Kedves Barátaink!

Az Országos Vezetőség ezen Hírlevél formájában szeretné tájékoztatni tagjait a munkaterületen történt eseményekről.

A hírlevélben továbbra is szeretnénk rendszeresen bemutatni a konferenciahelyen és a centrumainkban folyó munkát, hírt szeretnénk adni a különböző csoportok munkájáról, valamint az Iskola rendezvényeiről.
Fogadjátok és olvassátok szeretettel!

Köszöntő

Kedves Barátaink!

Szeretettel köszöntünk Benneteket a 2022-23-as munkaév kezdetén.

Hálásan köszönjük minden munkatársunk elmúlt évi munkáját, és szívből köszöntjük az újonnan felkért, valamint eddigi megbízatásukat tovább folytató munkatársakat.

Egyúttal ezúton is jelezzük, hogy a meghirdetett éves konferenciaprogramban szereplő szeptemberi konvent helyett szeptember 17-18-án Megújító konferencia lesz.

Nem tudhatjuk, milyen váratlan eseményeket, fordulatokat tartogatnak számunkra az elkövetkező hónapok, de használjunk ki minden lehetőséget a személyes találkozásokra, programokra, törekedjünk a csoportmunkában megjelenő lehetőségek és erők megnyilvánítására.

Szívből reméljük, hogy mindannyian áldásos, tartalmas munkaév részesei lehetünk az Úton!

Országos Vezetőség

A Konferenciahely hírei

A Konferenciahelyen egy nagyon sűrű nyáron vagyunk túl: szinte egymást érték hol az Iskola programjai, hol a különböző vendégcsoportok látogatásai. A havi megújító konferenciákon kívül lezajlott az Ifjúsági Mű AB csoportjának nyári hete, a „soknemzetiségű” Ifjú Rózsakeresztes nyári hét, volt nálunk a Sri Chinmoy csoport egy hétvégére és 9 napra is, az Újalkímia Iskola 8 napig, Napfényes gyermektábor, az AntroMedicArt és a Movement Medicine csoport egy hosszú hétvége erejéig. A csoportok tagjai közül a nyáron összesen mintegy 160-an jöttek be velünk együtt a templomba csendes elmélyülésekre, és sokan vásároltak könyveket a könyvesboltunkból, amelyet ilyenkor rendszeresen kinyitunk a számukra. Szeretnénk Veletek megosztani az Újalkímia Iskola tagjainak visszajelzéseit arról, mit éltek meg itt, hogyan látták a Konferenciahelyet 8 napos táboruk folyamán. Az alábbi linken olvashatjátok nekünk címzett üzeneteiket:

Vendégkönyv – Újalkímia 2022.07.12-19.

Augusztus 2-9. között zajlott az Ifjú Rózsakeresztes nyári hét, amelyre 15 országból jöttek a résztvevők, összesen mintegy 110-en. Nagy élmény volt megtapasztalni a fiatalos lendületet, energiát, lelkesedést és vidámságot, mellyel megelevenítették az erőterünket. A fiatalok példamutatóan helyt álltak a stábos feladatokban, komolyan vették a napi két szolgálat látogatását, felelősséggel viselték gondját a templomtérnek, és felszabadultan vettek részt a nyári hét egyéb aktivitásain. Szívesen adunk helyt máskor is ilyen eseményeknek a Konferenciahelyen.

Az őszi munkahétvégét szeptember 30. és október 2. között, most is az ABCD ifjúsági konferenciával egy időben tervezzük megtartani. Várhatóan a következő tevékenységekhez lehet majd csatlakozni: száraz és kidőlt fák vágása, gyűjtése, darabolása, vízelvezető árkok tisztítása, a kosárpálya sártalanítása, templomtakarítás, ablaktisztítás. Hamarosan küldünk meghívót jelentkezési lappal.

Szeretnénk egy kicsit részletezni a fent említett munkák szükségességét.

Az augusztus végén érkezett eső egy kisebb sárlavinát zúdított a Konferenciahelyre, aminek még most is bőven láthatók a következményei. Szerencsére hatékony segítséget kaptunk az éppen nálunk vendégeskedő Sri Chinmoy csoporttól. 15 tagjuk részvételével sikerült eltávolítani a sarat a faház pincéjének színültig telt előteréből, de pl. a kosárpálya még dolgos kezekre vár a sártalanításhoz.

Mostanra még a tavalyinál is magasabbra emelkedett a gáz és a villamos energia ára. Erre lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk reagálni.

Az egyik reakció, hogy újra beindítjuk a fogadó épületben a faelgázosító kazánt, amelyhez már vásároltunk fabrikettet (mert ez volt az a száraz tüzelőanyag, amit be tudtunk szerezni), de még szükség van a területünkön fellelhető száraz tűzifa vágására, feldolgozására is.

A fafűtésen túl egyéb takarékossági intézkedéseket is bevezetünk, hogy minél kevesebbe kerüljön a hétköznapokban a fűtés. Például még a tavalyinál is jobban összehúzódunk a fogadóban, hogy az épületnek csak még az eddiginél is kisebb részét kelljen fűteni.

Először az A épület lapostetőjének korábban bejelentett hőszigetelése, a napokban pedig a vízszigetelése is elkészült.  Ugyanez a terv a B épület esetében is, de erre jelenleg nincs elég pénzünk, továbbra is várjuk az adományokat. Az eddigi felajánlásokat hálásan köszönjük!

Az A épület É-Ny-i homlokzatának szigetelése is folyik.

A szigetelt tetőkre kerülhet majd fel a napelemrendszer, amelytől azt várjuk, hogy megtermeli az elektromos energia szükségletünket. Ezen kívül folyamatban van más, megújuló energián alapuló fűtési megoldások keresése is.

 

Szükségünk van új szakács(ok)ra a konferenciákon!

Sajnos kevesen vannak, és túlterheltek, akik eddig főztek a konferenciákon, ezért szeretnénk, ha lennének újabb vállalkozó szellemű tanulók, akik egy-egy alkalommal ellátnák ezt a fontos feladatot.

Kép1
Kép2
Kép3
Kép4
Kép5
IMG_20220912_092543

Konferenciahely beruházások – Adományozás

Kedves Barátaink!

Örömmel tájékoztatunk benneteket arról, hogy a Pelikán Konferenciahely energetikai fejlesztései a nyáron elkezdődhettek. Az A épület lapos tetejének hőszigetelése és vízszigetelése rövidesen elkészül.

Az eddigi adományokat és felajánlásokat

 NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK!

 

 

A napelem rendszert is leszerződtük, az előleget kifizettük. Ahhoz azonban, hogy a teljes 50KW termelő kapacitást kihasználjuk – esetünkben tehát, hogy a teljes várható villanyfogyasztásunkat meg tudja termelni a rendszer -, szükség lesz a B épület tetejére is telepíteni napelem paneleket.

Ehhez a B épület tetejét is szigetelnünk kell!

Első felhívásunkban is jeleztük, hogy úgy lesz teljes ez a beruházás, ha a napelem rendszer mellett mindkét nagy épületünk tetejét is szigetelni tudjuk.

A B épület tetejének szigetelésére még nincs meg a fedezet.

Ezúton is szeretnénk kérni, hogy lehetőségeinkhez mérten járuljunk hozzá ehhez a fejlesztéshez adomány vagy tanulói kölcsön formájában!

A beruházás megvalósulásával azonnal megszűnik a villamos áram piaci áraihoz való kiszolgáltatottságunk, és nagy lépést tehetünk az energetikailag önellátó konferenciahely felé.

Ily módon a Szellemi Iskola magyarországi központja az anyag szintjén, a globális válságok mellett is stabil világító torony maradhat nekünk és minden keresőnek.

Szeretettel

Gazdasági Csoport, Országos Vezetőség, Intendánsok, Elnökség

 

Az adományokat elsősorban az Iskola bankszámlájára várjuk, ami a következő: 

 12001008-00244881-00100000 

Lectorium Rosicrucianum az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolája Egyesület 

(Ha vállalkozás adja a támogatást, akkor az Iskola igazolást tud adni a támogatásról. Az összeg költségként elszámolható.)

KÖSZÖNJÜK 
YW logo blue

Az Ifjúsági Mű hírei

 

Kedves Tanulótársak!

Szerettel nyújtunk át egy kis ízelítőt a nyári ifjúsági hetekről.

AB-csoportos gyermekeinkkel sátorozással színesített, bensőséges, nyugalmas napokat töltöttünk együtt július elején Únyban.

A CD csoportosok a franciaországi, tengerparthoz közeli La Licorne konferenciahelyre jutottak el. A részletes beszámoló helyett álljon itt néhány kép, ami megpróbálja felidézni a csodálatos helyszín és a környék hangulatát:

20220725_122033
20220724_085359
IMG_0760
IMG-20220816-WA0007
IMG_0718
IMG_0724
IMG_0753
20220726_075131

Következő rendezvényünk az őszi ABCD konferencia lesz,

melyre szeptember 30 – október 2. közt várjuk Únyba az Ifjúsági Műves gyermekeket.

Nyári IRC-hét

Egy fiatal résztvevő beszámolója

Augusztus végén hosszú idő után újra személyesen találkozott Únyban az Ifjú Rózsakeresztesek Csoportja a nemzetközi nyári héten.

A konferenciára 14 országból érkezett közel száz fiatal. Nagyon örültünk, hogy ismét láttuk egymást!

A hét témája a ’Peace beyond polarity’ azaz a Béke a polaritáson túl volt. Nem csak a szolgálatok és egyes beszélgetőkörök foglalkoztak ezzel, hanem az egész hét hangulatában igyekeztünk mindenkinek teret adva a szabadság és a belső munka megélésre, ezt a központi témát közvetíteni.

Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a szervezés során sok kérdést nyitva hagytunk és a napok egy része nem volt előre megszervezve, mégis majdnem minden feladatot sikerült a maga idejében, közösen elvégezni. Azt éreztük, hogy mindenki a magáénak érzi a teret és az eseményt.

Sokat sportoltunk, volt könyvkötő workshop, kórus és sok szervezett és spontán körbeszélgetés is. Ezek során szó esett a hallgatás tudományáról, a női-férfi princípiumokról is, de legtöbbet az Iskola jövőjéről beszélgettünk és benne a mi helyünkről. Sok kérdés merült fel, személyesen azt gondolom, hogy nyitottan, kérdésekkel és elhatározásokkal telve szeretnénk folytatni ezt a közös beszélgetést.

A hét során a témából táplálkozva született egy dal is, melynek szövegével zárom ezt a rövid beszámolót:

Things are not how we see them,
shall we doubt about all them?

There is something disconnect,
many judgements behind them.
How often we feel unconnect? 

Our life’s makes us forget,
something bigger leads instead,
inner freedom will be there, will be there…

Will be there, will be there!

Let’s find peace beyond polarity

IMG_7106
U21
FAC9BDDB-49AE-41CD-B70F-0C30A2788D86
IMG_5522

A Győri Centrum megszűnése

Az elmúlt évben a Győri Centrum tanulói létszáma lecsökkent. A Belső Iskolai kör megszűnt, a Centrum Vezetőség tagjai a távolság és a kis létszám miatt nem tudták tovább vállalni a működtetést.

A Vezetőségek a Győri Centrum tanulóival végül meghozták a közös döntést a Centrum megszűntetéséről, ami augusztus hónapban meg is történt.

A CV-nek ezúton is köszönjük az évek során nyújtott áldozatos munkáját, a tanulóknak pedig áldásos munkát kívánunk választott új Centrumaikban!
Ezt a Hírlevelet ide kattintva pdf formában is letöltheted, kinyomtathatod:
NYOMTATHATÓ VERZIÓ
HÍRLEVÉL ARCHÍVUM

A korábbi hírleveleket az alábbi oldalon találod:

Korábbi hírlevelek