A beszédekben elhangzott szövegek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók, idézhetők.
1. beszéd szövege
Kedves Testvérek!
Iskolánk Szellemi Vezetősége már 2012-ben felvázolt egy képet, mely akkor még csak belső intuícióként – mintegy „az ég felhőiben” – jelent meg kutató szemeik előtt. Ám azt, amit ebben a képben láttak, úgy vélték, nem lehet erőltetni, siettetni, vagy feladatként kitűzni – ehhez a szellem-lélekben kell éretté válni, hogy a továbbvezető út teljes szabadságban, megérlelt belső erők nyomán bontakozhassék ki a tanulók csoportjában.
Mindezt a 2012-es Szerzetnapi szolgálatban tárták a tanulók elé. E konferencia első két szolgálata ennek a beszédnek a részleteivel foglalkozik. A teljes eredeti beszéd olvasható lesz majd az Iskola honlapján a konferencia után.[1]
Nagy hatással volt ez az impulzus az akkori, átalakulóban lévő szemléletünkre, ám még nem gyökerezhetett meg a megfogható tettekben, hanem körvonalait kereste az elvont területeken, arra várva, hogy kibontakozó belső erőinkben leljen támaszra.
Úgy érezzük, most érdemes újra a figyelmünk elé állítani ezeket a gondolatokat.
„Elérkezett az idő, amikor szerkezeti megújulásra van szükség, hogy a Szellemi Iskola a közeljövőben is betölthesse feladatát. (…) Ahhoz, hogy az aktuális megbízatást megértsük, világosan el kell választanunk egymástól a horizontális és vertikális megújulást. E megkülönböztetés nélkül ugyanis megtörténhet, hogy a fontos, az Iskolában már zajló vízszintes megújulást összetévesztjük a még hiányzó, függőleges megújulással, és ezáltal akadályozzuk az Iskola fejlődését.
Az Istenterv változatlan szerkezetében felismerhetjük mindkét megújulás lényegét: minden új teremtés egy vertikális szellemi impulzus és egy horizontális anyagi állapot együttműködésének eredménye. Egy új fejlődés nem egy ködös múltbeli ősállapotból indul ki, hanem mindig egy meglévő eredményhez csatlakozik. A továbbfejlődés alapja mindig a múltbeli anyagi tapasztalatok esszenciája. Ebbe az esszenciába ereszkedik be a szellemi impulzus, mint függőleges áram; az erre következő reakció pedig annak vízszintes kibontakozása és kiterjedése.
A két áram együtt egy kereszt-szerkezetet alkot, melynek metszéspontjában található a közvetítő elv. Így minden egyes teremtési folyamat esetén három elvet különböztethetünk meg. A függőleges beáramlást, amely a Szellem, a központi, közvetítő magot, ami a Lélek, és a vízszintes kibontakozást, vagyis a formát, a testet.
E dimenziók mindegyikének megvan a saját feladata.
Így serkenti a függőleges áramlat a még meg nem nyilvánultat, az ismeretlent a megnyilvánulásra, míg a vízszintes áram lehetővé teszi e megnyilatkozást, és arra törekszik, hogy az újonnan életre hívottat megerősítéssel és sokszorosítással megőrizze.
Eközben közvetítőként lép fel a központi mag, mely a függőleges áramlatot vízszintessé transzformálja, és mindig kiegyenlítően hat.
E dimenziók mindegyikének megvannak a saját törvényei. Így a vízszintes áramlatban is van megújulás, hiszen csak megújulás által lehet hosszabb távon megőrizni a fennálló állapotot. Ez a horizontális megújulás azonban nem szerkezeti, ez végeredményben csak a már meglévőnek az adaptálása, hozzáillesztése, reprodukciója, kópiája, vagy egy meglévő téma változata. A vízszintes áramlat eszerint reprodukálható törvényszerűségeket követ, tudományosan kikutatható, és támogatható.
Ám mindez nem vonatkozik a függőleges áramlatra, a függőleges megújulásra. Ez nem tervezhető, és nem vihető végbe valamilyen módszer alapján, nem is támaszkodhat statisztikai vizsgálatokra, vagy a világban már fennálló fejleményekkel való összehasonlításra. Mert a vertikális áramlat azt nyilvánítja meg, ami eddig még nem volt, amit nem vártunk, és így a trendek kutatása által sem kitalálni, sem irányítani nem lehet. (…) Ezt fontos tudnunk, hogy a függőleges megújulást el tudjuk különíteni a vízszintestől.
Hosszú ideig abszolút szükség van a vízszintes megújulásra, ahogyan a természet is minden tavasszal megújul. (…) A Szellemi Iskolára átültetve ez azt jelenti: a vezető csoportoknak segíteniük kell, hogy amit a Nagymesterek az ő vertikális impulzusaik által létrehoztak, tehát az Élő Testet és a vele összefüggő anyagi megnyilvánulási formákat, ameddig csak lehet, megőrizzük, és a helyes mértékben megújítsuk, azaz a korhoz igazítsuk.
Mindeközben tudjuk, hogy fáradozásainkat csak akkor koronázza siker, ha a szükséges impulzusok és energiák forrása a monád magsugárzása, mely a szívben az új lélekerőt felszabadítja. Az Élő Víz árama csak akkor folyhat tovább, ha Szellem hatja át a munkát. Ezt abban az örömben, lelkesedésben és önfeledt szolgálatkészségben lehet felismerni, amellyel a tanulók a vízszintes terjesztő és megújító munkát végzik. (…)
Azonban az nem szerepel a Logosz tervében, hogy végtelen hosszú ideig életben tartson egy egyszer megnyilvánított életformát. A Logosz a megnyilvánulások és a tudat folytonos bővítésére sarkall, ami annyit jelent, hogy minden formát előbb-utóbb egy evolúciós ugrásnak vetnek alá.
Ez a Logosz általi szerkezeti megújítás két különböző módon mehet végbe, aszerint, hogy melyik erőtér tartja fenn a meglévő állapotot. A jelentős különbség a következőben áll.
A magasabb, a szent dialektika áramában ez egy harmonikus feloldó és újjáalakító folyamat során történik.
Az általunk ismert dialektikában viszont ez a fennállónak diszharmonikus lezárása, összetörés és egy teljesen új kezdet által megy végbe.
Testvérek,
most az a döntő kérdés, hogy Szellemi Iskolánkban mi a magasabb dialektika áramát, vagy csupán az alacsony dialektika megkristályosító és átalakító folyamatait elevenítjük-e meg?
Minden egyes létrejött formát a helyreállító és megújító folyamatok révén egy bizonyos ideig életben tartanak, de egy idő után ez elfajul, ezért alapvetően, azaz egy kreatív folyamat segítségével kell megújítani, és ezáltal egy magasabb evolúciós szintre emelni.
Szellemi Iskolánkban ehhez a ponthoz érkeztünk.
Minden megújító törekvés, amit eddig és nagy erőfeszítéssel, szeretettel és sok hozzáértéssel folytattunk, a vízszintes síkot érinti, a reprodukció fázisát. Ezek abszolút szükségesek voltak, és még mindig azok, és értéküket egyáltalán nem szeretnénk kétségbe vonni. Ezt a fázist egy ház felújításához hasonlíthatjuk, amikor a belső tereket és a homlokzatot modernizálják. A falakat újrafestik, a padlót, a világítást, a fürdőszobát, a konyhát stb. teljesen korszerűsítik. A ház szerkezete viszont ugyanaz marad.
Most azonban szerkezeti megújításról van szó: a helyiségeket az elválasztó falak eltávolításával át kell alakítani, a korábbi vakablakokat kinyitni, új ajtókat áttörni, és … mindenekelőtt a lépcsőházat a ház központjába áthelyezni, s megnagyobbítani, hogy intenzív kapcsolat jöhessen létre a fent és a lent között. (…)
Mindezen szerkezeti munkálatok közben az építőmestereknek tudniuk kell, melyek a hordozó falak és támasztó pillérek, mert ezeket az alap-struktúrákat nem szabad érinteni, különben összeomlik a ház.”
Barátaink,
eddig tartott a 2012-es szerzetnapi szolgálatból vett első idézet. Most szeretnénk néhány pillanatra csendben mélyebbre engedni magunkba az imént elhangzott gondolatokat.
Barátaink,
a Testvériség szándéka és saját erőfeszítéseink nyomán annak a szellemi építménynek, melyet olyannyira szeretünk, s amelynek az életünket szenteltük, mára egy új, felfedezésre váró szárnyába léphetünk be. Ezen a különös helyen az első bizonytalan tapasztalásunk az, hogy már nem csupán egy előre megírt könyv iránymutatásai szerint haladunk, nem kitaposott ösvényen járunk. A korábbi szabályok már nem tűnnek oly érvényesnek és fontosnak, mint a korábbi időkben, az épület már többé-kevésbé felfedezett részeiben.
Kérdések vetődnek fel bennünk:
Mi történik valójában velünk?
Régi megfontolásaink miért kopognak itt üresebben, s régi tetteink miért hatnak erőtlenebbül?
Vajon megszokott kapcsolódásaink mi okból kiáltanak megújulásért?
Talán számunkra is sok időbe telt feldolgozni, hogy napjainkban nem elegendő pusztán hűen követni a korábban kiszabott irányokat és feladatokat, hanem önálló felfedezőmunkára van szükség, hiszen a Szellem fuvallatai nem változatlanok.
Amennyire rejtélyesek ezek az új, formálódó terek, annyira bizonyosan tudjuk: a kezdeti bátortalan tapogatózás után elérkezett a megnyilvánulás, a korszerűvé válás ideje.
Talán itt az idő kört alkotva összenéznünk, és következtetéseket levonnunk – de nem csak az elmével, a gondolkodással, hanem a teljes jószándékú akarattal, a lelkülettel, a lelkiismerettel karöltve. Élettel teli, mélyen szerves módon.
Bár felismernénk, milyen nagy mértékben rajtunk – közös, jószándékú irányulásunkon, belső bátorságunkon és tetterőnkön múlik, milyen ütemben tárul fel Sanctus Spiritus házának újabb szintje előttünk, ösvényen járók és a keresők csodálkozó szemei előtt!
Legyen így!
[1] https://rozsakereszt.hu/online-esemenyek/2012-es-szerzetnapi-szolgalat-szovege/
2. beszéd szövege
Kedves Testvérek!
Előző együttlétünkön felfedeztük, és tudatosítottuk, hogy az ezredfordulót követően sok, korábban megszokott formához való ragaszkodásunk kezdett el észrevétlenül oldódni. A munka elmélyülésével és befelé fordulásával, ugyanakkor lehetőséget kaptunk felismerni: belső és külső, vagy ha úgy tetszik, függőleges és vízszintes irányú megújulásra is szükség van, hogy a Rózsakereszt megszabadító impulzusa továbbra is erővel hathasson a világtérben.
Hány olyan jelzés érkezett, ami mind egy irányba mutatott: sokan vannak, akik belső szomjúságból keresik ugyanazt az ősforrást, amire mi is vágyakozunk. Akik nem csak más földrészeken, különféle csoportokban dolgoznak elszigetelten, hanem itt vannak körülöttünk: a családunkban, a munkatársaink és barátaink között. És itt vannak azokban a csoportokban is, akik az únyi Pelikán Konferenciahelyen találkoznak a Szellem termékeny impulzusaival.
Meglepett érzékelésünk előtt egy új életterület, a szellemi építmény egy teljesen új szabályoknak és törvényszerűségeknek engedelmeskedő szárnya nyílt meg, felfedezésre várva.
Ennek jegyében most folytassuk a 2012-es Szerzetnapi szolgálatból vett idézetet:
„A Sanctus Spiritus Házának alapszerkezete az Isteni Terv, a Logosz terve, ahogyan az többek között a Corpus Hermeticumban van kinyilatkoztatva. Ezért ma, sokkal inkább, mint korábban, az Iskola manicheus fázisából, mely elválaszt, át kell mennünk a hermetikus fázisba, mely összeköt, és épít, ahogy Jan van Rijckenborgh is leírta a „Dei Gloria Intacta” című művében.
Mit jelent ez Iskolánk számára?
Sok elgondolásunkat belülről, szerkezetileg meg kell újítanunk. Mivel a Szent Szellem teljesen kibontakoztatta a hatását az Élő Testben, és így a világosság és sötétség megkülönböztetésének kardja integrálódott a központi csoportba, az elválasztást és elhatárolódást többé már nem ugyanúgy kell kihordanunk, mint az Iskola felépítési fázisában.
Ami a kezdeti időkben kifejezetten elválasztandó volt, azt a Szellem egyesítő erejének kell újra eggyé tennie. A kifelé elválasztónak megvolt a jelentősége a felépítésben, mert csak így lehetett a tanulókat és az Iskolát megtisztítani, és megoltalmazni az alacsony asztrális erőktől és a természeti eonoktól.
Ma azonban meg kell felelnünk az Élő Test magas rezgésszintjének azzal, hogy az ő erejében mindent összekapcsolunk. Így világosan fel kell ismernünk, és a megfelelő hermetikussal kell pótolnunk bizonyos elválasztó, dualisztikus megfontolásokat, amelyek már abszolút nincsenek összhangban a Vízöntő áramával.
Ez azonban nagyon finom és kényes dolog, mivel a személyiségfejlesztés, a modern ezoterika és a tudomány sok új társadalmi elgondolásában is az összekapcsolódásra és minden dolog egységére törekednek. Ez nem is lehet másként, hiszen ez a Vízöntőre adott reakció.
Aki azonban úgy kapcsol össze, hogy előtte Szellemben nem választott el, erősíti az illúziót. Csak aki megvalósítja az alkímiai oldás, a solve műveletét, az képes a „coagulá”-hoz, az összeillesztéshez továbbhaladni.
HA A KEZDETKOR NEM ÁLL OTT A SZELLEM ELVÁLASZTÓ KARDJA, AKKOR AZ ÖSSZEILLESZTETT NEM MEGSZABADÍTÓ, MERT RÉGI ÉS ÚJ KEVEREDIK BENNE.
Ezt a tényt sohasem szabad elfelejtenünk.
Ezért az Iskolában nem új egybeillesztő koncepciókat kell kifejlesztenünk, hiszen ilyenek már léteznek, hanem mindenekelőtt az alapvető megfordulásnak, valamint az eonikus erőktől és illúzióktól való megtisztulásnak a valóságát kell új, meggyőző módon bizonyítanunk, mégpedig mind a szavaink, mind az életvitelünk által.
Egyedül a Magasztosak páholya képes megadni az impulzust az isteni terv aktuális megjelenési formája számára, csak ő tudja, hogyan kell a Legbelsőbb Legbelsőjéből kiindulva fejleszteni az Iskolát, hogy meg tudjon felelni az új korszak követelményeinek.
A Szerzet azonban nem ad nekünk konkrét építési utasítást. A Magasztosak üzenete szellemi természetű, ezért absztrakt, elvont, és csak látomásként, szellem-lelkünkbe vetülő képként fogható fel. A víziók és képek sohasem egzaktak, egyértelműek, hanem homályosak, életlenek és interpretációt igényelnek, mert csak így fejlesztik ki a megvalósításhoz szükséges erőt. Ha konkrét terv volna, mely részletesen megmondja nekünk, mit kellene tennünk, akkor hiányozna a megvalósításhoz szükséges erőnk. Ez csak akkor válik szabaddá, ha a Szerzettől kapott elvont ideát egy közös konkretizálási folyamat által átalakítjuk.
(…) Az Élő Test nézeteinek tehát az a feladata, hogy a Szerzet absztrakt impulzusát befogadják, és fokról fokra közösen transzformálják, míg az az anyagban alkalmazható konkrétságúvá nem válik.
Transzformációs folyamatokról van tehát szó az absztrakttól a konkrétig, amit a vertikális együttműködés, a hierarchikus szintek közötti kétirányú vertikális kapcsolat tesz lehetővé. Ebben a függőleges irányú együttműködésben kell a gyakorlati megújító lépéseket kifejleszteni.
Ez a vertikális együttműködés egy keringési folyamat, ahogy a Tabula Smaragdinában le van írva. Ebbe a hermetikus keringésbe, ebbe az alkímiai desztillációba, mely a fentet a lenttel összeköti, tud beereszkedni a Szerzet impulzusa, és képes minket új partokhoz vezetni. (…)
Eközben a tapasztalatoknak „alulról”, mint esszencia, mint desztillátum kell beáramolniuk. Nem a múlt konkrét tapasztalatainak értelmében, hanem a múltból nyert intelligencia, a lényeg értelmében. Ez azonban azt is jelenti, hogy a múlt konkrét tapasztalatai már nem szolgálhatnak alapul, hanem hogy ezeket úgyszólván alkímiailag fel kell oldani, ebből lesz desztillálva az esszencia.
Vezetni új értelemben annyit jelent, mint egy nagy egésznek a különböző aspektusait átfogni és integrálni. Egy vezető szerv az a magasabb nézet, amely, mint egy membrán, egy sejt minden elemét körülfogja, és védi, lehetővé téve, hogy egy szerv képződjék. A vezetésnek ebben az új formájában elősegítésről, támogatásról, szeretetteli irányításról van szó, teljesen nyitottan várva a még nem ismert és nem ismerhető végeredményre.
Az Egésznek a spirituális nézetét megtestesítő vezetőség egyesíti a hierarchikusan alárendelt fokozatokban felbukkanó ellentétes elemeket, és átalakítja őket komplementer, egymást kiegészítő aspektusokká. Így a vezetőség teret hoz létre, anélkül, hogy abba belépne. Mert csak az ellentétes álláspontok egymást kiegészítő elemekké történő integrációja által lehet végrehajtani egy valóban evolúciós ugrást. Ha viszont csak hasonlóan gondolkodókat keresünk vízszintes értelemben, akkor blokkoljuk a fejlődést. Ha azokban a munkacsoportokban, amelyekért felelősek vagyunk, sikerül integrálnunk az ellentétes álláspontokat, akkor a szintézis révén kifejlődhet az igazi, a „szent” intelligencia.
Ez az igazi intelligencia, a SANCTA DEMOCRATIA az, mely felismeri a szellemi vezetés jeleit, és a helyes módon interpretálja őket.
A vertikális megújulás mindig váratlan, olyasmihez vezet, amit az ember előzőleg el sem tudott képzelni. Ez a vertikális megújulás a meglepőben rejti el azt a potenciált, ami szükséges a Logosz tervének a megvalósításához.
A jövőben így egyre inkább az építőmester három mágikus eszközével dolgozunk, melyek: az intuíció, az intelligencia és a jel.
Az intuíció a szellemi nézet. Megmutatja nekünk az irányt.
Az intelligencia a lelki nézet. Megmutatja nekünk az összefüggéseket.
A jelek pedig a testi nézetet képezik. Megmutatják nekünk működésünk idejét és helyét.
Ez a három képezi a közvetlen, direkt találkozást idealitás és realitás között. Ezek alkotják a közvetlen, döntő összekötő láncszemet a Szellem és az anyag közötti függőleges kapcsolatban.
Az intuíció az ismeretlenből merül fel, ellenőrizhetetlen, és a Szellemmel való belső összeköttetésen nyugszik.
Az intuíció vezeti a tekintetet, a gondolatot a helyes irányba. Az intuíció irányt adó és megítélő.
Az intelligencia felismeri a jeleket, melyek az intuíció által mutatott irányban fekszenek.
És a jelek a konkrét életben, eseményekben, az érzékileg észlelhetőben vannak.
Testvérek!
Legyünk mindannyian nyitottak a függőleges megújulás szelleme iránt, és a három mágikus eszközzel felszerelkezve lépjünk a közös munka új fázisába, melyben minden tanuló részt vehet.
Ekkor munkánk gyümölcsei minden várakozást felülmúlnak majd!”
Így legyen!
3. beszéd szövege
Barátaink!
Az előző két szolgálaton már hallhattunk részleteket a Gilgames eposz Kodolányi János általi feldolgozásából, melyet a Vízözön c. regényében írt meg.
A regény fiktív, de alapja valós, a Kr. előtti 2600-as években, a mezopotámiai Uruk város királyának, Gilgamesnek a történetét dolgozza fel. Ebben a világ olyan időszakba jut, amikor a változások felgyorsulnak, megjelenik az égen egy üstökös, amit Nannarnak neveznek, és amelynek hatása a világot átalakítja. A világpusztulást elkerülendő, a beavatottak úgy döntenek, hogy Világtornyot kell építeni, ahol át lehet vészelni a pusztulást.
A megoldási kísérlet hasonló a későbbi bibliai történet Bábel tornyához, azzal a különbséggel, hogy míg ott az építés csupán az emberi dicsőség monumentuma, és emiatt Isten elleni lázadásnak minősült, addig itt valódi menedékhely kíván lenni.
Egy valaki azonban nem így látja, Utnapistim, a Gilgames eposz halhatatlanná vált bölcse, ahogy azt az előző szolgálaton már hallhattuk.
“Az emberben magában kell tornyot építeni s erősséget.”- mondja.
Most isteni sugallatra azt a tanácsot kapja, hogy építsen bárkát, és mentsen meg, akit csak tud, és annyi állat és növényfajt, amennyit tud.
A történet kulcsa, és a mi szempontunkból most a legfontosabb jelenete, amikor a beavatottak megbeszélik a királlyal a tervet, és a király újra megkérdezi Utnapistimnek, aki maga is beavatott, a véleményét.
Hallgassuk meg ezt a részletet a Vízözön c. regényből:
„A torony terveinek elkészítésével a főpap-király Szurippak, Erech meg Eridu egyesített építőtársaságának fejét bízta meg. Ez a férfiú Beavatott volt, név szerint Titu, Ismerte a Szent Számokat, tudta, miképpen kell alkalmazni őket a földi világ építkezéseinél, hogy az épület helyes délkörön feküdjék, harmóniában álljon a csillagokkal, méreteiben benne legyenek a Föld és a Nap számai, minden része helyes egyensúlyt tartson, nehogy akár a sugárzások, akár a földön működő elemi erők megronthassák.
Amikor megjelent a palotában, Titu sokáig ült gondolataiba merülve, vagy talán imádkozott. Titu lassanként látni kezdte a külső világot.
– Látom a tornyodat, ó, sugárzó király – suttogta alig hallhatóan. – Látom a tornyodat, és ismerem alapszámait. Miután Beavatott vagy, nem tartom előtted titokban, ó, király, mit akarok építeni. Alakja négyzet legyen, kerülete egyenlő egy kör sugarának hosszával, amely sugár az épület magasságát jelenti. Falai ötvenegy fok, harmincegy perc, tizennégy másodperc szögében hajoljanak az alap síkjához. Az oldalélek pedig negyvennégy fok, ötvenkilenc perc, ötven másodperc szögben. Az épület magassága ekképpen pontosan úgy aránylik Samasnak, a Napnak a Földtől való távolságához, mint egy az egybillióhoz. Egyéb adatai könnyen kiszámíthatók az isteni Kulcs segítségével. Ha alapterületét elosztod a magasság kétszeresével, megkapod a Szent Kulcsot, azaz a hármat, tizennégyet, tizenötöt. Az egész torony mértékegysége a szent könyök, ezt szorozhatod, ahogy tetszik, az alapszámok nem változnak, a részek aránya ugyanaz marad. Mert, mint tudod, egy könyök tízmilliószorosa éppen annyi, mint a Föld átmérőjének fele. Épületem arányai tehát minden részletükben pontosan tartalmazzák a világ Szent Számait, amelyekre az istenek a világot s minden részletét fölépítették. Szükséges még, ó, sugárzó király, hogy Világtornyodat a harmincadik szélességi fokon állítsam föl. Ilyenformán ugyanis a torony csúcsa éppen a Sarkcsillag felé néz, s pontosan a világot egyensúlyban tartó sugárzások és erők középpontjában fog állani. Semmilyen megrázkódtatás, semmilyen gonosz hatalom nem döntheti meg. Örökkévaló lesz.
– Mi a véleményed, Utnapistim – kérdezte Lugal király
Umnapistim így felelt a király kérdésére:
– Nagy feladat előtt állasz, komoly események küszöbére tetted a lábadat. Három birodalmat mozdítasz meg, hogy részvevő szíved indulatára hallgatva, megmentsd az emberi nemet és az isteni tudományt a jövendő számára. Barátunk és testvérünk, Titu, valóban helyesen látja a Szent Számok törvénye szerint építendő torony arányait és alakját. Jól kiválasztotta a szélességi fokot is, amelyen a torony csúcsa éppen a Sarkcsillagra néz, s a világerők középpontjában áll. Tudom, egész sereg olyan szám rejlik még a tervezett torony méreteiben, ami a földi élet minden jelenségét és titkát föltárja.
– Jól mondod, Utnapistim, a világ és az élet minden számát bele akarom építeni, hogy ronthatatlan legyen, s egyszersmind a Szent Számok titkát fenntartsa a világpusztulás után is!
Utnapistim bólintott.
– Csak azért említem, hogy lássuk, valóban mindent úgy tervez Titu barátunk és testvérünk, hogy a világ erői összesűrűsödjenek benne. De, ó, király s ti, barátaim – emelte föl hangját s nagy, fekete kezét Utnapistim – meg ne csaljuk értelmünket. Építhetsz akkora tornyot, ó, Titu, hogy csúcsa az égig érjen, minden hossza, szélessége, magassága, területe, kerülete, térfogata, helyiségeinek mértéke, száma tartalmazhatja magukat az eredeti méreteket s nem azok tízmilliomod részét vagy annál is kisebbet. Kimérhetsz minden követ a szent könyökkel oly pontosan, hogy hajszálnyit sem tévedsz. A torony mégis össze fog dőlni, el fog tűnni, elemeire fog hullani…
– De miért?! – kiáltott föl a király.
– Azért, mert Nannar hatalma magukat a Szent Számokat zavarja össze, bolygatja meg, töri darabokra, ó, testvérem és barátom, Lugal. A Föld állani fog, a Sarkcsillag állani fog, a Bibbuk és csillagképek állani fognak, Samas állani fog, de nem úgy, mint eddig!
– A számok… a számok mindörökké fennállanak! – mosolygott a mérnök.
– Ha a számok meg nem változhatnának, sohasem jelent volna meg az égen a Vörös Sárkány – figyelmeztette Utnapistim. – Egyedül Anu változhatatlan, de Neki nincs száma. Ő a szilárd rend, de Neki nincs anyaga. Ő a világ mértéke, de nincsenek méretei. Hány szám rejtőzik Benne, aki semmi és végtelen? Nannar eljött, s a számok már nem állanak meg többé. A Föld kerületének sugara már nem a régi. A harmincadik fok már nem ott vonul, ahol vonult, s ahová te a tornyot állítani akarod. Az év napjainak hosszúsága már nem az, ami volt, s megváltozott a nők tisztulásának ideje, a férfiúi élethullámzások napjainak, óráinak száma is. A föld már nem olyan messze van Samastól, mint hajdan, és Samas, a hős gyönyörű futása sem azon a körön történik, amelyen eddig.
– Bocsáss meg, testvérem és barátom, Utnapistim – szólt közbe Lugal -,
de ez már sok. A Szent Számokat őseink maguktól az istenektől kapták, olyan időkben, amikor még színről színre látták Anut, s hallották szavait. Anu nem csalhat meg minket.
– Anu nem csal. – felelt Utnapistim. – Anu most is az igazat mondja. Ezt mondja Anu: Elszakadt tőlem az emberi nem, értelmének gőgjében, a változó valóságból akar örökkévalót építeni, mert elfelejti, hogy halhatatlan, mindentudó és mindenható. Mulandóságba fut előlem az ember, mondja Anu. Én pedig, mondja ismét Anu,… azt akarom, hogy az ember csalódjék még a Szent Számokban is, mert a szám is valóság, a szám is mulandó. Én vagyok a Szám, mondja Anu, mert én vagyok a Semmi és a Minden. Én vagyok, Aki vagyok, s így teremtek az időtlen semmiben mindörökké.”