A beszédekben elhangzott szövegek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók, idézhetők.
Két asztrális
1. beszéd szövege
Kedves Barátaim!
Szeretnénk ezen a konferencián az isteni és a lesüllyedt asztrális területekkel foglalkozni, és azzal, hogy miként tudunk ezekkel helyes viszonyt kialakítani.
Az asztrális világ eredete a Logosz megnyilvánulása, mely az őskezdetben egyre sűrűbb szellemi közeget alkotott. A szellem besűrűsödése hozta létre az asztrális, éteri és végül az anyagi világot.
Az asztrális erők egy rendkívül képlékeny és rugalmas közeget alkotnak. Ez a közeg azonban önmagában nem tartalmaz semmilyen információt. Nincs előre meghatározott terve. Olyan, mint a várakozás. Az ősanyag vize, amely felett a Szellem lebeg.
Más szóval, az asztrális arra vár, hogy egy ideáció, egy mentális erő megtermékenyítse. Amint kap egy ideációs impulzust, az asztrális szubsztancia életre kel. Polarizálódik. Feszültségi mezőt, tüzet hoz létre, egyfajta kovácsműhelyt, melyben a belesugárzott isteni ideákból formákat lehet alkotni.
Így elevenednek meg és válnak megismerhetővé a Logoszból származó tiszta ideák. Fokozatosan megjelenik ennek az ideációnak a rétegződése, amely éterekben nyilvánul meg. Az ideáció kezd formát ölteni.
Ez hasonló a lélek kibontakozásának és működésének folyamatához. Ahogy a lélek befogadja a Szellemet és ezáltal képes életet adni egy testnek, úgy fogadja be az isteni asztrális is az ideációt, az isteni tervet, hogy ebből éteri valóságot hozzon létre. Az asztrális közeg ekkor már nem mozdulatlan, várakozó szubsztancia. Az isteni erők égboltja mozgásba hozza és formálja az étereket.
Így született az eredeti isteni ember, aki arra hivatott, hogy önállóvá válva szabadon vehessen részt az isteni alkotásban.
A szabadság ára annak a lehetősége, hogy az ember választhat jó és rossz között. Választhatja az önzést is, és ez a választása az eredetileg semleges asztrális szubsztanciákat beszennyezte, ami, szennyezett éteri és anyagi besűrűsödéshez vezetett.
Az isteni zodiákus lehullott, és állatövként terül a bukott Föld köré, a dialektikus világ csillag-egét képezve. Az isteni asztrálison belül létrejött egy lezüllött, tisztátalan asztrális világ, amely elvesztette eredeti ártatlanságát.
Emiatt az asztrális közeg számunkra kétféle minőségben jelenik meg: isteni és istentelen asztrálisként.
Ez az ösvény kulcsa.
Amíg nem élünk közvetlenül a gnosztikus asztrális mezőből, addig csak növeljük az ellentétes erők feszültségét önmagunkban és az emberiségben is.
Testvérek, mindezek alapján érthető, hogy Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri miért helyeztek olyan nagy hangsúlyt az „egyértelmű irányulás” fontosságára, és miért figyelmeztettek minket olyan gyakran a gondolataink hatására, és az ezzel kapcsolatos felelősségünkre.
Az irányulásunk sugározza bele az asztráltestünkbe azokat az ideákat, amelyek így formát öltenek az éteri és anyagi szinteken.
Honnan merítjük ezeket az ideákat?
Mi vezérel minket?
– Isten szelleme
– vagy e világ szelleme?
A szennyezett asztrálisban gyökeret vert ideákból élünk-e, vagy a szív rózsájából sugárzó isteni ideákból?
Alulról felfelé tekintve fizikai szerkezetünket és genetikai örökségünket a születésünkkor a mikrokozmoszban besűrűsödő étertest alakítja ki, a kémiai éter és az élet éter. A kémiai étert és az élet étert a fényéter és a visszatükröző éter határozza meg. Az étereket az asztráltest alakítja és az asztráltestet a mentálisból fakadó egyéni vagy kollektív ideák.
Mindez együtt alkotja a lelkünket, az auránkat a karmikus örökségünket, és az abból származó temperamentumunkat. Minderre hatással van a neveltetésünk, és korunk társadalmi környezete, családunk és az országunk kulturális öröksége. Mindez a karmánk része, melyet mikrokozmikus lényünk alakít inkarnációról inkarnációra.
Így érthető, hogy a létezés ezen mezejének asztrális szubsztanciája csak olyan személyiséget tud létrehozni, mely korlátozott, és halandó.
Ezért minden kísérlet, amelyet ezen anyag alapján teszünk a Lélekkel való kapcsolat helyreállítására, még a legdicséretesebb, legmagasztosabb és legnagylelkűbb is, szisztematikusan kudarcra van ítélve, és mindig szenvedéshez vezet.
Ezt látjuk, amikor a civilizációk, rendszerek és társadalmak történetét tanulmányozzuk.
Mindannyian szeretnénk, ha könnyebb lenne a helyzetünk, mert az emberek egységet alkotva létrehozzák az oly nagyon várt tökéletességet; vagy hogy a szellemi emelkedésre való emberi törekvésünk közös értelme, amely tele van lelkesedéssel és magasztos értékekkel, elvezessen az egyetemeshez.
Sajnos, Barátaim, ez önmagától, automatikusan nem fog megtörténni,
de külső, formai újításokkal sem.
És ha igazán őszinték vagyunk önmagunkhoz,
akkor ezt a szívünk mélyén tudjuk is.
Mégis sokszor nehéz ilyen őszintén szembenézni a valósággal.
Mert ez azt is jelenti, hogy lényünknek teljesen meg kell változnia; beleértve azoknak a képeknek a teljes feloldását, amelyeket az út során felépítettünk, és amelyeket túlságosan elhamarkodottan „gnosztikusnak” neveztünk.
Akkor jön el a nagy fordulópont az életünkben, amikor van bátorságunk megkérdőjelezni mindazt, amit eddig felépítettünk: a kivetítéseinket, amelyeket életben tartunk az asztráltestünkben, mert olyan magasztosak és megnyugtatóak.
Ez a belső sivatag természete, amelyen való átkelésre minden jelöltnek fel kell készülnie.
Ez az önismeret sivataga, és a világunk valóságáról alkotott elképzeléseink, képeink sivataga, amelyet a tisztátalan asztrális minőségek feloldódása idéz elő; mindannak a feloldása, amelyeket a nagy gondolkodók, filozófusok és vallásos emberek oly sokat dicsértek,
s mindannak a feloldása, amit mi magunk emeltünk életünk központi pillérévé.
Ez a feloldás a Szellemi Iskolában megtanult és idealizált képeinkre és normáinkra is vonatkozik.
Ezt nevezik az Arany Rózsakereszt alapítói az endura megvalósításának.
Ez annak a romlott asztrális tűznek a kioltása, amely e világ szelleméből ered, és amely a mikro-atmoszférát alkotja, azt a zárt rendszert, mátrixot, amelyben minden életfolyamatunk kifejlődik.
Az endura egy szita.
Olyan finom szemű szita, mely semmi tisztátalant nem enged át.
Így értjük meg az evangélium szavait: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába”.
A gazdagság, amiről beszélünk, a legmagasabb emberi asztrális értékek összessége, amelyeket annyira szeretnénk megőrizni, legyenek akár egyéni, akár közösségi értékek.
Mikrokozmoszunk templomának sarokköve azonban teljesen kívül esik ezen a természeten.
Az egyetlen alap, amelyre építhetünk, a szívben található Szellemszikra.
A Rózsa azonban csak egyetlen táplálékot fogad el: az új életterület asztrális fényerőit.
Amikor gyakoroljuk a gnosztikus endurát, az énközpontú ego halálát,
akkor az új életterület asztrális erői áradnak lényünkbe.
Amikor elmélyüléseink során rétegről rétegre szembenézünk a káprázatainkkal, és elbúcsúzunk tőlük, belépve az ismeretlenbe, amikor így teret adunk magunkban az egészen másnak, a rózsa illatának és derűs sugárzásának, akkor az eredeti teremtés a szívünk közepén jelenvalóvá válik.
Ha az eredeti tiszta asztrális a mikrokozmosz közepéből árad, akkor a Logosz impulzusai az isteni szeretet ideáiként konkrét életfeladatok formáiban jelennek meg, értelmet adva a mindennapi tevékenységeinknek.
Minél gyakrabban foglalkozunk ezzel, annál gyakrabban kerülünk az aktivitásaink közepette olyan helyzetekbe, ahol ráébredünk: a jelenlegi helyzet mögött éppen az isteni világ kapuja nyílik ki.
A szeretet világossága, amely előttünk ragyog, tereket nyit meg számunkra, és megvilágítja azokat.
A Logosz impulzusai átalakulások egész sorát indítják el, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnnek, és amelyeknek néha nem is vagyunk tudatában.
De fokozatosan az új asztrális szubsztancia polarizációja – mint egy szellemi kovácsműhely – elkülöníti az isteni ideák szubsztanciáit a tisztátalan asztrálistól, és az isteni áthatja, és megtisztítja a tisztátalant.
Így a mulandó természeten belül új asztrális szubsztanciák jelennek meg, és gyarapodhatnak, melyek nem oszlanak fel a halál utáni létben, az étertest és az asztrális tartalmak feloszlásakor, hanem a szellemi utunk eredményeként közkinccsé válnak.
Ez a szubsztancia már életünk során megjelenhet bennünk, s mint új lélegzet, új folyadék, a vérünkben kering, és új elektromos tűzként terjed az idegrendszerünkben.
E béke áramlása áthat minket; de nem az a pszichológiai béke, amely a feszültségek kiegyensúlyozott kezeléséből ered, hanem a rendjét visszanyerő mikrokozmosz mélységes békéje.
Egy új nap kel fel a lélegzőterünkben, és átalakítja azt.
Miközben megpróbáljuk megérteni és teljesíteni ennek az új útnak a követelményeit, észrevétlenül kibontakozik bennünk egy új valóság.
És egy nap az isteni Lélek – az a lélek, amely végre összekapcsolódik a szellemmel, megjelenik a jelölt homlokán, még törékenyen, de elpusztíthatatlan jelként.
Az erők, energiák és anyagok új rétegződése alakul ki.
A monádban rejlő eszmék feltárulnak, megnyilvánulnak a lényünkben.
A mikrokozmoszban kibontakozik egy isteni-szellemi állatöv.
Ebből az új égből születik meg az új föld, vagyis az új teremtmény, a tökéletes Lény, a Test-Lélek-Szellem.
Az az Emberi Lény, ahogyan azt a kezdetektől fogva gondolták, egy isteni, halhatatlan teremtés, amilyenek egykor istengyermekként voltunk, és amivé újra válhatunk.
2. beszéd szövege
Kedves Barátaim!
Ha az emberi lelkiismeret vallási, etikai vagy politikai szűrőjén keresztül, tekintünk a világra, akkor a cselekedeteket „jónak” vagy „rossznak” minősíthetjük.
Nyilvánvalóan a vallási, etikai vagy politikai beállítottságtól függően ez a rangsor nagyon eltérő lesz.
Emellett szem előtt kell tartanunk, hogy nem minden cselekedet egyszerűen csak jó vagy rossz; és így új kategóriák jelennek meg: „többé-kevésbé jó” vagy „többé-kevésbé rossz”… és így tovább.
Ily módon a számtalan cselekedet rendkívül összetett spektrumával találkozunk, amelyeket tudatos vagy akár tudattalan szándék vezérel, és ezért ezek a cselekedetek asztrálisan polarizáltak.
Minden emberi lét, érzékenységétől függően, több ilyen színt, számtalan ilyen rezgést támogat, legtöbbször a magas értékekre való törekvéstől vezérelve.
De ahogyan az előző szolgálatban elmondtuk, ennek a színskálának az egésze, a keletkezett energetikai rezgések összessége ennek a világnak az asztrálisához tartozik, semmiképpen sem az isteni asztrálishoz.
Szükséges feltenni magunknak kérdéseket:
-Vajon úgy élem-e meg az ösvényt, mint egy evolúciós folyamatot a dialektikus lehetőségek hatalmas spektrumán belül?
– Biztosak vagyunk-e abban, hogy a megfelelő megkülönböztető képességgel rendelkezünk?
– A nap végén lelepleztük-e összes gondolatunkat, szándékunkat, érzésünket és cselekedetünket, amelyek közvetlen kapcsolatot szőnek az istenellenes asztrálissal?
Mindennapi életünkben nem is olyan könnyű ezekre a kérdésekre konkrétan, azaz tettekkel válaszolni.
A gnózis számára nem létezik olyan, hogy jó vagy rossz tett.
Csak olyan cselekedetek vannak, amelyek támogatják az isteni tervet, és olyanok, amelyek nem.
Ebből a szempontból a bűn – a szó erkölcsi-vallási értelmében – nem létezik.
A bűn szó a héber nyelvben azt is jelenti, hogy célt téveszteni, elfordulni Istentől, tehát elveszíteni a kapcsolatot a Szellemmel.
Így a lélek, amely nem az isteni impulzusból származik, e világ asztrálisának terméke; ezért halandó.
Amint a lélek felismeri a célját, a szellem világossága által, mikrokozmoszunk ismét összekapcsolódhat isteni lényegével.
Ebben az állapotban már nem vétkezik, és új cselekvésre képes.
Ehhez meg kell tisztítanunk lélegzőterünket a földhöz kötő természet asztrális hatásaitól, hogy életünk a rózsa illatában lelje meg forrását.
Kedves Barátaim!
Milyen hatással van az emberiség kollektív asztrálszférája a saját érzelmi természetünkre, és arra a képességünkre, mellyel az ösvényen járunk?
Minden megnyilvánulási nap kezdetén a bolygó asztrálszférája olyan, mintha szűz lenne, csak a világ szívéből sugárzó szellem hatása érvényesül, minden más hatástól mentesen.
Amint azonban az emberiség megtestesül, és a szellem hívására nem pozitívan válaszol, ez egy ellentermészetet fejleszt, amely évről évre, évszázadról évszázadra és évezredről évezredre egyre jobban elszennyezi a bolygó légkörét.
Az emberiség egy olyan asztrálisból lélegzik, amely egyre kaotikusabbá, sűrűbbé és mágnesesebbé válik, egyre inkább elvakítva tudatosságát és valóságérzékelését.
És ez jelentős hatással van az életünkre.
Mert asztráltestünk rezgése azonnal összekapcsolódik a bolygó asztrálszférájához tartozó azonos természetű rezgéssel.
Nem csak a saját asztráltestünk illúziója ellen kell harcolnunk, hanem a világ kollektív asztrálisának hatalmas erőivel is meg kell küzdenünk.
Ennek eredményeképpen egyre több ember és csoport válik az érzelmeik bábjává, azonnal bebörtönözve önmagukat abba a rezgésbe, amit ők maguk indítottak el.
Így többé már nem érzékenyek semmilyen értelemre, és egyfajta őrületben cselekszenek, ami arra készteti az embereket, hogy egymást csupán csak barátként, vagy ellenségként ismerjék fel.
Ehhez hozzá kell tennünk azt a tényt is, hogy a kozmikus forradalom nagy aggodalmat okoz a tükörszféra összes lényének általános szerveződésében, akiknek az élete veszélyben van.
Ezért mindent megtesznek, hogy minden elképzelhető eszközzel gátolják, vagy akár meg is akadályozzák a mikrokozmoszok újjáalakulását.
Kedves Barátaim!
Hangsúlyozzuk, hogy mindenkinek figyelmet kell fordítania asztrális életére.
Ez a lélek számára egyre inkább élet-halál kérdésévé válik.
Nem akarjuk megvitatni az asztrális világgal való összes kapcsolatot és ezáltal az összes lehetséges fogságot, mert ez messze túlmutatna e szolgálat keretein.
Csak emlékeztetőül: amint egy asztrális rezgéssel összekapcsoljuk magunkat, azonnal beindul lényünkben egy anyagcsere, amely arra késztet, hogy inkább az egyik, mint a másik módon cselekedjünk.
Ezért lássuk tisztán gondolatainkat és érzelmeinket, és őszintén kérdezzük meg magunktól:
– valóban az új lélekélethez, a monádikus élet kivirágzásához vezetnek-e ezek az érzelmek, ezek a tettek?
– Vagy még mindig azt akarják, hogy ebben a világban éljünk, ezt újjávarázsolva, ebben a szép értékekkel ékesített lélekben, egyfajta mesebeli harmóniában vagy társadalmi jóindulatban?
E kérdésben felelősek vagyunk egymásért.
Vigyázzunk, hogy ne öltöztessük egymást a természet érzelmeibe – legyenek azok bármilyenek is -, mert ha ezt tesszük, akkor testvérünket a világ asztrálisába taszíthatjuk.
A testvériség azt jelenti, hogy minden egyes embert a bennünk kibontakozni igyekvő monádikus terv szemével nézünk, és embertársunkat, – személytől függetlenül – a monád törekvésének tekintjük, amely megpróbál áttörni bennük.
Így természetesen szeretettel és együttérzéssel támogatjuk majd egymást.
De ez a támogatás és empátia nem lehet erkölcsi reflex, és nem származhat a lélek kultúrájából.
Az új lélektől kell származnia, amely egy teljesen más intelligenciáról, a szív-intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, figyelembe véve az egész lényt, beleértve emberi természetének gyengeségeit is.
Ez egy találkozás monád és monád között.
E gyakorlat révén nem ragadunk le a természet ezernyi asztrális árnyalatában, hanem az isteni asztrális köpenybe burkolózunk.
Ezzel szellemi mágneses magokat keltünk életre a légzőterünkben és abban a személyben is, akivel kapcsolatban állunk. Ezek a szellemi mágneses magok képezik az alapot, amelyre támaszkodva a szellemi lény képes lesz újjáépíteni önmagát.
Ez az isteni asztrális hatalmas ereje. A benne rejlő munkamódszer polarizálni fogja az egész lélegzőterünket. Így válik az élet önszerveződővé, és ily módon az életkörülmények egy új vektor, az isteni élet irányába rendeződnek.
Ez a rezgés egy új éteri szubsztancia kialakulásához vezet, amely a monádikus szándék szerint épül fel.
Amikor az új asztrálisból élünk, az örök életet ízlelhetjük meg, és akár részesei lehetünk ebben a pillanatban is.
Ennek első, és számunkra legérzékelhetőbb tapasztalása a belső béke.
Béke, amely maga az új asztrális szubsztancia kifejeződése.
Mikrokozmoszunk légköre, amelyben lélegzünk, teljesen megváltozik.
Minden egyes lélegzet, a tüdőben és mentálisan is, az isteni lehelettel tölt el minket.
A világ különböző asztrális tereinek kaotikus kifejeződése által okozott zűrzavar eltűnik.
Belemerítkezünk a nagy Egészbe, a pleromába, az ősi Egybe, amelyről a Bhagavad Gíta beszél:
„Én vagyok minden dolog Magja;
minden erőben:
minden erő eredeti Ereje,
mindenben, ami van: a létezés eredete.
Mert én vagyok a Minden: nélkülem semmi sincsen.”
Ennek az új asztrális valóságnak a másik következménye, hogy fokozatosan elveszítik hatalmukat felettünk az érzelmek és vágyak, valamint ezen áramlatok és sugallatok hullámzásaival szemben is ellenállók leszünk.
Ha nem így lenne, ezek programozott viselkedésre kényszerítenének minket, akkor is, amikor azt hisszük, hogy szabadon cselekszünk.
Most először tudunk igazán tisztán gondolkodni, azaz megnyilvánítani egy olyan mentális fényt, amely nem a természet, a környezetünk, a vérünk, a karmánk vagy a barátaink bármilyen hatásából származik.
Ez a fény a mi vezetőnk az ösvényen.
Megvilágít, és tereket nyit meg előttünk, minden helyzetben.
Harmadikként megemlítenénk egy jelenséget, mely hatással van ránk és a körülöttünk élőkre is.
Az új asztrális valóságot gyakran nagyon erős tűzként ábrázolják.
Amikor asszimilálódik a légzőterünkben, akkor egy nagy hővel teli gömböt hoz létre.
Ez a tűz az, ami képes lesz átalakítani atomi szinten lényünket, új szellemi képességeket fejlesztve.
Irányulásunkban kitartunk e tűzben, és támogatjuk az összes folyamatot, amelyet ez a tűz elindít.
Rajtunk keresztül ez a folyamat hatással van a környezetünkre is.
De mivel a Szellem megkülönböztető tűz, ezért szétválaszt, és mindig az örök Egyet keresi az emberben.
Ezáltal reakciókat vált ki a környezetünkben is.
Ebben a helyzetben fontos részünkről az empátia és a türelem megnyilatkozása.
És amikor sokan közülünk teljes mértékben az új asztrálisból élnek, részt veszünk majd abban, hogy az egész emberiség számára létrehozzuk ezt a magas hőfokú szféráját, a Szellem terét.
Akkor nagy lesz a felelősségünk is, hogy minden lélek kísérője legyünk, aki a Szellemre törekszik, függetlenül a társadalmi körülményektől.
3. beszéd szövege
Amikor a hétkarú gyertyatartó lángjai meggyulladnak, tudjuk, hogy a Hétszellem nagyon sajátos kisugárzásába kerülünk.
E fényerők az eredeti természetből azért jönnek hozzánk, hogy felfedjék és felépítsék a lényünkbe beírt összes szellemi potenciált.
A meg nem nyilvánult ősi Egyből kiáradó isteni erő el akarja ajándékozni magát.
A mindenségi megnyilvánulás hatalmas kozmikus folyamatain keresztül tudatosan tapasztaló embereket juttat abba a helyzetbe, hogy részt vehessenek a teremtés szeretet-művében.
A Szellemnek e lefelé áramló, teremtő, megérintő szeretet- árama teszi lehetővé a létezést minden szinten.
Ebből fakad minden kegyelem.
Ez a terv, fény és átalakító erő, amelyen keresztül Isten eljön, hogy találkozzon minden lénnyel.
Ebből ered az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának Élő teste is, az Egyetemes Testvériség szándékának megfelelően.
A tanulók egy kezdeti csoportja megtette az első lépéseket egy olyan struktúra építésére, amely lehetővé tette a növekedést, és végül önállóvá vált.
Létrejött egy Élő test, amely képes közvetlenül fogadni a Szellem sugallatait, és a Testvériség közvetítése nélkül, önállóan reagálni ezekre.
A Szellem felülről lefelé irányuló szeretet-árama megérinti az embert, aki erre alulról válaszként cselekvéssel törekszik egyesülni a szeretetáramlat legvégső céljával.
Amikor ez megtörténik, amikor a tökéletes egységet ünnepeljük az elénk siető isteni idea, és cselekedeti életünk konkrét szellemi megnyilvánulásai között, akkor elérkezett a kinyilatkoztatás ideje, az apokalipszis órája.
Rendkívüli erő szabadul fel, és az érintett csoport képes együttesen is konkrét tetteket tenni a monádok megmentése érdekében.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, megfelelő számú tanulónak el kell érnie egy bizonyos szellemi érettséget.
Ennek érdekében a küldöttek első cselekedete mindig az Élő test alapjainak lerakása.
Az élő test új-asztrális tere közvetítőként működik minden olyan tanuló számára, aki még nem tud közvetlenül kapcsolódni a feltámadási térhez.
Mintegy hidat képez a feltámadási tér és a régi, szennyezett asztrális tér között.
Az Élő test ezért rendkívüli eszköz egy olyan időszakban, amikor az asztrális világ minden eddiginél szennyezettebb, és megnehezíti a lélek útját az újjászületése felé.
Ezen az alapon a legnehezebb körülmények között is el lehet indítani a szellemi folyamatokat.
Amíg azonban a tanuló csak a romlott asztrálisból él, addig lehetetlen számára új lelket építeni.
Ahhoz pedig, hogy az ember az isteni asztrálissal kapcsolatba léphessen, isteni lélekkel kell rendelkeznie.
Ezt a látszólag paradox helyzetet az Élő Test működése képes feloldani.
Ugyanis az út kezdeti szakaszában átmenetileg helyettesíti halandó lelkünket, és képességei révén új lélekként működik bennünk.
Ez az egyetlen módja annak, hogy hozzáférhessünk az isteni asztrális erőkhöz, és így beindíthassuk a transzmutációs folyamatokat.
Továbbá, amíg az új lélek még csak ébredezik, és védelemre van szüksége a romlott asztrális erőkkel szemben, ezt a védelmet és az új lelket tápláló isteni erőket is egyelőre az Élő test biztosíthatja számára.
Fontos megértenünk, hogy az Élő Test „új lelket helyettesítő funkciója” nem a mikrokozmosz saját működése, ezért elengedhetetlen, hogy a fejlődő isteni lélek mihamarabb önállóvá váljon a mikrokozmoszban.
Ezért van az, hogy a beavatás első célja az új lélek megszületése és megerősödése a lélegző terünkben; s hogy ehhez megfelelő isteni asztrális koncentrációt hozzunk létre a lényünkben.
Erre az alapra, erre az új asztrálisra épül minden további folyamat.
Az embrionális lélek nagyon sérülékeny.
Amíg a két asztrális természet között hánykolódik, biztos kikötőre van szüksége, ahol időről időre regenerálódhat.
Erre adnak lehetőséget a megújító konferenciák is.
Az ilyenkor felvett új asztrális erők azonban a köztes időben gyakran eltűnnek a rendszerünkből ahelyett, hogy transzformációt tudnánk elérni.
Ezért szükséges mindannyiunk számára, kedves Barátaink, a lélek önállóvá válásának elnyerése, hogy fokozatosan elérhessük az érettséget a Szellemmel való egyesülésre!
A központi kérdés, amellyel a misztériumok minden jelöltjének szembe kell néznie, a következő:
Hogyan tudom a kapott szellemi potenciált konkrét valósággá alakítani?
A szellemi ideációnak formát kell öltenie bennünk; hogy ne maradjon csupán egy elv vagy világosság állapotában, hanem a vérünk integrálja, és meg tudjon testesülni bennünk.
A feltámadási térbe való felemelkedéshez arra van szükség, hogy a Szellem szeretet-áramához kapcsolódjon a megnyilvánulás árama.
Szükséges az önálló lelki aktivitás, a rendszeres, figyelmes lelki élet, amire időt és teret szentelünk, és amiből erőt meríthetünk a következetes cselekvéshez.
Az isteni elvek teremtő megnyilvánulási lehetőségeit ez alapján mi magunk kereshetjük meg az életeseményeinkben.
Az új élet nem egy távoli időben és helyen található, hanem jelen van, és áthatja a hétköznapi életünket.
Amikor kitartunk a keresésben, és odafigyelünk az új lélek hangjára, s követjük azt a konkrét gyakorlatban, olyankor lényünket annyira átalakítja a lefelé áramló, a Fiúból áradó szellemerő, hogy az mágnesként magához vonzva befogadhatja az új éteri valóságot, és arra késztethet minket, hogy mi magunk nyilvánítsuk meg az új formát.
Ez a formaképző, megnyilvánító erő a felfelé áramló istenerő, amelynek szellemi minőségét a mi erre hangolódó lelki életünk és cselekedeteink teremtik meg.
Így kezdődik az átlényegülés: egy új test megjelenése, amely tanúja annak, hogy az éteri vér befogadta a szent, háromszoros Logoszt, és megindult a teljes átalakulás folyamata.
A lelki áramlás formát ölt, és így maga a forma áramlik.
Elevenen alakul át egyik megnyilvánulásból a másikba.
A cselekvés ebben az áramlásban az ösvény legintenzívebb megnyilvánulása.
Ez a megnyilvánítás vezet a személyiségcseréhez.
Ez sokkal több annál, hogy az irányulásunkat megváltoztatjuk.
A lélek-fluidumaink változhatnak át, amikor ennek teret adunk.
A fényruha, amelyet a Lélek sző egy teljesen új testiség, rendkívüli tulajdonságokkal felruházva.
Gyakori félreértés, hogy a megnyilvánulás áramának dinamikája az útnak csupán egy bizonyos pontján kezdene működni, és akár sokáig nem elérhető számunkra.
De ez nem így van, Barátaink!
A két szellemáramlat találkozása bármikor és folyamatosan megtapasztalható valóság.
Több szinten is.
Erre bátorít a Merkúrbot erőteljes jelképe itt, a templomunkban is.
Az első találkozási pont a legalsó pont az életünkben, akár a legnehezebb élethelyzetekben.
Az érintés kegyelmi pillanatai bármikor jelen lehetnek.
Ilyenkor a felülről lefelé áramló szellemi erők felébresztenek, és megfordulásra, egy adott helyzet új szemléletére késztetnek.
A felfelé áramló szellemerő a mi válaszunk, mely beleolvad mindazok tetterőibe, akik szintén válaszolnak.
Így egyrészt az egyes mikrokozmoszok folyamatai is felerősödnek, másrészt együtt hatalmas hatással lehetünk az egész Földre.
A szellemi cselekedet így egy folyamatosan megújuló aktus.
A szimpatikus idegrendszer jobboldali kötegén keresztül a Szellem folyamatosan árad felülről lefelé, tetőtől talpig dolgozik rajtunk, előkészíti a talajt, átalakít minket.
Amint erre belsőleg válaszolunk, átlépünk a szakrális ajtón, megjelenik egy új valóság, és erőfeszítéseink gyümölcsöt hoznak.
Ekkor csodálatos erővel jelenik meg testünkben a szimpatikus baloldali kötege révén a lentről felfelé áramló, forma-alkotó, teremtő áramlat is.
A két áramlat így újra és újra találkozik, egyre magasabb szinten,vmíg végül a legfelső ponton egyesülve új áramlás jön létre.
A teljes kígyótűz oszlop kicserélődik, és a fényerők keringési iránya teljesen átalakul.
Ezt az új kígyótűzrendszert jeleníti meg, hogy mindkét kígyó felfelé tekeredik a Mekúrboton.
Kedves Barátaink,
újra szeretnénk hangsúlyozni, hogy a két áramlat találkozását sokkal korábban megtapasztalhatjuk, mint az éppen leírt végső egyesülést.
De csak olyankor élünk közvetlenül az isteni asztrálisból szellemileg önállóan – az élő test közvetítése nélkül -, amikor tudatosan cselekszünk szabad szeretet-tetteket.
Saját lényünk nem önmagára irányulva alakul át, hanem azáltal, hogy a bennünk megjelenő isteni a külvilágban ölt alakot.
Ahogy a Logosz az őskezdetben elajándékozta magát, úgy cselekedhetünk mi is, és ezek az önzetlen szeretet-tetteink hatnak vissza saját lényünkre átalakító módon, hogy egyre alkalmasabb eszközökké váljunk Isten szeretet-művében.
Lényünk akkor válik igazán a Szellem templomává, amelybe Isten otthonra lel, amikor szabadságunkat mások érdekében vesszük használatba.
Ez a folyamat alakítja ki bennünk a szent Grál kelyhét, melyből az új lélek táplálkozik, és a kapottat megsokszorozva tovább ajándékozza.
A Logosznak e megtestesülése általunk mérhetetlen segítséget jelent az emberiség számára.
Nemcsak azt mutatjuk meg mindenkinek, hogy ez az út lehetséges, megvalósítható és gyakorolható, hanem egyénenként és csoportként is a kinyilatkoztatás beavatóműhelyévé válhatunk, új asztrál erőkkel megelevenítve környezetünk lélegzőterét.
Barátaink,
Szellemi Iskolánk célja nem az, hogy olyan járművet építsen, melyen elmenekülhetünk a kor kérlelhetetlen természete elől, biztosítva a Shamballába való elvonulást.
Hogyan segítene ez másoknak?
Gyáván sorsára hagynánk az emberiséget.
Nem ezt akarjuk!
A Rózsakereszt Testvériségének elsődleges küldetése az emberiséget szolgálók felkészítése.
A feltámadáshoz vezető minden lépésünk bevésődik mikrokozmoszunkba, és így visszatérve egy új megtestesülésbe, egyre több lelket elkísérhetünk a megszabadulásukhoz vezető úton, akár úgy, hogy mi magunk is úton vagyunk még a transzfiguráció felé, akár teljesen transzfigurált lényekként.
Ez a követelmény áll Iskolánk középpontjában.
Ez egyben az Egyetemes Szerzet törvénye is.
Amint egy lény vagy egy csoport belép a feltámadás terébe, azonnal megfordul, hogy felajánlja magát a világnak.
Ahogyan azok, akiket elküldtek, megtették ugyanezt értünk, és elhozták nekünk a felszabadulásunk feltételeit, úgy nekünk is meg kell tennünk ezt másokért.
Erre kaptunk mindannyian meghívást, késztetést és erőt.
Éljünk a lehetőségeinkkel!