A beszédekben elhangzott szövegek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók, idézhetők.
Tisztulás, megszentelődés, transzfiguráció
1. beszéd szövege
Kedves Barátaink!
Templomi együttlétünk különleges alkalom. Kevés dologban vagyunk olyan szabadok, mint abban a döntésben, hogy itt vagyunk, és ehhez a döntéshez tartozik, hogy gondolataink most mire irányulnak, miből merítkeznek.
Lehetséges, hogy a rítusban felhívott szellemi erők közvetlenül a szívünkre hatnak, és onnan emelkednek a fejbe, élő gondolatokat ébresztve. Lehet, hogy a beszédben elhangzó gondolatokat követjük, de az is megeshet, hogy elkalandozunk, és életünk egy problémája foglalkoztat, amit vagy elhessegetni, netán éppen itt, a templomerőkre támaszkodva megoldani akarunk. Vagy elmélyülünk abban a világban, amely egy belső kapu mögött nyílik meg számunkra.
Hatalmas kincsünk ez a szabadság. Ezen a konferencián lesz alkalmunk arra, hogy bizonyos gondolati tartalmakban közösen elmélyüljünk.
Az első ilyen gondolatkör, amely kaput képez, a külső és belső történések közötti kapcsolat kérdése.
Mi a személyes viszonyunk a külső történések értelmezéséhez? Arra hajlunk-e inkább, hogy a helyzeteket, amelyekbe kerülünk, jelképesen értelmezzük, vagy inkább az a fontos számunkra, hogy amit teszünk, vagy velünk tesznek, milyen eredményre vezet?
Saját hozzáállásunkat azért vizsgáljuk most e kérdésekben, mert szellemi utunk valóságával úgy tudunk megfelelően foglalkozni, ha saját szemléletünket, nézőpontunkat megtisztítjuk az elfogultságtól.
Mit gondolunk arról, hogy János, Jézus és Krisztus evangéliumi történetei jelképesen vagy szó szerint értendőek-e?
Mi a helyes megközelítés?
A megtörtént tények időbeliségének átélése, vagy jelképes értelmezésük?
Itt, a templom csendjében e kérdések ártatlannak tűnhetnek, de a mögöttük lévő erők karmikus múltunkból eredően sokkal erősebben hatnak világképünkre és meggyőződéseinkre, mint feltételeznénk.
E konferencia témáját szeretnénk most egy olyan elmélyüléssel bevezetni, melyben gondolkodásunkat megtisztítjuk az elfogultságtól, ami a János, Jézus és Krisztus nevekkel kapcsolatban él bennünk. Ehhez segítséget nyújthat, ha ezzel kapcsolatban néhány percig megpróbáljuk erőteljesen felidézni ezt a két ellentétes álláspontot.
Képzeljük el azt a helyzetet, Barátaink, hogy két egymást követő inkarnációban egymással ellentétes véleményeket formáltunk Jézus Krisztusról. Az egyik alkalommal meg voltunk győződve a golgotai események történeti valóságáról, egy másik alkalommal pedig éppen ellenkezőleg, a Krisztus-eseményeknek kizárólag a jelképes tartalmai voltak fontosak számunkra.
Milyen érzés lehet akár az életünket is áldozni, vagy ölni is azért, amit erről gondolunk?
Amikor a jelenlegi gondolkodásunkat meghatározó ilyen érzetekig, erőkig leásunk, akkor egy eddig ismeretlen ajtó tárulhat fel, és betekinthetünk abba a szellemi valóságba, ami mind e mögött rejlik. Itt tiszta, elfogulatlan figyelmet találhatunk, nyitottságot és mély szellemi megvalósító szándékot aziránt, amiért erre a konferenciára eljöttünk.
A néhány perc csendes elmélyülést tehát a következő kérdéssel vezetjük be:
Mi történt a golgotai események során, és mi a fontos ebben?
Mi az, ami a fizikai valóságban megtörtént, és megtörténik, és mi az, ami bennünk mehet végbe, mint belső, lelki-szellemi folyamat?
—–
Barátaink, talán sikerült saját jelenlegi álláspontunk, véleményünk és megszokott világnézetünk fölé emelkedni. Talán benyomást kaptunk arról is, hogy van egy közös metszete a két ellentétes meggyőződés érzetének, egyrészt a jelképesség, másrészt a történetiség irányából megközelítve a dolgokat.
Próbáljuk ezt a benyomást tisztán tartani a továbbiakban, és így befogadni, ami e konferencián elhangzik!
Először a Jánoshoz, Jézushoz és Krisztushoz kapcsolódó történeti események szellemi hátteréről lesz szó, azután ehhez kapcsolódóan utunk három fejlődési területének jelképes leírását halljuk. Ezt a gondolatmenetet ismét egy elmélyülés követi.
Három János alakot ismerünk az Újszövetségből. Először Keresztelő Jánost, másodszor János apostolt, harmadszor azt a Jánost, aki a Jelenések könyve szerzője lett.
Keresztelő János előfutárként jelenik meg, aki Jézus tevékenységét előkészíti. Fél évvel korábban fogan, és születik, mint Jézus. Születésük ünnepnapjai éppen egymással szemben helyezkednek el az évkörben.
János apostolt Jézus az elsők között hívta el tanítványának, és jelen volt a Tábor-hegyen, Jézus színeváltozásánál, azaz transzfigurációjánál.
A harmadik János, a „szeretett tanítvány”, az Evangélium és az Apokalipszis írója, a földfejlődésről és az emberiség szellemi küldetéséről tesz tanúságot.
Az első jánosi tett, amikor a fizikai síkon áldozatot hozunk a bennünk lévő másikért, és ezzel előkészítjük az utat Krisztus beereszkedéséhez.
A második jánosi tett, amikor követjük a lélek által befogadott Krisztus-impulzust.
A harmadik jánosi tett, az egyéni sors és az emberiség sorsa közti kapcsolat kutatása, felfedezése és megnyilvánítása.
Amit leegyszerűsítve a karma eltörlésének is szoktak nevezni, arról ebben a folyamatban feltárul egy magasabb megismerés: Az egyéni karma átalakított, megtisztított eszenciái beleolvadhatnak az egész emberiség karmájába.
Jézus történetének három jelentős szakasza volt: Az első a születésétől a Jordán-keresztelőig tartott, amikor Jézus felkészült a Krisztus-lény beereszkedésére. A második időszak a Jordán-keresztelőitől Golgotáig, mikor a Krisztus-szellem teljesen áthatotta, és átalakította a lényét, egészen a testi szintig. A harmadik pedig Golgotától a mennybemenetelig. Ebben az időszakban Jézus tökéletesen átalakított testeit átadta a Földnek és az emberiségnek.
Az első jézusi tett a saját sors megismerése és felvállalása. A második jézusi tett a lélek önátadása: teret adni az emberiséget megváltó szellemnek a saját lényünkben. A harmadik jézusi tett a teljes önfeláldozás az emberiség számára.
Krisztus történetének szintén három jelentős szakasza van.
Az első, amikor a kozmikus Krisztus, a Nap-szellem, a Jordán keresztelőnél Jézus testébe ereszkedett. Az említett esemény tekinthető Krisztus földi inkarnációja fogantatásának. A második életszakasz, Krisztus megtestesülése és földi testben járásának három éve Jézus kereszthaláláig, pedig Krisztus magzati időszakának. A harmadik szakasz Golgotánál kezdődik, a vége a földi értelem által pedig fel nem fogható. Krisztus alászállt a Föld mélyére, s ekkor született meg az egész emberiségben.
Mindezekre szellemi eseményekként tekinthetünk, mielőtt bármilyen jelképes belső történés leírását kötnénk hozzájuk.
Most pár percig gondoljunk ezekre az eseményekre úgy, hogy csak arra figyelünk, ami megtörtént az idő menetében. Egyelőre nem értelmezzük őket, nem adunk önmagunknak sem magyarázatot, és igyekszünk elengedni az erről már kialakult elképzeléseinket.
Mi az, ami most, templomunk közös terében megérint minket e történésekre figyelve?
—–
Barátaink, befejezésül szellemi utunk belső történéseinek három jelentős területével foglalkozunk. Az elhangzó gondolatokat egy utolsó elmélyülés zárja le.
Az említett belső történések három területét a velük összhangban álló tudatállapot nyilvánítja meg.
Az első nézetben arról van szó, hogy spirituális megkülönböztető-képességre tegyünk szert. Ehhez erőteljes tisztító folyamaton kell áthaladnunk, mely vérállapotunkat és megértési képességünket egyaránt magában foglalja.
A második fázisban a lélek munkáját valósítjuk meg, amikor az új lélek elfoglalta helyét a homlokcsont mögötti nyílt térben, és a tanuló egyesül a Hétszellem hét sugarával. Ekkor megtanul dolgozni is a Hétszellem hatásaival embertársai és a természeti birodalmak érdekében. A lélek centrifugálisan, kifelé irányulóan képes megnyilvánulni, mint egy ragyogó Nap, mely korlátlanul sugározza fényét mindenkire. A lélek természete a szolgálat.
Az első folyamat a tisztulás, a második a megszentelődés: égés, majd oldás, megkülönböztetés, majd ennek elengedése. Az első folyamatban a Szellem tüze elégeti a szentségtelent, a másodikban meleg, ragyogó fényként vezeti a lelket.
A harmadik folyamat a tisztulás és a megszentelődés egyesülése: rendszerünk teljes újjászületése, a transzfiguráció.
A megszentelődés folyamata alapvetően különbözik a tisztulástól.
A tisztulás során életünk külső történéseiben megkülönböztetjük a jót és a rosszat. Tüzelőanyagnak számít mindaz, ami bennünk nincs összhangban a Szellem magasztos törvényeivel. Racionális és erkölcsös tudatunk próbálja megtisztítani természetes lelkünk fluidumait gondolkodásunk, érzésünk és akaratunk területein.
A megszentelődésben a monádikus magból kiinduló szellemi tűz kapcsolatot hoz létre az isteni és a földi között, a lent és a fent között. Ekkor már azonban a racionális és erkölcsös tudat valamennyi erőfeszítése a maga értékmércéinek egész arzenáljával együtt hiábavaló. Sőt, nemcsak hiábavaló, hanem szellemi törekvésünkkel éppen ellentétes hatást kelt.
Az első fázisban, a tisztulásban ugyanis mi vagyunk a cselekvők. Például arra törekszünk, hogy bizonyos rendszerességgel elmélyüljünk, és szolgálatokat tartsunk.
A belső folyamat második fázisában azonban a szellemi tűz a vezető elv. Ezen a ponton János és Jézus is azt mondja: „Uram, ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg.”
Barátaink, végül irányuljunk arra, mit jelent a tisztulás és a megszentelődés összekapcsolódása.
2. beszéd szövege
Kedves Barátaink!
Folytatjuk vizsgálatunkat a megszabadulás útjának három nézetével kapcsolatban.
E három nézet jelenik meg Szellemi iskolánk Élő testében, a külső iskolában, a Belső iskolában és a Misztériumiskolában.
A Belső Iskola fokozatain belül is felfedezhető ez a hármasság. A Magasabb Tudat Iskolájának erőtere alapvetően a TISZTULÁS jegyében áll, és mindenekelőtt e tisztulás finomabb, pszichés aspektusaival van kapcsolatban. Egyidejűleg – és ennek az intenzív tisztításnak köszönhetően – a tanuló lefekteti az önismeret alapjait.
Az Eklézsia erőtere a MEGSZENTELŐDÉS jegyében áll. E papi munka érdekében volt szükség az intenzív előkészítő tisztulásra a Magasabb Tudat Iskolájában, ami ugyanakkor az Iskola minden nézetében is része a belső munkánknak, a spirális folyamatnak az éppen számunkra aktuális szintjén. Azáltal, hogy a csoport az Eklézsiában erőteljesen erre a megszentelő munkára összpontosít – melyet minden egyes résztvevőjében előhívnak – ez a Szellemi Iskola minden tanulója számára rendelkezésre áll.
Ezen az alapon lehet belépni azokba a folyamatokba, melyeket különösen a Grál-közössége éltet, és amelyek a TRANSZFIGURÁCIÓVAL foglalkoznak. Az 5. és a 6. nézet tagjai is részei a Grál-közösségnek. E magasabb nézeteknek az Élő Testben és az Egyetemes Szerzet bolygói munkájában vannak sajátos feladatai.
Szellemi Iskolánkban a Magasabb Tudat Iskolája, az Eklézsia, és a Grál-közösség olyan munkaterületek, melyek résztvevői folyamatosan megnyilvánítják a teljes folyamatnak mindhárom nézetét, melynek áldásaiban valamennyien részesülünk, kivétel nélkül – tehát a külső iskola tagjai is.
Tágabb értelemben mindenki építi e tereket, aki a belső munka során kapcsolódik ezekhez a nézetekhez. Akik bármelyik belső iskolai fokozathoz tartoznak, azoknak a tudatos összpontosítása az adott fokozat speciális munkájában és annak átérzett felelősségében rejlik. Mindenképpen egy belső folyamatról van tehát szó.
Az első fázisban a tanuló a saját személyes akaratát használja, hogy végbevigye az összes tisztító változást.
A másodikban semlegesíti a saját akaratát, miközben örömét leli, és feloldódik a Hétszellem szolgálatában. Elfogadja azt, ami történik, anélkül, hogy bármit is meg akarna akadályozni. A „legyen meg a Te akaratod”, a rózsakeresztút elfogadása mindazzal, amivel jár, ami által a Tűz a tanuló teljes karmikus állapotát felemészti, vezérfonallá válik, mely az egész bejárandó útján vezetni fogja. Ezt az utat csak szolgálva lehet járni, és jó véghez vinni: szolgálva embertársainkat, a világot és a Szellemi Iskolát.
Így emelkedhetünk fel a harmadik fázishoz, a transzfigurációhoz. Ehhez önmagunkat mikrokozmoszként szemléljük. Képzeljünk el egy felmérhetetlen erő-gömböt, melynek célja, hogy transzmutálja az ember biológiai szerkezetét, és a személyiséget, mint egészet, teljesen transzfigurálja, és a természetes embert tökéletes szellememberré alakítsa át. Ennek a csodás alkotásnak meg kell felelnie a szellemi törvényeknek, hogy az isteni erőkkel dolgozni tudjon ezen az életterületen, amelyben élünk. Ehhez az embernek egy mély átváltozási folyamatot kell átélnie.
Most képzeljük el e mikrokozmosz belsejében az érzékeny eszközt, a személyiségünket, valamennyi idegi kapcsolatával, oly tökéletessé vált érzékelő apparátusával, finom lélek-fluidumaival, és tudati lángjával, mely kész arra, hogy mindent megértsen, ami kívülről és belülről hozzá áramlik. A tanulót most bevezetik a retortába, az alkémiai lombikba, hogy átmenjen az alkémia három bevezető fázisán. Újra és újra tapasztalja, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak. De elég idővel rendelkezik ahhoz, hogy tájékozódjon. A Szent Szellem erőivel dolgozik, melyek vigasztalják, és anyai szeretettel veszik körül. A Szent Szellemnek ez az aspektusa a Világlélek. A Világléleknek tisztán oltalmazó jellege van. Ezért még nem engedi belépni a Hétszellemet, melyet „a kétélű kard”-ként jellemeznek. A tanuló elméletileg tudja, hogy csak a Hétszellem tudja véghezvinni benne a szükséges átalakulást, hogy eljusson a transzmutációhoz és a transzfigurációhoz. Ebben az időpontban azonban még nagyon el van foglalva azzal, hogy rendet teremtsen mikrokozmikus házában.
A tanuló idővel a tisztítást-tisztulást folytatva a megszentelés felé fordul. Ennek következtében a Hétszellem a főszentélyben is hatni kezd. Először a szívén keresztül, majd amint elég tiszta ehhez, közvetlenül felülről is.
Ha azonban a tanuló a centrifugális dinamika létrehozása helyett magába zárkózna, és így egy centripetális, befelé forduló dinamikát idézne elő, akkor ez a feszültség belső asztrális viharok formájában robbanna ki.
A Hétszellem a megszentelő működése közben a tanuló karmikus helyzetére is hat, abból a célból, hogy az aurikus lényt is megváltsa.
Most remélhetőleg jobban megértjük, hogy a tanuló bensőjében létrejött szellemi erő csak akkor fog harmonikusan minden irányban hatni – és nem csak befelé folyni –, ha fenntartás nélkül kész az önzetlen szolgálatra, ha kifelé is áramoltatja, amit kapott. Így nem kerül összeütközésbe a monádikus sugárzással, mely szintén tisztán centrifugális jellegű!
Így a Nap megvilágítja a Holdat, a Hold pedig a Földet!
A Nap megszenteli a Holdat, a Hold pedig megtisztítja a Földet. A monád a tüzét a pineálishoz vezeti, megvilágítja a főszentélyt, és így tüzét a szimpatikus keringésbe csatornázza, míg az át nem tör a keresztcsonthoz, ahol befejezi a megszentelést.
A halhatatlan lélek, agyalapi mirigybeli székhelyéből kiindulva, először az öt lélekközeget szenteli meg, azután pedig az egész személyiséget, míg ez elő nem készül a transzfigurációra.
A tanuló így belép az alkémiai mű harmadik fázisába, amikor karmikus feszültségeinek folyamatszerű feloldása elvezeti őt a transzfigurációhoz.
Esti szolgálat szövege
Barátaink!
Ma esti szolgálatunkon konferenciánk témáját folytatjuk, a rítus lezárása előtt pedig lesz lehetőségünk az elhangzottakon hosszabban elmélyülni.
Ahogyan a személyiség megújul az egyik inkarnációról a másikra, míg az ember belső lénye azonos marad, úgy az egymást követő gnosztikus szerzetek külső formája is más és más, miközben a magjuk, a lényegük mindig azonos.
A Belső Iskola és annak Belső Fokai egy szellemi iskola legbelső szellemi nézetei, melyek egy Külső Iskolába inkarnálódnak, és létrehozzák azt, amit Misztériumiskolának nevezünk. Ezek a belső nézetek erő- és világosság-terek, egy olyan szellemi kozmikus építmény részei, melyet az Egyetemes Szerzet tart fenn.
Ahhoz, hogy ezek a belső terek megnyilvánulhassanak, és a mi létszintünkön megtestesülhessenek, újra és újra egy testre van szükségük, épp úgy, ahogyan a monádoknak és mikrokozmoszuknak új testiségre van szükségük, hogy újból inkarnálódhassanak.
A folyamat tehát ugyanaz: A Külső Iskola, tanulóival együtt, egy folyamatos előkészítésen és tisztuláson megy keresztül. Előmozdítja egy tiszta tudat, egy világos megkülönböztetési képesség kifejlődését, hogy a benne egyesült tanulók képessé váljanak arra, hogy megkülönböztessék a természetit a szellemitől, vagy az eredetit az utánzattól, a Gnózis egyesítő erejét az elválasztás erejétől.
Ha ez a folyamat elegendő mértékben előrehaladt, akkor a tanulócsoport – a Szerzet küldöttei által vezetve – egy határhoz érkezik. Tudatára ébred annak, hogy a határt nem lehet átlépni, ha ragaszkodunk a tisztulási folyamathoz, és a megkülönböztetési képesség, tehát a racionális-erkölcsi tudat fejlesztéséhez.
Semmiféle művelődés nem fogja megszüntetni ezt a határt, és észlelhetővé tenni azt, „ami annak a túloldalán van”.
A küldöttek és a csoport mély vágyakozása megindítja az Egyetemes Szerzet közeledését a csoporthoz. A formát alulról készítik elő, majd a csoport által megformált testben megtestesülhet a Szellemi Iskola. Ettől az időponttól kezdve lehet Élő Testről beszélni.
Egy ezen a létszinten megteremtett testnek összhangban kell állnia ennek a szintnek a törvényeivel, és képesnek kell lennie szót érteni azzal az emberi civilizációval, amelyben megnyilvánul. Ennek a testnek – magasabb asztrális kapcsolatától eltekintve – közvetlen kapcsolatban kell lennie az emberiséggel. Ebben is a küldöttek példáját követi.
Ahhoz, hogy egy szellemi iskola kölcsönhatásba léphessen az emberiséggel, a sugárterének a lélekemberiség élettere és e világ sugárzásai keverékének kell lennie. Ha a Szellemi Iskola sugártere csupán isteni sugárzásokból állna, senki hozzá közeledő nem tudna benne lélegezni.
A Belső Iskola a munkáját saját, lezárt terében végzi, úgy, hogy az ott alkalmazott világosságerő maximálisan összpontosított, hatóköre pedig az adott tanulócsoportra korlátozott maradjon, és minden egyes csoport azokkal a szellemi erőkkel és értékekkel dolgozzon, melyek megfelelnek speciális feladatának.
Kedves Barátaink!
A három folyamat, melyet ezen a konferencián leegyszerűsítve TISZTULÁSNAK, MEGSZENTELŐDÉSNEK és TRANSZFIGURÁCIÓNAK írunk le, hasonlóan jelennek meg Szellemi Iskolánk élő testében és saját belső folyamatainkban.
A Szellemi Iskolában ez a három terület a Külső Iskola, a Belső iskola és a Misztériumiskola.
A Külső Iskolához, a Lectorium Rosicrucianumhoz tartoznak a centrumaink, a konferenciahelyeink külső terei, a nagytemplomok, az ifjúsági templomok és minden szervezeti tevékenységünk. A Belső Iskolához tartozik a Magasabb Tudat Iskolája és az Eklézsia. A Misztériumiskolát az 5., 6., és 7. nézet képezi. A Grál közössége a Belső Iskola és a Misztériumiskola közötti átmenetet képezi.
Ezekhez a nézetekhez elsősorban az ebbe felvett munkatársak speciális munkája kapcsolódik. Ugyanakkor az új lélek alapján minden tanuló jelen van mindezekben a nézetekben.
Saját belső munkánk több spirálison kapcsolódik az Élő Test belső folyamataihoz. A tisztulás, megszenteltetődés és transzfiguráció lépései minden elmélyülésünkben, minden együttlétünk folyamatában megjelenhetnek úgy, ahogy ahhoz éppen belsőleg kapcsolódni tudunk.
Mert a Gnózisban nincsenek határok. A Gnózis egység, egyetemes lélekerő, benne nincs „enyém” és „tiéd”. Minden áthatja egymást, a tanuló pedig minden pillanatban kapcsolatba léphet a Szellemi Iskola minden aktív sugárzásával. Ezt a kapcsolatot saját lelke belső minősége határozza meg. A Szellemi Iskola teljes sugárbősége rendelkezésre áll minden tanuló számára, akkor is, ha a Külső Iskolában tartózkodik.
A Belső Iskola résztvevőinek belső, szellemi munkája az, ami megkülönbözteti a Külső Iskolában végzett munkától: ez a megtisztított, örömteli lélekáldozat folyamatosan és ritmusosan éltetett munkája. Ennek eredménye minden tanuló, sőt minden kereső lélek rendelkezésére áll.
A Külső Iskola abban különbözik a Belsőtől, hogy ennek munkájában keveredhetnek a szellemi erők a természet erőivel, sőt, kifejezetten szükséges ez a keveredés a Külső Iskolában a megmentő mű érdekében, és ezáltal a lélekáldozat alkímiai folyamata érdekében is.
A Belső Iskola tagjai ugyanúgy részt vesznek a Külső Iskolában, és erre belső folyamataik éltetése miatt kifejezetten szükségük is van. Ugyanakkor a Külső Iskola tagjai elköteleződés nélkül megmerítkezhetnek, és feltöltődhetnek az Iskola terében, amikor csak akarnak.
A Szellemi Iskola bármely nézetéhez kapcsolódunk tehát, annak segítségével egy háromszoros folyamat számunkra éppen aktuális lépései tárulnak fel. Tanulóságunk értelme, hogy egy adott helyzetben mit jelent számunkra a tisztulás, a megszenteltetődés és a transzfiguráció, tehát a megkülönböztetés, a kapcsolódás és vezettetés a Szellemtől, és az átalakulás.
Mélyüljünk el most ebben a gondolatban, Barátaink!
3. beszéd szövege
Testvérek!
Szellemi utunk belső folyamatainak az értelme és célja az, hogy ez megjelenjen a külső életünkben is.
A szellemi iskolánknak nem feladata az emberiesség bármely külső formájának intézményes megvalósítása, de nekünk, tanulóknak ez a belső utunk elválaszthatatlan része, az, ahogyan az emberekhez kapcsolódunk, amit a környezetünkért teszünk.
A Szellemi Iskola tanulójaként számunkra ez az első, a szeretet valódi forrásának a feltárása, és a külső cselekedeteink így a belső keresésből származó ismeretekből, valódi tudásból, a Gnózisból meríthetnek erőt és lelkesedést.
A gnosztikus intuíció képes felismerni, hogy mikor van a sorsszerű fájdalom elfogadásának az ideje, tehát annak, hogy az alkémiai folyamatnak odaadva átégjünk rajta, és mikor van helye annak, hogy a tudatlanságból származó fájdalmat konkrét tettekkel enyhítsük, megnyilvánítva azt, ami az új lélek számára ezáltal útmutatás, inspiráció és bátorítás lehet az út bejárásához. Ennek a gnosztikus intuíciónak a forrása a megszületett, új lélekből fakadó szeretet.
Ez a lángoló szeretet akkor lobban fel szívünkben, amikor a félelem és az önsajnálat megannyi tükröződése nélkül tekintünk rá embertársaink fájdalmára – és a sajátunkra. A fizikai szenvedéstől kezdve a lélek fájdalmáig, s így látva az emberiség szenvedését, megtapasztaljuk a földi lét és a szellemélet közötti szakadékot. E szenvedést láttán annak kérdése foglalkoztat minket pillanatról pillanatra: hogyan tudom enyhíteni ezt a fájdalmat, amelyet az emberiség tudatlansága miatt okoz magának és bolygójának?
Igen, csak egy alapvető tudati átalakulás, a tudatállapot és a belőle fakadó lélek- és létállapot képes megváltoztatni bolygónk valóságát. Ez a tudatállapot a szívből árad ki, a szív rózsájának fokozódó aktivitásából – minden egyes emberben.
Barátaink, elveink és ideáink önmagában nem rendelkeznek kielégítő hajtóerővel, melyek előre serkentenének bennünket. Csak az érzéseink képesek arra, hogy fáradhatatlanul a cél irányába mozgassanak bennünket. Tapasztaljuk, hogy a szeretet vagy a gyűlölet, a becsvágy vagy a kapzsiság, a félelem vagy a hiúság milyen erőteljesen és tartósan képes befolyásolni az életünket.
A Szellem a szabaddá váló ember tudatán keresztül képes hatni az anyagra. Ennek a Szellemtől a lelken át az anyagra ható folyamatnak a három fázisa: a tisztulás, a megszentelődés és a transzfiguráció a saját belső folyamatainkon keresztül hat a külvilágra.
János, Jézus és Krisztus megjelenésének hármassága a földi időben a Szellem hatása az anyagra, hasonlóan ahhoz, ahogyan a mi lélekfolyamataink értelme is az, hogy a földi időben és térben a Szellem áthassa a történéseket.
Angelus Silesiust idézve: „Ha Krisztus ezerszer is megszületik Betlehemben, te attól még elveszett maradsz, ha benned nem.”
Ezt szeretnénk három mondattal kiegészíteni, és néhány perc csendben ezeket a szavakat magunkban elmélyíteni.
Krisztus azért jött a naplétből a Földre, azért született meg a földi létben, az idő világában, előbb Jézus, majd a Föld testében, hogy bennem megszülethessen.
Amíg nem tisztítom meg magam az önzéstől, amíg nem készítek utat neki a lelkemben, mint János, amíg nem készítek helyet Krisztusnak a különböző testeimben, ahogy Jézus ebben példát mutatott, addig számomra hiába egyesült Krisztus a Földdel és minden emberrel, mert a lelkem nem képes másként hatni a tér és idő világában.
Megkeresem Krisztust szeretteim és ellenségeim legmélyebb szándékainak tiszta forrásában, és megtalálom Őt saját tetteimben!
—
Testvérek!
Tanulóságunk alapvető felismerése, hogy nem az ego a mi igazi önvalónk, és hogy az énközpontúság minden formáját fokozatosan el kell engednünk.
Nagy a kísértés, hogy miközben igyekszünk felhagyni azzal, amire az ego sóvárog, személytelenné, sőt, akár elkülönültté váljunk. Vagy éppen ellenkezőleg, normális életet akarunk élni, és ezért lemondunk a tisztulás és a megszentelődés megvalósításáról.
Sokan úgy vélik, hogy csak úgy képesek a természetes asztrálistól megszabadulni és az Arany Rózsakereszt Szerzetének új asztrális terével tartós kapcsolatba kerülni, ha az érzelmi életükben számos erővonalat szándékosan semlegesítenek. De, Barátaink, ha a szívünket elválasztjuk a személyes életünktől, és a minket körülvevő emberek életétől, akkor emberségünktől megfosztott lények leszünk!
A szellemi út belső történései elválaszthatatlanok az emberi kapcsolatainktól.
Gyakran megtörténik, hogy praktikusan, a látható síkon nem tudunk segíteni másoknak, és vannak olyan helyzetek is, amelyekben ez lehetséges. De mindig van lehetőség arra, hogy figyelemmel, megértéssel és együttérzéssel forduljunk embertársaink felé. Ha hiszünk abban, hogy emberiségként egyetlen testet képezünk, és valóban test-vérek vagyunk, akkor az, ami egy másik emberrel történik, a saját történetünk szerves része. Akkor valójában nincs olyan, hogy a “másik” és “én”. Ekkor az is világos feladattá válik, hogy közel engedjük azt, ami a másikat érinti, mert közünk van hozzá, és segíteni is tudunk rajta. Segíteni azáltal, hogy például a másik nehézségét analógiaként felismerjük önmagunkban, és meglátjuk ennek igazi forrását.
Szívünknek meg kell nyílnia a világ valamennyi emberének lelke előtt. Ám ez nem sajnálkozásban, hanem szeretetteljes együttérzésben nyilvánul meg, annak tudatában, hogy minden a gyógyulás szent útján halad.
Engedjük, hogy tűz legyen, melyben a tudatlanság fátylai elégnek. Tűz, amelyben a tiszta, fehér hamu megszülethet, és a Szellem galambjaként felszállhat, mindenki üdvére.
Testvérek!
A csend hangjában ezt olvassuk:
„A jajkiáltásokra nyisd meg lelkedet, amint a lótusz megnyitja szívét, hogy a hajnali napsugárból igyék. A fájdalom egyetlen könnyét se hagyd a tűző napnak felszárítani, mielőtt te magad törölnéd le azt a szenvedő szeméről. De hagyd, hogy minden égő könnycsepp a szívedbe hulljon, és ott maradjon; el ne távolítsd, amíg meg nem szűnt a fájdalom, ami okozta.
E könnyek – óh, te irgalmas szívű – azok a patakok, amelyek a halhatatlan könyörület mezőit öntözik. Ilyen talajon virul Buddha éjféli virága, melyet nehezebb megtalálni, és ritkábban látható, mint a vogay-fa virága.
Ez az újjászületéstől való megszabadulás csírája. Ez választja el az arhátot, a megvilágosodottat, a küzdéstől és a vágytól, és ez vezeti el őt a lét terein keresztül olyan boldogsághoz és békéhez, amely csak a csend és a nem-lét birodalmában található.”