A világosság hármas szövetsége-egyben

Catharose de Petri

A világosság hármas szövetsége

 

 

Előszó:  1930. DECEMBER 24. – 1980. DECEMBER 24.

 

Ezzel a rendkívüli, Catharose de Petri asszony hét beszédét tartalmazó kiadvánnyal szeretnénk megemlékezni az ifjú Gnosztikus Szerzet Nagymesternőjének ötven éves szakadatlan munkásságáról az Arany Rózsakereszt szolgálatában.

Mélységes elismerésünket és hálánkat kívánjuk kifejezni azért az áldásban gazdag munkáért, melyet a Szellemi Iskoláért és tanulóiért fejtett ki. Ez a munka időközben már az egész világra kisugárzik.

Catharose de Petri asszony szent megbízatását 1930. december 24én kapta az Arany Rózsakereszt Szerzetétől. Ezen ötven év munka folyamán a magot elvetették mindazoknak a szívébe, akik az Arany Rózsakereszt, az egyetemes kereszténység útját keresték, és vágytak ezen az úton járni.

A Jan van Rijckenborgh úrral végzett közös munka a katárok szellemi kincsének átnyújtásához vezethetett, amelyről az első három beszédben szólnak.

Az azt következő négy beszéd a tanulót a megszabadító ösvény elé állítja, az önátadás elé, amelyet egyszer minden embernek meg kell valósítania.

Catharose de Petri asszony ötven éves munkájának az legyen az eredménye, hogy sokan járják be az utat egészen a dicsőséges végig!

 

Lectorium Rosicrucianum

 

 

I.

 

Nagy örömmel tanúskodhatunk, hogy újra felvehettük a századok „arany életfonalát”, amely szorosan összekötött minket a gnosztikus múlttal! A gnosztikus múltat, mint az emberiséget szolgáló jelenlegi küldetésünk kötelező tényezőjét, van Rijckenborgh úr és jómagam már ifjú korunkban láttuk a tudatunk előtt világítani.

Gadal úr több alkalommal is mondta nekünk, hogy tökéletesen kiismerjük magunkat a sabarthezi terület földalatti járataiban. Valóban így volt, ezért kijelentését egy határozott igennel tudtuk megerősíteni. Már zsenge ifjúkorunkban nagyon tudatosan időztünk a karmikus emlékekkel teli étertestünkkel ezekben a sabarthezi barlangokban, hegyekben és völgyekben, a legmagasságosabbat Őriző közelében. Erejét a személyiségtudat alig helyezte a fizikai test szolgálatába, ezért akkoriban, félreismerve, álmodozóknak neveztek minket. Elhivatottságunk azonban már nagyon fiatalon szembesített minket életfeladatunkkal, melyet az emberiség szolgálatában, az aktuális jelenben végre kell hajtani. Számunkra ez nagyon is tudatos volt! E feladat tudatában, mellyel már 1930-ban megbízott a Rózsakereszt Szerzete, és a feladat iránt érzett teljes felelősséggel, a semmiből kiindulva építettük fel az Arany Rózsakereszt hétszeres Szellemi Iskoláját, majd vezettük a mai állapotáig.

Amilyen mértékben kiterjedt a munkaterület, és azáltal a Szellemi Iskola mágneses sugártere, egyre jobban vágyakoztunk arra, hogy találjunk egy szintén az anyagban élő embert, mint összekötő kapcsot. Van Rijckenborgh úrral sokat beszéltünk erről és tudtuk, hogy ki kell várnunk a megfelelő lélektani pillanatot. Mindkettőnknek hiányzott ugyanis valaki a közvetlen közelünkből, aki hasonló beállítottsággal, az Egyetemes Szerzetlánc munkájára irányuló tudattal rendelkezik. Mégis tudtuk, hogy ez az ember jelen van az anyagban, és hogy ő is, mint mi, fizikai testben és erős vágyakozással tekint „a hegyek felé, ahonnan a segítségnek jönnie kell”. Egy gnózistudatú ember, aki ugyanúgy rá van hangolva a vibráló, mindent átfogó isteni lélekéletre, amely fényt, szeretetet és életet ajándékoz mindazoknak, akik megszabadulásra vágynak e természet fájdalmától és halálától. Hiányzott a közvetlen kapcsolat egy baráttal, aki ugyanakkor idősebb testvérünk is, és ezért gazdagabb élettapasztalata alapján beszélhetne nekünk az ősrégi, jelenvaló és eljövendő Gnózis dolgairól, amely lénye mélyén mindig ugyanaz.

Kívántunk megtalálni egy ilyen, lelkileg érett embert, akiben és akiből személytelen szeretet árad a világra és az emberiségre. Reméltük, hogy egyszer találkozunk ezzel a hatalmas szellemű és lelkű emberrel, akinek felismerései és lelki tapasztalati tudása segíthetné az Ifjú Gnosztikus Szerzet munkáját.

Életünk útján aztán találkoztunk vele, a délfranciaországi Sabarthez vidékéről származó A. Gadal úr személyében. A múlthoz, az egyetemes forráshoz, az Egyetemes Szerzetlánc utolsó láncszeméhez fűződő arany fonál vezetett minket huszonegy évvel ezelőtt egymáshoz. Életútjainkat ez a múltat, jelent és jövőt összekötő arany fonál hozta össze és vezette az Egyetemes Szerzetlánc ősi gyújtópontjaihoz. Ez a találkozás az Ifjú Gnosztikus Szerzetet összekapcsolta – a régi pátriárka, Gadal úr közvetítésével – az egyetemes lánccal, nevezetesen az előttünk járó középkori szerzettel. A két életáramlatnak egyazon rezgése volt, amely lehetővé tette, hogy az új bárka ugyanabban a ritmusban folytassa az útját, és megújult erővel kövesse a szellemlélek tér felé vezető irányt. Ennek messze ható következményei a későbbiekben jelentkeztek.

Kétségtelenül sokan emlékeznek Önök közül 1957. május 5-re, amikor reggel 10 órakor lelepleztük az emlékművet – a kocka két oldalára helyezett két lappal –, testvérünk A. Gadal úr, nagymesterünk van Rijckenborgh úr, és a Szellemi Iskola munkatársai és tanulói jelenlétében. Ezen az 1957. május 5-én egyértelműen megmutatkozott: a nagyok terve volt, hogy itt, az előző szerzetek elmúlhatatlan emlékei közepette egy látható jelet állítsunk fel, a régi nagy szentélyek szívében és centrumában.

Akkoriban, ezen az 1957. május 5én nemcsak az „első követ” tettük le, hanem felállítottunk egy mély értelmű és nagy belső értékű, egyszerű emlékművet.

Az Ussatles-Bains-i épületek eladásával kapcsolatban az emlékművet rövid idővel később áthelyeztük a Szellemi Iskola tulajdonában lévő, közvetlenül mellette fekvő területre. Ezen okból aztán 1969. június 1-én eljött a tanulók öt különböző munkaterületről – Franciaországból, Németországból, Svájcból, Brazíliából és Hollandiából – érkező kis csoportja, hogy az emlékművet újra felszenteljék rendeltetésének, és két további emléktáblát helyezzenek el a kocka még szabad két oldalán. A táblák francia nyelvű felirata megegyezik a már meglévő két emléktábla szövegével.

Az Ariége völgyében lévő emlékmű mélységes jelentősége és értéke ezáltal jelentősen növekedett. Mindazok, akik e derűs völgy szívében álló emlékműre tekintenek, az igazság tanúságtételével szembesülnek. Ez a tanúságtétel a látható bizonyítéka annak, hogy nemcsak a múltban létezett egy ősi Gnosztikus Szerzet, hanem a jelenben is fennáll egy ifjú, elevenen élő és tevékeny Gnosztikus Szerzet. Az emlékmű kifejezi, hogy a Világosság Hármas Szövetsége: a Grál, Katárok és a Rózsakereszt, nem tartalom nélküli megjelölés, hanem a múlhatatlan igazság bizonyítéka. A Világosság Hármas Szövetsége mindig létezett, az első kezdettől fogva a jelen pillanatig, és létezni fog a távoli jövőig, valójában mindörökre.

Van Rijckenborgh úr annak idején megkérte az UssatlesBainsbe utazó testvéreket, hogy készítsenek elő mindent egy szerény emlékmű építéséhez, amely teljesen kifejezi a mindannyiunknak ismeretes jelképet: a kört, a négyzetet és a háromszöget. Kör alakú területre gondoltunk, amire egy kocka kerül, és ennek tetejét egy meteoritkő koronázza. Előtte megkértük munkatársainkat, hogy mutassák be tervünket Gadal úrnak. Ő először nyugodtan átgondolta a tervet, és ennek következményeként szinte csoda keletkezett. Gadal úr elhívatottnak érezte magát a felajánlásra, hogy a kocka tetejére jelképes koronaként felkerüljön a „Betlehem” barlang oltárköve. Mint tudják, az előző testvériség vezetője ezen oltárkő mögött végezte szent szolgálatait. Minden perfekt, minden tökéletes megőrizte a betlehemi szentély ünnepségeinek legszentebb emlékeit. Ezt a jelképet, ezt az eredeti jelképet kaptuk meg tehát az Ifjú Gnosztikus Szerzet számára Gadal úr kezeiből, az ussati barlangok őrzőjétől. Az Ifjú Gnosztikus Szerzet ezzel az Ariége völgybéli emlékművel bizonyítja, hogy a mai időkben valóságosan az „építkezés négyzetén” akar állni. Mi tanulók ezért hozunk meg minden áldozatot. Az előttünk haladók egyetemes lánca ehhez éppoly valóságosan áldását ajándékozza. Ezen az alapon állítottuk fel újonnan 1957. május 5-én az emlékművel együtt, az ősi „betlehemi szentélyt”. Az elmúlt és a mostani kor így folyt össze abszolút létté.

A kocka szívében, az emlékmű üregében, az okiratok mellett együtt található múlt és jelen, mint egység, és ugyanakkor egyetemesség:

1. egy ólomdarab Montségur épületének tetejéből;
2. egy kő a „Betlehem” barlangjánál állt épület leégett tetejéből;
3. egy másik kő a „Betlehemnél” leégett tetőről;
4. egy agyagcserép a templomok műhelyéből;
5. egy meteorit, melyet a nagy templom udvarában találtak;
6. és 7. két úgynevezett lapis ex coelis, vagyis két nagyon különös természetű, égi származású kő.

Az egyszerű égi származású kő egy átlagos szidérikus kő vagy meteorit. A lapis ex coelis azonban egy ofitikus kő, tehát erők kikristályosodása. Ezzel 1957. május 5-én a Gnózis legendás kincsét az Ifjú Gnosztikus Szerzet rendelkezésére bocsátották. A múltnak e jelképeit Gadal úr személyesen helyezte el a kocka üregébe. Mit értsünk a katárok kincse alatt? Kétféleképpen beszélhetünk róla, anyagi és nem anyagi értelemben. Így álltunk a feladat elé 1969. június 1-én, vasárnap reggel, amiért UssatlesBainsbe mentünk, és felálltunk az emlékmű körül a beavatási központban, a délfranciaországi Pireneusokban. Először is felerősítettük a két emléktáblát a kocka még szabad oldalaira, miközben kimondtuk:

„Jézus Krisztus Egyetemes Szerzetlánca nevében, az előttünk levő Katárok, és a szent Grál Szerzetének nevében, J. van Rijckenborgh, az Ifjú Gnosztikus Szerzet nagymestere nevében, és a Világosság Hármas Szövetsége: Grál, Katárok és Rózsakereszt összekötő erejében, hogy reményünk teljesül, elsősorban az itt összegyűlt testvérekben, másodsorban mindazokban, akikben a romolhatatlan rózsa felébredt, harmadsorban mindazokban, akik méltók arra, hogy a katárok ősi kincsét megkapják, mert bizonyították, hogy érettek rá, és bensőjükben éppúgy érzik a feladatot, hogy a múlhatatlan értékű kincset nagy áldásként maguk körül szétárasszák.”

E szertartás befejeztével eljött a pillanat, hogy a teljes emlékművet a jelenben újra megerősítsük, és ezért megismételtük az emlékezetes 1957. május 5-i vasárnapon elhangzott szavakat. Újból felolvastuk a Teremtés könyvének 31. részét, a 43-tól az 55. versszakig:

„Lábán pedig felelte Jákobnak: A leányaim és unokáim, a nyájaim, és minden, amit látsz mind az enyém. Mit tehetek a lányaimért és unokáimért? Jer tehát, kössünk szövetséget, hogy az legyen bizonyságul közöttem és közötted. Erre Jákob fogott egy követ, felállította emlékoszlopul, és mondta bátyainak: Hozzatok köveket! Miután elhozták a köveket, emelvényt készítettek belőlük és azon étkeztek. Lábán elnevezte a művet kaldeus névvel: a tanú kő jelének. És Jákob egy héber nevet mondott, ami azt jelenti: a bizonyság kő jele – mindegyik a saját nyelve szerint! És Lábán mondta: Ez a kőrakás legyen ma bizonyság közöttem és közötted. Ezért ezt a helyet Galaadnak nevezték, ami azt jelenti: a bizonyság kő jele. És hozzátette: Az Úr lásson bennünket és ítéljen, ha eltávolodtunk egymástól. És mondta még Jákobnak: E kőrakás és az oszlop, a melyet raktam közötted és közöttem, ez lesz a tanúnk.

Ez a kőrakás és ez az oszlop tanúskodjon, hogy ne haladjunk el mellette, ha gonosz szándékkal mennénk egymáshoz. Ekkor Jákob áldozatot tett ott a hegyen, és étkezni hívta rokonait. Ott étkeztek és megháltak a hegyen. Másnap, korán reggel, Lábán megcsókolta fiait és leányait és megáldotta őket, azután visszatért a lakhelyére.”

A jelenlévők néhány pillanatnyi derűs csend és belső szemlélődés után megállapíthatták, hogy a Gnózis legendás kincsét megújították az Ifjú Gnosztikus Szerzetben, amely Jézus Krisztus Egyetemes Szerzetláncának legifjabb láncszeme! Most pedig az a helyzet, hogy mi kötelesek vagyunk ezt alkalmazni. Ugyanis a betlehemi fény eloldozta a hegyeket az alapjaiktól. A nagy lélekbirodalom áldása, vagyis az egyetemes Hétszellem jelenlegi sugárzása a miénk és az emberiségé, mostantól fogva mindörökké, bukásra vagy feltámadásra. Vezessen ez mindannyiunk feltámadásához!

 

 

II.

 

Az évszázadok folyamán sok legenda született a katárok kincséről. A katárok üldözői számtalanszor nyomoztak e kincs után.

Gadal úr, egy 1956-os hollandiai tartózkodása során mesélte el szellemi látomását, amelyet UssatlesBains katedrálisbarlangjában élt át. Ebben a katárok vezetőjét látta néhány testvérrel együtt, amint titokban Montségur falai mentén leereszkedtek, hogy a kincset biztonságos rejtekhelyre menekítsék. Ariége felé mentek, a híres „katárok útján”. A kincs sokak szerint az Ariége völgyének valamelyik barlangjában található. Számos dalban is ez a feltételezés él. A nyomozást folytatták ugyan, azonban mindez a mai napig eredménytelen maradt.

Ahogyan az előző fejezetben megállapítottuk, a katárok kincsét kétféleképpen kell látnunk: anyagi és anyagtalan értelemben. Természetesen nem állítjuk, hogy mindent tudunk ezekről a dolgokról, ennek ellenére mégis szeretnénk megismertetni Önökkel, először is a katárok anyagtalan kincsét. Ezután már könnyen kikövetkeztethetjük, miben állhat az anyagi kincs, még akkor is, ha sohasem láttuk. Végül meghatározhatjuk, miként kell nekünk, az Ifjú Gnosztikus Szerzet tanulóinak viszonyulnunk ehhez az ismerethez, és ennek mi a következménye reánk nézve. Biztosan állíthatjuk, hogy a katárok anyagtalan kincse megegyezik azzal, melyet minden gnosztikus szerzet birtokol. Ez mérhetetlen gazdagságot jelent mindazok számára, akik részesei az egyetemes szellemtérnek. E kincs nem misztikus példabeszéd, hanem élő valóság!

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában már számtalanszor elmagyarázták, hogy aki a gnosztikus beavatási utat akarja járni, annak először a szívét kell megnyitnia a Gnózis fényereje számára. Azután vállára kell vennie a belső keresztet – ami a Rózsakereszt – és a szívszentélyből a főszentélybe, más szóval Betlehemből a Golgotára kell vinnie. Minden tanulónak vállalkoznia kell erre a keresztútra, ha el akarja nyerni az isteni fénykincset. Ilyen az a kincs, amit nem lehet agyagedényekbe rejteni.

Ez a keresztút az ego elhalását okozza, tehát fájdalmat is, mert a természet erőhulláma és a Gnózis nem ebből a természetből való erőhulláma találkozik az életrendszerünkben. Ekkor már nem elég csak hinni a Gnózisban és a halhatatlan Szerzetben. El kell fogadni a folyamatot: Isten szelleme által lángra lobbanván, aláhanyatlani Jézusban, hogy ezen az alapon újjá lehessen születni a Szent Szellem által. Csakis így lehet elnyerni az isteni fénykincset!

Ennek eléréséhez mérhetetlen szeretet szükséges! Gadal úr írta nekünk 1956. október 13-i levelében:

„Montségur, a gnosztikus papság hatalmas máglyája”; Montréal de Sos – Wolfram von Eschenbach és Wagner Grál vára, ahol a Grál testvérei beavatásukat kapták – őrzi kriptájában a szent misztérium rajzát. Az Ariége és a Sos völgyeiben, az ussati szent hegy hatalmas belső tereiben éltek a számunkra oly kedves gnosztikus testvériségek: a Rózsakeresztesek, a Katárok és a Templomosok. Mennyi boldogságban volt részük e nagyszerű közösségeknek! Emiatt a délfranciaországi Occitánia teljesen természetes módon a szeretet honává vált.

Isten szeretet! – ez volt egyik legkedvesebb mondásuk. És ez a szeretetbirodalom az egyetemes testvériséghez vezetett! „Mélységes békét testvérek, Isten szeretet, Betlehem szép vigaszai” – hangzott állandó áldásként ajkaikról.

A szeretet birodalmában természetesen nem volt ellenségeskedés, de létezése és működése sajnos kegyetlen, ellenséges indulatokat keltett a környezetében. Hogyan is nyilvánult meg a szeretet birodalma?

A nagymester, és egy nagyon tisztelt „arkdiakonissa”, vagyis nagymesternő irányították tanácsaikkal az egész testvériséget. Az Ige nem volt lakat alatt a bibliában, az írás nem volt leláncolva a templomban, Isten nem volt bezárva a szentségtartóba, nem létezett rabszolgaság, nem volt a szellem halála, sem főpap, aki a menny és a pokol gondnokának tisztségét töltötte volna be. Isten kétszer mentette meg a világot a materializmustól és a megromlástól a Gnózis hatalmas forradalmával: a misztikusok, a gnosztikusok, a sivatagi remeték és a barlangok nagy bölcsei segítségével. Ő általa lázadtak fel a Rózsakeresztesek, a Katárok, a Leonisták, a narbonnei és calabriai spiritualisták az értelmet nélkülöző hit és dogma ellen. Ezek voltak János és Pál eretnek egyházai, a Rózsakeresztesek és Templomosok. Az Egyetemes Szerzet ezen testvérei a katárokkal együtt tették lehetővé a Szellem templomának megvalósulását.”

Az isteni fénykincset csakis ily módon, és nem másképp lehet elnyerni Barátaink!

De hát mi is ez a kincs? Nos, elméletben Önök mindnyájan tudják, hogy az új lélek a mennyei szívben születik meg, és a mennyei szívből egy adott pillanatban beletekint a homlok mögötti nyílt térségbe. A lélek lát, szembesül a Szellem világosságával és sugárerejével. Ettől az órától kezdve birtokolja a múlhatatlan kincset, amely tulajdonává vált.

A lélekben tükröződő Szellem az egyetemes szellemtér része. Az egyetemes szellemtér hét áramlatban, a tökéletesség hét áramlatában nyilvánul meg. Mi Hétszellemről beszélünk. Aki ezt újjászületett lélekként megkapja, vagy birtokolja, az attól az órától kezdve részese mindannak, ami a Hétszellem vagy Isten maga, és mindannak, amit Ő szándékozik tenni. Birtokolja az anyagtalan kincset, a legfenségesebbet, a legcsodálatosabbat, amit az újjászületett ember megkaphat.

A Szellemben van

a tökéletes élet,

a tökéletes szeretet,

a tökéletes értelem,

a tökéletes harmónia,

a tökéletes bölcsesség,

a teljes odaadás,

a tökéletes, megszabadító cselekvés.

Önöknek arra kell törekedniük, hogy e hét nézetet ne egymástól elkülönülve, hanem egységnek lássák, mivel ezek egymást kölcsönösen meghatározzák.

Bizonyára ismernek olyanokat, akik vitték valamire az életben, és rendkívül szeretetteljesek, vagy másokat, akik nagyon értelmesek. Ismét mások tetteikkel és viselkedésükkel sugároznak valamelyest harmóniát. Kétségtelenül ismernek bölcs, nagyra hivatott, elkötelezett és tevékeny embereket. Aki viszont az egyetemes Hétszellemben részesül, az megkapja a hétszeres kincset, melynek tényezői egymást meghatározzák. A Logosz hét sugarának együttműködése során a megszabadított emberben megnyilvánul az örökkévalóság a jelenben. Ekkor nincs többé korlát a „szellemlélekember” tudása, megismerése, önuralma és tevékenysége előtt. Minden határ, minden akadály és korlátozás teljesen elhárul. Ettől az órától kezdve kibontakozik a fiú és az Atya közötti kapcsolat. Folyamatszerű egyetemes fejlődés következik, természeténél fogva megállíthatatlan növekedés, amely a múlhatatlan kincsből táplálkozó élet, irányulás és folyamatos tevékenység.

Ez a katárok kincsének anyagtalan nézete, ez volt mindenkor, és még most is ez minden beavatott kincse. Ebben Isten minden fia teljesen egyforma és ugyanazt a kincset birtokolja. Mind egyek, és egyek is lehetnek, mert nincs semmi sem, ami elválaszthatná őket. Emiatt az egész világon felismerik egymást. A legnagyobb tisztelettel vannak egymás iránt, annak ellenére, hogy nincsenek mindannyian a szellemi fejlődés egyazon szintjén, lévén idősebbek és fiatalabbak a testvérek között. Az idősebbek előbbre vannak a megszentelődés folyamatában. A fiatalabbak ismerik, látják és érzik ezt. Az idősebb azonnal felismeri a fiatalabbat, és teljes szívéből örvend, hogy újabb testvér részesül a mérhetetlen és örök kincsből. Az idősebb egy cseppet sem érzi magát többnek a fiatalabbnál, mert az egyetemes szellemben nincs több vagy kevesebb. A „szellemlélekben” születettek között szent demokrácia uralkodik, igazi szabadság, egyenlőség és testvériség.

Ami egyiküké, az mindnyájuké lesz, amit egy elér, azt mindannyian elérik, amit egyikük tesz, azt mindannyian tenni fogják.

Ha mindezeket jól megértették, akkor könnyen következtethetnek arra, hogy miből kell lennie a katárok anyagi kincsének, és mi is az valójában. Valószínűleg megértik, hogy az sem jelentené a világvégét, ha sohasem találnák meg ezt a kincset, ugyanis az anyagtalan kincs a létező szellemi törvények figyelembevételével, bármelyik pillanatban átalakítható anyagivá. Ez tehát sohasem vész el, akkor sem, ha nem található. Nem pusztítható el, még ha porrá is lett. Csak egy időszak veszhet el, ha például a haláltermészetben elvégzendő valamely szellemi munka lehetetlenné válik, illetve akkor, ha a tudomány vagy a gyakorlat elkorcsosítja az anyagban megnyilvánult anyagtalan bölcsességet. Azonban a haláltermészet egyetlen győzelme csupán időnyereség. De ezer év Isten számára annyi, mint egyetlen nap. E kincs ezért elmúlhatatlan, biztonságban van, és a győzelem minden időben biztos!

A fentiek megerősítésére szeretnénk idézni Gadal úr szavait, melyeket 1957 májusában intézett a Szellemi Iskolánk tanulóihoz:

„Kezdetben volt az Ige… és a világosság fénylik a sötétségben. Itt van a lángoló, ragyogó csillag, a betlehemi pentagram, amely feltárja az anyagit és az anyagtalant, a tökéletesek konzolamentumát. Az üldözöttek, a törvényen kívülre helyezettek sohasem tagadták meg hitvallásukat. Fel kell ismernünk tehát, hogy a történelem minden homályán áttörve, az isteni világosság erősebben fénylik, mint valaha és így megnyilatkozik a teljes igazság.”

Ezzel a ragyogó képpel szeretnénk zárni e fejezetet. Dicsőség a Szent Szellemtűz Igéjének!

 

 

III.

 

A katárok anyagtalan kincséről való szemlélődésünk után, most gondolkozzunk el az anyagi kincs mibenlétéről, melyet az előző Szerzet részben a titkos rejtekhelyein őriz. A kincs a megadott időben és meghatározott céllal napvilágra fog kerülni.

Képzeljék el egy gnosztikus szerzet kifejlődését, melynek a működési ideje során el kell hoznia az üdvösség üzenetét a haláltermészetben kereső emberiségnek, hogy learathassa és begyűjthesse a termést.

Vegyük például a Katárok Szerzetét. Kezdetben néhány, a lélek és szellem szerint megszabadult lény vezette e Szerzet munkáját. Ők álltak kapcsolatban az egyetemes szellemtérrel, a Hétszellem tökéletességével. Isten hét sugarának önmagukban átélt összhatásával belsőleg birtokolták a Gnózis értelmében vett „első kézből való tudást”, és az „első kézből származó erőt”. El voltak töltve a Szent Szellemmel. Munkájukat szintén a Szent Szellemből és általa végezték.

Milyen munkát? A vetés és aratás munkáját. Az egyetemes tan vetését, valamint e vetés mágikus megerősítését és felnevelését egy számára természetellenes talajban, hogy az aratás lehetővé váljon, és a maga idejében betakaríthassák a termést.

Hogyan végezték ezt a munkát egykor, és hogyan valósul meg ma? Egy egyetemes irányelv szerint? Egy változatlan irányelv szerint, amely mindig ugyanaz? Nem, a katárok vezetői – minden gnosztikus szerzet vezetőjéhez hasonlóan – tudták, hogy számolniuk kell a korszakkal, a hellyel és a körülményekkel. A világ szüntelenül változó korszakokon megy át, amivel az Isten szőlőskertjében munkálkodóknak is számolniuk kell. A szolgálóknak, megszerzett felismeréseik szerint, teljes felelősséggel kell fellépniük, az egyetemes törvény irányelveit követve, és az egyetemes üdvösség üzenetét hirdetve. Az üzenetnek minden korszakban, amelyben megnyilvánul, újnak, időszerűnek, erőteljesnek, megszabadítónak és gyakorlatinak kell lennie. Mert a halál világában minden régi testvériséget bemocskoltak és csonkítással megrontottak, hogy mindent hatástalanná és használhatatlanná tegyenek.

Ezért kellett a katárok vezetőinek, az egyetemes szellemtérből származó „első kézből való ismeretből” merítve, a maguk idejében újra kibontakoztatniuk a tant, a módszert és annak alkalmazását. Ebben nincs kivétel, emiatt a törvény mindig közvetlenül hangolódik rá az egyetemes Hétszellem pillanatnyi sugárzásaira. A munka emiatt mindig új és gyümölcsöző.

A katárok vezetői biztosan nem rendelkeztek olyan régi könyvekkel és iratokkal, amelyekből csupán ismételve és követve ismeretet, bölcsességet és módszert meríthettek volna. Az ismeretet, a bölcsességet és a módszert kötelesek voltak saját maguktól felszabadítani a szellemlélek által az egyetemes tanból.

Ez történt mindenkivel, így mi is ezt éljük át. Az isteni fénykincset saját magunknak kell felszabadítanunk. A katárok vezetői is maguk fogalmazták meg irataikat, alkották meg módszereiket, állították össze szertartásaikat és gyakorolták mágiájukat.

Mi, akik tárgyilagosan összehasonlíthatjuk tevékenységüket más korok gnosztikus megnyilvánulásaival, kijelenthetjük: munkájuk félreismerhetetlenül hermészi volt. Egyformák, mint a vízcseppek, és az „egyetlen igazság hangjait” halljuk belőlük, ám finom különbségeket, a megjelenésben pedig gyakran nagy különbségeket is észlelhetünk. Gondoljanak például arra, hogy sok régi szerzet kizárólag jelképes nyelven szólt a tömeghez, miközben az Ifjú Gnosztikus Szerzet, a mi Szellemi Iskolánk, a lehető legközérthetőbben és közvetlen nyelven fordul a hallgatóihoz. Az üzenet tehát mindig ugyanaz, csak a módszer változó.

Biztosan állíthatjuk, hogy amikor a katárok vezetői megalkották és alkalmazták szertartásaikat, képleteiket, szakramentumaikat és mágiájukat, akkor ezen alkotások és alkalmazásuk alapja az „első kézből származó ismeret” volt. Ezt az ismeretet alakították át a haláltermészetben való alkalmazásra, teljesen ráhangolva a pillanatnyilag ható sugárerőkre és törvényekre. Az anyagtalan kincset átváltoztatták anyagivá, lényegivé és önállóvá.

Biztosan világos, hogy ezek az anyagivá változtatott szellemi kincsek avatatlan kezekben erőtlenek, sőt még ártalmassá is válhatnak. A katárok anyagi kincsét tehát óvni kell, titokban őrizni, mert avatatlan kezekbe kerülve bármi megtörténhet vele. A történelem ezt bőséges példával bizonyítja. A szent Grál testvérei mindig megmutatták az egyedülálló utat és módszert. Nem titkolóztak, ám nem hittek nekik. Ellenfeleik azt hitték, hogy sok mindent eltitkolnak, mivel a természetember az anyagban akar diadalmaskodni, szüntelenül keresve a hiányzó láncszemet, amely pedig számára nem létezik.

Megállapítottuk, hogy az anyagtalan kincset minden egymást követő testvériség csak az egyetemes szellemtérből szabadíthatja fel a közvetlen gnosztikus tudás segítségével. Amíg ez a „minden dolog örök forrásából” kiemelt kincs azok körében marad, akik számára ez a forrás hozzáférhető, addig egyetlen veszély sem fenyeget. Mihelyt azonban ezt a kincset az aratási munka szolgálatában anyagi kinccsé változtatják, fennáll annak a veszélye, hogy a további gnosztikus munkát – akaratlanul is – károsodás fenyegeti. E károsodást leggyakrabban maguk a Gnózis felé irányuló tanulók, vagy munkások okozzák lelkesedésükkel, vagy a feladat, a cél és az értékek iránti értetlenségükkel, és főképpen a gnosztikus mágia hiányos ismerete miatt. Károsodást okozhat a munkások önfejűsége is, akik – teli jóindulattal – személyes hajlamaikat követik.

Értsék meg, nem szándékozunk senkit sem vádolni, csak megállapítunk, és a megoldást keressük. Egyébként pedig továbbmegyünk az új nap rendjébe, amelyben mindannyian tudni fogjuk, hogy milyen legyen a Gnózis tanulóinak a viselkedése. Valamennyien e nap követelményei szerint leszünk megítélve.

Az anyagi kincshez a következők tartoznak: 1. a tan, 2. a módszer, 3. az eszközök. A tan a Gnózisban mindig ugyanaz; a módszer, az eszközök és a hangsúlyok sok nézetben eltérőek. Vizsgáljuk meg az említett három nézetet.

A tan először is egy kinyilatkoztatott részből, továbbá egy másik, csak egyesek számára megnyilvánított részből és egy harmadik, ki nem nyilatkoztatott részből áll. Ez utóbbi egy lehetséges jövő számára van fenntartva.

Szellemi Iskolánk irodalma a kinyilatkoztatott részhez tartozik. Az előző Szerzetnek nem kellet bajlódnia ezzel a nézettel. Akkoriban csupán kéziratok léteztek, a tanítást szóban és szimbólumok segítségével adták tovább. Feltételezzük, hogy a tanulók birtokolják a Szellemi Iskola könyveit, melyeket kívülállók is megvásárolhatnak. Ekkor közvetlenül fennáll a veszélye egy Iskolával szembeni csoport kialakulásának, ugyanis a Szellemi Iskola ellenségei az irodalmunkat ellenszervezetek kiépítéséhez használhatják fel. Tudjuk, hogy bizonyos kisebb, elkülönült csoportok, saját kedvük szerint használják fel a hozzáférhető irodalmat. A Szellemi Iskola vezetősége ismeri a veszélyt, de vállalja ezt a kockázatot, mert a mai eszközökkel kell megismertetnie magát a keresőkkel. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának ezt kell tennie a mai hevesen mozgalmas világban, mert sürget a felgyorsult idő, és minden pillanatban a fajt befolyásoló változások lépnek fel.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának ki kell használnia az idejét, következésképpen gyorsnak kell lennie. Viszont mindnyájan segíthetnek abban, hogy az ezzel összefüggő veszélyt lehetőség szerint csökkentsük, és így megvédjük a romolhatatlan értékű kincset. Ezért a kinyilvánított tanról csak akkor beszélünk, ha kérdeznek, és a kérdést a keresésből fakadó érdeklődéssel tették fel. Hogy miért? Mert ha én Önöket ismeretlenül meghívom, hogy hallgassanak meg, Önök pedig ellenségként vagy médiumként jönnek – ami ugyanazt jelenti –, akkor a Szellemi Iskola kárt szenved általam.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája külsőleg ötszörös nézetű, és ebből az öt nézetből sugárzik az ötszörös tan. Ez az ötszörös tan, a nem dialektikus természete miatt mindig titkos, ezért legmélyebb lényegét nem lehet a világ elé tárni. A tan, természetét tekintve mindig ellenségeskedésbe ütközik.

Ennek belátása már éppen elég indok arra, hogy mindent, amit a Szellemi Iskolában hallanak és olvasnak, a szívükben őrizzenek meg. Ez még inkább érvényes a harmadik munkaterületen, a Magasabb Tudat Iskolájában, és a negyedik munkaterületen, az Eklézsiában feltárt tanításra. A Szellemi Iskola emiatt bizonyos titoktartást kíván. A titoktartás nem valami összeesküvés miatt szükséges, vagy mintha kápráztató csodákról és próbálkozásokról lenne itt szó. Azért kérjük Önöket titoktartásra, hogy ne okozzunk kárt a Szellemi Iskolának, valamint magunknak és másoknak sem. Az ego szintjére lehúzott, vagy ahhoz hozzáigazított gnosztikus tanítások ugyanis mindig kárt okoznak.

Ezért aztán a Szellemi Iskolának és vezetőségének ügyelnie kell arra, hogy a veszélyt a lehető legkisebbre csökkentse. Ugye megértik, miért kísérjük a legnagyobb figyelemmel, hogy mi történik a tannal és az Iskola beszédeivel kapcsolatosan.

A tények késztetnek minket arra, hogy közöljük: a valós célok meg nem értése miatt, kérésünket az elmúlt évek során gyakran hagyták figyelmen kívül. Mi volt ennek az oka? Az egyetemes Hétszellemhez való pozitív fűződés elemi hiánya, melynek következtében elégtelenül fejlődött a szeretet, az értelem és a bölcsesség. A Szellemi Iskola köteles irányvonalakat alkalmazni mindannyiuk szeretete, az emberiség szeretete, saját küldetésének szeretete, valamint az Egyetemes Szerzetlánc iránt érzett szeretete miatt.

A gnosztikus tanítás, a Szellemi Iskola legmagasabb nézetében kisugárzott formájában nem okoz kárt, mert ott az anyagtalan nézetben létezik, és csak a szellemlélek számára hozzáférhető.

Mint már említettük az anyagi kincshez tartozik még a módszer és az eszközök. A módszer magában foglalja a szolgáló művet, és annak sokféle árnyalatában végzendő munkáját. Az eszközökhöz tartoznak például a templomaink, a szentelt műhelyek, és nem utolsó sorban a szertartások. A Szellemi Iskola szervezeti felépítése, általános megjelenési formája, templomaink berendezése és használata, az anyagtalan valóság hű tükörképe kell hogy legyen. A művet ennek az igénynek megfelelően folyamatosan vizsgálni szükséges, és a megállapított pontatlanságokat azonnal korrigálni kell. Ezt belátják, ha elgondolkodnak rajta.

Feltesszük most a kérdést: mi is egy szertartás? Az általános vallásos életben a szertartás nem több mint misztikus keret, valamilyen előszó és utószó. Azok számára, akik egy nagy vallási intézményből, vagy valami hasonló csoportból jöttek Iskolánkba, a szertartás valójában belső akadály. Ők hálásak, hogy megszabadulnak tőle, ugyanis tapasztalták, hogy egy rendszeresen ismételt szertartás valósággal megbabonázta, és fogva tartotta őket. Ami azt illeti, elmélkedésünkhöz kapcsolódva meg kell mondanunk, hogy a tan és a szertartás kéz a kézben halad, egységet képez, és emiatt elválaszthatatlan. A szertartás a tan mágikus eszköze, hogy a tant az emberben és a világban lerögzítse. Az egyedüli mágikus eszköz, mert a szertartás minden önző kívánságot semlegesít.

Miért okoznak az egyházak szertartásai korlátozást és fogságérzést? Azért, mert régiek! A régebben működött sugárzási viszonyokból származnak!

Az Ifjú Gnosztikus Szerzet által használt szertartások, a rítusok a felhívásokkal, az imák és a mantramok, mint az egyetemes tanba bevezető magyarázó beszédek, közvetlen megtestesülései az Ifjú Gnosztikus Szerzet anyagtalan kincsének. Az egyetemes Hétszellemmel való kapcsolatból származnak, és emiatt szentek és érinthetetlenek. Lekicsinylésük, megváltoztatásuk, tagadásuk vagy másolásuk tiszteletlenség velük szemben, és ezért nem engedhető meg! A Szellemi Iskola kibontakozásának fontos eszközéhez érkeztünk. Itt nem kevesebbről van szó, mint a Szellemi Iskola mágiájáról, azokról az eszközökről, amelyek a tant megerősítik a jelenben.

Előfordult, hogy a munkatársaknak bizalommal átadott szertartásokat önfejűen megváltoztatták, sőt mi több vitatták. Ugye érzik, hogy ez megengedhetetlen? Ez a klasszikus ellenség befolyása, amint a Szellemi Iskola mágiáját megpróbálja eltéríteni, hogy elrabolja az erejét. Az ilyen eljárás támadás az Ifjú Gnosztikus Szerzet romolhatatlan kincse ellen. Legyenek tehát mindannyian tudatában, hogy a Gnózis hívó hangja hangosan cseng az életünkben. Tudják, itt az idő. Ti, akiket már évek óta készítenek elő erre a pillanatra, gyertek tanítványokként tanúságot tenni a Rózsakeresztről!

 

 

IV.

 

Mindannyiunk számára, akik a Gnózis felé közeledünk, de mindenekelőtt azoknak, akik a csoportegységben állnak, elérkezett az a régen várt pillanat, hogy a belső iskola tagjaiként, pár napot a Renova gyújtópontban tölthetünk. A Logosz láthatatlan fényével való kapcsolathoz át kell hatnia minket ezen esemény teljes nagyszerűségének és mélységes jelentőségének. A nélkülözhetetlen belátás hatoljon el mindannyiuk szívéhez, és találjon előkészített talajra lelkükben. Erre kérjük az előző Szerzetek nagyjait.

Ezen a konferencián több célból jöttünk össze. Sokan Önök közül, hacsak nem mindannyian, felkészültek erre a konferenciára, hiszen összejövetelünk céljának itt és most kell valóra válnia. A cél, amely belsőleg a szent Grál formájában érthető és tapasztalható meg, csak megfelelő irányultság esetén ölthet alakot. Ez az erős szövetség, a tiszta és tudatos kapcsolat az Ifjú Gnosztikus Szerzet tagjai, és az Egyetemes Szerzetlánc előttünk haladt utolsó láncszeme, vagyis a Rózsakereszteseknek nevezett Szerzet, a Katárok Szerzete és a szent Grál templomépítőinek Szerzete között jött létre. E szent, többrétű Szerzetet, és a vele való kapcsolatot kell ezekben a napokban, a belső iskola tagjaiként szívükben, lelkükben és teljes lényükben megérteniük.

Hármas szövetségről és hármas érintésről beszélünk, ugyanis e hármas hatás nélkül a szent Grál nem válhat Önökben belső birtokként valósággá. A szent Grál csak azokban ölthet alakot, akik a szívük mélyén pozitívan, teljes tetterővel és valóságosan tesznek hitet mellette, és a „megszentelt tudás” révén közelednek hozzá. Ha itt pozitív kapcsolatról szólunk, akkor először a negatív kapcsolatról kell beszélnünk. Sok olyan, mindannyiunk által tapasztalt irányultságról és lélekállapotról van szó, melyekre megpróbáltunk az évek során reagálni, és amelyek után végül megtaláltuk az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskoláját. Fontos megértenünk, hogy e szent és örömteli órában pozitív tűznek kell fellobbannia a már régebben lefektetett alapon. Ezt a nagy kegyelmet most meg kell gyújtaniuk saját maguk számára, és a csoportegység résztvevőiként egymás számára is. Emiatt vannak most itt a templomban. Ezekben a napokban az egész Szerzetlánc a „fiainak” akarja Önöket keresztelni.

Lehetséges, hogy Önök számára a fény egyetemes lánca még homályos, elvont fogalom. Amennyiben ez így van, akkor ezt figyelembe is veszik. Hiszen éppen azért vannak itt, hogy ami még elvont, valósággá váljon.

Azért jöttük össze ezekben a napokban, hogy belsőleg átérezzük a tiszta gnosztikus fényerő sugárzását. A lehetőségek adottak, így feladatunk teljesítésével a gnosztikus tűzáramlat hatalmasodik el fölöttünk. Ezzel sokkal nagyszerűbb feladatra készítenek fel minket, mégpedig arra, hogy a mágneses fényteret sugárzóbbá és erőteljesebbé tegyük, hogy a világban e fénytérrel elvégezhessük azt a munkát, mellyel az új aratás behordható Isten birodalmába.

Bizonyára felismerték, hogy erre a konferenciára mágikus célból gyűltünk össze. Egyetértésben jöttünk össze a templom „felső termében”, megülni a remélt pünkösdi ünnepet, az ötágú betlehemi csillag ünnepét. Szeretnénk együtt megvizsgálni, vajon a célunk eléréséhez szükséges mágikus feltételek valóban jelen vannak-e. Bizonyára megértik, hogy a mágikus előfeltételek csak akkor vezetnek eredményhez, ha az egész csoport elfogadja őket. Ezért szól nyomatékosan a szentírás az „egyetértésben lévő együttlétről”. Szabad reményünket kifejezni, hogy Önök mindnyájan készek elfogadni e mágikus előfeltételeket, és azokat hatni hagyják önmagukban.

Az Ifjú Gnosztikus Szerzet már évekkel ezelőtt megkapta az Egyetemes Szerzetlánc áldását. A szent munka jelenlegi kibontakozása során vált szükségessé mindannyiukat befogadni a Szellemi Iskola mágikus művébe, hogy tudatosan átérezzék az áldást. Önöket már befogadták hitük teljes megvallása, teljes elfogadásuk alapján. Az ezáltal meggyújtott tűzben kinyilvánított és megvalósult dolgok biztosak a Szellemi Iskola számára. Teljes tanúságtételüknek és elfogadásuknak az a következménye, hogy most megszőhető a megújulás ruhája. A lélek köntösének megszövése csak ennek elkészülte után következhet.

Ez az életfeladat csakis a Szent Szellemben és általa bontakozhat ki. A Szent Szellem – az egyetemes Gnózis harmadik nézete – nem ereszkedik le reánk égi adományként. Nem, ezt mindenkinek saját magának kell elnyernie. A tanulónak önmagának kell felépítenie egy „Szent Szellemteret”. Ha egy ilyen Szent Szellemtér elkészült, akkor csatlakozhat a Logosz láthatatlan világosságához. E kapcsolat hatására azután megnyilatkozik a látható világosság, a lélek fia.

Ahhoz, hogy a dialektikában – Noé bárkájaként – létrehozzunk egy ilyen szent szellemteret, segítségre van szükség. A tanulónak ezt lehetetlen saját erejéből megvalósítania. Istennek az emberiséggel kapcsolatos tervében nem történik semmi sem egy perccel korábban vagy később a kelleténél. Figyeljék meg, hogy az emberiség története folyamán, amikor egy kibontakozási időszak alatt a gnosztikus befolyások szentelő erőinek hatásai bizonyos számú mikrokozmoszt felkészítenek – az endúrától a transzfigurációig – a világosságra születés útjára, akkor egyidejűleg szellemi vezetők is fellépnek és megnyilvánulnak az emberiség között.

E szellemi vezetőknek, mint az előző Szerzet küldötteinek, már az anyaölben meg van határozva a feladata. Ez világosan felismerhető a Pistis Sophia evangéliumából is, ahol az isteni elrendeltetés folyamata részletesen le van írva, amely szerint az előző Szerzet hierofánsai a tanítványok szülőanyjának ölébe helyezik el az elrendeltetés magját. A Gnózis soha nem hagyja el kezeinek alkotását, ezért nyilvánul meg korunkban is. Így érthetővé válik miért és hogyan valósult meg napjainkban az Atyával összekapcsolódó mágneses szellemtér. Ez nem magyarázható az egoból vagy a haláltermészetből, hanem csakis a Gnózisból, amely mindezt szeretete révén valósítja meg.

Ezen az alapon született meg az ötszörös élő test a Szent Szellemből, az eredeti Gnózisból. Az élő test e szent módszer szerint hozta létre és valósította meg lélekruháját. Ettől a pillanattól kezdve van joga a Szellemi Iskola belső közösségének arra – mivel ebbe a lélekruhába van burkolva –, hogy „gnosztikusnak” nevezze magát.

Az Ifjú Gnosztikus Szerzet szintén ettől a pillanattól kezdve vált valódi ténnyé. Vagyis ránemesedett és felhatalmazást kapott arra, hogy benépesítse az ötödik munkaterületét, amely ötszörös testének a csúcsát képezi, és így vezesse el tagjait az ígéret földjére. Az ötödik munkaterület tagjai tehát minden lehetőséget és alkalmat megkaptak, hogy tudatosan megkezdjék a beteljesedés útját, és átkeljenek az Iskola hatodik munkaterületéről, az új asztrális térről, a hetedik munkaterületre, a halhatatlan lelkek újjászületési terébe.

Mielőtt erre sor kerülne, annak, ami létrejött, ami bebocsátásra vár, és amit felajánlanak az egyetemes Gnózis számára, még ki kell állnia egy utolsó próbát. Itt bizonyosodik be, hogy a lélekruha folyamatszerűen, összhangban és a megfelelő módon készült-e el, vagyis, hogy az ötágú csillag mágneses sarkai a helyükön vannak-e.

Ez a próba sohasem téved, és a végeredménye sem lehet hamis. Egy adott mikrokozmoszhoz tartozó lélekruha mágneses sarkainak elhelyezkedése alapján, hibátlanul megállapítható a valódi létállapot. Ezek a mágneses sarkok sohasem mutatnak valótlanságot, mivel helyzetük visszavonhatatlanul kapcsolatban áll azzal a céllal, amire ez az ember valójában törekszik és irányul. Az egyetemes tan ezt a tényt mindig ismerte és figyelembe vette.

Mindenkinek van egy határozott irányultsága, és emiatt a mágneses sarkok helyzete megmutatja törekvésének célját. A személyiségünket körülvevő éterruhát vágyakozásunkkal szőjük. Amennyiben valamilyen utat járunk, vagy módszert alkalmazunk, akkor ennek következménye meghatározott lélekállapot lesz. Így szőjük mindannyian az ötszörös lélekruhát, a saját életterünkben lévő mágneses sarkok pedig tanúskodnak róla, hogy lelkünk a halál lelke-e, vagy pedig az életé.

Most már megértik, hogy adott pillanatban a Szellemi Iskola mágneses testében is meg kell mutatkoznia annak, hogy az ötszörös csillag felső csúcsa a Gnózisra irányul-e, ahogyan ezt az Iskola állítja, vagy fordítva áll és csúcsával lefelé mutat.

Ha az utóbbi történne, akkor az azt bizonyítaná, hogy a cél nem a Gnózis volt, hanem anyagi és földi cél, tehát földi hatalom, dicsőség vagy birtok! Mivel minden lélek fényt sugározva vetíti ki lényét a környezetébe, érthető, hogy Szellemi Iskolánk külsőleg megnyilvánult ötszörös teste is tisztán kirajzolódik a megnyilvánulási térben.

A belső iskola munkásaiként, és ezáltal a Szellemi Iskola mágneses sugárterének élő tagjaiként, most már megértik, hogy az Önök papi küldetését, és esetleges eljövendő papi feladatukat belső bizonyossággá, valósággá kell tenniük, sőt, az eddigieknél sokkal fényesebb tűzzé.

 

 

V.

 

Minden előttünk haladó Szerzetnek volt egy oltalmazója vagy pátriárkája, aki önkéntesen tért vissza a földi világ nyüzsgésébe. Gadal úr által mi is ezen a klasszikus talajon érezhetjük magunkat, összekötve az előző Szerzet szellemével, és ezrek kisebb nagyobb eltörölhetetlen véráldozatával.

Az őrző, az oltalmazó, a pátriárka, aki önkéntesen tért vissza, olyannyira szerette az emberiségért végzett nagy, háromszorosan szent munkát, hogy magányosan kívánt visszatérni az idegenség helyére. Azonban Önök tudják, hogy aki ekképpen magányos, az a Gnózis közösségéhez tartozik! Hálát adunk a világosságnak azért a csodás kegyért, hogy Gadal úr személyében mi is köszönthettük idősebb testvérünket és barátunkat, mint az előző Szerzet pátriárkáját. Hálásak vagyunk azért a nagy kiváltságért, hogy megismerhettük és szerethettük a szentélyek e fáradhatatlan kutatóját és oltalmazóját.

Gadal úr, élete során a sabarthezi gyújtópontok élő képviselője volt. Önök közül sokan ismerték őt. Általa kapcsolódhattak össze a történelem élő tanúbizonyságával, az előző Szerzetek szellemével.

Önök közül sokan hallották őt beszélni, és néhányan nagyon személyesen és közvetlenül kerülhettek kapcsolatba vele. Általa tapasztalhatták meg, erejüket meghaladó erőlködés nélkül az előző Szerzet erejét. E pillanatban pozitívan tudatában vannak-e még annak az erős szövetségnek, amelyet Önök, a papi sereg részeseiként vele együtt kovácsoltak meg?

A történelmi múlt, amellyel Gadal úr összekapcsolta Önöket, egy eszköz volt a cél elérése érdekében. Milyen célhoz? Az Önök papi állapotához. Érthető, hogy az Arany Rózsakereszt belső iskolájának tagjaiként, az Ifjú Gnosztikus Szerzethez fűződő szövetségüket teljesen egyértelművé, valódivá és világító tűzzé kell tenniük. Ezen a tiszta egyértelműségen alapszik ugyanis az erős, pozitív és tudatos szövetség a közvetlenül előttünk haladó Szerzettel, és így magával a Szent Szerzetlánccal. Ezt a tudatos és pozitív köteléket szilárdan, erőteljesen és tiszteletben kell fenntartani.

Ezt a szövetséget sokuk számára még rövid idővel ezelőtt is csupán negatív kapcsolatnak nevezhettük, amely különböző irányultságokban és lelkiállapotokban fejeződött ki, és amely az elmúlt évek során, adott pillanatban a Szellemi Iskolához vezette Önöket. Ahogyan már az előző beszédben említettük, most részletesebben kitérünk e negatív összeköttetés természetére és okaira, hogy levonhassuk a számunkra elkerülhetetlen következtetéseket.

Először feltesszük a kérdést: Miért volt és van félreismerhetetlenül jelen mindannyiukban ez a sürgetés a Szellemi Iskola és a Gnózis felé? Sokan már több évvel ezelőtt, mások csak pár éve léptek be az Iskolába. Mindannyiukat egy belső sürgetés hajtotta a Szellemi Iskola irányába. Vajon miért volt ez a hajlam Önökben? Honnan ered a Rózsakereszt, a szent Grál és a Katárság felé irányuló vágy?

Erre talán azt válaszolják: „Nem tudom miért, a szüleim vezettek engem erre az útra, valószínűleg ez örökölt hajlam kérdése”. Vagy egyszerűen kijelenthetik: „Érdekel engem”. Vagy azt mondják: „A sok élettapasztalat után a Szellemi Iskolában felismertem igazi otthonomat”. Az is lehet, hogy spontán válaszolják: „A Gnózis megérintett és hívott engem”. És még sok más hasonló választ lehet adni a feltett kérdésre, de mindezek valójában nem magyaráznak meg semmit, hanem csak megállapítások.

A Szellemi Iskola belső fokozatainak tagjaiként mégis világosan tudnunk kell az okokról, amelyek az Iskolához vezettek minket. Egyedül a tárgyilagos és leplezetlen valóság lehet a segítségünkre.

Tudják, hogy az örökkévalóságra hivatott mikrokozmoszuk, már eonokon keresztül haladó életutat tudhat maga mögött. Ezalatt számtalan személyiség lakott benne, és mindegyik otthagyta emléklenyomatát az aurikus lényben. A mikrokozmoszunkban létezett személyiségek minden egyes tapasztalatát elkönyvelték az aurikus lényünkben… És ennek az egész töltetnek az összessége most mágneses erőáramlatként lép fel a mikrokozmosz minden új lakójában, így bennünk is!

Ha ennek tudatában vagyunk, akkor mire következtethetünk? Arra, hogy egy akaratlan és önkéntelen mágneses, karmikus erő hat bennünk, amellyel tele van a vérünk. Ez a bennünket megtámadó karmikus erő vezetett minket az Ifjú Gnózishoz. Mi következik ebből? Az, hogy a mikrokozmoszunkban előttünk élt valamelyik személyiség annak idején szembesült a háromszoros Gnózissal, és egyes nézetei reagáltak erre az érintésre.

Az aurikus lényünkből áradó mágneses sürgetés egy nagyon következetes erő. Amint a mikrokozmoszban egy megszületett természetes lényről beszélhetünk, ez az erőáram, ez az aurikus lényben lévő erőtöltet belénk áramlik. Ebben tehát semmi érdemünk sincsen. Nem mondhatjuk, hogy „én”, vagy „az én személyiségem kereste a Gnózist”. Nem barátaim! Az aurikus erőt, ezt a vak sorsot emiatt ábrázolják bekötött szemű asszonynak. Ez a mágneses terelés önműködően hat, valójában a sors vak eszköze. Így tehát aurikus lényünk karmikus sürgetése vezet minket a Gnózishoz. Amikor közeledtek a Szellemi Iskolához, és később, amikor csatlakoztak hozzá, sokat vívódtak. Mindez az Önökben ható karmikus ösztönzés, valamint az általános természeti hajlamuk közötti dialektikus összeütközés következménye.

Ez a karmikus sürgetés még gyakran, olykor naponta sodorja Önöket nehézségekbe. Emiatt kerülnek olyan helyzetekbe, amelyek nem illenek a megszokott, természetes polgári körülményekhez. Annak ellenére, hogy a karmikus sürgetés Önöket a Gnózis irányába hajtja, mégsem mondhatják, hogy befogadták a Gnózist. Ez egyelőre csak egy homályos terelés az aurikus lényből. A kozmikus lényük jelei vezették Önöket a Szellemi Iskolához. Talán azt gondolják, sőt ki is mondják: „A belső fokozatok tanulóiként, mindezeket már tudjuk. Oly sok éve beszélnek nekünk ezekről a dolgokról”. A „hivatott papi seregnek” azonban, amely erre a hívásra „igennel” válaszolt, és annak a csoportnak, amely már belépett a magasabb tudat állapotába a „harmadik munkaterület tagjának” nevezve magát, mernie kell szüntelenül szembenézni a pillanat valóságával.

Elfogadva ezt a tényt, mélyen be kell hatolnunk a valóság fátylai mögé. Tehát azt kérdezzük Önöktől: ha az a személyiség, amely Önöket megelőzően volt a mikrokozmoszban, már tanúja volt gnosztikus élményeknek, és felismerte a megszabadulás ösvényét, akkor hogyan lehet az, hogy Önök még nem „tudatos ismerői” e dolgoknak? Ha a gnosztikus út egy élet alatt kivezethet a dialektikából, vagyis a haláltermészetből, és ha egy életben megvalósulhat a szellemlélek újjászületés, akkor miért nincsenek egészen tudatában annak a különleges helyzetnek, amelyet itt ebben a templomban betöltenek? Persze feltételezve, hogy mikrokozmikus elődjük ismerte és bensőleg tapasztalta az egyetemes igazságot.

A válasz pedig kézenfekvő! Mikrokozmikus elődeik valóban látták és ismerték az utat, és sok mindent ki is próbáltak belőle. Igen, sőt nagyon közel éltek a szent Grálhoz, de valamilyen oknál fogva nem éltek a nekik ajándékozott lehetőségekkel. Mikrokozmikus elődeik „Őt” nagyon közelről látták, nagyon közel éltek „Tao”hoz. A „nagy lélegzetet” nagyon közelről átélték, olyan mértékben, hogy megcáfolhatatlan és kitörölhetetlen nyomokat hagyott aurikus lényükben, és e mágneses sürgetés most Önökben és Önök által igazolódik. Hallhattunk már tanulótársunktól vagy munkatársunktól is olyat, miután egy beszédben bizonyos szemléletet ismételtünk, hogy „Ó ezt már hallottam egy húsz évvel ezelőtti konferencián”. Erre mi nagyon szeretnénk azt válaszolni, hogy Ön nem csak húsz évvel ezelőtt találkozott ugyanezzel az egyetemes igazsággal, hanem már a születésekor is magával hozta. A Szerzetlánc részéről most csak várakozva figyelik, hogy az Ön számára már régóta ismert igazság tanát megnyilvánítja-e jelenlegi földi életében és életével embertársai szolgálatára. Ha ezt megteszi, akkor a tudatlángja ezt bizonyítja is a Szerzet számára.

Mindezt el kellett mondanunk Önöknek, mint a belső fokozatok tagjainak, mert az eddig vázolt helyzet bizonyosan nem méltó a dicsekvésre. Mikrokozmikus elődeik körülbelül 400 vagy 800 évvel ezelőtt, a történelmi Szerzet korában éltek, például Sabarthez területén, a katárok szomszédságában, a bonshommes (a jó emberek) országában. Éppen a jól ismert Hollandiában, Németországban és Svájcban is éltek, ott, ahol a szent Grál és a klasszikus Rózsakereszt testvériségei mély nyomokat hagytak, maradandó örökségként.

A sok mikrokozmikus elődünk tehát, akiknek a mágneses lélegzetéből jelenleg élünk és vagyunk, elárulta vagy valamilyen formában megtagadta ezen ősi testvériségeket. Bár közvetlen közelről ismerték és vizsgálták a Gnózist, a Hegyi beszéd szavai szerint mégis olyanok voltak, akik Istent és a Mammont is szolgálni akarták. „Megérintettek” voltak, de üldözőik láttán félelem és rettegés fogta el őket, megérinttettek, de megfutamodtak, cserbenhagyták rendíthetetlen testvéreiket, és szükségükben megtagadták a világosságot. Olyan megérintettek voltak, akik a veszély pillanatában olykor még saját testvéreikre is kezet emeltek.

Nézzenek szembe ezzel a kérlelhetetlen igazsággal! Mikrokozmikus szempontból mi feszítettük keresztre Urunkat, elárult, elhagyott és megtagadott testvéreink személyében. Ezért a vérük, az ártatlan vértanúk kiontott vére olyan, mint a tűz, amely mágneses pokoli tűzként éget minket. Egy „megérintett” ugyanis sohasem veszíti el egy ilyen adósság vérjelét, soha nem szabadulhat a vérnek ettől a jelétől.

Ilyen megérintettek vannak jelen itt, ebben a templomban, és ilyenek küszködnek a veremben is, amelyről Johann Valentin Andreae beszél Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében. Jól megértették most már, hogy kicsodák Önök? De egyáltalán nem kell elkeseredniük, mert azt remélhetjük, hogy ebben az életszakaszban mindannyian az újra felemelkedőkhöz tartoznak majd.

Önök közül sokan nemrég még a megérintettek vermének alján voltak, abban a veremben, ahol a pokol tüze lobog. Ezzel az állapottal természetesen nem dicsekedhetnek! Aki látja a világosságot, akit a világosság egyszer megérintett, de nem jön, azt a világosság megjelöli, azt Hermész tüze megbélyegzi a tartozás jelével.

Bizonyára megértik, hogy reagálás, vagy a befogadás bizonyos jele nélkül nem lehetnek a Logosz napfényében. Aki egyszer látta a világosságot, és érezte a benne rejlő isteni erőt, aki egyszer rábízta magát a világosságra, azt a világosság megjelöli, és nincs többé nyugodalma. Az ilyen ember nem lel többé nyugalomra, amíg meg nem tapasztalja a segítséget.

Az elmúlt években nem a nyugtalanság jellemezte-e az életüket? Nem próbáltak-e ennek mindenféle módon ellenállni? Nem keresték-e a kiutat? Nem volt-e ez kínlódás a pusztulás vermének alján? Az ilyen embernek nincs nyugta, amíg nem jön segítség. Segítség? Kitől? Azoktól, akiket egykor elárultak, akiket máglyára vetettek, akiket megkínoztak a szent Grálért! Ezektől a testvérektől jön a segítség! A megbélyegzettségük, a bűnbánásuk, az adósságukhoz való kötöttségük miatt állnak kapcsolatban a szent Grál örökségével. Ettől az örökségtől nem szabadulhatnak többé!

Mikrokozmoszukban élő elődeik félrevonták a fátylakat; a tűzsugár beáramlott, és ettől a pillanattól kezdve mikrokozmoszuk a szent Grál örökségéhez fűződik. Ebből soha ki nem oldozhatják magukat, mert ebben a vonatkozásban „megjelöltettek”. Csak két út áll nyitva: vagy tovább kínlódnak az adósság tűzjelében, a pusztulás vermének alján, és a pokol tüzét égni hagyják önmagukban, vagy követik az isteni örökhagyók irányvonalát, és betöltik az utolsó kívánságukat.

Azért jönnek el a szent Grál testvérei, hogy helyreállítsák Önöket a szellem nagyjainak, a szellemlélek szerint megszabadultak örökségének a megvalósítására. Így alakíthatják át az adósság véres gráljelét a tökéletes megváltás szent Gráljává. Mikrokozmoszunk a gyűlölet lángja és a mértéktelen félelem emésztő tüze miatt a legmélyebb mélységekbe zuhant, a Gnózis azonban múlhatatlan szeretete hevével, és küldöttei közvetítésével mindig eljön a megjelöltekhez, hogy felemelje őket a szeretet köteleivel.

Aki ezt megérti, az nagyon szerénnyé és különösen csendessé válik, olyannyira csendessé önmagában, hogy az isteni szeretet hallhatóvá és érzékelhetővé válik számára. Válasza így hangzik majd: „Magamtól nem vagyok semmi. Ó Gnózis irgalmazz nekem bűnösnek!” És a fénylő kötél vonalán a megpróbáltat, mint egy hídon el lehet vezetni az élők világába, a szent Grál földjére.

Ezeket a leleplező szavakat és kijelentéseket azért tettük, mert kivétel nélkül mindannyiuk számára eljött az idő. A múlt szeretetkötelei jelenné váltak, és itt, ebben a pillanatban, ebben a templomban mindannyiuk szolgálatára leeresztik a szeretet köteleit. Az elárultak és megtagadottak, a szellem nagyjai köszöntik Önöket az örök szeretet szavaival:

Jertek nagyon szeretettek, lépjetek közelebb, a menyegzői terem készen áll. Atyátok szerető keze integet, itt az idő, jöjjetek!

 

 

VI.

 

A Szellemi Iskola minden tanulójának, de különösen a belső iskola tagjának a megbeszélt negatív kapcsolat világos megértéséből kell kiindulnia, legalábbis ha egyszer tudatos és pozitív reakciót akar elérni azzal, amit a Szellemi Iskola Gnózisnak nevez.

Megbeszéltük, hogy minden tanulóban megtalálható az aurikus lényből fakadó mágneses, támogató erő, amely a pusztulás vermében tovább sürget és nyugtalanít. Ez a sürgető, mágneses erő a plexus sacralisból indul ki, majd a kígyótűzoszlopon felemelkedve betölti a homlokcsont mögötti nyílt térben lévő „toronyszobát” és onnan az egész lényt. A tanuló ezzel szinte egy lángoló tűzbe vétetik fel, mintegy izzó kemencébe, egy olyan tűzbe, amely nem emészti fel a lényét, hanem életben tartja, és szüntelenül buzgó keresésre sarkallja. Ez a folyamat születésünk óta foglalkoztat minket, és kétségtelenül mindnyájunkat megragadott.

Most már tudjuk tehát, hogy a nyugtalanság égető tüzét a gnosztikus érintésekre adott negatív reakciók mágneses feszültségei okozzák, amelyek különösen a mikrokozmoszunk előző lakója révén érnek minket. Emiatt olyan mágneses feszültség fejlődik ki bennünk, amit „tartozásnak” nevezhetnénk. Ezt a feszültséget már több előadásban is fejtegettük. Tartozásnak nevezzük a helytelenül feldolgozott világosságerő tömörülését, azt a személyesen felhívott világosságerőt, amelyre helytelenül, vagy nagyon elvetendő életmóddal reagáltak. Ez tehát óriási és hatalmas dolog a haláltermészetben: az emberiség folyamatosan különböző szakaszban és fokon lévő erős, mágneses tartozástényezőt hoz létre, ami elől nem menekülhet. Valójában minden életben létrejön egy ilyen „tartozás”. E természeti folyamatnak mindenki alá van vetve. A dialektikus természet célja, hogy szembesítse Önöket a tartozásukkal.

A tartozást mindig bűnbánat követi. Ez természettörvényszerű törekvés a tartozás feszültségének feloldására. Ezek mágneses erők, amelyek átjárják az életüket, és amelyekre megpróbálnak reagálni. Így alakul a lényük, jellemük és típusuk. Egész életvitelüket önmaguktól pontosan erre hangolják. Ezért is van olyan sok különbség közöttünk, noha mindezeket az úgynevezett lénybeli különbségeket csoportokra lehet osztani.

A tartozást vezeklés követi! Mindannyian vezeklünk valamilyen formában, vagy megpróbálunk válaszolni bűnösségérzetünkre. Ez tehát egy természettörvényszerű törekvés, hogy a bűn okozta feszültségek lazuljanak és megszűnjenek. Mindenki olyan viselkedési formát választ, amely lélektanilag leginkább alkalmazkodik saját karmikus nyomásaihoz, hogy ezzel, amennyire csak lehet, feloldja a feszültségeket.

Vannak olyan helyzetek és pillanatok, amikor nyugodtnak, és a lehető legkiegyensúlyozottabbnak érzik magukat. Ezért aztán szüntelenül próbálnak visszakerülni e nyugodt pillanatokba, hogy megszabadulhassanak a bűntudat mágneses nyomásától. Bizonyára megértik, hogy ha így küzdenek saját maguk ellen, akkor egyre ritkábbak lesznek a nyugodtság röpke pillanatai.

Az ember különböző viselkedésformái tehát a bűn megszüntetésére irányuló természeti kényszer következményei. Menekül a bűn elől, hogy megszabadulhasson tőle, és így próbál viszonylagos egyensúlyt teremteni az életében. Helyes viszonyulással a bűnnek mindenkiben a bűnbánathoz kell közelednie. Ezért mindenkinek – és különösen a papi embernek – pszichológusnak kell lennie. Talán belátják, hogy a bűnbánat, és a bűnbánat gyakorlása csak tovább növeli a bűn okozta feszültségeket, ha ezt a bűnterhet nem a megszabadító irányba terelik. Az emberiség, különösen a körülöttünk lévő civilizált országokban szinte kétrét görnyed e feszültségek alatt, és a legkülönfélébb módokon és mások segítségével is igyekszik megszabadulni e feszültségektől.

Pszichológusok kutatják e feszültségek okait, és megkísérelnek valamilyen „szabad teret” biztosítani nekünk. Önök azonban biztosan érzik, hogy ez sohasem hozhat megszabadító eredményt. A pszichológia dialektikus fáradozás, amely az emberiséget egy bizonyos dialektikus színvonalon próbálja fenntartani. A tartozással és a bűnbánattal szinte az egész emberiség csupán kísérletez. Erre a nagy problémára viszont sohasem fognak megoldást találni a dialektikában. Illetve, ahogyan a Szellemi Iskola nyelvezete mondja: sohasem fognak megoldást találni a rendszerükben kifejlődő óriási mágneses erőhatalmakra vonatkozóan. Minden, de valóban minden mágneses feszültségnek az emberiséget végül annak világos belátásához kell vezetnie, hogy e feszültségekre csak egyetlen megoldás van, csak egyetlen pszichológiai recept létezik: a szent Grál tiszta fényében való felemelkedés.

Most fel lehetne tenni a kérdést: „Mi a legnagyobb bűn?” Tudják, hogy a különböző emberek, csoportok, népek és fajok ezt nagyon eltérően ítélik meg. Bizonyos viszont, hogy ezek az eltérő vélemények a megfelelő időben mind ugyanabban a világos fogalomban fognak feloldódni, miszerint a legsúlyosabb tartozás az egyetemes igazság világossága ellen elkövetett vétek. Ez az utolsó, és legmélyebb bűnteher, amibe kerülhetünk. Ezért mondja a szentírás, hogy „a Szent Szellem ellen elkövetett bűn megbocsáthatatlan”.

A haláltermészetben élő emberiség különböző fokú adósságok és bűnbánatok során halad a mélypontig. Ezen a mélyponton aztán egy majdnem elviselhetetlen harc, félelmetes nyugtalanság keletkezik, melynek a legkülönbözőbb formáit ismerjük civilizált országainkban.

Jakob Böhme az egyik könyvében egy veremről ír. A verem felül nyitott és bevilágít a fénysugár. Mégis a verem alján lévő emberek megpróbálják áttörni a falakat, mert nem látják a világosság fentről bevilágító sugarait. Minden figyelmük arra irányul, hogy nyílást törjenek a falba, kézzel-lábbal a kövekre kapaszkodnak, hogy megpróbáljanak a meredek és sima falakon felmászni. Ekkor mi történik? Talán már megfigyelhették egy rovart szemlélve. Az állat felfelé mászik, de egy adott pillanatban lezuhan, majd újra kezdi a felmászást.

Ez történik az emberiséggel is a világrendünkben. Minden ember részt vesz ebben, egészen addig, amíg meg nem ismeri a „megtisztulás hegyét”. Mindannyian átmegyünk a különböző pokoli körökön, oda és vissza, amíg nem merünk felmászni a megtisztulás hegyére. A következmény pedig mindig a mélyponthoz való visszazuhanás, miközben a bűn feszültsége egyre nagyobb lesz, és végül az elviselhetetlenségig fokozódik számunkra. Minden kereső lelket elvezetnek eddig a pontig. Amikor a dialektika terhe már elviselhetetlenné válik, végül csak egy megoldás marad: megmászni a megtisztulás hegyét.

Ezt a felfelé vivő megtisztulási utat az egyetlen kiútnak kell látniuk. Szellemi Iskolánkban a megtisztulás hegyét „endúrának”, önmegtagadásnak nevezzük. Aki vállalja az endúra szerinti életet, az látja a szeretet kötelét, melyet a Szerzet bocsát le a verem aljára. Ez azért történik, hogy zűrzavaros helyzetükben lássák a szeretet fénylő kötelét, és engedjék magukat beborítani e világosságerővel, hogy így adott pillanatban kiemeltessenek a téren és az időn kívülre.

A szent Grál örökhagyóinak utolsó kívánságát végre kell hajtani, ahogy azt a két utolsó beszédben már fejtegettük. Csak így érhető el bennünk a tartozás és a bűnbánat egyensúlya. Csak ezután beszélhetünk a bűnök megbocsátásáról. Csak így válhatnak valósággá a „Miatyánk” szavai: „Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket”.

Önök közül sokan ismerik e folyamatot, többek között annak a módját, hogyan lehet bezárni az aurikus lény és a plexus sacralis közötti kaput. Ezért néhányan megkérdezhetnék: „Elkerülhetetlenül végig kell járnunk az utat a pokol minden rétegén át a haláltermészet legmélyebb pontjáig? Képzeljék el, hogy nagy nyomorúságunk közepette ráébredünk, hogy a lefelé vezető útnak még csak a felénél tartunk, vagy talán csak egy kis részét tettük meg”.

Igen, a legmélyebb mélységekig tartó út abszolút szükséges lenne, ha nem létezne a Gnózis, és nem lenne az üdvösség Szerzete. A szent Grál örökhagyói nem tétlenkednek szeretetköteleikkel a szakadék szélén. Nem, a szent Grál örökhagyói Önök elé jönnek, leereszkednek Önökhöz. Körülveszik Önöket, és kinyújtják sugárzó kezüket mindenkinek, aki tudatában van saját bűnterhe természetének. Így jöhet létre a pozitív kapcsolat! Akármi is az Ön jelenlegi állapota, ez a helyzet közvetlenül elvezethet a saját mélypontjához. A mostani életpillanat tehát a személyes mélypontja lehet. Legalábbis akkor, ha a leeresztett fénykötelet megragadja, és megfogja a kinyújtott segítő kezet. Annak már semmi jelentősége sincsen, hogy mélypontjuk a testvéreikhez képest milyen mértékű, mert pozitívan reagálnak és válaszolnak a szent Grál érintésére, és pozitívan válaszolnak az egyetemes világosság érintésére.

Létezik egy koncentrált világosságerő, amelyben az Egyetemes Szerzetlánchoz tartozó minden testvér részt vesz. Ez az összpontosított világosságerő a szent Grál, és a szent Grálnak ez a lényege érinti meg Önöket. A századok során a szent Grál nagyon hatalmas, és rendkívül összpontosított, megszabadító erővé vált. Ez az Egyetemes Krisztus szidérikus vére. Ez egy olyan intenzitású erőtér, amelyet semmihez sem hasonlíthatunk. A szent Grált a kehellyel szokták ábrázolni, néha a szívvel is, amelyből az élő vér folyik. Ez a Gnózis erőforrása, amely az idők során összegyűlt. Ebből a múlhatatlan kincsből merítenek, hogy mindannyiójukat ragyogóan boldoggá tegyék. Ez az intenzív, koncentrált megszabadító erő a katárok kincse, a Rózsakereszt kincse, amely minden században a múlhatatlan arany készítője volt – ez a szent Grál kincse. Ez az egész Egyetemes Szerzetlánc képessége.

Ezt a „képességet”, és ezt az intenzív, összpontosult megszabadító erőt, a kincset szintén átadták az Ifjú Gnosztikus Szerzetnek, melynek őrzésére nagymesterként van Rijckenborgh úr hivatott. Ez a múlhatatlan kincs sugárzóan boldoggá teheti Önöket, amint megtanulják, hogy önmagukban felszabadítsanak belőle valamit.

Így áll előttünk fényesen és tisztán a szent Grál öröksége. Mi, a belső fokozatok tagjai, azért vagyunk itt ebben a templomban, hogy felajánljuk Önöknek ezt az örökséget. Ennek a templomnak ehhez egy nagyon vezetőképes légköre van. Változtassák át életüknek ebben a pillanatában a múltat sugárzó jelenné. A szent Grál örökségét felajánlották Önöknek. Ezt nem csak egy Nappal jelképezik, hanem valójában ő maga egy Nap. Ez egy hatalmas világosságtér, amely be akarja fogadni Önöket.

E világosságtérnek öt nézete, öt vérjele van, és ez az öt nézet alakot is ölt az anyagban már megnyilvánult ötszörös Szellemi Iskolában. Minden tizenkettes lánc képes a tizenkét sugár képét, amelyet Önök mindegyike a fejében és a szívében hordoz, valósággá változtatni, mert a kép felett a Gnózis Napja ragyog. Minden Ifjú Gnosztikus Szerzet, melyet felvettek az Egyetemes Szerzetláncba, és beengednek a fenséges naprendszerbe, képes ezt a naperőt mindazoknak átadni, akik át akarják venni, és be akarják fogadni ezt a fenséges erőt. Ez a lélekújjászületés és a léleknövekedés ereje, a megnyilvánuló arany naplélekruha ereje, és a papi munkájukhoz kellő erő.

1969. július 17-én, csütörtökön a haarlemi nagytemplomban elkezdték az Önök javára e mágikus munkát. Akkor már megérintettek a szent Grál erejétől. A kegyelem nyitott szívét felajánlották Önöknek. Ebben a megváltó erőösszpontosulásban együtt ünnepeltük a szent úrvacsorát, és átruházták Önökre a pozitív megszabadító elemet. Végül 1969. július 17-én, csütörtök este, a haarlemi főtemplomban állva, hűségfogadalmuk alapján megkapták a szent Grál örökségét. Elfogadták ezt az örökséget, és ettől az órától fogva tudták, hogy pozitívan megváltoztak. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája most tehát az igazi papi cselekedeteiket várja. Ez alatt a következőket szabad értenünk: cselekedetek teljes ismerettel, és a Szent Szellem rendje törvényének követésével, és hűséggel a szent munkával szemben.

Akinek van füle a hallásra, az hallja, hogy mit mond a Szellem a gyülekezetnek.

 

 

VII.

 

Van egy érintetlen, anyagi gnosztikus kincs, amit maga a Gnózis őriz elrejtve, olyan célokból és okokból, melynek értelmét egy adott időben, és a megfelelő lélektani pillanatban kétségtelenül részletesen megmagyarázzák majd. A katárok anyagi kincsét továbbá azért rejtették el, mivel egy mágikus adottsághoz kétféleképpen közeledhetünk: a lélekkel, vagy az egoval.

Ha kezükbe adnák a legfennköltebb, legtisztább és legistenibb mágikus módszert, amelyhez azután az egojukkal közelednének, és egoista módon alkalmaznák, akkor a hatás azonnal mélységesen fekete lenne, még ha az egész világ jónak találná is.

Egy másik szempontból viszont, a világon néhányan nagyon is jól tudják, hogy hol van elrejtve a katárok kincse és miből áll, de nem férhetnek hozzá, mert egy sugárzás védelmezi.

Tehát a katárok anyagi kincsét iratok, könyvek, szertartások, és néhány szent kegytárgy alkotja, amelyek első kézből való ismeretből születtek, és amelyeket a birtokosai a szellemlélek által használnak a világ és az emberiség megszabadítására. Érthető, hogy ez a kincs illetéktelen kezekbe kerülve halálos veszélyt jelentene, mert az egoval végzett mágia mindig halálosan veszélyes, és erősen a földhöz kötő.

Most feltehetnék a kérdést: „Nem kerülteke az idők folyamán tiszta gnosztikus iratok mindig is illetéktelen kezekbe?” De igen, sokféle körülmény és katasztrófa okán számos gnosztikus kincset fedeztek fel és találtak meg illetéktelenek. Viszont e talált dolgok tartalma részben használhatatlan, mert egy gnosztikus módszer jellege ahhoz a korhoz igazodik, amikor használják. Ezért a kozmikus sugárzások megváltozása után használhatatlanná válnak.

Ez történt a katárok kincsével is? Igen is, meg nem is. A Hétszellem kozmikus sugarai pályát írnak le a világegyetemben. Meghatározott ritmusban jönnek és mennek. Aki tehát ismeri e ritmus törvényeit, az adott pillanatban képes megismételni, és részben feléleszteni az ősi mágikus rendszereket, akár még a lemuriakat is, ámde nagyon különös és szorongató következményekkel, mert az ember szerkezete az idők folyamán megváltozott.

Olyan korszakba léptünk tehát, amikor ugyanaz a hatalmas kozmikus erő fejti ki hatását, mint hétszáz évvel ezelőtt. Ezért az emberiségnek kiszámíthatatlan kárt okozhatna, ha manapság illetéktelenek fedeznék fel a katárok kincsét.

Ha például ezt az ősi mágiát önkényesen gyakorolnák, ha a Szellemi Iskolánkban is az egoval alkalmaznák, akkor az Iskola élő teste a különböző munkaterületeivel együtt nem létezne már sokáig, és nem tudna megszabadító erőt kisugározni.

Talán azt az ellenvetést tehetnék, hogy mégis sok úgynevezett katár könyv forog közkézen, melyekben szertartásokat és szentségeket írnak le. Ezek azonban olyan illetéktelenektől származnak, akik híján vannak a teljes ismeretnek, gyakran pedig kitalálóik agyában születtek, akik a régi szövegeket mindenféle módon elváltoztatták. E művek alapjai csupán a különféle feltételezések, amelyek nyilvánvalóan sok veszélyt hordoznak. Ennek tudatában az Ifjú Gnosztikus Szerzet Szellemi Vezetősége nagyon éber! Az Ifjú Gnosztikus Szerzet is sok nehézséggel küzd, és minden eljövendő gnosztikus munka is ugyanezekkel a gondokkal fog szembesülni. Ezért minden gnosztikus Szerzet, egykor is és ma is köteles volt óvintézkedéseket tenni, azonban nem elsősorban az ellenségei miatt, hanem mindenekelőtt barátai és munkatársai tudatlanságával szemben. Ezért minden Szerzet köteles volt leglényegesebb kincseit biztonságba helyezni, és biztonságban megóvni, ha munkájának végét közeledni látta.

A katárok kincsének nyomtalan eltűnése magától értetődően csak azok számára érvényes, akik a természetből valók és a természetben vannak. Egy korábbi előadásban már kifejtettük, hogy akik felemelkednek a szellemlélekbe, azok számára semmi sincs elrejtve, és semmit sem lehet rejtve tartani. Így aztán az élet különböző területein élő bizonyíték van azok számára, akik az egyetemes láncban teljesítik munkájukat.

Most felmerülhetne a következő kérdés: Ha a katárok kincse a dialektika világában már nem hasznos, és nem is lesz használható, hanem csak emlékként vagy múzeumi tárgyként használható, mivel minden alkalommal egy újabb romolhatatlan kincset kell készíteni, akkor nem lenne-e jobb a régieket mágikusan megsemmisíteni?

Nem! Ha ezt a kérdést felteszik, akkor ez a mágia iránti ismeretük teljes hiányát bizonyítja. Azzal, hogy a tiszta katár örökséget rábízták a Földre, vagyis, hogy ez a tanból és mágiából álló örökség a tiszta anyagból a haláltermészet anyagába került, azzal mintegy kardot döftek a Földbe, a világot és az emberiséget pedig egy olyan ítéleterővel és összetöréssel kapcsolták össze, amely minden későbbi gnosztikus Szerzetnek is a hasznára fog szolgálni. Minden lélektest fénysugarakat bocsát ki, így tehát a Szellemi Iskola étertestének mágneses pólusai is odavonzzák azokat, akiket e világosság sugárzása megérintett.

Ebből arra szabad következtetnünk, hogy a születés barlangjából, vagyis a Föld öléből világosság lövell ki, és a megnyilvánulás egén az ötágú csillag, egy ötszörös lélekéterruha, és ezáltal a Szellemi Iskola ötszörös éterteste ragyog. És meg fog mutatkozni, hogy magában a születés barlangjában van-e olyan élet vagy tevékenység, amely az egyetemes élet isteni hazáját keresi, vagy pedig a barlangban továbbra is az ősrégi, tüzes, vízszintes kígyó nyilvánul meg és tartja fenn magát. Amikor a csillag, Betlehem csillagához hasonlóan, csúcsával az egyetemes, isteni élet felé irányulva felragyog, akkor jönnek el az előttünk haladók gnosztikus bölcsei a Szellem napkeleti országából, mert látták a mágneses sugártérben a ragyogó csillagot. Örömmel és hálával látták, amint egy Ifjú Gnosztikus Szerzet belépett, továbbfejlődött és felemelkedett az anyagból kiemeltettek területére.

A mágneses sugárzás megingathatatlan törvényei szerint, az Ifjú Gnosztikus Szerzet megkapja a Szellem aranyát, a halhatatlan lelkek Szerzetével való szövetség tömjénjét és az abszolút szellemlélek megszabadulás mirháját. Ezen az alapon kapta meg az Ifjú Gnosztikus Szerzet a nagymesterség királyi rangját, és az idős pátriárka volt a bölcs, aki nagyságát alázattal bizonyította.

Így történt aztán, hogy a betlehemi béke gnosztikus ünnepét szabad volt nagyon tudatosan megünnepelnünk, nem előbb és nem később, mint a megfelelő lélektani pillanatban, az utolsó próba alkalmával. Az Egyetemes Szerzetlánc múlhatatlan igazsága, az Ussatles-Bains-i emlékmű 1957. május 5-i mágikus felszentelésével bizonyosodott be, és lett megerősítve. Tizenkét évi próbaidő után, 1969. június 1-én, az egyetemes igazság tanúbizonysága újból megnyilvánult az idő és az örökkévalóság számára, az Ussatles-Bains-i beavató központban. Erről már beszéltünk templomainkban. A szent étertér lángoló ötágú csillaga és a Gnózis kegyelme megjelent a Hétszellem tüzes, lángoló sugarai által vezetve.

Erről a szent testről szabad most Önöknek tanúskodnunk, és szeretnénk, ha ez az Önök számára is tudatossá válna! Testvéreink, az Ifjú Gnosztikus Szerzetnek ma el kell érnie teljes kifejlődését Isten és az emberiség örömére, mégpedig az Önök korlátlan közreműködésével és teljes munkásságával, akik a belső fokozatokhoz tartoznak.

Rendkívüli, szokatlanul fontos és hatalmas időszakba, a megvalósítás időszakába léptünk. Az emberiség viszont nem készült fel erre, mivel csak káoszt képes létrehozni, ezért kézenfekvő és tagadhatatlan az a tény, hogy az elfajulás ideje, az ítélet ideje elkezdődött. E viharban minden létező össze fog törni. Ennek a szenvedésnek valóban be kell következnie, de azt is megláthatjuk, hogy az egyetemes szeretet nagy ereje pontosan most tud majd közbelépni, és az ítélethullámmal közreműködve még kimondhatatlanul sokat jóra tud fordítani, számtalan embert megmentve a biztos elfajulástól. Egy teljesen új kezdet napja virradt fel. Egy új sugárhullám vág utat magának a világegyetemen át, és bolygónkra zúdul. Ez minden további nélkül a megsemmisülését jelenthetné, de ez a sugárhullám nem pusztításra, hanem egyszerűen az istenterv végrehajtására törekszik, amely maga a szeretet. Ezért kiáltja a hetedik sugár angyala: „Várjatok, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon!” Ezt a Jelenések Könyvének hetedik részében olvashatják.

Nagymesterünk, van Rijckenborgh úr mondta ezzel kapcsolatban: „Egy helyes, intelligens és megértő reagálással kimondhatatlanul sokat tehetnek a világért és az emberiségért, például azzal, hogy a közvetlenül az emberiségre özönlő behatásokat feltartóztatják. Ez egy gyógyító munka az erre alapított és előkészített csoport és egy valódi papi sereg számára.”

Tartsuk szem előtt, hogy a harmadik munkaterületünk előkészülő csoportja a papi sereggel közösen egy ilyen erőállomást alkot, és az Egyetemes Szerzetlánccal való összekapcsolódásuk révén, annak teljes ereje beáramlik a Szellemi Iskola mágneses testébe és minden szervébe. Ahol az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája és munkásai még tehetetlenek lennének a még oly kevés erejük miatt, akkor ott az Egyetemes Szerzetlánc segít. Így aztán a leghatalmasabb hétszeres sugártér alakul ki az élő jelenben, amely gyengeségünkben is nagy erővel valósul meg.

A különböző vízszintes hatásokhoz ezzel egy függőleges áramlat kapcsolódik. Ez Jézus Krisztus keresztje, a diadal keresztje. De ez csak a kezdet! Jézus maga mondta a tanítványoknak: „Ti még ezeknél is nagyobb dolgokat fogtok cselekedni”, mert az Ifjú Gnózis mágneses sugárterébe és mindabba, ami benne találtatik, besugározzák a szellemlélek megszabadulás eszméjét a tiszta isteni terv szerint, és annak tökéletes elrendezésében, és végül besugározzák a tiszta vallást. Ebben a hatalmas mágneses térben egyszerűen lehetetlenné válik minden hazugság, rágalmazás és árulás, és ezek örökre száműzve lesznek. Ezért az eredmény nem lehet semmi más, mint a béke birodalma.

Váljék a megszabadulás keresztje, a szeretet keresztje az egész emberiség feltámadásának szolgálatára. Galaadon, a tanúság kövén, tetterős kézzel mindannyian megerősítjük az Ifjú Gnosztikus Szerzetnek, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának adott szavunkat a hűség, a szeretet és az áldozat ígéretét, hogy a mulandóságban és az örökkévalóságban a vigasz balzsama és segítsége újra bennünk lehessen. Mi már nem hagyjuk el egymást soha többé.

Ezt a diadalt kívánjuk mindnyájuknak, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében.