A Rózsakereszt megszabadító ösvénye-egyben

Catharose de Petri – Jan van Rijckenborgh

A Rózsakereszt megszabadító ösvénye

Az új idők apokalipszise IV.

 

 

Előszó

 

Ebben a kiadásban az 1966 augusztusában Baselban rendezett negyedik Vízöntő-konferencia anyagát tesszük közzé.

Az első fejezetben az olvasó a konferencia előtti nyilvános előadások szövegét találja. A tulajdonképpeni Vízöntő-konferenciát Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri tartotta. A svájci vezetőség megnyitó és záró szolgálatát a második és a nyolcadik fejezet tartalmazza.

E kiadás tartalma maga tanúskodjon. Aki mozgalmas korszakunkban tudatosan meg akarja találni a helyét, annak mélyen el kell gondolkodnia azokon a folyamatokon, amelyek bennünk és rajtunk elkerülhetetlenül kezdenek végbemenni. Ez a könyv az irányvonal szerepét szeretné ellátni.

Reméljük és imádkozunk, hogy sok embernek segítsen az idő jelét megérteni, és ezekből időben levonni a következtetéseket.

 

ROZEKRUIS PERS

 

 

A KONFERENCIA ELŐTTI NYILVÁNOS ELŐADÁS SZÖVEGE

I. Kik a rózsakeresztesek?

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaink! Nagyon örülünk és hála tölt el minket, hogy szeretettel üdvözölhetjük itt Önöket a Rózsakereszt Nemzetközi Iskolája, a Lectorium Rosicrucianum nevében. A műsor szerint a rózsakeresztesekről szeretnénk beszélni, és néhány ezzel kapcsolatos témát megvilágítani.

Ha utánanézünk a történelemben, felfedezzük, hogy az utóbbi hat-hétszáz évben újra meg újra emlegetik a rózsakereszteseket. Ez a fennkölt Szerzet azonban valójában sokkal régebbi. Ez a Rend közvetlenül az emberiség bukása után alapult, s isteni nyilatkozat által megkapta az út ismeretét, amelyen az elsüllyedt emberiséget ki lehet szabadítani a helyzetéből.

Habár ez a halhatatlan szerzet mindig csak az emberiség megszabadításán dolgozott, minden időkben sok rágalmat és üldöztetést kellett elviselnie. Munkáját állandóan megpróbálták meghiúsítani, aminek az volt a legegyszerűbb módszere, hogy például a nevével éltek vissza, ezen a néven mindenféle mozgalmat és csoportot alapítottak, amelyek azonban egészen más célokra törekedtek.

Gyorsan közeleg azonban az idő, amikor az emberiség megtudja az igazságot a rózsakeresztesekkel kapcsolatban, s megtanulja megérteni azt. A hazugságoknak és csalásoknak e Rend köré szőtt szövevényéből páratlan és szeplőtlen szépségében fog kiemelkedni az emlékezetes és minden időkre fontos esemény, a rózsakeresztesek egyetemes kereszténysége, melyet mindig is csak kevesen értettek meg. Nemsoká megvirrad az a nap, amikor az emberek, mint Saulus, bizonyos pillanatban elragadtatva, mint Pál, a kereszt világosságát kapják és fogadják be, és szellemi vakságukból új szemekkel ébrednek fel.

 

Tulajdonképpen kik tehát a rózsakeresztesek?

 

Mint mondtuk, itt az ismert szerzetek legrégibbjéről van szó. Mielőtt szó lett volna az emberiség nagy vezetőiről, akikről a legrégibb történelem ad hírt, már megvolt a belső egyház, az univerzális rózsakereszt belső közössége. Ebből a belső Világosságközösségből indult ki minden Nagy és Magasztos, hogy a bukott emberiségért dolgozzon. A rózsakeresztesek által jól ismert misztériumok tehát mindent magukba foglalnak, amit Istenről, a természetről és az emberről tudni lehet. Minden idők minden igazi bölcse ennek a szerzetnek a tanulója volt, s igazi bölcsességét ettől kapta.

A rózsakeresztesek csak egyetlen könyvet tanulmányoznak: az élet könyvét. Gyülekezőhelyük a Szent Szellem temploma, mely az egész természetet áthatja. A választottaknak – mondja a szerzet – könnyű megtalálni ezt a templomot, míg a tömeg szemei elől el van rejtve. Titkai mindenkinek korlátlanul a rendelkezésére állnak, aki megkaphatja azokat. A titokban tartás tehát nem a közlési készség hiányából adódik, hanem csakis az isteni bölcsességet keresők fogékonyságának elégtelenségéből.

A Rózsakereszt Szerzete így azon dolgozik, hogy az embereket fogékonnyá tegye az isteni igazságra, bölcsességre és szeretetre. És nem csak szavakkal teszi ezt, hanem mindenekelőtt egy sugárerővel, mely az emberek szívéhez fordul. Ezzel a sugárzással sok emberben próbálják felébreszteni az úgynevezett szellemszikra-atomot, egy titokzatos szellemi központot, mely a jobboldali szívpitvar táján található. Ha sikerül ezt a rejtett életmagot, ezt a lélekszikrát az emberszívben lánggá szítani, akkor kialakulhat az a csodás folyamat, melyet a lélek újjászületésének neveznek.

Ez egy belső növekedési folyamat, melyben az újszülött lélek kibontakozik, egyre erősebben világít, hogy egyszer mérhetetlen dicsőségre emelkedjen, sugárzó világosságával messzeségeket beragyogva. Az illető saját megszabadulása mellett ez a folyamat azoknak is segítséget és áldást jelent, akik még a földi élet kötelékeiben sínylődnek, mert az isteni szeretet terjedő, kiáradó lélekvilágossága sokaknak lesz váltságdíja.

E magasztos cél gyorsabb elérése érdekében keltették életre sok évvel ezelőtt „Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskoláját”, mely így jelenleg a Szerzet eszköze. A tanuló ebben az iskolában nem új tantételeket kap, hanem egy új erőt, mellyel újjászülethet; mert az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája erőteret képez, a Szent Szellemből jövő sugárteret. Egy ilyen sugárteret a rózsakeresztes szerzet olyan szerzetesei építenek fel, akik egy korábbi földi létben megszerezték a halhatatlanság szabadságát, s önkéntesen visszatértek a földre, hogy embertársaik szolgálatára legyenek.

Nagy előjogunk, hogy ma este velünk van itt a rózsakeresztes szerzet két követe, a modern szellemi iskola megalapítói J. van Rijckenborgh úr és Catharose de Petri asszony. Ők képezik korszakunkban egy új gnosztikus rózsakeresztes munka magját.

Ebből a szellemi fókuszból szakadatlanul sugarak, tiszta asztrális világosságáramok áradnak. Ezekkel a sugarakkal és erőkkel mindenkit kapcsolatba hoznak, aki önkéntesen közeledik a Szellemi Iskolához, és a szeretetből álló központi forrásából kíván élni. Az ilyen embert ettől a pillanattól kezdve felvették egy alkímiai folyamatba, mely a szívatomban kezdődik, s amit a szellem, a lélek és a test szerinti háromszoros újjászületés koronáz.

 

A rózsakeresztesek alkímiája

 

1919-ben sikerült először az angol fizikusnak, Ernest Rutherfordnak kísérleti úton az atomot átalakítani. Nitrogénatomokat bombázott alfa-részecskékkel, s így oxigén és hidrogénatomok keletkeztek. A modern atomtudománynak ezzel sikerült az elemek megváltoztatása. Közel látszott a régi kívánság megvalósulása, hogy nem nemes fémekből aranyat csinálhassanak. Úgy vélték, hogy a régi alkimistáktól sikerült ellesni a titkot, az aranycsinálás művészetét. Azt hitték, hogy a rejtélyt megoldották. Nem csoda, ha az atomok átalakítását ma olykor modern alkímiának is nevezik.

Ez a nézet azonban nagy tévedésen alapul, mert az igazi alkímia, az aranycsinálás igazi művészetének célja nem a külső, földi arany, hanem itt nagyon titokzatos mikrokozmikus folyamatokról van szó, melyek ősidőktől fogva az isteni misztériumok tárgyát képezik. A fémek arannyá változtatását tehát jelképesen kell értenünk, mert az igazi aranycsinálás lelki-szellemi folyamatokra vonatkozik, melyeknek célja az ember teljes újjászületése, teljesen új megalkotása. Az igazi alkimista tehát a szellem aranyát akarja előállítani.

A bölcsek köve, melyet oly sokan kerestek hiába, így szintén nem az ásványok világában keresendő, hanem ez az isteni épületkő magszemként nyugszik az ember szívében. Isten birodalma magában az emberben található. A szellemtermészet egy rejtett fókuszban összpontosul az ember szívében. Itt található a bölcsek köve.

Mint említettük, az ember jobboldali szívpitvara táján egy titokzatos szellemi központ található, melyet „Jézus magjának”, a „szív rózsájának”, a „lótuszvirág gyöngyének”, vagy modernebb nyelven „szellemszikra-atomnak” vagy Krisztusatomnak is neveznek. A léleknek ebben a vetőmagjában alszik az a hatalmas képesség, mellyel létre lehet hozni a belső, arany ősanyagból álló mennyei embert.

Ennek a belső embernek, ennek a világossághordozónak a kifejlesztése a valóban királyi művészet. Ez nem természetes folyamat, általános értelemben, hanem egy szellemi, alkímiai folyamat. Ezért kell ennek a szívben, a szellemszikra-atomban kezdődnie. Mert csakis a szellemszikra-atom, az arany elixír képes, a bölcsek köveként az emberbe süllyesztve, a természet ólmát a szellem aranyává változtatni.

A szellemszikra-atomból vagyis a Krisztusatomból születik meg az Új Lélek, mely a saját magjából lélektestet épít magának. Ez a lélektest pompás arany színben ragyog. Arany köntösként burkolja az embert. Aki képes ilyen arany ruhát szőni magának, az ezzel újra kapcsolatba léphet az isteni szellemmel. A léleknek és a szellemnek ebből az összeolvadásából, ebből az Alkímiai Menyegzőből – ahogyan a régiek nevezték ezt az alkímiai folyamatot – ebből születik meg a Bőség Fia, a belső, mennyei ember.

A modern ember tudja, hogy milyen rettenetes hatalom rejlik az atomban. A szörnyű veszélyeket is ismerjük, melyek az atom kísérleti hasításával járnak, amiknek persze a felelősségüket ismerő magfizikusok is tudatában vannak. Mégsem tudják a kísérletezést abbahagyni, mert mintegy belső ösztön készteti őket erre.

A modern rózsakereszt tana ebben az összefüggésben azt is közli, hogy a szív atomi fókuszán, a szellemszikrán vagy Krisztusatomon kívül az ember főszentélyében is van egy atomi központ. Ez a fejatom, melyet luciferi atomnak is neveznek, azelőtt a szívatom vagy Krisztusatom világosságában égett.

A fejben levő Lucifer-atom a szívatom tükröződése volt, a szív és a fej tehát egységet képezett, és az ember gondolkodását Isten, a szellem vezette kézen. Ez a nagyszerű egység azonban megbomlott. Ősidőkkel ezelőtt a főszentély Lucifer-atomja megtagadta az engedelmességet a Krisztusatomnak, magához ragadta az egész emberi rendszer, az emberszerkezet vezetését, s ezt minden tekintetben összezavarta. Az emberi ész most Luciferben lobbant lángra, s így hajszolódik az ember a rákényszerített gondolatok láncreakciójában. A természetszülte ember nem él, hanem „élnek vele” használják. A rajta és vele jelenleg végbemenő alkímiai folyamatot a szentségtelen gondolaterő miatt kétszeres hatás jellemzi: kifelé robbanékonyság és rombolás, befelé pedig megkövesedés és halál. Az embernek tehát vissza kell találnia az igazi alkímiához, melynek előfeltétele a lélek újjászületése. Csak akkor fogja tudni megszabadítani magában a belső, mennyei embert, s ezzel nyerheti el maga is az örök szabadságot.

Örvendünk, hogy itt Baselban beszélhetünk Önökkel ezekről a dolgokról. Ebben a városban ugyanis 440 évvel ezelőtt élt egy igazi alkimista, akit kortársai nem értettek meg. Legalább is a nevét biztosan ismerik:

Hohenheimi Theophrastus Paracelsus, akit röviden Paracelsusnak neveztek.

Paracelsus a Baseli egyetemen tanított rövid ideig fizikát és orvostudományt, ugyanakkor hivatalosan a város orvosa is volt. Mivel a belső kémia művészetében, a belső ember megszabadításában nagy gyakorlata volt, olyan belátásokkal és erőkkel is bírt, melyek többek között az igazi orvos, az igazi gyógyító hivatására is képesítették, akinek belső megbízatása a mai félember egésszé, egészségessé tevése, vagyis megszentelése. A gyógyulás ebben az értelemben mindig egésszé válás, vagyis szenté válás az újjászületett lélek alapján.

 

A lélek misztériuma

 

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?”

Ezeket a szavakat Jézus, az Úr intézte egykor a tanítványaihoz, s ezeken alapul az igazi alkímia egész építménye, az evangélium szerinti víztől és szellemtől való újjászületés. A léleknek, mely a szellem és a test összekötő kapcsa, nagyon fontos szerep jutott, mert tiszta, isteni formájában, mint szellemlélek, a megnevezhetetlen szellem világító magyarázója, másrészt pedig lehetővé teszi a szellemerőnek a testbe való beáramlását.

Lélek nélkül nincsen tudat, s e nélkül nem lehet részesedni a szellem-megnyilvánulásban. Ezért mintegy felkiáltásként rezeg a lélekkel rendelkező lények sóhaja a világmindenségben, a biztonság és béke utáni ős-vágyakozás, mely a „mentsd meg a lelkemet a haláltól, ó Istenem” szavakban jut kifejezésre. A lélekmegújulásra, a lélekújjászületésre való felhívás szinte arany fonálként húzódik végig az evangéliumokon, s minden idők szent beszéde annyira tele van ezzel a követelménnyel, hogy önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy mi is a lélek valójában.

A lélek egy tűz, egy tüzes elv. Ezért beszélnek lélektűzről is. Ez a lélektűz – a modern rózsakereszt szaknyelvén – hidrogén, amely oxigénben ég. Ismeretes, hogy tűz nélkül nincs égési folyamat, nincsen anyagváltozás. Az emberben is mennek végbe égési folyamatok, amivel anyagok változnak meg.

A látható világmindenségben, a halál házában – ahogyan Jakob Böhme nevezi – istentelen tűz lobbant lángra. Itt olyan hidrogéngáz-összpontosulásról van szó, ami nem felel meg a dolgok isteni tervének. Ezt az istentelen tüzet ez Egyetemes Tan régóta „Lucifernek” nevezi.

Ezt a szentségtelen tüzet minden természetszülte ember léleklángként hordozza magával. Shankara azt mondja, hogy „ebbe a tűzbe dobják szakadatlan áldozatáramlatként a vágyak és óhajok tárgyait, amiből aztán a jelenségek világmindensége keletkezik”. Ez a luciferi lélekelv juttatja a természetszülte embert bizonyos tudathoz, saját természettudathoz, s ezzel megegyező gondolat és érzéshatásokhoz. Azt mondhatjuk tehát, hogy az emberi gondolkodás Lucifer-tűzben lobog, s ennek megfelelő hatások jellemzik. Ha ezt meggondoljuk, akkor világos, hogy miért ilyen az emberiség és a világ.

Az Egyetemes Tan szerint az egész, nagy térség, a világmindenség, tele van ősanyaggal. Ez az ősanyag különböző elemek atomjaiból áll kötetlen állapotban. Ebből az anyagból épül az egész alkotás. Így az embert atomoszlophoz hasonlíthatnánk, mert négyszeres testalakja szintén számtalan atomból épül. A természetszülte ember testeinek atomjai a bennük égő istentelen lélektűznek megfelelően vannak polarizálva. Polarizálódásuk mind a dialektikus világrend téridőrendi élete felé irányul. Mivel azonban ennek a világnak az élete csak látszatélet, és a látszatot nem lehet fenntartani, az emberi testjelenség egy halálfolyamatban újra meg újra elemeire bomlik, s atomjai visszatérnek az eredetükhöz. Ha tehát a halált le akarjuk győzni, akkor személyiségünk atomjait valami más polarizáció számára kell megnyitnunk. El kell oltanunk magunkban a luciferi tűzelvet, és egy másik lélektüzet, a Krisztustüzet kell meggyújtanunk.

Ez a Krisztusatom, mint többször említettük, mikrokozmoszunk közepén, a szívünkben található. Ez az atom egy másik világrendből származik, tehát más, mint testszerkezetünk többi atomjai. Egy költő erre mondja, hogy „egyetlen isteni atom jobb, mint ezer édenkert”. Ha ez az isteni atom a szívben hatni kezd, akkor új erő, szentelő, üdvözítő erő árad belőle. A szívben új világosság kezd megnyilvánulni, melyet az új, isteni lélek születésének nevezhetünk.

Ha ez az új lélekvilágosság, ez a Krisztusvilágosság sugárzik a szívben és beáramlik a lényünkbe, akkor ez a szellemi áramlat személyiségünk minden atomját átizzítja. Akkor ezek az atomok folyamatszerűen megváltoztatják a polarizálódásukat; átszellemülnek. Ennek a következménye új tudat, új mentalitás lesz. Más szóval: az új lelken és az új tudaton keresztül a szellemerő belefolyik a testbe és transzfigurálja, átalakítja azt. Ez az evangéliumi újjászületés misztériuma.

Először halandó lelkünk viszonyaiban kell újjászületnünk, ezután pedig a lélektestet felépítenünk; ekkor lesz a „természet ólmából” a „szellem aranya”, s a romlandó romolhatatlanná transzmutálódik, ahogyan Pál mondja a korinthusiaknak írt levelében:

„Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik természetes test, és feltámasztatik szellemi test. Ahogyan van természetes test, van szellemi test is. Így is van megírva: az első ember, Ádám, élő lélekké lett; az utolsó Ádám pedig megelevenítő szellemmé.”

Mélyen hasson át minket ez a nagy igazság!

 

A rózsakereszt korszakunkban

 

Új világidőszak kezdetén állunk. Az elkövetkező korszakot általánosan Vízöntő, vagy Vízöntő-korszaknak nevezik, mert a tavaszpont a Vízöntő állatövi jegyébe lépett. Ezzel új korszak kezdődik a föld- és emberiségfejlődésben, mert a Vízöntő-korszak befolyásai egyre erősebben érvényesülnek, ami miatt a világ és az emberiség mélyre ható változásokon fog átmenni.

E kozmikus változás egyre hatalmasabbá erősödő, magas rezgésű sugárzással jár együtt, amely az eredeti emberi életterületről ered. Ez a kozmikus változás a mi légkörünkre is kihat, s mivel tudjuk, hogy az ember milyen szoros kapcsolatban van az atmoszférájával, lélegzése anyagával, elképzelhető, hogy ha légkörünk megváltozik, akkor ez hatalmas befolyással lesz az emberiség természetes, erkölcsi és szellemi viselkedésére. Az új, interkozmikus sugárbefolyások miatt a földi légkör összetétele – mély értelmű, isteni szándék szerint – lassanként nagy változáson fog átmenni. Ha pedig az ember ehhez testileg, lelkileg és szellemileg nem tud alkalmazkodni, akkor természetesen áthidalhatatlan nehézségekkel találja szemben magát a test és a lélek területén is.

A Vízöntő-korszak másrészt nagyszerű lehetőségeket is hoz magával. Mert aki erre a légköri Krisztuserőre pozitívan tud reagálni, annak életében felkel az új nap, a Szellem Napja. Ebben az időszakban ugyanis kialakul a lehetőség, hogy a megszabadult ember, Isten gyermeke visszatérjen az Atya házába.

Hogy azonban az ember erre a légköri Krisztuserőre pozitívan reagálhasson, ahhoz közvetítőre van szüksége: az új, újjászületett lélekre. Mert csakis a szellemlélek tud a mai kozmikus fejlődésbe harmonikusan beleilleszkedni. Ahogyan azonban megállapítottuk, a természetszülte ember nem rendelkezik ezzel a lélekkel, s ez nem is eshet neki minden további nélkül az ölébe.

Az emberben most a természetlélek van jelen, a luciferi tűzelv. Ez a természetlélek azonban a halál után elkerülhetetlenül a feloszlás áldozata lesz, ha nem született újjá az élet folyamán, vagyis nem változik átszellemült, megdicsőült szellemlélekké. Ebből felmerül számunkra a mindent eldöntő kérdés: Hogyan érhetjük el a lélek-újjászületést? Hogyan jutunk hozzá a szellemlélekhez?

Mert a felettes természet erőáramlatai, Isten birodalmának erőáramai túl magas rezgésűek ahhoz, hogy a természetlélek fel tudja dolgozni őket. Hogyan lehetünk úrrá ezen a nehézségen?

Itt az Arany Rózsakereszt Szerzete ajánlja fel magát az emberiségnek közvetítőnek. Aki a lélekmegújulást keresi, azt egy erőtérbe, egy sugártérbe ágyazza. A szerzet olyan sugárzást hoz, amit a természetszülte ember el tud viselni, s amivel a szentesüléséig dolgozhat. A rózsakeresztes szerzet sugártere hatalmas dicsőséggel, messze terjedve ragyog; belesugárzik abba a fókuszba, melyet ennek a szerzetnek a követei itt a földön képeznek.

Ezek a sugárzások minden emberhez eljutnak, aki vágyik rájuk, különösen azonban azoknak a szívéhez, akik a Szellemi Iskolához közelednek, hogy kapcsolatba léphessenek ezekkel a sugarakkal.

Más szóval: a Szellemi Iskola egy erős elektromágneses tér, melyben különböző sugárzások, rezgések és erők lépnek fel, hogy az ebbe a térbe belépőket magasabb szellemi életre ébresszék. Kizárt dolog, hogy egy ember általános jámborsága, vagy valami hivatalosan elismert vallásosság által részesülhessen az Isteni Életben.

Egész természetjelenségünket, természeti alakunkat fel kell törni ahhoz, hogy a szellemlélek kibontakozhasson. A szellemszikra-atomot, a szív rózsáját szakadatlanul, éjjel-nappal a fajtájának megfelelő sugárzásnak kell kitenni, hogy új életre kelhessen és kivirulhasson.

Az ember számára így az a kérdés merül fel, hogy az egész világmindenséget megmozgató interkozmikus erőáramlatokban az állandó összetörés és felőrlődés folyamatában akarja-e vonszoltatni magát, vagy pedig megragadja a mentő kezet, mellyel meg akarják szabadítani a halál kötelékeitől.

Ma modern rózsakeresztről beszélünk, mert a rózsakereszt iskolája korszakunkhoz igazított sugárerőt hoz és nyújt át nekünk. A megszabadulás régebbi útjai ma már járhatatlanok, mert a kozmikus és légköri viszonyok ma másak, s a mai embernek részletesen az új fejlődéshez kell alkalmazkodnia.

Ezekben a napokban, július 23-tól 27-ig a modern rózsakereszt Szellemi Iskolája itt negyedik Vízöntő-megújító-konferenciáját fogja megtartani. Sok tanuló jött össze Európából, sőt a tengeren túlról is, hogy egy nagy szellemi erőkiárasztás áradata alá álljanak.

Ezen a konferencián csak a Szellemi Iskola tanulói vehetnek részt. Mégis messze sugározhat a világosság, ami ezekben a napokban felszabadul itt, hogy minden jóakaratúnak a segítségére legyen, és a ma még félreálló emberek is megtalálhassák a Világosságot, és az ő útján járhassanak.

 

 

A SVÁJCI VEZETŐSÉG MEGNYITÓ SZOLGÁLATA

II. Boldogok, akik Isten igéjét hallják

és meg is tartják

 

Szózat:

 

Mindannyian,

felvéve szellemi iskolánk mágneses testébe,

felemelkedünk a Világosságok Világosságához,

hogy szabaddá tegye bennünk az Új Lélekerőt

az Új Életre.

Ámen.

 

Megnyitó ima:

 

Eredeti világosság,

aki az isteni életből ragyogsz,

szenteltessünk meg általad!

Jöjjön el ránk a te országod,

akaratod hasson egész lényünkben

a te isteniséged szerint,

és ajándékozz meg minket

szent kenyereddel minden nap.

Érintésed erejével

minden köteléket összetörünk,

mely terveddel szembeszegül:

mindent megbocsátunk és elfeledünk,

amit az emberiség és a világ

természetisége miatt okozott nekünk.

 

Kegyes világosságoddal,

új életmódunk alapján

sorsunk szövevényét ugye eltörlöd nekünk?

 

Óvj meg a kísértésben, ó világosság,

és szabadíts meg a gonosztól,

ha minket megtámadna.

 

Benned az új élet,

és az erő,

és a dicsőség

a te örökkévalóságodra.

Ámen.

 

Szertartás:

 

„Bizony fel kell ismernünk, hogy a világ már azokban az időkben nagy mozgalmakkal volt terhes, a szülés fáradalmaival küszködött, s állhatatosan érdemteli hősöket hozott világra, akik minden erejükkel áttörtek a sötétségen, s a gyengébbeket azzal bízták meg, hogy kövessék őket. Egészen biztos, hogy a Trigonum Igneum csúcsát képezték, melynek lángjai egyre erősebben világítanak, s a világnak kétségtelenül meggyújtják majd az utolsó világosságot.

Ilyen ember volt hivatásánál fogva Theophrastus is, aki, holott nem tartozott a mi szerzetünkhöz, mégis szorgalmasan olvasta M könyvét, s ezzel meggyújtotta vele született éles belátását.”

A Fama Fraternitatis R.C. fenti idézete Hohenheimi Theophrastus Paracelsusra vonatkozik, aki 440 évvel ezelőtt itt élt Baselben egy ideig, aki azonban sem itt, sem másutt nem tudott úgy megnyilatkozni, ahogyan kijárt volna neki. Életműve így befejezetlen maradt, vagyis nem lett helyesen közzé téve, s így nem vált eléggé hatásossá, ami viszont az egész emberiség számára felmérhetetlen veszteséget jelent.

Ezért kapta annak idején Rudolf Steiner a Szerzettől azt a feladatot, hogy folytassa Paracelsus munkáját. Rudolf Steiner 1913-ban jött Baselba, s a szomszéd községben, Dornachban volt tevékeny haláláig, ahol a Goetheanum ma is az ő munkájáról tanúskodik. A szerzet megbízásának lényeges részei azonban itt sem lettek kivitelezve.

Paracelsus művének így a mi iskolánkban kell kifejezésre jutnia. A szerzetnek ezt a megbízását nagymesterünk az első Vízöntő-konferencián folytatta. Mivel negyedik Vízöntő-konferenciánkat itt Baselben ünnepeljük, ebben annak jelét szabad látnunk, hogy Iskolánkban él a megbízás, s ha Isten is úgy akarja, az elkövetkező időkben elterjedhet, az elsüllyedt emberiség meggyógyítása és helyreállítása érdekében. Ámen.

Az olyan tanulóknál, akik egy gnosztikus mágneses testben gyógyulásra, azaz szentesülésre hivattak, az orvosi segítség ennek az alapvető, megszabadító folyamatnak csak egyetlen nézetét képviseli. Egy ember ugyanis teljesen egészséges lehet, és mégis rajta nehezedik az alapvető dialektika-betegség, amely az elmúlásban, a halálban jut kifejezésre. Ezért hívják a tanulót az elmúlhatatlan életre.

Ennek az alapvető gyógyulásnak, szentesülésnek van kezdete és vége. Egy gnosztikus szellemi iskola mágneses testével kezdődik, és az új életterületen végződik, amelybe a háromszorosan újjászületett gnosztikus ember bemegy. Egy gnosztikus mágneses testet az Egyetemes Szerzet követeinek vezetése alatt képeznek, akiknek megvan az úgynevezett „csodás ékkő kincse”, a szív teljesen hatásossá vált rózsája, és az isteni szereteterővel, melyet kisugároznak, keresik és feltámogatják, ami a sötét dialektikába süllyedt. Az ilyen Gnózis-ból vett magszemben a tanuló újra találkozik az „Első Szeretetével”, vagyis az Istennel való közvetlen kapcsolat szeretetével, amitől az ember egykor önfejűen és tudatlanságból eltért.

Ezt az „Első Szeretetet”, az Istennel, a Gnózissal való igazi kapcsolat tudatos helyreállítását így egyetlen ember sem tudja tartósan elutasítani. Aki ezt tenné, az az ösvényt, és ennek a megújító lehetőségeit utasítaná el.

Az a helyzet, hogy a Gnózis követei a földi területen követőkre találnak ugyan, de ezek a követők vagy hívők a Gnózis ajándékát, a mennyei magszemet nem használják eléggé, vagy helytelenül alkalmazzák, mégpedig vagy a belátás hiánya miatt, vagy önzőségből. Akkor a Gnózis áramlata nem talál edényt, amibe beömölhetne, s a megújítást elkezdhetné. Ha azonban egy tanulóban készség keletkezik, hogy az Iskola gnosztikus magelvének teljesen odaadja magát, önfeledt emberszolgálatban cselekedve, akkor a megújulás áradata megragadja őt, és az élet ösvényén előre ösztönzi. Akkor mikrokozmosza közepéből egy új erő, új világosság kezd kifejlődni; ez az új lélek születése, amely jelentkezik, s ha a tanuló a mágneses test magelvével továbbra is bensőséges kapcsolatban marad, akkor naponta gyarapodik erőben és kegyelemben. Így találja meg a tanuló a nyugvópontot saját magában, melyhez újra meg újra betérhet.

Bárhogyan is dühöngnek a viharok továbbra is benne és körülötte, élete súlypontját egyre jobban a benne növekvő új lélekre, a benne fejlődő belső emberre tudja helyezni. Ez aztán azelőtt soha nem tapasztalt belső örömmel és bizalommal tölti el, mellyel betegséget és testi  gyengeséget is közömbösen fog tűrni.

„Ezért nem csüggedünk, testvérek, sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”

Ámen.

 

Beszéd:

 

„Boldogok, akik Isten beszédét hallják és megszívlelik.”

 

Kedves Testvéreink!

Eljött az idő, amikor a különös, negyedik Vízöntő-konferencia nagy eseménye mindenki számára megnyilvánulhat. Ha jól előkészületek erre a konferenciára, akkor rájöttek, hogy „régi ruhájuk” a múlté. A múlt szabályai ma már nem érvényesek! Ami megmaradt, az – igen barátaink – az az, amik pillanatnyilag vagyunk.

Előttünk az Élet Könyve fekszik. Ez a könyv most nyitva van előttünk. Minden oldal ugyanazzal a belső megbízással kezdődik és hat át minden szót: „Boldogok, akik Isten szavát hallják és megtartják”. Ezen a negyedik Vízöntő-konferencián mindőnket ez elé a feladat elé állítottak.

Az egész világmindenség egyetlen terven alapul. Ez a terv nincs korlátokhoz kötve. Sem kezdete, sem vége nincsen, ha a természetszülte ember ezt gyakran véli is. Ezt a tervet különösen a hibátlan törvényszerűség jellemzi. Minden lény, mely e törvényszerűség szerint él, kivétel nélkül belső megbízást hajt végre.

Külső megbízást az ember elfogadhat vagy elutasíthat. A dialektika embere először tudni akarja, hogy miféle megbízásról van szó, mi minden függ össze vele, esetleg mi haszna lesz belőle, vagy milyen felelősséget von ezzel magára. Ha mindezt megfontolta, akkor igent vagy nemet mond.

Egy belső megbízás azonban az alkotás tervének egy része. Az alkotás terve a részletek miriádjaiból áll, s ez az elképzelhetetlenül sok rész képezi együttesen azt, amit mi az alkotás vagy teremtés tervének nevezünk. Ebből egyetlen részletet sem lehet elhagyni. Így minden belső megbízás törvényt jelent a világmindenségben. Ha ugyanis a teremtés terve törvényszerű, akkor a részeinek szintén törvényszerűnek kell lenniük. Ha tehát belső megbízást tagadunk meg, akkor Istentől kapott feladatot utasítunk vissza.

Az ember bukása azon a ponton kezdődött, ahol az emberiség egy része nem vette figyelembe az isteni törvényszerűséget, Isten megbízását nem töltötte be, hanem elutasította. Az első emberi bukással megjelent a kritika. A kritika eredetét az ember bukásával kell kapcsolatban látnunk. Az alkotás tervének keretében az Istenember fejlődésben vesz részt. Egyrészt szüntelen engedelmességgel teljesíti a feladatát az egység keretében, másrészt éppen ez a teljesített feladat viszi őt is tovább.

Minden fejlődés maga is mérföldkő, a „próba köve”. Minden ilyen próba egy fontos mozzanat. Ez is abszolút törvényszerű. Ha a világmindenségben egy belső feladat harmonikus sorozatban és törvényszerűen teljesítve lesz, akkor ezt a feladatot teljesítettnek tekinthetjük, de nem tarthatjuk befejezettnek, azért, mert az egyik megbízás teljesítése valójában a másiknak a kezdetét jelenti.

Ez a számunkra nehezen érthető „befejezés és kezdet” a tulajdonképpeni vizsga, illetve fontos mozzanat. Úgy is mondhatjuk, hogy minden ilyen fontos mozzanat úgyszólván szakvéleményezés. Vagyis ha egy feladatot betöltöttünk, akkor a művet az új feladat előtt megvizsgálják.

Isteni törvény, hogy minden feladat teljesíthető, ami miatt azonban teljesíteni is kell. Ezért világos minden rózsakeresztesnek, hogy Istennél minden lehetséges.

A fontos mozzanat, vagy kritérium fogalmát szoros kapcsolatban láthatják a kritikával, az elbírálással. Ha az Istentől kapott megbízást nem teljesítjük, akkor a szó szoros értelmében kritizálunk. A rózsakeresztes tehát tudja: minden adottnak az elfogadásában, a belső feladat elfogadásában rejlik a betöltése is.

Mit kapott az ember, aki egységben él Istennel? Mindent megkapott ahhoz, hogy Isten megbízását betölthesse. A kapás előfeltétele persze az elfogadás. Csak akkor vagyunk olyanok, akik kaptak, ha olyanok vagyunk, akik elfogadnak! Amíg az ember egy belső megbízást nem fogad el, addig nem is kaphatja meg. Tehát kritizál, kritikus helyzetben van.

Amíg a Gnózis megbízását nem fogadja el, addig nem szabadulhat meg a kritikától. Ez a kritika viszont, ez a küzdelem Isten törvényei ellen – hadd jelentsük ki – a legnagyobb butaság, amit egy lény elkövethet. Mindannyian olyan kitűnően ismerjük a szent feladatot. Ez nem csak a szentírásban van lefektetve. Nekünk, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája tanulóinak a Christian Rosenkreuz templom alapkövébe is bevésték azt:

 

„Akik pedig befogadták őt,

hatalmat adott azoknak,

hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Ján. 1,12)

 

Ha ezt az igét mi mind elfogadjuk, akkor a feladat betöltéséhez minden a rendelkezésünkre áll. Ezért hatják át az egész világmindenséget a szavak: „Boldogok, akik Isten igéjét hallják és megtartják”.

Az Istenért, világért és emberiségért végzett szent munka az „önkéntes muszáj”. Mily kegyelem, hogy együtt lehetünk itt ezen az Vízöntő-konferencián lélekegységben, hogy a belső felszólításnak eleget tehessünk: „Szabad akaratból az Atya akaratát teljesíteni.”

„Boldogok, akik Isten szavát hallják és megtartják.” Ha egy ember valóban hall, ha munkatárs az építkezésen, együtt mozgat, a teljesítésben halad, ha a kapottat mind meg tudja tartani, akkor egy ilyen isteni lényt boldogság tölt el; egy ilyen lény minden kritériumon, minden vizsgán és fontos mozzanaton hálásan megy át. Ha elfogadók vagyunk, akkor abszolút mentesek vagyunk minden kritikától és minden viszálytól. Nem azzal foglalatoskodunk, hogy megválhassunk a gonoszságtól és békétlenségtől, mert az ilyesmihez már nincsen közünk. Nem tanakodunk már, hogy ide menjek vagy oda, vagy maradjak-e. Amíg az ember a dialektika széles, vízszintes útjain halad, addig mindig felmerül a jobbra vagy balra kérdése. Ha azonban Isten Házában, Sancti Spiritus otthonában vagyunk, akkor ilyen kérdések már nincsenek.

Most pedig, Barátaink, mögöttünk hagytuk a természet csapdái közötti fáradságos vándorlást. A hegy csúcsára értünk, s nyugodtan elfelejthetjük, hogy ennek a gerincvándorlásnak sok veszélyes pontja volt. Akik ezeket a veszélyeket felismerték, azoknak nem is tűntek olyan veszélyeseknek.

A legkülönbözőbb tapasztalatokat tettük. Sokan voltak olykor szinte olyan ködben, hogy azt sem tudták, hogy „előre vagy hátra?” Milyen jó volt ilyen pillanatokban belső meggondoláshoz jutni, s a hit erejével az egyetlen keskeny ösvényen tovább haladni fel a hegyre, ahol a forma meghal.

Gyakran veszítettek el valamilyen haszontalan tárgyat, s megfordulva kétségbeesetten keresték, a figyelmeztetést mellőzve, hogy soha se menjünk visszafelé! Aki viszont nem fordult vissza, az nemsokára észrevette, hogy az elveszített dolog nem csak értéktelen volt, hanem a haladásban is akadályozta volna.

Máskor terhet vettek le a vállukról. Hála helyett hányan kezdtek „védekezni” ez ellen, állig felfegyverkezve küzdeni, a gondolatok és érzések harcának zajától egészen elfelejtve a megváltó szót, amely mindenhová elkísér.

Az Önök jelenléte ezen a negyedik Vízöntő-konferencián arról tanúskodik, hogy a Gnózis szavára nagyon pozitívan reagáltak. Minden ellenállás ellenére hagyták ide eljönni az Önökben levő Másikat.

Egyetlen pillanatig se búsuljanak tehát, hanem örvendjenek! Ha kiütik a kezünkből régi szabályainkat és normáinkat, akkor ne vegyük fel őket újra, hanem hagyjuk ott. Nekünk magasabb normákat adtak. Ezek most közöttünk vannak, s felvezetnek a hegyre, ahol a forma meghal.

Testvérek! Ezekben a napokban tűnjön el az utolsó kétség is, a hitetlenségnek a legutolsó keserű és mérges gyomja is! Az Önök utolsó, részben talán nagy megerőltetésük, őszinte fáradozásuk gyümölcsöt hozott.

Miért tapasztaltunk annyi fájdalmat? Mi volt az oka sok szenvedésünknek? Valóban nem tudjuk? A szentírás azt mondja: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány (tudás) nélkül való!” Ha azonban Isten népének megvan az ismerete, s arra hivatott, hogy ezt az ismeretet, ezt a feladatot betöltse, de abban a helyzetben találják, hogy nem hajlandó Isten megbízását teljesen igenelni és kivitelezni, akkor annak mi lenne a következménye?

Lássák be, hogy milyen szomorú ez, hogy milyen bután viselkedünk! Sőt, Barátaink, a dolog vészesebb! Mert egy további bukás okozói lennénk. Képesek lennénk még egyszer bűnbe esni?

Mindőnknek megvannak az ismeretei ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, mindent megkaptunk, ha készek voltunk elfogadni. Három Vízöntő-konferenciát éltünk át. Már háromszor estünk bűnbe!

Ezt nem halljuk szívesen, de jobb mindezt felismerni, mint továbbra is káprázatban maradni. Aki részt vett az első Vízöntő-konferencián Renovában, az mind tudhatja: kulcsot kaptunk. Nem közönséges kulcsot, hanem olyat, amely minden kaput kinyit, amin át kell mennünk. A belső feladat teljesítéséhez szükséges készség kulcsa ez. Belső feladatot nem szabad figyelmen kívül hagynunk, mert akkor a kritizálás kritikus helyzetében vagyunk, mégpedig a Gnózissal szemben.

Elfogadtuk-e ezt a kulcsot? Használatba vettük-e? És mi történik egy olyan kulccsal, amit nem vesznek használatba? Elveszíthetjük, vagy elveszik tőlünk, míg jobb alkalom adódik a használatára.

Ez a különös alkalom valóban eljött, sőt, nagyon hamar eljött. Ez a második Vízöntő-konferencia volt Calwban 1964-ben. A mindent kinyitó kulcsot másodszor adták át nekünk a Christian Rosenkreuz templomban. Sokan nyújtották ki a kezüket hálásan, sokan kezdtek az első Vízöntő-konferencia után már dolgozni ezzel a kulccsal. Mert e munka nélkül nem maradhat fenn egy szellemi iskola.

Használtuk-e mindannyian szakadatlanul ezt a kulcsot?

Aztán harmadszor álltunk Vízöntő-konferencia előtt Bad Münderben. Ekkor valami nagyon klasszikus dolog történt, amiről talán Önök is hallottak. Ez a szívünk mélyéig megrendített minket. A harmadik

Vízöntő-konferencia előtt háromszor szólalt meg a kakas, Péter háromszor megtagadta az Urát. Még nem volt kész meghalni az uráért.

Negyedszer azonban nem tagadhatta meg. A megbánás miatt megtisztulva, engedelmesen teljesítette a kapott feladatot. És mi, akik eljöttünk ide, akik egybegyűltünk itt, hajlandók vagyunk-e átvenni a készségnek ezt a mágikus kulcsát, s örökké használni a Gnózissal szembeni abszolút engedelmességgel? Mert mi, akik most ilyen bensőséges kapcsolatban vagyunk a Szerzettel, magunkban hordozzuk a megváltó ékkövet, Isten megváltó igéjét, amely lehetővé teszi, hogy ezt a kulcsot örökre megkapjuk ezen a rendkívüli Vízöntő-konferencián.

Ozirisz jegyében meghal a régi alakunk. Az áldozatkészség törvény a világmindenségben. Az áldozat azonban megváltás, a kilépés, a megszabadulás. A természetes gondolkodás az áldozat mély értelmét nem tudja felfogni. Aki megszabadult a régi típusú gondolkodástól, az áldozatkészség ajtaját megnyitotta és átment rajta, az tudja, hogy az áldozat fogalma egészen mást jelent, mint amit a biológiai tudat határoz meg róla. Ozirisz szeretetáldozata folytatódik minden emberben. Jézus Krisztus szeretetáldozatát minden igazi embernek-születettnek a nagy önfeláldozással kell megvalósítania. Ha mindannyian rájöttünk, hogy Jézus Krisztus magszeme minden ember szívében benne van, bárki legyen is az, akkor már nem tudjuk őt jobb felől arcul ütni! Akkor felebarátunknak nem tudunk már követ adni kenyér helyett.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának azok a tanulói, akik ezen a negyedik Vízöntő-konferencián le tudják vetni magukról viselt normaruhájukat, azok megkaphatják a készség kulcsát. Előkészített szívünkben és megtisztított fejünkben a következő órák folyamán az utolsó előkészületek folynak. Gondolkodástokban ne adjatok helyet alacsony és negatív gondolatoknak! Az egyetlen igazi veszély, ami esetleg még fenyegethet, az a negatív gondolkodás. Aki ezen az Vízöntő-konferencián egyetlen egy negatív gondolatot is beereszt magához, az a múlt ajtaját nyitja ki a megszabadulás ajtaja helyett.

Manapság oly sokat beszélnek kórokozókról, vírusokról. A tudósok még vitatkoznak, hogy a vírus kristály-e vagy élőlény, vagy esetleg olyan forma-megnyilvánulás, amit még nem tudunk meghatározni.

A Szellemi Iskola tanulóinak nem kell foglalkozniuk a vírusok és kórokozók tudományos vizsgálatával. Ha tudatában vagyunk, hogy egy vírus milyen rezgésű területen keletkezhet, fejlődhet és szaporodhat, akkor minden vizsgálat nélkül belátjuk, hogy egy gnosztikus sugártér fennkölt nyugalmában vírus nem keletkezhet, és növekedését serkentő táptalajra sem találhat. Ez egészen egyszerű: tiszta életterületen, magas rezgésű elektromágneses területen vírus, vagy alacsonyrendű élőlény nem élhet meg. Aki tehát fel lett véve Élő Testünk erőterébe, és ilyen jelleggel él és dolgozik, annak nem kell félnie vírustól és más kórokozótól.

Mindig tudatában kell azonban lennünk, hogy amíg a tanuló gondolkodása a természetszülte ember színvonalán mozog, amíg régi biológiai gondolkodása hatásos és mintegy uralkodik a tanulón, addig ő egy alacsonyabb elektromágneses térben tartózkodik. Így minden pillanatban részt vesz a dialektikus természetrend minden okában és okozatában, minden kezdeményezésében és következményében, sőt, segít fenntartani ezt a természetrendet a vírusok miriádjaival. A gondolkodással, az elfajult emberiség visszatükröző-étererejével tartják fenn és növelik naponta a szenvedést. Az ilyen ember is együtt mozog, részt vesz a világ mozgatásában, de egy kétes és vészes világot mozgat; a belső megbízással szemben azonban ellenmozgalmat képvisel, a kritikában áll.

Az alkotóerőkkel való visszaélés, a gondolkodással, akarással, érzéssel és beszéddel való visszaélés, a hormonális alkotóerőkkel való visszaélés, az mind kritika. És minden dolog Teremtőjének ez a kritizálása az önmegsemmisítéshez, megkövesedéshez és halálhoz vezet.

Mit tehetnek tehát az elkövetkezendő órákban a felebarátainkért és saját magukért Basel városában?

Ne tegyenek semmit sem! Hallgassanak ahol csak tudnak. Nem csak kifelé, hanem mindenekelőtt befelé, mert akkor „a kifelé” majd magától hallgatni fog. Gondoskodjanak arról, hogy ezen a negyedik Vízöntő-konferencián, magas színvonalú, magasztos elektromágneses rezgésével, ne keletkezhessenek kritikavírusok. Nem kell tehát átharcolniuk magukat az állásponthoz, hogy kritikamentesekké válnak, hanem egészen egyszerűen legyenek kritikamentesek, mert elértek ehhez az elfogadáshoz.

Szabaddá válva, megtisztulva és teljesen készen, a Szellemi Iskola Élő Teste a Szent Szellem tűzereje által új megnyilvánító erőt kap most, úgy hogy mindannyian igazán átvehetjük a szent, belső megbízást. A Szent Szellem erejében átvesszük tehát a Gnózisnak a világra és emberiségre vonatkozó megbízását, és örökké teljesíteni tudjuk! Tudjuk tehát, hogy egyesültünk, hogy nagymestereinktől átvegyük a Szerzet, a negyedik Vízöntő-konferencia megbízását: „Boldogok, akik Isten igéjét meghallják és meg is tartják!”

Ámen.

 

Záró ima:

 

Hálás szívünkből sugárzik a Gnózishoz a kérelem:

Fáradozásainkban segítsen,

hogy megérthessük az eljövendő napok

mélyebb értelmét:

lehetőleg fokozzuk vágyakozásunk erejét,

az önátadásra legyünk hajlamosak,

az új életmód számára megnyissuk magunkat,

s így tudatos, látó emberekként menjünk be

az Iskola élő, mágneses testébe.

 

Hogy a lélek transzfigurálásához

vezető utakat megismerjük teljesen,

ó, kegyelem magasztos hierarchiája,

ezt kérjük bensőségesen.

Ámen

 

Zárszó:

 

Kérjük egymásnak,

hogy a világosságerők élő tanúbizonyságai legyünk,

melyek elvégzik bennünk a transzfigurációt.

Ámen.

 

 

III.-VII. VÍZÖNTŐ-KONFERENCIA

JAN VAN RIJCKENBORGH ÉS CATHAROSE DE PETRI

 

III. A gondolkodási képesség fejlődése

 

Megnyitó:

 

Szellemi  Iskolánk  fejlődésének  rendkívül  különös időszakát értük el. Megvirradt az Úr Napja! Eljött az Arany Rózsakereszt Szerzetétől kapott megbízatásunk napja. Ezért az a kérésünk, hogy Önök e rendkívüli, negyedik Vízöntő-konferencia idején szüntelenül legyenek nyitva az asztrál bőség számára, hogy ezt a ható erőt az ő világosan ragyogó mindenütt jelenlétében lássák.

Ámen.

 

Mély hála tölt el minket e fontos esemény magasztos pillanatában, amikor kétezer tanulóval lehetünk itt együtt a svájci munkaterület bázeli fókuszában.

Szeretettel, szívből üdvözöljük Önöket, hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskolánk tanulóit. Az itt végzett munka legyen áldásos minden résztvevő számára, aki elszántan, valóban be akarja járni a megszabadító lélekélet ösvényét.

Ámen, igen ámen.

 

Bevezető:

 

Új égbolt ragyog fölöttünk. Az új Jeruzsálem leereszkedett. Új műhely, szent kovácsműhely tárult fel nekünk, melynek három, kilenc és tizennyolc nézete van.

A három világ a három test: a tan, az örömök és a transzfiguráció teste,

az Atyáé, a Fiúé és a Szent Szellemé.

Ámen.

 

Az Atya tartja a mindenséget;

betölti a mindenséget;

mozgatja a mindenséget.

 

A Fiú megnyilvánítja az Atyát a világosságával;

megérint minket a világosságával;

megment minket a világosságával.

 

A Szent Szellem felvesz minket a műhelyébe és megtanít a szent mesterségre.

Létállapotunkat összhangba hozza az új erődítménnyel, és minket a kapukon átvezet.

Ámen.

 

Így lesz az új ember Isten kilenc nézetű gyermeke. Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem háromsága megnyilvánul benne.

Mivel pedig az Új Birodalomban minden elválasztottság megszűnt, s lényében a férfi és nő, pozitív és negatív teljesen egyesült, az új mennybolt alatt ő az új, isteni ember.

Ámen.

 

Szertartás:

 

Gyakran hallottak már a gnosztikus mágiáról. A gnosztikus mágia egy munka, amely csak akkor alkalmazható, ha van:

először is, egy odaadó tanulósereg;

másodszor, egy Élő Test, mely miatt

harmadszor szükségessé válik a gnosztikus mágia alkalmazása.

Tudják, hogy mit értünk Élő Testen. Ez egy lélegző teremtmény, amely felül ér a dialektikus asztrális szférán; tehát mentális, asztrális és éteri szinten megfogamzott ötlet, amely gömbként, Sancti Spiritus házaként zárja magába az élő lelkeknek egy csoportját.

Az így képződött rendszer, mágneses fajtája miatt, atomokat vonz magához. A magas hőfokú asztrális tűzben ezek elhasadnak, s az így felszabadult erőket összeillesztik. Így különös éterek képződnek, melyeket a lélekközösségnek, a Szellemi Iskola mágneses teste legbelsőbbjének fel kell vennie és fel kell dolgoznia.

Ennek a belső testnek szervei vannak, melyek egymást határozzák meg, függnek egymástól. Ezeknek a helyes működése határozza meg a Szellemi Iskola élő testének az egészségét, s így az anyagcseréjét is. A lélekközösség által, a belső iskola által felszabadított erőket ugyanakkor a külső iskola jelenlegi csoportjának, a Lectorium Rosicrucianumnak kell felvennie és feldolgoznia! Ekkor lesz a külső iskola és a belső iskola anyagcseréje szabályosan összeillő az istenterv szándéka szerint.

Akkor az ilyen Élő Testnek lehetetlen meghalni, és a lélekközösség, mint egység a csoporttesten belül, ennek nagy hasznát veszi. Ha tehát a lélekközösség tagjai a többszörös ösvényen belsőleg is igazán járnak, akkor mindig, közvetlenül rendelkezésükre áll egy teljes beavatószervezet.

Ettől a pillanattól kezdve a Szellemi Iskola nem csak külső iskola lesz hét nézettel és egy világi szervezettel, hanem ugyanakkor nagyon határozott, élő és lélegző teremtés, melyben minden lélek részesülhet.

Aki tehát jóakaratú, és a szellemlélek megszabadítására vágyik, azt ez a test magával viszi a megszabadító szellemlélek-területre. Ilyen következetesen van biztosítva és megerősítve az egész csoport szoros kapcsolata Christian Rosenkreuz Élő Testével. Ámen.

 

Első beszéd:

 

Figyelmüket már korábban is felhívtuk a tényre, hogy az ember tevékenykedésében és életében fokozódó, és egyre gyorsabb ütemben haladó, látható és felismerhető pszichikai változás alakul ki. Ez a változás egyenletesen megmutatkozik a föld minden emberfajánál. Így megállapítható, hogy általános jelenség, folyamat, mely minden embert érint, a világ minden táján.

Az erősen eltérő egyéni vonások az egyedek karmájából adódnak. Az alapvető ok azonban az egész emberiség számára ugyanaz, s ezektől a fejlődésektől egyetlen emberfia sem menekülhet meg.

Az a véleményünk, hogy ez a dolog századunk elején kezdődött, eleinte alig észlelhetően, később azonban, mindenekelőtt az utóbbi tíz évben, egyre gyorsabban terjed, úgy hogy általános emberiségkrízisről beszélhetünk, ami kicsit és nagyot, jobbra is és balra is mindenkit megragadott.

E krízis okát keresve felfedezzük, hogy ez az ember idegrendszerében rejlik, mely vagy komoly elfajulás nyomait kezdi mutatni, ami a negatív eredmény, vagy rettentő feszültség alatt áll több, fejlődőben levő jelenséggel, úgy hogy eredményről még nem beszélhetünk, vagy pedig különböző pozitív reakciók miatt azzal foglalkozik, hogy a világot teljesen új embertípussal ajándékozza meg, melynek az a feladata, hogy napjainkban egy új születés pólyáitól szabadítsa meg magát.

Az idegrendszert két szempontból vizsgálhatjuk. Beszélünk először is cerebrospinális, vagy központi idegrendszerről, amihez a gondolkodási képesség is tartozik; másodszor pedig vegetatív idegrendszerről. A cerebrospinális (agygerinci) idegrendszert jobbrészt használatba veheti, befolyásolhatja az emberi akarat, s az akarat így a gondolkodással is élhet. Az akarat szintén a normális, természetszülte, földi ember tartozéka, s így az Én, az éntermészet része, mely teljesen megfelel az ember vágyfajtájának. A gondolkodási képesség a mindennapi életben így teljesen az akarat áldozata, amely az a természetes eszköz, aminek a gondolkodási képességet kell irányítania és alkalmaznia. Mivel az akarat vágytermészetünk tartozéka, kézenfekvő, hogy a gondolkodás is részesül ebben. A törekvő ember nagy nehézsége abban áll, hogy a gondolkodási képesség, mely a magasabb emberré válás elengedhetetlen tényezője – ha az ember megszabadította magát a nyers, alacsony természet burkaitól és béklyóitól – annyira fogoly, ez a gondolkodási képesség annyira meg van kötözve, és a fogság annyira károsította, hogy legfeljebb alacsony, állati tudati állapotról beszélhetünk.

És tartsák szem előtt, hogy amikor a gondolkodás fejlesztéséről van szó, melyet fiatal kortól a végletekig edzenek, akkor ennél a fejlődésnél természettudományosan, egzisztenciálisan csakis az alacsony, állati tudatállapot fejlesztéséről lehet szó. Persze megfelelő következményekkel!

Mert az ebben a természetben a hanyatlás határáig jutott, de magasabb javakra hivatott lények alacsony fejlődésmenetének a folytatásával csakis a katasztrófát, a pusztulást lehet beharangozni. Most esetleg nehéz belátni, hogy az alacsony fejlődés folytatásának miért éppen most kell katasztrófához vezetnie, miért nem korábban, miért nem később. Annak, hogy a krízis most következett be és most erősödik, megvan az oka.

A cerebrospinális idegrendszer mellett másik is van: a vegetatív idegrendszer. Ehhez tartozik többek között az egész kígyótűzrendszer a plexus sacralistól a tobozmirigyig. Ezt az egész vegetatív idegrendszert a század elejéig egészen, vagy részben, a kisagyon keresztül a holderők ellenőrizték és irányították. Ezzel megakadályozták, hogy az embert az alacsony vágytermészete teljesen megsemmisítse, vagy legalább is erősen fékezték ezt a folyamatot, s így megakadályozták a test fontos szerveinek az elfajulását vagy megsemmisülését.

A természetember fenntartásának ezt a kísérletét az úgynevezett holdvallások vagy fajvallások is támogatták. A faj-istentisztelet teljesen a különböző emberfajokhoz igazodott, s a vallás segítségével az embereket vágytermészetük semlegesítése felé terelte, amennyire ez lehetséges volt, megpróbálta az akaratot lehetőleg megszentelni, hogy ezzel esetleg lehetségessé váljon valami magasabb és új gondolkodás. A holdvallások és fajvallások tehát, melyek a vegetatív idegrendszert is ellenőrizték, az emberiséget nemrégen még megóvták a pusztulástól, s a süllyedést lehetőleg fékezték. A hanyatlás fékezése azonban a „fejlődésmenet” megállítását is jelenti mert az embert a valóban magasabb gondolkodás kifejlesztésével, a valóban magasabb lélekállapot felszabadításával bízták meg. Logikus, hogy ha veszélyeket fékeznek vagy állítanak meg, akkor ez ezen az úton nem haladást jelent, hanem valójában a végrehajtás késleltetését.

A holderők abbahagyták az emberi test ellenőrzését, s a holdvallások már nem tudnak erővel hatni, mert az emberi ész negatív fejlődése ezt a segítséget fölöslegessé tette és a hitetlenséget megnövelte.

Az emberrel most az a helyzet, hogy az Én-ember felnőtt lett és vágytermészete szabad kezet kapott; semmilyen ellenőrzés sem hatásos már. Ezáltal számtalan alacsonyrendű befolyás árasztotta el az emberiséget, úgy hogy ezek alatt görnyedezve próbálja fenntartani magát.

És ez az oka a krízisnek, amely rátört az emberiségre. Erre a krízisre minden időkben és minden hangnemben felhívták a figyelmet. Megmondták, hogy elkerülhetetlen, ha az ember fejlődése kormányzását nem veszi kézbe az egyetlen helyes módon, tehát Krisztusban és a Szent Szellem által, melyek bolygónk viszonyaiban érvényesülnek. Sajnos az utóbbi századokban hiányzott a felvilágosítás, s így az ember a nyomot csaknem teljesen elveszítette. Életünk az utóbbi századokban egyre fokozódó viharban zajlik, melyben saját erőnkből, vagyis a nekünk ajándékozott lehetőségekkel teljesen felszerelve át kell kelnünk a tapasztalatok akadémiai tengerén, hogy elérjük a túlsó partot, Caphar Salamát, a béke városát.

Bizonyára mindannyian ismerjük a nagy tervet, mely létünk alapját képezi, melynek első szándéka egy teljesen szerves személyiség kifejlesztése, hogy aztán ez a személyiség tökéletesen önmegvalósító módon, magasabb és tágabb értelemben a saját kezébe vehesse a további kibontakozást.

A mag a talajban lemegy a talppontig, a nadírig. És ezután kell az önmegvalósítás útján természettudományosan a csodavirágnak megjelennie. Így mutatkozik meg és bizonyosodik be alulról az isteni alkotás. Ebben az egész fejlődésben azonban különböző nehézségek és veszélyek merülnek fel.

Mert – ismételjük:

A Logosz kisugározza a tervet. Megalkotják az embert, és teljesen előkészítik. Amikor a terv vázlata ki van vitelezve, és az ember valóban képes élni, akkor magának kell megkezdenie a munkát. Akkor be kell bizonyítania, hogy a terv isteni beteljesülése milyen szép és magasztos.

Így fog az ember munkához – olyan munkához, amelyre Isten ösztönzi. Ebbe a munkába sok ember minden képességét befekteti, melyet a Logosztól kapott, és persze az észt is.

Az észt azonban kétféleképpen lehet használni. A személyiség felépítése folyamán, a múltban szerzett számtalan tapasztalat alapján arra lehet használni, hogy segítségével végül megjelenjen az igazi gondolkodási képesség, amelyik a természetből képes felemelkedni egészen az isteni lényig.

De azt is lehet képzelni, hogy ez az ész már az isteni gondolkodási képesség – persze ennek minden következményével. Ismeretes, hogy sok ember van ebben a helyzetben. Ennek az oka többek között abban rejlik, hogy a múlt természetes vallásainak a szándékait nem értették meg, melyek abszolút kivétel nélkül jelképekkel fordultak az emberiséghez. Az ésszel való visszaélés egyik következménye – melyet korszakunk ijesztő módon mutat be –, bizonyos rombolás, mely a nagyagyat megfosztja a fényességétől, ami miatt legtöbbször már nem használható helyesen.

Akik mindezt belátták, s akik az ajándékba kapott észképességeket a helyes módon használták, azokhoz tartoznak az igazi rózsakeresztesek. A rózsakeresztes név jelképezi az utat, melyet választottak, hogy észképességeiket az egyetlen helyes módon alkalmazzák. És ezek a rózsakeresztesek fordulnak most Önökhöz ezen a konferencián.

Így már érthető, hogy világunkon miért alakult ki kétféle embercsoport. Az is világos, hogy ezek elméletben és gyakorlatban is szemben állnak egymással:

az egyik csoport teljesen az ember észbeli fejlesztésére irányul, s azok vezetik, akik üdvösségüket csakis ettől a fejlődéstől várják el;

a másik csoport éles különbséget tesz az ész és a gondolkodási képesség között. Ez a csoport az észt csak egy törvényszerű határig fejleszti, hogy azután a magában az emberben nyugvó szervezet és egy bizonyos módszer segítségével növessze és kibontakoztassa az igazi gondolkodási képességet. Ezt az utat nevezzük a királyi útnak, míg az előbbi csoport útja az abszolút pusztulás ösvénye az élet és halál kerekéhez kötözve. Az az út a mi korszakunkban, egy kozmikus korszak végső napjaiban, a teljes elfajuláshoz vezet, s így az aggályok és nyomorúság útja. De nagy bajt okoz az embertársaknak is; az az út csaknem végtelen, tele kanyarokkal.

A következő szolgálaton beszéljünk majd a csodás kincsről, a szervről, melyet minden törekvő ember használhat, s amit használnia is kell ahhoz, hogy kiemelkedhessen megszokott természetéből és bemehessen a valóban felettes természetbe.

 

Záró ima:

 

Új képesség ragyog a hűséges seregben,

a Gnózis megnyilvánul nagy-nagy fényességben,

most, hogy az ifjú Gnózis az új asztrál térségbe

bevonul biztosan, Isten erejében.

Ének fakad tehát mindazok szívében,

akik látják járni világ emberében

Isten szeretetét pompás, fényes útján,

ha az ember felkészül igazán,

hogy beavatott legyen a Gnózis útján járván.

Ámen.

 

Kórus:

 

Gnózis, hatalmas Fenség

megnyílik a dicsőség.

Gyertek – mert van szabadság –

Isten keresztel mindjárt.

Az Arany Rózsa és a Lángkorona

mutatja a misztérium-trónt.

Ti, akik sokáig csak messziről néztetek,

nézzétek, hogyan virrad az örök reggel!

Az építmény négyzete kész,

készek a háromszög csúcsai,

erővel és rendíthetetlenül

akarjátok a lelket építeni!

A Világosság Hármas Szövetsége

dicshimnuszát énekli,

mert erős sziklaként látja

Isten győzelmi jelét izzani!

 

Áldás:

 

Testvéreink,

Negyedik Vízöntő-konferenciánk áldásos eredménnyel járjon minden munkájukban. Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiukkal.

Ámen.

 

 

III. A felettes természet

 

Votum:

 

A világmindenség és az Atya mindent átható terének nevében.

A Fiú világosságmegnyilvánító terének nevében.

A Szent Szellem újjászülő terének nevében.

Ámen.

 

Az Atya ajándékoz meg minket a lehetőséggel.

A Fiú ajándékoz meg az ismeret világosságával.

A Szent Szellem hozza meg nekünk Isten erejében és a Fiú világosságában

a megváltás egyetlen, mindent átfogó ösvényét.

Ámen.

 

Kórus:

 

Isten minden emberszívbe

beleírta szeretete igéjét.

Aki ezt az igét életre kelti,

annak nagy hatalom adatott;

az megtalálja az Arany Rózsakereszt útját,

az utat az Atya házához,

Az új éterterületen pedig

a lélek életre kel.

 

Isten szeretetét és hatalmát ajándékozza

azoknak, akik szeretik Őt.

Aki pedig elfogadja ezt, az ezzel

képessé válik az éj leküzdésére.

A régi fények kialszanak, és

felkel a Gnózis Nap-pompája.

Az új erő megtölt minket,

így megyünk be Isten templomába.

 

Dicsőség néked, ó Atya.

Dicsőség a kezdet Igéjének.

Dicsőség a Tűz Szellemének.

Ámen.

 

Bevezető:

 

Nyissátok meg tökéletesen a szíveteket.

Halljátok meg a belső hangot a küzdelem után,

keljetek szárnyra a rögeszme helyeiről,

még ma vonuljatok fel Atyátokhoz.

 

A Szent Szellem kardja elűzi a gonoszt,

s az ellenfél menekül az ige elől.

A hosszú út után fényesre tisztult Bőség Fiát

a véghezvitt cselekedet ékesíti.

Ámen.

 

Szertartás:

 

„Mert tudom, hogy ez nekem üdvösségemre lesz a ti könyörgéstek által és a Jézus Krisztus Szellemének segítsége által. Az én esengő várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által. Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.

De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, nem tudom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni, ami sokkal jobb; de a testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek. És ebben bízva tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a hitben való gyarapodástokra és örömötökre; hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által.

Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangélium hitéért; és meg nem ijedve semmiben az ellenségek előtt: ami azoknak a veszedelem jele, nektek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől van. Mert nektek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette: ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok énnálam és most hallotok én felőlem.

Annakokáért kedveseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem csak az én jelenlétemben, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket. Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből. Mindeneket zúgolódások és kétely nélkül cselekedjetek, hogy feddhetetlenek és tiszták legyetek, Istennek szeplőtelen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon!”

(Filippibeliekhez írt levél 1,19-30 és 2,12-15)

Ámen.

 

Kórus:

 

Ó ember, ki a világon át vonulsz,

hová mégy, hová?

Nem tudod-e, hogy Istenfia voltál?

Fordulj meg az igaz élethez,

melyet Isten írt a szívedbe.

Fordulj meg, térj vissza az Atyához!

 

Mennyei magasságokból áramlik a világosság le,

lépj be, lépj be!

Tüzes sugarak ragadtatják el az arcokat,

összetörik a régi béklyókat,

feltárják az új országokat,

Istenünknek készítik az utakat.

 

Aquarius ereje fogad el minket.

Lépj be, lépj be!

Uránusz szeretete terel az ösvényhez.

Erők áramlataiba merülve

újonnan születik az élet,

mert jövő létünket szeretet veszi körül.

 

Kétségtelenül velünk együtt belátják negyedik Aquarius konferenciánk nagy jelentőségét. Mert mi is a célja?

A világ és az emberiség az ilyen Szellemi Iskolából csak a külsőt látja, bizonyos tanulócsoport és munkatársak fellépését vagy jelenlétét, ahogyan az például haarlemi székhelyünkön, más konferenciahelyeken, a centrumokban vagy az irodalomban jut kifejezésre; röviden: a Szellemi Iskola időleges jelenségét látja.

A másikat, a fontosabbat azonban, a Szellemi Iskola belső helyzetét csak bizonyos jelképek, és az Élő Cselekedetek tehetik láthatóvá. Akik pedig tudnak, azok a jelképek mögött látják a nagy valóságot, és részt is vesznek benne. Van tehát egy mulandó valóság, de megvan a másik is, az öröknek a valósága. A kettő között állnak a jelképek, eszmék, tantételek. Nem lesz azonban nehéz belátni, hogy most, amikor az időleges valóságában meglett és megnyilvánult az öröknek a valósága, ez a két életvalóság elválaszthatatlan. Mert a mulandó egy része az öröknek, ahogyan a bűnös dialektika a Korlátlan Világrendnek a bűnbeesett része.

Az örök valóságnak, melyben mi, mint a gnosztikus Szellemi Iskola tanulói, részesülünk, kétszeres célja van. Az első az elfajult életben való bűntelen részvétel, hogy azokat, akik keresnek és szenvednek, összegyűjtsük és belső életre ösztönözzük. Ez a külső iskola, a Lectorium Rosicrucianum.

A második mindenkinek a bevezetése a szellemlélek-megszabadulásba, akik részt kapnak a Belső Isteni Lélekéletből. Ez a belső iskola.

Testi hordozónknak tehát a lélek szolgájának kell lennie. Testünket ruhákba burkoljuk, hogy megvédjük a hideg, és más légköri befolyás ellen, s külsőnket másképpen sem hanyagolhatjuk el, hanem ellátjuk minden szükségessel, mert ez egészen természetesen együtt jár a belső minőségünkkel. Ugyanígy van ez a Szellemi Iskola időleges jelenségével is. Iskolánk mindig igyekszik megfelelni ennek a feladatnak, és külső szervezete ebben magas színvonalra törekszik! Ahol pedig a Szellemi Iskola munkatársai a téridőrendben tevékenységük külső határára értek, ott az Arany Rózsakereszt Belső Iskolájának kell továbbmennie. Az élen az ötödik és hatodik nézet tagjai állnak, a középpontban pedig a Lectorium Rosicrucianum héttagú szellemi vezetősége – egyrészt tehát leszállva a földi tevékenység legnagyobb mélységeibe, másrészt pedig felszállva a legmagasabb lehetőségekig, hogy minden jelkép valóra váljon és igazság legyen!

Ámen.

 

Második beszéd:

 

A modern ember, aki léte céljából megért valamit, s élete állapotával mintegy feleselni kezd, az a társadalomban két nehézséggel kerül szembe. Ezek különböző következményekkel járnak és különböző problémákat okoznak. Ezt a nehézséget múltnak és jövőnek nevezzük. A múlt az emberben hátrahagyta karmikus terhét, sorsa fonadékának hagyatékát, úgy hogy életének különböző egyenetlensége ellen állandó harcot kell vívnia. Ha pedig nem harcol, akkor naponta erősíti a személyiségében levő ellenembert (melyről még beszélni fogunk).

A jövő meg nagy aggodalmakat hoz az életfeladatára rádöbbent embernek, mert a társadalom életszabályai és szokásai, melyeket gyakran törvények és rendszabályok rögzítenek le, tehát elkerülhetetlenek, természetüknél fogva ellenségesen állnak szemben a bejárandó ösvénnyel.

Helyzetét így a következőképpen határozhatjuk meg:

Természetes életútját az ember – a talppontig lemenve – befejezte. Életútjába foglalt természettudományos feladatai a személyiségben mind ki lettek egészítve. Így teljesen fel van szerelve a nagy útra, vissza a hazába. Elindulhatna. E világ haláltermészetéből elmehetne tehát az új, egészen más természethez, a felettes természethez, melyet a mennyek birodalmának neveznek.

Megállapítjuk: a talpponthoz vezető útja folyamán az ember mindent megkapott a visszaútra, minden benne van már. A nagy nehézség abban áll, hogy a természetszülte ember valóban semmit sem tud erről a nagy utazásról, a fejlődésnek erről a menetéről, melyet el kell végeznie, és a társadalom, a természetszülte ember társadalma természetesen hozzáigazodott ehhez a tudatlansághoz, és csakis ezzel a természettel foglalkozik. Olyan társadalom alakult ki, amely a természetszülte élet eszméjén alapul, s ezt látja az egyetlen célnak, amelyre – úgymond – minden ember hivatott.

Bizonyos szervezetek, melyeknek jobban kellett volna tudniuk, elmulasztották korszakunk, az utóbbi századok emberének a felvilágosítását élete célját illetően, mert az egyetlen szükségesnek a megtagadása által maguk is elvesztették a belátás és megkülönböztetés képességét, s így teljesen beleolvadnak a jelenlegi társadalomba, csakis a halál utáni életben reménykedve, amivel valójában a halálban reménykednek!

Mi tehát, akik Isten nagy fejlesztő tervének szolgálatába álltunk, ebben a helyzetben teljesen magunkra vagyunk utalva, utunkat magunknak kell megkeresni és bejárni. Ebben a számunkra teljesen idegenné vált világhelyzetben, nyitott szemekkel a fenyegető és félrevezető veszélyekkel szemben beszélünk erről nagy fejlesztőtervről, az istentervről, mely létünk alapja.

Egész személyiségünk, mindennel, ami hozzá tartozik és ezen a néven nevezhető, röviden: egész mikrokozmoszunk valójában kettős lény. Az egyik lény megnyilvánult; ez a természetszülte, halandó lény. A másik lény nem jelent meg, még nem nyilvánult meg. Ezt jól kell értenünk!

A még meg nem születettnek sok szerve van meg az Önök természetadta lényében, tehát nyers anyagi formájában. Erre abszolút szükség van a nagy mű elvégzéséhez. Az embernek ugyanis ezt a munkát alulról kell megvalósítania. Így anyagi szervekre van szüksége, hogy egy nem-anyagi munkát elvégezhessen.

Ez kényes dolog, mert ha az erre készült szerveket kizárólag anyagi célokra használjuk, akkor rossz irányban megy a dolog, lényünknek Isten terve szerinti fejlődését megálltjuk, s így rendeltetésünk útját eltorlaszoljuk. A helytelen használat elkorcsosulási folyamatokat okoz, ahogyan az előbb mondottakból kitűnik. Erre is utal a szentírás ismert mondása, hogy „a világban ugyan, de nem a világból való”.

Ezekhez a szervekhez tartozik a szív is, legalább is a szívszentélynek egy bizonyos része. Továbbá a főszentély, melynél különösen az ésszerű gondolkodást, az agyalapi mirigyet és a tobozmirigyet, úgymint a nagyagy kérgét kell megemlítenünk. Vannak másodsorban említendő szervek is, mint például a többi belső elválasztású szerv, valamint a kisagy.

Ezek olyan szervek, amelyeknek két irányban kell dolgozniuk: a bukott világban, ugyanakkor azonban a másik természetrendben is, melyet már korábban a felettes természetnek neveztünk. Ez a felettes természet, ez a másik természetrend az említett szervek helyes használata esetén megnyilvánul, mert e szervek nagyon finom atomi szerkezetű, nálunk ismeretlen anyagokat vonzanak, melyek behatolnak lényünk különböző, nyugvó központjaihoz, s szándékaikat ott bejelentik.

Így növekszik és fejlődik bennünk az új lény a régi lény segítségével. Az új lény lassanként megnyilatkozik és érvényesülni kezd, ha egészen másképpen is, mint természetszülte életünkben elvárjuk, annyira másképpen, hogy semmiféle hasonlat sem használható. A fejlődésnek ez a menete teljesen megegyezik a szentírás leírásaival. Gondoljanak csak a korinthusbeliekhez írt levélre:

„Kinek-kinek munkája nyilván lészen, mert az a nap megmutatja, mivel hogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Akinek a munkája megég, az kárt vall. Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten szelleme lakozik bennetek?” (1. Kor. 3,13-16)

Azokban a napokban, amikor a szentírásnak ezeket a szavait feljegyezték, még ismerték az igazságot, hogy ugyanis mikrokozmoszunkban a halál is meg az élet is lakozik. A halál, nem a „haszontalan és fölösleges” értelmében, hanem a „véges” értelmében, hogy ezzel fel lehessen építeni és meg lehessen valósítani a „végtelent”.

Amit mondani akarunk, arra szép példa ésszel való gondolkodásunk, amely véges képesség, de nem végesnek, hanem végcélnak tartják, és ilyen értelemben használják is. „Én-vagyok”-nak nevezik, szellemnek, léleknek, és ezt a képességet jól megrakják teherrel: találgatással, elméletekkel, fölöslegességekkel és mindennel, amit „ismeretnek” neveznek.

Ha ez a rontó fejlődés átlép bizonyos határokat, akkor többek között az agykéreg fajul el, amely ezt az embert képtelenné teszi a számára előírt fejlődésre. Amit ebben a templomban el kell végezni, az már nem történhet meg. Egyre erősebb viharok és károk keletkeznek. Gondoljanak tehát a mindenkinek szóló figyelmeztetésre (1. Kor. 3,17):

Ha valaki az Isten templomát megrontja,

megrontja azt az Isten.

Mert az Istennek temploma szent,

és ezek vagytok ti!

 

Záró ima:

 

A lélek rózsája sóhajt bennünk,

vágyakozik a boldog szabadságra.

Add vissza néki, mit elraboltak tőle,

hogy felragyogjon újra egykori pompája!

 

Az endúrára törekedve

mély értelmet nyer életed,

mert áldozatod felemeli

a mennyekbe lelkedet.

 

Művedet ha bevégezted,

léleklényed meglátod,

így lesz tökéletes élet

a végső órán halálod.

 

Lépj be hát a rózsakertbe,

lélegezd be illatát!

A Gnózis mindig veled legyen;

békesség a te hazád!

 

Záró áldás:

 

Testvéreink, arra kérjük Önöket, hogy készüljenek fel az új utak bejárására, mert itt az idő!

Hogy mind belássák a hatalmas jelentőségét ennek a megváltó menetelésnek, mely a nagy megmentés oltáraihoz enged közeledni minket.

Isten áldása fog Önökbe merülni és Önökben hatni.

Ámen.

 

 

V. Az első áttörés

 

Megnyitás:

 

Az Élet Szerzetének nevében

újra a világ és emberiség

gnosztikus szolgálatába álltunk.

Ámen.

 

Urunk Jézus Krisztus kegyelme

ajándékozza meg Önöket ehhez a belső erővel.

Ámen.

 

Bevezető:

 

Ó, Gnózis,

még ma lépjünk az ösvényre,

életállapotunkat szenteljük a célnak,

amelyre rendeltetett!

Mindent ingyen kaptunk,

s mindent a lélekszületés nagy,

ragyogó csodájának kell ajándékoznunk.

Mi, akiket felvettek

az ifjú gnosztikus Szerzet élő testébe,

megkaptuk az örök világosság magvát.

A szellem magvát

ily módon a természetbe vetették,

hogy önmagát

a szellem szolgálatának szentelje természetünk,

és a természetes testből

az új lélektest életre keljen bennünk.

Ámen.

 

Hogy mindannyian megértsük a megváltás titkát.

Ámen

 

Szertartás:

 

Az Arany Rózsakereszt templomaiban három jelkép képezi az alapot, melyen a nagy üdvmunkát kell Krisztusban elvégezni:

Először is a Biblia, mint Isten igéjének a tanúbizonysága.

Másodszor a belső szentély rózsájával szembesítenek minket.

Harmadszor ott van az elengedhetetlen gyertyatartó, mely Isten előtt áll.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában ezt a három világító jelet látjuk, amelyre minden tanulónak törekednie kell.

A Biblia az Egyetemes Tan jelképe, Isten tervének, a Tökéletes-Föld célnak a jelképe, a világért és emberiségért végzendő munka alapja.

A szívszentély rózsáját erre a magasztos és szent célra kell hangolni. Állandóan vizsgálni kell, hogy a további vállalkozás helyesen halad-e a fenti alapterv szerint.

Továbbá azt is ellenőrizni kell, hogy a gyertyatartó valóban meg lett-e gyújtva, mert ez ajándékoz meg minket az Egyetemes Láng hétszeres szellemerejével, mellyel a megszabadító cél elérhető.

Ezen a háromszoros ellenőrzésen alapul az építmény, melyen Isten szőlőskertjének munkásai dolgoznak. Az eredmény pedig megmutatja, hogy valóban az isteni üdvtervnek megfelelően dolgoznak-e.

Ezért lett megnyilvánítva az Arany Rózsakereszt belső iskolája, melyből a szellemi hatóerőnek kell kiindulnia, hogy a lelkek közösségét hordozza és támassza. A belső iskola fog külső aktivitás nélkül a három világító jellel arra ügyelni, hogy hogyan haladnak a Szellemi Iskola Élő Testének folyamatai.

Ennek az az eredménye, hogy a belső iskola a Biblia, a rózsa és a gyertyatartó felszabadított alaperőivel tölti be feladatát a Mágneses Testben. Ennek többek között az a célja, hogy a belső iskolában az isteni Ige hirdetéséhez szükséges Szent Tűz jelen legyen és hasson.

A Szent Tűznek továbbá állandóan égnie kell az avatott műhelyben, a templomban és a belső szentélyben.

Harmadszor pedig arra kell vigyázni, hogy mit tesznek a gyertyatartó tüzével, és mi lesz az eredménye ennek az alkalmazott szellemtűznek.

Ha mindezt feltételezzük, akkor állandóan hat a kérdés: megvan-e szakadatlanul a szív és a fej egysége Christian Rosenkreuz szellemlélek-testével?

A szellemlélek-fejlődés folyamatát állandóan háromszoros vizsgának vetik alá:

Mi hiányzik a Szent Tűzből a munkatársakban, akik ezt képviselik? Esetleg miért nem tud a Tűz áthatolni? Ha a Szent Tűz egészen megvan és áthatol, valóban tiszta-e, vagyis felelősségteljes-e a munka? Ha nem, mi ennek az oka? És mi az eredménye? Az eredmény megegyezik-e teljesen a Szent Tűzzel? Vagyis: tökéletesen tárgyilagos-e a dolgozó? Ügyel-e arra, hogy teljesen személytelenül reagáljon? A személytelen felebaráti szeretet az átadás erejével sugárzik-e kifelé azzal, hogy „Uram, ne az enyém, hanem a Te akaratod legyen meg!” Csak e feltételek abszolút betöltése mellett lehet a Szellemi Iskola mágneses testének külső hordozóiban felszabadított erőket helyesen, és az Élő Test károsítása nélkül feldolgozni, mialatt a belső iskola személytelen szeretetsugárzása a Szent Szellem-Lélek-tüzet szakadatlanul szíthatja, a munkatársakban helyes alkalmazásra serkentheti, hogy azok használhassák. Így valósul meg a szabályos anyagcsere a belső testben hatásos megszabadító erők alapján, ami aztán a külső iskolát erősíti a kereső emberiséget támogató tevékenységében.

Az Arany Rózsakereszt belső és külső iskolájának minőségétől függően az Élet Szerzetétől kapott feladatunk kétségtelenül sikerrel jár. Ámen.

 

Harmadik beszéd:

 

Tegnap este arról beszéltünk, hogy az ember képes az őbenne alakot öltött istentervet annyira tönkre tenni, hogy a terv bizonyos pillanatban már nem működhet, s az ember a sorsnak, lénye karmikus terhének tehetetlen áldozata lesz. Ez az egyik legfőbb oka korszakunk nagy idegfeszültségének, ami miatt sok embert nem lehet már felelősnek tartani a cselekedeteiért, s nem csak gonoszságra, hanem még rosszabbra vetemedik.

Az Iskolában sokat beszéltünk erről az utóbbi hónapokban, úgy hogy most nem részletezzük. Elég még egyszer megállapítani, hogy az emberiség komoly krízisbe jutott. Most azt kell megvizsgálni, hogyan szabadíthatja meg magát. Hangsúlyozzuk: saját magát. Mert ha idegen, vagy isteni erő váltaná meg a nehézségeitől, akkor előbb-utóbb ugyanazokkal a problémákkal állna szemben. Csakis a benne előkészített szervek alapján végzett önálló cselekvés segítheti valóban szabadsághoz.

Gondoljanak a szívre, amely mindegyikőnk mellében dobog és él. És hagy utaljunk itt a szentírásra, melyben valóban minden megvan, amit a szívről tudnunk kell.

Személyiségünkben kétféle izom van. Az egyik típust az akarat irányíthatja, a másik nem befolyásolható. Az akarattal befolyásolható izmok nem segíthetnek a kitűzött cél elérésében, mert teljesen a bennünk levő ellenember ellenőrzi őket. De a vegetatív idegrendszer irányítása alatt álló izmok sem alkalmasak erre ugyanazon okokból.

Az a probléma tehát, hogy hogyan vehetjük fel a harcot a krízis ellen, amely megragadott minket, és a fenyegető ellenséges erők és befolyások ellen. Mindezen ugyanis át kell törnünk! Meg kell tanulnunk egy izmot irányítani, mely az akaratnak eddig nem volt alávetve, hanem a cerebrospinális idegrendszerrel, tehát szintén a nagyaggyal függ össze.

Ilyen izmunk csak egy van, és ez a szív. Ennek tehát az a különlegessége, hogy a szívszentélyt az akarattól függően is lehet használni, s ez így két befolyás alatt áll. A bennünk levő ellenember is ellenőrizheti, meg a magasabbrendű ember is.

Így aztán a szív harcáról lesz szó. Ezt a harcot el kell kezdenünk és végig kell küzdenünk. Ezt hangsúlyozza a szentírás a boldognak-mondások ismert szavaival: „Boldogok akiknek szívük tiszta, mert ők az Isten meglátják”.

A szívet vizsgálva különös folyamatot fedezünk fel. Talán tudják, hogy a gondolati tevékenység az idegszöveteket összetöri és megsemmisíti. A megsemmisültet pedig a vér újra helyreállítja.

Ha most az ember szívszentélye a Gnózis világossága számára valóban nyitva áll és megtisztult, és a megtisztított szív-vér beáramlik a főszentély cerebrospinális idegrendszerébe, akkor ez tisztítás mellett rendet is teremt. Továbbá felépülnek az újemberi rendszer igazi céljának és lehetőségeinek a szervei. Az új emberi rendszer alapvetően le van fektetve a főszentélyben.

A szívben van egy vértisztító erő: a rózsa ereje. Ha ez az erő hatásossá vált bennünk, ha felélesztettük és megszabadítottuk, ha tehát a szív rózsája valóban megnyílt, akkor a szíven átáramló vért, ami az egész embertípust és viselkedését képviseli, ez az új erő megtisztítja, világossá teszi. (A szív megnyitását a fenti értelemben a magasabb, megszabadító életre való bensőséges vágyakozás végzi el azzal a kívánsággal együtt, hogy az élet viharos tengerén hányódó embereknek segíthessünk.)

A természetes vér tehát, amely bűnállapotunk teljes képét hordozza magával, a szívben megtisztul. Ennek a mágikus jelentőségét hangoztatja a hegyi beszéd az említett kijelentéssel: „Boldogok (vagyis meggyógyultak, helyreálltak), a szív által megtisztultak, mert ők Istent meglátják”.

Mi történik ugyanis? Ha a szív fejlődése miatt, mely a kis vérkeringés által közvetlen kapcsolatban van a cerebrospinális rendszerrel, a szeretet ereje beáramlik a főszentélybe, akkor a vér a sok embernél súlyosan károsult nagyagy kérgét megtisztítja.

A tiszta vér továbbá megtámadja azokat az agyközpontokat, amelyek önző célokkal vannak terhelve, ezeket az önző gondolat-pókhálókat semlegesíti, majd kiűzi a szerkezetből.

Ez a vérerő harmadszor az észtevékenységet is megtisztítja az önzőségtől, és száműzi a természeti vágyakozást.

Az új vérerő hatása így fogyasztja lépésről lépésre és tünteti el végül a régi embert, az Én-természetet, egész karmikus igazságtalanságterhével együtt. És felébred az Új Ember, a magasabbrendű természet.

Negyedszer pedig a véráram, a főszentélyben elvégzett munkája után újra lefelé megy, s az egész testet megtámadja a szív megtisztult erejével. Az ember csakis így fogja tudni a természetszülte állapot következményeként keletkezett nagy károkat kijavítani és a fátylakat eltávolítani, amelyek elválasztják a felettes természet élő valóságától.

Ekkor valóra vált az első áttörés. Mert a szereteterő tisztító munkája által szabaddá válik az út a főszentély három alvó, latens központjához. Ezek egyike az orr tövénél, a homlokcsont mögött van; egy másik a fej közepén, és még egy a főszentély tetején. A felfelé szálló tiszta vér hatására ez a három nyugvó központ teljesen megnyílik.

Így meglátható a hajnal pírja: az újjászületett lélek világít a láthatáron. A homlokközpont tudatossá válása, az Arany Rózsa székhelyén, valóra vált. Összetörtek és lehullottak a béklyók, amik az embert oly soká tartották fogva a vágytermészetben; az efézusbeli, a „határlakó”, áttört az új világba.

Ez a folyamat rövid leírása, melyet az első áttörésnek nevezünk. Valószínűleg megértik azonban, hogy a győzelem nem olyan gyors, mint gondolják. De mindenkit biztosíthatunk, aki az ösvényen kitart, hogy Krisztus erejében mindenre képes. Mert Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől.

Ha azonban valaki azt hinné, hogy szükségeinket és mély vágyainkat csak valami természetesen vallásos fogasra kell akasztanunk, s ettől aztán a legjobbakat remélhetjük, annak világosan meg szeretnénk mondani, hogy mit értünk mi Krisztus alatt.

Volt egy időszak, amikor a beavatás ösvénye nem állt nyitva mindenkinek. Csak azok mehettek a szentélyekhez, akiket a hierofánsok hívtak el, vezettek és engedtek oda. Az az idő volt ez, amikor még a fajvallások működtek teljes mértékben; a holdkorszak tehát, amikor a Nap, a Hold és a Föld különös háromsággá egyesült. Ez addig tartott, míg a kozmikus fejlődés menetében eljött a következő megnyilvánulás pillanata. A Krisztusszellem kezdett anyagi és szellemi megváltó képében fellépni.

Tudjuk, hogy a Nap ereje a földi élet számára nélkülözhetetlen. Ez látja el a földet és minden rajta élőt minden szükségessel. Így az ember is teljesen a Naptól függ.

A tény, hogy az ember Isten teremtménye, és a Naptól függ, azt bizonyítja, hogy a Nap, a Föld, az emberiség és a Logosz tervszerű kapcsolatban van. Az a tény pedig, hogy a mai ember a kivitelezés fázisában levő, hatalmas fejlesztőterven alapul, azt mutatja, hogy a Naplogosz anyagi megjelenése Isten segítsége. A Nap szellemi megnyilvánulása is aktuális tény. Ezért nevezik a Krisztust napszellemnek is.

A szellemi megnyilvánulást akkor valósították meg, amikor az előbb említett kozmikus háromság még megvolt. A Hold kapta azt közvetlenül, s onnan továbbították a holdangyalok a földre és az emberiségnek. Ez, ahogyan mondtuk, a fajvallások időszaka volt.

Bizonyos időpontban azonban, az árja korszak hajnalán, a szellemi napenergiát közvetlenül kezdték a földre sugározni. Ettől kezdve a Krisztus egyenes kapcsolatban állt az emberiséggel – „sokak feltámadására vagy elestére”. Teljesen új fejlődés kezdődött, melyet mindannyian ismerünk. Ismerik a csillag mítoszát, mely a bölcseknek jelent meg keleten.

Reméljük és imádkozunk, hogy megértik Angelus Silesius kijelentésének elutasíthatatlanságát:

 

Ha Krisztus ezerszer született volna

Betlehemben, de benned nem,

akkor mégis el vagy veszve.

Hiába nézted Golgotán a keresztet,

ha a rózsaszívet magadban nem építetted.

 

Záró ima:

 

Kivonulunk a lélek szent feladatára.

Életünk hajója sebesen szeli az élet vizének,

a természet tengerének hullámait.

És akik a Grál mellett mennek az ösvényen,

már látják Szalvát keresztjét

és a város kupoláit

a másik parton hívogatóan csillogni.

A múlt mögénk került,

látjuk ködbe veszni.

Ámen.

 

A Gnózis hívása most hangosabban csendül,

mint tiszta harangszó, mely közelben zendül,

áldástól áthatott éterkörökben rezeg,

és megszámlálhatatlan, óriás a sereg,

amely velünk együtt felkel s útnak ered.

Ámen.

 

Záró áldás:

 

Ezen a negyedik Aquarius-konferencián Isten Szentelő Szellemének világosságában és erejében mindannyian Isten rendelkezése szerint teljesítsék lélekemberi feladatukat.

Ámen.

 

 

VI. Beavatás és önbeavatás

 

Votum:

 

Testvéreink,

az Élet Kenyere legyen az eledelük,

a Szellem Bora frissítse Önöket,

a Tisztító Só változtassa Önöket halhatatlanná.

Ámen.

 

A Krisztusvilágosság legyen állandóan a közelükben.

Ámen.

 

Bevezető ima:

 

Akinek hatalmában áll a megszabadításotok,

az üdv üzenete szerint

és Krisztus Szerzetének érintése által,

a Gnózis megnyilvánítása által,

Aki az örökkévalóságban rejlett,

most azonban megjelent az Öröknek parancsára,

s minket a szent ösvénnyel szembeni

engedelmességhez akar vezetni,

Azé, az Egyedül-bölcs Istené,

legyen a dicsőség,

mindörökké.

Ámen.

 

Szertartás:

 

„Mielőtt pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.

De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten Fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztus közösségébe keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal. 3,23-28)

Ámen.

 

A megszabadító ösvény nézetei, melyek le vannak fektetve a Szellemi Iskola mágneses testében, a komoly tanulóság harmonikus fejlődésének egyenes vonalát képezik, és jótállnak a teljes mikrokozmoszban levő erők és képességek kibontakoztatásáért az első pillanattól kezdve, amikor egy ember belép a Szellemi Iskola kereső térségébe, egészen az utolsó pillanatig, az ígéret földjére való megszabadító belépésig.

Ennek egyetlen feltétele a Jézus Krisztusban való ragyogó, abszolút hit. Mit jelent ez?

Ne higgyék, hogy Jézus Krisztus valami Önökön kívül lévő isteni lény. Ellenkezőleg: a Krisztus, a nagy üdvözítő, az első kezdet óta az emberben rejlik magszem, rózsabimbó formájában, mint egy eredetileg isteni lény utolsó maradéka. Ha pedig ennek a maradéknak, az eredeti isteni lény utolsó maradékának szenteljük magunkat, amely csakis az Egyetemes Napnak, minden élet forrásának a sugaraiban tud megnyilvánulni, akkor születik meg Jézus, akkor lesz ebből a rejtett magszemből Jézusember, vagyis abszolút lélekember. Az igaz hit ugyanis ezt a folyamatot, ezt a rózsamenetet hozza magával. Aki erre az útra tér, az lett igazán Isten gyermeke, aki aztán erőről erőre halad tovább.

Ámen.

 

Képzeljék el, hogy Önök vágynak a megszabadító ösvényre, nézegetik, de még nem lépnek rá igazán; hogy életmódjuk részletei még teljesen az ellenkezőjéről tanúskodnak. Akkor ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen járhatnának az ösvényen, de még hagyják feltartani magukat személyiséglényük különböző rögeszméi és elképzelései, és ezek következményei által.

Mennyien esünk áldozatul időnként a saját személyiségünknek, holott a Szellemi Iskola tanulóinak ismernek el minket, s így fel vagyunk véve az Iskola mágneses testébe.

Ez a mágneses test emelkedetten nyugodt, és nem ebből a világból való. Aki tehát még nem vallja igazán Jézus Krisztusban való hitét, hanem a dialektikus személyiségébe kapaszkodik, az, mint tanuló, bizonyos veszélyt jelent a Szellemi Iskola mágneses rendszerében, és sebet üt a csoporttesten.

Ez a csoporttest így csaknem kibírhatatlanul szenved; viseli minden én-központú tettünk sebét! Ugye megértik, hogy a csoporttest ezeket a bajokat nem tűrheti a végletekig. Ez esetleg megsemmisítené őt a magasztos cél elérése előtt. Az én-irányú sürgés a csoportban elburjánozhatna, s az ígéret földjére való hazatérés helyett a tanulók vonuló serege megrekedne a sivatag homokjában.

Ámen.

 

Velünk együtt sokan belátják, hogy a Szellemi Iskolának segédeszközökre van szüksége, hogy a bajok és támadások bizonyos kereteken belül maradjanak a nagy cél érdekében, ami mindenkinek a végleges hazavivése. Erre szolgál a szellemrend-törvény.

Azonnal szabad, tökéletesen szabad az, aki valóban hisz Jézus Krisztusban. Az ilyeneket, a hit által igazoltakat, meg kell védeni a szellemrend-törvény segítségével. A szabályok, a szervezet, a megegyezések, a kötelező irányvonalak, melyekhez igazodni kell, azoknak szólnak, akik még nem jutottak el valóban a hit állapotához, s így időnként a személyiséglényük tereli őket.

Akik viszont szabadok, azok önkéntesen kötelezik magukat a hit által. Törvényt képeznek saját maguknak. Aki még nem szolgál a Jézus Krisztusban való megrendíthetetlen hitélet bizonyítékaival, azt a Szellemi Iskola védő szerkezete kötelezi. Vizsgálják csak meg, hogy ellentétbe kerültek-e már Iskolánk szellemi irányzataival. Ha igen, akkor annakidején még nem jutottak el a hit állapotáig. Ezt mindenki megvizsgálhatja saját magánál. Mi tartja meg Önt a lélekmegszabadító ösvényen? A törvény, vagy már a hite?

Ha őszinte saját magához, akkor hálás lesz a törvénynek, hogy ítélkezett, s így az Ön korlátai között a hithez, tehát a szabadsághoz vezette. Ha komolyan meggondolja, akkor tudja, hogy sokan ejtettek sebet az Élő Testen, melyeket ez teljes szeretettel vett és viselt el a tanuló érdekében.

Ez a Krisztus Jézussal való közösség és az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában való részesedés határozza meg a továbbiakban az Önök életmódját.

Ámen.

 

Negyedik beszéd:

 

Ha megvalósult az áttörés a szív rózsájának szentélyébe és a megújulás vére kering a főszentélyben, úgy hogy magasabb természetünk három nyugvó központját életre lehetett kelteni, akkor valóban megszületik az Új Ember, a Felettes Ember. A tudatoszlop, amely előbb nem tudott felülemelkedni az észgondolkodáson, s a dialektika zavarában és az alacsony vágytermészet béklyóiban mindenfelé kiutat keresett, most tovább emelkedhet egy törvényszerű csúcspontig, Olimpusz tornyának a csúcsáig. Megkezdődhet az Új Ember, a Logosz által hivatott ember felépítése. Akik pedig negyedik Vízöntő-konferenciánk eddigi témáit, különösen a mai nap témáit valóban megértették, azok mind, a szó szoros értelmében, beavatottaknak nevezhetik magukat, ami annak a tudatát jelenti, hogy fel vannak véve az új fejlődés menetébe.

Értsék meg ezt, Barátaink. A klasszikus értelemben vett beavatás a múlt dolgaira vonatkozik, amin még sokan halálra bámulják magukat, s amivel a világ számtalan szellemi kalmára üzérkedik és gazdagodik.

Amikor az embert, mint tömeget, még a fajvallások vezették, mert a személyiség nem épült meg teljesen és az ész-gondolkodás még kezdetleges volt, akkor a különböző népekben csak egyeseknek sikerült embertársaik fejlődési fokát megelőzni, mintegy előresietni. Mivel pedig ez az emberiség számára hasznos lehetett, az erre rendeltetett templomhelyiségekben beavatták őket. Megmagyarázták nekik, hogy mit várnak az egész emberiségtől a távoli jövőben, amit nekik, mint élen járóknak, megnyilvánítottak, hogy felkészüljenek az emberiség szolgálására, ha annak eljön az ideje.

Ezek a beavatások természetesen mindig titkosak voltak, mert a tömeg, létállapota miatt, amúgy sem értett volna belőlük semmit, a tudás csak megzavarta volna és nehézségeket okozott volna neki.

Ma azonban azzal a ténnyel állunk szemben, hogy a fajtest teljes lett. A természetszülte ember minden szükségessel el van látva, s így magasabb rendű természete fejlődési menetével szembesítik. Ami eddig a beavatások területének számított, az most az első lépéseket jelenti a felettes természet ösvényén, melyet önmegvalósítással kell elérni. Ha tehát meg akarják tartani a „beavatás” szót, akkor önbeavatásról kell beszélni.

Az egészségessé, az egésszé válás, az önbeavatás receptjét Önök mind megkapták. A Krisztuserő, a Krisztusszellem kozmikusan jelen van bolygónk, földünk középpontjában, és átsugározza az egészet. Ez az isteni sugárzás mikrokozmikusan is közli magát egész lényünkkel: a Krisztus tehát bennünk van.

Most az a kérdés, hogy Önök megnyitják-e a szív-szentélyüket Őneki. Ha igen, akkor ez a rózsaerő a megbeszélt módon közli magát az Önök főszentélyével, ennek minden megszabadító következményével együtt. Ezt az erőt senki sem veheti el Önöktől, az erő kegyelmét senki sem vonhatja meg Önöktől – ha Önök nem utasítják vissza.

Ahogyan pedig a múltban az emberiségnek a hold-hierofánsok segítettek, úgy a közeljövőben és most, e fontos korszakforduló idején, mindazoknak, akik életüket komolyan veszik, és a magasabb tudatossá válás ösvényére akarnak lépni azzal, hogy vérerőiket magasabb színvonalra viszik, a rózsakereszt szerzete lesz segítségére, amely ezt a klasszikus és egyetemes feladatot átvette a hold-hierofánsoktól, s ezzel értünk és velünk megteszi az első lépéseket az önmegvalósítás ösvényén.

Ezt az üzenetet kellett elhoznunk Önöknek! Sorsunk végrehajtása ettől a pillanattól kezdve emberi kezekben van. Ezért van ettől kezdve a Lectorium Rosicrucianum mellett a Belső Iskola is.

A Lectorium Rosicrucianum teljes oktatásban részesít a rózsakereszt tanáról. Olyan tan ez, amely az elejétől a végéig az emberiség útjára vonatkozik és erre van hangolva, ahogyan ezt az utat a múltban is meg kellett tenni, és a jövőben is ehhez kell igazodni. Mivel pedig a régi ösvény csúcspontját és célját elértük, ami az alapokat és az előkészületeket illeti, most kell a jövő megvalósításához hozzálátnunk. Hogy ugyanis valami tannak értelme és eredménye legyen, ahhoz alkalmazni kell, meg kell valósítani. És ezt tesszük mi a Rózsakereszt Belső Iskolájában.

Így lesz a tan és az élet összeegyeztetve. Ezt a megvalósítást megpróbáljuk felvázolni.

Már szabad volt fejtegetnünk, hogyan lesz az ember szívében előkészítve a megtisztult vérerő, amely a megújulás lényegére és céljára van hangolva, és hogyan száll fel ez a megtisztult vérerő a főszentélybe, hogy ott:

1. tisztítson és
2. ezzel a tisztulással alvó képességeket ébresszen fel, ami miatt
3. megvirrad az új nap.

Így utazása bizonyos pillanatában minden igazi jelölt a cerebrospinális rendszernek abba az agyrészébe jut, amelyet Christian Rosenkreuz alkémiai menyegzője Olimpusz tornyának nevez. Ha pedig olvasták a rózsakeresztesek szellemi hagyatékának ezt a részét, akkor tudják, hogy ezt a tornyot nem lehet egykönnyen megmászni. Kötelek, létrák és szárnyak állnak a jelöltek rendelkezésére. Minden önkény elkerülése érdekében, sorsolás dönti el, hogy ki kapjon kötelet, létrát vagy szárnyat. Ennek így kell lennie, mert a cerebrospinális rendszer, mai állapotunkban többé-kevésbé károsult testrész. Így a tisztítás és előkészítés folyamata sem egyforma, hanem mindenkinél más és más, mert az embereket nem feltétlenül ugyanaz akadályozza.

Ha azonban kitartanak és a segítők tanácsát követik, akkor a győzelem nem maradhat el. A győzelem pedig a szellem ősrégi királyságának a helyreállítása.

 

Utószó:

 

Üdvösség áldásai!

Mily hatalmasak és csodásak a ti útjaitok!

Mily bőséges a ti kegyelmetek!

Aki belőletek forrást fakaszt,

azt élő víz árasztja el,

mely az Isten-megnyilvánulás mélységeiből

mindörökké buzog.

Köszönjük,

hogy meg akartok érinteni minket.

Ámen.

 

Tereitek tágas fényességében

énekeljük dalunkat,

az öröm, a hála, az imádat dalát.

Nem vetitek meg a kitaszítottat –

Isten képmásának akartok látni minket,

akik nagy feladatokra hivatottak.

Ámen.

 

Éljék meg velünk nagyon sokan

érintésetek békéjét!

Ámen

 

Záró áldás:

 

A Föld a vége felé siet.

Már nincs sok ideje – használjátok ki ezt! Aztán jön az Élet Ura nagy erővel és dicsőséggel. Övé, a Krisztusé legyen az Új Menny és az Új Föld, az erő, a hatalom és a dicsőség mindörökké!

Ámen.

 

 

VII. Az ellenember leküzdése

 

Szózat:

 

Gnózis, a megszabadulás templomereje,

mindenkinek, aki Vele kapcsolatban van,

mindenkivel, aki a Szent Nevet felhívja.

 

Testvérek,

Kegyelem Önöknek és béke Istentől az Atyánktól,

és Urunktól Jézus Krisztustól,

közösségben a Szent Szellemmel.

Ámen.

 

Bevezető:

 

Aki nem tör többé földi sikerekre,

és a haláltermészetet gyenge káprázatnak látja,

az a legjobb megfinomulás révén

egykor a léleklétben éled fel.

 

Finom lénye kivonja magát a dialektikus megítélés alól,

az alantas élet mércéjével mérők

és a sötétben botorkálók véleménye nem érinti őt.

 

Aki belép a mindenségtudatos ragyogásba,

és messze elhatolva a Gnózis országa felé tart,

az mélyen átéli a határtalant,

ahová útnak eredt.

Ámen.

 

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor, akit, noha nem láttatok,szerettek és akiben hisztek, noha most nem látjátok; és kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek, elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét!” (1. Péter 1,3-9)

Ámen.

 

 

Szertartás:

 

Barátaink!

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája minden lehetőt megtesz, hogy tanulóinak kezébe adja a kulcsot, melynek helyes használata szellemlélek-emberré alakítja őket, hogy az ajtók ajtaja megnyíljon nekik.

Már az előkészítő tanuló is tudja, hogy csakis az elhatározással az életbeteljesülés még nem érhető el. Test és vér nem örökölheti Istennek birodalmát. A Szellemi Iskola tanítása ebben az első fázisban a személyiségtudatra hat. Ez egyelőre olyan dolgokban való hit, melyek anyagi szemmel nem láthatók.

Ha ezután a tanuló önkéntelenül megnyitja magát, s az Egyetemes Tant hívő bizalommal felveszi és feldolgozza, akkor a Szent Szellem érintése visszavonhatatlanul biztos lesz. Az előkészítő tanulótól, a próbatanulótól és a valló tanulótól így a Krisztusban levő üdvterv céljára és lényére való helyes irányulást várják el, hogy a Szent Szellem sugárzásai hathassanak bennük, s így az Arany Rózsakereszt tanai világítsanak a tudatuk előtt. Így kerül összeköttetésbe a Lectorium Rosicrucianum tanulója Máté evangéliumának alakjaival, Zakariással és Erzsébettel, akik szent életet éltek önfeláldozó szolgálatban. Ez azonban csak egy fázisa az emberi zarándokútnak, melyet az utána következő fejlődési folyamat bevezetőjének nevezhetnénk.

A második fázis az isteni életprána háromszoros érintése. Isten nagy életlélegzetének ebben a háromszoros érintésében születik meg a János-ember, akinek a „lebontónak”, ugyanakkor pedig a „prófétának” kell lennie.

A természet-én időközben rádöbbent, hogy az életnek ezt az állapotát is le kell bontani, mert sokkal magasztosabb életvalóság integet. A Jánosember magától tudja, hogy jelenlegi élete Istennek a világgal és emberiséggel kapcsolatos alkotó tervrendszerének csak egy fázisa.

A legközelebbi cél pedig a Jézus-emberhez való közeledés engedélyének az elnyerése. Ebben a harmadik fázisban a személyiségember egész tudatenergiáját lénye hátterébe vonják vissza: a Jánosembert bevezetik a Belső Iskola udvarába. Itt az egyetemes, eredeti sugárerők lépnek közvetlen kapcsolatba a tanulóval. A felébredt lélek, amely teljesen új éterminőségekből ered, a gyermek Jézushoz hasonlítható.

A tanuló élete a továbbiakban harmonikusan egyesül az Egyetemes Szeretettannal. A fejlődési folyamat negyedik fázisa kezd megjelenni: A Belső Iskola ajtaja megnyílik a Jánosember számára!

Ámen.

 

Miután a Belső Iskola ajtaja megnyílt a tanuló számára, a mikrokozmoszban nagy változás megy végbe. Ha a személyiségember nagyon is tudatosan nem akar előtérben állni, akkor a mikrokozmoszban a lélekember, Jézus fog folyamatszerűen, háromszorosan növekedni.

A tanuló megnyilvánulási terében először is egy új, magasabb asztrális lényiség fejlődik ki. Másodszor a tanuló étertérségében megjelenik a Halhatatlannak a képe, harmadszor pedig a személyiségben a szellemlélekalak egészen új erővonalrendszere fejlődik ki.

Mivel a Jézus-gyermekember fejlődési folyamatát a Szent Szellemből és a Szent Szellemben végzi, teljesen bűntelen és igaz az Isten színe előtt. Ezért tanúskodhat később, hogy „én és az Atya egy vagyunk”. A Jánosember teljes aláhanyatlása, önfeláldozása miatt olyan Emberfia érett meg, aki a világban van ugyan, de nem ebből való. Az Emberfiának az a feladata, hogy élő tanúbizonysága legyen egy isteni megnyilvánulási formában levő életvalóságnak, ami közel jött az emberiséghez.

Ez az életfázis viszi el a lélekembert az örökkévalóság-emberhez, a Krisztushoz. Ekkor következik az ötödik fázis. Jézus, az Úr meghal a természetet illetően. Nem bűnös állapota miatt, hanem mert Ő az új szövetség közvetítője. Feltámadt a természet sírjából, a nyers földi teljesen lehullott róla. Amikor aztán felmegy a mennybe, megnyilatkozik a szellemlélekember, az Istenfia, az Egyszülött Krisztus. Csak ekkor jelenik meg a valóban Mennyei Ember, aki Krisztusban érte el a tetőpontot, lett mintegy megkoronázva.

Ez az öt transzmutáció-folyamat, melyet mindenkinek át kell élnie, aki a Krisztushoz vezető útra tér. Csak azután mondhatjuk, hogy a megváltó ösvény végére ért. Ötszörös folyamat vezet tehát a sötétségből az Örök Világosságba:

1. a természetembernek a kulturált emberhez vezető útja;
2. áttörés a művelt ember állapotától a korlátozottan szentelt életállapothoz, melyet a szentírás efézusbeli állapotnak nevez;
3. az efézusbeli a természet lebontójává fejlődik;
4. a természetlebontó felmenetele a bűntelen ember, Jézus állapotához;
5. a Jézusember fejlődése az egyszülött fiúságig, a Krisztuslényig,

Akit a Szellemi Iskola mágneses terébe felvettek, az mind vigye jó véghez ezt az ötszörös, szentelő folyamatot. Az erre az ösvényre nyíló ajtót a hatalmas mantram tárja fel: „Mindenre van erőm a Jézus Krisztusban, aki megerősít engem.”

Ámen.

 

Ötödik beszéd:

 

Ha a nagyagynak a legtöbb embernél még teljesen alvó központjai, melyek a magasabb tudattal vannak kapcsolatban, a megbeszélt módon többé-kevésbé felélednek, ha oly hosszú álmukból felébrednek, akkor mondható, hogy a szellem életre kelt; a főszentély legmagasabb pontjáról beleereszkedik a természetszülte rendszerbe.

Ettől a pillanattól kezdve a központi idegrendszer és a vegetatív idegrendszer is a szellemlélek ellenőrzése alatt áll. Újra igazi áttörés vált valóra és új erő sugározza át az egész testalakot, melynek különös következményei vannak.

Ha a tiszta szellem megnyilvánul a mikrokozmoszban, ha az isteni megjelenik az anyagban, akkor a szellemnek hatalmas feladatot kell megoldania. Minden anyagit, mindent, amit az anyag szült, meg kell tisztítania és transzmutálnia. Minden atomot át kell alakítani, másképpen kell összerakni, amely az atom más hatáskörét helyezi működésbe. Működhet tehát az anyagban, ha másképpen is mint azelőtt; ugyanakkor azonban az atom számára más területek tárulnak fel. Arra tesz szert, amit „mindenütt jelenlétnek” nevezünk.

Mielőtt azonban a manasz pozitív pólusa (ez a magasabb emberként megnyilvánult szellem) ezt a munkát megkezdhetné, még másik feladatot is el kell végeznie. Ha az emberben életre kel a szellem, akkor először kétféleképpen kell jelentkeznie:

1. mint valóban a lélekből született szellemerő, és
2. mint okos-erkölcsös képesítés, képesség, mely a szellemen alapul.

Ismeretes, hogy sokan mutatják és bizonyítják a lélekképességeket, de mivel a dialektika horgai, a természetben keletkezett viszonyok még mindig elérik és meg tudják sebezni őket, a lélek és az ész bizonyos színvonal alatt marad. Időnként „bűnözik”, és a szentírás azt mondja, hogy „a bűnös léleknek meg kell halni”.

Ha a szellem, a lélek és az értelem egysége valóra vált, ha ez a magasabb háromszög kirajzolódott, csak akkor kezdődhet az igazi, magasabb, megváltó munka. Ami ezelőtt történt, azt mindet előkészületnek nevezzük.

Az ezután végzendő munkának négy nézete van:

Az asztráltestet, az étertestet és az anyagtestet valóban el kell látni lélekkel, és igazi, értelmes ellenőrzés alá helyezni, a szellem törvényének, az új élet-állapotnak megfelelően. Minden természetesben az új-természetes, az új-természet-szellem lélegzetének kell áramlania.

Ha pedig ezt a munkát elvégezték, akkor jön a negyedik feladat: akkor az ellenembert kell megtámadni és letaszítani a helyéről. Ezt jól kell érteni. Az ellenember (szándékosan nevezzük így) valójában természetellenes, mégis létező. És a bizonyos pillanatban elkezdett építményt ő teljesen megállíthatja és megrekesztheti. Megpróbáljuk leírni ezt.

A régi létállapot, a természetes állapot csaknem elképzelhetetlenül hosszú ideig haladt a fejlődésben. Ez a fejlődés az emberréválásnak mindig is ugyanazon az eszméjén alapult: a természetszülte embernek tökéletessé kellett válnia, mielőtt megkezdődhetett a természetfölötti állapot.

Ezért volt az ember létállapota a múltban mindig a normális, természetes fejlődés szintjén, ahogyan ezt az egész természetben látjuk. A mai ember valójában egy magasabbrendű állatfaj. Ennek az igazságnak a szemébe kell néznünk, ha sokan tiltakoznak is a gondolat ellen. Ezt bizonyítja például az a tény is, hogy itt-ott megkísérelnek majomból embert csinálni. Ha az eredet megszokott, természetszülte lénye maradnánk, akkor semmiképpen sem beszélhetnénk valami ellenembernek a nyomáról sem.

A fajvallások fejlesztése óta azonban ez megváltozott. Egy nagyon lassú, elővigyázatos folyamat keretében, évezredek alatt, az embert bizonyos erkölcsre tanították meg, vagyis különbséget tettek egyrészt a legeltúlzottabb, hipertermészetes állapot, melyben a bűnnek a legkisebb nyoma sem található, és másrészt egy magasabbrendű, más ember állapota között. Így tették meg az első millimétert az emberré válás irányában.

Ahogyan pedig ez a folyamat haladt, úgy jelent meg az ellenember! Minden, ami a régi emberben volt és van, ami az életéhez, szokásaihoz és tevékenységéhez tartozott, minden vágya, kívánsága és sóvárgása heves ellenállásba, mintegy önvédelembe tornyosult! Ez az ellenember, ez a lénnyé sűrűsödött alacsony vágyfaj persze minden hozzá hasonló halandóban társra talált, melynek ugyanazok a szükségletei és kívánságai. Amilyen mértékben pedig a természetszülte ember alkalmazkodni kezdett a magasabb törvényekhez és életszabályokhoz, erkölcse magasabb színvonalra emelkedett, úgy fokozódott a harc a „fekete átkozott” és az isteni befolyás között, az emberben levő ördögi és az isteni között, vagyis a területet vesztő, eredeti természetember és a fejlődő ember között, akit maguk a faj-istenek vezettek.

Ismeretes a törvény, hogy aki gyenge, az védekezik. És persze a védekezés gyakori formája a támadás. Ez a bennünk levő ellenember kialakulásának rövid vázlata. Az ellenember egy természettörvény eredménye, s ez az „eredmény” a mai napig is ellene szegül a dolgok folyásának, a fokozatosan megvalósuló istentervnek, és élete utolsó leheletéig az önvédelem harcát vívja.

Túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a bennünk levő ellenember ereje elérte a tetőpontját. Az idők hosszú folyamán, mialatt a természetember-típus fejlődött, és a felfelé törekvő ember és a növekvő ellenember harca fokozódott, az ember szinte megtelt, tele lett bűnnel. Ennek a következménye sok embernél erős bűntudat lett. Ez a bűntudat erős ugyan, de az ellenember is annyira hatalmas lett, hogy csaknem az egész emberiségnél valami megadás, az asztrál állapotokba való belenyugvás kezd megmutatkozni.

A mostani mozgalmas állapot újra azt bizonyítja, hogy a szellemtörvény keresztezi a természettörvényt, és a lélegzetért küzdő emberiség kezdi elveszíteni a bátorságát. Az ellenember miatt felhalmozódott bűn annyira megszaporodott, oly nehéz lett, hogy a vízszintes síkról nézve kiút úgyszólván nem található.

Reméljük megértik, hogy a rózsakereszt útja, a tudatossá válás, melynek ezt a negyedik Aquarius-konferenciát is szenteljük, a megmentés egyetlen lehetőségét jelenti. Mert csakis így lehet az ellenembert a mikrokozmoszból harc nélkül kiűzni. Azon az úton, amelyet eddig együtt bejártunk, a fejlődésnek ezen az ösvényén, egyetlen ember sincsen, aki elkerülheti ezt a feladatot. A természetrend elérte bennünk azt a bizonyos pontot, amikor véget kell érnie. Ha ez nem történhet meg nyugodtan, békésen és örömmel, akkor eleinte békétlenségben kell végbemennie.

Azon a napon, amelyet elhatároztak, a bolygói szellemünk szellemrendje, Jézus Krisztus szellemrendje mindenképpen keresztezi, áthúzza a természetrendet, s ezzel a múlt fejlődési menetét megfékezi, mely szörny és szakadék lett számunkra; máskülönben ugyanis az egész világmindenség elfajulna, ennek minden következményével.

A tudomány szentségtelen fejlődése, ez világosan bebizonyosodik, nem csak minket vezetett a szakadék szélére és a mi bolygónkat fenyegeti katasztrófával, hanem időszerű interkozmikus baljóslat lett, melyet nem annyira az ember tudatos akarása okoz, hanem a benne levő ellenember, mely áldozatai – a tudósok – gondolkodási képességének segítségével a dolgok istenrendjéhez akar hozzányúlni.

Érthető tehát, hogy most be fognak avatkozni, be kell avatkozni, ahogyan a szentírás világosan bejelenti. A fenevad száma természetesen az elsüllyedt emberiség száma. A két dolog természettudományosan abszolút ugyanaz. Ezért fejlődik ki most egy interkozmikus beavatkozás, a tisztítás és megváltoztatás, a helyreállítás és gyógyítás folyamata. Hallunk Bábel pusztulásáról, és legyőzésének a megénekléséről. És a fenevad, és az ő prófétáinak a vereségéről. És az ellenlény egész fejlődési állapotának a megkötözéséről. És az új interkozmoszról, amely emiatt kifejlődik.

Testvéreink: ami most a világon és a világ körül interkozmikusan történik, és amit az emberiség nagy katasztrófának tart, azt előre lefékezheti, megelőzheti mindenki, aki a rózsakereszt ösvényét akarja bejárni és meg akar és meg fog szabadulni a benne levő ellenembertől. Jézus Krisztus szellemrendjének bennünk is meg kell hiúsítania a természetrendet és ennek a következményeit. Ennek az útját megmutattuk Önöknek!

Jézus, az Úr, miután elhivatott a szellemrendre és megkapta ehhez az erőt, háromszor volt köteles bebizonyítani, hogy a benne levő ellenembertől teljesen megszabadította magát:

 

Ekkor elhagyá őt az ördög, és íme,

angyalok jöttek hozzá, és szolgáltak neki.

 

Így találkozunk a megújulás szellemrendjével.

 

Záró ima:

 

Eredeti Világosság,

aki az isteni életből ragyogsz,

szenteltessünk meg általad!

Jöjjön el ránk a te országod,

akaratod hasson egész lényünkben

a te isteniséged szerint,

és ajándékozz meg minket

szent kenyereddel minden nap.

 

Érintésed erejével

minden köteléket összetörünk,

mely terveddel szembeszegül;

mindent megbocsátunk és elfeledünk,

amit természetisége miatt

az emberiség és a világ okozott nekünk.

 

Kegyes világosságoddal,

új életmódunk alapján

sorsunk szövevényét ugye eltörlöd nekünk?

 

Óvj meg a kísértésben, ó, Világosság,

és szabadíts meg a gonosztól,

ha minket megtámadna.

 

Benned az új élet,

és az erő,

és a dicsőség

a te örökkévalóságodra.

Ámen, igen ámen.

 

Záró áldás:

 

Testvéreink!

Negyedik Aquarius-konferenciánk feladata az volt, hogy az Élet Szerzetének megbízásából sürgető kérést közvetítsünk a tanulók seregének: az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája lényegének megfelelően készüljenek fel az eljövendő dolgokra! Ugye elkezdik ezt, ha csak valamelyest is lehetséges? Mindenki azon a szinten, amelyen jelenleg tanuló.

 

Barátaink, a megújulás tüze érintse meg Önöket.

Az élet természete újítsa meg Önöket nap mint nap.

Az Új Lélegzet vezesse el Önöket a megszabadulás reggeléhez.

Ámen.

 

Kórus:

 

Az Úr áldjon és őrizzen meg.

Az Úr fényes arca rátok ragyogjon,

békébe burkoljon.

Ámen.

 

 

A SVÁJCI VEZETŐSÉG ZÁRÓ SZOLGÁLATA

VIII. Valódi hála

Szózat:

 

Minden élet Ura,

szeretet Világosságereje,

egyetemes Szent Hétszellem,

érints meg minket és izzítsd át egész lényünket!

Ámen.

 

Neked szenteljük felkészült szívünket,

megtisztult fejünket,

és kezünk tetterejét.

Ámen.

 

Hogy mindannyiónkat

mindenkor késznek találjanak

a Te szent megbízásodnak, a Te akaratodnak

az örökké kivitelezésére.

Ámen.

 

Ima:

 

A hit szabaduljon fel

mágikus értelemben bennünk,

hogy hitének állapotát mindegyikőnk

háromszorosan bizonyíthassa:

örök reménnyel,

erős, belső bizonyossággal

és pozitív, új cselekvéssel

az új, önmegszabadító életmódban.

Ekkor fejezi be első körét bennünk

a három gnosztikus misztérium.

 

Az első az alapmisztérium,

mely a szívszentélyben

a remény világosságát ébreszti.

A második a Krisztus-misztérium, mely

isteni asztrál áramlatokat vezet a lényünkbe,

s így a máj által

azt az élő, belső tapasztalatot kelti,

hogy a Gnózis össze van kötve velünk.

A harmadik, a Szent Szellem misztériuma

az ő szent eledeleivel táplál majd minket,

hogy szüntelen irányulással képesek legyünk

„az életet élni”.

 

Hamarosan mindegyikőnkről világítson

a hitnek ez a magasztos,

hatalmas háromszöge!

Ámen.

 

Ima:

 

Ó, pompás isteni ígéret!

Kimondhatatlanul hálásak vagyunk

csodás kegyelmedért,

hogy te magad akarsz lakozni bennünk

a rózsák rózsájaként,

hogy téged hordozhat a szívszentélyünk

állandóan jelenlévőként.

Míly öröm, hogy mostantól

a mikrokozmikus apostoli zodiákus ölel minket,

a megújulás tizenkétszeres szalagja,

mely előresürget

az új reggel derengésétől

a beteljesedés delelő világosságáig.

Bárcsak azzal válaszolnánk meg

szeretet-áldozatodat,

hogy hamarosan teljesen késznek találtatunk!

 

Világosság kegyteljes forrása,

lakozz lélekállapotunk közepén,

és ékesíts minket

tizenkétszeres fénypalástoddal!

Ámen.

 

Szertartás:

 

Salamon bölcsességéből idézünk:

Az igazság útja vezet a bölcsességhez. Szeresd az igazságot. Gondolkodásodat az Úrra, Istenedre irányítsd, keresd őt tiszta szívvel. Mert akik megkísértik őt, azoknak nem mutatkozik meg. Hanem azoknak jelenik meg, akik bíznak Benne.

Isten bölcsessége nem megy el a gonosz lélekhez, és nem lakik olyan testben, amelyen a bűn uralkodik. A Szent Szellem elkerüli a hamisszívűeket. Ahol hazugság és igazságtalanság lakozik, ott a Szent Szellem nem lehet. A Bölcsesség szelíd, s a szidalmazókat nem hagyja büntetlenül, mert Isten minden gondolatnak tanúja, bizony minden szívet ismer és minden szót meghall.

Az Úr szelleme megtölti a világot. Aki mindenütt van, az tudja, hogy Te mit mondasz. Aki igaztalant mond, az tehát nem rejtőzhet el, a büntetést nem kerülheti el. Őrizkedjetek hát a gonosz tettektől és óvjátok a szájatokat a hazugság átkától! Mert amit titkon suttogtok, annak kárát valljátok. A hazug száj a lelket öli. Aki pedig az igazságban él, az örökké él.

 

Salamon imája a bölcsességért:

Ó atyáim Istene, minden jóság Ura, aki mindent az Te igéddel alkottál, és bölcsességeddel az embert rendelted úrnak minden teremtett világ fölé, amit Te alkottál; hogy kormányozza a világot szentül és igazságosan, és igaz szívvel ítélkezzen: adj bölcsességet nekem!

Küld le azt hozzám szent birodalmadból, küldd el hozzám, hogy dolgozzon velem, hogy tudjam, mi örvendeztet meg Téged! Mert az mindent tud és mindent megért. Vele vezettess engem az én dolgaimban mértékletesen, és őriztess a dicsőséged által!

Ki tudhatja meg Isten tanácsát, és ki gondolhatja meg, hogy mit akar Isten? Mert a halandó gondolatai bizonytalanok és okoskodásaink lerontóak.

A Te bölcsességed őrizzen meg mindenkit, aki megkapta azt.

Ámen.

 

Testvérek!

Igazi bölcsességet mindenki kaphat, akit készségesnek találnak a bölcsességnek megfelelő életre. Az igazi bölcsességet, mely Istennél van, nem lehet megvásárolni, sem dialektikus iskolában tanítani.

Istentől lehet kapni a lehetőséget, a hiterőt, a szeretet erejét, az alkotóerőt a tiszta cselekedethez, a teremtés tervének a teljesítéséhez. Aki részesülhet a megszabadító erőben, az mindenkinek odaajándékozza, aki kész elfogadni azt.

Azzal, hogy adunk, mindig is azokhoz fogunk tartozni, akik kapnak. Ahogyan az ősanyag is azzal szaporodik, hogy elajándékozza magát, úgyszintén minden lény, aki megkülönböztet – megért – és aszerint cselekszik.

Ámen.

 

Beszéd:

 

Kedves Barátaink!

Negyedik Aquarius-konferenciánknak ez az utolsó szolgálata. Ebben az épületben július 11-én kezdődött a munka, hogy július 21-étől fogadhassa Önöket. Nem kell hangoztatnunk, hogy mennyit dolgoztak az előkészületek és a konferencia folyamán is. Aki észrevette, az tudja, hogy ez a munka milyen terjedelmes és sokoldalú volt. Aki hozzájárult ennek a nagyszerű eseménynek a megvalósításához, annak őszinte szívvel fejezzük ki a hálánkat.

Most olyan emberekkel szemben tanúskodunk háláról, akik önzetlen segítségükkel ajándékoztak meg minket. A hála azonban egészen másképpen is értelmezhető. A szentírás tele van dicsérettel és hálával a Teremtővel szemben. Az 56. zsoltár például így zeng:

„Tartozom, ó Isten, a Néked tett fogadásaimmal; megadom Néked a hálaáldozatokat, mert megszabadítottad a lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől, hogy járjak Isten előtt az Élőknek világosságában.”

Nekünk is minden okunk megvan a hálára, mert a negyedik Aquarius-konferencia idején bőségesen tapasztalhattuk a Szerzet áldását, amiből egyikőnket sem zártak ki. Aki ezt nem tapasztalta már itt tudatosan, az bizonyosan észreveszi a hazatérése után. Mert ezekben a napokban mindannyian megváltoztunk. Így mi is a zsoltárok költőjének szavaival szeretnénk kifejezni a hálánkat:

 

Áldott az Úr,

hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát.

Az Úr az én erőm és pajzsom,

őbenne bízott a szívem,

és megsegíttettem;

örvend a szívem,

és énekemmel dicsérem őt.

(Zsoltárok 28. 6-7)

 

Az ilyen hála, amely a tiszta szívből száll fel a Gnózishoz, sokkal több a kimondott szónál. Az ilyen hálából rezgés árad, mellyel erőket hívunk fel. Ha belülről, szívünk mélyéből hálásak vagyunk, akkor megszabadító erőkkel lépünk kapcsolatba, melyek csakis megmentésünk elősegítésén működnek közre. Ennek a hálának azonban önkéntelenül, és a legmélyebb lényünkből kell felszállnia, nem pedig számításból.

Ha csakis önzésből vagyunk hálásak, akkor olyan fuldoklóra hasonlítunk, aki az őt menteni akaró barátját oly görcsösen szorítja, hogy az is majdnem megfullad. Ugye nálunk is gyakran az a helyzet, hogy a Szerzet mentően kinyújtott kezét nem ragadjuk meg, tehát elutasítjuk, vagy pedig egész személyiségünkkel szorongatjuk. Ezért kell a mi hálánknak a szív mélyéből felszálló imának lennie.

Mindannyian tudjuk – s a napokban ezt újra világosan megértették velünk –, hogy szívünkben hatalmas képességek szunnyadnak, melyeket szabaddá lehet tenni. Azt is tudjuk, hogy a szabaddá tett erőknek a fejbe kell felszállniuk, hogy a főszentélyben szunnyadó szerveket életre lehessen kelteni. És a megszabadító erőknek ezt az áramlatát nem szabad az eszünkkel vagy a gondolatainkkal eltorlaszolnunk. Hogy új tudatossá válásról beszélhessünk, ahhoz az arany csodavirágnak fel kell ragyognia és sugároznia, ami csak akkor történhet meg, ha az erők a szívből akadálytalanul beáramolhatnak a főszentélybe.

A konferencia folyamán azt is hallottuk, hogy a Rózsakereszt Szerzete minden elképzelhető segítséget megad nekünk, ha a rózsaösvény következményeit önkéntesen vállaljuk, és munkánkat önmegvalósítóan végezzük. A nagy munkához, melyet mindannyian el akarunk végezni, bizony bátorságra és kitartásra van szükség. Ha önmagunkkal szemben nem veszítjük el a türelmünket, akkor a műnek sikerülnie kell. Mert a Szerzet is végtelen türelmet tanúsít velünk szemben, ameddig mentő kezét el nem eresztjük.

Amikor Szerzetről beszélünk, és hálánknak adunk kifejezést, akkor nem csak az előttünk haladó és előrement testvérekre gondolunk, akik már besorakoztak a megszabadulás hosszú láncába, hanem különösen a követeknek arra a csoportjára is gondolunk, akik lejöttek a mi életterületünkre, hogy életre hívják a modern rózsakeresztet.

A Rosa Mystica körére gondolunk itt, és mindenekelőtt két képviselőjére a mi anyagszféránkban, itt az anyag területén, J. van Rijckenborghra és Catharose de Petrire. Nekik jár ki a hálánk az emberfölötti szeretetért és türelemért, mellyel a művet az évek hosszú, nehéz, és olykor keserű során hordozva tartották. Ez a mű a napokban újra koronázását ünnepelhette.

Reméljük és imádkozunk, testvéreink, hogy az áldás gazdagságát, melyben negyedik Aquarius-konferenciánk folyamán a Rózsakereszt Szerzete által részesülhettek, szívükben és fejükben megtartják.

Ha a napokban szilárdan elhatározták, hogy valóban rálépnek a rózsakereszt ösvényére, akkor biztosak lehetnek abban – ha valamelyik pillanatban elhagyatottnak éreznék is magukat –, hogy a Rózsakereszt Szerzete mindenkor és minden körülmények között Önökkel van. Ezzel az érzéssel tapasztalja egész lényük a nagy és igazi hálát.

 

Ima:

 

Aki a lelkét mindig a Gnózisra irányítja,

az botjával az akadályok sziklájára üt,

s így az örök titok forrásait feltárja.

 

Aki a szívét megnyitja a mérhetetlen fénynek,

az a múlhatatlan szeretet

köpenyével ékesíti magát.

 

Aki a gondolkodását

Isten rejtett határozatára hangolja,

az a bölcsesség természetét kapja ajándékba.

 

Aki megújult akaratával

Isten akaratát teljesíti,

az belép Melkhisédek rendjébe.

 

Aki így tér rá a cselekvésre,

az bemegy az új életterületre.

 

Testvérek:

az ötszörös egyetemes Gnózist

ezzel az ötszörös mágikus alkalmazással

tiszteljük, szolgáljuk és teljesítsük!

Ámen.

 

Áldó ima:

 

Adassék meg, hogy ön tökéletes áldozattal

szolgálja az ifjú gnosztikus Szerzetet.

Ezt kérjük bensőségesen.

 

A béke Istene tökéletesítse önt

minden jó cselekedetében,

hogy az ő akaratát teljesítse,

s önmagában végbevigye,

ami neki tetszik,

Jézus Krisztus által,

akié az örökkévalóság legyen

mindörökkön-örökké.

 

Isten világosságában felemeltetve,

Krisztus kegyelmében megtisztulva,

a Szent Szellem üdvösségében megújulva.

 

Testvérek a Gnózis szolgálatában:

útjaik világítsanak, mint a reggel fényessége.

Erőik olyanok legyenek, mint az erőseké,

tetteik pedig, mint a megszentelteké.

Ámen.