A 2024. novemberi templomszolgálat beszédének szövege

A beszédben elhangzott szöveg forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható, idézhető.

 

 

A Centenáriumi konferencia I. része alapján

 

Száz évvel ezelőtt Wim és Jan Leene egy magot ültettek a kertbe, melyet kozmikus kertnek hívhatunk, vagy a Szellem Rózsakertjének, ahol az egyetemes Szerzetlánc, a Corpus Christi gyökerezik.

A Testvériség kertje nem egy külső megjelenéssel rendelkező kert; a lélek világát nem a külső megjelenés határozza meg. Megnyitja magát minden ember előtt, aki az értékeinek a megismerésére törekszik.

Ezek az értékek: a hit, a remény és a szeretet.

Érdemes emlékezni arra, hogy az alapítók kitartó erőfeszítése révén a Világosság Arany Rózsakeresztje hétszeres fává nőhetett, mely táplálékát a Föld kozmoszának legmagasabb szférájából kapja, Krisztusban ragyogva. Ennek eredményeként asztrális és éteri táplálékot kínálhat mindazoknak, akik kapcsolódnak ehhez a hétszeres mezőhöz.

Száz év elteltével a Fa gyökerei szilárdan beágyazódtak a földbe. A Fa napról-napra táplálékot kap az Élet Égboltjából, Krisztus Napszférájából. A fény átalakításának folyamata azonban a levelekben zajlik. Az energia átalakulása a világosságból szellemi oxigénné, vagyis e Fának a fotoszintézise a tanítványok munkája. Ez a mi feladatunk, a világ számára.

Igen, Testvérek, most is egy ilyen nagy jelentőségű pillanatban találjuk magunkat.

Ma, a Rózsakereszt tevékenységének századik esztendejében szeretnénk egymás előtt nyomatékosan hangsúlyozni: erre az új földre való belépés nem valaminek a lezárása, nem befejezés, nem a vég, hanem egy kezdet. Ebben az új élettérben a mi, és valamennyi szellemi utat járó testvérünk közös feladata az emberiség szolgálatának új templomát felépíteni. Ennek egyik első alapköve az, amit  „Új Életnek” nevezünk. Egy Új Lélek-tudat születéséről van szó az anyag valóságának mélypontján. Lehetnek ugyan elakadásaink, melyek – végeredményben – szintén ezt a cél szolgálják.

Ne bátortalanítsanak el minket.

Törekvésünk számít.

Hiányosságaink közepette, tiszta vágyakozásunk és önfeledt odaadásunk ereje építi azt a teret, melyben a Testvériség kapcsolódni tud hozzánk, és így áldásai megmutatkozhatnak. E térben a Testvériség segítségével a csoport képes felépíteni a Világosság templomát. Ez lépésről lépésre, folyamatában felkészít bennünket az új, tudatos életmódra, amelyben képesek vagyunk egy új légkörben, az éterikus szférában lélegezni.

Mi lesz a következő lépés Barátaink, hogyan alkothatunk fogalmat arról a munkáról, amely a közeljövőben vár ránk?

Ha az első lépéstől, az anyagi valóságtól, és az éteri megújulástól, mint második lépcsőfoktól felfelé tekintünk, megérthetjük, hogy a harmadik fok egy asztrális jellegű feladatot jelent. Ez egy nagyobb feladathoz kapcsol minket, mint amit valaha is lehetségesnek tartottunk.

Elsősorban az emberiség fejlődésének irányára vonatkozik, a felemelkedésre, vagy egy – esetleges – újabb  bukásra, melyet az emberi élet a Földön követ.

Először tehát az új lélektudat születéséről volt szó, másodszor az új éteri köntös eléréséről, harmadszor pedig, az elkövetkező időszakban, az új asztrális valóságról. Ám ez a három fejlemény mind és ugyanazon elvhez kapcsolódik.

Tehát elsőként azelőtt a feladat előtt állunk, hogy megújítsuk saját életvalóságunkat, megpróbálva az újszülött Lélek szelíd hangja szerint élni. Az életben nap mint nap új nehézségek és kihívások  merülnek fel. De amilyen mértékben kitartunk a megújult lélekelvek alkalmazásában, oly mértékben tapasztalhatjuk meg azt, hogy a megújításra való törekvés végső soron erősebb, mint a természet bármely közönséges ereje.

Másodszor, egy új életszubsztancia, egy új életút megtalálásáról van szó. Ezt a folyamatot a sivatagon át vezető ösvényként írják le, mert első pillantásra ez az új élet sehol sem található, minden kopár és száraz, mint a pusztaságban. Amíg a vándor végül a kitartás botjával az akadályok szikláira nem üt, vagyis mélyen meg nem tapasztalja az áttörés szükségességét. Nem  múlandó életének és körülményeinek javítása érdekében, hanem azért, mert az Új Emberről, a mikrokozmosz eredeti lakójáról van szó.

Ekkor, harmadszorra, az asztrális valósággal állunk szemben, azzal a valósággal, amely összeköt bennünket az egész emberiség sorsával és életével a Földön. Ez egy új tevékenységi terület számunkra, egyelőre legalábbis annyiban, hogy tudomást szerzünk róla. A helyes tevékenység kulcsa itt is a saját belső lényünkben rejlik. Minden azon múlik, hogy az Új Lelket, a betlehemi csillagot képesek vagyunk-e mindig a figyelmünk középpontjában tartani. Ha el tudjuk érni, hogy ez az irányultság tudatosan, és folyamatosan jelen legyen, akkor előbb-utóbb az egyesített asztrális mezőnk összekapcsolódik a Föld bolygó asztrális nézetével, melyet Világléleknek is neveznek. Szembesülünk feladatunkkal, mely összeköt minket az egész emberiség asztrálisával, sorsával és életével a Földön. Ezen az életterületen látjuk az új eget és az új földet, mely egy egészen új tevékenység tere, és ahol kapcsolatba lépünk a Világlélekkel, ahová az emberiség sorsa és a hozzá kapcsolódó mikrokozmoszok hulláma felemelkedik.

Ezt a tevékenységet nevezzük a Világosság Művének.

De a Világosság Művének van egy másik nézete is, amelyre szeretnénk reflektálni. A Hétszellemet idézzük meg, amikor szertartásainkon meggyújtjuk a gyertyát és kimondjuk: „Isten egyetemes Trónja előtt lévő Hétszellem nevében”. Isten egyetemes Trónja az, melyet az örök középpontként, alkímiai műhelyként, a “Most”, az “Élő Jelen” szülőhelyeként láthatunk. Képzeljük el ezt az örök keletkezést…

Ez a teremtés folyamatosan zajlik.

Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri mindig összekapcsoltak bennünket a Szent Hétszellem erejével, ahogyan a Rosa Mystica 81-ben olvashatjuk: 

„A lélekemberiség isteni területeire
Hét lépcső vezet fel.
Minden lépcső hétfokú,
Így hétszer hét oszlop tartja örökre
a hatodik kozmikus területet”.

 

Barátaink!

 

E hét oszlop a jelenlegi életterünkön van, és átvezet az új Életterületre. Az Iskola első évszázadának végére érve, mindannyian érezzük és tapasztaljuk az ellenállhatatlan hívást, hogy átlépjünk egy határt, és új utakra leljünk. Az új idők jelentése számunkra: belépni az új dimenziókba, felébredni a Szellemlélek Mindenütt Jelenvaló Tudatában, és megismerni a Világosság Műveit.

A hét építőoszlop, vagyis a Világosság hét oszlopa, melyek minden teremtésen, mint a Terv végrehajtóin keresztül ragyognak, és Isten trónja előtt állnak, két fázisban működnek együtt. Ez a két fázis nem egymás után, hanem elválaszthatatlanul – egy időben, és folyamatosan összekapcsolódik. Ezek a Megnyilvánulatlan Lét és a Megnyilvánult Lét fázisai.

Az ősi bölcsesség így írja le: három oszlop tartja a Megnyilvánulatlan Létet, és három oszlop tartja a Megnyilvánult Létet. Középen áll Isten Házának oszlopa – a negyedik, ahol a Megnyilvánulatlan forma Megnyilvánultként kerül napvilágra. Isten Házának középső oszlopában a két nézet összekapcsolódik. Ez az a pillanat, amikor hajnalban fény lobban, és felkel a Szellemi Nap, Krisztus. Krisztus a Hajnalcsillag, az összekötő, soha el nem múló Szeretet. Ez a Szereteterő is – vagyis a világ Világossága, ami a tér-idő rend középpontja – kettős, hétszeres hatású. A hét oszlop, egyrészt minden létezés alapja, másrészt pedig alacsonyabb rezgésen a tér-idő természetnek, illetve e természet teremtményeinek és formáinak hordozója.

Az Eredeti Ember a négy világból, a Megnyilvánulatlan Lét négy oszlopából és a Megnyilvánult Lét három oszlopából emelkedett ki. Az első négy térben találjuk a négy eredeti étert, a négy Szent Eledelt. Ezeket az étererőket, melyek a mi tér-idő rendünkben is aktívak, életéterként, fényéterként, kémiai vagy hangéterként és visszatükröző vagy hőéterként ismerjük. A világ, amelybe emberi gyermekként megszülettünk valójában e négy éter-erő fizikai anyaggá sűrűsödött formamegnyilvánulása. Ezért nincs szó magasabb életről, és a Szellemlélek-Tudatosság is hiányzik. És mégis, szüntelenül bennünk van a nyugtalanító vágyakozás a magasabb, az egészen más élet iránt, melyre az első Szeretet, a Krisztus hív és ösztönöz.

Újjászületni annyit jelent, mint visszatérni létünk és minden lét közös középpontjába, ahol az ember megtalálja valódi rendeltetését. Számunkra ez azt jelenti, hogy fizikai létünket összekötjük a szellem-élettel, azáltal, hogy összekapcsoljuk mikrokozmoszunkat, lelkünket, szellemünket és testünket a Szikrával, Isten tüzével a középpontban, a szívünkben.

A Szellemi Iskola műhelyében e négy szent éter-erő építőanyagai koncentrálódnak és teljességükben jelen vannak.

Hétszeresen megnyilvánult Szellemi Iskolánk egy csoportentitás, egy kozmosz, melyben a Világosság tevékenysége teljessé akar válni.

Ennek felismerésében kapcsolódjunk mikrokozmoszunk magerejéhez, hogy tudatosuljon egyéni szellemi feladatunk saját életünkben, a világban és a Szellemi Iskolában.

Engedjük, hogy lelkeink teljesen elmerüljenek a Szent Tűz Forrásában, ahol az Ember Istenben, és Isten az Emberben van.

 

Ahol Isten és Ember Egy.