Az Egyiptomi Ősgnózis XX
AZ EMBERFIA JELE
Ha a tanuló örömmel az új kezdet fázisában él, amelyről az előző fejezetben beszéltünk, s szívében lévő kincsét odaadással és állhatatosan a tanulóság teljesítésére irányuló törekvéssel ápolja, akkor szüntelenül növekszik a készsége, hogy a gnosztikus pránát felvegye a szívszentélyébe, és teljesen megnyitja magát, hogy minden nap a gnosztikus-mágikus készítményekből éljen és hathasson, amelyek a kenyér és bor, vagy Szent Grál néven ismeretesek.
A Szent Grál Szerzete olyan papi testvérség, amely minden gnosztikus csoportban és csoport által megnyilatkozik, hogy Isten egyetemes pránáját, az élet vizét, az Isten és a Bárány trónjából áradó életáramlatot két, összpontosított, mágikusan elkészített állapotban ruházza át mindazokra, akik készek átvenni és abból élni.
A Szent Grál Szerzetét minden időkben azok képezték, akiket a határon álló őröknek is neveznek. Ezek azok a testvérek, akik várnak, mindenkire várnak, amíg csak jönnek, míg végül az utolsó vándor is átvonul az új életállapot határán.
Mindazoknak átnyújtják tehát a két mágikusan készített erőt, aki azokból kíván élni és hatni, aki Isten pránájának a táplálékára éhezik. És érthető, hogy ezzel táplálkozni lehet, ha a rendszer, a szerkezet valóban kívánja, mert szüksége van rá. A jelölt, aki megkapja ezt a kenyeret, az ezzel bizonyítja, hogy ebből él: máskülönben nem kellene neki.
Másodsorban az életnek ez a pránája „bor” képében is kapható. A Szent Grál kenyere az újmisztikus embert táplálja, azt az embert, aki az új életnek szentelte magát. A bor pedig a mágikus nézetet képezi: a teljes odaadás újmisztikus nézete mellé a tökéletes, aktív szolgálat újmágikus nézetét állítja. Akik így, kétszeresen kaphatják a Grált, azok az odaadás és a szolgálat ösvényén járnak. Amikor a Jelenések könyve 22 azt mondja, hogy „Megmutatta nekem az élet vizének tiszta folyóját, mely ragyogó volt, mint a kristály, s az Istennek és a Báránynak királyi székéből jött ki”, akkor már megértik, hogy itt a kétszeres Grálról van szó, a pránáról, mint tápláló és megmentő elemről.
Amikor az ifjú Gnózis egyik templomában beszélnek Önöknek ezekről a nagyon szent erőkről, akkor Önök is ezzel a szent papsággal kerülnek szembe, s akik ekkor e papságot képviselik, azok a Szent Grált azzal a kéréssel ajánlják fel Önöknek, hogy:
„Testvéreink, az élet kenyere és az igaz szolgálat bora legyen az Önök étele és itala mostantól örökkön örökké, Ámen.”
Aki ebből a szakadatlanul áradó kétszeres, összpontosított Istenáramlatból kezd élni, az ugyanakkor lélekember lett. A kétszeres gnosztikus világosság a nyílt szívben felébresztette a rózsát, s ez a világosság tölti el a rendszer minden életközegét, ennek minden megbeszélt következményével. A világosság betör a fejbe, miután a szíven és a véren keresztül megtalálta az útját. Átizzítja az egész lélegzőteret, és elkezdi a jelölt asztráltestének a transzfigurálását. Csak a jelölt megszívlelje a Nagyok figyelmeztetését: öt perc meggondolatlan gondolkodás öt év munkáját semmisíti meg. Akkor nagyon hamar eljön az a pillanat, amikor az illető kapcsolatba lép a Szellemi Iskola új asztrális térségével. A Szent Grál rejtélyének megfelelően ez a kapcsolat is kétszeres: az egyik kapcsolat a nappali emberrel jön létre, aki a természetbenszületett testben él, a másik kapcsolat pedig az éjjeli emberrel jön létre, aki a természetszülte testen kívül él.
Már említettük, hogy az élő test asztrális terének külső nézetét aranyszínű területnek lehet látni, amely a hatodik kozmikus terület ibolyakékségével keveredik. A kétszeres gnosztikus fényfolyamatban pozitívan haladó tanulónak a lélegzőterében nemsokára ez az aranyszínű dísz, az életpránának ez az arany ragyogása kezd megmutatkozni. Erről az arany menyegzői ruháról tanúskodik a Biblia is. Aki az élet ösvényén pozitív értelemben halad, s ennek következtében a Gnózishoz közeledik, az megkapja az élő test asztrális térségének asztrális értékeit. Ezek a világosságerők betörnek a szívbe, összekeverednek a vérrel, felhatolnak a fejbe, a főszentélybe, és szétterjednek a testben.
Ezért beszél a Szentírás arany menyegzői ruháról. Önök most már értik a Jelenések könyvének 3. részét is (18):
„Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy.” Ilyen arany ragyogású alakot kezd ölteni a jelölt megváltozó asztrálteste. A közönséges, művelt dialektikus ember asztrális alakjának ködösen határozatlan, vöröseslila alakja van, melyet tojásdad pasztellkék vesz körül. Az egész fölött pedig a közönséges színkép többi színei csillámlanak minden színben, mint a víztükör hullámai. Ha a napsütésben szél fodrozza a víztükröt, akkor keletkeznek ilyen színhatások, amelyek tükröződve a felületen suhannak.
Körülbelül így képzeljék el ezeknek a színeknek a csillogását az ember vöröslila asztráltestében. A színek pedig arról tanúskodnak, hogy ez az ember mivel foglalkozik, mutatják a jellemét, az irányulását, a gondolatait, s hogy mire összpontosul egész lénye pillanatnyilag. Minden gondolat, minden vágy, minden hatásos akarattárgy a neki megfelelő színjelenségben mutatkozik be a lélegzőtérben. Az ezt látó megfigyelő számára az ember nyitott könyv.
Ha tehát a jelölt lélegzőterét megérinti a Gnózis, s a jelölt ebből az érintésből kezd élni, akkor ez a lélegzőtér, mint mondtuk, más színre hangolódik: pompás aranyszínre. A megfigyelő ezért nem azt nézi, hogy az illető mit mond, hogyan viselkedik, hanem hogy – gnosztikusan kifejezve – valóban ezt az aranyruháját szövögeti e, hogy asztrális köntöse valóban kezd e pompásan aranyszínű lenni, s hogy az aurikus lény kéksége kezd e eltűnni. Ha ez megfigyelhető, akkor azt lehet mondani, hogy az aurikus ruha valóban aláhanyatlik, elmerül a menyegzői ruha aranyizzásában.
A közönséges dialektikus ember lélegzőterét, mint említettük, mindenféle, váltakozó színek jellemzik. A gnosztikusan irányuló embernél, aki valóban a művön dolgozik, tényleg az ösvényen jár, ezek az alacsony színárnyalatok eltűnnek. Például az erősen az anyagra irányuló élet vöröse; a minden segítségét és üdvét a vízszíntes szinttől remélő ember homályos zöldje; a közönséges éterek lilája; stb. az ilyen tanulónál teljesen eltűnik. Csak az arany ragyogás marad.
Továbbá, s ez nagyon jelentős, egy tüzes, lángoló jel jelenik meg azon a helyen, ami a homloknak és a fej tetejének felel meg: az úgynevezett harmadik szem. Ez a tüzes jel, ez a láng az egész koponyatetőt fedi a homloktól a fej tetejéig.
Ez az Emberfia jele, amiről a Jelenések könyvének hetedik része beszél. Itt nem valami misztikus jelképről, hanem tudományos tényről van szó. Ez az újszülött lélek jele.
Ha a tanuló megnyitja a szívét a Gnózisnak, ha az élet pránája beléphet hozzá, elkeveredhet az életközegekkel és felhatolhat a fejbe, a tanuló pedig kitart, és őrt állít a gondolatai elé, akkor ez a láng nemsokára megjelenik: az Emberfia jele, az újszülött lélek jele, a csodavirág, amiről a templomainkban énekelünk, amelyről Iskolánkban néhány évvel ezelőtt oly sokat beszéltünk, s amely Van den Berg testvérünket az Önök által is ismert festmény készítésére ihlette.
Bizonyos, hogy ha az Emberfiának ez a jele megmutatkozik, vagyis a tanuló az új lélekruhájába kezd burkolódzni, akkor már nagyon is közvetlen kapcsolata keletkezett az élő test új asztrális területével. Természetszerű kapcsolat fennállt már a gnosztikus asztrális térség és az ember szíve között is, most azonban közvetlen kapcsolat fejlődik ki a térség és a főszentély, az asztrális tér és az arany rózsa között.
Aki a homlokán viseli az Emberfia jelét, az már megmentett ember, aki össze van kötve az örök üdvösséggel. Az élő üdvvel való feloldozhatatlan kötelékek a nappali, éber életében is fennállnak. Ha pedig a harmadik szem, ahogyan az arany rózsát, az arany csodavirágot szintén nevezik, fejlődik, akkor szüntelen nézésről, a lélekvilág szüntelen látásáról beszélhetünk, s ennek következtében a felébredt lélek számára nem kell sötétségnek léteznie. Ezt a nézést gnosztikus intuíciónak nevezik, a lélek közvetlenül a dolgok mélyére lát. Ez a lélek látása, ugyanakkor pedig az új értelem, az új tudatos állapot előtörése, ami szoros kapcsolatban van az előbbiekkel, mert a harmadik szemközpont összeköttetésben van a tobozmirigyagyrésszel. És ezt az egészet nevezik misztikusan, például az efézusbelieknek írt levél hatodik részében az üdvösség sisakjának, míg a hermészi filozófia Pimanderről beszél.
Nézzék, mindez mindig is ismeretes volt, ez az ősbölcsesség mindig is itt volt az emberek között. Ahogyan azonban az eredetinek és igaznak a visszafejlődése a dialektikában egyre erősebben vált nyilvánvalóvá, úgy tűnt el az üdvösség sisakjával kapcsolatos ősbölcsesség ismerete is. Gondoljanak csak lovaskatonák és lovagok ábráira: fejükön sisak vagy csákó, a sisakon nagy tollbokréta: az üdv sisakjának elfajult ábrázolása. Lehet ezen nevetni, de ugyanakkor nagyon tragikus is. Amikor főúri, királyi, vagy katonai fogadásokon és más hivatalos alkalmakkor a tekintélyek összesereglenek, méltóságuk jeléül a fejüket mindenféle benyomást keltő dísszel ékesítik: teljesen elerőtlenített külsőségek, az üdv sisakjának értelmetlen utánzása!
És mit látunk a szívszentéllyel kapcsolatban? A méltóság és érdemek jeléül mindenféle érdemrendet és színes szalagot aggatnak a mellre. Itt is az ősrégi, megváltó bölcsesség ellaposodása és abszolút kipusztulása bizonyosodik be a teljes tudatlanság bemutatóján. Nem ismerik már az ősbölcsesség múlhatatlan gazdagságát, nem tudják, hogyan kezd ragyogva sugározni a szívszentély, ha az ember rájön az eredetére és rendeltetésére, szívét megnyitja a Gnózisnak, s teljes odaadással, önmagának a teljes kiszolgáltatásával elindul az örök
apai házba vezető úton.
Persze ne nyugtalankodjanak, ha ilyenképpen állítjuk Önöket szembe a gnosztikus szentelési módszer teljes, dicső végeredményével. Jó, ha szinte elhaló érzékekkel látjuk ezt a végeredményt, hogy e háttér előtt az a tudás tüzeljen minket: elindultam az üdvnek ezen az útján! Ha pedig az ösvény alapvető követelményeit naponta szem előtt tartják, és a megvalósításukra törekszenek, akkor már a kezdeti fokon is meg lehetnek győződve arról, hogy mintegy huzal köti Önöket össze az élő test új asztrális terével. De több is van itt, sokkal több. Mert a test alvása, ugye, a lélek ébersége lesz! Figyelmünket tehát a nappal emberéről most az éjjel emberére tereljük.
Ha a homlokcsont mögötti új központ kezd megerősödni, és a Gnózis világossága ég benne, ha az üdv sisakja, vagyis az Emberfia jele elemi fokon kialakul, és ennek megfelelően az aranyszínű asztrális ruha jelensége kezd kiemelkedni, akkor a jelölt, aki szorgosan ezzel a szent szövögetéssel foglalkozik, a test alvása idején az új asztrális területre jön, hogy ebben az új létállapotban segíthessenek neki és tovább vezethessék. Tudatos lélekéletről, valódi ébrenlétről kezdetben szó sem lehet. Kezdetben csak valami éberségről, az anyag káprázataitól való mentességről beszélhetünk a fiatalság tisztaságának értelmében.
Amikor új jelöltek érkeznek az élő test asztrális területére újszülött lélekállapotukban és ennek megfelelő asztráltestükben, akkor még egyáltalán nem képesek érzékelve, észlelve reagálni. Újszülöttekhez hasonlíthatók, s a szentírás alvó lelkekről beszél. Ezért az új asztrális térben sugáráradatba merítik őket. Ifjú tisztaságukban elárasztják őket a Szent Grál világosságerőivel, vagyis a legmagasabb adománnyal, amit az élő test ajándékozhat. Nem nehéz megérteni, hogy ennek a fényfürdőnek nagyszerű hatásának kell lennie.
Az új asztrális tér dolgozóinak az új lelket akkor sem kell elereszteniük, ha az éjszaka órái elmúltak, mert fennáll a kapcsolat az arany rózsán, a harmadik szemen, az üdv alakuló sisakján, a csodavirágon, Pimanderen keresztül, mert ez már létrejött. A megújulás főpapjai ezzel a szüntelen intuícióáramlattal éjjel-nappal tovább segíthetnek. Ebben az állapotban lehetséges, hogy a zsenge, újonnan lett lélek a test alvásából felébredvén egyáltalán nem emlékszik az üdvfürdőre, amiben volt szabad részesülnie az új asztrális területen, mert a lélek még nem ébredt fel teljesen. Mégis megmutatkozik, hogy az öntudatlan élmény következtében a lélek „a jóval lett terhes”, ahogyan „Pimander” fejezi ki. A lélek fényfürdői ugyanis ebben az állapotban bizonyos célokra irányulnak: ezekre kell a jelöltnek a test éber állapotában reagálnia, amit kétségtelenül meg is fog tenni.
Ennek a fényfürdőnek többek között az a következménye is lesz, hogy az újonnan képződő asztráltestbe erős benyomások lesznek bevésve. És a megfelelő pillanatokban ezek az impulzusok jönnek a gnosztikus intuíció huzalán át, vagy belülről, az asztráltest hatására a jelölthöz. Ezek az impulzusok megérintik a fejet, a szívet és a vért, és a jelöltnek gyakran az az érzése, hogy újra felfedezi, amit már régen tudott, vagy régebbi elhatározás szerint cselekszik, vagy valami beszélgetésre reagál, amit azelőtt folytatott, csak már nem tudja mikor és kivel.
Ha aztán így közelednek az igazsághoz, Pimander könyve 72. szakaszának igazságsorozatához, akkor megértik, miért örvendez Hermész az igazságok áttekintésénél:
„Mindez pedig azért jött rám, mert Pimandertől, kedélyemtől, a magától létező lénytől megkaptam a kezdet Igéjét. Így teltem be az igazság isteni lélegzetétől. Ezért egész lelkemmel és teljes erőmből dicsérem Istent, az Atyát.”