Az Egyiptomi ős-Gnózis XIX
A GONDOLKODÁS MEGNEVELÉSE
Az emberi agy, ez az agysejtekből álló szerkezet sok csodás képességgel rendelkezik. Erről gyakran beszéltünk már, s most azzal a képességgel szeretnénk foglalkozni, melyet emlékezésnek neveznek.
Minden agysejt képes bizonyos benyomást, olykor többet is és különböző fajtájút felvenni és megtartani. Különösen érvényes ez az emlékezet központjára. A benyomásokra való érzékenységünk azonban teljesen személyes jellegünktől és irányulásunktól függ. Amikor egy templomszolgálaton vannak együtt, akkor bizonyos, hogy nem mindenki hallgatja azt egyformán, a benyomásokat különböző módon veszik fel, s így a végén nem lesz mindenki teljesen ugyanabban a hangulatban.
Az egyazon hangulat kívánatos lenne, de mai létállapotunkban ez még lehetetlen.
A benyomásunk, mint megállapítottuk, személyes jellegünktől és irányulásunktól függ, ami viszont mágneses rendszerünkkel, a lipikával van szoros kapcsolatban. A lipika aurikus lényünk mágneses pontjainak hálózata, amelyet a természetbenszületésünk időpontjában elevenítenek meg: ez a mi aurikus lényünk úgynevezett hetedik köre mágneses pontjainak a hálója.
Ez a mágneses háló, amely az összes karmikus befolyást tartalmazza, belevetítődik az agyba, azt is mondhatnánk, hogy tükröződik az agyban, s az agysejteket bizonyos állapotban tartja. De nem csak befelé vetítődik, hanem kifelé is, az asztrális térségbe. Így bensőséges rokonság, erős kapcsolat van egyrészt az asztrális térség különböző nézetei és erői, másrészt pedig az emberi személyiség között. A mágneses rendszer egyrészt az asztrális térséggel, másrészt az aggyal áll kapcsolatban.
A főszentélyben ezen kívül ég egy láng, a mentalitásunk, alantas gondolkodásunk, a közönséges agygondolkodás lángja. Ez a láng a hét agyüregben lévő hét fókuszból fejlődik ki, indul ki. A felnőtt emberi személyiség mentalitása tehát teljesen megegyezik az agysejtek, a lipika, a mágneses rend-szer és a közönséges természet asztrális térségének az állapotával. Természetszülte mentalitásunk így teljes egyensúlyban van a haláltermészet asztrális térségével, szférájával.
Azt lehet mondani, hogy a haláltermészet asztrális tere, különösen pedig bizonyos részlegei, erői, vagyis eonjai ellenőrzik az emberi gondolkodást. Amikor tehát a test alvása idején az emberi személyiség elhasad, és az asztráltest valamint a gondolkodási képesség az asztrális területen időzik, akkor teljesen magától értetődik, hogy az agysejtek teljes mértékben azokkal az erőkkel és befolyásokkal lesznek feltöltve és azokra hangolódnak, amelyek az ember természetszülte állapotával egyeznek meg. Ez mindenekelőtt azért magától értetődő folyamat, mert a nappali életben az illető agysejtjei azzal az irányulással töltődnek fel, amely az emlékezetében összpontosul.
A mentalitáson kívül azonban a főszentélyben található az emberi akarat képessége is. Az akarat központjában is találunk erős asztrális sugárösszpontosulást, amely szintén tűzként ragyog.
A fejben így két tűz ég: a gondolkodás lángja és az akarat lángja. Mindkettő az asztrális térségből, a szidérikus sugárzásokból ered.
Az a helyzet, hogy az embernél általában a gondolat az akarás vagy vágyakozás, a kívánság előtt keletkezik. A kívánságot mindig a gondolat előzi meg. A gondolat hat az agysejtekre, s az agysejteknek ezáltal keletkező megmozdulása hat arra a szervre, amelyben az akarat székel. Így keletkezik a cselekvés vagy nemcselekvés akarása vagy kívánsága. Mindig a gondolkodásunk határozza meg és indítja meg a kívánásunkat vagy akarásunkat. Ez rendkívül fontos tény, melyet jól meg kell jegyeznünk. Az Egyetemes Tan ezért az ösvény minden jelöltjét komolyan figyelmezteti: »Öt percnyi meggondolatlan gondolkodás öt évi munkát tehet tönkre.«
Ezt a figyelmeztetést könnyű észben tartani, és nem kell hozzá semmi magyarázat: a tanulónak vigyáznia kell a gondolataira! Helytelen gondolatokat el kell oltani, mielőtt feléledne a kívánság. Az ember gyakran érzi magában fellobbanni a vágy vagy az akarás tüzét, s ez aztán olyan cselekedetekre ösztönzi, amelyeket megbán. Kedves Barátaink, ilyenkor nagyon sajnálják, hogy ilyesmire vetemedtek, hogy ennek kellett történnie Önökkel, de világos, hogy a kívánságot a gondolat váltotta ki!
Mielőtt tehát a kívánkozásaikat megsemmisíthetik, el kell oltaniuk a helytelen gondolataikat. Mielőtt a felfelé törekvő ember szerkezetében, rendszerében számottevő változás mehetne végbe, meg kell változtatnia a gondolkodását. A gondolatok ellenőrzéséről az átlagembernél szó sem lehet. Mi csak találomra gondolkodunk.
Ki ez a »mi«?
Az énlényünk, amelynek székhelye az átlagembernél a lép-máj rendszer. Ez az énlény csak találomra gondolkodik. Gondolataink pedig teljesen megfelelnek az irányulásunknak, a természetes beállítottságunknak, s meghatározzák az akarásunkat, a kívánságainkat és a cselekedeteinket, vagyis vérünk és lényünk állapotát.
Egész személyiségüket asztrális befolyások dirigálják és tartják bizonyos állapotban az Önök mentalitása segítségével. Aki tehát gondolkodását, mentalitását nem képes ellenőrizni és megváltoztatni, az ne higyje, hogy a Szellemi Iskolának igazi tanulója.
Amikor például összejönnek egy templomunkban, akkor a legkülönbözőbb és gyakran furcsa gondolatokkal ülnek ott. Ha valami készülékkel fel lehetne jegyezni a gondolataikat, akkor meghallgathatnák, hogy mi mindent gondoltak, amikor bementek, amikor leültek, hogy min gondolkodtak általában, különösen pedig a tanulótársaikról, s miféle gondolatfoszlányok zuhantak át az agyukon. A fejüknek ezek a kerekei szüntelenül forognak, anélkül, hogy ellenőriznék őket. Azért mondtuk, hogy aki a gondolatait nem képes ellenőrizni, aki a mentalitását nem tudja megváltoztatni, az ne higyje, hogy a Szellemi Iskola igazi tanulója.
Amikor tehát a természetes állapotukból magyarázható különböző gondolatmenetekkel ülnek a templomban, mialatt látszólag igen békésen ülnek együtt, az asztrális kisugárzások rettenetes örvényét keltik. Mert mentalitásuk a közönséges asztrális térségből származik! És az asztrális örvényeknek ebben a káoszában, a heves asztrális vihar közepette kell a munkánkat végeznünk! Értik e, milyen rendkívül végzetesek a mi polgári, művelt szokásaink? Tulajdonképpen nem vagyunk ám műveltek, hanem nagyon is neveletlenek, lényegében fütykössel hadonászó ősemberek. Divatosan öltözködünk ugyan, a helyzetekhez illő, előírt módon viselkedünk, a legjobb szándékkal színészkedünk, de mentális tisztaságnak általában nyoma sincsen. Mentális tisztességességre általában nem is törekszünk.
Ezek a dolgok sok elgondolkozásra adnak alkalmat. Itt azonban témánkkal kapcsolatban csak néhány nézetet fogunk megbeszélni. Mert most az a kérdés, hogyan lehet a mi szerkezetünket a lehető legjobban és leghamarabb elválasztani és megvédni a dialektika asztrális térségének befolyásaitól, s hogyan kerülhetünk a lehető legrövidebb úton az újasztrális térség befolyási körzetébe.
E kijelentésünknél figyeljék meg a reagálásukat.
Amikor azt mondjuk, hogy »meg kell szabadulnunk a haláltermészet asztrális térségétől, és az új élet asztrális térségével kell kapcsolatot teremtenünk«, akkor hogyan reagálnak? Szavainkat elméleti jelentőségűnek veszik e, amely hidegen hagyja Önöket, vagy pedig nagy érdeklődést kelt a probléma fejtegetése? Melegen kívánják, bensőséges vágy keletkezik e Önökben, s a legszívesebben hamarosan megvalósítanák e a kapcsolatot az új életterülettel?
Arra az álláspontra is helyezkedhetnek, hogy érdekesnek tartanak egy másik asztrális területen való tartózkodásról és következményeiről tartott beszédet, s magyarázatainkhoz úgy közelednek, mint valami tudományos vizsgálathoz. Ezzel azt bizonyítanák, hogy létállapotukban még semmi sem kezdett megváltozni.
Megmagyaráztuk, hogy az asztrális térség, aurikus lényünk mágneses pontjainak a hálója, agyunk, mentalitásunk, akaratunk, vérünk, testünk, egész életünk tökéletes egységet képez, hogy egymásra ható folyamatok sorozatának a területét képezi, amelyek fogaskerekekként működnek együtt egy szervezetben. Ezért egyáltalán nem egyszerű dolog egy ilyen szervezetbe bejutni és természetünket más irányba terelni.
Ha az új asztrális térbe való belépés, és ebben a nagyszerű, isteni asztrális életben való részvétel a legmelegebb érdeklődésüket kelti fel, ha bensőségesen vágynak arra, akkor reményteli állapotban vannak. Miért? Mert ha a meleg érdeklődés gondolata indul ki a Gnózishoz és üdvösségéhez, ha vágynak rá, hogy részesülhessenek az új asztrális térségben, s ezzel a kívánsággal akár csak a legcsekélyebb akarathatás is jár, akkor ezek a gondolat és akarattevékenységek bizonyára nem a közönséges természetállapotból magyarázhatók. Ezek akkor félreismerhetetlenül nem dialektikus befolyások. Ez akkor pompás!
Fent megmagyaráztuk, hogyan van az asztrális területhez kötve egész lényünk és annak minden tevékenysége, vagyis hogyan vagyunk mindannyian mentális életünk következtében a haláltermészet foglyai. Hogyan magyarázható akkor, hogy gondolataink és vágyakozásunk a Gnózis felé árad?!
Érzik e, hogy ez a kérdés létfontosságú? Észreveszik-e, hogy a gnosztikus életen való elgondolkodás létfontosságú? Azért fejtegetjük ezt ilyen nyomatékkal.
A Gnózissal szembeni lelkes, őszinte, meleg érdeklődés tehát nem a közönséges természetből magyarázható. Mert közönséges természetállapotunk a haláltermészet vezetése alatt áll. Honnan jönnek akkor nem dialektikus gondolataink és érzéseink? Csakis kívülről jöhettek!
Betörtek a szerkezetünkbe, a mentalitásunkat más irányba terelték. Ha az olvasó ráismer erre a helyzetre, mint a sajátjára, akkor azzal foglalkozik, hogy a tudatát a lép-máj szerkezetből a szívébe vonja fel. Mert csakis az ilyen tudat képes gnosztikus befolyásokat felvenni a szerkezetbe. A szív ekkor megnyílik a gnosztikus sugárzások számára, ezek összekeverednek a vérrel, a kis vérkeringéssel felhatolnak a főszentélybe, és furcsa befolyást gyakorolnak az Önök mentalitására, úgy, hogy az emiatt keletkező gondolataik nem felelnek meg a közönséges élet vízszintes síkjának. Így tör be a Gnózis egy ember szerkezetébe, rendszerébe, amelynek új képességet adományoz. Ez kezdetben talán csak gondolatfoszlány, amellyel egy akaratvillanás, vágyimpulzus ér minket, hogy a Gnózisban rejlő idősséget, idvességet megragadhassuk.
Ha tehát a Gnózis belénk hatol, ha olyan gondolataink keletkeznek, amelyek nem a karmából, nem a lipikából, nem az asztrális területről és éppoly kevéssé a természet véréből erednek, hanem Istentől születtek, akkor attól az órától kezdve hallgathatjuk a lélek hangját, vagy misztikusan: Isten hangját. Akkor kapcsolatban vagyunk az új asztráltérséggel, a Gnózissal, az Egyetemes Gnosztikus Lánccal.
Önmagukban találják meg annak a bizonyítékát, hogy birtokolnak e már valamit ebből. Ha igen, akkor velünk örüljenek, mert akkor az ösvény kulcsa a kezükben, a saját rendszerükben, mikrokozmoszukban van. Akkor ezzel az új képességgel például minden további nélkül leállíthatnak régi típusú gondolatmeneteket, amelyek a természeténből ütik fel a „fejüket, s gondolkodásuknak az ösvény követelményeinek megfelelő új irányt adhatnak.
Ha ezt nem tudják megtenni, akkor értelmesen felszívhatják magukba, amit mondunk, esetleg pontosan megjegyzik és tovább tudják adni, de semmi hasznuk ebből, mert semmi sem változik meg Önökben. Ezt a képességet ugyanis, bármilyen kezdetleges is még, azonnal használatba kell venniük, hogy a gondolkodásukat megtámadják vele, s új irányt adjanak neki. Ha ez sikerül, akkor az akaratukat, vágyakozásukat, a kívánságaikat is ellenőrizni tudják majd. Mert az akarást a gondolat előzi meg. Így a cselekedeteiket is ellenőrizhetik és összeegyeztethetik az életükben megjelent nagyszerű, új befolyás követelményeivel.
Mindebből az következik, hogy az önszentelésüket, az önmegszabadításukat, az egészségesséválás ösvényén való menetüket a gondolatéletükkel kell elkezdeniük. Aki ezt még nem tudja megtenni, annak várnia kell, míg a tudata a lép-máj rendszerből a szívbe vonul. Ha pedig megvan ez az új képesség, de nem használják, akkor a tanulóságuk folyamatát elrontják. Gondoljanak tehát mindenkor a Nagyok figyelmeztetésére: öt percnyi helytelen gondolkodás, rideg gondolatok, kritizálás, irigység, rosszakarat, gyűlölet stb. a tanulóságuk ösvényén végzett munkájuk eredményét megsemmisíti.
Ha az ösvényen akarnak járni, akkor sürgősen meg kell nevelniük a gondolkodásukat. Ennek az értelmi nevelésnek akarjuk a modern Szellemi Iskolában alávetni magunkat. Ez az önmegszabadítás útja. Gondolatéletünket alaposan meg kell tisztítanunk, gondolkodásunknak tökéletesen őszintévé kell válnia. Lássák be ennek a mérhetetlen jelentőségét. Így kell önforradalmunknak megkezdődnie. Aki elkezdi megtisztítani a gondolkodását, az nagy erővel összetöri a személyiségrendszer és a lipika, vagyis az asztrális térség kapcsolatát. Mert ezek a kapcsok teszik természetlényünket tulajdonképpen fajankóvá, paprikajancsivá: az asztrális térből jövő impulzusok kényszerítenek a nekik megfelelő cselekvésre. Ha pedig a belénk hatolt Gnóziserő segítségével elkezdjük a mentalitásunkat megváltoztatni, akkor megszabadítjuk magunkat ettől a végzetes befolyásolástól.
Eközben pedig a szív is egyre jobban megnyílik, a jelölt egyre erősebben elidegenedik a haláltermészettől és annak asztrális terétől, és a gnosztikus erők nagy hullámokban hatolnak be a rendszerébe, mikrokozmoszába. Emiatt az Önök új képessége óráról órára erősödik, s ezzel a nagyszerű önfeláldozással nagy sebességgel transzfigurálják az asztráltestüket. Így már a tanulóságuk legelején teljesen új kezdet előtt állnak.
Gondolkozzanak el még egyszer: Valóban megvan e bennem annak a bensőséges kívánsága, hogy a Gnózishoz közeledjek és bemenjek az új életbe? Ez a kívánság őszinte e? Ha a felelete határozott »igen«, akkor már belépett az új kezdetbe. Akkor már megkapta ezt az új képességet. Most már csak arról van szó, hogy következetesen használja is. Csak ekkor beszélhetünk sikeresen a lélek életéről az új asztrális térségben.
Megpróbáltuk megmutatni, hogy a kezdet teljesen Önöktől függ. Akkor hát térjenek rá lélekszületetten erre az új kezdetre! Mert akkor beszélhetünk valóban tovább nagy sikerrel a nagyszerű kilátásokról, amelyek az új asztrális területen várnak Önökre.
Végül még egyet kell közölnünk: ne nyugtalankodjanak olyan dialektikus álmok miatt, amelyek következtében úgy vélik, hogy az éjszaka óráiban nem vettek részt az új asztrális életben. Ezen nem kell aggódniuk. Mert csaknem minden álom az agysejtek – különösen az emlékezet központjának a – kisüléseire vezethető vissza. Ha az olvasónak erős a fantáziája, s napközben bizonyos banális dolgokon sokat tűnődött, vagyis mentálisan eleresztette a gyeplőt, akkor az agysejtjei sokféle erővel töltődnek fel. Amikor aztán a test alszik, akkor az agysejtek kisülnek és álmokat okoznak, melyek zavarosak és töredékesek, s nappali fantáziából és tépelődésekből erednek. Az is lehet, hogy nappal sok volt a dolguk, társadalmi pozíciójuk folytán sok kötelességükkel foglalkoztak, így testileg fáradtan mennek aludni. Agysejtjeik ekkor is túl vannak töltődve, alvás közben kisülnek, s ennek mellékjelenségeként álmokat közvetítenek.
Ne nyugtalankodjanak tehát túlságosan emiatt: álmaikra ne fordítsanak túl sok figyelmet, akkor sem, ha nagyon jelentősnek tűnnek. Őrizzék meg azokat a saját lényük csendjében, s így nemsokára tudni fogják, miként vélekedjenek róluk és mit várjanak tőlük.