét már nehezebb pontosan meghatározni. Az azonban többé-kevésbé bizonyos, hogy a gondolkodás az ún. homloklebenyben játszódik le. Ott történik az érzékszervektől érkező információk feldolgozása is. Az agyműködés mérhető, mivel folyamatait az agysejteken átfutó gyenge elektromos áramlökések kísérik. A gyengeáramú lökések mágneses teret keltenek, amelyek a testen túlra is kiterjednek.
Az agykutatók számtalan rejtély előtt állnak. Az nagyjából ismeretes ugyan, hogy egészséges ember esetében bizonyos tevékenységek kapcsán az agynak melyik része működik, de olyanok is akadnak, akik ettől jelentősen eltérő képet mutatnak. Vannak például akik vízfejjel születnek. Ezek az emberek szellemileg gyakran igen visszamaradottak, bár akad közöttük olyan is, aki egyetemet végez. Izotópvizsgálatokkal kimutatták, hogy agykérgük 75-90 %-át szövetnedv és kötőszövet tölti ki. A rendelkezésre álló agysejtek tehát csak igen kis részt képviselnek, mégis alkalmasak valamennyi funkció folyamatos és tökéletes ellátására.

 

SAJÁT ETIKAI NORMÁINK ELLEN CSELEKEDNI

Továbbra is fennáll a kérdés, hogy az agy a mindennapi életben hogyan működik. A modern, egészséges ember szívesen tekinti magát tudatos, ésszerű lénynek, aki képes agyának használatára. Magatartása azonban egyáltalán nem erősíti meg ezt a vélekedését. Cselekedeteinek mozgatórugóit nem logika, tiszta intuíció és bölcsesség, hanem aggodalmak, gondok és félelem képezik. Ha éppen úgy alakul, akkor nem az a logikus, ésszerű és egyértelmű lény többé, aminek oly szívesen mondja magát. Egy és ugyanazon agyból különböző körülmények között a legkülönfélébb gondolatok és tevékenységek erednek. Erre elég példát találunk. Az a külső például, amit a „normális ember” a napi társadalmi érintkezésben mutat, eltűnik saját családja körében. Magatartásváltozások bizonyos családi körülmények hatására is felléphetnek, vagy például alkohol- vagy kábítószer fogyasztás, a sajtó vagy a televízió információi vagy munkahelyi stressz következtében. Ide sorolhatjuk azokat a szélsőséges helyzeteket is, amelyeket természeti erők, vagy politikai és katonai események okoznak. A modern pszichológia megállapította, hogy az ember nyomás hatására igen hamar elveszti tartását, és könnyen tanúsít etikátlan magatartást, még ha ezzel vét is saját elvei, felfogása és eszméi ellen.

 

VAJON AZ AGYTÖRZS A LEGRÉGEBBI AGYRÉSZ?

Piet Vroon holland pszichológus (1939-1994) mint szerző, érdekes szemszögből világította meg az agy bonyolultságát.
Azt állította, hogy az agy különböző korú részei mindig a maguk szintjén befolyásolták az emberi magatartást. Másképpen szólva: az egyes agyrészek impulzusai annak az evolúciós fázisnak megfelelően hatnak, amelyben keletkeztek. Az agy legidősebb része – Vroon szerint – az agytörzs és a kisagy. Ebben olyan tudat honol, amely egy hüllőéhez hasonlítható. Jó példa erre a kígyó és a krokodil, mert ezek kiváltképp alacsony és mechanikus színvonalon élnek, amelyen csak saját túlélésük a cél.
A magasabb rendű emlősállatok és az ember megtartották a hüllőtudatnak ezt az aspektusát. Ez irányítja őket primitív életszükségleteik gátlástalan kielégítésekor. A hüllőtudat a vegetatív idegrendszerrel függ össze, amely minden reflex felett uralkodik. Az átlagember ezt csak alig vagy egyáltalán nem képes befolyásolni. A szívverést, légzést és emésztést éppúgy a vegetatív idegrendszer szabályozza, mint a reflexeket. Akit megütnek, az gondolkodás nélkül védekezően maga elé kapja a kezét. Ez azonban csak arra az emberre vonatkozik, aki természetes impulzusait követi, és már bizonyos élettapasztalattal rendelkezik. A gyermekeknek előbb még meg kell tanulniuk védekezni. Egyébként egy jógi, okkult gyakorlatokkal képessé válhat arra, hogy légzését, vérkeringését és emésztését is szabályozza.
A magasabb rendű emlősök és az ember agyának további része az ún. limbikus rendszer. Ennek a rétegnek a tudata a lóéhoz vagy a kutyáéhoz hasonlítható. A magasabb emlősök rendelkeznek magatartásmintával, érzésekkel és érzelmi működéssel, és ezeknek teljesen alárendelten élnek. Az Egyetemes Tan szerint a kívülről érkező ingereket az asztráltest fogja fel és adja át az anyagtestnek. Az embert és az állatot olyan asztrális burok veszi körül, amely az egész lényt irányítja. Ez azonban még nem gondolkodóképesség!
Az ember ezen kívül még a rendkívül fejlett ’nagyagyat’ is magáénak mondhatja, amelynek azonban, mint említettük, csak húsz százalékát használja.

 

AZ EMBERI GONDOLKODÁS MÉG FEJLŐDŐBEN VAN

Az egyetemes tan állítása szerint az ember gondolatteste még csak részben alakult ki. Mindamellett a nagyagy segítségével mégis képes rá, hogy önmagának tudatában legyen, önmagát észlelje és megismerje. Az agynak ez a része teszi lehetővé a nagy műszaki és művészi teljesítményeket. A kihasználatlan nyolcvan százalék azonban jelzi, hogy még óriási lehetőségek rejlenek benne. Sajnos a nagyagy gyakran nem úgy működik, ahogyan kellene. Az emberi intelligenciának vetette alá magát, nem pedig fordítva, s így az ember a tudatból és a tudatalattiból feltörő impulzusok rabszolgája lett. Így állhat elő az a félelmetes helyzet, hogy magas fokú intelligencia alantas ösztönökkel párosul! S e kettő együtt teszi az embert a leggonoszabb és legveszélyesebb lénnyé a Földön. Ő az „értelemmel megáldott állat”, ahogy Hermész Triszmegisztosz nevezi, aki a legvadabb állatnál is sokkalta veszélyesebb.
A modern pszichológia a maga ’tudattalan’ és ’tudatalatti’ fogalmaival együtt mintegy száz éves lehet, de még semmi olyan jelentőset nem fedezett fel, ami ne lett volna ismeretes már több száz évvel korábban. Minden kornak megvan a maga nézőpontja, szóhasználata és értelmezési modellje, amely – helyesen értve – gyakran ugyanazt mondja, mint amit a régiek. „Mielőtt az ösvényre teszed a lábad, oszlasd fel, tisztítsd meg Hold-testedet, az asztrális formát, vágytestedet, gondolattestedet és a szívedet” – mondja A csend hangja (H. P. Blavatsky). Az Ajurvéda is beszél a megszabadulásnak egy útjáról, melyen az agy kulcsszerepet játszik.

 

A SZELLEMKAPCSOLAT HELYREÁLLÍTÁSA

A tény, hogy agykapacitásunknak csekély húsz százalékát használjuk, azt jelzi, hogy alig vagyunk tudatában saját lehetőségeinknek. E lehetőségek egyike egy új ’gondolattest’ kialakítása, amely kapcsolatba léphet Isten szellemével. Az eredeti vallás célja ezért ennek a kapcsolatnak a helyreállítása. A ’religio’ (vallás) szó jelentése: újból összeköt, összekapcsol.
Aki a szellemmel megszakadt kapcsolat helyreállítását komolyan akarja és megpróbálja, annak le kell győznie az asztrális világból (a tudatalattiból) származó impulzusokat. Ennek a módja mindig is ismeretes volt. E helyreállítási folyamatra vonatkozóan az embernek belátásra kell jutnia, s ennek alapján tisztulással fel kell rá készülnie. A belátás tehát önmegismerés. A tisztulás egyik előfeltétele pedig az, hogy őrt állítsunk gondolataink elé.
Ennek az életvitelnek a következményeként – amely életvitel a materialista ember számára teljesen újszerű – feszültség keletkezik a személyiségben. Majd belső küzdelem bontakozik ki, amely ismét új belátáshoz vezethet. Az eddig csak anyagra irányuló ember most szellemi építő lesz. Már nem elsősorban külső boldogulásával foglalatoskodik, hanem egy szellemi építménnyel: az új gondolattesttel vagy az új lélekkel. Ebben a megújulási folyamatban minden gondolat fontos szerepet játszik. Ha az építmény elkészül, akkor az élet célja beteljesült.

 

FELFEDEZŐÚT – SAJÁT KEZDEMÉNYEZÉSBŐL

Korábban csak beavatottak ismerték a belső megváltozás, megújulás és transzfiguráció folyamatát. Ám a XXI. században már sokak fejlődése és egyéniesedése elérte azt a fokot, hogy saját kezdeményezésből felfedezhetik ezt az utat. A modern ember sok esetben nem mások parancsára cselekszik, hanem maga gyűjt információkat. Mielőtt választ, tudni akarja, hogy miként és miért szövődik egymásba élet és halál. Ezért a megújulási folyamattal kapcsolatos „ősi bölcsességet” a jóhiszemű keresőknek szellemi iskolák közvetítésével nyújtják át. „Mielőtt az ösvényre lépsz – állapítja meg A csend hangja –, meg kell szabadulnod a tudatalatti gondolkodás veszélyes állati impulzusaitól.” Csak ekkor nyerhet teret az új gondolkodás.
A különböző tudatszintek képe világosan mutatja, hogy aki a régebbi fejlődési szakaszok maradványaitól nem szabadul meg, az a lelki és szellemi fejlődésben egy lépésnyit sem jut előre. Legyen bár valaki mégoly intelligens vagy akár zseni is, ha ösztönei változatlanok maradnak, tudatalattija állandóan foglyul ejti.
A fő kérdés tehát: hogyan törhetünk ki gondolataink, ösztöneink és cselekedeteink körforgásából? Hogyan nyerhet teret egy új gondolati és lélekélet? Hiszen az ember teljesen földi természetű. Öntudattal és értelemmel rendelkezik ugyan, e kettő együtt sem tudja azonban őt biztonságban átvezetni a tudatalatti és a primitív ösztönök tengerén. Jan van Rijckenborgh, a gnosztikus transzfigurista kristálytisztán írja le a megváltozás folyamatát:
„Ha Önök hivatásuknak megfelelően tisztán gondolkodnak, akkor asztráltestük a gondolkodásmódjukkal összhangban azonnal lángra lobban. Az asztráltest minden egyes gondolatukra a másodperc tört része alatt reagál. Asztráltestükben minden gondolat villámként kelt mérhetetlenül nagy tüzet, ami aztán az étertestet is ennek megfelelő állapotba hozza. Éterek válnak szabaddá, és áthatják egész anyagtestüket, minden szervüket, minden fluidumot, a vért is beleértve. És ha azután gondolatvillámaik hatásai megtöltik a vért, az ismét átáramlik valamennyi agy-idegsejten és észközpontjuknak átadja azt, amit saját maguk indítottak útjára.” (Az egyiptomi ős-Gnózis és hívása az örök jelenben, 3. kötet)

 

A TUDAT TEHETETLENSÉGE A RÁKÉNYSZERÍTETT HIT MIATT

Ez a folyamat nemcsak bonyolult, de külső körülmények is akadályozzák. A tudat tehetetlenségéhez és korlátozottságához ugyanis az a ’hitfogalom’ is hozzájárul, amellyel az embert nemzedékek óta terhelik. Félelmet ültettek és ültetnek bele egyrészt saját világával, másrészt a rá váró szellemi fejlődéssel szemben. Az egyén életfélelme pedig a csoport helytállási törekvésében folytatódik. Így az önfenntartás életcéllá válik, holott a célnak éppen ellentétesnek kellene lennie: fel kellene adni mindent, ami az embert a haláltermészethez köti. Az egyházak és a szekták ezért fektetnek olyan nagy hangsúlyt arra, hogy követőik a közös eszméket mind szellemileg, mind anyagilag folyamatosan életben tartsák. Ahogy a mondás tartja: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze”.
Jan van Rijckenborgh a következőképpen fogalmazza meg ezt az elvet: „Hát nem ismerik fel, hogy ebben a természetben kezdettől fogva létezik egy olyan hatalom, egy abszolút ellenség, amely a számtalan körfordulat folyamán tudatuk kábultságát és teljes korlátozottságát okozta? Nem ismerik fel, hogy ez az ellenség a megtévesztések végtelen sorozatában minden lehetőséget felhasznál arra, hogy Önöket tartósan rabláncra verje? Az utánzatokat szolgáló áldozatok gyakran teljesen jóhiszeműek, miáltal a dolog még zavarosabbá és reménytelenebbé válik. Az igazság, az isteni misztérium egy és oszthatatlan, és nincsen semmi a Gnózis és Önök között. Egyetlen közvetítő személy sem!”
Az aggodalomtól, gondtól és félelemtől való megszabadulásról van tehát szó! Az ember azonban saját korlátozott tapasztalatainak összességére, saját korlátozott tudatára van utalva. Ha azonban a régi gondolkodást kiismeri, és amennyire csak lehet, megtisztítja, akkor teret hódít az új tudat, amely minden ellentétből és korlátozottságból kiemelkedhet. Akkor talán a nyolcvan százalék kihasználatlan tartalék is működésbe lép!

 

AZ ELLENTÉTEK ÉS A KORLÁTOZOTTSÁG FÖLÉ EMELKEDŐ TUDAT

A Por című film is azt bizonyítja, hogy ez a látomás megmozgatja a képzeletet. A történet egy fiatalemberről szól, aki a „természet játéka” folytán agyát száz százalékosan használni tudja. Hatalmas képességei, önismerete és az ember igazi jellegére vonatkozó belátása miatt azonban mégis idegen a világban.
Az átlagember tudatát dialektikusnak nevezik, mert különbséget tesz jó és rossz, belső és külső, meleg és hideg, én és te között. Az új tudat viszont mindent magában foglal. Egy a mindenséggel, s így kiemelkedik az emberiséget fogságban tartó ellentétekből.
A tapasztalatok által megérett ember, aki úgy dönt, hogy Hold-testét, az asztrális formát, a vágytestét feloszlatja és gondolattestét megtisztítja, ráléphet az ösvényre. Az embernek tehát munkálkodnia kell új tudata felépítésén, és mindenekelőtt ügyelnie kell arra, hogy ebben a dialektikus világ ellentétei ne akadályozzák meg.

„Mindenki megértheti, hogy az újjáépítés bizonyos követelményeket támaszt, de így van ez a lebontással is! És meg kell fontolnunk, hogy itt nem valami holt vagy elnyűtt dolgot kell lebontani, hanem olyasvalamit, ami él, erőteljes és lélekkel van ellátva, amiben egy léleklény lakik, egy ’én’, aki ellenállást fejt ki. Néha nemzedékről nemzedékre átörökített hatalmas kultúra, vagy akár ezoterikus kultúra eredményét kell lebontanunk. Mindenki hajlandó belátni ennek a szükségességét, ha egy szennyben fetrengő embert állítunk a megújulás követelménye elé. De ha egy általánosan vagy ezoterikusan művelt embert szembesítenek e ténnyel, akkor heves ellenállás tanúi lehetünk, hiszen abban a tévhitben él, hogy kulturális törekvése máris megújulás.” – írja Jan van Rijckenborgh Az eljövendő új ember c. könyvében.
Nincs új a Nap alatt! Lao Ce, az eredeti taoizmus megalapítója írja a Tao Te King 10. fejezetében: „Aki alantas énjét a szellemi dolgok alá rendeli, akaratával a Tao-ra irányulhat. Nem lesz szétszórt többé. Uralja életerejét, amíg az olyan engedelmes nem lesz, mint egy újszülött gyermeké. Bensőjét megtisztítja, derűssé teszi, és megszabadul erkölcsi fogyatékosságaitól. Birodalmát szeretettel kormányozza, és a Vu-Vej, a nem-cselekvés lesz élete vezérfonala. A világ ajtócsapkodása közepette is megőrzi tökéletes nyugalmát. Jóllehet világossága mindent áthat, mégis tudatlannak látszhat. Létrehozza és táplálja a dolgokat, anélkül, hogy birtokolná őket. Szaporítja és megsokszorozza őket, de nem vár jutalmat. Kormányoz, de nem tekinti magát mesternek. Ez az, amit a titokzatos erénynek neveznek.” (J. v. Rijckenborgh: A kínai Gnózis)

A hallás a belső látás kapuja

 

A FÜL NAGYON FONTOS ÖSSZEKÖTŐ ELEM KÖRNYEZETÜNK ÉS BELSŐ ÉLETÜNK KÖZÖTT. A FÜL ÁLTAL ÉRZÉKELT HANGOKBÓL A HALLÁS KÉPET ALKOT, BELEHELYEZI AZ EMBERT AZ ŐT KÖRÜLVEVŐ TÉRBE.

 

Egy ismeretlen költő írta: „Oly nagy vagyok, amennyire fülem hallani képes, oly mély vagyok, amennyire szemem látni képes.” E költő füle kifelé irányult, szeme pedig befelé pillantott. Fülét környezete természetes csendjére nyitotta. Szeme azt látta, amit füle már meghallott.
A hallás előbb létezett a látásnál. A magzat már az anyaméhben hallja, amit a környezetében mondanak. Oly pontosan rögzíti az elhangzottakat, hogy a különösen fontos megjegyzések mély nyomokat hagynak a még fiatal tudatban.
A hallás lényegében minden belátás kezdete. Ahol elhangzik egy üzenet, ott halló fülre van szükség, amely felfogja és értelmezni tudja. Ezért mondja Ézsaiás próféta: „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld!” (1, 2). A 78. zsoltárban ez áll: „Figyelj én népem az én tanításomra!” János pedig így ír a Jelenések könyvében: „Akinek van füle, hallja, mit mond a szellem a gyülekezeteknek.” (2, 7). Ezen ne a szokásos vagy a csak úgy mellesleg való hallást értsük, sem a jobb belátásunk ellenére való engedelmességet, hanem egy nyílt, fogékony, sóvárgó lény odafigyelését, aki kisgyermek módjára, ámulattal telve képes lesni a szavakat.

 

A SZAVAK ENERGIAHORDOZÓK

A hallás az emberek mindennapi beszédének az előfeltétele is. Ez azonban mindenekelőtt a belső beszédre érvényes, a saját lényünkben ható csend hangjának beszédére. A régmúltban a beavatottak a kimondott szó útján közvetítették üzeneteiket az emberiségnek. Történeteik mítoszokban, legendákban és mesékben élnek tovább. Akik fogékonyak voltak rá, megértették ezt az üzenetet. Hittek benne, és arra törekedtek, hogy életvitelüket hőseik életviteléhez igazítsák, hogy így egy magasztos és nemes célt érjenek el.
A szavak energiahordozók, olyan formák, amelyekben energia nyilvánulhat meg. A kimondott szó által energia – információ – hatol be a tudatba, és képeket vált ki benne. A demagógia is erre az elvre támaszkodik. Politikusok igen alaposan kigondolt módszerekkel közvetítik gondolatképeiket az erre fogékony hallgatóságnak. A hallgatóság aztán a maga választotta eszmények szerint illetve annak megfelelően cselekszik, amit eszményképnek állítottak be előtte! Politikai vezetők így válhatnak veszélyes népámítókká, akik olyan tettekre buzdítják hallgatóságukat, amelyeket egyetlen józan ember sem követne el magától.

 

A SAJÁT GONDOLATOK ZAVARJÁK AZ ODAFIGYELÉST

A zene is ilyen képeket alkot tudatunkban. Van aki egy kiváló koncertmű könnyed hangzására kezd álmodozni, másvalakit a dzsessz ősritmusa hoz mozgásba. És kinek a tudatalattiját hagyta volna érintetlenül a mára már csaknem elfelejtett népzene?!
Mily gyakran hat ránk egy előadás hallgatása során a bennünk kialakult kép! Felkelti érdeklődésünket, és önálló életet kezd élni. Gondolataink elkalandoznak, és a kép, mint egy fa, kusza mellékgondolatokba ágazik szét. Ezek után már nem vagyunk képesek figyelni, mert gondolataink az előadó kimondott szavai és fantáziánk között váltakoznak. Gondolataink csaponganak, és mindinkább eltávolítanak minket a beszélőtől. Ekkor az előadó már semmit, vagy csak nagyon keveset tud közvetíteni tudatunknak. A már kialakult kép előítéletté rögzül, és már nem lehet rajta változtatni. Ennek a fordítottja is megeshet azonban: valamely külső tekintéllyel szembeni vak engedelmesség helyébe fokozatosan egy növekvő belső meggyőződés léphet. Az én választ, és saját vonzódásai alapján tesz különbséget.
Ez történt a Teremtő Igéjével is. „Kezdetben vala az Ige”. Isteni erők áramlata érinti meg az embert a tudatában, és képeket hív fel, a tökéletes élet és a halhatatlanság képeit. Ezek egy tökéletes világ képei, amelyben sem betegség, sem halál nem létezik, egy olyan emberiség képei, amely viszály nélkül képes elfoglalni helyét a teremtésben, többé már nem „orrfacsaró bűz Isten számára”, hanem „dicsőségről dicsőségre halad tovább”. Azonban itt is az én választ. Csak arra a szóra hallgat, amely leginkább megfelel neki, és minden egyéb lehetőséget kizár. Ez vajon tényleg meghallás – vagy csak hallás? Egyik fülünkön be, a másikon meg ki? Képes-e még egyáltalán a materialista ember a fülelésre?

 

A SZEM MÁR NEM A LÉLEK TÜKRE TÖBBÉ

A modern élet ritmusában a látvány, a vizuális elemek egyre inkább előtérbe kerülnek. A szem többé már nem a lélek tükre, csak egy lencse, melyen keresztül az én minden arányt eltorzít. Olykor azt halljuk ugyan, hogy a műsorszórás a TV és az Internet révén eloldozza a szemet a környezetétől, és szélesíti a néző látókörét. Ez részben biztosan igaz, viszont egyértelműen a fül kifinomult működésének a rovására történik. A fület elárasztja az üzletekben hallható barátságos vagy agresszív háttérzene, a szellőzőrendszer monoton mellékzöreje, a belső égésű motorok zaja, a dübörgő forgalom ritmusa. Vagy pedig egy fülhallgatós sétálómagnóval határoljuk el magunkat a külvilágtól. Köztudott, hogy a diszkók és CD-üzletek számtalan dolgozója már fiatal éveiben komoly halláskárosodást szenved.

 

AZ ODAFIGYELÉS A TISZTELET EGYIK FORMÁJA

A csend ma már ritkaságszámba megy. Az odafigyelés a tiszteletnek egy formája. Az ember az első életéveiben tanul meg beszélni, mégpedig a fülelés révén. A gyermekek az otthon hallott beszéd alapján tanulják meg anyanyelvüket. A szóhasználat, hangsúly, kiejtés mind a család nyelvszokásaira vezethető vissza. Emellett sok kultúrában érvényesült és érvényesül ma is az a pedagógiai elv, hogy „aki nem hajlandó hallani, az ezt majd saját bőrén érzi meg”. A gyermekektől megkövetelték – és több országban még ma is megkövetelik – a szülő és nevelő tekintélyével szembeni vak engedelmességet.
Az iménti kijelentés, hogy „aki nem hallgat, az majd megérzi” nem csak a gyermeknevelésre vonatkozik. Aki szeretne belátást nyerni a teremtésnek valamint lakóinak a céljával és jellegével kapcsolatosan, annak el kell fogadnia az anyagban megszerezhető kemény tapasztalatok útját is. Amikor ehhez hozzáfog, akkor belső fülei még zárva vannak, vagy épphogy csak megnyíltak. Amikor azonban számtalan tapasztalat után megtanul felfigyelni belső hangjára, akkor megszűnhet süketsége, és felébredhet a megújító életfolyamatok iránti érzéke. Az ok-okozati törvény végül megtanítja az embert arra, hogy figyeljen a szívében lévő csend hangjára.
Aki e hangot hallja, és huzamosan hallja, az megtapasztalja, hogy belátása érlelődik, és folyvást megújul. Ekkor ráébredhet Jakob Böhme szavainak értelmére: „Akinek van füle a hallásra, az lát!”

Hallgatok, hogy éljek.
Figyelek a suttogó életre.
Figyelek, mivel így adhatok!

A test mint a lélek eszköze

 

AZ EMBERI TESTET ILLETŐEN A MODERN ORVOSTUDOMÁNY ÉS AZ EGYETEMES GNOSZTIKUS TANÍTÁSOK MEGKÖZELÍTÉSE KÖZÖTT JELENTŐS ELTÉRÉS MUTATKOZIK. NÉHÁNY VONATKOZÁSBAN A KÉT SZEMLÉLETMÓD OLYANNYIRA KÜLÖNBÖZŐ, HOGY AZT GONDOLHATNÁNK, NEM IS UGYANARRÓL A TESTRŐL BESZÉLNEK. MÁS ESETEKBEN VISZONT A GONDOLKODÁSMÓDOK ROKONSÁGOT MUTATNAK.

 

Ez utóbbi esetet példázza, hogy a mai szakemberek is kiemelik a testmozgás és -gyakorlás fontosságát az erőnlét fenntartása érdekében, és ugyanezt a gondolatot lelhetjük fel Pitagorasz Arany verseinek ezoterikus tanításaiban is. Ugyanez áll a táplálkozásra is: a szamoszi bölcs azt mondja, hogy nem szabad megvonni a testtől az ételt és italt valamint a mozgást, amelyre szüksége van. Ám amikor történetesen egy közönséges megfázás kezeléséről van szó, a vélemények már nagyban különbözhetnek. Az alapvetőbb kérdések tekintetében pedig, mint például a gyermekkori betegségek megelőzése, homlokegyenest ellentétes álláspontra is helyezkedhetnek.
Az utóbbi évek bulvár- és tudományos sajtója elutasítja a homeopátiás, az alternatív és az úgynevezett ösztönös gyógymódokat, azok képtelenségére hivatkozva. Más részről a holisztikus és alternatív gyógyászattal foglalkozó kiadványok is kíméletlen kritikával nyilatkoznak a spekulatív, gyógyszeres orvoslással szemben. Mindkét megközelítés egyformán helytálló, önmagában véve mégis mindegyik elégtelen. Egy komplikált lábtörést például nem lehet csupán gyógynövényekkel kezelni. A makacs allergiákra viszont úgy tűnik, nincs elfogadott és igazán hatékony gyógyszer, a megfelelő virágokból készült orvosságokkal azonban jelentős eredményt lehet elérni ezekben az esetekben.

 

NINCS ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG

Akár „egészséges” az ember, akár rendszeres orvosi kezelésre szorul, alapvető betegsége – úgy tűnik – megmarad, erre pedig nincsen nyilvánvaló gyógyír. Ez a szenvedés azzal a ténnyel magyarázható, hogy „a testet olyan elemek alkotják, melyek elkerülhetetlenül feloszlanak, és így a testnek is szükségszerűen meg kell halnia”.
A fentebb említett gyógymódok különbözőnek, sőt akár egymással ellentétesnek is tűnhetnek, alapjában véve azonban nincs közöttük különbség: mindegyik a szenvedés csökkentésére irányul. Ha a két oldal szakértői azt állítják is, hogy a másik csak a – valódi vagy képzelt – tüneteket gyógyítja, mégis mindannyian csak azon igyekeznek, hogy a testet a lehető legegészségesebben és legtovább tartsák fenn.
„Létezik-e hát más test, mint amelyik a természetben van?” Ezt a kérdést teszi fel Jan van Rijckenborgh, a gnosztikus transzfigurista szerző Az egyiptomi ős-Gnózis és hívása az örök jelenben c. könyv negyedik részében. Az örömteli felelet igenlő! Hermész Triszmegisztosz arról a testről beszél, mely a szellemlélekből, a Sophia-ból, a lélek és a szellem közötti egyesülésből születik. Ez az alapja a harmadik megközelítésmódnak, amelyben a szemlélet nem korlátozódik csupán az anyagi formára. A tudomány az embert egy hímivarsejt és egy petesejt termékének tekinti, mely állandóan változik egyrészt azáltal, ami vele született, másrészt azáltal, amit később elsajátít. Az eredmény egy tudattal rendelkező emberi lény, aki gondolkodik, érez és határozott szándékkal cselekszik.

 

ISMERETLEN-E AZ EMBERI LÉNY IGAZI TERMÉSZETE?

Többek között a holisztikus szemlélet is foglalkozik a reinkarnáció témájával, sőt leírja még az asztráltestben, az éteri járműben és a tudatban lezajló folyamatokat is. A két megközelítésmód azonban e vetületében is alapvetően ugyanaz. Bármennyire éles elméjűek is elemzéseik és szemléletmódjuk, a két oldal tudósai és kutatói mégsem veszik figyelembe az emberi lényben meglévő halhatatlan elvet.
A harmadik megközelítés kiindulópontja merőben más. Ebben a szemléletben ugyanis a test önmagában nem cél, csupán eszköz: egy folyamatosan változó jelenség, amely egy három részből álló, nagyon finom szerkezetű, élő és lángoló egésznek az egyik összetevője. A fizikai testet a háromszög egyik oldalához lehetne hasonlítani. A másik két oldalt a lélek és a szellem alkotja, melyek a szellemlélek nézetei. Ha a három oldal egyenlő oldalú háromszöget képez, akkor azt mondhatjuk, hogy a test az eredeti élet egyik tökéletes vektorává vagy függvényévé vált.
A baj csupán az, hogy a XXI. század kezdetén ez szinte egyáltalán nem fordul elő. Az itt szóba jöhető lélek ugyanis rendkívül ritka. Anyagelvű korszakunkban a szellemmel való közvetlen kapcsolat csupán illúzió, majdhogynem az egész emberiség számára. Ennek következtében a mai fizikai testnek egészen más a szerkezete, mint az eredetié, mely az éter- és anyagtestek finom és áttetsző ötvözete. Ez indokolja tehát témaválasztásunkat, miszerint „a test a lélek eszköze”. Jóformán alig találni olyan kiegyensúlyozott embert, aki a lélek és szellem tökéletes összhangjában él. Szokványos tudatunk még csak el sem tud képzelni egy ilyen lényt. A mai ember teste más törvényeknek van alávetve, mint az eredeti emberé.
Az olvasó, aki kész a tényeket a maguk valójában látni, arra az ijesztő következtetésre jut, hogy a test nem szolgál egyéb célt, csupán önmagát, vagy – ahogyan napjaink embere megfogalmazza – a test nem más, mint egy gép, amely végtelen mennyiségű gént termel, hogy önmagát reprodukálja. A tudat oly mértékben fejlődött, ahogyan a „gép” kibontakozott, ahogy különféle tapasztalatokra tett szert, és így természetes módon olyan földi tudattá alakult, amely bizonyos fokig finomabb befolyásokra is fogékonnyá vált. Ez a tudat rendelkezik egy irányító szerkezettel – az aggyal –, mely lehetővé teszi számára, hogy gondolkodjék. Ám mielőtt a fejlődésnek ez az útja kijelöltetett, a „gondolkodás” nem volt más, mint a szellem és a lélek közötti együttműködésből születő cselekedet.

 

A FORRÁS NEM HAL MEG

A materialista ember és az egyetemes bölcsesség a „szellem” és a „lélek” fogalmát merőben különbözően látja. A köznapi tudománynak teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy lélek önállóan nem létezik. Amint a fizikai test eltűnik, feloszlik a lélek is, és végül a tudatnak a homlok mögött lévő gyújtópontja is kialszik. Ezért a fizikai testet nem tekinthetjük többé az eredeti élet függvényének vagy eszközének, hiszen egy ilyen eredeti eszköz ismertetőjele az, hogy nem hal meg.
A tudományos nézőpont azonban ebben az esetben megint csak nem helytálló, mivel a test igenis képvisel egy lehetőséget. Kétségkívül igaz ugyan, hogy nem elégíti ki a halhatatlan testtel szemben támasztott követelményeket, viszont rendelkezik olyan szervekkel, melyek nem távolodtak el túlzottan eredeti működésüktől. Egy átalakulási folyamat során ezek a szervek képesek olyannyira megváltozni, hogy többé-kevésbé az eredeti élet céljait szolgálhassák. Sem a földi test, sem a földi lélekminőség, sem pedig a földi gondolkodás nem léphet be az eredeti háromság, a szellem, lélek és test magasztos, derűs életterületére. Mégis ezek képezik a kiindulópontot – ez minden, amink van. Bár a test nincs tudatában eredeti feladatának, mindazonáltal kezében van a hatalmas lehetőség, hogy a fejlődés felfelé ívelő útjára térjen.
Ez az esély az ember kettős természetében áll. Jan van Rijckenborgh ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „E valóság tudatos felismerésének a lélekfejlődéssel kell kezdődnie, ez pedig a mikrokozmosz által keltett magsugárzásból ered, amely megragadja és betölti az ember teljes testét (összes testi járművét).”

 

EGYETLEN SZIKRA HATÁROZZA MEG A CÉLT

Ez mindenekelőtt a monád sugárzásának eredménye, amely folyamatosan szétzúzza a megkristályosodást, és új lendületet ad az embernek, hogy az megtalálja a visszatérés ösvényét. Csupán egyetlen szikra okozza tehát a különbséget aközött, hogy a testet zsákutcának vagy pedig egy új kezdet testének tekintjük. A Pentagram ezen kiadványának cikkeiben arra szeretnénk rávilágítani, hogy a visszatérés ösvényére vállalkozó személy teste ezen az ösvényen új és fontos szerepre tesz szert:

• először mint a szellemszikra-atom hordozója;
• másodszor, az ösvény kezdetén, mint a növekedő lélek ezen új alapelvének befogadója és oltalmazója;
• harmadszor mint próbakő, amelyben az új lélek minden eleme megnyilvánulhat;
• negyedszer pedig mint eszköz, mint munkatárs abban a feladatban, melyet a küldöttek és az emberiség szolgái vállalnak – és vállaltak korszakokon keresztül.

Napjainkban így újra megjelenik az érték és az igazság az építmény négyzetére vonatkozóan, mely a teljes életmegújítás alapja, és amely alapról elrugaszkodva az ember újabb lépést tehet a fejlődés spirálján. Az új mentáltest és a tudatos éteri-anyagi lélektest akkor csodálatos ragyogással borítja majd fénybe az illető mikrokozmoszát, akárcsak egy aranyló ötszög, egy arany pentagram.
A Pentagram mostani számában megpróbálunk képet adni azon szervek ill. szervrendszerek egy részéről, melyek szerepet játszhatnak az ember szellemi fejlődésében. Ilyen szűk terjedelemben azonban ez nem könnyű vállalkozás. Mégis reméljük, hogy képesek leszünk legalább betekintést nyújtani az említett folyamat alapját képező test leírhatatlan értékeibe. (Ugyanezt a témát egy későbbi számunkban még folytatjuk.)

 

A szerkesztők

A vér misztériuma

 

VAN HELMONT XVI. SZÁZADI ALKIMISTA ÍRJA, HOGY A VÉRT A MIKROKOZMOSZ TÜKRÉNEK TEKINTI, AMELYBEN MINDAZ KIFEJEZŐDIK, AMI A MIKROKOZMOSZBAN JELEN VAN. ILYEN ÉRTELEMBEN A VÉR OLYAN KÖNYV, AMELYBEN A MIKROKOZMOSZ EGÉSZ TÖRTÉNETÉT FELJEGYEZTÉK: MÚLTAT ÉS JELENT, DE MÉG A JÖVŐT IS.

 

A vérnek különböző nézetei vannak. A legismertebb a fizikai vörös vér, amelyet azonban a mai tudomány valószínűleg már nem nevezne ’misztériumnak’.
Az emberi vér alapanyaga a plazmaként ismert sárgás folyadék, amely tudományos szempontból nézve túlnyomórészt vízből áll. A plazma ezenkívül fehérjéket, sókat, hormonokat, enzimeket, zsírokat és aminosavakat tartalmaz, valamint a test salakanyagait. Egy köbmilliméter vérben mintegy 5 millió vörösvértest, kb. 5–l0.000 fehérvérsejt és 200–300.000 vérlemezke található. Az egészséges testben 4,5–6 liter vér van. Mint ismeretes, a vörösvértestek oxigént és salakanyagokat szállítanak. A fehérvérsejtek katonákként szolgálnak: leküzdik vagy eltávolítják az idegen anyagokat. Ezért azt is mondják, hogy a vér az anyagcsere hordozója.
A népnyelv szerint pedig a vér nemcsak folyadék, hanem az ember tulajdonságainak és jellemvonásainak a hordozója is. Ezt olyan közmondások, szólások és kifejezések bizonyítják, mint pl. „A vérében van – A vér nem válik vízzé – hidegvérrel, kékvérű, vérrokon, vértestvérek, vérkötelék” stb.
Az emberiség története azt tanúsítja, hogy a vér jellege, milyensége mindig is fontos szerepet játszott. Így például a fáraók saját egyenes ági vérrokonságukon belül házasodtak, hogy megőrizzék a dinasztia tulajdonságait. Ez azonban más uralkodóházaknál és nemesi családok nemzetségeinél is előfor-dult, hogy biztosítsák a családi tu-lajdonságok öröklését. Az egyik skót kastélyban egész sor családi képmás, festmény található, kb. tíz évszázadnyi időszakot felölelve. Feltűnő, hogy szinte minden egyenes ági leszármazott arca ugyanazokat a jellegzetes vonásokat mutatja: az ősatyák vérének ismérvei tehát jól fennmaradtak, tovább öröklődtek.
Az egyes családok viszonyla-tában is léteznek olyan szólás-mondások, mint: „Ez a gyermek egészen az apja (anyja) – vagy: Vonásai (bogarai, humora stb.), akár a nagyapjáé.” A vér beszél!

 

A HATÁROK ELMOSÓDNAK, DE AZ ALAP UGYANAZ MARAD

A vér rejtélyének tehát még egy másik nézete is van. A modern ember eltűnődik, vajon miért igyekeztek mindig annyira a vérvonal tisztaságát megőrizni. Hiszen a mai időkben ez már nem olyan fontos. Sőt, a családtagok egymás közötti házasságkötése még tiltott dolog is. Toleráns társadalmakban mindenesetre elfogadják a faji ismertetőjegyek keveredését. Ezzel ellentétben egyes hagyományos vallásközösségekben még mindig nagyon nem kívánatos a más fajú emberek házasság útján történő vérkeveredése.
Úgy tűnik, hogy ezek a korlátozások lassanként eltűnnek, mivel a hagyományos nézetek merevsége is egyre csökken. De tévedés ne essék! Melyik az a szülő, akinek keble nem dagad a büszkeségtől – legyen az akár régimódi, akár modern és haladó gondolkodású –, amikor nyilvánvalóan látszik, hogy Jancsikája vagy Juliskája az ő ’pozitív’ tulajdonságait örökölte, és a gyermek ’kiköpött apja vagy anyja’?
Ez azután a vérnek még egy harmadik nézetét is felszínre hozza. Paracelsus, a nagy orvos mondotta:
„Aki uralja a vért (ezt a negyedik léleknek nevezte), az hatalmában tartja az emberiséget.” Aki ismeri a vér titkait, és bánni is tud velük, az azt csinál embertársaival, amit akar. Hitler felhasználta ezt a tudást „Vér és föld” elméletében és gyakorlatában. Egy fajtiszta népességnek kellett volna biztosítania a náci Németország jövőjét.
A vérnek tehát van biológiai, történeti (történelmi) és erkölcsi nézete. Ezek mellett a többé-kevésbé látnivaló vetületek mellett azonban a vérnek van még egy feledésbe merült nézete is, nevezetesen az ezoterikus. Mindazok számára, akik az élet eredetét és célját szeretnék felderíteni, valószínűleg ez a negyedik nézet a legfontosabb.

 

A VÉR MINT AZ ISTENI LÉLEGZET HORDOZÓJA

G.R.S. Mead, az ezoterikus, azt mondja egyik anatómiai értekezésében, hogy két fa van ültetve az ember testébe. Az egyik a szívben, a másik a fejben gyökerezik. A szív fája a vérkeringés rendszere. Ebben áramlik az életerő. A fejben lévő fa pedig az idegrendszer, amelyben az idegéter kering. Az életerő ugyanaz, mint ami a világegyetemben is kering.
A Zóhár-ban, a Ragyogás könyvében, e jelentős kabbalisztikus iratban, de egyébként még a Midras-ban, az Ószövetség magyarázataiban is az áll, hogy a vér az isteni lélegzet hordozója, míg az ember lélegzete a mozgás hordozója. Isten lélegzete, a „Nefes”, a vér segítségével elvezeti az embert végső rendeltetéséhez. Emlékezzünk csak Van Helmont-ra, aki a vért a mikrokozmosz tükrének tekinti, minden olyasmi tárházának, ami a mikrokozmoszban jelen van – de a jövő alapjának is. Mert a vérben keringő isteni lélegzet, az életet adó elv vagy prána egyidejűleg arra is rámutat, hogy mi az ember célja a teremtésben. Ezért úgy is mondhatnánk, hogy az „istenek” a vérünkben laknak, és hogy ezáltal a múlthoz vagyunk kötve, de éppúgy a jövőhöz is.
Ha a vér megmarad az eredeti állapotában, vagyis ha az egyéni és csoportos karma által létrejött vérminta egy egész életen keresztül nem változik messzemenően, akkor maradunk a múlthoz kötve. Ha azonban alapvető változások mutatkoznak – és ezen nem genetikai manipulációkat értünk, hanem szellemi változásokat –, akkor a múlthoz kötő szálakat el lehet vágni, és így új út nyílik meg.
Eliphas Levi (Alphonse Louis Constant) írja a Codex Magiae-ben: „A vér az egyetemes fluidum első inkarnációja. Nem más, mint materializálódott világosság.”

 

A SUGÁRZÁSOK HATÁSA A VÉRRE MÉG MEGLEHETŐSEN ISMERETLEN

Különböző befolyások megváltoztathatják a vér összetételét. Élelmiszerek, gyógyszerek, hormonkészítmények, permetezőszerek és hasonló dolgok átmeneti változásokat idézhetnek elő, de hosszú távú hatásuk is lehet, sőt egyes embereknél függőségi viszonyt is kialakíthatnak. A sugárzások egészen különlegesen befolyásolják a vért. Amikor Marie Sklodowska, a lengyel fizikusnő – aki később mint Madame Curie vált ismertté (1867-1934) – felfedezte a rádiumot és a sugárzását, akkor annak hatásáról még a legcsekélyebb elképzelése sem volt. A levelein található ujjlenyomatok például még mindig veszélyesen radioaktívak. A kísérleteiről készült fényképek sugárzó reggelizőasztalnál ülő embereket ábrázolnak, meg világító kását nyalogató teheneket stb. Madame Curie 1934-ben hunyt el rákban.
Amerikában az atombomba kifejlesztésekor katonákat és polgári személyeket tettek ki a sugárhatásnak, mindenféle óvintézkedés nélkül. Annak idején még ismeretlen volt a sugárzás vérre gyakorolt befolyása, ezt csak a későbbi tudományos kísérletek mutatták ki. Napjainkban a röntgensugárzást már annyira leárnyékolják, amennyire csak lehetséges, de még mindig nem kielégítő módon. És az atomerőművek is – minden elővigyázatossági rendszabály ellenére – még mindig leadják halálos sugáradagjukat. Franciaországban egy nemrég végzett felmérés kimutatta, hogy ott az emberek nem foglalkoznak annyit a radioaktivitással, mindenesetre távolról sem oly sokat, mint például Németországban és Hollandiában. Amikor Csernobilban elveszítették az ellenőrzést az atomerőmű felett, Mitterrand elnök biztosította a francia népet arról, hogy az atomfelhő nem lépi át a francia határt! Ma már többet tudnak erről.

 

A VÉRBEN GYÖKEREZŐ KOZMIKUS FOLYAMATOK

Mivel most már ismerik a radioaktivitásnak, tehát az atomhasadáskor felszabaduló sugárzásnak a hatását, talán valamivel egyszerűbb lesz megközelíteni a vér egyik legnagyobb misztériumát. A világegyetemben minden a változásnak van alávetve. Elemek képződnek és esnek szét, világok fejlődnek ki és oszlanak fel, válnak újra energiává. Sugárterek keletkeznek, átalakulnak másikká, majd felbomlanak, hogy azután új sugármezők táptalajául szolgáljanak.
Ez a folyamat mindenre érvényes, aminek formája van. Minden, amit csak az ember a legfinomabb műszerekkel észlelni képes, az az örökkévalóság méhében nyilvánul meg, hogy miután feladatát teljesítette, eltűnjön, és új fejlődés alapjául szolgáljon.
Nos tehát a Zóhár szerint a vér az életet ajándékozó elv hordozója, van Helmont pedig azt írja, hogy a vér a mikrokozmosz tükre. A vér ugyanis makrokozmikus, kozmikus és mikrokozmikus folyamatok vetülete. Így a vérben megnyilvánulnak mindazok a változások, amelyeknek az ember alá van vetve. Ezért a vérnek három fontos ismertetőjegye van:

• Tartalmazza az egész teremtés fejlődésének makrokozmikus képét,
• tartalmazza az emberiség kozmikus fejlődésének a képét, és
• tartalmazza az egyes ember mikrokozmikus fejlődésének a képét.

A makrokozmikus fejlődés a Teremtő egyetemes, eredeti terve. A kozmikus fejlődés az emberiség útja évmilliókon és évmilliárdokon át. A mikrokozmikus fejlődés az előbbi két folyamat kifejeződése, amely folyamatoknak az ember egyéni feladata megvalósításához kell vezetniük.
Így gyökerezik a vérben a múlt, a jelen és a jövő. A múlt – az egyetemes bölcsesség szerint – a fehér vérsejtekben fejeződik ki. A vörös vértesteket pedig ’elektromos szikráknak’ is nevezik, amelyeknek a bennünk szunnyadó magasabb rendű életet kell lángra lobbantaniuk. Ez azt is jelenti, hogy az egész emberiség, az egész teremtés múltja benne rejlik a vérünkben.
Így érthetővé válik az a kijelentés, hogy az a vér, amely nem keveredett, amely nincs változásnak alávetve, az kifejezésre juttatja az ember kollektív múltját. Ezzel szemben az a vér, amely más vérrel keveredett, lehetővé teszi az ember egyéni tapasztalatait.
Ebben a megvilágításban a faj- és népkeveredés érdekes távlatokat mutat. Mert az ember földre irányuló törekvéséből fakadó kultúrákhoz és vérörökséghez való ragaszkodás elzárja az új lehetőségeket. Viszont a réginek a feladása azért, hogy helyet készítsünk az új számára, jó esélyt jelent a belső megújulásra. Hiszen a vér hordozza a tudatot, és a tudat az ember tapasztalatainak az összessége. Ha ezek a tapasztalatok közösek, előírtak és programozottak, akkor a tudat is ennek megfelelő. Ha azonban a tapasztalatok egyéniek, szabadok és mindenekelőtt magasabb életcélra irányulnak, akkor a tudat is ilyen.
Képzeljék csak el, hogy a makrokozmoszban olyan fejlődések indultak be, amelyeknek az emberiséget magasabb szellemi szintre kell felemelniük. Akkor ezek a fejlemények minden ember vérében kifejeződnek. Ha az ilyen fejlődések a kozmoszon belül (Földünk térségében) is teret nyernek, akkor hatásuk mindenkinek a vérében felerősödik. Ha pedig végül a mikrokozmoszban is megnyilvánulnak, akkor a vérben és a tudatban szóhoz is jutnak. Ennek logikus következménye, hogy az ilyen alapon együttműködő ember – mintegy belső késztetés hatására – Isten tervét követi!

 

VÉRKULTÚRA A FENNÁLLÓ ÁLLAPOT FENNTARTÁSÁRA

Ebből a távlatból tekintve világossá válik, miért foglalatoskodnak oly sokan bizonyos módszerekkel és rendszerekkel, hogy a vért egy kívánt állapotba hozzák. Ide sorolhatók pl. olyan diéták, amelyek a vért olyan nehézkessé teszik, hogy többé már nem tud reagálni. Létezik néhány olyan okkult módszer, gyakorlat, amelyek következtében a vér olyannyira megdermed, hogy egyetlen lépés megtételére sem alkalmas már az emberi fejlődés célja felé. Kábítószerek segítségével pedig a vér nyitottá válhat olyan erők és gondolatok számára, amelyek szöges ellentétben állnak a teremtés céljával. Ilyen módon a vérkultúrát fel lehet használni a jelenlegi állapot fenntartására, vagy egy előző állapothoz való visszatérésre, de akár arra is, hogy a jövőnek elébe siessenek.
Körülbelül a múlt század kezdete óta az emberiséget arra kényszerítik, hogy reagáljon, választ adjon egy interkozmikus ösztönzésre. Az eredmények leolvashatók mindazokról a nagy változásokról, amelyek a huszadik század emberében lejátszódtak.
A mikrokozmosz lélekadó elvét a világosság ébreszti fel. Ennek az elvnek, ennek a tudatnak fokozatosan meg kell nyilvánulnia. Ami viszont beszél, az a vér hangján szólal meg. Az ember ezért vagy a halandó természetből él, vagy pedig válaszol a halhatatlan természetnek, amely őhozzá közeledve vérét előkészíti a megújulásra.

 

A TUDAT FOLYTON ELKÖDÖSÖDIK

A mai ember vére megmutatja, kicsoda ő voltaképpen. Testének minden egyes sejtje megegyezik állapotával. És most megmutatkozik, mit eredményezhet a vérkultúra az emberben: ha nem változtatja meg úgy az életét, hogy ez a változás egészen a véréig hatoljon, akkor tudatát elködösíti mindaz, ami a múltból és a jelenből vérében hat. A szívből a fejbe áramló vér akkor újra meg újra elködösíti a gondolkodást, egy elfajuló irányba tereli, a személyiséget pedig elzárja a megújulás elől.
Ezért mondja a hermészi bölcsesség, hogy el kell jönnie a pillanatnak, amikor az ember már nem tudja elviselni a tudatlanság igéjét. Ekkor pedig véget kell vetnie életében a ködösítő elemek áradatának, hogy elérhesse a valódi életet.
Ezeknek a nézeteknek a megbeszélése már világosságot gyújthat a tudatban. Az ilyen új belátások segítségével az ember felemelkedhet, és megtanulhatja, hogy életét más távlatból nézze. Ha azonban visszaesik a hétköznapokba, az új belátásokat ismét elfedik a ködösítés fátylai, amelyek a vérből szállnak fel. A vérünkben gyökerező múlt, valamint a mindennapi fáradalmakkal és gondokkal tűzdelt jelen rendszerint elég erősnek bizonyul ahhoz, hogy a ragyogó jövő képét elhomályosítsa.
A rózsakeresztesek ezzel összefüggésben vértudatról beszélnek, amely elsötétíti a lélektudatot. A vér tudata határozza meg a gondolkodást, az érzéseket, az akarást és a cselekvést. Amikor azonban ebben a vértudatban szóhoz jut valami az eredeti lélekből, akkor lélektudat keletkezik. Ez az új tudat, amelynek ki kell alakulnia ahhoz, hogy az ember Isten szelleméhez kapcsolódhasson.
A halandó ember nem a szellemből él, hanem a vérből. Ezért – így mondja Hermész – „az embernek szét kell tépnie a ruhát, amelyet hord, a tudatlanság szövevényét, gonoszságának alapját.” A lélekember ugyanis számára ellenséges országban él. Ahogyan a dán szerző, Anker Larsen kifejezi: „a lélekember más családi iratokkal rendelkezik”. Története és jövője le van írva Buddha Evangéliumában, az Újszövetségben, a Tao Te Kingben, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében, amely az új ember prototípusáról szól. Származása meghatározza normáit és cselekedeteit. Ez a származás megajándékozza őt azzal a belátással, amely érthetetlen mindazok számára, akik vérük szavát követik. Származása megmutatja neki az utat, amelyet a modern ember zavaros vére eltöröl és megtagad. Származása józanítja ki, láttatja vele a dolgokat a szív szemével, és indítja arra, hogy a tudatlanság igéjét kiköpje, s lényében így helyet készítsen a világosság számára.
A vértisztításnak ez a folyamata kigyógyítja az embert az én-rögeszméből, és előkészíti őt egy egészen új életre.