Leírás
Nagy örömmel és bensőséges hálával teszek eleget megbízatásomnak, s 1939 első felének vége előtt kiadom Johannes Valentinus Andreae Fama Fraternitatisának magyarázatát. Eljött az ideje, hogy megnyissuk a Rózsakereszt Szerzetének e lefátyolozott szellemi hagyatékát, s a benne rejlő értékeket napvilágra hozzuk.
A Rózsakereszt szerzeteseinek művét minden időkben teljesen félreértették, s felbecsülhetetlen károkat okozott az a keleti mágia befolyása alatt álló számtalan ezoterikus közlemény, melyben a Rózsakereszt világosságát idegen tanokkal sötétítették el. E művek jó néhányában felismerhető a klasszikus fekete ellenség, mely azon dolgozik, hogy a vetőmagot már a földben elfojtsa.
Az előkészítés nagy műve azonban folytatódott, s most, amikor az emberiség közeledik a világfordulóhoz, amikor Fekete és Fehér világosan megmutatkozik, és az igazságtalanságra lecsap a sorsa, a misztériumok könyvének pecséteit megnyitják, hogy a régi igazságot csorbítatlanul átadják azoknak, akik ezt megérdemlik, mégpedig egy olyan időszakban, amelyben ezt az igazságot erőként lehet átélni.
A Rózsakereszt követelményei szerint ügyeltünk a legnagyobb egyszerűségre, és a közönséghez intézett beszéd formáját választottuk, hogy az „engedjétek őket bemenni” ne akadályoztassék.
Remélve és imádkozva, hogy a szerző komoly hiányosságait Krisztus ereje kiegyenlíti, hogy a szerző hibái ne akadályozzák megbízása céljának elérését, e könyvet azoknak ajánlja, akik hordozni akarják Krisztus keresztjét.
—————
Eljött az ideje, hogy megnyissuk a Rózsakereszt Szerzetének e lefátyolozott szellemi hagyatékát, s a benne rejlő értékeket napvilágra hozzuk.
A Rózsakereszt szerzeteseinek művét minden időkben teljesen félreértették, s felbecsülhetetlen károkat okozott az a keleti mágia befolyása alatt álló számtalan ezoterikus közlemény, melyben a Rózsakereszt világosságát idegen tanokkal sötétítették el. E művek jó néhányában felismerhető a klasszikus fekete ellenség, mely azon dolgozik, hogy a vetőmagot már a földben elfojtsa.
Az előkészítés nagy műve azonban folytatódott, s most, amikor az emberiség közeledik a világfordulóhoz, amikor Fekete és Fehér világosan megmutatkozik, és az igazságtalanságra lecsap a sorsa, a misztériumok könyvének pecséteit megnyitják, hogy a régi igazságot csorbítatlanul átadják azoknak, akik ezt megérdemlik, mégpedig egy olyan időszakban, amelyben ezt az igazságot erőként lehet átélni.
A Rózsakereszt követelményei szerint ügyeltünk a legnagyobb egyszerűségre, és a közönséghez intézett beszéd formáját választottuk, hogy az „engedjétek őket bemenni” ne akadályoztassék.
Remélve és imádkozva, hogy a szerző komoly hiányosságait Krisztus ereje kiegyenlíti, hogy a szerző hibái ne akadályozzák megbízása céljának elérését, e könyvet azoknak ajánlja, akik hordozni akarják Krisztus keresztjét.
A mindig új és aktuális Fama Fraternitatis R.C.-ben ismét felhangzik az üdvösség üzenete: „Akik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”
Akinek van füle a hallásra, az a Fámában és a hozzáfűzött magyarázatokban újra felismeri a megszabadító igazságot, melyet ebben a Vízöntő-korszakban minden korábbinál nagyobb erőnek lehet tapasztalni.
Bensőségesen imádkozunk, hogy a hanyatlásnak e korszakában még sokan megragadják Krisztusnak a Vízöntő-áramlatokban kinyújtott kezét, hogy a behordott termés nagy, nagyon nagy legyen.