Az élő ige-egyben

Catharose de Petri

Az élő ige

 

 

Előszó

 

Ez a könyv, negyvenhat önálló fejezetével, a Gnó­zisban fellelhető életteli üdvösség üzenetét szeretné átnyújtani mindazoknak, akik léleka­nyag helyzetükből az átváltozás folyamata révén fel akarnak emelkedni a szellemlélek-em­ber állapotába.

A lélekmegváltáshoz vivő utat azonban mindenkinek magának kell bejárnia, az ösvényt magának kell megvalósítania. A könyv ennek a módszerét részletezi.

Váljon tehát élő igévé minden olvasó számára!

Az alulírott ezennel hálás köszönetet mond Pleun van der Kooij úrnak, aki e könyv nyomtatását előkészítette.

1989 márciusában

Catharose de Petri

 

 

1. Nap mint nap Istennel járni

 

Isten távolságának vagy közelségének a kérdése mindig is izgatta az ember fantáziáját. Messze van-e, vagy éppenséggel annyira közel, hogy érintését is érezhetnénk? Ez minden időkben sok nyugtalanságot okozott az ember életében.

A gyakorlatban kiderül, hogy egyesek számára az Isten végtelenül távoli dolog, mint az áttekinthetetlen jövő, míg mások úgy beszélgetnek vele, mintha nap mint nap háza népeként tartózkodnának udvarában.

Bármennyire is különbözők ezek az élettapasztalatok, lényegében mindkét esetben egyazon esélyekkel kecsegtetnek, s ugyanazt eredményezik. Próbáljuk megközelíteni ezt az égető problémát, amennyire lehetséges.

Mit jelenthet a „nap mint nap Istennel járni”?

Mivel mindenki rendelkezik lélegzési rendszerrel, mindjárt kezdetben leszögezhetjük, hogy Isten szeretetét, világosságát és erejét a belégzéssel minden ember magához veszi, még ha ennek esetleg nincs is tudatában.

Az olvasó talán szintén ismeri a misztikusok köreiben köztudott tényt, hogy a tüdőt megtöltő oxigénnel az emberi rendszerbe szellemi és éteri erők is behatolnak. Ezenkívül – bármilyen különösnek is tűnik – kilélegzésével az ember továbbadhatja Isten erejét, világosságát és szeretetét. Ha ugyan­is a belélegzett Isten-erőket vérereiben képes lenne a helyes tevékenységre késztetni, akkor belőle szeretetteljes gondolkodás, tiszta akarat és igazságos cselekvés eredne.

Be- és kilégzési rendszere révén tehát mindenki egyformán közel van Istenhez. A különbségek a kilégzésben rejlenek, mivel belső fejlődési fokától függően mindenki a saját módján hordja ki Istent. Istent mindenki a saját, többé-kevésbé megtisztult vérrendszere minőségének megfelelően lélegzi ki.

Ezért olyan jelentős a Biblia kijelentése: Nem az piszkolja be, mérgezi meg az embert, ami a száján bemegy, hanem amit a száján kiereszt, mert ez határozza meg pillanatnyi életállapotát. Isten mindenkihez közelít, s az ember habozás nélkül belevonja őt romlott emberi rendszerébe, és többé-kevésbé kihűlt szívével és megzavarodott, beteg elméjével akarja Istent hirdetni, így akar Istennel járni, a legszívesebben nap mint nap.

A misztikusok világa sokat emlegeti a nap mint nap Istennel járást. Az érzelmes misztikus szívközpontján keresztül keresi a kapcsolatot a rejtett isteni erőkkel, és énjén keresztül éli át Istennel való közösségét, ami miatt harmonikusnak képzeli kapcsolatát teremtőjével, s így próbálja a kapcsolatot létrehozni.

Ha gondolkodó emberekként készülünk fel erre, megállapíthatjuk, hogy az ilyen érintkezés, az Istennel való ilyen kapcsolat lehetetlen, s így legjobb esetben is csak az Istenről való naponkénti elgondolkodásig juthatunk el.

Ez mindenkinek szól. A férfinek is meg a nőnek is. Az asszony éppannyira fontos, mint a férfi. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában a nőknek is rá kell ébredniük nagy hatalmukra és papi hivatásukra, ahogyan a szentírások szent asszonyai tették ezt mindig is a századok folyamán. Itt az isteni hierarchia szolgálatában elvégzendő munkáról van szó, amelyre mindenki hivatott, aki érti az isteni világosság törvényeit. Ha az új Jeruzsálem leereszkedik az égből, akkor az új korszak keletkezésén mindenki együttműködött, aki a világosság birodalmához tartozik.

Ahogyan a múltban, úgy a jelenben is erre a feladatra a férfi is meg a nő is hivatott. A jelenben meg szabad élnünk, hogy áttörnek az alantas erők ellenállásán, ezeket lerázzák magukról, s ezzel a belső Krisztust felvonják a megrendíthetetlen világosságba.

Mindannyian ellenőrizhetik a cselekedeteik nyomán, hogy valóban az igazság világosságában állnak-e. Ehhez azt kell megfontolniuk, hogy cselekedeteik eredménye vajon elkötelező vagy felszabadító-e.

Ha cselekvésük hatása megkötő, ha ehhez a természetrendhez ragaszkodik, ennél a rendnél marad, akkor csupán természetes vágyuk ereje hatott. Ha viszont az eredmény felszabadító, akkor az élet elve – a Krisztus világossága – végzi a munkáját Önökben, s ezzel egészen más életmegújítást vihetnek végbe. Életük egészen más szerkezetre tesz szert: együttműködnek az Önökben lévő új lélekember határozottá tételében, az új menny-föld megvalósításának építkezésén dolgoznak együtt.

Mivel minden tevékenység alakot ölt, a Szent Szellem által támogatott szabad akarat-tényező által új épületet lehet emelni Önökben is.

Elsősorban ez a szabad, megújult akarattényező irányul teljesen az új, fénylő lélekélet magvalósítására, és onnan elvezéreli Önöket a mindent magában foglaló bölcsességhez, hogy a jelenben teljesen megnyilvánulhassanak.

A régi természetállapot maradéktalan feloszlatása után tehát megtisztult éterterükben maguk alkotják meg az elévülhetetlen lélekember szerkezetét. A Szent Szellem hatására így támad fel Önökben az istenember, akinek templomává tették a saját testüket, hogy elvégezhesse művét Önökben és Önök által, azt a művet, melynek csakis az a célja, hogy Önöket összekapcsolja Istennel.

Az, hogy a lélekben újjászületett nem végezheti munkáját a romlott ember hulladékaitól bűzlő munkahelyen, remélhetőleg világos. Ezért testüknek meg kell felelnie a megújító élet követelményeinek, mielőtt templomként szolgálhatna.

Ha egyszer hajlandónak mutatkoznak, ha kijelentik, hogy megvalósítják a ragyogó lélekéletet, áthatolnak az isteni bölcsességhez, és meg akarnak nyilvánulni, igen, akkor lesz Ő, az Önökben feltámadott a közvetítőjük.

Ez a belső istenember viszi Önöket a világosságban, ahogyan ő a világosságban van. És úgy növekszik Önökben, amilyen mértékben hajlandók saját énjüket csekélyebbé tenni, amennyire egyre csekélyebbnek tekintik magukat ezen a világon.

Akkor Ő, az újjászületett lélek, közelebb van a kezüknél és lábuknál is. Önökben van. Önök előtt halad, s nyomon követik őt, a feltámadottat, az Önökben teljesen megújultat.

Ennek alapján lettek felvéve az Ő mindennapos közösségébe, s ez akkor nem misztikus rejtelem és hit többé, hanem Isten és ember szilárd szeretetkapcsolata, melyben az elválasztottság ismeretlen, mert aki Önökben megszületett és feltámadt, Ő és az Atya egy.

A világosság törvényének a saját életükben való teljesítése révén a legközelebbi jövőben szabad Istennel járniuk, aki világosság, szeretet és erő, mialatt a rögeszme-kereszténység teljesen igazi keresztény élménnyé változik.

Időközben pedig megértik, hogy erre a feladatra mozgósítanak mindenkit, s ez a feladat oly messze ható, hogy szavakkal ki sem fejezhetjük.

Azt pedig kijelenthetjük, hogy az Arany Rózsakereszt hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskolájának legmagasabb helyét férfi is és nő is betöltheti, ha a követelményeknek eleget tesz.

Jöjjön el hamarosan annak az ideje, amikor mindenki részesül ebben, és a békesség galambja elmúlhatatlan világosság formájában terjeszti ki új üzenetét Önök fölött.

Úgy legyen!

 

 

2. A negyedik dimenzió

 

Gyakrabban megmutatkozott, hogy sok tanuló nehezen tudja elképzelni a mikrokozmoszt, ezért nem tudja megérteni sem. A mikrokozmosz örökkévalósági lény, de elromlott és meg van gyalázva. Ezért most szeretnénk behatóbban foglalkozni vele.

Egy lélek-élethullámot vagy egy mikrokozmosz-csoportot a mindent magában foglaló asztrális, eredeti természetben az ebbe besugárzott isteni gondolat keletkeztet és szül meg, ahogyan a mi gondolataink is szikrát pattintanak asztráltestünkben. Az ilyenképpen megszületett mikrokozmosz egy önmagát megvalósító folyamat révén alakul tovább, mert az asztrális szikra mögött ott ösztönöz az isteni gondolat. Emiatt a mikrokozmosz megnyilvánulási terében éterek szabadulnak fel, és összpontosulnak a mikrokozmosz magja, azaz a rózsa körül, majd felveszik a folyamatot keltő gondolatban rejlő alakot. Így keletkezett egykor az igaz ember az örökkévalóságból, természeténél fogva önkéntelenül is az Atyával kapcsolatban.

Az ősidőkben a szabadságával visszaélő ember azonban ellenszegülő jelleget mutatott, s maga is jól tudja, hogy mi lett belőle. Az eredeti dicső test nem képes megnyilvánulni többé. Eltűnt, mert egy nem az asztrális anyatérségből keletkezett éteri-anyagi testnek az a tulajdonsága, hogy semmivé foszlik. A testet eredetileg lelkileg éltető tényező – a mikrokozmosz – hatástalanná vált, kiürült, nem tud megnyilatkozni többé. A csodát létrehozó szellem pedig visszavonult.

Jelenleg egy földi születési folyamat révén személyiség születik, s ezt összekapcsolják egy lélekkel. Ez a személyiség tulajdonképpen Isten szeretetének egy másik csodája, de egy szükségből tervezett folyamat tényezőjének kell látnunk, mely csakis a bukott eredeti ember életre keltésére szolgál. A földi személyiség ugyanis, mint ideiglenes jelenség, arra hivatott, hogy lelkét, mikrokozmoszát kimenekítse a fogságból egy enduráló, önmagát neki ajándékozó, neki szentelő élettel: bele kell olvadnia ebbe a másikba, hogy az újra élhessen.

A mikrokozmosz most térhez és időhöz fűződő rendszeréhez van kötve. Ha azonban a szellem, a lélek és a transz­figurált személyiség egyesült, akkor a mikrokozmosz újra képes lesz belépni a mindenhol jelenlét isteni állapotába. Mindaddig pedig a mikrokozmosz elromlott, meggyalázott állapotban marad. Ezért szólítgatnak mindenkit szüntelenül ennek a nagy üdvözítő műnek az eredeti természet erejében és erejével való elvégzésére. Az eredeti természet e nagy és szent fényerejének elsősorban az Ön egész testét át kell sugároznia. A megvilágosulás életvitele tehát életkövetelménnyé emeltetett az Ön számára. Mint Simeonnak, Önnek is a szellemet kereső lélekké kell válnia. Egész életvitelét és életállapotát ehhez kell igazítania. Akkor egy lelki pillanatban a világosság belép az Ön mikrokozmoszába, s Ön megláthatja azt.

Ehhez érzésvilágát, gondolkodását és akarását szükségszerűen a szent lélegzet sugárereje alá kell állítania, hogy a lélek az élettestben megelevenedhessen és kapcsolatba léphessen a Hétszellemmel. Akkor aztán a belső Krisztus veszi át a János-ember vezetését. Ahol pedig a legodaadóbb „én” sem ér el sikert, ott a lélek megszünteti a személyiségélet minden nehézségét, és a rendszert elvezeti a nagy győzelemhez, Golgota halmához, a feltámadás nyitányához. Ezzel végződik Jézus Krisztus első feladata az emberben.

Talán el tudják képzelni, mi történik, ha a gnosztikus rejtélyek jelöltje a szellem nógató hívására lelkiállapotát fel tudja emelni az Atyához, képes szakítani a természet-eonok­kal. A templomba belépve lát. Látja az eleven másikat, és a tiszta látomás élményében ugyanakkor felismeri Isten minden bukott gyermekének fejlődési menetét, mely a természetből a felszabadító életig vezet.

Az új látás szorosan összefügg a megérzéssel, az intuícióval, sőt ettől valójában elválaszthatatlan. Ha felfedezik az igazi látás értelmét és jellegét, akkor ezt teljesen megértik. A megérzés kialakulása a lélek felébredését jelenti, a lélek igazi megszületésével függ össze, annak tényével, hogy a lélek elfoglalja helyét a homlokcsont mögötti nyílt térben.

A szellemlélek-térben való felébredéshez, a mágneses élő test tiszta asztrális szférájába való belépéshez teljesen új látóképesség kell: a negyedik kiterjedés, a negyedik dimenzió felismerése. Ez a belépés a negyedik kiterjedésbe.

Az ember három kiterjedést ismer: magasságot, hosszúságot és szélességet. E három segítségével tapasztalja meg környezetét. Ezt a teret bármilyen nagynak képzeli is el, mindig körülhatárolt dologról van szó, mindig fogságot jelent. E fogságot korszakunk sejti, érzi, mert a Földet háromdimenziós szempontból megismerte, átkutatta, s most a természettudomány más égitestek felkeresésével próbál továbbjutni. Abban a visszafoghatatlan hajszában, amelyet a fejlődés ma az emberre kényszerít, az emberiség túl szűknek, nyomasztónak érzi a három kiterjedést. A tudomány erre a zaklatásra háromdimenziósan reagál: megpróbálja a háromdimenziós teret kibővíteni, amennyire csak lehet.

Világos, hogy ennek a nehézségei egy negyedik kiterjedés létezésével azonnal megszűnnének, ha ezt a kiterjedést a tudomány valósnak tapasztalhatná.

Ez a negyedik kiterjedés ugyanis létezik! Ez az, amit egykor az abszolút áteresztőképességnek is neveztek. Mi a mindenhol jelenlét valóságának szeretnénk nevezni. Ez a kiterjedés az időt, a távolságot, a múltat, jelent és jövőt, a most és majd fogalmát teljesen megszünteti.

Ha az emberiség ezt a kiterjedést birtokolná, akkor semmiképpen sem lenne szüksége a Hold, a Mars vagy a Vénusz elérésére, mert a negyedik kiterjedésben a Holdra gondolni annyit jelent, mint azonnal ott lenni. Szóval azt lehet mondani, hogy a negyedik dimenzió a mindenhol jelenlét képessége. A három kiterjedésben tudatos ember számára nagyon furcsa elképzelni ezt a képességet. Ennek ellenére ez a negyedik dimenzió csak az ötödikhez, hatodikhoz és hetedikhez vezető ajtó.

Az atom is ezen az elven alapul, az atom is hét kiterjedésű. Az ember tehát elvileg és alapvetően mindenhol jelen van, mert atomokból épül. Ennek azonban nincsen tudatában. Jelenlegi tudata és lehetőségei háromdimenziósak.

A mindenhol-jelenléti tudat képességével az ember bárhol lehet anélkül, hogy tartózkodási helyét elhagyná. Az ehhez vezető ajtó pedig az intuíció, és az új látás a negyedik dimenzió megvalósításának a kezdete.

E rövid magyarázat után belátják, mennyire végzetes az, ha nyitva állnak a közönséges dialektikus asztrális befolyásokkal szemben. Az emberi életterület teljesen elszennyeződött, és ezzel van átitatva a maga asztrális és éteri okait és okozatait tartalmazó egész emberi életlégkör. Mivel életterületük ugyanakkor a légkörük is, ez Önöket fogva tartja. Ez az ivadékra is vonatkozik, tehát a következő nemzedékekre.

Nagyon is helyes az Ószövetség megállapítása, hogy az atyák bűne megbosszulja magát a harmadik és negyedik nemzedékben is. Miért éppen harmad és negyedíziglen? Mert egy bűn oka legfeljebb a harmadik vagy negyedik nemzedékig fejtheti ki hatását, okozhat következményeket. Persze hatásai mindjárt újabb okokat szülnek.

Aki nem a feléledt lelke alapján megváltoztatott életvitellel kezdi, illetve aki ezt nem teszi tartóssá, az semmilyen gnosztikus célt sem érhet le. Minden mágia a lélegzés révén jön létre. Aki nem képes elhatárolni magát káros asztrális befolyásoktól, az mindenképpen áldozatul esik.

Amilyen mértékben a pozitív, új élet miatt a forma elhal, tehát megváltozik, olyan erővel kezdi végezni feladatát az ötödik sugár. A tanuló így ér a hegy tetejére, ahol új, csodás világosság érinti meg és tölti el. Ez a fény kizárólag mentálisan, a gondolatok szintjén hat. A tanuló életében először képes tisztán gondolkozni: mert az ezt szolgáló szervei megnyíltak.

Az érzékszervi megújulás teljesen a Hétszellem hét sugara megnyilvánulásának megfelelően megy végbe – ha a tanuló azt teszi, amit a belső folyamat megkövetel tőle. Ebben pedig támogatja őt a felszabadító Egyetemes Tan.

Az ötödik sugár csatlakozási helye az ész, az értelem. Ha Önt bevezetik az ötödik sugár hatáskörébe, azonnal felfedezi, hogy az ész nem csupán érzékszerv, hanem jóval több ennél. Az ész a gondolkodás, a gondolattest járműve. Ha az okos ész kialakul, akkor ez a tény a jelenleg mindenkinél hiányzó gondolattest megszületését jelenti. És az igazi emberré válás ezzel a születéssel kezdődik.

A régi tan az embert Ádámásznak is nevezte. Ez a szó a man vagy manasz, azaz gondolkodó fogalmával rokon. Az új életvitelben járó tanulónak a Hétszellem ötödik sugarával való együttműködése nem jelent kevesebbet, mint az Isten által tervezett gondolkodási képességnek, az igazi gondolattestnek a megszületését, s ezzel az okos ész megjelenését.

Tudatában vagyunk e magyarázat hiányosságának. Azt kívánjuk azonban, hogy főszentélyükben legyen elég lélekerő mindezeknek a megértéséhez!

 

 

3. A Hétszellem három alapsugara

 

A kígyótűz gyökérrendszere, a plexus sacralis vagy a dialektika fényerőrendszerével, a jó és rossz ismeretének fájával, vagy pedig az egyetemes Hétszellem fényerőrendszerével, az élet fájával van összeköttetésben.

Ezek a fényáramok, az egyik vagy a másik összetételben, ősanyagot vezetnek bele a rendszerünkbe. Az ősanyag építőanyag, kozmikus gyökérönállóság, eredeti anyag. Gyökérhálózatával a háromszoros kígyótűz felszívja ezeket az építőanyagokat, felviszi a főszentélybe, és megtölti velük a hét agyüreget.

Ebből a hét elemi építőanyagból él az ember, ezek határozzák meg egész létállapotát. Ezek szabják meg a különböző személyiségtestek halmazállapotát és minőségét. Nem mindegy tehát, hogy kígyótüzén keresztül az ember az ősanyag milyen állapotaival van kapcsolatban.

Amikor azt mondjuk, „Isten világosság”, akkor arról van szó, hogy a Logosz az ő fénye által építőanyagokat küld nekünk, amelyekkel kivitelezhetjük mindenség-megnyilvá­nu­lá­si tervét.

Van hét különböző isteni fényáramlat és hét őselem, amelyekből az embernek élnie kell. Ezt a hét őselemet nevezték a régiek a hét harmóniának. A gnosztikus rejtélyek jelöltjének erre a hétre kell tudnia teljesen reagálni. Agyüregeiben, életállapota hét éléskamrájában ezeknek meg kell lenniük.

A háromszoros kígyótűz-rendszerrel rendelkező igazi ember e háromszoros életfán keresztül háromszoros pránát vesz fel, mely a három magasabb agyüregben összpontosul, s annyira alapvető, hogy az egész lényt megnyitja a négy másik életáram számára.

A dialektikus emberbe, akinél a plexus sacralis két sym­pa­ticus-vezetéke nincsen összekapcsolva, a fenti módon csak egyetlen alapáramlat hatolhat be. Ennek következtében a három magasabb agyüreget azonos „életlevegő” tölti meg. Az olvasó át tudja érezni, hogy egy ilyen alapvető szervezet zavara esetén az illető nemcsak abnormális lesz, hanem fejlődése semmilyen tekintetben sem tud az eredeti tervnek megfelelni.

A három magasabb agyüreget megtöltő három alapvető „életlevegőnek” együtt kell működnie, hogy egy eredeti emberré válásról beszélhessünk. Ezt a hármat a rejtélyeken kívül csak a három számmal, eggyel, öttel és héttel, avagy a háromsággal, Atyával, Fiúval és Szent Szellemmel jelölhetjük.

Az egyedül az első sugárra reagálni tudó dialektikus embercsoportot egy kiirthatatlan ösztön hajtja a vallásos élet felé. A kizárólag az ötödik sugárra reagáló emberek folyton az értelem erőinek a fokozására törekednek. A hetedik sugárra hangolódott csoport pedig szakadatlanul valamilyen tevékenységbe merül.

Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen megzavarodott szervezetben felmerül a meggyalázottságból való felgyógyulás, a születés és halál kerekétől való megváltás vágya?

Ez a vágy mindig is valahogyan az ember szívéből száll fel. Ugyanis a szív szoros kapcsolatban áll a három felsőbb agyüreggel. Ezenkívül a szív a szellemi ember székhelye – közli az Egyetemes Tan. Tudjuk, hogy ez így van. Tudunk az ősatom létezéséről, a visszatükröző atomról, a szívben rejlő rózsabimbóról.

Emiatt aztán egy adott pillanatban idegen hangot hall a szívéből mindenki, akit Nemezis, az őserő csapásai eléggé megpuhítottak. Ez a szfinx hangja, aki a sivatag homokjában csaknem teljesen elsüllyedt már, s most megváltásért esedezik.

Aki istenfélő jámborsággal követi ezt a hangot azon az úton, amelyet évek óta mutatnak Önöknek, az képesnek fog bizonyulni a háromszoros kígyótűz helyreállítására. És ettől a pillanattól kezdve lehet megtölteni a három agyüreget a Hétszellem három alapsugarával.

Ennek csodás következményei lesznek. Például a hatodik agyüregben található a sokat emlegetett tobozmirigy. Ha a tobozmirigy hozzájuthat isteni táplálékához, akkor a tanuló életében nagy dolog történik.

Ezt jó lesz valamelyest részletezni. A tobozmirigy az emberi rendszerben többek között egy atomgenerátor szerepét tölti be. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a személyiség felépítéséhez alapul szolgáló atom jellegét, szerkezetét és lényegét a tobozmirigy határozza meg. Az emberi test atomjainak van bizonyos minősége, egy adott megkristályosodási tényező jellemző rájuk. Mindezt a tobozmirigy szabályozza. A tobozmirigy atomokat sugároz ki nagy, megfiatalító erővel.

Ha a háromszoros kígyótűz helyrejött, és a Hétszellem három alapsugara megtöltheti sugárzásaival a magasabb agyüregeket, akkor ez a tobozmirigyet is teljesen új működésre készteti. Ez érthető is. Az atomgenerátor új, más atomokat készít, és ezeket árasztja szét az egész lényben. Erre csakis a transzfiguráció következhet.

A Rózsakereszt Szerzetének szellemi hagyatéka szerint meg kell gyújtani a hatodik mécsest. Ez a hatodik agyüreg, amelyben a tobozmirigy fekszik. Rózsakeresztesként a hatodik mécsest meggyújtani a transzfiguráció megkezdését jelenti.

Egy napilapban érdekes cikket írt dr. August Stern a természet építőköveiről. Többek között kifejti: „A természet építőkövei mindenen uralkodó szerepet játszanak az agyunkban […]. Kár, hogy az ember tudatával foglalkozó tudósok oly csekély ismerettel rendelkeznek az atomfizika terén. Nem ártana visszaülniük egy időre az iskolapadba, hogy az agyunkban lejátszódó gondolkodási folyamatok természetrajzát alaposabban megértsék.”

Összefoglalva, szeretnénk világossá tenni: Mivel a tanulók közössége és csapata az ifjú Gnózis gyújtópontját képezi, biztosak lehetnek abban, hogy Önök tükrözik a mindenhol jelenlévő szellemi fényt. Egyre sürgetőbben szólítgatják Önöket, erővel sarkallják Önöket egy új alkotás létrehozására, egy új teremtmény megalkotására, gnosztikus-mágikus értelemben vett tudatos lélekéletvitel segítségével. Ez a szív új működésével kezdődik az anyagtestben, és a régi asztrális élet utolsó, pislákoló szikráinak a kialvásával végződik az asztráltestben.

Egyre sürgetőbben ösztönzik Önöket, hogy saját asztráltestüket szabadítsák meg a haláltermészet asztrális életterületétől. Önöket Isten nevében előkészítik az elektromos tűzéterben, az ötödik éterben történő szellemlélek-bevonulásra. Ez az ötödik éter a Szent Szellem által szabadul fel, s ebben tud a felébredt szellemlélek lélegezni, élni és munkálkodni.

Gnosztikus irányulásuk és a beáramló sugárzásokra és erőkre való fogékonyságuk miatt a fölöttébb megelevenítő impulzusok szálljanak fel a szívükből! Kapják meg ezeket az impulzusokat új lélegzetként a Szent Szellemtől, és legyenek ezek jellegük és rezgésük szerint a szellemlélek-fény feltámadási térségére hangolva!

A külső ember belsővé változása fejeződjön be hamarosan!

 

 

4. A hetedik pecsét

 

Keresztelő János sivatagi útját a Jézussal, az Úrral való találkozása tetőzi be. A Jordánnál, az ösvény mélypontján szembesülnek egymással. Ebben a pillanatban vész el a természetszülte tudat, kialszik a személyiségben, és a lélek, az eleven lélek, a Jézus-teremtmény veszi át a tudat fáklyáját. A lélek él, és a szellem belépett. Isten hangja tökéletesen beszél a lényben és a lényből.

A még a régi, természet alkotta jánosi házban élő lélekember így válik alkalmassá és használhatóvá sok feladatra. Az Egyetemes Szerzetláncba felvétetve kihordja Jézus Krisztus üzenetét az éjszaka legtávolibb helyeire is. A János-ember tehát a szolgálat területén helyezkedett el, ama nagy megváltó mű szolgálatában áll, amelyet a Gnózis végez a világon, és szüntelenül végezni is fog.

A Jelenések könyve ecseteli, hogyan találkozik Keresztelő János, a páthmosi János a „Másikkal”. Ez a Másik, az Egyetemes Szerzetlánc mennyei embere, egy adott pillanatban ott áll a János-ember előtt. Közvetlenül e szembesülés után pedig az új szerzetest felveszi az Egyetemes Gnózis. Ettől a pillanattól kezdve megfelel a Tökéletesek Rendjéhez tartozó szerzetes típusának.

A Jelenések könyvének első fejezete azt mondja: ez az újszülött munkatárs megbízást kap. Az Ázsiában lévő hét közösséghez kell fordulnia. Levelet kell írnia a hét köz­ségnek, intő, figyelmeztető, ugyanakkor vigasztaló levelet. A szerzetesnek hétszeres tevékenységhez kell hozzálátnia. Ez a tevékenység a később elkövetkezendőknek az előkészítése.

Ázsia számos dolgot jelent. Többek között így jelölik mind­azokat, akik még a dialektikus, természet alkotta testben laknak, különösen azonban azokat, akik mégis sajátos jelleget mutatnak. Itt azoknak a – hét embertípusra osztható – csoportjáról van szó, akik a Gnózisra érzékenyek.

A Dei gloria intacta című könyv tájékoztató bevezetőjének hatodik szakaszában hangsúlyozottan utalnak arra, hogy ez a könyv azoknak szól, akikben él az elveszett fiúság és az elveszített haza emléke. Az ilyenekben van egy elfojthatatlan kutató hajlam. Keresik a világosságot.

Az Ázsia hét közösségének írt hét levéllel a mai életterületen tartózkodó mind a hét embertípust megszólítják. Felkészítik őket a dialektikus nyüzsgésben eljövendő minden fejleményre, mindarra, aminek be kell következnie az Ifjú Gnosztikus Szerzetre nézve, amely be akarja járni az örök hazába vezető utat, hogy elérje a végcélt. Ezért a Jelenések könyvében megtaláljuk mindannak a kinyilatkoztatását, aminek be kell következnie, aminek a hét közösségből összegyűltekben meg kell történnie.

Ez a kinyilatkoztatás egy mennyei látomással kezdődik: Isten teljes fenségében ül trónján, és a mennyeiek kitörő ujjongással hódolnak neki. Kezében nyugszik a hét pecséttel lezárt könyv.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája a Dei gloria intacta című könyv kiadása után is folytatta kinyilatkoztatásait. Éveken keresztül sok-sok előadással és az irodalomban is lefektette a szent jövő dicső célját, a felszabadító szellemlélek-térhez vivő út nagy célját, sőt, mi több, ezt a célt, amennyire csak lehet, megerősítette sok száz tanuló lényében. A legkülönbözőbb szempontokból megtárgyalták a dolgok miértjét és hogyanját. A hét pecséttel lezárt könyvet a legkülönbözőbb hangnemekben olvasták és olvassák fel Önöknek.

Persze tudják, hogy az olvasás és a meghallgatás önmagában nem elegendő, csupán utat és irányt mutat; de a cél a lényeg, az Arany Rózsakereszt eleven létezése. Mert erre vonatkozik a hét pecsét feltörése.

Kinek lesz azonban bátorsága a könyv felnyitására? Mely dialektikus halandó képes erre? Bizonyára senki sem! Még annak a rögeszméje is elvétetett tőlük, hogy erre valahogyan is képesekké válhatnának.

Ne féljen azonban senki sem, egyetlen halandó sem, nyugtat meg a Jelenések könyve, mert az Atya fia, a trónon ülőnek a fia rendelkezik a megszabadító hatalommal. Egy kimondhatatlanul hatalmas sugártér ragadja meg Önöket a megvalósítás érdekében. Ezenkívül minden lépésüknél felszabadítóan kísérik Önöket. Az újjászületett lélek, aki az Úrjézusban alámerült, majd ővele feltámadt és egyesült a szellemmel, vezetőként Önök előtt, énköz-pontú emberek előtt megy az üdvösség ösvényén.

Ezért beszél az Egyetemes Gnózis Isten üdvözítő erejéről, a fény fiáról. Ezért kell a Gnózisra irányulniuk. Ezért szentelték magukat – mint tanulók – a Gnózisnak. Ezért határozták el, hogy egykor Pistis Sophiává válnak. És ezért jelenik meg most a Bárány, az élő lélek, és egymás után megnyit hat pecsétet. A sereg pedig ujjong.

A hat pecsét megnyitásával aztán nagy baj szakad az emberiségre. Minden ember belső és külső életében hatféle összeroppanásnak kell kifejlődnie. A legnehezebb megpróbáltatás pedig, ami a jelöltre rátör, talán a hatodik jaj.

Nézzenek csak utána a Jelenések könyvében, és hasonlítsák össze a saját életükkel. Akkor tudják majd, meddig jutott el Önökben a fejlődés folyamata, mit hagytak maguk mögött, mivel foglalkoznak jelenleg, és mitől riadtak vissza mindeddig. A Gnózis minden jelöltje az összeroppanás folyamatában halad. Így törnek fel mindannyiónk fölött hat pecsétet.

Végül aztán a hetedik pecsétet is fel kell törni, mert közeleg a végső szakasz. Ez mindig is kényes időszak volt minden gnosztikus Szerzet fejlődésében. A hetedik pecsét feltörése ugyanis egy olyan óriási erőkifejtéssel járó lendületes folyamatot szabadít fel, hogy az Úr minden szolgáját előzetesen meg kell jelölni a homlokán.

Hetedik fejezetének kezdetén a Jelenések könyve feltünteti, mit kiált a hetedik sugár angyala: „Várjatok”! Ezt a hat másik trombitáló angyalnak kiáltja, akik a hat sugarat árasztották az emberiség fejére, és akiknek most a hetedik nézetet is meg kell valósítaniuk. Azt mondja a hetedik angyal: Várjatok, „míg a mi Istenünk szolgáit meg nem pecsételjük az ő homlokukon!” Ez azt jelenti, hogy a lélekfejlődés elvének, mint az új tudatállapot alapjának, meg kell lennie a szívben és a fejben, legalábbis minimális mértékben.

Ennek az első lépése pedig a gnosztikus-mágikus élettel, a Szent Szellemmel, a vigasztalóval való kapcsolat, az összeköttetés a Krisztus-lénnyel. Ennek a fénykapcsolatnak mentesnek kell lennie bármiféle dialektikus bepiszkolódástól. Csakis akkor válik lehetségessé a szellemlélek-ember teljes felmenetele, ha ez a kapcsolat létrejött.

Az egész embernek a véréig is ható vágyakozása ennek megfelelő életvitelt eredményez. Ez az üdvösségre vágyás támogatja és egyszerűbbé teszi az igazi életvitelt, amely az egyetlen módszer a vér megtisztítására és a vér rezgésfokának emelésére, mégpedig az agyalapi mirigy hormonjának segítségével.

Persze a belső lény eme vágyát tudatosan és intelligensen támogatni kell, mert ez valójában egy mágneses állapot. A fej intelligenciaszerve akkor mágneses sugárhullámokat küld ki, amelyekre a földöntúli sugártér, a Gnózis sugártere válaszol. Ennek eredményként Ön

– először is belülről, a szív tükröző atomján keresztül,

– másodszor kívülről, a főszentélyben lévő tobozmirigyen keresztül

létrehozza a mágneses kapcsolatot a gnosztikus asztrális térrel.

Ez a mágneses kapcsolat magában foglalja a megvilágosulást, amelyet Ön a legnagyobb boldogságnak tapasztal. Ez az idegéter kapcsolata a halhatatlanság éterterével. Ez az anyaghoz kötöttségtől való abszolút megszabadulást jelenti. Így közvetlenül és tudatosan megtapasztalják az örökkévalóságot az időben.

 

 

5. Páthmosi János

 

Ebben a fejezetben a következőket szeretnénk megmagyarázni: Az eredeti szellemből és a való, abszolút megjelenési formából keletkező igazi életnek az egymással összefüggő hét mikrokozmikus létterületből kell megszületnie. Világosan tudatában kell lenniük, hogy a Hétszellemnek társai, testei vannak, melyek az abszolút létezés hétszer hét, azaz negyvenkilenc nézetéből származnak. Ebből következően az e nézetek egy részéből keletkező test mindig fogyatékos. Eszményi dialektikus test tehát nem létezhet.

Az átváltozás, a transzfiguráció folyamata ezek szerint az abszolút igazi önvaló megszületését célozza. Ezt a lényt a Biblia – jelképesen – sok helyen ábrázolja , például a Jelenések könyvében is. Páthmosi János jelenségére gondolunk.

János, ez a testvérünk és társunk sugárzik attól a szeretettől, melyet Isten és Szerzete iránt valamint embertársa iránt érez. Ez a szeretet sugárerejében és képességének tetőfokán teljesen személytelenül nyilvánul meg.

A Gnózis hétséges sugárerejében három hatalmat különböztethetünk meg. Ez a három hatalom játszik szerepet a sziderikus születésnél. A sziderikus születés is három szakaszban megy végbe. Az első az érintés, a második a kifejlődés, a harmadik a teljesülés.

A Szentírás az első szakaszt hitnek nevezi. Ez a szent Hétszellemmel való érintkezés szinte hidat ver a tanuló és az új élet között. Amikor a tanuló ebben az első időszakban az új életről hall, akkor ezt a hangot belülről hallja. A második sziderikus születésnek már ez az első szakasza is ellenállóvá tesz és megoltalmaz az eljövendő dolgok viszontagságaitól. Ezért jelenti ki az evangélium: Ne féljetek, a ti hitetek megtart titeket. Csakis ebből a hívő állapotból alakulhat ki a Szent Szellemmel való érintkezés.

A második fokon az érintkezésből fejlődés lesz. Az érintkezés a tanuló lényét teljesen megváltoztatja. Ezt a változást a transzfiguráció előkészületeinek tekinthetjük.

A második szakasz a tanulót közelebb viszi céljához. Gyarapodik kegyelemben Isten előtt. Az új életerő fokozódik benne. Ezt az új életerőt nevezik reménynek. Ez az örök élet reménye, az új asztrális erő áttörése a főszentélyben.

Ne féljetek, hitetek megtart titeket. Ez az első fok. Az új élet reménye a tanuló számára igazi új életté válik. Ez a második fok.

Az új életből aztán kialakul a teljesülés. A második sziderikus születés valóra válik. Elkezdődhet a transzfi­gu­rá­ció folyamata. Csakis ezután áll a tanuló a szeretetben, ami a legnagyobb. A hitben megtartatik. A reményben élni kezdett, de a szeretet által, a teljesülés által tesz szert hatalomra. Ez a harmadik szakasz.

Akik így belépnek az új életbe, azokat hatalmazzák fel arra, hogy újra Isten gyermekeivé váljanak. A hatalom birtoka szabadságot jelent. Ez a hatalomra jutás egy elidegeníthetetlen örökség átvételét jelenti. Pál ezt Isten örökös-társaivá válásnak nevezi. Mihelyt egy tanuló Isten örököstársa lett, a hatalom birtokosává is vált. A pozitív birtok szent lángja ragyog és világít róla. A tanuló a Szerzetlánc szolgája, velük együtt Isten társörököse lett.

Ilyen ember volt János Páthmoson. Testileg és testben látta maga előtt Istenben született igazi felettes lélek-énjét. Látta az elsőt és utolsót, aki halott volt ugyan, de megelevenedett.

Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, mely Páthmosnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. Szellemben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét (Jelenések könyve 1:9-10).

Világosan felismerte, hogy a felszabadító ösvény mit követel meg tőle; így érkezett János Páthmosra. Páthmos a semmit jelenti, a magányt, a teljes elszigeteltséget, az abszolút eltávolodást. Így haladt át János a második sziderikus születés három szakaszán, az érintkezésen, a kifejlődésen és a teljesülésen. Emiatt természetesen bekövetkezett a világosságba való kiemeltetése, annak pillanata, amikor örökségébe helyeztetett, Istent örökölvén.

Annak igazolása végett, hogy a második sziderikus születés három szakasza teljesült, szembesült mennyei lélek-énjével. A tanuló fejlődésének ezt a magaslatát nevezik az „Úr napjának”, vagy a „hetedik napnak”. Az Úr napján ünnepli a tanuló a Gnózis fénysugárzásával való összeköttetést.

Az erőnek ez a fényárama, ez az érintkezés a tobozmirigyet találja el, majd a kisagyon és az agyalapi mirigyen keresztül továbbmegy a nyúltagyhoz (medulla) a gerinc felső végén, majd a kígyótűz-csatornán keresztül lefelé. A csatornában aztán különböző helyeken hevesen éget. Így hatol be a tanulóba a szellem tüze kardként.

Mialatt János megéli a szellemnek ezt a tomboló viharát, hallja a hangot, mint valami trombitaszót: Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai (Jelenések 1:17-18).

Jánosnak szabad volt megkapnia az új kialakulás teljes pecsétjét. Ez igazolta az örök életre felgyógyító erők végleges beáramlásának létrejöttét. Ebben az állapotban a tanuló észleli azt, amit az abszolút létezésnek neveznek. Olvassa azt, mint nyitott könyvet. Látja és érti. Mivel a szeretet hatalma ragyog benne, igyekszik másokat is felkelteni, és minden ember szíve vérébe bevésni: „Igyekezzetek, amíg nem késő!”

Ezt most már Önök is értik. Nem a természet szerinti tájékoztatással akartunk szolgálni, hanem az élethez vezető ösvényt akarjuk fáklyákkal tűzdelni a korszakok sötétségében, hogy nagyon is tudatosan rátérjenek erre az útra, egészen az Önök Ura napjáig, a hetedik napig.

Minden élet ura, a Szent Hétszellem vezérelje Önöket az idők éjszakáján át a megváltoztathatatlan világosságig. Isten legyen Önökkel!

 

 

6. A Szellemi Iskola megbízatása

 

Kétségtelenül hallották már a kijelentést: Nagyobb dolgokat is fogtok cselekedni, mint amiket az Úr Jézus tett, vagy: Közeledjetek a Gnózis kapuihoz félénkség nélkül.

Miért mondják ezeket ismételten Önöknek oly szeretettel? Mert a fenti kijelentésekre csak-is úgy adhatnak méltó választ, ha egyre jobban , tökéletesebben és teljes odaadással járják az ösvényt. Óvakodjanak attól, hogy saját nehézségeiket és feszültségeiket, gyakran oly nehéz küzdelmüket a közösségben próbálják levezetni.

Bizonyára hálásan tapasztalták már a gnosztikus mágneses tér erejét, annál is inkább, mert felismerik e terjedő sugártér világra szóló jelentőségét. Új szellemi évben vagyunk. Egy új idő kezd megnyilatkozni. Az eredeti isteni rendnek egy alkotó összefoglalásával a Krisztus-sugárzás újra összeköttetésbe akar lépni az emberrel. Ez a három dimenziótól független isteni szellem a lélekembert a legmagasabb isteni értelemben vett élethez vezeti.

A Szellemi Iskola megbízást kapott arra, hogy az idő világában berendezze az Ifjú Gnosztikus Szerzet misztérium-iskoláját. Számolnunk kell azonban azzal, hogy itt minden munka ideiglenes jellegű. Ennek tudatában kell lenniük. A Gnózis szolgái jönnek, majd elmennek, hogy egy adott időpontban ismét visszatérjenek. Ennek a munkának van tehát kezdete, és téridőrendi szempontból van mindig vége is.

Mert lesz idő, mondja a Timótheushoz írt 2. levél (4:3-4), hogy az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök. És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

Ha viszont a Szellemi Iskola komoly tanulóiként beilleszkednek az elevenen lüktető sugártérbe, akkor együtt rezegnek vele, és ennek be- és kilélegzési folyamatát megelevenítő és frissítő hatásúnak tapasztalják egész rendszerükben, a szellem, a lélek és a test viszonylataiban is. Ebben a lélektani pillanatban aztán teljesen más munkának szentelik majd.

 

 

7. Halál, hol a te diadalmad?

 

A korinthusbeliekhez írt I. levél 15. fejezetében (35-49) ezt olvassuk:

De mondhatná valaki: mi módon támadnak fel a halottak? És minémű testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanem megrothad. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét. Nem minden test egyazon test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké. És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké. Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagoknak dicsősége; mert csillag a csillagtól dicsőségre nézve különbözik.

Éppen így a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőte­lenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, fel­tá­masztatik szellemi test. Van érzéki test és van szellemi test is. Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután a szellemi.

Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.

Ezek után már nem teszik fel a kérdést, amelyet a ko­rin­thus­beliek szájába adnak – Hogyan fognak feltámadni a halottak? – mert tudják: teljes lehetetlenség dialektikus lelket, egy dialektikus egót, egy dialektikus személyiséget elmúlhatatlanságra ébreszteni.

A haláltermészet dialektikus nyüzsgésében minden élő szervezet, minden növény, állat és ember ugyanannak a törvénynek engedelmeskedik: az őt lelkesítő közeg a dialektika mágneses erőinek bizonyos állapota. És ezek a lények bármilyen állapotban vannak is, semmilyen tekintetben sem hasonlíthatók a Gnózisból és a Gnózisban lévő megnyilvánulásokhoz. A Gnózisból keletkező csak úgy tud megnyilvánulni, ha minden előző, minden korábbi már keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, és többé már nem kelhet életre.

Amikor Pál megállapítja, hogy egyszer majd a mennyeinek ábrázatját hordjuk, akkor nem a dialektikus énre gondol, aki majd valamikor beléphet a megújhodás állapotába, hanem arra, hogy a lélek újjászületése után, a háromszoros ego – a gondolkodás, az akarás és az érzés – újjászületése után az Ön személyisége, teste viselheti ideiglenesen az új lelket és az új ént, ahogyan az Úr Jézus is tette feltámadása után. Ebben az időszakban Ön leveti az anyagember alakját, és az Ön testei a mennyei embert mutatják, ábrázolják.

Ezért aztán Pál tovább is megy a fenti idézet folytatásában az 50. szakaszban, még egyszer hangsúlyozva: Test és vér nem örökölheti Istennek birodalmát. A vetés romlandóságban, gyalázatosságban és erőtelenségben történik, feltámasztva pedig a Gnózisban élő lélek lesz. A nagy üdvcsoda az, hogy az Ön dialektikus személyisége szolgálhat a transzfiguráció óriási kezdeti folyamatának alapjául. Az a fő, hogy a tanuló ezt az üdvcsodát megértse, a folyamatba belépjen, és elhatoljon a célig.

Íme titkot mondok néktek – így Pál – mindnyájan nem hunyunk el – ahogyan azt a természet érti -, de mindnyájan elváltozunk.

Ez a dupla rejtély Önre is vonatkozik, ha az ehhez szükséges utakat bejárja. Szívlelje meg tehát a Pál-féle titkot, mely mindig időszerű, tehát mindig új!

Aki nagyon komolyan és odaadással elkezd járni az ösvényen, az mindenképpen összeköttetésbe kerül a Gnózissal. Ekkor pedig azonnal megjelenik benne valami a halhatatlan lélekállapotból.

Ha egy testvérünk a személyiségnek eme előkészítő folyamata alatt hal meg, akkor az anyagi burkot természetesen az ismert módon veti le. Ezzel a halállal azonban mégis titok van kapcsolatban, mert ebben a testvérben már hatott és fejlődött a halhatatlanság vetése. Emiatt az ilyen halottak nem lesznek teljesen elbocsátva és feloszlatva, más jelenségekhez hasonlóan, hanem üdvözítő folyamatuk folytatódik a Szellemi Iskola mágneses testének abban a részében, amelyet mi a megszentelt lélek-étertérnek nevezünk. Ezért támasztatnak fel majd romolhatatlanságban a mi halottaink, akik így hunynak el az Úrban.

Önök még rendelkeznek a személyiségükkel. És habár ez a személyiség meg van gyalázva, gyenge és mulandó, a helyes segítségével már itt részesülhetnek a lélek halhatatlanságában és az ezzel járó minden előnyben.

Van tehát egy dupla titok. Aki az ösvényen jár, az megnyugodhat. Vagy meghal a természet módján, és a maga idejében felébred a lélekmegszabadító életterületen, vagy pedig már itt ünnepelheti feltámadását az új lélekállapotban. A feltámadás mindkét esetben biztos és teljes.

Aki tehát valóban bejárja a rejtélyek ösvényét, az abban a dicsőséges üdvbiztonságban élhet, hogy a végzetes halál már legyőzetett. Minden komoly tanuló ujjonghat tehát:

A halál elnyeletett diadalra. Halál, hol a te fullánkod? A haláltermészet életének fullánkja eltűnt.

Halál, hol a te diadalmad? A halál diadalma megsemmisült. Legyenek tehát mindenkor állhatatosak, tántoríthatatlanok, mindenkor buzgólkodván az Úr dolgában, tudván, világosan, pozitívan tudván, hogy munkájuk, önmagukat építő ön­szabadkőműves munkájuk soha sem hiábavaló.

 

 

8. A kígyók fiainak birodalma

 

Az Arany Rózsakereszt Iskolája a lélekmegvalósítás lényegét annyira közel hozza a tanulóhoz, mint korábban soha. Az ifjú gnosztikus Szerzet Szellemi Iskolájának csoportja fejlődésének egy új lépése előtt áll. Ez a lépés teljesen új, földöntúli helyzetekhez viszi, amelyek azonban mégis nagyon valóságosak lesznek. Olyan állapotok és helyzetek, amelyeket a Biblia a távoli múltba vagy a ködös jövőbe helyez, a tanuló számára eleven valósággá, élő jelenné válnak.

Az ószövetségben sokan a „felhő alatt” éltek. Ez egy külön asztrális tér. Az újszövetségben aztán – mondják – az emberfia újra eljön a felhőkön vagy a felhőben. Pál pedig közli tanítványaival: „Egykor felvétetünk a felhőbe” – azaz a gnosztikus asztrális térségbe.

Most pedig ugyanezeket a témákat megbeszéljük a Szellemi Iskola tanulóival is, Önöket ugyanazon feladatokkal szembesítjük. A múlt is meg a jövő is bekövetkezett, és a tanuló tudja, miféle felhőn trónol az emberfia: az új gnosztikus életterület asztrális nézetéről van szó. Azt is tudja, hogy ezt a felhőt megtapasztalhatja és észlelheti.

A megnyilvánulás csordultig telt edényéből, amelyet ismételten Önök elé állítanak, kiragadunk egy dolgot, mert szükségét érezzük a részletezésének. A lélektest gyarapodásáról és megjelenéséről van szó.

A Merkúr-elemnek a főszentélyben való összpontosítása és hatása által megjelenő új lélektudat egyidejűleg az új lélektest fejének a megszületését is kieszközli. Csakis ezzel a lélektesttel képesek Önök aztán a felhőben, a gnosztikus asztrális térben tartózkodni. A szíven és a májkapun át belélegzett gnosztikus áramlatokkal létrejött kapcsolat miatt sok új és tiszta lélekminőség is termelődik és összpontosul a negyedik agyüregben.

Ha a Merkúr-erő elegendő mennyiségben felszabadul, és előkészíti a főszentélyt, akkor a felgyülemlett lélekminőséget mint életlélegzetet fel lehet használni az új életállapot alapjául. A lélektest feje kialakul. Koncentrikusan fekszik a dialektikus fejben, de ezen túl ér, mint valami sugárkoszorú. Ez a sugárkoszorú, ez a láng-ékesség a pünkösdi tűz. A tűzfejet világító tér veszi körül, mely sugarakat lövell lefelé, mint egy üstökös csóvája, s egy tüzes kígyó benyomását kelti, amelyik szüntelenül mozog, és napfényként ragyog. Most már bizonyára megértik a „kígyók fia” kifejezést és a kígyóimádat eredetét is.

A Bibliában Mózes IV. könyvének régi, lefátyolozott elbeszélésében található az a részlet, amely leírja, hogy a pusztából az Ígéret Földjére, egy feladat elvégzésére érkezett zarándokok helytelenül viselkednek az ország lakóinak bizonyos csoportjával szemben. A történet értelme a következő:

Ha a tanuló útnak indul feladata elvégzésére, s bizonyos elkerülhetetlen nehézségekkel kell megküzdenie, akkor mun­kakedve ebben a kényes pillanatban megcsappanhat, és irányulása elterelődik. Ennek következtében helytelen lélekminőséget termel, ami gátolja a Kígyók Fia Birodalmában való részesülésének folyamatát. Ez a folyamat annyira megrekedhet, hogy a test megbetegszik, és az illető meghal.

Azt mondja az Írás (4 Móz 21:6): Az Úr tüzes kígyókat küldött a nép közé, melyek megmarták őket, és sokan meghaltak. A többieknek gyógymód gyanánt „rézkígyó” felállítását ajánlják, s ha valakit a hamis kígyó mart meg, annak fel kellett néznie a rézkígyóra, s így életben maradt.

Talán értik ezt a közleményt. A rézkígyó a lélektest igazi, újszülött elvének a jelképe; ez az elv az odaadó tanuló igaz életéből keletkezik. Aki magában hordozza ezt az elvet, az nem engedheti meg magának a régi életmódhoz való visszatérést, mert Isten akkor megbünteti. Ezért kell neki újra meg újra a rézkígyót néznie. Más szóval: mindennapi szolgálatban az ösvényre kell irányulnia, hogy az elkezdett folyamatot befejezhesse.

Találtassunk mindannyian a kígyók fiainak, és részesüljünk az erőben, amellyel tántoríthatatlanul az ösvényen maradunk!

 

 

9. A kígyóbot megszületése

 

Elgondolkodásra

Az isteni üdvösséget ki kell hirdetni az ellenkező kozmikus erők ellenére, akkor is, ha a természeti eonokkal és archonokkal is meg kell küzdeni emiatt.

A kígyóbot alapzata a plexus sacralisban fekszik. Ha a tanuló igazán és teljesen az új lélekéletre irányul, akkor a napfonatból (plexus solaris) áramlat indul a szívszentélyhez. Emiatt a szívizom különös vérrel telik meg. Ez a vér felfelé halad, és átáramlik a főszentélyen. Ezáltal a fej megtisztul és lélektudatossá válik, legalábbis, ha ennek lefektették az alapjait.

Így aztán elkezdődhet a megváltozás folyamata, és kapcsolatot lehet teremteni az eleven szellemmel. Gondolatait a tanuló nap mint nap a felettes, megszabadító lélekéletre, a szellemre irányítja. Ha ez a kezdeti folyamat összhangban megy végbe, akkor a lélek gyarapodik, és kialakul a szellemkapcsolat.

A kígyóbot megszületik.

Létrejön a kapcsolat az élő lélekállapottal.

A tanuló belép a megszabadító szellemlélek-életterületre.

 

 

10. A templomember feltámadása

 

A tanulótól azt várják el, hogy a transzfiguráció folyamatát nagy erővel belevonja az életébe, és helyes belátásra tegyen szert az újjászületett lélekállapot mibenlétét illetően.

Miért várják ezt el tőle? Mert a lélekállapot képezi az Isten által eltervezett igazán emberi létnek az alapját. A tanulónak tehát világos ismeretekkel kell rendelkeznie a meggyógyulás isteni tudományát illetően. A tobozmirigy-tűzkör működése révén elegendő nyíltságnak és tisztaságnak kell keletkeznie a Hétszellemmel való érintkezéshez, valamint a mikrokozmoszban rejlő eredeti emberrel való kapcsolathoz.

Az emberi személyiség egyetlen céljának a szellemlélek-állapot elérésének kell lennie. A személyiség az a téridőrendi lény, amelyből az örök alaknak, a szellemlélek-embernek kell feltámadnia. Ez tehát a János, akiből a Jézusnak kell felélednie. A romolhatatlan és elmúlhatatlan szellemlélek-ember megjelenéséhez az én-ember, a János nélkülözhetetlen. Csak ha a jézusember megvalósult, akkor jelenhet meg a szellemlélek-ember. Akkor beszélhetünk Jézusról, a Krisztusról.

A rejtélyes „emberben” tehát valójában két élet van; a másiknak az egyikből kell kialakulnia.

A szellemlélek-ember az anyagból kiemelt lény. A lélekember éteri jelenség.

Az anyagember az anyaghoz fűződik, mígnem transz­fi­gu­rál. A lélekember egy sérthetetlen, érinthetetlen „fénykereszt”. Az anyagszülte ember elválasztott lény, önmagáért él. A lélekember nem ismer elválasztottságot, mert teljesen az egységben áll.

Mit jelent a teljes egység ebben a vonatkozásban?

A következőképpen képzelhetjük el: A tudatosan az új lélektermészetben élő lények egy csoportja egyesítette a lelket és a szellemet. Ahol ugyanis a romolhatatlan lélek van, ott van a szellem is. Ha az egyesült lélek és szellem részt vesz a csoportban, és hét sugárban gondolkodik, él és dolgozik, akkor természetesen hatalmas asztrális összpontosulás keletkezik, mely alakot ölt. Ez az összpontosulás aztán teljesen kifejezésre juttatja Istent valamint azt, amit Isten akar és tesz; éspedig olyan magasztosan, amilyenre a csoport minősége képes.

Nem valami egyszerű dolog anyagszülte emberként élni ebben az egyetlen, egyetemes igazságban és világosságban. Mert az egyetlen igazság az alantas anyagtermészetben szinte árnyékhatást kelt. Úgy is mondhatnánk: a még az anyagtermészethez tartozók közönséges, ésszerű érvelése mindig is ellenkező álláspontot képvisel a szellemlélek-természet egyetlen igazságával szemben.

Az emberben megvan a világosan felismerhető kettősség. Egyrészt természetszülte ember mint eszköz, másrészt lélekember, aki a mennyeiség és a természetből kiemeltetettség kölcsönhatásából keletkezik.

A lélekembernek ugyanakkor megvan a harmadik nézete, a szellemember-nézete is. A természetember semmiképpen sem vehet részt valamiféle fejlődésben. Ő csupán az előkészítő, az előfutár, a János-ember.

A következőképpen lássuk: ha a lélek feléled, akkor jogot formál az életre, saját létállapotára, azaz szüntelenül a hazája felé tájékozódik.

Egyes tanulók hagyják az életüket elsuhanni, testüket legyengülni, és lehetőségeikkel nem élnek, holott lélekminőséggel és tiszta belátással vannak megáldva. Ekkor legalább­is egy egész életet veszítettek, s ismét egy sor bizonytalansággal találják szemben magukat, mint például:

1. időveszteséggel;

2. annak a kérdésével, hogy milyen lesz a világ újabb anyagba merülésükkor;

3. lélekminőségük mely pillanatban éleszt elegendő emlékezetet;

4. mely ellenőrizhetetlen karmikus befolyások emelnek majd újabban gátakat.

Engedjék meg tehát a figyelmeztetést: ragadják meg az alkalmat, és éljenek lehetőségeikkel, amelyekkel most megajándékozzák Önöket. Használják ki az alkalmat!

Az jelenti a legnagyobb veszélyt, amire Máté figyelmeztet oly nyomatékosan (16:26): Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Ha a feléledt lélekember fenn tudja tartani tiszta létállapotát, ha igazán vigyáz, és emiatt megerősödik, akkor eljön megváltásának a pillanata, amikor meg kell szabadítani a természet keresztjétől, hogy akadálytalanul és sérthetetlenül járhasson ki és be a természetes testének templomából ill. templomába.

Meg kell jegyezni: a természetszülte test templomára szükség van a lélek felkeltéséhez. A lélek helye pedig az anyagtest éteri mása, az élettest. Az élettestnek ugyanolyan alakja és szervi szerkezete van, mint az anyagtestnek. Ezért mondja Szellemi Iskolánk, hogy a lélekember össze van kapcsolva az élettesttel, ha a lélek az élettestben teljesen felnövekedett. Ez természetes és logikus.

Ha elérkezik a megfelelő pillanat, akkor tehát az étertestet el kell választani az anyagtesttől. Ez a keresztről levétel különös dolog, melynek lelkiismeretesen kell végbemennie, mert mindkét testnek tovább kell léteznie, és mindkettőnek fel kell támadnia. Ez a dolog a személyiség hat részére irányítja a figyelmüket:

a szívre,

a fejre,

a két kézre,

a két lábra.

Ezen a hat helyen kapcsolódik az élettest a személyiség többi testéhez. A személyiséget nevezzük ugyanis a természetszülte test templomának. A szív a rózsa székhelye, a fej a gondolkodási képesség illetve a szellem székhelye. A tenyér a cselekvési képesség szerve, míg a lábakban lévő központok a helyváltoztatási tevékenység eszközei.

Ezt az egész szerkezetet nevezik jelképesen a Betlehemi ötágú csillagnak, mely Krisztus keresztútja révén Golgota csillagává válik. Ez a keresztút soha sem volt mártírhalál, és ma sem az, hanem a teljes feltámadás. Krisztus keresztútja tehát a lélek-élettest feltámadása, és ugyanakkor a célba ért templomember nagy ünnepe. Mert a természetszülte test temploma és a lélekember ugyanabban a mikrokozmoszban lakik, e kettőt ugyanaz a mikrosz fogja körül. Egyek tehát, és mégsem azonosak.

Ezt a megszabadító munkát végezte annak idején az előttünk haladó szerzet, a Katárok Szerzete, és ezt végzi ma az Ifjú Gnosztikus Szerzet. A dél-franciaországi Ussat-les-Bains-ben lévő Betlehem-barlang óriási eseménye a felszabadult lélekembernek a természetes templomembertől való eloldozása volt. A templomember csak ettől a pillanattól lehet az igazi pap. Ezután bármit is tesznek ezzel a pappal, az a lélekembert nem érinti, mert a lélekember már sérthetetlen és szabad örökre!

Önnek is arra kell tehát törekednie, hogy az élettest felszabadult lélekembere a testvére legyen!

 

 

11. A létért folytatott küzdelem, életcél, életmegvalósítás

 

Meg vagyunk döbbenve a rettenetes vádak láttán, amelyeket az úgynevezett istentagadók emelnek Isten ellen. Ez a viselkedésük talán abból az értetlenségből ered, melyet a világ fájdalma vált ki belőlük, és amelyet ugyanakkor a világgal és emberiséggel szembeni szánalom érzete is kísér. Megdöbbentő továbbá annak a módja is, ahogyan az egyház képviselői védelmezik Istennek a teremtménye iránt tanúsított szeretetét. Elhatároztuk hát, hogy fejtegetésünkben érintjük az élet célját, és írunk az Ön egyéni életének céljáról.

Bármennyire eltérőek is az emberek nézetei, abban egyet­értenek, hogy az élet nem lehet értelmetlen, egyszerűen azért nem, mert az embert Isten teremtette. Amit Isten az ő hatalmas világában megalkotott, annak nagy és bölcs célja van, ha az ember nem is képes mindig felfedezni – hisz még abból sem ért meg mindent, ami körülötte történik.

Hogyan is puhatolhatná ki valaki Isten szándékát, ha gondolatai és tettei most még annyira a saját érdekeit szolgálják? Hogyan is közeledhetne Isten szándékaihoz, amikor saját központja még az anyaghoz fűződik? Hogyan is formálhat magának jogot arra, hogy Isten fölött ítéletet mondjon, holott Isten a tiszta szellem?

Az ember mégis ezt teszi, éppen most, amikor tombol az önérvényesítési törekvés, mindenki küzd mindenki ellen, és a világ minden tája zeng a fájdalomkiáltásoktól. Istennek szemrehányást tesznek, hogy ő semmiképpen sem lehet szeretet, hiszen ha az lenne, e sötét világ borzalmát bizonyára nem engedélyezné.

Ezt azok kiáltják ki, akik elveszítették az emberbe vetett hitüket is; akik annyi nyomorúságot és igazságtalanságot láttak, és oly sok fájdalmat éltek meg, hogy útjukat Isten és embertárs nélkül akarják folytatni. Úgy vélik, a nehéz utat egyedül járják be, minden üdvösséget önmagukban keresnek meg, hogy aztán a nyüzsgést a távolból figyeljék.

Akik így gondolkodnak és cselekednek, távolról sem a legérzéketlenebbek. A zord valóság tette őket ilyenné, s így a szent világossághoz, melyet Istennek neveznek, nem képesek közeledni. Annak idején majd rájönnek, hogy egyedül semmire sem jutnak, s hogy az emberiség szolgálatára helyeztettek a viharos embertengerbe.

Végül is nem ezek az úgynevezett istentelenek a legrosszabbak. Jóval kétesebb helyzetben vannak az önelégültek, akik hagyják, hogy mások gondolkodjanak helyettük.

Kétségtelenül ismernek olyan meggyőződéses istenhívőket, akik mindent Istentől várnak el, hogy Ő majd csak tudja, mi lesz a legjobb, és hűen szajkózzák, amit szellemi vezetőik a szájukba rágnak. Mily gyakran megtörténik azonban, hogy ezek a szellemi vezetők sem képesek az Istenben csalódott emberek kérdéseit megválaszolni. Egyébként ugyanis kertelés nélkül azt kellene mondaniuk: a saját életetekben keressétek az élet rejtélyeinek megoldását. Mert tapasztalatot kizárólag cselekedetek eredményeznek, a tapasztalatok pedig elvezetnek a belátás ébredéséhez.

Gyakran a hiszékeny és beletörődő emberek a langyosak, a „sem nem hévek, sem nem hidegek”. Csak akkor hökkennek meg, amikor maguk forognak veszélyben. Éppen ezek az istenhívők törődnek a legkevésbé a küszködő testvéreikkel, s gyakran lenézik azokat, akik a maguk vagy mások létfenntartásáért küzdenek. Ne feledjék soha: az embernek éppen ebben az életért folytatott küzdelemben kell megtalálnia a helyesen értelmezett életcélt. Csakis ezután lesz képes rátérni az élet megvalósítására.

Három fogalom létezik tehát, amellyel kivétel nélkül minden embernek dolga van: a létért folytatott küzdelem, az életcél és az életmegvalósítás.

Mindenki ismeri ezt a küzdelmet, s bár időnként tagadhatja is, egyszer mégis el kell fogadnia.

Önök mindannyian valamiféle célra törekednek, amelyet szeretnének megvalósítani. Az embereket kizárólag az különbözteti meg, hogy életükben melyik csavarmenethez értek el.

Ami az egyiknek küzdelem, az a másikat talán hidegen hagyja. Az egyik életcélja a másik számára talán értéktelen. Az egyik életének a teljesülése a másik számára talán egy réges-régen maga mögött hagyott állapot. Mégis mindenki e három fogalom keretében mozog.

Egy ilyen dolgozatban nem lehet mind a három létfeltételt megbeszélni, mert fennállna annak a veszélye, hogy a szót szaporítva felületesek maradnánk. Ezért csak az életmegvalósítást szeretnénk kiemelni, három embercsoportra szorítkozva, melyek mindegyike az élete megvalósítására törekszik a maga módján.

Gondolatainkat először is azokra irányítjuk, akik emberiességből életüket felebarátjuknak akarják szentelni. Ezek a küzdő természetűek, akik a saját létükért és másoknak a létfenntartásáért szállnak síkra. A világ igazságtalanságait nem tudják elviselni, a világ szenvedését a magukénak érzik, és osztoznak benne. A dolgok miértjét csak kevéssé értik, anyagszerű gondolkodásuk és szemük viszont látja a valóságot, s ez elég ahhoz, hogy a kellős közepébe vessék magukat.

Talán különösnek tartják, hogy ezek ugyanazokkal a fegyverekkel szállnak csatába, mint akik ellen érzelmeik lázadoznak, s akiket csak a szemükkel észlelnek? Isten fogalma általában hidegen hagyja őket, mert az anyagi megvalósítást tekintik a célnak.

Hát nem jobb-e azokat a kardokat forgatni, amelyekkel tud bánni az ember, ahelyett hogy a látszat-jámborság hamis dicsfényével álcáznák magukat, hogy bizonyos viselkedés látszatát keltsék? Ezek a „látszat-emberek” az álszenteskedésben találnak kielégülésre, lényük gyökerét azonban légmentesen lezárják. Saját lényüket nem puhatolják ki, és nem mélyülnek el benne. Gondolják meg: saját életük célja az Önök keze ügyében van.

Ha lelküket valóban meg akarják újítani, akkor látszat-dicsfényüket önmaguknak kell szertefoszlatniuk.

Nos, a harmadik csoport, amelyről a fejezet elején beszéltünk, azt mondja: „Isten miért nem nyilvánul meg másképpen? Ha minden mögött magasabb értelem rejlik, akkor miért olyan minden, amilyen? Isten ereje miért nem képes mindent áthatni, megváltoztatni, és minden rosszat és igaz­ságtalant elseperni?”

Őket áthatja ugyan annak a belátása, hogy életük nem lehet értelmetlen, de életüket megnehezíti, hogy nem érzik magukat egyazon szinten embertársaikkal, akik csupán az anyagi létért küzdenek. Józan meggondolásuk alapján ezt az osztályt figyelembe sem veszik, s ezért úgy döntenek, hogy életüket magukra utalva folytatják. Ez a keserű tapasztalatok útja, amelyen meg kell tanulniuk a szó szoros értelmében embernek lenni.

Az emberré válás folyamán aztán felfedezik, hogy Isten szeretet és világosság.

Hiszen Isten nagyon is érthetően nyilvánítja meg gyermekének a világra és az emberiségre vonatkozó nagy tervét. És vajon nem ismerjük-e ama kijelentés igazságát, hogy „Isten nem hagyhatja el kezeinek alkotásait”? A ránk, gyermekeire vonatkozó tervét meg kell valósítani. Ennek a világnak minden feszültsége és fájdalma pedig ama ellenállás következménye, amelyet terve és szeretetcselekedetei ellen fejtünk ki. Ez az isteni szeretet elleni tiltakozás a csalódásainkból, és a Krisztus erejében világló terv iránti tudatlanságunkból keletkezik.

Ebben az erőben és ebben a világosságban mindenkor tapasztalhatják, hogy Isten szeretete fényköpenyként burkolja be Önöket, amikor szellemi szükségben vannak. Isten ugyan­is minden imát meghallgat.

Ha most azt válaszolják: „De hiszen imádkoztam. Egész lényemmel Istenhez könyörögtem. Küzdöttem, de válasz nem jött.” Ennek az a magyarázata, hogy lelkük ablaka nem volt eléggé nyitott a válasz számára.

Szeretnénk egy olyan ember életére pillantást vetni, aki arra volt hivatott, hogy együttműködést vállaljon a világért végzett műben. Őt is szolgálatra hívták, de azt gondolta: „Előbb magamnak kell magasabbra kerülnöm, onnan aztán jobban tudok majd dolgozni.”

Nehéz utat választott, tele szakadékokkal és éles kövekkel. De be akarta járni, azt gondolván, előbb neki kell sokat elérnie, hogy másoknak adhasson valamit.

Pedig a szolgálat helye, melyre hívták, sokkal közelebb volt, nem pedig oly magasan, de ő előbb el akart érni valamit! Emberfölötti erőfeszítéssel elérte célját, noha sziklás útján minden lépésnél a lezuhanás fenyegette.

De ó, keserű csalódás, céljához érve, és az emberiséget messze maga mögött hagyva, egyedül ült ott a rideg magányban. Úgy látszik, őt senki sem hiányolta, mialatt tanítói, akikről úgy vélte, hogy munkájukat a fellegek magasságában végzik, messze lent felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak azoknak, akik nem az annyira magasban kerestek. A hivatott azt hitte, feladatát jobban megérti és teljesíti majd, ha a dolgok fölött áll. A nagy magányban azonban csak arra jött rá, hogy az emberszolgálatra lent az anyagban, a létért folytatott küzdelem közepette van szükség.

Tétlenül kellett mindent szemlélnie, s magányosan, elhagyottan meredt a láthatáron lenyugvó vérvörös napba. Munkájára ekkor már nem volt szükség, pedig annyi erőfeszítést tett. Teljesen üresen ült ott. A hegy lábánál kimondott szavak az ő számára, aki oly magasan akart keresni, teljesen érthetetlenek voltak.

Vajon milyen következtetéseket vonhatunk le ebből?

A küzdő természetűek az emberszeretettől hajtva vagy az anyagbeli állapotok, az anyagi lét megjavításáért kardoskodnak, vagy bizonyos telítettség után visszazuhannak az önelégültségbe, ami miatt idővel használhatatlanokká válnak. Vagy pedig állhatatos törekvésük révén annyi lelki minőséget halmoznak fel, hogy a világosság erőit szükségszerűen magukhoz vonzzák. Ezek az erők aztán megtanítják őket a krisztusi útra. A lélekminőség a világosság megismeréséhez és Isten-ismerethez vezeti őket.

Aki azt hitte, hogy ezt belső tisztasággal és szellemi ismeretek révén, mások nélkül is elérheti, annak keserves leckét kell megtanulnia: egyéni gyarapodása nem vitte közelebb őt az Isten-fogalomhoz. Az egyéninek és a közösnek együtt kell haladnia, és együtt kell rezegnie a fejet és szívet összekötő láncszemmel, hogy a szellemi célhoz vezető lélekmegszabadító ösvényt jó véghez lehessen vinni.

Az Önök életének megvalósítása tehát azon alapul, hogy belső képességeik együtt fejlődnek ki az emberiség Krisztusban történő felemelésével.

Ha bennem maradtok, mondja Krisztus, akkor megértitek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.

 

 

12. A kegyelem három tüze

 

Amikor a világosságra ébresztett tanuló elhatározza, hogy régi természetének és létállapotának búcsút mond, mert új teremtmény akar lenni, akkor elkezdődik a keresztútja. Ekkor az Úrjé­zus nyomdokaiba lép. A régi természetnek el kell tűnnie, azt meg kell feszíteni, le kell vetkezni. Pál apostol ezt ezzel a pozitív kijelentéssel adta tudtára a tanulóinak: Elhatároztam, hogy közöttetek nékem ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak. Ezt az idézetet a Szellemi Iskolában hosszú évekig és a legkülönbözőbb módon magyarázták.

Ha az ember úgy dönt, hogy követi a világosságot, bárhová is irányítja őt, akkor a keresztútját is el kell fogadnia. Aki ezt teszi a Krisztus-tűz erejében, az attól az órától kezdve rózsakeresztes. Az atyatűz, a gyökértűz sugárzásában ugyanis kivirul a rózsa, ami aztán az ismert nyugtalanságot okozza. Aki ezt a rózsát a keresztútnak szenteli, az rózsakeresztes, tehát olyan ember, aki a rózsát a keresztre tűzi. A rózsát az atyatűz szólítja fel. Az egész lényt a második tűz, a Krisztus-tűz vezeti a keresztúton.

Aki erre a keresztútra tér, akit e két tűz hajszol, vezet és hordoz, s aki ennek a két érintésnek a következményeit elfogadja és hitet tesz mellettük, például a Kapcsolat okiratával, az mindezt a vérével írja alá. Aki tehát ennek minden velejáróját is beolvasztja az életvitelébe, az azonnal lángra lobbantja a harmadik tüzet, a Szent Szellem tüzét.

Amikor elkezdődik a keresztút, abban a pillanatban megindul a transzfiguráció, a nagy átváltozás is. Mert a harmadik tűz, a szent tűz változtat meg, újít meg, ez sarkallja a jelöltet a megvalósításra. Ez az új gnosztikus-mágikus élet. Csak ekkor lángol a tüzes háromszög, a trigonum igneum a jelöltben.

Az atyatűz ég Önökben. A Fiú világossága ragyog Önöknek és Önökben. Az atyatűz által már összeköttetésben vannak az örökkévalóság körével. Krisztus világossága mindennel megajándékozta Önöket, amire szükségük van, és amit tudniuk kell a kereszthez vezető ösvény bejárásához. Ha aztán rászánják magukat a Jézusban való megszabadító aláhanyatlásra, akkor abban a pillanatban eljön Önökre a Szent Szellem, a mindent megújító erő, mely Önöket új teremtményként új alkotáshoz vezéreli. Az Ifjú Gnosztikus Szerzet élő teste fejlődésének jelenlegi fokán azt várják el a gnosztikus embertől, hogy akarjon részesülni a kezdet élményében.

Ha ez a három tűz ég Önökben, akkor mondhatják, hogy a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden (2. Kor. 5:17). Ha ugyanis ekképpen a tűz fiai lettek, megrajzolták a tüzes háromszöget, amelyről Paracelsus is beszél, ha ez a flamma-matéria-máter ragyog Önökről, akkor ennek eredményeként, újabb tűzként, a háromszög három oldalából két-két, azaz összesen hat új képesség lángol fel.

A tűznek ez a hat kisugárzódása kivilágítja és körülveszi az egész főszentélyt, a kálváriát, a koponya hegyét. A kálvária hegye a három tűz fényében ragyog. Ekkor mondja ki a jelölt az „elvégeztetettet”, a consummatum est-et. Az építkezés feltételei megvannak. A jelölt új életre kelt, feltámadt, a pünkösdi tűz lángol!

A jelölt csak ekkor kezdhet építkezni az igazi újjáépítés értelmében. Csak most áll valóban a szőnyegen. A gnosztikus mágia tehát szent tűzből születik meg. Aki ebből a tűzből semmit sem birtokol, az nem tud gnosztikus munkát végezni. Nem teheti élete alapelvévé a szolgálatot. És éppoly kevéssé lehet tanuló a szó igaz értelmében. A szent tűz híján a megszabadulás ösvényét nem tudja bejárni, mivelhogy mindennek a megújulás tüzével kell kezdődnie.

Ezért már az előkészítő tanuló szívét is a gyökértűz máglyájának kell ékesítenie. Akiben az atyatűz lángja nincsen jelen, az a tűz tanát és a tűz gyermekeinek munkásságát semmiképpen sem tudja megérteni. Aki ezt a lángot, azaz a szív rózsáját nem birtokolja, az a tűz tanítását nem képes felfogni. Az életben is nehézségek keletkeznek, és a Szellemi Iskola munkájában is, ha olyanokat beengedünk, akik ebből a szent tűzből semmit sem birtokolnak.

Most esetleg azt mondják, hogy „ami nincsen, az még kialakulhat. A tüzet fel lehet szítani őbennük is, ha felvétetnek a Szellemi Iskolába”. Nem, ez nem megy. Az ember vagy születésénél fogva a tűz gyermeke, vagy hát nem az. Azzá válni nem lehet!

Hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy a földön különböző embertípusok laknak. Vannak, akik a jellegükből kifolyólag ezen a földön nem érzik itthon magukat. Mások meg testük minden porcikájával a dialektika természetéből valók, ebben születtek és nőttek fel. Az ilyeneket bevinni egy szellemi iskolába: felelőtlenség.

A tűz gyermeke tévedhet. A tűz gyermeke vétkezhet, s emiatt teljesen elveszhet. Ennek ellenére ő a tűz gyermeke marad, mégpedig a mikrokozmikus szerkezete miatt.

A mikrokozmosz aurikus lényében van egy gyújtópont. Ez a fókusz, a mikrokozmosznak ez a középpontja egybeesik a személyiség szívével. És az a kérdés, hogy a személyiség szívében melyik elv tüze ég: a Mozdulatlan Birodalom eredeti fényelve, vagy ennek a bukott természetnek a tüze. Mert ez határozza meg a mikrokozmosz jellegét.

Emiatt a Szellemi Iskola mindig is nagyon türelmes és elnéző azokkal szemben, akik rendelkeznek a tűz jegyével, de tévednek. Az Élet Szerzete ugyanis tudja, hogy ha a tűz eltévelyedett fia vagy leánya a lélekmegszabadító ösvényhez fordul, és kárt okoz a saját lényében, akkor ezen hamarosan túljut majd, és teljesen a megújító lehetőségeinek szenteli magát.

Miért lehet ebben ennyire biztosnak lenni? A tűz tulajdonságai miatt. A tűz köztudottan éget és felemészt. Ha valakiben lángra lobbant a gyökértűz, az atyatűz, ha lábát a megszabadító ösvényre tette, akkor elkezdődik nála az égés és felemésztődés folyamata. Ha mikrokozmoszuk elfoglalta helyét az építkezés négyzetén, akkor ott meg lehet gyújtani az égető és felemésztő tüzet.

Tételezzük fel, hogy Önök a tűz fiaiként és leányaiként építkezésük négyzetén sok mindent rosszul csináltak. Akkor egyáltalán nem voltak bölcs építőmesterek. Ha esetleg eddig a pillanatig életüket és lehetőségeiket gnosztikus szempontból teljesen elrontották, akkor ez sajnálatos lenne ugyan, de ha ennek tudatára ébrednek, akkor megrajzolják majd a tüzes háromszöget. Legalábbis ezt el lehet várni Önöktől, mint a Szellemi Iskola komoly tanulóitól. A Gnózishoz fordulnak a kérelemmel:

„A nagy kegyelemtűz hívja szívemet,

mert a mikroszomban mennyek útja lett.”

Ebben a pillanatban megjön a válasz, és elkezdődik a folyamat. Ahogyan János evangéliuma is kifejti: Aki a Fiút követi, az az Atyát követi. Aki a Fiút követi, az ugyanakkor a Vigasztalót is felhívja. Ez azt jelenti, hogy a három tűz nem egymás után, hanem egyszerre ég. Aki elindul az ösvényen, az azonnal megrajzolja a trigonum igneumot. A lángoló háromszög azonnal égni kezd.

A misztériumtűz Isten legmagasztosabb jelképe, a Szellem, a Gnózis, az örökkévalóság körének a jele. Az Önökben lévő rózsa Isten nyugvó energiája. Ha a szent tűz égni kezd, akkor egy tüzes folyamat veszi kezdetét. Maga Isten lép be Önökbe, és Ő szólal meg.

Az ókori manicheusok azt tartották, hogy a tűz gyermekeiben a világosságba sötétség keveredik. Mi tudjuk, hogy ez való igaz. Természetben-születettsége miatt az emberben számos sötét elem található. Ezek keverednek a benne lévő világosság-tényezőkkel.

Ha aztán a megszabadító ösvényre térnek, akkor a fellángoló tűz megtámadja az Önökben lapuló sötétséget. Egy tűzfolyamat veszi kezdetét. Isten maga lép be az Önök lényébe. Ezért mondja Pál az ilyen tanulónak: Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek? És hozzáfűzi: Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti (1. Kor. 2:16-17)

Mire gondol Pál? Itt nem arról van szó, hogy az Önök templomát mások elrontják. Mert az ösvényen lévő tanulónak senki sem árthat. Ha az atyatűz ég Önökben, akkor nincsen olyan halandó, aki ezt kiolthatná. Nem, Önök csakis magukat ronthatják meg. Ha a lángoló háromszög útján járnak, akkor kötelesek teljesen új módon az építkezés négyzetén állni. Ekkor teljesen új életvitelre van szükség. Ha erre nem térnek rá, akkor elrontják a saját templomukat, mely Isten temploma.

Pál azt tudatja 1. korinthusi levelének 3. részében: Mert más alapokat senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját (tehát bármilyen dialektikus irányulással) épít rá erre az alapzatra, kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.

Nem nehéz megérteni, hogy a Szellemi Iskola tanulója óriási ellenállást kelt, ha a hangsúlyt egy csomó mellékes dologra, dialektikus értékekre helyezi. Ha a szent tüzet meggyújtják, de ugyanakkor foggal és körömmel a közönséges természet dolgaiba kapaszkodnak, akkor a tűz, amely az Isten előtt értéktelennek, a réginek a kiégetésére jött el, még több ellenállásba ütközik Önökben.

Ezért tanácstalan időnként az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának oly sok tanulója élete számos nehézsége láttán. Mert tájékozatlanságában ellenáll a maga hívta megszabadító tűznek. Engedjék hát el, amit el kell bocsátani!

Aki ezekre az alapokra épít, vagyis aranyra, ezüstre, drágakövekre, fára, szénára, pozdorjára, annak a munkája megmutatkozik, ama nap kideríti. A tűz, amelyet Önök maguk szítottak fel, felfedi és próbára teszi művüket. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi – mondja Pál apostol. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.

 

 

13. Utazás a szellemi napkelet országában

 

Az efézusbeliekhez írt levél 2. részének első tíz szakasza így hangzik: „Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is.

De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!), és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Pál apostol fennkölt levelének ebben a részében azt fedezik fel, hogy kimondhatatlan hálájáról és öröméről ad bizonyságot azért, mert az efézusbeliek közössége felvétetett a Krisz­tus-központú bőség kegyteljes mágneses terébe. Pál a Szellemi Iskolának ezekre a tanulóira mondja, hogy igazán megeleveníttettek, s röviden ecseteli a megmentés folyamatát.

„Azelőtt holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt” – mondja. Ezeket a vétkeket nem szabad a társadalom és az együttélés ellen elkövetett komoly bűncselekményeknek, a közönséges dialektikus törvények megszegésének látni, hanem itt a Gnózissal szemben elkövetett kihágások alapvető megjelöléséről van szó. Ebben a tekintetben mindenki meg van jelölve, és „e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint” jár.

Ha az Isten ábrázolására alkotott emberiség nem tesz eleget rendeltetésének, s ezért a világot nem győzi le, akkor ellentermészet keletkezik az anyag területén és a másvilágon is. A születésünk véröröksége és a saját kezűleg felhalmozott karma miatt valamennyien meg vagyunk bélyegezve. Ez az engedetlenség fiainak a jele, bélyege. Ebben az értelemben egy transzfigurisztikus szellemi iskola minden tanulója „a harag fia”. Ez nem misztikus elképzelés, hanem puszta tény, melynek boncolgatásánál semmiféle érzelgősségnek sincs helye.

Aki ezt felismeri, és mély belátással igazságnak tapasztalja, azt csodálatos boldogság és néma hálaérzet tölti el, amikor felfedezi, hogy természettörvényszerű pusztulását, alapvetően haszontalan és súlyosan megterhelt létét a transzfigurisztikus szellemi iskolában teljes megmenekülésre, s ezenfelül bűntől mentes felemelkedésre lehet változtatni.

Csak ekkor jelenik meg az élet valódi távlata. Ekkor bontakozik ki az ember előtt egy olyan jövő, amikor is az eljövendő évszázadok során meg kell mutatni Krisztus kegyelemerejének lenyűgöző gazdagságát. Mert aki felvétetett az Ifjú Gnosztikus Szerzet mágneses testébe, és megtapasztalja az egyetemes Szellem hét sugarát, valamint ezekkel meggyújtja saját gyertyatartójának hét világosságát, az bekerül egy több évszázadon át tartó fejlesztési és átalakulási folyamatba. Testvéreivel olyan útra indul, mely innen az isteni asztrális területre vezet, erőről erőre továbbhaladva, míg meg nem nyílnak a Mozdulatlan Birodalom kapui. Ez tulajdonképpen a szellemi napkelte országán átvezető utazás.

Ezt az üdvösség magasztos gnosztikus ajándékai teszik lehetővé. Csak az új életkövetkezmények ösvényére kell helyezniük a lábukat, hogy a kegyelemtűztől megérintettekként ezt az üdvözítő táplálékot energiává változtassák, s ezzel az eleven életerővel belépjenek a szellemlélek-életbe.

Az igazság kedvéért hozzá kell fűznünk a következőt: Noha a Szellemi Iskolában naponta, sőt óránként sokan veszik magukhoz ezt az eledelt, megmutatkozik, hogy ezekkel a dinamikus lehetőségekkel még mindig aránylag kevesen élnek. Pedig minden tanuló, aki tényleg a Gnózisra vágyik, az a hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskola mágneses testével való folytonos kapcsolat révén nagyon is gazdag lett. Ők mindnyájan kincstárat mondhatnak magukénak, ám ennek nincsenek eléggé tudatában. Túl sokat foglalkoznak dialektikus eredményeikkel, amelyeket egyébként nyomorúságosnak találnak.

Ne kerülje el azonban figyelmüket Pál intése az efézus­beliekhez: kegyelemből tartattatok meg, és kincstárotok drágaságai nem a dialektikus állapototokból magyarázhatók. Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből való. Gnosztikusan érintettekként ezeket a dolgokat tehát másképpen kell látniuk: az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

Ha Pálnak ez utóbbi kijelentését megértik, akkor nagyot haladtak. Ezzel azt akarja tudtunkra adni, hogy a közönséges természet dolgait ne keverjék össze a Gnózis dolgaival. A közönséges természetet ugyanis nem tudják megváltoztatni. Új lehetőségekkel lettek ellátva, hogy egy teljesen új életvitelt folytathassanak, amelynek a közönséges természethez semmi köze sincsen. És ebben az új életvitelben kell járniuk.

E lelki megváltozáshoz feltehetik a kérdést: Hogyan kell ezt az életvitelt folytatni? A mi válaszunk: az új életvitelt a csoportegységben tehetik magukévá.

 

 

14. A csend hangja

 

Akkor a belső fülnek szól a Csend Szava ekképpen:

Ha lelked élted napjában mosolyogva fürdik,

ha test- és anyagburkában vidáman dalol,

ha csalódásainak börtönében könnyet ont,

ha a mesterhez fűző ezüst fonalat elszakítni vágyik,

tudd meg, óh tanítvány,

hogy lelked akkor még a föld tulajdona.*

Ha egy tanuló ösvényét akarjuk szemügyre venni, akkor pontosan tudnunk kell, hogy az ösvény hol kezdődik. Az ösvény akkor kezdődik, amikor a tanulónak sikerül kiszállnia természetadta börtönéből.

A kiszállás pedig úgy válik lehetővé, ha a szív vágya elég erős és tiszta, ha a főszentélyből kitakaríttattak a dialektikus indítékok és szándékok, a gyarapodó gondolkodási képesség megszabadult az alantas észtől, és az ész az értelem vezetése alá került.

A személyiségnek e belső transzmutációja következtében sikerül a tanulónak lelki gyarapodásra szert tennie, és valóban élő lélekké válnia. Ha a lélek él, akkor elkezdődhet az ösvény. Ekkor a tanulót a hét kötél egyikével kihúzzák a veremből.

Amikor a tanuló ekképpen az ösvényre lelt, akkor először is a csend hangját, mestere szavát hallja meg. Ez a mester nem más, mint saját, belső istene, a szűzi szellem, akit gnosztikus elődeink a Krisztosznak neveztek. Ennek a mesternek meg kell szólalnia a tanulóban. E hang nélkül semmilyen segítő vagy tanító sem tehet őérte semmit sem.

A Krisztosz a beereszkedő szellem, aki a lelken keresztül szegődik a természetszülte emberhez. Ez az örökké tökéletes mindenekelőtt a lélekhez fordul, mert most minden ennek a viselkedésétől függ.

A léleknek ezt az oly különös helyzetét és feladatát jól meg kell érteni. A lelket ugyanis két világ, két életterület vonzza, s ezek között kell közvetítőként fellépnie. Az egyik oldalon az alantas világ valósága, amelyet A csend hangja találóan „a fájdalmak csarnokának” nevez; ahol mindent megtesznek, hogy az embert a „nagy eretnekségbe” gabalyítsák. A lélek számára a másik oldalon a szellem életrendje áll. A léleknek két világban kell tehát kifejeznie magát.

Emiatt természetesen gyakorlatra kell szert tennie. Mindig képesnek kell lennie helyesen dönteni. Mert minden rossz választás nagy bajt okozhat. Így érthetővé válik az Evangélium intése: A léleknek, mely vétkezik, meg kell halni. Ezért, ha a csend hangja megszólal, akkor ezt a hangot a léleknek el kell fogadnia vezetőjéül. Csakis akkor hagyhatja maga mögött az ösvény oly veszélyes első szakaszát, ha ezt a vezetőt követi engedelmesen.

Az intő hang az életben általánosan ismeretes dolgokról beszél. A természet szülte életben a feltörés és a lehuppanás sorozatosan váltja egymást. Amikor az ember még fiatal, erős és egészséges, s ahogy mondani szokták, szél duzzasztja vitorláit, és, „élte napsugaraiban napozik”, akkor „anyagburkában vidáman dalol”. Ki sajnálná ezt őtőle?

Ám hamarosan rárontanak olyan pillanatok is, amikor csalódásainak börtönében könnyet ont. Az egyik percben a világ taposómalmában nyüzsög, a másikban a nagy szemfényvesztő énekére táncol. Egyszer a szenvedés forró könnyei rendítik meg, másszor a nyomorúság kiáltásai hatolnak el hozzá. Az egyik pillanatban derűs kilátásai nyílnak, a másikban elhűl az ijedelemtől.

A csend hangja, a Krisztosz ekkor azt mondja az ösvény kezdetén álló tanulónak, a léleknek: Ne hagyd lelkedet a természetszülte lény kedélyhullámaiban sodródni. Fölötte kell állnod örömnek és bánatnak. Ne lépj be a pillanat örömeibe, sem gyászos hangulatába! A fájdalmat ne hagyd eluralkodni magadon, ne keveredj bele a forgatagba; egyébként ugyanis hogyan lehetnél az örökkévalósághoz tartozó!

Mindezektől tartózkodjanak, testvérek! Ha lelkük a forgataggal rezeg együtt, akkor ezzel a támolygással maga a lélek szakítja szét a mesterhez fűző ezüst zsinórt.

Hogyan is akarna így a Krisztosszal, a nyugalomban maradni a lélek?

Anélkül, hogy a természet adta emberek bajával és gondjaival szemben közömbös lenne – mely lelket hagyhatna az hidegen? -, a léleknek minden megindultságtól mentesnek kell lennie, a világ örömeitől és bánataitól is. Szüntelenül a Krisztosszal való magasztos kapcsolatra kell irányulnia, annak tudatában, hogy a legjobban ekképpen járulhat hozzá a szellem, a lélek és a test egybekeléséhez.

 

 

15. A világosság hármas szövetsége

 

A Szellemi Iskola belső törvényei a magerőn, és ennek az Arany Rózsakereszt hétszeres Szellemi Iskolája különböző nézeteiben kifejtett hatásain alapulnak. Jól meg kell érteni tehát, hogy egy gnosztikus Szellemi Iskola nem valamiféle személyes dolog.

A teljesen kifejlett Szellemi Iskola egy hétszeres élő testtel rendelkezik, mely eleven téglákból épült, azaz néhány ezer olyan lélekből, akik egész üdvösségüket az élő Krisztustól várják. Egy ilyen Szellemi Iskola az élő Krisztusé. A megváltás folyamata kizárólag az Ő asztrális erejében, az Ő megdicsőült vérében válhat valóra.

Emiatt az igaz szolgáló semmiképpen sem helyezi magát előtérbe, akármilyen tökéletesen és aktívan dolgozik is a Szellemi Iskola szolgálatában. A krisztusi kijelentésnek megfelelően az igaz szolgáló is azt mondja: „Semmim sem származik éntőlem. Ami vagyok és amit mondok, az mind a Gnózistól van, azt az Élet Szerzetétől kaptam, mely az Ifjú Gnosztikus Szerzet közvetítésével fáradozik értem.” Ahogyan egykor a Krisztus mondta: „Amim van és amit mondok, az az én mennyei Atyámtól való.” Krisztus kijelentésének ez a mély értelme, szolgái ezt tanítják és ezt bizonyítják életük példájával: „Uram, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem legyen meg a te akaratod”.

Ha az Egyetemes Gnosztikus Lánc szívéből a haláltermészet sötét földjébe magot vetnek el, akkor tudjuk, hogy ebben az életelvben az üdvösség egész megnyilvánulása benne rejlik. Ez az életelv tehát a kezdet, amelyet nem lehet letagadni.

Ugyanez a helyzet a lélekmegszabadító ösvénnyel, amelyen Önök járni akarnak. Mielőtt ezt az ösvényt elkezdenék, a Szellemi Iskola szívében már minden megvan, ami az ösvény gyakorlati megvalósításához fog vezetni.

Itt volt tehát Krisztus Szerzetlánca és a szellemi vezetőség két tagja, akik együtt a háromszöget képezik, amelynek csúcsáról a Krisztus-világosság, a megszenteltetett fény ragyog mindazok szolgálatára, akik vágynak rá.

Van Rijckenborgh úr és e sorok írója egykor egy akarattal elhatározták, hogy a megnyilvánult, szent Krisztus-vilá­gos­ság­ban szabaddá teszik az utat a Szellemi Iskola hetedik nézetéhez, a feltámadási térhez, hogy a velük haladó és az utánuk jövő minden testvérük felmenetele egykor tökéletessé váljon. Emiatt most is az érvényes, hogy engedelmesen végezni kell ezt a szent és egyetemes munkát.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája, amelynek Önök a tanulói, az Egyetemes Gnózis tizenkét testvérének a közösségében gyökerezik. Pontosabban: ez a közösség a huszadik század eleje óta létezik, és most is tizenkét tagból áll.

A Világosság Hármas Szövetsége a múlt század végén elhatározta egy világra szóló, egészen új mű kibontakoztatását, mégpedig olyan módon, ahogyan korábban nem volt lehetséges. Ennek a munkának az alapjait Európában akarták megvetni, hogy aztán innen kiterjedjen az egész világra.

Ha ez sikerül, akkor ennek a műnek tévedést kizáróan háromságosnak kell lennie.

A Világosság Hármas Szövetsége, mint tudják

a Szent Grál Szerzetéből,

a Katárok Szerzetéből

és a Rózsakeresztesek Szerzetéből áll.

Ez a három szerzet, együtt mint Egyetemes Szerzetlánc, valósítja meg minden időkben Isten és az ember szolgálatában Isten nagy tervét, amely:

az Isten-terv megismerése,

a vallásos tudatosulás

és a megvalósítás életművészete.

Századunk pirkadatán elhatározták, hogy vállalkoznak erre a teljesen új és háromságos munkára. Az Egyetemes Szerzetlánc legutóbbi aratásánál megszabadultak egyik tizenkét tagú körközösségét a következővel bízták meg: Csatlakozva a Katárok Szerzetének a dél-franciaországi Sabarthez tartományban mintegy hétszáz évvel ezelőtt kifejtett munkásságához, vegyék át azt az óriási feladatot, hogy a Világosság Hármas Szövetségének ezt a művét együtt fellépve végezzék el.

Erre a nagy vállalkozásra különböző templomszolgálatokon kitértünk, s itt nem részletezhetjük, de azt elmondhatjuk, hogy a nagy csoda megtörtént. A szent mű iránti nagy odaadás rózsája gyökeret vert a haláltermészet kopár sziklái között. És látjuk növekedni ezt az egyszeri építményt, a templom falát, mely az egyetlen szegletkőre, a Krisztusra lett alapozva. Ezen az egyetemes falon egyik téglaréteget a másik után helyezik el.

És Krisztus Egyetemes Szerzetláncának teljes támogatásával folytatódik ez a munka az idők mai fordulóján, hogy az élő szellemlélek megnyilvánulását aratási ünneppé tegyék, és a kereső lelkeket kimenekítsék a korszakok éjszakájából, hogy végleg beléphessenek Rózsakereszt Krisztián szent templomának ajtaján.

Ó, hétszeres, szent tűz, lényem Neked adom,

a Gnózis Elohimjának e szent óráiban.

A felső terem fénylik, a távolba sugárzik.

A fényességed fensége mindenhol felragyog.

Galahád felhatol régi királysírból.

A Gnózis Szerzete így új tanúságot vall.

Dalaink zengnek, vágyva üdvnek bizonyságára

új szövetségről erőről, a nagy mű így készül.

A hívás messze cseng, országokban dereng:

ifjú csoporthoz jertek, ahol a zászló leng.

A Lánccal kapcsolatban, élő lélektudatban.

Győzelmi dal a hálaima, új hajnal hasadt ma!

 

 

16. Minden változás a vérben kezdődik

 

Ebben a fejezetben olyan szempontokat szeretnénk szóba hozni, amelyek minden tanuló számára fontosak és nagy jelentőségre tehetnek szert. Először is az a kérdés, hogy rendelkeznek-e elég tudattal annak a felméréséhez, hogy a Szellemi Iskolában tulajdonképpen miről van szó. Meg kell vizsgálniuk önmagukat, hogy képesek-e helyesen reagálni a Szellemi Iskola magasztos céljára.

Értelmükkel kétségtelenül fel tudják fogni, amit a szolgálat helyéről mondanak Önöknek, ebben nem kételkedünk. Ebből az ésszel való felfogásból bizonyos megértést fejlesztettek ki. Amit megértettek, azt a megbeszélt részletek összegzéseként észben is tudták tartani.

Ez természetesen pozitív dolog, de az Iskola élő testében való részvételük keretében ez nem elegendő. Miért nem? Mert az ésszel való megértéshez tudatosságnak is kell járulnia.

A Szellemi Iskola nagy küldetése abban áll, hogy a Gnózisban található élő üdvösség üzenetét meghozza mindenki számára, aki anyaglélek-állapotából egy transzmutációs folyamat révén a szellemlélek-ember állapotába akar felemelkedni. Ha Önök megértésről tanúskodnak, és gnosztikusan fogékonyaknak bizonyulnak, akkor ennek örül a Szellemi Iskola vezetősége, mert a megértés és a tudatosság hamarosan nagy eredményekhez vezethet. A kevésbé lényegest sem szabad persze elhanyagolnunk, mert jóllehet akadnak olyan tanulók, akik az átlagon messze felülemelkednek, esetleg olyanok is lehetnek közöttünk, akik megértés és tudatosulás tekintetében az átlagot még nem ütik meg. Ezért szeretnénk kitérni és némi világosságot vetni néhány részletre a személyiségember transzmutációs, megváltoztató folyamatát illetően.

Tisztában kell lenniük azzal, hogy minden változás a vérben kezdődik. Ezért a vér megtisztítása és megváltoztatása képezi az első követelményt. Ezen kívül annak a gondolatából indulunk ki, hogy az ember egy általános életelvből él, mely benne van a vérében. A vérnek hét nézete van, s az egész személyiség ebből magyarázható. Az általános életelv hét nézetét a következőképpen nevezhetnénk meg:

1. Az eszme,

2. az asztrális erő,

3-6. a négy éteri tényező,

7. a sikér, a töménységet meghatározó tényező az anyagi személyiségben.

Persze látniuk kell, hogy a vér halandó és megsemmisíthető. Meg lehetnek győződve tehát arról, hogy mindenki a romlandó vérerők poharából kénytelen inni.

Ha ebben kételkednek önmagukra nézve, akkor még egyszer kijelentjük, hogy mindenki az egyre sátánibb életlégkörből él, hiszen kölcsönhatás áll fenn az ember és a környezete, a légköre között. A dialektikus életterületen ez mindig is így volt.

Azzal, hogy minden változás a vérben kezdődik, a múltban is tisztában voltak. Ezért törekedtek folyton az ember életlégkörével összefüggő vérerőknek a lehető legeredményesebb megtisztítására. Ezzel akarták az ember színvonalát biztosítani.

Ez persze csak részben sikerült. Hogyan járt el ugyanis az ókor papsága? Ismeretes, hogy a megszentelő és egészségesítő Krisztus-sugárzás működésének még nem lehetett tudatában.

Képzeljék most el az ószövetségi papság egy szakrális eljárását. Azt tudniuk kell, hogy sok állatnak a vérében lévő életelvét dialektikus szempontból ártatlannak és vétekmentesnek lehet tekinteni. Sok jószágban, mint például bárányban és szarvasmarhában nincsen olyasmi, amit mi rosszaságnak nevezünk.

Nos, a régi templomokban közönséges, dialektikus életet élő tömeg gyűlt össze. Közöttük bizonyára voltak olyanok, akiknek a bűnös természete kitombolta magát. A tömeg emiatt bűnös és vészes asztrális felhőt hozott létre maga körül, s így bármely pillanatban a legrosszabbal számolhatott.

Hogyan járt el a papság akkoriban? A templomokban összehívott tömeg vérét füvek füstjével tették bizonyos mértékben érzékennyé. Ezután az oltárokon állatokat öltek le, melyek vérét edényekben gyűjtötték össze. A templomot a vér kigőzölgése és szaga töltötte meg, mely elvegyült a parázsló füvek füstjével. Így lélegezték be ezt az emberek, s a füst és az állati vér életerői, valamint az elégetett állatoknak az emberekre szórt hamuja tisztogatta az emberek vérét.

Ha egy orvos manapság a betegnek valami májkivonatot ír fel, akkor ugyanazt teszi, mint az ókor papsága, csakhogy a páciens az állati májat most a fecskendőn keresztül vagy tabletta formájában kapja. Ez a kivonat a vér életelvét hivatott erősíteni, hogy az ember képes legyen a dialektikus élet következő csapását elviselni.

Ebben az összefüggésben azt is meg kell mondanunk, hogy az állati eredetű eledel a tömeg számára bizonyos mértékben életszükségletet jelent. Ez a táplálék ugyanis az embernek az egyre gonoszabb ösztönöktől felcsigázott vérét naponta tisztogatja és nyugtatgatja.

Ugye tisztában vannak azzal is, hogy a vegetárius életmód is a tisztulást szolgálja? A növények nedveinek is megvan az általános, központi életelve. Aki nem akar a szellemlélek felszabadításának ösvényén járni, annak szinte teljesen mind­egy, hogy vérösztöneit állati vérrel vagy növényi nedvekkel szándékszik-e tisztogatni és egyensúlyba hozni. Egy szellemi iskola tanulósága szempontjából azonban végül is – lényegében és elvileg – mindkét mód elvetendő.

Mi, akik az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájához tartozunk, vegetáriánusok vagyunk, hogy a természetember mai állapotában a legcsekélyebb ellenállás útján jussunk hozzá egy teljesen más vértisztuláshoz. A vegetárius életmód erkölcsi okait ebben a fejtegetésben most szeretnénk figyelmen kívül hagyni.

Mi az Evangélium által jelzett tisztulásra akarunk rátérni, amely a mi vérünket Jézus Krisztus vérével tisztítja meg. „Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől.”

Krisztus pedig kicsoda? Illetve kérdezzük úgy, hogy a krisztusi életerő micsoda?

Krisztus az Egyetemes Gnózis sugárbősége. Ha ezt az erőt felhívja az asztráltest egyértelműen betájolt, tisztán irányuló mágneses szíve, akkor ez a sugárzás az étertestben összpontosul, és az egész anyaglényt megtámadja. Ez az erő újítja meg teljesen a szívet meg a főt is. Ezért kell ennek az erőnek gnosztikusan tudatába jutniuk.

A gnosztikus tudatossá válás nem jelent mást, mint az újjászületett lélek és a szellem egybekelésének a kieszközlését. Ez ennek a dolognak a központi gondolata. Ezzel a vérrel – a Krisztus vérével -, ebből a vérből kell élniük. Ezt a vért kell a májuknak felvennie. Ezt a vért kell belélegezniük. Ebből a vérből kell élniük és létezniük. Ez a vér az Önöket hívó és szólítgató Gnózis. Ezt azért nevezik vérnek, mert a szív veszi fel ezt a fényerőt, amely aztán megváltoztatja a vérüket.

Az Önök életelvét erre a vérre, erre a fényerőre kell felcserélni, hogy ebből a vérerőből egy teljesen új ember keletkezhessen a feltámadási térben. „Bizony mondom nektek, Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől.”

Azt kérjük bensőségesen, hogy ezt az új vérszerződést egykor Önök is kössék meg!

A fentiek összefüggésében idézünk két fejezetet az Ószövetségből.

Hóseás próféta könyvének 4. részét a hűtlen papokhoz és a hűtlen néphez intézték:

Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai, mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön. Hamisan esküsznek és hazudnak és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek és egyik vér a másikat éri. Azért búsul a föld és elerőtlenül minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek.

Mindazáltal senki se perlekedjék, és senki se feddőzzék! hiszen a te néped olyan, mint azok, a kik a pappal civódnak. De elesel nappal, és elesik veled a próféta is éjjel; anyádat is elveszítem. Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról. Mennél számosabbak lettek, annál inkább vétkeztek ellenem; de gyalázatra fordítom dicsőségöket!

Népem vétkéből élősködnek ők és bűneik után áhítozik lel­kök. De úgy jár a pap is, mint a nép; megbüntetem őket az ő úta­ikért, és megfizetek néki cselekedeteiért. Esznek majd, de meg nem elégesznek; fajtalankodnak, de nem szaporodnak, mert megszűntek az Úrra vigyázni.

Paráznaság, bor és must elveszi az észt! Népem az ő bálványát kérdezi, és az ő pálcája mond néki jövendőt; mert a fajtalanság lelke megtéveszt, és paráználkodnak az ő Istenök megett.

A hegyek tetején áldoznak és a halmokon füstölnek: a cserfa, a nyárfa és a tölgyfa alatt, mert kedves annak az árnyéka. Ezért paráználkodnak a ti leányaitok, és házasságtörők a ti menyeitek.

Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert ők magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.

Ha te paráználkodol is Izráel, csak a Júda ne vétkezzék! És ne járjatok Gilgálba, és ne menjetek fel Beth-Avenbe! és ne esküdjetek így: Él az Úr! Mert szilajkodik Izráel mint a szilaj üsző; most tágas földön legelteti őket az Úr, mint a bárányt.

Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára! Ivásuk elfajult, untalan paráználkodnak; igen szeretik pajzsaik a gyalázatot. Szárnyaihoz köti őt a szélvész, és megszégyenülnek áldozataik miatt.

Ésaiás próféta könyvének 1. része pedig a következőkkel hozakodik elő:

Ésaiásnak, Ámós fiának látása, melyet látott Júda és Jeruzsálem felől, Uzziásnak, Jóthámnak, Akháznak és Ezékiás­nak, a Júda királyainak napjaiban.

Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!

Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.

Országtok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik, és pusztaság az, mint a hol idegenek dúltak; És úgy maradt a Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint kaliba az ugorkaföldön, mint megostromlott város. Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna mint So­doma, és Gomorához volnánk hasonlók.

Halljátok az Úrnak beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füleidbe Istenünk tanítását, Gomora népe! Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égő áldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm; Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni.

És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek. Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét.

No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha engedelemmel hallgatándotok, e föld javaival éltek; És ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg; mert az Úr szája szólt!

 

 

17. A végső idők, és a Szellemi Iskola feladata

 

Iskolánkban több ízben beszéltünk a lángoló háromszögről, amelynek oldalait a máj, a lép és a szívszentély közötti asztrális sugárzások képezik. Ezt a háromszöget a tanuló-jelöltben erősen fel kell eleveníteni. A szívből igen megfinomult asztrális sugárzásokat kell kibocsátani, hogy a háromszögnek ebből a csúcsából áradó erő felmenjen a főszentélybe, és ezt teljesen megtöltse.

Ha a lángoló háromszög a főszentélyben felragyog, akkor a lélekfejlődés megindult, le van rakva az új, lélektudatos állapot alapja. Kinyílhat az arany rózsa. Eme előkészületek után hatályra juthat a tanulóban a hetedik sugár.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája az utóbbi években azzal foglalkozott, hogy az emberfia jelét felerősítse minden tanuló és tag homlokára, az Ifjúsági Műtől és előudvartól kezdve egészen a belső iskoláig. Így egy hatalmas mű fejlődött ki a Szellemi Iskolában.

Ebből adódóan elég régen eljött már annak a pillanata, hogy a hetedik pecsét feltöretett. Hat angyal lép elő trombitákkal a kezükben, közli a Jelenések könyve. Egy újabb ítélet aranysárga csillogása jelent meg. A hat angyal fújja trombitáját. Az egész dialektikus világtérségben hatalmas sugárzások szabadulnak fel.

Bizonyára értik, hogy itt hat erős, gnosztikus sugárzásról van szó, melyek újabb összetöretést okoznak. Ezek a sugárzások a testembernek mind a tizenkét nézetére vonatkoznak. Az idegrendszernek is tizenkét nézete van. Gondoljanak a tizenkét pár agyidegre, melyek a főszentélyből kiindulva behálózzák az egész testet. Ezek közül hatnak pozitív, a másik hatnak negatív feladata van. A hat negatív bizonyos hatást gyakorol a tanulóra, a hat pozitív pedig felgyorsítja a folyamatban lévő fejlődéseket.

Az egész idegrendszernek, a tizenkét pár agyideggel együtt, erre a jánosi folyamatra kell hangolódnia. Így aztán tizenkét összetöretésnek is ki kell fejlődnie. Mindenekelőtt az ötödik és a hatodik angyal okoz súlyos tapasztalatokat, melyeket a sáskajárással és a pokoli lovakkal próbáltak szemléltetni. Ezek a jelképek asztrális felfordulásokra utalnak a gnosztikus rejtélyek tanulójelöltjének lélegzőterében, személyes légkörében.

Ezután már csak az utolsó trombitaszó következhet, melyet hét mennydörgés vezet be. A hét mennydörgés a hét sugár szent tudományára utal. Itt a Szent Szellem érintéséről van szó, amely a további fejlemények előhírnöke.

Ennek bevezetőjeként a tanulónak egy gyomrot keserítő könyvecskét kell elfogyasztania. Ez egy nagyon fontos mély­pontra utal, amelyen a Szellemi Iskola tanulójának magányosan kell átvergődnie, míg el nem jön a vég.

Ezután a tanuló – közli a Jelenések könyve – köteles megmérni a szent város határait. Kelj fel és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak. De a tornácot, mely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd, mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. (Jel. 11:1-2).

Így tervezte meg az Ifjú Gnosztikus Szerzet a gnosztikus munkaterületet. Meghatározta Isten új templomának a méreteit, és felépítette a mérték szerint. Akik pedig a Gnózishoz tartoznak, azok mind benne vannak.

A Szellemi Iskola egy tartaléknak is helyet készített a munkaterület alapzatainál. Ez az előudvar, a tagság állapota. Az előudvarnak az a feladata, hogy annak idején visszamaradjon a dialektikus munkaterületen azoknak a gyülekezőhelyeként, akik nem tudnak vagy nem akarnak továbbjönni.

Azokban az időkben élünk, amikor a gnosztikus Szellemi Iskolát le kell horgonyozni az időben. Ez a folyamat az apokalipszisben kezdődik el. Ám hamarosan megjelennek az eonok is a csatlósaikkal, hogy rárontsanak Isten szolgáira. Két rettenetes szörny jelenik meg az egész világ megsemmisítésére. Az egyik a tenger felől, a másik a szárazföld felől.

De mi történik? Az egész világ leborul előttük és imádja őket! A Szellemi Iskola munkája csak lassan halad, miközben a világ óriási léptekkel rohan a nagy megsemmisülés felé. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája ezen a korszakfordulón a gnosztikus munkaterület lehorgonyzásán dolgozik. Ezekben az időkben a Szellemi Iskolának ádáz támadásokat kell elszenvednie.

Ám éppen e természetüknél fogva szükséges és teljesen érthető tapasztalatok miatt születik meg a Krisztus. Ez azt jelenti, hogy akik hűeknek találtatnak, azoknak a rendszerében megelevenedik a lélek. A főszentélyben meggyulladt láng terebélyesedik. Megújítja a főszentélyt és ennek egész szerkezetét, úgyhogy egy adott pillanatban a Hétszellem teljesen beköltözhet a rendszerbe. Így lesz a lélek a szellemmel összekapcsolva. Ezzel egyidejűleg csodásan feltárul az egész mágneses égbolt.

A gnosztikus rejtélyek tanulója a továbbiakban megpillantja Sion hegyén a bárány jelenségét, melyet a megváltottak vesznek körül. A gnosztikus asztrális tér megnyílik az ifjú testvér előtt. Az olvasó bizonyára megérti, ha azt mondjuk, hogy e fejlemények és sugárzások hatására minden akadály és gát leomlik. A Hétszellemnek az új asztrális térben összegyülemlett sugárzásai tevékenységre ösztönöznek. Kely­heik egész tartalmát kitöltik a világra, a tanulókra, akik felkészültek a gnosztikus életre. Ezáltal minden dialektikus megsemmisül. Ami a földtől való, és látja, hogy el kell tűnnie, az most sír és kesereg nyomorúságában.

Az új égből viszont zúgva zeng az Istent dicsőítő ének: beköszönt az ezeréves birodalom. A gnosztikus országtól eltávolíttatnak a mélységek. Tanulók, Szellemi Iskola és a gnosztikus munkaterületek a hatalom birtoklóiként állnak a világban.

Ha aztán idők múltán betakaríttatott az egész termés, amelyet a földön ki lehet váltani, akkor elkövetkezik az utolsó próbatétel ideje. A mélységből kiengedik a fenevadat, mely ráront a megszenteltetettek táborára. Nem történhet azonban másként, mint hogy a fenevad legyőzetik.

Ekkor jön el a halottak feltámadásának az ideje. Az új ég és az új föld bebizonyosodik, és nem csak a tökéletesek rendjéhez tartozók életében, hanem mindenkiben, aki a gnosztikus munkaterülethez fűződik. Ezzel az igazán élők rendjének munkáját siker koronázta.

Gondoljanak a Szellemi Iskola mágneses testére. Gondoljanak a komoly tanulóságra. Ha belátható időn belül a Gnózis komoly tanulóinak neveztethetnek, akkor „az igazán élők” pecsétje ott van Önökön. Azaz, ha valóban van Önökben valamennyi új lelki energia, akkor az Iskola élő testének ereje által védettek csoportjához tartoznak. Ekkor kibontakozik az új ég és az új föld, mégpedig nem csak a tökéleteseknek, hanem mindazok számára, akik a hétséges Szellemi Iskolához tartoznak. Így az igazán élők rendjének munkája ismét elvégeztetett.

Elsősorban nem arról van tehát szó, hogy ismerjék a tantételeket, hanem hogy az életvitelük egyezzen a gnosztikus törvényekkel, hogy valóban a Gnózis követelményeinek megfelelően éljenek. A tiszta irányulású életvitel a lényeg!

Megkíséreltük a Jelenések könyvét az Ifjú Gnosztikus Szerzet útjának leírásaként az olvasó kezébe adni. Ezt a csodás könyvet a szolgálat szüntelenül ismétlődő és dicső programjának kell tekinteniük, amelyen minden Gnózis alapul. Szeretnénk, ha mélységesen megtapasztalnák, hogy az Arany Rózsakereszt mai Szellemi Iskolája is milyen erősen siet e program szerint a diadal elutasíthatatlan irányába.

Maguk is megállapíthatják, hogy a fejlődésnek melyik fokán vannak. Meg tudják állapítani, hogy a Szellemi Iskola mind a mai napig hű maradt-e megbízatásához, vagy hogy eltér-e valamilyen módon a megszabadító ösvénytől és a tantól. Ugye tisztában vannak azzal, hogy aki hűnek találtatik, annak nem kell kételkednie, mert az megszabadul?

A szent Szerzetet szolgálók közül, bármely korszakban és bárhol munkálkodtak is, egyetlen egy sem tért le az ösvényről egyetlen lépésnyit sem, a Jelenések könyvének nyomós kijelentése tudatában:

És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak. Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen.

Ez valóban kinyilatkoztatás, örömhír mindazoknak, akik a Gnózishoz akarnak tartozni.

 

 

18. A gnosztikus mágia titka

 

Többször elmondtuk már, hogy a Krisztus-történet, Jézus útja Betlehemből Golgotára, teljes mértékben Önökre vonatkozik. Aki igazán keresztény akar lenni, annak követnie kell Krisztust lépésről lépésre, a kezdettől a végig, születésétől haláláig és halálától a feltámadásáig. Ezért a tájékozódni kívánó kereső figyelmét minden szent irat az élet egyetlen útjára irányítja. Minden üdvtény arra szolgál, hogy figyelmüket azokra a dolgokra fordítsa, amelyeket a saját életükben is véghez kell vinniük.

A Biblia elején olvasunk az élet fájáról, amely az isteni Paradicsom közepén áll. Az ádámi embernek megadatott, hogy abból egyék, mialatt a jó és a rossz gyümölcsének élvezetétől tilalom tartotta vissza. Az Ádám-féle ember ezt a követendő vezérfonalat eleresztette, és azt is hírül adták, hogy emiatt milyen sorsra jutott, hogyan tette az istenek kertjét haláltermészetté.

A Biblia végén aztán a nagy helyreállításról olvasunk, az életfa megújításának a nagy dicsőségéről. A Jelenések könyvének 22. részéből pedig kiderül, hogy az élet fájának háromságosnak kell lennie. Isten trónjából hömpölygő áradat, az élő víz fakad. Az élet fája a folyam közepén áll, ugyanakkor azonban mindkét parton is: Az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája, mely tizenkét gyümölcsöt terem.

A tanuló számára ez a leírás bőven elég a fa háromságos mivoltának a megértéséhez. Az utca az ember kígyótüze, melyet jobbról és balról a két part, a sympaticus két vezetéke szegélyez. Figyelmüket jó lesz erre a hármas szerkezetre terelni, mert ennek a működése, illetve háromságos működésének a helyreállítása a feltámadás hatalmas üdvtényével, sőt a Krisztus-történet minden üdvtényével kapcsolatos.

Az eljövendő új ember című könyvünk (J.v. Rijcken­borgh; II-V. fejezet) részletezi, hogyan ereszkedik le az új élet árama egy adott pillanatban, ha a tanuló kapcsolatba lépett vele, a főszentélyből az egyik vezetékben a plexus sacralis-ig, ott áttör a másik vezetékre, hogy abban felhatoljon kiindulópontjához a főszentélybe. Ennek a körforgásnak a helyreállítása minden transzfiguráció alapfeltétele.

Az utasítást és tanácsot, hogy csak az élet fájának gyümölcséből egyen, az ősi ember azért kapta, hogy a kígyótűznek ezt a keringési folyamatát semmiképpen se zavarja meg. Ha ugyanis ez a keringés nem zavartalan, akkor az élő víz árama megakad. Hogy ezt megértsék, gondoljanak csak arra, hogy a plexus sacralis az ember személyiségének az alapját, a gyökerét képezi.

A plexus sacralis összeköttetésben áll az aurikus lény hét szférájával, ezeken keresztül a Hétszellemmel, a mindenség-megnyilvánulás hét egyetemes áramával, Isten örök áramlatával tehát, az élő víz folyamával.

Most már bizonyára világossá vált Önök előtt is, hogy mérhetetlen nagy zavarok keletkeznek a plexus sacralis-ban, az emberi alapokban, ha Isten gyermeke eltér Isten tervétől, ha eltávolodik Isten Szellemétől. Az ősi ember ezt tette. Egy ilyen zavar, s ez érthető, a fa csúcsán mutatkozik meg. Ekkor ugyanis a fa tizenkét gyümölcse, a főszentélyből kiinduló tizenkét idegáram attól kezdve szentségtelen és zavaros erőkkel árasztja el az egész rendszert. Így a lény megmerevedik és elkorcsosul.

A gnosztikus rejtélyek tanulójának ezért be kell látnia, hogy első feladata Krisztus követése, tehát az életfa, a kígyótűzrendszer keringési folyamatának a tökéletes helyreállítása. Igaz áhítattal és a megrendíthetetlen meggyőződés bátorságával kell szívszentélyét megnyitnia a Gnózis számára, s ezzel megünnepelnie Betlehemét, majd vállára emelnie keresztjét, hogy ezt elvigye Golgotára, a koponyák halmára. Ott kell a gnosztikus rejtélyek tanulójának régi énlényét elhantolnia. Ennek következtében ünnepelheti nagypéntekét, az igazán „jó pénteket”, amely halálos, utolsó útjának az első napja.

A dialektikus életállapot természetére nézve így teljesen meghalt tanulónak az életfa csúcsáról az új fényerővel le kell merülnie a legnagyobb mélységekbe, a plexus sacralis-ba, hogy ezt a gyökérszívet ismét összekapcsolja a Hétszellemmel. Halálra jutásának ez lesz a második napja. Lement egészen a halottak birodalmáig.

És ekkor kezdődik el a győzelem: a harmadik napon az Isten trónjához tartozó új életáram felhatol a csúcshoz, feltöri a sírkamra tetejét és megmutatja új termését. Ekkor meg lehet ülni a feltámadás ünnepét.

A jelölt feltámadását az eleven lélekállapotban lévők birodalmában a háromszoros kígyótűz megtisztítása teszi lehetővé. Az eredeti hétvilágosságot az életfa gyökereinek közvetlenül kell felvenniük. Az Arany Rózsakeresztet szolgáló csak így élhet ismét valóban az isteni Paradicsom közepén álló életfa gyümölcséből.

Ahhoz, hogy ezt megértsék, tudniuk kell, hogy a plexus sacralis, a kígyótűz gyökérrendszere folyamatosan vesz fel fényerőt, életerőt. Ha Isten hét ősáramának élő vizét, ezt az életerőt ez a gyökérrendszer nem veheti fel, akkor azokat a fényerőket veszi fel, amelyek a mi életterületünkön válnak szabaddá. Ezek persze a közönséges dialektikus tér, a bolygók és holdjaik, a mi bolygórendszerünk Napja és az állatöv fényerői.

Az asztrológiával foglalkozók igazolhatják, hogy az asztrológus pozitív és negatív befolyásokkal, jó és rossz sugárzásokkal számol, amelyek már attól is függenek, hogy milyen szögben esnek be az életrendszerbe. Érthető, hogy ebben a helyzetben természetesen a jó és a rossz ismerete fájának a gyümölcséből élünk.

Az élet változatossága, a sok árnyalat, melyet nap mint nap megélnek, annak a ténynek a következménye, hogy a kígyótűz gyökérrendszere a dialektikus természet ikererőit veszi fel a személyiség számára. Ezzel fertőzi meg az élet fájának gyümölcseit, a tizenkétszeres idegrendszert. Aki tehát továbbra is a jó és rossz megkülönböztetése fájának a gyümölcséből él, az nem számíthat arra, hogy visszakerül Isten Paradicsomába, az élő lélekállapotba.

Korántsem minden gonosz, amit az ember fényerőként így felvesz a rendszerébe. Természetszülte lényként az ember a jó és a rossz keveréke. Őbenne ezek az ikererők kibogozhatatlan fonadékot képeznek. Ennek következményei: kimerülés, értetlenség, betegség, megkristályosodás és halál. Ez elkerülhetetlen. A klasszikus intés: Amely napon eszel belőle, bizony meghalsz, teljesen helyesnek bizonyul.

Felmerül a kérdés: Az ember képes-e valóban és a gyakorlatban búcsút mondani a dialektikus természet ikererőinek? A plexus sacralis-t, a kígyótűz gyökérrendszerét lehet-e arra kényszeríteni, hogy a testbe más fényerőket, a hét ősáram isteni fényerőit vegye fel?

Igenis, ez lehetséges! Ebben a lehetőségben rejlik a Gnózis ereje. Ezért is beszél az ifjú gnosztikus Szerzet rejtélyiskolája oly sokat az Atyából áradó hét ősáramról. A Lo­gosz­nak ez a hét ősárama nem a jó és a gonosz keveréke, nem fény és sötétség elegye. Ez a hét ősáram szakadatlanul és mindenhol jelen van, és változatlan energiájáról tanúskodik.

Ha a fiatal gnosztikus Szerzetnek sikerül a szolgálók és tanulók nagyobb csoportját odáig eljuttatnia, hogy ebből az egyetemes erőből éljenek, akkor ebből a csoportból egy nagyon különös, új és földöntúli erő árad. Ez az erő szinte szent eledel lesz, tiszta manna, mely az új gnosztikus birodalom térségeiben mindenki szolgálatára felszabadul.

Mi tehát a gnosztikus mágia titka? A nem földi összetételű fényerő kisugárzása. Ez pedig akkor válik lehetővé, ha a haláltermészet sötétségében ezt a fáklyát magasba tartó szolgálók a kígyótüzüket megszabadították a jó és a gonosz fényerőitől, és megnyitották az egyetemes Hétszellem fényenergiái számára.

 

 

19. Emmaus vándorai

 

Ha Krisztus fénysugárzása megérintette Önt, ha tehát behatolt az Ön lélegzési terébe, akkor Ön válaszol, s ez a válasz természetesen egy folyamatot indít el Önben.

Ha úgy vehetjük, hogy ez a fényérintés Önt valóban bevezette a feltámadás, a mennybemenetel és a Szent Szellem belépésének folyamatába, akkor az Ön tudata egyre világosabban rájön korlátoltságára, meddőségére és félkész mivol­tá­ra, ürességére és hiányosságára ebben a földi életben. Mivel pedig az isteni sugárerővel való érintkezés révén megtudott valamit a mennyek birodalmának magasztosságáról, szépségéről és terjedelméről, ez a természetes tudat rádöbben, hogy el kell pusztulnia. A tanuló erre a Szellemi Iskola segítségével hozzáfog a „néki, a Másiknak növekednie kell énbennem” folyamatához, hogy a rendszerébe behatolt fényerő megnyilatkozhasson.

Mi történik ekkor a mikrokozmikus rendszerben? A Szent Szellem eddig a pillanatig nem élt és nem működött az Ön mikrokozmoszában, mert amit az ember „szellemnek” nevez, az csak egy tudati fókusz, mely a szív, a fej és a természetes lélek hatóerejeként működik. Ahogyan azonban a fényfolyamat kezd érvényre jutni a mikrokozmoszban, a Krisztushierar­chia asztrális erői szintén lehetőséget kapnak arra, hogy elterjedjenek a lélekemberi élet szerkezetében, mégpedig a tiszta életétereken keresztül, melyek időközben az asztrális térből kifejlődhettek.

Az isteni vetőmag-atom, mint ismeretes, az Ön mikrokozmoszában rejlik. Ha az elevenen vibráló, szent étersugárzás beáramlik Önbe, akkor ez az erő a vetőmagot a neki megfelelő vízzel öntözi meg. Emiatt feléled a mennyei lélek-tudatközpont. Így felébredve pedig, erősen mágneses képességével egyre több új, tiszta étert vonz magához, hogy egykor majd a szentély fölött vibráló éterfelhőként a fejlődés útjára induljon a feltámadás felé. Erre a mennybemenetelre Önnek megvan a lehetősége, ha hajlandó helyet adni a Szent Szellem sugárzásainak. Így kezdődik az újjászületés rejtélye.

Most már csak az a kérdés, hogy érti-e Ön ezt a rejtélyt, vagy amikor erről van szó, csodálkozik, mint a bibliai Niko­démus, aki ezzel a dologgal nem tudott mit kezdeni. Azt tudta, hogy a személyiség kiművelése mit jelent és mire jó, s ezért kész volt sok mindent meg is tenni. Énlénye már a megszabadító ösvényen látta magát. Ezért kért segítséget minden élet Urától, ahogyan sok tanuló is az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskoláját felvonónak akarja használni, mely őt felemeli a szellemlélek-életbe.

Itt ellenben a víztől és szellemtől való újjászületésről van szó, ahogyan ezt az ember Jézus is kifejtette. Ezt a szigorú követelményt a tanulónak jól meg kell értenie, mert ez az Arany Rózsakereszt tanításának az összefoglalása.

A víztől való újjászületés a lélekember feltámadását jelenti a négy tiszta éter által. A szellemből eredő újjászületés meg azt hozza tudtunkra, hogy az elenyészhetetlen birodalomba kizárólag az Istentől való eredeti, Szent Szellem vonulhat be. Csakis ez a Szent Szellem vezethet az eredeti értelemben vett élethez. Ebből a szellemből kell élnie a Krisztus által. Ezt érti a Biblia azon, hogy „minden nap Istennel járni”.

Ebben az összefüggésben gondolunk az emmausi vándorok nagyszerű példájára. Ezt a történetet megtalálják Lukács evangéliumának 24. részében (13-35). Az eset közvetlenül a Krisztus feltámadását követő időben játszódik le. A tanítványok nagyon fel vannak indulva, mert nagy részük azzal a problémával küszködik, hogy létezik-e a feltámadás. Tényleg végbemegy-e a régen bejelentett esemény? És mindenekelőtt én képes vagyok-e arra, illetve az ember általában eléggé nyitott-e vagy kész-e arra, hogy ezt a feltámadást észrevegye?

A hétszeres élő test, a gnosztikus testület megalakult. A gnosztikus asztrális tér új lélek-életterületté bontakozott ki, és feltárta kapuit a kutató és vágyódó emberek számára. A Szellemi Iskola fejlett tanulója az érzelmei, esze és maró vágya ösztönzésére megpróbálja a tudatát szüntelenül ebben a térben működtetni.

Persze ezt a lelki tudatossá válást nemcsak a fejlett tanuló, hanem minden tanuló elvárja. Mind felteszi magának a kérdést: Szabad-e nekem is felmennem a gnosztikus-asztrális térbe? Megnyílik-e az örökkévalóság körzetének ajtaja?

Aki közölte, hogy „Én vagyok az ajtó”, az miért ne jelenne meg Önben is?

Amikor Ön eljutott eddig a tudati központig, azaz tudatában van az örök békesség dicsőségével vagyis magával a Gnózissal való kapcsolatának, akkor megy el Ön Jeruzsálemből az oda 60 futamatnyira levő Emmausba. Aki érti a Szentírást, az tudja, hogy ez az utazás a következőt jelenti: Az ilyen tanuló elmegy a két természetet elválasztó határhoz. Felhúzódzkodik a nemlétbe, és odaáll Emmaus elé, ami a gnosztikus teljesség tüzes forrása.

Ott áll először is én-személyisége mellőzésével, valamint a gnosztikus teljesség által nyitottá tett lelkiállapotával. „Ez a kettő” vándorol Emmausba. És mielőtt Emmausba érnének, messze a cél előtt, mialatt a lélek és a nem-én azt fontolgatja, hogyan fognak a nagy Isten színe elé állni, csatlakozik hozzájuk Jézus, a feltámadott. Ők azonban nem ismerik fel. Jézus velük van, de szemükről még nem szabad levenni a fátyolt. Ezért nem ismerik fel.

Jézus azt kérdezi tőlük: „Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? És miért vagytok szomorú ábrázattal?” A hasonló állapotban lévő, Emmaus felé haladó minden tanuló meghallja az isteni hang suttogását. Ez a hang a tanulót bátorítja az ösvényen, és a folyamat utolsó szakaszán kitartásra biztatja. Hiszen egyiküket Kleofásnak hívják, ami győzedelmest jelent.

Ám ez a győzedelmes még nincsen tudatában a diadalának. Így tehát tiltakozik. Jézusnak szemére veti látszólagos felületességét és tájékozatlanságát. Kleofás beszél felindultságáról és a feltámadottról. „A sír üres volt. De egyesek azt mondják, hogy feltámadott, és látták is őt”. A még csukott szemű lélek egész ingatagsága és kétsége előbuzog.

Mivel azonban Kleofás Emmausra irányul, és bízik a Gnózis lényegében, céljában és jelenlegi fejlődésében, kételyei pedig csak önmagára vonatkoznak; a suttogás erősödik. A Jézussal való kapcsolat körvonalai egyre jobban kirajzolódnak. A hang egyre erősebb lesz. A hat kisugárzás tüzes nyelvei fellángolnak:

A tűzzel alkosd meg a gondolkodási képességet.

A tűzzel képezz gondolatokat.

A tűzzel teremtsd meg a hangot.

A tűz által mondd ki a nevet.

A közönséges természet világossága elhalványul. A születettség napja hanyatlani kezd. Eljön az este, a válság, a krízis:

Elközelítének pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon. És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.

Jézus belép, megszegi az örök élet kenyerét, és azzal táplálja két társát, amit azok képesek megemészteni. A hang kimondta a jelszót: A tűzzel lobbantsd fel a megfontolást.

Az örökkévalóság körzetének ajtaja feltárul. És Kleofás látja, hogy győzött. A hang mágikus zengése hetedszer is felcsendül: A tűzzel alkosd meg az észt.

Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából.

 

 

20. Az étertest központi szerepe

 

A dialektikus élet teljes mértékben ennek a világnak az asztrális tüzéből magyarázható. Minden természet adta ember és a halandó lélek is ebből él. Ebben az állapotban az emberek azt élik meg, hogy az efféle élet, az ego érvényesülési törekvésével, csak elkülönülést, fájdalmat és csalódást okoz.

Mindaddig, amíg az ember nem az isteni kegyelem tüzéből él, munkálkodik és küzd, amíg alapvetően meg nem fordul, és nem törekszik az isteni asztrális erővel, a kegyelem tüzével való harmóniára, addig az eredeti értelemben vett igazi életről nem lehet szó.

Az a tanuló, aki kezd erre rájönni, az egészen más fájdalmat él át, mint az evilági aggodalmakkal küszködő típus. Ez a szenvedés egy egészen más tudáshoz segíti hozzá, azért hogy lehetőleg véget vessen a belülről most világosan felismert diszharmonikus állapotának, a kikelet, virulás és elmúlás e látszólag véghetetlen sorozatának.

A megszabadulásnak ez a tudománya, amelyre a tanuló vágyik, a megváltás elnyerésének az ismerete mindenkinek rendelkezésére áll. Ennek a tanítása utánozhatatlanul nagylelkű bőkezűséggel jelent meg az emberek között. Amit ehhez tudniuk kell, azt szó szerint kiteregették Önök előtt. Már csak az a kérdés, hogy ezt a bölcsességet megértik-e, van-e fülük a hallásra.

Ugyanis amit a Szellemi Iskolában hallanak, az nem csupán holmi filozófiai elmefuttatás, ahogyan a múltban sokan gondolták, hanem mindemellett szakadatlanul hangzó, sürgető felszólítás. Ha a múltban még lehetett is eljövendő fejleményekre utalni, mára az emberiség olyan helyzetbe került, amikor az asztrális szférában mélyreható változások mennek végbe, amelyekre mindenképpen válaszolni kell, akár pozitívan, akár negatívan.

Emiatt venniük kell maguknak a fáradságot, és tudatosan nyitottá kell tenniük magukat, hogy az asztrális mozgalmasságok és átrendeződések közepette ne csak hallgatóddzanak, hanem legbensőbb lényük visszhangjában próbálják kipuhatolni az események elkerülhetetlen tanulságait. Most tényleg meg kell ragadniuk azt a segédkezet, amelyet ismételten odanyújtanak Önöknek. Megértésre kell szert tenniük az asztrális feltételeket és a mondanivalónkat illetően, hogy nagy alázattal és pozitívan válaszoljanak és cselekedjenek, méghozzá haladéktalanul. Ha ezt nem teszik, akkor negatívan fognak válaszolni. Valamiféle közbülső út nincs.

Törekedjenek a szükséges gnosztikus-filozofikus alapismeretekre, a helyes belátásra ama helyzetet illetően, amelyben az emberi élethullám és különösen a Szellemi Iskola tanulója van, hogy így rá tudják szánni önmagukat a megszabadító életvitelre.

Az emberi személyiség összetett szerkezet. Az anyagtestén kívül az embernek éter- és asztrálteste is van. Negyediknek rendelkezik gondolkodási képességgel, tehát mentál­test­tel is, amely azonban a fejlődésnek még csak kezdetleges állapotában van.

A gnosztikus fejlesztési folyamatnak az a célja, hogy ezt a négyszeres személyiséget visszavezesse eredeti, isteni rendeltetéséhez, rábírja őt arra, hogy ennek a szolgálatába álljon, mert csak ezen az alapon lehetséges az igazán isten-emberi élet.

A gnosztikus fáradozás lényege az a törekvés, hogy belépjünk ebbe az isten-emberi életállapotba, az életmegnyilvánulások megszakíthatatlan áramlásába. Ez a fáradozás teljesen a Krisztussal való egyesülésre irányul. Önismeretük bizonyára elegendő ahhoz, hogy megállapítsák a jókora különbséget saját négyszeres személyiségük és a Krisztus között. Teljességgel méltatlannak érzik magukat, ha ebből az isteni nagyságból csak valamit is megtapasztalnak. Emiatt azt is belátják, hogy négyszeres természetszülte személyiségük és a Krisztus egyesülése elképzelhetetlen. Ez a személyiségük felperzselését jelentené.

Ennek ellenére a megszabadulásnak ezzel a legmagasztosabb energiájával való találkozás elkerülhetetlen és halaszthatatlan. Késleltető tényezőket nem lehet beiktatni a Gnózis nagy fejlesztési folyamataiba, mert a világnak és az emberiségnek a Logosz által elrendelt fejlődése törvényszerűen halad tovább, az érintett lények hozzájárulásával, vagy anélkül.

A jelenlegi légköri változások és fejlemények tehát az egész emberiség számára a legnagyobb jelentőséggel bírnak. Eközben egyetlen halandónak sem használ, ha személyiségének valamelyik nézetét fejlesztgeti, vagy személyiségét hasogatja annak reményében, hogy imígyen összekerülhet a Legmagasabbal, mivel a jelenlegi és az elkövetkezendő légköri fejlődések minden utánzatot pellengérre állítanak.

Ebben az összefüggésben jó lesz a figyelmüket ismét a négyszeres, természet adta személyiségre, különösen az étertestre, az éteri másra vagy élettestre terelni, mert a kö­zeljövő fejleményeiben ez a test játssza a főszerepet.

A jelenlegi asztrális légköri viszonyok, valamint a szent Hétszellem, a teljesülés Gnózisa behatoló és kilépő sugárzásainak jelenleg végbemenő cseréje mindenkit teljesen új és elmélyült tájékozódásra kötelez. Általános érdekeltségét az embernek az anyagtestről sok tekintetben az étertestre kell áthelyeznie. Mert az éteri másban, a középen lévő testben kell a megszabadító tudatosságot megerősíteni.

Amikor a Szellemi Iskolában lélek-újjászületésről beszélünk, akkor egy új lelki tudatossági állapotról van szó, amely az étertestre támaszkodik, és a székhelye is ebben az étertestben található. Ekkor ez a tudat irányítja az egész személyiséget. Az anyagból keletkezett tudatnak pedig készséggel erre a vezetésre kell bíznia magát. Csak ekkor kezdődhet el a mindeddig az anyag béklyóiban sínylődő személyiség átalakulása, a transzfiguráció.

A sugárzási feltételekben végbemenő változás következményei nem csupán itt, az anyagszférában mutatkoznak meg, hanem az asztrális és az éteri területeken is. Az éteri életterület az anyagi területnél bonyolultabb, az utóbbinál még romlottabb állapotban van, és lények óriási tömkelege népesíti be. Az éteri terekben élő lények mozgalmas életét felkavarták az Uránuszból, Neptunuszból és Plútóból áradó új sugárzások. Emiatt a finomanyagi tereken élő lények erős késztetést éreznek arra, hogy biztosabb terepen, az anyagszférában keressenek menedéket.

Itt van tehát egyrészt az emberiség, melynek étertestét a jelenlegi sugárzások felbolygatják, életre serkentik. Ám az emberiség zöme, kevesek kivételével, egyáltalán nincs tudatában egy ilyesfajta személyiségtestnek. Másrészt itt vannak azok az erők és hatalmak is, melyek menekülni próbálnak, és az embertömegek fejlődő étertestére vetik magukat. Emiatt történnek a világ minden táján és valamennyi társadalmi rétegben oly értelmetlen bűncselekmények, melyekre nem találunk magyarázatot.

Itt nem csupán a súlyos bűntettekről van szó, hanem azokról a különös és minden logikát nélkülöző, váratlan reagálásokról és viselkedésekről, amelyek a bűnözés határát súrolják, vagy amelyeket legalább­is elgondolkoztatónak kell mondanunk.

Most az olvasó esetleg hajlamos a közvetlen környezetén kívül észlelt bűnöző elemekre fordítani figyelmét, vagy valamely furcsa jellemű ismerősére gondol, akire fenti megjegyzéseink illeni látszanak.

Ám bármennyire is úgy tűnik, hogy környezetükben tett észrevételeik a fentieket igazolják, ebben a dologban elsősorban önmagukat kell vizsgálat alá vetniük. Ameddig ugyan­is nem az isteni kegyelemből, a gnosztikus asztrális erőkből élnek, addig megzavarodott asztrális rendszerükkel kénytelenek a halál asztrális szférájából és az abban keletkező éterekből táplálkozni – ennek minden velejárójával. Ez esetben pedig Önök, mint bárki más, a közönséges dialektikus éterek számára nyitottak, amelyek csordultig az istentelen élettel vannak tele.

Emiatt az Arany Rózsakereszt Iskolája igaz tanulójának nem fog nehezére esni a helyes választás. A léleknek átadva magát arra fog törekedni, hogy az isteni kegyelem tüzéből éljen, és annak az energiájával dolgozzon. Ezzel két célt ér el:

Először is az új lélekállapot alakot ölt benne, és elvben már részesül a megszabadulásban.

Másodszor eleven építőkővé válik az ifjú gnosztikus Szerzet csoportjában, mely belső és külső tekintetben is erős és szellemlélek-tudatos.

Arról fog tanúskodni és azt bizonyítja, hogy amit az emberiség most ínséges korszaknak tart, az áldássá válhat. Hiszen erre szolgál a nagy világmindenség minden légköri fejlődése.

A Szellemi Iskola tanulóiként gyakran hallottak a hétszeresen megnyilvánult élő testről és az élő lelkek országáról, ahová mindazok bemehetnek, akik maguk mögött hagytak mindent, aminek csak valahogyan is köze van a haláltermészethez. A fentiekben megtárgyalt dolgok jellege és mivolta világítson a tudatuk előtt, hogy rendelkezzenek mindazzal a tudással, ami örök békességükre szolgál.

A Szentírás közli, hogy feltámadása után Jézus még egy ideig a tanítványaival maradt, azaz többször megjelent nekik, míg fel nem ment a mennyekbe. Szellemi Iskolánk tanulóságának keretében ez azt jelenti, hogy ha az arra nemesedett tanuló megülhette feltámadása ünnepét, és a szent pünkösdi tűz ragyog a Krisztus-világosságban, az Élet Szerzetének magasztos fényében, akkor ez a megvilágosultság még egyszerű.

Csak egyetlen rezgés, és ezzel az egy rezgéssel a szerkezeti újjászületést nem lehet megvalósítani, mert az ember nagyon bonyolult, hétszeres szervezet. Kitartással és egyértelműen irányult tanulóság révén ennek a tökéletes rezgésnek fel kell bomlania, hét, egymástól élesen meg­különböz­te­tendő sugárra hasadnia, hogy ez a hét sugár a transzfigurációs folyamat hét építő­anyagát képezze.

Ismeretes, hogy a Szent Szellemet Hétszellemnek is nevezik. Az úr Jézusnak a tanítványaihoz intézett következő kijelentését is sokan ismerik: És ha elmegyek, elküldöm nektek a vigasztalót. Az mindenre megtanít titeket. Ő tanúskodni fog rólam. Azaz Jézus mennybemenetele és a Szent Szellem elnyerése a Szerzet munkásságának szent folyamatára vonatkozik, arra a tényre, hogy a Szerzet kezéből kapott egyetlen szent tűzerő héterő lesz, hétszeres rezgési térré változik. A Krisztus-erő átváltozik a Szent Szellem, a vigasztaló, a Pa­ra­kléta hétvilágosságává.

Határozottan remélhetjük, hogy hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskolánkban a belső fokok tanulói kivitelezik és megvalósítják ezt az átváltoztatást.

Ex Deo nascimur – Isten Szelleme által lángra kapva

in Jesus morimur – az úr Jézusban aláhanyatlunk,

per Spiritum Sanctum reviviscimus – a Szent Szellem által újjászületünk.

 

 

21. Az ember lélegzése

 

Elgondolkodásra

Minden új alakulás alapfeltétele az isteni éterek helyes felvétele és feldolgozása. Egy szellemi iskola tanulója bensőségesen hálás is a nagy kegyelemért, amelyben részesülhet. Nagyon örül annak, hogy az ő lélegzőterében ilyen tiszta éterek összpontosulásai fejlődhetnek ki, mert rájött, hogy mikrokozmikus rendszerének napszívéhez csak ezek az éterek közeledhetnek. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája ezért tereli tanulói figyelmét folyton ezekre az éterműködésekre.

Ki- és belégzéskor körülbelül öt liter levegő cserélődhetne ki, de ez csak ritkán vagy sohasem esik meg, mert az ember általában csak mintegy fél liternyit lélegez be és ki. Ezek szerint mintegy három liter levegő és éter állandóan visszamarad a tüdőben. Így először is a tüdő légtartalmának csak egy része újul meg, meg aztán a légzés folyamán a tüdőben visszamaradt levegő csak egy kevés friss levegővel keveredik.

Az a helyzet tehát, hogy az ember egy olyan be- és kilélegző-rendszerrel rendelkezik, amellyel Isten szeretetfényét és erejét is felveszi. A belélegzett oxigénnel szellemi és éteri erők hatolnak be a rendszerünkbe, és a kilélegzéssel elméletileg Isten erejét, világosságát és szeretetét terjesztjük.

Ha az ember képes lenne arra, hogy a belélegzett isteni erőket hagyja helyesen működni a vérereiben, akkor tisztaság és szeretet áradna belőle, és a cselekedetei is ennek megfelelőek lennének. A gyakorlatban azonban a felvett erőket mindenki a saját módján dolgozza fel és adja tovább, a belső állapotától függően. Az Isten-erőt tehát mindenki a saját, többé-kevésbé megtisztult vére színvonalán lélegzi ki. „Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból”, mert ez mutatja meg élete pillanatnyi jellegét.

Pontosabban: az anyagok a levegőből a lélegzés révén jutnak be a vérbe, és a vérből ki a levegőbe. A vér szénsavat és párát ad le a levegőbe, majd oxigént, étereket és szellemi erőket vesz fel. A tüdő hajszálereiben a vér úgy újul meg, hogy a tüdőverőerek oxigénben szegény vért hajtanak beléjük, majd a tüdővisszerek az oxigénnel dúsított vért a szívhez vezetik. Ám nemcsak a vér, hanem a levegő is megújul a tüdőnkben; ez a megújulás a lélegzéssel megy végbe.

A lélegzéssel tehát éterek és levegő áramlik a tüdőbe és onnan ki. A magasztos lélekfény-ember saját életterülete csak akkor ragyog a felebaráti szeretetben meghódított isteni manna fényében, ha ezt a saját életében kifejezésre juttatja. Csak ebben az esetben állt talpra a lélekember az ő szentélyének szívében, hogy az egyetlen életet sugározza ki világosság formájában. Ezért törekszik a Szellemi Iskola teljes erővel arra, hogy az emberiséget a szív megújítására késztesse.

 

 

22. Hermész egyik dicshimnusza

 

Hermész Triszmegisztosz nyolcadik könyve dicshim­nusszal zárul, mely annyira különös, és annyira eltér a szokásos dicsérő énekek szerkezetétől, hogy jó, sőt szükséges lesz egyszer ezzel is foglalkozni*:

Ki magasztalhatna Téged túl,

vagy egyáltalán méltóságod szerint?

Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek?

Felfelé vagy lefelé; befelé vagy kifelé?

Nincsen olyan út, olyan hely, nincsen olyan teremtmény sem,

mely Rajtad kívül lenne. Minden Benned és Belőled van.

Mindent adsz, és semmit sem veszel el,

mert minden a Te birtokod, és semmi olyan sincsen,

ami ne a Tiéd lenne.

Mikor dicsérjelek?

A Te órádat és idődet lehetetlen tudni.

És miért dicsérjelek?

Azért, amit alkottál,

vagy azért, amit nem alkottál?

Azért, amit megnyilvánítottál,

vagy azért, amit rejtekben tartottál?

És mivel dicsérjelek?

Mintha lenne valamim!

Mintha lenne valami sajátom!

Mintha valami más lennék, mint Te!

Mert Te vagy minden, ami én egyáltalán lehetek;

Te vagy minden, amit egyáltalán tehetek;

Te vagy minden, amit egyáltalán mondhatok.

Mert Te vagy minden, és rajtad kívül semmi nincsen.

Még az is Te vagy, ami nincs.

Te vagy minden, ami lett,

és minden, ami nem lett.

Szellem vagy, ha a szellemlélek néz;

Atya vagy, amikor a világmindenséget alakítod;

Isten vagy, amikor tevékeny,

egyetemes erőként nyilvánulsz meg.

Te a jó vagy, mert mindent Te teremtesz.

A legfinomabb anyag a levegő.

A legfinomabb levegő a lélek.

A legfinomabb lélek a szellem.

A legfinomabb szellem Isten.

E himnusz lényegében az abbéli tehetetlenség, az arra való képtelenség kifejezése, hogy szerzője igazán kielégítően, felelős módon megénekelje a mindenség Atyjának dicséretét.

Az istenség egyidejűleg átható és bennlakó is. Átsugárzódik minden kozmikus területen, megjelenik és megnyilatkozik mindenekben, ugyanakkor a megismerhetetlenben rejlik, a mindenségi megnyilvánuláson kívül. Isten tehát ismerhető és ismerhetetlen is egyben, idő és örökkévalóság.

Ennek ténye alapján világos, hogy aki a gnosztikus rejtélyekhez áthatol, az egészen másképpen mélyül el háládatos áhítatban az istenség dicséretében.

A szokásos értelemben vett természetvallásos ember Istent többé-kevésbé magasztosnak képzeli el, bármilyen felfogása legyen is róla. Attól függően, hogy egyszerű vagy művelt-e, az Istent valahol lévőnek tartja, általában önmaga fölé képzeli. Ha az ember valamin el akar gondolkodni, mondjuk Istennek akar hálát adni vagy őt dicsérni, akkor kell neki valami, amire összpontosíthat. A tanuló is így jár el, keres egy pontot, a templomot vagy az abban lévő szökőkutat, amire irányulhat.

Hová forduljon azonban a dolgok lényegét illetően tájékoztatott, a beavatott gnosztikus? Istenre, az Atyára nézve sehová sem összpontosíthat, hiszen nincs egyetlen olyan pont sem, ami ebben az esetben ne csupán valami kis részlet lenne, az Isten-megnyilvánulás jelentéktelen tartozéka. Ezért töpreng Hermész:

Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek?

Felfelé vagy lefelé; befelé vagy kifelé?

A mindenen átsugárzót, mely ugyanakkor bent is van mindenekben, nem lehet meghatározni semmilyen dialektikus módszerrel, nem írható körül sem idővel, sem örökkévalósággal, sem távolsággal, sem iránnyal. Nincs rá mód.

Ezenkívül ebben a dicshimnuszban felvetődik a kérdés, amit Hermész fel is tesz: „…miért dicsérjelek?”. Az én vajon valami önálló dolog-e, és magától létező-é a mikrokozmosz? A nagy összefüggéseket tekintve, van-e a mikrokozmosznak saját tulajdona? Nem az-e a helyzet végül is, hogy a mikrokozmosz, az Ön lélekállapota és a személyiség Isten megnyilvánulásának csak jelentéktelenül piciny részei, elképzelhetetlenül csekély nézetei?

Isten mindaz, amik mi vagyunk, és amik majd egykor egyáltalán lehetünk. Így merülünk bele az Isten-megnyil­vá­nu­lás óceánjába, a messze minden dicséret, hála és imádat felett álló létállapotba. Hiszen az Isten-megnyilvánulás, az örök bőség világóceánja vajon nem maga a felmérhetetlenség-e? Az anyag-megnyilvánulás legfinomabb része a légkör, a levegő. A légkör legfinomabb megnyilvánulása pedig a tiszta asztrális anyag. És ebből az anyagból áll az a lélek, akit mi szeretünk.

A lélek területe is különböző finomságú fokozatokkal rendelkezik. A lélektér a csúcsán a Hétszellem rezgésébe torkollik, amelyből a Pimander születik meg, aki aztán a lélekkel a lelkületté ötvöződik. És hát maga a Hétszellem is végül nem az örökkévaló, ismeretlen Istenséghez ér-e vissza?

Mert Te vagy minden, ami én egyáltalán lehetek;

Te vagy minden, amit egyáltalán tehetek;

Te vagy minden, amit egyáltalán mondhatok.

Mert Te vagy minden, és rajtad kívül semmi nincsen.

Még az is Te vagy, ami nincs.

Te vagy minden, ami lett,

és minden, ami nem lett.

Szellem vagy, ha a szellemlélek néz;

Atya vagy, amikor a világmindenséget alakítod;

Isten vagy, amikor tevékeny,

egyetemes erőként nyilvánulsz meg.

Te a jó vagy, mert mindent Te teremtesz.

Nem más ez, mint mélységesen mély döbbenet, elmerülés az Isten-megnyilvánulás óceánjába, néma hódolat és kimondhatatlan öröm, mert megadatott nekünk, hogy a belső létezés szemeivel megpillantsuk az Istenséget úgy, ahogyan ő önmagát látja.

 

 

23. A gondolattest megszületése

 

Az idők folyása felgyorsul, ezt mi tudjuk. A gyorsulás mértékét sem megállapítani, sem előrelátni nem lehet, de nyilvánvaló, hogy megjelent egy új időszak kezdete.

Az is bizonyos, hogy a bölcsesség fia – belső megvilágosodása miatt – mindenekelőtt önmagát fogja felismerni, még­pedig a lénye mélyén rejtőző szellem és igazság miatt. A besugárzó isteni világosságot hatni engedi egész lényében, alázattal és dialektikus akaratának félreállításával lankadatlanul az isteni természet világosságát követi, s ezzel lehetővé teszi földi természetének mennyeivé változtatását.

Az Isten-világosság ugyanis az Önök lényének a része szeretne lenni. Krisztus Egyetemes Szerzetlánca lejött mihozzánk az utolsó láncszemének képviseletében. Most Önökön a sor, hogy arra a színvonalra emelkedjenek, amelyen Krisztus sugárenergiája és a Szent Szellem lélegzete beereszkedhet Önökbe, és hatóerőként meg is nyilvánulhat Önökben.

Arra is vigyázniuk kell, hogy a befogadott erő ne menjen veszendőbe, ne folyjon szét a dialektikus életben.

Istennek a világra és emberiségre vonatkozó tervét mindenképpen helyesen kell érteni. Istennek ezt a nagy tervét óriási, együttműködő bölcsességerők gondolták ki. Kivitelezésén pedig egész seregek dolgoznak, melyeknek tagjai isteni megvilágosodottságuk révén képesek is ebben igazán közreműködni. Ezt Önöknek is helyesen kell érteniük.

Mivel pedig az istenien megvilágosult tudatot illetően sok a bizonytalanság, ezzel kapcsolatosan is sokan kérdezgetnek. Például: „Miért kellett a gnosztikus szerzetek csaknem minden tagjának áldozatot hoznia a test, a javak, sőt az élet tekintetében is?”

Ezt az eonikus keringésekre való utalással szeretnénk Önökkel jól megértetni. Ahogyan a Hétszellem hét sugarának a megnyilvánulásai léteznek, úgy tartják mozgásban az elromlott „salétrom” asztrális áramait is. Ezeknek is megvannak a beáramlási és kiáramlási időszakai, és örvényeik sodrában áradnak a gyűlölet, a veszélyeztetés valamint légköri és más bajok energiái. Jakob Böhme Auróra, avagy a kelő pirkadat című könyvében elolvasható, hogy mit ért ő salétromon:

„A természet örök központjából keletkezik a másik elv, ahogyan a fény a tűzből. Ha az egybehangolódott hét ősszellem erői összeötvöződnek, akkor szárazságot okoznak.” Ezt a kiszáradást nevezi Böhme az „isteni salétromnak”.

„Az ember Istennek mind a hét erejéből, mind a hét szelleméből készült. Mivel azonban most el van romolva, […] az elromlott emberi természet ezt még nem érti meg.

Ádámnak mennyei alakja volt, amikor Isten megteremtette, mielőtt Éva készült belőle. Ám az Ádámban lévő megromlott salétrom szembeszállt az élet fájának erőivel.

A Szent Szellem viszont nem engedi magát megkötni a bűnös test erőivel, hanem villámló szikrát csap, mint a tűzkő. Ha azonban ezt a villámot a szív megfogja, akkor a hét szellem révén felmegy az agyba, ahol pirkadatként kel fel. És ez a cél. E pirkadat világosságában a szellemek megpillantják egymást, […] hallják egymást, és mindegyiknek úgy tűnik, hogy az egész istenség megjelent őbenne.”

Most már talán értik, hogy az asztrális áramlatokban miért sodródik mindig a démoni is. Ha a romlott salétrom erői nem lennének, akkor a Föld a legrövidebb időn belül lakhatatlanná válna minden értelmes élet számára.

Amit mozgásban tartanak, az ezzel még nem tűnt el. Az ember által felszabadított gonoszt csak részben lehet távol tartani a veszélyeztetettektől. Csak odébb zavarni lehet, és ezért ezen erők be- és kiáramlása időszakosan ismétlődik. Egyes időszakokban a veszélyek kiéleződnek, máskor erősen csökkennek. Ez utóbbi időszakokban az emberiség szinte fellélegezhet.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy nem lenne-e fontos kiismerni ezeknek az áramoknak az időszakos ismétlődését, hogy felkészülhessünk rájuk, és ne üssenek rajtunk.

Erre azt kell válaszolnunk, hogy egy gnosztikus szellemi iskola ennek a tudományát soha nem tanítja, mert az igazán a Krisztus-fényben élőket a sötétség erői nem támadhatják meg az Atya akarata nélkül. Akkor hát lehet-e az Atya akarata, hogy az emberiség ügyének oly sok szolgálója megéli a szenvedést? És miért lesznek a szellemileg nagyok közül oly sokan gyilkosság áldozatai? Miért kellett ezeknek az isteni világosságba felemelteknek a legnagyobb véráldozatot meghozniuk a világért és az emberiségért?

Mert a haláluk által és haláluk után óriási erők szabadultak fel, aminek köszönhetően a keresők sokkal nagyobb tömegeit lehetett folyamatszerűen felvonni a megszabadító életbe. A kiontott vér tehát áldássá lett, nagy és pompás áldássá az egész emberiség számára.

Mi pedig, a Szellemi Iskola tanulói, akik tudatosan részesülünk az Iskola kupolaszerűen fölénk boruló mágneses sugárteréből, e magasztos és megszabadító példával a szemünk előtt remélhetjük, és szándékosan arra törekedhetünk, hogy folyton részesüljünk a Szent Hétszellem magasságos sugárértékeiben. Mi a Krisztus erejében dolgozunk, hogy az ő egyetemes, mágneses fényterével való kapcsolat sohase szakadjon meg.

Az Isten és teremtménye között fennálló szakadást és elválasztottságot meg kell szüntetni. A Hétszellem mindent megtesz annak érdekében, hogy Isten és ember eredeti kapcsolatát, és így a diszharmonikussá vált teremtmény egyensúlyát helyreállítsa.

Mindenekelőtt azt kell tehát megértenünk, milyen végzetes az, ha nyitva állunk dialektikus asztrális befolyások számára. Az emberi életterület teljesen elromlott. Az ember életlégköre át van itatva asztrális és éteri indítékokkal és ezek következményeivel. És mivel az ember életterülete ugyanakkor a légköre is, ez fogva tartja még az ivadékait is. Mennyire helytálló tehát az az ószövetségi ige, hogy „…megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen…”.

Miért csak a harmadik, negyedik nemzedékig? Mert egy vétekhez vezető ok csak a negyedik nemzedékig tartható fenn. Persze ennek kihatásaiban többnyire egy újabb ok rejlik.

Aki nem lát hozzá a feléledt lélekre támaszkodó, új életvitelhez, az semmilyen gnosztikus célt nem fog elérni. Minden mágiát a lélegzet hoz létre. Aki nem tudja magát elhatárolni a káros asztrális befolyásoktól, az mindig is áldozatul esik.

Ha azonban a pozitív, új élet következtében a személyiségember elhal, azaz megváltozik, s ezt a megváltozott formát a lélek kormányozza, akkor a Hétszellem hozzálát feladatához. Ekkor az embert új és csodás világosság tölti el. Ez a világosság kizárólag mentálisan hat. Életében először képes a tanuló tisztán gondolkodni, mert értelmi szervei, a gondolkodóképessége most nyitott erre.

A Hétszellem hét sugarának megjelenésével teljesen összhangban létrejön az érzékszervek megújulása, legalább­is, ha a gnosztikus rejtélyek jelöltje hajlandó is a Hétszellemnek engedelmeskedni. Ezt a folyamatot alátámasztja a megszabadító Egyetemes Tan. Ehhez tudniuk kell, hogy a Hétszellem ötödik sugara az értelemmel kapcsolatos. Ha az ötödik érzékszerv hatáskörével megismerkednek, akkor felfedezik, hogy az értelem sokkal több, mint puszta érzékszerv. Az ész a gondolkodás társa, a gondolattest járműve. Ha az értelmes ész feléled, akkor ez azt jelenti, hogy megszületik a természetembernél még hiányzó gondolattest.

A régi tanok az embert Adamasznak is nevezték. Ennek a szónak a törzse rokon a man vagy manasz, azaz gondolkodó szóéval. A gnosztikus rejtélyek új életvitelben álló jelöltjének az együtt­működése a Hétszellemmel, különösen annak hetedik sugarával, nem jelent kevesebbet, mint az Isten által tervbe vett gondolkodási képességnek, az igazi gondolattestnek a megszületését. Ebben a gondolattestben nyilvánul meg az értelmes ész.

Ezt az értekezést azzal a bensőséges, szívbéli kérelemmel zárjuk, hogy a főszentélyükben legyen elég, működő lélekerő ezeknek a dolgoknak a teljes megértéséhez.

 

 

24. A jóság alapja

 

A természetes tudat, bármerre próbálja is kiterjeszteni, vagy bárhogyan próbálja is művelni az ember, attól még minden körülmények között és minden helyzetben állati tudat marad.

Ezt az állítást többek között leginkább annak tényével lehet megindokolni, hogy tudattal az egész emberi élethullám rendelkezik. Az egész haláltermészet az életnek egyetlen hatalmas, vibráló óceánja. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy itt az életnek számtalan változata jut kifejezésre, hanem hogy a haláltermészet maga élet és tudat. Ami tehát ebből az életből és tudatból keletkezik, az ugyanilyen természetű. A gnosztikus bölcselet szerint az ember tudata a szerkezetét képező összes atom tudatának az összege. Ez tehát ugyanazt jelenti. Egy korsó vízbe cseppentett festék beszínezi a korsó egész tartalmát, és a víz átveszi a festék jellemző tulajdonságát.

Azt a tényt, hogy egy bizonyos életterület a maga teljességében tudatot foglal magába, illetve nem más, mint tudat, az Egyetemes Tan az „anyag elvé”-nek nevezi. Az anyag elve vagy a haláltermészet tudata minden teremtményét ebből a közösségből származó tudattal látja el.

Ez a nagy tudat a végtelenségig osztható. Minden rész vagy teremtmény pedig ugyancsak képes megsokszorozódni vagy a végtelenségig osztódni. Ennek a teremtésnek az eredményei azonban nem különülhetnek el a nagy tudattól. Ezt még csak akarni vagy kívánni sem tudják. Hiszen a nagy természettudat törvényéből származnak. Ebből él ember és állat. Mindkettő a természet nagy tudatának teremtménye. Emiatt az is teljesen világos, hogy a természeti birodalomban a megszabadulás lehetőségének a nyoma sem található.

Ha ilyesmi létezne, akkor már régen megtalálták volna. Ha a megszabadulás lehetősége fennállna, akkor Krisztus biztosan nem intett volna minket: „Az én birodalmam nem ebből a világból való”.

Akkor hát micsoda a haláltermészet, és milyen az ebben élő nagy tudat jellege?

Ezt a jó és a rossz megkülönböztetése jellemzi, a jó és gonosz elszabadult erőmegnyilvánulásai. Ez egy önmagát hajszoló világmindenség.

Butaság lenne azt állítani, hogy a haláltermészetben semmi jó sincsen, ám az a helyzet, hogy a jó ebben a természetben nem tud megmaradni. A változások ismételten elsöprik. A haláltermészet jóságértékei tehát vagy káprázatok, vagy nem tartalmazzák az alaperőt.

De ugyan mi lehet a jóság alapelve? Nem más, mint a szellem maga. Ha tehát ebből a haláltermészetből hiányzik a szellem, ha ez elvált a szellemtől, akkor ez a természet nem lehet érintetlen és tiszta, még a jóságában sem.

Ám ez azt is bizonyítja, hogy ennek eredetileg egy más természetnek kellett lennie, vagy egy teljesen más természethez kellett tartoznia, s attól valami baleset elválasztotta.

Az az igazság, amint a szentírások is magyarázzák, hogy az eredeti természet és ennek az anyag-elve teljesen semleges jellegű volt, sem nem jó, sem nem rossz, de e tulajdonságoknak az elegye sem. Egyszerűen semleges, vagyis teljesen érintetlen, tiszta és tökéletesen nyugodt. Benne pedig megnyilvánulatlan élet és tudat volt.

Aki valamelyest ismeri ezt a természetet, az tisztában van azzal, hogy minden természet rendkívül érzékeny és robbanékony erőket és anyagokat tartalmaz. Ezeket igen könnyű felrobbantani, valamint könnyen kivonhatják magukat az ellenőrzés alól, ha egyszer elszabadulnak, és így önmagukat megjelentetik és fenntartják. Ezért tanácsolták az első embernek, hogy ezeket az erőket csak a szellem vezetésével alkalmazza, útját az élet fájának erőivel járja, és ettől semmilyen körülmények között se térjen el.

A mai ember az egykor elszabadult vész terméke. Természetét ez a baj jellemzi. Együttműködik ezzel a bajjal, jót és rosszat illetően nagy tudással rendelkezik.

Ezt a jót utasítjuk mi el, és ezt a gonoszt úgyszintén, mert egyik sem valóságos. Az ember egy őrült rögeszmében szenved. A valótlanság gyötri. Az időben él, ám az idő csupán elképzelés, tehát az ember nem valóban él.

Mélyen a mikrokozmoszában megmaradt az eredetiségnek egy szikrája. És ha ez még nem aludt ki teljesen, akkor, szinte végtelenül távoli hangként, az illetőben felcsendülhet egy hívás. Arra szólítja fel, hogy térjen vissza a továbbra is létező, eredeti természethez, mely érintetlen, és amelyben a szellem zavartalanul működhet, és működik is.

Rögeszme rögeszmével párosulva rögeszme marad. Ebbe a szellem nem merül bele, hogy csatlakozzon hozzá. Az őrület tűzhányójának ki kell égnie. Az elszabadult tűznek ki kell tombolnia magát, hogy önmagát elpusztítsa. Ezért mond­ja Jakob Böhme, hogy Isten lezárta a szentségtelent.

Ez persze semmit sem változtat azon, hogy ebben a szentségtelenségben számos istenszikra raboskodik. Ezért jön el minden élet Ura, és az őt szolgáló Gnózis, hogy az övéit kivezesse a tűzvészből. A szellem királlyá koronázásáról van tehát szó, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjéről.

A haláltermészet óriási drámájában minden emberrel megtapasztaltatják és tudatosítják, hogy egy pokolban él. Mihelyt Ön elnyeri ennek a tudatát a jó és a rossz viharos örvényeiben, mihelyt ez a tudat az Ön igazán megtapasztalt tudásának gyümölcsévé érett, Ön hozzáfoghat ahhoz, hogy az igazi tudatállapotot az Istennel való egyesülésben keresse, és meg is találja.

 

 

25. A belső elválasztás és jelentősége az emberiség életútjában

 

A Szellemi Iskola tanulója számára ismeretes, hogy a világ és az emberiség válságos helyzetben van, és hogy milyen égetően szükséges minden tanulónak – mind egyénileg, mind csoportként – életvitel és új tevékenység tekintetében szilárd elhatározásra jutnia. Ezt a szükségességet szeretnénk különböző tények alapján megmutatni.

Az ember mikrokozmikus asztrális tere teljesen megfelel a haláltermészet szentségtelenséggel telített asztrális terének, tehát az ember közvetlen életterületének. Így a szentségtelenség az ember közvetlen környezetét képezi. Mivel az asztrális szféra csupa olyan igaz­ság­ta­lan­ság, igaztalanság és vétek gyűjtőhelye, melyek eredete az anyagi térségben van, kész csoda, hogy az anyag területén még egyáltalán lehetséges bármilyen élet is. A két életterület ugyanis a lehető legszorosabb kapcsolatban van egymással.

Ez így van. Ám hogy az embernek még lehet és szabad „életről” beszélnie, azt anyagteste csodás szerkezetének köszönheti. Ez a test ugyanis rendelkezik egy arra szolgáló rendszerrel, hogy elhárítsa vagy leküzdje minden olyan veszély következményét, amely az embert a haláltermészet asztrális teréből fenyegeti. Ez a rendszer az Önök számára jól ismert úgynevezett belső elválasztás. A kivezető-csővel nem rendelkező néhány mirigy ugyanis az őr feladatát és az oltalmazó szerepét kapta.

A Szellemi Iskola minden tanulója tudja, hogy az emberi életterület asztrális anyagai egyrészt közvetlenül a májon keresztül, másrészt közvetve a négy éterrel jutnak be a testbe. A közvetett felvétel legfontosabb kapuja a lép, de meg kell mondanunk, hogy étereket az egész test lélegez be és ki. Így aztán a közönséges életterület asztrális anyagának minden másodpercben bőven van alkalma behatolni az emberbe. Az embert már csak ezért is menthetetlenül elveszettnek lehetne tartani.

A belső elválasztású rendszer azonban gondoskodik arról, hogy a test csak azokat az erőket és hatásokat vehesse fel, amelyekre az embert a tudata, a szüleitől örökölt tényezői és a karma nemesítette rá, vagy amelyeknek ezek vetették őt alá.

A belső elválasztású, tehát kivezető-cső nélküli mirigyeket, amelyek hormonjaikat közvetlenül a vérbe adják le, mintegy ellenállásokhoz hasonlíthatnánk, amelyek egy bizonyos rezgési tartományba eső minden sugárzást beengednek, afölött és az alatt viszont mindent elhárítanak. Ameddig az ember úgy viselkedik, ahogyan a szükségrend típusától elvárható, addig a belső elválasztású rendszer az éteri szférák minden káros és támadó befolyását elhárítja. Az ember ennek a rendszernek köszönheti azt, hogy még élheti személyes és társadalmi életét, és majdnem minden élet esélyt ad a halandónak a megmenekülésre.

Ám azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberi test minden szerve, a belső elválasztású rendszerrel együtt, a mi szükségrendünkben érvényes bizonyos természeti törvényekkel összhangban nyilvánul meg, és ezek szerint működik. Ha az ember ezeket a törvényeket megsérti, akkor a belső elválasztású rendszer sem tudja tovább elhárítani a bajt. A mindennapi életben is azt látjuk ugyebár, hogy a természeti törvényeket megszegő ember belső elválasztású rendszere károsul, és ennek a következményei vagy betegség formájában mutatkoznak meg, vagy pedig káros asztrális befolyások vesznek erőt rajta.

Így már megértik a következőket: Ha az asztrális állapotok és viszonyok komoly zavart szenvednek, például az alkalmazott atomtudomány miatt, akkor szükségrendünk természetes dolgai kibillennek az egyensúlyukból. Ezzel mindenkit igen közvetlen diszharmonikus befolyásolás ér, mégpedig a belső elválasztású rendszerében. Ilyen túl­erővel a belső elválasztású szervek nem tudnak elbánni, és kénytelenek olyan hatásokat eltűrni, amelyek már nem magából az illetőből magyarázhatók. Az atomgarázdálkodás miatt valósággal lezuhan a függöny a mi világunk és a másvilág között, s így számtalan, roppant bűnös erő alkalmat kap az anyagszférában való megnyilvánulásra.

Ennek különösen fiatalok esnek áldozatul, mert az ő belső elválasztású rendszerük még kialakulófélben van. A legjobb esetben is csak azt mondhatjuk, hogy huszonnyolc éves korra fejlődik ki nagyjából. Ezért vannak tele az újságok nap, mint nap merényletek, rablások, elmezavarok és következményeik híreivel. Éppen a fiatalok fogékonyak az ilyesmire. Amikor emiatt bíróság elé kerülnek, akkor néhányan megdöbbennek azon, amit tettek, többségük azonban teljesen közönyös marad, mert jellemgyengeségük és kiégettségük már túlságosan előrehaladott állapotban van.

Persze ezeket a fiatalokat nem szabad a sorsuk által előre elrendeltetett bűnözőknek, korunk „aratásának” tartanunk. Egyáltalán nem. Fel kell ismernünk, hogy áldozatok ők, akik megbetegedtek az atomtudomány gyakorlati alkalmazása miatt, mely vészes hatást gyakorol mindenkinek a belső elválasztású rendszerére.

Mindez nagyon is világosan mutatja, mennyire fontos az emberiség számára, hogy rátérjen egy alapos megújító életvitelre, hogy az emberen többé ne a haláltermészet asztrális tere uralkodjon, hanem ellenkezőleg, az egyetemes élő test asztrális tere oltalmazza őt, s ezáltal megkaphassa Krisztus Egyetemes Szerzetláncának védelmező világosságát.

Ebben az értelemben tehát évszázadunk válsága mindenki számára nagyon is személyes vonatkozású.

 

 

26. Jézus és János

 

A Szellemi Iskola tanulója tudja, hogy az eredetiség dicsőséges teste többé nem képes megnyilvánulni. Feloszlott, mert az éteri-anyagi testnek az a tulajdonsága, hogy megsemmisül, ha táplálékát nem egy asztrális anyatértől kapja. Az eredetileg lelket adó tényező, a mikrokozmosz, a lélek, hatástalanná vált, ma már nem tud megnyilatkozni. Az egykor ezt a csodát megalkotó szellem pedig visszahúzódott.

Most egy földi születési folyamat révén egy földi személyiség keletkezik, és összeköttetésbe kerül a lélekkel. Ez a személyiség önmagában véve Isten szeretetének egy másik csodája, melyet azonban egy szükségből született tervvel összefüggésben kell látnunk. Ennek a tervnek az a feladata, hogy az eredeti, de most bukott állapotban lévő embert újra elvezesse az élethez. A földi személyiségnek, ennek az ideiglenes jelenségnek ezért az a rendeltetése, hogy lelkét, mikrokozmoszát kimenekítse a börtönből, és önátadással, endu­rá­ló törekvéssel abba az új másikba olvadjon, akinek újból élnie kell. Elhangzik tehát a felszólítás, hogy mindenki vigye véghez ezt a nagy, üdvözítő művet, mégpedig az eredeti természet óriási erejével.

Mint ismeretes, az evangélium elején két személy lép fel, hogy az embernek megmagyarázza és élete példájával megmutassa az önátadás nagyszerű célját. János és Jézus; Keresztelő János és Jézus, a Krisztus. Két férfiről van szó, két prófétáról és üdvözítőről, aki a kereszténység üdvözítő tanítását cselekedetekkel mutatja be, az elejétől a részletes kivitelezésen át a csodás diadalig.

János a természetszülte ember, aki – e könyv olvasójához ha­sonlóan – elhatározta, hogy bejárja a nagy megszabadulás ösvényét, s hogy ennek minden következményét szívből vállalja. Ez az ember meghozza az emberi szempontból legnagyobb áldozatot, ami nem más, mint önnön lényének feláldozása. Ezenkívül prófétának és keresztelőnek is nevezik. Az ösvényt hirdeti, amely egy szükségrendi teremtmény számára a megszabadulás egyetlen lehetősége.

Mivel ő maga is ezen jár, példamutatása miatt nagy erő árad belőle. E tisztálkodás révén ugyanis újra kapcsolatba lép az eredeti, alapvető természettel. Ezért képes ebből a pompás erőből másoknak is adni. Így aztán keresztelő is, erőközvetítő. Hiszen semmi sem pezsdítőbb és tettekre ösztönzőbb, mint ha valaki teszi is, amit mond, vagyis a tanítása szerint él. János tehát a szemünkben egy szellemi iskola valódi tanulójának mintaképe.

Az időszámításunk óta munkálkodó valamennyi gnosztikus szerzet hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus jelensége látszat volt, s így lehetetlen volt kereszthalált halnia. Ezzel arra utalnak, hogy Jézus Krisztus nem volt természetszülte ember, s még kevésbé lehetett olyan megkristályosodott hús-vér személyisége, mint a közönséges embernek. Ismeretes, hogy műve véghezvitele révén a János-ember magától értetődően, igen, szükségszerűen a Jézus-emberbe olvad.

Akkor hát ki ez az Úrjézus? Bizonyos tekintetben ugyan­az a lény, akit keresztelő Jánosnak neveznek. Mert Jánosnak a sivatagi útja végén, egy adott pillanatban, amikor megérkezett önnön mélypontjához, ha eleget tett ennek a feltételének, akkor a Jordánnál találkoznia kell Jézussal. Ez azt jelenti, hogy a jánosi ember mikrokozmoszában újra élni kezd a Másik, az eredeti éteri-anyagi alak. Ettől kezdve a mikrokozmoszban két lény tartózkodik: János és Jézus, a természetszülte és az eredeti.

Hogyan lehetséges ez? János a Szent Grál szolgájaként ésszerű agytudatát és az asztráltestét teljesen megtisztítja és az isteni természetre hangolja. Ekkor rögtön megjelenik a szellem, az Atya hangja a mikrokozmoszban. Szívében, mintha tükörben látná, János megpillantja az Eredetinek az ábrázatát.

E döbbenetes találkozás először zavart kelt. Jézus arra kéri Jánost, hogy keresztelje meg, holott ennek voltaképpen fordítva kellene történnie. Az olvasó is bizonyára felteszi a kérdést, hogy miért Jánosnak kell Jézust megkeresztelnie.

Erre azt kell válaszolnunk, hogy ez egy csodás rejtély. A Másik, az Eredeti, az enduráló János természetes alakjában jelenik meg, aki a következő szavakkal adta oda magát Jézusnak: „Néki, a Másiknak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”. Most aztán János újjászületett lelkének, mely isteni lélekké vált, és amely Jézust megjelentette Jánosban; az ő természetszülte, jánosi erejét Jézus, a Krisztus szolgálatába kell állítania, ezzel megadva neki a lehetőséget arra, hogy áldozata teljessé tételével megnyilvánuljon az emberiségnek.

Így veszi magára Jézus, az Úr a keresztjét a jánosi emberben, hogy amit az évszázadok a mikrokozmoszban megdermesztettek, azt mind újra életre keltse, és ezzel az egész mikrokozmoszt megtisztítsa. Ez bizony történelmi esemény, mely azonban nem csupán egyetlen emberrel történt meg, hanem, hála Istennek, milliókkal, akik már előttünk mentek ezen az úton.

Így lesz Jézus kereszthalála Jánosban az utolsó, a legutolsó áldozat Jánosért, aki – önátadás folytán – már jóval korábban „lefejeztetett”. Ezt pedig az örök életben való feltámadás követi.

Önnel is így találkozzon Jézus, a Krisztus, hogy Őt kövesse a dicsőséges végig!

 

 

27. A természet-születéstől az Isten-születéshez

 

Minden gnosztikus szerzetnek igazodnia kell ahhoz a korszakhoz, amelyben dolgozik, és az ebben a korszakban időszerű feladatot kell elvégeznie. Az ember tudatát teljesen meg kell fordítani, ez pedig akkor válik lehetővé, ha világosan látjuk az isteni célt.

Az ifjú gnosztikus Szerzet is rendkívül időszerű feladat előtt találja magát ezen a korszakfordulón. Ez a jelenlegi fel­adat, ez a küldetés ugyanakkor fölöttébb hagyományos is: mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a Krisztus, a Krisztus-sugárzás, az egyetemes Hétszellem egész mágneses lehetősége felszabaduljon az emberek szívében. Segítenie kell az igazán kereső embert a szellemlélek-megszabadító élethez vezető ösvényén, amit csakis Jézus Krisztus, Urunk és megváltónk sugárerejében lehet jó véghez vinni.

Az Arany Rózsakereszt által oktatott tanuló tudja, hogy ezt a krisztusi sugárerőt a szívből kell feléleszteni, onnan kell ennek felszállnia, mert a szívben rejlik a gyökere. A megvilágosulásnak és a feltámadásnak aztán a főszentélyben kell bebizonyosodnia. És csak miután a külső forma ura elbocsáttatott, akkor áll sugárzón az élő lélekember az őt megillető helyen. Ekkor a következő három jel egyike is bevésődik a homloktükörbe:

vagy az én-ember jele,

vagy azon lélek jele, aki megkapta a kegyelem ígéretét,

vagy pedig az emberfia jele.

A szív megtisztítása egy hétszeres feladat. A megváltoztatás folyamata szintén hétszeres. E hétszeres folyamat befejeztével hatol fel az ember a szellemlelke újjászületéséhez. Ez a győzelmes rózsakereszt. Az örökkévalóság kapuja szélesre tárul.

Roppant fontos tehát, hogy az ember önmagának példát mutatva az őbenne lévő Másikat szolgálja, és ebben a világban is szolgálatkész maradjon. Vezérfonala pedig az egység, felelősségtudat és tiszta irányulás legyen. A mágneses sugárteret mindvégig a szeretetnek és az igazságnak kell kísérnie.

Tudjuk, hogy az olvasó is egyértelműen arra irányul, hogy belsőleg átélje ennek a nagy és tiszta gnosztikus fényerőnek a sugárzását. Ennek így is kell lennie. Ha ugyanis a hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskola minden munkaterülete a gnosztikus asztrális térből hozzánk áradó mágneses sugártörvényeknek megfelelően működik, akkor minden tanuló egy olyan erőtérben tudja magát, amelyben a legjobb körülmények között lehet dolgozni.

A munkaterületeinken évek óta végzett munka következtében minden tanulóban felszabadultak olyan lehetőségek, melyekkel a gnosztikus tűzáradatnak megfelelhet. Boldogok lehetünk, hogy Krisztus sugártere és az ifjú gnosztikus Szerzet beborító mágneses tere korántsem két külön dolog. Emiatt a munkaterületek között sincs semmilyen elválasztódás. Minden komoly tanuló tudatában lehet annak, hogy az Iskola kupolaszerű mágneses sugárterébe felvétetett, és ez a tér oltalmazza is őt. Az Iskolának ezt a mágneses sugárterét mindenen keresztül a szeretet és az igazság kíséri.

Ha a Rózsakereszt Szerzetének az üzenete Önöknél tiszta visszhangra talál, akkor tudjuk, hogy jó reagálásuk révén egy új szövetség csillagos ege ragyog Önök körül. Ezt az Önökben megszületett lélek nyíltságával bizonyítják. Ekkor a lélek a hívó hangot erőnek tapasztalja. Ha az Önök személyisége teljes szívből és egész főszentélyével azt akarja, hogy az új lélekerő vezesse, és hogy ezzel dolgozzon, akkor ezen az alapon képesek szolgálni a hatalmas művet.

Ha megtanulják felismerni, hogy az életük vezetését valóban a lelkük vette-e át, akkor belülről megértik majd a lélek hangját, és hallgatnak hívására. Akkor tudatában lesznek egy isteni asztrális térnek, az ősforrás lélegzőterének, amelyben minden atomot isteni erő tölt el.

Ezek az atomok képezik az isteni derű vetőmagját, amelyben az Önök szellemlélek-elve levegőhöz jut. Ezáltal lényük egyszer majd az Élet Szerzetének, Krisztus Egyetemes Szerzetének ritmusosan rezgő sugárterére hangolódik. Így jön létre a kapcsolat Krisztus élő testével.

E kapcsolat révén aztán a beáradó szellemi fény Önökben és Önök által visszatükröződik, s így együtt segítenek az ezzel összefüggő folyamatokat az anyag területén kibontakoztatni. Az elektromos tűzéter hatni kezd Önökben. A felébredt lélekemberben kezd tükröződni a Láthatatlan, az isteni eszme. Az új nap megvirradt.

Szeretettüzének sugarait a kozmikus Krisztus mindenkire árasztja, aki egész létállapotát egy új Krisztus-kozmosz felépítésének szenteli, és így magát az Úr eme új napjának ajándékozza oda. Így dolgoznak a világért és az emberiségért az Ádám-féle bukás első napjának hajnala óta, hogy a bűn következményeit teljesen kiküszöböljék, és az elgyomosodott Paradicsomot helyreállítsák régi dicsőségében.

Keljenek fel az egyetlen nagy szeretetben, mely Isten fiai képében közeledik hozzánk, és felkarol minket. Egy dolog bizonyos: ha a Gnózisnak sikerül az Önök lelkét megmenteni és az örökkévalóság erejében tartani, akkor egész börtönüket és minden láncukat, bármily súlyosak legyenek is ezek, Isten fiainak hatalmas ereje megsemmisíti, mégpedig az egyetlen kulcs segítségével, mely minden börtönzárat megnyit.

A gnosztikus Szellemi Iskola nem a beavatáshoz juttatja hozzá az embert, hanem a teljes megváltástéri el nála, egész lényének az átváltoztatását, transzfigurációját teszi lehetővé. Aki hajlandó a lélekmegszabadító ösvényre térni, és meg akar tanulni reagálni a magasabb életterületek roppant kifinomult rezgésfokaira, azt ki lehet emelni ebből a dialektikus természetállapotból.

Részletesebb magyarázatként ezt a következőképpen szeretnénk ábrázolni: A magasságos, derűs életterületeken Isten ereje, hatalma és eszméje hat. Minden élet ura az asztrális ősanyag egy részében megjelenteti a világgal és emberiséggel kapcsolatos elképzelését. A bolygói asztrális térben Isten szelleme az egyedül Jónak bizonyos megnyilvánulását szorgalmazza.

A földi bolygói térben Isten szelleme a természetszülte emberre és ennek a bolygói megnyilvánulásban betöltendő feladatára irányul. Mivel pedig Istennek ez a Szelleme a lét bármely helyzetében a leghatalmasabb erő, világos, hogy – az élet számtalan fáradalmához képest – nagyon könnyű érintkezésbe lépni, kapcsolatba kerülni Istennek ezzel a nagy erejével. Csak az a lényeg, hogy az ember bensőleg eleget tegyen az isteni szellemtörvénynek, az életvitel és életbeteljesülés törvényének. És biztosak lehetnek benne, hogy egy ilyen törvény teljesítésének az eredménye minden életfolyamatban azonnal és tökéletesen bebizonyosodik.

A szeretet azonban fájdalmas tapasztalatokat is okoz. Hiszen nincs-e Önökben sok, nagyon sok olyan dolog, amit ki kell égetni? Emiatt a tanulónak engednie kell, hogy az isteni szeretet tüzes érintése megtámadja és megtisztítsa őt.

Meg kell látniuk, hogy az Alkotó hogyan teremt, és hogyan keletkezik a teremtett: Isten a mennyekben elhinti a halhatatlanság magvát, a földön a változásét, az egész létezésben pedig az életét és a mozgásét. Próbálják megérteni ezt a meghatározást, mert ebben az egész Gnózis megnyilatkozik!

Az Isten-rendben a szent Földnek két nézete van: a születés és a halhatatlanság. A tiszta születésben, amelyben a léleknek kell központot képeznie, folytonos változás uralkodik. A változás célja az, hogy a lény a születéstől fogva erőről erőre és dicsőségről dicsőségre növekedvén haladjon tovább, folytonos halhatatlanságban.

Ezt a tiszta születést a természet-születés szenvedélyei és azok következményei akadályozzák. Ezért kíséri mindig a természet-születést betegség és halál, tudniillik az összetörés és megsemmisülés halála.

Tehát a nagy feladat, amelyet minden tanulónak meg kell tanulnia és teljesítenie kell, a következő: a természet-szü­le­téstől az önátadás segítségével továbblépni az Isten-szüle­téshez.

Sorainkat a régi rózsakeresztesek ismert mondásával szeretnénk zárni:

Istenből születni – azaz a közvetlen, új életre ébredni;

Jézusban elhunyni – azaz minden régi, természet adta életet semmivé tenni, és rátérni az új születés ösvényére;

hogy aztán a Szent Szellem által újjá lehessen születni a tökéletes halhatatlanságban.

 

 

28. Kundalíni, az örökkévalóság ereje

 

A nagy mozgalmasságok idejét éljük. Olyan fejlődésen haladunk át, amikor időről időre egy újabb követelmény lép előtérbe, amely ellenállás esetén magától értetődően utat tör magának. A világ a mindenütt uralkodó káosz miatt a robbanás szélén áll. Az emberiség pedig úgy éli át a világ eseményeit, mintha filmet nézne a moziban.

Most gondolatban olyan moziba szeretnénk vinni az olvasót, mely valóban a világ egyik legnagyobbikának mutatkozik. Ebben a moziban a polgár szívesen fizet azért, hogy a telhetetlenek soraiban várakozhasson, amíg végül beengedik a mozgó képek templomába e.

Ott aztán Ön mindannak csak a talmi csillogását és utánzatát látja, amit egykor valódinak és igaznak lehetett mondani. Amit Ön lát, az őrültség, melyre az ember, a maga elhomályosodott pillantásával még büszke is, mert a kép, melyet a varázslatos homályban a szeme elé tárnak, szinte megigézi. A nagy felhajtást és pompát lelketlen gépek készítették egy olyan tömeg számára, amelyet – úgy tűnik – szintén elhagyott a lelke.

Vágómarhákként szorongnak a sorokban, hogy a hangos zene és a sötétség lenyűgöző vihara után megdermedt nyájként bocsáttassanak ki ismét a szabadba, helyet csinálva újabb várakozók folyton növekvő seregének, hogy mindenkinek legyen alkalma a szörny keblére borulni.

Félve ügyelnek arra, hogy a feledés szakadékaiból senki se menekülhessen ki. Az egymást gyorsan követő képekkel ugyanis az ember a feledés italát issza. És a hamis szórakoztatás áradata másodpercre sem szünetel, mert a polgárnak mindenekelőtt nem szabad unatkoznia. A kérődző állat fél­álmából semmiképpen sem szabad felocsúdnia.

De gondolkodnia sem szabad, ezért az eseményeknek másodpercenként kell követniük egymást.

Nem szabad felébrednie, hát még felismernie, hogy ez az egész élet az Istenből kiinduló egyetlen igazi lélekélettől teljesen elidegenedett.

Nem szabad rájönnie, hogy ezzel a megmérgezett táplálékkal azért etetik, hogy egyetlen fényszikra se kapjon alkalmat a fellobbanásra.

Ezért kell az eseményeknek lázas sebességgel lejátszódniuk. Az embernek ne legyen ideje észrevenni, hogy mit adnak be neki.

Ezt a ravasz fondorlatot, amely az eltompulást és a szétszórakozást szolgálja, és amelyet minden komoly értéket nélkülöző éleselméjűséggel állítottak össze, e világ hatalmai és erői uralják és irányítják.

Bármennyire tragikusan hangzik is, ezeket az értéktelen létösztönöket az emberiség egy olyan világban éli át, amely az örökkévalósághoz vezető átjáró. Az emberiség legnagyobb része folyton újabb szenzációkra vár. Teljesen a világegyetem alacsonyabb rendű asztrális kavargásának elködösítő szférájában raboskodik. Így néz ki a mai emberiség.

Az ember tragédiáját az asztrális örvénylés okozza. Mi ez az asztrális mozgás? Ősanyagi jellegű fényerő. Az asztrális erő atomenergia. Másként mondva: az asztrális erő bizonyos állapotban lévő atomokból áll. Az asztrális fényerő olyan atomok összpontosulása, áramlata, amelyeket az ember csak­ra-rendszere lélegez be és vesz fel. Ezek az áramok szétterjednek az egész szervezetben, úgyhogy a személyiségnek reagálnia kell rá, és abból kell élnie.

Az efézusbeliekhez írt levelében Pál apostol is szóba hozza a világrendünket jellemző szakadatlan, drámai mozgalmasság belső okait. Az emberiség eközben saját természete ellen fog pártot, és éppen ezáltal erősíti és tartja fenn ezt az asztrális örvénylést. Az efézusbeliekhez írt levél 6. részében ezt olvassuk a 12. és 13. szakaszban:

Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.

Az emberiség szíve általános értelemben teljesen bezárult a rossz irányba fordult gondolatok és érzések láncolata miatt. Az emberiség semmit sem ért már Isten műveiből, hát még a Krisztusba vetett hit erejéből.

Vagy az olvasó másképpen látja? Vélekedése szerint az egész világot behálózó félelem-pszichózisban hömpölygő tömeg nagyobb része talán még nyitott az Isten-birodalom nem ebből a világból származó megszabadító erőire?

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája nem sokat vesz észre ebből, noha a Szellemi Iskola vezetősége meg van győződve róla, hogy a világon nagyon sokan vágynak egy teljesen más élettérre. Gyújtópontjain keresztül a Szellemi Iskola már 1924 óta terjeszti a lélekmegszabadító hívást a világon. Ám az idő egyre gyorsuló sodra is hozzájárul ahhoz, hogy a Gnózis minden hívását már csírájában elfojtsák.

A Krisztus egyszer azt mondta: Mivelhogy pedig én igaz­ságot szólok, nem hisztek nékem. A Szellemi Iskola és sok tanulója sem test és vér ellen küzd, hanem a sötétség hatalmai és világbírói ellen, tehát a világegyetem gonosz erői ellen.

Aki teljesen a földiséghez van kötve, az hogyan is tehetne szert a jót a rossztól való megkülönböztetés képességére? Akinek a szívében egy csepp melegség sincsen, az hogyan is lehetne érzékeny az isteni mindenség-fáradozásra, hogyan is hihetne egy megszabadító Krisztus-sugárzásban, vagy egy szerzetben, amely teljesen az emberiségnek ajándékozza magát?

Nem akarjuk elszomorítani az olvasót, mégis jó lenne ezeknek a dolgoknak a valóságát alaposan megértenie. A Krisztus-hierarchia mindezt jól tudja, s ezért kell az őt szolgálóknak keményen az igazságot szólniuk, hogy az igaz keresztény, aki zarándokútján el akar indulni az új menny-föld felé, egyszer majd felébredjen az elsötétült gondolkodás rabszolgaságából.

Akik ebben a nagy folyamatban állnak, azok nagyon is jól tudják, hogy e fejlődésmenet nem egyszerű. Mégis szabad tudatnunk, hogy az Atya ereje már sokunk esetében vált világossággá.

Mit jelent ez? Ha a tanuló fellobbant Krisztus világosságában, és a lényében rejlő atyatűz energiájával kezd dolgozni, akkor cselekedetei fényt és melegséget gerjesztenek. Lényében ekkor felszabadultak az istenerők. A pislákoló szikra magasztos sugárzássá lett.

A tanulóban tudatosul, hogy megszületett benne az Isten-rend szerkezetének megfelelő új lélekember. Az új léleklényt Isten szelleme világítja be, ha a tanuló valóban arra törekszik, hogy világossággá váljon mások számára, ha hajlandó őrt állni a szellemi fény tűzoszlopai előtt, amelyeket a Szellemi Iskola gyújtott meg fókuszai felett.

Ez az út sok keserűséggel és csalódással is jár. Olyan szolgáló még nem volt, aki ne ezt tapasztalta volna, amikor belső ösztönzésre a Krisztust hirdette. A megpróbáltatások után azonban minden tanuló megüli majd győzelmi ünnepét.

Ha arra törekszenek, hogy megfeleljenek az isteni szeretettörvénynek, akkor semmitől sem kell tartaniuk, mert majd méltóknak találtatnak legmagasságosabb emberi rendeltetésük teljesítésére a világ és az emberiség szolgálatában. Csak­is így jutnak nagyobb belátáshoz, amely végül a szellemi világosság belsejéhez vezeti majd Önöket.

Mit mondott a két világi uralkodó, Festus és Agrippa Pál apostolnak, amikor az utóbbi a világosság evangéliumáról tett tanúbizonyságot előttük? Azt mondták, hogy őrültnek kell lennie, ha ilyen bolondságokat beszél.

És nemcsak a vaksággal vert uralkodó, Festus beszélt így, hanem még manapság is sokan teszik ezt. Ha egy hiteles szellemi iskola szolgálói nem belső meggyőződésből emelnének szót, akkor már régen kiszolgáltatták volna őket a mi századunk istenének.

Sok álapostol és hamis szolga ajánlgatja magát munkatársnak Krisztus nevében mind a mai napig. A Krisztus egykor azt mondta az ilyeneknek: Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság […]

Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem. (Ján.8:44-45)

A Szentírás arra is felhívja a figyelmet, hogy maga a Sátán is képes a világosság angyalának kiadni magát (2.Kor. 11:14). Mit várhatnánk el akkor a segédeitől?

Ezért ha Önök mernek Pálhoz hasonlóan fellépni, akkor gúnyban és csúfolódásban lesz részük. De hadd mondjuk vigasztalásul: Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl (2.Kor. 10:18).

Ennek igazsága beigazolódik, amikor Pál megbilincselt kézzel – hiszen művei nem e világiak – ragyogóan fényes szeretetszívvel áll Agrippa előtt, aki teljesen ellenkező képet mutat: A világbíró Agrippának a szíve van leláncolva, a kezei pedig szabadok, mert tettei egészen olyanok, amilyeneket a világ képes nyújtani. Pál, a szabadgondolkodó viszont teljesen tudatában van, hogy a vétekben forgó világ rabszolgája előtt áll.

Mégis Agrippa volt az, aki világi hatalma folytán Pál kezeit megkötözve tarthatta, ezzel megakadályozván, hogy Pál Isten műveit naggyá tegye. Pálnak mégsem tudott semmi és senki sem ellenállni. Ez nem is lehet másképpen, mert akinek szabad volt önmagában meggyújtania az igazán szellemi világosságot, az mer emellett nyilvánosan is kardoskodni. Aki pedig Isten erejében önmagát képesnek tartja erre, annak a kezéről – jutalomként – lehullanak a bilincsek.

Az ifjú gnosztikus Szerzet sem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy tanulóit megajándékozza a világra és emberiségre vonatkozó Isten-tervbe való betekintéssel. És azt is megmutatja, hogyan lehet megszabadulni a haláltermészetet lelkesítő erőktől, az uraságoktól és az asztrális hatalmaktól.

Mindenekelőtt annak kell tudatában lenniük, hogy az ember olyan létet folytat, amelyben minden tevékenység vetületet, mellékhatást kelt. Ám ez a vetület vagy tükröződés egy gúnykép, természetellenes. Az asztrális világba belevetítődik az egész élet nagy célja, s benne tükröződik az isteni lélek életének nagy valósága, de az oly tarkán árnyalt alantas élet meg­annyi nézete és következménye is.

Amikor a Logosz megjelenik a maga háromszorosságában, akkor létterületünkön ennek a hármas tükröződése, gúnyképe is előáll. Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nyomán ezért jelennek meg fejedelemségek, hatalmasságok és világbírók is. Hogyan magyarázható ez?

A személyiség négy teste közül az asztráltest a legfontosabb, mert ez az alapvető. Ez határozza meg az egész személyiség állapotát. Ezen asztráltest révén van kapcsolatban az ember az őt körülvevő mágneses testtel, annak erőivel és különféle asztrális áramlatokkal.

Amit az ember felvett, azt asztrális kilélegzéssel adja tovább a környezetének. Ez Iskolánk tanulóira is érvényes. És az Iskola számol is ezzel. Számolnia kell, mert időnként olyanok is bekerülnek a Szellemi Iskolába, akik bizonyos mértékben veszélyt jelenthetnek, és így akadályozhatják a munkát. Végzetes asztrális erőket hoznak be Iskolánkba. Ez különösen érvényes a mi korszakunkban.

Ebben az esetben az alapvető fontosságú testük, tehát az asztráltestük alapján kell véleményt alkotnunk róluk, nem pedig annak alapján, hogy egyébként udvarias, rokonszenves, kellemes emberek-e. Itt sem elsősorban az emberbarát érzületek a mérvadók, hanem a munkatársat a tiszta belátásnak kell vezérelnie. Ha pedig ez a belátás egyes munkatársaknál még hiányos lenne, akkor az Iskola szabályaihoz kell tartaniuk magukat, s ezektől nem szabad eltérniük.

Hála Istennek, sok tanulónk már az újjászületett lélek állapotának az elérésével foglalkozik, ezután pedig rá lehet térni az új szellemlélek-állapot testének a megépítésére.

A Szellemi Iskola tudatosítani akarja minden tanulóban, hogy valamennyien a nagy terv, a világra és az emberiségre vonatkozó üdvözítő terv kivitelezésén való együttműködésre hivatottak. Ezt a tudatosítást jól kell érteniük. Ez nem csupán az eljövendő események és fejlemények ismeretének az átruházását jelenti; hisz ennek nem lenne sok értelme. Ám ha például az tudatosul Önökben, hogy egy olyan világító, ragyogó erővonal létrehozásán működtek közre, mely az egész világot gyűrűként veszi körül, akkor a következőt is értik: a lélekmegszabadító ösvény bejárásával a Szellemi Iskola minden tanulója rendkívüli és szükséges módon járulhat hozzá Krisztus Szerzete szent művének a megelevenítéséhez és betetőzéséhez.

Képes vagyok-e erre? – teszik fel talán a kérdést. Igen, tanulóként képesek erre, mert mint tanulók, egyben a Szellemi Iskola élő testének a részvevői is. Ez a test a szeretetsugárzásaival, mágikus-gnosztikus erejével teljesen körülveszi Önöket. Ez az erő, ez a szeretet képessé teszi Önöket arra, hogy elhatoljanak az önismeret és a bölcsesség legnagyobb mélységeihez is.

A szívatom ugyanis asztrális-éteri jellegű kapcsolatban van a mikrokozmoszukkal. Ez egy tüzes erő, egy sugárzó képesség, amely behatol a vérükbe és az idegközegükbe.

A szívszentélyben, azon a helyen, ahol az ősatom helyezkedik el, van a tisztító és lélekmegvalósító kundalíni forrása van. Bölcseletünkben kundalíninek az oltalmazó elektromág­neses erőt, az örökkévalóság erejét nevezzük, azt az erőt, amellyel a tanuló átvonulhat és túljuthat az asztrális szférán. Az a tüzes erő, mely a plexus sacralis-ból felszáll, és transz­figurálja, átépíti az egész személyiségrendszert; az tehát a kundalíni erő.

Ebben a rózsaerőben a tanuló mindent véghezvihet.

Ebben a rózsaerőben kapja meg majd egykor új nevét.

Ebben a rózsaerőben nevezik őt Krisztusnak, az Úrnak, ebben lesz a neve Rózsakereszt Krisztián.

Ha Önök mint az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának tanulói együttműködnek a kiteljesedés eme arany koronájának elkészítésén, akkor Önökre kitöltetik az egész Világszerzet hálája, ereje és szeretete.

 

 

29. Értelmesség és értelmiség (Intelligencia és intellektualitás)

 

A tanulók között talán egyetlen egy sincs, aki ne érzékelné, hogy a fájdalom fellege vonul a Föld felett, s ez oly iszonyúan sötét, hogy azt hihetnénk, soha többé nem szabadulhatunk ki alóla. A nap süt ugyan, és sugarai megpróbálnak áthatolni a fekete rétegeken, de az emberi önzés miatt egyre újabb jajkiáltások szállnak fel, amelyek mindinkább hizlalják a felhőt. Az emberiség nagyobb része ölbe tett kézzel nézi ezt, azon egyszerű okból, hogy sajnos semmi ellenszer sem jut az eszébe.

A Szellemi Iskola tanulói azonban nem érdemelnék meg a fényhozó nevet, ha a bensőjükben szólítgató hangot ők is elhallgattatnák, és az embereket a mai napig is fennálló öntudatlan állapotukban hagynák.

Azok, akik fogékonyak, megszólaltathatják ugyan a szívüket ezekben a mozgalmas időkben, de vajon ezzel véghezvisznek-e csak egyetlen lélekmegszabadító művet is? Semmiképpen sem, mert ha a fogékonyság mellett nem bontakoztatnak ki azonnal egy lendületes energiát is, akkor csupán határozatlan kívánságoknak engedtek.

A világosságnak egész óceánja van jelen, de az emberiség nem látja, elsötétült tudata miatt. Ebből a világosságból ösztönző hatások indulnak ki az emberekhez, de az emberek negatívan válaszolnak. Számtalan úton-módon megpróbálják a gondolataikat felesleges dolgokkal eltéríteni, hogy így az emberiséget elzárják a hozzá szüntelenül áramló lélekmeg­szabadító impulzusok elől.

Nagyon értelmesnek kell lennünk, ha a sötétség támadásait fel akarjuk ismerni, amelyek egy szempillantás alatt elhomályosítják tiszta körzetünket, mely ettől sötét, nyugtalan, fojtogató légkörré válik. Tudja-e az olvasó, hogy a sötétség hatalmai előszeretettel visszaélnek a tiszta, mégis rendkívül veszélyes jószívűségével, ha ezt nem a tiszta értelem világossága ragyogja be? Ha valóban Krisztus hasznos szolgájává akar válni, akkor számos zátonyt kell megkerülnie, és sok mocsáron átlábalnia. Akkor minden tettet, különösen azokat, amelyeknél a jószívűségére hivatkoznak, fokozott figyelemmel kell átgondolnia. Ha valóban Krisztus szolgájává akar válni, akkor – egyetlen szóval kifejezve – intelligensnek kell lennie.

Világosan felismerhető, hogy minden, ami Krisztus-központú szempontból nem intelligens, az kudarcra és pusztulásra ítéltetett, mert abban a háromszoros Isten-megnyil­vá­nu­lás nincsen összhangban. Ha Ön képes a saját rendszerében elérni a háromszoros Isten-megnyilvánulás harmonikus fejlődését, legyen ez eleinte bármilyen kezdetleges is, akkor a sötét erők Önre irányuló minden támadása egész biztosan célt téveszt, mert a sötétségből hiányzik a három nézet egyike: a szeretet világossága.

A háromszoros lénynek fogékonynak, és Isten szeretetétől hajtva tökéletesen tettre késznek kell lennie. Minden tettnek Istenből kell kiindulnia, Krisztus bölcsességében kell lángolnia, és a Szent Szellemben megtisztultnak kell lennie ahhoz, hogy intelligens legyen. Az atyatűz láthatatlan erejének Krisztus szeretetébe burkolva kell beereszkednie, hogy a Szent Szellem alkotó erejétől megtermékenyítve, ragyogó világossággá váljon.

Az Isten-tervnek az elvont gondolatok területén fekvő eszméjét bele kell vonni az anyagvilágba. Ezért ezt az eszmét az ember által megvalósított szeretet bölcsességével meg kell világítani, és a kor viszonyaihoz kell alkalmazni, hogy a Szent Szellem alkotó erőivel megtermékenyüljön, és megváltó tettként beíródjék az Élet Könyvébe.

Egy értelmes embernek nem kell rendkívül fejlett ész birtokában lennie. Sohase tévesszék össze az intelligenciát az intellektussal. Az intelligencián azonban gyakran intellektualitást értenek. Eszerint minden professzornak intelligensnek kellene lennie; ami olyan elképzelés, melynek a Szellemi Iskola nem hódol.

Az értelmiség vagy intellektualitás nem egyéb, mint jól edzett agy. Az értelmességhez vagy intelligenciához azonban nagykorúvá vált gondolkodási képességre van szükség, az emberi szellemnek az isteni sugallatra adott helyes válasz által kifényesített tükrére, amely kivilágítja az értelmet.

Ha az intellektualitás meg tudná váltani a világot, akkor már nagyon sokan megszabadultak volna. Az emberiség azonban egyre mélyebbre süllyedt, egyre közelebb van a menthetetlenség határához.

Ami nem intelligens, annak előbb-utóbb el kell pusztulnia. Ami a háromszoros Isten-megnyilvánulással nem hajlandó összhangban lenni, az mind megsemmisül. Az ember oly könnyen hagyja magát az álarcosbál forgatagától megigézni, hogy vak arra az örömre nézve, amelynek el kellene töltenie őt. Minél fényesebben süt a nap, annál élesebbek az árnyékok. Az emberek szeme olyan, mint a vakondé: a sötétségben megvakult. Látja ugyan a sötétségben megmutatkozó jelenségeket, de nem tudja, hogy ezeknek az oka a világosság szolgáinak fokozódó fellépésében keresendő.

Ha az ember igazán intelligens akar lenni, akkor soha sem szabad elzárkóznia a valóság elől, hanem kénytelen lesz kipuhatolni az e valóság alapjául szolgáló okokat. Az intelligencia nem csupán az ismeretek és a belátás mennyiségétől függ, hanem ezek felhasználási módjától. Az intelligenciához rendszeresség és ügyes cselekvés tartozik, erős céltudatosság és betekintés az Isten-tervbe, amelyet Jézus Krisztus az élete példájával mutatott meg nekünk.

Mit is jelent tulajdonképpen az intelligencia? Ez a megtisztult Szent Szellem-erő, az epigenezis*. Az az isteni ösztönzés, hogy az értelmet és érzelmet, akaratot és szeretetet az emberiség megváltására szolgáló terv megvalósítása érdekében vessük latba. Ez Mózes mágikus botja, Merkúr megszabadító ereje, mely a tudatot szellemi területekre helyezi át.

„Akkor viszont hogyan lehetnek intelligensek a sötétség hatalmai?” – kérdi talán Ön.

Ez csak úgy lehetséges, hogy az ehhez szükséges szereteterőt ezek a hatalmak a Krisztus áldozatából származó lélek-vérből, valamint az őket tudatosan vagy öntudatlanul szolgáló seregekből vonják ki. Egykor azonban fényesen megvirrad majd a világnak az a napja, amikor a megszabadult Krisztus és a megszabadult lélekemberiség ezeket a hatalmakat végleg száműzi.

Ezért próbáljanak meg óráról órára tudatosabban élni. Soha se merüljön feledésbe isteni eredetük. Szabaduljanak meg a halál rémétől a Krisztus megváltó erejében. És megszenteltetett szellemük sugárzó csillogásával gyarapítsák Isten magasztosságának dicsőségét. Ez az intelligencia.

Megszenteltetett életük ragyogása világosítsa meg ezt a sötét földet!

 

 

30. Egy új Samballa

 

Máté evangéliumának 24. részéből idézünk (3-14 és 23-31): Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?

És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.

És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.

És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.

És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.

Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Ímé eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobákban; ne higgyétek. Mert amiképpen a villámlás nap­keletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.

Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.

És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.

Bizonyára ismerik a fenti igéket, melyeket nemcsak az Evan­gélium, hanem Pál levelei és a Jelenések könyve is hangoztat: De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik. És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.

A korszakfordulón, amelyben élünk, jó lesz ezekre a dolgokra irányítani teljes figyelmüket.

Ha az ember belső elválasztású rendszerét megerőltetik, akkor ennek egyik legszembetűnőbb következménye az érzékszervi érzékenység fokozódása lesz. És hogy egy ilyen érzékenység, a szenzitivitás mihez vezethet, illetve gyakran mit okoz, az az Önök számára ismeretes.

Valaki több okból lehet ilyen értelemben érzékeny. Ebben legtöbbször az örökletesség, vagy a karma játszik nagy szerepet. Az is előfordul, hogy belső elválasztású rendszerüket egyesek okkult gyakorlatokkal hozzák diszharmonikus, tehát nemkívánatosan érzékeny állapotba. Ez okból az érzékszerveik bizonyos részét illetően sokak nevezhetők többé-kevésbé érzékenyeknek.

Ilyen érzékenység általában

az érzelmi élet,

a hallás,

a látóképesség

vagy az értelmi képesség

terén mutatkozhat meg. Ekkor a szóban forgó érzékszerv működését elmélyültnek nevezhetjük. Érzékenysége és hatásköre nagyobb, és magasabb rezgésszámú sugárzásra is képes többé-kevésbé reagálni.

Ennek a valamilyen irányú fokozott érzékenységnek még nem kell föltétlenül veszélyesnek lennie vagy azzá válnia, feltéve, ha az ember nem merül bele az egész énlényével, azt tartván, hogy kegyelemben részesült, vagy kiválasztott lett, aki rendkívüli képességekkel rendelkezik. Ez az átlagon felüli érzékenység ugyanis mindig is a haláltermészet asztrális területére nyitott, mert ez az asztrális szféra az ember életterülete.

Most már az is érthető, hogy az idegrendszerrel összefüggő és abnormális viselkedéshez vezető majdnem minden betegséget az „én” által felkorbácsolt érzékenység okoz, amely teljesen szétzilálja a belső elválasztást. Ilyen esetekben megnyílik egy ajtó a másvilági erők számára, ennek minden sajnálatos következményével. Ezek a mindenkor ismeretes tények szolgáljanak a következők bevezetőjéül:

Évek óta foglalkoztat mindenekelőtt orvosokat és pszichiátereket annak a ténye, hogy a para-normális vagy átlagon felül érzékeny személyek száma az egész világon erősen nő. Ezzel lépést tart a túlérzékenységgel összefüggő kóros megnyilvánulások számának növekedése is.

Ennek okai az olvasó számára most már teljesen kézenfekvők. Az emberiség életlégkörének erőltetett asztrális megváltozása először is a negatívan érzékenyek tarka tömegét ragadta magával. Ezért vannak tele most az egész világon azok az intézmények, ahol az ilyen betegeket kezelik.

Ez azonban a nyomorúságnak csak a kezdete. Mert olyan időszakba léptünk be, amikor az asztrális légkör erősen eltorzult körülményei miatt mindenki szenzitív lesz. Csaknem mindenki átlagon felüli, pszichikai életmegnyilvánulásoktól szenved majd, amelyek teljesen az agyalapi mirigy hatáskörébe tartoznak.

Ez egyrészről a látás, hallás és érzés hatáskörének a kitágulását jelenti, másrészről pedig az embereket különböző alacsonyrendű ösztönök ejtik hatalmukba, ezek minden testi és lelki következményével.

Szóval a tömeg – ahogyan Szellemi Iskolánkban mondjuk – önkéntelenül látnokká válik, vagyis ezek a jelenségek a vegetatív idegrendszeren kívül jelentkeznek. Az lesz a helyzet, hogy a legtöbb ember észlelheti majd az éteri területek zsibongását, és ez nem valami kellemes tapasztalat lesz számukra.

Ezután a hamis krisztusok és az álpróféták időszaka jön el, akik jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, a választottakat is félrevezessék.

Bizonyára megértik, hogy ez az undok, mesterségesen létrehozott para-normális élet kizár minden értelmes megkülönböztetési képességet, lehetetlenné teszi a védekezést, és így kiváló alapot teremt a nagy ámításnak.

A hamis próféták az egekig dicsérik majd az emberiség haladását, különösen az atomtudomány vívmányait.

Ám minden fejlődésnek két oldala és két eredménye van. Az asztrális életterület erőltetett alakulására ugyanis egy adott pillanatban elkerülhetetlenül és hatalmasan áradni kezdenek a szent föld asztrális hullámai is.

Az ebből keletkező fényerő világossága a legerősebb napsütést és a legfényesebb holdvilágot is mintegy sötétségnek tünteti fel. Az óriási tűz, mely nagy erővel, azaz magas rezgéssel jelenik meg, hirtelen elnémítja a sok álkrisztust és hamis prófétát. És a zavarba esett tömeg a maga para-nor­má­lis látnoki képességével egész sokat észlel majd – még ha csak egy órácskára is – ebből az új jelenségből.

Csak egy órácskára, ezt állítjuk, mert erre a tűzorkánra, utolsó feleletként, heves földtani reakciók keletkeznek.

És ebben az óriási erőmegnyilvánulásban a zavarodott tömeg meglát valamit Isten fiaiból, Krisztus Egyetemes Szerzetláncából, mely legifjabb láncszemét, az Ifjú Gnosztikus Szerzetet megmenti és megóvja egy új Samballa megalapozásához.

 

 

31. Életvitel

 

Az olvasó talán tudja, hogy a természetszülte személyiség az isteni alkotásnak csupán egyharmada: a tökéletes ember számára készült eszköz. Ezt az embert csak akkor lehet majd valóban embernek nevezni, ha az igaz ember másik két nézete egyesült ezzel az eszközzel, vagy­­is a testalakkal, s ezáltal szellem, lélek és test háromságává válik.

Emiatt a rendeltetésére ráébredt természet szülte személyiségnek önátadásban kell keresnie, megtalálnia és lehetővé tennie a szent kapcsolatot a másik kettővel, a szellemmel és a lélekkel. Ennek az útnak a bejárása, ennek a folyamatnak az érvényre juttatása az egyetemes Gnózis feladata.

A megszabadulás lényegi elve a lélektest birtokában van. A lélektest akkor keletkezik, akkor születik meg, amikor az új lelkiállapot összekötődik, összeköttetésbe tud lépni a Hétszellemmel. Akkor ugyanis egy olyan tüzes, ragyogóan világító tér fejlődik ki, amely mint egy gömb alakú köntös bontakozik ki a tanuló körül. Ez a fényesen sugárzó tér a megújhodás nagy elve.

Mikorra várható hát a léleknek és a szellemnek ez a kapcsolata a vele járó nagyszerű következményekkel? Mihelyt a lélek elfoglalta a helyét. S hol van a lélek székhelye? A homlokcsont mögötti nyílt térségben.

A lélek azonban ezt a helyet nem foglalhatja el minden további nélkül. Ezt a helyet meg kell hódítani, mert a természet szülte testben a homloküreg az én, a természet adta tudat lakása. Ha a tanuló nem képes az ént a lélekre cserélni, akkor a szellem nem tud megvalósítóan beereszkedni, és a menyegzői ruha, a lélek nem tud megjelenni.

Elsőként tehát a megszabadulás vágyának kell meglennie, annak kíséretében, hogy az illető belsőleg eloldódik a csalóka világtól. Másodjára a lélek belép a szívszentélybe. A harmadik feladat a lélek felfelé sürgetése, ami csakis önfeledtséggel, az én kiküszöbölésével lehetséges. A negyedik munka aztán a szellem és a lélek egybekelése a szentélyben. Ezután jelenik meg az új lélekköntös. Ötödik feladatként pedig az új tudatot át kell ruházni az új ruhára, hogy Pimander – ahogyan ezt az új lélektudat-állapotot Hermész nevezi – felébredhessen.

Amelyik tanuló ezt az öt fokot meghódította, az ezután az egész rendszerét egy egészen más életszempontból uralja és ellenőrzi. Ebben az állapotban jelenti ki Hermész: „Otthagytam önmagamat, és feltámadtam egy halhatatlan testben. Nem az vagyok, aki voltam, hanem a lelkületből újjászülettem”.

Ez az ötszörös lélektestnek, Betlehem ragyogó csillagának a megszületése, az önvalóból az életbe történő kilépés. Látják-e már a megszabadulásnak az emberi szerkezetben rejlő nagy lehetőségeit? Aki a lélektestben él, az újjászületett Isten gyermekeként, és bement az örökkévalóságba.

Aki ezt a célt tűzte ki magának, az azt is érti, miért mondjuk, hogy a Világosság Hármas Szövetsége. Az egyik a Rózsakereszt Szerzete, a másik a Katárok Szerzete, a harmadik a Szent Grál Szerzete.

Ez a hármas szövetség szétválaszthatatlanul egy kilencszeres szövetséggé egyesült, az igaz emberség nézetévé. Az igaz emberség, a valóban emberhez méltó pedig Isten szerint az, ha az ember alkalmazza is azt, amit megtanult és amit vall, s ennek az eredményével a világot és az emberiséget szolgálja. Véleményünk szerint az ifjú Gnózis a következőkre szólít fel:

a tanításban részesülni,

erről a megfelelő életvitellel tanúskodni,

és ennek gyümölcsével megszabadítóan dolgozni.

Mivel az atomtudomány gyakorlati alkalmazású tudománnyá lépett elő, és sok országban épültek atomreaktorok különböző célokra, a világ és az emberiség gyorsított iramban halad az elanyagtalano­dása felé. Vagyis megismétlődik a régi Atlantisz története.

Semmi új nincsen a nap alatt. Ókori legendák Atlantisz két szigetéről mesélnek, az egyik a fehér sziget, a másik a fekete. Most, az árja kultúrában ismét világosan kirajzolódik a fekete sziget.

Vajon látjuk-e éppoly világosan a fehér szigetet is? Van-e már fehér sziget is? Van-e már olyan terület, szféra, életnek folyója, amely a jóakaratúakat felveszi és biztonságba helyezi egy másik fejlődés számára?

Világos-e, hogy a biztonság és a megszabadulás egy ilyen városának hamarosan be kell bizonyosodnia? Érzik-e, hogy ennek legfőbb ideje?

Minek kell most történnie? Az élő lelkek lehető legnagyobb csoportját kell kialakítanunk.

Élő lélek az olyan ember, akinek van menyegzői ruhája. Az ilyen lélek lett igazán Isten gyermeke, mindenhol jelenlévő, az örökkévalóságban áll, és érinthetetlen. Ezenkívül egy ilyen élő lélek rendelkezik a természet szülte testtel, mint a termés betakarításának eszközével.

Hogyan nyerhetik el ezt az élő lélekállapotot a gnosztikus Szellemi Iskola tanulóiként?

Igazodjanak a Világosság Hármas Szövetségének szabályaihoz. Ezt a tant elsajátították. Tegyék hát gyakorlattá mindennapi életük minden percében! Itt tehát életvitelről van szó. Akkor hamarosan megjelennek a gyümölcsök, s ezen gyümölcsökből aztán sok éhező vehet magához. Minden az életvitel körül forog!

 

 

32. Krisztus tanítása, élete és keresztútja. Az Iskola munkatársainak tartott beszéd

 

Valamennyien tudjuk, hogy mennyire megváltozott és válságba jutott az emberek lelkülete. Az ember egyre jobban fél, egyre idegesebb és betegebb, állam és egyház utat és módot keres arra, hogy az emberekre ismét olyan befolyással lehessen, mint egykor. Azt is látjuk, hogy az emberek fokozottan elfordulnak az egyházaktól és a vallástól. Az állam is elfajul, s az emberiség előtt ott lebeg a kérdés, hogy most mi lesz.

Ennek az okait mi ismerjük. Az emberiség határhoz ért, ahol vagy elbukik, vagy feltámad. Megjelent a jel a falon, s ezt a jelet meg kell érteniük. Tudatában kell lenniük, hogy ez nagyon személyesen érinti Önöket is.

Az emberiség nagy változásának folyamatai most jóval gyorsabban zajlanak le, mint annak előtte. És nekünk a nagy Világszerzettel együtt egy fordulópontot kell kieszközölnünk. Hiszen nap, mint nap látják az emberek idegességét, nemde? Ebben az állapotban alig lehet megközelíteni őket. Lelkileg súlyosan megrendültek, és ezenfelül a legtöbben talán még soha sem voltak ennyire betegek. A fej és a szív is meg van támadva. Leginkább most van ránk szükség, hogy a nagy Világszerzet általánosan kapcsolatba tudjon lépni az emberiséggel, mely a nagy átváltozás erjesztő folyamatait éli át, anélkül hogy ezt világosan látná. Ezért van szüksége a Szerzetnek egy olyan közösségre, amely ezt jól megérti, eszerint él és eszerint cselekszik. Ezért hívtak össze minket, és Önök is mind erre hivatottak.

Eredményesek leszünk-e? Tudják-e, hogy az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának munkatársaiként mi a dolguk?

Az utóbbi években minden elképzelhetőt megkíséreltek, hogy a munkatársakat lehetetlenné tegyék, és munkánkat aláaknázzák, kívülről is, meg belülről is. A külső támadásokat természetesen ismerjük. De látják-e azokat a belső folyamatokat is, amelyek számos nehézség okát képezik?

Ugyanis a növekvő lélektudat és a természetes ember összecsapása előtt állunk. A hit, a hit ereje a lélekből ered. A természet viszont nem előbbre való az állatnál. Ezért oly bonyolult a helyzet. Az embernek csak annyi hite lehet, amennyire lelki erejéből telik neki. Egyébként mindig zavarban van. Csak annyiban vagyunk tehát képesek felszólítani Önöket arra, hogy a világnak ebben a fontos órájában jöjjenek velünk az Élet Szerzetének szolgálatában, amennyiben ezt a lelkük megengedi. Ennek persze Önök már a bizonyítékával szolgáltak!

Ismét egy újabb munkaidőszak előtt állunk, és azt az igét kell bizonyítanunk, hogy „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne.” Itt az erre a hitre támaszkodó mágiára gondolunk. Ezért azt a kérdést kell önmaguknak feltenniük: „Milyen felkészültséggel rendelkezem a hitem alapján?”

Az Önökhöz intézett beszédek bizonyára tudomásukra juttatták, hogy valamennyien életbe vágó korszakforduló előtt állnak. Az pedig biztos, hogy igaz szeretetet csak a megtámadhatatlan személytelenség állapotában tudnak kisugározni az Önökre bízottaknak a szolgálatára.

És fölötte kell állniuk mindannak, amit megpróbálnak Önök ellen elkövetni. Akkor elfáradhatnak és aggódhatnak ugyan, de erejük átgondolt és intelligens bevetésével, valamint az esetleg Önökre hozott vész mágikus visszautasításával győzedelmeskedni fognak. Az ilyen szeretetáldozat az Önök számára akkor nem pusztulás, hanem győzelem lesz. Először is arra kell ügyelniük, hogy senki se árthasson Önöknek. Ez pedig lehetséges.

Az Úrjézus életében három módon részesülhetnek:

Először is a tanítása által, ezeket a legmagasabbaknak tartva.

Másodszor az élete által, ha az ő életét a sajátjukban megvalósítják.

Harmadszor a keresztútja által, ennek az igazzá tételével, ami a testet illetően az áldozat tudatos útja.

Így aztán, ha Isten is megengedi, hamarosan sok jó barátunk áll be sorainkba, hogy hozzálásson az új munkaidőszakhoz.

Az alulírott arra kéri Önöket, hogy a legtisztább gondolatokkal, imákkal és cselekedetekkel támogassák egymást. Legyenek nagy megértéssel mindaz iránt, ami a Szellemi Iskola nagy terveinek valóra váltásához szükséges. És bármi történik is, küzdjenek le minden csalódottságot, mert a Halhatatlan Lelkek Szerzete és szent munkája az Önök lehetőségei és érdemei szerint a helyes időpontban a megfelelő helyre hívja el Önöket. Ezért: Nem én, Uram, hanem Te vagy munkám célja.

Az alulírott szívből reméli, hogy munkásságuk során valamennyien szellemi nyugalomra, lelki egyensúlyra és testi kibontakozásra lelnek, s mint az Isten szőlőskertjében munkálkodók, maguk körül egészséges, becsületre méltó és tiszta légkört tudnak teremteni, teljesen a mi szellemi eszményeinknek megfelelően. Ha ezt meg tudják valósítani, akkor minden munkájukon Isten áldása nyugszik majd.

Ezenkívül az a kérelmünk, hogy Ifjúsági Művünk, és különösen az ifjúsági vezetők a rájuk bízott fiatalabbakat képesek legyenek megoltalmazni és vezetni az egyetlen igaz élet sugárerejében, s ezen az alapon őket jövendő munkatársakká tudják felnevelni.

Figyelmüket még arra is szeretném felhívni, hogy a Nemzetközi Szellemi Vezetőség tizenkét tagjának, megbízásából eredően, szigorúan ügyelnie kell arra is, hogy a Szellemi Iskola különböző munkaterületein az Iskola tanítását teljes terjedelmében átnyújtsa a kereső emberiségnek, és hogy a Szellemi Iskola egyetlen munkatársa se támadhassa meg a munka alapjait. Továbbá arra is vigyázni kell, hogy a Szellemi Iskola megszabadító célkitűzése, az ember szellemlelkének a felszabadítása mint folyamat, tisztán fejlődhessen, és az irodalom mondanivalója, ha ezt esetleg beszédeknek dolgoznák fel, ne hajlíttassék le a vízszintes síkra.

Mi mást is adhatnának a fiatal gnosztikus Szerzet szolgáiként az emberiségnek és a tanulóseregnek, ha nem azt, ami a Szellemi Iskola élő testében már alakot öltött? Nem hozhatnak nekik valami kívülről származó tanítást, nemde?

Az Iskola szolgálatában végzett bárminemű munka közben gondoljanak Krisztus tanítására, életére és keresztútjára, hogy a Krisztus erejében elvégzett művük által váljon valóra Önökben Krisztus élete: Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, közli Urunk, Jézus Krisztus. Aligha tarthatjuk önmagunkat illetékesebbnek Őnála.

Így hát alázattal és csendes hálával szívünkben, eltökélten lezárjuk a mögöttünk lévő időszakot, és a munkatársak csoportjaként újra megnyitjuk az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának külső, azaz nyilvános munkáját. Ennek során pedig feltett szándékunk, hogy minden éretlen és primitív dolgot és módszert messze magunk mögött hagyunk.

 

 

33. A munkatárs felelőssége

 

Megszívlelés végett

Egy megbetegedő vagy már beteg szervet a központi idegrendszer nem tud rendesen életben tartani. A beteg szervből kiinduló hatás ugyanis végzetesen befolyásolja a központi idegrendszert.

Emiatt az Iskola minden munkatársának tisztában kell lennie a felelősségével. Egy beteg szerv az egész testet megbetegítheti, sőt meg is béníthatja.

Ebben a szellemben és ennek tudatában állunk ismételten egy elvégzendő, újabb feladat előtt.

Az enervált és az értetlen munkatárs is elronthatja az egészet.

A Szellemi Iskola mint testület egy nagyon finom és különlegesen pontos műszer. Egy csekélység is nagy zavart okozhat benne.

Az Isten szőlőskertjében munkálkodók mindenkor gondoljanak erre, és mindenképpen vonják le a következtetéseket!

 

 

34. A Szfinx és a Piramis rejtélye

 

A Mozdíthatatlan Birodalom örök valósága nem ábrázolható. A dialektika világában sem forma, sem hang, sem szín, sem érzelem, de semmilyen gondolat sem tud használható hasonlatot teremteni.

Emiatt az örök igazságot sem lehet soha tökéletesen szavakba foglalni. Szó nem suttoghatja fülbe, toll nem róhatja papírra, még ha a legnagyobb beavatott próbálkozna is ezzel. Az egyetlen lehetőség az ember számára a saját szíve szentélyében, az isteni megérintettség legbensőségesebb mélységeiben rejlik. Ott kell megtalálnia a választ léte nyomasztó kérdéseire. Ehhez viszont előbb saját önző énjét el kell hantolnia.

Az elhagyott atyai hon igazságát és valóságát emiatt szintén mindig az úgynevezett hetedik pecsét takarta. Aki az örök titkot emberivé próbálja tenni és a dialektika kényszerzubbonyába akarja szorítani, az meggyalázza, s ez akkor elmenekül tőle. Ami az ilyen embernek megmarad belőle, azzal nem tud erőt kifejteni, az legfeljebb a nagy ámítás kerekéhez láncolja az illetőt.

Az igazságot példamutatással lehet közvetíteni bizonyos mértékig. Aki meg akar ismerkedni vele, annak az élete irányát kell arra fordítania. Nem úgy megy az, hogy valaki kérheti: „Mesélj nekem valamit az igazságról, s majd eldöntöm, hogy akarok-e közelebb kerülni hozzá, vagy sem”. Aki az igaz­sággal meg akar ismerkedni, annak magának kell cselekednie.

Az igazság megközelítése az első pillanattól kezdve zarándokút. Ha az egyetemes bölcsesség egy sugara megérint egy vándort, akkor csakis arra akarja késztetni, hogy a bölcsesség alkalmazásával ez a megérintett ember hívjon, mentsen és segítsen. Ez az ösvény titka. Isten szeretet.

Az ilyen tanuló egy adott pillanattól kezdve csaknem lehetetlen helyzetben van. Szinte a hasadtság egy formája keletkezik benne: egyrészt a világosság ismeretének abszolút lehetetlensége, másrészt a kötelesség és törekvés, hogy tanúskodjék róla. Ez a két dolog majdnem kizárja egymást.

Az ilyen helyzetet a régi, egyetemes érvényű jelképes ábrázolás egy emberállat formájával fejezte ki. Ilyen például a Szfinx, egy isteninek látszó lény, mely pillantását a pirkadat kifürkészhetetlen messzeségeire szegezi. Egyébként azonban a sivataghoz kötött állat, mely karmait a homokba vájta.

Emiatt a Szfinxet nem lehet a Piramistól és annak titkától függetlenül vizsgálni. A régi királyokhoz az ókori Egyip­tomban az a cím tapadt, hogy „a világmindenség urának élő Szfinx-szobra”. Az ilyen egy napkirály, aki leszállt az anyagba.

Talán értik ezt a jelképességet. Az ember egy bukott angyal, akit a hasadtság állapotába helyeztek: mikrokozmoszának egyik része az eredetiség foglya, semmilyen tevékenységre nem képes. Másik részét beledobták a dialektikus életösztönbe. Az ember a Szfinx!

Ennek a tudata gyakran ment veszendőbe. A Szentírás sem említi egy szóval sem. Ez a tudás elveszett, mint a Szfinx, melyet már többször betemetett a sivatag homokja. Ezt a korszakokat átvészelt, kőből készült emlékművet most kirándulók bámulják, akik tiszteletet éreznek ugyan, de semmit sem értenek.

Akkor azonban talán sokan eszmélnek majd fel, amikor létrögeszméiket cafatokra tépik a világfejlemények. Akkor talán emlékezni fognak a Szfinx mancsai között álló oszlopra, melynek története a következő:

Az egyiptomi királyfi, Totmesz herceg a Szfinxet kiásatta a homokból. A herceg sokat lovagolt és vadászgatott a sivatagban. Egy szép napon, déltájt a Szfinx árnyékában pihent meg, és álomba merült. A Szfinx beszélni kezdett hozzá:

„Nézz reám, fiam, Totmesz, az apád vagyok. Szívem rád néz, és arcom feléd fordul, mert a hozzátartozóm vagy. Nézd, milyen állapotban vagyok, mint akit körülfogtak, s a homok is, amelyen fekszem, elnyeléssel fenyeget. Vártam, hogy azt teszed, ami a szívembe zártan él, mert tudtam, hogy fiam és oltalmazóm vagy.”

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája tanulójaként Önök értik ezt a beszédet. Önök is kiásták a Szfinxet, s Önökhöz is beszél, egyre érthetőbben.

A transzfigurizmus ősi, elveszettnek hitt ismerete a korszakoknak ezen a fordulópontján ismét felbukkant. Megtalálása azonban nem könyvek tanulmányozásának, hanem az élet folyamatain át vivő zarándokútnak az eredménye, a mágneses erőtér sugárzásának hatása, és az ösvény bejárásán való fáradozás következménye.

Önök jól ismerik a dialektikus ember állapotát: egy körülzárt lény. Ez a természet folyton a betemetésén munkálkodik. Az ember egy Isten, aki egy dialektikus-emberi állapotba esett. Az ember egy Isten, aki – a természet szerinti értelemben vett – emberré vált.

Tegyük fel a kézenfekvő, logikus kérdést: „A bukott ember hogyan lesz ismét Isten? Hogyan kerülhet haza Totmesz, az elkóborolt fiú?”

Minden egyetemes bölcselet e probléma megoldásának az útját és módját fejtegeti: Emberek vagyunk, akiknek ismét Istenekké kell válniuk. Az emberiséghez eljött nagy küldöttek istenek voltak, akik emberekké lettek, hogy életük példájával megmutassák nekünk, hogyan kell az embernek újra Istenné válnia.

Ha életüknek már ez a középponti problémája, akkor tudják, hogy ez „küzdelemben” keletkezett, s ennek az útja fáradalom és aggály volt. Szfinxüket, tulajdon problémájukat – Totmesz herceghez hasonlóan – ki kell ásniuk a sivatag homokjából. Ha ezt a munkát csak egy pillanatra is megszakítják, akkor azonnal visszasüllyednek ennek a természetnek a feneketlen mélységeibe. Akkor egynek érzik magukat ezzel a természettel, és újra hozzászoknak. Meg kell érteniük, hogy a megtört lélek kérdezősködése: „Hogyan lesz az ember újra isten?”, elég energiát termel ahhoz, hogy a zarándok útnak indulhasson, és tisztázza ezt a kérdést.

Azt lehet mondani tehát, hogy aki meglátta a Szfinxet, az belép a Piramisba.

A Piramis nem imaház, sem istentiszteletek vagy jelképes szertartások helye, hanem a feltámadás temploma, az oktatás helye, egy sírbolt. Erről a templomról a közérthetőség kedvéért lehet felületes és sejtelmes elképzeléseket terjeszteni, de mivel kőből épült, mondanivalójának lényegét nem olyan egyszerű meghamisítani.

Véleményünk szerint mindenki, aki a Szfinxet belül megpillantotta, s akinek a Szfinx megszólalt, az Totmesz herceghez hasonlóan megérti a Szfinx kőbeszédét. Próbáljunk közelebb kerülni ennek a beszédnek a megértéséhez.

A Piramis egy lenyűgöző, hatalmas építmény. Egykor csaknem 147 méter magas volt, s oldalai 230 méteresek. Ez óriási felület. Belső elrendezése – amennyire ismeretes, mert vannak még ismeretlen részei is – szerfölött különös. Egészében a mikrokozmoszt ábrázolja, amelynek rá kell térnie a transzfigurációra. Ezenkívül annak a módját is mutatja, hogyan kell a folyamatot tökéletes ön-szabadkőművességben vezetni és véghez vinni.

A nagy Piramist eredetileg „Kufu láthatárának” nevezték. Ezt a jelölést úgy is fordíthatjuk, hogy az ösvény teljes távlata, amelyet a Piramis belseje mutat.

Ezt úgy fogjuk megérteni, ha valamelyest megvizsgáljuk az egyiptomi Kuf vagy Kufu fogalmát. Ez ugyanis a dialektikát jelöli, valamint annak tényét, hogy a világ és az eredeti birodalom között áthidalhatatlan szakadék tátong. Kufu ezenkívül a megszabadulás útjára is utal, amely a jelöltet felemeli a lélekéletbe. Mi a Szent Szellem sugárzásáról beszélnénk, mely belép a mikrokozmikus lénybe, hogy a jelöltnek az ösvényt ne csak megmutassa, hanem segédkezzen is a bejárásánál.

Az ókori eszmevilágban úgy képzelték, hogy Kufu keleten, a napkelet országaiban hat. A jelölt a nap fia volt, aki új napja felé vándorolt. Kufu segítségével felemeltetett Ré isten aloé-mezejére. Ré a napisten, a Krisztus. Az aloé-jelkép is érthető. Ez egy illatos fa, a legelterjedtebb füstölő keleten. Így vezették be a jelöltet a romolhatatlan eledellel tápláló országokba, amelyekről a Halottak könyve beszél. Bizonyára hallottak már az Egyiptomi halottaskönyvről; mindenesetre ez a jelenlegi megnevezése. Régmúlt időkben azonban ezt a csodás könyvet A szertartásnak nevezték. Azt is lehetne mondani: A folyamat.

Ma azért beszélnek „halottaskönyvről”, mert ez az irat látszatra a halottak útját írja le az átmeneti területeken, majd bejutásukat a másvilág mennyei területeire. Ha sok egyiptológussal együtt Önök is ezen a véleményen vannak, akkor nagyon tévednek.

Ahogyan a modern, vallásos ember a mennyeket a fátyol mögött lévő szférákban képzelte el, úgy a régi egyiptomi kultuszok utódai is ennek az elképzelésnek hódoltak. Ahogyan itt manapság az Egyetemes Tan ismerete hiányzik, úgy volt ez akkoriban ott is. Ahogyan viszont számunkra is megvannak az Egyetemes Tan eltörölhetetlen nyomai, és a transzfigurisztikus tanúk mindenen keresztül beszélnek hozzánk – legalábbis, ha hajlandók vagyunk odahallgatni -, úgy volt ez a Nílus vidékén is, egy letűnt korszak régi, dicső kultúráiban. És annak a kornak, de a mainak is az egyik örök tanúbizonysága A szertartás, A folyamat, vagy A halottak könyve.

A halottak könyve nem egyiptomi eredetű, mert már megvolt, mielőtt egyiptomiakról szó lehetett. Ez az Egyetemes Tannak egy csodásan jól megmaradt fejezete. Hieroglifákban íródott, és annyira fátyolos, annyira csak azok számára érthető, akiknek van szemük a látáshoz, és van fülük a halláshoz, hogy a papságok nem tartották szükségesnek a megcsonkítását. Még fel is használták mindenféle, ebből a természetből való olyan kultusz teremtéséhez, amelyhez aztán más iratokban további magyarázatokat fűztek. Ezért azt mondhatjuk, hogy az ókor egyiptomi kultúráját három tanúság élte messze túl:

1. A Szfinx,

2. a Piramis, avagy Kufu láthatára, és

3. a szertartás vagy a folyamat.

És, ó csoda, ez a három egységet képez. Szorosan összetartoznak. Említettük, hogy a Szfinx a hívást, a Piramis az ösvényt ábrázolja. A szertartás pedig arra a folyamatra tanít meg, hogy miként kell az ösvényen járni.

Azt lehet mondani, hogy a Piramis a folyamat kőből készült műemléke. Minden, amit a szertartás leír, az a Piramisban alakot ölt. Minden, amit a Piramis kifejezésre juttatott, azt a szertartás megmagyarázza. Amire a Szfinx meghív vagy felhív – ez a mennyei ember felszabadítása -, azt a szertartás és a Piramis megmagyarázza és ábrázolja. Lépésről lépésre, az elejétől a végéig minden hajszálpontos magyarázatot nyer.

Közöltük, hogy a Szfinx kelet felé néz, a láthatárt kémleli, Kufu látóhatárát, Ré aloé-mezejét. A Piramis királykamráját pedig, az ösvény végcélját, a jelölt hazaérkezését A szertartás a nagy Kelet kamrájának nevezi. Amire a Szfinx ráébreszt, az a nagy Keleten valósul meg.

Ha megismerkedik a régi szertartással, s ezzel az útikalauzzal lép be a piramisba, akkor Önnek – a Szellemi Iskola tanulójának – nagyon ismerősnek, megszokott dolognak tűnik minden. Váratlanul kiderül, hogy az Iskola már évek óta az ösvényen akar járni Önökkel, azon az ösvényen, mely tegnap is és ma is ugyanaz. Ezen az ösvényen jártak évezredekkel ezelőtt elődeink, kőbe is vésték, és írásba foglalták egy szertartásban. Így maradt ránk ez az örökség mind a mai napig, és Iskolánk nemzetközi művében másoknak is szolgálatára lehetünk vele.

Most pedig, amikor világosan tudjuk és bizonyosak vagyunk benne, hogy mit kell tennünk, ennek az eredménye is annál hatalmasabb lesz. A tanulói feladatuk is az lesz, hogy egyre inkább ez a tudatosság és bizonyosság vezesse Önöket.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája azt tanítja, hogy a piramis időszámítása a segítő Szerzet földi fellépésére vonatkozik. Ennek a Szerzetnek a munkássága az óramű pontosságával halad egy határozott terv szerint, korszakról korszakra, akadályt nem ismerve. És látjuk, hogy a dialektikus emberiség reflexszerűen reagál is erre minden korszakban.

Egy új korszak kibontakozása már 1953 augusztusában elkezdődött, és a 2000-es év táján rajzolódik ki pontosan. Azt azonban, hogy ez az időszak azt hozza meg, amit várnak tőle, kénytelenek vagyunk kétségbe vonni, habár sokan éljeneznek már neki.

Készüljünk fel, hogy Szellemi Iskolánk képes legyen elvégezni az eljövendő, sürgős munkát!

 

 

35. Boldogok a lelki szegények

 

Szerencsére azt szabad megállapítanunk, hogy az Ifjú Gnosztikus Szerzet sok tanulója foglalkozik azzal, hogy az Isten-szellem sarkalló ösztönzésére lélekállapotát felemelje a világosságok Atyjához, s hogy kiszakítsa magát a természeti eonok kezéből. Lelki képességeik ezáltal nagyobb hatáskörre tesznek szert, s így Isten szellemét nem csupán sejtik, hanem ismerik is.

Isten ismerete azonban, bármilyen fontos is, csak eszköz, semmiképpen sem végcél. A lélek birtoka a lényeg. Csak a szellemlélek birtokában lesznek igazán emberek, valódi szellemi emberek. Lelkük megújhodásának az időszakában sem lehetnek valóban boldogok, mert a megújult lélek is keres, vágyik még, míg lángra nem lobbantja őt Isten szelleme. Ha Isten szellemét keresik, – léleklényekként ezt teszik -, akkor csak úgy lehetnek boldogok, ha a szellemet megtalálják, elnyerik, s ez a szellem Önökben és Önök által megjelenik.

Boldogok a lelki szegények. Így kezdődik a Hegyi beszéd magasztos szövege. Önök ismerik ezt a beszédet, és nagyon sajátos módon összeköttetésben vannak vele. Ugyan­is a legcsekélyebb túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy gnosztikus szellemi iskola minden tanulója régen vágyott már a szellemre, mielőtt az Iskolát megtalálta volna. Csak számára ez nem volt világos. A jelenleg az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájához tartozó tanulók közül a legtöbben nem tudják, hogy szellemben szegények, és ezért a szellemre vágynak. Csak azt tudják, hogy származásuknál fogva vérükben van a keresés.

Emiatt Jézus kijelentése, hogy Aki keres, talál, tetszik nekik. Ezt meg tudják érteni. Azért keresnek, hogy találjanak. Olyan életállapotot keresnek, mely közelebb esik a sajátjukhoz, és megelégedést nyújt.

Hogy ennek az állapotnak milyennek kellene lennie, az kezdetben nemigen érdekli őket. És nem is tudják megmondani, illetve meghatározni sem, elvégre ha tudnák, hogy mit keresnek, akkor már korábban ráleltek volna, nem igaz?

Keresőnek lenni: egy lelkiállapot, lelki fogyatékosság, s a honvágy következményeihez hasonlítható. Nos, a legtöbb tanulónk, talán kevés kivétellel, kereső, aki az elveszített templom után kutat. Így kezdődik ez. És kijelentjük, hogy lényegében Önök Isten szellemét keresik, a szellemre vágynak. Ezért vágtak neki zarándokútjuknak.

Iskolánkban évek óta mindig is a Szent Szellem hívásával szembesítik Önöket. Ez a kiáltás Szellemi Iskolánkban egyre hangosabb, és sokakat nyugtalanít is. Ezek felteszik a költői kérdést: „Mit kezdjünk ezzel a hívással, hiszen alig jutottunk el az ösvényéig, ahol árnyak serege takarja el a kilátást? És elég lassú a gondolkodásunk a sok távlatot illetően, amelyet a gnosztikus bölcselet tár elénk. Hogyan is válaszolhatnák a Legmagasságosabb hívására?”

Mégis tény, hogy sok tanuló régen tudja már, hogy szellemben szegény, és vágyik a szellemre. Ők most annyival vannak jobb helyzetben, mint korábban, hogy az ő kívánságuk és a szellem szava közelednek egymáshoz. A szellem keresi velük a kapcsolatot. Aggodalomra tehát semmi ok, hanem örülni kell, és hálálkodni lehet.

Hiszen a Legmagasságosabbnak a megjelenése egy iskolában, mint a miénk, csak egyszerűbbé teszi a megtalálást, elmélyíti a belátást, és mindent meggyorsít! Ezenkívül egyetlen tanulót sem erőltetnek egy pillanatra sem, nem törhet rá valami olyan erő, amelyre még nem tud reagálni.

Ennek magyarázataként szeretnénk kitérni az élő mágneses testre és annak keletkezésére. Gyakran beszéltünk már erről, de véleményük szerint vannak még félreértések.

Tudják, hogy egy ötszörös élő testről beszélünk, mely az anyagban világosan megjelent. Ahogyan egy test szervei megfelelnek a céljaiknak, úgy van ez az Iskola élő testének itt az anyagban ható öt nézetével is.

Az Ifjúsági Mű és az előudvar az Iskola gyűjtőközpontját jelentik mindazok számára, akik bárhogyan is, de keresnek, tehát lényegében a szellemre vágynak. Teljesen világos, hogy ezekben a csoportokban a keresőnek első feladatként nem éppen az ösvény legnehezebb követelményeit akasztják a nyakába, mint valami malomkövet. Ezeken a munkahelyeken csak a méltó fogadtatásról van szó. A szellem lehelete ezekben a műhelyekben a nyugalom, a békesség, a szeretet és a derű szerepét játssza, amelyet csak az igaz Szerzetek körzetében lehet megtalálni.

A szellem a kezdet kezdetének e munkahelyein Krisztus igéjének tesz eleget: Jőjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. A nyugalom jellemzi az igaz kezdetet, a megfáradt és újra meg újra felriasztott keresőt. Ennek a szellemi nyugalomnak – mint a befogadó csoportjaink jellemzőjének – a hegy csúcsáról, az élő test fejéről kell áradnia.

Ez a nyugalom ugyanakkor védő sáncot is jelent mindazoknak a keresőknek, akiknek még egy ideig a természet katlanjaiban kell tisztábbá válniuk. A szellem nyugalmának rezgése senkit sem erőltet, az ember mégis közvetlenül a szellem előtt áll. Aki megtette ezt az első lépést, az tehát már találkozott a szellemmel.

Aki a szellemi lecsillapodás rezgését megtapasztalta, s ezzel azt bizonyítja, hogy erre szüksége van, erre ő érett, az természetesen továbblép, bemegy a Szellemi Iskola második nézetébe. Mert a szellem nyugalma által, mely a gyakran teljesen zilált állapotban lévő idegrendszer számára felfrissülés, a vágyakozás még jobban felerősödik. Az ember megpillantotta az ösvényt, s most tudni, teljesen tájékozódni akar. Ehhez be kell lépnie az Iskola második nézetébe, a Lectorium Rosicrucianumba.

A Lectorium Rosicrucianumról viszont nem lehet azt mondani, hogy a nyugalom jellemzi. Ellenkezőleg. A csend után a vihar jön, Isten bölcsességének és ismeretének a szélzúgása. Ez a vihar, ez a fokozott erőhullám az ösvényt nemcsak látni engedi, hanem ismerteti is. Szándékosan beszélünk „viharról”, mert a Lectorium Rosicrucianumban olyan rezgési teret kell fenntartani, amely képes minden közönséges eonikus asztrális impulzust távol tartani. Ennek a viharnak a még teljesen az eonikus természet markában raboskodó tanuló miatt kell tombolnia.

Tapasztalatból tudják, hogy a Lectorium Rosicrucianum­ban nem hagyják nyugton Önöket, nem hagynak időt arra, hogy misztikus elbűvöltségben elszunnyadjanak. A terv ritmusában éri a csapás felváltva a szívüket, aztán a tudatukat. Szakadatlanul támadják, és tanulóságuk követelményei elé állítják Önöket. Életük ösvényére a nap világosságát vetik. Ez tehát a szellemmel való második szembesülés.

Ezt a harmadik követi a Magasabb Tudat Iskolájában. Az élő testnek ez a nézete kizárólag azoknak való, akik a vihart átvészelték, és elhatározták az ösvény bejárását, a hegy megmászását. Ekkor első és legfontosabb lépésként az endúrát, a nagy önátadást kell kivitelezniük, amelyről az Úrjézus egykor azt mondta: Aki az ő életét hajlandó elveszíteni énérettem, az megtartja azt.

Világos, hogy akiknek szabad belépniük a Magasabb Tudat Iskolájának szentélyébe, azokat a szellemnek a harmadik sugárzásával hozzák kapcsolatba. Ez a sugárzás a lény azon központjaira irányul, amelyek a lélek újjászületését hivatottak lehetővé tenni.

Ha ez a folyamat egy tanulónál sikeres, akkor az ösvény jellege teljesen megváltozik. Eddig a pillanatig a tanuló csak befogadó volt, olyan, akit szembesítettek. Minden tevékenysége az önátadásban merült ki, hogy alapvetően kivonulhasson az eonok életterületéről.

Most azonban, az ösvény negyedik lépésénél a rejtélyek tanítványa feladatot kap. Azzal bízzák meg, hogy világosságot szabadítson fel mindazok számára, akik az élő testhez tartoznak. Ebben a fokban a tanulónak be kell lépnie a csoportegységbe és a lélek szolgálatába. Ez bizony egy papi szolgálat!

Most meg kell mutatkoznia, hogy lehet-e valóban lélek-újjászületésről beszélni. Ha nem, úgy a tanulónak vissza kell térnie az Iskola harmadik nézetéhez, mert – mint említettük – senkit sem szabad erőltetni.

Ezen a negyedik fokon a szellem sugárzása csakis az új lélek gyarapítására irányul, s hogy az illető képes legyen az ellenlábas támadásai során állhatatos maradni. A negyedik szellemsugárzást az erő jellemzi, mely képessé tesz arra, hogy a jelölt Isten gyermekévé váljon. Ez az erő szabadul fel áldásosan az egész élő test javára az Iskola mágneses terében.

Csak ekkor nyílnak meg az ötödik nézet kapui, így lehet felérni az anyagban munkálkodó élő test csúcsára. Az élő testnek ebben a nézetében talál a vágyakozó a kezdettől fogva kívánt táptalajra. Az Iskola ötödik nézetében a Szent Szellem erejét és sugárzását tudatosan lehet megtalálni és megtapasztalni.

Itt minden út összefut, és tudatos kapcsolat keletkezik a gnosztikus-asztrális térrel.

Az ötödik munkaterület testvéreinek a működését mindenki szolgálatában, aki az élő testhez tartozik, az jellemzi, hogy közvetlenül a Hétszellem hét lángjával dolgozhatnak.

Ez a folyamat csakis Jézus Krisztus, a központi elv alapján jöhet létre. Ehhez a központi elvhez ragaszkodott nagyon tudatosan a Szellemi Iskola, amióta létezik, és a Szellemi Iskola egész közreadott tanítása ezen a megszabadító elven épül fel.

 

 

36. A jó, mely nem múlik el

 

A fiatalokhoz intézett szavak

Olykor elhangzik a kifejezés: A jó, mely nem múlik el. Próbáljunk meg erre a részletre magyarázatot találni, hogy hozzájárulhassunk tudatuk tágításához és elmélyítéséhez. Mert az élet átmenetei fokozatosak ugyan, egyesekben azonban hirtelen is tudatossá válhatnak.

Persze nem is olyan könnyű szellemi dolgokon gondolkodni, ha az ember még egész lényével, egész személyiségével a földi dolgokhoz ragaszkodik. Önmagában véve ez még nem lenne rossz, ha eközben nem követne el egy nagy hibát. Hogy milyen hibát? Nevezetesen azt, hogy általában hibás feltételezésből indul ki. Véleménye szerint egy felcseperedett emberre rossz fényt vet, ha őszintén bevallja, hogy nem képes eléggé mélyen elgondolkodni. Ám ha ilyen indíttatásból érdeklődik a szellem dolgai iránt, akkor ebből álszentség, ájtatoskodás, igaztalanság lesz, amelyek birtokában az ember a szájával lehet, hogy Isten birodalmát keresi, igazából azonban a földi birodalom érdekli.

Ebben a néhány szóban rejlik a jelenlegi világon fennálló minden nehézség megértésének a titka. Szájjal Isten birodalma mellett tesznek hitet, de közben azon az állásponton vannak, hogy „Azért mégis csak ezen a földön élek, ezt nem szabad szem elől tévesztenem. Valami biztonságról gondoskodni kell, hisz ez a kötelességem, legalábbis a hozzátartozóimmal szemben.”

Ha Önök így gondolkodnak, akkor ennek mi lesz a vége? Földi javak képesek-e teljes biztonságot nyújtani, és anyagtestüket minden esetlegességtől megvédeni? Ugye érzik, hogy a „soha el nem múló jón” bizonyára nem ez értendő? De akkor mi? Próbáljuk meg tisztázni ezt a kérdést.

A Biblia arra tanít, hogy Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot a föld minden nemzetének. Egy evangéliumot azonban csak akkor lehet kihordani, ha az ember maga érti és átéli. Más szóval: felépítő művet csak az végezhet valóban, aki ehhez a saját lényében is hozzálátott.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának részeseiként biztosak lehetünk benne, hogy az alkotó hierarchiák bölcsen és körültekintően mindenkit olyan környezetben, fajban és népben hagynak megszületni, amelybe a szellemi jellege alapján beleillik. Minden olyan mozgalom, amelynek vezetői és tagjai ennek a követelménynek nem felelnek meg, arra ítéltetett, hogy kártyavárként omoljon össze, és csak karhatalommal vagy fekete mágiával lehet fenntartani.

Ha valóban romolhatatlan léleképítményt akarunk létrehozni, tehát a jót, mely nem múlik el, akkor a következő három feltételt kell betöltenünk:

Az Ószövetségben Isten a próféták ajkain keresztül megajándékoz minket az eszmével, amely szerint élnünk kell.

Krisztusban példát állít elénk, akit követnünk kell.

A Szent Szellemben az ő alkotóereje által megajándékoz minket a követés lehetőségével.

Mit jelent ez? Először is nyitottá kell válnunk az isteni eszmével szemben, hogy a munka egyezzen az alkotás tervével. Másodszor: szeretetünket feltétel nélkül és teljesen eme gondolat megvalósításának kell szentelnünk. Harmadszor: a művet meg kell valósítanunk, és meg kell tartanunk minden erőnkkel, amire a feléledt Szent Szellem-erő csak képessé tesz.

A léleképítés csak úgy sikerül, ha ismerjük szerkezetének titkát. Isten minden látható épületének van egy váza, amely köré a test épül. Ugyanígy a láthatatlan épületekhez is – és itt a szellemlélek építésére gondolunk – kell egy váz. Mert a szellemlélek-anyagot is csak valami vázra lehet ráépíteni. És hogy milyen vázra? Természetesen a keresztre, amely körül hét új erőközpont, hét csakra fejlődik ki egy új kígyótűz-testben.

Meg kell jegyeznünk, hogy lelki épületet nem lehet felhúzni, ha Krisztus keresztjét nem vállaljuk, mert akkor hiányzik a szerkezeti váz. A lélek felépítéséhez tehát fel kell áldoznunk a személyiségünket, méghozzá – és ez fontos – szeretettel.

A siker érdekében ezenkívül vissza kell hagyni benne minden elnyert lélekerőt. A tiszta erőket, a tiszta asztrális-éteri fény energiáit fel kell áldoznunk, mert ezáltal ajándékozzuk meg a művet az új testtel, egy új éteri testtel, mely élni tud és gyümölcsöt hozhat. Ez a léleképítés, ez a jó, mely nem múlik el.

E könyv idősebb olvasója is bizonyára megérti, hogy mennyire fontos bővebb ismeretekre szert tenni. Az ifjúság az élete első éveiben abból a tapasztalatból tanul, amit az idősebbek egy egész életen át gyűjtöttek. Ez az oka annak, hogy a fiatalok már tizen­nyolc évesen sok idősebb felnőtt szellemi érettségével rendelkeznek. Azért kell oly szoros kapcsolatnak lennie a „nagy mű” és az ifjúság valamint az ifjúsági vezetők között, hogy így az ott összegyűjtött tapasztalatot tovább lehessen ­adni. Ha megmutatkozik, hogy gyermekeink között is vannak már szellemileg érettek, akkor már igen ifjú korban lehet fontos munkát végezni. Ez segít a megkristályosodás veszélyét elkerülni – még ha csak korlátozottan is.

Mert éppen az a tragikus sok felnőtt esetében, hogy ahhoz túl későn ismeri meg a tant, hogy komoly követés révén az út egyengetőjévé válhasson. Gondolják meg, hogy az ifjú csoportokból kikerülő munkatársak nélkül a „nagy művet” esetleg nem lehet az elért színvonalon tartani és feljebb vinni. Egy olyan mű hátterében, mint a miénk, lennie kell egy viruló ifjúsági műnek, egyébként a fej túlsúlyba kerül.

Így tehát, ifjak és leányok, művünk értékét a ti cselekvőkészségetek, eredményességetek és példátok bizonyítja majd. Legyen bátorságotok az élethez! Aki az életet tudatosan elfogadja, és annak leckéit kész megtanulni, még ha olykor keserűek is, annak minden a javára válik.

Szereteteteket feltétel nélkül és teljesen ezen eszme megvalósításának kell szentelnetek. A művet el kell készítenetek és tovább kell vinnetek minden erőtökkel, mert erre képessé tesz titeket a rendelkezésetekre bocsátott Szent Szellem-erő. A fiatalságnak ugyanis csak egy feladata van – egy ifjú költő szavaival élve -: „Nagy szeretetük hősiességével mindent merni, és ezáltal mindent elnyerni.”

 

 

37. A transzfiguráció a végső időkben

Az anyagember évmilliók óta kóborol ezen a földön. Sok millió éve próbálkozik az anyag mélypontján való áthatolással, hogy leereszkedését felmenetelre cserélje, s végül folytathassa útját egykori hazája felé. Az évek milliói óta próbálják isteni lények az emberiséget rávenni a szervileg már meglévő értelmes tudatának teljes kibontakoztatására, hogy ezt magasztos rendeltetése szerint használva véghezvigye a transzfigurációt.

Mivel az emberiség még nem tért a transzfiguráció ösvényére, hanem ezzel ellenkezőleg a földbe kapaszkodik, már sok végzetes vészt élt át, melyeknek őt a megdermedéstől kellett megóvniuk.

Lemúriát, ezt a hatalmas szárazföldet, amely a Csendes-óceántól Nyugat-Afrikáig terjedt – maradványait képezi Madagaszkár, a Himalája, Szumátra, Ausztrália és a Húsvét-szigetek -, tűzhányó-kitörések, tehát tűz pusztította el. A tűz a megsemmisülésbe magával rántotta a lemúroknak a sötétség fiaiként ismeretes részét, akik érvényesülési törekvésükben a legádázabb gonosztetteket követték el. Egy másik részük azonban, akiket a világosság és bölcsesség fiainak neveznek, megmenekült.

Atlantisz ott terült el, ahol ma az Atlanti-óceán víztömegei hullámzanak. Írország, Anglia, Skócia és az Azori-szi­ge­tek mind Atlantisz maradványai. Atlantisz a bukott emberiség gyakorlóteréül szolgált. Atlantiszon hét faj keletkezett, és ezek egyikéből származott le mai, árja korszakunk hét fajának a gyökérfaja. Erre az eredeti szemiták ötödik alfaját választották ki. Őbennük megvolt az értelem csírája, amelyből Atlantiszon kifejlődött a ravaszság, az atlantiszi ravasz­ság, és rosszasággá fajult.

Atlantisz pusztulása előtt hosszú idővel a szemita faj kiválasztottjait kelet felé vezették, először többek között a mai Izrael tájékára, majd egy kisebb csoportot még tovább, a Góbi sivatagba. Atlantisz is eltűnt, őt a víz nyelte el. Ahogyan azonban Lemúria pusztulásánál, Atlantiszon is csak a fekete sziget istentelen lakói haltak ki, míg a fehér sziget lakóit elkerülte az özönvíz.

Egy lehetőleg tiszta árja gyökérfaj keletkezése érdekében nagyon szigorú törvényeket hoztak. Többek között tilos volt különböző fajok tagjainak összeházasodni. A kiválasztottak csoportjából azonban sokan voltak engedetlenek, és nem tartották magukat ehhez a szabályhoz. Egy kisebb, kiválasztott csoport ezért vonult – mint már említettük – a mai Izrael környékéről a Góbi sivatagba.

Ott alakult ki aztán, körülbelül egymillió év múlva az árja gyökérfaj. Mivel egyre több lény inkarnált ebbe a fajba, nagy nép lett belőle. Emiatt mintegy kétszázezer évvel később lejátszódott az első népvándorlás.

Az árja faj dél felé vonult, és elkeveredett India akkori lakóival, ebből lett az első, az indogermán alfaj. Később egymás után létrejött:

másodikként: a babiloni-asszír-kaldeus alfaj;

harmadikként: a perzsa-görög-latin alfaj;

negyedikként: a kelta alfaj;

ötödikként pedig a germán-angolszász alfaj.

Az első négy alfaj a kultúra magas fokára hágott. Erről már csak könyvekben olvashatunk, vagy kiállításokon csodálhatjuk meg a megnyilatkozásaikat. Idővel ezek a dolgok elpusztultak.

Mi a helyzet a mai európai emberrel, aki az ötödik alfajhoz tartozik? Az európai embernél az ész teljesen kifejlődött.

Ez az európai ember viszont mire használta az eszét? A nagyra tartott európai kultúra kifejlesztésére! Egymás mészárlására a legravaszabb eszközökkel. Az atombomba és a hidrogénbomba feltalálására! Mindenféle lövedék kitalálására, amelyeket a Holdra vagy a bolygók egyikére küld! Vagy a Van-Allen öv megtámadására, amivel megzavarja a mindenség összhangját! Az európai ember az eszét mindeddig kizárólag istentelen létének a megtartására használta.

Csoda-e, hogy a szentségtelen tűz a legfelső hőségszférában lángoló máglyává erősödött, és ránk zúdulásának a veszélyével fenyeget? Csodálkoznak-e azon, hogy kultúr-filo­zófusok a nyugati világ pusztulását jósolgatják? Furcsa-e, hogy Nagy-Britannia és Európa tűz általi megsemmisülését réges-régen jelezték már? Bizony nem az!

Iskolánkban élesen megkülönböztetjük a régi és a mai beavatást, a keresztény időszámítás előttit, és a mait. A keresztény időszámítás kezdete előtt született embernek a lélek-újjászületés megvalósítására volt lehetősége. A keresztény időszámítás századaiban született ember viszont képes transzfigurálni, azaz létrehozhatja a szellemlélek-embert. A transz­figu­rációt azért képes mindenki véghezvinni, mert rendelkezik az értelemmel. Ez képessé teszi az embert arra, hogy gnosztikussá váljon, azaz megismerkedjen a rendeltetésével. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája az élő testtel, a „bárkával”, amely az utóbbi hatvan év során megépült, lehetővé teszi tanulói számára a transzfiguráció ösvényének a tényleges bejárását, s ezáltal az özönvíztől való megmenekülést.

Elgondolkodtak-e már azon, hogy az Iskolát miért éppen Hollandiában alapították?

Azt mondják, hogy a hollandok a leginkább egyéniesedett, legmegkristályosodottabb emberek. Véleményünk szerint ennek még más okai is vannak. Talán tudják, hogy Hollandia a Rák jegyében áll. A egyiptomi, denderahi templom híres állatöv-ábrázolása a Rákot bogárnak, skarabeusnak mutatja. Ez a lélek jele volt, a misztikusok az ókortól a mai napig is a lélek területét, az állatövben az élet kapuját jelölték vele.

A Rák a talppont jele is, annak a keresztnek a lába, amelyet életükben fel kell állítaniuk. Ennek jegyében kell győzniük. Ezért olvassuk Johann Valentin Andreae Krisztiáno­po­lisz (Keresztélyvára) című könyvecskéjében azt, hogy a jelölt az akadémia tengerén a Fantázia nevű hajón utazik, amelynek lobogóját a Rák jegye ékesíti.

Mint tanuló, vagy jövendő tanuló Ön is felállítja-e a keresztet élete mélypontján, hogy az élet kapuján, a Szellemi Iskolán át belépjen az új élet területére? Ön ennek a döntő kérdésnek a megválaszolása előtt áll.

Talán azt is tudja, hogy a Rák jegyén a Hold uralkodik. Ha a földi életet választja, akkor annak a haldokló égitestnek az erői uralkodnak Önön, amelyet szabad szemmel lát. Ha az élethez vivő utat választja, akkor a holdangyalok, a Szent Szellem erői uralkodnak Önön.

Szabad úgy vennünk, hogy a lélekélet mellett döntött. Ám nem az-e a helyzet, hogy szüntelenül áldozatul esik a taposómalomnak, a hétköznapok szokásainak? Ekkor sóhajtozhat Pál apostollal: „A jót, amit akarok, nem teszem, hanem a rosszat, amit nem akarok, azt teszem”.

A Szellemi Iskola tanulójaként Ön felvétetett az élő testbe. Ez azt jelenti, hogy Önt tiszta éteri és asztrális erők sugározzák be. Emiatt Pál másik mondása is érvényes Önre: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”. Krisztus erejében, ön-szabadkőművességgel a kísértetek esetleges támadásait képes lesz tehát kivédeni.

Nagyon is eljött a meggondolás ideje, s hogy belépjen egy új életvitelbe, amelyre tanulóinkat évek óta felszólítjuk. Nagy időket élünk ebben a kezdődő Vízöntő-korszakban, amely korsójából élő vízzel öntözi meg az emberiséget. Ezek után kicsoda mondhatná még, hogy ő bizony nem tud rátérni az élethez vezető útra?

Mire akarnak várni még? A vég időszaka ugyanis elkezdődött. Ez meglátszik az eseményeken, és a világ fokozódó elkorcsosulásán. A sok rejtélyben is megmutatkozik, amit az Iskola tár fel a tanulóinak. Ez azért van, hogy a Confessio Fra­ternitatis R. C. kijelentése beigazolódjék: „Halandók, egyet meg kell mondanunk. Hogy ugyanis Isten határozata szerint a világ – mely nem sokkal azután megsemmisül – visszakapja igazságát és fényes dicsőségét, amelyet Ádámmal együtt hagyott kimenni a Paradicsomból, hogy az ember nyomorúságát enyhítse.”

Ön mit tesz most? Hagyja-e, hogy az eljövendő özönvíz magával ragadja, és évmilliók óta a földhöz láncolt mikrokozmoszát visszadobja a lemúr kezdetekhez, ami miatt további évmilliókra az anyagság mélypontjának a rabja marad?

Vagy pedig kiszáll az áradatból az égi hajóval, a bárkával, a Szellemi Iskola élő testével azáltal, hogy a kapott tanítást végre gyakorlatra váltja, és az életével teljesíti?

Akkor mesteri építész lesz, aki a vizet egyezteti a tűzzel. A tantételeket a víznek, a gyakorlati teljesítést pedig a tűz elemének veheti. Akkor folytat igazán keresztény életet, így halad valóban az életre vezető úton.

Ekkor Keresztelő Jánoshoz hasonlóan valóban Istene útját egyengeti. Életre kelti a rózsát, az Önben lévő Krisztust. Saját keresztútjára tér, ami a rózsakeresztút. Az új lélek növekszik Önben. Átéli keresztre feszítését, de továbbmegy feltámadása ünnepéhez. Ekkor megszületett a szellemlélek.

Végül pedig megtörténik a Szent Szellem kitöltése. A Szellem egybekel a lélekkel. Megülik Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjének az ünnepét.

Így a földön oly régóta kóborló ember, a föld rabja, felszabadul. Igazi lélekemberként, manaszként, gondolkodó lényként folytathatja utazását az örökkévalóság felé.

Akkor a transzfiguráció az Ön számára nem csupán lehetőség, hanem valósággá vált. És ujjonghat Pál apostollal: Halál, hol a te fúlánkod? A halál elnyeletett diadalra!

Akkor Ön legyőzte a halált, és él mindörökké.

Ön is nyerje el ezt az állapotot hamarosan!

 

 

38. A Szent Szellem tüze

 

Az embernek az életben minden tevékenységnél figyelembe kell vennie azt az asztrális teret és asztrális erőt, amely őt erre a tevékenységre képessé teszi. Ha az emberek között egyet­értés lenne, akkor összhangban lennének mágneses rendszereik is, mágneses áramaik egyformák lennének, és így kölcsönösen egyensúlyban tartanák egymást. A mágneses rendszerek azonban meghibásodtak, és az ezeket tápláló makrokozmosz istentelen. Emiatt az emberek életszükségletei különbözők, és zavarják egymást. Így aztán alapvetően, biológiailag és ezért szerkezetileg egymás ellenségei, és akaratlanul is ellenállást keltenek. Ez ott is megtörténik, ahol ezek az emberek a Szellemi Iskola tanulóiként találkozhatnak.

Önök mindannyian megértik, hogy a tanulóságban nap mint nap tisztának kell lennie az irányulásnak, összpontosításra van szükség, és tiszta erőket kell bevetni ahhoz, hogy az ellenállásokat le lehessen küzdeni, és utat lehessen vágni az életben. Még ha Önök a legszerényebb emberek is, és nagyon félénken osonnak útjaikon, akkor is adózniuk kell a természetes mágiának, mert minduntalan keletkeznek olyan helyzetek, amikor cselekvésre kényszerülnek. Fel kell ismerniük tehát, hogy mindenféle asztrális erő-felhívás vagy -összpontosítás, bármilyen formában történjék is az, földhöz kötően és megsemmisítően hat.

Bizonyára érzik, hogy ilyen körülmények között jóságról nem beszélhetünk. A társadalom jósága és az erkölcsi jó mindig együtt jár édestestvérével, a gonosszal. Mennyire igaz a Krisztus-ige: Senki sem jó, egyetlen egy sem. Bizonyára megértjük egy Nikodémus sóhaját is: Uram, kicsoda üdvözülhet tehát? Ez egy valóban aggasztó probléma.

Ám ezt a kérdést sürgősen a lelkük közepére kell állítani, mert ezt a problémát a legrövidebb időn belül meg kell oldanunk. Már többször felhívtuk a figyelmüket, hogy az idő az egész életük könyörtelen és mélyre ható megváltoztatására sürget. Ha azt akarják, hogy az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája valóban az életük értelmét jelentse, és hogy törekvésük az ösvényen megszabadító erejűnek bizonyuljon, akkor ideje már, hogy feltegyék a kérdést: „Uram, kicsoda üdvözülhet tehát?”

Senki sem jó, egyetlen egy sem. A haláltermészet lényegét tekintve senki sem jó. Az ebből az anyagból született jó semmi véglegeset sem tud építeni vagy megvalósítani. Ennek a jóságnak a művei három kiterjedésűek, s emiatt végesek. Jóságuk bármennyire művelt és szívet melengető is, földi természetű és a halál lényéhez kötött marad.

Jóságuk mértéke egyénileg továbbra is különböző marad. Emiatt minden pillanatban korlátokba ütköznek, válságba sodródnak. Az Élet Szerzete pedig ismételten felvonja Önöket a mindent felölelő „Másikhoz”. Erre a mennybemenetelre minden testvérünknek fel kell készülnie. Meg kell érteniük, hogy az élet minden problémájára van megoldás! Ha nem lenne, akkor miért is közeledett volna a Szerzetlánc az ifjú Gnózis munkaterületeihez?

Az életprobléma megoldása nem csupán bölcselet kérdése, hanem elsősorban az életvitel komoly betájolását és az ennek megfelelő tényleges viselkedést követeli meg.

Az Élet Szerzete minden tanulóhoz lehajol, s a tanulónak a tisztulás folyamata révén a gnosztikus-asztrális tér felé kell fordulnia. Ha ez mélységes vágyakozással történik, akkor az érzelem-ember belül megnyugszik, és a szenvedély megszelídül. A tiszta irányulás miatt megtanulnak csendben lenni és odahallgatni, annyira jól figyelni, hogy megértik, amit Ni­ko­démus nem fogott fel, mert úgy vélte, hogy már mindent olyan jól tud.

Pünkösd táján gondolataink a Szent Szellem tüzével foglalkoznak. Hogyan hat ez a tűz az emberben? A Szent Szellem a szent lélegzettel jön el az emberhez. A Szent Szellem erői a kegyelem tüzével hatolnak be a lélegzési térbe. Megtöltik a tüdőt, s így bejutnak a vérbe. Ha a vér eléggé tudatossá vált, akkor ekképp feltöltődvén egy hatszoros érzékszervi észlelést idéz elő, amely lángnyelvként száll fel az emberből.

Amikor Pál apostol a korinthusbeliekhez írt első levelének 3. részében ezt közli: Kinek-kinek munkája nyilván lé­szen, mert ama nap megmutatja, akkor ezt úgy érti, hogy azért – így folytatja -, mivelhogy tűzben jelenik meg. Mindig kiderül, hogy valaki a gnosztikus-asztrális tér erővonal-rendszeréből él-e, vagy pedig a dialektika világ-folyásának a tüze él vele.

Az emberiség manapság a világ folyásának e poklában fekszik, és a pokol tüze perzseli. Önöknek bizonyára világos, hogy ez a kínlódás a természet jellege és ellentétes volta miatt addig fog tartani, ameddig az ember ezen a dialektikus világon kóvályog. Minden fájdalmas állapot még nagyobb szenvedést vonhat maga után.

A világ menetében az emelkedések és a hanyatlások váltakoznak. Vannak felemelő időszakok, amelyek örömöt hoznak, s melyekért hálásak lehetnek. De vajon az anyagnak ezen a körhintáján megéltek-e már olyan örömöt és hálát, amely osztatlan volt, és amelyet ne követett volna elkerülhetetlenül a hanyatlás?

Hogyan éli meg az ember a fájdalmak és tapasztalatoknak e tarka sokaságát? Miért kell ezeket átvészelnie, és ezeken átverekednie magát? Miért vésődnek be olyan mélyen ezek a tapasztalatok?

A tűz okozza! Minden tapasztalatuk, sőt egyáltalán minden tapasztalat asztrális tűz által jön létre. Ez az asztrális tűz élteti az embert. De a lélek is ebből él. Ez tartja karban az ember énjét. Ha az ember az énjével győz, ha minden tetténél az én van a központban, akkor ez azt bizonyítja, hogy az illető a pokoli tűzből él. Ama nap ezt mindig napvilágra hozza!

Képes-e az ember ezt megállapítani? Természetesen. Minden halandó ugyanúgy állapíthatja meg, mert amit a világ folyásának a tüze hoz létre, az előbb-utóbb fájdalmat okoz, nem nyugtat meg, hanem az éhséget és szomjat tovább fokozza és szítja.

A mítoszok és legendák hírt adnak arról, hogy a pokolban az elviselhetetlen szenvedés mellett szüntelenül háború tombol, oly kegyetlen és rémületes, hogy még egy Dante tolla sem volt képes ezt a rettenetet leírni. A viszályt szenvedés, éhség és szomjúság okozza. A szenvedéstől, aggálytól és nélkülözéstől az ember elveszíti az eszét. Ebben az állapotban pedig másokra veti magát, hogy valahogyan támadja és károsítsa is őket.

Érthető, hogy vannak népvezérek, akik az emberi társadalom szükségeit és nélkülözéseit ismerik, és megkísérelik ezeket megszüntetni, hogy ezzel a viszályt elkerüljék. Ez a szándék nagyon jó, és érdemes is ebben a természetben, amennyire csak lehet, megvalósítani. Ám az e világbeli szenvedés, éhség és szomj legmélyebb okát ilyen módon nem lehet kiküszöbölni. A tűz ég tovább, Sziszifusz története és a Danaidák hordója is ezt bizonyítja. Ez a tűz addig ég, míg az ember nem kezd az isteni kegyelem tüzéből élni, törekedni és cselekedni.

Ha ebben a törekvésben, ezen a keresztúton az építkezés helye eléggé megtisztult, akkor ennek a megújhodásnak első eredményeként megszületik a halhatatlan lélek. Erre a lélekre mondja a 16-os zsoltár: Mert nem hagyod lelkemet a Seolban, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. A 18. zsoltár 6. és 4. szakaszában pedig: A Seol kötelei vettek körül, a halál tőrei fogtak meg engem. Az úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.

Aki a szent tűz leheletével fel tudja éleszteni új lélekállapotát, az kiszabadul a pokolból, megmássza a tisztulás hegyét, és igazán énekelheti:

Az úr házának tornácain,

ó új hazám, Jeruzsálem kellős közepén!

Halleluja. Igen, ámen.

 

 

39. Készüljetek fel az Úr nagy napjára!

 

A tudomány tanításai szerint a Föld helyét a térben egyrészt a Nap vonzóereje, másrészt fénykisugárzó taszítóereje szabja meg.

A hasonlók vonzzák egymást. Az ember bármennyire is szeretné leküzdeni a Föld vonzerejét, ez kizárt dolog a számára, ameddig dialektikus anyagember marad. E vonzerő nélkül nem tudna létezni a Földön.

Ez a vonzóerő a test minden porcikájában érvényesül. Hiába tárja ki karjait vágyakozva a fény felé, ez nem használ neki. Könyörtelenül visszavetik, és tudatosítják vele jelentéktelenségét.

Szemléltesse ezt egy egyszerű példa: Vegyünk két egyforma növényt, és az egyiket ültessük a napsugaras kertbe, a másikat tegyük a szobaablakba. Hamarosan azt állapíthatjuk meg, hogy a napsugarakat közvetlenül élvező növény a kertben terebélyes, de alacsony lesz, míg a szobanövény karcsú és magas.

Amikor az Isten és Atya az embert istenszikraként egykor önmagából létrehozta, és a mérhetetlen térbe állította, hogy elinduljon az öntudatlanságból a mindenség tudatához vezető zarándokútján, akkor helyét a térben az határozta meg, hogy észlelési képességének milyen szoros volt a kapcsolata azon terület anyagának töménységi fokával, ahová az élet vetette. És minél szorosabb kapcsolatba került az anyaggal, annál távolabbra vonult vissza tőle a világosság. Ameddig az ember sötét, és csak arra képes, hogy fényt és a meleget nyeljen el, addig a Föld a hatásköré­ben tartja.

Ám származásánál fogva az ember egy istenszikra, a világosság gyermeke, ezért megbetegszik, ha a föld őrizetében marad. Szemléletesebben kifejezve: halálra eszi magát a földi csábításból. Ugyanis vissza kell térnie a világossághoz, ha tetszik neki, ha nem.

A Szellemi Iskolában gyakran tárgyaltuk, hogy a földi fejlődés legkorábbi időszakában a holdangyaloknak közre kellett működniük az ember megváltásában. A szellemi javak, amelyekhez az ember az élete során hozzájut, abból a napfényből keletkeznek, amelyet a holderők tesznek szabaddá az illető legbelsőbb lényében. Ezek a szellemi értékek arany gyűrűként élednek fel a sötét tűzerő körül. Ez az atyanézet, az isteni örökség a lényében. Ezt az örökséget herdálta el a tékozló fiú, kizárólag a saját testének a fenntartására, míg rá nem jött elveszettségére, s mélyen csalódván ki nem jelentette, hogy „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz”.

Gyarapodásuk során Önök is egyre jobban felismerik az ámítás szörnyűséges erőit. Ahogyan Júdás, az egyik tanítvány elárulta Jézust, úgy az ámítás, életösvényük tizenkét erejének egyike is szakadatlanul elárulja Önöket, ameddig lényük végül teljes mélységében át nem lát mindent. Akkor aztán ez az erő Júdáshoz hasonlóan menekülni fog, Önök pedig rontó befolyásától megszabadulva mégis továbbra is az ámításban maradnak majd, hogy közreműködjenek annak az emberiségnek a megváltásán, amelyhez elválaszthatatlanul tartoznak.

Ha Júdást nem képesek elbocsátani, ha az ámítástól nem hajlandók megválni, akkor továbbra is tizenkét életlehetőségük csavarmeneteiben keringenek. Ha viszont sikerül a Júdás-erőtől megszabadulniuk, akkor ez a kieső láncszem lehetővé teszi az átlépést az életnek egy magasabb spirálisára.

A keresztre feszítés történetében azt olvassuk (Luk.23:44-45) Vala pedig mint­egy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilenc órakorig. És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.

Ebben meg kell látniuk a nagyszerű diadalt a legkeservesebb csalódás mellett, azt a küzdelmet, amelyet mindenkinek át kell élnie, ha lényének mélyén igazán meg akarja valósítani Jézust, a Krisztust.

A még kezdetleges tudatállapotú ember érzéki ingerekre vágyik, mígnem mélységesen csalódva elfordul ezektől, hogy azután ismét egy új rögeszme karjaiba vesse magát. Például: minden törvényes vagy törvénytelen eszközzel anyagi birtok megszerzésére törekszik. Mígnem csalódottan búcsút mond neki.

Később az élet kemény csapásai esetleg elismerésre méltó életvitel kialakítására késztetik, míg ebből is ki nem józanodik. Ezután esetleg az egyházi kereszténységbe temetkezik, míg ott is ki nem ábrándul minden káprázatból, és fel nem fedezi, hogy mit is követel tőle a kálvária hegyén meghozandó áldozat.

Erre a csúcsra érve, tiszta emberszeretetben az önmegtagadás keresztjén függve rájön, hogy még a ragyogó napsugár is illúzió. Mert a hatalmas tűzangyal, akiben Isten egykor teljesen megbízott, mérhetetlenül nagy befolyással rendelkező szellem. Ez a befolyás oly messzire terjed, hogy – magát önmaga túlbecsülése tüzénél megégetve – a Napot leszorította pályájáról, félretolta rendszerünk központjából, úgyhogy annak sugarai keveredtek a saját mérgező tűzleheletével.

Emiatt a napfényből élő teremtmények a csalás rögeszméjének, a mesterséges világosságnak a foglyai. Lucifer erre a fényre nyitotta rá a szemünket, hogy még jobban a káprázat világához kössön minket. Krisztus megváltó, ragyogó világosságához képest az anyagi nap oly sötét, mint valami gyertyaláng egy óriási, sötét pincében.

Az emberek szeme azonban a Krisztus-fényre sajnos épp­olyan vak, mint a vakondé a napfényre.

Ha azonban végigjárják keresztútjukat, állhatatosan megmásszák a kálvária hegyét, vagyis ha eltökélten el akarják érni a legmagasabb célt, hogy véghezvitt áldozatuk után teljesen személytelen módon belépjenek a Vízöntő-korszakba, és az élet vizét mindenkinek odaadják, akinek szüksége van rá, akkor a templom függönye középen kettéhasad. Ekkor hagyják maguk mögött igazán és első ízben a csalatkozásokat, és az egyetemes Krisztus-világosság teljes dicsőségét nemcsak látják, hanem magukat örökre egynek tudják vele.

Megtanulják majd a felfogott napfényt a Szent Szellem Önökben kibontakozó ereje segítségével megtisztítani az ördög áruló leheletétől. És az Önökben lévő Atya – az érintetlen Szaturnusz-tűz – kivirul teljes uránuszi fényességében, azaz hatalmas egyetemes szeretetben.

El ne felejtsék azonban soha sem, hogy ezt az életvitelt ki tette lehetővé az Önök számára. Nem más, mint a Krisztus eleven ereje, mely az egész Földet áthatja. Az örök, igaz és elpusztíthatatlan atyatűz, melyet a Fiú határtalan szeretettel megmutatott, de amely sajnos láthatatlan marad a káprázatokba gabalyodott ember számára. Az Atya ezt a fényt önmagából szülte meg, a Fiú megmagyarázta nekünk, s azt mondta: kövessetek.

Ennek a felszólításnak kizárólag a Szent Szellem erejében tehetnek eleget. A Szent Szellem a holdangyalok hatóerejében áldozta fel magát az emberiségért. De ezeket az erőket sem lehetett megóvni a rontás angyalának, Lucifernek az áruló befolyásától. Emiatt az emberi szellem, Krisztus szeretete árán, kétféleképpen fejlődhet:

Vagy – a romlás luciferi angyala által sarkallva – lelketlen éleselméjűségben, tüzes birtokvágyban, rideg szeretetlenségben, heves vérösztönökben és olyan megcsonkított istentiszteletben nyilatkozik meg, melynek során Krisztust tagadja, netán jóságos férfiúnak ábrázolja, akinek rettenetes fájdalmát a Golgota hegyén kereszthalált szenvedett kedves Urunk iránt felkeltett érzelmekbe fojtva agyonprédikálja; minde­nek­előtt azonban a leg­agyafúrtabb eszmék terjesztésében és látványos szeretetszolgálatokban.

Vagy pedig ott, ahol a megszentelődött szellem megnyilvánul, az egyetemes Krisztus-szellem energiájának ösztönzésére a maga egyszerűségében nyilatkozik majd meg. A Krisztust nem bőbeszédűen prédikálja, hanem a műveiben teszi nyilvánvalóvá. A rendelkezésére álló fényerőt mágikusan az isteni megváltási terv megvalósítására használja, hogy Sámsonhoz hasonlóan ledöntse a szentségtelenség várfalait.

Képes-e erre? És hogyan?

A jelölt képes erre, az Ifjú Gnosztikus Szerzet rejtélyiskolája segítségével, mely a Krisztust szolgálja, hogy a kapott világosságot a Szellemi Iskola mágneses terében forgalomba hozza, és a szükséges rezgésszinten ebbe a térbe besugározza. A misztériumiskola segítséget nyújt abban, hogy a kereső emberiség a megtisztított természettérből felszálló szent alkotóerőt a lélek kibontakoztatására, a szív és a fej megvilágosítására és a kezek megszabadító cselekedetére fordítsa.

Ha a szívet a saját lényünk napközpontjának vesszük, akkor itt is azt látjuk, hogy a szív a természet szempontjából meghal, és a megszentelt szellem érintése által a Krisztus-sugárzással megtöltött szívszentély egyre jobban feléled.

Ha az anyagszív teljesen engedelmeskedik a Gnózis által megérintett szívközpont akaratának, akkor a gonosz elveszítette a befolyását, és teljesen legyőzetett. Ekkor lesz képes az ember teljesíteni isteni feladatát. Ekkor eheti meg a húsvéti bárányt, hogy önzetlen barátságban segítsen az emberiségnek visszatérni az atyai házba. Életében így válnak valóra Márk evangéliumának szavai (14):

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján […] mondának néki az ő tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt? Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jön előtökbe, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt. És ahová bemegy, mondjátok a házigazdának: A mester kérdi, hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt? És ő mutat nektek egy nagy vacsoráló házat, berendezve, készen, ott készítsétek el nékünk.

Elmenének azért az ő tanítványai, és jutának a városba, és úgy találák, amint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti bárányt.

A Lectorium Rosicrucianum, mint az Ifjú Gnosztikus Szerzet rejtélyiskolájának kivitelező eszköze, azzal dicsekedhet, hogy az emberiség életében Hold-szerepet tölt be. A Lec­to­ri­um Rosicrucianum nem vigaszt hoz, hanem arra tanít, hogyan kell részt venni a szellemlélek megváltásában. Megtanít arra, milyen cselekedetekkel lehet legyőzni a kétsarkú erőt, a vonzást és a taszítást. Megmutatja, hogyan lehet a földön élni és ugyanakkor a Krisztus-világosság vonzáskörzetében lenni, hogy meg lehessen tenni az első lépéseket az eredeti isteni teremtési terv ösvényén.

Ehhez azonban tiszta belátást kell birtokolniuk; a földön, de már nem a földtől valóknak kell lenniük. Igazán el kell állniuk mindentől, amit a Föld nyújt, hogy a megkapott fényerőt azok javára használhassák és azoknak adhassák át, akik velünk együtt a szellemlélek-fejlődés ösvényén járnak.

A Szent Szellem ereje kegyelemből váltja meg Önöket Krisztusban, hogy az igaz ember feléledhessen, és végül a világosságok Atyjának dicsőségét növelhesse.

Ha aztán a megtisztulással és az élet megszentelésével az Atya világosságát és a Fiú szeretetfényét egyesítették önmagukban, akkor megkapják a belső hatalmat, hogy ennek a világnak a fejedelmét kivessék a sötétségbe. Akkor képesek lesznek az élő vizet mindenkinek odanyújtani, aki erre szomjúhozik.

Használják ki a kedvező szelet, melyet az Ifjú Gnosztikus Szerzet rejtélyiskolája Isten segítségével a Lectorium Ro­si­crucianum eszközeivel a világra áraszt. A küzdelem talán nehéz, de a győzelem biztos. Mert:

 

A nap elsötétül,

és a hold vérré változik,

mielőtt eljön az Úr nagy és rettegett napja.

És lészen, hogy mindaz,

aki az Úrnak nevét segítségül hívja,

megtartatik.

 

 

40. Mit kell mellőznöm?

 

A következőkben egy beszélgetésről adunk hírt, melyre egy centrumesten került sor. A sorok írója örvend, hogy volt szabad ezen részt vennie. A centrumvezető szokásos bevezetője után a jelenlévők alkalmat kaptak a témába vágó kérdések feltevésére.

A jelenlévők között volt egy nagyon idős tanulóhölgy, aki, mint mondta, a többség nevében szólalt fel. Azt kérdezte: „Mit kell mellőznöm? Amit tennem kell, azt jól tudom, az az Iskola minden könyvében benne van. Most azt szeretném megtudni, mit kell kiküszöbölnöm?”

Természetesen azt az egy mondatot lett volna a legegyszerűbb válaszolni, hogy mindent kerülnie kell, ami őt a cselekvésben akadályozza. De ezzel nem lett volna megelégedve, mert még nem érte el Pál apostol önismeretének a fokát, aki másként küszködött a problémával, kijelentvén: „Amit akarok, azt nem cselekszem, hanem amit nem akarok, azt cselekszem”. Idős tanulótársunk azonban nagyon határozottan erre is azt válaszolta, hogy amit tennie kell, azt jól tudja, de azt nem, hogy mit ne tegyen.

A helyzet kissé bonyolódott, mert a hölgy valamiféle pozitív választ várt. Ha valóban tudta volna – a Gnózisra irányulva -, hogy mit kell tennie, akkor kétségtelenül azzal is tisztában lett volna, hogy mi az, amit a zavartalan cselekedeti élethez mellőznie kell. Ezért is mondhattuk, hogy azt kell kerülnie, ami őt a Gnózistól távol tartja.

Ezen a dialektikus világon megtesszük a kötelességünket, mégpedig lehetőleg az összhang megőrzésével, sem nem vakbuzgón, sem szélsőségesen! Például a konferenciahelyeink is számos kötelességet és emberi gondot okoznak dialektikus tekintetben is, holott csakis a tanulósereg szolgálatára lettek létrehozva, valamint, hogy gnosztikus irányban keresőket lehessen felkarolni, és ezeknek is szolgálatára lenni. És ennek rendeljük mi alá magunkat, a Művet szolgálván. Ebből a szempontból a konferenciahelyeken és a Szellemi Iskola más munkahelyein végzett minden munka teljesen a Gnózisra irányul, akkor is, ha netán seprővel és szemétlapáttal dolgozunk.

Éppígy érvényes azonban a következő példa is: Ha egy beszédet kell előkészítenem, akkor előtte nem megyek mondjuk moziba egy filmet megnézni, vagy nem elegyedek valami szenzációt kitárgyaló zajos embertömegbe. Azért nem megyek moziba, mert a film számomra csupán dialektikus szétszórakozást jelentene, míg egy beszéd előkészítéséhez egyértelmű irányulás kell, Gnózis-szolgálatban. Annak érdekében tehát, hogy megtehessem az egyiket, a Gnózisra irányulót, ahhoz a másikat el kell kerülnöm. Személyes kiegészítésként hadd fűzzem még hozzá, hogy természetesen egyébként sem járok moziba, ha csak nem adódik valami kivételes helyzet, mint ahogy ez egy ízben már előfordult.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a komoly tanuló mindent mellőz, ami a végzendő munkát, gnosztikus irányulású cselekvést bármi módon is zavarhatná.

Idős tanulótársunk ezután azt szerette volna megtudni, hogy az új életterület hogyan néz ki. Hát erre mit is mondjon az ember? Nagyon harcias volt, s erre is pozitív választ akart kapni.

Válaszul először egy filozófiai elemzést kapott Isten szellemét és ennek központját, az isteni napot illetően, valamint a Logosz emberrel kapcsolatos tervét illetően. Összehasonlítottuk egyrészről az isteni napot, másrészről a dialektikus ember tudati lángját, amelyek mindegyike éteri légkört teremt maga körül.

Az isteni nap légköre tiszta, míg a dialektikus személyiségember légkörét előbb meg kell még tisztítani egy megváltoztató folyamattal. Csak ezután közeledhetnek egymáshoz az érintkezés esélyével. Ennek az elősegítése és közvetítése céljából jelent meg közöttünk az Arany Rózsakereszt hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskolája.

A kérdező azonban igazán nem azért kérdezett, hogy végighallgasson egy bölcselkedést az új életterület keletkezéséről, hanem csak azt akarta tudni, hogy néz ki az új élettér.

Egyszerűbb lett volna tehát a választ a következőképpen összefoglalni.

Az új életterületet nagyon fényes felhőcskékhez hasonlíthatnánk az egyébként derűs, napsütötte égbolton. Ezek a fényes felhők nem vetnek árnyékot, semmilyen sötétség nincsen bennük, amint a gnosztikus életterület sem ismer sötétséget vagy árnyékot. Ez a légköri tér igen kifinomult látóképességgel finom, verőfényes éteranyagként észlelhető.

Ez a példa talán segít elképzelést alkotni róla, mert ez kell is ahhoz, hogy az ember szüntelenül kész legyen megnyitni magát az Egyetemes Gnózis hétszeres sugárereje számára, hogy ez örök üdvösségére szolgálhasson.

Epilógus:

Emberek kellenek, erősek és bátrak,

akik a szent tűzben sorra megtisztultak,

harcban nem tágítnak, hősök a harctéren,

csendes türelemmel bajban és szükségben.

Emberek kellenek, kristálytiszta lelkek,

akik szívük mélyén igazak és hűek.

Pillantásuk nyitott, s lelkük élő lénye

szemeikben ragyog, mint a mennyek fénye.

Emberek kellenek, Istenhez kapcsoltak,

akik keresztjükön diadalt arattak.

Napnak fiai ők, szótlanul áldanak,

lényükben Istennel ember találkozhat.

Emberek kellenek, akik úgy szeretnek,

hogy nagy alázattal szolgálatot tesznek.

hitük révén szinte merészek is lesznek,

imádkozva mindent Istenben megtesznek.

Hol vannak hát ezek? Ez a te kérdésed.

Megmondom én neked, hallgass meg, ó lélek:

Egy volt tökéletes az egész világon,

Minden más még sarjad, bimbó csak az ágon.

Ne nézz mindenfelé, pillants önmagadba,

te is olyan legyél, előre haladva,

aki belemerül élet forrásába,

amilyen nekünk kell, új emberré válva.

(Ismeretlen költő verse)

 

 

41. Isten népének megjelenése a földön

 

Minden embernek, aki a földtérségben tartózkodik, vissza kell térnie az örök lélekállapot kezdetéhez. Jelenleg két út között választhat:

A „halál lelkeként” visszatérni a dialektikus kezdethez, a káprázathoz,

vagy élő szellemlélekként az Ádám-féle induláshoz.

Ha az első utat választja, akkor csak bele kell kapaszkodnia ebbe az életterületbe. Ha az Ádám-féle kiindulópontot választja, akkor viszont arra az ösvényre kell térnie, mely az életnek egy egészen más területére viszi.

Ez a sugártér képessé teszi őt arra, hogy ismét Isten gyermekévé váljon. Ehhez az életterülethez tartozni, a világosság Szerzete által mutatott új kezdethez visszatérni csak úgy lehet, ha az ember keresztény.

A Krisztus név „felkentet” jelent. Kereszténynek lenni tehát azt jelenti, hogy felkentnek lenni. A lélekmegszabadító ösvény bejárásához felkentnek, felszenteltnek, beavatottnak kell lenni. Ehhez viszont belső erő kell.

A beavatottság azt jelenti, hogy az illető kiemelkedett a halandó természet törvényszerűségeiből. A beavatottsághoz hozzá tartozik a léleksugárzások elnyerése egy új kígyótűz-anyag segítségével.

Egy ilyen felkenést el lehet nyerni Isten igéje által – ez az elvont meghatározás; konkréten pedig: meg lehet kapni személytelen módon a világosság Szerzetének szolgálóitól.

Mi ez az Isten igéje? Eredeti jelentése a Gnózis sugárereje. Ez a világosság Szerzetétől áradó sugárzás.

A János-evangélium bevezetője azt mondja: Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala.

Isten igéjének az összefoglalása, a Szentírás nem más, mint Isten lélegzete, amely a Gnózisból, a világosság birodalmából, az Élet Szerzetétől indul ki.

Isten igéje tehát sugárzás. Az ige képezi minden időszak kezdetét. Ez a sugárzás tartalmazza a teljes életet, ez az élet pedig a tökéletes világosság minden ember számára. Ez a világosság vezet a szellemlélek felszabadulásához. Ez a világosság fénylik a sötétségben.

Noha a világosság mindenkihez eljön, noha a gnosztikus nap mindenre és mindenkire süt, „a sötétség” ezt a fényt nem képes látni. Emiatt az ige más módon jön el az övéihez, hogy az ismeretlent, a dialektikus ember számára oly elvontat kézzel foghatóvá tegye.

Ez az odafordulás az ige szolgálói általtörténik. Szóval a Szerzet jön el az emberiséghez. Ha az emberiség nem megy a Szerzethez, akkor a Szerzet megy az emberiséghez, ahogyan az Ifjú Gnosztikus Szerzet misztérium-iskolájának szol­gálói is az emberiséghez fordulnak.

Ki az ige szolgálója? A Szerzetnek egy küldötte, aki tájékozott a világosság misztériumait illetően. Az igének egy ilyen szolgálója viszi oda az emberiséghez az igét, a világosságot. Kihordja a Gnózis fénysugárzását ebbe a sötét világba, és megkísérli e fényt az emberi szívekkel összekötni.

Egy szolgáló a Szerzet fényét vízszintesre átváltoztatva sugározza ki. Ez a vízszintes sugárzás megtámadja az emberiséget, s akik erre érzékenyek, azokat ez a sugárzás mintegy feltöri. Ekként nyílik meg az ember a függőleges világosság, Isten elvont igéje számára.

A Szerzet fellépése miatt válik lehetségessé, hogy a Gnózis szolgái által meghatott ember a Gnózis fényét, Isten igéjének a világosságát megtanulja látni, felismerni. Ha a függőleges fény behatol az átváltoztatott vízszintes sugárzásba, akkor az emberben felállíttatott a kereszt. Az ebben a sötét létezésben fellépő Szerzet tehát a szó szoros értelmében felállítja a tanulóban a keresztet. Emiatt a transzfiguráció útja, a felfelé vezető ösvény minden komoly tanuló számára nyitva áll.

A zsidókhoz írt levél 4. részének 12. szakaszában azt olvassuk: Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.

A cél tehát a dialektikus, természetlélek szétszakítása. A kardot a természetlélekbe döfik, szinte széthasítják, hogy a kígyótűzben helyet csináljanak egy felfelé vezető életmenet számára. Ez a kardcsapás megsemmisíti a régi lélekállapotot, és az ezáltal keletkező térben megszületik az új lélek. Az Isten szájából jövő kétélű, lángoló kardot a Szerzet kétféle tevékenységének kell látnunk, mint a fényerőknek egy függőleges és egy vízszintes beáramlását.

Isten igéje élő, rezgő és megtámadhatatlan valóság. Ha Ön hajlandó emellett a megtámadhatatlan valóság mellett hitet tenni, akkor megérti az igazság betűit. Az igazság betűinek ismerete pedig ugyanakkor a transzfiguráció folyamatának ismeretét jelenti.

Az igazságba belépni, az igazságot egyesíteni a szív vérével azt jelenti, hogy az igazság betűinek ismerője az igazság alkalmazója és megvalósítója lesz. Itt van tehát

először is: az igazság betűinek ismerete,

másodszor: az igazság gyakorlatának elkezdése,

harmadszor: az igazság átélése.

Ha Ön ezt a háromságot megérti, akkor újból rátalált az ige háromságára. Emiatt Isten áldása nyugszik Önön, és a szellem közösségének hatalma lesz a jutalma.

Az Istent szolgálók képezik együtt „Isten népét” a földön, melyet minden Szentírás így említ. Nem az a lényeg, hogy az úr Jézus a szokásos értelemben a Gnózisnak a föld véréből született szolgálója volt-e, de a Szentírás azt mondja róla, hogy Melkhisédek rendjének főpapja volt. Ez egy létállapot, amely magasan minden vér, faj és nemzet szerinti hovatartozás fölött áll. Isten népe tehát a szolgálóknak egy olyan közössége, amelynek tagjai a föld minden országában laknak, és minden fajhoz és néphez tartoznak.

Ezt a szolgáló Szerzetet Krisztus Egyetemes Szerzetlánca előfutárának szabad látnunk. Ők mind egyazon művel foglalkoznak. És arról lehet megismerni őket, hogy Isten birodalmát egyikük sem ebben a természetben akarja berendezni, hanem kérlelhetetlenül az élő szellemlélek Ádám-féle kiindulópontjához utasítják vissza Önöket.

Ez egy nagyon valóságos kijelentés, mert Önökben él az örök szellem szikrája. Emiatt sokan máris éles határt vontak az anyag és a szellem között.

Az anyag fogalmát illetően ne csak arra gondoljanak, amit nyers anyagi kötöttség tekintetében maguk mögött hagytak, hanem a saját lényükre is. Ekkor ugyanis arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy az anyag nem egyéb, mint a szellem ellentéte.

Az anyagban is működnek negatív és pozitív molekuláris erők. Ám dialektikus kötöttsége miatt ez az anyag szüntelenül magában a testben oszlik fel. Az anyagban egy folyamatos felépülésből és lebomlásból álló élet uralkodik.

A szellemben a pozitív és a negatív erők helyesen működnek együtt, azért, hogy egy ismeretlen egységet hozzanak létre, és ebből ismét egy teljesen új test születhessen. Mivel a szellem örök, a leépülés ismeretlen. Csak folyamatos növekvés van, a szüntelenül mozgásban lévő alkotás.

Ez tehát az a folyamat, amelyben az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája minden komoly tanulójának részt kell vennie. Az örök szellem szikrája minden tanulóban él. És ebben a szikrában rejlik a tökéletes, azaz leépülés nélküli élet.

Ahogyan mondtuk, eljött a döntés ideje, hogy valóban a romolhatatlan lélekéletben részesedjünk, vagy hogy az anyag börtönének udvarán kerengjünk tovább, ahol törvényszerű a sorozatosan felépülés és lebomlás.

Valójában nem az-e a helyzet, hogy aki még a személyiségben él és ebben gondolkodik, az akaratlanul is az anyag sorsában osztozik? Ellenben ha helyesen választottak, akkor kiszállnak minden nyomorúságból és korlátozottságból, mely olykor annyira nyomasztó tud lenni.

Megállapítjuk: Önök élik tanulóságukat, komolyan törekszenek a lélek felszabadítására. Mindazonáltal a belső és külső intést, hogy „döntsenek már, ne húzzák az időt”, még gyakran nem veszik figyelembe.

Ameddig még elvárnak valamit ettől a világtól, ameddig ezt illetően nincsenek tisztában önmagukkal, ameddig dialektikus esélyeket latolgatnak, addig a Szellemi Iskola nem fogja erőltetni Önöket. Ennek nem is lenne semmi haszna, mert saját útjukat maguknak kell a törvényszerű véghez elvezetniük.

A zsidókhoz írt levél 13. része ezt a következőképpen ábrázolja a 7. és a 8. szakaszban: Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.

Értsék meg hát, hogy eljött az ideje, hogy a Szent Szellem házában való részesedésüket tudatosan észrevegyék és elfogadják.

Van-e bátorságuk jelenlegi állapotukban befogadni az ennek a háznak, a mi házunknak a szívében lévő szent tüzet?

Ha erre igennel válaszolnak, akkor ezt a következő órák és napok bizonyítani fogják. Akkor az egész tanulósereg szilárd egységnek mutatkozik, s ennek az eredményei nem váratnak magukra. Akkor a közeledő és tisztító lélek-étertér ujjongva, tudatosan üdvözölhető. Akkor felismerik őt, „az eljövendőt”, mint abból a szellemtérből valót, amelyre készültek, s amelynek az érintését önmagukban tapasztalták. Akkor minden belső fájdalom megszűnik a teljesen újban és örömteliben, és tudatosan meg lehet ülni a találkozás ünnepét.

Akik ezt belülről igényelik, azoknak a választás csak nem lesz már nehéz? A helyes döntéshez ajándékozza meg Önöket a Gnózis a lelki bátorsággal. Ha tudatosan meg akarnak halni a természetre nézve, hogy feltámadhassanak a szellemlélek-életben, akkor a Világosságok Világossága Önökkel lesz.

Ha aztán így állnak rendíthetetlenül a világosságban, akkor megtörténik a nagy csoda. Akkor Önökbe döfik a kardot, a lángoló kétélű fegyvert, és akkor meghallják a hangot:

Keresztellek az Atya,

a Fiú

és a Szent Szellem nevében.

Akkor aktív tagként felvétettek a Szent Grálba, mely Krisztus Egyetemes Szerzetlánca legfiatalabb tagjaként az Ifjú Gnosztikus Szerzet Misztériumiskolája képében öltött alakot.

 

 

42. Az első és a második ösvény

 

Mint ismeretes, a tanulótól azt várják el, hogy a transzfiguráció folyamatát nagy belső készséggel belevonja az életébe, és az újjászületett szellemlélek-állapotot illetően tiszta és helyes belátással rendelkezzék. A szellemlélek-állapot képezi az Isten terve szerinti igazi emberség alapját. Emiatt az isteni rejtélyek előrehaladott tanulójának a megszentelődés isteni tudományában járatosnak kell lennie.

Ebben az összefüggésben szeretnénk visszapillantani az Ádám előtti időkbe, amelyet a Szentírás Paradicsomnak nevez. Egy pillanatra szeretnénk visszahelyezni Önöket abba a helyzetbe, amikor az elő-ember még szabadon választhatott két út közül. A két lehetőség az élet fája, valamint a jó és a rossz ismeretének fája volt.

Önök azt is tudják, hogy az embernek az első úton test, lélek és szellem tekintetében is Isten tervéhez kell igazodnia, mégpedig teljes összhangban, és a dolgok ezt illető rendje-módja szerinti tökéletes együttműködésben. Egyébként csak elméletileg ismeri az ösvény fejleményeit és eredményeit.

Talán el tudják képzelni, hogy ennek az első ösvénynek is van két nézete, egy pozitív és egy negatív változata. A pozitív az, amikor a jelölt teljes hitével tevékenyen Isten tervébe merül, és ezen a terven a szellemtérben, tehát teljesen a szellemben nagyon határozottan együttműködik. A negatív nézet az, mikor az ember a dicsőség valamiféle állapotába ringatja magát, és ebben az állapotban öntetszelgő negatív miszticizmusba merül. Az első ösvény eme két típusát a szűzies szellemek közé is sorolják.

A második ösvénynek is van két jellemző képviselője. A pozitív jellegű önmagát és a természetet túlhajtva az Isten tervén kívül eső saját útján jár, tehát a szellemen kívül ugyan, de a lélek alapján bizonyos céllal nem a saját érdekét nézi, hanem igazán Istent akarja szolgálni, és az ő birodalmát naggyá tenni. Ez az embertípus nincsen kapcsolatban a szellemmel, noha ismeri azt.

Ennek az ösvénynek a másik képviselője önállónak tartja magát. Még csaknem teljesen a benne kibontakozó hatásokból él, saját célokra törekszik, és önmagát akarja naggyá tenni; jóllehet a szellemet se nem ismeri, se nem birtokolja. Ezért őt a második ösvény negatív típusának nevezik.

Nos, figyelmüket arra szeretnénk terelni, hogy a második ösvény sok szenvedéssel jár mindkét típus számára Ismeretes az idézet, hogy: amely napon a jó és rossz ismerete fájának gyümölcséből eszel, bizony meghalsz. Nem kell ismét felsorolnunk a haláltermészet megannyi nézetét, vagy ezeknél elidőznünk, de tény és való – és ezzel tisztában kell lenniük – hogy Szellemi Iskolánk sok tanulója a tudatállapota és önzősége miatt a haláltermészet résztvevője. Ezzel számolnunk kell.

Mint tanulók, elhatározták, hogy visszatérnek eredeti hazájukba. Korszakokig tartó kóborlás után, a lélek kibontakoztatása és a szellemmel való ismételt megismerkedés miatt Önökben annak maró vágya keletkezett, hogy a második ösvény első típusába tornázzák fel magukat. Vagyis önmagukat és a természetet megváltoztató életet éljenek, de teljesen ön­ál­lóan, tehát önrendelkezésüket fenntartva. Én-embe­rek­ként készek arra, hogy az Ifjú Gnosztikus Szerzet rejtélyiskolájának tanait jóakarattal tudomásul vegyék, s hogy ennek alapján a tan és az élet összeegyeztetésére törekedjenek. Aki Önök közül ilyen jellem, az sajnos ilyen is marad, s ennek következtében a bajokból, aggodalmakból és a halál lényéből nem tud kiemelkedni.

Olyan korszak vette kezdetét, amikor a Hétszellem sugarai kitöltetnek az emberiségre. Az első ilyen sugár az akarat és a hatalom sugara. Nagyon jól meg kell érteniük, hogy ez a sugárbefolyás erősen sürgetni fogja Önöket a második ösvény pozitív tevékenységére való rátérésre. Jelenlegi fejlődési állapotukban azonban Önök még csak olyanok, akik a szellemet ismerik ugyan, de nem birtokolják. Emiatt a szenvedés ingoványaiban bolyonganak.

Emiatt tartjuk szükségesnek e figyelmeztetés gondolati síkon való besugárzását a Szellemi Iskola élő testébe. Isten lélegzete, a Gnózis, az Ifjú Gnosztikus Szerzet lehelete Önöket a szellemet birtokló emberekként akarja hazavezetni az isteni atyai házba. Életvitelükben tehát teljes megfordulásról, megtérésről kell bizonyságot tenniük.

Ahogyan megállapítottuk, hajlamosak a második ösvény pozitív tevékenységére, amelyet a szellem ismerete, de birtoklásának hiánya jellemez. Tevékenységük pozitív mivolta egyelőre anyagi lelkük jellegére támaszkodik. Emiatt az élő szellemlélek-állapot világába, az élet fájának szent rezgési terébe, a lélekélet-területre még nem tudnak belépni.

Az ember titokzatos lényében gyakorlatilag két élet rejlik, s egyiknek a másikból kell keletkeznie. A szellemlélek-ember az anyagból kiemelt lény, a lélekember főként éteri jelenség. Az anyagember pedig az anyagban marad, hacsak nem transzfigurál.

A szellemlélek-ember egy megtámadhatatlan „fénykereszt”. Az anyagszülte ember egy elválasztott lény, mely önmagából áll és önmagáért él. A szellemlélek-ember számára elválasztottság nem létezik, mert a tökéletes egységben áll.

Bizonyára el tudják képzelni a következőt: Lények egy csoportja, mely tudatosan a nem ebből a világból való lélektermészetben él, egyesítette a lelket a szellemmel. Ahol ugyanis a romolhatatlan lélek ott van, ott jelen van a szellem is. A szellem és a lélek egyesüléséből – melynek részesei hét sugárban gondolkodnak, élnek és dolgoznak – természetesen hatalmas asztrális összpontosulás fejlődik ki, mely formára is szert tesz, alakot is ölt. Egy ilyen összpontosulás teljesen kifejezésre juttatja Isten mibenlétét, hogy ő mit akar és mit tesz, éspedig a magasztosságnak azon a fokán, amelyre a csoport a minősége alapján képes.

Úgy tűnik azonban, hogy anyagszülte emberként nem is olyan egyszerű ebben az egyetlen, egyetemes igazságban és ebben a fényben élni. Mert az egyetlen igazság az alantas, azaz anyagi természetben szinte árnyékot vet.

Ennek ismeretében az ösvényen előrehaladottabb tanulónak teljesen új irányú életvitelről kell tanúskodnia, amely az első ösvény pozitív típusára van hangolva, és mindenekelőtt nemcsak hogy teljesen ismernie kell a szellemet, hanem bizonyítania is a birtoklását. Ez az igaz vallás életvitele, a szellem vallásáé, a gondolkodás vallásáé, amelybe a jelöltnek be kell lépnie fejlődésének ebben a szakaszában.

Sajnos a nagy világvallások éppen ezt az egyetlen abszolút szükséges dolgot felejtették el a gyakorlatukban. Természetesen nagyon sok erőfeszítésre van szükség a világ és az emberiség szolgálatához. Az emberbarát és etikai jellegű munkákkal Dunát lehetne rekeszteni, ennek ellenére azonban az emberiség bajai nem hogy csökkennének, hanem még fokozódnak. Ezt Önök is megtapasztalják a mindennapi életben.

Mi ennek az oka? A szellem hiánya, ami a szellemszolgálat hiánya miatt van. Ezért a szellem vallása az őstervhez, a tökéletes élethez való visszatérést jelenti. Más megoldás nincsen.

A teljesen a szellemnek szentelődés ünnepét maguknak Önöknek kell előkészíteniük a szellemrend támogatásával és életerejével. Nem kevesebbről van itt szó, mint a Szent Grál, a feltámadási tér megalkotásáról.

Maradjanak mindenkor a Rosa Mystica szavainak tudatában:

A tiszta mentális tűz segít,

hogy a lélek növekedhessen,

s így az új asztrális térben

hamarosan örökké élhessen.

 

 

43. Itt az idő

 

Beszéd a belső Iskola tanulóinak

A Szellemi Iskola számára nagy előjogot jelent, hogy Krisztus sugárerejének nélkülözhetetlen segítségével egy igazán gnosztikus mágneses teret alkothatott, mely egyre jobban kiemelkedik a földi szférából, és benne – a nagy célra irányulás mellett – valóban a mélységes békesség uralkodik.

Egy ilyen állapotot csakis úgy lehet megvalósítani, ha egy ilyen mágneses tér minden résztvevője egyre tökéletesebben és teljes odaadással járja az utat, és nagyon komolyan ügyel arra, hogy az olykor súlyos vívódásait, saját nehézségeit és feszültségeit ne a közösségen vezesse le.

Önök a központi csoport tagjaiként kétségtelenül hálásan érzik ezt a gnosztikus mágneses teret, kivált a mágneses sugártér növekvő képességének tulajdonítunk világra szóló jelentőséget.

Mivel egy ilyen asztrális tér, mint a Szellemi Iskoláé, egyre közelebb kerül a gnosztikus sugárzásokhoz, valamint az Ifjú Gnosztikus Szerzet részesedése az Egyetemes Szerzetláncban tény és való, az Önök számára lehetővé vált a gnosztikus tudatossá válás megvalósítása. Ennek alapján azt is kijelenthetjük, hogy a belső iskola tanulóival elérkeztünk egy új szellemi időszakhoz, amelybe együtt beléptünk.

A világosságra vágyó embert csakis az eredeti isteni rend egységben való alkotó összefoglalása, vagy a mindenkire kitöltött Szent Szellem válthatja meg. Az ember a mindenütt jelenlévő szellemi világosságot csak ekkor tudja teljesen visszatükrözni.

Tisztában kell lenniük azzal, hogy egy ilyen alkotást addig lehet fenntartani, ameddig még vannak, akik lehetőségeiket képesek pozitív eredményekre váltani. Az idők azonban gyorsulnak! Minthogy azonban a világ és az emberiség fejlődése sokkal gyorsabban megy végbe, mint gondolták, emiatt az ilyen folyamatokat lehet ugyan „közeledőnek” és „alakulónak” nevezni, de rezgésük és sebességük sok olyan tényezőtől függ, amely világunk állapotától teljesen független. Mindenesetre ezt az ütemet nem láthatjuk előre, és nem tudjuk megállapítani. Csak az biztos, hogy egy új időszak kibontakozása elkezdődött. És ezekben az új időkben a Krisztus-sugárzás az embert újra összekapcsolja ezzel az alkotó egybefoglalással.

Ez a háromdimenzióshoz nem kötött isteni Szellem a lélekembert élethez vezéreli a legmagasabb szellemi értelemben.

Ebből a Szent Szellemből próbálunk élni belső iskolánkban, mégpedig Krisztus világosságában és erejében Erre mondja a Biblia, hogy „minden nap Istennel járni”. Ha életük valóban az isteni világosságra lenne hangolva, akkor lényüket egy ellenfehérje-erő érintené meg, azaz egy egészen új, elsődlegesen összekötő anyag, melynek végül az életük valóságában meg kell jelennie. Az elsődlegesen szükséges életerők fejlődése és forgalomba hozása érdekében kérjük a belső iskola részvevőit, hogy dolgozzanak az új éteri építőanyagokkal, mégpedig egy rendezett és előzetesen kidolgozott tervnek megfelelően.

A belső iskola tagjaiként kivételes helyet foglalnak el művünk különböző nézeteiben, és azon a munkaterületen, amelyből nap mint nap élünk és dolgozunk. Ezt a munkát pedig megpróbáljuk azon sok kellemetlen kísérőjelenség mellőzésével végezni, amellyel az anyagban végzett munka mindig is jár. A mágneses test sebezhetetlenségét, az ezen az alapon beáramló szellemi erőket és az Egyetemes gnosztikus Szerzetlánc áldásait csak úgy lehet biztosítani, ha a Szellemi Iskola élő testének asztrálisa, és különösen minden egyes tagnak, mindegyikőjüknek az asztrális tere ezen természet befolyásaitól érintetlen marad, valamint ha magasztos isteni rendeltetésükkel Önök is ehhez igazodnak.

Minden asztrális rezzenésük, amit többnyire valami kedélyhullámuk vagy gondolataik elkalandozása okoz, ennek megfelelő örvényt kelt az Iskola élő testének asztrális rétegében is. Ennek a következménye az lesz, hogy asztrális szféránk zavarosan elvegyül a haláltermészet közönséges asztrális terével. Az ennek megfelelő fejleményeket el tudják képzelni: Ez az állapot mágneses testünket és az összes benne tartózkodót elválasztja Krisztus Egyetemes Szerzetláncától és a szellemtől. Mit eredményez ez? Ilyen esetben az élő test minden hozzá tartozóval együtt abban a pillanatban ki lenne szolgáltatva a haláltermészet eonjainak és ezek összes erőinek.

Látniuk kell tehát, miért sürgetjük a választottaknak ezt a csoportját szüntelenül annak a pozitív és végleges döntésnek a meghozatalára, hogy életüket tegyék az olyan lélekemberrel szemben támasztott követelményeknek megfelelővé, aki igazán a szellem belépésére vágyik.

Megbízásunk szerint meg kell alapítanunk az Arany Rózsakereszt misztériumiskoláját az idő világában, de figyelembe kell vennünk, hogy természetesen minden munka ideiglenes jellegű. Ennek világosan tudatában kell lenniük.

A Gnózis szolgái jönnek és mennek, hogy adott időpontban újból visszatérjenek. Van tehát egy kezdet, és téridőrendi szempontból folyton van vég is. Vannak olyan idők, amikor vannak keresők, és a fülek megnyílnak a Gnózis hangjára. Más időkben a fülek ismét becsukódnak. Vannak tehát idők, amikor munkához kell látni, energikusan és odaadással teljesíteni kell a feladatot, minden alkalmat kihasználva, mert elkövetkezik a vég.

És eljön az az idő is, mikor az erő nem hat már, és a hálót nem lehet kivetni az emberi élet tengerébe. Ez az idő már a küszöbön áll.

Ha eljön, akkor abban a lelki pillanatban mindazok, akik felvétettek a rejtélyiskola elektromágneses terébe, és vele együtt útra kelnek, egészen más munkának szentelik majd magukat, amelynek semmi köze az itt, az ellenséges területeken végzett munkához. E siralomvölgyben végzendő munka ideiglenes jellegét minden korban ismerték, hiszen mindenkor ugyanarról a jelenségről volt szó. Hallgassák csak meg, mit mond Pál apostol a Timótheushoz írt 2. levelének 4. részében (1-7):

Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.

Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.

Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.

Így Pál. Az Önök figyelmét pedig azért tereljük erre, mert kijelentése a Szellemi Iskola jelenlegi időszakában ismét érvényessé válik.

Önök közvetlen közelről megismerkedtek a Szellemi Iskola művének minden nézetével. Azt is felfedezték, hogy ezt a művet a következő mondás jellemzi: „Most kell megtörténnie, mert itt az idő”.

Ezért mutatja az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának a munkája mindig is az erős tevékenykedés képét, az ismételten visszatérő „most”-ét. Mindegyikőjük számára minden pillanatban itt lehet „az idő”. Mégis léteznek egyéni különbségek, mert Krisztus jóságában az egyéni növekvésnek is van helye.

Mágneses sugárközösségünkben már régen fordulóponthoz érkeztünk. Önök tudják ezt. Mivel sugárközösségünk az egyéniség figyelembevétele mellett egységes, Önöknek határozottan dönteniük kell. Arról van szó, hogy Krisztussal élnek és léteznek-e a szellemlélek-térben, egy teljesen új anyagban, vagy pedig Krisztus nevével az ajkukon az ő erejét a dialektika hasznára akarják fordítani.

Megértéssel korszakunk iránt, fogadják el a Halhatatlan Lelkek Szerzetének megbízását, és egész szolgálatkészségükkel szenteljék magukat a belső iskola és a hozzá tartozó tanulók céljának.

Tudják, hogy a szívszentély, a főszentély és az élet szentélye – ez a fejlődő lélek központi ereje – az Isten szőlőskertjében szolgálók számára igen nagy fontosságú. A szív a szívatom jelenléte, és a körülötte összpontosuló kundalíni-erő miatt. A főszentély azért, mert az önmegvalósítás szálai ott futnak össze, és mert az új fejlődés függ a homlokcsont mögötti szabad tér megnyitásától, ugyanis ez az arany csodavirág oltára, a léleksugárzás oltára. Harmadszor pedig világos, hogy a fejlődő lélekállapotra is szakadatlanul figyelni kell.

Teljes mértékben fennáll annak a lehetősége, hogy szokásos napi foglalatoskodásuk közben – bármilyen munkát végezzenek is – lényük hátterében megtartsák a központi erőt és ennek elvét, s ezt mindenen átragyogtassák, besugározzák a szívükbe, a fejükbe és a lelkükbe.

Akarnak-e az ezen a szolgálaton kifejlesztett irányvonalak segítségével, és Krisztus Egyetemes Szerzetlánca sürgető energiájával a háttérben állhatatosan az Önök elé kitűzött gnosztikus életcélra törekedni, egészen a jó végig?

Ha erre bensőségesen készek, tehát így határoztak saját, belső törvényszékük előtt, akkor elnyerik az áldást is, mely készen áll az életnek eme új értelmezése ellenében. A kapott arany csodavirágot tegyék a gnosztikus rejtélyek ragyogó rózsájává. Legyenek hűek, ahogyan a Halhatatlan Lelkek Szerzete – és soraikban az Ifjú Gnosztikus Szerzet vezetője, Jan van Rijckenborgh úr, aki hozzánk a legközelebb áll – örökké hű marad.

Akinek van füle a hallásra, az ma meghallotta, hogy mi történik hamarosan.

 

 

44. Belső megvilágosodás

 

Beszéd a belső iskola tanulóinak

Napjainkban a tanulóval szemben a megvilágosodás életvitelének követelményét támasztják. Maga a rejtélyiskola mindig is egy megvilágosult éteri test volt a Szent Grál formájában. Külső Iskolánk szerkezete eddig inkább dialektikus jellegű volt. Ez az oka a számos fellendülésnek és megtorpanásnak, melyet a Szellemi Iskola átélt.

A belső iskolában az a lényeg, hogy a gnosztikus asztrális térből áradó világosság és erő a kígyótűzoszlop mágneses rendszerén és az egész idegrendszer központján, a 144 000-es rendszer magján keresztül a Szellemi Iskola minden nézetében érvényre jusson.

A transzfigurista számára a megvilágosodottság állapota csak a halhatatlan lelkek szerzeti terével illetve a lélek feltámadási terével való tudatos kapcsolat segítségével érhető el. A belső iskola arra szolgál, hogy tagjai számára felgyorsítsa, előrelendítse ezt a folyamatot, és ezenkívül elég hatalmat és módot adjon nekik arra, hogy az ellenlábassal szemben állhatatosak maradhassanak. A belső iskolának mint egységnek adatott meg az, hogy a fényérintés állapotát – a fény-kapcsolatot a gnosztikus asztrális térrel – tudatosan létrehozza, mégpedig a szó eredeti értelmében.

Ehhez a kapcsolathoz az első lépésnek a gnosztikus-mágikus élettel, az egyetemes Krisztus-lénnyel, azaz a Szent Szellemmel való mágneses összeköttetésnek kell lennie. Ebben a fényérintésben semmiféle dialektikus folt vagy hiba nem fordulhat elő. Csak ha ez az összeköttetés létrejött, akkor válik ismét lehetségessé a szellemlélek-ember megszületése.

Igen örvendetes, hogy szabad közölnünk: ennek a magasztos felmenetelnek az első jelei már láthatóvá váltak körünkben. Ennek felismerhető jelét volt szabad a tanulók köréből jövő tanúbizonyság formájában megkapnunk. Ebben szeretnénk Önöket is részesíteni:

„A Szent Grál szellemlélek-templomának szívében van az élő víz kútja. Ez az a folyékony kristály, mely a kezdetek isteni fényének összefolyása révén keletkezik. Ez az isteni fény hatalmas szellemtűz formájában zubog bele az igaz lélek-felmenetel vizeibe.

Ez az a forrás, mely az egyetemes Lánc összes tagját mind a mai napig az örök jelenbe állítja. Ez az örök jelen a kezdet igéje, a világosság, mely a sötétségben fénylik.

Ez a világosság rejtélye, amely a szellem hatalmas tüze által nyilvánul meg. Ez a hatalmas ‘legyen’, melyet a szent levegőbe kiáltottak bele. Ez a lélekvíz, amely fölött a szellem lebeg. Ez az igaz emberré válás szent földje.

Így kezdte el diadalmenetét az elevenen rezgő Grál-fény a Szellemi Iskola élő testének mágneses terében. Ez az a jel, amely a feltámadás napjának hajnalpírjában megjelenik.

Ez a központi csoport, mely mától kezdve végezni kezdi a szent munkát, a gnosztikus mágiát. Ez a központi csoport, mely az élő testet a Szent Grál szellemlélek-templomának szívében megalapozza.

Ez a Szent Grálban való feltámadás reggele. Ez a Szent Háromság első templomába való belépés, amely templom a tűzéter temploma. Ez a kvintesszencia – az ötödik alapelem – temploma. Ez a halhatatlan lelkek életterületének a bejárata.

A mágneses test szántóföldjébe vetett élő mag valóban bebizonyítja újból elnyert lélekszületését. Mert a megfordulás folyamatának hermetikus alkalmazása révén bizonyára a második és a harmadik templom bejáratát is keresni fogják, és meg is találják. És az ösvényen lévő tanuló kérdésére: ‘Atyám, minden teremtmény megmentetik-e?’ bizton az lesz a válasz: ‘Igen, mind!’ Ez a válasz trombitaszóként harsan fel a feltámadás reggelén, és arra szólít fel minket, hogy lássunk neki az isteni munkának.”

E tanúbizonyság által még jobban tudjuk, hogy a tüzes kereszten függünk, amit nap mint nap újból fel kell elevenítenünk, mert ezzel a felelevenítéssel erősítjük a megtapasztalását.

Ehhez mindenekelőtt pozitív életvitel kell, amelyet a kapu igazi őreként az emberiség szolgálatában végzett, hittel és bizalommal teli munka jellemez. Ha végigjárjuk via dolo­ro­sánkat, a rózsa és a kereszt útját, akkor végül eljön a feltámadás reggele.

Erre a keresztről való levételnek kell következnie. A tűztest – a szellemlélek-test – kiszabadítja magát, noha még egészen különös módon kapcsolatban van a megtisztult személyiség-emberrel. Mi pedig ezt a keresztlevételt, ezt a beavatást csodás érzésnek tapasztaljuk, mert ekkor az örökkévalóság teljesen egyértelműen össze van kötve az idővel.

Adassék meg Önöknek, hogy tisztán az egyetlen célra irányulva, tökéletes egységben, szabadságban és Isten szeretet-erejében a tűz-testüket, lélektestüket egykor majd maradandóan eltöltsék a Szent Szellem magasztos rezgései! Isten legyen Önökkel és áldja meg Önöket.

 

 

45. Egység – felelősségtudat – irányulás

 

Beszéd az Arany Fej közössége előtt

A Szellemi Iskola mágneses sugárterén belül létezik egy belső és egy külső Iskola. A külső Iskola első nézetéhez tartozik az Ifjúsági Mű, az előkészítő tanulóság és a próbatanulóság. A külső Iskola második nézete a valló tanulóság.

A belső Iskolában ott van a Magasabb Tudat Iskolája, ez a harmadik nézet, valamint az Eklézsia-munka, a negyedik nézet. A negyedik nézetből fejlődik ki a Grál-közösség. A Grál-közösség fejlődési folyamata vezeti be a jelöltet a hétszeres Szellemi Iskola ötödik nézetének első belső fokába, az Arany Fej közösségébe. Ezután következik a Szellemi Iskola hatodik és hetedik nézete.

Ha azt akarjuk, hogy Szellemi Iskolánknak ez a hierarchikus felépítése sikerüljön, akkor Önöknek mint szolgálóknak teljes megértéssel együtt kell működniük ezen, felelősségük mélyen átérzett tudatában. A Krisztus-hierar­chia emelkedő rendfokozataiban a transzfiguráció egész folyamata benne van mindazok számára, akik a lélekmegszabadító ösvényt be akarják járni. Rózsakereszt Krisztián például olyan lénynek bizonyult, aki a szellemlélek teljesen felébredt erejével az anyag-, a lélek- és a szellemélet minden próbáját kiállta, ahogyan igen szerényen tanúskodott is erről.

Ebben az összefüggésben bizonyára világos, hogy az érettség fokát a szellemlélek sugárhatása határozza meg. Persze, ha minden jól megy, akkor valamennyi igazi rózsakeresztes – bármely élethelyzetben legyen is – érzi és tudja, hogy munkára hívják fel. A mágneses élő test tisztaságát, az ennek alapján beáramló szellemsugárzásokat és Krisztus Egyetemes Szerzetláncának áldásait csak úgy lehet elnyerni, ha mind a Szellemi Vezetőség, mind pedig az Arany Fej közössége teljes egyetértésben isteni rendeltetéséhez és Isten tervéhez igazodik. Hogy ennek meg tudnak-e felelni, az Önökön múlik.

Szellemi Iskolánk és vele együtt valamint rajta keresztül minden munkatársa szüntelenül feszültségeknek és megpróbáltatásoknak van kitéve. Ez logikus, mert mindenkit újra meg újra személy szerint próbára tesznek. Az Önökre kiszabott életfeladat fényében nézve, és a Szellemi Iskola keretén belül jönnek Önökre ezek a dolgok, hogy a Gnózis iránt tanúsított hűségüket tettekkel bizonyítsák. Mindegyikőjüktől elvárják, hogy a Szellemi Iskolának egy rendkívül fontos pillanatában ne találják Önöket is alva, mint a tanítványokat Gecsemáné kertjében. Emiatt néhány sürgős követelménnyel is határozottan és közvetlenül újra meg újra elő kell hozakodnunk.

Az Arany Fej közösségeként például mélységesen meg kell érteniük egységüket, és ebből kell élniük. Ennek az egységnek minden mást alá kell rendelniük. Igazi testvérekként kell viselkedniük, ennek minden beható velejárójával.

A teljes egység és a magasztos, tiszta és igazi barátság mértékei szerint az ötödik nézet szentélyében Önöket szak­ra­mentális úton összekötötték a halhatatlan lelkek testvéri térségével. E kapocs révén egyidejűleg Krisztus szenvedésében is részesülnek, mert így önkéntes kapcsolatban maradnak az emberiséggel, a hit és annak megtartása végett.

Ezért azzal bízzák meg Önöket, hogy egységükhöz mindenen keresztül hűek maradjanak. Ez a keresztútjuk. Ez kálváriájuk hegye, ahol testileg teljesen elpusztulnak, ami miatt életük összeszövődik a Krisztus szenvedésével. Csakis ezzel az áldozattal könnyítenek Krisztus áldozatán, segítenek a Krisztusnak, segítenek a Krisztus-hierarchiának, és így járulnak hozzá a szellemlélek-megvilágosodáshoz önmaguk és embertársaik számára is.

Az Arany Fej közösségének tagságában van első, második és harmadik belső fok. Az utóbbinak van még négy alosztálya vagy fokozata. Összességében tehát hét szakasz, a fejlődés hét foka vezet a feltámadás teréhez.

És elsősorban azt kell látniuk, hogy mindenért felelősek, ami a Szellemi Iskolában történik. Egy esetleges beavatkozásuk a Szellemi Iskolában fellépő valamely eset kapcsán nem ütközik abba az elvbe, hogy nem szólunk bele a másik megbízatásába, munkájába, vagy mások magánéletébe.

Amihez igenis köze van, az az, hogy mindenekelőtt Önök maguk ügyeljenek arra, hogy mind a Szellemi Iskola szolgájaként, mind a magánéletükben a szó szoros értelmében a szellemi rend törvényéhez igazodjanak.

Ha a Gnózisnak egy szolgája valóban Krisztus követője, és arra törekszik, hogy a szellemi rend törvénye szerint éljen, és ezt juttassa kifejezésre, akkor minden élethelyzetben eleven példakép mások számára. Akkor az ilyen szolgálóból, bármit is tesz vagy mond, a tiszta szellemiség árad.

A szellemi rend törvényének csak úgy lehet eleget tenni, ha az ember teljes hitével ennek a törvénynek a keretében, valamint teljesen az endúra fejlődésfolyamatában áll. A Szellemi Iskola mágneses terével csak úgy lehet harmonikus kölcsönhatásban állni, ha megvan az egység, a felelősségtudat és a tisztán a megszabadító célra való irányulás hármas egysége. Csakis e háromszoros törvény betöltése biztosítja a Szellemi Iskola hétszeres, gnosztikus-bölcseleti, szervezeti és anyagi megnyilvánulásának a sikerességét. Eközben a szellemrend törvénye alkalmazkodik, hogy a gnosztikus rejtélyekre vagy a magasabb belső fokozatokra oktatott jelöltet megóvja az esetleges károktól, ha például életvitele miatt az illető az életét nem egyezteti össze a tannal.

Önöket egyre sürgetőbben és egyre nagyobb erővel hívják fel új alkotásra, az új lény tudatos megjelentetésére, mégpedig gnosztikus-mágikus átélésben folytatott tudatos lélek-életvitel által. Ez a szív új működésével kezdődik az anyagtestben, és a régi asztrális élet utolsó lángjának az eloltásával végződik az asztráltestben. Emiatt minden tanulónak, különösen pedig Isten szolgájának meg kell szabadítania saját asztráltestét a haláltermészet asztrális életterületétől.

Az eltűnt Isten-bölcsesség az emberi önvaló legmélyén szunnyad. A mikrokozmikus Isten-titok hét ajtaja mögött van elzárva. Majd csak ha Isten bölcsessége újból felszabadult, akkor tárul fel a legszentebb, s akkor léphet be az időközben ebben a természetben idegenné vált ember a célhoz érés templomába.

Tudatában kell lenniük, hogy közösségként Szellemi Iskolánk gyújtópontját képezik. Így önmagukat is, és a közösséget is tükörnek láthatják. Ez a tükör megmutatja abban a pillanatban, amikor belenéznek, hogy milyenek. Az Arany Fej közösségének tükre megmutatja Önnek a közösség állapotát és helyzetét, de az Ön egyéni állapotát is.

Amilyen az Arany Fej közössége, olyan a Szellemi Iskola. Az Arany Fej közössége ugyanis az anyagban ötszörösen megnyilvánult Szellemi Iskola eredménye. Amik Önök, az ötödik munkaterület közösségeként, az a Szellemi Iskola letagadhatatlan, nyitott könyve. Az Arany Fej közössége így megmutatja az egész Iskola minőségét és létállapotát. Emiatt az Arany Fej közössége viseli mindannyiónk minőségének az igáját pozitív és negatív értelemben is.

Az biztos, hogy a világosságra vágyó ember megváltását kizárólag az eredeti Isten-rend illetve a mindenkire kitöltött Szent Szellem alkotó egybefoglalásával lehet kivitelezni. Csak ekkor tudja az ember a mindenhol jelenlévő szellemi fényt tökéletesen visszatükrözni. Aki igazán a Krisztus sugárerejében él, az az Isten-rend alkotó anyaga segítségével visszanyeri egykori isteni dicsőségét, azaz tökéletes lesz egy új, hétszeres testiségben. Aki ezt a Gnózis-igét meg tudja érteni, az értse meg!

Ha azonban ez még nem lehetséges, akkor a szolgáló aligha képes elég szigorúan tartani magát a szellemi rend törvényének cikkelyeihez. Aki ehhez igazodik, legyen az a Szellemi Iskola tanulója vagy szolgálója, abban a szellemi törvény nem okozhat kárt. Ellenkezőleg, ez biztosítja a magasabb lélekélet teljes körű megmaradását, és ugyanakkor a felmenetelt is a magasabb, tiszta élettérbe.

A Szellemi Iskola célja kizárólag az, hogy tanulóit felkészítse a Szent Szellemből és a Szent Szellem által felszabaduló elektromos tűzéterbe, az ötödik éterbe való szellemlélek-felmenetelre. Ez az éter azért szabadul fel, hogy a felébredt szellemlélek ebben lélegezhessen, élhessen és dolgozhasson. Ehhez elengedhetetlen, hogy a külső ember teljesen belső emberré változzon át. És minthogy ez csakis az elektromos tűzéter által mehet végbe, komolyan vigyázzanak rá, hogy meg ne égessék magukat.

Ha Krisztust valóban követni akarják a keresztútján, és fel akarják vétetni magukat a fénylelkek szent rendjébe, akkor a megszabadító célra néző irányulásuknak határozottnak kell lennie.

 

 

46. Az asszony rendeltetése

 

Azokat a meglévő ötleteket, dolgokat és fogalmakat, amelyekhez a földi életben oly nagyon hozzászoktak, a Szellemi Iskola rendszeresen kiveszi a kezükből. Emiatt gyakran elhangzik a sóhaj: „alig hogy magamévá teszek egy elképzelést, vagy tisztába jövök bizonyos fogalmakkal, máris felmerül egy másik elképzelés vagy új ismeret, mely az előzőt túlszárnyalja”.

Természetesen nem kellemes éppen akkor felriadni, amikor biztonságban véltük magunkat, amikor már azt hittük, hogy megérkeztünk. Tudjuk, hogy ez Önök közül sokakat megdöbbent. Ám meg kell érteniük: a Szellemi Iskolának semmi más nem áll szándékában, mint hogy a szívüket megnyissa egy egészen új asztrális sugárerő számára. Ugyanis bepillantást kell nyerniük egy új dimenzióba, ahol teljesen új lélekélet van.

Jelenlegi életükben vannak olyan nézetek, amelyeket alapvetőknek tartanak, mintha azoknak oszlopain nyugodna a világmindenség. Ám hamarosan kiderül, hogy ezekről is le kell mondaniuk, vagy meg kell változtatniuk őket.

Az emberiség nagy része például meg van győződve róla, hogy az asszony dicsősége, fel­adata és rendeltetése csaknem kizárólagosan az anyaság szerepében merül ki, ahogyan azt ez a földi természet ismeri.

Ezt az anyaságot sok költő megénekelte, számos gondolkodó tudatában foglalt el szilárd helyet, és az egyházi intézmények is dicsőítik. Állam és egyház mindent megtesz a természetes anyaság biztosítása érdekében.

A romantika korszakában is felmagasztalták az anyaságot, valójában az egész romantika e körül forgott. A boldog és a boldogtalan anyaság számos nézetét tárgyalták és ábrázolták.

Fiatal asszonyok öntudatlanul is vágynak az anyaságra. Férfiaknál az apaság vágya talán kevésbé szembetűnő, de éppúgy létezik. Ezért a családalapítás kívánsága sokaknál áll előtérben.

A zsidóknál például a gyermektelen házaspárról azt tartották, hogy átok sújtotta. Sőt, a gyermektelenség válóok volt. És gyermektelensége miatt mennyi asszony vetemedett mindenféle szélsőségekre, pusztán csak azért, hogy szeretetvágyát valahogyan kifejezésre juttassa!

Ezenkívül vannak házaspárok, akik teljesen a saját gyermekeikre irányulnak. Ez teljesen logikus, hiszen a saját testről és vérről van szó, és ez jut szóhoz. A természet szerinti családalapításból kiindulva a gyermekeik nevelését és a kultúra zsinórmértékeit tartják szem előtt, az uralkodó divat ösztönei szerint: „Mi legyen a fiam, a lányom?” Mindegy, hogy jó vagy sem, erkölcsös vagy sem, csak „kulturáltnak” nevezhető legyen.

Persze tisztában kell lenniük azzal, hogy az emberiség fenntartása természeti törvény. Ebben a törvényességben az anyaság és apaság öröm és kötelesség. Ezenkívül egy család igen magas szellemiséget is képviselhet. Isten határtalan kegyelméből a Világosság Szerzete a természetes házasságban valóban eljön az emberhez. És két ember szeretetsugárzásában a gyermek megszenteltetik.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája ismételten bebizonyítja, milyen erősen meg van győződve annak a szükségességéről, hogy belátható időn belül egy új nemzedéknek át kell vennie az idősebbek feladatát. Ezenkívül Iskolánkban a házasságot szentségnek látjuk, és ismerjük a keresztelő szentségét is.

Ennek ellenére, ha új lélekemberekké akarnak válni, ezeket a dolgokat alaposan át kell gondolniuk. Ugyanis nem érezték-e magukat még soha sem valami más anyaságra vagy más apaságra ösztönözve?

Az anyaság ebben a természetben annak a következménye, hogy az ember bűnbe esett, a szükségrendnek ebbe az állapotába jutott. Ha valóban rá akarnak térni a transz­fi­gu­rá­ció ösvényére, akkor ez a probléma elkerülhetetlenül előtérbe kerül. A földi mértékek szerint megszabadult ember léleklényében ugyanis egy új anyaság keletkezik. És egy hiteles szellemi iskola minden női tanulójának erre az új, mennyei anyaságra kell törekednie.

Természetesen tudni kell, hogy ez a mennyei anyaság mit jelent. Csak ha az ember ezt belülről érti, akkor lehet eszerint élni is minden erőltetettség nélkül.

Első asszonynak a Biblia Évát nevezi meg. Ő számunkra az eredeti lélekember női megnyilvánulásának a prototípusa.

Ki ez az Éva? A név azt jelenti: „Az élő lelkek anyja”. Ő az emberi élethullám hordozója a Mindenség megnyilvánulásában. Ahogyan Ádámot kabalisztikusan a kilences szám, az emberiség száma jelöli, úgy Évát a hetes, a Szent Szellem száma jelképezi.

Ha ezekben a bibliai szóképekben elmélyülnek, akkor az ismeretek világa nyílik meg Önök előtt. Felismerik a lélekember két megnyilvánulását, hímnemű és nőnemű nézetét a mikrokozmoszban.

Ha az Ádám szóképet hatni hagyják magukra, akkor meglátják, hogy isteni bölcsesség, isteni terv rejlik benne, melyet a helyes kulcs segítségével tökélyre kell vinni. Ezt a tökéletességet csak úgy lehet elérni, ha megvan

először is a valódi intelligencia,

másodszor a szent tűz, mely Isten ötletét a nagy életterületen lángra lobbantja.

Ez a férfi a maga mennyei létében, mint mennyei megnyilvánulás.

Mindazonáltal ez a mennyei Ádám nem képes teljesen megnyilvánulni, ha a nőnemű pólus, Éva, az élő lelkek anyja nincs jelen.

Ahol tehát megvan a szabadság és az óriási lendület, ott a lényt a mindenségi megnyilvánulás követelményei szerint kell formába önteni. Ez egy megjelentetés, mindent szeretve a mindenség szeretetében. A lendítő erőnek, a főpapnak, az akaratnak pedig engedelmesen Isten nagy tervéhez kell igazodnia. És a kulcsot, amellyel az eredeti Ádám rendelkezik, csak a kimondhatatlan mindenség-szeretet keretében lehet alkalmazni.

Ahol aztán élethullámunk két sugara, a hímnemű és a nőnemű pólus Isten mindenségi megnyilvánulásában egybekel, hogy a legtisztább intelligencia szent tüzét meggyújtsa és kisugározza, ott üli meg Éva a nagy anyaságának ünnepét. Szeretetáldozatával megvédi a szent tüzet minden támadástól és csapástól. Így lesz Éva a szent tűz papnője.

Ez a lélekember női nézetének a munkája a mennyek birodalmában. Így viszi, viseli a világot, a világrendet, a világ folyását.

A lélekember hímnemű nézete az engedelmes, akinek tudomására jutott az istenterv, aki ismeri Isten tervét. Tudja, hogy lendülete, felsőbb akarata az a fő kulcs, amellyel a mindenség kimondhatatlan szeretetét fel lehet tárni, s így az megnyilvánulhat.

Ezen a világon sok asszony érzi a világanyaságot, ám az isteni tervbe való betekintés hiányában érzületeiknek a mai napig is az emberbarátság terén adnak kifejezést, ami miatt jó szándékú törekvésük újra és újra holtpontra jut.

Mi tehát annak a nőnek a fontos hivatása, aki a megszabadító ösvényen akar járni? Hivatása és rendeltetése a mennyei lélek tudatos megszabadítása az egyetemes szeretettörvény alapzatain.

A papnők nélkül a felmenetel folyamatában nem lehet szó megszabadult lelkek aratásáról.

Ismeretesnek vesszük, hogy az esszénusok, manicheusok, katárok és siddhák jelentős sikere női vezetőiknek köszönhető. Bensőséges hálával fejezzük ki hódolatunkat az évszázadok szent asszonyainak.

Most pedig azt kérjük bensőségesen, hogy a jelenkor gnosztikus munkaterületén a szent tűz romolhatatlan temploma emeltessék, hálából azoknak az asszonyoknak, akik felismerték szent hivatásukat, magukévá tették a világanyaságot, és ezzel utat nyitottak az örök megszabadulásnak.

Ha tehát a férfiben munkál az egyetemes értelemben vett megnyilvánulási törekvés, akkor ezt kizárólag a nő mindenség-szeretetében lehet véghez vinni.

Tapasztalják meg előbb-utóbb valamennyien

ennek az isteni feladatnak az ihletét.

További életútjukon legyen Önökkel

a Gnózis mindenkor.

Ámen.