Pentagram 1987/1

Rózsakereszt Keresztély, mint sugárforrás

 

Dr. Steiner Rudolf azt mondja egyik előadásában, hogy Rózsakereszt Keresztély már a 13. században találkozott 12 bölccsel. A 12 bölcs közül heten – mondja Steiner – az atlantiszi korszak különböző időszakainak bölcsességét közölték R.K.-val, míg a másik öt az elmúlt árja korszakot képviselte. Ez a 12 bölcs összehordta a mögöttünk lévő emberiségfejlődés minden bölcsességét. A tizenharmadik Rózsakereszt Keresztély volt. Összejövetelük idején Rózsakereszt Keresztély külső élete csaknem kialudt, szinte halottként feküdt – mondják – és a Tizenkettő rövid mantramok (varázsigék) formájában adta át neki minden bölcsességét. Mire R.K. felébredt, nem csak feldolgozta mindezt, hanem e bölcsesség összefoglalását olyan tökéletes ismeretté tette önmagában, amilyenben az emberiség eddig sohasem részesült. Ezt az ismeretet, amely az emberiséget az eljövendő időkben teljesen új fejlődés útjára viszi, a rózsakereszt fogja közvetíteni. (Eddig dr. Steiner Rudolf közleménye.)

Minden élet kozmikus törvényeknek van alávetve. Földünk a Nap körül kering a többi bolygóval együtt. Az ismert bolygókon Merkúron , Vénuszon, Marson, Jupiteren és Szaturnuszon kívül a tudomány a múlt században újra felfedezte Uránuszt, Neptunt és Plútót is. Az utóbbiak misztériumbolygók, melyeket az emberiség csak akkor vesz észre, ha tudata eléggé kifejlett a megértésükre és a reájuk való reagálásra.

Naprendszerünk a pályáján mozog a tejútrendszerben, s a tejútrendszernek is megvan a pályája a világmindenségben. Háromdimenziós észlelési lehetőségeink számára a bolygókat elképzelhetetlen távolságok választják el egymástól és tőlünk is. Minden a mérhetetlen térben kering többszörös összefüggésben és viszonyban, elektromágneses törvények szerint, amelyeket kozmikus törvényeknek is nevezünk.

Azt is tudjuk, hogy másrészt a legkisebb dolgok világában ugyanazt a képet látjuk. A testek az erővonalak, szervek, sejtek és atomok csodás szerkezetét képezik, mialatt az atom maga is egy kis naptest. Azelőtt meg voltunk győződve, hogy az atom a legkisebb részecske. A tudomány azonban bebizonyította, hogy az atom is részekre osztható, s hogy végeredményben minden sugárerőkre vezethető vissza.

Ezek a sugárerők határoznak meg tehát minden életet. Honnan erednek ezek az erők?

A Rózsakereszt azt tanítja, hogy minden sugárzás, minden megnyilvánulás, minden jelenség mögött egy tudat áll, tudat hat. „Tudatállapot = életállapot.” Ez az alapgondolat. Tudat nélkül nincs élet, nincs jelenség, sem kicsinyben, sem nagyban.

Kezdetben csak a mindenség Atyjának, a toposznak az egyetlen megnyilvánulatlan tudata létezett. A Logoszból lett az első jelenség. Logosz „igét” jelent. Ezért mondja János evangéliuma, hogy „kezdetben volt az ige”. Ebből az isteni tudatból jövő igéből lett az élet, és az élet volt az emberek világossága. Néhány szóval itt egy hatalmas alakulási folyamatot mutatnak be. Mert az emberek világossága a tudat, a gondolkodási képesség, mely az isteni életből, az isteni gondolatból keletkezett olyan hatalmas időszak folyamán, amely téridőrendi gondolkodásunk számára felfoghatatlan.

A Logosz az alkotás minden atomjába belevéste az isteni ötletet, mint vetést, amelyben egy új teremtmény születésének a lehetősége van jelen.

Isten az alkotásaiban és azok által nyilvánul meg. Bennünk és általunk is meg akar nyilvánulni, ha csak a tudatunk hajlandó engedni, akarna engedelmeskedni ennek az isteni alkotásnak, teremtési ötletnek, s nem tér önfejűen más útra.

 

Tudati állapot, életállapot

Beszéltünk a sugárerőkről, amelyek által minden megnyilvánulás létrejön, és idéztük a meghatározást: „a tudatos állapot az élő állapot”. A tudat vonz bizonyos atomokat és rakja össze különböző formákká. Ami él, az erőket sugároz ki, és kap is erőket, a létállapotának megfelelően. Ezeket az erőket a test feldolgozza, átváltoztatja, s az eredményt kisugározza. Az egész kozmikus világmindenség egy mérhetetlenül nagy sugártér, amelyben sugárzások és erők törnek, törekednek, szinte tolakodnak a megnyilvánulásra. Mindent megmozgatnak, életre keltenek, majd feloldoznak. Mindezt pedig hatalmas lények tudata vezeti.

Ismert világmindenségünkben minden a kikelet, virulás és hanyatlás folyamatának van alávetve a szakadatlan változás és felőrlődés formájában, amelynek keretében a kozmosz, a naptest és a környezetünk sugártörvényei váltakozva keltenek életet., hogy ezt az adott időpontban újra megsemmisítsék. Ebben a helyzetben pedig a pillanatnyilag meglévő tudattól függ, hogy ezt a sugárforgalmat, melyben az atomokat összehozzák, majd újra felszabadítják, lehet-e folytatni, vagy sem. Ha az ember tudati állapota teljesen ismert természetrendünkből él, amelyben minden a halálnak van alávetve, akkor az élet nem fogja tudni fenntartani magát, hanem törvényszerűen végetér, mint minden, ami ebben a természetben megnyilvánul.

Pál azonban azt mondja: „Íme titkot mondok nektek. Test és vér, a múlandó, nem örökölheti istennek országát. Mert a múlandónak múlhatatlanságot, a halandónak halhatatlanságot kell magára öltenie. Akkor beteljesül az ige, mely meg van írva: Elnyeletett a halál a diadalban.” Ez viszont az egyes ember számára csak akkor válhat, valóra, ha teljesen új tudat alakult ki benne. És ennek a lehetőségét teremtették meg Rózsakereszt Keresztéllyel.

Ahogyan Földünk kering a Nap körül, úgy mozog naprendszerünk a zodiákusban, az állatövben. Így a naptest minden része és tartalma átmegy a 12 állatövi jegyen. Ez ismeretes az asztronómiában és az asztrológiában. Naprendszerünk kb. 26000 év alatt fordul meg az állatöv 12 jegyében. Ahogyan a nap, a hold és a bolygók sugárhatásai alatt állunk, úgy bombáznak minket állandóan a zodiákus sugarai és erői is. Ez egy isteni intézkedés, mely újabb lehetőségekkel lát el minket, hogy ezekkel a változó sugárerőkkel eleget tehessünk emberi megbízatásunknak.

Sok tapasztalattal kell ezen az életterületen a tudatunkat fejlesztenünk. Mivel pedig a tudat állapota határozza meg az élet helyzetét, a tapasztalatnak ezen az útján megváltozik az életünk, megváltoznak a körülményeink is, míg bizonyos tapasztalati szinten be nem látjuk a kikelet, virulás és hanyatlás körforgásának céltalanságát, és fel nem tesszük magunknak a kérdést, hogy miért van mindez. Ebben a pillanatban, ebben a helyzetben lehet bennünk az isteni magot felébreszteni és megérinteni magasabb sugárértékekkel, amelyekkel a mi természetünk nem rendelkezett.

Föld térségünkön egy bizonyos rezgési képlet uralkodik, mely a földön élő emberiség össztudatától függ. Földünk ennek megfelelően vonzza magához a  sugárerőket, amelyek ezt az életterületet fenntartják és táplálják.

 

Egy új tudat

Ahogyan az emberiség egy részének tudata megváltozik, és a Földtől megszabadítja magát, mivel elérte a földi tapasztalatút határát, úgy lehet magasabbrendű sugárerőket vonzani egy magasabb szintről, forgalomba lehet hozni és meg lehet nyilvánítani őket.

Besűrűsödött, megkristályosodott, eIfövenyesedett életterületünk az emberiség kollektív tudatából magyarázható. Az emberiség a lejtőn lefelé mozog. Ha aztán az emberiség egy részénél egy új tudat fejlődik ki, a szellemlélektudat, akkor az ezáltal idevonzott sugárerők másokat is elérhetnek, akik fogékonyak erre.

Az emberiség más részei ebben nem fognak tudni részesülni, s ezért még erősebben fognak a földi élettér alacsony rezgéseibe kapaszkodni. Akik felmehetnek az új életterületre, azok így elkerülhetetlenül és visszavonhatatlanul elválnak a többiektől, akik aztán primitívebb életformába fognak visszaesni. A felmenőket fel lehet venni egy „új mennyföldre”, amelyről Krisztus mondja az evangéliumban, hogy „az én birodalmam nem ebből a világból való”.

Rózsakereszt Keresztély megjelenése, jelensége volt ennek a felmenetnek a kezdete, ahogyan Krisztus jelentette be. A halhatatlan lelkek szerzete mindenkit támogatni fog, akit a haláltermészetből meg lehet menteni. Ezt a szerzetet azok képezik, akik ezt a megszabadító menetet a Krisztus vezetése alatt véghezvitték, és az új szellemlélektudatból élnek. A magas rezgést, amelyből élnek, kisugározzák a világra és emberiségre, hogy az erre vágyó embereket összekössek a magasabb sugárérőkkel.

A halhatatlan lelkek szerzetének segítségével megy – mint tizenkettő között a tizenharmadik – Rózsakereszt Keresztély az emberiség előtt a haláltermészettől való megszabadulás ösvényén, mert elértük a fejlődés tizenharmadik korszakát, amelyben az isteni léleknek kell megnyilvánulnia. Az új mennyföld magasabb rezgéseit összekötik a mi természetünkkel.

Az eljövendő időkben a 13. korszak nagy feladatának egyre több bizonyítéka kerül nyilvánosságra, mert az emberiségnek egy része beléphet abba a korszakba. Ebben a korszakban vállalta Rózsakereszt Keresztély a vezető szerepet; nem mint ennek a természetnek egy embere, hanem mint sugárerő, mely magával akar vinni minket az új mennyföldre.

Aki rá akar térni az ettől a természettől megszabadító útra, annak fel kell ismernie, hogy a magasabb rezgéseket csak az tudja felvenni, aki a természet-ént feladja. Akkor lehet az isteni lelket, a bennünk lévő Krisztust a természet keresztjére erősíteni, hogy ez a kereszt kiemelkedjen a sötétségből, világító keresztként, amelyen dicsőn felragyog az Arany Rózsa: „Rózsakereszt Keresztély”.

Böhme Jakab: Egy megvilágosult lélek beszélgetése a megvilágosulatlannal

 

Hogyan kell egy megvilágosult léleknek a másikat keresni, vigasztalni, és ismeretei segítségével magával vezetni Krisztus zarándokútjára, valamint tükörként tárni szemei elé ennek a világnak tövises útját, mely a mélységbe vezet, s amelyen az elfordult lélek jár.

Egy szegény lélek kiment a paradicsomból, s ennek a világnak birodalmába került, itt az ördöggel találkozván, mely megszólította: Hová mész, félig vak lélek?

A lélek: Meg akarom nézni a világ teremtményeit, amiket az Alkotó teremtett.

Az ördög: Hogyan akarod nézni őket, ha nem tudod felismerni, miféle esszenciából és tulajdonságokból állnak. Csak festett képnek látod őket, és nem ismered fel.

A lélek: Hogyan ismerhetném fel az anyagukat és lényegüket?

Az ördög: Ha eszel abból, amiből a teremtmények jónak és rossznak készültek, akkor megnyílnak a szemeid, olyan leszel, mint Isten maga, és megtudod, hogy mi az Alkotó.

A lélek: Én nemes vagyok és szent, s attól meghalnék; ezt mondta az Alkotó.

Az ördög: Dehogy halsz meg! Kinyílnak a szemeid, Istennel egyenlő leszel, és felismered a jót és a rosszat. Sőt hatalmas leszel, erős és nagy, mint én; a teremtmények minden okossága nyilvánvaló lesz neked.

A lélek: Ha birtokolnám a teremtmények és a természet ismeretét, akkor szeretnék uralkodni a világon.

Az ördög: Az efféle ismeret alapjai benned vannak; akaratodat fordítsd csak Istentől a természethez és teremtményekhez, s kedved keletkezik arra; így ehetsz a jó és a rossz ismeretének fájáról, amire aztán mindent megismersz.

A lélek: Akarok enni a jó és a rossz ismeretéből, hogy önhatalommal uralkodhassam mindenen, és önálló legyek a Földön, mert akkor azt tehetem, amit akarok, mint Isten maga.

Az ördög: A világnak egyik főura vagyok. Ha uralkodni akarsz a Földön, akkor a kedvedet az én képem szerint kell vezetned, hogy hozzám hasonlóan legyél okos.

Erre a léleknek bemutatta merkuriuszt vulkánóban, mint az esszencia tűzkerekét, egy kígyó képében. Amikor a lélek ezt látta, megszólalt: Ez minden dolog hatalma. Hogyan lehetnek én is ilyen?

Az ördög: Te is ilyen tüzes merkuriusz vagy. Ha akaratodat elszakítod Istentől, és kedvedet ennek a művészetnek az ismeretére tanítod meg, akkor megnyilvánul benned a te rejtett alapod, és te is hathatsz így. Előbb azonban olyan gyümölcsből kell enned, amelyben minden elem uralkodik magában a többin, amelyben egymás ellen vannak, mint a hőség a hideg ellen és a hideg a hőség ellen, ahol a természet minden tulajdonsága érzékenyen hat. Akkor azonnal olyan leszel, mint ez a tűzkerék, minden dolgot hatalmadba kerítesz és birtokolsz.

Amikor pedig a lélek az akaratát elszakította Istentől, és kedvét megtanította a merkuriusz vulkánójára (a tűzkerékre, a kedély saját képességére) azonnal kedvet kapott a jó és a rossz megevésére, megragadta a jó és rossz ismeretének gyümölcsét és evett belőle. Mihelyt ez megtörtént, vulkánusz meggyújtotta az anyag tűzkerekét. Erre a lélekben felébredtek a természet tulajdonságai, és megtanították magukat, a saját kedvükre és vágyakozásukra. Először kedvet, kapott a kevélység, nagynak és hatalmasnak tartván magát. Kedve lett mindent leigázni, a saját ura lenni mindenek fölött, páratlanul összehasonlíthatatlan lenni, az alázatot és egyenlőséget lenézni, csak magát okosnak és éleseszűnek, minden mást pedig bolondnak tartani, ami nem volt ugyanazon a véleményen.

Másodszor kedve lett a kellemesre vágyni, nagyétkűen, mert mindent magához akart vonni és birtokolni. Mert amikor a kevélység kedve elfordította az akaratát Istentől, az élet nem akart többé Istenben bízni, hanem maga akart, magáról gondoskodni, s kedvét és kellemességeit a teremtményekhez csatolta, meg belevezette a földbe, fémekbe és fákba.

Ilyen fösvényen éhes lett a meggyújtolt tüzes merkur, mint tüzes élet, miután Isten egységéből, szeretetéből és gyöngédségéből kiszakította magát, magához vonta a négy elemet és ezek lényét, és az állatok módján viselkedett és élt. Az élet ettől sötét lett, durva és zord; a mennyei erők és színek kialudtak.

Harmadszor a tüzes életben egy tüskés, ellenséges kedv ébredt életre, az irigység, mint pokoli méreg, minden ördög kínja. Ettől az élet ellensége lett Istennek és minden teremtménynek. Ez dühöngött és tombolt az étvágy képében a sóvárgásban, mint valami méreg a testben. Amit az étvágy nem tudott magához vonni, azt az irigység akarta meggyilkolni. Ennek a léleknek a nemes szeretete ezzel teljesen tönkrement.

Ebben a tüzes életben negyedszer feléledt egy tüzes kín: a harag. Ez mindent meg akart ölni és gyilkolni, ami nem akarta magát a kevélységnek alárendelni.

Így jelent meg teljesen a pokol alapzata, Isten haragja ebben a lélekben. A lélek ezzel elveszítette Istent, a paradicsomot és a mennyek birodalmát, csúszómászó lett, mint a tüzes kígyó, melyet az ördög mutatott neki az ő ábrázatára; elkezdte állati módon kormányozni a Földet, mindent az ördög akarata szerint cselekedvén, kevélyen, nagy étvággyal, irigyen és haragosan élt, nem szerette már helyesen Istent, hanem ehelyett hamis állati szerelem keletkezett, mely az élvezetre és öntelt hivalkodásra törekedett. A szívben nem volt már tisztaság, mert a paradicsomot elhagyta és a Földre telepedett. Az esze csak a természetes tudáson, furfangon, nagyságon és mennyiségen járt; nem maradt benne igazságosság, sem isteni erény: bármi helytelent is művelt, azt ravaszsággal és erőszakkal leplezte, s jogosnak nevezte.

Amikor ennyire fajult a dolog, közeledett hozzá az ördög, és egyik szenvedélyből a másikba vezette, mivel foglyul ejtette a lelket az ördög anyagában (a lélek belegabalyította magát az ördög anyagába). Itt az ördög bemutatta neki az örömöt és a kéjt, és azt mondta neki: Lám hatalmas vagy, nagy és nemes, láss hozzá, hogy még hatalmasabb, gazdagabb és nagyobb legyél, vesd be a tudományodat és eszedet, hogy mindenki féljen tőled. Így leszel tekintélyes és hírneves a világban.

A lélek úgy tett ahogyan az ördög tanácsolta, de nem vette észre, hogy az ördög az, hanem azt hitte, hogy a saját eszére hallgat és helyesen cselekszik.

Ahogyan a lélek így járt és élt, bizonyos idő múltán találkozott vele kedves Urunk Jézus Krisztus Isten szeretetével és haragjával, aki azért jött a világba, hogy az ördög műveit megsemmisítse, és minden istentelen mű fölött ítéletet mondjon. Megszólította a lelket mintegy hatalmas erővel, szenvedésével, meghalásával és halálával, lerombolván az ördög műveit benne, megnyitván neki az utat az Ő kegyeIméhez. Ránézett a lélekre irgalmával, hívta vissza, hogy forduljon meg és bánjon meg mindent, akkor meg fogja váltani ettől a kísérteties álarctól, s újra bevezeti a paradicsomba.

Amikor ez történt, hogy a lélekben megnyilvánult az isteni világosság szikrája, megnézte magát a műveivel es akaratával együtt, s észrevette, hogy a pokolban és Isten haragjában áll, felismerte, hogy kísértet, és szörny lett Istennel és a mennyekkel szemben; ettől annyira megijedt, hogy a legnagyobb felelem fogta el, mert nyilvánvaló lett benne Isten ítélete.

Ekkor a Krisztus Úr szólalt, meg benne a kegyelemhangjával: Bánd meg amit tettél, hagyd el a kevélységet; így jutsz, hozzá a kegyelemhez.

A lélek kísérteties álruhájában és a kevélység piszkos köntösében Isten elé lépett és kegyelemért esedezett. Isten meg akarta neki bocsátani a bűnt, s ezért erősen beleképezte az elégtételt és a Jézus Krisztus Urunkkal való kibékülést.

Az asztrál szellemben képzett kígyó gonosz tulajdonságai azonban nem akarták Isten elé engedni a lélek akaratát, hanem a saját kedvüket és kívánságaikat vezették belé, mert nem akarták, hogy a saját kedvük elhaljon, nem akarták elhagyni a világot, mert a világból valók voltak. Meg féltek a világ gúnyolódásától is, ha leadják világi méltóságukat és tekintélyüket. A szegény lélek azonban arcát Istenhez fordította és kegyelmet kért, hogy Isten méltassa öt a szerető tere.

Amikor az ördög látta, hogy a lélek Istenhez imádkozik, be akar menni a megbánásba és vezeklésbe, hozzá ment, és bevezette az imába a földi tulajdonságok hajlíthatóságát, ezzel megzavarván a jó szándékot, hogy ne jusson el Istenhez, hanem húzódjon vissza földi dolgokhoz. A lélek akarata nyögve, sóhajtozva kereste Istent, de kiinduló szándéka és gondolatai, melyeknek Istenbe kellett volna behatolniuk, szétszóródtak, és nem tudták elérni Isten erejét.

Szegény lélek emiatt még jobban megijedt, mivel vágyakozását nem tudta Istenbe vinni, és még hevesebben kezdett imádkozni. Az ördög azonban vágyerejével belenyúlt az élet merkurikus, meggyújtott tűzkerekébe, és felkeltette a gonosz tulajdonságokat úgy, hogy a helytelen hajlamok újra felszálltak és visszamentek oda, ahol azelőtt szórakoztak.

A szegény lélek akaratával Istenhez akart menni, és félelem fogta el. A gondolatok azonban Istentől földi dolgokba menekültek, sehogy sem akarván Istenbe menni. A lélek sóhajtozott és esedezett Isten előtt, de az volt az érzése, hogy Isten eltaszította őt az orcája elől; egyetlen kegyes pillantást sem tudott elkapni, félt és megijedt, azzal számolván, hogy Isten haragja és szigorú ítélete fog most benne megnyilvánulni, és az ördög kezébe kerül. Nagyon elszomorodott, s nyomorúságában minden azelőtti boldogságot, megszokott dolgainak örömét megunta és fáradságosnak találta. A földi, természetes akarat kívánta még ugyan, de a lélek szerette volna mindazt elhagyni, azt kívánta, hogy ő minden ideiglenes kedv és öröm számára meghaljon, már csak eredeti hazájára vágyott, ahonnan egykor jött, amelytől azonban most távol volt, méghozzá elhagyatottan és nyomorúságos helyzetben, s nem tudta, mit tegyen. Ha még jobban magába akart szállni, erősebben felébredni és hevesebben imádkozni, akkor az ördög ellenállt neki, és erősen tartotta, nehogy erősebb megrendülésbe és vezeklésbe merülhessen.

Az ördög felkeltette a földi kedvet a szívben, hogy a hajlamok megtartsák helytelen természetjogukat és védekezzenek a lélek akarata és kívánsága ellen, mert nem akartak elhalni a saját akaratukat és kedvüket illetően, hanem meg akarták tartani ideiglenes kéjüket, s a szegény lelket fogva tartották hamis vágyaikban, hogy emiatt nem éledhetett fel, bármilyen mélyen is sóhajtozott és vágyott Isten kegyelmére. Ha a lélek Istenhez imádkozott és törekedett, akkor a testi vágy megfogta a kimenő sugarakat, és földi gondolatokba vezette be őket, Istentől így elvezetvén azokat, hogy a lélek ne kapjon isteni erőre.

Ezután a lélek úgy látta, hogy Isten elvetette őt, s nem tudta, hogy Isten így vonzza őt, tehát közel van hozzá.

Az ördög a tüzes merkuriuszban, vagyis az élet tűzkerekében is közelgett hozzá, az ő kéjét is belekevervén a test földi kedvébe, s gúnyolódott is a szegény lélekkel. Beszélt hozzá a földi gondolatokban: Miért imádkozol? Azt hiszed, hogy Isten meghallgat és akar téged? Nézd csak meg, hogy milyen gondolatokkal játszol őelőtte! Milyen gonosz gondolataid vannak, és nem hiszel Istenben; hogyan is hallgathatna meg téged? Nem hall téged; hagyd csak abba, most nem jó ez, még eszedet veszted!

Mit kínlódsz? Nézd meg a világot, milyen örömmel él, mégis boldog lesz, üdvözül a végén. Nemde mindenkiért megfizetett és eleget tett a Krisztus; csak ezzel kell vigasztalnod magadat, és te is üdvözülsz. Ezen a világon sehol sem juthatsz isteni érzékenységhez; hagyd abba, és gondozd a testedet és az idei örömöket.

Mit gondolsz mi lesz veled, ha olyan mélabús és különc leszel? Mindenki bolondnak tartana és csupa szomorúságban élnél. Ez sem Istennek, sem a természetnek nem tetszik. Nézd ezt a szép világot, amiben Isten teremtett téged minden teremtmény urának, hogy uralkodj rajtuk. Gyűjts magadnak időben javakat, hogy ne legyél a világra szorulva. Ha pedig megöregedsz és eljön a véged, akkor fordulj vezekléshez, és Isten úgy is boldoggá tesz és felvesz a mennybe; nem kell ahhoz olyan kínlódás, ágaskodás, élesztgetés és bánkódás, mint amit te csinálsz.

Ilyen gondolatokkal fogta be az ördög a lelket a testi örömbe és akaratba, szinte megláncolta nehéz láncokkal. A lélek nem tudta mitévő legyen. Azon volt, hogy visszamenjen a világba és annak örömeibe – mégis nagy szomjúságot érzett magában az isteni kegyelemre, állandóan szeretett volna bemenni a vezeklésbe, hogy Isten kedvében járhasson. Mert Isten keze megérintette és összetörte őt. Ezért nem talált nyugalmat, hanem sóhajtozva bánta a bűneit, s szeretett volna megszabadulni tőlük. Mégsem tudta elérni az igazi megbánást, még kevésbé a bűnök felismerését, holott annyira vágyott erre.

Amikor ilyen szomorúság és tanácstalanság uralkodott el rajta, és nem talált nyugalmat, elgondolkozott, hogyan juthatna olyan helyre, ahol vezeklése hatásossá válhat, a világ dolgai nem akadályozhatják, a nyüzsgéstől megszabadulhat, s hogyan tehet szert Isten jóindulatára. Elhatározta, hogy valami magányos helyre vonul vissza, és a világ ügyeivel nem foglalkozik többé. Arra is gondolt, hogy jótékonyságra fordítja mindenét, így kötelezvén le magát a szegényekkel szemben, hogy elnyerje Isten kegyelmét, és mindenféle utat felkutatott, mely a nyugalomhoz és megkegyelmezéshez vezethetett.

De mindez mégsem tudott kialakulni és megmaradni, nem tudott eljutni hódolata kifejezéséhez, mert földi dolgai mind követték őt a testi kedvek képében, újra meg újra belegabalyodott az ördög halójába, s nem talált nyugalomra. Ha pedig egy óráig földi dolgokkal szórakozott, akkor erre a búsulás és nyomorúság órája következett, mert érezte magában, hogy Isten bosszankodott; és a lélek nem tudta, hogyan van mindez, s mi történik vele. Gyakran nagy félelem fogta el, s a megpróbáltatásban semmiféle vigasz sem nyújtott egy kis pihenést, úgyhogy belebetegedett az aggodalomba.

Ilyen erősen érintette őt a kegyelem támadásának első, lebontó sugara, és nem tudta, hogy az ő poklában Krisztus állt Isten haragjával és szigorú igazságosságával, testében és lelkében a beletestesült sátánnal és bolygó szellemmel hadakozván. A lélek nem értette meg, hogy a vezeklésre és megtérésre irányuló vágyakozása magától Krisztustól jött, hogy tehát vonzották őt. Azt sem tudta, hogy mi hiányzik még neki az isteni érzékenységhez. Nem tudta, hogy szörnyeteg, és a kígyó képét viseli, amely által az ördög tud hozzájutni és hatalmat gyakorolni őrajta, amellyel minden jó szándékát és érzését megzavarta és Istentől elvezette. Erre mondta Krisztus, hogy „az ördög kikapja az igét az ő szívükből, hogy ne higyjenek és ne üdvözüljenek” /Lukács 8:12/.

Isten megbízásából egyszer egy megvilágosult és újjászületett lélek találkozott a szegény, szomorú lélekkel és megszólította: Mi van veled, szomorkodó lélek, hogy ilyen nyugtalan és bánatos vagy?

A szomorú lélek: Az Alkotó elrejtette előlem az ábrázatát, s így nem mehetek be az Ő nyugodalmába. Ezért bánkódom, s nem tudom, mitévő legyek, hogyan nyerhetném el kegyelmét, amelytől engem hegyek és szakadékok választanak el, s így nem juthatok el Őhozzá, bárhogyan vágyakozom. Visszatartanak engem, s nem kaphatok az Ő erejére, bárhogyan is rettegek, és vágyva várok rá.

A megvilágosult lélek: Te az ördög kísérteties képét viseled, mely kígyóra hasonlít, az fog körül téged; ebben tud az ördög hozzád jutni, tulajdon magadhoz, s ebben tartja fel az akaratodul, hogy az ne hatolhasson be Istenbe. Mert ha ez megtörténhetne, akaratod behatolhatna Istenbe, akkor felkenettetne Isten legnagyobb erejére Urunk Jézus Krisztus feltámadásában, s ez a kenet szétrobbantaná azt, ami szörny tebenned, és újra megnyiIvánítaná benned első paradicsomi képedet. Az ördög így elveszítené a hatalmát, s te újra angyal lennél. Mivel az ördög ezt irigyli tőled, sóvárgásában fogva tart a te saját testi örömödben. Ha ettől nem tudsz megszabadulni, akkor el vagy választva Istentől, és soha többé nem jutsz be a mi társaságunkba.

A szegény szomorú lélek ettől a beszédtől annyira megijedt, hogy egyetlen szót sem tudott kinyögni, amikor meghallotta, hogy a kígyó képét viseli, mely elválasztja Istentől, hogy az ördög ebben oly közel van hozzá, akaratát hamis gondolatokba keveri bele, ennyire az ördög hatalmában van és ily közel a kárhozathoz, a pokol fenekén van és Isten haragjának foglya. Már-már kételkedett Isten kegyelmében.

Lebontódásának ereje azonban tartotta őt, hogy ne essen kétségbe, és maga küzdött benne reménykedve-kételkedve. Amit a remény felépített, azt a kétség leontotta. Teljes nyugtalanságban élt tehát, míg végül a világ, minden szépségével, csupa undorrá vált számára, a világ egyetlen örömében sem akart már részt venni – és mégsem talált nyugalomra.

Bizonyos idő múltán megint eljött hozzá a megvilágosult lélek, nagy félelemben találván a szomorú lelket, és így szólt hozzá: Mit csinálsz? Széttéped magadat bánatodban és félelmedben? Miért kínzod magadat a saját képességed és akaratod szerint, mivel hogy csúszómászó vagy, s kínodat csak növeled? Ha a tenger mélyére süllyedsz, vagy a pirkadathoz repülsz, és a csillagok fölé emelkedsz, mégsem tudsz megszabadulni. Mert minél jobban ijesztgeted magadat, annál erősebb és kínzóbb lesz a természeted, így nem találsz nyugalomra, mert minden képességed elveszett. Ahogyan egy hervadt káposzta sem zöldell ki saját erejéből, hogy újra együtt örülhessen a fákkal, úgy nem érheted el te sem Isten tereit saját erődből, s nem változhatsz újra eredeti angyalalakoddá; mivel hogy Istent illetően elszáradtál és elhaltál, mint a hervadt káposzta, melynek így nincs nedve és erőtlen. Te is csak félénk, száraz szomjúság vagy. Tulajdonságaid olyanok, mint a hőség és a hideg, melyek állandó ellenzékben élnek és sohasem tudnak megegyezni.

A szomorú lélek: Mit tegyek, hogy újra zöldelljek, s visszakapjam egykori életemet, amelyben nyugalmam volt, mielőtt képpé váltam?

A megvilágosult lélek: Semmit se tegyél, hanem hagyd el a saját kellemességeidnek az akarását, akkor rossz tulajdonságaid legyengülnek és bátorkodnak meghalni. Így az akaratoddal újra belemerülhetsz az Egyetlenbe, amiből kezdetben jöttél. Mert most a teremtményekben foglyoskodsz. Ha akaratod elhagyja azokat, akkor a teremtmények meghalnak az ő gonosz hajlamaikkal benned, amelyek most feltartanak téged, s nem engednek Istenhez.

Ha aztán így cselekedsz, akkor Isten elküldi neked legnagyobb szeretetét, amelyet Jézus Krisztusban nyilvánított meg az emberiségnek. Az ad neked újra nedvet és életet, hogy zöldellj, s újra együtt örülhess Isten Élőivel. Isten képét is újra megkapod, s ettől a kígyóképtől megszabadulsz. Így jöhetsz a mi angyalseregünkhöz és leszel a testvérem.

A szomorú lélek: Hogyan hagyjam el a saját akaratomat, hogy a teremtmények meghaljanak benne, ha a világban élek és szükségem van a világra?

A megvilágosult lélek: Most ideiglenes méltóságot és javakat, meg a test kéjét és kedvét tartod a tulajdonodnak, és könnyen veszed, amit ebben teszel és hogyan veszed azt el magadnak. Még ha látod is szenvedni a nyomorultat, holott a testvéred, nem mented meg őt, hanem húzod a köteleddel és kínzod, az ő munkáját és fáradozását magadhoz ragadván és abban szórakozván. Mindemellett csak ezt bámulod, büszke is vagy, fellépsz ellene és lenézed.

Így sóhajtozik a nyomorult, és Isten ellen van, mivelhogy az ő fáradozásának eredményét elveszik tőle, s melletted rossz sorban kell élnie. Sóhajaival így felkelti Isten haragját benned, mely lángodat szítja és nyugtalanságodat egyre növeli.

És ezek a te teremtményeid, melyeket szeretsz, s amelyek miatt elszakadtál Istentől, hogy szeretetedet azokba vezesd be. Így élnek azok a te szeretetedben, s te táplálod őket a te vágyaiddal és kedveddel, hogy állandóan kellemesek neked. Azért élnek, mert te elfogadod őket azzal, hogy őbeléjük fekteted életed kedvét; holott tisztátalan állatok, amelyek kellemesnek tartott kedvedben képződtek veled.

Ez a képződmény pedig egy állat, négy gonosz hajlammal: az első a kevélység vagy büszkeség, a másik az étvágy, a harmadik az irigység, a negyedik harag. Ez a négy tulajdonság a pokol alapzatának négy sarka; ezt viseled és hordozod magadba vésve, ezzel teljesen fogságban élvén. Mert ezek a tulajdonságok élnek a te saját életedben, ezzel vagy te elválasztva Istentől, s nem tudsz eljutni hozzá, csak ha elhagyod ezeket a gonosz teremtményeket, hogy meghaljanak benned.

Mivel pedig kérdezted, mondjam meg, hogyan hagyhatod el saját, teremtményi, gonosz akaratodat, hogy a teremtményeid meghaljanak, s mégis a világban élj náluk, azt mondhatom neked, hogy ennek csak egyetlen útja van, mely keskeny, s kezdetben félve és aggódva fogsz elindulni rajta, később azonban örömmel járod majd.

Gondold meg, hogy a világ efféle menetében te Isten haragjában és a pokol terepén jársz; ez nem a te hazád, s a kereszténynek Krisztusban kell élni és járni, és Krisztust helyesen követni. Csakis úgy lehet keresztény, ha Krisztus szelleme és ereje él benne, s teljesen ennek adja oda magát.

Nos, Krisztus birodalma nem ebből a világból való, hanem a mennyben van. Így állandó mennybemenetelben kell élned, ha követni akarod Krisztust, akkor is, ha még a teremtményeknél kell járnod és ezeket gondoznod.

Az ilyen állandó mennybemenetelhez és Krisztus követéséhez vezető keskeny út pedig ez: kétesnek kell tartanod minden tudásodat és saját képességedet, fel kell hagynod azokkal, mert saját erődből nem érheted el Isten kapuit. Erősen el kell határoznod, hogy átadod magadat Isten irgalmának, erősen elképzeled magadnak Jézus Krisztus Urunk szenvedését és halálát, egész eszeddel és érzelmeiddel ebbe merülsz, állandóan ki akarsz tartani ebben a helyzetben, s azt kell kívánnod, hogy a teremtményeid meghaljanak.

Emellett erősen el kell határoznod, hogy kedvedet elfordítod minden hamis kellemességtől, nem hagysz magadnál múlandó megtiszteltetést és javakat megmaradni, s mindent elvetsz magadtól, ami jogtalan, és a fentiekben akadályozhatna. Akaratodnak egészen tisztának kell lennie, s olyan komoly elhatározással irányulnia, hogy soha többé ne akarjál bemenni hamis teremtményeidbe, hanem azonnal elhagyod őket, s kedélyedet elválasztod tőlük. El kell határoznod, hogy azonnal az igazság és igazságosság útjára térsz és Krisztus tanait fogod követni.

Ahogyan pedig a saját természetedben lévő ellenségeidet akarod elhagyni, úgy kell megbocsátanod minden külső ellenségednek is, s törekedned kell a szeretetedbe foglalni őket, hogy egyetlen teremtmény se maradhasson meg az akaratodban, téged így visszatartván, hanem akaratod megtisztuljon minden teremtménytől.

Szívesen akard elhagyni minden múlandó megtiszteltetésedet, méltóságodat és javaidat Krisztusért, ne akarj már belebocsátkozni semmi földibe sem, hogy azt szeresd, hanem pozíciódban, múlandó megtiszteltetésed és javaid birtokában csakis Isten és keresztény felebarátod szolgájának akard tartani magadat, mintha Isten háztartásának vezetője lennél. Az önszeretetre néző szemeket meg kell törni és megalázni, hogy ne maradjanak benne teremtmények, amelyek az érzékeket csak képekre tanítják meg. Emellett erősen képzeld el magadnak, hogy az ígért kegyelemben Jézus Krisztus érdeme szerint, mint az Ő kiáradó szeretetében, egészen bizonyosan részesülsz, amely megvált téged a teremtményeidtől, akaratodat megvilágosítja és meggyújtja a szeretetlánggal, ami miatt aztán te az ördögöt legyőzöd.

Nem mintha tehetnél vagy akarhatnál valamit, hanem erősen képzeld el magadnak és tedd magadévá Krisztus szenvedését és feltámadását, mindezt magadba foglalván és ezzel az ördög birodalmát benned össze akarván törni, teremtményeidet megtámadván megölni. Határozd el, hogy még ebben az órában elkezded, sohasem tágítasz többé, hanem akaratodat minden kezdeményezésben és cselekvésben Istenre hagyod, hogy tegyen veled, amit akar.

Ha akaratod és elhatározásod valóban elkészült, akkor áttört a teremtményeiden, és tisztán áll Isten előtt, Jézus Krisztus érdemeinek foglalatában. Most az elveszett fiúval az Atyához mehet és orcája előtt leborulván elé tárhatja a gyónását, minden erejét ebbe a tevékenységbe fektetvén, hogy beismerje bűnét, engedetlenségét és elfordulását Isten előtt, nem csak szavakkal, hanem teljes erővel. Ami ugyan csak elhatározás, mert a lélek maga nem képes semmire.

Ha így előkészültél, hogy az örök Atya lát jönni téged vezekléssel és alázattal Őhozzá, akkor beléd fog beszélni, azt mondván: „íme ez az én fiam, akit elveszítettem, aki halott volt és újra él”. Eléd fog jönni Jézus Krisztus kegyelmével és szeretetével, téged a szeretet sugarával körüllobogván és erőszellemével megcsókolván: ekkor erőre kapsz, hogy elé tárd a gyónásodat, és erősen imádkozhass.

Itt van tehát a megfelelő hely, ahol Isten megpillantására törekedhetsz, küzdhetsz. Ha mindebben szilárdan állsz és nem tágítasz, akkor nagy csodákat látsz és érzel majd. Érezni fogod magadban, hogyan támadja meg Krisztus a poklot benned, s hogyan töri össze az állataidat, milyen kavarodás és jajgatás keletkezik benned, és mennyire feléled benned felismeretlen bűnöd, hogy elválasszon és visszatartson Istentől. Most fogod csak érezni, hogyan küzd az élet a halállal, s megérzed, hogy mi a menny és a pokol.

Ne ütközz meg mindebben, hanem erősen állj és ne hátrálj meg. Így végül elgyengülnek gonosz állataid és meghalnak; ezután az akaratod megerősödik, s legyűri a gonosz hajlamokat. Akaratod és kedélyed így naponta mennybe megy és teremtményeid naponta meghalnak, sőt, új kedélyt kapsz, új teremtmény kezdesz lenni, és újra Isten kepévé változol, kísérteties álarcodtól és állati fajtádtól megszabadulván. Így jutsz nyugalomhoz és leszól megváltva a félelemtől.

Amikor a szegény lélek elkezdte ezt a folyamatot és gyakorlatot, komollyá vált, s azt gondolta, hogy nemsokára győzni fog; a mennyek kapui és kegyelme azonban el voltak zárva az ő ereje és képességei elől, mintha Isten elvetette volna őt, s egyetlen pillantásra sem méltatná. Ekkor a lélek azt gondolta: nem ajánlottam magamat teljesen csupán Istennek, nem vagyok eléggé megadó; nem akarok tehát már semmit sem kérni vagy kívánni Istentől, hanem csak az Ő kezébe adni, neki kiszolgáltatni magamat, hogy megölje az én gonosz kellemességeimet; minden természetet és teremtményt elhagyván, mélységesen Öbelé akarok merülni és Őneki átadni magamat, tegyen velem, amit akar, mert nem vagyok méltó, hogy megszólítsam Őt. Nekilátott tehát ennek az elmerülésnek, hogy teljesen elhagyja a saját akaratát.

Ekkor pedig a legnagyobb bűnbánat fogta el tettei miatt, siránkozott a szörnyalakja és a benne lakozó teremtmények miatt, szégyenében egy szót sem tudott szólni Isten előtt anélkül, hogy szem előtt ne tartotta volna elgondolkozván Jézus Krisztus Urunk keserves szenvedését és halálát, mily félelmet és kínokat kellett kiállnia a lélek miatt, hogy a lelket megválthassa, s újra Isten képévé változtathassa. Ebbe a lélek teljesen belemerült, elkezdett keseregni a saját értetlensége és hanyagsága miatt, hogy mindezt meg sem köszönte, észre sem vett egy oly nagy szeretetet, idejét úgy tékozolta, s nem vette észre, hogy olyan nagy kegyelemben részesülhetett volna, hanem ezalatt csupa világi kedvteléssel földi dolgokra képezte magát, ettől ilyen állati hajlamokra tett szert, most a nyomorúságban foglyoskodik és szégyenében a szemeit sem emelheti Istenre, aki erejének arculatát elrejti előle és rá sem akar nézni.

Amikor pedig így sóhajtozott és siránkozott, le lett húzva a kegyetlenség mélységeibe, mintha a pokol kapui előtt állna, s el kellene vesznie. Úgy tűnt neki, hogy elveszíti az eszét, s teljesen elhagyatott lenne, emellett szinte abbahagyott mindent, nem ügyelt már tevékenységére és lényére, mintha halálra szánta volna magát, s nem akart már teremtmény lenni. Így a halálnak szentelte magát, mintha megváltója Jézus Krisztus halálával, aki oly sok kínt szenvedett és meghalt érte, szintén meg akarna halni és elmúlni: mindezek közepette aztán a legbensőségesebben kezdett Isten irgalmasságához könyörögni és sóhajtozni, és Isten legtisztább irgalmasságába merülni.

Erre aztán megjelent neki Isten szeretetének barátságos ábrázata és áthatotta őt nagy világossággal, amitől a lélek megremegett és öröm töltötte el. Elkezdett tehát helyesen imádkozni és a Legmagasságosabbnak megköszönni ily nagy kegyelmét belső örömmel, hogy így megváltatott a haláltól és a pokol félelmeitől.

Ezúton kóstolta meg Isten édességét és megígért igazságát. A gonosz lelkeknek pedig, amelyek eddig zaklatták és kínozták, Isten kegyelmétől távoltartották, azonnal távozniuk kellett tőle, amire megtartatott a Bárány menyegzője és a nemes Sophia egybekelt a lélekkel, Krisztus és az Ő esszenciája győzelmének pecsétes gyűrűje reá nyomatott, s újra Isten gyermekévé és örökösévé fogadtatott el.

Amikor ez megtörtént, a lélek eltelt örömmel, nagy erővel kezdte dicsérni Isten csodáit, s azt gondolta, hogy már mindig ilyen erőben és örömben fog járni. Kívülről azonban rárontott a világ gúnyolódása és pirongatása, belülről pedig a nagy megpróbáltatás, úgyhogy kételkedni kezdett, hogy Isten alapjain nyugszik-e, s hogy biztosan részesült-e Isten kegyelmében.

Mert a rossznyelvű becsmérlő furakodott hozzá, hogy ezt az utat lekicsinyelje és kétséget szítson, a léleknek hajtogatván: Nem Istentől van ez, csak beképzeled magadnak.

Az isteni világosság is visszavonult tőle, s csak mélyen benne izzott, mintegy a hamu alatt. Az esze így bolondnak és elhagyatottnak tartotta magát, nem tudván, mi történik vele, hogy valóban kóstolta-e az isteni kegyelemvilágosságot – az utat azonban mégsem tudta abbahagyni. Mert Isten tűzzel égő szeretete szinte magként belé vettetett, ami benne nagy éhséget keltett az isteni édességre. Csak most kezdett aztán újra bensőségesen imádkozni, Isten előtt megalázkodni, gonosz hajlamosságait gondolatban megvizsgálni és elvetni. Ezzel az ész veleszületett akarata megtört, és a gonosz, vele született hajlamosságok egyre nagyobb mértékben megölettek. A test természetének nagy baja lett, tehetetlenné vált, mintha beteg lenne; de nem természetes betegség volt ez, hanem a test földi természetének mélabús állapota, mivel hamis kedve megtöretett.

Amikor a földi ész ilyen elhagyatottnak találta magát és a szegény lélek látta, hogy kívülről a világ gúnyolja, mivel nem akart már az istentelen úton járni, belülről pedig a vádoló és becsmérlő támadta meg, állandóan a világ szépségét és pompáját a szemei elé tárván, a lélek mindezzel szemben magát bolondnak is tartván, azt gondolta: Ó örök Isten, most mit teszel, hogy megnyugodhass?”

Ilyenfajta elmélkedések közepette újra találkozott vele a megvilágosult lélek és megszólította: Mi bajod testvérem, hogy ilyen szomorú vagy?

A szomorú lélek: Tanácsod szerint cselekedtem, és elnyertem az isteni édesség látványát; de ez újra visszavonult tőlem, s most elhagyatott vagyok, nagy támadások érnek kívülről a világ felől. Minden barátom elhagy és csúfol, belül pedig a félelem és kétség rágcsál, s így nem tudom mitévő legyek.

A megvilágosult lélek: Most már tetszel nekem, mert most kedves Krisztus Urunk járja benned és veled vándorútját a földön, ahogyan ezen a világon tette, amikor neki is ellentmondottak és semmit sem nevezhetett itt a sajátjának. Most az Ő jelét hordod magadon. Ne csodálkozz, mert így kell lennie, hogy megálld a helyedet és megtisztulj.

Mert az ilyen bánkódás folytán gyakran lesz alkalmad az imádkozásra és a megváltásra való vágyakozásra. Így éhezvén és szomjúhozván belülről és kívülről is magadhoz vonod a kegyeimet.

Ugyanis felülről és alulról is bele kell növekednek Isten képébe. Ahogyan a fiatal fát mozgatja a szél, állnia kell hőségben és hidegben, ebben a mozgalmasságban fentről és lentről is erőt vonz magához, jónéhány viharral kell dacolnia, veszélyeztetvén, míg végül fa lesz, mely gyümölcsöt hoz, úgy, ilyen mozgalomban lesz benne a Nap ereje mozgékony. A fa vad tulajdonságait így áthatja a Nap ereje, kivonatol és színez, hogy a fa ettől növekedjék.

Csak most kell igazán megállnod a helyedet, küzdened lovagi harcodat Krisztus szellemében, és együttműködnöd, mert most szüli meg az örök Atya a Fiát az Ő tűzhatalmával tebenned, amely az Ő tüzét szeretetlánggá változtatja, hogy a tűzből és világosságból egységes lény legyen, mely Isten igaz temploma.

Most kell Krisztus szőlőskertjében, szőlőtőjén igazán zöldellned, tannal és életeddel gyümölcsöznöd, és szeretetednek, mint a jó fának termékenynek mutatkoznia. Mert így kell a paradicsomnak tebenned Isten haragja által újra kivirulnia, és a pokolnak benned mennyországgá válnia.

Ne hagyd tehát, hogy az ördög támadása megtántorítson, mert az az ő volt birodalmáért küzd benned. Ha veszít, akkor szégyen éri, s teljesen el kell hagynia téged. Azért borít be téged kívülről a világ csúfolódásával, hogy ne lássák az ő szégyenét, te pedig a világ elől rejtett maradj.

Mert a te mennybéli születéseddel az isteni összhangban állsz, légy tehát türelmes, és várj az Úrra! Bármi is történik veled, gondold, hogy az Úrtól van az a te megjavulásod érdekében! – Ezzel elment tőle a megvilágosult lélek.

Az aggódó lélek elkezdte tehát útját Krisztus türelmében, belemervén a reménységbe és istenbizalomba, napról napra erősödvén. Ahogyan egyre hatalmasabb lett, úgy haltak el benne gonosz hajlamai, mígnem egy nagy kegyelembirodalomba lett felvéve, megnyíltak neki az isteni megnyilvánulás kapui, s nyilvánvalóvá vált őbenne a mennyek birodalma.

Így jutott a helyes nyugalomhoz,

és lett újra Isten gyermeke.

Ehhez segítsen hozzá Isten mindannyiónkat!

Ámen.

Fama Fraternitatis R. C.

 

Ne felejtsük el szeretett atyánkat, R.C. testvért, aki sok fáradságos utazás és hiába kinyilatkoztatott értékes tan után visszatért Közép-Európába, melyet (nemsoká elkövetkező változásokkal és érthetetlenül veszélyes viszályokkal kapcsolatban) szívből szeretett.

Habár művészete által, és különösen a fémek transzmutálása miatt nagyon kitűnhetett volna, a pompánál sokkal fontosabbnak tartotta a mennyt és annak polgárát, az embert.

Épített magának egy alkalmas, világos lakást, melyben elgondolkozott utazásairól és filozófiájáról, amiket beleírt emlékkönyvébe. Ebben a házban úgy látszik sokat foglalkozott a matematikával és sok szép eszközt készített ismerete minden területén, amikből azonban, ahogyan később látjuk, csak kevés maradt ránk.

 

Fama Fraternitatis

 

9. Vissza Európába

 

Tudjuk mi a következménye, ha kő gurul a vízbe. Amikor megérinti a vízfelületet, köralakú hullámok keletkeznek, amik egyre tovább terjednek, míg végül észrevétlenül elenyésznek. Ez a folyamat, melyet jól ismerünk, kozmikus törvényen alapul. Ha két dolog megérinti egymást, akkor a keletkező erő körökben terjed. Az anyag és a szellem minden területén ugyanezt a jelenséget látjuk. Megállapítjuk a fénynél, a hangnál, az éteri rezgéseknél, a gondolathullámoknál, stb., hogy a jelenség köralakban terjed. Az ezoterikusok erőkörökről beszélnek. Az erőt kiáramoltatják, s az egyre terjed, míg fel nem oszlik a világmindenségben. Ebből azt kell megtanulnunk, hogy a jelenséget keltő erőkiáramoltatást állandóan ismételni kell, hogy tartós eredménye legyen. Ez viszont egy másik kozmikus törvényre utal: az ismétlés törvényére.

Képzelje el, hogy egy embercsoportnak meg kell tanulni reagálni egy bizonyos rezgésre. A rezgést vagy hangképet létrehozzák, s az néhány pillanat múlva szétfolyik a kiegészítési képesség határán túl. Újabb hangképre, ugyanazon magasságú rezgésre van szükség, s ennek folyamatos ismétlésére, míg az embercsoport a reagálás, a beteljesülés bizonyítékával szolgál.

Mihelyt eredmény állapítható meg, újabb, más hangképre van szükség, hogy a szándékolt irányban újabb lépést lehessen megtenni. A hangképet mindig hozzá kell igazítani a korszakhoz, a felvevőképességhez és a szokásokhoz. Isten szőlőskertjében munkálkodóknak tehát, ahogyan sokan észrevették, állandóan intelligensnek kell lenniük. A munkamódszereket állandóan hozzá kell igazítani a körülményekhez. A munkatárs, aki csak azt ismételgeti és éli át, ami már elmúlt erőkörhöz tartozik, az nem képes a Rózsakereszt teljesen intelligens és szorgos Idősebb Testvéreinek új hangképeit és kompozícióit meghallani.

Soha se higgye az olvasó, hogy az emberi élethullám állandó, sztatikus. Számtalan hatalmas erő hat rá, és minden impulzus a pillanat követelményeire van hangolva.

Ez a biztonság messzemenő következtetésekre ad alkalmat. Gondoljon például az egyházra. Az egyháznak, mint társadalmi jelenségnek, két nézete van. Egyrészt emberbarát megnyilatkozását látjuk, ennek minden kétes következményével. Ezek miatt utasítja el a modern Rózsakereszt az egyházat. Másrészt azonban régi, misztikus értékek is megmutatkoznak benne, melyeket elmúlt erőkörökből kölcsönöztek. A rózsakeresztes tanuló az egyháznak ezen tulajdonságait valójában még sajnálatosabbnak tartja. Miért? Nos, egy világba illő egyház gyorsabban eljut a krízishez, gyorsítja az új alakulást, a robbanást, míg az elmúlt értékeket tükröző egyház negativitásával csak azt bizonyítja, hogy idejét múlta.

Azt mondják a Szent Könyvben: „Örvendezés van a mennyben egyetlen bűnös ember megtérése miatt”. Bensőséges ujjongás tölti el az ezoterikus szívét, ha azt látja, hogy egy erős ember, aki dinamikus energiáját eddig helytelenül használta, helyesen kezd dolgozni. Látja, hogy az úttörők csoportja erős munkatárssal gyarapodik.

Mit mondjunk azonban azokról, akik rendkívül vallásosnak tartják magukat, teljesen arra hangolva, Aki a világmindenséget hordozza, míg negatív beállítottságukkal, azzal, hogy régen idejétmúlt értékekbe kapaszkodnak, imáikkal és zsolozsmáikkal, hamis misztikájukkal öntudatlanul mégis naponta arcul kopik a Krisztust? Ezeket az embereket nem lehet más belátásra bírni. Itt csak hallgatni lehet; ez az eset reménytelen.

Képzelje el, hogy a rózsakeresztnek lelket adó erők holnap bensőséges, sürgős meghívóval jönnének Önhöz, hogy a Nagy Műnek valamiképpen tegyen szolgálatot. Hogy mintegy vágyakozó kéréssel jönnének Önhöz, s könyörögnének, hogy „gyere, segíts már nekünk”, s hogy Ön ezt a kérelmet egy ezoterikus valamelyik kijelentése, vagy egy tan valamelyik kis részlete alapján elutasítaná.

Elképzelhető, hogy Krisztust is el lehet utasítani a saját kijelentése alapján. Az Úr szőlőskertjének munkásai állandóan attól tartanak, hogy az emberek nem hallják meg az idők szíve dobogását és nem veszik észre, hogy annak megfelelően mire van szükség; hogy nem értik meg a ritmikusan hullámzó erőimpulzusokat, s a régmúltba kapaszkodnak; hogy Ön nem akar továbbjönni velünk a világépítés ösvényén; hogy Ön visszatutasítja a „jóság, igazság és igazságosság” isteni dallamát és a Trigonum Igneum lángjait kioltja.

Ebben az állandó bizonytalanságban élünk mi. Mikor jön el Gecsemán kertjének megismétlődő pillanata: „Nem bírtok vigyázni velem egy óráig sem!?” Hogy alusztok, elalusztok Istennek szentelt tévedéseitek mellett, hogy elutasítjátok a hívást, mialatt a világszív vérzik, ez Krisztus minden szolgájának szent rettegése, szent, szeretetaggodalma.

„Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat”, és látom az idők zord, szürke valóságát. Amíg pedig rettegéssel telve kinyújtom karjaimat és világmegváltásért esedezem, hallom a Megváltó hangját: „íme, az ajtó előtt állok és zörgetek”.

Nemsoká észreveszem az első zörgetést, észlelem a mágikus erőkör első impulzusát. Látom a fényes evangéliumot, a jövő képét, igazi lényem prototípusát, a jövő közösségét, a jövő emberiségét, a jövő szükségeit. Megtudom, hogy mit akar az isteni szeretet, s amíg ebben az isteni fényességben gyönyörködöm, megdördül szívem üregeiben a második zörgetés hanghulláma:

„Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket.” És útra kelek; megragadom vándorbotomat és felövezem magamat köpenyemmel. Elutazom az arany álmok világába, a gonosznak mocsarán át.

De mennydörgésként zuhan a harmadik ütés lelkem ablakára:

„Szeresd felebarátodat, mint temagadat!” Önfeláldozó szeretetszolgálattal ajándékozzátok oda magatokat mindenkinek! A pásztor nem alszik és nem megy el, míg meg nem találta az egyetlen elveszett bárányt.

Így aztán nem utazom el az arany álmok világába, hanem itt dolgozom az igazi életben. Látom, hogy testvéreim összeroppannak a fekete szörny pokoli markában, ahogyan a második világháború idején írtuk: „Nem tudok aludni, mert egy megbombázott város utcáján gyerek fekszik letépett lábakkal és anyja után zokog, hallotta már Ön ezt a zokogást? Hallja Ön, hogyan kalapálják a szívét, zörgetik az Ön egész lényét?”

Hallja Ön a háború idején kínzókamrákban gyötört ezrek zokogását?

Tud Ön aludni, ha a mindenütt megállapítható teljes elfajulásra gondol, ami elsősorban a fiatalság nagyrészét, de bizonyára nagyon sok felnőttet is megragadott, s szédítő rohanással vonszolja magával lefelé a lemúr kezdethez? Tud nyugodt maradni, ha a kilátástalan helyzetre gondol, amibe az emberiség manőverezte magát? Ha a félelmekre, sokak kétségbeesésére, az erőszakkal való fenyegetésre, a biztonság imbolygó egyensúlyára gondol, amire az egész emberi építmény támaszkodik?

Az igazi szabadkőműves ezért, itt, közöttünk építi meg az igazság citadelláját, alulról felfelé. Ezért fordulunk a jelenben e világ minden eltaposottjához, hogy keressük, ami elveszett. Ezeknek nyújtjuk át cselekedetünk, új valóságunk vigaszát.

Ez az út. Nincs másik. Akik így dolgoznak, azok mind hallani akarják az isteni kompozíciót, amivel az elérés módszerét adják tovább.

És akik nem akarnak, az elutasítok? Azok látni és érezni fogják, hogy az Úr bekopogtatása mintegy ökölcsapássá változik, hogy megtántorodnak és lebuknál; romba dőlt valóságukban. Édes Uruk Isten ítéletévé változik, mert meggyalázzák a jóság alapjait és semmibe veszik az igazságot.

„Ne felejtsük el azonban” (a Fama Fraternitatis szavait idézzükí) „szereteti atyánkat, R.C. testvért, aki sok fáradságos utazás és hiába kinyilatkoztatott értékes tan után visszakért Közép-Európába, melyet (nemsoká elkövetkező változásokkal és érthetetlenül veszélyes viszályokkal kapcsolatban) szívből szeretett.

Habár művészete miatt, és különösen a fémek transzmutálása miatt nagyon kitűnhetett volna, a pompánál sokkal fontosabbnak tartotta a mennyet és annak polgárát, az embert.”

A Fama megbeszélésénél egyetlen erőkör eredményével foglalkoztunk. A kör Németországban kezdődött és ott is végződött. Beutaztuk a kört, és megállapítottuk, hogyan jött be a napnyugati filozófia Európába, hogyan közölték a pozitív ezoterikus kereszténységet az emberiséggel, s hogyan reagáltak erre.

Rózsakereszt Keresztély mindenkinek felajánlotta kincseit, de az emberek, alacsony önfenntartási és érvényesülési törekvésükben elutasították. Az első koppanás megzörrentette az ajtót. A kör szétfolyt, anélkül, hogy a fejek és a szívek megmozdultak volna. Az első kalapácsütésnek nem volt említésre méltó sikere az acélkemény páncélon. Az időszak, a felfogóképesség és a szokások most újabb kalapácsütést tesznek szükségessé.

Vegye figyelembe, hogy eleinte egyáltalán nem szándékoztak nyugaton misztériumiskolát alapítani. A kereszténység szerkezete, a kereszténység célja azt követeli, hogy a Legmagasabbat, az abszolútot közvetlen úton nyújtsák át az emberiségnek. Maga Isten nyilatkozik meg a kereszténységben. Maga merül le a mi mélypontunkra, hogy ideadja magát nekünk. Közvetítő személyek, közvetítő fázisok Ő és miközöttünk keresztény-ezoterikus okokból elvileg elvetendők.

Mindenki magáévá teheti a napnyugati filozófia értékeit. A Fama Fraternitatis ezt nagy nyomatékkal hangsúlyozza. Megállapítjuk tehát, hogy az abszolút megszabadító tényezők mindenütt jelen vannak, „közelebb vannak hozzánk, mint a kezünk-lábunk”. Akik megtalálták ezeket a tényezőket, mutogatják nekünk, de elutasítják őket. Ők azonban, a megtalálók, akik megértették a zörgetést, nem hagynak magunkra minket, nem hagyják abba kísérleteiket, mégpedig önfeláldozó, szótlanná tevő, sugárzó szeretetük miatt.

Nem maradnak meg az első, s most már elavult impulzustól kölcsönzött módszernél. Nagyon intelligensek. Megértik, hogy e világ urát most másképpen kell elejteni. Ezért emelnek citadellát az ellenség világának kellős közepén; misztériumiskolát építenek, a misztikus szabadkőművesség székhelyét. Felveszik a harcot a fekete hordával; ismételten és jól meggondolva irányítják erőhullámaikat a mindennapi életre, hogy a kiáramló hullámok nyomán végül eredmény mutatkozhasson.

A szerzetesek citadellája, erődítménye bevehetetlen, s onnan vonulnak ki a világ harcmezejére, hogy megteremtsék az építkezés előfeltételeit.

Vessünk egy pillantást a harcmezőre! Látunk egy hatalmas csoportot, a művészet, a tudomány és az egyház nagy csapatát, amelyik egészen a fekete fenevad szolgálatába állt. A nagy nyáj, az ember, még mindig bízik a vezetőiben. A művészet, a tudomány és az egyház a tömeget oda parancsolja, ahol a háttérben levő hatalom a legjobban kihasználhatja azt. A tömeget tudatlanságban tartják, tévutakra vezetik, s a felmerülő tiltakozást emberbarát célokat szolgáló szervezetekben vezetik le. Az emberbarát jelszavak azok a megvásárolható „lányok”, akik a világosságra vágyó emberiséget visszatartják a jóság, igazság és igazságosság igazi, alkímiai menyegzőjétől.

Képzelje el, hogy e világ vezető rétegeit magasabb belátásra lehetne bírni; akkor ezáltal hozzá lehetne jutni a tömeghez. Akkor erős építményként lehelne felállítani a szeretet evangéliumát.

Rózsakereszt Keresztély megpróbálta ezt – kigúnyolták. Mert hát a meglevő állapoton olyan jól lehetett keresni. A szabad szellem, Theophrastus megkísérelte ezt – megkövezték.

Mégis diadalt kell aratnia a világosságnak.

Krisztusnak meg kell születnie az emberek fejében és szívében.

Ezért járnak ezen az úton, a világ eltaposottaiból és kigúnyoltaiból való újjászületés útján. Minden szükségben levő ember megkapja a megújulás csíráját. A tűz mágiája rejtve, ellenállhatatlanul hat, míg a világosság lobogó lángja az ég felé nem emelkedik. A tettre ösztönző szellemi befolyás bizonyítja ezt.

Így jött és így jön vissza Rózsakereszt Keresztély Európába, hogy megalapítsa a napnyugat misztériumiskoláját.

Vissza Európába! Azóta pedig ez a földrész az alakuló új élet gondolatának a bástyája. Sokféleképpen befolyásoltak mindenféle szellemet. Új filozófia tört utat magának; a Rend által ihletett költők és gondolkodók zörgették meg a világ lelkiismeretének ajtaját. A nagy reformáció, Luther vezetése alatt, a hatalmas egyházforradalom, amely a világot átfogta, Európában jött létre. Marx megindította a társadalmi reformációt, szintén az egész világ részére. A munkatársaknak csaknem végeláthatatlan sora áradt szét Közép-Európából a világra – a jóság, igazság és igazságosság aktív harcosai.

Persze a reagálás sem volt sehol sem olyan erőteljes, sehol sem volt a vasökölnek olyan romboló hatása, mint itt. A nacionálszocializmus és a fasizmus támadása volt a reakció utolsó kísérlete, amivel el akarták fojtani a szabadság dalának erősödő kórusait.

A szabadság várában szemeink előtt folyt és folyik a titánok harca, szörnyen és elrettentően szenvedtek, testvért testvér ellen vetettek be. A tudatlan tömeg szeme előtt a vámpír tartotta kezében a gyeplőt; de akik hegyezték a fülüket, azok hallhatták és hallhatják a régi dalt, a dalát. Ez szükségből és szenvedésből megszabadulás született és születik mindig is.

Rózsakereszt Keresztély visszajött Európába.

Ne hencegjünk a tetteinkkel, és ne fecséreljük el őket. Mindenekelőtt a menny, és annak polgára, az ember legyen fontos számunkra. Legyünk társak annak szolgálatában, Aki a világmindenséget hordozza. Gondoljunk azokra, akik sohasem adják fel, s szakadatlanul tevékenykednek a világért és emberiségért.

Hallja meg velünk Isten kompozíciójának magasztos hangjait:

Rózsakereszt Keresztély visszajött Európába.

Az univerzális Gnózis: IX. A Gnózis és az egész természet megújítása

 

Az előző fejezetekben megmutattuk, hogy a mikrokozmikus rendszert három tudati nézetre kell osztanunk:

1. a kozmikus tudatra, amit azért neveznek így, mert az egész mikrokozmikus rendszerre vonatkozik;
2. a személyiségtudatra, ami kizárólag a személyiségre vonatkozik; és
3. az úgynevezett „tudatalattira”, ami először is a másik két tudati állapot szintézisét képviseli, mert ez őrzi meg a másik két tudati állapot tapasztalatainak eredményét, másodszor pedig tükörként szolgál, aminek segítségével a kozmikus tudat, jelentkezik a személyiségtudatnál és hat erre. Hozzá kell tenni, hogy a főszentély, a szívszentély és a medenceszentély néhány lényeges pontját a tudatalatti ellenőrzi, és néhány másik központ is az ő ellenőrzése alatt áll (például a lábakban és a kezekben).

A tanulónak mindezt tudnia kell, hogy megérthesse, mi történik, amikor a Gnózis megújítani, regenerálni kezdi a tanuló egész természetét. Aki valamit is meg akar érteni Rózsakereszt Keresztély Alkímiai Menyegzőjéből, annak többé-kevésbé ki kell tanulmányoznia ennek a három tudati állapotnak vagy három léleknek a jelenlétét és a tevékenységét.

Az Egyetemes Szerzet a transzmutációs folyamatról mindenkinek akar felvilágosítást adni, aki meg tudja érteni ezeket, és képes lenne rálépni az ösvényre, mert itt az idő. Az ösvényről leemelik a leplet azok számára, akik látván látnak és hallván hallanak. Ez azt jelenti, hogy a Gnózis fokozott tevékenységgel nyilvánul meg mindenkinek, akinek mikrokozmikus lehetőségei vannak e tevékenység felfogására.

A mű nagy gyújtópontjai, központjai elkészültek a kinyilatkoztató munka szolgálatára. Így nyomatékkal ajánljuk és tanácsoljuk minden tanulónak, hogy vegye használatba (a helyes módon) ezeket a központokat.

Iskolánknak pillanatnyilag két jelentős gyújtópontja van: Renova és haarlerni templomunk. Tudjuk, hogy ha a tanulók eléggé fáradoznak, és magukat az egyetlen, helyes módon a műnek szentelik, akkor ezeket a fókuszokat rövidest továbbiak fogják követni. (Ez időközben többszörösen be is következett. A ford.megjegyz.)

Ezt a fáradozást nem megkövetelik Öntől, hanem ennek önkéntelenül, belülről kell jönnie. Itt sok lény létén való fáradozásról van szó, és amilyen mértékben Ön belátja ezt és ebben megnyilvánul, olyan mértékben fog a nagy mű példátlanul elterjedni úgy, hogy idővel sok fókusszal dolgozhatunk.

Bizonyos, hogy ha a tanuló fokozottan előkészül ezekre a levelekre, akkor egyre jobban megérti az egészet, és nagyobb hasznát veheti a Gnózis kegyes segítségének, hogy így fogadhassa mikrokozmikus rendszerében a Szent Hétvilágosságot.

Esetleg tudja, hogy az egyetemes ősprána megmentő hatását Szent Hétvilágosságnak nevezik. Ha János apostolnak (ez az az ember, aki újra a szeretet egyetemes szellemére kezd irányulni, tehát az őspránára) mennyei jelenésekről való könyvét olvassa, akkor azt látja, hogy ezt a testvért hétszeres misztériummal szembesítik. Hét arany gyertyatartót lát, és e hét arany gyertyatartó közepette az eredeti emberalakot, hét csillaggal a jobb kezében. Azt a megbízást kapja, hogy forduljon a hét gyülekezethez, melyek Ázsiában vannak, s mindegyiknek adja át a Hétszellem egy-egy üzenetét.

Ez a misztérium többek között arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a mikrokozmosznak hét nézete van, s hogy minden nézete szintén hétszeres, hétszeresen különböztethető meg. A makrokozmosz hét gömbjéről (elvéről) beszélünk, és a mikrokozmosznak is hét gömbje van.

A transzfigurisztikus misztériumok tanulójának tehát, ha kozmikus tudatában újra találkozik az őspránával, szintén hétkarú gyertyatartót kell meggyújtania, mert a transzfigurációban, az álalakulás folyamatában a mikrokozmosz mind a hét elvének és ezek hét nézetének teljesen újjá kell születni. A Hétvilágosságnak (Isten királyi széke előtti hét „léleknek”) tisztítóan és összetörően le kell hatolnia a mikrokozmikus hétcsillag legsötétebb mélységeiig, s a Hétvilágosság sugaraiban kell az egész mikrokozmikus természet újjáépítésének megtörténnie.

Iskolánk minden tanulójának jól megfontolniuk, hogyan, hol és mikor veheti kézbe a megszabadító hétfolyamat fonalát. Az eltévedt mikrokozmosz csak akkor tudja megtalálni a világító kijáratot, ha kézbe kapta ezt a fonalat. Ezt a nyomot pedig csak akkor lehet megtalálni a dialektikus útvesztőben, ha a Szent Hétvilágosság még (vagy megint) tükröződni tud a tudatalattiban, s ezzel át tud hatolni a személyiségtudathoz és a kozmikus tudathoz.

A tükröződésnek ez a lehetősége két tényezőtől függ. Az első az, hogy a mikrokozmikus rendszer, mint hétszeres rendszer, még lehetőséget adjon erre. A másik tényező pedig az, hogy a tanuló az életvitelével felhívja ezt. Az ősprána, mint sugárerő csak akkor hatolhat be a rendszerbe, ha ez alkalmas és kész erre.

A misztériumlénynek, akit János látott, szájából kétélű éles kard jött ki. Csapásaival ez a kard fogja serkenteni az alapvető alkalmasságot és készséget. Ahogyan az ütései zuhognak, úgy fokozódik az őspránának a rendszerbe való behatolóképessége. Lehetséges, hogy valakire már régen, és sokszor lecsapott ez a kard anélkül, hogy észrevette volna.

Az őspránának ugyanis aknát kell vájnia a tudatalattihoz. Az önfeláldozó, önfeledt élet ebben a természetben, aminél az egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik, erősen támogatja ezt a feltörő munkát, s bizonyos pillanatban az őspránai világosságnak egy arany sugara fog lehatolni az akna aljáig. Az akna alja, amiről Rózsakereszt Keresztély Alkímiai Menyegzőjében is szó van, a tudatalatti tükrének felel meg, melynek székhelye a plexus sacralisban van, amit a gerinci szellemtűzrendszer alsó végében találunk. Eddig a plexus sacralisig kell lehatolnia az őspránai világosság arany sugarának.

Ezt a sugarat mintegy kötélnek mondják, amit leeresztenek az aknába. Hogy ezt a sugarat, ezt a kötelet leereszthessek, ahhoz félre kell tolni az akna tetejét. Az aknát takaró tető a főszentélynek felel meg. A főszentélyben hét rózsa van, s minden rózsa az akna, a tudatalatti egyik nyílását képezi. A tudatalatti visszatükrözőképessége csak akkor működik teljes mértékben, ha hét kötelet eresztettek le oda, az arany őspránának hét sugara hatolt le oda. Akkor C.R.C.-t, Rózsakereszt Keresztélyt a hatodik kötéllel ki lehet húzni az aknából.

Ez a történet a tanuló figyelmét arra a tényre tereli, hogy amikor az őspránai világosság hatodik sugara hatol le az aknába a hatodik rózsán keresztül, a kozmikus tudat abban a pillanatban rájön a hivatására, a feladatára, s észreveszi az őspránai világosság jelenlétét.

A hetedik sugár aztán a folyamat befejezéséhez szükséges. A kozmikus tudat eddig az időpontig teljesen a dialektikus kozmoszhoz kapcsolódott, és azt a munkát végezte, amire a dialektikus hierarchia kényszerítette, vagy amelyiknek önkéntesen engedelmeskedett. A tudatalattira irányított fénylökés pillanatában azonban mintegy harsona szólal meg, erős, átható hang csendül fel, ami átvibrál az egész mikrokozmikus rendszeren. A hatodik érintésnél a kozmikus tudat észreveszi a közelében levő Szentlelket, amelyik a hetedik érintésnél véglegesen belép a rendszerbe, s megkezdődik az egész természet regenerálása.

Megértjük, hogy itt az első feltámadásról lehetne beszélni. A Szent Hétvilágosság tevékenysége következtében, a plexus sacralisra irányított hét sugár által belép az Egyetlen Igaz Élet, annak a tanulónak a mikrokozmikus rendszerébe, aki ezt a hétszeres előkészítő művet jól végezte. Akkor a halál birodalmának kellős közepén feléledt az élet, s ennek az életnek vezetése alatt a halál elnyeletik diadalra, ahogyan a szent írás mondja. Ez azt jelenti, hogy amikor az élet őspránája kezd fellépni a mikrokozmikus rendszerben, megkezdődik az istentelen természet folyamatszerű halála.

Az élet consolamentuma segítségével véghez lehet vinni az endúrát. Ha egy tanulót megjelölnek az életnek e jelével, pecsétjével, akkor már senki és semmi sem tudja őt károsítani. Sem magasságok, sem mélységek, semmiféle veszedelem sem tudja őt elválasztani a Krisztustól, aki az újjáalakuló isteni ember őbenne.

Talán így már megérti a kolosszébeliekhez intézett szavakat (3):

„Mert ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.”

A beavatott Pál ebben a nagyon gnosztikus, de később nagyon meghamisított levélben különbséget tesz a felébresztés és a megnyilvánulás vagy jelenés között. Ezért így folytatja:

„Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, ő vele együtt, megjelentek dicsőségben. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat.”

Kolosszé lakójának lenni azt jelenti, hogy az ember fel van véve a megújulás, a regenerálódás folyamatába. Hogy tehát Önnek szól-e Pál kolosszébeliekhez írott levele, az attól függ, hogy Önt felélesztette-e a Krisztus.

Ha megfigyeli, hogy mit beszél egy teológus a Krisztus általi felélesztésről, akkor azt látja, hogy eszerint egy történeImi feltámadási tényben való misztikus és értelmes hit részesíthet valakit a Krisztus lényben. Meg kell azonban értenünk, hogy ez a Krisztus általi felélesztés az őspránai világosságnak a mikrokozmikus rendszerben való megszületésére vonatkozik. Ez a születés pedig csak akkor történhet meg, ha egy bizonyos időpontban felhangzik a hetedik sugár harsonája, és a mikrokozmosz ezáltal megváltozik.

A felélesztés (tehát a harsona elhangzása utáni születés) és a Krisztusmegnyilvánulás között a halálnak és életnek egy folyamata megy végbe, egy teljes transzmutáció. Ezért kell megöldökölni minden tagot, ami földi, a földről való, és kolosszé lakójának intelligensen együttdolgozni ezen a folyamaton, és nem a földi dolgokkal törődni, hanem azokkal, amik odafel valók.

Ha egy tanuló kozmikus tudata a hétszeres előkészítés után meggyulladt az őspránai világosságban, akkor a kozmikus tudat teljes mértékben hozzáférhet a tudatalattihoz. Akkor a plexus sacralis ereje, képessége, finoman csiszolt tükörként működik, s alulról befolyásolja a személyiségtudatot (amelyik még teljesen a természetből való és ehhez tartozik) és regenerálja azt. Akkor ahogy ennek a természetnek a személyisége engedelmeskedik a benne lakó kozmikus tudat sugallatainak és a tudatalatti tükrének segítségével a személyiség is (ha hagyja vezetni magát a felélesztett isteni ember által) tökéletesen el tudja olvasni és megérti, hogy mit akar tőle a Szentlélek.

Azért tanácsolja a beavatott Pál kolosszébeli tanulóinak, hogy ne harcoljanak az alacsony én ellen, állandóan elesve és újra felállva, szakadatlan szenvedéssel és bosszúsággal. Tudományosan ránutat a folyamatra. Megmondja nekik, hogy a bennük felélesztettnek a segítségével teljes mértékben képesek megölni a dialektikus természet tagjait, ha nem a földiekkel törődnek, hanem az „odafelvalókkal” .

Senki sincsen Önök között, egyáltalán senki, aki ne akarná magát a magasságban levő dolgokra irányítani, Ezt biztonsággal állíthatjuk, mert másképpen nem szentelnének egy ilyen könyvre több órát. Önök mind az odafeIvaló dolgokra akarnak irányulni, de – nem tudnak, ha nincsenek felélesztve Krisztus által, ha nincsenek mikrokozmikusan kapcsolatban az élet őspránájával. E kapcsolat hiánya minden nehézségük, szenvedésük és bosszúságuk oka. Életük sok ellenállása erkölcsileg károsítja Önöket, mert még a jó és a gonosz ismeretének fájáról kényszerülnek enni.

Ha azonban Krisztus által fel lettek élesztve, akkor a hierofáns megmondhatja Önöknek, és ezt akkor meg is tudják tenni: „Az odafelvalókkal törődjetek”.

Tehát rendeljék alá magukat a kozmikus tudat (a felettes tudat) irányításának, ahol Krisztus Istennek jobbján ül, ahol az élet őspránája van, mely tökéletes kapcsolatban áll az egyetemes Logosszal. Akkor lehet mondani Önöknek: „Testvéreim, íme meghaltatok, ki vagytok szakítva a dialektikából, de a tökéletes élet még rejtve van Krisztussal Istenben. Most öljétek meg folyamatszerűen azokat a részeiteket, tagjaitokat, amik még földiek. Akkor erőről erőre fogtok haladni. A Rejtett egyre jobban meg fog jelenni Őáltala, aki az életünk. Akkor a véghezvitt transzmutáció után meg fogtok jelenni dicsőségben”.

Esetleg érzik, hogy ettől a hatalmas megnyilvánulástól az életükben rejlő, leküzdhetetlen akadály választja el Önöket. Ez az akadály azon alapul, hogy az őspránai világosság hét sugara még nem tudott lehatolni a tudatalattiig, vagy még nem reagáltak rá jól, s így a harsona még nem hangozhatott el.

A következő levelekben ezért megvilágítjuk a halál aknájában hívogató hét sugár rejtélyét.

 

Folytatás

Aszklépiosz VII.

 

De térjünk vissza az értelemhez, az isteni adományhoz, ami miatt az embert értelemmel ellátott állatnak nevezik. Amit mondtunk az emberről, az csodálatra méltó; mindez a csoda azonban össze sem hasonlítható a következőkkel. Mindenekelőtt csodás, hogy az ember képes volt az Istenek természetét felfedezni és folytatni. Első őseink, miután az Istenek mibenlétének kérdésében komolyan tévedtek, először egyáltalán nem hittek Istenekben, és sem vallással, sem istentisztelettel nem foglalkoztak. Feltalálták azonban Istenek készítésének a tudományát, s miután ezt a tudást felfedezték, ezzel összekötötték az anyagi világnak egy erre alkalmas erejét. Ez az erő kapcsolatba lépett a képek anyagával. Mivel maguk nem voltak képesek lelkeket teremteni, felhívták a démonok és angyalok lelkeit, s ezeket szent és isteni szertartásokkal átruházták a bálványaikra, amivel ezek hatalomra tettek szert jó és rossz cselekvésre.

Így járt elődöd is, Aszklépiosz, az orvostudomány feltalálója, akinek a líbiai hegyekben, a krokodíluspart közelében egy templomot szenteltek, ebben azt elhelyezvén, ami őbenne a földi ember volt, vagyis a test; mert a többi része, jobban mondva az egésze – ha igaz, hogy az ember egésze abból áll, aminek életérzése van – visszatért a mennyekbe. Egy isteni képességgel a betegnek a mai napig is segítséget nyújt, mert gyógyító tudományát gyakorolja- így van ez az én elődömmel is, akinek a nevét viselem. Mert ugye szülővárosában tartózkodik, melyet róla neveztek el (Hermopólisz), ahol a mindenhonnan hozzá sereglő halandóknak áldást és segítséget nyújt. Meg Izisz, az Ozírisz házastársa. Tudjuk, hogy mennyi jótettet hordoz magában, ha kegyelmes, s milyen bajokat küld, ha haragos. A földi és anyagi Istenek ugyanis hamar megharagszanak, mert emberek alkották őket, s mindkét természetből lettek összeállítva. Ezért ismerik el az egyiptomiak hivatalosan a szent állatokat, amelyeket látunk, s tisztelik minden városban azoknak a lelkét, akiknek lelke már élete folyamán isteniesíttetett azzal, hogy a városokon az ő törvényük uralkodik, és a városnak az ő nevüket adták. Mivel pedig az egyik város tisztelt állatait a másik nem tiszteli, Egyiptom városai állandó harcban állnak egymással.

– És a földi Istenek, Triszmegisztosz, milyenek ezek?

Ezek olyan fűszerek, kövek és illatok keverékei, amelyekben okkult erő lakozik, és isteni hatással rendelkeznek. Megpróbálják őket számtalan áldozattal, himnusszal, dicsérő énekkel és hangversenyekkel, amelyek szelíden csengvén felhívják a szférák harmóniáját, kegyes hangulatba hozni. Ezen a bálványba bevezetett mennyei alkotóelemen, és a mennyei szertartások ismétlésén és gyakorlásán múlik, hogy a bálvány oly sokáig képes vígan az emberek között maradni. Így készít az ember Isteneket.

Ne hidd azonban, Aszklépiosz, hogy a földi Istenek befolyásuk gyakorlását a véletlenre bízzák. A mennyei Istenek, akik a mennyek magasságaiban lakoznak, mind megtartják a rangjukkal járó helyüket. A földi Istenek segítenek az embernek az őket szerető rokonságuk miatt. Őrködnek a dolgok részletein, s így előre jelzik a jövőt a sors, vagy a jóslás által, vagy pedig kielégítenek néhány szükségletet, és támogatnak, attól függően, hogy kinek mi kell.

– De Triszmegisztosz, az isteni tervnek melyik részén uralkodik a sors? Nem a mennyei Istenek uralkodnak-e a dolgokon általában, és a földi Istenek a részleteken?

Amit sorsnak nevezünk, Aszklépiosz, az egy szükségesség, mely az események folyását kormányozza, az egyiket folyamatos láncként, a másikhoz kötvén. A sors tehát vagy a legmagasabb Istenség maga, vagy a második Isten, akit a legmagasabb Isten alkotott, vagy pedig a mennyei és földi dolgok egyetemes rendje, amelyet isteni törvényekkel szögeztek le. A sors és a szükségesség így szinte erősen és elválaszthatatlanul egymáshoz van ragasztva.

A sors képezi a kezdetet. Előteremti minden dolog kezdetét; ezután a szükségesség viszi végbe az ő erejével a sors által elkezdett dolgokat. Mindkettőnek rend a következménye: minden megvalósítandónak az állapota és sorrendje az idő keretében. Semmi sem kerülheti el a rend sorrendjét, és mindenben benne van, hogy ez a szép rend megvalósul. Még a kozmosz is a rend szerint mozog, sőt, csakis a rend miatt tud fennmaradni.

Tehát ez a három elv, a sors, a szükségesség és a rend legmagasabb nézetei alkotnak teremtéseket Isten akarata szerint, amelyek a törvényével a kozmoszt az isteni terv szerint kormányozzák. Ezeknek Isten nem adta meg a cselekvés vagy nem cselekvés szabad akaratát. Sem gonoszság nem zavarja őket, sem előszeretetnek nem engednek; az örök törvény pontosságának engedelmeskednek; az örök törvény pedig nem más, mint maga az örök-ség, megrendíthetetlen, mozdíthatatlan, feloszlathatatlan.

Először tehát a sors jön, mely – mondhatni – a vetést vetette el, hogy keletkezhessen az egymásután, a jövendő dolgok egésze. Erre a szükségesség jön el az az erő, mely a dolgokat a cél elérésére kényszeríti; végül pedig a rend az, mely a sors és a szükségesség által meghatározott eseményeket összeköti.

Ez tehát az Örök (vagy örökkévalóság), melynek sem kezdete, sem vége nincsen, amelyet lefolyásának megmásíthatatlan törvénye határoz meg, mely keringését örökké tartó mozgással végzi, ami egyes részeiben váltakozva születik és meghal, mégpedig úgy, hogy a változás pillanatában az a része, amelyben meghal, ugyanaz, amelyben újraszületik. Ez a körkörös mozgás, a fordulat elve, amelyben minden olyan jól van összekötve, hogy nem tudni, hol kezdődik, mert látszólag minden pont elöl van, meg követni is látszik. Mégis van a kozmoszban is esély és véletlen, mindennek a keverékében, ami az anyagból keletkezik.

 

Epilógus és záró ima

Nos, minden témát megmagyaráztam emberi erőm és a lehetőségek szerint, ahogyan Isten akarta és engedte nekem. Már csak az marad, hogy Istent dicsérjük az imáinkban és visszatérjünk testünk ellátásához. Lelkünk, ha szabad így mondanom, az isteni dolgokról folytatott beszélgetés folyamán teljes mértékben megkapta a részét.”

Amikor a szentélyt elhagyták, imádkoztak Istenhez, dél felé fordulván (mert ha az ember napnyugtakor akar Istenre irányulni., akkor dél felé kell néznie, ahogyan napkeltekor keletre kell nézni), és éppen el akarták kezdeni az imájukat, amikor Aszklépiosz halkan megszólalt: „Ó Tát, nem kellene-e atyádnak azt javasolni, hogy imánkat tömjénnel és füstöléssel kísértessük?”

Triszmegisztosz azonban, ezt hallván, felháborodott: „Csend legyen Aszklépiosz! Megszentségtelenítés a tömjén és hasonló dolgok, ha Istenhez fordul az ember. Neki ugyanis semmi sem hiányzik, mert Ő maga minden dolog, s Őbenne van minden. Tiszteljük Őt a hálaimánkkal. Ez a legszebb tömjénfüst, ami Istennek felajánlható: a halandók hálaimája:

Dicsérünk Téged, Aki a legmagasságosabb vagy, Aki mindent messze felülmúlsz, mert a kegyelmednek köszönhetjük, hogy a Te Gnózisod nagy világosságát, megkaphattuk.

Ó szent név, melyet tisztelünk – egyetlen név, amellyel atyáink hite szerint Istent megtisztelhetjük. Jóságod lát el minden teremtményt a Te atyai jóakaratoddal, körültekintő gondoskodásoddal, szereteteddel, s minden létező jótevő, gyöngéd erővel; Te ajándékozol meg minket gondolkodási képességgel, értelemmel és Gnózissal; gondolkodási képességgel, hogy felismerhessünk, értelemmel, hogy belátással elérhessük az utazás végét, Gnózissal, hogy örömünk a Te ismerésed legyen.

Örvendünk, hogy hatalmaddal, melynek egész bőségét megmutatod nekünk, megmeríttetünk. Örvendünk, hogy mialatt még a testben vagyunk, már az örökkévalóságnak szenteltél minket. Az egyetlen, amivel az ember megtisztelhet, a Te fenségednek az ismerete.

Felismertünk, és megismertük a Te lenyűgöző világosságodat, amelyet csak a szellem foghat fel. Megértettünk, ó életnek igazi élete, Te vagy az anyaméh, mely mindent kihord, ami az életbe belép. Felismertünk, örökké tartó örökkévalóság, tele a Te alkotó tevékenységeddel.

Igen, ezzel az imával, amellyel jóságod jótettét imádjuk, csak egyre kérünk: tarts meg minket állhatatosan a Te Gnózisod szeretetében, hogy soha se forduljunk el ettől az életviteltől.

Miután így imádkoztunk, vegyünk magunkhoz egy olyan étkezést, amelyet nem piszkított élő lények húsa.