Leírás
E könyv megjelenése hangsúlyt helyez az új korszakra, amelybe az emberiség belépett. Sötét világunkon sokaknak lesz most alkalma egy olyan, új közösségben egyesülni, mely bejárhatja a megszabadulás útját. Az eljövendő új ember, az új faj, Isten népe, melyet a világ minden tájáról összegyűjtenek (mert minden országban honos), mindenki számára érthető módon fog megnyilatkozni. E könyv célja néhány irányvonal megmutatása és mindazok tájékoztatása, akik a rózsakeresztet szeretik.
A könyv anyagát sok konferencia és más beszéd szövegéből állítottuk össze, s mint a Rozekruis Pers más közleményeinél is, megtartottuk a közönséghez intézett beszéd formáját. A könyv végén szómagyarázat található, mely egyes kifejezésekre jobban rávilágít. A figyelmet még arra is felhívjuk, hogy sok fejezet az előzők rövid összefoglalásával kezdődik, ami a tanulmányozás folytatását esetleges szünet után is megkönnyíti.
A Renova sorozatnak ez az első könyve találja meg az útját a kiviruló rózsakertben.