Pentagram 1993/5 - Arany Rózsakereszt

Az 5000 és a 4000 megvendégelése

Rózsakereszt Szellemi Iskolájának erőtere a múlt és a jelen összes szellemi és misztériumiskolájának erőteréhez hasonlóan az eredeti világ erővonalaival áll kapcsolatban. Benne tömörül azonban az összes tapasztalat is, amelyet az emberek az új életterülethez vezető úton valaha is szereztek. A múlt szellemi iskoláinak minden tapasztalata bevésődött a Föld asztrális terébe, és segítségére van mindenkinek, aki ugyanazon az úton jár. A múlt szellemi iskolái ösvényeket alakítottak ki, amelyeken a jelen szellemi iskolájának tanulója könnyebben haladhat. Egy különösen hatékony ösvény az, amely írásos formában rögzítve, az evangéliumokban található. Aki például Jézus tanítványainak a tapasztalataival Márk evangéliumának kapcsán foglalkozik, az jobban meg fogja érteni a szellemi iskola munkamódszerét. És aki maga is a megszabadulás ösvényén jár egy szellemi iskola keretei között, azt Jézus tanítványainak tapasztalatai megerősítik. Emlékezetes például a szellemi iskola munkájának leírása Jézus megvendégeléseinek elbeszéléseiben.

Márk evangéliuma 6. fejezetének 34-44. sorában ezt olvassuk például: „És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani. Mikor pedig immár nagy idő vala, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idő van: Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő majorokba és falvakba vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniük. Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-e kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével. Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén hálákat ada. És megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé. És a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének. És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

Akik pedig a kenyerekből ettek mintegy ötezeren valának férfiak.”

A Szellemi Iskola, mint biztos bárka

Az elbeszélésben szereplő csónak, amelyből Jézus kiszáll, a Szellem közössége, a Szellemi Iskola, amelyben Jézus tanítványaival mintegy bárkában hajózik a mozgalmas élet tengerén. Amikor Jézus a tanítványaival elhagyja a népet – amint ezt az Evangélium gyakran ábrázolja – és hajóra száll, ez annak a képe, hogy elhagyja a nyilvánosság előtti munkát, és tanítványaival a közösség belső munkájához fordul. Hasonlóképpen a szellemi iskolák tanulói – a Rózsakereszt Szellemi Iskolájáéi is – elhagyják hétköznapjaikat és nyilvánossági munkájukat is időnként rendszeresen, hogy különleges, belső rendezvények formájában tanulóságuk munkáját véghezvigyék. Ha Jézus azonban ismét kiszáll a hajóból, amint elbeszélésünk kezdetén is, ez azt jelenti, hogy tanulóival együtt a belső munka csendjéből és összeszedettségéből ismét a hétköznapokhoz és a nyilvánossághoz fordul. Így zajlik egy szellemi iskola tanulójának a munkája, de az egész csoporté is, váltakozva: a tanulók közösségének belső munkája – és hétköznapi munka, a nyilvánosság előtti munka, amelynél a belső munkában felvett erőket a többiek számára átalakítják. A többiek számára felvett erők átalakítását írják le az evangéliumi elbeszélések az 5000 és a később következő 4000 megvendégelésében.

Megvendégelés a belső erővel

Mi történik ezeknél a megvendégeléseknél, hogyan zajlanak és mi a céljuk? Mindezekre a kérdésekre választ ad az evangélium. Három síkot kell itt megkülönböztetnünk. Itt vannak először az éhezők, a nép, „akiknek nincsen pásztoruk”. Másodszor Jézus tanítványai, akik a kenyeret és a halat osztják. Harmadszor Jézus maga, aki tanítványaitól azt a kevés kenyeret és halat kéri, amennyiük van. Megáldja a kenyeret és a halat, megtöri a kenyeret – és ezáltal lehetővé válik a végtelen szaporítás.

Nézzük először a népet. Ez az összes éhező lélek, amelyik nem tartozik egy szellemi iskolához, de a szellemi iskola erői által kell, hogy megelégíttessenek. Emberek milliói vannak a világon, akik a világot puszta helyként érzékelik, ismereteket és erőt keresnek, amely életüknek értelmet adna. Követik Jézust a szellem és az igazság megtestesülését. Késő lett számukra, fejlődésük végére értek. Jézus megszánta őket – vagyis a Szellem, az élet szerzete felismeri ínségüket, és szeretné megelégíteni őket. A földi világban dolgozó szellemi iskoláknak az a feladatuk, hogy ezt a megelégítést elvégezzék. Ez csak az által történhet, hogy a tanulók közvetlenül a nyilvánosságban és mindenkori környezetükben felszabadítják szellemi iskolájuk erőit. Talán meghallgatnak egy előadást vagy elolvasnak egy könyvet, amely a Szellem Egyetemes Tanát tartalmazza, vagy egyszerűen egy tanuló hívja fel magára a figyelmet, aki a nagy nyugtalanságban békét és erőt sugároz ki. Ehhez nem szükséges azonban feltétlenül közvetlen kapcsolat. Emberek millióit érintheti meg öntudatlanul és közvetetten egy szellemi iskola erőtere, például a Rózsakereszt Szellemi Iskolájáé, és ezáltal segítséghez juthatnak. Lehetséges, hogy egy ember valahol a nagyvilágban azon fáradozik, hogy ne a megszokott sodrás vigye magával, és van valami sejtése a halhatatlanságról.

Egyszerre csak, nem is tudja honnan, erő és remény tölti el, vagy pedig az a bizonyosság, hogy létezik a Szellem világa, és hogy ő is odatart. Lehet, hogy ez egy szellemi iskola erőterének a hatása, amelynek erői szerteáradnak a világban, és mindenkit megelégítenek, aki fogékony rá.

Múlhatatlan eledel az új lélek számára

Melyek azok az eledelek, amelyeket az embernek meg kell kapnia? Kenyér és hal: Ez az Univerzális Tan és annak ereje. A kenyér az Egyetemes Tan, amely az ember ősemlékezését megérinti, és csillapítja az igazság utáni vágyát. És a hal, az Egyetemes Tan ereje. Mert ha ezt megérti valaki, akkor változásokat hoz az életében, és elvezeti a megszabadulás útjára. Az evangéliumi elbeszélésben öt kenyérről van szó: Ezek az igazság asztrális áramlatai, amelyek az ötszörös lélekalakhoz, a Pentagramhoz fordulnak. A halak az önmagát feláldozó lélek jelképei, melynek áldozata révén a Szellemben való legyőzés lehetségessé válik. Két halról van szó. Mert az emberi főben a gondolkodás és az akarat két területe egymáshoz van rendelve. Ezért például a Halak állatövi jegy is két halat tartalmaz.

Az egyik hal a gondolkodás dinamikus tápláléka: Az ember ráébred lélekáldozata feladatára a világban. A másik hal az akarat dinamikus tápláléka: Az ember a lélekáldozat ezen feladatát erőteljesen végzi el.

Térjünk vissza Jézus tanítványaihoz. Ők az akkori szellemi iskola tanulói. És minden, amit ők megélnek, jellemző egy modern szellemi iskola, például a Rózsakereszt Iskolájának tanulóira is. Jézus, a Szellem megtestesülése, így szól hozzájuk: Adjatok ti enni nekik. Ekkor megkérdezik: Vegyünk kétszáz dénárért kenyeret? A földi világban is van eledel a lelkek számára. Ez azonban az az eledel, amit „venni” lehet, nem pedig múlhatatlan eledel. Ezek a földi értelem alkotásai, például tudomány és ezoterika, a földi érzelmek termékei például természetvallásos tapasztalatok és a művészet alkotásai, amelyek kellemesebbé akarják tenni az ember életét. Jézus azonban így szól tanítványaihoz: Adjatok ti enni nekik. Birtokukban van ugyanis a múlhatatlan eledel, ami nem túl sok, azonban a Szellemi Iskola minden tanulója, legyen rövidebb vagy hosszabb ideje tanuló, nyert már egy kis betekintést az Egyetemes Tanba, és a Gnózis valamennyicske ereje már kering benne. A Rózsakereszt Szellemi Iskolájának minden tanulójában él az igazság fénye és ereje – talán még nem elég erősen, de valamelyest eleven.

Öt kenyerük és két haluk van. Van eledelük az ötszörös lélek számára és új gondolkodásuk és akaratuk erejével, a két hallal át tudják ezt alakítani. Bár kevésük van – ezt a keveset azonban környezetük és főleg a milliók táplálása számára kell fordítaniuk, akik tudtuk nélkül is kapcsolatban vannak a Szellemi Iskola erőterével.

Ilyen keveset olyan sok számára?

Elég ez a kevés a millióknak, akiket táplálni kell? Elegendő lesz, ha átadjuk Jézusnak, a Szellemnek használatra és szétosztásra. A tanulóknak nem szabad azt hinniük, hogy a fény bennük növekedett erejét saját elképzeléseik és szándékaik szerint alkalmazhatják. Ha ezt tennék, akkor a fény erői gyorsan felhígulnának és erejüket vesztenék. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tanulók új erőiket teljesen a Szellem rendjére hangolják, és bízzák rá, hogyan akarja használatba venni ezeket az erőket. Tapasztalataikat és képességeiket átadják az Élet Szerzetének abban a bizalomban, hogy az Élet Szerzete dolgozni fog vele. Ők, a tanulók csak eszközök. Ha a tanuló tehát lélekfényerejét nem saját elképzelése szerint akarja alkalmazni, hanem átadja a Szellemnek, a Szellem áldását hívja fel általa. Ezenfelül a tanuló munkája során lélekfényerejét „megtörik”, ahogy Jézus is megtörte a kenyeret. A Szellem alapsugara csak általánosságban hívja az embereket. Ha azonban a Szellemet meg is kell érteniük és fel is kell venniük, hogy alakítóan hasson bennük, úgy az alapsugarat is „fel kell osztani”, például ki kell vonni belőle egy tant, amely a gondolkodással felfogható.

A kiapadhatatlan forrásból meríteni

Jan van Rijckenborgh úr és Catharose de Petri asszony, a Rózsakereszt Szellemi Iskolájának megalapítói, a Szellem alapsugarát képekbe és fogalmakba öltöztették és transzmutálták, hogy az éhező emberek megérthessék, felvehessék, és dolgozhassanak vele. Azonban rá voltak arra utalva, hogy voltak tanulók, akik az Élet Szerzetének, amelynek küldöttei voltak, lélekerejüket rendelkezésre bocsátották.

Csak így válhatott áldottá ez az erő, csak így sokszorozodhatott meg. Ha azonban Jézus vagy az Élet Szerzetének küldöttei az eredeti kenyeret megtörték és megáldották, a többi már a tanulón múlik. Fel kell venniük ezt az áldott és transzmutált valóságot és erőt, meg kell érteniük és tovább kell adniuk. Ők azok, akiknek az éhező lelkeket táplálniuk kell. És minden tanuló, aki így működött, tudja, hogy nem lesz szegényebb általa. Éppen ellenkezőleg: Minél több eledelt szétoszt, annál több belátás és erő növekedik benne, és annál több belátás és erő reakció jön feléje azoktól az emberektől, akik fogékonyak a Szellemre, amely lényén sugárzik át. A Gnózis, a Szellem igazsága és ereje kimeríthetetlen. És ezért nem fogy ki Jézus tanítványainak a kenyere és a hala, hanem még meg is szaporodik, és az elfogyasztott eledel után a tanulók még tizenkét kosár maradékot is összegyűjtenek, így megy végbe tehát a nagy keringés. A tanulók fényt és erőt kapnak a Gnózistól, és ezt átalakítják. Mint kenyeret és halat, mint lélekfényerőt ezeket újra a Gnózis rendelkezésére bocsátják. A Gnózis megáldja és „megtöri” őket. És a válasz a hála és az új belátás hullámaként árad a tanulókhoz és a fényhez magához.

Mindenki a saját képességei szerint reagál

Márk hasonlóan tudósít a 4000 megvendégeléséről, ahol a tanítványoknak 7 kenyerük van, és hét kosár a maradék is. Az ötös a lélek száma. Az 5000 az a számtalan, akiket a lélek szerint meg lehet vendégelni. A 4-es a test száma. És a 4000 az összes ember, akiket test szerint is múlhatatlan kenyérrel és hallal táplálnak. Mert a lélek minden, új erővel történő megvendégelése a test új erőkkel történő megvendégelését teszi szükségessé. Mert a lélek minden változása a test változását is hozza magával. Jézus az éhezőket százas és ötvenes csoportokban ülteti le a zöld fűbe. A százas csoporton azt az embertípust érti, amely közvetlenül a tudatával a szellemszikrából reagál a Gnózis impulzusára, az ötvenes csoporton mindazokat, akiknek először egy új lelket kell felépíteniük, hogy ezen új lélek segítségével válaszolni tudjanak a Szellemre. Azt is mondhatnánk, az egyiknél közvetlenül megnyílik a szellemszikra, és vibrálni kezd, a másiknál először a legmagasabb földi lélekerőket érintik meg az érzés és a gondolkodás után, és a Szellemi Nap sugaraiban bontakoznak ki, amíg elérnek egy pontot, ahol a Szellem közölheti magát velük. Ebben az értelemben beszéltek a régi gnosztikusok pneumatikusokról és pszichikusokról. Milyen célja van hát ennek a nagy erőkeringésnek, amelyben a Szellemi Iskola tanulói a közvetítők. A cél nemcsak az éhezők megvendégelése, hanem a tanulók ezen munkájának a célja még abban is áll, hogy a Gnózis, a Szellem fénye és ereje tudatossá kell, hogy váljon bennük. Márk evangéliumában néhány sorral arrébb (8, 17-21) Jézus megkérdezi tanítványait: Még mindig nem értitek? Megkeményítettétek a szíveteket? Van szemetek, de nem láttok, van fületek, de nem hallotok És nem emlékeztek, amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezer számára, hány kosár maradék lett? Így szólnak hozzá: tizenkettő. És amikor a hetet a négyezer számára törtem meg, hány kosár lett a maradék? És mondák néki: hét. És akkor így szólott hozzájuk: Hát még mindig nem értitek?

Mit kell a tanulóknak megérteniük?

A Szellem erejét és rendjét tudatosan meg kell tapasztalniuk. A Rózsakereszt Szellemi Iskolájában ez a tanulóság célja: Nem csak erőket levenni és szétosztani, a Tant nem csak ésszel felfogni és a szívvel hinni benne, hanem a Szellemet alkémiai menyegzőjében a lélekkel tudatosan meg kell tapasztalni. Ez a tudatossá válás nem a sok olvasás által történik meg. Ezt akarattal nem lehet elvégezni, ez a többi lélek érdekében végzett szolgálatban, az önfeledt munkában jöhet létre. És minél intenzívebbé válik a keringésük, annál hamarabb tudatosulnak. Jézus megkérdezi: Tudatossá váltatok munkátokban a Szellem felépítésében és erejében? Amikor az 5000-et megvendégeltétek hány kosár kenyeret gyűjtöttetek? 12-őt, hangzik a válasz. Az 5000 a lélekemberiség, az emberiség éhező lelkeinek a száma. És ha ezen a szinten dolgozik valaki, akkor a szolgáló számára tudatossá válik a tizenkétszeres új állatövi kör, ez a Szellem tizenkét tulajdonsága. És Jézus tovább kérdez: Amikor a 4000-et megvendégeltétek, hány kosár kenyeret gyűjtöttetek? 7-et, hangzik a válasz. A 4000 az emberiség megújult testének a száma, az új négyszeres személyiségé. Ha a tanuló az Egyetemes Tan erejének átadása révén lehetővé teszi a lélekemberiség testének transzmutációját, akkor tudatára ébred a Szellem hétszeres erejének a Hétszellemnek.

Ha a tanuló útja során, megtapasztalja ezeket saját lényében és életében, megerősíti ezzel a Szellemi Iskola erőterét, amelyhez tartozik, és az Élet Szerzete egész Egyetemes Láncának erőterét. Észreveszi, mennyire hasonlítanak saját tapasztalatai azokhoz a tapasztalatokhoz, amelyet más idők, pl. Jézus korának tanulói tettek, és megerősödik általa. Ugyanakkor megerősít minden tanulót, aki valamely szellemi iskolában őt követve akarja járni ezt az utat.

Az ember és a csakrák megfordulása

Tudjuk, hogy az élet csak anyagcserefolyamatok és energiaátalakítás révén lehetséges. Folyamatosan erőket veszünk föl, és úgy élünk, hogy átalakítjuk őket. Az apokrif Tamás evangélium 22. szakasza magyarázza meg, milyennek kellene lenni az életünknek, hogy újra az isteni anyagcserében működjék: „Jézus így szólt hozzájuk: ha a kettőt eggyé teszitek, a külsőt belsővé, és amint fent úgy lent, és a férfi egy lesz a nővel úgy, hogy a férfi nem férfi, és a nő nem nő – ha a szemet egy másik szemre cserélitek, és a kezet egy másik kézre, a lábat másik lábra, a képet másik képre – akkor mentek be a Birodalomba.”¹

A kozmikus energiák felvétele a csakrákon keresztül történik. A csakra szó az óindiai szanszkritből ered, jelentése kerék. Ezek különböző nagyságú és színű „kerekek”, amelyek állandó köröző mozgást végeznek, és a természethez kötött embernél – belülről kifelé nézve – téridőbeni értelemben az óramutató járásával egyezően forognak. Az egyes csakrák szorosan összefüggnek a gerincvelővel, a kígyó tűz székhelyével. Az Egyetemes Tan a kígyótűzben gyökerező kürtformájú alakzatnak mondja őket, s örvénylő felszínük az asztrál- és étertestbe ér. A csakrák által felvett energiákat többek között az ember egész testrendszerében szétosztják az idegpályák és mirigyek segítségével. Az ember négyszeres személyisége így van befogva a múlandó természet kozmikus erőháztartásába.

Az eredeti csakrák

Amint a számunkra is érzékelhető naprendszer egy elektromágneses sugárzási teret képez, amely „a jó és rossz ismerete fájának” két pólusából, a fény és árnyék, élet és halál, stb., folytonos váltakozása életterületéből keletkezett, létezik az „élet fájának” elektromágneses mezeje is, amely szintúgy egy kétpólusú kölcsönhatáson alapul. Mindkét pólus, amelyekből ez a megnyilvánulási tér keletkezett, mégis egészen más jellegű. Az egyik pólus az isteni szellem, a másik az isteni lélek. A makrokozmikus Földön először a Szellem nyilvánul meg, amely hétszeresen összetett, és az ősanyaghoz kapcsolódik. Ezen érintés által hívnak életre egy mikrokozmikus lényvalóságot, a lelket. A hétszeres magerő révén a mikrokozmoszban hét spirálformájú erőközpont keletkezik, amelyek ősanyagi területről magukhoz vonzzák a tiszta asztrál- és étererőket, amelyekből a mennyei ember „teste” építkezik. Ha megkíséreljük ezt elképzelni, akkor a tiszta ősanyag terében megnyilvánuló hét forgó csakrát látunk. E mikrokozmikus tér közepén található a „kígyóbot”, amelynek tetején a szellem-lélek-tudat háromszorosan megnyilvánul. Itt a merkúrbotra gondolunk, amelyben az ember három nézete, mint a szellem, lélek és test egymás után megnyilvánul a fő-, szív- és medenceszentélyben. E három nézeten keresztül áramlik a kígyótűzön át a tudatközeg lefelé, majd újra fölfelé. Mindent, amit éltető erőként a kozmikus tiszta asztrál- és éterterületről a szellem-Iélek-tudaton keresztül vesz föl, a csakrák spirálformájú hatása viszi szét és alakítja át a testben és a „vérben”. Eredeti állapotában a vér nem az az anyagi piros folyadék, amit mi ismerünk. Éteri közeg, amely az eredeti test minden nézetét áthatja és táplálja. A mágneses be- és kilégzési folyamat teljesen harmonikusan zajlik, tehát nem énközpontúan, hanem a teremtés mindenségének szolgálatában. Az energia szikrája sem megy veszendőbe, mindent a nagy alkotási terv érdekében alkalmaznak, amint ez a Logosz által a megnyilvánulási tér minden atomjába bele van vésve. Így töltődik fel az isteni ötlet élettel, és valósul meg az élet fája két nézete, a szellem és a lélek kölcsönhatása által.

A mai állapot

Ahogy az Egyetemes Tan és szent írások közlik, az emberi lények egy része elszakadt az ősötlettől és öntörvényű fejlődésbe kezdett. A bukott lények anyagcserefolyamatai ezáltal kényszerűen az isteni világmindenség fejlődésmenetével ellentétes mozgásba kerültek. A csakrák, amelyek eredetileg a tiszta isteni erőket – „Krisztus tüzét” – vették föl energiaközpontokként, majd átalakították a négy szent éterré, ellenkezőleg kezdtek forogni, és a rezgés tekintetében sokkal alacsonyabb étereket vették föl a halandó természetből, hogy általuk a rendszert éltessék. Az ember lángra lobbant „Lucifer Tüzében”, aminek a mai napig foglya.

A megfordulás útja

Amikor Bunam rabbi azt mondja: „Az embernek nem a bűnei a nagy bűnök, amit elkövet – a kísértés hatalmas, ereje pedig csekély. Az ember nagy bűne, hogy minden pillanatban képes a megfordulásra és nem teszi”. Ebben nem csak az ember mind tovább folytatódó elkorcsosulásának fájdalmas ismerete rejlik, hanem az a reményteli tudás, hogy ezt a megfordulást bármikor el lehet kezdeni. Ehhez meg kell tanulnunk, hogy életünket a halhatatlan lélekelv szemszögéből nézzük. Ha ennek az elemnek a belső csendjére irányulunk, egyre jobban el tudunk szakadni a mindennapok sokszorosan értelmetlen mozgatottságától, és magunkat újra összekötjük a lelkünkkel, a szív rózsájával. Ezáltal beköszönt a csakrarendszerben az az energetikai nyugalom, amely lényünk célul tűzött transzfigurációjának alapfeltétele. A megfordulás valóban megváltó útjáról csak akkor beszélhetünk, ha egy teljesen új anyagcsere-éterasszimilációs folyamat, vagyis a csakraforgás megfordulása kifejlődik. Az isteni szikra, a bennünk elsüllyedt szó újraélesztése lehetővé válik a misztériumiskolán belül, sikerül a csakrák évezredek óta tartó forgását a haláltermészetben megállítani, majd végül megszabadító módon az óramutató járásával ellentétesen újra mozgásba hozni.²

A folyamat

Az okkultizmusban és a különböző jógarendszerekben a gyökércsakrára irányítják a legnagyobb figyelmet, amely a gerincoszlop legalján fekszik és kapcsolatban van a medenceszentéllyel, ahol, ahogy a keleti írások mondják, az öreg „kundalini” kígyó rejlik feltekeredve. Különböző technikák és gyakorlatok segítségével megkísérlik ezt a tudattalan forrású iszonyú hatalmat és erőt megnyitni, és a kundalinit a gerincvelőcsatorna mentén fölfelé vezetni a fejbe, hogy a személyiségben mindenhatóságot, mindentudást és folytonos tudatot ébresszenek. Nagyon sajnálatos, éppen napjainkban is, amikor a keresőket elárasztják az efféle gyakorlatokkal, és csak ritkán hívják fel a figyelmet arra, hogy ezek a kísérletek a legsúlyosabb egészségkárosodásokhoz vezethetnek, beleértve a tébolyt és a halált is. Gnosztikus szempontból ezek a gyakorlatok teljes kötődést hoznak a dialektikus haláltermészetünk túlvilági erőivel.

A gnosztikus út más út tehát. A szellemszikraatom felébresztésével felszabadul a „szív kundalinije”. Ez a gnosztikus fényerő fölfelé áramlik a főszentélybe, ha a tanulónak a vágy és a belső nyughatatlanság által sikerül ennek feltételeit megteremteni, és a homlokcsont mögötti nyílt térben összpontosul. Kitartó törekvéssel onnan a rózsaerő tovább mehet az agyalapi mirigyhez. Hatalmas előkészítő és átalakító folyamatok veszik kezdetüket itt a homlokcsakrában: a megszabadító belátás, az új gondolkodás és az új akarattevékenység megszületik. További útján a szív kundalinije a nervus sympathicus jobboldali vezetékén át lefelé áramlik és ezen az ösvényen tisztító és átalakító módon befolyásolja az összes többi csakrát, valamint a velük összefüggésben lévő belső elválasztású mirigyeket. A rózsaerő először a gégefővel és a pajzsmiriggyel kapcsolatban lévő gégecsakrát éri el. A kundalinitűz itt az anyagcsere és minden vele összefüggő funkciójára hat, és a gégefőn keresztül közvetlenül az emberi nyelvre megújító és egyre inkább a teremtési tervnek megfelelő módon. Ezután következik a szívcsakra megérintése. Ez a hátgerinc kígyótüzében található és onnan sugárzik a szívszentélyen, a tímuszmirigyen és a sternumon (mellcsonton) át kifelé. A tanuló mély üdvrevágyása által megszületik a szív tisztasága, a valódi emberszeretet és irgalmasság. Ekkor a gnosztikus fényáram egyre erősebben képes hatni a sternumon át a jelöltre. A lépcsakra székhelye a gerinc mentén a napfonat magasságában van. Befolyásolja ezt a központi idegcsomópontot, valamint a lép-máj-rendszert, a gyomrot és a hasnyálmirigyet. A köldökcsakra körülbelül a keresztcsont magasságában található a kígyótűzcsatornában, kisugárzási területe a köldök alatti rész, elől pedig a medenceszentély. A nemi szervek belső elválasztását (ivarmirigyek) befolyásolja, valamint a legalsó csakrával együtt az összes vele kapcsolatban lévő tevékenységeket. Ha a rózsaerő ezt a csakrát is meghódítja, akkor eljut a gerincoszlop aljához, a gyökércsakrához. A neki alárendelt belső elválasztású mirigyek a mellékvesék, amelyek elemi testi funkciók sokaságát irányítják. A rendszer legalsó pontján található a medenceszentély a „feltekeredettel”, ahogy a kundalini kígyót a szanszkritben nevezik. A medenceszentélyt az itt vázolt úton nem az én-akarat nyitja meg, hanem maga a gnosztikus szereteterő hatol be és veszi föl a harcot az összetekeredett karma ellen. Ha a tanuló eközben tökéletes önátadásban kitart a Krisztusfényben, mindent legyőzhet, ami ott – a tudatalattijában – még mint földhözkötő energia tárolódik. Valódi megszabadulásról csak akkor beszélhetünk, ha a karmikus múlthoz és a természet-eonokhoz láncoló minden kötelék egyértelműen megszakad. Ezt az utolsó, mindent eldöntő küzdelmet a Szentírás Jézus háromszori megkísértésével a pusztában ábrázolja. Gondolunk itt a számtalan szent ábrázolásra is, amelyekben például „Szűz Mária” – a tiszta lélek – lábával tapossa a kígyót, vagy a hős – a misztériumok jelöltje – kardjával megöli a hatalmas kígyót vagy sárkányt, hogy megmentse a fogoly hercegnőt vagy a csodálatos kincset.

A megkoronázás

Ha ez a harc, ez a szent háború jó véget ér bennünk, vagyis a kundalini kígyója legyőzetik, új lélekerő, a szív kundalinije szökken fölfelé mélypontjából, a sírból, a medenceszentélyben. Nyitva a kapu, mindkét szimpatikusz vezeték újra pozitívan kapcsolódik egymáshoz, és a gnosztikus áram a nervus sympathicus baloldali vezetékén át nyomul fölfelé, miközben az előbb említett összes csakrát lélekébresztő és megváltoztató módon befolyásolja. A rózsaerő most ismét eléri legfelső kindulópontját, a negyedik agyüreget, és a gnosztikus fény ragyog a homlok közepén, a harmadik szem, amelyet jelképesen a mesék egyszarvújának szarvában, valamint az egyiptomi beavatottak homlokán a kígyófejjel ábrázolnak.

Ekkor a gnosztikus tűz áttör a legmagasabb csakrához, a koronacsakrához, főcsakrához vagy fejtetőcsakrához, amely közvetlen kapcsolatban van a tobozmiriggyel.

Ezt a legszellemibb, fölfelé grálkehelyként nyitott csakrát Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzőjének magyarázata Olimposz tornya legfelsőbb emeletének nevezi, ahol megvalósul a szellem és a lélek királyi menyegzője. A keresztény rejtélyek jelöltjében itt ér véget a fény megszabadító körbeáramlása, itt nyeri el megkoronázását, amelyet az evangéliumban a „hegyen való megdicsőülésnek” neveznek. Megkoronázás ez szószerinti értelemben, mert a papkirály-ember megújult főszentélye csodálatos aranyban sugárzik, az újonnan keletkezett gondolattest kisugárzását a kereszténység dicsfénynek, glóriának ábrázolja.³

A Biblia az „élet koronájáról” és az „üdvösség sisakjáról” beszél. A pineális tűzkör ezen különleges erőterének földi utánzása is fellelhető: az uralkodók arany koronájában, a püspöki süveg lángformájú kicsúcsosodásában vagy az indián törzsfőnökök pompás tolldíszében, mind a méltóság és a hatalom státuszszimbólumai.

Az új test

Az új életvitel által lehetségessé vált fejlődés egy transzfigurációs folyamathoz vezet, s ezáltal új test keletkezik. Olyan test ez, amely szent éterekből épült föl, amelyek az isteni természetrendből származnak. Egy darabig a régi testtel együtt hat, amíg erre szükség van. A két szimpatikusvezeték, a gerincvelőtől jobbra lévő „hímnemű”, impulzusadó és alkotó tényező, valamint a baloldali „nőnemű”, reagáló és megnyilvánító tényező csak lassan nő össze. Pingala és Ida, ahogy a szanszkritban nevezik, egyesül, így válik eggyé az emberben a hímnemű és a nőnemű elv, hogy végül, ha a régi kígyótűz – Lucifer – a tanuló kitartó endúrájában a gerincvelőcsatornában kialszik, tökéletes háromsággá olvadjon össze. Ekkor éghet újra a megújulás tüze Krisztus, az egész kígyótűzrendszerben, a merkúrbotban és bevégezheti transzfigurisztikus feladatát egészen az anyagtestig. Az anyag átalakul, tökéletes szellem-lélek-test keletkezik. Így lép a szem helyébe egy új szem, a kéz helyébe új kéz, a régi, bukott ember helyébe az új, feltámadt Krisztusember képe.

A mikrokozmosz ezen hatalmas történése minden tanulóban végbemehet, aki életvezetésében tudatosan a léleknövekedésre hangolódik. Türelem és állhatatosság, viszálymentesség, a nyugalom és mozgás helyes mértéke, valamint a napi fáradozás sok apró lépése erősíti meg a jelöltben a bibliai szót, hogy, ha egy lépést teszünk feléje, ő kettőt jön felénk. A Szellemi Iskola erőterében minden szükséges segítség és erőimpulzus rendelkezésre áll a szellemi növekedéshez, és csak arra vár, hogy használatba vegyük.

—

¹ Apokrif evangéliumok Nag Hammadiból

² Az egyiptomi ősgnózis 4. kötet, J.v.Rijckenborgh, 66-70 oldal (2. átdolgozott német kiadás, 1985.)

³ Közelebbit l. Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzője 2. rész, 24-32. fejezet

Bátor emberek

Így szól a lélek a tanulóhoz: Fogd a seprűt, és takaríts ki mindent… mert a világosságnak emberszívekre, -fejekre és -kezekre van szüksége, méghozzá üresekre, hogy fényével megtölthesse és Isten templomává tehesse őket, hívogató és mentő templommá.

Egy Szellemi Iskolában nem a különlegesen fejlett intellektusú, érzelgős és kenetteljes emberek kellenek. Egy Szellemi Iskolának józan gondolkodású és tevékeny tanulókra van szüksége, bátor emberekre, akik merik az ösvény minden fokának következményeit teljesen elfogadni és magukévá tenni. Megtört szívű emberek ők, akik szenvednek a világ és önmaguk igaztalansága miatt. Szívükben él a vágy az irgalmasság, a szeretet, a béke és az igazságosság iránt, azonban fájdalommal kell felismerniük, hogy nem képesek ezen erények megvalósítására. E felismerés alapján vágynak a lényükben jelenleg teljesen hiányzó Szellemre.

Önmegváltoztatás és felelősség

A fenti felismerésben élő emberek egész életüket az ösvény következetes bejárására teszik fel. Nem riadnak vissza attól, hogy az ösvény követelményeit mindennapi életükben is érvényre juttassák. Ez azt jelenti, hogy mindent elhagyunk, ami a Szellemtől elválaszt, és mindent megteszünk, ami vele egyesít. Ehhez bizony bátorság kell, olyan bátorság, amely messze meghaladja a szokványosat. A tanuló gyakran látszólag magára marad ebben a folyamatban, s ez időnként elkedvetlenítheti.

A tanács sem mindig jelent segítséget, néha jobban gátol és akadályoz, ha nem az Egyetemes Tan alapján nyugszik. Valójában senki sem tudja másnak megmondani, mi a jó és mi a helytelen, mivel senkinek sincsen igazi betekintése a másik életébe. Az egyetlen szükséges az isteni világ törvényszerűségeinek a felismerése és megvalósítása, amelyre a tanuló a Gnózis fényében és erejében válik képessé. Ha hallgat a Gnózis hangjára, nincsen szükség külső tanácsadóra, önmagában találja meg a megoldást. Itt a bátorság abban áll, hogy valóban hallgasson a saját bensőjére, minden külső hangot figyelmen kívül hagyva. Majd az így nyert felismerést életében megvalósítja. A Szellemi Iskolában a tanulók összeköttetésben vannak a Gnózis erejével, mely megérinti a szívüket és a fejüket, megváltoztatja a tudatukat, erősíti a belátásukat és az üdvrevágyást, majd a megszabadító cselekedethez vezeti őket.

A valóban vágyakozó szív képes a felismerésre

Amíg a tanuló még bizonytalan és kutatása elején tart, természetszerűen sok kérdés merül föl benne. Meg kell kísérelnie csak arra a hangra hallgatni, amelyik az igaz életről beszél és tanúskodik. A valóban vágyakozó szív képes ennek a felismerésére. Olyan dolgokkal lépünk kapcsolatba, amelyeket látunk és hallunk. Ha azonban a lélek megszabadulását akarjuk, akkor azokkal a dolgokkal és emberekkel kellene foglalkoznunk, akik a lélek-megszabadulásra irányulnak.

Ami az új lélekről tanúskodik, az megszabadító szempontokat és impulzusokat tartalmaz, és megszabadítólag hat. Ami még önmagára irányuló, az nem megszabadító, hanem megragadó és megkötő. Az okos tanuló arra törekszik tehát, hogy csak a megszabaduláshoz vezető hangokra hallgasson.

Ez a tűz mindenkit megérint

Egy Szellemi Iskolában az isteni tűz ég, amely „megégeti” a tanulót, akár akarja, akár nem. A tanuló bátorsága tehát abban áll, hogy valóban kitegye magát ennek a tűznek, ne futamodjék meg rögtön az első érintésnél, és az abból fakadó következményektől. Krisztus az emberek feltámadására vagy kárhozatára jött. Ha megéget bennünket az isteni tűz, akkor az feltámadáshoz vezet. A tanuló feléget magában mindent, ami az új lélek ébredésének útjában áll. Közben szenved is talán, de bátor és kitart. Ha ezt teszi, eléje siet az isteni fény.

Mit kell tehát tennie?

Ha elcsitítja énjét, akkor nem támad többé környezetére, hanem önmagában keresi a hibát. Ehhez bátorság kell, önmagunk számbavétele és felismerése. Belátja hibáját, és kiszolgáltatja magát az isteni szeretetnek, különösebb feltűnés nélkül, csendben és türelmesen. Embertársaira nem neheztel, és a történteket rögtön elfelejti. Nem futamodik meg, hanem kitart, mégpedig abban a tudatban, hogy az istenszeretet és Istennel való kapcsolata átsegíti minden nehézségen. Felismeri az eredendő bűnt, Istentől való elválasztottságát, és végképp elhatározza, hogy ezt megszünteti. Mert nincs bátrabb tett az életben, minthogy ezt megtegye. Ha egy tanuló végérvényesen elhatározza magát erre, akkor nem adja fel többé, hanem újra és újra elölről kezdi. Ha elesik ismét felkel. Ha elszáll a bátorsága, megint erőre kap, mert szeme előtt szüntelenül a lélekmegszabadítás célja lebeg. Kéri a megváltást, szünet nélkül, rendíthetetlenül halad az ösvényen, minden akadályoztatás ellenére, így a Szellem ereje, amely a tanulóban lakozik végül megváltja őt. Ez a megszabadulás nem egy pillanat műve. Ez egy folyamat, ehhez idő kell.

A tanuló gyakran előrehaladottabbnak véli magát, mint amilyen. Gyakran érzi úgy, hogy már nagyon fejlődött. Úgy hiszi, hogy alapvetően megváltozott. Itt is megvesztegethetetlen becsületességre és nagy bátorságra van szüksége, hogy belássa, hol is tart valójában. Megjátssza-e az én az énelhalást vagy valóban kialszik-e belül, mint amikor a láng nem kap oxigént. Az ember csak akkor érti meg János szavait, ha énjének kioltásával valóban egyetért és véghez is viszi: „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”.

Honnan tudja a tanuló, hogy a másik növekedik benne vagy a saját énje? Ha minden tettét az isteni fénybe helyezi, és az Atyához emelkedik, akkor csalhatatlan választ kap a fényből. Aki felismerte a fény követelményeit és életében megvalósította, az megváltozott. Szíve az élet minden vihara ellenére elcsendesült, Istenben rejtőzik. Megszabadult az aggodalomtól, a gondtól és a félelemtől. Nem remél semmit, nem vágyik semmire, nem akar semmit. Gondolatai, érzéséi és akarása megújult: a Gnózis szolgálatában áll. Legyőzte önmagát, elérte tanulósága célját. Nagy szeretetben találkozik a többi emberrel és bátorságra ébreszti őket: bátorítja őket, hogy Isten útját járják. „…mert Isten nem hagyja el kezeinek alkotását.”

A griff

Rejtélyes lényeink közül ebben a számban a griffet szeretnénk bemutatni. Legendái fölbukkannak a régi Indiában, Szíriában, Perzsiában, Babilóniában és Egyiptomban is. Amíg csak ember él, beszélni fognak róla. Hazája állítólag északon Hiperborea hegyvidéke, de a Góbi sivatag is. Teste a sas és az oroszlán alakját egyesíti. Megtestesíti a levegő és az állatok királyát egyaránt. Minden elbeszélésben az aranykincs, a fény, a Nap őrzőjének nevezik. De ő a küszöb őre is és az örökkévalóság hírnöke. Az észak-németországi Bad Münderben a Van Rijckenborgh templom előtt bronz griff-szobor áll. A nagymester templomának fényét vigyázza, melynek jelképe a sas.

Meyer nagylexikonjában a következőt találjuk róla: „A griff a görögöknél meseállat oroszlán testtel, szárnyakkal és sasfejjel. Aristeas ’Arimaspeia’ című költeményében megírja, hogy fent északon Hiperborea hegyei között őrzi a kincsesbányát az Arimaspik ellen. Ktesias szerint pedig Indiában aranyat bányászik a hegyekből, és abból építi fészkét. Ábrázolása megtalálható számos őskeleti eredetű emlékművön, különösen Babilóniaiakon és észak-Szíriaiakon. Az ógörög művészethez hasonlóan itt is az isteni hatalom jelképeként, az isteni őrzőjeként jelenik meg. A későbbi görög kultúra Apolló, Artemis, Nemesis és Dionüsos különleges ismertetőjelévé tette. Hans Schöpf ’Meseállatok’ című munkájában részletesen ír róla: „Ez a legendás madár a mondák és a mesék varázslatos lénye.”

Képes a kocsit a levegőben húzni, őrzi az aranykincset, és akinek birtokában van a farkatolla, az varázsolni is tud. A régi ábrázolások a sas és az oroszlán keveredésének mutatják. Feje, mellső lábai és a szárnya a sasé, törzse, hátsó lábai és farka pedig az oroszlántól való. Különös sajátossága hegyes, felfelé álló füle, amely sem nem a sasé, sem nem az oroszláné. Ez a babilóniai Tiamatsárkány emlősre jellemző hegyes, csúcsos, füle. Ha a meglevő griffábrázolásokat összehasonlítjuk, úgy ezek kultúrkörönként változóak, de lényegüket tekintve mégis nagyon hasonlatosak. A karomszerű mellső lábak, a tollas fej, a görbe csőr és ragadozómadár széles szárnya, valamint az oroszlán erős testalkata mind megtalálható az ismert griffábrázolásokon. Ebben az alakjában a görögök Keletről átvett lényként (királyi állat, oroszlán és istenek madara) tartják számon. Egyike azoknak az ősi keleti rejtélylényeknek, melyeket különösen Babilonból, de Egyiptomból és a mükénei kultúrából is ismerünk. E meselény őshazája a hagyományok és az irodalom alapján minden valószínűség szerint Egyiptom. Azt is állítják azonban, hogy – bár különösen az egyiptomi művészetben gyakori a griff- ábrázolás – hazája nem Egyiptom, mert megtalálható a legrégibb egyiptomi műemlékeken, amely ázsiai népektől hadisarcként került Egyiptomba. Ezek az ábrázolások olyan helyzetben mutatják a griffet, amely rendkívüli gyorsaság benyomását kelti. Lehetséges tehát, hogy eredetét Ázsiában kereshetjük, és hasonló ábrázolásokra lelünk, mint a babilóniai és Asszír művészetben. Az ábrázolások a békés lényt, az istenség őrzőjét kutya módjára ülve jelenítik meg. A griff, mint művészeti alakzat, de mint misztikus tulajdonság is meghonosodott a régi Görögországban.

A griff mondája

Az isteni helyek és a szentélyek őrzőjeként a delphi Omphalos arany saspárja teljes megfelelőjeként látjuk a szemita istentisztelet középpontjában: az izraeli frigyláda fölött két arany kerub (griff) látható. Jehova arany lábzsámolyán fekszenek fejüket egymás felé fordítva, óriásira kiterjesztett hatalmas szárnyakkal, mintha védeni akarnák a ládát. A görög mondákban és mitológiában a griffek meseállatok, méghozzá óriási madarak, akiket Aiszkülosz Zeusz csahos kutyáinak nevez. Ők őrizték az aranykincset egy távoli keleti országban, amíg az aranyföveny melletti Plútón lakó egyszemű arimaspik heves harcban el nem vették tőlük. A griff a görögöknél „Grips” alakban Apolló és Artemis jelzője. Hazájukat, mint Görögország más mesés állata esetében is, a messzi távolba helyezik. Egyesek szerint fent északon él Hiperboreában, mások délre, Etiópiába helyezik. Ő az aranybányák őrzője. Ktesias ábrázolása szerint a Grips Indiában él és a földből aranyat hoz elő, abból építi fészkét. Még tollazatának színét is leírja: hátul fekete, elől a melle vörös, szárnya fehér, nyaka sötétkék. A német középkorban a gripsből griffmadár lett, és a régi költeményekben nagy szerepet játszott. Az egyszarvúhoz hasonlóan a régi gyógyászatban a griffet is varázserővel ruházták föl. A griffkarmok és a tojás, amelyek a templomi művészetben is gyökeret vertek, éppen elegendő bizonyítékkal szolgálnak. A griffmadárról, mint a levegőég madaráról szóló legismertebb és legemlítésreméltóbb monda Nagy Sándor utazása, aki griffek húzta kocsin szelte a levegőeget. Ennek a meglehetősen elterjedt, minden valószínűség szerint Babilonban gyökerező mondának, amelynek írásos formája a harmadik évszázadra vezethető vissza, tartalma röviden a következő: Amikor Nagy Sándor megtapasztalja, hogy meghódította az egész Földet, ki akarja kutatni, hogy az ég és a föld valóban összeér-e. E célból az azon a vidéken honos, nagy, erős két madarat fognak neki, és háromnapos éheztetés után egy kas elé fogják őket. Az éhes állatok a levegőbe emelik fogatán a királyt, mivel az két nyársrahúzott lómájat tart eléjük. A király fönn a magasban ember formájában megjelenő madárral találkozik, aki fenyegetően visszafordulásra szólítja fel. A merész hódító akarata ellenére földre ereszti a nyársakat, amely a végtelen mélységben egészen parányinak tűnik, a tenger óriáskígyóként öleli körül. A hatalmas madarak meredek zuhanással érnek földet utasukkal.

Szimbolika

A középkorban a griffmadárral általában Krisztust jelképezik, és Isidor von Sevilla etimológiájában így magyarázza: Krisztus az oroszlán, mert uralkodik és az erő birtokosa, sas, mert a feltámadás után a mennybe emelkedik. Dante az Isteni Színjáték 29. énekében a Purgatórium fejezetben olyan győzelmi fogatról álmodik, amelyet griff húz. A sashoz hasonlatos rész arany, az oroszlánhoz hasonlatos fehér, vörössel keveredve, mivel – így a magyarázók – ez Krisztus emberi természetét jelenti, így lett Krisztusjelkép a griff, a tökéletességhez való kapcsolata miatt is, amely az oroszlán és sas pozitív tulajdonságainak összegzéseként jelenik meg. A görögöknél szent volt ez a naphoz hasonlatos jelképállat Apollo és Artemis számára, és az erőt és hatalmat jelképezi. A griff Perzsiában a szent tűz és az élet vize vagy az életfa őrzője. Ez a jelképhatás különösen a középkori művészetben jut kifejezésre. Átható pillantása miatt az éberség és az éleselmélyűség jelképe is. – olvassuk H. Schöpfnél.

A griff gnosztikus szempontból

Az ifjú Gnózis nagymesterei, Jan Van Rijckenborgh és Catharose De Petri a griffről többek között a „Rózsakereszt Keresztély alkémiai menyegzője” első részében és az Univerzális Gnózisban írnak: A griffről szóló mesék nagyobbrészt Keletről származnak. A griff ott az arany őrzője, vagyis kincstárnok. Ezért ez az állat a Napnak van szentelve. Kelet a napkelte országa. Aki az ösvényre lép, az – jelképesen – kelet felé fordul, a kelő Nap országa felé, ahol a fény lakozik. El kell haladnia azonban a kincstárnok, a griff mellett! A griffet így is nevezik: „Annak a fénynek az őrzője, amely még soha nem fénylett sem a földön, sem a vízen.” Biztosan olvasta már mesékben, hogy nagyon birtokvágyó madár. Ugye érthető, hogy az egyetemes élő test óvó erejének jelképe, az üdv kincseskamráinak őre, amelyekhez szentségtelen kezek nem nyúlhatnak hozzá. Ez a beárnyékoló erő tehát sas a sassal, oroszlán az oroszlánnal, és tüzes mint a Nap.

A Szellem kisugárzása, a Szellem tüzes lángjai két alakban jelennek meg. Az első alakban az új Ádámászt elevenítik meg, a másodikban pedig az új Hévát, az új lelek két tényezőjét, „mely Isten előtt áll.” Ezt a két érintést szeráfnak és kerubnak ábrázolják, mint az arany kígyókat és a griffeket, a szárnyas rejtélyállatokat. A régi Perzsa mítoszokban a griff rejtélyállatként az arany hegyet őrzi. Ha a tanuló képes még a Gnózis hívását meghallani, akkor a Szellem arany hegyéhez fordul, ahonnan a segítsége jön. Ha közeledik a hegyibeszéd helyéhez, akkor így szól: „Az Úr az én segítségem, mindennek a Teremtője.” Mihelyt kiejti ezt a varázsigét, körülveszik a hegy őrzői, a griffek és a kerubok.

Egyikük villámgyorsan és vakító fénnyel lecsap rá, föltépi a mellét, és kígyótűz-rendszerét óriási forrósággal perzseli meg. A Szellem tüze által így megragadott hatalmas mennydörgést hall benne a hanggal: „Az ember fia és a kígyók fia. Lám úgy küldelek, mint bárányt a farkasok közé; ezért legyél bölcs, mint a kígyók.”

A tanuló ekkor visszafordul az arany hegytől, mert felmenetelének ideje még nem érkezett el. Újra a völgy felé fordul, és elindul, mint bárány a farkasok közé, karját égő sebe fölé kulcsolja, amelyet a griff ejtett rajta. Most szolgaként az új törvény alatt áll. Hosszú útja végén, endúrisztikus önfeláldozásban, és az emberiségért hozott áldozatában, a szolgálatban a tanuló újra az arany hegyen találja magát szeráfok és kerubok között, a szent mindenütt jelenlévőben, és hallja a szavakat, amelyeket ember soha nem hallott.

A meditáló a tűzzel játszik

Sok igazságkereső ember nehezen érti meg, hogy miért utasítják el a rózsakeresztesek a meditációs gyakorlatokat, sőt némely esetben óva intenek tőlük. A meditáló gyakran azt mondja, hogy a meditációval belső nyugalomra és békére tesz szert. Azt is meg szokták kérdezni, hogy lehet-e valamiféle konkrét gyakorlatot végezni az egyéni szellemi fejlődés előmozdítása érdekében. „Ha csak beszélünk, egyetlen lépést sem jutunk előbbre.”

A beszéd valóban nem visz előrébb minket egyetlen milliméterrel sem. Ám a „Fő, hogy valami szellemit elérjünk” mottó szerinti vakvágta sem vezet sehová. A valódi ismeret nélküli cselekvés a mindennapi életben is kockázattal jár. Hát még szellemi területen! Ennek megértése érdekében szükséges a mikrokozmoszt, az ember különleges életterületét közelebbről megvizsgálni.

A mikrokozmosz – a tűz gyermeke

Az eredeti isteni mikrokozmosz egy tűzlény, mely alkotó módon képes bánni a mennyei energiával. A távoli múltban a szellem, a lélek és a test tökéletes egységeként nyilvánult meg, és részt vett a fejlődésben, amelyet a Biblia „dicsőségről dicsőségre” való haladásnak nevez. Itt meghatározó jelentőségű, hogy a mikrokozmosz harmonikusan illeszkedett az alkotásba, és Isten akarata szerint működött együtt formájának megnyilvánításán. Az isteni alkotóerő tüzet szeretetben alkalmazta a többi teremtményre, és a szolgálat által egyidejűleg saját fejlődését serkentette.

A tűzerő befogadása és továbbadása tökéletes egyensúlyi állapotának vége szakadt azonban, amikor a mikrokozmoszok egy része tudatára ébredt saját alkotóerejének és teremtményei szépségének. A mikrokozmikus ember beleszeretett önnön formájába és örökkévalóvá akarta tenni. Ki akarta vonni őket a változás törvénye alól, és így megragadt az anyagban. Végül aztán foglyul ejtette az önszeretet és az önzés, aminek a tűzerők összetorlódása es végül saját isteni megnyilvánulási formájának szétrombolása, a bűnbeesés lett a következménye. Az isteni ember ősképe azonban megsemmisíthetetlen. A szellemszikraatomban rejlik tűzelvként lepecsételve. A súlyosan sérült mikrokozmoszok ettől kezdve az anyaghoz és az állandóan változó ellentétek törvényéhez voltak kötve. Így keletkezett egy önmagában lezárt, a szellemtől elválasztott életterület, amelyet „dialektikának” nevezünk, mert ebben minden energia kétpólusú és folytonosan egymással küzd. Ezekből az alacsonyabb tűzerőkből a mikrokozmoszok számára egy pótmegnyilvánulást alkottak: a mai négyszeres személyiséget térhez és időhöz láncolt éntudatával. Fájdalmas egyéni tapasztalatok után az embernek újra meg kell hallania mikrokozmosza hangját, és másokkal együtt meg kell találnia az isteni természetbe visszavezető utat.

Az élet tüzei

Ismerjük az ebből származó elviselhetetlen feszültséget. A szellemszikra isteni tüze a szív kundalini ereje, mint az elveszett állapotra emlékezés támad meg bennünket. Ez az eredeti lelkiismeret figyelmeztetése. A kígyótűzben ezzel szemben a dialektikus természet tüze lobog. Szenvedélyen, gyűlöleten és önző vágyakon át űzi, hajtja az embert. A földi személyiség kundalini tüze összetekeredett kígyóként ugrásra készen leselkedik a gerincoszlop alsó végén. A két tűz – a szív eredeti tüze és a gerincoszlop dialektikus tüze – nem egyeztethető össze. Kizárják egymást, ahol az egyik van, ott a másik nem lehet. A haláltermészet tüzének is elképzelhetetlenül nagy ereje van. Energiája az isteni természetből származik, ezért nem állhat önmagából. A kozmosz és a makrokozmosz minden szintjén más fokozatban hat, építőleg vagy rombolólag. A fizikai és az éteri szint tüze az ember testének meleget ad, és táplálja szaporodási és anyagcserefolyamatait. A tűz más formái az érzelmeket és a vágyakat hevítik az asztráltestben, a legfejlettebb dialektikus energiák pedig a gondolati élet elektromos felvillanásait teszik lehetővé.

A csakrák szabályozzák az erőáramlat okát

A különböző életenergiák az erőközpontokban „csakrákban” koncentrálódnak, és ott állnak ellenőrzés alatt. Ezek a központok forgó tűzzsiliphez hasonlatosak, és a mágneses szívóhatás révén pontosan annyi energiát forgalmaznak, amennyi az életfolyamatok zökkenőmentes lefolyásához szükséges. A csakrák vagy a földi természetre, vagy a természetfölöttire nyitottak. Az első esetben belülről nézve jobbra forognak és földi energiákat szívnak be, a második esetben balra forogva az isteni birodalom tiszta erőit veszik föl. Ha az életrendszer a dialektikára irányul, akkor a csakrák nyílása zárva van a tiszta isteni erők számára. Normális körülmények között az ember ebben az állapotban kezdi földi életútját, mert a földi élet az önfenntartásra irányul. Ha fájdalmas tapasztalatok árán megérik a belső tudás, és az ember eljut annak belátásához, hogy a dialektika sohasem képes a tökéletes élet utáni kínzó honvágyat elcsitítani, akkor megváltozhat az életirányulása. Feladja a napi kényszerű cselekedeteket, a földi boldogság hiábavaló hajszolását, és egyre jobban ráhagyatkozik az ősatomra, amely az elveszett isteni létre irányul. A megváltás iránti fokozott vágy, amely a szívből fakad, megnyitja az isteni természetbe vezető megszabadító út ajtaját, a rózsakeresztutat. A szív rózsájának életereje felébred, és a rózsa évezredek óta tartó halálos álma után kibontja szirmait. A finomanyagi testek energiaközpontjai egészen lassan elkezdenek az ellenkező irányba forogni. Az alacsony természetre való nyitottság folyamatszerűen lezárul, és a felettes természet kapuja megnyílik. Az így felvett isteni tűzerő az egész rendszer tisztulását eredményezi. A régi kundalinikígyó legyőzetik, és a fejtetőcsakra, a tobozmirigy-tűzkör megnyílik a szellemmel való kapcsolatra. Az alantas tűz nem jut már táplálékhoz; és a kígyótűz teljes megújulása ennek következtében végbemehet. Így válik valósággá az alapvető életmegfordulás egészen az anyag szintjéig, egy új valóság útja kezdődik, az új ember megalkotása.

Az életmegfordulás nélküli meditáció a hamis tüzet szítja

Aki mégis saját tudatával meditál, anélkül, hogy ezt a megfordulást elvégezte és lényét megtisztította volna, az nem veszi figyelembe a „hasonló hasonlót vonz” egyetemes törvényét. Így a személyiség, mint a dialektikus tűzerők terméke csak a dialektikus energiák hatalmát képes felhívni. Akaratával ösztönzi csakrái hatékonyságát. Ezáltal a test tűzközpontjaiba több földi energiát juttat. A szellemszikraatomnak, akinek az anyag kényszerzubbonyából való szabadulásáért történik minden, ebből mégsincs haszna, éppen ellenkezőleg: minél intenzívebben bontakozik ki a dialektikus tűz, annál jobban háttérbe szorul a szellemszikra tüze. Ahol az egyik van, ott a másik nem létezhet.

A földi tűz először mint a finomanyagi hálózat élesztő melege bontakozik ki, amelynek például túllelkesedő kedélyállapot lehet a következménye. Ez mindig is a földi személyiséget serkenti finomanyagi nézeteivel együtt. Ha valaki ezt túl soká folytatja, akkor a meditáló anyag-, éter- és asztráltestének finomanyagi biztosítékai kiéghetnek. A gerincoszlop végén lévő hamis kundalini elszabadul, és fölfelé vágtat a gerincoszlop mentén. Ez megnyithatja a kaput különböző tükörszféralények számára, akik birtokukba veszik a meditáló tudatát. Asztrális szinten ez tébolyhoz, dialektikus éteri látáshoz és hallucinációhoz vezethet. A gondolkodást mentális illúziók árnyékolják be, amelyek gyakran még nehezebben ismerhetők fel, mint az asztrális csalóka képek. Végül pedig – a mirigyrendszer összezavarodása miatt – károsodhat az éter- és asztráltest is.

„Az én meditációmra mindez azonban nem áll”, szokták mondogatni. „Nem alacsonyrendű, hanem magasabb, szellemi erőkkel dolgozom.” Sorolják ekkor például a keresztény-misztikus befeléfordulás gyakorlatait, vagy mentális gyakorlatokat, mint a vizualizálás vagy meghatározott mantrákra történő összpontosítás, a szövegekre vagy gondolati elképzelésekre való koncentrálás. A veszély azonban itt is nagy, mert a személyiség könnyen esik abba a hibába, hogy úgy véli, Istent keresi önzetlenül és tiszta szeretetben, miközben Isten-keresése mögött valójában önérvényesítés és hatalomvágy rejlik. A meditáció eredményét az ember létállapota határozza meg, a létállapot pedig életállapot. A hasonló hasonlót vonz törvénye szerint a meditáció eredménye megegyezik a tudatállapottal és az azáltal felhívott erőkkel. Ez az állapot, bármilyen szép is a megfogalmazott szándék, valós és mágneses. A meditáló személyiségképességével mindenkor azokat az energiákat hívja fel, amelyek lényében már egyébként is jelen vannak. Azonkívül az erők mindig a legkisebb ellenállás irányában hatnak. Belépnek és ott válnak hatásossá az emberi rendszerben, ahol megfelelő érzékenység található. Könnyű belátni, hogy így bizony nem eszközölhető ki alapvető életmegfordulás.

A helytelen meditáció rossz irányba mozdítja a tudatot

A hamis tűz hatásait más szempontból is vizsgálhatjuk. Az ember négy teste ébertudati állapotban általában körkörösen helyezkedik el. A finomanyagi testek csak alvás közben mozdulnak el ebből a központi helyzetből. Erős gyakorlással a testek önkényesen elválaszthatók egymástól, leválaszthatók a durvaanyagiról. Természetes kapcsolatuk ezáltal zavart szenved, és a tudatot erőszakkal elválasztják a durva anyagtól, ahogyan történik ez bizonyos kábítószerek esetében is. Ez egy látszólagos elanyagtalanodás, amely a meditálónak bepillantást enged a tükörszférába, és átmenetileg a tértől és időtől való megszabadulást sugallja. Ez azonban az anyag legyőzése valódi útjának, amelyet a Bibliában a keresztút és a feltámadás jelenít meg, hamis utánzata. A valódi legyőzés útján a szív kundaliniereje felszabadul, és ez emeli a megújult tudatot az anyag fölé. A mikrokozmoszban, amely megtette a Betlehemtől Golgotáig vezető utat, egy új test növekedett, amely szerkezeti tulajdonsága szerint nem a durvaanyagi világhoz tartozik. Ezért is nem kell attól gyakorlatokkal elválasztani. A koncentrációs gyakorlatokkal kieszközölt hamis elanyagtalanodásnak nincsen megszabadító értéke, inkább karmikus terheket eredményez, melyek hosszú időn át hatással bírnak. Ezért óva intünk a meditációs gyakorlatokkal való kísérletezgetésektől, mert az ember csak erőszakot követ el ezzel az életrendszerén, és alkalmatlanná teszi a megszabadulás ösvényének bejárására. Az igazi meditáció egy mindent átfogó tudat- és életállapot. Ez az a valóság, amelyben a hermetikus ember újjászületik és az isteni szellemmel kapcsolatba lép.

Az egyiptomi ős-Gnózis: XI. Pimander jótette

Jan van Rijckenborgh

Hermész Triszmegisztosz első könyvének végén tehát közelebb kerültünk Pimanderhez. E tekintélyes és szent iraton gyors iramban áthaladva megismertük az igazi ember mibenlétét és jellegét, s hogy ő a természetalakban mintegy börtönben sínylődik.

Ez a könyv leplezett formában az emberiség egész történetét elbeszéli, és a megszabadulás útját is megmutatja, a hermészi ember, a lélekember kialakulását, aki megtalálta Pimanderét. Végül pedig, röviden, egy gnosztikus Szellemi Iskola keletkezésének folyamatát is láttuk, mely a lélekszületettek csoportjának a tevékenysége folytán növekszik, és az egész világra kiterjedő élő testet képez.

Az első könyv vége aztán visszavezet Hermészhez, aki – mint C.R.C., Rózsakereszt Keresztély – a megszabadult ember prototípusa, annak az embernek a mintája, akinek még megvan a természetalakja. Minden dolog Atyjával és az emberiséggel szembeni feladatát betöltötte, és most is ezen dolgozik, szakadatlanul törekedve és küzdve. Amikor pedig megállapítja, hogy a Gnózis birodalma learatandó földként terül el az országokon, akkor hála, és egyre megújuló, mértéktelen energia tölti el. „Beleírja”, belevési „magába Pimander jótettét”, mondja a 72. szakasz. Feltölti magát a Szellem múlhatatlan és mérhetetlen erejével.

Ezt jól meg kell értenünk, mert ebben pompás nagyszerűség rejlik, melynek mindegyikőnk számára nagy gyakorlati jelentősége van.

Az első könyv, a Pimander, olyasmi, mint egy napnak a leírása, mely természetesen az estével végződik. A Gnózis szolgálatában minden dolog ritmikusan, szinte hullámokban folyik le, melyeknek kezdetük, tetőpontjuk és végük van. Ha egy hullám elhömpölygött, akkor szünet lesz, belélegzés, amely után újabb hullám emelkedik.

A 72. szakaszban egy ilyen belélegzés folyamatára és ennek következményeire vetnek némi világosságot. Aki a szolgálat mezején áll, annak itt értékes utasításokat adnak. Ha a munkások ezt megszívlelik, akkor ennek kétségtelenül jótékony hatásai lesznek. Aki a Szellemi Iskola szolgálatában dolgozott, az – gnosztikus értelemben – kilélegzett. A megkapott világosságot kisugározta, és most feltöltheti magát Pimander jótettével. Ezt a belélegzést, ezt az úgynevezett nyugalmat, vagy szünetet tehát éppannyira erős munkának nevezhetjük. Gnosztikus erők asszimilálása ez, ami az elvégzendő munkához szükséges, a munkástól, a jelölttől egészen más beállítottságot, más testi állapotot követel meg, mint a kisugárzása.

A Gnózist szolgáló munkásnak ezért nem szabad abba a tévedésbe esnie, hogy nyugalmi időszakait elhanyagolja. Ha ugyanis a nyugalmi szünetekre nem ügyel, akkor bizonyos pillanatban azt fogja megállapítani, hogy gnosztikus értelemben erőtlen, és az eredmények elmaradnak. A Gnózis szolgálatában álló testnek, vagyis az igazi jánosember testének nem csak a világosságkisugárzás, hanem az erőfelvétel folyamatára is reagálnia kell.

Ha például a Gnózis szolgája, nyugalomra térés előtt, a munka miatt, amit szabad volt elvégeznie, hálával telten feltöltheti magát Pimander jőtettével, vagyis világosságerővel, akkor a test alvása a lélek ébersége lesz, a szemek behunyása az igazi látás, a hallgatás a jóval való terhesség és az igének az üdv gyümölcsöző tetteivé való kihordása.

Ez valóban nagyszerű téma, érdemes közelebbről megvizsgálni és átgondolni! A gyakorlati tanulóság nappali oldalának már nagyon sok részletét ismerjük, erről szüntelenül beszélünk és írunk. Mit tudnak azonban a tanulóság éjszakai oldaláról? Mit tesznek az olyan komoly tanulók, akiknek szabad volt a lelket megszületésre ösztönözni? Lehet-e erről is mondani valamit, anélkül, hogy az ismert álomélet találgatásaihoz folyamodnánk? Amiket ezzel kapcsolatban közlünk (a 16. fejezettől kezdve), annak természetesen semmi köze az okkultizmushoz. Nem azt kérdezzük, hogy ha az elalvó személyiség elhasad, s egyik fele az ágyon marad, akkor mit tesz a másik fele, hanem témánkat kizárólagosan az újonnan született lélekállapot lényegének szempontjából nézzük, tehát Pimander 72. szakasza alapján.

A Szellemi Iskola tanulóinak alaposan meg kell érteniük mindezt, hogy a munka az élet éjszakai felében is rendre haladhasson. Aki a Gnózist akarja követni, annak tudnia kell, hogy mivel találkozott Hermész, mi érte, mit kapott a kedélyéből, hogy egyszer szintén mondhassa:

„Mivel Pimandertől megkaptam a kezdetek igéjét, s most eltölt az igazság isteni lélegzete, egész lelkemmel és teljes erőmmel a hála himnuszával fordulok Istenhez, az Atyához:

Szent az Isten, az egyetemesség Atyja,

Szent az Isten, aki akaratát – a saját erőivel – végrehajtja.

Szent az Isten, akit az Övéi megismernek – mert Ő ezt akarja.

Szent Vagy, Aki az igével mindent létrehoztál,

Szent Vagy, Akinek képe minden természet lett,

Szent Vagy, Akit nem a természet alkotott.

Szent Vagy, minden hatalomnál hatalmasabb.

Szent Vagy, mindennél remekebb.

Szent Vagy, minden dicséretesen felül.

Fogadd el a tiszta áldozatot, melyet az ige keltett a lelkemben és a szívemben, mert ezek Hozzád fordulnak, ó Kimondhatatlan, ó Megnevezhetetlen, akinek a Nevét csak a csend képes hangoztatni.

Hallgass meg, mert arra kérlek, hogy soha se legyek elválasztva a Gnózistól, az igazi ismerettől, mely belső lényem tulajdonsága.

Hajolj le hozzám, és tölts el a Te erőddel: ezzel a kegyelemmel a világosságot elviszem emberi nemem minden tagjának, aki tudatlanságban él, a testvéreimnek, a fiaidnak.

Igen, hiszem és a véremmel tanúskodom: az élethez és a világossághoz megyek.

Dicsőíttessél, ó Atya, embered Veled akarja szentté tenni, amihez megadtál neki minden hatalmat.”