
1+1% SZJA
Most hétfőig, azaz május 22-ig van lehetőség felajánlani a személyi jövedelemadó 1+1%-át.
Iskolánkat kétféleképpen támogathatod:
A vallási közösségnek adható 1%-ot a 0437-es technikai számra tudod felajánlani.
Megnevezés: Lectorium Rosicrucianum Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolája Egyesület
A civilszervezet részére adható 1%-ot a 18210046-1-11 adószámra felajánlva közvetve szintén bennünket segíthetsz.
Megnevezés: Aquarius Kulturális Alapítvány.
Még nem késő, az 1%-okról az adóbevallástól függetlenül, annak leadása után is lehet rendelkezni!
A nyilatkozat legegyszerűbben az e-SZJA webes felületén nyújtható be: ITT
Köszönjük!
Jövőkép
Itt tartunk most
Kedves Tanulótársaink!
Lassan fél év telt el azóta, hogy elkezdtünk közösen dolgozni a konferenciahely, és tágabb értelemben a teljes csoport közös jövőképével kapcsolatban.
A vezetőségek körében megkezdett, beruházási tervekről folytatott beszélgetéseket rövid időn belül a teljes tanulósereg körére és egészen széles alapokra tágítottuk, és a rengeteg megosztott képnek, gondolatnak, ötletnek köszönhetően elmondhatjuk, hogy mostanra sokkal világosabb képünk van arról, milyen utat, utakat látunk magunk előtt.
Márciusi hírlevelünkben megosztottuk veletek az addig beérkezett gondolatok összefoglalóját, melyek alapjául szolgáltak a márciusi konferencián tartott, immáron – az érdeklődésnek megfelelően – szűkített, célzott tematikájú beszélgetéseknek. E tematikus beszélgetések vázlatos összefoglalóját az alábbi oldalon olvashatjátok:
ÖSSZEFOGLALÓ a márciusi beszélgetésekről
Áprilisra eljutottunk odáig, hogy az összegyűlt javaslatok esszenciáját átadhattuk a beruházásokért megbízott Építési Csoportnak, akik felkérést kaptak arra, hogy megfelelő szakértők bevonásával megkezdjék a konferenciahely fejlesztésével kapcsolatos koncepciók, tervek és költségvetés kidolgozását.
Jelenleg az A-B-C épületek, az étkező, konyha és a fogadóépület fejlesztési lehetőségeit járjuk körül, az energetikai hatékonyság és a komfortfokozat növelését megcélozva.
A beruházásokkal kapcsolatos fejleményekről a továbbiakban is tájékoztatni fogunk benneteket. Az anyagi területekhez kevésbé szorosan kapcsolódó javaslatokat pedig fokozatosan igyekszünk megszívlelni és beépíteni Iskolánk jövőjébe.
Szívbéli kapcsolatban:
Az Iskola Vezetősége


Az NSZV és a 7. régió Vezetőségének hírei
Kedves Barátaink!
Szeretnénk tájékoztatni Benneteket, hogy testvérünk, Baranyai Gábor április végén visszaadta megbízatását a 7. régió vezetőségének tagjaként.
Már hónapokkal ezelőtt tervbe volt véve ez a lépés, hogy intendánsként koncentráltabb figyelemmel kísérhesse a konferenciahely feladatait.
Teljes szívünkből szeretnénk kifejezni köszönetünket, a sok látható és láthatatlan fáradozásáért, amivel szolgálta ezt a megbízatást.
Uzsoki András (NSZV), Aczél Simone és Solti Katalin (PR7)
Renova, 2023. április
Kedves Barátaink!
A Lectorium Rosicrucianum jövőre lesz 100 éves. E mérföldkőröl természetesen ünnepélyes keretek között emlékezünk meg. Ezt 2024. augusztus 24-én egy nyílt nappal és egy kiállítás megnyitójával indítjuk el Haarlemben, azon a helyen, ahonnan az Arany Rózsakereszt Iskolája pontosan 100 évvel ezelőtt elindult. A Renovában 2024. augusztus 30. és szeptember 2. között megrendezésre kerülő nemzetközi jubileumi konferenciára is szeretettel meghívunk Benneteket.
Az Iskola fennállásának 100. évfordulója az Iskolát alkotó összes tanuló ünnepe. Ezért szeretnénk egy jubileumi kötetet kiadni mindannyiunkról, mindannyiunk számára világszerte. Egy könyvet, ami mindannyiunk története, a múltról és a jelenről, sok-sok képpel.
A könyvhöz, a kiállításhoz és a kapcsolódó kiadványokhoz minden területről keresünk anyagot. Így a jubileum alkalmával teljes és impresszív képet nyújthatunk a Szellemi Iskola világméretű munkájáról a múlt századtól napjainkig.
Az első és legsürgetőbb felhívás a munka vizuális anyagaira vonatkozik, különösen:
– konferenciahelyek, templomok (külső) fotói, centrumok fényképei, ill. (építési) rajzai,
– fotók a templomok, konferenciahelyek, centrumok építési munkálatairól,
– fényképek részletekről, például szimbólumokkal díszített kerítésről,
– fotók és rajzok a konferenciahelyeken és a centrumokban található műalkotásokról,
– különleges alkalmakra készült tárgyak (fényképei), pl. dísztűk, kanalak stb.,
– csoportképek tanulókról és fiatalokról (például szentelés vagy más speciális konferenciák különleges pillanataiban).
A nyomtatási minőséggel kapcsolatban: a fényképeket a lehető legnagyobb felbontásban szeretnénk megkapni, de természetesen minden fotóval elégedettek leszünk. Fontos a pontos információ a fénykép mellé, mint például helyszín, dátum és a fotózás alkalma.
A fényképek és szöveges anyagok beküldésének határideje 2023. augusztus 1.
Mindezeket egy erre a célra létrehozott e-mail címre várjuk:
100@lectoriumrosicrucianum.org
Előre is nagyon köszönjük!
Baráti üdvözlettel:
A Vezetőség
A konferenciahely hírei
Május 5-7-én ifjúsági ABCD konferenciát és ezzel egyidőben hagyományos tavaszi munkahétvégénket rendeztük a Konferenciahelyen. Összesen mintegy 60-an voltunk jelen ezen a hétvégén, ebből 20-an végeztünk különböző kinti és benti munkákat, és láttuk el az IM konferencia stábos feladatait. A munkaterületek a következők voltak: ablakpucolás, ároktisztítás, kerti munkák, az A épület bejárata előtetőjének felújítása, valamint fakivágás és -aprítás. Köszönjük a lelkes kis csapatnak az odaadó munkát!



Folytatódott a B épület tetejének szigetelése. Az esős idő miatt csúsztak a munkálatok, de várhatóan a nagy meleg beköszönte előtt véget érnek, így a B emeletén sem kell már a hőséggel viaskodni a nyáron. A következő jelentősebb beruházás – még az idén – a B épület homlokzatának hőszigetelése lesz.
Elkezdődött a Nagytemplom tó felé eső vészkijárati lépcsőjének szigetelése és újraburkolása, mert a régi burkolat tönkrement, és beázást okozott az alagsorban.
Kijavítottuk az M épület és az étkező tetején lévő bitumenes szigetelés sérüléseit, mert itt is több helyen beázások jelentkeztek.
A kisétkezőt felöltöztettük új függönyökkel. Ezzel kulturáltabb megjelenést szerettünk volna adni a helyiségnek, melyet rendezvényteremként is bérelnek a nálunk vendégeskedő csoportok. Az egyik függöny mögé egy kis konyhapultot tervezünk „elrejteni” tűzhellyel, ahol a kisgyermekesek tudnak majd ételt melegíteni, és kisebb vendégcsoportok főzhetnek maguknak. A másik függöny a két étkező elválasztására szolgál, hogy ha egyszerre két vendégcsoport van jelen, ne zavarják egymást.


Folyamatban van a fogadó épület stábos konyhájának felújítása. Eddig új burkolatot kapott a padló és a konyhapult feletti fal, jelenleg folyik a kifestés, ezután következik az új konyhabútor összeállítása. A kész állapotról a következő hírlevélben tervezünk tudósítani.


Legutóbb ígértünk még fényképeket az A épületben felújított földszinti női és a férfi közös zuhanyozókról (azoknak, akik konferenciákon nem fordulnak meg ott). Íme:


Az Ifjúsági Mű hírei
A május első hétvégéjén tartott ABCD konferencia nagyon jó hangulatban telt.
A CD-csoportosoknak szóló szolgálatszövegek az idő, az örökkévalóság és a vágyak témájával foglalkoztak, míg a kisebbek három testvérről szóló történetet hallhattak, akik a beteg király számára egy különleges napsugárfonálból szőtt selyemkendőt készítenek.
A hétvége programjai a gasztronómia jegyében teltek: pénteken melegszendvicskészítő mesterkurzuson vehettek részt a gyerekek, míg szombaton learathatták a híres únyi tejfölfát is – igaz, szakadó esőben, ám töretlen lelkesedéssel! A játék során megszerzett alapanyagokból közös erővel ínycsiklandó pohárkrémet készítettünk.
A vasárnap is izgalmasan telt, ezen a napon még sárkányverő győzteseket is kikiálthattunk!


A júniusi Megújító Konferencián ismét lesz IM-es szolgálat, ami után palacsintázást tervezünk a szabadban (ha az időjárás is engedi).
Idén nem lesz nyári hét Únyban, külföldre utazunk a gyerekekkel.
Köszönjük, ha esetleg támogatni tudjátok a gyerekek kiutazását!
A nyári hetek időpontjai:
AB nyári hét: Calw 2023. július 30. – aug. 4. + utazás
C-hét: La Licorne – Gignac: július 29. – aug. 4. + utazás
D-hét: Noverosa: július 29. – aug. 4. + utazás
Húsvéti IRC konferencia
11 fős magyar csoport vett részt húsvétkor a Caux-ban rendezett IRC (Ifjú Rózsakeresztesek Csoportja) konferencián.
Egyik tanulónk beszámolóját olvashatjátok a hétvégéről:
“Nagyon, nagyon jó élmény volt, így utólag olyan álomszerű az egész. A táj, az épület lenyűgöző, gyönyörű, időutazás, hozzá a szívbéli találkozások, ölelések, és szolgálatok… Tamás is nagyon rendes volt, ő olvasta a fordításokat.
Örültem, hogy sok szolgálat volt, fontos témákkal, és nem a szocializáción volt a hangsúly. Itt Cauxban a konferenciaszövegek konkrét feladat, kilátások elé állítottak mindenkit. Végig megmaradt a könnyed, baráti, fiatalos légkör, mégis ott volt egy komolyság, nekem pont tetszett így ez.
Az ételek finomak voltak, a reggelik és vacsorák egyszerűbbek voltak, mint nálunk. Ebédre és vacsorára zöldséges főtt ételek voltak, egyik nap tortilla volt rengeteg töltelékkel 😋.
Szabadidős programnak volt festés, sétálás, sokszor kint napoztunk, beszélgettünk. Én most nem voltam olyan extra szociális, új barátságok nem nagyon alakultak ki, de a meglévőkkel jókat beszéltünk.
Szóval összességében: a programok nagyon jól voltak megszervezve, az arányok nekem tetszettek nagyon, pont jó elegyet alkottak együtt a hétvége során. És hát meghatóak voltak a találkozások-elköszönések. Mi, magyarok is jobban megismertük egymást, ennek is örültem.”




Tanulói felvételi szolgálat
Szívből jövő örömmel tájékoztatunk Titeket, hogy
a budapesti Centrumban május 21-én, vasárnap 11 órakor
ismét Felvételi szolgálatot tartunk.
Az emberiségért végzett közös munkánkhoz négy új tanulótársunk csatlakozik.
Támogató jelenlétetekkel éljük át együtt ennek a pillanatnak a meghitt bensőségességét!
Barátsággal:
az Országos Vezetőség


Élő Könyvek Háza
“Az eonok minden szféráján
átvonul Pistis Sophia,
miután a test szentélyét
a Golgotán megtisztította.
Nem akadályozhatja a gonosz hatalma,
hogy akaratát a Szellemnek megnyissa.
Így lép be, győzelmi dalokat zengve
a szeretet örök ünnepébe.”
Catharose de Petri

Az Élő Könyvek Háza ebben a ciklusban a Beavatás témájában merült el alaposabban.
Tyanai Apollónios életrajzi regényének megjelenése kapcsán ezúttal Nyíregyházán tartottunk beszélgetést. Ezt követően a Belső Kereszténységgel foglalkoztunk mélyrehatóan egy budapesti rendezvényünkön – melyeket péntekenként 18 órai kezdettel tartunk -, majd egy hétre rá A keresztény beavatási misztérium – Dei Gloria Intacta c. könyvünket fedeztük fel újra.
“Az új ösvény, amelyhez a modern rózsakereszt áthatolt, és amelyről e könyvben szó van, nagyon is ősi, de elburjánzott rajta a gaz és az élősködők. A tanulónak minden eszközével ásnia és nyesnie kell, hogy megtalálhassa az örökkévalóság kapuját… Ekkor megnyílik Síva szeme, ez a mennyre, az istenrend statikájára, a Mozdíthatatlan Birodalomra nyíló kapu. Annál világosabbá válik, annál szélesebbre tárul, minél jobban sikerül a tanulónak a régi templomot ledöntenie és három nap alatt újjáépítenie…” (174.o)
Nyilvános, a fizikai térben tartott eseményeinkre ősztől ismét szívesen látjuk az érdeklődő tanulókat is. Témaválasztásunk a Lectorium hamarosan megjelenő könyveivel lesz kapcsolatos.
Könyves hírek
Folytatjuk készlethiányos könyveink újranyomását.
Júniustól ismét kapható lesz A nagy változás című könyvünk, ami nemrégiben egyik konferenciánk témájaként is előkerült.
Már nyomdában van, és reményeink szerinit a júniusi konferenciára szintén elkészül Az élő Ige, és hosszú évek után hamarosan újra kapható lesz a Leleplezés is, Nagymesterünk 21. századi előrejelzéseivel.
Könyveink immáron csaknem teljes palettája megtalálható Webáruházunkban is, ami kényelmesebb, mindenki számára elérhető vásárlást tesz lehetővé.
Személyes vásárlásra továbbra is lehetőség van Centrumainkban és az únyi könyvesboltban rendezvényeink alkalmával, valamint a Budapesti Centrumban a szerda esti Nyitott könyvtári órák alatt. Bolti áraink kb. 25%-kal kedvezményesebbek az internetes megrendeléseknél.


Ezt a Hírlevelet ide kattintva pdf formában is letöltheted, kinyomtathatod:
NYOMTATHATÓ VERZIÓ
HÍRLEVÉL ARCHÍVUM
A korábbi hírleveleket az alábbi oldalon találod: