Pentagram 1997/5

Anyag és antianyag találkozása

 

BIZONYÁRA ÖN IS HALLOTT MÁR OLYAN KUTATÁSOKRÓL, AMELYEK AZ ANTIANYAG TULAJDONSÁGAIT ÉS AZ ÁLTALUNK ISMERT ANYAGRA VALÓ HATÁSÁT VIZSGÁLTÁK. ÚGY TŰNIK, HOGY AZ ÉSZLELHETŐ CSILLAGRENDSZEREK MELLETT – MINT PL. A MI NAPRENDSZERÜNK – ANTIANYAGBÓL ÁLLÓ MEZŐK IS LÉTEZNEK, AMELYEK ATOMJAI HOMLOKEGYENEST ELLENTÉTESEK A SZOKÁSOS ANYAG ATOMJAIVAL. AZ ANTIANYAG MEGSEMMISÍTI AZ ANYAGOT.

 

Amikor a kutatók – pl. a biológusok – a jól ismert dialektikus világ vegyületeit mikroszkóppal vizsgálják, a gyilkolás, küzdelem és borzalom iszonyatos képeire bukkannak. A legkülönbözőbb fajtájú mikroorganizmusok megszámlálhatatlan sokasága üldözi egymást a legrémesebb módon. Céljuk mindig ugyanaz: a kölcsönös megsemmisítés. Ez messze felülmúlja a rémtörténetek minden fantáziáját. Ily módon megy végbe az anyagcsere, az anyag átalakítása anyaggá. Így képződnek állandóan új vegyületek, és így megy végbe az, amit evolúciónak nevezünk, a legprimitívebb életformától a ma ismert legmagasabbig: a művelt emberig.

Mi, mint személyiséglények, kezdettől mostanáig kivétel nélkül a gyilkosságon, halálon, borzalmon és fájdalmon alapuló anyagcsere evolúciója során alakultunk ki. Alig hogy megszületünk, testünket máris vírusok és egyéb mikroorganizmusok serege fenyegeti, míg végül a küzdelem feladására és fegyverletételre kényszerülünk.

Az egyik pillanatban még csodaszépen énekelnek a madarak a közeli erdőben, a következőben már csapatostul rontanak a házunk előtti rétre, oly villámgyorsan és felajzottan, mintha azt szeretnék kifejezni, hogy „hogyan tömhetnénk magunkba a lehető legrövidebb időn belül, amennyit csak lehet?”.

 

ANTIANYAG ÉS ANYAG

1928-ban Paul Dirac fizikus számításokkal kimutatta, hogy léteznie kell az anyag valamiféle ellenpárjának. 1932-ben felfedeztek egy olyan elektront, amely megfelelt a papíron kihozott tulajdonságoknak, de csak az ötvenes években írtak le először olyat, hogy antiatom. Néhány éve a genfi CERN részecskegyorsító egyik berendezése kilenc hidrogén-antiatomot állított elő, negyvenmilliárdod másodperces élettartammal. Ezek az antianyagnak nevezett részecskék anyagi tükörképükkel találkozva magukat és a tükörképet is egy pillanat alatt megsemmisítik, mivel ellentétes töltésűek. Ebben az értelemben a tudomány antianyaga valóban az anyag tükörképe, ellentétes, kettős tulajdonságokkal. Jan van Rijckenborgh viszont olyan tulajdonságokkal írja le az antianyagot, amelyeket nem lehet ellentétesnek nevezni, hanem teljesen idegenek az általunk ismert anyag tulajdonságaitól. Ez az antianyag nem is semmisül meg az érintkezéskor, hanem egy magasabb rendbe transzfigurálja a közönséges anyagot.

Ekkor megvizsgáljuk, hogy miért oly sietős a dolguk; és számtalan rovart látunk a fűben nyüzsögni. Még mikroszkóp se kell hozzá: hangyák, pókok, bogarak stb. Mind keresi magának az utat. Céljuk is nyilvánvaló: elpusztítani az élő természetet. De ezt nem érik el, mert még élve felfalják őket az aranyos madárkák, akik a kellemes tavaszi időben Isten dicséretét zengik, ahogy a költők mondják. És Önök mind jól ismerik a viszonyokat a természetember szintjén is: a vágóhidakat és az egyéb szervezett gyilkosságokat.

Ugye megértik. Nem akarunk érzelmesek lenni és azt mondani: „Ó, szegény pókocska, kettécsippentette egy éles madárcsőr!”, mert jómaga is zsákmánya után kutatott, hogy azt – pókszokás szerint – élve kiszívhassa.

 

AZ ANYAG VALÓDI TERMÉSZETE

Arról van tehát szó, hogy mind jobban tudatosítsuk magunkban: Az egész dialektikus természet, a legkisebb lénytől egészen az emberig gyilkosság által létezik és tartja fenn magát. Nem egyszerűen halál, hanem igenis gyilkosság révén! Ez az anyag lényege.

Testünk élő sejtekből áll. Nos, ezeket a sejteket minden pillanatban ellenséges mikroorganizmusok sokasága ostromolja és rohanja meg. Ez a dialektikus anyag drámája!

Ezzel állítja szembe a modern természettudomány az antianyagot, anélkül, hogy tudatában lenne ezen elmélet horderejének. Hatalmas csillagmezők tulajdonsága és viselkedése tér el teljesen az általunk ismert anyagétól.

Walter Oelert professzor, a hamburgi DESY részecskegyorsító munkatársa kijelenti: „A világ és antivilág, az anyag és antianyag, a részecskék és antirészecskék kérdése kapcsán érthetetlen, hogy miért nincs a világmindenségben egyetlen utalás sem az »anti« jelenlétére. Az ősrobbanás során a legkisebb építőköveknek, a kvarkoknak és az antikvarkoknak egyenlő számban kellett létrejönniük. Ez viszont általános megsemmisüléshez és egy anyag nélküli, sugárzással teli világegyetemhez vezetett volna.”

 

BIZONYÍTÉK AZ EMBERISÉG ELSÜLLYEDT ÁLLAPOTÁRA

Abszolút biztonsággal kijelenthető, hogy egy napon olyan felfedezéseket fognak tenni, amelyek természetünk mélyre süllyedt állapotát bizonyítják majd, és az emberiséget más irányba terelik. A természetvallások eltűnnek, mert az antianyag nem más, mint a lélekanyag, az az anyag, amelyből az új embernek kell kialakulnia.

Igencsak megrongálódott világegyetemünk összes bolygójának magjában található még valami abból az anyagból, amit antianyagnak neveznek. Ez még nem hordozza magában a haláltermészet jegyeit. Gondolhatunk itt Jakob Böhme szavaira: „Ameddig csak a szem ellát, a halál univerzuma tárul elénk” (a Hubble űrtávcsővel ez most 12 milliárd fényév! A szerk.). Ezen a világegyetemen kívül azonban úgymond az antianyag univerzuma található, a kegyelem forrása, amelyre mindannyiunknak oly nagy szüksége van.

Nem nehéz ugyanis belátni, hogy a szokásos anyagban és abból kiindulva teljességgel lehetetlen a transzfiguráció. Nem épp az előbb mutattunk-e rá, hogy anyagunkat a halál és megsemmisülés alkotja és tartja fenn – a mikroszkopikus alkotóelemektől a belátható messzeségekig?

Az emberiség bukása óta egyre jobban elromlott az anyag, amely jelenleg éltet és alkot bennünket, amely azonban valamikor antianyag volt. Ennek ellenére a bolygói életterületek magjában antianyagból álló kis oázisok maradtak fenn. Ezeket a bolygói szellemek védik, hogy végül minden embergyermek számára lehetővé váljon a megújulás.

Biztosan megértik, hogy ezzel rejtett misztériumok állnak összefüggésben. Logikus, hogy a haláltermészetünkben még fennmaradt antianyagot nem lehet minden további nélkül az anyaggal elegyíteni: ennek az anyagnak a „gonosz Salnitere” (salétroma) azonnal elnyelné és semlegesítené.

Nem, az antianyag saját törvényei szerint védi magát, és csak akkor kerül sor felhasználására, ha valóban hasznos és megszabadító munkát végezhet. Ezen folyamat ellenőrzéséről a bolygói szellem és hierarchiája gondoskodik, így védve meg az egyedüli üdvösséget a bukott emberek számára a „gonosz Salnitertől” minden egyes kozmoszban.

 

MINT A SZÍV LÉLEKMAGJA

Nos, a kozmosznak ugyanez a titka érvényes a mikrokozmoszra is. Ugyanis minden egyes földi halandó születésekor az antianyag egy vetőmagját ültetik a szívszentélybe meghatározott körülmények között. A léleknek ez a vetőmagja pedig csak akkor növekedhet, ha az anyagi ember az egyetlen lehetséges módon használja, különben egy bizonyos időpontban ismét visszavonják.

Önök tudják, hogy voltak – és újból lesznek – hosszabb vagy rövidebb emberiségkorszakok, amelyekben a tiszta, megszabadító atomok fényereje egy fénymezővé, fény-légkörré egyesült. Ennek következtében sokak fejlődése csodálatos módon jóval gyorsabban mehetett végbe. Az ilyen korszakok kezdetét mindenekelőtt arról ismerhetjük fel, hogy ekkor látnak munkához a nagy világtanítók.

Hogy még világosabbá váljon a dolog: ha egy adott pillanatban akár csak néhányan is igazán az önmegtagadás és én-összetörés ösvényére lépnek a szívatom erejében, akkor magától értetődően egy kifelé ható sugárzás is kifejlődik, amely kapcsolatba lép mások hasonló sugárerejével. Így egy olyan sugártér alakul ki, amely legalábbis tisztább, tehát jobb és hatékonyabb a haláltermészet szokásos sugárterénél. Azután valóban egy olyan nap reggele virrad fel, amikor új és más erők szabadulhatnak fel mindenki szolgálatára.

Ilyen időszak volt az, amikor a háromszor hatalmas Hermész hallatta hangját, hogy mindenkit megvilágosítson. Ilyen volt az is, amikor Khum és Ammon szembenálltak. És lesz még idő, amikor mindannyian szembekerülünk magasabb lélektermészetünkkel, azzal a magasabb természettel, amely bennünk lakozik, de nem belőlünk való.

Ez az idő akkor jön el, amikor mindnyájan felfedezzük valódi életünket, amikor Plútó sugárereje megérint és eltölt minket, új lehetőségekhez emelvén vagy pedig ismét visszavonván tőlünk azt, amit nem a helyes módon akarunk alkalmazni. Ma még mindnyájan szabadon választhatunk.

Olykor-olykor – mondhatni – valami isteni lehelet hatja át a haláltermészet minden tartományát. Olyan ez, mint egy elektromágneses érintés, amely feléleszti és új tevékenységre ösztönzi az antianyag összes oázisát. Olyan érintés ez, amelyet mindenki érezhet a szívében, aki valóban az élet ösvényén jár. Akik így lángra lobbannak, azok mind tudják, hogy felkel majd a Nap a csontvázakkal teli völgy fölött, hogy a halálbirodalom helyébe új életet támasszon.

 

KVANTUMUGRÁS A LÉLEKFEJLŐDÉSBEN?

És nagy mozgásba lendül majd a Naprendszer összes fényerő-oázisa mindegyik bolygó felszínén és belsejében. Nagy dolgok fognak történni. Csodálatos fejlődés következik be, mert egy másik természet nyilvánul meg a miénkben.

De hát miért? – hangozhatna el a kérdés. Csak azért, hogy a teljesen anyagba süllyedt emberek feleszméljenek? Nem, itt egy magasabb evolúció megy végbe, amelynek során egy magasabb rendbe vonnak fel mindenkit, aki a haláltermészetben raboskodva komoly kísérletet tesz a megszabadulásra. Bármely létterületen érik is be – a termést mindenhonnan behordják.

Az apokaliptikus, kozmikus és interkozmikus változások ezen időszakai sok ismertetőjegyükben megegyeznek. Emellett azonban világos haladás is felismerhető, egy folyvást új jelzés a dolgok részéről. Ezért beszélünk ebben az összefüggésben Plútóról és mindazokkal kapcsolatos tervéről, akik megnyitották magukat Isten világosságának.

Rá kell eszmélnünk Istennek eme új leheletére, amely most ismét átjárja a haláltermészet térségeit. Egy új egyetemes érintés fejlődik ki. Nekünk pedig, akik szívünk legmélyéből kívánjuk ezt az érintést, fel kell készülnünk rá, hogy Ammont, a rejtettet, kiszabadítsuk Khumból, a már megnyilvánultból.

 

J. van Rijckenborgh

A múlttól a jelenen át a jövő felé

 

MI TÖRTÉNT AZ ÓKORI VILÁGBAN A KRISZTUS SZÜLETÉSE ELŐTTI XX. SZÁZAD KEZDETÉN? A SUMÉR NÉP NEMZETKÖZI HÁBORÚK UTÓFÁJDALMAIT NYÖGTE. EZEKET A HÁBORÚKAT A PUSZTÍTÓ FEGYVEREK HASZNÁLATA ÉS EGY KÜLÖNFÉLE KULTÚRÁKAT EGYESÍTŐ HATALMAS POLITIKAI RENDSZER SZÉTHULLÁSA JELLEMEZTE. EMELLETT A HATÁROKON TÚLNYÚLÓ VALLÁS IS HANYATLÓBAN VOLT, ÉS EZT MOST NEMZETI ISTENEKKEL PÓTOLTÁK. A KRISZTUS UTÁNI XX. SZÁZAD VÉGÉN KÖNNYEN EL TUDJUK KÉPZELNI EZEKET A DOLGOKAT, MIVEL MA UGYANEZEKET TAPASZTALJUK. (Z. SITCHIN: WHEN TIME BEGAN, THE FIRST NEW AGE.)

 

Két világháború utóhatásai, atomfegyverek bevetése, egy hatalmas politikai és ideológiai rendszer széthullása… háborúk, amelyeket nemzeti érzelmek okoztak… Ma, a Kr. u. XX. században sincs ez másként.

Ahogyan most a Halak csillagképe megy át a Vízöntőbe, ugyanúgy váltott át a Bika csillagkép a Kosra a Krisztus előtti időszakban. Akkoriban is zavaros időket éltek, csupán az 1001-es és az 1000-es év fordulója zajlott le viszonylag csendesen.

Számos mítosz, hagyomány és jóslat szerint a következő években áradások, földrengések és egyéb katasztrófák fogják sújtani társadalmunkat. Számítógépek segítségével rájöttek, hogy a maják a 2012-es évet – mint a civilizáció végét – tekintették kiindulópontnak időszámításukban. Egy csomó látnok a Hopi-indiánokkal együtt a XXI. század első évtizedére teszi ezt a katasztrófát. A Föld forgástengelyének és a sarkoknak az elmozdulására vonatkozó számítások nem zárják ki, hogy a Vízöntő-korszakot a földtengely hirtelen elmozdulása vezeti majd be. 2000 május 5-én a Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Uránusz és Neptunusz együttállása következik be. Ez jelentős következményekkel járhat a Földre nézve.

A mai társadalom végéről szóló elméletek mellett viszont olyan jövendölések is léteznek, melyek szerint az emberiség tovább fog fejlődni a vízszintes síkon. Nostradamus állítólag megjósolta, hogy a nagy káosz időszakát 1000 év béke és vallási egyetértés követi majd. Rudolf Steiner azt írja, hogy az emberiség a 7893-as évig még egészen biztosan létezni fog; ez a szám a Gizehi nagy piramisban is felbukkan. Jan van Rijckenborgh a Dei Gloria Intacta c. könyvében arról tesz említést, hogy 2658-ig még különféle aratási és kiválasztási folyamatok mennek végbe.

 

A NAGY JÁTÉK ELŐJELE

Az Antikrisztus megjelenését az 1998 (háromszor 666) körüli évekre jelezték. Bizonyos jóslatok szerint személy vagy olyan mozgalom képében is jelentkezhet, amely társadalmi szinten sok jót hoz majd az emberiségnek. Ebben jelentős szerepet fognak játszani a modern hírközlési eszközök. Aki a Nagy Játéknak ezt a részét nem látja át, és a „békák brekegésére” hallgat – ahogyan J. v. Rijckenborgh írja a Leleplezésben –, annak nagyon nehéz dolga lesz. „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Ímé eleve megmondottam néktek.” (Mt. 24:24-25.)

MÁSMILYEN VALÓSÁG MÁSMILYEN JÖVŐT HOZ

E forgatókönyv elkerüléséhez az emberiségnek képesnek kell lennie rá, hogy az eredeti üzenetet ismét megértse. Tapasztalnia kell, el kell fogadnia és alkalmaznia kell a Gnózis bölcsességét, szeretetét és erejét. Kapcsolatba kell lépnie az élet forrásával, amit azonban nem lehet egyik-másik „magasabb hatalom” segítségével megtenni. Ezeknek a hatalmaknak a befolyása állandóan erősödni látszik ugyan, ám – józanul szemlélve – az is lehet, hogy ez csak a vég előtti utolsó rúgásuk. Aki képes rá, hogy ne vegyen tudomást a hamis Krisztusokról, s képes áthatolni a saját magában lévő élet forrásához, az felismeri az emberiség előtt álló utakat: vagy fel a világossághoz, vagy pedig le a tudatlanság sötétségébe. Minél többen vannak tudatában a felfelé vezető útnak, annál kevésbé tudják tartani magukat az ellenséges hatalmak, annál kevésbé tudják befolyásolni és hanyatlásukban magukkal ragadni az embereket. Ez hát a jövő, de vele párhuzamban ez a jelen is; a jelen mindazok számára, akik szabad akaratukból a jánosi és Krisztus-központú törvényekkel összhangban lévő utat követik.

Egy új gondolkodási képesség kialakulása

 

AZ EMBER JELENLEGI GONDOLKODÁSI KÉPESSÉGE NEM KIELÉGÍTŐ. A RÉGI REJTÉLYISKOLÁKBAN KIFEJLESZTETTEK EGY OLYAN GONDOLKODÁSI KÉPESSÉGET, AMELY AZ EMBERT A TEREMTŐRE ÉS ALKOTÁSÁRA VONATKOZÓ ISMERETHEZ ÉS BELÁTÁSHOZ VEZETTE. EZ A GONDOLKODÁS TEHÁT NEM CSUPÁN AZ ANYAGRA IRÁNYULT, HANEM ELSŐSORBAN A LÉLEKRE ÉS A SZELLEMRE.

 

Aki arra törekszik, hogy a tekintélyekre mit sem adva közeledjen az élet értelméhez, az gondolkodni kezd a dolgokról. Az anyag és a szellem közötti határvidéken aztán úgy találja, hogy gondolkodása nem férhet hozzá az élet rejtélyeihez. Legfeljebb csak annyit tehet, hogy összegyűjti a tényeket, rendszerezi őket, és következtetéseket von le belőlük. Néha úgy tűnik, mintha áttörne egy új dimenzióhoz, de aztán megint csak rádöbben a számára megszabott határokra és arra, hogy az isteni teremtés lényege messzebb van tőle, mint valaha.

Ahhoz, hogy valóban felfoghasson valamit a Teremtő és alkotása nem anyagi nézetéből, egy olyan képességre van szükség, amely ezt az impulzust hamisítatlanul fel tudja venni, és ugyancsak hamisítatlanul értelmezni is tudja.

A modern ember büszkeségében úgy véli, hogy már a mindenség teremtőjéhez hasonlatos, és hogy tán már ugyanazokat a képességeket is birtokolja, mint Ő.

A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez az önfejű téveszme elképzelhetetlen szenvedéshez vezet.

Ezért irányul minden gnosztikus munka folyvást arra, hogy az emberben található isteni magot felszabadítsa. Csak ezután győzi le az ember földi korlátozottságát, és teremt helyet a számára még nem tudatos új lélek fejlődéséhez, amely az új gondolkodási képesség alapja. Ez az új gondolkodási képesség a mai agy számára teljesen elképzelhetetlen és elérhetetlen.

 

HOGYAN ALAKUL KI AZ ÚJ GONDOLKODÁSI KÉPESSÉG?

A gnosztikus bölcselet abból indul ki, hogy a mai emberiség gondolkodása még nem érte el fejlődése tetőfokát. Ez könnyen megállapítható a cselekedeteiből, melyek nem tükrözik az emberiség magasztos céljának ismeretét. Az Egyetemes Tanból tudjuk, hogy az emberiség fejlődésének egy bizonyos pontján megkapta a gondolkodás csíráját. A gondolkodási képességnek irányító szervvé kellene válnia, amely a szellem impulzusait követné. Ezzel a szabadságával azonban az ember – tudatosan vagy tudatlanul – visszaélt. A következmény egy olyan gondolkodási képesség, amely képtelen a magasabb életre irányulni, mert csak önmaga érvényesítésében van gyakorlata. Ezért beszélünk hideg és érzéketlen gondolkodásról is, amely ha szükséges, hullákon gázol át.

Napjainkban mindenhol megmutatkozik ez az érzéketlenné válás. Az emberiségnek fejlődési útján most be kell bizonyítania, hogy képes magát irányítani, vezetni és megmenteni, mert különben az általános válság nem kerülhető el. Kinek van azonban isteni bölcsessége? Ki rendelkezik azzal a képességgel, hogy a népet vezetni tudja anélkül, hogy éreznék a vezetést?

A kínai filozófus Lao-Ce azt mondja: Ha nem részesítjük előnyben az ügyes embereket, akkor nem veszekszik a nép. Ha az értékes dolgokat nem értékeljük nagyra, akkor nem lop a nép.

Ha nem mutatunk kívánatos dolgokat, akkor nem támad zavar az emberek szívében.

A dialektikus gondolkodás az érzékszervi észlelés terméke, és csak azért mehet végbe, mert az érzékek információhoz juttatják. Ha az érzékek a saját önvaló fenntartására irányulnak – és másra egyáltalán nem is képesek –, akkor a gondolkodás szintén ezt teszi. Ha azonban gondolkodását az ember Isten bölcsességére irányítja, akkor teremtménytársai érdekét is szem előtt tartja, és síkra is száll érte. Anélkül hogy vádolnánk egymást, megállapíthatjuk, hogy messze nem ez a helyzet.

 

ÚJ GONDOLKODÁS – MINDEN ÉLŐ JAVÁRA

Mivel ezt a fejlődést előre látták, ezért az új gondolkodás csíráját is már réges régen elhelyezték az emberben, egy olyan új gondolkodási képesség kialakulása céljából, amely – akár egy áttetsző kristálykehely – képes befogadni a fényt, és visszatükrözni mindenki számára, akinek szüksége van rá. Ez a gondolkodási képesség mentes mindenfajta személyes befolyástól, sürgés-forgástól, rokonszenvtől és ellenszenvtől. Mint ahogy a Nap is mindenkire egyformán árasztja sugarait, úgy Isten bölcsessége is mindenki számára sugárzik.

 

RÉSZLET WU CH’ENG-EN MAJOM-KIRÁLY LEGENDÁJA C. MŰVÉBŐL

Majom-király úgy vélte, hogy képes Buddhával versenyre kelni. Buddha arra kérte, hogy a jobb oldalán lévő pálmáról ugorjon le a földre. Ha sikerrel jár, akkor az égi Paradicsomban lakhat. Majom-király ugrott egyet, oly gyorsan repült a levegőben mint a villám, s kis idő elteltével öt rózsaszínű oszlophoz ért. Ez biztosan a világ vége – gondolta a majom. Bizonyítékul, hogy ott járt, felírta a középső oszlopra: „A Nagy Bölcs, a mennyekhez hasonlatos, eljutott ide.” Aztán mélységes megvetéssel odavizelt az első oszlophoz, és visszasietett Buddhához. Elértem a világ végét – hencegett. Gyere velem és magad is megláthatod! Buddha azonban ekkor odamutatta neki tenyerét, öt ujjával – a középsőn valami írással, kisujja tövében pedig pár csepp vízzel. Ezt hitte a majom az öt oszlopnak. Buddha lehajította a majmot a földre, és az öt elemhez láncolta, melyek azóta is fogva tartják. Ekképpen győzetett le a nagyzoló majmot.

Mint már említettük, a szokásos gondolkodást érzékeink uralják. Ezért arra a következtetésre juthatnánk, hogy egy új gondolkodás lehetővé tételéhez semlegesítenünk kell az érzékeket. Ezzel azonban maga az élet is véget érne. Ezért az új gondolkodási képességhez vezető út csak azzal számol, hogy az érzékek befolyása fokozatosan csökken, úgyhogy tér nyílik egy új fejlődés számára. Az építés abban a percben kezdődik, amikor belátjuk a földi létezés értelmetlen kerékforgásának, a születés, fejlődés és növekedés, halál, majd megint születés stb. állandóan ismétlődő menetének kilátástalanságát. Ez a belátás egy olyan folyamat, amelyben a tudatot egy határhoz vezetik. Amikor elérte a határt, választás előtt áll: megállni vagy továbbmenni. Megállni annyit tesz, mint visszalépni és megkristályosodni. Ez természettörvény. Továbbmenni azt jelenti, hogy feladjuk és elajándékozzuk magunkat, hogy teret adjunk az újnak. Amint a szülők a legjobbat adják gyermekeiknek, és azon fáradoznak, hogy előkészítsék őket az önálló életre, úgy segíti elő a halandó ember is ezt az alakulási folyamatot a halhatatlan élet számára.

A régi és az új határán elengedi a dolgokat, hogy az ifjú, új gondolkodás kifejlődhessen.

Így csak az marad vissza, ami nem tartozik az Új Élethez. Az én, a halandó személyiség vezetője visszalép az új, halhatatlan személyiség javára, amelynek új gondolkodási képessége képes Isten Szellemének sugallatait követni. Ez az alakulás nem a rózsakeresztesek modern találmánya, hanem évszázadok óta létező igazság, amely mag formájában ott rejlik minden emberben.

Előítéletek a gnoszticizmussal szemben

 

A GNÓZISSAL SZEMBENI ELŐÍTÉLETEK LEGGYAKRABBAN ABBÓL AZ ALAPVETŐ FÉLREÉRTÉSBŐL FAKADNAK, HOGY A BIOLÓGIAI EMBER EGYENLŐ VOLNA AZ ELTÉVELYEDETT EREDETI EMBERREL.

A GNÓZIS AZONBAN AZ ISTENI EMBER REJTETT MARADÉKÁRA IRÁNYUL, AMELY OTT LAPPANG A MOST ÉLŐ EMBERBEN.

A GNOSZTIKUSOK NEM A KÜLSŐ EMBER KÜLVILÁGBELI TAPASZTALATAIRÓL BESZÉLNEK, HANEM A BELSŐ, SZELLEMI EMBER TAPASZTALATAIRÓL EGY SZELLEMI VILÁGBAN.

 

A gnosztikus „rendszerek” nem a természeti ember agyszüleményei, hanem a belső szellemi ember tapasztalatai, aki tétlenségre ítélve mintegy ott szunnyad a külső természeti emberben. Véget ér azonban ez az állapot, mihelyt öntudatra ébred. Tudatára jut, hogy ő szellem a szellemből, gondolat az „Atyának”, a szellemnek a gondolkodásából. Felismeri önnön szerkezetét és erőit, amelyek azonosak a világot átható szellem erőivel és szerkezetével is. Ráébred az igazságra.

Felismeri, hogy két világ létezik, egy külső és egy belső. A külső világban él a külső, természeti ember a maga tudásával, vallásával és cselekedeteivel. A belső világban, a szellem világában él a belső, szellemi ember. A külső ember minden alkotásával együtt mulandó, a szellemi ember pedig halhatatlan.

 

A GNOSZTIKUSOK „DUALIZMUSA”

Amikor a gnosztikus a jóról beszél, akkor azon a halhatatlan szellem világát érti. A mulandó földi világ mindaddig börtön számára, amíg az emberben lévő halhatatlan szellem kibontakozását akadályozza. A földi világ szeretné a szellemi emberre rákényszeríteni a saját törvényeit, a vágyakozás és önérvényesítés törvényét. A gnosztikus számára gonosz és sötét ez a világ, mert elhomályosítja a szellemi tudat szent voltát. Az ő szemében mind „jó”, mind „rossz” nézetében gonosz ez a világ, mert viszonylagos „jósága” és viszonylagos „gonoszsága” egyaránt béklyó, amely az emberben lévő szellemet akadályozza abban, hogy a saját múlhatatlan, tökéletes világában éljen. A gnosztikus számára a mulandó világ tehát kettős, amelyben a jó és rossz ellentéte uralkodik. A szellem világának abszolút jósága és a kettős, mulandó világ között azonban nincs ellentét, nem áll fönn dualizmus. Az abszolút és a relatív között nem is állhat fenn kettősség, ez csak egyenértékű pólusok között lehetséges, vagyis a viszonylagosság világának keretein belül.

A gnosztikusok számára – a szóbeszéddel ellentétben – nem léteznek a jó és rossz abszolút elvei, amelyek az őskezdetektől fogva ellenségesen állnak szemben egymással. A szellemi világ az abszolút jó. Ez az élet fájának az egysége. Az abszolút rossz, a gonosz pedig nem létezik. Amikor az ember fellázad eme egység ellen, akkor megteremti a viszonylagosan jó és viszonylagosan rossz ismerete fájának a kettősségét. Azonkívül a külső világ nem abszolút, nem tökéletes, a szellemi világból él, az tartja fenn, jóllehet ő lázad ellene. Ha az ember tudatára ébred a külső világ polaritásának, és az okát is látja, akkor képessé válik rá, hogy kivonja magát a hatása alól, és ismét az egyedüli jóhoz forduljon. Ezáltal a külső világ újra az lesz, ami az eredeti rendeltetése, vagyis a belső, szellemi világ kifejeződése.

Fülöp evangéliumában ez áll:

Fény és sötétség,

élet és halál,

jobb és bal

ikertestvérek ebben a világban…

Ami azonban kiemeltetik onnan,

az megbonthatatlan és örök.

 

A GNOSZTIKUS ÚT JELKÉPRENDSZERE

Egy gnosztikus a Bibliát elsősorban nem történelmi híradásnak tekinti. Számára a Bibliában leírt helyzetek és események főleg példaként szolgálnak. Természetes testét, amely a természeti világhoz tartozik, béklyónak és akadálynak éli meg. Eloldozza hát magát a befolyásaitól, hiszen ez a test nem megfelelő eszköz a számára. Amint azonban a szellemi ember föltámad és megelevenedik, új testet épít magának, új kifejezőszervet és cselekvési eszközt. Ezeket a folyamatokat az Újszövetségben világosan leírják. Jézus tudatosan lerombolja a régi templomot – földi testét –, és új templomot épít, a szellemnek megfelelő testet, amellyel feltámad a földi természet sírjából.

Ebben az értelemben mondták a gnosztikusok mindig is, hogy a kereszten Jézusnak nem a valódi teste szenvedte el a halált. Ezt úgy értették, hogy a földi test nem a valódi, a Jézus lényének megfelelő test volt. Jézus valódi teste a feltámadási test, ez pedig egyáltalán nem halhat meg. A gnosztikusokat félreértették, mintha legalább is azt mondták volna, hogy Jézus teste földi életében nem húsból és vérből álló földi test volt. Pedig minden emberhez hasonlatosan hús-vér földi teste volt, és áldozatul adta, mint ahogy mindenki, aki a megszabadulás ösvényén jár, életét áldozatul adja másokért. Csakhogy ez a hús-vér földi test valóban nem Jézus igazi teste volt. „Szolgai formát vett föl”, ahogyan Pál mondja. Ide született a mulandó világba – jóllehet ő már élő szellemi ember volt –, földi testet öltött magára, „szolgai formát”, hogy halhatatlan, szellemi emberként egyáltalán képes legyen tevékenykedni a természeti világban. Életével annak a folyamatnak a példáját mutatta meg a földi embernek, hogy miként szabadulhat meg ettől a földi testtől.

A földi test valójában nemcsak Jézus számára, hanem egyetlen ember számára sem a valódi test, hanem csak egy „látszattest”. Az ember valódi lénye ugyanis a szellemi ember, és neki a földi test nem a megfelelő hajlék.

 

A GNOSZTIKUSOK „MENEKÜLÉSE A VILÁGTÓL”

A gnosztikusoknak mindig a szemükre vetették, hogy csak önnön megváltásuk érdekli őket, és kimenekülnek a világból. Nem azt mondja-e azonban Jézus: „Aki a világot nem gyűlöli, nem lehet az én tanítványom”? Ha a természeti ember szereti a világot, és síkra száll embertársaiért, attól még a világ és az embertárs nem lesz megváltva. Aki Jézus tanítványa akar lenni, és követni kívánja őt, vagyis az igazságot, az felismeri, hogy először el kell oldoznia minden kötelékét, amely a természeti világhoz fűzi, ha azt kívánja, hogy az igazság megnyilvánuljon neki. Le kell mondania arról az illúzióról is, hogy a földi felebaráti szeretet képes a világot és az emberiséget megszabadítani. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a lehetséges keretek között őszintén teljesítse földi kötelességeit. Akkor „gyűlöli” a világot, hogyha a benne és körülötte lévő földi dolog akadályt képez az igazság számára. Ha azonban eloldozza kötelékeit, és az igazság mint szeretet működni kezd benne, akkor egészen új kapcsolatba kerül a világgal. Felebaráti szeretete új alapokat nyer. Csak az ilyen alapokon nyugvó munka lehet megváltó a világ számára.

Egy gnosztikus így szabadítja meg tehát magát attól az uralomtól, amelyet saját érdekei és idegen földi érdekek gyakorolnak fölötte. „Gyűlöli” a világot. Akik egész életüket ennek a világnak a jobbítására teszik fel, azok számára ez a magatartás valóban a világtól való menekülésnek tűnhet. A gnosztikus azonban – a benne lassacskán testet öltő új szeretet eszközeként – új módon szereti a világot, és nem is képes másra, mint hogy benne éljen és hasson. A benne lakozó Isten szereti a világot, de nem azért, hogy annak érdekeit szolgálja, hanem hogy a világban található istenit visszavezesse Istenhez.

A gnosztikus élő bizonyítéka a János-evangéliumban közölteknek: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Tevékenyen együttműködik Isten eme szeretetének áramában.

 

A GNOSZTIKUS ÚT MINDENKI SZÁMÁRA NYITVA ÁLL

Azt is szokták mondani, hogy a gnosztikusok titkos eszközökkel és tudással rendelkeznek. És ez így is van: ha a komoly kereső még nem fedezte fel magában a szellemi segédeszközöket, akkor ezek bizonyos értelemben még titkosnak nevezhetők. Valójában azonban csak a tudatlanság leple fedi őket. Ezt azonban nem észbeli tudással lehet megszüntetni, hanem belülről kell feloszlatni. És nem is a természeti ember személyes megváltásáról van szó, hanem mindenki megszabadításáról. Ebben az értelemben az egyes, megújult ember az új emberiség előhírnökének tekinthető. Arról van tehát szó, hogy a dialektikus ember jusson tudatára annak, hogy az eredeti isteni élet – „a benne lévő Isten” – hordozója. Ehhez a hit nem elegendő. A belátás és mindenek előtt a visszatérésre való vágyakozás az, ami az ösvényen haladót sarkallja. Aki nem ismeri ezt a nyugtalanságot, az aligha tudja elképzelni ezt a belső vágyakozást. Ez az oka annak, hogy az igazi gnosztikust mindig helytelenül ítélik meg, és azt mondják rá, hogy arrogáns, érzéketlen és közönyös, valamint az „elithez” tartozónak véli magát. Egy valódi gnosztikus azonban nem arrogáns, és nem vágyik kiváltságokra, mert természetes énje megtanult hallgatni, és a szellem erejében aláhanyatlott. Ismereteit kivétel nélkül mindenkivel meg akarja osztani. Semmi sem volna kedvesebb a számára, mint ha minden ember megváltásra jutna az ismeret révén, a benne lévő isteni tudatosulása révén. Az akadályt azonban az emberek fogékonysága képezi. Aki nem tud vagy nem akar megnyílni a szellem belső fényének, mert még túlságosan ragaszkodik a földi világhoz, az hogyan is szerezhetne tapasztalatokat a világosságról?

Aki nem tudja vagy nem akarja megnyitni magát a belső világosságnak, az nem tapasztalhatja meg Isten szellemét. Az ember szellemi fogsága abban áll, hogy még nincsen tudatában a benne rejlő Istennek. Aki felismeri a belső fényt, az tudatára jut a benne rejlő Istennek, és ezen belátásból kiindulva képes közreműködni saját és mások béklyóinak az összetörésében. Az egyes ember szabadsága mindenki számára szabadságot jelent!

 

A GNOSZTIKUSOK „ASZKÉZISE”

Helytálló-e az a megállapítás, hogy a gnosztikusok elnyomják természetes lényüket, és úgymond nem élnek normális életet?

Bizonyára voltak és vannak is ilyen „gnosztikusok”. Ami azonban a természetes életbe belevesző ember szempontjából önsanyargatásnak tűnhet, az lehet egy olyan magatartás is, amely kényszer nélkül vesz búcsút a földi élettől. Ugyanis a szellemi élet válik hatékonnyá. Az egyik ember számára az aszkézist az én szigorú művelése jelenti, a másik számára pedig azon kötelékektől való megszabadulás, amelyekkel az én béklyózta meg a lelkét. Ha valakiben megelevenedik a szellemi élet, megtapasztalja, hogy ehhez képest a természeti élet – legyen bár örömteli vagy fájdalmas – hiányos és nem kielégítő.

Harc a jövőért

 

A HÁTRALÉVŐ NÉHÁNY CIKK TÉMÁJA „A JÖVŐÉRT VÍVOTT HARC”. AMÍG VALAKI MÉG OLYAN FOGALMAKKAL BIRKÓZIK MAGÁBAN, MINT HALANDÓSÁG ÉS HALHATATLANSÁG, ADDIG KÜZDELMÉNEK MÉG KÉT KIMENETELE LEHET, ÉS BELSŐ HARCA MÉG BEFOLYÁSOLHATJA A JÖVŐT.

 

A mindennapi életben kényszerítve vagyunk rá, hogy válasszunk az élet és halál két végső állomása közül. A biológiai természet kényszerít erre a döntésre. Ez a helyzet mindaddig nem változik, míg fel nem tesszük magunknak a kérdést, hogy egyáltalán miért is élünk, mire megy ki a létezés, és vajon mit tartogat még számunkra a jövő. Ilyen kérdések felvetésével egy csapásra máshová kerülhet élettörekvésünk hangsúlya. Ekkor ugyanis képesek vagyunk elbúcsúzni a létért folyó közönséges küzdelemtől, és a mindannyiunk szívébe vésve szunnyadó jövőre tudunk irányulni.

Így kell kinek-kinek magában és magával megvívnia a harcot a jövőért, mégpedig úgy is mint különálló egyénnek, de valamely család, csoport, nép vagy faj tagjaként, az emberiség sejtjeként is. Ám, ha valaki mind erősebben belegabalyodik az anyagba, és közben minden magasabb rendű képességét feladja, akkor az a veszély fenyegeti, hogy már nem lesz képes reagálni a hívásra, amikor az majd felhangzik a szívében.

 

Meg van-e már rajzolva a jövőnk…?

A jövő persze már régen elkezdődött! Már századokkal ezelőtt mindkét utat világosan és érthetően felvázolták a komoly keresőnek. Ezzel párhuzamosan azonban a félrevezetés irányzata is működött, ezt azonban ezen évszázad végén leleplezik majd. Akkor még mindenki, aki akarja, időben a helyes út mellett dönthet. Vajmi kevés értelme van tehát csodákat várni a jövőtől. Hiszen mindkét út már ma ott áll a kereső előtt. Csak egy nyitott szívnek van meg azonban a lehetősége a választásra és arra, hogy megőrizze a lelket az anyagi beállítódású társadalmi élet sötétségébe való további belemerüléstől.

Reméljük, hogy Ön is, tisztelt olvasó, elegendő kapaszkodót talál e témával kapcsolatos cikkeinkben ahhoz, hogy még egyszer felülvizsgálja gondolatait és belátásait, és hogy felvegye a harcot az Ön szívében is ott rejlő jövőért.

 

A Pentagram szerkesztősége

Háromszoros forradalom a XX. században

 

EZOTERIKUS KÖRÖKBEN MÁR A XX. SZÁZAD KEZDETÉN ISMERT VOLT, HOGY AZ EMBER A KÖVETKEZŐ ÉVTIZEDEKBEN HÁROM ALAPVETŐ FORRADALMAT ÉL MAJD MEG. EZEK ANNYIRA MÉLYREHATÓAK ÉS DÖNTŐEK LESZNEK, HOGY MÁS FORRADALMAKHOZ, MELYEKET AZ EMBERISÉG MÁR ÁTÉLT, NEM IS LESZNEK HASONLÍTHATÓK. ENNEK A HÁROM FORRADALOMNAK HATALMA LESZ AZ EGÉSZ EMBERISÉG FÖLÖTT, ÉS A VILÁGOT TELJESEN MEGVÁLTOZTATJA.

 

Az első nagy változást technikai forradalomnak írták le, amely anyagi, gazdasági és szociális forradalomhoz vezet. Midőn az írók látomásaikat még töltőtoll segítségével vetették papírra, még nem létezett számítógép, műhold, sem sugárhajtású repülőgép. 1934-ben a London-Melburne versenyen például olyan egyszerű repülőgépekkel tették meg a távot, melyekben a pilóták vesszőből font ülésen ültek, és a repülés magasságát barométerrel határozták meg. A telefon kezdetleges volt, az autó pedig luxuscikknek számított, és a mosógépek forgó tárcsával működtek. A mai nyolcvanasok nemzedéke megélte, hogy minden milyen gyorsvonat-tempóban változik meg. Mindenekelőtt a második világháború hozott magával óriási fejlődést. A minden mást túlszárnyaló technikai fejlődés döntően meghatározta, hogy ebben az egész világra kiterjedő összecsapásban ki lesz a győztes és ki marad alul. Egyes népek futószalagon állítottak elő repülőgépeket és fegyvereket, hogy lépést tudjanak tartani a megsemmisítési folyamatban. A háború után persze még gyorsabb tempóban folytatódott ez az irányzat. Európát gyorsan újjá kellett építeni, és ebbe később a fejlődő országokat is belerángatták.

A második nagy átalakulás a gazdasági és szociális forradalom volt, aminek a szegénység és gazdagság végét kellett volna kiváltania. A tőzsde-krach 1929. október 24-én (Fekete Péntek) megtanította rá a pénzembereket, hogy a pénzügyletek saját törvényeiket követik. Az előre kitervelt bankspekulációk révén az első világháború után olyan sok pénz került forgalomba, hogy ez 1923-ban Németországban inflációhoz vezetett. A cégtulajdonosoknak gyakran kétszer kellett a bankba menniük, hogy ki tudják fizetni a béreket, mert az elsőre felvett összeg időközben elértéktelenedett. Mialatt pedig mindenki össze-vissza futkosott a Wall Sreeten, az egyik legnagyobb szórakoztató zenekar „Szép idők járnak újra” című száma adta az aláfestést az egyik pillanatról a másikra tönkrement bankárok öngyilkosságához.

A pénzt és a javakat máshogyan kellett elosztani. Az ismert közgazdász, Keynes kidolgozta az irányított gazdaság modelljét. Eszerint a gyártást, kiadást, megtakarítást és a befektetést ösztönözni kell, ill. egyensúlyba kell hozni. Hála e felismerésnek, ma szinte mindenütt megvásárolható a kívánt farmernadrág, és lehet (vegetáriánus) hamburgert enni. A kultúra világot átfogó üzletté vált. Aki az ezzel kapcsolatos veszélyeket felismeri, az mind megpróbál a további ellaposodás és egyformaság ellen küzdeni. A modern ember gazdasági tényezővé vált az anyagi és technikai fejlődés világot befonó hálójában.

Van azonban még egy harmadik forradalom is, amely hatásában az előző kettőn is túltesz. Ez az a forradalom, amely már évek óta erősödik, és itt-ott máris áttöri a megszokott határokat. Hit, nevelés, tudás, hatalom – a szokásos, hagyományos formákban már nem képesek kormányozni és uralni az emberek tudattalan erőit, sem egyénileg, sem csoportosan.

Ami néhány évvel ezelőtt még teljesen a tudaton kívül létezett, az mára a teremtés célját kereső ember számára időszerűvé vált. A láthatatlan területeket fokozott erővel kutatják. Nagyon sokan keresik gyógyulásukat a tudat kitágításában és elmélyítésében. Ez a harmadik forradalom kezdete: az egész emberiség totális tudat-megváltozása. Itt jó lesz azonban különbséget tenni két lehetséges út között. Egyrészt megvan az esély egy olyan tudati fejlődésre, amely tökéletesen az ember egyetemes feladatára hangolódik. Másrészt megmutatkozik annak a veszélye, hogy a tudat beszűkülése és megkristályosodása elér egy alsó határt, amely az állati tudatszintnek felel meg.

 

Létezik-e szabad választás?

Igen is és nem is. Asztrológiai szempontból az ember teljesen programozott lény, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. A csillagok állása rányomja bélyegét tudatára, és a tudat ezeknek a befolyásoknak fog engedelmeskedni. Így tehát nem beszélhetünk szabad választásról. Ezzel szemben teljesen más a helyzet, ha az ember Isten belső hangjára kezd reagálni. Ekkor választás elé kerül, ami annyiban szabad, amennyiben valóban tudatosan választ. A nagy Gizehi piramisban végzett mérések során Piazzi Smith professzor és az egyiptológus Flinders Petrie megállapította, hogy a tervezett piramis és a ténylegesen megépített piramis között egy úgynevezett „piramis-hüvelyknyi” méreteltérés van. A tényleges építmény minden részletében kb. ennyivel tér el az eredetileg tervezett piramistól. Ebben az értelemben azt mondhatnánk, hogy egy piramis-hüvelyknyi tűréshatár van az isteni terv és az emberi megvalósítás között. Ez igencsak szűk mozgástér.

A földön minden élet számára egy hasonlóan szűk határmezsgye van érvényben. Ha a Föld és a Nap tengelyének dőlésszöge, vagy a Nap, a Föld és a Hold közötti távolság átlép egy bizonyos határértéket, akkor megszűnik az élet lehetősége a Földön. Időközben már köztudottá vált például, hogy a Van Allen-övben a lyukakat nem csak a spray-dobozok hajtógázai okozzák, hanem az atom-vandalizmus is. Ezért könnyen elképzelhető, hogy egy olyan tudati beállítottsággal, amely az életkörülmények további eltorzításával és megsemmisítésével foglalatoskodik, egy napon elérjük majd ezt a bizonyos tűréshatárt.

Ezeket a fejleményeket a Rózsakereszt testvérei már régóta látják. Nyilatkozataikban figyelmeztették az emberiséget a tudat megkristályosodására és elfajulására, ugyanakkor megmutatták az utat az új jövőbe is. Szerencsére a világon egyre több ember tartja szükségesnek ezt a lépést, és mind többen meg is merik tenni. Reméljük, hogy sok követőjük lesz, és ezáltal nemcsak egy új tudat megszabadító befolyásáról beszélhetünk majd, hanem ebből kialakul egy új életvitel is, amelyben az egyik élet tiszteli és védelmezi a másikat. Ekkor majd élete valódi céljára irányulhat az ember, és ebben az egész teremtés részt vállal majd.

Ezek a fejlemények biztosan nem zárulnak le a 2000-es évfordulóig. Ellenkezőleg, épp csak a kezdetüknél állunk. Ez a kezdet azonban olyan erőteljes, és olyan intenzíven fog továbbhaladni, hogy még nagyon sokan csatlakoznak és lépnek be örömmel az új korszakba.

A jövőt, ami előttünk áll, mi magunk teremtjük. A lehetőségek, melyeket az emberiség ma együttes erőfeszítéssel felszabadít, a következő nemzedékek számára meghatározók lesznek.

Vajon az ember továbbra is a régi tudatba kapaszkodik-e, amely mintegy hatmilliárd ember nehézségeiből táplálkozik, vagy pedig áttör az új tudathoz, melyet a mindenség Teremtője táplál, irányít és védelmez?

Karma, reinkarnáció és rózsakereszt

 

OLY IDŐKET ÉLÜNK, AMIKOR AZ ÉVSZÁZADOS TITKOK NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLNEK. A BÚZA KÖZT AZONBAN SOK KONKOLY IS AKAD. EZ SZÁMTALAN VESZÉLYT REJTEGET A KERESŐ SZÁMÁRA: FÉLREVEZETHETI ŐT, ÉS NAGY CSALÓDÁSOK, HAMIS ELKÉPZELÉSEK MELEGÁGYÁVÁ VÁLHAT. A FÉLIGAZSÁG VÉGÜL IS TELJES HAZUGSÁG.

 

A XX. század a nagy változások százada. A nyugati társadalmakban mindenki számára bőséggel kínálkozik alkalom, hogy elmélyülhessen a számtalan filozófiai, misztikus, ezoterikus és mindenek előtt keleti tanban. Az érdeklődőt szinte elárasztja ezen irányzatok irodalma. Számtalan mozgalom és csoportosulás ajánlkozik, hogy a jelöltet bevezesse és beavassa olyan tanokba, amelyek a tudattágítás lenyűgöző kilátásaival kecsegtetnek.

Ebben a korban és mindeme folyamatok közepette a Lectorium Rosicrucianum, az Arany Rózsakereszt modern Szellemi Iskolája is hallatja szavát. A Lectorium Rosicrucianum nem valami új tannal áll elő, hanem minden idők Egyetemes Tanáról tesz bizonyságot. Noha ezen elvileg semmit sem lehet változtatni, az idők folyamán rengeteg erőszakot követtek el rajta, ami által elferdítették és megtagadták.

A dialektikus természetember számára az Egyetemes Tan igazsága lényegében kiábrándító és elfogadhatatlan. Aki azonban valóban az igazságot keresi, az – talán hosszú bolyongás után –megtalálja, elfogadja és aszerint is akar élni! Értük emel szót a modern Szellemi Iskola. És mi, akik az Egyetemes Tan üzenetével közeledünk Önökhöz, nyomatékosan kijelentjük, hogy ezt az Arany Rózsakereszt tanulóiként tesszük. Saját magunkban akarjuk véghez vinni azt az alkímiai folyamatot, ami szükséges ahhoz, hogy beléphessünk az „igazi emberlét” állapotába.

 

AZ IDŐ ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG KÖZÖTTI ÚT

Az igazi rózsakeresztes olyasvalaki, aki lényének középpontjában létrehozta az idő és az örökkévalóság találkozását. Ezáltal lényegében rálépett arra az útra, amely a transzfigurációhoz, az eredeti halhatatlan személyiség helyreállításához vezet. Ez az istenterv szándéka szerinti „igazi emberré válás”, amely a makrokozmosz, kozmosz és mikrokozmosz létalapjául is szolgál.

Ahhoz, hogy a szóban forgó alkímiai folyamatot bevégző igazi rózsakeresztesek nyomdokaiba léphessünk, az szükséges, hogy a transzfiguráció tana a gyakorlatban alkalmazható legyen. A modern Rózsakereszt ezt az örök érvényű tant kihámozta az idők homályából, és a világosság fényébe állította, mert az idő erre megérett. Így nyilatkozik meg a Rózsakereszt ősi szerzetének hívása a modern Szellemi Iskola által, mely a Lectorium Rosicrucianum külső szervezete mögött fejti ki hatását. Ebben a Szellemi Iskolában a tanulókat megismertetik és folyamatosan összekötik a transzfiguráció folyamatának minden nézetével. A Rózsakereszt Szerzetének szellemi hagyatéka anno 1459 a következőket mondja erről: „Miután az egyedül bölcs és kegyelmes Isten ezekben az időkben oly gazdagon árasztotta kegyelmét és jóságát az emberi nemre, hogy egyre jobban elmélyült a belátás mind Fiát, mind pedig a természetet illetően, joggal beszélhetünk boldog időkről, amelyben Ő nemcsak hogy engedte megtalálnunk a világ ismeretlen és rejtett felét, és meg is nyilvánította nekünk, és a természet eddig soha sem látott sok csodálatos művét és teremtményét mutatta meg, hanem ezen túlmenően igen megvilágosult, zseniális embereket is támasztott, akik az elfajzott és tökéletlen művészetet részben újra helyreállították, azért, hogy az ember végre megértse nemességét és nagyszerűségét, és belássa, hogy miért is nevezik mikrokozmosznak és meddig terjed művészete a természetben.

Ez azonban az oktalan világnak nem sokat használ, és ezért még jobban fokozódik a rágalmazás, kinevetés és gúnyolódás. A tudósok körében is oly nagy a büszkeség és becsvágy, hogy nem képesek egységben összeállítani a Librum Naturae-t (a Természet Könyvét) vagy minden művészet zsinórmértékét mindarról, amit Isten oly gazdagon közölt századunkban.”

E régi rózsakeresztes irat szövege tulajdonképpen teljesen a mának szól, mert a szavai mögötti jelentés nincs alávetve az időnek. Rendkívül időszerű napjaink keresője számára, hisz itt egy Liber Naturae összeállításáról van szó:

• megértetni az emberrel nemességét, rendeltetését, hogy belássa, miért nevezik mikrokozmosznak,
• kiszabadítani elsötétült én-tudatából, és
• igazán szabaddá tenni.

Ez az, amire a Rózsakereszt törekszik korunkban, és amiben eszményét látja. Az az időszerű feladata, hogy a Gnózist, az egyetemes filozófiát, az istenterv világgal és emberiséggel kapcsolatos céljának és mibenlétének ismeretét olyan tisztán megvilágítsa, amennyire csak lehetséges, és megtisztítsa minden szennytől és misztifikációtól.

 

EGY ÚJ EMBERTÍPUS KIALAKULÁSA

Az emberiség új időszakba lépett, egy 26.000 éves fejlődésen belüli korszaksorozat új szakaszába. A modern Rózsakereszt meggyőződése szerint ez az új időszak azért oly lényeges, mert egy új embertípus felépítésének jegyében áll. Olyan emberről van szó, mely magát igazán a transzfiguráció folyamatának akarja szentelni; olyanról, amely a földi lény és a természet halandó személyiségét fokozatosan le akarja vetni, hogy életmegnyilvánulásainak súlypontját egyidejűleg egy éteri személyiségbe helyezze át, amely többé nincs alávetve a felbomlásnak.

Erre a folyamatra szükség van ahhoz, hogy a világgal és emberiséggel kapcsolatos fejlődési tervnek szentelhessük magunkat, mert a fejsze már az egész emberi élet gyökerére vettetett. Az anyagi szféra (a világ, amint magunk körül észleljük) az elkövetkező időben lassanként meg fog változni, és az emberiséget teljesen más életfeltételek elé fogja állítani. Szembeszökő jelei vannak, hogy a világ és az emberiség az idők fontos fordulópontján áll. Az intelligens megfigyelő ezt nemcsak környezetében látja, hanem – ami sokkal jelentősebb – önmagában is változásokat vesz észre, amelyek ezen időszak válságával összhangban mennek végbe.

 

AZ ÖRÖK IGAZSÁG NEM ÚJ KELETŰ

Az Egyetemes Tan olyan „igazságról” beszél, amely nincs kötve az időhöz és változásaihoz. Ezt az igazságot azonban lassanként időről időre beborítja a féligazságok vastag rétege. Így forgácsolódott szét és vált erőtlenné a mai ember számára is. Ezért irányítjuk figyelmüket az új korszakot beharangozó hatalmas impulzusra, amely láthatóan rendkívül erőteljesen megtámadja az emberiséget. Egy olyan kozmikus erőről van szó, mely az ember testrendszerét nagy sebességgel a válság felé tereli. A nyugati ember számára mindez máris igen időszerű. Az említett kozmikus erő befolyása alatt minden ember tapasztalja önnön határait, korlátait és fogyatékosságait. Különböző „járműveinek” ill. testeinek korlátozottsága egyre jobban tudatosul benne, és sokan már gyanítják, hogy e testeknek meg kell változniuk.

Ez azonban rendkívüli veszélyeket és tévutakat rejt magában. Emellett az emberiségnek most olyan átfogó problémákkal kell szembenéznie, hogy az emberi hiányosságok és fogyatékosságok egyre tisztábban kirajzolódnak. Ezen felül a vallások szorítása is egyre gyengül. Röviden: mindenki következetesen és szükségtől hajtva a saját válaszútját keresi a válságból való szabadulásra.

Egyáltalán nem lehet rajta csodálkozni, hogy éppen a keleti, s főként az indiai filozófia elemei és módszerei találnak nagy visszhangra nyugaton. Ezeknél a tanoknál a karma és a reinkarnáció fogalma áll a középpontban. Minthogy a nyugat teológiai és filozófiai gondolkodásának alappillérei leomlottak, a kereső ember most a keleti fogalmak és gondolatok felé fordul, amelyek – úgy tűnik – választ tudnak adni az élet és halál kérdéseire.

A karma az okozatiság törvénye, az ok és az okozat törvénye. A karma egy ember jó és rossz cselekedeteinek a végösszege. Az eredmény azután meghatározza az ember anyagba való visszatérésének – a reinkarnációnak – a körülményeit és az ezen visszatéréshez kapcsolódó életet. Karma és reinkarnáció tehát szorosan összefügg egymással.

A karma és a reinkarnáció tana fontos helyet foglal el a keleti ondolkodásban, és sok nyugati ember felfogása számára is logikusabbnak tűnik, mint a nyugati egyházak tanításai. Amikor a keresztény egyház a VI. században, a konstantinápolyi zsinat folyamán eltörölte a reinkarnáció tanát, akkor a hangsúly az egyszeri életre helyeződött. A hívőknek mint az egyház hű fiainak egyetlen életben kellett volna megszolgálniuk az üdvösséget, és akár szegények, akár gazdagok voltak, haláluk után ugyanazokat a gyümölcsöket élvezték volna. A gyanú, hogy itt valami bizonyára nincsen rendben, s mivel egy ilyen tan minden részletében ésszerűtlen, sokakat az egyházzal szembeni kétkedésre indított. Valami magasabb eszmény után kezdtek tehát kutatni.

Másfelől viszont Keleten sem látszik valami nagy megszabadító hatás, pedig ott változatlanul a reinkarnáció tana van érvényben. Ott inkább késleltetésről beszélhetünk. Az ottani hívek abból indultak ki, hogy az egymásra következő életek egy fejlődési vonal mentén haladnak előre, s ily módon az ember előbb-utóbb elérheti rendeltetését. Ez a gondolat végzetközpontú életszemlélethez vezetett: „Ha ma nem sikerül, akkor majd holnap. Ha ebben az életben nem érjük el, akkor majd a következőben.”

Ezzel szemben a nyugati típusú hívő gondolkodás – a reinkarnáció tanától megfosztva – az emberekben erőteljes önmegvalósítási késztetést váltott ki, s ilyenformán a materializmushoz és ahhoz az erőfeszítéshez vezetett, hogy mindent egyetlen életen belül próbáljunk meg elérni.

A keleti hívő gondolkodás változatlan kedélyállapottal, örökös mosollyal és fatalizmussal ajándékozta meg az embert azáltal, hogy tekintetét a következő életekre irányítja.

Az egyik rendszer nagymértékű felgyorsuláshoz vezet, a másik pedig késleltetően hat. Mindkét rendszerből hiányzik azonban valami: annak a megdönthetetlen ténynek a nyoma, hogy valójában nem az anyagi emberről van szó!

 

KARMA ÉS MEGNYILVÁNULÁS A MIKROKOZMOSZBAN

Mi a „halál”? A halál a szükségrend egyik lényeges alkotóeleme, azé a világé, amelyben élünk és amelyet dialektikus élettérnek nevezünk. Amikor a modern Rózsakereszt karmáról és reinkarnációról beszél, akkor ennek csak a mikrokozmosszal összefüggésben tulajdonít értelmet. Sok ember számára ismeretlen a mikrokozmosz tana. Pedig ez a valóság kulcsa. Ezért állt a delphoi templom bejárata fölött a felirat, hogy „Ember, ismerd meg magad!” Ha a kereső meg akarja érteni élete titkát, akkor meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy ő mint személyiségember egy mikrokozmosz része.

A Rózsakeresztes Rend szellemi hagyatéka nyomatékosan rámutat, hogy az embernek meg kell értenie, miért nevezik mikrokozmosznak. A Szerzet napjainkban is azt tekinti feladatának, hogy megmutassa az emberiségnek a megszabadító utat, hogy aztán az emberek betölthessék az istentervben elhatározott rendeltetésüket.

Ehhez a mai személyiségembernek meg kell értenie, hogy ő egy halandó lény. Tudatára kell ébrednie, hogy az igazi ember, az örökkévaló ember benne foglaltatik a mikrokozmikus rendszerben, de ott fogva is tartják!

 

AZ EGÉSZ TEREMTÉS SUGÁRZÁSBÓL ÁLL

Korunk felvilágosult embereként tudjuk, hogy voltaképpen minden sugárzás. Az anyagi Földet különböző rezgésállapotú elektromágneses térségek veszik körül és hatják át a legkisebb részecskékig. Ebben az összefüggésben beszélünk kozmoszról is, amelyet a makrokozmosz hat át. A hermészi alaptételt – „Mint fent, úgy lent” – követvén megállapíthatjuk, hogy ez az anyagi személyiségre is érvényes. A személyiség körül is találni egy gömb alakú elektromágneses sugárteret, amely őt áthatja és élteti. Ez a tér a mikrokozmosz. A föld mágneses terében különböző síkú nehézségi erőhatások vannak mind anyagi, mind pedig szellemi értelemben. Ebben a térben törvényszerűség uralkodik, mely kötve és fogva tarthatja a mikrokozmoszt, mert ugyanolyan rezgésű, mint a mikrokozmosz jelenlegi mágneses tere. Az emberiség életterébe behatoló új sugárzásoknak azonban tudatossá kellene tenniük ezt a fogságot az ember számára.

Arról van szó, hogy ebből a fogságból ki is kell törni. Ahhoz, hogy ez a megszabadulás végbemehessen, az eredeti, mennyei „járműveknek” újra meg kell születniük a mikrokozmoszban. Az eredeti szellemlélek-alakot újra fel kell támasztani a mikrokozmoszban. Ha ez nem történik meg, akkor az egész mikrokozmikus rendszer a születés és a halál kerekéhez kötözve marad, azaz a mikrokozmosznak újra fel kell vennie egy anyagi személyiséget, hogy tapasztalatokat szerezvén megértse fogságát. Ha ezt nem fogja fel, akkor a személyiség teljesen feloszlik a halálban, és a születés és halál folyamatának meg kell ismétlődnie.

 

A KÖRFORGÁS VÉGÉT BEHARANGOZZÁK

26.000 év lejártával most új fejlődés vette kezdetét, amely minden ma uralkodó életfeltételnek folyamatosan véget vet. Ez egyben a végét is jelenti ennek a szükségrendnek, amely oly sokáig fenn tudta magát tartani. Ezért beszél a Szellemi Iskola az aratás idejéről. Az aratást a „földekről” kell betakarítani, amelyeket nemsokára újra felszántanak. Elérkezett a pillanat, amikor az istentervet fel kell ismerni és teljesíteni kell.

Ezért az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája szembeállítja a transzfiguráció tanát

• a reinkarnáció tanával, amely evolúciós fejlődést hirdet, de csak jelentős késleltetéshez és rögeszméhez vezet,
• és az egyházi gondolatmenettel, amely szerint az ember csak egyszer éli az életét, és életmódjától függően kerül a mennyei területekre vagy kevésbé vonzó helyekre.

Mi hát a transzfiguráció, és mi transzfigurál? Itt az eredeti, mennyei személyiség újraszületéséről van szó. Ennek az eredeti embernek csökevényes maradványa mintegy halálos álomban fekszik a mikrokozmoszban elpusztíthatatlanul. Amíg az énember uralkodik a mikrokozmoszban, addig ez az eredeti elv hatástalanságra van kárhoztatva.

Ha a mikrokozmosz meg akar válni és el akar szabadulni az ellentétek világának elektromágneses törvényeitől, valamint a születésnek és halálnak e világban forgó kerekétől, akkor a személyiségembernek alulról kiindulva a transzfiguráció folyamatán kell fáradoznia, amelyben az énember helyét az újraszülető szellemlélek-ember veszi át.

Ennek érdekében hallatja hangját a modern Rózsakereszt, remélvén, hogy aki igazán keres, az a szertehangzó lárma közepette is meghallja az egyetlen hangot, és pozitívan fog rá reagálni.

Hadd egyesüljön minden igazi kereső, hogy együtt összeállítsák a Librum Naturae-t, a Természet Könyvét, hogy vallást tegyenek róla és meg is valósítsák, azaz létrehozzák a tökéletes módszert az isteni ember szolgálatára és szabaddá tételére. Ehhez újra megnyilvánult minden lehetőség.

 

A Nemzetközi Szellemi Vezetőség,

A. H. van den Brul

Valentinus Gnózisa

 

VALENTINUS A KRISZTUS UTÁNI ELSŐ SZÁZADOK EGYIK LEGNAGYOBB GNOSZTIKUSÁNAK SZÁMÍT. ALEXANDRIÁBAN SZÜLETETT, KEZDETBEN EGYIPTOMBAN, MAJD RÓMÁBAN TANÍTOTT, AHOL 135-TŐL 160-IG TEVÉKENYKEDETT. NEKI TULAJDONÍTJÁK A NAG HAMMADIBAN TALÁLT IGAZSÁG EVANGÉLIUMÁT, VALAMINT AZ UGYANOTT FELLELT FÜLÖP-EVANGÉLIUMOT.

 

Hogy hogyan lett gnosztikus, és honnan származik tanítása, arról ő maga tudósít. Elmondja, hogy egy látomásban, amelyet első gnosztikus érintésnek nevez, egy újszülött fiúcskát látott. Kérdésére, hogy ki ő, a fiúcska azt felelte, hogy ő a Logosz. Ebből a tapasztalatból sarjadt ki Valentinus tanítása; iskolát alapított, amely sok tanítványt vonzott és gyorsan növekedett. Nem biztos, hogy a Fülöp-evangélium valóban Valentinustól származik. Bizonyos azonban, hogy az ő belső fejlődési folyamatát írja le, amely ugyanakkor minden olyan ember fejlődési folyamata is, aki a megszabadulás ösvényén jár.

 

AZ ISTENNEL VALÓ KAPCSOLAT HELYREÁLLÍTÁSA

A Fülöp-evangélium 127 szövegrészből áll, amely elénk tárja az Istennel való újraegyesülés útját. Ezen út fő állomásai a vízkeresztség, az úrvacsora, a tűzkeresztség – amit felkenésnek is neveznek –, és a nagy rejtély, a menyasszony és a vőlegény találkozása a menyegzői teremben.

A vízkeresztségben az embert összekötik a Gnózis erőivel, amelyek megérintik a szívét, ő pedig eleven hittel válaszol erre – azzal a hittel, hogy ott áll előtte a megszabadulás útja, és a Gnózis erejében járni is tudja.

Ebben a hitben fájdalmasan megtapasztalja, hogy földi állapotában Istentől alapvetően el van választva. Növekedni kezd benne az Istennel való újraegyesülés vágya. Az úrvacsorán az e tapasztalatok által megtisztult ember elnyeri a remény erejét. A Gnózis erői áramlanak benne és táplálják, így képes rá, hogy egész életét a Gnózis törvényei szerint rendezze be. Erre aztán felkenetik a szellem erőivel. Ezáltal képessé válik arra, hogy másokat is megérintsen a Szent Szellemmel, és ha valóban fogékonyak, akkor ők is hitre jutnak. A szeretet ereje az, amit az úton haladónak a felkenés során átnyújtanak. Ha aztán mindent, amit Istentől kapott, feláldoz az emberiségért, ránemesedik a szellem megismerésének nagy rejtélyére. A menyasszony, a megtisztult lélek a menyegzői teremben várja a vőlegényt, a szellemet. Áthatja a szellem, az ismeret. Megismerszik, ahogyan ő is ismer. Isten fénye megvilágosítja, és megmutatja neki a szellem lényegét és működését. A thalamus opticus az agynak az a része, amely lehetővé teszi a szellemi látást. A thalamos görögül azt jelenti, hogy „menyegzői terem”. Valentinus szerint ez a nagy misztérium maga az Istennel való egyesülés. Ezt pedig kapcsolatba hoz a legrégibb egyiptomi rejtélyekkel is, amelyeket templomokban, mint az ember főszentélyének másában gyakoroltak.

 

A FELTÁMADÁSNAK MINDENKIBEN VÉGBE KELL MENNI

Ezt a feltámadást minden gnosztikusnak önmagában kell ünnepelnie. Az eme misztériumot jelképező szertartásban a következő szavak hangzottak el: Találkoznunk kell az egyetlenben. Vedd elsőnek általam és tőlem a kegyelmet! Ékesítsd fel magad, akár a vőlegényét váró menyasszony, hogy én te legyek, te pedig én! Hagyd, hogy a fény magja otthonra leljen menyegzői termedben! Vedd tőlem a vőlegényt, és fogadd be őt, hadd fogadjon be ő is téged!

A megszabadulás útjának e fő állomását a Valentinust követő gnosztikusoknál is külső szertartással szemléltették és ösztönözték.

Ezen út lényeges erőit a Fülöp-evangéliumból vett mondás megint más módon írja le:

A világ gyümölcseinek négy erő együttműködésére van szükségük. A termést csak a víz, a föld, a szél, és a fény összhatása révén lehet behordani a csűrökbe. Ugyanígy Isten gyümölcsét is négy erő élteti: a hit, remény, szeretet és ismeret. Földünk a hit, amelybe gyökeret eresztünk.

A víz a remény, belőle táplálkozunk. A szél a szeretet, általa növekedünk. A fény pedig a tudás, amely megérlel bennünket.

Ha Valentinus hajdanán egy látomásban egyszerre látta a kezdetet és a véget, a Logoszt, akkor az volt életének és tanításának a rendeltetése, hogy ezeket a tapasztalatokat és erőket szavakba és képekbe öltöztesse, hogy mások is megérthessék. Az írásaiban lakozó erő tapasztalatainak valódiságáról és közvetlenségéről tanúskodik.

Van egy gnosztikus alapelv, amely így hangzik: Akit megérintett a szellem, annak tanúskodnia is kell róla. Valentinus látta a szellemet, és ennek következtében megbonthatatlan kapcsolata támadt vele. Így ő maga is képes volt rá, hogy tanítványait elvezesse a vízkeresztségtől egészen az utolsó nagy misztériumig, a menyegzői terem rejtélyéig.

Élete és munkássága abban állott, hogy maga is járta az ösvényt, és másoknak is megmutatta. Könnyen belátható, hogy korának sokrétű filozófiai rendszerében és a számtalan vallási irányzat közepette ez nem volt mindig egyszerű. Ám szavai átragyognak az évszázadokon, egészen a máig, és a mai olvasóban is képet tudnak alkotni az igazságról. Szavai képesek arra az útra vezetni az olvasót, melyen önmagában keresi és teljesíti be ezeket a tapasztalatokat.

A feltámadás útját a következő szavakkal írja le Valentinus:

Tévednek, akik azt mondják, hogy előbb meghalunk, és aztán majd feltámadunk. Aki életében nem éli át a feltámadást, halálában sem részesülhet benne. (Fülöp evangéliuma)