A beszédekben elhangzott szövegek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók, idézhetők.
1. beszéd szövege
Kedves Barátaink!
Az idők változnak, és bennük és velük együtt mi is.
Egy példa nélküli átalakulás korszakában élünk, ez teljesen nyilvánvaló, mind az emberi tudatállapotot, mind az egész emberi élethullámot illetve.
Ezeknek a változások szükségszerűen és elkerülhetetlenül megjelennek a Szellemi Iskola által végzett szolgáló, fáradhatatlan tevékenységekben is. Ahol mintegy a kor ruháját magára ölti az Iskola általunk. Ha az Iskola nem tartana lépést ezekkel a változásokkal, egy tiszta és tudatos módon, rugalmasan, gyorsan és hatékonyan, akkor fennállna a veszély, hogy elavult eszközzé válik, ami csupán a múlt válaszait képes ismételgetni a jelen kérdéseire. Ezek a változások ugyanis az egész világot átalakítják, mind az egyén, mind a közösség szintjén. A megoldásához szükséges elemeket, amelyek a felszínre került új formákat előidézték, egy magasabb intelligencia képes átrendezni a szükséges sorrendben.
Ezeknek a változásoknak előidézői, gyökerei a kozmikus erőkben rejlenek, amik a világegyetemben a tudatosságot valamint az életet hordozzák, és jelen vannak a mikrokozmoszunkban is.Ezeket az erőket sugaraknak hívjuk, a Szellem Hét Sugarának.
Azóta, mióta az Iskola 100 évvel ezelőtt megszületett, érzékelhetően sok dolog megváltozott. Az akkori időkben is, mint mindig az Iskola hozzá igazodik a kor emberiségének tudatához, mint egy Magasabb Vallásként mutatkozva be, hogy így hozzáférhessen az emberi psziché számára elérhető legmagasabb lehetőségekhez. Akkoriban tehát a Szellem és a Tudat kapcsolata a vallásosságon és a formális rituálékon alapult, és nem a közvetlen Szellemkapcsolatra való törekvésen. A Mű formáját és dinamikáját ez alakította, ami lényegében, majdhogynem a mai napig így is maradt, azon alapvető változások ellenére, amelyek végbementek az emberiség tudatában az elmúlt évtizedekben.
Jelenleg, 100 évvel később, ez még tovább fog formálódni, módosulni.
Egyre közelebb kerülve:
- az Élettel való abszolút egységhez,
- a belső, intuitív intelligenciához,
- és egy magasabb idealizmushoz, ami át tud fordulni valódi spiritualitásba, ami mentes mindenfajta vallásos dogmatizmustól,
- ami a közvetlen szellem-kapcsolatra törekvés.
Akik ezekre ráébrednek, a következőket fogják megtapasztalni:
- az Egyetemes Szeretetet, ami tisztel és elfogad mindent és mindenkit
- egy olyan Spirituális Tudást, ami a gyakorlatban, a mindennapi életünkben nyilvánul meg;
- és egy teljesen Új Életet, mely során megértjük, hogy minden tettünk valójában teremtő, és ezért egyben mágikus és szent.
Ez a folyamat az egész emberiségnek egy teljesen másfajta tudat- és létállapotot fog elhozni. Ezért szükséges, hogy ezeket a változásokat figyelembe vegyük, pontosabban az Egyetemes Tanból tanultakat valóban meg is éljük a mindennapjainkban, és a tekintélyek követése helyett első kézből szerezzünk ismereteket – az egyetlen hiteles forrásból: az újjászületett lélek mindenható szeretete által, ami folyamatosan megnyilvánul a világban és az emberiségben.
A Szellemi Iskola nem vallás, nem egyház, és főleg nem szekta, hanem mindenekelőtt és elsősorban egy Iskola. Egy nagyon különleges iskola, mert minden tanulója élete végéig tanuló marad, akik életük utolsó pillanatáig készek tanulni és változni. Így maradunk képesek felismerni és követni az egyetlen, igazán létező mestert. Az egyetlen mester maga a Szellem egy igaz Rózsakeresztes számára, mely az egyetlen Igazság alapja, minden ember és minden élőlény szívében. Ezért mi nem akarunk követni senki mást.
Emiatt egy igazi Szellemi Iskola tanulója mindig az abszolút szabadság, és az autonómia jegyében él, és tevékenykedik. Ami, persze, magában foglalja az Iskolánk alapítói iránti tiszteletet és hálát is. Hiszen nélkülük, és az idősebb testvéreink nélkül, sohasem jöhetett volna létre ez a csodálatos erők tere, aminek a részesei lehetünk. Értékei szinte beleépültek a sejtjeinkbe.
Az egyetlen igazán létező templom pedig: a mikrokozmosz, amit képesek vagyunk újjáépíteni. Ez egyre növekvő tudatosság által vihető véghez, az Egyetemes Igazság alapján, mely a jelölt önnön belső birtoka.
Itt felmerülhetnek kérdések:
Akkor miért van szükségünk egy olyan Iskolára, mint a miénk?
Miért van szükségünk egy csoportra?
Miért van szükségünk egyáltalán egy formális intézményre?
Hát nem maga az Élet jelenti az iskolát?
Hát nincs meg már minden mibennünk abból, amire szükségünk van az úthoz?
Ha a munka elvégzéséhez pusztán autonómiára és szabadságra van szükségünk, akkor mi értelme kötődni egy intézményhez, ami törvényszerűen bemerevíti a Leírhatatlant?
Ha az egyetlen igazi mester maga a Szellem, akkor mi szükségünk van egyáltalán olyasmire, mint a Szellemi Iskola?
Kezdjük azzal, hogy az intézmény, a struktúra nem azonos a Szellemi Iskolával. A fizikai felépítmény egy szükségszerű kockázat, egy rizikó, ami benne van a csomagban, ha csoportban szeretnénk tevékenykedni. A Szellemi Iskola nem a látható, olvasható dolgok összessége. Az igazi Szellemi Iskolának nincs se formája, se szabályai, nincsenek tantételei, nincsenek dogmái. Olyan, mint a tűz, ami ugyan a fa által ég, de nem a fa határozza meg őt.
A múltban ezt a finom és láthatatlan tüzet Erőtérnek nevezték. Manapság inkább Információs és Morfikus Mezőnek hívhatjuk, ezt a nagy közös tudástárat, amit az Egyetemes Szerzet Élő testként tart fenn, amelyet a Szellem ideája hat át. Ez utóbbi alakítja ki a formai megnyilvánulásokat. Ami a Szellemi Iskola fizikai képződménye mögött rejtőzik – ott van az igazi Iskola, az agyunkon kívüli memóriánkban, jelen vannak mindazok az ideák és lehetőségek, amik szükségesek az életünk transzformációjához, amik képesek ideákon keresztül hatni az adott formára, ezáltal átkódolni a lényünket képező anyagot.
Ez az Idea, ami magából a Szellemből ered.
Ez a Mező nem tartozik, nem is tartozhat az intézményünkhöz, az Iskolánkhoz. Ez a Mező az egész emberiség közös birtoka. Ez a Mező abban a pillanatban lett megformálva, amikor az első ember öntudatra ébredt és kiszabadította magát a saját tudatlanságának börtönéből.
Az információnak ez a forrása nem tartozik sem egyetlen emberhez, sem egyetlen korszakhoz és egyetlen filozófiai irányzathoz sem. Nem szükséges, hogy higgyünk benne, mivel ő maga az Igazság megnyilvánulása.
Az Igazságnak tudatos és öntudatos emberekre van szüksége, akik átültetik „ŐT” a gyakorlatba, hogy életre keljen az emberek életében. Ezért, amikor csak lehetséges, ez az Igazság, mint információs erőmező, hídként szolgálja a folyamatot, aminek eredményeként Ő valósággá válhat az emberekben. Amikor azonban valóban öntudatra ébredünk, a Szellem felébredt bennünk, az egyetlen dolog, ami számítani fog, hogy megvalósítsuk az Egyetemes Ideát, vagyis Valósággá tegyük azt az életünk által.
A felébredni vágyó embereknek jött létre a Szellemi Iskola. Nem egy fizikai intézmény, hanem egy olyan Információs Mező, amely mindig különböző módon nyilvánul meg a különböző korszakokban, lekövetve az állandó változásban lévő külső feltételeket.
Egy szellemi Iskola mindig személytelen, semleges híd. Olyan, mint egy hatalmas reaktor, melyben azért gyűjtik, és koncentrálják a Szellem Egyetemes Ideáját, hogy mi, emberek képesek legyünk a megvalósítására az életünkben. Ahol lassan megértjük teendőnket, feladatunkat is, ami ránk vár: őrizni a Tüzet nemcsak a felébredtek számára, hanem mindenki számára, akikben a Szellem Tüze még nem lobbant igazán lángra.
Amikor aztán végül szabadok leszünk, a saját döntésünk alapján, teljes önállósággal fogunk dönteni, hogy segítünk a körülöttünk lévőknek és a csoportnak. Tiszteletben tartva mindenkinél a választás szabadságát, mindenki fejlődésének a saját ritmusát, mert minden ember máshogy lát, és ért dolgokat.
Ez az egyetlen létező törvény: a Szeretet Törvénye.
A Szeretet az egyetlen Erő, ami képes egyesíteni a Szabadságot és a Valóságot. A Szeretet abban áll, hogy igazán szabadok legyünk. Így elfogadva, hogy a transzformáció mindig csak az adott egyén saját tudatossági szintjének megfelelő módon képes hatni.
Minden alkalommal, amikor nem értjük meg ezt a fontos üzenetet, a Szellemi Iskolánkat árnyékba taszítjuk, ami így egy szabályoktól, dogmáktól és hívektől hemzsegő vallásos intézménynek tűnhet anélkül, hogy észrevennénk a mű valódi célját és tartalmát. Ez a kockázat, rizikó minden alkalommal jelen van, amikor létrejön egy csoport, mert ilyenkor mindig szükség van egy külső vázszerkezetre is, hogy az Élő test erőinek terét szolgálja, ami az Igazi Szellemi Iskola. Ha tisztában vagyunk ezzel a kockázattal, akkor az már nem is olyan veszélyes. Ezt szem előtt tartani folyamatos erőfeszítést kíván tőlünk.
Az Iskola számára ez egy igazi alkímiai folyamat, egy tartalmi és formai átalakulás. A hernyóból kialakuló pillangó csodájához hasonlóan, nekünk is sok bátorságra van szükségünk a bizalom, az önátadás folyamatához. Így a csoportból kinőve egy teljesen új megnyilvánulás születhet meg ugyanazokból az elemekből, melyek már eddig is a rendelkezésünkre álltak, amint engedjük, hogy a Szellem magasabb intelligenciája hasson át minket, megmutatva nekünk a változás irányát.
Most a következő kérdésekhez értünk:
- Szemlélői vagy részesei akarunk-e lenni ezeknek a változásoknak?
- Pusztán a hatásait akarjuk érezni, vagy mi is aktívan részt akarunk venni a hatások létrehozásában?
- Csak utasok akarunk lenni ezen a hajón, vagy segíteni akarunk a hajó kormányozásában is?
Ha teljes bátorsággal, önbizalommal és örömmel összefogunk, hogy nekilássunk ennek a hatalmas feladatnak, akkor a Szellemi Iskolánk a 21. században is élő eszköz marad az emberiség transzformációja számára. Ennek a hatalmas horizontja már feltárult előttünk. Ez nem könnyű feladat, de mégis, egyedül ennek van értelme.
Ó, Minden a Mindenben, élj bennünk,
hogy Benned élhessünk!
Ez a bensőséges, és Szeretetteljes kérésünk.
Igen, így van.
2. beszéd szövege
Kedves Barátaink!
Legtöbbünk napjainak nagy részét a munka tölti ki. De mit jelent a munka egy olyan ember számára, aki egy spirituális ösvényen szeretne haladni?
A munka, a cselekvés, a tapasztalatszerzés több dologra is jó:
- pl. a másokkal való együttműködésre, a valósággal való érintkezésre, néha konfrontálódásra,
- vagy arra, hogy általa részt vegyünk a Logosz világra és emberiségre vonatkozó tervében.
Az első két esetben a saját elképzeléseink tükröződnek vissza, és ez segít megszabadulni a spirituális életről alkotott illúzióinktól.
Amikor ugyanis magunkban magasztos gondolatokat szövögetünk szeretetről és testvériségről, de közben a munkahelyünkön konfliktusba keveredünk a munkatársainkkal, akkor teljesen világos, hogy van még mit tanulnunk az élettől. Ha egy feladat az idegeinkre megy, mert képtelenek vagyunk teljesíteni, akkor ráébredünk, hogy a dolgokról alkotott pillanatnyi elképzeléseink valószínűleg tévesek, ezért a valóságnak ki kell javítania őket.
A spiritualitásra vágyó ember számára nincs üdvösebb, mint szembenézni a valósággal és úgy elfogadni a dolgokat, ahogy vannak.
Miért ilyen fontos ez?
Azért, mert az ilyen ember hajlamos arra, hogy idealizálja a dolgokat, és sokszor vonzza, ami elvont és távol van a valóságtól.
A valódi spiritualitás azonban nem választja el mesterségesen a szellemit az anyagitól, éppen ellenkezőleg: összekapcsolja a kettőt. A valódi spiritualitás azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy az úton azok a dolgok a legjobb tanítómestereink, amik konkrétak és anyagiak, mert, ha ezeknél maradunk, akkor az elképzeléseink nem tudnak minket „illúziókba ringatni”. Mentális síkon bármikor elgondolkodhatunk akármilyen elvont eszméről anélkül, hogy annak bármi következménye volna – a konkrét valóság azonban mindig könyörtelenül leránt minket a földre.
Krishnamurti ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Nincs semmi kifogásom az ellen, ami VAN!”
Hogy mindezt valóban beépítsük a saját életünkbe, ahhoz kiváló eszköz a munka.
A munkával kapcsolatos harmadik szempont pedig – amely azt értékes spirituális tevékenységgé emeli –, nem más, mint a Logosz tervében való részvétel.
Mit is jelent ez?
Az ember teremtő lény. Rendelkezik a gondolkodás képességével, és azt teremtő szervként használja. Vagyis: tudatosan teremti a dolgokat.
Az emberrel ellentétben az állat öntudatlanul teremt. Amikor pl. fészket rak a madár, akkor az ösztöne vezérli.
Az ember azonban sohasem elégedett azzal a természettel, amiben él, ezért folytonosan meg akarja változtatni a környezetét: társ-teremtő szeretne lenni. Arra hívatott, hogy társként vegyen részt a Logosz tervében. Ez nem egyszerűen a munkája, hanem a hivatása is. A munkát sohasem szabad csupán a megélhetés eszközévé alacsonyítani, hiszen a munka egyben az önmagunk megnyilvánítása és kiteljesítése felé vezető út is, és hozzájárul a világ és az emberiség fejlődéséhez.
Hogyan tudunk munkánk révén részt venni a Logosz tervében?
Először is jó, ha többé-kevésbé ismerjük ezt a tervet. A klasszikus rózsakeresztesek két bölcs könyvet tanulmányoztak: T könyvét és M könyvét. A T „Theos”-t, tehát Istent jelenti, az M pedig „Mundus”-t, vagyis a világot, a természetet. Isten könyve leírja a teremtést meghatározó alap-princípiumokat, a természet könyve pedig megmagyarázza, hogyan nyilvánulnak meg ezek az anyagban. Az anyag törvényei, a természeti törvények – amiket pl. a mérnökök, az informatikusok, a vegyészek, a biológusok tanulmányoznak és alkalmaznak – egytől-egyig M könyvéből valók. Természetesen ezek is részei az isteni tervnek! Nem mások, mint az isteni törvények megnyilvánulásai. Szakmánk tanulása során többnyire meg is tanuljuk ezeket a törvényeket.
Az elmúlt évszázadokban az emberiség hatalmas mennyiségű tudás-kincset halmozott fel az anyag törvényeivel kapcsolatban, és ezeket át is ültette a gyakorlatba. Az emberiség így teremtette meg a saját világát a természeten belül. Ezért tulajdonképpen két világról beszélhetünk:
- egyrészt létezik az ember által is teremtett világ,
- másrészt létezik az eredeti természet: a Világegyetem, a Naprendszer, a mi Föld bolygónk az ásványi, növényi- és állatvilággal, illetve az emberi lényekkel.
Amikor Szellemi Iskolánkban a „fájdalmakkal teli természetről” beszélünk, akkor az ember által is teremtett világra gondolunk, nem pedig az eredeti természetre a maga eredendő minőségében. Lényegét tekintve a bolygónk az isteni természethez tartozik: ő az Istenek Kertje, ahol az ember arra hivatott, hogy társ-teremtővé váljon.
Az emberiség tanulmányozta és alkalmazta az anyag törvényeit, de materiális szemlélete miatt nem bízik az Élet törvényében. Az Élet törvénye még a biológusok számára is rejtély – az élet különböző formáinak megjelenését ők is pusztán anyagi szempontból vizsgálják.
Az emberiség által életre hívott hatalmas káosz annak az eredménye, hogy csak az anyag területén vagyunk tudatosak, de már az éterin sem. Ezért van szükség arra, hogy felébredjen az éteri tudatunk, mert ez a feltétele annak, hogy közreműködhessünk az isteni tervben. Az éteri tudat képezi a spirituális fejlődés első lépését. Ennek a tudatnak a kifejlődéséhez szükség van a lélek felébredésére, és e folyamat során lelepleződik minden én-központúság és önhittség.
Ha a természet körforgását a szív szemével figyeljük, lehetőségünk van megízlelni az igazi Élet tudatát. Nyissuk tágra a szívünket és a szemünket, és úgy menjünk keresztül az erdőn, hegyen és tengeren. Észleljük a természet ritmusát, a hullámok mozgását, a szél táncát a búzamezőn, vagy akár a Föld történetét a sziklák rétegeiben. Figyeljük a fákat, és lássuk, ahogy a négy évszak, akár egy szimfónia tételei suhannak tova: ahogy tavasszal elindulnak a nedvek és fakadnak a virágok, ahogy nyáron ragyogva tűz a Nap, ahogy ősszel beérik a gyümölcs, és felszáradnak a nedvek, és ahogy télen elnyugszik minden. Mindezek a mennyei szimfónia tételei, isteni mozdulatok, amelyek az isteni törvényeket mutatják meg nekünk. Hiszen nem a körforgás az, ami elszakadt az isteni természettől, hanem az, hogy az emberek ellent akarnak állni ennek a körforgásnak.
Az az ember, akinek a tudata pusztán a saját testével azonosul, gyötrődik, ha hervadó virágot lát. Minden lehetséges eszközt bevet, hogy megpróbáljon fiatal maradni, és nehezen fogadja el, hogy érettséghez csak az öregedés folyamata által juthatunk. Így aztán küzd az élet körforgása ellen, és megpróbálja lassítani. Ezáltal ellenáll az egyetemes törvénynek, tudata megkeményedhet, a teste pedig egyre merevebbé válik. Ezt a folyamatot nevezzük az Iskolában „megkristályosodásnak”. Mivel azonban az Élet mindig erősebb, és lehetetlen lefékezni, ezért az áramlása előbb-utóbb minden megdermedt formát feltör. Ezt pedig szenvedésként, fájdalomként és akár halálként éljük meg. Ezért életbevágóan fontos, hogy folyamatosan új formák szülessenek: lágyabbak, folyékonyabbak, átlátszóbbak, hogy ne kelljen őket feltörnie az élet feltartóztathatatlan körforgásának.
Hogyan érvényesül ez a Szellemi Iskolánkban?
Sokan várják, hogy az NSZV folyamatosan megújítsa a formákat, és ezt tesszük is, ennek a konferenciának is több része foglalkozik ezzel. Ugyanakkor olyan munkaterületeken, ahol a túlnyomó többség már régóta tanuló, felmerül a kérdés, nem az-e az igazi változás, ha sokkal nagyobb mozgásteret és ezzel együtt felelősséget kapnak az egyes csoportok a formák megválasztásában is? És örömmel a szívünkben elfogadjuk az ebből eredő sokszínűséget is.
De térjünk vissza a mindennapi életünkhöz!
Gyakran szembesülünk olyan nehézségekkel és problémákkal, amelyek megkövetelik tőlünk az intelligens és felelős cselekvést.
Honnan erednek ezek az akadályok?
- Egyrészt hatnak ránk az élet isteni törvényei, melyeket anyagba rejtve a hétköznapi élet minden egyes tárgya magában hordoz,
- másrészt azonban folyvást beleütközünk az e törvényekkel szembeni ellenállásba is.
Az isteni törvények arra ösztönöznek minket, hogy fokozzuk az erőnket és az intelligenciánkat: vagyis erősítsük meg az isteni tervvel való együttműködéshez szükséges eszközeinket. Minden lény számára nélkülözhetetlen ugyanis, hogy az akadályok legyőzése érdekében megerősödjön. A tojásba zárt csibének is komoly erőfeszítést kell tennie, hogy feltörje a héjat, hiszen, ha valaki kisegítené a tojáshéjból, a gyengesége következtében elpusztulhatna.
A második esetben pedig az ember olyan meggondolásokhoz, szokásokhoz ragaszkodik, amik már az életpályájuk végéhez értek, és ezért át kellene adniuk a helyüket egy új fejlődésnek. Ilyenkor az segít, ha elengedjük a dolgokat, és nem szállunk szembe a változással.
Ha valami probléma jelenik meg az életünkben, akkor ez vajon azért történik-e, mert tudatosan vagy öntudatlanul küzdünk az Élet áramlata ellen, vagy esetleg azért jelenik meg a probléma, mert új képességeket, új erőt és intelligenciát kell kifejlesztenünk?
A virág addig virágzik, amíg meg nem termékenyül, azután átadja magát a hervadásnak. A gyümölcs addig növekszik, amíg a magok meg nem érnek, azután embernek és állatnak ételként szolgál. Ám a magok visszahullanak a földbe, kicsíráznak, és a növények új nemzedékének adnak életet. A falevél pedig addig van az ágon, amíg fotoszintetizál, azután lehullik.
Ha felismerjük az élet feltartóztathatatlan körforgását, amely minden lény életét előrehajtja, akkor egyszersmind felismerjük a minden élőben lüktető egyetemes Életet is. Ebben a szellemben a hétköznapi munkánkat is másként fogjuk végezni, és bekövetkezik a csoda: valami új születik bennünk, valami egészen mágikus, ami alapjaiban megváltoztatja körülöttünk a világot. A munkánkban – függetlenül attól, hogy hol és mivel foglalkozunk – egyre kreatívabbá válhatunk, mert egyre növekvő örömben és ámulatban tudatosan együttműködünk a Logosz tervével.
Ekkor hivatásunkká válik a munkánk. Ekkor a saját, kézzel fogható hozzájárulásunkkal segíthetjük káoszba süllyedt bolygónkat, hogy újra azzá lehessen, ami eredetileg volt: az Istenek Kertje.
Úgy legyen!
3. beszéd szövege
Kedves Barátaink!
Napjainkban, amikor a közösségi média eláraszt minket hamis információkkal, hol található az igazság a sok illúzió között?
Az emberiség soha nem volt még ennyire manipulálható abban, hogy hogyan érzékelje a világot, mint manapság. A határ a valóság és az illúzió között sem volt még ennyire elmosódott, annyira össze tud keveredni az illúzió és a valóság.
Mi az igazság? Mi a valóság?
Az igazság keresése, az egészség és a boldogság keresése is, minden ember lényegéhez hozzátartozik. De ha mások határozzák meg ezt az igazságot, akkor hatalom kerül a kezükbe, és ezzel skatulyákba zárják a keresőket.
A tudomány, a vallások és a politikai pártok, mind így gyakorolnak hatalmat az emberek felett, ezért a Szellemi Iskola számára az a kérdés, hogyan segíthetünk az embereknek kijutni e skatulyákból, és hogyan ne hozzunk létre újakat.
A válsz kulcsa az információ és a tudás közötti különbségben rejlik.
A tudatunk közvetlen kapcsolatban áll a valósággal. A valóság tapasztalatából épül fel, érzékszerveinken keresztül. De a világ valósága nem egy objektív dolog. Mindenki számára másként jelenik meg, sőt, ugyanaz a személy is másképp érzékeli más-más pillanatban. Ezért van az, hogy minden ember tudata különböző, mivel tapasztalataink folyamatosan formálják a tudatunkat egész életünk során.
Azonban minden olyan esetben, amikor nem lehetséges megismerni valamit közvetlen tapasztalat útján, akkor csupán a kapott információk alapján alkothatunk képet róla. Így születnek a valóságról különféle elképzelések, mentális ábrázolások, de mindez nem azonos a tudással!
Csak a közvetlen tapasztalat formálja igazán a tudatot. Ez a tapasztalat azonnal élő valóságként jelenik meg bennünk, a valóság új elemeként, tudás formájában beleillesztve, kibővítve, módosítva tudatot.
Ha például megtapasztalom a tüzet, megégetem magam. Tudatába kerülök annak, hogy a tűz éget. És ez így marad az életem végéig, senki nem fog tudni meggyőzni arról, hogy ez másként van. Ez az új tudás azonnali hatással lesz a viselkedésemre. Ha csak információt kapok valakitől arról, hogy létezik tűz, és az éget, akkor mentális képet alkotok róla. De egy mentális kép nem egyenlő a valósággal, sem a valóság ismeretével, törékeny és bizonytalan, nem tartós, és bármikor megváltozhat, ha új információ érkezik hozzám, és rendszerint nem változtatja meg az alapvető viselkedésem.
Amikor az eredeti emberiség egy része elveszítette közvetlen kapcsolatát a Szellemmel, az üzenet-közvetítőkre kellett hagyatkoznia, akik a Szellem valóságáról információt tudtak átadni. Ezeknek a szellemi vezetőknek közvetlen kapcsolatuk volt a Szellemmel, általuk „másodkézből” lehetett szellemi tapasztaláshoz jutni. Ekkor alakultak ki a vallások, melyek fokozatosan magukhoz ragadták a szellem képviseletének jogát, és ezzel hatalomra tettek szert az emberiség felett, miközben a valóságban rohamosan kezdték elveszíteni az élő kapcsolatot a Szellemmel. Ekkor elterjedt az emberek tudatában egy olyan kép a Szellemről, mely nem valódi ismereten alapszik. Ez egy olyan tudat, ami ugyan az igazi szellemi vágyakozásból indul ki, ám egyre kevesebb megbízható információ táplálja.
Ekkor jelentek meg a legsúlyosabb következményekkel járó álhírek a világ és az élet valóságát illetően! Így például az a kijelentés, hogy „A világ, amelyben élünk, szerkezetében gonosz, a halál birodalma”.
Nos, nem, Barátaink! Ez az információ hamis, mert hiányos.
Azt kellene mondanunk: „Ez a világ gonosszá lett – a szenvedés és halál földjévé – mert elválasztotta magát a Szellemtől”. Ha viszont a szellemi kapcsolat helyreáll, a világ átalakul, újra az Élet természetévé válik, mely a Szellem valóságát nyilvánítja meg.
A Szellemi Iskolában ma is, újra és újra meg kell cáfolnunk ezt a hamis információt.
Így az üzenet-közvetítők feladata kétszeres:
- kiemelni az elkóborolt emberiséget szellemi tudatlanságából, az álhírek eloszlatásával és eredetének tudatosításával;
- legfőképpen pedig helyreállítani a kapcsolatot a Szellemmel egy adott módon.
Nagymestereink tehát létrehoztak egy Szellemi Iskolát, ahol a Szellemről kapott információt azonnal megerősítette a Szellemről szerzett tapasztalat és ismeret. Iskolánk egyrészt egy külső iskola, ami egy információs mező, feladata pedig a tudat megnyitása a Szellemre. Másrészt pedig egy belső iskola és egy beavató iskola, ami a Szellemmel való találkozás megtapasztalásának a tere.
Eközben az emberiség létrehozott egy mentális pótszert a Szellem helyett önmagának, az én-tudatot, amely azt mondja „én”, holott már azt sem tudja, honnan jött és ki is ő valójában. Ez egy olyan tudat, mely kizárólag a Szellemről kapott információkból táplálkozik, ez azonban csak egy mentális kép, és nem a Szellem valóságának ismerete. A tudat azonban a létezés meghatározó szerve. A lélek fő alkotóeleme, szellemi iskolánk tanulóságának kulcs-szerve. Ezért a szellemi utat csakis a tudat megújulási folyamata után lehet fontolóra venni.
Az endúra folyamata során a régi éntudatot egy magasabb tudatnak kell helyettesítenie, amely a Szellemmel való találkozásból születik. Ez az új tudat ismeretből táplálkozik, és nem információból. Ez új identitást ad lényünknek, mindennapi életünkre is kivetülve új viselkedés formájában. Hiszen tudjuk: a tudatállapot egyenlő a létállapottal.
Az így megújult lélekben az illúzió eltűnik, és egy gyógyulási folyamat megy végbe: a szív egyesül a fejjel, a belső és a külső élet harmóniába kerül.
És amikor a harmadik szentélyt, az Élet szentélyét megérinti a Szellem 7 sugara, akkor nemcsak az életünk változik meg, hanem a körülöttünk lévő világ is, mert az élet valósága végre megnyilvánul minden dimenziójában! Ez a valóság pedig mindent lángra lobbant, amit megérint.
Kedves Barátaink,
ne vonakodjunk belépni saját valóságunk ismeretlenjébe.
Szisztematikusan kergessük el az illúziókat.
Vegyük vissza az irányítást az életünk fölött, és örüljünk annak, hogy a Világosság napjainkban ilyen bőkezűen és erőteljesen ajándékozza oda magát mindenkinek.
De tudjuk, hogy semmi nem hullik alá csak úgy az égből. A nyitottság, a letisztultság és a rugalmasság olyan vonások, melyeket el kell nyerni, néha elég nehéz úton, és ezért mindenkinek egyénileg kell megküzdenie.
Az Iskola vezetősége fontos döntés előtt áll, a 100 év tapasztalatával változást hozhatunk, ha vállaljuk a változásokkal járó kihívásokat. Egy valódi reformot végrehajtva intézményünkön belül, vállalva az esetleges értetlenséget és ellenállást, de fokozatosan beleállva a változás áramába. És így azok a princípiumok, amik mindig is vezettek minket, egyre világosabban megmutatják azt az utat, ahogy a jelenlegi ruházatunkat fokozatosan át lehet cserélni.
Ennek az „átöltözésnek” a során szeretnénk levetni a huszadik század elejének vallásos és jámbor viseletét. Egyre inkább a 21. század korszerű nyelvezetét használni, hogy így biztosítsuk a kapcsolódásunkat az emberi tudathoz a következő évtizedekben.
A jelenlegi vezetés ezt utat választotta, amely lehetővé teszi, sok erőfeszítés és idő árán, hogy elkezdjünk egy párbeszédet egymással.
Ezt a változást nem tudjuk egyedül megvalósítani. 10-15 év múlva a NSZV jelenlegi generációja már nem lesz aktív. Ezért, ha el akarjuk kerülni, hogy szakadék keletkezzen a generációk között a közeljövőben, éberségre van szükségünk, és ha lehetséges, derítsük ki most, hogy hiszünk-e ebben a tervben vagy sem.
A program, amiről beszélünk, az, hogy intézményünket nyitott, letisztult és aktív állapotban tartsuk ebben az évszázadban, fokozatosan öltöztetve át, hogy a tüzet életben lehessen tartani, és a Szellemi Iskola erőtere aktív maradjon.
A mi generációnk szerepe, hogy áthidalja a szakadékot a múlt és a jövő között. Készek vagyunk teljesíteni ezt a feladatot a legjobb tudásunk szerint.
Az újabb generáció szerepe azonban más. Nekik már nem az átmenet feladatát kell elvégezni. Az ő feladatuk, hogy új jelentéseket, új tartalmakat találjanak,
és új válaszokat adjanak. Erre csak akkor lesznek képesek, ha maguk válnak a kérdéssé és a válasszá. Azaz, ha állandó párbeszéd van a tudat és a Szellem-szikra között, illetve ami még lényegesebb, hogy ez a belső párbeszéd egy új lét- és életállapottá váljon.
Röviden, ez elé a kihívás elé állít minket a Szellemi Iskola. Ha meg akarjuk szabadítani az emberiséget, először a saját szabadságunkat kell elnyernünk. A világ és az emberiség megszabadulásáért munkálkodni, és ehhez megvívni a nagy belső csatát a valódi énünk elnyeréséért, saját szabadságunk elnyeréséért.
Önmagunk és az emberiség meggyógyítása nemcsak lehetséges, hanem elengedhetetlen, mert ez létezésünk egyetlen valódi célja.
Lépjünk be együtt egy új dimenzióba mindazokkal, akik velünk kívánnak tartani!
Nem holnap, hanem ma!
Nem ma, hanem MOST!
A Szellem legyen velünk, és bennünk, hogy benne éledhessünk, élhessünk.
Így legyen!