
20 éves a Templom
Kedves Barátaink!
“2002. november 2-án a világ számos helyéről idesereglett tanulótársainkkal együtt, a Szellemi Vezetőség jelenlétében és a Szerzet áldásával, fölavathattuk Pelikán Templomunkat.
20 évvel ezelőtt különleges üzenettel kezdhette meg a munkát ez a csoport.
Megfigyelhettük már, hogy a Rózsakereszt minden központi temploma építészetileg is sajátos jelentést, üzenetet, egyben megvalósítandó feladatot is szimbolizál. Olyasmit, ami az ott tevékeny csoport, nép, kultúra vagy régió számára fontos jelentéssel bír.
A Pelikán Konferenciahely templomának tervezése során is fölbukkant egy idea, ami végül utat talált magának az anyagba, az épület szerkezetébe.
A Pentagram, a szabályos ötszög vagy az abból származtatott formák teljesen áthatják épületünket.
A Pentagram, az Új Ember jelképe…”
A novemberi megújító konferencia köszöntőjének teljes szövege itt olvasható: KÖSZÖNTŐ
Munkaterületünk 2019-es, Jubileumi Konferenciájának gondolataival szeretnénk figyelmünket és szívünket az Únyi Pelikán Konferenciahely Templom felszentelésének 20. évfordulójára irányítani.
Így elevenedjen meg csoportunk legbensőbb kérése: legyünk készek a szolgálatra, hogy a Gnózis világosságereje az előttünk álló években is el tudja végezni megszabadító munkáját.
“Hálatelten gondolunk minden szellemi entitásra, akik lehetővé tették, hogy most itt vagyunk e tűztemplomban és itt és a mindennapjainkban hatalmas segítséget kapunk élethivatásunk betöltésére és a legkonkrétabb aktuális lépéseinket megtehetjük. Ez a hála összeköt minket Nagymestereinkkel, Jan van Rijckenborgh úrral és Catharose de Petri asszonnyal, akik küldöttként megvalósították Szellemi Iskolánk tartós kapcsolatát CRC Élő Testével. Az irántuk és tőlük való szeretet elevenedik meg a kapcsolatainkban egymással és minden tanulóval, aki részt vett azoknak a lehetőségeknek a kibontakozásában, amelyeket ma megélhetünk. Köszönjük nyugati barátaiknak és testvéreinknek, a támogatását, akik 1999-ig kitaposták az utat nekünk, és lehetőséget teremtettek, hogy ezt az utat immár önállóan is folytassuk, és mindenkinek, aki máig hozzátette építőkövét a nagy mű beteljesítéséhez Magyarországon. És örömmel gondolunk egymásra is, minden magyar tanulóra, aki odaadásával részt vett és részt vesz CRC Élő Testének megnyilvánításában, függetlenül attól, hogy tanulósága a múlt, a jelen és a jövő spirálisának mely pontján kapcsolódik a műhöz. Hálánk olyan egyetemes forrásból ered, és olyan egyetemes cél irányába áramlik, amelyben nincs határ azok közt, akik most tanulók, vagy voltak, vagy lesznek e szellemi közösség tagjai.”
Erre az alkalomra lerövidítettük és itt is közreadjuk a 2019-ben elkészült fényképes összeállítást. A fényképeket megnézve láthatóvá válik az a nagy fizikai és szellemi aktivitás, amely egy ilyen templom-komplexum építéséhez elengedhetetlen.
Nem azért tekintünk a múltba, hogy az érzelgősséggel töltsön el minket. Hanem azért, mert tudjuk, az előttünk járók hosszú sora, áldozatos munkája révén van lehetőségünk arra, hogy egy ilyen fantasztikus templomba beléphessünk.
A fényképes összeállítás az alábbi linkre kattintva egy külön ablakban nyílik meg:
Egyúttal szeretnénk felhívással fordulni felétek és kérni, hogy akinek van az elmúlt 20 évből egy-két jó képe, küldje el nekünk, hogy a múlt konferenciához hasonlóan egy későbbi alkalommal is közös teázás keretében emlékezzünk meg arról a számtalan eseményről, ami a Konferenciahelyhez kapcsolódik. A képeket erre a címre várjuk: ov@lectorium.hu



A Nemzetközi Szellemi Vezetőség legfrissebb hírei
Kedves Barátaink!
Nagy örömmel értesítünk titeket, hogy 2022. október 7-én a Pedra Angular Konferenciahely Hatodik Nézet Templomában két új tagot iktattak be a Nemzetközi Szellemi Vezetőségbe (NSzV) a brazil munkaterületről: Carlos César Fernandes de Morais (a képen balra) és Cláudio Oliveira de Moraes (jobbról a harmadik) testvéreinket.
A két testvér az NSzV jelenlegi tagjával, Aquilino Paolucci Netóval együtt az 5. Régióért, a brazil munkaterületért felelős Nemzetközi Szellemi Vezetőség tagok háromszögét alkotják.
Ebből az alkalomból vessünk egy rövid pillantást erre a munkaterületre és annak legfontosabb mérföldköveire.
A brazíliai munkaterület egy országot jelent, melynek lakossága közel 215 000 000 fő, területe pedig 8 515 767 km². Az országban hét konferenciahely működik, melyekbe 2471 tanuló és tag jár.
A Szellemi Iskolát Brazíliában először 1938-ban, a második világháború előtt jegyezte be Cor Damme Lectorium Rosicrucianum Universalis néven São Paulóban. Az 50-es években Rio de Janeiróban virágzott fel a mű, majd São Paulo és Minas Gerais következett.
Az ezredfordulóig a munka folyamatosan bővült Antonio Lazaro és az alapító atyák egy belső magjának vezetése alatt.
2000 februárjában avatták fel a Pedra Angular Konferenciahelyet, mely az úttörők generációi életének megkoronázása volt.
1 – Pedra Angular (Jarinu), 2 – Água Viva (Brasília), 3 – Nova Luz (Fortaleza), 4 – Novo Sol (Rio Bonito),
5 – Fênix (Lagoa Santa), 6 – Aurora (Marília), 7 – Graal (Patos de Minas)
A Nemzetközi Szellemi Vezetőség nevében áldott és eredményes munkát kívánunk testvéreinknek a Szellemi Iskola és tanulói egész csoportja számára.
A lélek testvéri egységében:
Az NSzV kapcsolattartói a 7-es Régióban
Az NSZV tagjai, egyúttal régiós kapcsolattartói jelenleg a következők:
1-es régió (Hollandia, Belgium, Finnország, Svédország):
Wendelijn van den Brul (Hollandia)
Katja Teunis (Hollandia)
2-es régió (Németország, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Szlovénia):
Mathias Thiel (Németország)
Ulrike Martin-Miocic (Németország)
Wolfgang Sandten (Németország)
3-as régió (Egyesült Királyság, Írország, Málta, Kanada, USA, Ausztrália, Új-Zéland):
Wendelijn van den Brul (Hollandia)
Aquilino Paolucci Neto (Brazília)
4-es régió (Spanyolország, Portugália, Argentína, Bolívia, Chile, Kolumbia, Mexico, Kuba, Uruguay, Olaszország):
Francisco Casanueva Freijo (Spanyolország)
Diana Orrego Ocampo (Kolumbia)
Eva Cristina Casciello (Olaszország)
5-ös régió (Brazília):
Aquilino Paolucci Neto (Brazília)
Carlos César Fernandes de Morais (Brazília)
Cláudio Oliveira de Moraes (Brazília)
6-os régió (Benin, Kamerun, Kongó, Elefántcsontpart, Franciaország, Svájc, Görögország):
Roger Kalbermatten (Svájc)
Bernard Chevalier (Franciaország)
Christian Fayet (Franciaország)
7-es régió (Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Oroszország, Ukrajna):
Wiesława Modrzejewska (Lengyelország)
Uzsoki András (Magyarország)
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy a 7. Régió Vezetőségének munkájához csatlakozott Aczél Simone testvérünk.
A 7. Régió Vezetősége a következő tagokból áll:
Bulgária – Keti Terzieva, Vladimir Dobrev
Csehország – Szlovákia: Jan Adam
Lengyelország – Joanna Switlik, Jacek Piechota
Magyarország – Aczél Simone, Baranyai Gábor, Solti Katalin
Oroszország – Irina Stepenina, Alexey Kolominov
Románia – Ioan Liviu Ardelean
Ukrajna – a lengyel és az orosz tagok
A 7. Régió Vezetősége a Nemzetközi Szellemi Vezetőség két tagjának támogatásával és aktív részvételével közösen dolgozik a régiónkban.
Személyes találkozók sajnos mostanában ritkán vannak, de az online térben rendszeresen, 2-3 hetente tartanak megbeszéléseket, ahol a tagok tájékoztatják egymást a saját országukban zajló folyamatokról, és közösen hoznak döntéseket.
Felelősek a Belső Iskola munkájáért és az Országos Vezetőség működéséért. Az NSZV-vel közösen felelnek a munkaterületek megfelelő működéséért, illetve számos területen segítik az NSZV-t feladatai elvégzésében.
Aczél Simone testvérünknek áldásos és harmonikus közös munkát kívánunk:
Wiesia Modrzejewska és Uzsoki András
Az Elnökség hírei – a megújuló Országos Vezetőségről
Szeretnénk köszönetet mondani Adorjánné Dorogi Erikának, Bogyó Norbertnek, Hangya Zsoltnak, Károlyi Zsuzsannának és Szabó Csillának az Országos Vezetőségben való tevékenységükért az előző három évben.
Sokat tettek a nyilvánossági munkáért és az Ifjúsági Műért és az Idős tanulók csoportjának elindításáért, az online szolgálatok megtartásáért, a hírlevelek elkészüléséért, a könyvkiadásért és könyvértékesítésért, valamint az energetikai projekt elindításáért. Szintén sokat foglalkoztak a Magyar Munkaterület szervezeti struktúrájának megújításával. Mandátumuk október 31-én ért véget.
Köszönjük odaadó munkájukat!
Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy az Országos Vezetőséghez csatlakozott:
Fülöp László, Gaál Zsuzsanna, Grócz Attila, Korponai Tibor, Uzsoki Máté
és továbbra is az OV tagja lesz Károlyi Zsuzsanna.
Az Országos Vezetőség viseli gondját a tagoknak, az érdeklődőknek és a munkaterület összes tanulójának, különös tekintettel a második nézet tanulóira. Kiemelten foglalkozik a nyilvánossági munkával, az Ifjúsági Művel, és támogatja a centrumvezetőségeket működésükben.
Szintén a tevékenységének része a könyvkiadás és az Alapítvány. Megszervezi a Munkaterületet támogató egyéb csoportokat.
A megbizatásukhoz sok áldást kívánunk!
A 7. Régió Vezetőségének magyar tagjai:
Aczél Simone, Solti Katalin és Baranyai Gábor
Bemutatkozik a megújult Országos Vezetőség
Kedves Barátaink!
A megújult összetételű Országos Vezetőség beiktatása kapcsán szeretnénk veletek megosztani belső inspirációinkat, gondolatainkat és terveinket az előttünk álló időszakra.
Elsőként fontosnak tartjuk leszögezni, hogy ebben az újonnan alakult körben nem tekintünk önmagunkra elkülönült csoportként, hanem egyazon forrás folytatólagos megnyilvánulásaként, ugyanannak a láncnak az épp aktuális szemeként látjuk feladatunk lényegét, köszönetet mondva és kapcsolódva az eddig elvégzett hatalmas munkához.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy mindent teljes mértékben a korábbiak mezsgyéjén gondolunk a legalkalmasabbnak. Sőt, nagyon is markáns, aktuális, határozott impulzusokat érzünk magunkon átáramlani, melyek mielőbb szeretnének alakot ölteni köreinkben.
Ahogyan novemberi templomszolgálatunk fogalmazott: napjainkban „előtérbe kerül a szellemi nagykorúság, a szabadság, az önállóság és a gnosztikus mágia kérdése a hetedik sugár erős dominanciája miatt. … Teljesen autonóm, önálló cselekvésre van szükség, mert itt arról van szó, hogy elinduljunk az abszolút független fejlődés útján. Közvetlen kapcsolatnak kell kiépülnie a növekvő Lélek és a Hétszellem hét sugara között.”
A fentiek alapján a közeljövőben szeretnénk nagyon aktuális és egészen konkrét kérdésekkel fordulni mindannyiótokhoz.
Teljesen nyitottan a Szellem mélységeinek újfajta inspirációira, csakúgy, mint a világban való megnyilvánulásainak felismerésére, számítunk az együttműködésetekre és bizalmatokra:
Fülöp László, Gaál Zsuzsanna, Grócz Attila, Károlyi Zsuzsanna, Korponai Tibor, Uzsoki Máté
A konferenciahely hírei
Szeptember 30. és október 2. között, az ABCD ifjúsági konferenciával egy időben tartottuk őszi munkahétvégénket. A résztvevők – mintegy 20-an – kiszáradt fák vágását, gyűjtését, vízelvezető árok tisztítását, kertészeti munkákat és ablaktisztítást végeztek, valamint az ABCD konferencia stábjában dolgoztak.
A legtöbben a favágásban és -gyűjtésben vettek részt. Azért volt ennek most különös jelentősége, mert a rendkívül magas energiaárak miatt újra beindítottuk a fogadó épület faelgázosító kazánját, és a már megvásárolt fabriketthez szükség van a területünkön fellelhető száraz tűzifa feldolgozására is.
A fafűtésen túl egyéb takarékossági intézkedéseket is bevezettünk: például jobban összehúzódunk a fogadóban, hogy az épületnek csak egy kisebb részét kelljen fűteni.
Az A épület lapostetőjének hő- és vízszigetelése után elkészült az A épület É-Ny-i homlokzatának szigetelése is. Az energetikai projekt folytatásához továbbra is várjuk az adományokat. Az eddigi felajánlásokat nagyon köszönjük!
Jelenleg a fagyűjtés és -feldolgozás mellett végezzük a szokásos takarítási és karbantartási feladatokat, szökőkutak téliesítését, levélsöprést, padok elrakását stb. Ezen kívül elkezdtük az M épület zuhanyzóinak felújítását, ami a falak ázása miatt abszolút szükségessé vált.
A magas energiaárak ellenére a téli hónapokban is szeretnénk megtartani konferenciáinkat, mert Konferenciahelyünket azért tartjuk fenn, hogy betöltse elsődleges feladatát: helyet biztosítson megújító konferenciáinknak és az Iskola egyéb rendezvényeinek.
Hogy számszerűsítsük a fűtési költségeket: a három téli hónapban mintegy 5 millió Ft-tal, éves szinten pedig kb. 22 millió- Ft-tal kerül most többe a gázfogyasztásunk, mint az áremelkedés előtt. Mivel az elektromos áram ára is jelentősen megemelkedett, összeségében akár évi 30 millió Ft plusz energiaköltséggel is számolhatunk a korábbi évekhez képest – legalábbis amíg nincsen termelő napelemrendszerünk. Ez bőven több, mint az adományok nélküli bevételünk fele!
Mindenkinek megköszönjük, ha akár egy kis összegű adománnyal is hozzá tud járulni a jelenlegi magas energiaköltségekhez!
A Pelikán Konferenciahely 2023-as tervezett programja:
A végleges programot és a nemzetközi Vademecumot néhány héten belül e-mailben is kiküldjük.
Őszirózsa Csoport
Kedves Barátaink!
Az Őszirózsa csoport szívből üdvözöl Mindenkit.
Bizonyára tudjátok, hogy másfél évvel ezelőtt a 70 évnél idősebb tanulóinkat meghívtuk egy beszélgetésre. Az volt a cél, hogy együtt megtaláljuk a rendszeres örömteli, áldásos együttlét lehetőségét.
Örömmel jelentjük: sikerült. Az utánunk lévő hónapok bebizonyították, hogy idősebb tanulóink mennyire aktívak és milyen sok kincset hordoznak a szívükben.
Ezt a sok kincset nemcsak megmutatták, hanem meg is osztották egymással. Tartalmas beszélgetések, vidámság, zenélés és köszöntések váltották egymást. Voltak alkalmak, amikor tornára is sor került.
Egy idő után felmerült, hogy a csoportnak legyen neve. Az elnevezés mágikus cselekedet, és ennek hatása érezhető is, amikor kimondjuk azt.
A csoport az Őszirózsa név mellett döntött.
Nagyon szeretnénk, ha azon idős tanulótársak is csatlakoznának, akik eddig valamilyen okból nem tartottak velünk. Velük még színesebb lehet az őszirózsa csokor.
A csoport rendszeresen találkozik a konferencián szombaton 14:00-tól az IM templom előterében. Ha torna is szerepel a programban, akkor az A 108-as szobában szoktunk lenni.
A szeptemberi összejövetelen felmerült, hogy jó lenne szorosabb kapcsolatot felépíteni az Ifjúsági Művel.
Ennek első lépéseként novemberben jótékonysági vásárt tartottunk a konferencián. A legtöbb portéka az Őszirózsa csoport tagjainak a kézimunkája volt. A befolyt összeget az IM következő évi külföldi rendezvényre való utazásának támogatására ajánlottuk fel.
Jó hangulatú és sikeres volt a vásár, melynek keretén belül köszöntöttük a hónap születésnaposait is. A zenét most is Darida Piroska szolgáltatta.
Mindenkinek nagyon köszönjük a felajánlásokat és a vásárlásokat!
A decemberi konferencián szeretnénk megismételni a vásárt. Ha valaki szeretne kézműves termékkel vagy bármi mással, amiről úgy gondolja, hogy másnak örömöt okozhat, csatlakozni hozzá, azt nagy örömmel fogadjuk.
Nagy öleléssel: Őszirózsa csoport
Tanulói írások
Fogadjátok szeretettel a következő novellát, melyet teljes egészében – a korábbi írásokkal együtt – az alábbi oldalon olvashattok el:
Tanulók írásai
(megnyitáshoz kattints a fenti sorra)
Krémes
Amíg a gyászév tartott, Liza vasárnaponként korábban főzte meg az ebédet, hogy kora délután mehessünk a temetőbe édesanyához. Rám adta a sötétkék szoknyámat, a fehér blúzomat, és azt a kabátkát, amelynek hajtókájára piros fonallal ráhímezte a nevem kezdőbetűjét. A hajamat befonta és hol sötétkék, hol fehér szalagot kötött a két kis vékonyka hajfonatomra.
Letettük a virágcsokrot a sírra, gyorsan elmondtuk a szokásos imát, és siettünk a cukrászdába. Az egész heti jóságért egy szelet sütemény volt a jutalmam.
(…)
Fordítás, lektorálás
Kedves Barátunk!
Munkaterületünk szerves kapcsolatban áll a régiónkban és a Szellemi Iskola egészében történő eseményekkel. Ezért sokszor kapunk és adunk szövegeket, beszédeket, cikkeket az Iskola többi országától és országának. Hogy ez minden magyar tanulóhoz és a Szellemi Iskola más országaiban élő tanulókhoz is eljuthasson, szükségünk van e szövegek fordítására és lektorálására.
Az utóbbi időben több változás is történt e munka kapcsán. Ezek egyike, hogy 2022. novemberében a 7. Régió Elnökségétől ketten kaptunk felkérést, hogy legyünk a Magyar Munkaterület fordítói és lektori csoportjának a koordinátorai.
A fent leírt cél eléréséhez – mindent megkaphassunk és mindent odaadhassunk – szeretnénk tudni, hogy ki vállal fordítási vagy lektorálási munkát a Szellemi Iskola szövegeivel kapcsolatban. Ezért arra kérünk, hogy ha szeretnél részt venni ebben a munkában, akkor küldj nekünk egy e-mailt. Ez után egyeztetünk Veled, hogy milyen nyelvről/nyelvre vállalsz fordítást vagy lektorálod a lefordított szövegeket.
Fontos, hogy a bábeli zűrzavar óta a dialektikában fennálló nyelvi elválasztottság ne akadályozhassa a Szellemi Iskola világért és emberiségért végzett munkáját.
Ehhez kérjük a Te segítségedet is!
Köszönettel:
Csabai Balázs – csabai.balazs@lectorium.hu
Solti Imre – solti.imre@lectorium.hu

Élő Könyvek Háza
2022. november 18-án a Budapesti Centrumban nyilvános könyvbemutató-beszélgetést tartottunk.
Téma a Világosság Hármas Szövetségének jegyében című könyv második része, a Katárok Szerzete volt.
“A katárok – mint téma – önmagában is mély, megrendítő és nagyon elgondolkodtató.
A “Tiszták szerzete” és a feladatuk, amit vállaltak, valamint az életvitelük, ahogy éltek,
a mai ember számára is példaértékű (azzal együtt is, hogy akkoriban minden más volt).
A jelenlévők is átélték ennek jelentőségét, ezért is tudott ennyire mélyre menni,
tehát, ahogy a beszélgetést felkészülten vezető résztvevőket, az érdeklődőkkel együtt és a jelenlévő tanulókat is, mélységesen áthatotta a téma, a katárok szellemisége.”
Az Élő Könyvek Háza következő, tervezett programjai a Budapesti Centrumban:
december: A Grál Szerzete
január: A Csillagkör vándora



Könyvújdonság
Nagy örömmel adjuk hírül, hogy hamarosan kapható lesz
Maria Schneider: Tyanai Apollónios – A csillagkör vándora
című regénye.
Ajánlóként fogadjátok szeretettel a borító szövegét:
A regény középpontjában Tyanai Apollónios, az i.sz. 1. században élt újpitagoránus filozófus titokzatos és legendákkal övezett alakja áll.
A régi világtenger körüli országok majdnem mindegyikében járt és tanított. Csodákat tett, gyógyított és hatalmas befolyással rendelkezett.
Életútjának leírásából kitűnik egyre mélyebb beavatásokba való előremenetele és ezzel növekvő hatásköre. A zodiákuson keresztüli vándorlása Apollóniost az emberiség legmagasabb szintű kinyilatkoztatójává tette, aki valóban a szellem nagyjainak egyike volt.
A regény történelmi hátterét Kis-Ázsia, Egyiptom, India, Görögország és a Római Birodalom misztériumvallásai képezik. A szerző lenyűgözően kelti életre a kort a sorok között, beleszőve Apollónios ránk hagyományozott örök értékű mondatait.


Golden Rosycross Közösség
Elsősorban angol nyelven értők figyelmébe ajánljuk szeretettel az Arany Rózsakereszt nemzetközi közösségi oldalát, a Golden Rosycross Community weboldalt:
https://www.goldenrosycross.org/
Regisztráció nélkül is rengeteg olvasnivaló, videó, hanganyag és program elérhető az oldalon. Érdeklődőként vagy tanulóként regisztrálva viszont lehetőség van feliratkozni az aktuális programokról, friss hírekről szóló értesítésekre, és online szolgálatokon, konferenciákon is részt lehet venni.
SZJA 1% – KÖSZÖNJÜK!
Nagy örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy Egyesületünk az SZJA 1%-ának feajánlásaiból várhatóan mintegy 2,8 millió forintot fog megkapni jövő év elején.
A civil szervezetek részére felajánlható 1%-ból az Aquarius Alapítványon keresztül juthatunk bevételhez, az ide érkezett fejánlásoknak mintegy 570 ezer forintot köszönhetünk.
Mindenkinek hálás szívvel köszönjük, aki akár a legkisebb összeggel is hozzájárult ehhez a támogatáshoz!

Ezt a Hírlevelet ide kattintva pdf formában is letöltheted, kinyomtathatod:
NYOMTATHATÓ VERZIÓ
HÍRLEVÉL ARCHÍVUM
A korábbi hírleveleket az alábbi oldalon találod: